Disclaimer

A máguskirály városa, Avillis lángokban áll, a hódító uralkodó, Dél Fekete Medvéje nem irgalmazott: maga a király, mágusfia és szőke boszorkánylány a romok alatt lelte halálát. A Medvekirály ifjú harcosának, Havornak elege lett az öldöklésből, elhatározza, hogy elhagyja a sereget. Egyik katonája rábízza zsoldját, s megkéri, ha elesne, juttassa el a pénzt anyjának és húgainak.

A hindu filozófiai irodalom legismertebb és legfontosabb alkotásait tartja kezében a Kedves Olvasó. Tegyük hozzá rögtön: mikor a hindu filozófiát említjük, nem a szó modern értelmében vett bölcseletet értjük alatta, hanem szellemi utat és belső megtapasztalást. Mert India bölcsességének a kezdetek óta ez volt a magja, és ez is marad mindaddig, amíg ez a bölcsesség fennmarad.

Sebastián Madrigal es un joven periodista que escribe para una revista dominical sin mucho renombre. Un día, uno de sus artículos llama poderosamente la atención: «El Necronomicón», acerca de una obra que nadie sabe a ciencia cierta si existe o es solo un invento de H. P. Lovecraft. Un libro cuyo poder maligno es capaz de resucitar a los muertos, arrebatar la vida o ganar la inmortalidad.Un millonario que ha buscado el Necronomicón durante años confía en que Sebastián es la persona idónea para encontrarlo. El reportero acepta el reto. Muy pronto descubrirá que la realidad y el mito se fusionan en una macabra pintura aterradora. Intriga, misterio, aventura e historia de la mano de bibliófilos, millonarios, periodistas y hackers.<

Ethan regresa a Kansas, esta vez por el peor motivo: han asesinado al detective Jim Worth de un modo espantoso y el agente del FBI se implica en la investigación dando soporte al Departamento de Policía de Topeka. Está obligado a hacer justicia a su buen amigo, uno de los pocos que tenía y el que mejores consejos le había dado. La joven investigadora Olivia Henderson y un par de detectives son todos los recursos con los que cuenta Ethan para esclarecer tres asesinatos que llevan la misma firma. La última víctima fue Jim Worth, que por lo visto se había acercado demasiado al monstruo.<

En 1963, el año de Rayuela y La ciudad y los perros, se publicó La pieza oscura, el tercer libro de Enrique Lihn. El poema que le da título introduce una nueva voz lírica, pero también narrativa, confesional y simultáneamente capaz de hacer nuestra, de verbalizar para nosotros una experiencia común: el descubrimiento de la sexualidad por unos cuantos niños y niñas que juegan en ausencia de sus parientes. Desde el comienzo se establece un tono de voz que en adelante reconoceremos siempre como rasgo particular de Lihn, y en este sentido, incomparable e inimitable. Enrique Lihn inaugura, y tal vez también clausura, la era de la desconfianza en la poesía hispanoamericana. Si el poema no puede cambiar el mundo ni convertirse en bien de consumo, si está fuera de la historia y al margen del mercado, tampoco es posible dejar de escribirlo. El poeta no es ya «pequeño dios» ni bardo que exalta las luchas de su pueblo. No es Huidobro ni Neruda. No es «mago» ni tampoco «antipoeta».<

Ellen Ripley, a Nostromo legénységének egyetlen életben maradt tagja az űrben sodródik… Egy peremvidéki bányabolygón, ahol a Weyland-Yutani társaság számára folyik az értékes érc kitermelése, a munkások rémülten próbálnak feljutni a bolygókörüli pályán keringő űrhajójukra, amit azonban nem sikerül elérniük. A hajón tartózkodók döbbenten látják a leszállóegységek kamerája által közvetített képet, amin pókszerű lények tapadnak a munkások arcára. Ripley mentőkapszulája automatikusan bedokkol a bolygó irányába süllyedő hajóra. Amint magához tér a mélyálomból, a Nostromo katasztrófájának túlélője két ténnyel szembesül: harminchét évig sodródott az űrben, és a mentőhajó komputerrendszerében jelen van az a mesterséges intelligencia, amely korábban az Ash nevű androidot irányította. Mielőtt a süllyedő hajó belépne a légkörbe, Ripley és társai kénytelenek látogatást tenni a bolygón, le kell menniük a bányába, ahol választ kapnak arra, hogyan érkeztek erre a helyre a rovarszerű lények. Ripley tisztában van vele, hogy nem sok esélyük van a túlélésre, azt azonban nem is sejti, hogy ha sikerül visszajutniuk a hajóra, ott egy sokkal intelligensebb ellenség vár rájuk. Egy ellenség, amely nem foglalkozik mással, csak hogy végrehajtsa gazdái, a Weyland-Yutani által belé programozott feladatokat…<

