/ Language: Hungary / Genre:antique

Han Solo bosszúja

Brian Daley

Bomba üzlet a rabszolgakereskedelem. Olyan "munka" ez, melyért a felvilágosultabb csillagrendszerekben halálbüntetés jár - s melyre nem vállalkozik épeszű csempész. Han Solónak azonban, úgy tűnik, nincs választása. Csapdába került, s Zlarb, a kufárok legelvetemültebbike nem ismer tréfát. Hamarosan kiderül persze, hogy nem akármilyen legény a koréliai, és üzlettársa, a vuki sem. Nem várat magára soká Han Solo bosszúja.

BUDAPEST 1992

A fordítás az alábbi kiadás alapján készült:

Brian Daley

HanSolo’s Revenge

A Del Rey Book pubüshed by Ballantine Books

© 1979 by The Star Wars Corporation

Twentieth Century-Fox Film Corporation

A PRINCE-L fordítói iroda nyersfordítását átdolgozta Nyulászi Zsolt

Minden jog fenntartva, beleértve az egész vagy részletek reprodukálásának jogát! Allrightsreserved!

A címlapon Boros Zoltán és Szikszai Gábor festménye

Tipográfia: Marjai Csaba

Műszaki szerkesztés: Adamov András

Hungárián translation ©1992 Nyulászi Zsolt

Hungarian edition © 1992

Pendragon Könyvkiadó Az AVALON Kiadói Csoport tagja

ISBN9638017015 P 002 04 07 92 35

A kötet kizárólagos terjesztője a King Könyvkiadó és Kereskedelmi BT. 1041 Budapest, Latabár Kálmán u. 1.

Kiadja a Pendragon Könyvkiadó. Felelős kiadó a kiadóvezető. Felelős szerkesztő: Gáspár András. Korrektor: NWAI rendszer. Szedés, tördelés: Valhalla Páholy Kft. Nyomta és kötötte az Alföldi Nyomda. Felelős vezető: György Géza vezérigazgató A nyomdai megrendelés törzsszáma: 7737.66-14-2. Terjedelem: 19 ív Készült Debrecenben az 1992. évben.

Az olvasókhoz

Dacára annak, hogy a Csillagok háborúja-sorozat negyedik (a teljes széria szempontjából hetedik) epizódja, a Birodalom Örökösei (Walhalla Páholy, 1991) számos szereplőjét küldte a halálba, döntötte végromlásba egy jó okkal álnév mögé búvó amatőr ”szerző”, mindannyiunk megnyugtatására hadd közöljem: Thrawn főadmirális, C’baoth, a sötét Jedi, Luke, Han, Leia és a többiek élnek, pompásan érzik magukat. Sőt, vissza is térnek a széria valódi ötödik (nyolcadik) epizódjában, mely a Sötét Erők Ébredése címet viseli, és a megújult Valhalla Páholy gondozásában jelenik meg, előreláthatólag 1992 szeptemberének végén. Az író, akár legutóbb, a Hugo-díjas Timothy Zahn. Fordítójának nem rejtjelkódja, hanem neve lesz.

Némi elégtétellel nyugtázzuk, hogy munkánk és olvasóink érdeklődése meghozta a (nem)várt eredményt: a márkás videokazetták, márkás parfümök, garantáltan megbízható órák és kőkemény valuták után elszánt és elszomorítóan ostoba alakok már a mítoszokat is hamisítják.

Felejtsünk együtt!

Brian Daley alább következő őseredetijéhez e mottóval kívánunk kellemes szórakozást.

kiadóvezető

ELSŐ FEJEZET

- Juhíjj, Csubi! Megvan! - Rikoltott Han Solo vidáman.

A vuki, aki a Millennium Falcon hasa alatt gubbasztott, elmélyülten tanulmányozva a hajó sérüléseit riadtan kapta fel fejét. Bozontos kobakja nyomán csak úgy kondult a fenéklemez. Dühödt mordulás kíséretében vágta földhöz plazmasugaras hegesztőpisztolyát a szuperforró láng rögtön kihunyt. Bőszen letépte védőmaszkját, és Han felé hajította. Az vén űrkalózhoz méltó könnyedséggel tért ki a súlyos tárgy útjából. Nos, igen: akadt már némi tapasztalata barátja heves természetét illetően - fájdalmas és kevésbé fájdalmas, tapasztalatok. Kihasználva az időt, amíg a termetes vuki kikászálódik Falcon hasa alól a Kamar napjának ragyogó fényére – Biztos, ami biztos - hátralépett. Békítőleg emelte fel karját, bár a homlokára tolt napellenző alatt továbbra is vigyorgott.

- Jól vagy Csubi? - Tudakolta, de látván, másodpilótája ábrázatát, hamar felhagyott az érdeklődéssel. Tudta mennyire elege van Csubakkának a Millennium Falcon folytonos, hiábavaló javítgatásából.

- Ide süss cimbora! - Váltott témát. - Ez az új holofilmünk, Sonniod épp az imént ugrott át vele! - Bizonyságul Han feltartotta az áttetsző kockát. A vuki egy pillanatra még dühéről is megfeledkezett, és kérdőleg mordult egyet.

- Valami musical! - Válaszolta Han, mert azon kevesek közé tartozott, akik értették a vukik csupa morgásból és hördülésből álló nyelvét. Bár ezek a jómadarak egy kukkot sem értenek majd az egészből. De sebaj! Csupa zene, ének és tánc!

Boldogan dugta társa orra alá a kockát, ami számításai szerint jelentős szerencsét hoz majd nekik. Márpedig Han Solo szótárában a szerencse szó pénzt jelentett, sok pénzt! Han különös fickó volt, aki bár megőrizte fiatalos bohóságát, magabiztossá vált az évek során. Kibújt mellényéből; izzadtság áztatta inge a Kamar perzselő hőségében nedvesen tapadt mellére és hátára. Magas szárú űrhajóscsizmát és piros szalagos katonai nadrágot viselt. Oldalán ott lapult elmaradhatatlan kísérője, egy egyedi ízlés szerint készült, makroszkóppal is felszerelt űrkarabély. Han jobb combjához szíjazva hordta fegyverét, mélyen, alig valamivel térde felett egy olyan fegyvertáskában, mely látni engedte a ravaszt.

- Csubi, ügyfeleket csíphetünk fel végre egész Badlandból!

Csubakka diplomatikusan mordult egyet, majd elindult, hogy ismét magához vegye a földön heverő hegesztőpisztolyt. Minden tőle telhetőt megtett, hogy űrutazásra alkalmassá tegye a hajót. Bizony még vukinak is óriási volt, hatalmas, ember-formájú teremtmény, pompásan fénylő, vörös, arany és barna színekben játszó bundával, ragyogóan kék szemekkel. Fekete, tömzsi orra alatt fehéren villantak félelmetes agyarai. És bár szeretteivel szelíden viselkedett, nem nevezhető irigylésre méltónak azok sorsa, akik valaha is komolyan kiváltották haragját. Alig akadt valaki, fajtársait, a vukikat is beleértve, aki oly közel állt volna szívéhez, mint Han Solo. De nem volt titok az sem, hogy mindez fordítva is igaz.

Most, mikor összeszedvén minden felszerelését, kimászott a hajó alól - és miközben a Kamar napja lassan a horizont alá bukott - mindez mit sem változott.

- Hagyd most a cuccot! - Legyintett Han. - Sonniod már jön is, hogy üdvözöljön minket! - Azzal rámutatott az említett férfi kicsiny teherszállító űrhajójára, amely akkor landolt nem messze tőlük, a homokdűnékre épült leszállópályán. Mivel Csubakka épp a hegesztőpisztollyal vacakolt, még csak nem is hallotta a landolás zaját.

Sonniod, ez a kicsiny, tömzsi, ősz hajú emberke, hetykén félretolt, alaktalan vörös kalapot hordott á fején. Lassan közeledett. Hamiskás fény csillant a szeme sarkában, amikor megpillantotta a Falcon ideiglenes búvóhelyét. Emlékezvén egykori csempész éveire, megértően bólogatott. A Falcon a világűr leggyorsabb hajóinak egyike volt, sehogy sem illett a terméketlen kamari sivatagba, Badland sivár dombjai közé, ahol nemigen marad meg más növény, mint egy-két szánalmas cserje és csupa tövisbokor. Mivel a vakító kamari nap égi útjának már igencsak a vége felé jár, hamarosan dögevők másznak majd elő földalatti odúikból. Sonnoid hátán borzongás futott végig, amint ezekre a vérszívó férgekre és üvöltő vadállatokra gondolt; gyűlölte őket. Integetve üdvözölte Csubakkát, akit; ellenben nagyon kedvelt. A vuki viszonzásképp barátságosan dörmögött valamit a maga sajátos nyelvén, és akkurátusan összepakolta a hegesztő berendezést.

A Millennium Falcon egy hatalmas, szélfútta homoküreg közelében, egy háromszög-forma leszállópályán nyugodott. A környező dombokon ott éktelenkedtek Badland lakóinak farok és lábnyomai. A tágas üreg tetején pedig jól láthatóan lelegeltek minden növényzetet. Ennek a különös természet alakította amfiteátrumnak a kellős közepén állt a nagyteljesítményű holovetítő. Bár alakját és méretét tekintve egy kisebb űrhajó vezérlőjéhez volt hasonlatos; meglehetősen hétköznapi darab volt.

- Hallottam, hogy holofilmre van szükségetek - mentegetőzött Sonniod, követve Hant a mélyedés közepe felé. - Ilyen rövid idő alatt csak a ”Love is Waiting”-et tudtam megszerezni. Azt hallottam, nektek mindegy, hogy miről szol…

- Az éppen megteszi - nyugtatta meg Han, és behelyezte a kockát a lejátszó berendezésbe. Ezeknek a nyomorultaknak úgyis mindegy, mit néznek. Az elmúlt tizenegy éjjelen át az egyetlen holofilmünket, valami úti beszámolót vetítettem nekik, mégis mindig itt voltak, és öregem - szájtátva figyeltek!

- Újságolta, miközben leoldotta izzadtság áztatta homlokpántját, és lehajolt a holovetítőhöz. Ideje volt sietni: Badland igen közel feküdt a bolygó egyenlítőjéhez, miáltal a sötétség, napnyugta után percek alatt beállt.

- Ma új műsort adunk, meglátjuk milyen sikere lesz. Este visszajövünk, hogy meglessük! Számítok a segítségedre!

Sonniod arcán savanyú fintor futott át a gondolatra, hogy hamarost újra meg kell másznia a dombhátat. Gyorsan másra terelte a szót:

- Kaptam egy fülest, hogy itt tanyáztok; azt azonban sehogy sem értettem, hogy az ördögbe lehetséges ez. Holofilmeket játszotok a badlandiek-nak, amikor utolsó híreim szerint valami tűzpárbajba keveredtetek a Rámpa Zúgónál…

Han hirtelen elkomorodott.

- Ki mondta ezt? - Perdült a kis ember felé. Sonniod hanyagul megvonta vállát.

- Figyelj te csempész balfék: Ha egy hajó, ami látszatra nem több szokványos teherszállítónál, megérkezéskor mégis vizet ereget, ha a rampai repülésirányítók azt állítják, hogy vízcsempész, és rálőnek; Az erre nem hajlandó megállni, hanem kiborítja a rakományát, mintegy ötezer tonna vizet, hogy további manőverezésbe kezdhessen: le és fel, le és fel, és végül nem is sikerül pontosan meghatározni koordinátáit, ebből következőleg befogni sem. Nos, ilyen esetben én rögvest rád gondolok. És mit kell hallanom: láttak is benneteket a Rámpánál!

Han összevonta szemöldökét.

- Aki túl sokat fecseg, az megüti a bokáját előbb-utóbb! A mamád soha nem említette, Sonniod?

A vörös kalapos szélesen elvigyorodott.

- Arra tanított, hogy soha ne fecsegjek idegenek előtt. Nem is szoktam, erre mérget vehetsz, Solo. Egyébiránt azt gondoltam, ügyesebbek vagytok. Hogy kerülhette el a figyelmeteket az a szivárgás?

Han nyugodtabban indult tovább.

- Legközelebb majd magam állítom be azokat az átkozott tartályokat. Színtiszta kállai ásványvíz volt mindben, édes és természetes és ráadásul pokolian drága, különösen Rámpán, ahol szinte csak újrapárolt mesterséges leveket használnak. Förtelmes. Pedig manapság bárki, aki friss víz rakománnyal átjut a Rámpa Zúgón, ott helyben meggazdagszik…

Han nem említette azt a kellemetlen apróságot - bár feltételezte, hogy Sonniod erre is rájött, - hogy a Rámpa folyosó feletti, nem több mint két és fél perces kis mulatságban minden megtakarított pénzüket elvesztetté.

- És végül - folytatta immár fennhangon áruval landoltam. Ráadásul ott is bekavart valaki, mert tizenkét Lockfiller Udo modell helyett csak tizenegyet kaptam, meg egy ócska Brosso Mark II-est. Amit a címzett persze nem volt hajlandó elfogadni, csak a tizenegy Lockfillert, amikért azért nem fizetett, merthogy egy hiányzott. A fuvarozó cég tönkrement, rögtön a felszállásomat követően. Azt pedig mondanom sem kelt, hogy mennyire utálom a rendőrséget és a bíróságot. Úgyhogy összességében jól megjártam ezzel a holovetítő fuvarozással.

- Tudtam én! - Kiáltott fel lelkesen Sonniod -, hogy az üzlettől azért nem ment el a kedved, Solo

- A megérzésekben rejlik az én erősségem - értett egyet Han. - Úgy gondoltam, eljött az ideje, hogy lelépjek a Szövetségi Szektorból. Támadt egy érzésem, miszerint itt Badlandon megőrülnek majd a holofilmekért. Meg fogod látni, mennyire igazam van! Szóval kösz az új filmet!

- Nem az enyém - legyintett Sonniod, tartva a lépést Soloval. - Ismerek egy fickót, aki ilyeneket kölcsönöz. A ”Love is Waiting” a legósdibb filmjei közül való. Ha akarod, rásózom egy-két holmidat, ezzel némi készpénzhez is juthatnál. Oké?

Az ötlet rögtön elnyerte Han tetszését.

Visszabaktattak a Falconhoz. A főrámpánál egész csomó helyi árucikk várt berakodásra; egy droid komótosan fóliázott kamari árukat.

A droid Hannál alacsonyabb, tömzsi hordóra emlékeztető törzsű, hosszú karú, nehézkés mozgású gépezet volt. Ember formájúra tervezték, szemei helyére vörös foto receptorokat ültettek. Fémarcán rácsozat fedte gépszáját. Elnyűhetetlen anyagokból felépített teste ragyogó mélyzöldben pompázott.

- Honnan újítottál pénzt egy vadiúj munkadroidra? - Csodálkozott a kis ember.

- Sehonnan - vigyorgott Han - Mondták, hogy látni akarják a galaxist; hát elhoztam őket. Esküszöm, néha az-az érzésem támad, hogy meghibbantak.

Sonniod kérdőleg meredt Hanra.

- Meghibbantak? Több is van?

- Na, ide süss cimbora! - Bökött Han a kis ember mellére, majd a droid irányába. - Oké Kuka, nyisd ki a bódét!

- Parancsára, Solo kapitány! - Válaszolta lassú, elnyújtott hangon a droid, és készségesen hátrahúzta kezeit. Sűrített levegő nyitotta meg mellén az ajtókat. Odabent, számtalan különféle rendeltetésű berendezés között, egy a droidtól teljesen független számítógép-egység lapult, fején egyetlen fotoreceptorral, amely most felkapcsolódott, mozgásba lendült, és Hanra szegeződött.

- Hello, kapitány! - Mondta furcsa, sípoló hangon.

- A szentségit! - kiáltott fel a meglepett Sonniod, és kíváncsian hajolt közelebb, a komputer foto receptora tetőtől talpig végigmérte.

- Ö Kék Max - mutatta be Han. - Max, mert nagy a komputerkapacitása és Kék, mert amint látod, kékre van mázolva. Zug technikusok fabrikálták belőlük ezt az ikerpárt. - Aztán jobbnak látta, ha mélyebben nem bonyolódik bele azoknak a bűntényeknek, konfliktusoknak és csalásoknak az útvesztőjébe, melyek a Csillagvég néven nyilvántartásba vett titkos Fennhatósági kísérletet jellemezték.

Nos, akkor és ott Kuka eredeti teste majd teljesen összeroncsolódott. Amikor aztán a technikusok új testtel próbálták felszerelni, a droid ragaszkodott az ódivatú eredetihez, merthogy a tartósság, a sokoldalúság ez által a hasznos munkára való alkalmasság mindig is a túlélés biztosítékát jelentette számára. Még régi, lomha beszédmodorából sem engedett, azon ravasz megfontolásból, miszerint így több ideje jut gondolkozásra, és az emberek is könnyebben megértik.

- Meglógtak valahonnan, és jelentkeztek a hajómra legénységnek - ködösített Han. - Én magammal viszem őket, ők pedig dolgoznak.

- Íme az utolsó rakományok, uram - tájékoztatta Kuka a maga nehézkes módján.

- Oké, rámolj be mindent, aztán zárd le a rakteret!

Erre a két lemez összecsukódott Kék Max előtt, és Kuka engedelmesen fellépett a rámpára.

- Na de Solo, én úgy emlékszem te ki nem állhatod a beszélő gépeket! - Emlékeztette a kis ember, Hant egy régi kijelentésére. - Merthogy nem csak beszélnek, de vissza is beszélnek…

- Elkel néha a segítség - vélekedett Han, és a témát befejezettnek tekintve megjegyezte: - Nemsokára kezdődik a cirkusz odakint!

És valóban: a félhomályban, tisztes távolságban az űrhajótól, sötét árnyak gyülekeztek. Kisebbek, hajlékonyabbak és vékonyabb kitinpáncélzatúak voltak más, Kamar szerte megszokott társaiknál. Világosabb színük jól illeszkedett szülőföldjük, a Badland színeihez. Legtöbbjük a fajukra olyannyira jellemző testhelyzetben, vastag végtagjain és szelvényes kapaszkodó farkán támaszkodva pihent.

Lisstik, egyike azon badlandiek-nak, akiket Han meg tudott különböztetni a társaitól, megközelítette a Falcon rámpáját. Lisstik és kisszámú társasága, már az első vetítésen megjelent, hogy aztán rendre minden este visszatérjen. Úgy tetszett, ő a vezető közöttük. Most farkára támaszkodva, két mellső végtagját a levegőbe emelve ült, és a kamariak kedvelt szokásához híven élénk gesztikulálásba fogott. A badlandiek különös, összetett rovar-szeméből Hannak soha nem sikerült érzelmeket ki olvasnia. Most sem.

Lisstik egy Csubakka által korábban eldobott, kiégett ellenőrző integrátort viselt ékszerként, szövött övvel erősítve azt csillogó testéhez. Talán épp azért lett közöttük ő a vezető, mert ismert néhány galaktikus nyelvet. Egy ízben feltette Hannak a kérdést, ami később Han válaszaival egyetemben, szinte már közhelyszerűen ismétlődött közöttük. Sor került rá ezúttal is: torokhangon, különös csettintések kíséretében kérdezte:

- Látjuk a mak-tk-klp kolvóóótok ma? Hoztunk q’mai.

- Mi sem természetesebb - bólintott Han.

- Csak tegyétek le a q’mai a szokott helyen és… (Majdnem úgy fogalmazott: ”üljetek le”, márpedig ez, a kamari lények ismeretében, legalábbis furcsa lett volna) foglaljatok helyet! - Találta fel magát. Ha mindenki leért, elkezdjük az előadást.

Lisstik, amúgy kamari módon, mellső vég tagjainak heves összeütögetésével helyeselt. A kitin ollók úgy csattogtak, mint a repedt cintányérok. Oldaláról egy levelekből készített kurta szövetdarabot oldozott le, és Han elé terítette. Mikor végzett, fajára jellemző fürgeséggel iramodott el a szabadtéri színház” felé.

Példáját társai tüstént követték: mindegyik badlandi otthagyott Han előtt egy-egy levélfonat kézimunkából készült kis műalkotást, esetleg más, levelekbe csomagolt ajándékot. Gyakran csapatostul hoztak valami méretesebb holmit, együttesen járulván hozzá a közös szertartáshoz. Han nem talált ebben semmi kivetnivalót. Az üzlet Jól ment, nem akadt oka panaszra, és úgy ítélte helyes, amit cselekszik. A badlandiek, akik nem Szenvedhették a nagy tömeget, kisebb csoportokba verődtek, a lehető legnagyobb távolságot hagyván a csoportok között.

A fizetség fejében otthagyott holmik között akadtak vízszívó csövek, egzotikus furulyák, aprólékos gonddal kifaragott játékok, meg a különleges kamari testfelépítésre tervezett ékszerek, amulettek. De nem maradtak el az üvegkőből pattintott, fém élességű féregbontók, s a gyönyörű ima-nyakláncok sem. Han sokáig győzködte a ”mozilátogatókat, hogy ne traktálják őt a helyi nyalánkságokkal: surranó bogárkásával, főtt ordító bogárral, sült fullánkos féreggel és egyéb különlegességgel. Szerencsére végül sikerrel járt.

Tenyerébe vette Lisstik levelekbe csomagolt ajándékát, majd kinyitotta, és Sonniod orra alá dugta. Két apró, megmunkálatlan drágakő és egy tejszerű, fénylő kristály szilánkja feküdt a leveleken.

- Ha így haladsz, egyhamar nem köszönt rád a gazdagság - gonoszkodott Sonniod.

Han egy vállrándítás kíséretében újra becsomagolta a köveket.

- Leghőbb vágyam egy új állványzat. Bepakolhatnék a raktérbe, és feljavíthatnám a Falcont.

Sonniod végigmérte az űrhajót, amely, bár ma sem nézett ki többnek, valaha valóban nem volt több egy szimpla kis teherhajónál. A tényt, hogy teleaggatták fegyverekkel, s hogy elképesztően gyors, Han nem szívesen kötötte mások orrára. Az ilyesfajta erőfitogtatás bizony könnyen felkeltheti a törvény őreinek érdeklődését.

- Szerintem ez így is űrképes - méricskélte a hajót a kis ember. - A jó öreg Falcon úgy mutat, mint egy szeméttároló, de úgy repül, mint egy vadászgép.

- Mihelyst Csubi befejezi a törzs hegesztését, üzemképes lesz - bizonygatta Han. -Ámbár a Rámpa fölött szétlőtt röpvezérlő áramkörök már a végüket járták, úgyhogy ide érve ki kellett cserélnünk egy-két cuccot. Sajna, itt Kamaron folyékony áramkörön kívül nemigen lehet egyébhez hozzájutni…

Sonniod elfintorodott.

Folyékony áramkörök! Solo, édes egy komám! Inkább repülök egy szimpla botkormánnyal! Hát nem tudtál szerezni normálisabb áramköröket?

Han eközben hozzálátott a bevétel kiszámításához.

- Ez egy Isten háta mögötti bolygód védekezett, és a vetítés bevételéből származó holmik között turkált, igyekezvén megbecsülni értéküket. - A bennszülöttek még mindig különféle országokban élnek; ami pedig a fegyvereiket illeti (a fejlettebb területeken, mert az ilyen Badland féle porfészkekről jobb nem is beszélni): a rakétáknál és a nukleáris robbanófejeknél tartanak. Normális röpvezérlő áramköröket pedig egyszerűen nem gyártanak, mert miután kiagyalták a hordozósugár helyi változatát, ami megbolondít minden nem folyékony-áramköri elven alapuló röpvezérlőt, tovább nem jutottak a fejlődésben. Úgyhogy egyelőre más nem kapható. Talán néhány évtized múlva legyintett lemondóan.

- Mindenféle ódon szerkezeteket kellett beépítenünk, hogy különböző gázokat és folyadékokat előállíthassunk. Ki nem állhatom őket! A Falconban mindenfelé folyadékszállító csővezetékek futnak és szelepek sziszegnek; alig várom már, hogy kijavítsam ezt a sok ócskavasat, és tisztességesen felújíthassam a gépet!

Han kezébe vett egy hüvelykujjnyi, aprólékosan megmunkált, fekete kőből faragott szobrocskát. Élvezettel nézegette.

- Ahogy a dolgok állnak ez sem várat már magára sokáig - tette hozzá végül, és a szobrocskát a már szétválogatott holmik közé, az értékesebbnek vélt tárgyakat tartalmazó, kisebbik kupacban helyezte el.

A nagyobbik kupac kevésbé értékes dolgokból állt. Úgymint: hangszer, konyhai eszköz, alagútépítő szerszám, kitinfesték, a badlandiek által használatos, hordozható ponyva. A kisebbik kupac tartalmát tekintve féldrágakövekből, kézimunkákból, finomabb szerszámokból és egyéb felszerelésekből állt. A Falcon dugig telt a sok cuccal az elmúlt tizenegy nap alatt. Amíg Csubakka a délután folyamán a hajó felújításán munkálkodott, Kuka és Han a felhalmozott árut osztályozták.

- Lehet, hogy igazad van - vélekedett Sonniod. - A badlandiek ugyanis nem szoktak kereskedni a holmijukkal; féltékenyen őrzik területüket a betolakodóktól. Tulajdonképpen meglep, hogy így egybegyűltek.

- Nincs olyan, akit a jó buli ne vonzaná - bölcselkedett Han. - Különösen a világ egy ilyen eldugott zugában, mint ez. Semmi pénzért nem laknék itt, az szent!

Elnézte, hogyan áramlik a kamariak tömege a nézőtérre, és hogyan helyezik magukat a tőlük megszokott módon kényelembe a fura lények.

- Csodálatos fickók sóhajtott szeretettel teli hangon.

- De mit kezdesz ezzel a rengeteg holmival? Firtatta Sonniod, amikor Han ismét elindult az ”amfiteátrum” közepe felé.

- Egy szezonvégi kirándulást terveztünk - mesélte Han. - Szenzációs áruk és árak! Minden el fog kelni. Állandó vásárlóinknak szuper engedményt adunk, nemkülönben a nagy tételben rendelőknek. - Elmerengve vakargatta állát. – Ha lelépek innen, lehet, hogy a holovetítőt eladom Lisstiknek. Sajnálnám, ha a jó öreg ”Solo Holoszínháza” csak úgy bezárná kapuit. És sajnálnám ezeket a remek fickókat is; mihez kezdenének itt mozi nélkül?

- Az én érzelgős barátomnak, úgy tetszik, momentán nincs szüksége egyéb munkára. Jól sejtem?

Han szeme érdeklődőn csillant.

- Miféle munkáról beszélsz? A kis ember csak a fejét rázta.

- Nem is tudom. Az a hír járja a Szövetségi Szektorban, hogy akad egy-egy alkalmi munka itt-ott. A részletekről persze senki nem tud semmit, neveket se hallani, de a szóbeszéd szerint, ha elérhetővé teszed magad, előbb vagy utóbb kapcsolatba lépnek veled…

- Soha nem dolgozom vakon, megbízó nélkül - szögezte le Han.

- Én sem, épp ezért nem bonyolódtam bele a dologba, de úgy gondoltam, te most vagy annyira szorult helyzetben, hogy érdekeljen az ilyesmi. Meg kell, valljam: örülök, hogy nem haraptál rá. Egy kicsit büdös nekem ez az egész. De azért úgy gondoltam, jó ha tudsz róla.

Han helyeslően bólogatott, miközben a holovetítő műszerfalát babrálta.

- Kösz, de kár aggódnod miattunk! Az élet csupa móka, kacagás. Még folytatom ezt az üzletet, kölcsönzők egy pár holovetítőt, talán egy-két helyi fickót is felbérelek, hogy segítsenek nekem boldogulni sületlen fajtársaik közt. Ez egy frankó, legális buli, és mostanában valahogy semmi kedvem szétlövetni magam. Ki tudja: talán öregszem…

- Jut eszembe, mi is az a másik film, amit mindeddig vetítettetek? - Kíváncsiskodott Sonniod.

- Ó, az csak egy úti beszámoló: ”Varn, a vizek világa”. A kétéltű halászokról, az óceáni farmerek életéről szól. Óceáni szigetvilág, a mély tengerek vad vidéke, tengeri szörnyek küzdelme, és hasonló nyalánkságok. Akarod hallani a kísérőszöveget? Betéve fújom az egészet.

- Kösz, de inkább nem - felelte a kis ember, majd elgondolkodva felhúzta alsó ajkát. - Kíváncsi vagyok, vajon mit szólnak majd az új filmhez…

- Imádni fogják! Ének, zene; meglásd, csak úgy csattognak majd ollóikkal a zene ütemére!

- Te Solo, mi is volt az a szó, amit Lisstik a belépődíj helyett használt?

- Q’mai. - Han befejezte ténykedését a műszerekkel. - Kezdetleges nyelvükben nincs szó erre a bonyolult fogalomra. Nagy üggyel-bajjal elmagyaráztam neki a dolog lényedét a galaktikus nyelv alapszavaival, mire ő csak annyit mondott: ez a q’mai. Miért kérded?

- Már hallottam korábban ezt a szót. - Sonniod nem beszélt tovább a dologról.

A holofilm, betöltve az ”amfiteátrum” teljes légterét, felragyogott a nagyközönség előtt. Badland lakói, akik a kellemes esti szellőben lágyan ringatózva csattogtak, zörögtek egymás között, most egy csapásra elcsendesedtek.

Han emlékezetében a ”Love is Waiting” átlagos filmként élt. Mindenféle különösebb cécó bevezető, vagy főcím nélkül, egyből a nyitószámmal indult. A főcímmel nem is lett volna gubanc, hiszen az egybegyűltek egy betűt sem tudtak olvasni; az átvitt értelmű utalások számukra nem jelenthettek többet, mint egy féreg számára az elméleti fizika. Han kíváncsian várta, vajon hogyan fogadják majd az emberi zenét, és a táncokat, amiből semmit nem mutatott ”Varn, a vizek világa”.

A film kezdő képsoraiban a főhős bánatos arccal lépett egy futószalagra, hogy megkezdje izgatott utazását a planetáris átalakító cég felé. A fülbemászó melódia már jó előre jelezte, hogy hamarosan dalbetétre számíthat a nagyérdemű. Úgy tűnt, a badlandieket nyugtalanítja valami. Egyre hangosabb csattogásba és zajongásba kezdtek, ami akkor sem hagyott alább, mikor a főhős végre találkozott az ártatlan és minden szempontból ínyére való főhősnővel, hogy haladéktalanul rá is zendítsenek kettősükre. Ám mielőtt a hős úgy istenigazából belemelegedhetett volna a dalolásba, a kamariak tüntető moraja már menthetetlenül elnyomta a zenét. Han többször hallotta Lisstik nevét emlegetni. Feljebb csavarta egy kicsit a hangerőt, remélve, hogy az megnyugtatja a felborzolt idegeket. Azon tűnődött, vajon mi izgatta fel őket ennyire.

Valami nagyot koppant a holovetítőn; követ dobtak rá valahonnan a sötétségből. A vidáman táncoló, éneklő kivetített figurák mögött Han megpillantotta a dühösen hadonászó kamariakat. Összetett szemük millió apró kis pontban verte vissza a fényt.

Amint a második kő is telibe találta a holovetítőt, Sonniod felpattant. Ám még mielőtt bármit szólhatott volna, egy ordítóféreg hatalmas, lerágott csontja - vacsoramaradéka –kis híján mellbe találta Hant.

- Solo… - kezdte volna Sonniod, de az rá se bagózott, inkább élesen a badlandi vezér, Lisstik felé kiáltott.

- Hé, mi folyik itt? Szólj már nekik, hogy nyugodjanak meg! Nem olyan rossz film ez!

Lisstiknek azonban hiába ordibált; a vezért körbevették a kamariak, végtagjaikat és farkukat dühödten rázva olyan lármát csaptak, amilyet Han badlandiektől még soha nem hallott. Egyikük már a Lisstik testére kötött, kiégett integrátort ütögette. Máshol, a holovetítő körüli buckákon a lökdösődés vad veszekedésbe csapott át.

- Úristen! - Suttogta Sonniod. - Solo, csak most jut eszembe, mit jelent a qumai; az északi populáció centrumában hallottam egyszer. Ez nem belépődíjat jelent, hanem adományt.

Gyorsan! Hol a másik holofilm, az úti beszámoló?

Addigra azonban a felpaprikázott badlandi kompánia már körbevette a vetítőt. Han óvatosan fegyverére helyezte kezét.

- Gyorsan, vissza a Falcon fedélzetére! - Javasolta izgatottan a kis ember.

- Miért? És egyáltalán mi az ördögről beszélsz? Nem hagyom itt a boltot csak úgy!

- Te soha nem gondolod végig a dolgokat? Egy olyan világot mutattál nekik, ahol temérdek víz van; ennyiről azelőtt még csak álmodni sem mertek. Olyan kultúrák és életformák tűntek fel a filmen, amikről még csak nem is hallhattak. Nem holoszínházat alapítottál itt, te szerencsétlen, hanem egy vallást.

Han nagyot nyelt izgalmában, s fegyvere egy pillanatra megremegett a kezében amint meglátta, hogy a bősz badlandiek immár felé közelednek.

- Hát honnan tudhattam volna? Én pilóta vagyok, nem pedig idegen civilizációkkal foglalkozó szakember! - Mégiscsak itt hagyjuk a boltot - jegyezte meg savanyúan.

Megragadta Sonniod zekéjének ujját és óvatosan a Falcon felé húzta; ekkor ütötte meg fülüket Csubakka vészjósló üvöltése. A filmen a főhős és a főhősnő, a mellékszereplők népes táborától kísérvén, aprólékos gondossággal koreografált táncjelenetbe kezdett.

A badlandiek utat nyitottak Hannak és kísérőjének. A kamariak legvehemensebbjei megtámadták a holovetítőt, kövekkel, botokkal, jobb híján csupasz ollóikkal próbálván kárt tenni benne. Közben a táncszám lassan a végéhez ért. Néhány vandál - vagy talán egyszerűen csak egy-két vakbuzgó hívő - felhagyott a holovetítő ütlegelésével, és vészjóslóan Han felé fordult

A tapasztalt űrkalandor érezte, ha egyszerűen csak visszafizeti a q’mait, az nem csillapítja a feldühödött tömeget. Maga elé lőtt hát a homokba. A lövések nyomán sziklatörmelék és égő salak csapott fel, a homokban lévő éghető anyagok is lángra kaptak. Han még kétszer, jobbra illetve balra, maga mellé tüzelt. Az égő gödröcskék és a látványos tűzijáték rögvest megtette hatását. A badlandiek visszahőköltek, hatalmas szemükben meg-megcsillant a lézerfegyver visszfénye, mellső végtagjaikat védekezőleg emelték a fejük elé. Han nem tüzelt többet. A kamariak dermedten álltak rémületükben.

- Maradj ott fenn! - kiáltott fel a sötétségbe Csubakkának. - Indítsd be a motorokat!

Addigra a tömeg már alaposan elbánt a holovetítővel. A hanggenerátor, igen nagy erővel bár, csak kósza, zajokat produkált. A ”Love is Waiting” kóbor fénycsóvák kavalkádjává vált.

Han a tőle telhető legnyugodtabb léptekkel hátrált a hajó felé. A dermedt csendet Lisstik törte meg, aki előrontván a sötétségből, letépte magáról az integrátort, a földhöz csapta, megtaposta, végül nekirontott a holovetítőnek, és ollóival dühösen ütlegelne kezdte.

- Úgy tűnik, a főpapod meghasonlott az egyházzal - ironizált Sonniod, fülére húzva a vörös kalapot.

Lisstik nagy sokára leszakított egy darabot a holovetítőről, és színpadias ollócsattogtatások közepette Han felé hajította.

A pilóta, úgy érezvén, igazából neki lenne igazán oka felháborodni, elvesztette önuralmát.

- Előadást akarsz? - Kérdezte merőben költőien.

- Adok én neked olyan előadást, hogy megemlegeted, te háládatlan rohadék!

- Még hogy pap! - És ezzel belelőtt a holovetítőbe.

A vörös, sivító lézercsóva újabb apró robbanásokat idézett elő a szerkezet belsejében. A meghibásodott generátor eszeveszett hangerővel azonosíthatatlan neszek tucatjait állította elő. Az őrült zajban felvillanó fényjelenségek töltötték be az ”amfiteátrum” légterét. Film helyett kósza robbanások, napkitörések, rakétahajtóművek fénycsóvái cikáztak a rémült ordításban kitörő badlandiek fölött, akik rögvest menekülőre vették a figurát, iszkoltak a szélrózsa minden irányába.

Han és Sonniod, élve a zűrzavar adta lehetőséggel, szintén nekiiramodtak a Millennium Falcon felé. Néhány megveszekedett badlandi azonban mégis üldözőbe vette őket. Han néhányszor maga mögé lőtt, hol a levegőbe, hol a földbe. Amíg élete közvetlen veszélybe nem került, nem szívesen ontotta volna vérét korábbi ügyfeleinek.

Han és Sonniod megközelítette a Falcon rámpáját. Itt már biztonságban voltak, mert a fedélzetről leadott lézersortűz fedezte őket. Mögöttük, a vörös lézernyalábok nyomán csak úgy röpdöstek a lepattogzott, megolvadt szikladarabok. A keletkezett hő megperzselte Han lábát, egy izzó kődarab pedig Sonniod füle mellett zúgott el. Az üldözők serege megtorpant. Elérve a hajó rámpáját, Sonniod amilyen gyorsan csak bírt, felszaladt a fedélzetre, míg Han előbb még letérdelt, hogy felszedjen egy-két értékesebb darabot a q’maik közül. Aztán egy süvítő kődarab eltalálta a Falcon támlábát, egy másik pedig Han feje mellett, a rakodóállványon csattant.

- Solo, gyere már! - Üvöltötte a kis ember. Szeme sarkából Han látta az ismét közeledő badlandieket. Újabb figyelmeztető lövései már nem riasztották el őket, tovább merészkedtek. Han felhátrált a rámpára; kettőt lőtt még, aztán, félrehajoltában egy süvítő kő elől, elbotlott. Végül sikerült ép bőrrel átbotladoznia a zsilipajtón. Ahogy a főzsilip lezárult, Csubakka bukkant fel az átjáróban; a pilótafülkéből kihajolva rosszallóan morgott.

- Honnan tudhattam volna, hogy így alakulnak a dolgok? - Förmedt Han a vukira. - Mi vagyok én, gondolatolvasó? Szedjük a sátorfánkat, és irány Sonniod hajója, de rögtön!

Csubakka ismét eltűnt a pilótafülkében; és amíg Sonniod felsegítette Hant, az így vigasztalta:

- Ne izgulj cimbora! Visszaviszünk a teknődre, mielőtt a Sérelmi Bizottság megérkezhetne. Lesz időd, hogy lelécelj…

Sonniod hálásan igyekezett egyetérteni.

- De mi lesz veled és a vukival, Solo? - Az űrhajó enyhén megremegett, amint a motorok beindultak; hamarosan Sonniod gépe felé vették az irányt. - Ha neked lennék, én bizony nem merészkednék vissza a zsákmányért!

- Azt hiszem, most vissza kell térnem a Szövetségi Szektorba - sóhajtott Han. - Megnézem, miféle munkák adódnak arrafelé; csak nem lehet az olyan veszélyes! Nem hiszem, hogy még mindig le akarnának kapcsolni vagy, hogy a hajóm után szaglásznának.

Sonniod rázta a fejét.

- Próbálj megtudni valamit, mielőtt beszállsz az ügyletbe! Úgy tetszik, senki sem tudja, mi is az a meló voltaképpen.

- Kit érdekel? Nem válogathatok, el kell vállalnom bármi is az - legyintett Han beletörődőn. Válaszként csak Csubakka szomorú mordulása hangzott a pilótafülkéből. - Igaza van - bólintott Solo -, a békés életet úgysem nekünk találták ki!

MÁSODIK FEJEZET

A Millennium Falcon sistergő energiaburkával, a körötte vibráló vonalakkal egészen úgy festett, akár valami kísértetbárka, mint a rég elveszett, legendás Permondiri Explorer, vagy a mesés Queen of Romroon. Az ilyenek ellentétben egyes állításokkal, igenis fel-feltűnnek a mélyűr legkülönbözőbb pontjain.

A Lur bolygó sűrű atmoszférája csak úgy kavargott a hajótest körül. Csillagászati mértékkel mérve nem voltak túl messze a Szövetségi Szektortól. A Lur légkörének ionizációs rétege miatt a Falcon műszerfalának kivetítőjén félelmetes, villámszerű rajzolatok jelentek meg. A bolygó légkörével való súrlódás zaja áthatolt a szigetelő rétegeken, a felszínen tomboló vihar miatt pedig amúgy sem lehetett látni semmit. Han és Csubakka azonban rá se hederített a hó- és jégzivatarra. Inkább a műszereket figyelték, hogy a kijelzőkön áramló információk alapján pontos képet alkothassanak helyzetükről. Csubakka, miközben áthatóan kék szemével a szabályzókat vizslatta, hallatott egy-két ideges mordulást.

Han is egyre izgatottabb lett.

