Popular books

Clarke

Elsőszülöttek

Az Elsőszülöttek a történelem kezdete óta szemmel tartották az emberiséget, és amikor a Föld elérte a 21. század fejlettségi szintjét, a tettek mezejére léptek. Először végrehajtották az Időtörést, és a bolygót apró darabkáiból újraalkotva kísérleti laboratóriumot hoztak létre egy párhuzamos világegyetem formájában, hogy közelebbről tanulmányozhassák a legkülönbözőbb korokból elhurcolt emberpéldányokat. Azután gigantikus napkitöréssel próbálták eltörölni civilizációnk utolsó nyomát is, de egy páratlan nemzetközi összefogásnak köszönhetően tervük nem járt sikerrel.

Most, hogy a Föld végre kezd kilábalni a napvihar okozta természeti és társadalmi zűrzavarból, mind több baljós jel utal arra, hogy az Elsőszülöttek még nem adták föl elpusztításunkra szőtt terveiket. Vajon ezúttal milyen kozmikus „végső megoldást" főztek ki galaktikus boszorkánykonyhájukban? Egy biztos csak: az emberiség túlélésének kulcsfigurája Bisesa Dutt, az egykori ENSZ-katona, aki évtizedes krioálmából ébredve hirtelen ismét az események középpontjában találja magát, élő kapcsot képezve a Föld és a párhuzamos világban új utakat járó párja, a Mir között.

Az angol és az egyetemes SF-irodalom két szupersztárjának fantáziája nem ismer határokat, aprólékosan kidolgozott Időodisszeia-ciklusuk befejezéseként egy lélegzetelállító izgalmakat tartogató akcióregényt alkottak, amely azonban a technikai csodák és a pergő cselekmény mellett fontos gondolatokkal is szolgál.

„Az Elsőszülöttek a trilógia leginkább clarke-i kötete.

Emlékezetünkbe idézi azokat a klasszikus történeteket, amelyek eredetileg megszerettették velünk az SF-et."

„A szerzők ravaszul illesztgetik össze az elképzelt jövő történelmének kirakós-darabkáit, lendülettel és nagy gonddal szőve csábító hálójukat az olvasó köré."

Locus

SciFi Weekly

Arthur C Clarke

Földfény

„A rakéták pillanatok alatt eltűntek a ragyogásban. Úgy tetszett, hosszú percek múltak már el, amikor a napfény ereje robbanásszerűen megszázszorozódott. Odalent a Földön, gondolta magában Wheeler, az embereknek ma éjjel fenomenális látványban lesz részük. A légkör pedig, a csillagászok mélységes utálatának tárgya, megvédő őket bármitől, amit ezek a robbanófejek kibocsátanak magukból.”
Clarke, a tudományos-fantasztikus irodalom nagy óriása reneszánszát éli. A Cédrus Kiadó ezzel az immár klasszikussá vált kötetével elsősorban a valódi science-fiction-értőknek és -kedvelőknek szeretne örömet szerezni.

Arthur C Clarke

Holdrengés

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.
Lehet, hogy az utasok sikoltoztak vagy kiáltoztak, Pat nem hallotta. A tenger megelevendett és mozgott, olyan erők hatására, amelyek felébresztették időtlen álmából… A Szeléné lefelé csúszott és ide-oda bukdácsolt a hihetetlen lejtőn. Pat látta,hogy a végtelen poráradat legördül a kráter csillagokkal körültűzdelt száján. Az erőlködő motorok némi előnyre tettek szert, de már nem elegendőre. A por már a jacht falánál emelkedett, elérte az ablakok alsó szegélyét, s végül teljesen eltakarta őket. Pat tanácstalannak érezte magát, leállította a motorokat. Lassú halál várt rá és társaira. Sötétségben és csöndben süllyedtek bele a Hold porába…

Arthur C Clarke

Isten kilencmilliárd neve

Mit tehet az aszteroidakutató, ha kiejti egyik mandzsettagombját az űrbe? Magára ölti űrruháját, és kilép a világűrbe, hogy megkeresse. És ha elszakad a biztosítókötele?

Mit tehet az ember, ha véletlenül kihallgatja két időjáró rejtélyes telefonbeszélgetését a távoli jövőből?

Mit tehet az apa, ha fiacskája különös gombacsírákat kap ismeretlen feladótól?

Értelmes, nemes lelkű lények vagy űrhajósokra vadászó alattomos teremtmények a Mars lakói?

Elvadulhatnak-e az elektronikus mosógépek, hogy azután fegyveres bandákba verődve utcai harcokat vívjanak nagyvárosokban?

Hogyan kell felkészülnünk a világűr iszonyú mélységeiből várható űrhajók fogadására?

Nem mindennapi kérdések. De kötetünk írói feltették őket, és a maguk módján próbálnak választ adni rájuk. Minden kérdések és válaszuk mögött az húzódik: milyen lesz a jövő? A jövő, amely napjainkban készül a magfizikusok, űrhajó-konstruktőrök, elektronikus számítógépeket tervező matematikusok, sosem látott műanyagokon dolgozó molekuláris vegyészek műhelyeiben.

Ember és természet konfliktusa kiélesedett. Láthatárunk már nem a Föld, hanem a Naprendszer vagy a Galaktika. A tudomány meghökkentő és gondolkodóba ejtő új eszközöket kovácsolt a természet meghódítására. Jogos a kérdés: emberi lesz-e a jövő emberének világa?

Az írók nem jósok. Határozott választ nem adhatnak. De kérdezhetnek, figyelmeztethetnek, elmondhatják félelmeiket és vágyaikat.

Tudományos-fantasztikus novellákat kap kötetünkben az olvasó. A műfaj legkiválóbb modern művelőinek novelláit válogattuk össze: az emberiség jövőjéért aggódó, a jó megoldásban reménykedő, egyszer komor, másszor mosolygó írók műveit.