El protagonista de este relato, narrado en primera persona, establece un diálogo con su propio pasado y, sobre todo, con su madre, a través de una serie de fotografías.Su infancia en Nápoles pasa por ser así el callejón oscuro y vergonzoso que él y su acomodada familia se vieron obligados a habitar provisionalmente, tras la época de los bombardeos y el empobrecimiento de la guerra. Un miserable callejón del que nadie quiere hablar, ni recordar. Ahí, en ese lugar vergonzoso, se quedará para siempre detenido el protagonista.Opera prima del autor.<

Este tríptico luminoso empieza con una fábula sin moraleja que podría incluirse en cualquier recopilación de mitos griegos. El personaje principal, Irene, tiene el misterio de las criaturas mágicas, y teje un hilo narrativo que se entremezcla con la voz del narrador, que mece al lector en la leyenda. Las dos historias que la siguen son conmovedores relatos sobre la naturaleza del ser humano, capaz de mostrar amistad y dignidad en circunstancias adversas, contados con el singular lenguaje evocador y muy poético que ha hecho a Erri De Luca célebre en todo el mundo.<

Un hombre de cincuenta años, desde la madurez, narra una concisa crónica de su niñez a la edad de diez años. Un recuerdo estival difuso y melancólico, en un pueblo de pescadores, cercano a Nápoles pocos años después del final de la segunda guerra mundial. La convivencia junto a su madre, la ausencia de un padre emigrado por trabajo y devoción a Estados Unidos, el contacto con los habitantes del pueblo, con los pescadores, el mar como contexto y escenario vital, y sobre todo, una relación con una chica, sin nombre, enigmática, docta, anclada en su memoria, cuyo recuerdo, evocador, pertinaz y dulce impregna todas las páginas, en una historia de amor tierna y conmovedora. Un despertar a la vida y a sentimientos ignorados vividos desde la inocencia, desde el umbral de la niñez y contada desde la veraz rigidez de la madurez. Portentoso el manejo del relato, escrito con una aparente sencillez. En una primera lectura, un mero diálogo fútil y añorante , pero en realidad profundísimo. Narra, cuenta y describe con la magia del engaño, sólo insinúa, no matiza las vivencias, abre una vereda para que la rellene la imaginación del lector.<

En esta visionaria y atrevida obra el eminente filósofo, científico y fundador del Club de Budapest, Ervin Laszlo plantea un campo de información como la sustancia clave del cosmos. El Dr. Laszlo toma del sánscrito la palabra «akasha» (que significa «espacio») y llama a este campo «el campo A». En la obra Lazslo plantea que el vacío cósmico es la energía fundamental del universo y el campo de transmisión de información que «informa» al universo. Laszlo plantea que la existencia de ese campo es necesaria para explicar las múltiples incógnitas de la ciencia en la actualidad, y permite entender la sorprendente fecundidad y orden de la evolución del universo.En este libro el autor hace un apasionante repaso de los enigmas sin resolver con los que se enfrenta la ciencia contemporánea (en la física cuántica, cosmología, en las ciencias biológicas y en el nuevo campo de la investigación de la conciencia), y como conclusión plantea el papel del «campo-A» como elemento central de una nueva teoría del todo que permite resolver problemas y paradojas de la física cuántica, especialmente el fenómeno de no-localidad y del enmarañamiento quántico. También plantea su teoría del todo como la solución a las perennes disputas entre ciencia y religión.<