- Vajon meddig tart még ez az átkozott ionizációs réteg? A berendezéseket zavarja az áramlás, így nem juthatunk megbízható adatokhoz. Most mit csináljak, talán engedjek le egy mérőónt? Méltatlankodott.

A vuki semmitmondó morgással válaszolt. Mögötte, a híradóstiszt ülésében, ami általában üresen állt, hirtelen megszólalt Kuka:

- Solo kapitány, az egyik kijelző az imént villant fel. Olybá tűnik, valami meghibásodott a vezérműben.

Anélkül, hogy Han megszakította volna eredeti ténykedését, az orra alá dörmögött egy csokornyit legválogatottabb szitkaiból, majd fennhangon ennyit mondott:

- Ó, azok az átkozott folyadékok! Micsoda tökéletes időzítés, Csubi! Mondtam ugye, hogy baj lesz, ugye megmondtam?

A vuki levegőbe csapott hatalmas, szőrös mancsával, jelezve, hogy szeretne nyugodtan dolgozni végre. Mindennek nyomatékot adván hangosan zsémbelődött még egy keveset.

- Vajon hol lehet a bibi? - Firtatta Han, jobb válla fölött hátranézve.

Kuka foto receptorai végigpásztázták a vezérlőpult kijelzőit.

- A hajó védelmi rendszerében. Úgy vélekedem, uram, az automata tűzvédelmi rendszerben kell keresnünk a hibát.

- Menj le Kuka és nézd meg, mit lehet tenni! Még csak az hiányzik, hogy bekapcsoljon az automatika, vagy beterítsen minket a tűzoltóhab és gáz, mielőtt megtalálnánk a kijáratot!

Kuka a rázkódó fedélzeten lassan botorkált ki a pilótafülkéből. Hannak már ennyi idő is elegendő volt ahhoz, hogy megfeledkezzék az újonnan felmerült problémáról. .

Csubakka felüvöltött, amikor végre pozitív visszajelzést kapott. Han félig már felemelkedett székéből, látni akarván, minek is örül a vuki, mikor egy gömbvillám váratlanul lesújtott a Falcon orrára, kibillentve a gépet az egyensúlyából. Zuhantak, ráadásul az ionizációs szint is esni kezdett. Han visszaügyeskedte magát a hajó vezérlőszékébe, és csökkentette a sebességet. Rettegés fogta el a gondolatra, hogy az ionizációs réteg esetleg egészen a Lur felszínéig tart, s így vakon zuhannak majd a pusztulásba.

A Millennium Falcont megbízó cég persze egy szót sem szólt bármiféle ionizációs rétegről. Han, ahogy kell, elterjesztette magáról, hogy kérdezősködés nélkül mindenféle bérmunkát elvállal hajójával, és ahogy azt Sonniod megjósolta, meg is jött az első megrendelés. A titokzatos megbízó a munka mibenlétét audio szalagon ismertette, némi készpénz előleg kíséretében. Mivel a hitelezők már üldözőbe vették őket, s a kamari kudarc után az utolsó pénzkereseti forrástól is elestek, Han és Csubi nem tétovázhatott: Sonniod tanácsa ellenére elvállalták a dolgot.

”Ilyen baleknak születtem” - gondolta magában némi malíciával Han - ”vagy csak későn érő típus lennék?”

A következő pillanatban aztán túljutottak az ionfelhőn, és a vihar is alábbhagyott. Han villámgyorsan ”emelte ki” a Falcont a zuhanásból, és amivel meglátta a szárazföldet, talált megfelelő viszonyítási pontokat a manőverezéshez. A hajó egyenletesen csökkentette magasságát a Lur tiszta és nyugodt légkörében. A mélységben kibontakoztak a bolygó felszínének körvonalai. Pontosan kivehetővé váltak az alacsonyan gomolygó felhőket csúcsaikkal át-átdöfő hegycsúcsok. A műszerfalon egy kijelző fénye gyulladt fel, jelezvén, hogy a hajó nagy hatótávolságú szenzorai találtak egy alkalmas leszállóhelyet. Han lehívta a felszíni követő radar adatait, és végigfutott rajtuk. ”Végül csak sikerült rábukkanni az új kikötőnkre - gondolta. ”Nagy, lapos terület, két hegycsúcs között, valószínűleg jég fedi.” A fejhallgatóra rögzített mikrofon kapcsolóját interkommunikációs állásba tolta.

- Kuka, bármit csinálsz, hagyd abba és kapaszkodj! Leszállunk.

Óvatosan, de biztos kézzel módosította az űrhajó pályáját. Lassan közelítették meg a leszállásra kiszemelt helyet. A FKR nem jelzett semmilyen akadályt, de azért Han résen volt: nem szívesen kockáztatta gépének érzékeny berendezéseit, és valahogy nem bízott ebben a különös bolygóban.

A Falcon alámerült a felhők habjaiba, pára csapódott a pilótafülke ablakára, nyomban működésbe lépett a védőpajzs. Az érzékelők ismét normálisan működtek, pontos magassági adatokat szolgáltattak. A látási viszonyok a vihar ellenére is megfelelőnek bizonyultak a pontos leszálláshoz. Lehangoló látkép bontakozott ki előttük: a Lur széles pusztaságával, a vigasztalanul dühöngő széllel.

Han óvatosan tette le a gépet. Egyetlen porcikája sem kívánta, hogy időnek előtte jégbe temetkezzen. Különösebb zökkenő nélkül sikerült a leszállás, a tám lábak szilárd talajt fogtak. A műszerek jelzései elárulták, hogy Han feltételezése helytálló volt: jégmezőn landoltak. Tőlük mintegy negyven méterre állt valami irányítótorony féle,

Han levette fejhallgatóját, űrhajóskesztyűjét, kikapcsolta a biztonsági övet, majd másodpilótájához fordult:

- Te maradj itt és tarts szemmel mindent! Megyek, leengedem a rámpát, megnézem, mi a helyzet odalent…

Az ülése mögötti navigátorállásban, a széken hevert az a csomag, amit felkapott, és magával vitt, amint elhagyta a pilótafülkét.

Útban a rámpa felé Kukával találkozott, aki éppen egy fedélzeti ellenőrző berendelést vizsgált. A nyitott mellkasi ajtók mögött kuksoló Kék Max is segítségére volt: együtt fürkészték a műszereket, s kutatták a hiba forrását.

- Mi döglött be? - Kérdezte Han. - Ráakadtatok már?

Kuka feléje fordult.

- Attól tartok nem, Solo kapitány. Max és én épp az utolsó ellenőrző kőrútunk előtt észleltük, hogy itt romlott el valami. Nyomban lezártuk az egész rendszert, de egyikünk sem tudja megjavítani.

- Kapitány, nem űr technikus kell ezekhez a folyadékokhoz - csipogta Max. - Egy átkozott vízvezeték- és gázszerelőre lenne itt szükség!

” Mondj el nekem részletesen mindent! Egyébként pedig vigyázz a szádra, Max! Amit szabad a nagyfőnöknek, azt nem szabad a bódélakónak… Oké srácok, maradjon így minden! Talán ezen az úton keresünk majd annyit, hogy kidobhassuk ezt az egész nedves kócerájt és beépíthessük a régi, jól bevált áramköröket. Ja, és Kuka, zárd be a bódét; be kell rakodnunk az árut, s nem akarom, hogy az ügyfelek megpattanjanak emiatt. Sajnálom Max, de néha megijednek tőled az emberek.

- Semmi gond, kapitány - válaszolta Kék Max, de már be is záródott előtte a két apró ajtó.

Han továbbra sem nagyon foglalkozott a robotokkal, de az azért feltűnt neki, hogy Kuka és Kék Max milyen jól működik. Sejtette, soha nem tudja majd felfogni, mi lehet a kulcsa annak, hogy két mesterséges intellektus: egy ősrégi munka droid és egy szuper intelligens komputermodul ilyen prímán kijön egymással.

Kibontotta a pilótafülkéből elhozott csomagot; termo űröltöny lapult benne. Ruhástól bújt az űrruhába és mielőtt felhúzta volna a hozzá tartozó speciális termo kesztyűket, felcsatolta fegyvertartó övét, és kibiztosította a pisztolyt. Almában sem fordulhatott elő, hogy ismeretlen környezetben fegyvertelenül hagyja el a Millennium Falcon fedélzetét. Nemhogy itt, ahol valamilyen homályos üzlet címén feltehetőleg éppen rosszban sántikál… Feltette áttetsző, beépített mikrofonos fejvédőjét is, majd működésbe hozta a termo ruha fűtőszálait.

- Állj készenlétben! - Parancsolta Kukának. - Hátha szükségem lesz rád a berakodásnál.

- Megkérdezhetném, hogy mi az, amit vinnünk kell, kapitány? - Kérdezte Kuka, miközben félrehúzta a fedélzeti zsilipajtót rejtő borítólemezeket.

- Könnyebbet és máskor Kuka! Egyelőre fogalmam sincs… - Han kesztyűs keze ránehezedett a fedélzeti zsilipajtó fogantyújára. Azt, hogy itt mi lesz, senki nem mondta. Ha engem kérdezel: nem lehet valami kemény meló…

A zsilipajtó felnyílt, metsző szél süvített be. Han igyekezett túlkiabálni zúgását.

- Úgy látom cimbora, itt nemigen hólyagzik fel bőrünk a nagy hőségtől!

Megindult a rámpán, kissé előredőlve a heves szélben. A tüdejébe áramló jéghideg levegő egy pillanatra elgondolkodtatta, vajon nem kellene-e visszamennie a légző maszkért, aztán úgy döntött, hogy arra a kis időre, amíg távol lesz a hajótól, nem lesz rá szüksége. A Luron az átlagosnál kicsit erősebbnek tűnt a gravitáció, de nem annyira, hogy az kényelmetlen legyen,

A rámpán állva elsőként a kékesfehér mezőséget keresztező hó át fúvások ötlöttek a szemébe. Egy kisebb hókupac már a Falcon lábai köré is odagyűlt. Szemügyre vette az irányítótornyot. Háromlábú állványzatra szerelt, villogó fényjelzőkkel ellátott gömbradar volt, látszólag automatikus. A mostoha látási viszonyok miatt egyébiránt a leszállást segítő jelző bóján túl aligha pillanthatott volna meg bárkit is.

Han közelebb sétált, aztán megállapította, hogy nem különleges darab. Az a fajta teljesen szokványos típus volt, amit kifejezetten olyan vidékre terveztek, ahol egyébként nehéz, vagy lehetetlen lenne tájékozódni.

Hirtelen égy tompa hang szólalt meg mögötte.

- Solo?

Han szemvillanás alatt megfordult, ujja reflexszerűen a ravaszra csúszott. Egy férfi lépett elő a kavargó viharból, termo ruhát és fejvédőt viselt. Mivel Öltözéke fehér volt, fejvédője pedig fényvisszaverő, csaknem teljesen beleolvadt környezetébe. Fegyvertelen kezeit felemelve előrébb lépett. Mögötte Han, csaknem a látóhatár szélén, alakok körvonalait vélte felfedezni.

- Az vagyok - felelte. - És te Zlarb?

A másik bólintott. Zlarb magas, jókötésű, hófehér bőrű, világos szőke szakállú, savószín szemű férfi volt. A szeme sarkában szétfutó szarkalábak szúróssá, fenyegetővé tették, tekintetét. Politikusokhoz méltó mosoly kíséretében szólította meg a kapitányt:

- Oké, főnök, én kész vagyok. Akár rögtön kezdhetjük is a berakodást!

Han ismét Zlarb mögé pillantott.

- Vagytok elegen a hozzá? Hoztam egy kézikocsit is; ha kell, használhatjátok.

Zlarb talányos mosolyából nem olvashatott ki semmit.

- Kösz, nincs rá szükségünk. Nem lesz semmi gond.

Volt valami Zlarbban (talán a válaszaiban bujkáló kajánság tette), ami módfelett nyugtalanította az űrcsempészt.

Már rég megtanulta, hogy hallgasson előérzetére. Visszanézett a Falconra, és közben forrón reméltet, hogy Csubakka már jó előre célba vette a férfit a fedélzeti fegyverekkel. Egyébként a rakomány felvételekor nem szokott gond lenni, sokkal inkább a fuvar másik végpontján, a megrendelőnél, amikor le szokás perkálni a fuvardíjat - legalábbis a jobb helyeken. De lehet, hogy ez a fuvar most más lesz?

Han hátralépett, tekintete összeakadt Zlarbéval.

- Oké. Megyek, felkészítem a hajót a felszálláshoz… - És bár akadt volna még egynémely kérdése, úgy gondolta, jobb lesz azokat biztonságosabb helyen feltenni, például a hajó lövészfülkéje előtt. - Odahozzátok a szállítmányt a hajó rámpájához, onnan majd mi átvesszük.

- Nem, Solo. Mindannyian hajóra szállunk, mégpedig nyomban!

Han már azon volt, hogy közli Zlarbbal: sem neki, sem Csubakkának nincs ínyére az efféle társaság, amikor észrevette, hogy a férfi tenyerében piciny, kis hatótávolságú pisztoly lapul meg. Han első gondolata az volt, hogy fegyveréhez nyúl, mégis mikor felmérte helyzetét; azt, hogy egy esetleges csetepaté során legfeljebb a mindkettőjük életébe kerülő döntetlen az, amit elérhet, letett ez irányú szándékáról.

Az irányító központ fényei megvillantak Zlarb fejvédő buráján és ez még baljóslatúbbá formálta a férfi vigyorát.

- Add ide szépen a fegyveredet, Solo, mégpedig a csövénél fogva, ha szabad kérnem, aztán fordíts hátat a hajónak! Sétáljunk csak arrább, ahol a cimborád már nem lát minket! És semmi meggondolatlanság! Jó előre felhívták a figyelmemet a csodahajódra, úgyhogy felkészültem, Nem hidd, hogy vásárra viszem a bőrömet; az első gyanús jelre tüzelek! - Ezzel Han fegyverét az övébe dugta. - Na, gyerünk a fedélzetre! A kezeid szépen a tested mellett maradnak! Meg ne próbáld figyelmeztetni a vukit, különben véged, mint a botnak.

Zlarb visszafordult egy pillanatra láthatatlan társai felé, majd tenyérpisztolyával a Falconra mutatott. Han először úgy vélte, hogy ez szimplán a ”csak ön után” gesztus. A hajó felé menet lázas igyekezettel próbálta helyretenni a dolgokat. ”Ezek a fickók biztosan tudják, mit csinálnak. Alaposan megszerveztek mindent. Az is nyilvánvaló, hogy Zlarb kész használni a fegyverét. Bizonyítja ezt az is, hogy elég nagy pénzek forognak kockán.” Ezekben a pillanatokban Hant sokkal inkább nyugtalanította a lehetőség, hogy ügyfelei esetleg fizetség nélkül lépnek le, ne adj, Isten elrabolják hajóját, mint az, hogy netán itt hagyja a fogát.

Ahogy közeledtek, a Millennium Falcon körvonalai egyre tisztábban bontakoztak ki előttük.

- Semmi trükk, Solo! - Figyelmeztette Zlarb. - Arcizmod sem rándulhat a vuki felé, mert nyomban véged!

Han elismerte, hogy Zlarb töviről hegyire végiggondolta a dolgot; de mindenre azért ő sem számíthatott. Han és Csubakka már réges-régen kialakítottak egymás között egy jelzésrendszert pontosan ilyen esetekre. Csubakkának ilyenkor már az is elég, ha a hajót megközelítő Han nem adja le a ”minden oké” jelzést.

A szélzúgás zaja mellett is hallható volt, amint felbőgtek a Falcon gépágyúinak szervomotorjai. A hajó összes fegyvere felemelkedett, keresztbe fordult, és rájuk szegeződött.

Zlarb villámgyorsan Han mögé ugrott, előhúzta övéből a nemrég zsákmányolt fegyvert és a csempész halántékára szegezte. Ekkor már láthatták Csubakka hatalmas szőrös fejét és aggódó ábrázatát a pilótafülke ablakán keresztül. A vuki bal karjával mélyen hátranyúlt. Han tudta, hogy barátjának ujjait pár milliméter választja el a jelzőkartól. Han legszívesebben üvöltött volna Csubakkának: ”Menekülj! Szállj fel!” Zlarb megérezte ezt.

- Egy szót se, Solo, különben kinyírlak! -Szavainak komolysága felől Hannak nem lehetett kétsége.

Zlarb intett a vukinak, hogy jöjjön ki ő is, jelezvén a Han halántékára szegezett fegyverrel, hogy mi vár barátjára, ha nem engedelmeskedik. Han ismerte Csubakka gesztusait határozatlanság, és beletörődés ült ki az arcára. Csakhamar eltűnt a pilótafülkéből.

Han dörmögött valamit az orra alá, Zlarb pedig, megbökve oldalát fegyverével, megjegyezte:

- Szerencsétek, hogy hallgatott rám. Ha szépen végigcsináltok mindent, élve megússzatok.

Zlarb két beosztottja odajött, megálltak a főnökük előtt. Az egyik egy zömök, keverék külsejű emberi lény volt, számtalan helyről származhatott. A másik hatalmas - majdnem Csubakka méretű - humanoid, csontos arcán mélyen ülő, pici, gonosz szemek villogtak. Bőre fényesen, barnán csillogott, mint valami lakkozott, egzotikus faszobor. Homlokát csökevényes szarvak ékesítették. Nemigen érezte hiányát sem a termo ruhának, sem a fejvédőnek.

Ami Hant a leginkább megdöbbentette, az volt, amit a kis zömök emberke hozott. Pórázon vezetett ugyanis egy nastát, a Dra III bolygó hírhedt ragadozóját. A nasta hat lábán gyémántkeménységű karmok fehérlettek. A ragadozó bizonytalan mozdulatokkal, nyugtalanul csúszkált a jégen. Rángatta a pórázt, nyelve kilógott, három sorban meredező fűrészfogai között sűrű párát lihegett a levegőbe, farkát izgatottan csóválta. Sima, zöld bőre szinte hullámzott az alatta feszülő izomkötegektől.

”Mi a jó édes anyjukat akarhatnak itt egy nastával?” - Tűnődött Han. Talán a legvérszomjasabb ragadozó volt ez szerte a galaxisban, kegyetlen és csillapíthatatlan, ha prédára akadt. - ”Ez itt valami orvvadászat lesz, bár ahhoz túl nagy a felhajtás.”

Han utálta a szőrme- és bőrfuvarozást: ha csak tehette, visszautasította az ilyen ajánlatokat. Mindenesetre ez sem adott elégséges magyarázatot Zlarb viselkedésére, hiszen ilyen melóra bármikor talált volna vállalkozót finomabb módszerekkel is,

Csubakka közben feltűnt a rámpán. A nasta állati üvöltéssel rögtön rá is veti magát, ha őrzője nem fogja erősen a pórázt. Az állat, sikertelen akcióját követően, elégedetlenül hörgött még egy ideig. A vuki pedig, kezében fegyverrel, kifejezéstelen arccal nézte a hajó lábánál lejátszódó jelenetet.

Zlarb egy lökéssel elindította Hant, majd mindketten felkapaszkodtak a hajó feljárójára. Már majdnem fent jártak, amikor Zlarb megszólította Csubakkát.

- Tedd le azt a fegyvert! Gyorsan; ha nem akarod, hogy alápörköljek a haverodnak! Ezzel Han lézerpisztolyának csövét a pilóta bordái közé nyomta.

Csubakka felmérte a helyzetet és megadta magát, látván, hogy barátja életét másként sajnos nem mentheti meg. Han eközben ismét végiggondolt mindent, esélyeit latolgatta. Zlarbot esetleg lefegyverezheti, de még mindig ott a két felfegyverzett gazfickó, a nastáról nem is beszélve. Az ellenállás tehát csakis a legvégső megoldás lehet.

Felérve Zlarb nagyot lökött Hanon, majd felemelte Csubakka fegyverét. A vuki elkapta barátját, aki az erős lökéstől bizony csúful orra esett volna. Han levette és félrelökte fejvédőjét. Gyorsan körbenézett, és kiszúrta, hogy Kuka még mindig ott áll, ahol hagyta. Úgy tűnt, mintha a droid lábai földbe gyökereztek volna a meglepetéstől. Áramkörei még nem dolgozták föl az eseményeket.

Han után nyomban Zlarb emberei léptek be, maguk előtt vezetve a nastát. A vérszomjas fenevad dühödten ráharapott a fedélzeti ajtóra, és megint csak vissza kellett fogni, nehogy Csubakkának rontson. Han elgondolkodott azon, vajon mi bőszíti fel annyira ezt az állatot a vukiban.

Talán a szaga? Esetleg ősi ellenségére emlékezteti a gyapjas óriás?

Zlarb odafordult a termetes humanoidhoz, aki legalább oly ellenségesen nézegette Csubakkát, mint a nasta.

- Menj és szólj a többieknek, hogy csipkedjék magukat! Itt mindjárt készen leszünk. - Aztán Hanhoz fordult - Nyisd ki a főrakteret, elkezdjük a berakodást! - Végül ahhoz intézte szavait, aki még mindig a hörgő, nyáladzó fenevadat próbálta féken tartani:

- Ha meg mozdulna, tépesd szét! - És a vukira mutatott.

Ezt követően megindult visszafelé, óvatosan, szemét állandóan Hanon tartva, nehogy a pilóta meglepje valami váratlan mozdulattal. Követték az átjáró kanyarulatát, míg el nem értek a főraktár zsilipajtajáig. Han kinyitotta. Feltárult egy csaknem üres, szekrényméretű fülke. Légvezetékeken, biztonsági mentőfelszereléseken, és a fűtőberendezésen túl nem is nagyon akadt ott semmi, csak egy halom polcnak, tartórekesznek való deszka, mellettük alátétfák, szíjak és szerszámkészletek.

Zlarb körbenézett, és helyeslőn bólogatott.

- Ez éppen megteszi; hagyd nyitva az ajtót, aztán nyomás vissza a többiekhez!

Zlarb egyik újabb embere megállt a rámpa tetején, és rombolópuskáját Csubakkára szegezte. A nasta őrzője visszahúzta az állatot a pilótafülke felé. A megtermett humanoid, vállán táskával, visszajött. Zlarb rámutatott, és megkérdezte:

- Wadda, benne vannak a felszereléseid? Wadda bólintott. Zlarb a Kukára mutatott. -

Először is ezt a droidot kellene lezárni. Ne kószáljon nekem itt össze-vissza, még a végén Valami bajt csinál.

Kuka tiltakozni próbált, de a rászegeződő fegyverek és a humanoid elnémították. Wadda leemelte válláról a droid számára nem sok jót ígérő táskát. A munkadroid vörös foto receptorai könyörgően meredtek Hanra.

- Solo kapitány, most mit…

- Maradj csendben! - Utasította Han, nem akarván, hogy Zlarb emberei megsemmisítsék Kukát, ami az előzményekből ítélve egyébként kitelt volna tőlük.

- Hamar túl leszünk rajta.

Kuka Hanról Csubakkára, majd Waddára, aztán ismét Hanra pillantott. Wadda hozzálépett, gátlózárat tett fel egy kézi aplikátorral. A behemót humanoid ráillesztette a szerszámot a droid mellkasára, Sistergés és füstszivárgás kíséretében Kuka mellkasára ráolvadt a gátlózár, és amikor a droid még tenni akart valamit, ahogy megmozdult, nyomban kialudtak foto receptorai- a gátlózár leblokkolta áramköreit.

Most, hogy Zlarb már úgy érezte, megkaparintotta a Falcont, öntelt parancsolgatásba kezdett.

- Gyerünk, gyerünk! Munkára fel!

Hant a vuki mellé parancsolta. A nastát őrző figura szemmel tartotta őket, míg Wadda lesietett az űrhajó rámpáján. Súlya alatt csak úgy remegett az űrhajó feljárója.

- Zlarb - kezdte Han. - nem gondolod, hogy épp ideje kinyögnöd, mi olyan rohadtul?

Nem fejezhette be: figyelmét elvonta a feljáró felől hallatszó lépések zaja. Egy pillanattal később már rádöbbent, micsoda átkozott slamasztikába keveredett.

Fáradt és kétségbeesett kis lények sorakoztak a hajó rámpáján. Nyilvánvalóan Lur őslakosai. A legmagasabbak sem értek Han derekáig. Két lábon álltak, testüket finom fehér szőr borította, lábaikat kékes bőrpárna fedte. Hatalmas kékeszöld szemeikkel döbbenten bámulták a Falcon belsejét. Vékony fekete kábel kötötte össze a fém nyakörveket, szabályosan láncra fűzve a szerencsétleneket.

Csubakka bőszen felüvöltött, hangja elnyomta még a nasta ordítását is. Han rámeredt a rabok berakodását irányító Zlarbra. Egyik embere egy elektromos irányító egységet tartott kezében, melynek pólusai összeköttetésben álltak a nyakörvekkel. Valahányszor a foglyok küzdeni próbáltak, éles fájdalom nyilallt a nyakukba. Az ilyen berendezéseket már régen betiltották univerzum szerte. Han Zlarbra függesztett átható tekintettel, minden szótagot külön hangsúlyozva megszólalt:

- Nem az én hajómban! Zlarb csak nevetett.

- Most nem te mondod meg, hogy mit és hogy hol, világos, Solo?

- Nem az én hajómban! - Ismételte meg Han sötéten. - Rabszolgákat soha!

Zlarb Hanra szegezte fegyverét.

- Gondold meg, pilóta, hogy mit teszel! Ha sokat ugrálsz, te is kaphatsz egy ilyen csinos kis nyakéket. Most pedig irány a pilótafülke, készüljetek a felszállásra!

Egy másik sor rabszolgát is felvonszoltak a felszínre, és bezsúfolták őket a raktérbe. Han vetett egy utolsó, mogorva pillantást Zlarbra, majd megindult a fülke irányába. Csubakka habozott egy pillanatig, majd kivillantva agyarait ő is követte.

Han és Csubakka kelletlenül ereszkedtek üléseikbe. Zlarb mögöttük állva figyelte minden mozdulatukat. Természetesen csöppet sem bízott bennük, de tudta, hogy csak ők képesek a legjobbat kihozni a Falconból és most, a bűnös rabszolga kereskedés kellős közepén a gyorsaság és az ügyesség maga az élet.

- Solo, azt akarom, hogy jó fiúk legyetek. Elvisztek szépen a megfelelő célállomásig, mi pedig vigyázunk rátok. Ha menet közben elkapnának, és az ellenőrzés során netán rábukkannak a rakományra, az halálos ítélet mindannyiunk számára.

- Hova megyünk? - Kérdezte Han.

- Majd elmondom, ha itt az ideje. Te egyelőre csak készülj a felszállásra!

Han beindította a motorokat, felmelegítette a védőpajzsokat és megtett minden szükséges intézkedést.

- Mennyit fizetnek neked ezért az ocsmány melóért? Nincs az a pénz, amiért elvállalnám az ilyesmit…

Zlarb gúnyosan mosolygott.

- Mondták, hogy nehéz eset vagy, Solo. De már látom, hogy nincsen igazuk. Ezek a kis szépségek megérnek úgy négy-, öt, esetleg hatezret a feketepiacon… Barátocskám, ezek a kis szőrös gombócok született génsebészek, a génmanipuláció nagymesterei, úgyhogy igen nagy a kereslet irántuk. Nem mindenki elégedett ugyanis azokkal a szigorú korlátozásokkal, amiket a Klón Háború óta bevezettek. Szóval jól jönnek a szakemberek. Mivel ezek a kis girnyók annyira ragaszkodnak szülőföldjükhöz, hogy semmilyen más égitestre szóló munkaszerződést nem hajlandók aláírni, embereimmel végeztünk közöttük egy kis toborzást. Néhány sérült vagy beteg, de remélem, legalább ötvenet még élve célba juttatok. Ez a fuvar eleget hoz majd a konyhára ahhoz, hogy jó ideig boldog semmittevéssel töltsem napjaimat…

Munkaszerződés! Ez úgy hangzott, mintha az ügyletben a Szövetségi Szektor is benne lenne. Köztudott volt, hogy a Fennhatóság emberei előszeretettel ugrattak be partnereket számukra előnytelen szerződésekbe, azt mégis nehezen tudta elképzelni Han, hogy rabszolga kereskedelemre adnák a fejüket, különösen fennhatósági területeken kívülről esedékes szállítás esetén. Ez olyasmi, ami fölött még a Birodalom sem hunyhat szemet!

- A géped megfelelő állapotban van - állapította meg Zlarb, miután tekintete végigfutott a műszerfal kijelzőin. -Emeld fel a hajót!

Amint Han, Csubakka és a rabszolgák átmentek a folyosón, Kuka még mindig ott állt a rámpa tetején megdermedve. A gátlózár leblokkolta központi áramköreit, és mozgás képtelenségre kárhoztatta.

A droid mellkasába zárt Kék Max áramkörei azonban érintetlenek maradtak, így a kis robot szabadon mérlegelhette helyzetét. Habár felismerte, hogy a vészhelyzet; amibe keveredtek, végzetes lehet a Falcon egész legénysége számára, úgy gondolta, egyelőre nem sokat tehet. Saját mozgató berendezésekkel nem rendelkezett, és a külvilággal sem tudott kapcsolatot teremteni. Egyetlen kommunikációs csatorna állt a rendelkezésére - a különféle komputer-csatlakozókon kívül, egy kezdetleges hanggenerátor. Ráadásul Max olyan kicsi önálló energiaforrással bírt, hogy ha azt Kuka mozgatására használja, lemerül, mielőtt társa bármi hasznosat csinálhat.

Kék Max leginkább beszélni szeretett volna barátjával, de ez lehetetlennek bizonyult, mivel a gátlózár az összes agyfunkciót megbénította. A komputer, akit ez idáig nagyon ritkán választották el Kukától, most elszomorítóan egyedül érezte magát.

Aztán egyszer csak eszébe jutott az a rövid kis sistergő hang, ami Kuka leblokkolását megelőzte. A komputeremlékező mechanizmusai visszajátszották a hangot, az újabb visszajátszásnál lelassította és analizálta a jeleket. Azt hallotta, amire számított: egy erőtér átviteli fröccsenést. Kicsit zavarosak voltak a jelek, merthogy Kuka sok mindent szeretett volna egyszerre csinálni, de rövid elemzés után Kék Max pontosan visszafejtette a blokkolt áramkörök zajából, hogy az utolsó előtti pillanatban Kuka mit szeretett volna cselekedni.

Kék Max rákapcsolódott Kuka mozgásközpontjának áramköreire. Felkészült arra, hogy amint az övéi is veszélybe kerülnének a blokkolás hatására, azonnal visszahúzódjon és leváljon társa elektronikus idegrendszeréről.

De ez a veszély nem állt fenn. A gátlózár Kuka központi áramköreinek parancsait kapcsolta ki, nem a helyi mozgató áramköröket és a szervomotorokat. Ám így is elég nehéznek tűnt Kék Max helyzete; valószínűleg eleve kudarcba fullad a vállalkozása, ha Kuka a lebénulás előtti pillanatban nem mozdítja meg a lábát.

A kicsiny komputernek nem volt annyi energiája, hogy az egész testet, akár csak egy pár lépés erejéig is, de egyben megmozdítsa, viszont az nem jelentett akkora megterhelést, hogy egyes szervomotorokat külön-külön mozgásra bírjon. Bár az a manőver, ahogyan Kék Max megmozdította Kuka bal alsó lábszárát, majdnem lemerítette energiatárolóit, legalább hasznosnak bizonyult: a térd meghajlott, a droid teste megbillent. Max kétségbeesetten kísérletezett a számára ismeretlen emelőerő komponensekkel, szögekkel és eredőkkel, majd a megfelelő pozícióba kerülve megállt egy pillanatra, energiáját Kuka törzsének közepén lévő torziós csuklók szervo-motorjaiba irányította, így próbálván a törzset kissé balra fordítani. Ez a mozdulat annyira kiszívta kevéske erejét, hogy egy pillanatnyi megállásra kényszerült, amíg feltöltötte akkumulátorait.

Minden nem létfontosságú szervét lezárta, hogy ezzel is energiát takaríthasson meg, majd újból rákapcsolódott a bal térdre. Eközben a Millennium Falcon lassan átmelegedő hajtóműveinek robaja megremegtette az űrhajó fedélzeti lemezeit az egész átjáróban.

A droid egyensúlyi helyzete elérte a kritikus pontot. Megtántorodott, majd átbillenve a bál oldalra, hangos csattanással zuhant a földre. Kuka teste bal karjára és felsőtestének jobb oldalára támaszkodott; a jobb láb ingatagon, de kielégítően támasztotta alá a fedélzet padozatán fekvő testét.

Ebben a testhelyzetben Max nem számíthatott arra, hogy kinyissa mindkét mellkasi lemezt, még akkor sem, ha esetleg maradt volna ehhez elegendő energiája. Kétszer is meg kellett állnia, míg sikerült minden összespórolt energiával a megfelelő szervomotorra koncentrálva kinyitnia az egyik mellkasi ajtót.

Max azonnal beszüntette az erőlködést, ahogy az ajtó céljainak eléréséhez már elégséges mértékben kinyílt.

Az utolsó mozdulat bizonyult a legnehezebbnek. Max kinyújtotta adapterét a felé a folyékony üzemanyag továbbító rendszer felé, amin Kuka még a landolás előtt dolgozott. A szabvány csatlakozó ott fénylett Max érzékeny adapter karjai előtt.

Max vékony, huzalszerű karja ütközésig feszült, de így sem tudta megérinteni a csatlakozót. Pár centiméter Hiányzott csupán. A komputer felismerte, hogy egyetlen esélye maradt. Az sem tántorította el, hogy esetleg maga is megsérülhet.

Maradék energiáját ismét a torziós csuklóba irányította, igyekezvén a törzset elfordítani. Az erőlködés csaknem teljésen lemerítette, de a test lassan engedelmeskedett, és előrebukott. így az adapter kar is közelebb került a csatlakozóhoz, és Maxnak sikerült is bekapcsolódnia. Sőt, még egy gyors parancs átfuttatására is maradt ideje. Az előrebukó test súlya aztán elgörbítette az érzékeny adapter kart, megszakítván az összeköttetést. A beálló zárlat az apró komputert is megbénította.

Amíg Max magányos csatáját vívta, Han a vezérlőpultra meredve tűnődött. Bár termo ruháját elöl megnyitotta, csorgott róla a verejték. Az járt a fejében, hogy vajon mi lenne a jobb: ha hagyná a dolgokat egy ideig Zlarb akaratának megfelelően alakulni, vagy ha most rögtön rávetné magát a gazfickóra.

Zlarb a vezérlőpultot fürkészte.

- Igyekezz Solo! Emeld fel a hajót! - És Han fegyverével hadonászva nyomatékosította szavait.

Ám ebben a pillanatban vastag sugárban fehér hab csapódott az arcába.

Max egyetlen rövid kis parancsára a Millennium Falcon tűzvédelmi rendszere működésbe lépett. A szórófejek az űrhajót szinte minden pontján elárasztották égésgátló gázzal és fojtóhabbal. A rendszer úgy reagált a parancsra, mintha az egész hajó lángokban állna.

Han és Csubakka, bár nem tudták egészen pontosan, mi is történt, kihasználták a kínálkozó lehetőséget. A vuki hatalmas mancsával lekevert egy akkora taslit Zlarbnak, hogy az félájultan a Han mögötti navigátorülésbe zuhant. Zlarb vakon elsütötte fegyverét, és a lézersugár átlyukasztotta a pilótafülke tetejét. A lyuk szélén olvadt fém csurrant.

Előbb Han, aztán társa vetette rá magát a rabszolga-kereskedőre. Rúgták, marták, harapták, csípték, és a biztonság kedvéért jól beleverték fejét a műszerfalba, hogy jó időre elmenjen a kedve a lövöldözéstől.

A fülkében már bokáig állt a hab, a gomolygó égésgátló gáztól alig láttak. A vészjelző szirénák fülsiketítő visítása és az egyébként is áldatlan állapotok dacára mindkét csillaghajós kedélyállapota jelentősen javult. Han felkapta fegyverét, és tölcsért formálva tenyeréből Csubakka fülébe üvöltött.

- Nem tudom, mi folyik itt, de addig igyekezzünk őket móresre tanítani, míg magukhoz nem térnek! Hatan vannak, ugye?

A vuki bólintott. Amilyen fürgén csak tudták, elhagyták a pilótafülkét. Az egyre mélyülő habrétegben mindketten megcsúsztak. Han kirohant a főfolyosóra és – szerencséjére, jobbra, a másik fülke irányába nézett először. Épp ott állt az egyik rabszolga kereskedő. Tátott szájjal figyelte az űrhajóban zajló eseményeket, és persze azt, hogy mi folyik a tűzoltó berendezések fúvókáiból. A pilótát megpillantva lézerfegyvere után kapott, de későn. Han lövése a mellkasán érte. Hátraesett, fegyvere a földre hullt.

Han ekkor hátborzongató üvöltést hallott. Nyomban sarkon fordult, és megpillantotta a nastát vezető rabszolga-kereskedőt. Az elengedte a fenevadat, ami rávetette magát Hanra, mielőtt a pilóta feleszmélhetett volna. A kapitány egyetlen lövést sem adhatott le, a ragadozó máris odaszorította a pilótafülke párnázott ajtajához. Karmaival belemart a férfi vállába és karjába.

Szerencsére nem tudta bevégezni művét, Csubakka hatalmas mancsaival megragadta és földhöz csapta, bár a nagy erőfeszítés közben maga is kibillent egyensúlyából, és elesett. Mire feltápászkodott, már Han is felkapta fegyverét, de az előző irdatlan ütéstől még annyira szédült, hogy célozni nem tudott. A fenevad borzalmas üvöltéssel a vukinak rontott, betaszítva őt a pilótafülke átjárójába.

Csubakkának azonban sikerült talpon maradnia. Összeszedte erejét, és igyekezett kiállni a vadállat bősz rohamait. Hatalmas, szőrös karját az állat nyaka köré kulcsolva helyezkedett úgy, hogy óvja magát a félelmetes karmoktól.

A nastát is túlordítva felemelte támadóját, majd vukihoz méltó gyorsasággal a folyosó jobb majd bal oldalához csapta a maga emberfeletti erejével. A nasta nyaka szegetten, erőtlenül csüngött karjaiban. A hatalmas vuki félredobta a tetemet.

A vadállat gazdája szinte önkívületben üvöltött fel, látván, hogy a nasta segítségére már nemigen számíthat. Előrántotta pisztolyát, de nem gyorsabban, mint Han. Megtántorodott, próbálta még egyszer felemelni fegyverét, de Han másodszor is tüzelt. A nasta és gondozója élettelenül hevert egymás mellett a fedélzeten.

Han megragadta barátja könyökét, és lefelé mutatva a főraktár felé indult. Meglelték Kuka testét abban a pozícióban, amibe Kék Max ténykedése során jutott; ekkor vált nyilvánvalóvá, hogy kinek is köszönhetik a véletlen szerencsét. Fokozatosan hab gyülekezett a droid teste körül is és beszivárgott a félig nyitott mellkasi blokkba.

Csubakka a két robot leleményességét díjazva elismerően mordult egyet.

- Van egy fogadásom, hogy most igen idegesek lehetnek - utalt Han a rabszolga-kereskedőkre, és megragadta a droid vállát. - Segíts felültetni, nehogy ellepje őket ez a massza!

Többre nem maradt idejük. A droid testét ideiglenesen a válaszfalnak támasztották, majd továbbsiettek. Teljes erőből rohantak, amikor a folyosó kanyarulatában rohampuskával kezében feltűnt előttük a hatalmas humanoid.

Han felkapta fegyverét és félreugrott, de balszerencséjére megcsúszott a hab fedte padlón, és felbukott. Csubakka viszont, hamar alkalmazkodva a megváltozott körülményekhez, továbbcsúszott a lemezeken. A habban maga után csíkot húzó óriás lelkes üvöltése a gázfúvót és a vészcsengőt is túlharsogta. A megzavarodott rabszolga-kereskedő Hanról Csubakkára irányította fegyverét, de a vuki túl gyorsan mozgott ahhoz, hogy el is találhassa. A célt tévesztett lövedékek felkavarták a masszát.

A vuki irdatlan lábának rúgásától a humanoid hanyatt esett, és elmerült az oltóhabban. Csubakka követte. A két összefonódó test eltűnt; Hab pamacsok. repkedtek, morgások, üvöltések és zuhanó testek zaja hallott.

Han talpra ugrott, és előrerohant, bár nehéznek érezte még a fejét az egyre sűrűbben gomolygó égésgátló gáztól. Még mindig tanácstalan volt, hogy mit is tegyen, mikor felbukkant szeme előtt a két utolsó rabszolga-kereskedő, kezükben az elektromos nyakörvet távvezérlőjével. Ha nem cselekszik elég gyorsan, a két gazfickó egyetlen gombnyomással akár meg is ölheti a foglyokat! Tudta, hogy rögtön és halálpontosan kell lőnie, ha segíteni akar, és nem ártani.