Arthur C Clarke

Isten pörölye

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz. A kozmikus jéghegy a Nap irányából érkezett, így közeledését senki sem vette észre, amíg az ég lángba nem borult. Másodpercekkel később a lökéshullám kétezer négyzetkilométernyi fenyőerdőt terített a földre, s világ körüli útjára indította a legnagyobb durranást, amekkorát a Krakatau kitörése óta emberi fül nem hallott. Ha az üstökös-töredék csupán két órányit késett volna évmilliós útján, tíz megatonnás robbanása letörölte volna Moszkvát a Föld színéről s megváltoztatta volna a történelmet. Időpont: 1908. június 30. Arthur C. Clarke legújabb regénye a huszonkettedik században játszódik. Központi témája egy aszteroida felfedezése és pályáról való kimozdítása, mielőtt még milliók életét követelve becsapódna a Földbe… A hatalmas, szénfekete aszteroida természetesen nemcsak tudományos-technikai problémákat vet fel: az új vallás, a „kriszlám” fanatikus hívei isteni üzenetet látnak benne – s csaknem meghiúsítják az eltérítésére tett bolygóközi kísérletet…<

Arthur C Clarke

Mélység

A jövő óceánjában tengeralattjárók terelnek bálnacsordákat, nagyüzemi planktonbegyűjtés folyik, egyszóval a mezőgazdaság rutinfeladatait végzik, csak merőben új környezetben. És ez a környezet egyáltalán nem mentes a veszélyektől.

Walter Franklin űrhajós volt, de egy baleset miatt visszakényszerült a Földre. Új munkájának a tengerművelést választja, de az átállás nem megy zökkenőmentesen. A ranglétra legaljáról kell fölkapaszkodnia, s közben megismerkedni a tenger alatti világ csodáival és rejtélyeivel.
Az SF Nagymesterének e műve ma, amikor éhezők millióinak nem jut élelem a Földön, időszerűbb, mint valaha. A regény mostani, legteljesebb kiadása tartalmazza a szerző előszavát, valamint az eredeti novellát is, amely a történet alapjául szolgált.
„Arthur C. Clarke korunk egyik legnagyobb zsenije.”

– Ray Bradbury
„Gyönyörű és izgalmas mű. Egyedülállóan kelti életre a jövő világát. Az egymást követő válsághelyzetek miatt egyszerűen letehetetlen.”

– Sunday Times
„Az űrkorszak prófétája szól hozzánk.”

– New Yorker

Arthur C Clarke

Mesék a Földről

Mi marad több ezer év múlva a földi civilizációból? Megérti-e a földi kultúrát a mérhetetlen messzeségből a Földre érkező idegen? Milyen új életformát talál magának a jövő embere itt a Földön? Milyen titokzatos jelenségeket kell megértenie, mi mindennel kell megbírkóznia annak, aki úgy határoz hogy nem hagyja le jó öreg bolygónkat? A tér- és időbeli korlátokat nem ismerő képzelőerővel megáldott Clarke a tudományos-fantasztikus irodalom egyik legolvasotabb művelője a Föld nevű planétát választotta számos írása színteréül, témájul, amelyek közül most a legjobbakat egy kötetben összegyűjtve olvashatja ennek a műfajnak minden rajongója.<

Arthur C Clarke

Nehéz a bennszülöttekkel

Az a perc, amelyben végleg kiderül: nem vagyunk egyedül az univerzumban. Az a perc, amely lehet hősies, tragikus, komikus is akár. Egy azonban biztos: véget ér magányunk és új korszak kezdődik az emberiség történetében. Az idegeneket sok író elhozta már hozzánk. Kötetünkben ezeknek a találkozásoknak legjobbjait olvashatják Isaac Asimovtól kezdve Arthur C. Clarke-on át Orson Wellesig, aki 1938-ban emberek tízezreit hajszolta pánikba Wells regényéből készített rádiójátékával. Ilyen fájdalmas lesz az a pillanat is, amit a kötet szerzői valamennyien megjövendöltek? Vagy valóságos hajnal köszönt a civilizációnkra? Megtalálhatja az Önnek tetsző választ a könyv elolvasása után.

Arthur C Clarke

Randevú a Rámával

Arthur C. Clarke legjobb művei között tartják számon a mára már klasszikussá vált - Campbell-, Hugo-, Jupiter- és Nebula-díjas -Randevú a Rámával című, 1973-ban írt regényét.
Gigászi méretű, rejtélyes, henger alakú tárgy tűnik fel az űrben, és száguld egyenesen a nap felé. A naprendszerből kutató űrhajót küldenek a Rámának elnevezett magányos vándorra, hogy vizsgálja meg, mielőtt végképp eltűnne az űr mélyén. A feladattal megbízott űrhajósok azonban csak néhány kérdésükre kapnak választ, a többi - a Ráma minden pontján észlelt háromoldalú szimmetriát mutató struktúráktól kezdve a hengeres tengeren át a gépezet-szigetig - titok marad. E titkok minden bizonnyal egy, a naprendszerénél sokkal fejlettebb civilizáció hírnökei. De kik lehetnek a rámaiak? Hol vannak, és mi a céljuk az emberekkel? Talán a serényen tevékenykedő biotok adhatnának választ e kérdésekre? Vagy az üvegtemplom rejti a megoldást? Vagy talán az óriási henger megközelíthetetlen „déli féltekéje"? A Ráma őrzi megoldhatatlan titkait, és évtizedek óta újabb és újabb olvasónemzedékek fantáziáját mozgatja meg lebilincselő és letehetetlenül izgalmas történetével.

Arthur C Clarke

Régmúlt napok fénye

Mi lenne, ha a világon minden esemény visszanézhetővé válna? Hozzáférhetővé válna az az információ, hogy ki gázolt cserbenhagyásosan az előző héten, éppúgy, mint az, hogy mi történt meg valójában a bibliai események közül.

Amikor a féregjárat-technológián alapuló időlencse találmánya nyilvánosságra kerül, mind szélesebb igény mutatkozik a használatára. Házastársi viták kibogozására, bűnesetek felderítésére vagy akár puszta nosztalgiázás céljaira is igénybe venné a Föld szinte teljes népessége. De vajon az emberek kezébe adható-e egy ilyen kényes eszköz, amely fenekestül fordíthatja föl nemcsak mindennapi életünket, de egész történelemszemléletünket is?

A két díjnyertes SF-szerző közös műve egszerre kalandos és filozofikus történet az információ szabadságáról és az igazság szubjektivitásáról.