Livius nagy műve a nagyszerű római gesztusok gyűjteménye. Emberei mind olyan rómaiak, mint ahogy a rómaiakat elképzeljük, és hogy így képzeljük el, az nem kis mértékben Liviusnak köszönhető. Livius hagyományozta az utókorra a rómaiság sokatmondó helyzeteit: Brutust, a konzult, amint halálra ítéli fiait, és végignézi kivégzésüket; Horatius Coclest a hídfőnél; Menenius Agrippát, amint lecsillapítja meséjével a lázongó köznépet; Mucius Scaevolát, amint jobbját tűzbe tartja, Coriolanust és az eke mellől diktátornak hívott Cincinnatust; a római követet, aki háborút és békét hoz tógájában – akárhol ütjük fel, mindenütt olyan jelenetre találunk, amely fiatal nemzedékek százainak vérét indította gyorsabb ütemre a római jellem igézetével… Inkább művész volt, mint tudós, a drámai hatás kedvéért feláldozta az igazságot; a római előidők nyers egyszerűsége iránt nem volt érzéke…. De sokkal fontosabb, hogy érzéke volt Róma méltósága iránt. Megírta azt a történelmet, amelyet kora várt tőle, az augustusi imperium méltó előtörténetét. Az utókor tőle tanulta meg, hogyan kell a nemzeti történelmet, amely sokszor csak barbár harcok, kegyetlen rablókalandok emléke, áthumanizálni, a magasztos pátosz síkjára felemelni.
Szerb Antal

Livius nagy műve a nagyszerű római gesztusok gyűjteménye. Emberei mind olyan rómaiak, mint ahogy a rómaiakat elképzeljük, és hogy így képzeljük el, az nem kis mértékben Liviusnak köszönhető. Livius hagyományozta az utókorra a rómaiság sokatmondó helyzeteit: Brutust, a konzult, amint halálra ítéli fiait, és végignézi kivégzésüket; Horatius Coclest a hídfőnél; Menenius Agrippát, amint lecsillapítja meséjével a lázongó köznépet; Mucius Scaevolát, amint jobbját tűzbe tartja, Coriolanust és az eke mellől diktátornak hívott Cincinnatust; a római követet, aki háborút és békét hoz tógájában – akárhol ütjük fel, mindenütt olyan jelenetre találunk, amely fiatal nemzedékek százainak vérét indította gyorsabb ütemre a római jellem igézetével… Inkább művész volt, mint tudós, a drámai hatás kedvéért feláldozta az igazságot; a római előidők nyers egyszerűsége iránt nem volt érzéke…. De sokkal fontosabb, hogy érzéke volt Róma méltósága iránt. Megírta azt a történelmet, amelyet kora várt tőle, az augustusi imperium méltó előtörténetét. Az utókor tőle tanulta meg, hogyan kell a nemzeti történelmet, amely sokszor csak barbár harcok, kegyetlen rablókalandok emléke, áthumanizálni, a magasztos pátosz síkjára felemelni.

Livius nagy műve a nagyszerű római gesztusok gyűjteménye. Emberei mind olyan rómaiak, mint ahogy a rómaiakat elképzeljük, és hogy így képzeljük el, az nem kis mértékben Liviusnak köszönhető. Livius hagyományozta az utókorra a rómaiság sokatmondó helyzeteit: Brutust, a konzult, amint halálra ítéli fiait, és végignézi kivégzésüket; Horatius Coclest a hídfőnél; Menenius Agrippát, amint lecsillapítja meséjével a lázongó köznépet; Mucius Scaevolát, amint jobbját tűzbe tartja, Coriolanust és az eke mellől diktátornak hívott Cincinnatust; a római követet, aki háborút és békét hoz tógájában – akárhol ütjük fel, mindenütt olyan jelenetre találunk, amely fiatal nemzedékek százainak vérét indította gyorsabb ütemre a római jellem igézetével… Inkább művész volt, mint tudós, a drámai hatás kedvéért feláldozta az igazságot; a római előidők nyers egyszerűsége iránt nem volt érzéke…. De sokkal fontosabb, hogy érzéke volt Róma méltósága iránt. Megírta azt a történelmet, amelyet kora várt tőle, az augustusi imperium méltó előtörténetét. Az utókor tőle tanulta meg, hogyan kell a nemzeti történelmet, amely sokszor csak barbár harcok, kegyetlen rablókalandok emléke, áthumanizálni, a magasztos pátosz síkjára felemelni.
Szerb Antal