Azonban a foglyok sem vártak tétlenül: A nagy rakodótér valóságos hangyabollyá vált. A két rabszolga-kereskedő elveszítette uralmát a nyüzsgő, hadonászó foglyok fölött. A kicsiny lények felvették a harcot őrzőikkel, miközben a nyakukban lüktetett a borzalmas fájdalom. Sokan közülük már a földön feküdtek, feladták, de azok, akik állták a fájdalmakat, még derekasan küzdöttek. Végül sikerült lefegyverezniük az őreiket, elvették azok távvezérlőit is, majd a tömegből kivonszolva addig ütlegelték őket, míg azok meg nem adták magukat. A teremtmények nyilván ismerték a nyakörveket és a vezérlőegységeket, mert könnyen hatástalanítani tudták azokat. Szemmel láthatóan nagy megkönnyebbülést jelentett számukra, hogy kínjaik véget értek.

Han óvatosan belépett a raktérbe. Csak remélni tudta, kényszerű utasai felfogták a helyzet lényegét és felismerték: ő nem ellenség. De azért eszébe jutott, hogy jobb lesz addig is igen megnyerőén viselkedni, amíg meg nem bizonyosodik e felől véglegesen.

Az egyik, harctól összeborzolt szőrű teremtmény a nyakörv távvezérlőjét vizsgálgatta. Kis idő múlva határozott mozdulattal elfordított egy kapcsolót, s az összes nyakörv zárja egyszerre felpattant. A lény megvető arckifejezés kíséretében félrelökte az irányítóegységet a nyakörvekkel együtt, majd megragadta a társa által zsákmányolt lézerfegyvert. A lézervető nagynak és ormótlannak tetszett piciny kezei között.

Han tokjába süllyesztette fegyverét és felemelte üres tenyeret.

- Én sem akartam ezt! - Mondta lassan, érthetően tagolva minden szót, bár korántsem volt biztos abban, hogy értik az általa beszélt nyelvet. - Annyi közöm van ehhez az egészhez, mint nektek!

A lézervető lassan megmozdult a teremtmény kezében. Han agyában felmerült a kérdés, vajon bölcs dolog lenne-e fegyvere után nyúlnia. Úgy érezte, képtelen lenne lelőni bármelyiket is. Úgy döntött, inkább folytatja a magyarázkodást; miközben hátán csorgott a hideg verejték.

- Figyeljetek! Szabadon elmehettek, szabadok vagytok! Nem tartok itt senkit…

Han félreállt útjukból, a teremtmény pedig, bár alig bírta el, továbbra is rászegezte a lézervetőt. Hirtelen eldördült a fegyver, Han csattanást és jajkiáltást hallott a háta mögül.

A zsilipajtóban Zlarb térdelt, értetlenül nézte a mellkasán tátongó sebet. Lábai előtt hevert a tenyérpisztoly. A teremtmény leeresztette fegyverét. Han letérdelt Zlarb mellé.

A rabszolga-kereskedő szemlátomást rossz bőrben volt: összeszorított fogai között egyenetlenül szedte a levegőt, fájdalmában lehunyta szemeit. Mikor lassan kinyitotta őket, Han erőt akart önteni belé néhány szóval, de látta, hogy felesleges. Talán egy jól felszerelt műtőben meg lehetett volna menteni, de a Falcon szegényes berendezése nemigen adott erre esélyt,

Han nem kerülhette el Zlarb pillantását.

- Nem is olyan szelídek ezek a lények, ugye Zlarb? - Kérdezte csendesen, majd hozzátette:- Csak nagyon-nagyon türelmesek!

Zlarb szemei bezárultak, csak ennyit tudott hörögni:

- Solo…

Ám ezt az egyetlen szót annyi gyűlölettel ejtette ki, hogy Han hátán végigfutott a hideg.

- Hogyan tudott elmenni melletted Zlarb? Majdnem lelőtt! Érted, hogy mit kérdezek, te behemót mamlasz?

Csubakka, Han felháborodott kérdésére válaszolva, méltatlankodva vakkantott egyet, majd a rámpa tetején heverő, összekötözött és összevert, óriás termetű rabszolga-kereskedő humanoidra mutatott.

- Na és akkor mi van? - Kérdezte Han, szeme sarkában pimaszul ráncolódó szarkalábakkal. Vészhelyzetek elmúltával mindig nagyon élvezte az efféle heccelődést. Letérdelt Kuka mellé, és fogót illesztett a gátlózárra.

- Hajdanán egy ilyen fickó a fél fogadra sem volt elég, bemelegítésként összecsomagoltál hármat is. Nem tudom kell-e nekem olyan másodpilóta, akin ilyen csúnyán meglátszik a kor?

Csubakka erre olyat üvöltött, hogy Han összerezzent. A vukik tovább élnek, mint az emberek, ezért az életkor mindig is tréfák forrása volt közöttük.

- Ez csak a te véleményed - válaszolta Han, és elfordította a gátlózár kapcsolóját. Apró kék kisülések kíséretében pukkanás hallatszott, és a zár feloldott.

Kuka vörös foto receptorai életre keltek.

- Ó, Solo kapitány, köszönöm; köszönöm uram! Ezek szerint elmúlt a veszély.

- Igen, de maradt még némi házi feladat. A tűzcsapokat már elzártam, ellenben a hajó úgy néz ki, akár egy felrobbant cukrászda. El is korcsolyázhatsz a pilótafülkéig, ha úgy tartja kedved. Amúgy ez egész jó húzás volt a részetekről!

- Kék Max! - Vágott közbe (tőle meglehetősen szokatlan módon) Kuka. - Uram, nincs vele összeköttetésem! Úgy tetszik, megsérült…

-Tudjuk. Az adapter karja elhajlott, itt-ott kiégés nyomok látszanak rajta. Csubi azt mondja, meg tudja javítani a hajon tartott alkatfészekből is. Hagyjuk most Maxot egy kis időre! Fel tudsz állni?

A munka droid válaszképpen felemelkedett, és összecsukta mellkasi lemezeit a kicsiny, sérült komputer modul előtt.

- Meglehetősen hasznos műszer ez a Kék Max, ugye kapitány?

- Meghiszem azt! Ha lennének ujjai, az evőeszközöket is elzárhatnánk előle. Ezt majd mondd meg neki később, most viszont lazíts!

Han odaintette Csubakkát, majd mindketten lementek a raktérbe. A foglyok közben összeszedték elpusztult társaik tetemeit, azokét, akik nem élték túl a nyakörvek okozta kínt. Han felajánlotta, hogy hasznosítsák a raktérben található anyagokat, azok segítségével könnyebben haza tudják szállítani a tetemeket.

Aztán megállt Zlarb holttesténél. Amikor néhány perccel korábban megmotozta, rátapintott egy keményfedelű biztonsági tárcára a férfi termo ruhájának belső zsebébe varrva. Nem először látott efféle tárcát életében, tudta, milyen óvatosan kell vele bánni.

Elővette a Falcon orvosi táskáját, előhalászott egy érfogót és egy vibro vágót, ezekkel kezdte lefejteni a termo ruha tárcát védő rétegeit. Időközben Csubakka lekezelte sebeit a fertőtlenített mosókendővel és a szintetikus húsképző oldattal. Isteni szerencse, hogy egyikük sem kapott halálos sebeket a nasta félelmetes karmaitól.

Hannak végül sikerült hozzáférnie a tárcához, ami egy vékony kis kapocs és huzal segítségével volt a zseb belsejéhez rögzítve.

Óvatosan megkereste a biztonsági zárat, egy piciny gombot a tárca alsó szélén. Megnyomta, és a biztonsági áramkör megszakadt. Másik kezével leszedte a kapcsot a zseb béléséről. Ha bármilyen más módon próbált volna hozzáférni a tárcához, a legkevesebb, hogy idegbénulást kap rossz helyre nyúlkáló karjában. Bár némely biztonsági tárca halálos sokk okozására is képes volt.

Ám így Han, anélkül, hogy akár egy hajszála is meg görbült volna, elmozdította a tárcát a helyéről, majd valami régi, csaknem elfeledett melódiát fütyülve előszedett egy finom megmunkálású kést kicsiny, de annál gondosabban összeválogatott szerszámtáskájából, és munkához látott. Maga a,zár egyszerű, ősrégi modell volt - persze nem is kellett, hogy nagyon bonyolult legyen az idegsokkal védő rendszer mellett - úgyhogy nem telt bele sok idő, s a pilóta felnyitotta.

De a tárcával kinyílt Han szája is; cifra káromkodásra, mikor megállapította, hogy a tárcában bizony egy fillér sincs.

Nem volt ott más, csak egy adatrögzítő lemez, egy üzenetrögzítő és egy Malkite típusú méregkeverő felszerelés. A Malkite megerősítette Hant abban a meggyőződésében, hogy a világegyetem nemigen fogja siratni Zlarbot, viszont ez a felismerés vajmi keveset javított sanyarú anyagi helyzetén és ezzel járó rossz közérzetén.

Félrelökte a tárcát, és rámeredt a két túlélő rabszolga-kereskedőre. Tekintete súlyától mindketten remegni kezdtek.

Egyetlen esélyetek van - kezdte csöndesen Han. Valaki adósom maradt egy kis pénzzel. És e miatt a sikertelen fuvar miatt én is lógok valakinek tízezerrel, úgyhogy lesztek olyan szívesek nem elkövetni azt a nagyon nagy szamárságot, hogy nem áruljátok el, hogyan jutok hozzá a pénzhez!

- Hidd el, Solo, mi nem tudunk semmiről motyogta egyikük. - Zlarb csak felfogadott bennünket. A kapcsolattartáshoz és a pénzügyekhez nekünk semmi közünk. Zlarbon kívül nem is láttunk mást, ez az igazság.

A másik csirkefogó buzgón helyeselt.

A rabsorból szabadult piciny teremtmények közben összeszedelőzködtek, készen álltak az indulásra. Han odalépett a gazdátlanul heverő nyakörvekhez és irányító egységekhez.

- Na, ez a ti rohadt nagy szerencsétek! - mondta a két rabszolga-kereskedőnek, és azok minden bátortalan vonakodása ellenére nyakukba kapcsolta láncot. A kegyetlen berendezés irányító egységét hajdani foglyaik vezetőjének kezébe nyomta, és az egykori fogolytársak tetemeire mutatott.

A teremtmény rögtön felfogta a gesztus értelmét. A társak haláláért a rabszolga-kereskedők saját szabadságukkal fognak megfizetni. Lám, milyen forgandó a szerencse! Az egykori fogoly most kénye-kedve szerint bánhat velük, amíg csak bele nem un. De a történetnek ez a rész már nem érdekelte Hant. - Vigyétek magatokkal a fő bajkeverőt is! - Utasította a két szerencsétlent Han, akik igencsak gyámoltalanul néztek egymásra. A teremtmény ujja fenyegetően közeledett a tápegység gombjaihoz. A két boldogtalan nyomban engedelmesen lehajolt és megragadta Zlarbot, legalábbis azt, ami maradt belőle. Megindultak vele a kijárat felé.

Csubakka mutatta az utat az ex- és az újdonsült rabszolgáknak, ki a rakodótérből, le a fedélzetről.

- Tüntesd el, légy szíves a többi halottat is!- kérte Han a barátját. - Ne feledkezz meg a még élő fickóról sem! Adj neki egy csinos kis nyakörvet, aztán hadd menjen a többi után. És kérlek, hozd ide a leolvasót! Persze csak akkor, ha nem esik nehezedre.

Kimerülten nekilátott kitisztítani sebeit egy másik seblemosóval, közben sötét gondolatok kavarogtak a fejében. Nem nagyon látott kiutat kétségbeejtő anyagi helyzetükből. Felébredt benne a kíváncsiság, hogy vajon mikor lesz vége ennek a rohadtul balszerencsés időszaknak. Aztán eszébe jutott, hogy Zlarb minden bizonnyal eltette volna őt és Csubakkát is láb alól, ha Kuka és Kék Max nem változtatják így meg a felállást. Most pedig mindketten, ő és Csubakka is élnek, szabadok, akár a madár, a hajó pedig némi takarítás után megint útra kész. Mire a vuki visszatért, Han már túltette magát a lelkét emésztő gondokon és - némi szintetikus bőrrel sebein - vidáman fütyörészett.

A vuki hozta a kért komputer leolvasót. Han félretolta az orvosi táskát, és beillesztette az adatrögzítő lemezt a hordozható leolvasó berendezésbe. Han és a válla fölött áthajoló másodpilóta kissé értetlenül nézte a jeleket.

- Koordináták, bolygóazonosító kódszámok - mormogta Han. - Űrhajók nyilvántartási számai, kölcsönzők adatai. Legtöbbjük az Ammuud nevű bolygóról. - Csubakka mordulásából kitűnt, hogy nagyon titokzatosnak találja mindezt.

Han megint Zlarbot szidta. Az üzenetrögzítő szalagját behelyezte a leolvasó egy másik bemenetébe. A képernyőn fiatal, fekete hajú férfi képe jelent meg. A közelkép semmit sem árult el a férfi környezetéből, körülményeiből, sőt még a ruhájából sem.

Megszólalt a fiatal férfi;

- Az intézkedéseket, amiket az Ammuudon található Mor Glayyd ellen ajánlottál számunkra, megtettük. A jelen fuvar utáni fizetséget, teljesítéskor, a Bonadanon kapod meg. Légy a Bonadani Délkeleti II. űr repülőtér központi várótermének 131 - es asztalánál az alábbi koordinátákkal megjelölt időpontban. - Szokványos időkoordináták jelentek meg a képernyőn, majd véget ért az üzenet.

Han hirtelen felkacagott és széles jókedvében feldobta a leolvasót a levegőbe.

- Ha kapkodjuk magunkat, még elcsípjük a fickót és akkor lekapcsoljuk a zsozsót is! Gyerünk, foltozzuk meg gyorsan a pilótafülke mennyezetét! Takarítani ráérünk menet közben. Az út során jut majd időnk Kukára és Kék Maxra is.

Cuppanós csókot nyomott a leolvasóra, a vuki pedig örömében vicsorogva, pofáját ráncolva csettintgetett nyelvével, és hangosan üvöltött. Épp ideje már, hogy némi pénz álljon a házhoz!

HARMADIK FEJEZET

Solonak fel kellett emelnie a hangját, hogy a poént el tudja sütni mondókája végén. Egy hatalmas űrkomp hajtóművei olyan hangerővel bőgtek leszállás közben, hogy még az űrállomás nagy várótermében is megremegett a frissítő a várakozó űrutasok poharaiban, dacára annak, hogy az űrkomp valahol a leszállótér közepén landolt.

A Bonadani Délkeleti II. űrrepülőtér váróterme tágas helyiség volt. A folyamatosan fel- és leszálló űrjárművek szűnni nem akaró moraja, a hangcsökkentő rendszer kapacitását meghaladó emberi és egyéb származású utazóközönség csevegése betöltötte légterét. A várakozók kedvű lőre gyönyörködhettek a csarnok áttetsző kupoláján keresztül az érkező és induló gépek kavalkádjában. Az űrhajók mozgását a lehető legkorszerűbb berendezések irányították. A Szövetségi Szektorban ezt tartották az egyik legforgalmasabb űrkikötőnek. A legváltozatosabb céllal fordultak meg itt gépek: akadt köztük bolygóközi, és naprendszereket összekötő járat; utasszállító; hatalmas, élelem és nyersanyagszállító űrkomp; de a Fennhatóság Biztonsági Rendőrségének hajói sem maradhattak el; nem is beszélve a bonadani késztermékéket elszállító teherhajókról.

Habár csillagrendszerek tízezrei tartoztak a Szövetségi Szektor fennhatósága alá, az egész nem volt több mint apró, elszigetelt csoport a csillagtenger végtelen halmazában, Érdekes módon azonban az űrnek ezen a részén egyetlen intelligens életforma sem alakult ki; született is számtalan teória, amivel indokolni próbálták e különös jelenséget. A Fennhatóság az itt fellelhető, felbecsülhetetlen értékű nyersanyagok kiaknázása terén kizárólagos jogokat élvezett; akadt, aki egyszerűen csak rablásnak, fosztogatásnak titulálta itteni ténykedését. Ez a bürokratikus szervezet feltétlen hatalommal bírt alkalmazottai és ezeken keresztül alávetett területei felett; különös előjogait pedig nagy gonddal és féltékenyen őrizte.

Han, a nevetéstől pukkadozva odahajolt Csubakkához.

- Erre azt mondja az aranyásó; figyelsz, Csubi? Szóval azt mondja az aranyásó: ”Nos, mit gondolsz, miért lettek a kutyáim ”X” lábúak?”

A legmegfelelőbb időpontra időzítette a csattanót, Csubakka ugyanis épp egy kétliteres korsóból kortyolgatta az Ebla sört, mi több, egy hosszú korty kellős közepén tartott.

Bár igazából az a korty csak indult hosszúnak, mert a röhögő görcs miatt kurtán-furcsán félbeszakadt, sörhab esővel fűszerezett fuldoklássá és köhögéssé változott. Az alkalmi közönségnek ugyan nem nagyon tetszett az előadás, mégsem tették szóvá a dolgot, tekintettel a vuki méreteire, vad ábrázatára és hatalmas agyaraira. Han még mindig kuncogott, önkéntelenül vakargatva a szintetikus bőr sejtfejlesztő hatása miatt viszkető vállát. Mihelyt Csubakka levegőhöz jutott, egy-két vádló megjegyzésnek szánt, torokhangú morranást hallatott. Han felhúzta szemöldökét.

- Hát persze hogy direkt időzítettem így a csattanót! Kuka is akkor mesélte nekem ezt a viccet, amikor ettem. Nyugodt lehetsz öregem, én is így jártam…

Csubakka, emlékezvén a viccre, ismét felnevetett; ha egészen őszinték akarunk lenni, akkor meg kell, valljuk: amit Csubakka nevetés címén művelt, az inkább volt nevezhető ugatás és röfögés elegyének, mint bármi másnak.

Han, csak úgy, mint majdnem végig ezen a reggelen, viccmesélés közben is szemmel tartotta a 131 -es asztalt. Még mindig nem ült ott senki, bár az asztali robotfelszolgáló irányítópult fölötti kicsiny piros lámpa azt jelezte: foglalt. Han a legközelebbi kronométerre pillantva megállapította, hogy Zlarb és a főnök találkozójának időpontja rég elmúlt már.

A csarnok majdnem teljesen dugig volt utasokkal, űrrepülőtéri alkalmazottakkal, gépkezelő személyzeti tagokkal, és úgy tűnt, így megy ez éjjel-nappal. Hatalmas, világos helyiség volt ez; teraszok, folyosók tömege kanyargott rafináltan a fantáziadúsan tervezett belső terekben. Mindenütt a Szövetségi Szektor számos kultúrájából származó, káprázatosan sokszínű növények gyönyörködtették az arra járókat. És bár az égbolton repülő gépeket mindenhonnan jól lehetett látni, a növények lombozata néha eltakarta a kilátást egyik teraszról a másikra. A két jó barát tehát olyan asztalt választott, ahonnan kényelmesen ráláthattak a 131 -es asztalra, miközben ők maguk rejtve maradtak egy édes mohából és orchideabokorból álló eleven növényfüggöny mögött.

Tervük egyszerű volt; megvárják a Zlarb asztalához érkező fickót, majd követve őt egy óvatlan pillanatban a legcélravezetőbb eszközzel behajtják rajta az ígért tízezret. És nem kétséges a legcélravezetőbb eszközök” igen széles tárházából állt módjukban válogatni (ideértve az erőszak, kényszer, fenyegetés bármilyen formáját is). Ha jött volna valaki,

Han a sok-sok tréfa ellenére kezdte kellemetlenül érezni magát; sem nála, sem Csubakkánál nem lehetett fegyver. Bonadon a Fennhatóság egyik legfejlettebb, és ezért legfontosabb vidéke volt, nagy számban élt itt összezsúfolva számos emberi és más típusú életforma, ezért a Biztonsági Rendőrség vagy, ahogy a szlengben emlegették a BR - különös gondot fordított arra, hogy ne kerüljön lakossági tulajdonba halálos fegyver. Fegyverkereső detektorok és hozzájuk kapcsolt monitorok hálózták be csaknem az egész bolygót. Fegyverjelző berendezések lapultak minden fontosabb főútvonalon, üzletközpontban, áruházban, a tömegközlekedési eszközökön és egyáltalán: mindenhol. Megkülönböztetett figyelemmel vigyázták Bonadan tíz hatalmas űrrepülőterét, azok között is leginkább a leghatalmasabbat, a Délkeletit.

Ha elcsípik őket, mert bármelyikük lézerfegyvert rejteget, nyomban sittre vágják őket és ezt szorult helyzetükben nem kockáztathatták meg. Egyébként is elég egy szimpla igazoltatás, minek során fény derülhet a Birodalom szempontjából kétes múltjukra, s a Fennhatóság embereinek máris azzal a problémával kellene számolniuk, hogy Hant és Csubakkát csupán egyszer lehet kivégezni:

Han az egészben egyedül azt találta szerencsésnek, hogy így Zlarb emberei sem használhatnak, fegyvert.

Legalábbis nagyon remélte, különösen miután úgy tűnt, nem nagyon akaródzik előbukkannia egy fia gazembernek sem.

Csubakka megnyomta a gombot a robotfelszolgáló vezérlőpultján, és bedobott egy érmét, egyikét utolsó fillérjeiknek. A kidobó nyílás fedőlemeze hátracsúszott és előbukkant még egy pofa sör - amit Csubakka túláradó örömmel markolt fel - valamint egy újabb fél-üvegnyi erős, helybéli bor, ami Han szomjúságát volt hivatva oltani. Csubakka átszellemülten, lecsukott szemmel jókora adagot csúsztatott le torkán majd lerakta a korsót, és elégedett nyögés kíséretében szabad kezének mancsával letörölte szőrös pofájáról a habkarikát.

Han már korántsem volt ilyen lelkes. Nem azért, mintha nem kedvelte volna a bort, hanem mert kedvét szegte, hogy ezen az agyoncivilizált planétán már a borosüveget sem hagyják úgy, ahogy van, hanem valami förtelmes módon modernre tervezik. Lepattintotta hüvelykujjával az üveg kupakját, és ekkor vette kezdetét az, amit aztán tényleg nagyon utált. A felnyitással járó energialöket beindította az üveg belsejébe helyezett kicsiny berendezést, a fénykibocsátó diódák működésbe léptek és megkezdődött a műsor. Az üvegen körbe-körbe futva a bor minőségét, zamatát, és a gyártó céget dicsérő, lenyűgözőnek szánt szlogenek vibráltak. Később, kisebb betűkkel és kevésbé hivalkodó színárnyalatokkal különféle fogyasztóknak szánt információk jelentek meg az üveg falán.

Han elmerengett; nem nyúlt az üveghez, amíg az magát dicsérte. ”Milyen jó lett volna” - merengett el magában Han - ”ha akad nálam egy-kettő ezekből az ocsmányságokból a Kamaron! A badlandiek égre emelt végtagokkal, himnuszokat énekelve, révült imádattal táncolták volna körbe ezeket.”

Nagyjából egy perc elteltével - energia híján - abbamaradt a műsor, s az üveg agresszív reklámhordozóból átvedlett egyszerű folyadéktartóvá. Ekkor Han figyelme a 131 -es asztal közelében folytatott beszélgetésre terelődött. Egy Fo-Firől származó, négykarú, kék szőrű helyettes ügyintéző keveredett nézeteltérésbe egy fiatal, szemrevaló, Han fajába tartozó nővel.

A lény mind a négy karjával a levegőben hadonászott.

- De ember! Nem látja a vörös fényt? Azt jelzi, hogy foglalt az asztal!

Úgy tűnt, a lány jó pár évvel fiatalabb, mint Han. Egyenes szálú, fekete haja a vállát érte, sötétbarna bőre és majdnem teljesen fekete szemei arról árulkodtak, hogy napsugaras világból érkezett. Ovális, élénken gesztikuláló arcán Han humorérzék jeleit vélte felfedezni. Szokvány munkaruhát, kék kezeslábast és rövid szárú csizmát viselt.

Kecsesen csípőre tett kezekkel állt az ügyintéző előtt, és hitetlenkedve meredt rá.

Egy idő után felhúzott vállakkal nagy hadonászásba kezdett, fintorgott, és annak ellenére, hogy két karral kevesebbel bírt, meglehetősen élethűen sikerült gúnyt űznie a másikból. Han felnevetett, amit a lány meghallott, és cinkosán mosolygott a pilótára, majd folytatta a vitát.

- Hiszen ez már az óta foglalt, amióta idejöttem, és senki sem ült le eleddig, nem igaz? Nincs másik asztal, és már marhára unom a bárszéket. Itt akarom megvárni a barátomat. Vagy talán máshol üssük nyélbe az üzletet? Nekem úgy tűnik, ez az asztal így vajmi keveset hoz a maguk konyhájára,

Ez a négykarú érzékeny pontja lehetett. Az elmaradt haszon olyasvalami, amit egy jó fennhatósági alkalmazott nem engedhet meg magának. A kék szőrű aggódva körbenézett, hátha épp most jön az asztalt foglaló ügyfél, majd megadóan vonta meg mind a négy vállát, és kikapcsolta a piros fényt. A lány elégedetten foglalt helyet az asztalnál.

- Hát, így állunk - sóhajtott Han Csubakkának, aki szintén figyelemmel kísérté a vitát. - Ma nincs pénz; úgy tűnik Zlarb főnöke már nem dugja ide a pofáját.

A vuki elégedetlen mormogása mély barlangban felzúgó dobpergésre emlékeztetett. Felállt, hogy ellenőrizze, minden rendben van-e a Millennium Falcon háza táján.

- Ellenőrizd a hajót - szólt barátja után Han. - Később, a leszállózónában találkozunk. Addig is szétnézhetnél a kikötőben, hátha akad ismerős, aki tudna segíteni. Csubi, ha hamarosan nem jutunk pénzhez, még a Bonadanról sem tudunk megpattanni. Én még itt maradok, felhörpintem a boromat, aztán én is ismerősök után nézek…

A vuki beleegyezőleg vakarta meg bozontos mellkasát, mélyhangú vakkantás kíséretében. Amint elbaktatott, Han kortyolt egyet borából és körbenézett, remélve, hogy az elmúlt pár perc alatt talán jött valaki, akitől megszerezhetné a hiányzó tízezret. De, senki sem foglalkozott a 131 - es asztallal. Hasonlóan rossz pénzügyi helyzetben gyakran felrémlett előtte a nyomor rémképe.

Még néhány percig merengett, kortyolgatta a borát, és a 131 -es asztalnál ülő csinos teremtésen legeltette szemét. A lány váratlanul ismét felé fordult, és elkapta Han pillantását.

- Szerencsés landolást! - Köszöntötte Hant az öreg űr rókák bevett szlogenjével, és a válaszként emelt pohárra ő is megemelte a sajátját. Elgondolkodva mérte végig a pilótát. -Régóta van úton?

Han egykedvűen válaszolt, nem tudván pontosan, mit is akar.

- Nincs otthonom, csak a hajóm. Ez így egyszerűbb.

A lány kiitta pohara tartalmát.

- Mit szólna egy újabb körhöz? - Kérdezte. Vidám, kedves arca tetszett Hannak. Nem látta értelmét a növényzeten keresztül folytatni a beszélgetést. Fogta hát üvegét és poharát, átült a 131 - es asztalhoz.

- Ön és a barátja figyelitek egyedül ezt az asztalt - kezdte merészen az ismeretlen, amint Han bort öntött a poharába.

Han keze megállt; a lány óvatosan kinyújtotta mutatóujját és azzal döntve meg az üveget, színültig töltötte poharát borral.

-.Tudja, elég feltűnően csinálták a dolgot - folytatta. - Valahányszor megközelítette valaki az asztalt, maguk majdnem rávetették magukat tűrhetően tudok olvasni az arckifejezésekből és mozdulatokból.

Han gyorsan körbenézett, keresve a háttérembereket: kísérőket, cimborákat, bűntársakat és egyáltalán bárkit, aki veszélyes lehet. Úgy tűnt, senki sem figyel rájuk. Han a rabszolga-kereskedők összekötőjét kemény fickónak képzelte, akiről len, hogy van gyomra a legaljasabb vállalkozási formák egyikében, a rabszolga kereskedésben utazni. De ilyen alakot, egyet sem látott a közelben, és közben ez a vonzó, fesztelen fiatal teremtés teljesen levette lábáról, teljesen elterelte figyelmét, így észébe sem jutott, hogy esetleg ő lehet az összekötő.

A nő belekortyolt a borba.

- Mmmm micsoda zamata van! Egyébként mi újság a Luron? - Tette fel váratlanul kérdését.

Hannak arcizma sem rándult.

- Egy kicsit hűvös bolygó, de a levegője sokkal tisztább az itteninél. - Majd a kupolán keresztül az égboltra mutatott. - Nincs ekkora szmog. Nem szálldogálnak annyian le s fel, érti, ugye, mire gondolok? - És amilyen természetesen csak tudta, tovább folytatta: - Ja, jut eszembe, hozott nekem valamit, ugye?

A nő mélyen elgondolkodva elhúzta a száját.

- Ha már így szóba hozza, elintézhetnénk a dolog üzleti részét, Nem gondolja, hogy ez azért túlzsúfolt hely az ilyesmihez?

- Nem én agyaltam ki a találkozó helyét. Máskülönben maga mit javasolna, egy sötét sikátort netán? Esetleg egy félreeső bányaaknát? Miért találkoztunk itt, ha nem intézzük el nyomban a dolgot?

- Talán csak azért, mert még világosban akartam magával találkozni. - A lány felpillantott a feje felett függő kronométerre, - Abban biztos lehet, hogy leellenőrizzük. Miután elmegyek, várjon még tíz percet, aztán kövessen! - Mielőtt felállt az asztaltól, odacsúsztatott Hannak egy jelzésekkel telirótt papírt. Találkozzunk ennél a magánhangárnál. Hozzon valami bizonyítékot a szállítmányról! Amint látom, hogy minden oké, hogy rendben elszállította az árut, megkapja a pénzét. -Majd gúnyosan felhúzta a szemöldökét. -Ugye tud olvasni?

Han felemelte a papírt.

- Minek ez a nagy titokzatoskodás? Megcsináltuk a melót, és kész,

A nő mogorván ránézett Hanra:

- Úgy érti, le kellet volna ülnöm magához, és adni egy nagy halom pénzt? Esetleg számlát nem kér a dologról? Ha nem tudja, mi az oka az elővigyázatosságomnak, akkor gondolkodjon még egy kicsit, hátha rájön. Előbb-utóbb.

Ezzel a lány felállt, és megindult a csarnok kijárata felé, közben még egyszer visszapillantott Hanra, a férfi higgadtan nézte gyönyörű mozgását; nagyon is csábító látvány volt. Először azt gondolta, hogy megkeresi Csubakkát, és talán még fegyvert is vesz magához. De ha végigjárja az összes számításba jövő helyet az űrkikötőben, arra az egész nap rámegy. Han úgy vélte, nyugodtan hagyatkozhat a megérzéseire, bízhat hirtelen támadt ötleteiben. Es most biztosra vette, hogy elboldogul egymaga is.

Valami nem stimmelt a lány körül. Mintha az a kevés, amit mondott, az sem lenne igaz -ez volt a pilóta megérzése. Az pedig, hogy megvárta Csubakka távozását, s csak aztán vette fel vele a kapcsolatot, legalábbis gyanús!

Mindenesetre összességében a fordulat kedvezőnek nevezhető; néhány perce még azon tűnődött, vajon honnan keríti elő a betevő falatra valót, most pedig - a csinos lány személyében - megjelent előtte a halvány reménysugár. Egy ilyen szemrevaló ”halvány reménysugár” pedig Han számára mindig elegendőnek bizonyult eloszlatni a balsejtelmeket.

Persze az azért nem állt szándékában, hogy a nő minden utasítását vakon kövesse. Egy kis furfang soha nem árt; egyébként meg fényes nappal van, az űrrepülőtér tele emberekkel és egyéb lényekkel. Ahogy a nő elindult, ő is felállt. Hirtelen ötlettől áthatva bedobott még egy érmét a robotfelszolgáló nyílásába, és rendelt még egy üveg bort két eldobható pohárral. ”Ha még ezen a szinten van, bizonyára szomjas” - gondolta magában Han. - ”Talán még itt megszerezhetem a pénzt!”

A Délkeleti II. űrrepülőtér alapterületét tekintve nagyobb volt, mint egynémely város; a felszín alatti és feletti építmények ugyan hiányoztak,, ami máshol egy ekkora alapterületű városnál már igen terebélyes méretű városrészeket tesz ki. Hajóépítő és javító telepek, a nagyobb méretű űrkompok és teherszállítók számára hatalmas hangárok, egy BR irányító-központ, a Fennhatóság Kereskedelmi Űrhajózási Akadémiája, az űrrepülőtér parancsnokának központi irodája, utas várótermek, földi közlekedési eszközök állomáshelyei, raktárak, szórakoztató centrumok és egyéb épületek, épületegyüttesek hatalmas, formatervezett tömege várta, szolgálta ki, felügyelte az itt áthaladó emberi és más Intelligens lények nyüzsgő forgatagát.

Mivel Han hajóparancsnoki okmányokkal bírt (na persze, mind egy szálig hamisakkal), nem kellett várnia a felszállópályák között menetrendszerűen ingázó siklóra: joga volt, az űrrepülőtér szolgálati bérjárműveitől soron kívüli fuvart rendelni. Leintett egy ilyen kábel taxit; úgy gondolta, van némi esélye, hogy azon az úton hamarabb átjusson a hatalmas űrkikötőn, mint a nő vagy cimborái.

A megadott hangár közelében állította le a taxit. Csendes, mondhatni elhagyatott hely volt, magánhajók számára bérelhető bérhangárok és egyéb kapcsolódó kiszolgálóegységek régóta kihasználatlan, üres tömege húzódott előtte.

Céljához közeledve elhaladt az egyik bonadani fegyverérzékelő mellett. A gép egy pillanatig követte Hant, úgy mutatott, akár egy hatalmasra nőtt napraforgó. Aztán nem találván semmi veszélyeset Hanon, automatikusan kikapcsolt. ”Hülye buzgómócsing” - gondolta a koréliai, és továbbsietett.

Mielőtt belépett a hangárba, körbenézett és szeme megakadt egy hátsó ajtón. Természetesen ezen óhajtott bemenni. Megállapította, hogy nyitva hagyták, de előbb hallgatózott, csak aztán kockáztatta meg a belépést. Csend volt. Az ajtó egyik kémlelőnyílásán bepillantott.

Az ablaktalan épületben néhány karbantartó berendezésen kívül egy kis hatüléses Wanderer márkájú űrrobogó árválkodott. A gép körül szerszámok hevertek szanaszét; valahogy úgy, mintha valaki félbehagyta volna a szerelést, valamely ismeretlen okból. Han nyitva hagyta maga mögött a kisajtót.

Belépett. Meggyőződött arról, hogy a hangár üres, és elrejtőzött egy raklapbála mögött, úgyhogy észrevétlenül maradván zavartalanul szemmel tarthassa a bejárati ajtót. Kényelmesen elhelyezkedett egy szigetelt rakodódobozban, előkészítette a bort, és a poharakat. Ha a nő erősítéssel jön, észrevétlen maradhat, és, követve őket, később még mindig kisüthet valami okosat. Ha azonban egyedül érkezik, akkor - Han úgy számolta - hamarosan pénz üti a markát. Mindettől függetlenül úgy érezte, elkelne Csubakka segítsége; a szőrös óriás társágában csak könnyebben boldogulna. Ráadásul valósággal meztelennek érezte magát a fegyvere nélkül.

A fény ekkor kialudt a hangárban.

Han egy szemvillanás alatt talpra ugrott, lélegzetvisszafojtva, hangtalanul fordult meg a teljes sötétben. Halk motoszkálást vélt hallani a rekeszek közül, de a zaj, irányát nem tudta pontosan meghatározni. Felkészült a védekezésre, bár a sötétben meglehetősen sebezhetőnek érezte magát. Ilyen helyzetekben irigyelte igazán Csubakka kiváló szaglását.

Hatalmas súly ütődött vállainak és hátának, olyan erővel, hogy térdére rogyott, s alig kapott levegőt. Majd valami durva, nyirkos, nedves dolog préselődött arcához. Mintha holmi hatalmas kesztyű szorítaná arcához a kendőt, amiből erős illat áradt. A lökéstől elállt a lélegzete, de érezve, hogy az elkábítására, utaznak reflexszerűen megállta a levegővételt. Az első fél szippantással bejutott kábítószer azonban rögtön megtette hatását: aggódva észlelte, hogy elbódul.

Megpróbálta ugyan félrefordítani fejét, de ez csak félig-meddig sikerült, a kesztyűs kéz követte feje mozgását. Emberfeletti erőfeszítéssel sikerült mindaddig visszafojtania lélegzetét, amíg a dulakodás során alkalma nem nyílt egy jókorát harapni a fojtogató kézbe. Csendes, láthatatlan támadója megvonaglott, elrántotta kezét, és odébbállt.

Han talpra kászálódott, feje zúgott a belélegzett szertől. Vakon támolyogva próbálta elkapni láthatatlan támadója grabancot, vagy legalábbis behúzni neki egyet; mindhiába. Óvatosan megfordult, a kísérteties csendben csak saját szívverését hallotta; mikor váratlanul ismét hátba verte valami.

Arccal a rakodódoboz aljára esett, épp oda, ahol az imént, a támadás előtt ült. Szerencsére duplafalú és üres konténer volt, így Han puhára érkezett. Mindenesetre jobban nem lett a dologtól. Közben rádöbbent, milyen hasznos is tud lenni egy radarszemüveg és egy leheletszűrő egy ilyen szituációban, különösen, ha ő viseli az említett eszközöket és nem ellenfele, ahogyan ez feltételezése szerint épp történt.

Valami a hátára esett, onnan a földre gurult. Támadója ismét mögötte termett. Han ismét visszafojtotta lélegzetét. Elkeseredetten igyekezett felállni. A dulakodás közben kapálódzó keze beleakadt valamibe. Hirtelen átfutott agyán, hogy az a bizonyos dolog, ami az imént a hátára esett, a rekeszre készített bor volt. Sajnos továbbra sem került abba a helyzetbe, hogy meglódíthassa a keze ügyébe került üveget. Támadója teljes súlyával a hátára nehezedett.

Kétségbeesetten lepattintotta az üveg kupakját, s a fénykibocsátó diódák máris megkezdték műsorukat, néhány rövid pillanatra elűzve a sötétséget.

Egyszerre eltűnt a súly a hátáról, hallotta, amint támadója csoszogó léptekkel eliszkol, megzavarodva a pilóta váratlan fortélyától.

Han a hátára fordult, és vagy négy nyelven intenzíven szitkozódott. Igyekezett nem tudomást venni sajgó sebeiről és a belélegzett anyagkábító hatásáról.

Felhúzta magát a rekeszbe kapaszkodva. Támadója közben kámforrá vált. Han felemelte a borosüveget, de annak gyér fénye elveszett a sötétben - végtére is a diódákat nem fényszórónak tervezték.

Tudta, nincs ideje megkeresni sem támadóját, sem a villanykapcsolót. Már csak másodpercei maradtak a diódák lemerüléséig. Eltántorgott a hátsó ajtóig, közben feszülten figyelt, hogy megelőzzön minden további támadást.

Aztán, Bonadan napjának vakító fényében, hátát megkönnyebbülten a hangár falának támasztotta. Lehunyt szemmel pihegett, várva, hogy kitisztuljon a feje. A reklámdiódák fénye régen kialudt. Han félrelökte az üveget, ami - kemény anyagból lévén - nem tört el, csak megpattanva továbbgurult.

A leginkább az zavarta, hogy támadója akár a lány is lehetett. Pedig már azt hitte, hogy elnyerte a tetszését, de a tények sajnos a fiatal szépség ellen szóltak. Biztosan nem egyedül dolgozott, és könnyen meglehet, hogy Csubakkára is ráállítottak valakit, még a váróteremben.

”Ha Csubakkát követték mostanra komoly bajban lehet” - villant agyába a gondolat.

Fürgén rohant taxit fogni. Forrón remélte, hogy visszaér, mielőtt még valami komoly baj történik.

NEGYEDIK FEJEZET

Bosszantó módon nem talált kábel taxit a környéken. Hosszú perceket vesztegetett el a hiábavaló futkározással. A gondolat, hogy barátja és szeretett hajója veszélyben forog, s hogy a távolság miatt nem tud segítségükre sietni, a tehetetlenség dühével töltötte el.

Csak akkor könnyebbült meg, amikor megpillantotta a szemmel láthatólag sértetlen, átalakított teherhajót, amely ugyanott pihent, ahol eredetileg hagyták.

Pénz híján arra kényszerültek, hogy egyszerű beton kifutón parkolják le a gépet, nem pedig bérelt hangárban, ami sokkal biztonságosabb lett volna. Han két hosszú szökkenéssel a rámpa tetején termett, de még mielőtt elérte volna a fő zsilipajtót, máris észrevette, hogy valaki hozzábabrált szeretett gépéhez: különböző elektromos szerszámok okozta elszíneződések éktelenkedtek a Falcon, ajtaján. Tenyerét a zsilipajtó zárjára helyezte, tüzelésre kész testhelyzetet vett fel, megfeledkezve arról, hogy fegyvertelen. Szinte önkívületben volt, annyira aggasztotta Csubakka sorsa és annyira aggódott, hogy a Millennium Falcon, fedélzetén, ami szabadságának jelképe és egyben megélhetésének alapja volt, gazfickók garázdálkodhatnak.