A TELJES IGAZSÁG JÉZUS ÉLETÉTŐL KENNEDY HALÁLÁIG MINDENRŐL – AZONNAL, MEGFELLEBBEZHETETLENÜL!

Arthur C Clarke

Szigetek az égben

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.A fiatal Roy Malcolm egy televíziós vetélkedőn a világ legkáprázatosabb fődíját nyeri el: látogatást tehet az egyik, Föld körül keringő űrállomáson, és bepillantást nyerhet az ott szolgálatot teljesítő legénység életébe, munkájába.
Roy megtapasztalhatja a súlytalanság csodáját, a szkafanderes űrséták lélegzetelállító izgalmát, a bolygónk légkörén kívül töltött mindennapok veszélyeit, sőt még egy filmforgatáson is részt vehet. Azt azonban nem is sejti, hogy e rendkívüli környezetben még rendkívülibb kalandok várnak rá, és mire látogatása véget ér, tapasztalt „űr-rókaként” tér majd haza a Földre.Az SF Hugo- és Nebula-díjas nagymesterének e korai regénye az olvasók ifjabb korosztályát szólítja meg. Nyaktörő iramú, izgalmas eseményekben bővelkedő története hiteles tudományos adatokra és elméletekre építkezik, és tartalmazza Clarke azóta híressé vált teóriáját is a geostacionárius pályára állított távközlési állomásokról. Kihagyhatatlan alapmű a fantasztikus irodalom szerelmesei számára, de azoknak is ideális, akik csak most kezdik az ismerkedést az SF csodálatos világával.

A fiatal Roy Malcolm egy televíziós vetélkedőn a világ legkáprázatosabb fődíját nyeri el: látogatást tehet az egyik, Föld körül keringő űrállomáson, és bepillantást nyerhet az ott szolgálatot teljesítő legénység életébe, munkájába.
Roy megtapasztalhatja a súlytalanság csodáját, a szkafanderes űrséták lélegzetelállító veszélyeit, sőt még egy filmforgatáson is részt vehet. Azt azonban nem is sejti, hogy e rendkívüli környezetben még rendkívülibb kalandok várnak rá, és mire látogatása véget ér, tapasztalt "ár-rókaként" tér majd haza a Földre.
Az SF Hugo- és Nebula-díjas nagymesterének e korai regénye az olvasók ifjabb korosztályát szólítja meg. Nyaktörő iramú, izgalmas eseményekben bővelkedő története hiteles tudományos adatokra és elméletekre építkezik, és tartalmazza Clarke azóta híressé vált teóriáját is a geostacionárius pályára állított távközlési állomásokról. Kihagyhatatlan alapmű a fantasztikus irodalom szerelmesei számára, de azoknak is ideális, akik csak most kezdik az ismerkedést az SF csodálatos világával.

Arthur C Clarke

The collected stories of Arthur C. Clarke

Arthur C Clarke

Tűzszünet I.-II.

Ravasz
A ​gravitonemissziókkal kísérletező tudósok laboratóriumának környékét robbanások sorozata rázza meg. Először terrortámadásra gyanakodnak, de újabb kísérletek sora bebizonyítja, hogy valójában saját találmányuk az, ami egy mellékhatása révén a hatáskörzetében valamennyi hagyományos, lőport alkalmazó robbanószerkezetet aktivál. Ez akár a fegyverkezés végét, a világbéke eljövetelét is jelenthetné, de hamar kiderül: mint minden új technika, ez is felhasználható sötétebb célokra. Vajon mit tehetnének a tudósok? Hazafias megfontolásokból először a hadsereggel lépjenek kapcsolatba, vagy a demokrácia erejét próbára téve tárják a nagy nyilvánosság elé a felfedezést? A két szerző politikai thrillerbe oltott vitaregényét láthatóan alapos kutatómunkára alapozta, és nem fél bátran ütköztetni az egymásnak ellentmondó álláspontokat. Vajon kikerülhet-e győztesen az emberiség a halálos kötélhúzásból? Mi lesz a végeredmény: világháború vagy világbéke? „Arthur C. Clarke korunk egyik igazi lángelméje." – Ray Bradbury „Kube-McDowell is Clarke legjobb formáját hozza." – Newsday

Béklyó

Amikor a Terabyte Laboratórium fizikusai, a Nobel-díjas Karl Brohier és a fiatal, lelkes Jeffrey Horton kidolgozták a Ravasz névre keresztelt, fegyverellenes fegyvert, még nem sejtették, mit vesznek ezzel a nyakukba.
Hiába küszöbölték ki azóta a szerkezet mellékhatásait, s tették biztonságosabbá a második prototípust. A Béklyó ugyan már nem idéz elő nem kívánt robbanásokat, csupán ártalmatlanít minden lőfegyvert és bombát, az embert azonban nem lehet ártalmatlanítani. Hiába a kutatók minden jóindulata, ha valami felhasználható gyilkolásra, azt előbb-utóbb be is vetik.

Ashley Carrigan

A béke ára

A második részben évekkel később folytatódik Narya és társainak kalandos története, mely ezúttal sötétebb, zordabb, mint valaha. A békéért valakinek nagy árat kell fizetnie. A félvér folytatódik! Cameriol békéje megszilárdulni látszik az új királynő uralkodása alatt. A régi háború árnyéka elhomályosult. Narya életét beárnyékolja egy tragédia, aminek következtében visszavonultan él, hátat fordítva a mágiának. Hol van már a rettegett lengoni mágus? Egy váratlan látogató érkezése felzaklatja a kedélyeket és gyökeres változásokat hoz az asszony életébe. Az uralkodó és a nemesek ellenségesen fogadják a vendéget és Naryát elítélik a merész döntéseiért, melyek súlyos következményekkel járnak. Nincsenek támogatói, senki, aki kiállhatna érte. Egyedül kell viselnie a ránehezedő súlyos terhet. Egyvalaki kel a védelmére, épp az a személy, akinek a jelenléte felháborodást és gyanakvást kelt az emberekben. Elérkezik az idő Narya számára, amikor meg kell ismernie a varázstudó népet, akiktől a képességeit örökölte. Háború sem kell hozzá, hogy számtalan ellenséget szerezzen magának és kitaszítottá váljon a tulajdon hazájában. Minden bátorságára és erejére szüksége lesz, hogy szembenézzen a rá váró nehézségekkel. A legnagyobb csatákat nem feltétlenül kardokkal kell megvívni és a mágia ereje sem adhat védelmet minden ellen. Lehet-e tartós egy lengoni boszorkány boldogsága, ha minden összeesküszik ellene? Milyen súlyos következményekkel kell szembenéznie? Kiből válik ellenség és kiből barát? Milyen árat kell fizetni a békéért? A félvér második részében folytatódik Narya kalandos története, mely ezúttal sötétebb, zordabb, mint valaha.