Livius nagy műve a nagyszerű római gesztusok gyűjteménye. Emberei mind olyan rómaiak, mint ahogy a rómaiakat elképzeljük, és hogy így képzeljük el, az nem kis mértékben Liviusnak köszönhető. Livius hagyományozta az utókorra a rómaiság sokatmondó helyzeteit: Brutust, a konzult, amint halálra ítéli fiait, és végignézi kivégzésüket; Horatius Coclest a hídfőnél; Menenius Agrippát, amint lecsillapítja meséjével a lázongó köznépet; Mucius Scaevolát, amint jobbját tűzbe tartja, Coriolanust és az eke mellől diktátornak hívott Cincinnatust; a római követet, aki háborút és békét hoz tógájában – akárhol ütjük fel, mindenütt olyan jelenetre találunk, amely fiatal nemzedékek százainak vérét indította gyorsabb ütemre a római jellem igézetével… Inkább művész volt, mint tudós, a drámai hatás kedvéért feláldozta az igazságot; a római előidők nyers egyszerűsége iránt nem volt érzéke…. De sokkal fontosabb, hogy érzéke volt Róma méltósága iránt. Megírta azt a történelmet, amelyet kora várt tőle, az augustusi imperium méltó előtörténetét. Az utókor tőle tanulta meg, hogyan kell a nemzeti történelmet, amely sokszor csak barbár harcok, kegyetlen rablókalandok emléke, áthumanizálni, a magasztos pátosz síkjára felemelni.

Livius nagy műve a nagyszerű római gesztusok gyűjteménye. Emberei mind olyan rómaiak, mint ahogy a rómaiakat elképzeljük, és hogy így képzeljük el, az nem kis mértékben Liviusnak köszönhető. Livius hagyományozta az utókorra a rómaiság sokatmondó helyzeteit: Brutust, a konzult, amint halálra ítéli fiait, és végignézi kivégzésüket; Horatius Coclest a hídfőnél; Menenius Agrippát, amint lecsillapítja meséjével a lázongó köznépet; Mucius Scaevolát, amint jobbját tűzbe tartja, Coriolanust és az eke mellől diktátornak hívott Cincinnatust; a római követet, aki háborút és békét hoz tógájában – akárhol ütjük fel, mindenütt olyan jelenetre találunk, amely fiatal nemzedékek százainak vérét indította gyorsabb ütemre a római jellem igézetével… Inkább művész volt, mint tudós, a drámai hatás kedvéért feláldozta az igazságot; a római előidők nyers egyszerűsége iránt nem volt érzéke…. De sokkal fontosabb, hogy érzéke volt Róma méltósága iránt. Megírta azt a történelmet, amelyet kora várt tőle, az augustusi imperium méltó előtörténetét. Az utókor tőle tanulta meg, hogyan kell a nemzeti történelmet, amely sokszor csak barbár harcok, kegyetlen rablókalandok emléke, áthumanizálni, a magasztos pátosz síkjára felemelni.
Szerb Antal

Livius nagy műve a nagyszerű római gesztusok gyűjteménye. Emberei mind olyan rómaiak, mint ahogy a rómaiakat elképzeljük, és hogy így képzeljük el, az nem kis mértékben Liviusnak köszönhető. Livius hagyományozta az utókorra a rómaiság sokatmondó helyzeteit: Brutust, a konzult, amint halálra ítéli fiait, és végignézi kivégzésüket; Horatius Coclest a hídfőnél; Menenius Agrippát, amint lecsillapítja meséjével a lázongó köznépet; Mucius Scaevolát, amint jobbját tűzbe tartja, Coriolanust és az eke mellől diktátornak hívott Cincinnatust; a római követet, aki háborút és békét hoz tógájában – akárhol ütjük fel, mindenütt olyan jelenetre találunk, amely fiatal nemzedékek százainak vérét indította gyorsabb ütemre a római jellem igézetével… Inkább művész volt, mint tudós, a drámai hatás kedvéért feláldozta az igazságot; a római előidők nyers egyszerűsége iránt nem volt érzéke…. De sokkal fontosabb, hogy érzéke volt Róma méltósága iránt. Megírta azt a történelmet, amelyet kora várt tőle, az augustusi imperium méltó előtörténetét. Az utókor tőle tanulta meg, hogyan kell a nemzeti történelmet, amely sokszor csak barbár harcok, kegyetlen rablókalandok emléke, áthumanizálni, a magasztos pátosz síkjára felemelni.