De amikor felgördült a zsilipajtó, nem állt vele szemben senki, csak Kuka. A droid sima, fényes arca semmiféle érzelemről nem árulkodott - lévén fémből -, de Han esküdni, mert volna, hogy a vontatott elektronikus hang mögött a megkönnyebbülés felhangjai zengnek.

- Solo kapitány! Max és én örülünk, hogy újra látjuk!

Han ellépett a robot mellett.

- Hol van Csubi? Nem történt valami baja? A hajóval minden rendben? Mi történt? Ki járt itt?

- A fő zsilipajtó zárja kicsit megrongálódott, de egyébiránt minden rendben van. Csubakka első tiszt a hajón rövid szemlét tartott, majd elment. Ezt követően a riasztórendszer jelezte Maxnek és nekem, hogy valaki erőszakos behatolást kísérel meg. A felszerelés, amit hoztak, olybá tűnik, nem volt elegendő a riasztórendszer kikapcsolásához.

Ez érthetően hangzott Han számára. A Falcon nem átlagos hajó, sok, különféle dologgal látták el, minek következtében hathatósan ellenállt az átvizsgálási és betörési kísérleteknek. Többek között az eredeti, köznapi zárat és a biztonsági egységet is lecserélte Han az általa megszerezhető (értsd: ellopható) legjobbra. Azok a szokványos berendezések és felszerelések, amelyek egy átlagos teherűrhajó feltöréséhez bőven elegendőek voltak, a Falcon biztonságát még csak nem is veszélyeztették.

Kuka folytatta beszámolóját:

- Figyelmeztettem a betörőkét az ajtó kommunikációs rendszerén keresztül, hogy amennyiben nem hagyják abba a ténykedésüket és nem tűnnek el iziben riasztom a BR embereit. Erre elmentek, különben igen nagy bajban lettem volna, mert az ön utasításait szem előtt tartva nem szívesen vontam volna be a dologba semmiféle jogszolgáltatási-bűnüldözési erőszakszervet.

Han ismét kiment a rámpára, és ellenőrizte a zárat. Néhány karcolás, bevágás a tenyérlemez környékén arról árulkodott, hogy egy dekóder felerősítésével is igyekeztek - sikertelenül - kinyitni az ajtót. A páncélozott ajtólemezt megperzselte egy plazma hegesztőpisztoly vagy egy tompított lézervető. A borítólemez alig sérült, ellenállt volna még legalább tizenöt - húsz percig. Legalább egy könnyű lézerágyúra lett volna szükség ahhoz, hogy ilyen sietve keresztül lehessen égetni. Mindettől függetlenül Hant rendkívül feldühítette a kár, ami a hajót érte.

A munka droid nem zavartatva magát, folytatta mondókáját:

- Előrementem a pilótafülkébe, hogy megtekintsem őket, miközben elmennek,

- Te ostoba roncstelep! Le kellett volna menned a hasi lövészfülkébe; és lesöpörni őket a föld színéről! - Han, magán kívül a dühtől, képtelen volt a józan ítéletalkotásra.

A droid lassú, higgadt beszédéből érződött, hogy nem könnyű kihozni a sodrából.

- Sajnálom kapitány, de ez az egyetlen dolog, amit nem tudok megtenni. Ön is tudja jól, hogy gátat építettek belém: nem támadhatok meg semmilyen értelemmel bíró élő létformát.

Han a fejéhez vágott sértés hatására azt dörmögte az orra alatt:

- Ja persze! Csak legyen egy kis időm és megnézem közelebbről azt a dolgot!

Kuka, megrémülve attól, hogy Han Solo alapvető változásokat tervez robot-személyiségében, hirtelen témát változtatott:

- Uram, sikerült alaposan szemrevételeznem azokat, akik be akartak hatolni az űrhajójába. Mindkettő emberi lény volt, kék egyen overallt viseltek; Az egyikük férfi, kalapban, így arcát nem láthattam a pilótafülke magasságából; a másik fekete hajú nő, aki…

- Őt már ismerem - vágott közbe elvörösödve Han.

A távolságot és az időt méregetve azon gondolkodott, vajon lehetséges-e, hogy a lány támadott rá a hangárban. Vagy talán más tette. Az a gyanúja támadt, hogy ellenfelei rendelkeztek saját közlekedési eszközzel, mert úgy ezt könnyen megtehették. - Merre mentek el?

- Nos, Kék Max tanácsára követtem őket a pilótatülke makro távcsövén keresztül. Útjaik csakhamar elváltak. A férfi az irányt az utas váró felé vette, míg a nő bepattant egy zöld, kölcsönözhető robogóba. A védősisakjában automatikus vezérlőegység is volt. Kék Max becsatlakozott a hajó kommunikációs egységébe, és ráállt a nő automatikus egységének frekvenciájára. Feljegyeztem az adatokat. A planetáris északhoz képest ötvenhárom fokra nyugati irányban távozott. Ez minden, kapitány.

Han meglepetten nézett Kukára.

- Tudjátok, srácok, ti ketten mindig meg tudtok lepni valamivel!

- Ó, ön igazán nagyon kedves, uram - Mellkasán erős elektromos impulzust érzett. - Kék Max is köszöni a bókot, uram.

- Igazán nem tesz semmit - felelte Han, és máris a következő lépésen törte a fejét. A lány útja Bonadan nyílt területe felé vezetett. Nem mehet utána a Falconnal: a bolygó szigorú űrutazási rendszabályai szerint a hajók nem hagyhatják el a kikötőt és a kijelölt légifolyosókat. Egyetlen lehetőség maradt, ő is bérel egy robogót, és azzal ered a veszélyes teremtés nyomába. Ez azonban azt is jelenti, hogy a számtalan fegyverellenőrző pont miatt nem viheti magával lézerkarabélyát. Kézenfekvő óvintézkedésnek tűnt, hogy magával viszi Csubakkát, de minden perc, amit a vukira várva a hajón tölt, erősen csökkenti annak az esélyét, hogy nyakon csípje a kisasszonyt. Még mindig azon bosszankodott, hogy ilyen rútul helybenhagyták a hangárban, és hogy - bármilyen jelentéktelen legyen is az, de mégiscsak - kár érte a Millennium Falcon-t. Ilyen hangulatban ritkán döntött józanul.

És maradt még egy komoly probléma: hogyan teremtsen kapcsolatot Csubakkával?

- Kuka, azt akarom, hogy hagyd itt Maxot, rákapcsolva a hajó védelmi rendszerére; ha valaki ismét megpróbálna betörni a Falcon-ra, ő is meg tudja tenni, amit te megtettél, legvégső esetben akár még a BR erőit is riaszthatná. Te pedig indulj, és keresd meg Csubit. Vagy a kölcsönzőben, vagy a kikötőfőnök irodájában, vagy az űrrepülőtér szélén a Leszálló Zónában találod. Amint tehetem, utánad indulok. Ha több mint egy óráig elmaradnék, akkor itt találkozunk a fedélzeten. - Ja, és mondj el neki mindent, ami történt!

Han a kikötőben rendelkezésre álló legfürgébb robogót kölcsönözte ki. A leggyorsabb sebességi fokozatba állította, - a piciny motor, akár valami tüdőbeteg macska, erőlködve vinnyogott - és a hajóról elhozott makro távcsővel az utat fürkészte.

Arra indult, amerre Kuka szerint a lány is haladt. Hozott magával egy önvezérlő berendezést, amit a Max által leolvasott vezérlőegység jeleire hangolt.

A város alaprajza hatalmas, sivár mozaikra emlékeztetett; mindenütt gyárak, finomítók, irodák, lakótelepek, raktárházak és bevásárlóközpontok egyhangú foltjaival. A Közlekedési Rendszabályok előírásainak megfelelően a legalsó légiforgalmi szinten haladt, felette mindenütt suhanók és graviszánok cikáztak pontosan szervezett rend szerint. Alatta lánctalpas és egyéb szárazföldi járművek haladtak a sugár és mellékutakon. Magasan fölötte, a szmog takarásában csak a távolsági személyszállító hajók, a hatalmas vontató és teherszállító gépek repülhettek. És a különböző közlekedési szintek között úgy cikáztak a BR cirkálók akár megannyi ragadozó madár.

Han végül elhagyta a várost. Az Automatikus Forgalomirányító Rendszer figyelmeztette, hogy véget értek a kiépített navigációs pályák, innentől magának kell irányítania gépét. A robogó számos világban ismeretes, egyszerű és olcsó berendezés volt, a lehető legszimplább vezérlési rendszerrel. Az egész gép alig volt nagyobb az egyszerű szállítószéknél. Han levette a napellenzős védősisakot, amit a kölcsönzőben kapott, mert a lehető legszélesebb látószögre volt szüksége. A védősisak kötelező használatára vonatkozó biztonsági rendszabályok ezúttal teljesen hidegen hagyták.

Kiérve a metropolisz területéről, Han még nagyobb sebességre kapcsolt, túllépve ezzel a robogó gyárilag engedélyezett csúcssebességét. Fittyet hányt az ülése alól, a hajtómű irányából érkező, vészjósló hangokra is.

Ekkor pillantotta meg először a Bonadan valódi felszínét. Kopár és száraz pusztaságban suhant; az élő növényzet java elpusztult, helyükön kilúgozódott talaj éktelenkedett. Mindez a széles körű, átgondolatlan bányászat, a környezetszennyezés és a nemtörődömség miatt. A felszín többnyire sárga, néhol rozsdavörös, kanyargó átfolyásokkal és repedezett, kiszáradt halmokkal tarkított volt.

A Szövetségi Szektor Fennhatósága vajmi keveset törődött tevékenységének következményeivel az általa kormányzott világokon

A Bonadan kiszipolyozása és lakhatatlanná tétele után a Fennhatóság egyszerűen szedi a sátorfáját, és átmegy a következő, kizsákmányolásra kiszemelt bolygóra.

Egyre magasabb kőszirtek és hegycsúcsok tűntek fel.

Ezek a hegyek valószínűleg nem tartalmaztak semmilyen gazdaságilag hasznosítható ásványkincset, hiszen csaknem érintetlenül álltak helyükön. Az automata időjárás szabályozó berendezés jelezte egyedül a technika térhódítását. A Fennhatóság a bolygó legtávolabbi pontjait is telerakta ezekkel a hatalmas, cilinderszerű, rakétával felszerelt masinákkal. Ez itt az óceán fölötti égboltot célozta éppen, valószínűleg egy, a Fennhatóság szempontjából kellemetlen viharfelhő szétoszlatása volt jelenlegi feladata. Egy cseppet sem érdekelte Bonadan természetes időjárása - elvégre az óceáni bányászat és olajkitermelés nem állhat meg.

Bonadan tengerei pedig már a pusztulás szélére jutottak.

Az automatikus vezérlőegység jelzett. Han az adott légifolyosóba tért át, átugorva a csúcsot, amin az időjárás szabályozó berendezés tornyosult. Alacsonyabb hegycsúcsok fölött haladt, folyton kémlelve távcsövén keresztül a környéket. Időnként azért rápillantott a vezérlőegység kijelzőire is.

Mozgolódásra lett figyelmes odalent. Egy pillanatra lebegésre állította a robogót, hogy alaposabban megfigyelhesse a dolgot. Egy másik, valamivel gyorsabb, kicsiny légi jármű landolt a szárazföld egy lapos lankáján. Han észrevett még egy, az épp landoló gépre váró piciny figurát, aki egy zöld bérjármű mellett ácsorgott.

Ismét csúcssebességre kapcsolt. Higgadtabb fejjel talán várt volna még, és óvatosan hozza meg a döntést, de a tény, hogy majdnem megölték őt és másodpilótáját, és, hogy tízezerrel átvágták, annyira felpaprikázta, hogy képtelen volt a megfontoltságra. Ráadásul le is ütötték, a hajóját pedig fel akarták törni. A bonadani körülmények (miszerint senki nem hordhat magánál fegyvert) szintén besegítettek Han elhamarkodott döntéseibe.

Amint szélsebesen közelített a felszínhez, dühével felkorbácsolt bátorsága szédült adrenalin rohammá vált. Az óriási robbanás ígéretével kecsegtető, őrült zuhanásból egy káprázatosan pontos és erős fékezéssel lépett ki. (És a düh meg az izgalom mellett végre egy kis élvezet is vegyült a játékba.)

Han, kiszökkenve a robogóból, rögvest egy dühös, gyanakvó tekintetű férfival, és egy meglepett nővel nézett farkasszemet. A férfi magasabb volt Hannál, de sokkal soványabb. Vékony arcú, beesett szemű madárijesztő benyomását keltette. Szokvány kék munkásruhát viselt. Járműve viszont korántsem tűnt szokványosnak. Ez az a típus, amit a hétköznapi életben egyszerűen csak ”sólyom”-nak neveznek. Különleges gyorsaság és manőverező készség jellemzi (köszönhetően feltuningolt repulzormotorjának és a beépített kisegítő kormányműnek). A gépcsoda leszállóművein nyugodott, még mindig járó motorja hatására finoman remegett a géptest.

A sólyom vezetője különös mosollyal fordult a nőhöz.

- Azt gondoltam, Zlarb egyedül téged küldött, hisz azt mondtad. - Majd Hanhoz fordult. - Végzetesen tud időzíteni, barátom! - Keze az övén lévő tokba csúszott, majd előhúzott valamilyen folyamatosan zümmögő szerszámot.

Han úgy tippelt, ez egyfajta vibropenge lehet, hentes, vagy sebész szerszám, mindenesetre olyasféle eszköz, amit a fegyverellenőrző berendezések egyszerű munkaeszközként azonosítanak. Aztán megállapította, hogy egy házilag átalakított darabról van szó: nagyobb pengét építettek bele, és nyelére kiegészítő energiatelepet erősítettek. A körülbelül fél karhosszúságú penge szinte alig látszott, hiszen hihetetlen gyorsasággal vibrált. Ez a szerszám minden anyagot - beleértve a húst és csontot is - könnyedén elmetszett, semmi, vagy megközelítőleg semmi nehézségbe nem ütközve.

Han hátraugrott a felé csapó vibropenge elől. A nő szigorú hangon felcsattant:

- Maradj szépen ott!

Mindkét férfi látta, amint a nő kicsiny pisztolyt húz elő. De már az első mozdulat után rászegeződött a zúgó vibropenge, döfésre készen. A férfi elszánt arckifejezése töprengésre késztette a női, de fegyverét még mindig célra tartotta.

- Ne hadonásszon, hanem lőjön! - Üvöltötte Han a nőnek. Az meghúzta a ravaszt.

A fegyver nem dördült el, és a lány megdöbbenve meredt pisztolyára. Megpróbált még egyszer tüzelni, a fegyver azonban továbbra is hallgatott. A vibropenge ismét Han irányába fordult. A férfi egy-két támadó szándékú csapást mért felé, vizsgálva, hogy hogyan és milyen módon védekezik a fegyvertelen ellenfél. Normális penge esetében Han cseles ugrásokkal kitérve talán egy-két kisebb vágással megúszva a dolgot, lefegyverezhette volna a férfit, de ez a vibropenge minden útjába kerülő anyagot szétnyírt, így Han az egyenlőtlen küzdelem végén apró darabokban hevert volna a küzdőtéren.

Bárki volt is ellenfele, ügyesen mozgott, úgyhogy Han kezdte megbánni, hogy leszállt. Látván a pilóta kiszolgáltatottságát, a férfi egyre magabiztosabb lett, egyre gyorsabban és agresszívebben haladt a hátráló koréliai felé. A vibropenge mindvégig az égre meredt, készen arra, hogy Han testébe hatoljon.

Ő ekkor szeme sarkából megpillantotta robogóját. Bizonytalanul tett egy lépést oldalazva, de mindig szemben ellenfelével. A férfi ugyanolyan gyorsan követte, és Han elé csapott a vibropengével, feltételezvén, hogy a pilóta menekülni készül.

Han az utolsó pillanatban félrehajolt, lekapva tartójáról a védősisakot. Ellenfele, feldühödvén azon, hogy túljártak az eszén, elhamarkodottan mozdult. Han kihasználta a kínálkozó lehetőséget, és állszíjánál fogva meglendítette a sisakot, teljes erőből lesújtva a másikra. Legnagyobb sajnálatára elvétette az ütést, feje helyett csak a vállán találta el, és a könnyű sisak csapása nem volt elegendő ahhoz, hogy leterítse a férfit.

A vibropengés Han felé csapott, dühösen, s ha talál, bizony ketté is szeli a pilótát, aki ügyesen hátraugrott a végzetes vágás elől. Így hát tovább folyt a küzdelem, noha Han egyre hátrált.

A küzdelem jellege azonban kezdett megváltozni. Han a sisakkal a fegyvertartó kéz felé csapott. És bár még mindig nagyon előnytelen helyzetben volt, legalább akadt némi elképzelése a követendő harcmodorról. Igyekezett a vibropenge hatókörén belülre lépni, hogy ott, lefogva ellenfele csuklóját, semlegesíthesse a félelmetes fegyvert.

Természetesen erre a vibropengés is fel volt készülve. Még mindig támadott, de látszott, már jobban fart a le-lecsapó sisaktól. Egyszerre a vibropenge belehasított a sisakba, és egy jókora darabot lekanyarított belőle. Han, látva, hogy módszere nem a legbiztosabb, és ráadásul lassú is, meglóbálta a sisakot, és egyszerűen ellenfele arcába vágta.

A férfi félrehajolt, és ez elég időt biztosított Hannak ahhoz, hogy a férfi bal keze felől belépvén megragadhassa a pengét tartó kézcsuklóját. Egymásnak feszültek, szabad karjaik szorosan összekulcsolódtak. A vékonyférfi erősebb volt, mint amilyennek kinézett, sikerült a vibropengét egyre közelebb feszítenie Hanhoz. A koréliai egyre hangosabbnak hallotta a vibropenge zúgását, s ettől megzavarva áldozatul esett ellenfele ügyes gáncsának. De legalább a hátára esett, és magával ránthatta a másikat is.

Han gördült egyet, így felülre került, mindaddig, amíg tovább nem fordította magukat a vibropengés férfi. Han tovább már nem gördülhetett, mert valami láthatatlan akadály állta útját. A vibropengés ránehezedett, és kihasználva kedvezőbb helyzetét, igyekezett felemelni fegyverét. Tovább erősödött Han fülében a kés zúgóhangja, s a viadal már csak arra a pár centiméterre korlátozódott, ami a pengét Han nyakától elválasztotta.

Ekkor Bonadan levegője iszonyatos zúgással, morajlással telt meg. A vibropengés olyan erővel perdült arrébb, hogy Hant is majdnem magával sodorta. Han válla csaknem kificamodott, olyan erősen szorította a férfi kezét. Felült. Kicsit zavarodottan nézett a vibropengés fickó irányába, aki jó néhány méterre tőle hevert, holtan. Solo megrázta a fejét, hogy tisztábban lásson, és megpillantotta a fiatal nőt az ellenkező irányban, valamivel messzebb, ahogy lassú kanyarral közelebb hozza a sólymot.

Elég ügyetlenül kormányozta, nem tudván pontosan összehangolni a fék és az emelő berendezéseket, így aztán nem is azon a helyen állt meg, ahol tervezte: kénytelen-kelletlen a hátralévő távolságot gyalogszerrel tette meg. Addigra Han felállt, és leporolta magát.

A nő, bal kezét csípőjén nyugtatva, végigmérte.

- Ez nem volt rossz húzás, kisasszony! - Lelkesedett a pilóta.

- Maga soha nem figyel másokra? - Szidta a lány. - Végig üvöltöztem, hogy vigyázzon, de rám se bagózott! Eredetileg egy sziklát szerettem volna a fickó fejére gördíteni, de maga mindig útban volt. Nem is tudom, mi az ördögöt csináltam volna, ha a motor nem a gép hasa alatt van elhelyezve, vagy ha még arrébb gördülnek… hé!

Han előrelépett, durván megragadta a nő kezeit, és arcához emelve azokat, beleszagolt a tenyerébe. Nem érezte rajta a hangárban megismert átható szagot, sem pedig oldószer bűzét. Lehet, hogy a hangárban a vibropengés férfi támadt rá, de az is megeshet, hogy a kesztyű erős anyaga egyszerűen nem engedte át a kábítószert. Ez a kis próba még nem bizonyította, a nő ártatlanságát, csak azt, hogy nem feltétlenül bűnös.

Elengedte a lányt, aki érdeklődve figyelte őt.

- Szagoljak vissza? Vagy dörgöljem a tenyeremet az orrod alá? Különös egy fickó vagy te, Zlarb.

Ez a kijelentés sok mindent megmagyarázott, s hogy a lány áttért a tegezésre, kellett, hogy jelentsen valamit.

- Az én nevem nem Zlarb. Zlarb halott, és bárkinek dolgozott is, az tartozik nekem tízezerrel.

A nő rámeredt.

- Ez jól hangzik, feltéve, ha igazat beszélsz. Ott voltál, ahol Zlarb, és azt csináltad többé-kevésbé, amit neki kellett volna.

Han a vibropengés testére mutatott.

- Ki az ördög volt ez?

- Ó, ő? Hát, vele kellett volna Zlarbnak találkoznia a váróteremben. Mindkét oldalt kijátszottam, Zlarbot, és a főnökét - legalábbis azt hittem.

Han már kezdett belemelegedni a kérdezősködésbe, mikor a nő közbevágott.

- Szívesen elbeszélgetnék erről hosszabban, de nem gondolod, hogy le kellene lépnünk, mielőtt megérkeznek?

Han felnézett és már látta is, hogy a nő mire céloz. Négy sólyom közeledett feléjük.

- A robogók túl lassúak! Gyerünk! - Han felmarkolta robogójából a távcsövet, és már be is pattantak a vibropengés gépébe. Miközben Han indította a motort, a nő még megvizsgálta a vibropengést, vajon él-e még.

Han gyakorlott mozdulattal meghúzta az indítókart, s a sólyom hirtelen megperdült, hogy a következő pillanatban már a hullát kémlelő nő mellett torpanjon meg - briliáns manőver volt.

- Jössz, vagy maradsz? - Firtatta. A nő a hátsó lábtartóra hágva felpattant Han mögé a nyeregülésbe, aztán felmutatta a zsákmányolt vibropengét.

- Ez aztán az előrelátás - ismerte be a férfi, még ha bosszúsan is. - De most aztán kapcsold be az övet, és kapaszkodj!

A lány engedelmeskedett, majd mindketten feltették a sólyom oldalához erősített repülős szemüvegeket. Han meghúzta a gyorsító kart,- s a gép villámsebesen a levegőbe szökkent. Szél süvített a sólyom áramvonalasan kialakított törzse mellett. A nő átkarolta Hant, mindketten lehajoltak, szorosan simultak egymáshoz és á géphez, talán egyszerűen csak a légellenállást csökkentve…

Mivel a négy sólyom a város irányából érkezett, Han a kietlen pusztaságot vette célba. A sík terepet megszakító, tátongó szakadék felé repültek, ahol Han merészen alábuktatta a zsákmányolt gépet. A szakadék alja vészes gyorsasággal közelített feléjük.

Ekkor a pilóta egész súlyával a gázkarra nehezedett, és ráhajolt a kormányműre. A sólyom oly gyorsan változtatott irányt és kezdte meg a meredek emelkedést, hogy majdnem lerepültek a gépről, aminek fara súrolta a szakadék talaját. Ettől meg is billent kissé, és hirtelen fölemelkedve csaknem összeütközött üldözőivel. Végül, egy újabb eszeveszett zuhanással, a szakadék egyik cikcakkos hasadékában termett a merész koréliai.

Úgy számított, hogy ilyen terepviszonyok között üldözői nem követhetik távolról, létszámfölényüket kihasználva, jól megszervezett hajtóvadászat keretében, hiszen a repedések, alagutak és kisebb-nagyobb kanyonok útvesztőjében könnyedén nyomát veszíthetik, így vállalniuk kellett a veszélyes sziklakanyarulatokban való gyors és közvetlen követés minden kockázatát.

Han évek óta nem vezetett sólymot, de valaha sokat dolgozott vele, még versenyeken is részt vett. Ügy gondolta, ilyen előélet után elboldogul a négy üldöző fickóval. Egyedül az aggasztotta, hogy azok szétváltak: két gép magasan repülve követte őket, míg a többiek a repedésekben cikáztak szorosan rájuk tapadva.

- Végül is mit izgulsz? - Kérdezte kiáltva a csinos útitársnő. - Nincsenek fegyvereik! Akkor a vibropengésnél is lett volna…

- Ez még nem jelenti azt, hogy nem tudnak elkapni és elagyabugyálni - szólt hátra Han a válla fölött, miközben minden idegszálával az őrülten kanyargó útra koncentrált. Látta, hogy a nőnek nem sok tapasztalata van a sólyom vadászat terén, kitűnt ez abból a néhány elejtett megjegyzésből is, amelyekkel az eseményeket kommentálta, és amelyekre Han nem felelt, mert túlságosan lekötötte a vezetés.

Közben azért rájött, hogy miért kérleli őt folyton, hogy ”ne izguljon”, kifogásolva a Han által diktált őrült tempót. Egy különösen éles kanyarból kifelé jövet ugyanis majdnem elvesztette a gép feletti uralmát, s csak az mentette meg őket, hogy még időben, tiszta erőből, fékezett.

Han még javában az előbbi manővernek szóló káromkodássorozat közepénél tartott, amikor egy gyors és váratlan szélörvény máris majdnem a baloldali sziklafalnak csapta őket. Emberfeletti erőfeszítésének eredményeképpen a kis gép bizonytalanul himbálózva ismét visszanyerte egyensúlyát, és kirepült a merőleges légáramlatból.

Jobbra, Hanék feje fölött feltűnt az egyik követő sólyom; pilótája, meglátva őket, alábuktatta gépet, s a megfelelő szögbe érve bekapcsolta különleges gyorsító hajtóműveit, igyekezvén a menekülők gépét, vagy legalábbis annak utasait kibillenteni ingatag egyensúlyukból. Ezt a trükköt Han még gyermekkorából ismerte, mikor pajtásaival ”játszásaiból” művelték ugyanezt egymással – no persze szelídebb körülmények között -, úgyhogy most sem érte váratlanul a dolog; és az, hogy élesben megy a játék, életre-halálra, hát az sem ment nála éppen újdonságszámba.

Tudta, hogy üldözőinek legalább egy hátvédre szükségük van, és azt is, hogy a magasan repülő őrszemek nem lehetnek többen, mint a kis csapat fele. Mikor egy elágazáshoz értek, Han a pillanat törtrésze alatt felmérte naphoz viszonyított helyzetét, majd berepült a leágazásba. A nő belemarkolt vállába; tudni akarta, hogy miért választotta a szűkebb utat.

A járat egyik oldalát meredek szikla kiszögellések szegélyezték; Han ezért a másik, a simább felületet követte gépével, tekintetével folyamatosan követve a kanyon felszínét és a gép melletti felület domborulatait. Legyőzte magában az ellenállhatatlan késztetést, és nem röpítette ki gépét ebből a borzalmas, akadályokkal teli útvesztőből. A sólyom, dupla terhével, igen nehéz helyzetbe kerülhetett volna, ha zavartalan körülmények között kell szembenéznie négy üldözőjével, akik körbevették volna, hogy kényük-kedvük szerint roncsolják szét.

Hannak azonban elég volt a villanásnyi figyelmeztetés is, hogy könnyítsen szorult helyzetén. A napsugarak kirajzolták a kanyon aljára az útvonalat övező sziklaszirtek árnyékképét, így nyomban felfigyelt a menekülésre lehetőséget adó nagyobb szirtekre.

Meglátva egy ilyen tömb árnyékát - inkább ösztönszerűen, mintsem a szögeket és a sebességet tudatosan mérlegelve -, hirtelen gyorsított. Akciója sikerrel járt. Az őt üldöző egyik sólyom pilótája elvesztette szem elől célpontját: A háttérbiztosításként repülő gép kapcsolt ugyan, de nem idejében. Pilótája kiemelte gépét a zuhanórepülésből, de mire megfordult, Hannak már sikerült feléje fordítania hajtóművét; nem maradt esélye, csúnyán beleszaladt a hajtóműgázba. Előbb a földre csapódott, majd nagy porfelhő kíséretében felpattant, hogy végül a kanyon talaján állapodjon meg. Hannak nem maradt ideje megfigyelni, vajon a pilóta túlélte-e az esést vagy sem; olyan sebességre kapcsolt, amilyenre csak lehetett, vagy tán még többre is.

Emelkedés, süllyedés és kitérés oldalra: ez volt a teljes eszköztára, amivel pusztulásukat elkerülhette.

Meglepetésükre, miután pár centivel elkerülték az ütközést a meredek sziklafallal, kint találták magukat a nyílt terepen. A három üldöző gép előtt most hirtelen felbukkant az eltűntnek hitt gép.

Hanék egy pillanatra látták üldözőik meglepett ábrázatát. Egy ember és két aranyszínben csillogó bőrű humanoid szegődött nyomukba ezen az opálos fényű, hosszú bonadani délutánon. Gépeiket megfelelő állásba helyezték, és az egyre gyorsító Han után eredtek.

Ő gyorsított, bár jól tudta, hogy nyílt terepen ez kevés az üdvösséghez. A gép kettős leterhelése miatt biztosan utolérik, még mielőtt elérhetik a szigorúan ellenőrzött városi közlekedés biztonságát. Valamit sürgősen ki kellett agyalnia, hogy időt nyerjenek.

Felkeltette figyelmét a hatalmas, hengeres időjárás-szabályzó berendezés. Irányzéka elmozdult, új célpontot keresve. Han már húzta is az irányítókart - élesen balra.

Utasa felsikoltott.

- Mit csinálsz? Egyenesen a karjaikba rohanunk!

Hannak nem akadt felesleges ideje részletezni, hogy miért eleve kudarcra ítélt a város felé menekülni. Gyorsan közeledett a hatalmas alkotmány tartóállványa felé; lassítania kellett. Felmérte helyzetét: üldözői gyűrűbe fogták, ketten oldalról, egy felülről. Egészen, lelassította gépét, és várt, hogy a tartóállvány pontosan elébe kerüljön.

Ellenfelei egy pillanatra elbizonytalanodtak, és óvatosságból lemaradtak kissé. Nem értették, miért repül Han nyílegyenesen az építmény felé. Nem kívántak nyomorultul széttrancsírozódni, egy ámokfutó öngyilkos példáját követve.

Han a legutolsó szakaszon teljesen levette sebességét, és leszállt két tartóoszlop között.

Nem bizonyult túl nehéz műveletnek, hiszen a tartógerendákat meglehetősen szellősen helyezték el, és a sólyom sebessége addigra már csaknem minimálisra csökkent. Üldözői úgy döntöttek, inkább követik, s nem kerülik meg a tartószerkezetet. Attól tartottak, Han netán el talál pucolni a másik oldalon, ha őrizetlenül hagyják.

Ám Han még véletlenül sem ezt forgatta fejében. Megragadta az irányítókart, gázt adott és függőleges helyzetbe állítva gépét, nekilendült a tartóoszlop csőüregében fölfelé. Forrón remélte, hogy ezt az állomást is a bevett sémák alapján építették: - Miért is tervezték volna másképpen? Áthúzott gépével két belső tartólemez között, egyenesen az üreges emissziós henger gyomrába. A berendezést belülről rácsozattal látták el, melyen oldalt, úgy másfél méteres átmérőjű nyílások tátongtak. Az emissziós henger százötven méter hosszú lehetett, átmérője faltól falig ennek egyharmada. Han a lassan forgó hengerben óvatosan próbálta követni a berendezés mozgási irányát.

Hátra fordult és látta, hogy az üldözők is besuhantak a hengerbe, folytatják a hajszát. Sokkal lassabban mozogtak, mint Han, cselt gyanítottak, meg aztán tapasztalatlanok is voltak az efféle játékban.

- Kapaszkodj erősen! - Ordított hátra Han a válla felett, és visszafordult a többiek felé.

A henger elég tágas volt ahhoz, hogy azok megrettenve szétrebbenjenek. Aztán utána fordultak, és üldözőbe vették megint. Biztosak voltak a sikerükben, hiszen a henger másik fele zsákutcának tűnt.

Han ismét felgyorsított, a sólyom motorja felbőgött. A henger másik vége még mindig mozgott, neki azonban nem jelentett gondot a tartály mozgása, könnyedén ellensúlyozta azt néhány ügyes kormánymozdulattal. Lehúzta fejét, és erősen koncentrálva irányította a gépet - csak ő tudta, hogy pontosan merre. A vészes gyorsasággal közeledő rácsozat nyílásai hátborzongatóan keskenynek látszottak.

A nő számára világossá vált a pilóta terve; összehúzta magát, és szorosan a férfi hátához simult, aki már ráállt a kiválasztott nyílásra. Egy pillanatra benne is kétségek merültek fel, de már késő volt meggondolnia magát.

Mint valami árnyék, úgy suhant át a rácsozaton. A sólyom bőgőmotorral a nyílt terepen végre a város felé repítette utasait. Han hátrapillantott. A földre roncsdarabok hullottak, a tartály oldalán, a rácsozat szélén kormos lyuk tátongott. Az egyik üldöző bizony csúnyán elvétette a megfelelő nyílást.

A nő arca holtsápadttá vált.

- Minden rendben? - Kérdezte tőle a férfi.

- Repülj csak tovább, te eszelős! - Üvöltötte válaszképpen a lány.

Han újra hátrafordult, és magabiztosan elvigyorodott.

- A villámkéz és a tiszta szív ismét diadalmaskodott! Ugye még soha nem kerültél ekkora., - Nagyot nyelt, amint a vihar elhárító lövedék elzúgott mellettük. Csak pár milliméter, és örökre félbeszakad a mondat. - Veszélybe - fejezte be jóval szerényebben.

ÖTÖDIK FEJEZET

Csubakka már akkor megérezte, hogy a Millennium Falcon körül valami nincs rendben, mikor még jókora távolságról szemlélte. Kifinomult szaglása eligazította a Veszélyes” szagok világában. Orrlyukai kitágultak: megpróbálta pontosan beazonosítani azt, amit érez, és olyan óvatosan lopakodott a hajó felé, amilyen óvatosan csak bírt. Terjedelmes teste és nagy súlya ellenére a vuki, aki már veterán harcosnak számított, nagyon csendesen tudott osonni.

Még mielőtt a Falconhoz visszatért volna, közvetlenül a várótermi események után, biztonsági szempontból egy-két fontos dolgot ellenőrzött. Meg akarta tudni, vajon megpróbálta-e valaki elmozdítani, netán eltorlaszolni a gépet. Aztán körbenézett a kikötőparancsnok irodája és a kölcsönző csarnok körül, hátha kifigyel valamit, de semmi használható információt nem sikerült szereznie.

Amíg a másodpilóta a céltalan nyomozással foglalatoskodott, addig kísérelték meg feltörni a Falcont, és akkor érkezett vissza Han is, majd távozott el ismét.

Csubakka, ahogy lopakodott, újabb fenyegető veszélyre lett figyelmes. Nesztelenül közelített a rámpához; amitől nem messze egy vadidegen lény a raktár fő zsilipajtajának zárjával babrált. A teremtmény mellett nyitott táskában számtalan olyan eszköz lapult, ami betöréshez használatos: fúró, különböző szondák és egy fúziós vágó. Az elmélyülten szorgoskodó betolakodó füleire egy fülhallgatószerűséget húzott.

Csubakka, mint valami kísértet, felsettenkedett a rámpa lépcsőin, majd átnyúlva a fokok között, nyakon ragadta a betolakodót, és felemelte. A hallgató leesett a szerencsétlen flótás fejéről, és akár valami medalion, úgy fityegett nyakában a kábelein - nyilvánvalóan egy hangdetektoros zárnyitó tartozékaként,

Ííííjj! - Üvöltötte kétségbeesetten a lény, és olyan elkeseredetten vonaglott, vergődött hozzá, hogy a vuki végül elengedte. A teremtmény szőttessel próbálkozott, de Csubakka kinyújtott, hosszú karjai keresztülhúzták számításait. Csapdába esett. Mit Volt mit tenni? Visszahúzódott; háta a Falcon fő zsilipajtajának feszült. Szánalmasan pihegett és remegett.

Han Solonál egy fejjel lehetett alacsonyabb. Vizi lényekre jellemző, sima, fekete, fényes bunda fedte. Két lábán és kezén, az erős ujjak között, rózsaszín úszóhártyák feszültek. Törzse rövid, tömzsi farokban végződött, fején pedig két, koponyához simuló, egymástól függetlenül is mozgatható, hegyes fülkagyló fordult hol a vuki felé, hol más irányba. Hosszú, nedves pofája, szortyogó hang kíséretében, idegesen rángatózott, szakállas képében hegyes, kiálló fogsor éktelenkedett. Első pillantásra kitűnt, hogy látása nem a legjobb. Úgy tetszett, fő érzékszerve a füle, ami valószínűsítette, hogy Csubakka is csak azért tudta észrevétlenül nyakon csípni, mert fejhallgatót viselt.

A betolakodó összeszedte magát: kiegyenesedve állt Csubakka előtt, bár a másodpilótához viszonyítva méretei így sem tűntek sokkal ijesztőbbnek. A teremtmény orra és farka, jogosnak vélt felháborodást jelezve, idegesen remegett. Tulajdonképpen elég jóra sikeredett a törvényes ténykedése közben jogszerűtlenül bántalmazott tisztviselő” méltóságteljesen méltatlankodó póza. Sajnos a hatást erősen lerontotta selypegős, nyöszörgős hangja. Nevetséges megjelenése ellenére is volt valami meggyőző abban, amit mondott.

- Hogy képzeled, hogy csak így rám támadsz, te túlméretezett, ostoba vuki? Hogy vetemedhetsz ilyesmire? Tudatom veled, hogy én közhatalmi jogosultságokkal felruházott begyűjtő vagyok, s mint ilyen, hivatalos személy. Egyébként is, ez a hajó szerepel a Vörös Listán!

Ezzel előhúzott egy igazolványt nyitott táskájából, és diadalmasan, színpadias pózban meglobogtatva azt úszóhártyás kezeivel.

Az okiratot a Tynna bolygón állították ki, kiderült belőle, kicsoda voltaképp jogos tulajdonosa, és az, hogy az megegyezik az éppen akkor vele hadonászó különös lénnyel (nevezetesen Spray-vel), aki az igazolvány tanúsága szerint végrehajtóként ténykedett a Csillagközi Behajtó Részvénytársaság megbízásából és képviseletében.

Megváltozott az összkép: a hivatalos személy póza megszűnt egyszerűen csak póznak lenni. A cég adósságok behajtásával foglalkozott, ingó és ingatlan dolgok lefoglalása, zár alá vétele és más hasonló hálátlan módszerek ellátása útján. Az igazolványban szerepeit továbbá egy rövid, szabatos leírás az úgynevezett ”begyűjtő ügynök”-ről is, vagy, ahogy a csillagközi közvélemény durvábban, de valóság hűbben fogalmazott: a végrehajtóról.

Csubakka, ellenőrizve az igazolványt megállapította, hogy nem hamis. Kissé utálkozó vigyorgása (melyet kifejezetten a végrehajtók illő fogadására fejlesztett ki) már réges-rég kialakult, és őszinte, szilárd meggyőződését juttatta kifejezésre. Noha csak a lefülelt teremtmény láthatta, nem pusztán neki, összes kollégájának is szólt.

Mikor valaki jelentős tartozással a háta mögött lelécel hitelezői elől, ritkán kerül a törvény embereinek kezébe, ugyanis az efféle ügyek annyira elszaporodtak, különösen az amúgy is a társadalmak perifériáján élő pilóták között, hogy a hites jogászok minden idejét lekötötték volna az efféle perek. Így a BR, a birodalmi fegyveres erők és más állami szervek nem foglalkoztak adósságbehajtással és lopott űrhajók felhajtásával. Ezt a végrehajtókra hagyták, akik a híres-hírhedt, és igencsak terjedelmes Vörös Listával rótták a galaxisok végtelen útjait.

Spray már nem is törődött a vuki rosszallásával. Igazolva hivatalos minőségét, tetten ért betolakodóból átvedlett hivatalnokká. Előbányászott táskája, legmélyéről egy jegyzetfüzetet, s belepillantott rövidlátó szemeivel - nedves orra súrolta a füzet lapjait.

Olvasás közben csendesen mormolászott.

- Ó, igen, megvan! - Mondta végül. - Nem ön véletlenül, hogy is hívják, Solo kapitány?

Csubakka dühösen megrázta fejét, és hüvelykujjával háta mögé, az űrkikötő irányába bökött, jelezvén ezzel, hogy ”ott van, akit keres, egyébként pedig fel is út, le is út”, majd félrelökte útjából a végrehajtót, és az ajtóhoz lépett, megvizsgálandó, mit művelt a zárral a ”begyűjtő ügynök”.

Mikor megpillantotta, amit korábban Han, szörnyű üvöltéssel fordult a végrehajtóhoz, és ha már a törvény szakzsargonjánál tartunk a ”súlyos testi sértés” gondolata fogant meg benne.