Ashley Carrigan

Az arany maszk

Morwen és frissen teremtett sarja, Tristan között nem éppen békés és harmonikus a kapcsolat. Az összecsiszolódás döcögősen indul. Felbukkan Cortez és változatlanul azt bizonygatja, hogy ő Morwen vér szerinti őse a múltból. Elszántan kitart az állítása mellett, ezért Morwen úgy határoz, kideríti az igazságot. Cortez segít felkutatni a hónapokkal korábban eltűnt Melkort, hogy ezzel is bizonyítsa hűségét. A nyomok Egyiptomba vezetnek, ahol egyenesen kelepcébe sétálnak. A térség legnagyobb uralkodójával találják szemben magukat, aki régóta várta, hogy a Tanács felkent hóhérja betegye a lábát az ő birodalmába, hogy saját céljaira használhassa. Ha Morwen azt hitte, mindent tud a számára két legfontosabb férfiról, óriásit tévedett. Itt mások a szabályok és a Tanács menedéket nyújtó falai nagyon messze vannak. A vérivók legendás Alvilágából nincs szabad távozás, csak rabszolgaság. A sorozat hatodik részében megismerhetjük Udimu és Melkor közös múltjának egy sötét darabkáját, ami alapjaiban forgatja fel Egyiptom vérivóinak társadalmát. Nem lesz hiány érdekes helyszínekben, csatákban, új szereplőkben és sorsfordító eseményekben.<

Ashley Carrigan

Fekete kristály

Ashley Carrigan

Két lépésre a mennyországtól

Al Jannah, a kitalált modern keleti ország gyönyörű környezetében játszódó történet egy keményfejű vonzó sejk és egy konok angol írónő kusza kényszerházasságáról. Figyelem! A könyv szenvedélyt és erotikát tartalmaz! Fülledt romantikát kedvelőknek szigorúan ajánlott olvasni! Al Jannah, a mesés szépségű közel-keleti ország ókori romhelyei izgalmas utazásra csábítják a sikeres angol írónőt, Mesmirát. A körút azonban váratlan fordulatot vesz és egészen más kalandokat hoz, amiket a lány még legmerészebb regényeiben sem képzelt el. A turista csoportot sivatagi banditák támadják meg és Mesmirát elrabolják. Rabságából egy helyi férfi vásárolja ki, így egyik fogva tartótól kerül a másikhoz. A helyzete reménytelen. Megfosztják minden esélyétől, hogy visszatérhessen a hazájába. A titokzatos, szép idegen ország aranykalitkává válik, ahonnan nincs szabadulás. A megmentője csalással ráveszi Mesmirát a házasságra és eltökéli, hogy engedelmes feleséget nevel belőle, bármi áron. A lány a neves és elismert Ashgar család tagja lesz és saját bőrén tapasztalja meg, milyen is egy szigorú szabályokkal és szokásokkal terhelt országban arab feleségként élni. Sayid Ashgar nem retten vissza semmilyen eszköztől, hogy elérje a célját és kikényszerítse Mesmirából az odaadást és a vágyott érzelmeket. Helyette csak gyűlöletet és elutasítást kap. Kettejük szüntelen harcát és a kényszerű összezártságban életre hívott érzelmi viharait kísérhetjük végig. Két erős és konok személyiség csap össze, hogy fájdalmas, olykor szenvedélyes párbajok során keresztül tapasztalják meg, hogy a szerelem nem csikarható ki zsarolással, hatalommal, vagy fenyegetőzéssel. Mesmira és Sayid finom erotikus egymáshoz feszülései pattanásig feszítik a hangulatot közöttük ebben a kihívó játszmában. A „Szépség és Szörnyeteg” meséjét ismerhetjük meg teljesen új változatban, varázslatos környezetben, ahol a szereplők szívfájdító mélységeket és magasban szárnyaló érzelmeket élnek át.

Ashley Carrigan

Megtorlás

A fekete kristály balul elsült akcióját követően, többévnyi távollét után Morwen visszamerészkedik az önkéntes száműzetésből és azonnal belecsöppen a vérivók politikai keringőjének közepébe. Ezt a táncot valamennyien borotvaélen járják.

Nem csupán ő kerül szorult helyzetbe, de az egész vérvonalát veszély fenyegeti. A vérkötelék megszabja mindannyiuk sorsát. Minden elhibázott lépés a vesztüket hozhatja el. Ezúttal olyan ellenfél előtt állnak, akivel nem harcolhatnak a bevált módszereikkel.

Szembesülniük kell a keserű felismeréssel, hogy csak eszközök voltak egy magasabb cél eléréséhez és a hazugságból épült vár darabjaira hullik körülöttük.

Az ellenük zajló hadviselés mögött olyan személy áll, akire álmukban sem gondoltak, akiben megbíztak.

A pattanásig feszülő helyzetbe egy ártatlan halandó is belecsöppen, hogy új reményt villantson fel Morwen megkeseredett szívében.

Új szereplők bonyolítják a történetfolyamot, de találkozhatunk régi ismerősökkel is. Sokak örömére Udimu személyes jelenlétével emeli a feszültséget és erősíti a kis csapatot.

Szó lesz hűségről, árulásról, teremtésről, ellentétekről és szerelemről, de legfőképp a változásról.

A sorozat befejező kötetéhez érkeztünk, amikor utoljára tekinthetünk be a vérivó társadalom sötét labirintusának rejtelmeibe, mielőtt búcsút veszünk a szereplőktől és továbbengedjük őket az úton.

Ashley Carrigan

Üldözöttek

Avery Corman

Kramer kontra Kramer

„- Billy, ugye tudod, hogy a mami is New Yorkban lakik? – Igen. – Szóval, amikor egy anya és egy apa elválik, néha vitatkozni szoktak arról, hogy melyiküknél lakjon a gyerekük, az anyánál vagy az apánál. No most van egy ember, aki nagyon-nagyon okos. Úgy hívják, hogy bíró. Ez a bíró nagyon sokat tud a válásokról, az anyákról, az apákról és a gyerekekről. Ő dönti el, hogy kinél lakjon a gyerek, mi lesz jobb neki. – És miért dönti el? – Hát, mert ez a feladata. Tudod, ő igen hatalmas ember. – Olyan, mint az igazgató? – Még az igazgatónál is nagyobb. Talárban ül egy nagy széken. Ez a bíró sokat gondolkodott rólunk, terólad meg énrólam meg a mamiról, és úgy döntött, hogy az lesz a legjobb, ha te ezután a maminál laksz. Én pedig nagyon szerencsés vagyok, mert ha a maminál fogsz is lakni, azért minden vasárnap meglátogathatlak.” Ez a mára már klasszikussá érett regény – egy válás története, egy ambiciózus fiatal anya karriervágyáé, a négyéves kisfiukkal egyedül maradó apáé, Billyé, a kisfiúé, akinek a maga módján szintén meg kell küzdenie azzal a helyzettel, hogy a szülei később marakodnak érte és fölötte – a kritikusok szerint új irányt szabott a társadalmi gondolkodásnak Amerikában.

Ben Counter

Lángoló galaxis

Miután felépül borzalmas sérüléseiből, Hórusz Csatamester az Isstvan III lázadó világa ellen vezényli a diadalmas birodalmi erőket. Bár a lázadást gyorsan leverik, fény derül Hórusz valódi természetére. Mikor a hadúr vírusbombákat vet be a bolygó lakossága ellen, megtörténik az elképzelhetetlen: az űrgárdisták saját csatatestvéreik ellen fordulnak,…

Bernard Cornwell

A Fakó Lovas

Az Angolszász históriák főhőse, Bebbanburgi Uhtred angol, ám vikingként nevelkedett. Mialatt dúl az angol-dán háború, az ifjú sorsa lassanként összefonódik Anglia legendás történelmi egyéniségének, Nagy Alfréd királynak az életével.
A fakó lovas történetében a fiatal harcos nehezen találja helyét a véres és erőszakos világban, hiszen döntenie kell: a vikingek oldalán harcoljon-e, akik felnevelték, vagy Alfréd királyén. A király jámbor keresztény, Uhtred pogány; Alfréd a könyveket bújja, Uhtred harcosként akar nevet szerezni magának - ők ketten mégis kényszerű szövetséget kötnek, hogy kitörjenek az ingoványból egy szélfútta dombtetőre, ahol az utolsó szász sereg harcba száll Anglia életben maradásáért.
A fakó lovas a hűség, a hitszegés és a reményvesztett hősiesség regénye, a Bernard Cornwelltől megszokott fordulatos történetvezetéssel és színes jellemrajzokkal.

Bernard Cornwell

A tél királya

A sötét középkorba csöppen az olvasó. A druidák és keresztények lakta Britanniát belviszályok sújtják, ugyanakkor a germán törzsek külső támadása fenyegeti a szigetországot. Arthurt elűzik, Merlin eltűnik, s a britek trónján védtelen gyermekkirály ül… Cornwell, a tapasztalt történelmi regényíró, ezúttal a közkedvelt, mégis oly kevéssé ismert Arthur mondavilágot dolgozza fel, mesterien ötvözve a legendát a hiteles történelmi tényekkel, folklór és misztikus elemekkel. A szokványos románc és lovagmese motívumokon túl A tél királya megismertet bennünket a valódi Arthurral, aki igazi, összetett regényhős; számára szent dolog a becsület, a hűség és a lovagiasság; szenvedélyesen, sőt talán túlságosan is szereti Guinevere-t, s élete egyszerre tragikus és heroikus. Azt sem tudjuk teljes bizonyossággal, hogy Arthur valóban létezett-e. Még kevésbé mondható ez el a kerek asztalról és annak lovagjairól. Éppen ezért Cornwell bátran ábrázolhatja Galahadet kiváló tudósként, Lancelot-ot pedig Arthurra féltékeny gyáva politikusként. A történet narrátora Derfel Cadarn, Merlin egykori kegyeltje, Arthur nagy elismerést kivívott harcosa. A harcok során Derfel Arthur jobb keze lesz, így az olvasó első kézből kapja információit a legfontosabb, országos jelentőségű eseményekről.

Bernard Cornwell

Az Eretnek

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.A 14. század közepén járunk. Az angolok és a franciák hiába kötnek békét, Hooktoni Thomas számára nem ér véget a harc: meg kell találnia a Grált, a keresztény világ legszentebb ereklyéjét, ezért Astarac völgyébe, családjának ősi várába indul.
A józan gondolkodású angol íjász azonban hibát követ el. Megment egy fiatal lányt a máglyahaláltól, és ezzel magára vonja az egyház haragját. Kiátkozzák, s így üldözőből egy csapásra üldözötté válik. A titokzatos Grált ráadásul mások is meg akarják szerezni – nem utolsósorban unokafivére és legádázabb ellensége, Guy Vexille. A kíméletlen küzdelem – mely a Vándor című kötetben vette kezdetét – tovább folytatódik, kimenetele azonban kérdéses.
Sodró lendületű, fordulatokban gazdag történelmi kalandregény, mely hitről, bajtársiasságról, kitartásról és a 14. századról mesél, hitelesen és pontosan.
A cselekmény előzményéről Cornwell Az ördöglovas és a Vándor című regényeiben olvashatunk.
Amikor a rablólovagok elpusztítják a faluját, Hooktoni Thomas hátat fordít apjának, aki papnak szánta fiát, és beáll íjásznak III. Edward angol király seregébe. A király Franciaország ellen indít elsöprő erejű hadjáratot, melynek kimenetele leginkább a közembereken, az íjászokon múlik. Thomas is elfeledi régi világát és be nem váltott ígéreteit, s megszereti a kemény katonaéletet... Cornwell a százéves háború fontosabb eseményeit örökíti meg.
Hooktoni Thomas 1346-ban szerencsésen megmenekül a crécyi csatából. Azt a megbízatást kapja, nyomozza ki, hol lelhető fel apjának szigorúan titkos könyve, mely a Szent Grállal kapcsolatos írásokat őrzi. Ám nem az ifjú íjász az egyetlen, aki a szent ereklyét keresi. Ellenfele, Guy Vexille nem riad vissza semmitől: ha kell, az inkvizíció kezére juttatja unokafivérét. A cselekmény előzményéről Cornwell Az ördöglovas és a Vándor című regényeiben olvashatunk.
Amikor a rablólovagok elpusztítják a faluját, Hooktoni Thomas hátat fordít apjának, aki papnak szánta fiát, és beáll íjásznak III. Edward angol király seregébe. A király Franciaország ellen indít elsöprő erejű hadjáratot, melynek kimenetele leginkább a közembereken, az íjászokon múlik. Thomas is elfeledi régi világát és be nem váltott ígéreteit, s megszereti a kemény katonaéletet... Cornwell a százéves háború fontosabb eseményeit örökíti meg.
Hooktoni Thomas 1346-ban szerencsésen megmenekül a crécyi csatából. Azt a megbízatást kapja, nyomozza ki, hol lelhető fel apjának szigorúan titkos könyve, mely a Szent Grállal kapcsolatos írásokat őrzi. Ám nem az ifjú íjász az egyetlen, aki a szent ereklyét keresi. Ellenfele, Guy Vexille nem riad vissza semmitől: ha kell, az inkvizíció kezére juttatja unokafivérét.