A tynnai teremtmény ismerte már az efféle jeleneteket. Inkább felháborodott, mintsem megijedt. Mérgesen szipogott.

- Minden bizonnyal nem én vagyok a felelős a kárért. Minek képzel engem? - Váltott a hivatalosabb, magázd formára. - Kontárnak, netán banditának? Buta, tapasztalatlan, okvetetlenkedő nyomoroncnak, modern felszereléssel? Hát ide, figyeljen, maga vuki! Én képzett és tapasztalt begyűjtő ügynök vagyok, felszerelve a legmodernebb technikai berendezésekkel, ami hivatásom gyakorlásához szükségeltetik. Nem szokásom fölösleges kárt okozni a lefoglalt ingóságokban. Ismeretlen előttem annak a személye, aki engem megelőzve babrált a zsilipzárral, de arra mérget vehet, hogy nem én voltam. Egyszerűen deaktiváltam a védelmi rendszert, és már éppen a zár semlegesítésénél tartottam (abban fikarcnyi kárt sem okozva), amikor, hogy úgy mondjam, durván félbeszakított. Nos, most hogy ön megjelent, erre nincs szükség…

Spray ismét belemélyedt jegyzetfüzetébe, selypegve-motyorékolva hol a vukira, hol pedig a Falcon zsilipajtajára pillantott. A hatalmas vuki meglepődött a végrehajtó reakcióját! Haragját és fenyegetőzését néha félelemmel, néha ellenségesen, nagy ritkán ellentámadásba lendülve fogadták, de arra még nem akadt példa, hogy valaki rá se bagózzon.

- Na, itt van, tessék - folytatta Spray fellapozva a megfelelő oldalt. - Az ön kapitányának több mint kétezer ötszáz a kintlévősége az Oslumpex V. bolygón székelő Vinda és Drag Csillag hajóművek és Űrmérnök Részvénytársaságnál. Solo kapitány nem reagált hét… nem, nyolc fizetési felszólításra… Rövidlátó szemeivel a vukira bámult. - Érti, uram? Nyolcra! A Vinda és Drag ezek alapján - szerintem joggal - feltételezte, hogy az ön kapitánya nem kívánja önszántából rendezni tartozását, ezért cégünkhöz fordult, hogy hajtsuk be a tartozást egyéb eszközökkel, így, ha lenne szíves és kinyitná a zsilipajtót, folytatnám a lefoglalási eljárást. Természetesen önnek jogában áll személyes használati tárgyait magával vinni, és…

Csubakka torkát mélyen zengő, halk hörgés hagyta el; akik közelebbről ismerték, már tudták, hogy ez bizony a közvetlen veszély első jele. A hörgés hamarost hátborzongató üvöltéssé terebélyesedett. A törékeny testű Spray önkéntelenül hátralépett, orrán és pofaszakállán felborzolódott a szőr, de állta a sarat, türelmesen várt, lecsukott szemekkel úszott a vuki szörnyű szitkaiból álló hangorkánjában. A tynnai egyszer-egyszer összerándult és füleit védekezőleg hátralapította, mikor a hangerő az elviselhetetlenségig fokozódott, de a lényeget tekintve hajthatatlannak tűnt. A Falcon első tisztje mondókáját időnként a hajó testére mért döngő ütéssel nyomatékosította.

Mikor végre abbamaradt a dübörgés és az üvöltözés, Spray ismét elkezdte, a lehető legudvariasabb és legszelídebb hangon:

- Tehát, amint azt már az imént is említettem, itt van nálam végrehajtható okirat és egy meghatalmazás, minek alapján ezennel birtokba veszem a…

Csubakka kikapta kezéből az iratokat. Több lapból álló, elég vaskos dosszié volt. Erős mancsaiban egy szempillantás alatt galacsinná változott, majd pedig eltűnt a hatalmas agyarak között, hogy feneketlen gyomrának sötét mélységeiben végezze.

Őrjöngő dühe azonban e néhány, jóízűnek semmiképpen sem nevezhető falattól sem csillapodott. Hiányzott még, hogy valamit Spray-vel is tegyen. Emlékezete szerint nem akadt még alkalom életében, mikor ennyire nem tudott mit kezdeni egy harmad akkora lénnyel, mint ő maga. Zavara egyenes arányban nőtt az arra kószáló, kíváncsiskodó lények és robotok számával. A legkézenfekvőbb megoldás, a tynnai szétmarcangolása számításba sem jöhetett.

- Üvöltözéssel semmire sem megy, kedves vuki -közölte Spray.

- Számtalan másolat áll még rendelkezésemre. Nos, hacsak az ön kapitánya nyomban ki nem egyenlíti tartozását, kiegészítve az imént széttépett példány értékletévél, úgy attól tartok, meg kell kérnem önt, hogy nyissa ki a zsilipajtót, vagy legalábbis tegye lehetővé, hogy én kinyithassam!

Csubakka megadta magát. Morogva intett a végrehajtónak, hogy kövesse, és jöjjön le a rámpáról. Össze akarta hozni az ügynököt magával az adóssal; más lehetőséget nem látott. A hajót nem akarta elveszteni, nyilvános helyen pedig úgy érezte, nem tanácsos Spray kárára gyilkosságot elkövetnie.

Spray hevesen megrázta fejét, csak úgy remegett a szakálla.

- Attól tartok, kedves barátom, hogy túl késő már az alkudozáshoz. Ismertetem a lehetőségeket: vagy rögtön fizetnek, vagy itt helyben lefoglalom a hajót!

Csubakka hosszú élete során már megtanulta, hogy vannak bizonyos szituációk, amikor az amúgy elég hatásos velőtrázó üvöltés sem segít. Hatalmas mancsait a végrehajtó vállaira helyezte, és felemelte magához úgy, hogy szemeik egy szintbe kerüljenek. A tynnai úszóhártyás lábai valahol a vuki dereka táján himbálóztak. A Millennium Falcon első tisztje hangtalanul vicsorította ki irtózatos fogsorát. Spray közvetlen közelről szenvedte el a látványt.

- Talán mégis… - kezdte elbizonytalanodva - talán mégis lenne mód a megegyezésre,

Pusztán azért, hogy megóvjuk cégemet a nyilvános árverezéssel járó kellemetlenségektől és az ezzel járó többletköltségektől. Rendben van, uram. Hol találhatom meg a kapitányt?

Csubakka óvatosan lábra állította a kis fickót, és az ajtó biztonsági rendszerének zárjára mutatott egy halk, de határozott mordulás kíséretében. Spray rögtön megértette, mit várnak tőle. Előhalászott néhány szerszámot táskájából, és újra aktiválta a berendezést.

Kék Max kiszólt az interkommunikációs rendszeren keresztül;

- Ki az ott? Miért kapcsolta ki a biztonsági rendszert? Nyomban válaszoljon, mert különben hívom a kikötői rendőrséget! - Csubakka vakkantott egyet. - Óh, Csubakka első tiszt, ön az? - Ujjongott boldogan. - Már arra gondoltam, valaki ismét fel akarja törni a hajót. Egy ízben megpróbálták. Solo kapitány elment, hogy felderítse az esetet. Kukát elküldte a Leszálló Zónába, és azt mondta, adjam át, hogy önnel is ott kíván találkozni. A fedélzetre száll, uram?

A vuki idegesen vakkantott, amint Sprayt levezette a rámpán. A tynnai-nak igencsak iparkodnia kellett, hogy lépést tudjon tartani vele.

Kék Max utánuk szólt:

- Mi az utasítás számomra?

A végrehajtó még visszakiáltott:

- A Csillagközi Behajtó Részvénytársaság nevében felszólítom, hogy az öntől elvárható legnagyobb gondossággal őrizze a hajó állagát!

- Hogy is hívnak tulajdonképpen? - Kérdezte a nő, amint áthaladtak a Leszálló Zóna bejáratán. Jól ismert hely volt ez az űrpilóták között, tekintettel a legénységi kapu melletti számtalan bárra, játékbarlangra és zálogházra. - Az én nevem Fiolla - mondta bátorítólag.

Hannál nem igazán akadt eddig alkalma beszélgetni a mögötte utazó nővel. A bevándorló negyedben, pontosabban a negyed nyüzsgő forgatagának kellős közepén hagyták a sólymot, a vibropengével együtt. Azóta már minden bizonnyal szétszedték, vagy legalábbis átfestették a járművet.

Nem nagyon látta már értelmét a titkolózásnak, a rabszolga-kereskedők úgyis tudják a nevét, amit egyébként is nem túl nehéz kinyomozni.

- Han Solo - mondta. A nő nem mutatott semmilyen különös reakciót.

Eközben Kuka nem akadt Csubakkára sem az űrkikötőben, sem a Leszálló Zónában. Szerencséjére megkapta az engedélyt egy bártulajdonostól, hogy a bejáratnál várakozhasson. A droid meglátta Hant, és odalépett hozzá. A pilóta nagy megkönnyebbüléssel sóhajtott fel.

- Nincs kedvem állva beszélgetni. Gyere be és ülj le közénk, Kuka!

A Leszálló Zóna és annak minden berendezése, felszerelése kiszuperált masinákból, roncsokból készült. Han egy kutatóhajó elavult vezérlőpultjából fabrikált asztalhoz indult vendégeivel.

Mikor helyet foglaltak, Kuka a lányhoz fordult.

- Kuka, általános feladatok ellátására rendszeresített munkadroid, szolgálatára.

Han félbeszakította Fiolla udvarias válaszát:

- Ne hülyéskedjetek már! Kuka, hol van Csubi?

- Képtelen voltam meghatározni a tartózkodási helyét, kapitány, úgyhogy végül itt kötöttem ki, gondolván, csak összefutunk előbb vagy utóbb.

Erre megérkezett a pincér: egy sokcsápú sdzsí, széles, lapos törzsére erősített tálcával. Az annak közepén tátongó lyukon előrenyújtotta vékony érzékelő csápját, ami első látásra úgy festett, akár valami asztali dísz.

- Nos, mivel szolgálhatok? - Kérdezte sietve a délutáni csúcsforgalom első órájának szentelt buzgalommal, aztán észrevette Kukát. - Nagyon sajnálom, de ellenkezik a ház szabályaival, hogy droidot engedjek az asztalhoz ülni. Meg kell kérnem önöket uraim, hogy vigyék ki a gépet!

- Miféle ”uraim”-ról beszél ez itt? - Kérdezte felcsattanva Fiolla.

- Elnézést - mentegetőzött a sdzsí. - Ma dolgozom itt első ízben. Ma vagyok távol először az otthonomtól, még soha nem volt dolgom idegenekkel, mármint úgy értem, nem sdzsí fajbéliekkel. A szagok összemosódtak és zavarók. Borzasztóan sajnálom…

- A droid marad - mondta Han nyersen. -Most pedig szaladjon, hozzon nekünk két pohár lángitalt, különben bepanaszolom az üzletvezetőnél, amiért inzultálni merészelte a hölgyet. Vigyázzon: régi cimborája vagyok a főnöknek!

- Azonnal itt vagyok, uram! - A sdzsí gyorsan megperdült sok apró lábán, és elsietett a bárpult irányába,.

- Mint már tudjuk, nem én vagyok Zlarb -fordult Fiollához Han. - Úgyhogy azt szeretném tudni, hogy ki nem vagy te.

A nő kuncogva felelt:

- Nem vagyok rabszolga-kereskedő, a nevemet pedig, legalábbis részben ismered. Teljes nevem: HartParn Gorra Fiolla, a Lorrd bolygóról jöttem. A Szövetségi Szektor Fennhatósági Számvevőszéki Könyvvizsgáló Hivatalánál dolgozom, mint igazgatóhelyettes.

”Birodalmi alkalmazott” - sóhajtott magában Han. Miért nem sétálok be egyenest egy BR börtönbe, és választok magamnak valami kényelmes kis cellát ahol elszöszmötölhetnék életem végéig? Úristen, mekkora marha vagyok én!” De azért, egyelőre, folytatta a beszélgetést.

- Rabszolga-kereskedőket biztosan nagy élvezet lehet ellenőrizni! Marhára pontosan vezethetik a bevétel-költség elszámolásaikat…

- Milyen kár, hogy én még egyet sem olvastam! Tudod, én általános hatáskörrel felruházott fennhatósági könyvvizsgáló vagyok, csak úgy kóborolok ide-oda az univerzum Szövetségi Szektorhoz tartozó részében, és ha ráakadok valamire, annak a végére járok, bármi legyen is az. Épp errefelé jártamban lettünk figyelmesek néhány gyanús jelre a helyettesemmel. Rájöttünk, hogy egy valóságos rabszolga-kereskedő lánc működik a Fennhatósági Területen belül. Nyakig sáros benne néhány vezető tisztségviselő, és egy sor BR tiszt is. Azt hiszem, a szálak annyira- mélyre nyúlnak és annyira összekuszálódtak, hogy a Fennhatóság e távoli csücskének első számú vezetője, Odumin is érintett, ez pedig már önmagában is megdöbbentő. Bár soha nem találkoztam Oduminnal úgy hallottam, nyilvánosságot kerülő, tisztességes közalkalmazott, aki - már amennyire ez ilyen beosztású adminisztrátor esetében lehetséges - még emberszerető is. Ettől függetlenül folytatom a nyomozást. Mikor minden szükséges információ a birtokomban lesz, feltárom az ügyet az Igazgatótanácsnak. - Szélesen, bájosan elmosolyodott. - Ha ez összejön, megkapom a lehető legmagasabb kitüntetéseket, és az ezzel járó fizetésemelést. Aztán csak nézheted majd, micsoda hősnő válik a lorrdi Fiollából! Az űr hősnője. És te mivel foglalkozol?

- Jelenleg egy káprázatosan széplányt nézek, egyébként - tárta szét kezeit Han - űrfuvarozással foglalkozom. így akadtam össze Zlarbbal. Tudtomon kívül be akart ugratni a rabszolga-kereskedésbe. Különösebben nem részletezem a dolgot, mindenesetre nem értettük meg egymást, és ő most halott. Máskülönben mindenki azt csinál magával és mással, amit csak akar. Engem egyedül az izgat, hogy valaki átverte a fejemet tízezerrel. A Zlarbnál talált magnószalag üzenet alapján jöttem ide, hátha ráakadok a pénzemre. A váróteremben valami találkozót beszélt meg a megbízójával, pénzt kellett volna fölvennie. De te hogy kerültél a csarnokba?

- Ez volt az a füles, amit elcsíptem. Mondott még Valamit ez a Zlarb?

- Zlarbbal nem beszéltem ilyesmiről, tekintve, hogy igen hamar feldobta a talpát azt követően, hogy átdöfte egy lézernyaláb. De a nála talált üzeneteken szerepelt számos űrhajó, regiszter és bérleti engedély száma. Csaknem mind az Ammuudon lévő ügynökségtől származik. - A nő rosszallással hallgatta Hant, aki kérdéssel folytatta a beszámolót: - Megmondanád, hogy mivel férkőztem ilyen hirtelen a bizalmadba? Természetesen nem azért kérdem, mintha fenemód zavarna a dolog, szimplán csak kíváncsi vagyok.

- Egyszerű: ez az ügy nagyobb horderejű, mint amire számítottam. Szükségem van segítségre, és máshoz nem fordulhatok, hiszen a BR emberei is érintettek. Te olyannak tűnsz, aki tudja, mit csinál, és nem lehetsz tagja a rabszolga-kereskedő hálózatnak, hacsak nem mániákus gyilkosként, ilyen zavaros ügyetekbe bonyolódva éled ki perverz ösztöneidet; persze ezt én sem gondolom komolyan.

- Megdöbbennél, mi? De ne legyenek illúzióid: nem kenyerem az ilyesmi. Egyébként hogy kerültél ma a csarnokba?

- Kollégám, Magg üzenetet kapott, amit eredetileg Zlarbnak szántak. Az állt benne, hogy lesz ott egy találkozó. Mikor láttam, hogy nem sok mindent tudok kiszedni belőled, egyszerűen elküldtelek. - Han előrehajolt olyan szemekét meresztve a lányra, hogy Kuka kezdett aggódni Fiolla testi épségéért.

- És Magg követett, hogy eltakarítson az útból, ugye?

A lány őszinte megdöbbenéssel nézett Hanra.

- Ezzel azt akarod mondani, hogy valaki megtámadott?

- Igen, valaki kis híján kivont a forgalomból.

A nő mélyet lélegzett.

- Én egy fennhatósági hangár számát adtam meg. Ott állt az a hajó, amivel Magg és én jöttünk. Tudtam, hogy ugyanott lesz egy javítás alatt álló gép, de még csak véletlenül sem lesz senki a közelében. Egyébként is, Magg követte a szőrös haverodat, így jöttünk rá, hogy melyik a hajód. Aztán feljutnunk már nem sikerült. Ezt követően magam mentem el a Zlarb féle találkozóra, ahol az utasítás szerint egy ember sólyommal várt. Ezalatt elküldtem Maggot, hogy derítsen ki rólad minél többet…

Hant teljesen lekötötte a bonyolódó cselekmény szálainak bogozgatása. Arról, hogy a betörési kísérlet miatt dühösnek illene lennie, teljesen megfeledkezett. Határozottan tetszett neki a nő leleményessége, és bár taszította magabiztos határozottsága, kifejezetten bájosnak találta naivitását.

A sdzsí pincér visszajött. Két hosszú csápjával ügyesen leemelte a poharakat a tálcáról, miközben másik két csápja alátéteket helyezett Han és Fiolla elé.

- Parancsoljanak - mondta szívélyesen. -Távozáskor fizetnek, vagy írjam a számlájukra? - Kérdezte, ez előbbit, és vele némi borravalót remélve. Tette ezt annál is inkább, mert aznap már két ízben csúnyán megtréfálták gátlástalan gazemberek, kihasználván, hogy ő még nem igazán tudja megkülönböztetni egymástól a nem sdzsí egyedeket.

- Írja a számlámra - felelte gyorsan Han. A sdzsí csalódottan vette tudomásul a dolgot és minden erejét összeszedve megpróbálta memorizálni Han szagát.

A lángital pompás volt, nyelvüket égette a lángoló alkoholtól felforrósodott felszín, míg torkukat kellemesen hűtötte a jeges mézszerűen folyékony nedű. Lehajtva italukat jólesően mély lélegzéssel segítették az emésztést.

- Nem gondoltad, hogy butaság egyedül megjelenni egy ilyen randevún? - Faggatta a lányt Han.

- Volt fegyverem - közölte Fiolla. - Mégpedig olyan, amit a fegyverkeresők nem képesek lokalizálni. Sok birodalmi alkalmazottnak van ilyen. Honnan tudhattam volna, hogy ez a vacak így cserben hagy?

- Hol jár most az a bizonyos kollégád?

- Miután Magg leellenőrzött téged, visszament a szállásunkra, és minden eshetőségre készen felkészült az indulásra. Könnyen megtörténhet, hogy sürgős parancsot kapunk, és rögtön indulnunk kell.

- Ez bizony tényleg megeshet - bólogatott megértően Han. Aztán eszébe jutott, amit korábban elfelejtett, és újra ellenségessé vált. -Ez a Magg piszkált hozzá a hajónkhoz, ugye?

- Én utasítottam, hogy kíséreljen meg betörni oda, és megtudni valamit a fedélzeten; azt hittem, csak eljátszod, hogy nem tudsz semmit. Meg kell hagyni, jól félrevezettél; úgyhogy ha jóvá akarod tenni, akkor elvihetsz egy újabb sólyomlovaglásra! A halálos pillanatokat leszámítva nagyon élveztem az előzőt. Jut eszembe, miféle biztonsági rendszert építettél a hajódba? Magg biztosra vette, hogy nem lesz gond felnyitni egy egyszerű teherszállító ajtaját, de a tiétekkel mégsem boldogult. Végül feladni kényszerült az észjátékot, és feszítővasakhoz nyúlt.

- Szeretem a magányt - vigyorgott Han, de a csempészést természetesen nem említette.

- Magg azt állította, olyan erős a zár, mintha legalábbis valami birodalmi pénzszállító jármű zsilipjén lenne.

-Tapasztalt férfi lehet.

- Valóban; akad némi gyakorlata az ilyesmiben. Azért vettem magam mellé, mert meglepően széleskörű ismeretekkel bír. Azt hiszem, tiketten jól…

Ebben a pillanatban érkezett meg Csubakka és Spray. A vuki hatalmas erejével lenyomta a tynnait az asztal melletti szabad székre, majd maga is leült. Alig fért el.

- Találkoztam Fiollával, és majdnem megöltek - kezdte Han lényegre törően. - A te délutánod hogy sikerült?

Csubakka nagy, világoskék szemeivel végigmérte az őt vizsgáld nőt, majd a maga sajátos morgó, vakkantó nyelvén elmagyarázta Hannál a történteket. Közben a végrehajtó folyamatosan egyikükről a másikra pislogott.

- Ki nem állhatom a végrehajtókat - jegyezte meg Han Solo, mikor társa befejezte.

- Ebben az esetben úgy gondolom, jobb, ha én most elmegyek és… - kezdte Spray és már fel is emelkedett székéből, a vuki azonban vállára helyezte mancsát, és visszanyomta.

Han fejében összekavarodtak a gondolatok, váratlanul érte az újabb fejlemény. Azt kívánta, bárcsak ő is olyan gyorsan tudná feldolgozni az információkat, mint Kék Max. Elméletileg Spraynek még arra js volt meghatalmazása, hogy a Falcon lefoglalása során igénybe vegye a BR segítségét. Megint arra a következtetésre jutott, hogy a legtöbb, amit tehet, a szitkozódás átkozott balszerencse sorozata rovására.

A két új vendég (Csubakka és Spray) miatt ismét feltűnt a sdzsí pincér. Korábbi kínos baklövése miatt a megkülönböztetett udvariasság hangján szólt:

- Parancsol valamit, uram? - Kérdezte a vukitól. - Mit hozhatok önnek és izmos, fiatal barátjának?

Csubakka a sdzsíre vigyorgott, Spray pedig, aki már amúgy is zavarban volt, kitört:

- Semmi közünk egymáshoz, még csak nem is egy fajba tartozunk!

- Mit mondtam az előbb? - Kérdezte fenyegetően Han a sdzsítől.

- Ezer bocsánat! - Nyöszörögte a sdzsí és idegesen forgott jobbra-balra, könyörgőleg fonva össze csápjait.

- Mi történik itt? - Kérdezte Fiolla egy kukkot sem értvén abból, amit Csubakka vakkantott Hannál.

Spray széttárta úszóhártyás ujjait, mancsát felemelte, így várta meg, míg mindenki (beleértve a sdzsít is) elcsendesedett.

- Mindenekelőtt nem kérünk semmilyen frissítőt, köszönjük szépen - mondta a tynnai a pincérnek, aki ezt követően csendesen visszavonult. - Nos, a dolog úgy áll, Solo kapitány… Ne próbáljon lepisszegni uram, szeretném, ha meghallgatnának! Ön két és félezerrel tartozik a Vinda és Drag Rt-nak, mely összeget, amennyiben számláját nem egyenlíti ki, kénytelen leszek, meghatalmazásomnak megfelelően, hajója lefoglalása útján behajtani. Az mellékesen úgy fest, mintha törvénytelen módon alakították volna át…

Han összevonta szemöldökét, és Sprayre meredt.

- Épp, azon tűnődöm - kezdte -, hogy micsoda egy vésőfogazatú undormány is vagy te, és hogy miként vezekelhetnél legcélszerűbben a szemtelenségedért.

- Ez túl nyilvános hely az efféle fenyegetőzéshez, nem, Solo? - Kérdezte Fiolla.

- Jobb lesz, ha ebből kimaradsz, picim; amennyire én tudom, ti egy húron pendültök!

- A megfélemlítéssel semmire sem megy, kapitány - folytatta Spray tántoríthatatlanul, a maga jellegzetes, nyávogó hangján. - Vagy azon nyomban kifizeti az adósságát, vagy kénytelen leszek a Kikötőrendőrséghez, illetve a Biztonsági Rendőrséghez fordulni!

Han szája szólásra nyílt, de hirtelen nem is tudta, mit mondjon. Hazudjon valamit, vagy egyszerűen utasítsa Csubakkát, hogy vonja ki a forgalomból a végrehajtót? Ekkor Fiolla megszólalt:

- Majd én fizetek helyette!

Han szája tátva maradt, amint a nőhöz fordult. - Jobban teszed, ha becsukod a szád - figyelmeztette Fiolla, - mielőtt még leégne a nyelved a napon. Nézd, az én kis ügyem sokkal összetettebb, mint gondoltam. Még egy kis nyomozásra lesz szükség, mielőtt az ügyet az Igazgatótanács elé tárhatnám, ráadásul igen gyorsan végére kell járnom bizonyos dolgoknak, ami tömegközlekedési eszközökön nehezen menne. A Fennhatóság gépeire ezúttal végképp nem számíthatok; és ha sejtésem nem csal, te sem szeretnéd kitenni magad a BR kérdéseinek mindenféle kikölcsönzött és eltűnt robogókkal, összetört sólymokkal, no meg egy-két hullával kapcsolatban. Nos tehát: ha használhatom a hajódat, kifizetem az adósságodat. Ráadásul, ha jól emlékszem, szeretnéd megkapni a tízezret is; ez esetben, azt hiszem, az ajánlat mindkettőnk számára igen előnyös. - Azzal a lány Sprayhez fordult. - Na, mit szól ehhez, aprólék?

A tynnai idegesen megvakarta szőrös koponyáját, s megdöbbenve szipogott.

- Készpénzben? - Firtatta végül.

- Fennhatósági Készpénz Utalványban -válaszolta Fiolla. - Itt helyben a fele, a második részlet, pedig majd amikor végeztünk. Ez van olyan jó, mint a készpénz…

- A Csillagközi Behajtó Részvénytársaság jobban kedveli a fizetést, mint a foglalást -ismerte be a végrehajtó, - De attól tartok, nem téveszthetem szem elől önöket, amíg ki nem egyenlítik ki a teljes tartozást.

- Csak egy pillanat – szakította félbe villám gyorsan, Han - Ezt a kis mitugrász kullancsot nem vagyok hajlandó magammal vinni!

Spray rendíthetetlenül nyugodt maradt.

- Solo kapitány, a hölgy ajánlata az egyetlen lehetőség arra nézvést, hagy ön megtarthassa a hajóját.

- Téved barátom: még mindig ott a híres neves Végrehajtó Eltüntető Mutatvány - jegyezte meg Han sötéten.

- Próbálj viselkedni! - Intette Fiolla. -Egyébként sem tart sokáig az egész; ráadásul, ha nem segítesz, azt is meg kell írnom majd a jelentésemben. Ha viszont az Ammuudon székelő ügynökség leleplezéséhez hathatós segítséget nyújtasz, hajlandó leszek megfeledkezni rólad és mindama rossz pontokról, melyek a rovásodon vannak.

Han forrón remélte, hogy ez valóban így lesz, és kiöntötte maradék itala felét. Első tisztjére nézett, aki nem jelzett vissza. Még részben sem kívánta vállalni a felelősséget.

Han egy pillanatnyi gondolkodás után felkönyökölt.

- Csubi, te most vidd vissza Kukát és ezt az evezőlábút! Én új megbízónkkal majd utánatok megyek, de előbb felszedjük valahol a segédjét. Tedd meg a felszálláshoz szükséges előkészületeket, aztán indulunk az Ammuudra,

Fiolla fürgén kitöltött egy nyomtatványt, és az azonosító sarokra helyezte ujjlenyomatát. Átadta az utalványt Spraynek. Han látta, hogy az utalvány szabad felhasználású költségvetési számla, ami bizonyosságot adott a felől, hogy a lánynak valóban komoly beosztása lehet a Fennhatóságnál.

A vuki felállt, és háta mögött Kukával úgy tornyosult Spray mellett, mint valami hatalmas, eleven felkiáltójel. A tynnaira persze ez sem hatott; felállt, fesztelenül és udvariasan hajolt meg Fiolla előtt.

- Köszönöm, hölgyem, hogy ilyen ésszerű és hathatós segítséget nyújtott nekem a kellemetlen incidens lezárásában.

Elindultak az ajtó felé. Csubakka búcsúzólag morgott egyet Han és Fiolla felé: a nő viszonozta a vuki búcsúköszöntését, s bár a torokhangot nem tudta utánozni, a vicsorgás elég vuki szerűre sikeredett. Csubakka előbb meglepődött, aztán felkacagott (azt már ismerjük, hogyan), aztán megszaporázta lépteit Kukával együtt, hogy Sprayt utolérjék.

- Jó a mimikád - mosolygott Han, s közben eszébe jutott, hogy a várócsarnokban hogyan utánozta a lány a négykarú ügyintézőt.

- Ahogy ezt már korábban is említettem: a Lorrdról származom, - Han már mindent értett.

A lorrdiak alárendelt fajként éltek számos generáción keresztül, a Kanz zavargások idején. Parancsolóik megtiltották, hogy énekeljenek, táncoljanak, vagy bármilyen módon kommunikáljanak egymással rabszolgamunka közben, így a lorrdiak arra kényszerültek, hogy kifejlesszék rendkívül bonyolult és kifinomult kéz és testtartásokból, valamint mimikai jelekből álló gesztusnyelvüket. Már generációkkal ezelőtt, a Régi Köztársaság és. a Jedi Lovagok háborújában felszabadultak a rabszolgasorból, de megtanult és átörökített csodálatos képességüket, a galaxisban egyedülálló mimikai érzéküket megőrizték.

- Szóval így jöttél rá, hogy Csubi és én a 131 - es asztalt figyeljük!

- Úgy olvastam gesztusaitokból, mint más a nyitott könyvből. Mindent elárultatok gondolataitokról, valahányszor valaki megközelítette az asztalt.

”Fiollát lorrdi származása nyilván még inkább ösztönzi a rabszolga-kereskedelem felszámolásáért folytatott harcban” - gondolta Han. Meg aztán az sem mindennapi dolog, hogy egy lorrdi ilyen messze dolgozzon otthonától, különösen a Szövetségi Szektor Fennhatóságának alkalmazásában.”

Ahogy felhajtották az utolsó kortyot is, Han rámutatott a lány csekkfüzetére, és így szólt:

- Igaz, néha sokkal többre jutnál egy lézerfegyverrel, De azért ha nekem lenne egy ilyen csinos kis füzetem, én bizony vennék magamnak egy nyugodt kis bolygót, és visszavonulnék a strapás élettől.

--Látod, épp ezért nem lesz ilyened soha - jegyezte meg a nő, miközben felállt az asztaltól. - Ez a rabszolgaügy az én nagy kitörési lehetőségem. Semmi sem tarthat majd vissza valami kényelmes és biztonságos vezető pozíciótól!

A sdzsí pincér visszajött, látva, hogy az asztal megüresedett. Érzékeny szaglócsápjaival próbált tájékozódni. Észrevette Hant és Fiollát, óvatosan megközelítette őket a tálcájára előkészített számlával.

- Emberek, azt hiszem, ez az önök számlája - kockáztatta meg.

- A miénk? - Az anyagilag teljesen leégett Han színészkedésbe kezdett. - Épp csak az imént érkeztünk. Most akartam megkérdezni, vajon van-e szabad hely, mert erre várunk már egy ideje. És erre maga idetolja az orrom elé valami vadidegen pacák számláját, mikor még egy kortyot sem ittam! Hol az üzletvezető?

A sdzsí előre-hátraforgolódott, és döbbenten forgatta csápjait. Érzékszervei roppantmód kifinomultak voltak ahhoz, hogy különbséget tegyenek sdzsí és sdzsí között, de az emberi lényeket igenis egyformának találta.

- Egészen biztos ebben, uram? - Kérdezte Hant, majd beletörődve folytatta. - Sajnálom, rettenetesen sajnálom, lehet, hogy összekevertem önöket másokkal! – Az üres asztalt kémlelte szánalmasan összekuszálódó csápokkal. - Nem látták véletlenül őket, amint elmentek? Ha megint fizetség nélkül lépett le valaki, fuccs az állásomnak!

Fiolla nem bírta tovább nézni ezt a kutyakomédiát. Zsebébe nyúlt és egy marék aprópénzt dobott a tálcára.

- Solo, maga egy lelketlen alak!

A sdzsí visszavonult, hálálkodva rázta meg csápjait. Fiolla ezenközben kinyitotta az ajtót.

Minden életforma magára Van utalva. Boldoguljon ki-ki ahogy tud - zárta le az ügyet Han Solo.

HATODIK FEJEZET

Fiolla, ahogy ez az előzmények alapján várható volt, az űrkikötő legelőkelőbb szállodájában lakott, a Hotel Imperialban. Han összekapta magát, és igyekezett nem úgy festeni, mint aki egyáltalán nem idevaló. Erőltetett fesztelenséggel követte Fiollát az előcsarnokon keresztül, a drágakövekkel ékesített oszlopsor mentén. A folyósok süppedős plüss szőnyege jól illett színében a boltíves mennyezethez és a míves munkával készített, drága bútorokhoz, szekrényekhez, fogasokhoz. Az épület belső termeiben erős megvilágítás és dús növényzet fogadta az arra járót.

Fiolla ezzel szemben hűvös volt és nem törődöm, ugyanakkor szinte természetesen arisztokratikus még az egyszerű overallban is. A liftben a hetvenedik szintet jelző gombot nyomta meg.

Lakosztálya a luxuskategóriába tartozott ugyan, de nem bizonyult szükségtelenül túlcifrázottnak. Hannak az a megérzése támadt, hogy a lány megengedhetett volna magának drágábbat is, csak azt már közönségesnek találta.

Abban a pillanatban, ahogy a nő kinyitotta az ajtót, Han megsejtette, hogy valami nem stimmel. A berendezési tárgyak rendetlen kupacokban hevertek szerteszét. A fekvő- és ülőalkalmatosságok párnáját felszakították és feltúrták. A fiókokat felfeszítették, a lemezeket, szalagokat és egyéb adatrögzítőket, amiket Fiolla munkájához használt, szétszórták a padlón.

Han visszarántotta Fiollát az ajtóból, s közben észbekapott, hogy nincs fegyvere.

- Van nálad másik pisztoly? - Kérdezte súgva a lánytól, aki tágra nyílt szemekkel rázta a fejét. - Akkor add ide a tiédet, az is jobb, mint a semmi.

Fiolla kétségbeesve nyújtotta Hannak a működésképtelen fegyvert. A pilóta egy pár pillanatig figyelmesen hallgatózott, de semmi jel nem utalt arra, hogy még mindig a szobában lenne az, aki a felfordulást okozta. Óvatosan lépett be a lakosztályba, és végignyitogatta az összes ajtót. Mindenütt hasonló kép fogadta, de maga a tettes nem mutatkozott.

A bejárati ajtót ”teljes elszigeteltség” állásba helyezte.

- Hol találom Magg szobáját? - Kérdezte. A lány megmutatta.

- Ez a lakosztályunkat összekötő ajtó; ilyeneket szoktunk kivenni, mivel a vizsgálatok gyakran napokig is eltartanak.

Han óvatosan lépett be az összekötő ajtón. Ugrásra készen figyelt minden apró figyelmeztető jelre, de a szoba, csak úgy, mint Fiolláé, teljesen üresnek bizonyult.

- Visszaküldted, hogy csomagoljon össze? - Kérdezte Han. Fiolla bólintott, és döbbenten nézett szét a feldúlt szobában. - Nos, valaki őt is összecsomagolta. Szedj össze mindent, ami a kezed ügyébe esik, tömd tele a zsebeidet és tűnjünk innen, amilyen hamar csak lehet.

- De mi lesz Maggel? Jelentenünk kell az esetet a BR-nek! - A lány hangja egyre halkult, ahogy visszalépett saját szobájába.

Han közben beprogramozta a szálloda robotrendszerét egy generál-rendrakásra, majd Fiolla után indult.

- Nem megyünk semmiféle BR-hez - közölte a lánnyal. - Könnyen lehet, hogy ők is benne vannak a dologban, vagy nem te mondtad korábban? Különben is, nem hiszem, hogy segíthetnének.

A lány szobájában is elrendelte a takarítást. Fiolla is végzett a maga dolgával: overalljának zsebei dugig teltek, vállán tömött szatyor lógott.

- Sajnos igaz, amit a BR-ről mondasz - ismerte el. - Mit csinálsz?

Han visszafordult hozzá a robotirányító vezérlőpultjától.

- Honnan is tudhatnád te. A gazdag turista, hogy mit csinálok? Ha tényleg tudni szeretnéd: utasításokat adtam a személyzetnek, hogy pakoljanak el mindent. Később visszajöhettek az itt hagyott dolgokért. ”Legalábbis remélem” - tette hozzá magában. - Kifizetted már a szobákat? Oké, akkor tűnjünk el innét!

Han kikukucskált, aztán kiléptek a folyosóra. Amíg lelifteztek az előcsarnokba, Han feszült volt, akár a felhúzott rugó, de sem a liftben, sem az előcsarnokban nem történt semmi nyugtalanító. Egy robo-taxi elszállította őket a teherberakodó kapuig, ami sem a Falcontól, sem az űrkikötő bejáratától nem volt messze.

Amint a kifutópályán parkoló Falcon közelébe értek, Han lerántotta Fiollát egy kisméretű orbiter mögé, és a környéken lebzselő gyanús alakokra mutatott.

- Felismered bármelyiket is?

A nő hunyorgott a ködös napsütésben.

- Ó, azokra az aranyszín bőrű alakokra gondolsz? Nem ők üldöztek véletlenül bennünket ma délután olyan kitartóan? Vajon mit kereshetnek itt?

Han fontoskodó arcot vágott.

- Eljöttek, hogy felkérjenek bennünket, lépjünk be az aerobic-klubjukba! Igazán nem tudom, mi másért jöhettek volna…

-De tényleg, miért jöttek? - Erősködött Fiolla, eleresztve füle mellett a megjegyzést.

Han előbányászta övére függesztett táskájából a makro távcsövet. Látta Csubakkát, amint a pilótafülkében felszálláshoz készíti elő a Falcont.

- Legalább Csubakka a fedélzeten van -mormolta a lánynak. - Spray és Kuka szintén a gépen lehetnek. Aranybőrű barátaink minden bizonnyal már csak ránk várnak, hogy megkezdjék az akciót.

Reménytelennek tűnt, hogy utat törjenek maguknak. A vállalkozás csak kudarccal végződhetett volna. Még ha ő és Fiolla a Falcon ágyútüzének fedezékében esetleg el is jutnak a hajóig, arra semmi esélyük nem marad, hogy a biztonságiakat és a járőröket kijátszva sértetlenül átlépjenek a Falconnal a hipertérbe.

Fiolla tűnődve alsó ajkába harapott.

- Vannak rendszeres turistajáratok is az Ammuudra, azzal is elmehetnénk, amíg ezek figyelik a hajót. Ott aztán találkozhatnánk Csubakkával. De hogy tudassuk vele a tervünket?

Han végignézett a kifutópálya feléjük eső oldalán sorakozó űrhajókon.

- Van itt minden, ami nekünk kell! - Közölte, végül, majd, kézen fogva a lányt, elosont a hajók mögött.

Odaértek a kiszemelt teherszállítóhoz. Éppen üzemanyaggal töltötték fel, így oldallemezei egy ponton nyitva álltak. Han beugrott a résen, és húsz másodpercen belül feltűnt a teherszállító pilótafülkéjének ablakában.

- Nincs itthon senki - mondta a lánynak, és felsegítette. Betuszkolták magukat a szűk pilótafülkébe. Han makro távcsövét Csubakkára szegezte, s mikor a vuki a teherhajó felé fordult, Han felvillantotta a teherhajó leszállófényeit. A vukinak ez sajnos elkerülte a figyelmét.

Még négyszer kellett megismételni a műveletet, mire feltűnt neki a dolog. Han látta, amint első tisztjének bozontos karja lenyúl a vezérlőpulthoz, majd a Falcon leszállófényei is felvillantak, kétszer.

Fiolla közben fél szemmel a rájuk várakozó lényeket figyelte, kíváncsian, vajon észrevesznek-e bármit is abból, ami a két hajón folyik. Kiszúrta, hogy még négy jól álcázott lény figyeli a Falcont.

Csubakka, felismervén a helyzetet, úgy tett, mint aki bemelegítésképpen próbálgat a gépen ezt-azt, mialatt Han leadott neki egy sor rövid és hosszú jelekből álló üzenetet, melyekkel részletesen leírta helyzetüket és felvázolta tervüket.

A pilótafülke szűk terében a gyönyörű lány testének közelsége és parfümjének illata mély hatással volt rá.

Mikor befejezte az üzenetet, a Falcon lámpái még kétszer felvillantak, jelezve, hogy Csubakka mindent megértett. Amikor aztán lesegítette a raktárzsilip ajtaján keresztül Fiollát, egy technikussal találták szembe magukat.

- Hát maguk mit kerestek itt?

Fiolla félvállról, és meglehetősen csípősen szólt vissza:

- Hol van az előírva, hogy a reptér biztonsági szolgálatának válaszolnia kell a kisegítő személyzet ostoba kérdéseire? Nos? Egyébiránt ki a maga főnöke?