Bernard Cornwell

Az ördöglovas

Hooktoni Thomas is egy a gyűlöletes angolok közül. Amikor a rablólovagok elpusztítják a faluját, Thomas hátat fordít apjának, aki papnak szerette volna látni fiát, és beáll íjásznak III. Edward angol király seregébe. A király és fia, a Fekete Herceg fegyvereseivel Franciaország ellen indít elsöprő erejű hadjáratot, ám ennek kiemenetele nem az egymással cívódó nemeseken és lovagokon múlik, de sokkal inkább a közembereken, az íjászokon, akik sikerre vagy kudarcra ítélhetik az egész vállalkozást.
Thomas, aki idővel elfeledi régi világát és be nem váltott ígéreteit, megszereti a kemény katonaéletet, megtalálja a helyet az egyszerű harcosok között, sőt vadságának és ügyességének köszönhetően idővel hírnévre is szert tesz. Amikor azonban beleszeret egy breton asszonyba, aki az ellenséghez tartozik, törvényen kívüli számkivetett lesz, akire franciák és angolok egyaránt vadásznak. Egy ellensége menti meg és vezeti be egy olyan világba, ahol az ellenségek barátokká, a barátok ellenséggé változnak. Itt, túl az angolok  által lángba borított látóhatáron, ráakad elfelejtett múltjának egy ismerőjére. Egy férfira, aki sohasem sejtett titkokat oszt meg vele és egy szent küldetést bíz rá.
Vele együtt pedig rátalál egy sötét ellenségre is, akit nem kisebb hatalom segít, mint a kereszténység legnagyobb becsű ereklyéje, a Szent Grál.
Thomas megkezdi kalandos utazását, amely végigvezeti Franciaország tájain, az ostromlott városokon és feldúlt birtokokon keresztül az ország egy jelentéktelennek tűnő kis zugáig, Crécyig. És itt, a két nagyhatalom gigászi csatájában, kezdetét veszi a százéves háború.
Thomasnak végre el kell döntenie, melyik oldalra áll.

Bernard Cornwell

Az Utolsó Királyság

Bernard Cornwell Angolszász históriák című sorozatának főhőse, Uhtred egy angol fiú, aki nemesi sorba születik a kilencedik századi Northumbriában. Tízesztendős korában elárvul, és egy dán viking ejti fogságba. A nemes harcos utóbb örökbe fogadja, és vikingként neveli. Uhtred sorsa mégis elválaszthatatlanul összefonódik Anglia legendás történelmi egyéniségének életével: Nagy Alfréd királyéval. Alfréd Wessex királya - az utolsó angol királyság felett uralkodik, amelyet még nem foglaltak el a dánok.
A fiú felcseperedik, a háttérben dúl az angol-dán háború, a kereszténység és a pogányság sorsdöntő összecsapása, s neki mindkét oldalhoz egyaránt húz a szíve. A dánok férfivá érésének hajnalán indítják addigi legnagyobb hadjáratukat Alfréd királysága ellen. Uhtrednek szembe kell néznie sorsával, s a mindent eldöntő ütközet borzalmai közepette végre megtudja, hová tartozik.
Az utolsó királyság az első kötete annak a regénysorozatnak, amely Nagy Alfréd király és leszármazottai történetét meséli el. Bernard Cornwell hiteles mesét sző a megosztottságról és hűségről, a váratlan szerelemről és az elkeseredett hősiességről. Uhtred a legérdekesebb és legsokszínűbb hősei közé tartozik. Az utolsó királyság legerőteljesebb és legszenvedélyesebb műveinek egyike.

Bernard Cornwell

Csatadal

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.Az Angolszász históriák főhőse Lord Uhtred, a vikingek közt nevelkedett angolszász harcos, akinek sorsa összefonódik Anglia legendás történelmi egyéniségének, Nagy Alfréd királynak az életével.
A Csatadal történetének kezdetén mintha béke honolna az angolszász vidéken. Ám ez csupán a látszat: most is veszedelmes idők járnak, és ha Alfréd biztonságban szeretné tudni Wessexet, az utolsó szász királyságot, kemény kézzel kell gondoskodnia a védelemről. Ez már csak azért sem könnyű, mert az ármány ereje is társul a fegyverek hatalma mellé – Lord Uhtrednek is hamarosan el kell döntenie, mennyit ér a királynak tett esküje.
A lebilincselő történelmi sorozatban negyedikként megjelenő kötet rabul ejtő mese szerelemről, árulásról és erőszakról egy végveszélybe sodródott királyságban. Az egyetlen pislákoló reménysugarat Alfréd, Wessex királya jelenti, és az ő legnagyobb harcosa, Uhtred, a jól ismert és okkal rettegett bajnok, a hadak ura, aki egymagában képes egész háborúk sorsát eldönteni.

Bernard Cornwell

Észak Urai

Dúl az angol-dán háború. Uhtred, a vikingek közt nevelkedett bátor szász harcos a csaták közepette ingadozik a dánok szeretete és a szászok iránti hűség között. Ám ahogy ő maga mondja, a végzet megkerülhetetlen - sorsa összefonódik Anglia legendás történelmi egyéniségének, Nagy Alfréd királynak az életével.
Az Angolszász históriák harmadik nagy fejezetében 878-at írunk. Uhtred, aki fényes győzelemhez segítette Alfrédot Wessexben, kiábrándult a király szűkmarkúsága és túlbuzgó vallásossága miatt. Visszatér északra, hogy bosszút álljon nevelőszülei gyilkosán, és mostohahúgát kiszabadítsa fogságából. Ki kell hát hívnia maga ellen örök ellenségét, Könyörtelen Kjartant, a renegát dán hadurat, aki Dunholm félelmetes erődjében él. Azonban mielőtt megtehetné a döntő lépést, a történet sötét fordulatot vesz: Uhtred vállára a rabszolgák billogja kerül.
Az Észak urai, akárcsak Bernard Cornwell új regényfolyamának két előző kötete (Az utolsó királyság, A fakó lovas), valós történelmi események keretében játszódik. Megkapó hitelességgel idézi fel a fenyegetett Anglia csodálatos megmenekülésének korát, ezt az árulásokkal, romantikával és hősies küzdelemmel átszőtt világot. Uhtred, a föld nélküli nemes és hontalan harcos pedig igazi kultikus hőssé növi ki magát.

Bernard Cornwell

Felperzselt Vidék

A kilencedik század utolsó éveiben Anglia veszedelmes időket él. Wessexi Alfréd, bár számtalan győzelmet aratott, egyre betegebb. Örököse még tapasztalatlan ifjú, a vikingek pedig, akik oly régen áhítoznak Wessex elfoglalására, kapnak a kínálkozó alkalmon.
Alfréd kivételes képességű bajnoka, Uhtred csapdába csalja az ellenséget, majd Farnhamnél az egyik legfényesebb győzelmet aratja a vikingek felett. Ám a diadal után Uhtredre másfajta próba vár: előbb egy személyes tragédia, majd egy váratlan támadás Alfréd talpnyalói részéről, akik féltékenyek sikereire és gyanakvással szemlélik idegen szokásait. Uhtred kényszerűen szakít Alfréddal, megtagadja esküjét és visszatér a hazájába, északra, ahol újra vikinggé válik.A „Felperzselt vidék” remekbe szabott történelmi regény, amely az angol történelem talán legkevésbé ismert korszakát kelti életre.

A kilencedik század utolsó éveiben Anglia veszedelmes időket él. Wessexi Alfréd, bár számtalan győzelmet aratott, egyre betegebb. Örököse még tapasztalatlan ifjú, a vikingek pedig, akik oly régen áhítoznak Wessex elfoglalására, kapnak a kínálkozó alkalmon.

Alfréd kivételes képességű bajnoka, Uhtred csapdába csalja az ellenséget, majd Farnhamnél az egyik legfényesebb győzelmet aratja a vikingek felett. Ám a diadal után Uhtredre másfajta próba vár: előbb egy személyes tragédia, majd egy váratlan támadás Alfréd talpnyalói részéről, akik féltékenyek sikereire és gyanakvással szemlélik idegen szokásait. Uhtred kényszerűen szakít Alfréddal, megtagadja esküjét és visszatér a hazájába, északra, ahol újra vikinggé válik.
A „Felperzselt vidék” remekbe szabott történelmi regény, amely az angol történelem talán legkevésbé ismert korszakát kelti életre.

Bernard Cornwell

Isten ellensége

Az Isten ellensége az Excalibur sorozat második kötete, és közvetlen folytatása a Tél királyának. Az előző kötetben Uther, Dumnomia és egész Britannia királya meghal, és trónját csecsemőkorú unokája, Mordred örökli meg. Arthur, akit Uther törvénytelen gyermekeként Mordred egyik testőrének nevezik ki, idővel magasan kiemelkedik a többi méltóság közül, mégis mindenáron be akarja tartani Uthernak tett esküjét, hogy Mordred, amint eléri az alkalmas kort, elfoglalhassa Dumnomia trónusát.

Arthur azt is célul tűzi maga elé, hogy megbékíti az egymással háborúzó brit királyságokat. A legnagyobb ellentét Dumnomia és Powys közt feszül, de amikor megegyezés születik, hogy Arthur feleségül veszi Ceinwynt, Powys hercegnőjét, úgy tűnik, elkerülhetővé válik a háború. Arthur azonban a koldusszegény Guinevere hercegnőt választja, és a Ceinwynt ért inzultust évekig tartó háborúskodás követi, melynek végén Arthur legyőzi Gordfyddyd királyt a Lugg Vale-i ütközetben. Powys trónja Cuneglasra, Ceinwyn fivérére száll, aki Arthurhoz hasonlóan békét akar teremteni a britonok között, hogy azok a közös ellenség, a szászok ellen fordulhassanak.

A Tél királyát, miként a jelen művet is, Derfel (ejtsd Dervel), az egykori szász rabszolga meséli el, aki Merlin házában nevelkedik, és felcseperedve Arthur harcosa lesz. Arthur Armoricába (a mai Bretagne-ba) küldi Derfelt, ahol részt vesz az elvetélt hadjáratban, melynek célja megmenteni Benoic briton királyságát a frank behatolóktól. Benoic menekültjei közt Britanniába érkezik Lancelot is, Benoic elűzött királya, akit Arthur Ceinwynnel akar összeházasítani és Siluria trónjára akar ültetni. Derfel első látásra beleszeret Ceinwynbe. Merlin meg akarja kaparintani az Üstöt, egyikét Britannia Tizenhárom Kincsének. Merlinnel szemben sorakoznak fel Britannia keresztényei, kiknek legfőbb vezetője, Sansum püspök, szinte minden hatalmát elveszítette, mikor kihívta maga ellen Guinevere haragját. Sansum kegyvesztett és apátként szolgál az Ynys Wysryn-i (glastonbury-i) Szent Tövis kolostorban.