A technikus mormogott valamit a bajsza alatt bocsánat kérőleg, zavartan toporgott, és annyit válaszolt, hogy ”ő csak úgy kérdezte” Fiolla vetett egy utolsó megvető pillantást a technikusra, majd kart karba öltve Hannal együtt eltávozott.

- És most? Helyet foglalunk a legközelebbi járatra? - Kérdezte a koréliait.

- Igen. Elmagyarázom, hogy hogyan kell hamis papírokkal, álnéven utazni. Csubi még marad egy ideig, csak ha már leléptünk, akkor ered utánunk. Arra nem számítanak aranybőrű barátaink, hogy a hajó nélkülünk is elindulhat, úgyhogy Csubakkának nem lesz nehéz dolga. Találkozunk az Ammuudon!

- Szerencsénk van - jegyezte meg Fiolla, amint nézték a holomenetrendet a váróban. -Itt egy gép ami még ma este indul, egyenesen az Ammuudra.

Han rázta a fejét.

- Nem, nem. A mi hajónk az lesz; a 714-es ingajárat.

A lány összeráncolta homlokát.

- De hiszen az a gép még a naprendszert sem hagyja el!

- Épp ezért senki sem fogja figyelni - magyarázta Han. - Ha valamit figyelni fognak, akkor azok biztosan a hosszú távú, közvetlen járatok lesznek. A menetrend szerint van átszállás az Ammuudra az ingajáratokról is. Ráadásul az a gép, amit én szemeltem ki, épp most indul, úgyhogy siessünk!

Igyekeztek a legkevésbé feltűnően viselkedni, megvették a jegyeket, és még idejében elérték az indulási kaput. Mivel a gép csak naprendszeren belüli járat volt, nem szerelték fel hálófülkékkel, ellenben kényelmes gyorsuló székekre leltek Han bekapcsolta a biztonsági övet, hátrahajtotta a szék támláját, és kényelmesen elhelyezkedve szundítani próbált.

Fiolla elfoglalta az ablak melletti ülést, ami ellen Han nem emelt kifogást.

- Miért akartad, hogy készpénzben fizessek? - Faggatta a lány.

Solo kinyitotta egyik szemét és hosszasan tanulmányozta a gyönyörű teremtést.

Így akarsz közlekedni, hogy készpénzcsekkeket osztogatsz egy nyitott bankszámláról? Jó, menj csak! Ezzel az erővel egy feliratot is akaszthatnál a nyakadba ezzel a szöveggel: FELHATALMAZÁS VOLNA SZÍVES VALAKI LEPUFFANTANI?

Fiolla hangja egyszerre remegni kezdett.

- Gondolod, hogy ez történt Maggel? Han újból becsukta a szemét, száját összeszorította.

- Egyáltalán nem. Ragaszkodni fognak hozzá, mint a legkedvesebb baráthoz. Amit mondtam, csupán annyit jelent, hogy te is követnéd a példáját. Ne figyelj rám! Néha túl sokat beszélek.

Fiolla szándékolt vidámságot hallott ki a hangjából.

- Vagy éppen hogy nem beszélsz eleget, Solo. Még nem sikerült eldöntenem…

Elhelyezkedett, hogy figyelje a leszállást. Han, aki már több ilyet látott, mint ahányszor a kilincset fogta, álomba merült, mielőtt a troposzférát elhagyták.

Mikor elérték a Roonadant az ötödik bolygót azok közül, amelyek a Bonadan-rendszert alkotják rájöttek, hogy lekéstek a csillaghajó csatlakozást. Hajójukat késleltették különböző csatlakozási problémák ürügyén, ám nyilvánvaló, hogy a csillagok között rendszeresített járatokat nem lehet feltartani a bolygóközi közlekedés zavarai miatt. Ezek a hajók hajszálpontos menetrend szerint közlekednek így a hipertér ugrások időpontjai is pontosan ki vannak számolva mind a fedélzet, mind az irányító központ komputerein. A pontos menetrendtől való eltérés, rosszat tett volna az üzletnek.

- Azt bezzeg nem bánják, ha az ember egy ilyen sziklán kénytelen rostokolni! - Dühöngött Han, aki híres volt arról, hogy Kessel-fűszertől mámoros fejjel is úgy tudta a hiperugrást kiszámolni, hogy közben is megváltozhattak a paraméterek.

- Fejezd be a siránkozást! Azzal már semmire sem megyünk - érvelt Fiolla - Akad egy másik hajó, amellyel eljuthatunk Ammuudba. Látod? 332-es indulási szektor.

Solo ránézett a listára.

- Megbolondultál? Ez egy M-osztályú hajó. Valami turistajárat. Nézd meg, kétszer fognak megállni. Nem! Három különböző bolygónál! Es nem használnak hipersebességet sem.

- Ez a leggyorsabb út Ammuudba - mondta Fiolla kissé sértődötten. - Vagy inkább visszafordulsz, és megpróbálsz kibékülni azokkal, akik keresztülüldöztek minket egész Bonadanon? Vagy esetleg vársz, amíg ránk akadnak?

Han fájdalmasan gondolt arra, hogy Csubakka és a Millennium Falcon már az Ammuudon várakozik rájuk.

- Azt még véletlenül sem feltételezem, hogy van elég pénzed ahhoz, hogy béreljünk egy gépet anélkül, hogy csekket kellene használnunk…

Fiolla édesen mosolygott rá:

- Pedig egész kis flottára valót gyűjtöttem össze a bor ügyléteimből. Próbálj meg racionális lenni, Solo!

- Jól van, elég! Így legalább nem vesztegetünk el többet néhány standard időegységnél.

A helyfoglalási pulthoz menet tucatnyi különböző világból származó utazót hagytak el. Akadtak köztük mozgóhúsú” couratainok, exoszkeletális utazó öltönyeikben, a legvékonyabb atmoszféraréteget lélegezve be; voltak nyolclábú wodok, melyek igen nehéz léptűek és 2g standard gravitáció alatt már teljesen használhatatlanokká válnak. Megfordultak itt szépen kikerekedett jastaalok, akik trillázó hangon kommunikáltak, miközben félig csúszva haladtak előre, szárnyaikat enyhén kieresztve; és persze a humanoid megjelenési forma variációi is.

Hirtelen egy kéz ereszkedett Solo vállára, mire ő olyan gyors mozdulattal pördült meg, amely nem hogy csak megszabadította a fogástól, de bizonyos távolságot is eredményezett közte és a másik között. Ezzel egy időben a kezét megszokott mozdulattal fegyverére helyezte… volna, mert hála a szigorú rendszabályoknak, ott most az üres fegyvertáskán kívül semmit sem talált.

- Nyugi, Han; látom, a régi reflexek nehezen hunynak ki - nevetett fel a fickó, aki meglepte.

Mivel Han már felkészült, hogy Zlarb ügyfeleivel vagy a BR egy szakaszával kell szembenéznie, hirtelen megnyugvást érzett, ami rögtön aggodalomba csapott át, amint felismerte az illetőt.

- Roa! Hát te mit csinálsz itt?

Roa meghízott, nem is kicsit, ám ez mit sem változtatott barátságos vonásain. Az egyik legjobb csempész és harcos volt, akit Han valaha ismert.

Roa mosolygott atyai kedvességgel és bizalommal nézett rá, mint mindig mindenkire.

- Csak éppen átszállók, mint mindenki más, fiam, és közben rájöttem, hogy téged látlak válaszolta.

Konzervatív bézs öltönyt viselt, puha fehér cipővel, és szivárványszínű selyemövvel. Drága aktatáskát tartott kezében, amely tulajdonképpen teljes irodája is volt egyben.

- Emlékszel Lwyllre? Emlékszel, biztos vagyok benne…

Az említett nő mellette állt. Most előrébb lépett:

- Mi van veled, Han? - Kérdezte telt hangján, melyet Han olyan jól ismert Lwyll nem változott meg annyira, mint a férje: még mindig csábító volt fehérszőke hajának ráfos hullámaival és elegáns vonású arcával. Igazából Han nem is találta idősebbnek annál, amilyen utolsó találkozásukkor volt. Hány standard év is telt el az óta?

Nyomban visszatért a Roával töltött idők emléke, amikor belefáradt abba, hogy egy legyen a becsületes emberek közül; egy csöppet sem számító űrhajós néhány lépésre a teljes szegénységtől, egy a csillagok vándorai, azok közt, akik az űr kedvéért elhagyták a planétákat, az otthon, a nyugalmas életet. Beállt Roához.

Ő volt az, aki Hant először vitte egy lélegzetelállítóan izgalmas ”Kessel-futamra” amely majdnem az utolsó is lett egyben. Roa szervezetében hírnévre tett szert, mint olyan fickó, aki minden őrültségre képes, félelmetes kockázatot vállalva az illegális haszon megszerzése végett.

Régen elváltak már útjaik, a csempészek és a tolvajok közti megbecsülés romantikus mítosszá lett. Han első reakciója Roát látva a kellemes érzés volt, ezt hamarosan követte a gyanú, hogy találkozásuk talán nem is a véletlen műve. ”Lehetséges, hogy a csillagközi alvilág révén már hírt kaptak róla, hogy vérdíjat tűztek ki a fejemre?” De Roa egyelőre semmi jelét nem mutatta annak; hogy a BR-t szolgálná. Fiolla megköszörülte torkát, és Han bemutatta őt is. Roa Han üres fegyverövére mutatott:

- Szóval te már kiszálltál a játékból, mi? Nem hibáztatlak, Han. Magam is kiléptem, miután feloszlottunk. Lwyllnek és nekem akadt egy meleg helyzetünk, ami már önmagában is elég lett volna. Végül is az üzleti élet nem áll olyan messze a régi profilunktól. A bűnözői múlt időnként komoly segítséget jelent. Neked mi az új szenvedélyed?

- Egy behajtó céget alapítottam. Han Solo és Társai Részvénytársaság.

- Ah, ez rád vall! Te mindig azért harcoltál, ami éppen jött. És hogy van a régi haverod a vuki? Látsz néha valakit a régiek közül? Treggát; esetleg Vonzelt?

- Tregga kemény fizikai munkát végez az Akrűtótaron; elkapták, mikor szabadulni próbált egy rakomány chak-gyökértől. Sonnkxt egy kézbesítő-szolgálatot indított, egyik napról a másikra él. A Brill-ikrek halottak; egy őrcirkáló lőtte ki őket a Tion Fennhatóságnál. Vonzel pedig kényszerleszállást végzett, és ami megmaradt belőle, már csak egy életmentő-klinikának haszon. Egy minden igényt kielégítő szervbankká változott szegény…

Roa szomorúan rázta meg a fejét.

- Igen, elfelejtetem, hogyan is lett vége a társaságnak. Csak keveseknek sikerült, Han.

Visszatért a valósághoz, a jelenbe. Vállait felhúzta, két ujját selyemövébe dugva kihúzott egy névjegy kártyát.

- Az ötödik legnagyobb import-export cég a miénk a mindenségnek ezen a részén dicsekedett. Van néhány emberünk, a legjobbak az adók és a tarifák területén. Ugorj be valamelyik nap, hogy elbeszélgessünk a régi időkről!

Han átvette a kártyát, Roa pedig a feleségéhez fordult:

- Utánanézek, átvitték-e a csomagjainkat, te pedig nézd meg, hogy visszaigazolták-e a foglalásunkat a járaton, drágám! - Egy ideig gondolkodott. - Szerencsések vagyunk, hogy megúsztuk igaz, Han?

- Igen Roa, szerencsések.

Az idősebb férfi vállon veregette, udvariasan elbúcsúzott Fiollától, és elvonult.

Lwyll - megvárva, hogy a férje elmenjen - Hanra vetett egy mindent tudó, lelkes pillantást:

- Azért te nem vagy teljesen kint belőle ugye, Han? Hát persze, hogy nem, Han Solo! Mindenesetre köszönöm, hogy nem mondtad el neki!

Megérintette Han vállát, és otthagyta őket. .

- Érdekes barátaid vannak. - Ez volt Fiolla egyetlen hozzáfűznivalója a dologhoz, de látni valóan más szemmel nézett Hanra. Fiatalos pillantásában ott lakozott a bizonyosság: Han olyan bevetés túlélője, amely komoly veszteségaránnyal dicsekedhetett.

Roa elvonuló hátát nézve Han az adó meg tarifa szakértőkre gondolt, és eljátszadozott a névjegykártyával.

- Solo, ébredj fel! - Nógatta Fiolla. - Törődjünk most saját magunkkal és azzal, hogy a nyakunkon maradjon a fejünk!

Han indult a helyfoglalási pulthoz. ”A dolgok állhatnának rosszabbul is” gondolta.

- Azzal nem segítesz rajtuk, hogy bámulod őket - mondta Fiolla a szerencsejáték asztalokra utalva, amelyek a várakozási csarnoktól kissé távolabb, az elegáns fogadó szalonban álltak.

Fiolla tiszta, fényes köntöst és polykromatikus selyemből készült, puha esti mokaszint viselt. Az öltözetet hozta magával, eddig jobb felső combzsebében és a bal alsó bokánál levő zsebben raktározta gondolván, hogy overalljai mindenhová jók lesznek, kivéve a reprezentatív helyeket. Most felvette ezeket is, a változatosság és lelki egyensúlya megőrzése kedvéért. Han továbbra is hajózó ruháját viselte, bár a gallérrészt összehúzta

- Végigmehetnénk azon, amit eddig tudunk - javasolta a nő.

- Mást sem csinálunk, mióta a fedélzetre szálltunk - grimaszolt Han.

Ez nem volt teljesen igaz. Számos egyéb dologról beszélgettek az utazás alatt; Han élvezetes és lelkes útitársnak találta a nőt; sokkal inkább, mint bárki mást az utasok közül; ennek ellenére kabinjának ajtaját az éjszakának megfelelő idő alatt állandóan zárva tartotta. Számos történettel szórakoztatták egymást. - Fiolla elmagyarázta neki, hogy ő és asszisztense, Magg, meghallgatáson tartózkodtak a Bonadanon, amikor a hordozható üzenetrögzítő komputere kis időre meghibásodott, így Maggét vette igénybe, melynek nagyobb kiterjedésű kibernetikus háttere volt, lévén összességében is komplikáltabb szerkezet. Néhány véletlen melléütés betekintést nyújtott számára a Bonadan titkos információs rendszerébe. Talált feljegyzéseket a rabszolga-csoportok működéséről és Zlarb kifizetési könyveléséről is.

Han figyelmét még mindig a játékosok kötötték le, akik vágy szerencséjüket vagy tudásukat tették próbára az ”Ötödik Pont”-on, a ”Beugrató”-n, a ”Hazug-döfés”-en, a ”Vektor”-on és vagy fél tucat egyéb játékon. Két standard időegység óta, mióta a Lady of Mindor utasszállító fedélzetére lépett, próbált kiagyalni valamit, hogy beállhasson a játékosok közé. Mióta kipihente magát, a tétlenség szinte elviselhetetlenné vált számára.

Fiolla végérvényesen kijelentette, hogy ebben támogatja, annak ellenére, hogy Han többször leszögezte: befektetései busás haszonnal járnának. Aztán rámutatott, hogy ha nem vesztegeti el a pénzét külön kabinra, most rengeteget adhatna neki kölcsön.

-Nem akadt időm felfrissíteni papás mamás tudásomat - volt Fiolla válasza. - Azon kívül, ha olyan híres szerencsejátékos vagy, hogy lehet, hogy abban a süteményes dobozban repülsz körbe-körbe, ahelyett, hogy csillagjachtod lenne?

Han témát váltott.

- Két időegység óta veszteglünk ezen a szemétdombra való roncson. Ezzel eljutni az Ammuudra! Nem csoda, ha megbolondulok. A Falcon annyi idő alatt odarepített volna minket, amennyi ezeknek a bolondoknak az indítóállomás feltakarításához szükséges!

Felállt a kisasztaltól, ahol étkeztek.

- Legalább nemsokára látjuk a bolygóhullást. Azt hiszem, megyek és még egyszer odaadom a ruháimat a robotkomornyiknak, csak úgy a móka kedvéért.

Fiolla megragadta a csuklóját.

- Ne légy már olyan elkeseredett! És kérlek, ne hagyj itt egyedül; félek, hogy a Ninu pap megint letámad a formális absztinencia előnyeiről tartott előadásával. És ne fűzz hozzá kommentárt! Gyere, befizetlek egy menetre a ”Csillagok Háborújá”-n. Ezt még megengedhetjük magunknak.

Nem sok utas maradt a hallban, mert a Lady of Mindor már leszálláshoz készülődött. A legtöbb utas csomagolt, vagy az utolsó percek egyéb bokros teendőit végezte. Han beadta a derekát és átmentek a zseton játékok bankjához.

Fiolla utánozni kezdte Han tért ölelő lépteit, a férfi mellett haladva. Karját lóbálta, vállát hátracsapta és kissé túlozva himbálta csípőjét, mintha láthatatlan lézerpisztoly húzná az oldalát. Ugyanúgy pásztázta végig a termet, összevont arrogáns szemekkel, mint ő, továbbra is egyszerre lépve vele.

Mikor Han észrevette; rögtön magára ismert. Körülnézett, keresve, hogy kinek jutott esetleg eszébe nevetéssel próbálkozni.

- Befejeznéd? - Kérlelte fojtott hangon a lányt, - Még a végén kihív valaki párbajra.

Fiolla vigyorgott.

- Akkor majd megállítja egy sugárcsapás, fiúka. A mestertől tanultam.

Han maga is nevetett, a lány akaratának megfelelően.

A Csillagok Háborúja” játék két hajlított monitorból és kontroli-egységből állt, majdnem teljesen körülvéve a két játékállomást. Közöttük helyezkedett el a hatalmas holotank, részletes csillagvázlatokkal, a kontroll-egység vezérlőrúdjaival mindkét játékos hajók ezreit küldhette csatába a komputer modellezte űr mélyére.

Han megállította a nőt, amint az egy zsetont készült bedobni.

- Sohasem rajongtam igazán a Csillagok Háborújáéért. Túlságosan is hasonlít a munkámhoz.

- Hát akkor mit szórnál egy utolsó andalgáshoz a sétálófedélzeten?

Felmentek a csigalépcsőn: teljesen egyedül voltak a sétálón. A többi utas talán már belefáradt a hely egyhangúságába. Az egész egy egyetlen üvegacélból készült, vékony, tíz méter hosszú és öt méter széles lemez volt, a hajótest vonalát követő íveléssel. Egy kisgyermek lelkesedésével bámulták a hipertér lenyűgöző fényjelenségeit. Kis idő múltán agyuk és szemük megpróbált rendet teremteni az üvegacélon túli káoszban, amelyből néha alakok, alakzatok tűntek elő - legalábbis úgy vélték.

Fiolla látta, hogy Han még mindig zavart.

- Csubira gondolsz, ugye?

- Nem lesz vele gond. Remélem, nem izgatja magát a késésünk miatt, és nem csinál valami bolondságot…

A hangosbemondó elrecsegte az utolsó figyelmeztetést a normálsebességre való átállás előtt - bár ez inkább a személyzetnek szólt, mintsem az utasoknak. Nem sokkal később Fiolla torkából halk, elragadtatott kiáltás tört fel, amint a hipersebesség okozta háromdimenziós vonalrajz lassan csillagok mezejévé olvadt.

A hajó pozíciója miatt nem láthatták sem az Ammuudot, sem annak kísérő bolygóit.

- Milyen sokáig tart! - Csodálkozott Fiolla, mikor szirénák szólaltak meg a hajó egész hosszában. A világítás egyre gyakrabban kihunyt, villogni kezdett, majd a sokkal halványabb vészvilágításnak adta át helyét. Utasok rémült kiáltásai visszhangzottak a folyosón.

- Mi történik itt? - Aggodalmaskodott Fiolla - netán egy örvény?

- Nem légörvény ez - állapította meg Solo. - Mindent lezártak, kivéve a tartalékrendszert; bizonyára a pajzsba igyekeznek energiát áramoltatni.

Han megfogta a lány kezét, és visszaindult a lépcső irányába.

- Hová megyünk? - Kérdezte a lány.

- A legközelebbi vészzsiliphez vagy mentőcsónak állomáshoz - üvöltötte Han a választ.

A szalon elhagyatott volt. Ahogy a folyosóra értek, a hajó megrázkódott alattuk. Han a sokat tapasztalt űrjáró gyakorlatával tartotta meg egyensúlyát, miközben elkapta Fiollát is, mielőtt az egy lámpaernyőnek tántorodott volna.

- Valami nekünk jött! - Állapította meg Han.

Mintha csak a mondottakat támasztaná alá, abban a pillanatban súlyos, automatikusan és hermetikusan záródó rekeszajtót hallottak a helyére csúszni valahol a hajón. A Lady ofMindor külső burka sérülést szenvedett, betört.

Egy légi kísérő rohant végig a folyosón, egyik karja alatt mentő táskával. Mikor Han látta, hogy nem fog megállni, két kézzel megmarkolta zsinóros öltözékét.

- Engedjen! - Mondta a steward, miközben igyekezett kiszabadulni. - A saját részlegükben kellene, lenniük! Minden utasnak el kell foglalnia a helyét!

Han megrázta.

- Előbb megmondod, mi folyik itt!

- Kalózok. Kilőtték a fővezérlést, amint átváltottunk a hipersebességről.

A hír annyira meglepte Hant, hogy eleresztette a férfit. Az, miközben tovább rohant, még visszakiáltott:

- Térjenek vissza a részlegükbe, őrültek! Oldalba támadtak bennünket!

HETEDIK FEJEZET

- Ez a bárka egy gutaütés - jelentette ki Spray a Falcon első tiszti kabinjában, miközben megtette következő lépését a játéktáblán.

Csubakka, miközben elemezte Spray nem éppen ortodox stratégiáját, szakított időt arra is, hogy félelmetesen morogjon.

A végrehajtónak, aki már hozzászokott a vuki kitöréseihez, szeme sem rebbent. Idejét a kabin technikai egysége és a játéktábla között osztotta meg - nehéz meccset kínálva a Falcon első tisztjének egyidejűleg azzal, hogy Csillagközi Begyűjtő Részvénytársaság iránti kötelességérzetből a hajó kombinált működési beállítását és ellenőrzését futtassa a komputeren.

Ha jól belegondolok - elmélkedett a vuki - ez a tynnai nem is rossz technikai pilóta. Még a Bonadanról történő felszálláskor is segített.

Csakugyan Spray volt a segédpilóta, és profi módon segédkezett a hiper sebességre való átváltásban, bár kissé meglepődött, mikor megtudta, hogy Han és Csubakka magukban is szoktak repülni. Han baloldalra hátra - fordulva, hogy véghezvigye a navigátor feladatait is, a vuki pedig jobbra dőlve, hogy a comno - egységet kezelje, amikor szükség úgy hozza.

- A külső csalóka - folytatta Spray. - Tisztában vagy vele, hogy az általatok beállított felszerelés nagy része csak katonai használatra engedélyezett? És az arzenál színvonala túl magas. Főleg tömeg és emelkedés arányában nézve. Hogyan sikerült Solo kapitánynak egy megbízhatatlant szereznie a Fennhatóság területén belül?

A vuki szőrös állát két tenyerébe támasztva még közelebb hajolt a játéktáblához, mint aki nem hallotta jól a kérdést. Még ha képes is lett volna fennkölten társalogni, akkor sem fecsegne Spraynek bizonyos dolgokról, főleg nem a törvényszegés bármely fajtájáról, amely a Fennhatósággal áll összefüggésben,

Miniatűr holoszörnyek várakoztak a játéktáblán, különféle kihívásokat kiabálva egymásnak. Csubakka védelmi vonalán áthatoltak Spray támadói. A külső és belső fenyegetettség kérdése olyan Összetett dolog volt, amely magában hordozta mind a győzelem, mind a veszteség paramétereit. A vuki orra egész apróra húzódott össze a gondolkodástól. Egyik szőrös ujját kinyújtva lepötyögte következő lépését a vezérlő klaviatúrán, majd hátradőlt a domború gyorsító székben, egyik karját párnaként feje alá téve, hosszú lábait pedig keresztbe fektetve egymáson. Szabad kezével megvakarta másik karját, melyet pelyhes szőrének szomatogeneratív hatása igen csak irritált.

- Ú-úú, nyögte Kék Max, aki a játékot Kuka mellkasából követte figyelemmel. A droid egy nyomáskiegyenlítő tartályon ült a kabinnak azon a részén, ahol számos apró limlom hevert, többek között műanyag rakodótálcák, faékek és egy újdonsült üzemanyag sűrítő, amelyet Hannak még nem jutott ideje beépíteni.

A kis robot foto receptorai ismét Sprayre irányultak, ahogy a tynnai visszatért a táblához, és gondolkodás nélkül lépett.

A végrehajtó magányos támadója tulajdonképpen pusztán csalétek volt, azon magasabb rendű cél érdekében, melynek nevében az apró ügynök egy másik szörnyecskéje most lesöpörte a tábláról Csubakka teljes védelmét, elszomorítóan nyitottá téve annak állásait.

- Ez a nyolcadik Ilthumari nyitásforma, ezzel a magányos támadóval igencsak megfogott téged - jegyezte meg Kék Max segítőkészen.

Csubakka teleszívta tüdejét, hogy aztán a levegő átkozódás formájában hagyja el száját. Ám ekkor az irányítóegység komputere figyelemfelhívó jelzéseket csipogott.

A hajó első tisztje rögtön elfelejtette haragját, és feltápászkodott a gyorsító székből, közben mintegy véletlenül lesöpörte a táblát -megalázó vereségének nyomait is eltüntetve. Aztán sietett, hogy felkészüljön a normál sebességre való átállásra.

- Ide nézz! Ezek között az áramkörök között némelyik folyékony! - Kiáltott utána Spray, kezében egy technikai ellenőrző képernyőt lengetve. -- Mi ez? Csillaghajó vagy desztillátor?

A vuki nem vett tudomást a megjegyzésről. ,

- Jó játék volt, Spray - jelentette be Max, aki maga is igen jó játékos hírében állt.

- Három extra lépést adott nekem - vallotta be Spray. - Szeretném, ha a dolgok a technikai felmérés során is ilyen jól alakulnának. Minden annyira modifikált, hogy az alapvető specifikációkat sem tudom nyomon követni…

- Talán mi segíthetünk - csipogta lelkesen Max.

- Max tisztában van a hajó minden rendszerével - dicsekedett Kuka. - Szerintem ő arra is képes, hogy a neked szükséges információkat előássa.

-Mindent, amire szükségem van? Kérlek, menj át a technikai állomásra!

Spray a droid mögött haladt, úszóhártyás lábai jócskán csattogtak a fedélzeten. Ahogy Kuka nehézkesen beült a gyorsító ülésbe, Max egy adaptert bocsátott ki, épp azt, amelyiket Csubakka megjavított a rabszolgatartókkal való összetűzésük után.

- Benne vagyok - jelentette ki Max. A technikai adatok szédületes sebességgel száguldottak át a képernyőn.

- Mit akarsz tudni, Spray?

- Minden adatot a legutóbbi időkről. Mindent, amit csak fellelsz az irányító komputerben. Szeretném látni, hogyan is működik ez a bárka.

- A pontos beállítási adatokra és az energiaszintre gondolsz? - Kérdezte Max gyermeki ártatlansággal.

- A hipersebességű ugrásokra, az idő és a sebesség koordinációkra, minden, szükséges információra gondolok. Ez alapvető elemzést jelent nekem. Hogy a hajó mit tud és mennyit ér…

Pillanatnyi szünet után Max megszólalt:

- Nem megy. Solo kapitány minden fontosabb adatot levédett, ő és Csubakka az egyedüliek, akik képesek hozzáférni.

Spray kimerülten próbálkozott.

- Nem tudnál találni valami kisajtót? Azt hittem, komputerszakértő vagy!

Max sértetten válaszolt:

- Az vagyok, de nem tehetek ilyesmit a kapitány engedélye nélkül. Ezen kívül, ha valami hibát csinálok, a biztonsági védelmi rend-szer mindent letöröl.

Ahogy a tynnai ült és idegeskedett, Kuka lassú hangon megszólalt:

- Amennyire én tudom, egy ilyen általános vizsgálatnak olyan dolgokkal kellene kezdődnie, mint energiarendszerek, fenntartási adatok, stb. Szeretnéd, ha Kék Max adna egy jelentést a jelenlegi helyzetről?

Spray zavarodottnak tűnt.

- Hogy? Ja, igen, igen! Az jó lenne. Aztán leült, lapátfogakkal teli állát tömzsi mancsaiba ejtve pofaszakállát simogatta a nagy koncentrálásban.

- Hoppá! - Ciripelte Max - Ez meg micsoda? Bármi is, a bemelegítő repülések során még nem volt ott.

Spray hirtelen nagyon figyelmessé vált.

- Micsoda? Ja, az energiarés? Hmm”. Egy apró vezeték a külső burokban. De mi lehet vajon, ami elnyeli ott az energiát?

- Semmi, ami a tervezett berendezésekhez tartozik - biztosította Max. - Azt hiszem, szólnunk kellene Csubakkának.

Spray, aki soha nem bízott a meg nem magyarázott dolgokban, hajlandónak mutatkozott az egyetértésre.

A végrehajtó ideges kiáltására a vuki elhagyta a pilótafülkét - bár neheztelt kissé -, és leült a technikai pulthoz. Ám mikor saját szemével látta a fölöttébb valószínűtlen energiaszivárgást, vastag vörös-arany szemöldökei összehúzódtak, hatalmas orrlyukai figyelmesen kitágultak, miközben igyekezett kinyomozni, mi is a hiba.

Megfordult, és kérdően horkantott Spray-re, aki már elég ideje tartózkodott a vuki társaságában ahhoz, hogy ezt megértse.

- Halvány gőzöm sincs - mondta keményen a végrehajtó. - Ebben az elfuserált hajóban semmi sem tűnik ésszerűnek. Olyan, mint egy teherszállító, de erősebb hajtómű van benne, mint egy birodalmi cirkálókban. És még gondolni sem szeretek arra; hogy, mi másban kelhet még versenyre a hadihajókkal…

Csubakka utasítására Kék Max megmutatta neki egy komputer-modellen, hogy pontosan milyen hosszú is az a vezeték, amelynél az energiaszivárgást észlelték.

A vuki a szerszámosládához cammogott, előhalászott egy zseblámpát, egy hibakeresőt és egy óriási csavarkulcsot, majd tovább indult a tat felé Spray-vel és Kukával a háta mögött.

A védőburkolat közelében a” Falcon első tisztje elmozdította az ellenőrző táblát és bekúszott a szűk résbe, ahol még a megszokottnál is kevesebb helye volt, mivel a folyadékos rendszerek nagy részét is ide zsúfolták be.

Nagy nehezen bepréselte széles vállait, majd teljesen eltűnt a hibakeresővel egyetemben. A kereső láthatatlan szonda részét a fémre helyezte, miközben figyelmesen fürkészte a monitort. Végül meglelte a pontot - a burok másik oldalán - ahol a szivárgást lokalizálták. Egyáltalán nem hasonlított semmi általa eddig ismert meghibásodásra. Egyszerűen nem látta okát az energiaesésnek. Pedig valami kell, hogy legyen ott, mert elvonja az energiát…

Egy pillanat alatt kúszott vissza a résből, mint valami nagy avay-benne lárva, és elégedetlenségében nagyokat kaffogott. Kuka vontatott hangja, Max nyöszörgése és Spray magas frekvenciájú visítása egyhangúan követelte a magyarázatot. Csuhákká egyik karjának széles mozdulatával félreállította okét az útjából, és a raktár-kabin felé indult, ahol az ő méreten felüli űrruháját tárolták.

A vuki mindig is utálta a szkafandert. Már csak a szabása miatt is. És még inkább gyűlölte a gondolatot, hogy kimenjen a burokra, elvégezni egy nagy odafigyelést igénylő, igen veszélyes munkát, miközben egyedül a Falcon védőpajzsának vékony rétege védi őt a hiper sebesség okozta azonnali megsemmisüléstől. Ennél már csak attól tartott jobban, amit a burok másik oldalán fog találni.

Végül is a döntés tőle függetlenül született meg - egy igen hangos csattanás révén. A még mindig nyitott vizsgálati résből hirtelen robbanás lángjai csaptak elő, lángok, mindenfele gázok és a folyékony vezetőkből származó vaporizált folyadék kíséretében. Ezt a szökő levegő fojtott, folyamatos füttye követte, amely arra engedett következtetni, hogy a hajó léket kapott, igazolva a vuki legborulátóbb feltételezéseit.

A Bonadanon eltöltött idő alatt a Hanra és Fiollára várok bizonyára óvintézkedéseket tettek annak érdekében, hogy a Millennium Falcon ne tudjon megszökni. Alvó-bombát erősítettek a csillaghajó burkához, helyesen felmérve a pontot, ahol a robbanás a legnagyobb rombolást viheti végbe. A felhelyezés pillanatában teljesen árammentes és inaktív volt, és csak a legaprólékosabb vizsgálat deríthette volna fel. Ám ha a hajó egyszer mozgásba lendül, azonnal aktivizálódik, a hajó rendszereitől vonva el az energiát, a robbanáshoz felhasználva azt. A detonáció után leválik a hajóról, és repülés közben semmisíti meg a kontroll-rendszereket. Ez az eszköz tulajdonképpen a legtisztább gyilkosság elkövetésére készült, mivel semmiféle bűnjelet nem hagyván felrobbantja a hajót és minden tartalmát, jelentéktelen energiaanomáliává változtatván azt a hiperűrben.

Csubakka és Spray hátrahőköltek a sokszínű láng csóvától, amely a repedt folyadéktárolóból tört elő. Védtelenek voltak; a gázok oly könnyen megölhették volna őket, akár egy félrekalkulált hiper ugrás.

Ellenben Kuka egész jól haladhatott ott is ahol a többiek nem. Látták, amint a droid lebilleg a gomolygó füstben egy nehéz kézi tűzoltó készüléket vonszolva. Egy fali rekeszből húzta elő. Csubakka most talált csak időt arra, hogy egy jólesőt káromkodjon. Az önműködő tűzoltó egység egyszer már megmentette az életüket Luron, ám jelenlegi működésképtelensége halálos ítéletükkel lehet egyenlő.

Kuka mellső ajtói védelmezőleg zárultak össze Max előtt, mikor letette az oltópalackot és leereszkedett a résbe; csillogó fémteste nehézen tudott alkalmazkodni ahhoz a területhez, amelyeket hajlékony lények számára terveztek.

Amint leért, karja visszanyúlt, hogy maga után húzza a palackot. Még mindig hallani lehetett a szökő levegő sípolását és a szirénák sikolyát, amelye a Falconon eluralkodó nyomásesést jelezték.

Csubakka a vezérlőpulthoz rohant, Spray a nyomában. Az ellenőrző konzolon az összes szűrőrendszert maximális teljesítményre kapcsolta, hogy azok kivonják a levegőből a toxikus gázokat. Egy pillantással leellenőrizte a kárjelzőket is.

A bomba apró lehetett, de elhelyezésének pontossága elárulta: olyasvalakitől származik, aki meglehetősen jól ismeri a Falconhoz hasonló teherhajókat. A vuki még Spray előtt felfedezte, hogy a bombát elhelyező személy nem volt tisztában a csillaghajó folyadék-rendszerű berendezésével, ami teljesen megváltoztatta a viszonyokat, s így a bomba nem fejthette ki teljesen gyilkos hatását.

Közeledett a normál sebességre váltás ideje. Anélkül, hogy egy pillanatot is elvesztegetett volna a leüléssel, Csubakka az ülés fölött átnyúlva dolgozott a kapcsolótáblán. Szerencsére a folyadékrendszer egy része továbbra is működött, és a hipertér úgy vált szét a hajó körül, akár valami végtelen függöny.

Az első tiszt újabb káromkodást eresztett meg. Felkapta Spraytr a pilótaülésbe ültette, és tucatnyi le nem fordított utasítást hörgött, miközben Ammuud világára mutogatott. Az ebben a pillanatban jelent meg előttük, majd ismét eltűnt a robbanás felőli oldalon.

Csubakka rövid szünetet tartott, amíg felkapott egy burokfolt készletet és egy légzőkészüléket. Leguggolva a vizsgálótábla alá Kukát látta, ahogy a folyadékvezető darabjai és a mikro vezető szilánkjai között üldögélt. A tűzet eloltotta, és a kiszökő levegő visítása is abbamaradt: a droid hengeres testét a résnek vetette, ezzel ideiglenesen eltömítve azt.

Felnézett, és megkönnyebbült, mikor meglátta Csubakkát.

- A lyuk meglehetősen nagy, uram. Nem vagyok benne biztos, hogy a hátam sokáig ellen tud állni a nyomásnak. És a rést körülvevő burok is sérült. Ha javasolhatom: legjobb lenne, ha a legnagyobb foltot használná.

Csubakka felmérte a helyzetet. Hogyan lehetne a droidot kiszedni a lyukból és be is tömni azt? Végül úgy döntött, hogy két foltot készít elő: egy könnyű kisebbet, amit gyorsan a lyukra helyezhet, és egy nagyobbat, ami majd ellenáll annak a hatalmas erőnek, amelyet a nyomáskülönbség okoz. A kisebbik foltot odaadta a droidnak, és utasításokat morgott, gesztikulálva, hogy megértesse magát. Miért is nem tanulta meg soha az emberi nyelvet? De a droid így is megértette, hogy mit akar, és felkészült a kívánt erőfeszítésre. Speciális felfüggesztő rendszerét és majomszerű karjait használva kiszabadította magát, fürgén megfordult, és a foltot a helyére nyomta. Ezután felmászott a vizsgáló nyílásához, ahonnan aggódva látta, hogy az ideiglenes folt őrülten remeg a feszültségtől.

Csubakka is látta ezt, és attól tartott, hogy a lyuk nagyobbnak bizonyul, mint gondolta. Mindkét kezével lenyúlt, és felhúzta a droidot a nyíláson keresztül. A következő pillanatban a folt megadta magát: a kinti, semmi oly sebesen szippantotta el, hogy ágy tűnt, mintha egyszerűen kámforrá vált volna. Ráadásul a lyuk még nagyobbá lett. Csubakka számára hirtelen úgy tűnt, mintha gyorsfolyású zuhatagok között állna a levegő dühös hullámaival harcolva, és miközben iszkolni próbált, a láthatatlan erő kérlelhetetlenül húzta a lyuk felé. Törmelékek és elszabadult roncsok örvénylettek mellette, lezúdulva a semmibe.

Izmos lábát két oldalról a rés szélének feszítette - Kukát magához szorítva,- hogy ellenálljon az áramlásnak. Hátának és lábainak imponáló izomzata pattanásig feszült. Egyik karjával a droidot ölelte, a másikkal pedig kapaszkodott, fejét hátravetve az erőlködéstől.

A droid rögtön rájött, hogy így ő csak minimális erőt képes kifejteni. Amit viszont tehetett, az volt, hogy a vizsgálólapot a sarkainál fogva megragadta, - mivel ehhez már Csubakkának nem akadt szabad végtagja - és bár félúton majdnem összetörte, végül mégis sikerült eltávolítania. Megragadta, és mikor ahhoz a ponthoz ért ahol a légáramlat már magával ragadhatta, a lap egy óriási csattanással a lyukra csapódott. Szerencsére nem csípte oda egyikük ujját sem.

Ezzel a nyomáscsökkenés pillanatnyilag egyetlen kabinra korlátozódott. Hogy ez mennyire komoly, az majd a későbbiekben derül ki. Csubakka szeretett volna egy pillanatra lefeküdni és lélegzethez jutni, de tudta, hogy erre nem lesz most idő. Vastag ragasztóanyagot kent a lap köré, s arra is szakított időt, hogy a droid koponyáját megsimogassa egy mogorva bók kíséretében.

- Max volt az, aki a vizsgálótáblát a figyelmembe ajánlotta - mondta a droid szerényen, majd felpattant, és Csubakka után eredt, aki a vezérlőfülke irányába sietett. Spray éppen bizonytalan kimenetelű küzdelembe bocsátkozott a vezérlőművel.

Az alapvető funkciókat sikerült megőrizni jelentette -, és ráálltam a bolygó egyetlen űrrepterének érkező folyosójára. Gondoltam, felkészítem őket egy esetleges kényszerleszállás lehetőségére, nem hallgatva el az ütközés eshetőségét sem…

A vuki hangosan ellenezte a tervet, belehuppanva túlméretezett segédpilóta székébe. Csak úgy, mint Han, ő is szerette elkerülni a felhajtást, ha erre mód nyílt. Úgy találta, hogy a vezérmű kielégítően reagál, és elegendő az esélyük arra, hogy szirénák, ütközőgépek, fékezőhálók, tűzoltó robotok és tízezer hivatalos kérdés nélkül landoljanak.

Már Ammuud felső légterében állandó érkező folyosóra állította a hajót. Úgy tűnt, a hiper sebesség vezérlés kárt szenvedett, de a vezérmű többi része tűrhetően működik.

Kuka, aki csak mostanra ért fel, Csubakkához fordult. Mellkas lemezei nyitva álltak.

- Azt hiszem, van itt valami, amit tudnia, kell, uram. Kék Max éppen most végzett elemzést a technikai állapotot illetően. A sérülés mértéke nem fokozódik, de a vezérmű

Izzószálai közül néhány tönkrement, a burkolat pedig összetört.