A Tél királya azzal végződik, hogy Arthur megnyeri a Lugg Vale-i ütközetet. Mordred trónja biztonságba kerül, a déli brit királyságok szövetséget kötnek, és Arthur, bár maga nem király, vitathatatlanul a szövetségesek vezéralakja.

Bernard Cornwell

Királyok alkonya

Uhtredet, a nagy harcost arra kényszerítik, hogy kezdjen béketárgyalásokat a dánokkal, akik ily módon csapdát állítanak neki. A király tanácsadói nem bíznak benne, a dánok a halálát óhajtják, egyetlen szövetségesét, Ethelflaedet, Alfréd lányát klastromba zárják. Uhtrednek látnia kell, hogy miközben a királyt körülvevő papok a béke és a hittérítés politikáját hirdetik, Wessex ellenségei minden nappal erősebbé válnak.
A közel harminc esztendeje uralkodó Nagy Alfrédnak állítólag már csak napjai vannak hátra, miközben egy északi varázslónő megjövendöli Uhtrednek hét király halálát, és asszonyokét, akiket szeret. Amint Alfréd meghal, ellenségei és vetélytársai egymás torkának esnek, így Wessex védtelenné válik a határain gyülekező vikingek előtt. A tét pedig nem kisebb, mint az alfrédi örökség és az egész angol nemzet túlélése.
A nagyszabású történelmi sorozat, az Angolszász históriák hatodik része olyan időkbe repít bennünket, amikor a becsület és a hűség, az önfeláldozás és a hősiesség volt a hírnév és egyben az örök élet záloga. Cornwell megmutatja, miféle erők formálták az angol nemzet karakterét: keresztény lelkiség és pogány természetesség csak együtt volt képes létrehozni egy új nemzetet. A Királyok alkonya lenyűgöző történet arról, hogyan született meg – s kis híján hogyan veszett oda – mindaz, amit ma Anglia néven ismerünk.

Bernard Cornwell

Sharpe csataja

Amikor Sharpe elrendeli két francia katona kivégzését, mert részt vettek egy spanyol falu lakóinak bestiális lemészárlásában, magára vonja az elítéltek parancsnokának, a könyörtelen Loup tábornoknak a gyűlöletét. A Farkas dandár kegyetlen vezére megesküszik, hogy bosszút áll Sharpe-on.
A népszerű sorozat jelen kötetében Sharpe és csapata 1811 tavaszán, az Ibériai-félsziget hegyei között és legvéresebb csatáiban kénytelen helytállni - a győzelemért és a becsületért.
Amikor Sharpe elrendeli két francia katona kivégzését, mert részt vettek egy spanyol falu lakóinak bestiális lemészárlásában, magára vonja az elítéltek parancsnokának, a könyörtelen Loup tábornoknak a gyűlöletét. A Farkas dandár kegyetlen vezére megesküszik, hogy bosszút áll Sharpe-on. A népszerű sorozat újabb kötetében Sharpe és csapata 1811 tavaszán, az Ibériai-félsziget hegyei között és legvéresebb csatáiban kénytelen helytállni – a győzelemért és a becsületért.<

Bernard Cornwell

Vándor

Ebben a regényben minden a helyén van: nagyszerű hősök, háború és szenvedés, mogkínzatás, szerelem, vágy és sors. Angliában, 1346 októberében indul a történél. Hooktoni Thomas, angol íjász szerencsésen megmenekülvén a grécyi csatából, azt a megbízást kapja királyától, hogy nyomozza ki, hol lelhető fel apjának szigorúan titkos könyve, amelyik a Szent Grállal kapcsolatos írásokat őrzi. De nem az ifjú lovag az egyetlen, aki meg akarja szerezni a könyvet. Ellenfelét pedig semmi nem állítja meg. Birtokában van titkos tudásoknak, és nem riad vissza semmitől. Attól sem, hogy az inkvizíció kezére juttassa az ifjút. Ráadásul az unokafivére Thomasnak: Guy of Vexille.
A regény történeti háttere hihetetlenül pontos. A csataleírásokban remekel igazán. Úgy tűnik, mindent tud a százéves háború összes kis és nagy ütközetéről Cornwell. Újra igazi nagy történelmi regényt alkotott, nagyszerű figurákkal, amilyeneket már ismerünk Shakespeare és Walter Scott műveiből, a Robin Hood-legendákból.

Campus

"Und dann werde ich das größte Zeitungshaus Europas bauen" - der Unternehmer Axel Springer

Blake Crouch

A pokol kapujában

A festői hegyek közt található, idilli kisváros egy modern Éden… leszámítva az elektromos drótkerítést, a mindent állandóan szemmel tartó mesterlövészeket és a mindenkit megfigyelő kamerákat.
A lakosok közül senki nem tudja, hogyan került ide. Csak azt tudják, hogy mit dolgozzanak, hogyan éljenek és kivel házasodjanak. Néhányan úgy hiszik, már régen meghaltak. Mások szerint egy félresikerült kísérletben ragadtak. Titkon mind a távozásról álmodnak, de aki megpróbálja, azt szörnyű meglepetés éri.

Ethan Burke látta a kerítésen túli világot. Ő a seriff, egyike azon embereknek, akik ismerik az igazságot a városról és a kerítés túloldalán leselkedő borzalmakról.

Blake Crouch

Az utolsó város

Blake Crouch

Wayward Pines

Bodker Cecil

A szellemleopárd

Ez az érdekes és nagyon izgalmas regény a messzi Afrika egyik kevéssé ismert országában. Etiópiában játszódik. Hőse egy bátor kisfiú, aki elhatározza, hogy a törzsfőnöknek bepanaszolja és a vadászokkal megöleti azt a leopárdot, amelyik a szegény parasztok tehéncsordáit folyton megrabolja. Elindul hát a törzsfőnökhöz, de sosem jut el hozzá, Helyette veszélyes kalandokba bonylódik, nemegyszer bizony az élete is kockán forog, hiszen megudja a szörnyű titkot, hogy a teheneket nemcsak a leopárd rabolja… hanem valaki más is.

Arvay Clemens

Der große Bio-Schmaeh

Brian Cox

E=mc2

Our ads partner

Choose a genre