- Fel fog robbanni? -Firtatta Spray. Alattuk már meglehetősen jól kivehették a területek körvonalait. Ammuud végeláthatatlan erdők és óceánok világa volt, hatalmas sarki jégtáblákkal. Max válaszolt:

- Nem a robbanás a legfőbb veszélyforrás. Ezek biztonságos izzószálak, de az alacsony nyomásra fölöttébb kényesek. Ha belépünk a bolygó légterébe, könnyen besülhetnek.

- Ez azt jelenti, hogy nem landolhatunk? - Pislogott Spray.

- Nem pontosan - válaszolt Kuka -, csak annyit jelent, hogy nem landolhatunk túl mélyen.

A csillaghajó keményen megrázkódott.

- Légy óvatos! - Kiáltotta a végrehajtó Csubakkának. - Ez a bárka még mindig a Csillagközi Begyűjtő RT zálogában van!

Csubakka öblös üvöltést hallatott. A vezérlő izzószálak egyike besült: a bolygó atmoszférájában elérték a kritikus szintet.

A vuki horkantott egyet, s közben azon mesterkedett, hogy a kritikus vonal fölé emelkedjenek. A szerencse mellé szegődött, mert a hajó sebességcsökkenése segítette ebben.

- Atmoszféra - jegyezte meg Kuka.

- Milyen mély? - Kérdezte Spray sürgetőleg.

A felszíni érzékelők már észlelték a leszállópályát egy magas hegyvonulat lábánál.

- Nem sokkal alattunk - jegyezte meg Kuka közömbösen.

A vuki feljebb húzta a Falcon orrát, és beállította a felszíni érzékelőket, hogy tisztán láthassa a hegyvonulatokat a leszállópályán kívül. Terve egyszerű volt: mivel nem ereszkedhetett mélyebbre a légtérbe, megfelelően magasan fekvő területet kell találnia a hegyekben, és remélni, hogy az ottani légnyomás nem károsítja a vezérlőmű többi részét. Bozontos mancsával intett Kukának és Spraynek, majd az érkező folyosóra mutatott.

- Azt hiszem, azt jelzi, hogy spóroljunk az energiával, és készüljünk fel kemény landolásra - mondta Kuka Spraynek.

Mindketten megfordultak, és utat törtek maguknak a folyosón. Lökdöstek le a különböző elszabadult dolgokat a tároló kamrákba, próbálván lezárni annak tetejét.

Elérték a menekülőkabint, amikor Spraynek valami fontos jutott az eszébe:

- Mi van Solo kapitánnyal? Hogyan fogja megtudni, mi történt?

- Attól tartok, ezt nem tudom megmondani, uram - vallotta be a droid. - Nem látok semmiféle módot arra, hogy biztonságosan hagyjunk neki üzenetet anélkül, hogy kompromittálnánk magunkat a kikötői hivatalnokok előtt…

A végrehajtó elfogadta a választ.

- Apropó, van egy hegesztő felszerelés a második kabinban. Jobb, ha kihozod - a biztonság kedvéért.

A droid engedelmesen behajolt a nyitott helységbe.

- Nem látok semmit. - Közölte. Hirtelen lökést érzett hátulról, amikor

Spray minden erejét összeszedve betaszította a lyukba.

- Menj, keresd meg Solót! - Kiáltotta Spray, és működésbe hozta a kioldószerkezetet.

Belső és külső tolóajtók záródtak össze, mielőtt a meglepett droid bármit is szólhatott volna. A mentőkabint saját szeparátor töltései nyomban eloldották az űrhajó testétől.

A Falcon emelkedett, a legmagasabb hegyek felé véve az irányt, miközben a kis kabin ereszkedni kezdett a leszállópálya felé.

NYOLCADIK FEJEZET

Még egy jól felszerelt hadihajón sem megy mindig simán minden; elég, ha a legénységi szállásokra, vagy a mozgósításokra gondolunk. így érthető, hogy egy olyan utasszállítón, amilyen a Lady of Mindor volt, a harcászati riadó, ha nem is teljesen ismeretlen, mindenesetre komoly zavart okozó procedúrának bizonyult. Han nemigen szentelt figyelmet az állandóan egymásnak ellentmondó utasításokat harsogó hangszórókra. Fiollával a nyomában utat tört a folyosón a pánikban lévő utasok, a rémült személyzet és a cselekedeteikkel egymást akadályozó, döntésképtelen tisztek között.

- Mit akarsz csinálni? - Kíváncsiskodott Fiolla, mialatt egy nagy csapat utas mellett haladtak el, akik a pénztáros ajtajánál csoportosultak.

- Hozza a maradék készpénzét a kabinjából, aztán megkeressük a legközelebbi mentőcsónak állomást!

Solo hallotta a légmentesen záró ajtók csapódását, és megpróbált visszaemlékezni ezeknek a régi típusú, M-osztályú hajóknak a tervrajzára. Semmi kedve sem volt, hozzá hogy egy ilyen automata ajtó mögé szoruljanak.

- Han, várj meg! - Kiáltott Fiolla mokaszinos lábát maga után húzva, míg beérte Solót. -Nálam van a pénzem. Hacsak nem akarsz a robotkomornyiknak borravalót adni, felőlem indulhatunk! ,

A férfi ismét meghökkent kissé.

- Nagyszerű. A far felé megyünk, ott az energiarészleg előtt kell lennie egy mentőhajónak.

Rájött, hogy makro távcsöve a kabinjában maradt, de hamar lemondott róla. Előttük egy légmentesen záró ajtó kezdett becsukódni, Éppen átértek egy ugrással, bár Fiolla csillámselyem ruhájának szegélye odalett.

- Éppen egy havi fizetésembe került ez a baleset! - Panaszkodott a lány. - És most mi következik? Harc vagy futás?

- Mindkettőből egy kicsi. A teknő bolond kapitánya bizonyara minden záró ajtót működésbe hozott a hajón. Mit gondolsz, hogy fog a legénység a riasztási helyére jutni? - Zsörtölődött a férfi.

- Szerintem nem is akar harcolni a fickó - zihálta a nő, igyekezvén Han sarkában maradni. Nem hiszem, hogy egy utasszállító legénysége ellenállhatna egy kalózhajónak. Te nem így gondolod?

- Pedig jobban tennék, ha küzdenének, a kalózok ugyanis nem arról híresek, hogy dédelgetik a foglyaikat…

Hosszú, henger alakú életmentőcsónakhoz érkeztek, amely egy mélyedésbe volt rögzítve. Han betörte a kioldókar pecsétjét, majd hátranyomta a kart, a tolóajtó mégsem akart kinyílni. Újból előre, majd visszanyomta, elátkozva közben a hajókarbantartó tisztjét, amiért nem nézett utána a biztonsági felszereléseknek.

- Hallgasd csak! - Intette csendre Fiolla. A hajó kapitánya úgy tűnt – visszanyerte önuralmát.

- Minden utas biztonsága érdekében… -jött hangja a hangszórókból - és a személyzet tagjai miatt úgyszintén, úgy döntöttem, hogy elfogadom a megadási feltételeket, amelyeket a támadó hajó diktál. Biztosítottak róla, hogy senkinek sem esik bántódása, ha nem tanúsítunk ellenállást, és nem kísérlünk meg mentőegységeket útnak indítani. Éppen ezért hatástalanítottam minden kioldót. Bár a hajó megrongálódott, nem fenyeget közvetlen veszély. Ezúton rendelem el, hogy minden utas és a személyzet minden tagja működjön együtt a fedélzetre szálló csapatokkal, amint a kalózhajó összekapcsolódik a Lady of Mindorral

- Miből gondolja, hogy betartják a szavukat - motyogta inkább csak magának Han. - Túl sok időt töltött személyszállítással a boldogtalan.

Elidőzött a gondolatnál. Egyáltalán mikor volt utoljára kalóztámadás a Fennhatóság belső területén, közel a jól védett bolygókhoz? Az ehhez hasonló incidens szinte teljesen ismeretlen az űrnek ezen a részén.

- Solo, oda nézz! - Mutatott Fiolla egy nyitott tolóajtóra, ami a hajó külső burkában lapult. A férfi odafutott, és látta, hogy szabad az útjuk az egyik lőálláshoz. A tolóajtót bizonyára még az első utasítás alapján nyitották ki; a duplacsövű ágyú szabadon árválkodott, vagy azért, mert a felelős személyzet nem jutott el a posztjáig, vagy, mert a kapitány visszarendelte őket. Átlépve a tolóajtón Han a tüzelőülésbe ült, Fiolla pedig mellé ereszkedett a társülésbe.

A lőállást körülölelő üvegacélon át jól látták a kalózhajót, ezt a fényelnyelő feketére festett, karcsú ragadozót, amely ügyesen tapadt az utasszállító oldalához. Éppen egy légkamrára készült rácsatlakozni, ami a Lady közepén helyezkedett el, a tüzelőállástól kissé előrébb.

Az ágyú töltése a maximumon állt. Vállát a támasztéknak vetve Han előredőlt a párnázott tetejű célzó berendezés felé, s megragadta az elsütő szerkezetet.

- Mi jár a fejedben, Solo? - Érdeklődött élesen Fiolla.

- Ha manőverezni kezdünk, nekik is fel kell venniük a lendületet - magyarázta a koréliai ha viszont várunk, kényelmesen átsétálnak a szemünk előtt. Leadunk egy sortüzet, talán még kárt is tehetünk bennük.

- Vagy esetleg megöletjük magunkat, nem? - Jegyezte meg a lány. - No meg persze mindenki mást is, aki benne van ebben az ügyben. Solo, ezt nem teheted!

- A fenébe is! Ez az egyetlen dolog, amit tehetünk! Gondolod, betartják a szavukat, és távoznak anélkül, hogy bárkit megölnének? Én nem hiszem. Nem tudunk meglépni, de egy ütést legalább beviszünk nekik!

Figyelmen kívül hagyva a nő minden ellenvetését, vállát újra a támasztéknak vetve átnézett az irányzékon. A kalózhajó fenyegető sziluettje a szálkereszt széléhez érkezett. Lélegzetét visszafojtva a férfi olyan pozícióra várt, amelyben lövése az ellenséges hajó létfontosságú részét érheti, jól tudván, hogy csak egyetlen sorozatot adhat le. A vezérlőegység nem került a tűzterébe, a legénységi részt pedig hagyta elúszni, mivel sejtette, hogy a legénység nagy része ilyenkor amúgy is a légkamra előtt tömörül, az átszálláshoz készülődve. A kalózhajónak még csak előőrsöket sem kellett kiküldenie a kapitány alázatos megadásának köszönhetően.

Han figyelte egy ideig az ellenséges hajót, amint az lassan úszott a látótéren keresztül, majd eltolta magát az duplacsövű ágyútól és kimászott a tüzelőállásból.

- Induljunk! - Javasolta Fiollának.

- Mi ez a hirtelen támadt józanság?

-A megérzés a specialitásom - felelte Han lágyan. -. Csak remélni merem, hogy emlékszem az ilyen régi M-típusú hajók alaprajzára. Hosszú idő telt el azóta, hogy utoljára ilyenen hajóztam.

A nő maga után vonta a férfit, miközben az a mérnöki feljegyzéseket vizsgálta a hajó oldalán, megállás nélkül dünnyögve az orra alatt. Rögtön ezután rázkódás következett, ahogy a kalózhajó az utasszállítónak ütközött. Han rögtön megtorpant, és behúzta Fiollát egy mellékfolyosó ideiglenes biztonságába.

Nem messze előttük, a kapitány utasítására, az utasok ostoba csordája gyülekezett a légkamra közelében. Köztük Fiolla felfedezte a Ninn papot is zöld ruházatában, egy fennhatósági segédellenőrt egy agro világból, aki növénybeoltással foglalkozott; és tucatnyi más embert, akiket korábban megismert. Mindannyian visszarettentek a légkamra belsejéből kiszűrődő sziszegés hallatán.

Aztán úgy rebbentek szét, mint valami felriasztott madárcsapat, amint a légkamra belső tolóajtaja felcsapódott és beáramlottak a fedélzetre a fegyveresek.

A megszállok - valamennyin páncélozott űrruha - lézerpisztolyokkal, energia-lándzsákkal, rakétavetőkkel és vibro baltákkal voltak felszerelve. Úgy festettek, mint megannyi arc nélküli, sebezhetetlen hóhér.

Sisakok beszélőrácsain adott utasítások harsantak, utasok kiáltozása hallatszott. A megszálló csapat a Lady hídja felé nyomult gránátokkal, fúziós-vágókkal, plazmafáklyákkal és utászfelszereléssel; arra az esetre, ha a kapitány mégis visszavonná megadásra tett ígéretét. Néhányan közülük a hall felé terelték a csak tessék-lássék ellenálló utasokat a többiek pedig csapatokra oszlottak, és megkezdték a kutatást a légkamrától kiindulva minden irányban.

Han Fiollát egy belső folyosóra vezette, onnét újból megindultak a hajó tatja felé, miközben Han még mindig a hajó oldalára írt jelöléseket olvasta. Egy szerszámoskamrához érkeztek. A kamrán belül egy tolóajtó abba a karbantartó alagútba nyílt, amely végighúzódott a hajó teljes hosszában.

Normális esetben ez az ajtó zárva volt, de elhelyeztek rajta kézi zárszerkezet is, arra az esetre, ha a hajó vészhelyzetbe kerül. Han kinyitotta, és becsusszant a karbantartó alagútba, különböző vezetékek és vastag kábelek közé. A szellőzés sohasem volt kifejezetten erőssége ezeknek az alagutaknak, így aztán vastag porréteg fedett itt mindent a hajó ziháló cirkulátorai miatt.

Fiolla csúf kis grimaszt vágott.

- Mire jó az, ha elrejtőzünk? A végén még egyedül maradunk a magányosan hánykolódó hajón…

- Foglaltattam két helyet a következő járatra: innen indul. Na, gyerünk, másszunk be! Huzat van.

A lány, egyik kezével maga után húzva szoknyáját, fejét lehúzva bújt be, a férfi becsukta mögötte az ajtót. Nem kerülte el figyelmét, hogy Fiollának milyen formás lábai vannak. Hamarosan azonban mocskossá és ingerlékenyé lettek mindketten; izzadtak, amint átmásztak, átbújtak és átpréselődtek a különböző akadályokon.

- Miért olyan komplikált az élet körülötted? - Zihálta a lány. - A kalózok elvennék a pénzemet és békén hagynának, de nem: Han Solo nem tűrheti az ilyesmit!

A férfi gúnyosan mosolygott, miközben meglazított egy rácsot, hogy eltávolítsa az útból.

- Nem ötlött még fel az okos kis fejedben, hogy ez egyáltalán nem kalóztámadás?

- Honnan tudjam? Még nagyon kevesen láttak vendégül közülük.

- Higgy nekem, ez nem az! Találnának, hízottabb és biztonságosabb célpontokat a peremterületeken. Óriási rizikót vállalnak azzal, hogy itt támadnak, a BR-őrjáratok közvetlen közelében. Aztán ott az a képtelen ötlet, hogy nem lehet mentőcsónakokat indítani. Ezek kutatnak valakik után, és azt hiszem, mi vagyunk azok.

A férfi megfeszített iramot diktált csővezetékek és áramkörök között. Időnként beleverték fejüket az alacsonyan csüngő vezetékekbe. Csak néhány tartalék lámpa égett, alig törve meg a sötétséget. Aztán egy örökkévalóság után Han megtalálta a tolóajtót, amit keresett a megerősített főfal mögött.

- Hol vagyunk? - Kérdezte Fiolla.

- Pontosan a bejárati légkamra alatt - válaszolt a férfi, mutatóujjával a fejük fölé bökve. - A Lady mostanra valószínűleg már hemzseg a megszállóktól.

- Kifogásolta valaha valaki az idegenvezetésedet?

- Soha senki - Solo felmászott egy rövid létrán, a nő pedig kétkedve követte. Mikor Han megpróbálta kinyitni a tetőn meghúzódó tolóajtót, rájött, hogy az befagyott. Vállát a zár kerekének vetette - közben majdnem elvesztette egyensúlyát is, - de ez sem segített.

- Próbáld ezzel - nyújtott felé egy fém rudat Fiolla, és ahogy Solo lenézett, látta, hogy a lány a létra fokai közül szedett ki egyet.

- Csak az időt pazarolod a becsületes munkával - heccelődött a nő, és beakasztotta a vasat a kerék küllői közé.

A második próbálkozás után nehézkes nyikorgást hallottak, és a kerék elfordult. Han résnyire nyitotta a tolóajtót és mögötte, - ahogy azt remélte is - a belső szerszámoskamra belsejét pillantotta meg, pontosan a légkamra tolóajtaja mellett. Itt lógtak a karbantartó legénység készenléti űrruhái különböző szerszámokkal és rögzítő huzalokkal felszerelve, bevetésre készen.

Fiollát maga után húzva becsukta az ajtót, oly csendesen, ahogyan csak tudta.

- Nem hiszem, hogy egy-két őrnél több lenne a légkamrában - magyarázta. - Kétlem, hogy támadástól tartanának. Az egész fedélzeten nem lesz több, két vagy három fegyveresnél.

- És most mit csinálunk? - Utánozta Fiolla a férfi akaratlan suttogását.

- Nem rejtőzködhetünk itt soká. Ha kell, érzékelőkkel fésülik át a hajót, és kétlem, hogy ezen a teknőn lennének védett területek. Egyetlen helyet ismerek, ahonnan megléphetünk.

Fiollának kis híján elállt a lélegzete, amikor rájött, hogy a férfi mire gondol. Ellentmondásra nyitotta a száját, ám Han egyik ujját ajkaira helyezte.

- Ezek rabszolgatartók, nem pedig kalózok. Nem véletlen ez a felhajtás az életben hagyással. Kíváncsiak, hogy mennyit tudunk, aztán örökre elhallgattatnak. Nem tudom, mennyi az esélyünk, de ha csak neked sikerül eljutni a Falcomra, magadhoz veheted Zlarb adattábláját. Mondd meg Csubinak, hogy a termo ruhám belső zsebében van. Ő tudni fogja, hogy tőlem tudod.

A nő mondani készült valamit, de Han elhallgattatta.

- Harc és futás, emlékszel? Na, ezt fogjuk csinálni.

A légkamra bejáratánál álló őr sisakrostélyán keresztül figyelte a megszállást. A hajó meg lehetősen jól volt biztosítva, a kutató osztagok rendületlenül járták végig a beosztott területeket.

Valami zaj a szerszámoskamra felől felkeltette a figyelmét. Bár nehéz volt a hangtompító sisakon keresztül azonosítani, úgy tűnt, mintha fém érintkezne fémmel. Rakétavetőjét készenlétben tartva, az őr megnyitotta a tolóajtó zárját, és ő belépett a kamrába. Először úgy tűnt, hogy a helyiség üres; korábban már átkutatták.

De aztán észrevett egy guggoló alakot, aki sikertelenül próbált elrejtőzni a készenléti ruhákban. Egy halálra rémült fiatal nő volt szakadt estélyiben.

Az őr kibiztosította fegyverét, körülnézett megint, de csak szerszámokat és űrruhákat látott. Belépett a kamrába, fegyverével mutogatva hideg, utasító hangon megszólalt:

- Jöjjön ki azonnal, akkor nem esik bántódása!

Így is történt, bár nem egészen az őr elképzelései szerint. Súlyos vasrúd kényszerítette térdre. Noha állig fel volt fegyverkezve, teljesen meglepődött, vállait és karjait pedig mozdítani sem bírta. Igyekezet adóvevőjét működésbe hozni, ám egy hirtelen ütés letépte azt a sisakjáról. A nő felugrott, hogy megkaparintsa a fegyvert, ám az őr még mindig görcsösen markolta azt. A halk nesz és a másik ütés azonban elvonta figyelmét. Bár a csapást a páncélzat és a sisak, úgy-ahogy felfogta, még így is oly erősnek bizonyult, hogy a fickó behorpadt fejfedővel, kábán zuhant a földre.

Han Solo - továbbra is álcázva magát a készenléti űrruhával - a fegyveresre vetette magát, gyors mozdulatokkal áthúzta alatta a rögzítő huzalokat, és megkötözte.

Fiolla izgatottan figyelte az eseményeket - oly könnyedén tartva a válltüzelésű rakétavetőt, mintha pillekönnyű lett volna.

Han felemelkedett, átvette tőle a fegyvert, és örömmel nyugtázta, hogy pusztán taszítólövedékekkel és kartáccsal van töltve. Ezek nem tudnák megsebesíteni őt páncélozott űrruháján keresztül, bár elég hatásosak ahhoz, hogy kárt tegyenek védtelen utasokban és a személyzetben.

Jobban örült volna egy lézerpisztolynak, de pillanatnyilag ez a régimódi rakétavető is megtette.

Hangját tompán lehetett hallani sisakja mögül:

- Nem tudjuk, hogy a fickónak le kell-e jelentkeznie vagy sem, így az egyetlen, amit tehetünk, hogy máris indulunk. Készen állsz?

A nő megpróbált mosolyogni, amit a férfi bátorítólag viszonzott. Bezárták maguk mögött a kamra tolóajtaját, és egy pillanat alatt átvágtak a folyosón. Beléptek a kalózhajóba. A folyosó ott üresen tátongott.

”Az egész ziháló banda minket keres” - gondolta Han.

Felidézve a mindazt, amit még a lövegállásból látott, a tat felé indult, ahol a kis űrjárók horgonyoztak. Kezét mindvégig a fegyveren tartotta. Fiollát maga előtt lökdöste, ráemelve a rakétavetőt, mintha a nő a foglya lenne. Az űrruhában, ebben a zűrzavarban talán felkerülhető, hogy felismerjék, mint kívülállót. Mindenesetre érdemesnek tűnt megpróbálni.

Látta az űrjáró-állomás figyelmeztető fényeit és jelzőtábláit, nem sokkal maga előtt.

- Hé, ti ott! Megállni! - Hangzott mögötte.

Úgy tett, mint aki nem hallja, és megtaszította az előtte botorkáló Fiollát. Ám a hang újból ráüvöltött:

- Megállni!

Han megperdült sarkán, és felemelte fegyverét. Ismerős arcot látott. Az a fekete hajú ember volt, akinek Zlarbbal kellett találkoznia. Ő és egy másik férfi páncélozott űrruhában, felcsapott sisakkal az oldaltáskájuk körül matattak.

Nos, igen: a katonai pisztolytáska jelentős hátránya, hogy bár rendkívül strapabíró, de nem könnyű belőle fegyvert rántani.

”Ennyi erővel akár otthon is tarthatnák a fiókban” - gondolta Han cinikusan, és célzott. Fiolla felsikoltott.

A két férfi felismerte, hogy nem előzheti meg Hant. Hátrahőköltek, karjaikkal védve arcukat. Han tüzelt.

A taszítólövedék közeli célzásra volt beállítva, a kartács pedig a csőből kifreccsenve hatalmas zajjal szóródott szét.

Úgy tűnt, a rabszolgatartók nem sebesültek meg, mégis fekve maradtak a padlón. Han egy újabb sorozatot lőtt ki rájuk a biztonság kedvéért, majd, megragadva Fiolla könyökét, az űrjáró-állomás felé iramodott. A lány láthatólag sokkos állapotba került. Han kinyitotta az ajtót, és belökte Fiollát egy űrjáróba.

- Keress helyet, és kapaszkodj!

Végre talált kis időt arra is, hogy elkáromkodja magát a fogai között, amiért ilyen apró géppel kell menekülniük egy komolyabb naszád helyett.

Lézerpisztoly sugara csapódott be mellettük egy világítótestbe lejjebb a folyóson. Han fedezéket keresve az űrjáró lábazata alá gurult, és leadott még négy sorozatot, teljesen kiürítve a tárat a rá tüzelő alakokra.

Azok fedezékbe húzódtak, de Han nem hitte, hogy bárkit is eltrafált közülük.

Mindkét tolóajtót bezárva a pilótaülésbe vetette magát, és beindította a szeparátor-tölteteket. Ellentétben az utasszállítóval, a kalózhajón ezek működtek. Óriási rándulással lökődött ki a hajó a zsilipből. Ugyanakkor Han teljes sebességre kapcsolt, amitől az űrjáró megugrott, mintha megrúgták volna.

Han éles kanyart vett, csak a botkormányra hagyatkozva. Nem volt atmoszféra, ami befolyásolta volna a hánykódó hajó vezérlőrendszerét.

Keményen kormányzott, hogy elkerüljék az utasszállítót, majd, hurkot leírva, a Lady of Mindor és a kalózhajó teste közé került. A hajtóművet teljes fokozatra állítva felemelkedett, hogy kikerühessen az ágyútűzből, majd alábukott az Ammuud felszínének irányába.

Kezét szabaddá tette, hogy sisakja ellenzőjét hátratolja.

- Le tudjuk hagyni őket? - Kérdezte Fiolla a férfi mögötti gyorsító ülésből.

- Több kell ahhoz - felelte Han, anélkül, hogy tekintetét levette volna a vezérlőműről. - Nem jöhetnek utánunk, amíg nem rendelnek el visszavonulást, és minden emberük vissza nem tér a Ladyről és, ha hajókat akarnak utánunk küldeni, akkor igencsak jó pilótákat kell, ültetniük a székekbe, mert ma mégiscsak szerencsés napom van.

Han az oldalára fordította a hajót. A zuhanórepülés húzása ellenére Fiolla felhúzta magát a segédpilóta-székből.

- Maradj a helyeden! - Szólt rá Han élesen; de későn. - Ha éppen manőverezni vagy fékezni kellett volna, most palacsinta lennél valamelyik válaszfalon!

A nő nem vett róla tudomást. Han látta, hogy valami annyira megrázta őt, hogy még most is a hatása alatt áll. Tudva, hogy nem ez a természete, Han időt szánt rá, hogy kifaggassa.

- Valami baj van? Persze eltekintve attól a ténytől, hogy bármely pillanatban porrá válhatunk…

-A férfi, akire rálőttél…

- A fekete hajú? Ö volt az, aki azt az üzenetet hagyta, amiről már meséltem. Ö volt Zlarb kapcsolata. - A nőhöz fordult, és éles hangon kérdezte: - Miért?

- Ő volt Magg - mondta Fiolla, teljesen elsápadva, - Saját kezűleg választott személyi asszisztensem. Magg.

KILENCEDIK FEJEZET

Ammuud kurta hajnalán a bolygó űrkikötőjének alkalmazottai, akárcsak az automaták, megszakították munkájukat. A szirénák védelmi riadót harsogtak.

A személyzet visszazárta a megerősített kupolákat, és felfedte az ágyúállásokat a kikötő körül, a felhőkbe törő hegyek lábainál. Dacára apró méretének, az ammuudi kikötő ütőképes, széleskörű arzenállal rendelkezett.

Hajó tűnt fel az égen, csillogva a reggeli napfényben. Pilótája behúzta a fékezőkarokat, és fülsiketítő dübörgés kíséretében közeledett. Turbólézerek, rakéták, többcsövű ágyúk követték útján, mohón várva, hogy tüzelhessenek, amint ellenséges szándék legapróbb jelét észlelik. A védelmi osztag már értesült a rövid hajó-hajó elleni küzdelemről, ami korábban zajlott az Ammuud felett, és nem állt szándékában bármit is a véletlenre bízni. Az elfogó vadászgépek ugyan távol maradtak a hajó magányosságának okán, az égbolt egyetlen hatalmas, potenciális tűzfelület volt.

A hajó engedelmesen szállt le - pontosan a kikötői ellenőrzés előtt - a rét erre kijelölt helyén. Önjáró lövegek rajzottak körül a kis hajót, de a nagyobb ágyúállások visszahúzódtak. Az kikötői automaták, az árurakodók, a gépemelők gyűrűje elégedetten nyugtázta, hogy nincs oka, abbahagyni a munkát, visszatértek hát feladatukhoz - egyetlen kivétellel. Senki sem figyelt a munka droidra, aki valami rekeszt hordozva megindult a réten keresztül.

Ahogy kinyitotta a kabin tolóajtaját, Han odafordult a társához.

- Fiolla! Irigylésre méltó a képességed, amellyel az asszisztenciádat válogatod. Ez minden, amit mondhatok.

- Beható biztonsági ellenőrzésen esett át - védekezett a nő egyre hangosabban. - Tehettem volna többet? Küldjem agypróbára?

Han megtorpant, mielőtt a mezőre lépett volna.

- Nem is rossz ötlet! Mindenesetre ez a fordulat sokat elárul. Mikor belépést nyertél a rabszolgatartók komputeregységébe a Bonadanon, az nem puszta mellékódolás eredményeképp történt. Magg terminálja rendelkezett a speciális beépített bemenettel; úgy tűnik, a rabszolga-kereskedők vándor könyvelője és biztonsági embere egyben. - Azért küldött ki a robogón, hogy eltüntessen az útból. Lefogadom, hogy azt a menő, detektor biztos fegyveredet is ő bütykölte meg…

Fiolla gyorsan magához tért, ezt a férfinak el kellett ismernie. Hamar elfogadta, amit látott, és ennek megfelelően nyomban felülvizsgálta nézeteit.

- Nem az én hibám - mutatott rá logikusan.

Han egyelőre nem válaszolt, mert különféle, halálosságukban mégis egyező fegyverek csöveivel kényszerült szembenézni, és teljesen lefoglalta, hogy legjobb formáját adva barátságosnak, ne pedig fenyegetőnek tűnjön. Felmutatta üres kezeit.

Eltérő színű tunikát és nadrágot viselő férfi lépett hozzá, lézerkarabéllyal a kezében. Egyenruhája nem látszott szabványosnak, de a csillagrendőrség jelvényét hordta a karpántján

Han emlékezett, hogy Ammuudot a Testületi Szerződés alapján két - gyakran egymással is rivalizáló - klán koalíciója irányítja. Az egyenruhák változatosságából kitűnt, hogy mindkettő küldött egységeket a kikötő biztosítására.

- Mit jelent ez az egész? - Csattant fel a férfi. - Kik maguk, és mi történt ott fenn? - Bökött fegyveré csövével az égre.

Han lepattant a nyitott ajtóból és kezét feltartva felvillantotta legnapsugarasabb mosolyát.

- A Lady of Mindor utasai voltunk, amíg azt meg nem szállták valami kalózok. Kettőnknek sikerült megszökni. Fogalmunk sincs, mi történhetett a többiekkel.

- Képernyőink szerint a kalózhajó leszakadt az utasszállítóról, és eltűnt. Nincs több adatunk. Láthatnám az igazoló kártyáikat?

- Nem volt időnk bepakolni a táskáinkba -mentegetőzött Han még mindig feltartott kézzel. - Beugrottunk az első életmentő kabinba és pucoltunk.

- És éppen idejében - tette hozzá Fiolla, előlépve a tolóajtó nyílásából. - Lesegítenél, drágám?

A kikötői őrség tagjai közül többen közelebb léptek, hogy segítsenek.

Fiolla pompázatosan nézett ki még így, tépett ruhában is, koszosan a karbantartó alagúttól. Ezzel még inkább alátámasztotta Han szavait.

Solo - még mielőtt bárki segíthetett volna - hozzá lépett, és derekánál fogva leemelte. Az ügyeletes tiszt a homlokát masszírozta.

- Attól tartok, el kell vinnem magukat a Reesbon erődbe.

Ám az emberek közül valaki ellentmondott:

- Miért pont a Reesbonba? Miért nem a mi klánunk főhadiszállására, a Glayydra? Mi vagyunk itt többen.

Han most már arra is emlékezett, hogy a Reesbon és a Glayyd csak a két vezető klán a hat vagy hét közül. Mor Glayyd, az egyik klán feje pedig nem volt más, mint az a férfi, akivel találkozni akartak. Gyorsan körbepillantott, de a Falcont nem látta a mezőn. Ellenállt a kísértésnek, hogy érdeklődjön felőle, mivel Csubakkát nem akarta belekeverni az ügybe. A pillanatnyilag az jelentette a problémát, hogy elszállítják őket valami erődbe. Nem tudta még biztosan, hogy mit is mondana a Glayyd-vezérnek, de, hogy egy porcikája sem kívánja, hogy bezárják a Reesbonok családi otthonába, abban biztos volt.

- Tulajdonképpen azért vagyok itt, mert akad némi elintéznivalóm Mor Glayyddal - vetette közbe.

Azt mindjárt sejtette, hogy az ügyeletes tiszt ezért elég haragos lesz, de arra már igazán nem gondolt, hogy felkelteti a Glayyd emberek gyanúját is. Pedig éppen ez történt. Újra a rangidős Glayyd vette át a szót.

- Ugye nem kétli, hogy ezt a dolgot Mor Glayyd ugyanolyan becsületesen ki tudja vizsgálni, mint Mor Reesbon?

A tiszt és klán tagjai jóval kevesebben voltak; belátta, hogy nem kerekedhet felül sem rangja, sem ereje által. Hannak úgy tűnt, hogy a kikötői rendőrséget bizonyos véleménykülönbségek osztják meg. A tiszt összeszorította ajkait, de végül beleegyezett.

- Biztosítok maguknak egy földi járművet. Az összes fegyverszállítót a kikötőben kell tartani.

Ekkor lassú, fémes hang szólalt meg Han mögött.

- Uram, mit gondol, jobb, ha magukkal megyek, vagy maradjak itt inkább a hajóval?

Hannak minden erejére szüksége volt, hogy megakadályozza állát abban, hogy leessen. Kuka állt a mentőcsónak tolóajtajában, úgy tévén mintha utasításokat várna egy kalandos leereszkedés és landolás után.

- Azt hittem, csak ketten vannak - szólt a rendőrség egyik tagja, vádló éllel a hangjában. Fiolla fürgébben kapcsolt, mint Han.

- Ketten vagyunk, ez meg a személyi droidunk - magyarázta. - Az Ammuudi klánok talán a gépeket is beleszámolják a népességbe?

Han még mindig Kukára bámult. Akkor sem lepődik meg jobban, ha a droid egy babazsúrról táncol ki. Aztán sebességbe kapcsolt:

- Azt hiszem, jobb, ha velünk jössz - tanácsolta a droidnak.

Kuka engedelmesen lekászálódott az ajtóból. A tiszt visszatért, miután adóvevőjén beszélt az egyik fegyveressel.

A gépet már elküldték a központi járműparkból, azonnal itt lesz - tájékoztatta őket.

A Glayyd emberekhez fordulva, - akikkel az imént vitatkozott - zordan elmosolyodott.

- Bízom benne, hogy Mor Glayyd mielőbb jelentést tesz a többi klánnak erről az ügyről. Egyébként úgy tudom, neki más ”sürgős ügyei is akadnak, amelyek esetleg elszólítják…

A Glayyd-klán tagjai megmozdultak, haragosan fegyvereikhez nyúltak, mintha a Reesbon tiszt valami szélsőségesen provokáló megjegyzést tett volna. De az már visszatért járművéhez, és emberei kíséretében elhajtott. A Glayyd vezető többet akart tudni Han és klán vezére közös ügyletéről.

- Ő nem vár engem - ismerte be Han becsületesen. - De ez egy rettentően sürgős ügy, ami legalább olyan fontos neki, mint nekem!

Elébe vágván a további kérdéseknek, Fiolla Han karjára támaszkodott. Egyik kezét szeméhez emelte, és oly meggyőzően játszotta el, hogy közel áll az ájuláshoz, hogy a további kérdéseknek azonnal gátat szabott.

- Sok mindenen ment keresztül - mentegetőzött Han. - Esetleg leülhetnénk, amíg a jármű megérkezik…

- Bocsássanak meg - dörmögte a Glayyd. - Helyezzék magukat kényelembe itt a szállító utasfülkéjében! Rögtön értesítem Mor Glayydot az érkezésükről.

-Ó, mondja meg neki, hogy elnézést kérünk, ha netán valami fontos ügytől vonjuk el a figyelmét - udvariaskodott Han arra gondolva, amit a Reesbon tiszt mondott az imént. -Miben zavarjuk meg?

A Glayyd szemei Hanra villantak.

- Mor Glayydnak egy halálos párbajt kell megvívnia - válaszolta, és eltávozott, hogy leadja jelentését.

A fülkében ülve Han aktiválta a droidot. Az rövid összefoglalót tartott arról, ami bonadani elválásuk óta történt.

- És mit tettél, mikor a menekülőkabin földet ért? - ,tudakolta.

- Attól tartok, Spray időzítése nem nevezhető éppen tökéletesnek, uram - válaszolta a droid. - A várostól kissé távolabb landoltam, de legalább elég messze ahhoz, hogy érzékelő képernyőiken be ne foghassanak. A védelem meglepően jó errefelé. Az űrreptérre vezető út további részét gyalog tettem meg, azon igyekezve, hogy ne váljak feltűnővé, miközben várom, hogy megérkezzenek. Meg kell vallanom, az utas terminálon érkező hajókra koncentráltam; azt nem vártam, hogy ilyen körülmények között érkeznek meg. Mellesleg megtudtam pár dolgot az itteni viszonyokról.

- Várj, kapcsolj vissza egy kicsit! - Utasította Han. -Mit értesz az alatt, hogy nem voltál feltűnő? Hol voltál?

- Tettem, amit egy munkadroidnak tennie kell - válaszolt Kuka mindkét kérdésre egyszerre. - Egyszerűen beléptem a kikötőbe a munkagép ellenőrzőn keresztül, és olyan munkába fogtam, ami éppen kínálkozott. Mindenki feltételezte, hogy egy betáplált programot hajtok végre, hisz mi másért dolgozna itt egy droid? Soha, senki nem kérdezett, még a munkacsoport vezetők sem. S mivel igazából sehova sem voltam beosztva, senki sem keresett, mikor otthagytam egy munkát, hogy egy másikba fogjak. Tulajdonképpen munkadroidnak lenni nem is rossz álca, kapitány!

Fiolla élénk érdeklődést mutatott.

- De ez emberi lények félrevezetését is jelentette. Nem ellenkezik ez az alapprogramoddal?

Han megesküdött volna, hogy a droid szerénykedik.

- Cselekedeteim magukba foglalják az ön és a kapitány jólétének nagy valószínűséggel való biztosítását, sőt annak megelőzését, hogy maguknak bármilyen bántódásuk essék. Ez pedig az emberek félrevezetését tiltó program felett áll. Mikor láttam a hajójukat landolni, egy űrhajós rekeszt cipeltem át a mezőn, míg a gép mögé nem értem. Azután beléptem a hátsó tolóajtón keresztül. Amint mondtam…

- Senkinek sem tűnik fel egy robot - fejezte be Han. - Ha innen kikerülünk, teszek róla, hogy szép, élénk színekkel fessenek újra, - na, hogy tetszik? És mi a helyzet ezzel a párbajjal?

- Abból, amit itt - különböző emberektől és néhány intelligens automatától - megtudtam, az derül ki, uram, hogy a klánok között egy igen merev becsületkódex van érvényben. Mor Glayydot, a legbefolyásosabb klán vezetőjét végzetesen megsértette egy kívülálló, aki egyébiránt remek lövész. A többi klán nem kíván be avatkozni, mivel szívesen látnák Mor Glayyd halálát. A szabályoknak megfelelően egy klán tagnak sem engedélyezett, hogy beavatkozzon. Ha Mor Glayyd nem hajlandó kiállni, vagy a kihívót megölik, illetve megsebesítik a párbaj előtt, akkor szégyenben marad, és elveszíti a tömegek bizalmát, továbbá megszegi esküjét, amit, mint a klán védelmezője tett.

- Oda kell érnünk ez előtt a bolond párbaj előtt! - Magyarázta Fiolla Hannak. - Nem engedhetjük meg magunknak, hogy megöljék!

- Biztosíthatlak, ezzel ő is ugyanígy van - válaszolta Han szárazon.

Ekkor megérkezett járművük, egy puha abroncsokkal felszerelt, fekete zománcú, csillogó négykerekű.

- Meggondoltam magam - mondta Han a Glayyd-embereknek. - A droidom itt marad a kabinnál. Végeredményben nem az én tulajdonom, és felelősséget érzek, hogy épségben visszajuttassam.

Nem akadt ellenvetés. Kuka visszatért a hajóba, Han és Fiolla pedig kényelmesen elhelyezkedett a jármű jól kárpitozott belsejében. A Glayydok megragadták a kallantyúkat és működésbe hozták a futóműveket.

A jármű meleg és kényelmes volt, egy tucat embernek is elegendő hellyel. A vezető az irányítóegységgel az üvegacél másik oldalán kapott helyet. Az út a városon keresztül vezetett, ami elég rozoga állapotban volt. Épületei inkább fából és kőből, mintsem fúziós alapanyagból készültek. Az utcákat elvezető árkok szabdalták. Nyitott csatornákba vezettek, melyek gyakran eldugultak a hulladéktól és a vörös, salakos víztől.

Az emberek, akiket elhagytak, mindenféle általános munkákat végeztek. Akadtak köztük prémvadászok, űrhajóburkolók, erdei rendőrök, karbantartó hibaelhárítók, teherfuvarosok és utcai árusok, A lökdösődésben néha a különböző klánokból származó fiatalemberek és takarosan öltözött fiatalasszonyok is feltűntek.

Minden hibája és tökéletlensége ellenére Han jobban kedvelte az ilyen nyitott, lármás helyeket, mint a lehangoló, agyonszabályozott Bonadant, vagy a Fennhatóság bármely főbb világának ápolt sterilségét. Ez a hely valószínűleg soha nem lesz profitorientált, soha nem kerül majd be a galaktika üzleti vérkeringésébe.

Fiolla összehúzta szemöldökét, amikor a nyomornegyedek mellett haladtak el.

- Vétek, hogy ilyen zugok még mindig létezhetnek a Testületi Szektor Fennhatósága alatt.

- Akadnak ennél sokkal ilyenebb dolgok is a Fennhatóság területén - hívta fel figyelmét Han.

- Tartsd meg magadnak a véleményed a Fennhatósággal kapcsolatban! - Vágott vissza Fiolla. - Valamivel tájékozottabb vagyok ebben a kérdésben, mint te! A kettőnk közötti különbség az, hogy én próbálok is tenni valamit azért, hogy javíthassak a helyzeten. Első lépésem az lesz, hogy bekerülök az Igazgató Tanácsba.

Han csendre intő mozdulatot tett, jelezve, hogy mások is tartózkodnak a járműben.

Fiolla futó grimaszt vágott, aztán keresztbe fonta a karjait, és mérgesen bámult kifelé az ablakon.

A Glayyd-erőd. Hatalmas fúziós falak tömege, detektorban és lőrésekben gazdag síkok, tornyok. A háttérben húzódó hegyek lábainál emelték, a város szélén. Han feltételezte, hogy a belső részek mindennek nevezhetők, csak éppen áthatolhatatatlannak nem.

A jármű átsuhant az erődítmény lábánál tátongó nyitott kapun, és megállt egy sziklafalba vájt garázsnál, amit Glayyd-klán fiatal gyalogosai őriztek. Nem tűntek különösebben óvatosnak, pedig Han magától értetődőnek találta volna, ha a járművet belépés előtt átvizsgálják.

Egyikük a liftaknához kísérte őket. Félreállt, amíg beléptek, és beállította a célállomást. Gyorsan emelkedtek, és mivel nem működött semmiféle légnyomás kiegyenlítő, Han fülei egykettőre bedugultak.

Mikor kitárultak az ajtók, tágasabb és levegősebb helyiségben találták magukat, mint ahogy az előzmények után várták volna. A nehéz torlaszok és lemezek nyilván mozgathatóak voltak.

Gyéren, de jól bútorozott szobában álltak, noha a berendezés elavult volt, mégis finomnak, előcsarnokba illőnek lehetett nevezni. Bizonyította, hogy lakói élvezik és igénylik a luxust, Egy Fiollánál néhány évvel fiatalabb lány várt reájuk.

Súlyos, kézimunkákkal díszítet ruhát viselt, amin ezüstös szeges futott körbe. Nyakában kék sál lobogott, barna haja hasonlóan egyszínű szalaggal volt hátrakötve. Bal arcán a kékeszöld elszíneződés korábban elszenvedett sérülésre engedett következtetni. Han valószínűnek tartotta, hogy ütéstől származik. Reményteljes és aggódó kifejezés ült az ismeretlen lány arcán.

- Jöjjenek, és foglaljanak helyet! Azt hiszem, elfelejtették bejelenteni a nevüket…

Bemutatkoztak, és belesüppedtek a kényelmes karszékekbe. Han várta, hátha a nő megkérdi, vajon kívánnák-e inni valamit; de csatlakoznia kellett, mert a fiatal teremtés annyira zavarban volt, hogy udvariatlansága teljesen elkerülte figyelmét.

Ido vagyok, Mor Glayyd testvére -mondta gyorsan. - Az őr nem részletezte, hogy milyen ügyben jöttek, de úgy döntöttem, hogy fogadom magukat, remélve, hogy ittlétük érinti a jelenlegi problémánkat.

- A párbajra gondol? - Kérdezte Fiolla egyenesen. A fiatal nő bólintott.

- Azt hiszem, nem - válaszolt Han gyorsan, hogy távol tartsa magát az ügytől

Fiolla epésen pillantott rá.

- Ebben az esetben, úgy gondolom, testvéremnek nem lesz ideje magukat fogadni. -folytatta Ido. - A párbajt kétszer elhalasztották - bár mi ezt nem kértük -, és további késlekedést nem fogunk megengedni.

Han még vitatkozni akart, de Fiolla, aki jobb diplomata volt nála, azonnal elterelte a beszélgetést, és inkább arról érdeklődött, hogy mi is a kihívás okai Ido az arcán éktelenkedő sérülésre mutatott.

- Ez az oka - felelte. - Attól tartok, hogy ez a kis zúzódás bátyámra nézve halálos sérülésnek bizonyul majd. Egy világunkon kívüli férfi megjelent itt néhány nappal ezelőtt, és kieszközöl te hogy bemutassák nekem egy fogadáson. Rövid sétát tettünk a tetőteraszon az ő meghívására, majd feldühödött valamin, amit mondtam, vagy legalábbis úgy tűnt. Megütött. A bátyámnak nem maradt más választása, mint hogy megtegye ezt a kihívást. Azóta megtudtuk, hogy az illető híres céllövő, aki már sok ellenfelét megölte. Az egész ügy egy összeesküvésnek tűnik, melynek célja bátyám elpusztítása. De most már túl késő, nem kerülhetjük el a párbajt.

- Mi a neve ennek a kívülállónak? - Kérdezte Han érdeklődve.

- Gallandrónak hívják - válaszolt a lány. Han nem emlékezett, hogy ismerné, de Fiolla arca elárulta, hogy ő hallott már felőle.

”Tud néhány különös információt” - gondolta a férfi.

- Azt reméltem, maguk esetleg azért jöttek, hogy megelőzzék a párbajt, vagy, hogy beavatkozzanak mondta Ido. - Senki más a többi klánból nem fogja megtenni, mivel irigyelnek minket, és szívesen látnák a bátyám halálát. A Kódex szerint pedig sem klánunk tagjai, sem azok szolgái nem vehetik át testvérem szerepét. Csak másik kívülálló. teheti meg a mi, vagy saját érdekében. Úgy értem akkor, ha az ügyünk, őt is közvetlenül érinti.

Han arra gondolt, hogy ha ő lenne Mor Glayyd helyében, most éppen a várost járná zsebében a családi ékszerekkel, - hogy vásároljon egy gyors űrhajót. Gondolatait Fiolla szakította félbe:

- Ido, kérem, engedje meg, hogy beszéljünk a bátyjával! Talán tehetünk valamit.

Ido túláradó örömmel elsietett, Han pedig - figyelmen kívül hagyva az esetleges lehallgató készülékeket - kirobbant.

Megőrültél? Mit tehetnél, hogy segíts rajta?

A lány értetlenül bámult rá.

- Én? Én semmit, de te a helyébe állhatsz és megmentheted!

- Én? - Üvöltött a férfi fürgén felpattanva, hogy majdnem feldöntötte a robotkomornyikot. A gép elektronikus sikollyal döcögött Odébb.

- Még azt sem tudom, hogy mi áll a párbaj hátterében! - Háborgott Han még mindig emelt hangon. - Én csak azért vagyok itt, mert keresek valakit, aki tízezerrel tartozik. Soha még csak nem is hallottam ezekről az emberekről! De úgy tűnt, te jól ismered ezt a revolverhőst. Mi is a neve?

Gallandro. Hallottam már róla. Ha ugyanaz, akire gondolok, akkor a területi Igazgató személyi alkalmazottja. Eddig még csak egyszer hallottam a nevét. Odumin, a Területi Igazgató is sáros ebben az egészben. Valószínűleg ezek azok az intézkedések”, amiről Magg tájékoztatta Zlarbot. Ha Gallandro megöli Mor Glayydot, akkor semmi reményed többé arra, hogy megtaláld Zlarb főnökeit, és behajtsd rajta a pénzed. De ha besegítesz Mor Glayyd érdekében, akkor még mindig megkaphatjuk, amit akarunk!

- Es ugyan ki törődik olyan apró részletekkel… - firtatta Han gúnyosan… hogy Gallandro netán megöl engem? - Azt hittem, te Han Solo vagy, aki azt hangoztatja, hogy többre megy az életben a lézerpisztolyával, mint egy nyitott bankszámlával. Ha tévednék, javíts ki! Azon kívül Gallandro nyilván visszalép, ha megtudja, hogy elcsenték az esélyét arra, hogy megölje Mor Glayydot. Lehet, hogy nem is merne szembeszállni a nagy Han Solóval! Már az igazival! De látom, veled ugyan nem fogja összetéveszteni!

- Annál jobb! Nem beszélhetnénk végre másról?

- Solo, Solo! Kiiktattad Zlarbot, láttad Magget a rabszolga-kereskedőkkel, és tudod, amit én tudok. Gondolod, hogy valaha is békén hagynának? Az egyetlen esélyed, ha megmented Mor Glayydot, és megszerzed tőle azokat az információkat, amelyek tudatában én mindenkit felelősségre vonhatok, aki ezzel az üggyel, és a rabszolga-kereskedők bandájával kapcsolatban áll. És ne felejtsük el a tízezret sem, amivel tartoznak neked.

- Azt soha ne felejtsük el! Mi van vele?

- Hát, ha nem sikerül megszerezni tőlük, úgy én esetleg tudnám ezt kompenzálni. Jutalom egy állampolgárnak a jól végzett munkájáért, ajánlat az Igazgató Tanácstól, vagy valami ilyesmi…

- Csak tízezret akarok, egy centtel sem többet - szögezte le Han.

Fiollának azért egy dologban igaza volt: A rabszolgatartók kétségtelenül folyton a nyomában lennének.

- És semmi ünnepi vacsora, meg ilyesmi. Megköszönöm, és a hátsó ajtón át eltűnök.

- Ahogy akarod. De egyik sem valószínű, ha hagyod, hogy Gallandro megölje Mor Glayydot!

Ebben a pillanatban az ajtó kitárult. Ido tért vissza testvérébe karolva. Han meglepődött Mor Glayyd fiatalságán.

A klán vezér választékosan volt öltözve, zekéjén fonatok, díszek, a derekán pisztolytáska, ami Solo számára a véglegesen igazolta arisztokrata voltát. Mor Glayyd alacsonyabb volt testvérénél, karcsú és meglehetősen sápadt. Haja színe akár Ido hajáé - hátul össze volt fogva.

Ido bemutatta őket, a címe szerint nevezve meg testvérét, ám ő maga bizalmas nevén szólította.

- Ewwen, Solo kapitány azért jött, hogy beavatkozzon a párbajba. Kérlek, kérlek, egyezz bele!

Mor Glayyd bizonytalannak tűnt.

- Milyen okból?

Han az orrnyergét masszírozta hüvelyk és mutatóujjával. Fiolla nem szólt semmit: bízott benne, hogy a férfi kitalál majd valami elfogadható választ.

- Izé, volna bizonyos ügyletem magával, egy dolog, ami talán érdekelné. Tudom, ez némi magyarázatra szorul…

Ebben a pillanatban felhangzott az adóvevő hívó szignálja. Mor Glayyd elnézést kért, és a szerkezethez lépett. Valószínűleg egyfajta hangtompítót is bekapcsolt, mert a többiek közül senki sem hallotta a beszélgetést. Mikor visszafordult, az arca teljesen érdektelen volt.

- Úgy tűnik, nincs időnk a magyarázatára, Solo kapitány. Gallandro és segédje megjelent a kapunál, és állig fegyverben várnak rám.

”Gondolj a pénzre!” - Szuggerálta magát Han.

- Miért ne találkozhatnék vele én maga helyett?

Mikor látta, hogy valószínűleg vitatkoznia kell a büszke fiúval, sietve folytatta:

- Jusson eszébe a testvére, és a klánért vállalt felelőssége! Felejtse már el a büszkeségét. Ez itt a valódi, nagybetűs Élet!

- Ewwen, kérlek, egyezz bele! - Kérlelte Ido a testvérét. - Úgy könyörgöm ezért, akár valami jótéteményért!

Mor Glayyd egyikről a másikra nézett, majdnem megszólalt, de tartotta magát.

- Ezt nem kérhetném klánom egyetlen tagjától sem - mondta végül -, de halálom esetén testvérem és klánom tagjai a többi klán martalékául esnének. Hát jól van, adósa leszek ennek a férfinak. Induljunk a fegyverekért!

A lift hamar leért. A fegyvertár hideg, visszhangos, boltíves szobákból állt, melyek, tömve voltak sugárvetőkkel, energia-lándzsákkal, és izom-fegyverekkel. Munkapadok és szerszámok is akadtak ott, melyeken javították és megmunkálták őket. Az emberek léptei visszhangoztak a hűvös kövön, ahogy a lőtér felé indultak.

Annak túlsó falán céltáblák függtek a levegőben, készen arra, hogy lehulljanak, ha találat éri őket. De nem a holotáblák voltak, amire most lőni készültek.

A lőtér innenső végén öt ember várakozott. Han teljesen biztos volt benne, hogy meg tudná nevezni őket. Ezeknek a világoknak archaikus és hivatalos párbajkódexei évezredek óta szinte ugyanazt a személyzetet követelték meg. Biztos volt benne, hogy az a nő, akinek olyan aggódó az arckifejezése és egy hivatásos orvosi táska lóg az egyik válláról, az a sebész. Kételkedett abban, hogy az ilyen közeli tűzpárbajnál a dolga nem pusztán a vesztes halálának bejelentésére korlátozódik.

Az idősebb férfi - a Glayyd-ház libériájában - valószínűleg Mor Glayyd segédje. Beesett, sebektől szabdalt arca volt, valószínűleg régi harci oktatója lehetett a klán vezetőjének. Egy másik ember - akin Han felismerte, a Reesbopok színeit - a másik segéd szerepét látta el. Volt ott egy fehér hajú, idősebb úr is, aki egy lépéssel hátrább állt, és igyekezett leplezni aggodalmát. Úgy tűnt, ő a párbaj döntnöke.

A csoport utolsó tagját volt a legegyszerűbb azonosítani. Bár Han soha nem látta őt korábban, már az első pillantásra felvijjogtak belső vészjelzői. Az idegen valamivel magasabb volt nála, de zömökebbnek látszott. Könnyedén és peckesen tartotta magát. Szürke nadrágból, magas gallérú tunikából, és rövid szürke zakóból álló, komor öltözetet viselt. Hosszú, fehér sálat tekert a nyakára. Őszülő haja egész rövidre volt vágva, lecsüngő bajszán apró aranykarikák. Éppen most tartott ott, hogy levette zekéjét. Szépen megmunkált fegyverszíj övezte derekát, egy lézerpisztolyt tartva magasan a jobb csípőjén. Nem követte az általános gyakorlatot, nem jelölte rovásokkal legyőzött ellenfeleinek számát - nem úgy tetszett, mint akinek erre szűksége van. A szemei voltak leginkább olyanok, hogy Han belső vészjelzőit beindították, és teljesen meghatározták számára a férfi foglalkozását. Ezek a szemek mélyek és tiszta kékek voltak, mozdulatlanul meredtek előre. Egy pillanatot elidőztek Mor Glayydon, majd megpihentek Hanon, hűvös, felmérést végezve egy pillanat alatt. A kettejük között villanó pillantás nem kívánt magyarázatot.

- Mint kihívott fél - szolt Mor Glayyd segédje - Gallandro a lőpárbajt választotta, és meghatározta a távolságot is. Előkészítettük kedvenc fegyvereit, Mor Glayyd. Minden fegyvert megvizsgálta mindkét segéd.

Még mindig Gallandro szemébe nézve Han megtette a végső lépést.

- Valamit be kell jelentenem Mor Glayyd részéről. Úgy hallottam, jogot formálhatok arra, hogy helyette mérkőzzem.

Morgás támadt a segédek és a kihívó között, csak a sebész ingatta fáradtan a fejét. Han az említett fegyverekhez lépett, és megvizsgálta őket. Hanyagul továbblépett a különböző váll- és alkarszerelésektől; éppen két olyan pisztolyöv között próbált dönteni, melyek leginkább emlékeztették a sajátjára, mikor észrevette, hogy Gallandro áll mellette.

- Miért? - Kérdezte a lövész klinikai kíváncsisággal.

- Nem kell megmagyaráznia - vetette ellen Ido, akire eddig senki sem figyelt.

- Nekem Mor Glayyddal van elintézni, válom. Magát még csak nem is ismerem - mondta Gallandro.

- De azt azért tudja, hogy én gyorsabb vagyok, mint a kölyök, igaz? - Válaszolt Han kedélyesen, miközben egy rövidcsövű hősugárvetőt vizsgálgatott.

Aztán tekintete találkozott Gallandro tekintetével, ami továbbra is olyan nyugodt maradt, mint egy uszoda vize hajnalban. Ezer fontos információt kicseréltek most egymás között, annak ellenére, hogy egyikük arckifejezése sem változott, és egy szót sem szóltak. Hannak nem lehettek többé kétségei afelől, hogy a párbaj bekövetkezik.

Ám Gallandro megfordult, és megszólalt:

- Mor Glayyd, szükségét érzem, hogy bocsánatot kérjek. Ajánlom magam önnek és kedves nővérének jóindulatába…

Mindezt közömbösen, mintegy kellemetlen kötelezettségnek eleget téve közölte, s nem is törte magát azzal, hogy őszintének tűnjön. - Bízom benne, hogy megbocsát, és ez az egész komolytalan incidensfeledésbe merül.

Egy pillanatig úgy tűnt, mintha Mor Glayyd vissza akarná utasítani a bocsánatkérést; mert miután megmenekült a biztos haláltól, ez a fiú nem bánta volna, ha látja Gallandrót halálra sebzetten. Han már éppen azon volt, hogy bizony elfogadja helyette mivel nem érzett különösebb késztetést a gyorstüzelő Versenyhez, ha már egyszer el lehet kerülni. De Ido megelőzte.

- Mindketten elfogadjuk bocsánatkérését, azzal a kikötéssel, hogy amilyen gyorsan csak lehet, elhagyja otthonunkat és ezzel egyidejűleg világunkat is…

Gallandro a nőről Hanra nézett, aki még mindig kezében tartotta a hősugárvetőt. Zekéjét felemelve a revolverhős biccentett Ido felé, és indulni készült. Aztán egy pillanatra megtorpant, hogy még egy utolsó pillantást vessen Hanra.

- Talán legközelebb - ajánlkozott Gallandro tünékeny mosollyal.

- Bármikor, amikor rászánja magát.

Gallandro közel állt a nevetéshez. Hirtelen megfordult, fél térdre ereszkedett, és előkapva lézerpisztolyát egy-egy lövedéket küldött, halálos pontossággal a négy céltábla közepébe. Majd felegyenesedett, fegyverét kétszer megforgatta ujja körül, és a pisztolytáskába csúsztatta, még mielőtt a jelenlévők egyáltalán felfogták volna, hogy mi is történt.

- Talán legközelebb - ismételte meg Gallandro csöndesen bólogatva. Meghajolt a hölgyek felé, beleértve a sebészt is, majd szemével maga mellé intette Reesbon segédjét, és visszhangzó léptekkel elsétált.

- Ez bejött - sóhajtott Fiolla, - de azt hiszem, nem kellett volna évődnöd vele, Solo. Nekem úgy tűnt, kissé - veszélyes.

Han a négy táblát bámulta, a tökéletes lövésekkel, majd a távozó Gallandro után nézett, Nem törődött most Fiolla megjegyzésével. Egyáltalán semmivel. Mert Gallandro a legveszélyesebb lövész volt, akit valaha is látott, és - ebben biztos volt - gyorsabb is őnála…

TIZEDIK FEJEZET

A Millennium Falcon magasan a hegyek között, egy völgymélyi kicsiny tó partján, Ammuud leszállóterén kívül talált menedéket. A lejtőhöz érve Spray örömmel fedezte fel, hogy múlt éjszakai vihar nem hagyott havat maga után.

Csubakka éppen különböző szerszámokból és felszerelésekből álló, érdekes szerkezetet állított össze. Háromteleszkópos lábakon álló valami volt, kábeltekercsekkel, támasztékokkal, fogantyúkkal, kampókkal, csövekkel, és akadt rajta egy égkémlelő érzékelő is. A végrehajtó érdeklődésére némi morgással elmagyarázta a vuki, hogy mire készül. Fokozott biztonságuk érdekében érzékelőt készült elhelyezni a hegygerincen, ami fölöttük húzódott, így sokkal szélesebb kilátást nyerhettek, mint a Falcon műszerei, körülvéve a völgy falaitól.

- De mikor térsz vissza?- Firtatta aggódva Spray.

A Falcon első tisztje megállta, hogy ne horkantson fel gúnyosan. A tynnai rászolgált az engedményre, hiszen eddig jól viselte magát, bírta a vészleszállást és segédkezett a javításokban meg a felkészítésben. Nem az ő hibája, hogy nincs hozzászokva a túlélésért folytatott harchoz, és az ilyen vad körülményekhez.

Csubakka fürge mozdulatokkal jelezte szándékát, úgy tett, mintha kinyitná a ládákat, felállítaná és felcsapná a tartólapot, mintha az érzékelő egységet akarná a fejére feltenni. Ennek jelentése egyértelmű volt: egyáltalán nem kíván hosszú ideig távol maradni.

- De mi lesz ezekkel? - Akadékoskodott Spray a közelben legelő csordára mutatva, amely a lejtőn fölfelé igyekezett egy alattuk fekvő völgyből. A cammogó állatok saját, természetes tempójukban közeledtek egyenletes sebességgel, cserjéket, kövi zuzmókat, és egyéb akkor nyíló tavaszi zöldeket tépkedve vonultak tova, miközben agancsos fejüket fel-le emelgetve kérődztek.

Több csorda is keresztülvágott a területen, de egyik, sem mutatott érdeklődést a Millennium Falcon iránt, sem ellenséges magatartást Spray-vel és Csubakkával szemben. A vuki széttárta karjait, mutatva, hogy azok nem jelentenek akadályt. Felszerelésének egy részét begyömöszölte a táskába, amit tölténytáskája mellé akasztott, jobb csípője fölé. A többit a szerszámok közé göngyölte, vállára dobta a hevedereket, és magához vette sugárvetőjét. Miután ellenőrizte, hogy műkő-dőképes a fegyver, és maradt elég lövedék, nekiindult.

- És vigyázz azokkal a teremtményekkel! - Formált tölcsért Spray a kezeiből, majd az égre mutatott. A vuki felnézett. Mint általában, most is néhány ammuudi pteroszaurusz - hatalmas, hosszúcsőrű repülő hüllő - körözött ott zsákmány reményében. Ám míg legtöbbször magányosan vagy párban vadásztak, most vagy tucatnyi röpködött együtt. A vuki ferde szemmel pillantott a végrehajtóra, fegyverét jelentőségteljesen megrázva, és közben sokatmondóan mormogott: jobb, ha a hüllők vigyáznak vele. Nagy, loncsos lábai gyorsan vitték előre a köves talajon és az elszórt hófoltokon át. Terhe egyáltalán nem zavarta.

Jó ütemben haladt, és hamarosan már az emelkedőn baktatott felfelé a hegygerinc egyik legmagasabb pontja felé.

Odafenn széles sík területet talált, és a gerincen túl egy szélesebb völgy tárult elé. Csuhákká kibontotta a szerszámait, és egy sziklán ülve összeállította az érzékelő állványát.

Mikor a tartólap a helyére került, lenézett, hogy ellenőrizze az űrhajót. Nem látta Sprayt, de ezen nem lepődött meg - a végrehajtó a hajó fő feljárójának másik oldalán állt. Hogy vonásai mégis aggodalmat árultak el, az a legelésző csordák közelsége indokolta. Fő vonulatuk a hajótól kevesebb, mint húsz méterre örvénylett. Az állatok szerencsére nem mutattak semmi hajlandóságot arra, hogy károsítsák a hajót. Ez a csorda sokkal nagyobbnak tűnt, mint a korábbiak: vezetőik már az átjáró felé igyekeztek, a csapat végét mégsem lehetett látni. Egyre több és több állat közeledett az alacsonyabb lejtők felől. A borjak a csorda közepén haladtak, a bikák elöl és a széleken trappoltak. Az egész társaság rendszerezetten, ráérősen mozgott. Pillanatnyilag megnyugodva Csubakka visszafordult munkájához, hogy ellenőrizze a kémlelő egység működőképességét.

Ekkor távoli robajt hallott éles füleivel. Azonnal felkapta a fejét. Az állatok, melyek egy perccel ezelőtt még ártalmatlannak tűnitek, most meglódultak. A roham egyre szélesedő eleje - ahogy Csubakka látta - tengernyi bozontos hát és agancsok erdejévé lett. A szárnyas hüllők mélyrepülésben húztak el a rohanó csorda szélén hátborzongató, jajongó rikoltásokkal. A vuki nem pazarolt időt arra, hogy eldöntse, vajon a hüllők idézték-e elő a rohamot a légitámadásaikkal, hogy leválasszák a gyengébbeket és a lassabban mozgókat. Felnyalábolta eszközeit, és körbepillantott, valami menedék után kutatva. Egyre több állat özönlött az alacsonyabb lejtőkről, így rohamuk mindig új lendületet nyert. Többé már nem látszottak esetlennek: száguldó, hatlábú erőgépekké váltak - a legapróbb termetű kifejlett példány is körülbelül négyszer annyit nyomott, mint a vuki. Irdatlan sebességgel vágtattak, a rettegés sarkallta rohamukat.

Ám a keskeny átjárót már eltorlaszolta a száz és száz küszködő kérődző. Csubakka, látta, hogy a többiek agancsok lökdösésében kavarognak és lassan megtöltik az alsó völgyet. Lerakta felszerelését és futni készült, de észrevette, hogy már elvágták menekülésének útját. Az állatok a körül a magaslat körül kavarogtak, amit ő kiválasztott. Elkerülték a meredek lejtőt, ami az alacsonyabb völgybe vezetett. Egy gyors helyzetfelmérés elárulta, hogy a vadállatok még mindig elkerülték a Millennium Falcon számukra ismeretlen törzsét, de ha a hátvéd az átjárótól odáig duzzad, áldásos tartózkodásuk bizony könnyen véget érhet…

A vuki remélte, hogy Spraynek lesz annyi esze, hogy bevesse az űrhajó fegyverzetét, elriasztva lövéseivel az állatokat. Ekkorra természetesen a kérődzők már az egész hegygerincet betöltötték, és a meredekebb lejtőkön felfelé tülekedtek, mivel a megrekedt csorda nyomása egyre fokozódott.

Csubakka fogta a nyílvetőjét, és tárgyilagosan felmérte a helyzetét, megfigyelve az állatokat alatta és körülötte. Végül úgy döntött, hogy ha megpróbálna áttörni a csordán, vagy velük együtt rohanni, az öngyilkosság lenne. Annyira eluralkodott már rajtuk a pánik, hogy rögtön megtámadtak volna bármilyen kívülállót, aki közéjük keveredik. Másrészről pedig…

Félúton megállt gondolataiban, ahogy egy árny jelent meg felette. A visító kiáltás figyelmeztette. Gurulva vágta magát a földre, fegyverét testéhez szorítva. Széles szárnyak sziszegtek felette a levegőben, éles karmok csattantak össze a semmit markolva. A repülő hüllő tovaszállt, hullabűzt hagyva maga után a levegőben. Éles rikoltást hallatott. A következő szintén megpróbált lecsapni Csubira.

A vuki feltérdelt, vállához kapta nyílvetőjét. Nem maradt sok ideje arra, hogy beállítsa a célzó fókuszt. A húr magas hangú pengésével egyidejűleg robbanás következett be, ahogy a töltet elkapta a hüllőszárnyát. A lény sebesülten változtatott irányt.

Csubakka hátrazuhant, miközben megragadta fegyverének első részét, hogy újra felhúzza azt. Még két lövedéket eresztett a ragadozóba, amely félig repülve, félig zuhanva csapkodott felette, súlyos sebekkel a bordái között.

Roncsolt szárnyai azonban nem vitték tovább, s a robogó kérődzők közé hullott. Azonnal felismerhetetlen masszává taposták.

Egy újabb társa érkezett, aki a robbanások hallatán ugyan odébbállt, de most visszatért, hogy felmérje a terepet.

Csubakka egyszerre megértette, hogy miért verődött össze ennyi szárnyas hüllő; most volt esedékes a kérődzők vonulása. Ez a vad hegyvidékeken át elkerülhetetlen áldozatokkal járt. Lemorzsolódtak a gyengék és a sebesültek, könnyű zsákmányaként a légi vadászoknak. A szárnyasok primitív agya felismerte a lakoma esélyét.

A vuki újból megemelte nyíl vetőjét, és óvatosan figyelte a közeledő szárnyast. Az lecsapott - karmai marásra készen, hosszú, keskeny csőre az üvöltéstől szélesre tárva.

Csubakka pontosan beállította a fókuszt, és egyenesen feltáruló torkába tüzelt. A szárnyas csontos koponyájának teteje azonnal felrobbant. Orral lefelé zuhant, felszántva a földet. A vuki félreugrott az útjából, mivel a ”maradék” pont ott ért földet, ahol ő állt.

A megfogyatkozott létszámú szárnyasok már jóval óvatosabban közeledtek a gerinchez. Kifeszítették hártyás szárnyaikat, és távolságot tartva mind egymás között, mind a rejtélyes idegentől, aki végzett fajtársaikkal, valami könnyebben elérhető zsákmány után néztek. Csubakka fürge pillantást vetett a völgybe.

A legelő állatok nyomása az átjárónál már gyorsan közeledett feléje. Néhány csoport még most is a gerinc lábánál kavargott. A vuki több sorozatot lőtt eléjük, föld és kőzuhatagot zúdítva lefelé, megrémítvén ezzel a kóválygó kérődzőket. Ám a sereghajtók egyre több állatot tereltek a gerinc felé. Túlriadtak és túl ostobák voltak ahhoz, hogy átlássák az előbbi robbanások okait. Többé már nem lehetett képes visszatartani őket, még végtelen mennyiségű munícióval sem.

Ekkor óriási rakéta tűnt fel a földet szóró paták fölött, a Millennium Falcon irányából. Csubakka felismerte a hajó vészjelzőjét. Sziréna és kürt hangja keveredett a patadobogásba, fények villogtak. A vészjelzőt arra tervezték, hogy felhívja a kutató alakulatok figyelmét egy esetleges kényszerleszállás esetén.

Mikor a kérődzők a hajó felé közeledtek, Spray ehhez a megoldáshoz folyamodott, hogy megmentse a helyzetet. Jól gondolkodott, és Csubakka tudta, hogy nemigen akadt más, amitől sikert remélhetett. Kételkedett abban, hogy az űrhajó fegyverei biztonságos ösvényt vághatnának a megzavarodott kérődzők seregében.

Repülő hüllő visítása harsant, és Csubakka látta, amint a lény felemelkedik, karmaiban valamivel, ami leginkább egy sebesült borjúnak tetszett. A vuki átkot morgott a szárnyas felé, és egy pillanatig azt kívánta, bárcsak ő is bírna szárnyakkal. Mancsait rázva vadul bőgött, mintha, barátja, Han Solo őrült megszállottsága uralkodott volna el elméjén.

Amint kidolgozta magában a részleteket, vállára dobta nyílvetőjét, és kotorászni kezdett a magával hozott felszerelések között. Az állvány mindhárom lábát a karja alá szorította, majd szorosan megfogta a tartólapot. Izmok dagadtak karján, és erőfeszítésében vadul csikorgatta a fogát. Végül a kellő mértékben meg hajlította a kemény fémlapot.

Elégedett volt az eredménnyel. Letette az állványt, és megszállottan dolgozni kezdett, időnként lepillantva a növekvő zűrzavarra odalent á völgyben. Amint az állatok nekilódultak az emelkedőnek, úgy gondolta, hogy bár rendelkezik a szükséges anyagokkal és szerszámokkal, mégis az idő lesz az, ami majd eldönti, sikerrel jár vagy veszít.

A hüllő tetemét könnyedén a vállára vehette, tekintve, hogy a csontok üregesek voltak, csökkentendő a lény önsúlyát. A meghajlított tartólapot a dög álla alá erőltette, és kampókkal meg csavarokkal odaerősítette olyan keményen, amennyire csak a csont szilárdsága engedte. Közben igyekezett nem tudomást venni a véresen tátongó koponyáról. Aztán az állvány három lába közül kettőt kitolt, a lehető leghosszabb állásba, a hüllő szárnyai mellé igazítva azokat. A szárnyak végeit beakasztotta, amihez bizony igénybe kellett vennie hatalmas vuki erejét is, mivel a porcok nem engedtek egykönnyen. Az egész nem tűnt túl stabilnak, de kellett, hogy működjön. Mindenes táskájából összeválogatta az összes kampót – négy-négy jutott minden oldalra - és azokkal rögzítette egymáshoz az állványlábakat és szárnyszéleket.

Egy pillanatra megállva látta, hogy a patások már az ő magaslatának aljában gyülekeznek, szorosan összetömörülve, agancsaikat himbálva, meg-megvillantva. Megsokszorozott erővel folytatta munkáját.

Az állvány középső lábát a hüllő hosszanti tengelyében húzta ki. A szárnyas kitűnő sikló volt, de hiányzott róla az a kiálló csont, amire a madarak erős repülőizmai tapadnak. Így hát a vuki pillanatnyi gondolkodás után úgy döntött, hogy átszűr egy sor rögzítőkarikát a bőrön a teremtmény gyenge szegycsontja körül. Szerencsére a hüllőnek csak elég csökevényes farka volt. Csubi nyelt egyet, és próbált nem gondolni a hányingert keltő szagra.

Eztán következett a legnehezebb probléma, a fő tartórúd. A vuki megfogta az egyik merevítőt, átdöfte a madár testén a szegycsonthoz közel, úgy, hogy jó másfél méter kilógjon a végéből. Ezt a hosszanti tengelyhez rögzítette. Aztán a leghosszabb merevítőt keresztben rákötözte erre, oldaltengelyként, a lábazat biztosítására. Nem törődött az undorító folyadékkal, ami a szárnyasból csordogált, ez is csak csökkentette az alkalmatosság súlyát, miáltal csak a siker esélyét növelte.

Perceket töltött azzal, hogy kábeleket vágott és illesztett, arra sem fordítva időt, hogy kipróbálja őket. A szárnyvégeket, a csőrt és a farkat a fő tartóoszlophoz illesztette.

Munkáját szüneteltetni kényszerült, mikor néhány állat - megküzdve az emelkedővel - agancsát éppen felé irányította. Új tárat illesztett nyílvetőjébe, a földbe lőtt, robbanásokkal töltve be a levegőt. Ezzel a patásokat kis időre meghátrálásra kényszerítette. Ám a völgy már megtelt, és az, újabbak számára már nem akadt hely odalent. A vuki tudta, hogy néhány pillanat kérdése csak, hogy a csorda megszállván a magaslatot, örökre elnyelje őt.

A hüllő lábai nem elsősorban a járást szolgálták, mindenesetre megfelelőek voltak ahhoz, hogy Csubakka ellentámaszként használja őket, kimerevítvén és karmukat összedrótozván. A vállakat is rögzítette a karókkal, aztán hozzákábelezte a szárnyhoz, az orrhoz és a csökevényes farokhoz. Végül körbejárta a testet, rögzített minden csavart, megérzésre bízva a szerkezet feszességének megítélését.

Megemelte az alkotmányt, izmai csak úgy dagadoztak irhája alatt. Lenézett, és látta, hogy a roham lendülete alábbhagyott. Remélte, hogy esetleg megspórolhatja tákolmánya kipróbálását.

Ám nem így történt. A patások szó szerint préselték társaikat a gerincre. Az újabb zárótűz csak egy pillanatra állította meg őket, aztán újból megindultak feléje.

Csubakka fogta töltényövét, néhányszor maga köré tekerte, hogy jó szoros legyen, aztán mindkét karját átbújtatta rajta, és elől egy darab kábellel kötötte össze, ráhurkolva magát a vázra ott, ahol a fő tartóoszlop találkozott a hosszanti tengellyel. Vállára vette az alkotmányt, nyílvetőjét pedig nyakába akasztotta.

A lény teste a vázra nehezedett, de mivel könnyű volt, az erős támasztékok megtartották.

Ekkor egy bika - agancsát bajonettként szegezve előre - Csubi felé indult. A vuki kitért útjából, és majdnem a másik csapatba ütközött. A hegygerincét már teljesen ellepték az állatok. Csubakka, aki semmit nem veszíthetett, egy alkalmas lesiklóhelyre tántorgott a szárnyas preparált tetemével á hátán. Aztán olyan szögben, amit megfelelőnek ítélt, elrugaszkodott. Nem lett volna meglepve, ha a szárnyakat kifordítja a szél, és ő leesik a dübörgő paták ezrei közé. De az erős légáramlat, - ami a gerinc mentén fújt kiöblösítette a szárnyakat, és a felfelé szálló áramlat magával ragadta a vukit.

Csubakka igyekezett kormányozni a szárnyast. Csőrét jobbra fordította, és erősen meghúzta az összekötött karmokat, hogy a tákolmány orrát ismét szélirányba állítsa.

Még így is rémítőnek tűnt a süllyedés. Maga mögé emelte lábait a jobb súlyeloszlás végett, és megemelte az orrot egy ösztönös mozdulattal, hogy jobban emelkedjenek. Nem sokat törődött a sebességgel.

Sok olyan hajón repült, amely hasonló elvek alapján készült, ez mégis teljesen új dolog volt számára. Majdnem megakadt, s csak nehezen tudott újból mozgásba lendülni.

Ám egy erős áramlat, ami a gerinc felől indult, felkapta a szárnyakat, és egy pillanattal később a vuki már repült is. Az erő nélküli repülés rémülete, az alant dübörgő halálos paták, és a belsőségekből csöpögő bűzös folyadék ellenére Csubakka azon vette észre magát, hogy bömböl és üvölt lelkesedésében. Lassan leengedte a szárnyas orrát, ám a kísérletezés során elvesztette a szelet.- s majdnem gyors, leszállásra kényszerült.

Ünnepélyesen lemondott arról, hogy további aeronautikai felfedezéseket tegyen.

Középre helyezve testsúlyát-aprókat korrigált, és igyekezett visszaemlékezni a különböző áhítatos énekekre és fohászokra távoli fiatalságából. Alatta kérődzők tülekedtek hangosan és dühösen, de a vuki már csak a szél zúgását hallotta. A többi szárnyas jó messze elkerülte azt az új és bizarr vetélytársat. Túl testes és szokatlan volt, tehát nem bíztak benne;

Csubakka úgy saccolta, több mint harminc kilométeres óránkénti sebességgel halad, és hirtelen rádöbbent, hogy akad még egy probléma: hogyan jut le élve.

A Falcon felé vette az irányt. A csorda utolsó tagjai is elhagyták már a hajó környékét, ami érintetlennek tűnt. A mesterséges sikló nem bizonyult hajlékonynak, és Csubi rájött, hogy a sebesség csökkenése megszabadíthatja őt attól a légáramtól, ami eddig fenntartotta. Fokozatosan csökkentette hát mind a sebességet, mind a magasságot, az orrészt vízszintes helyzetbe hozta, és boldogan horkant fel, mikor leszállásra alkalmas helyet talált. Kis hegyi tavacska tűnt fel előtte. Úgy látta, át is siklott már a hegy felett, ezért fordulóval próbálkozott a karmokat maga felé húzva. Nem maradt igazán ideje arra, hogy elemezze, miben hibázott, mert a következő pillanatban már a kifelé forduló tetemmel hátán a tó felszíne felé zuhant. A másodperc töredékéig látta saját tükörképének villanását, mielőtt a meglehetősen nedves leszállópálya befogadta volna,

A víz durva csapása segített abban, hogy leküzdje a bénító hideget. Igyekezett, kiszabadítani magát, s rájött, hogy a döglött hüllő nem valami jó úszó. A szárnyak összecsapódtak körülötte, a fémkeret súlya lefelé húzta. Kapaszkodott és csapkodott, de még mindig nem sikerült kiszabadítania magát az alkalmi hámból, ami a vázhoz bilincselte. A nyílvető a nyaka körül pedig még csak súlyosbította a helyzetet.

Belegubancolódott egy laza kábelbe. Óriási ereje mit sem ért a tó vizének lágy ellenállásával szemben. Túl sokáig tartotta vissza lélegzetét, s az kis buborékok formájában kezdett kiszökni ajkain keresztül, ahogy igyekezett megszabadulni a süllyedő tákolmánytól. Egyre nehezebben látott, és azon kapta magát, hogy családjára és zöldbozótos otthonára gondol.

Aztán egy sötét alakot pillantott meg, aki könnyedén és biztonsággal bogozta ki az összegubancolódott kötélzetet körülötte. Az első tiszt a tó felszínére bukkant, ami végtelen csillogó tükörként hullámzott alatta.

Olyan buzgalommal vette a levegőt, hogy nyomban fulladozni, köpködni és köhögni kezdett, keserű vuki arckifejezést vágva. Spray a háta mögé került, ügyesen és gyorsan úszva annak ellenére, hogy egyik kezében súlyos vágóeszközt tartott.

- Fantasztikus volt! - Áradozott a végrehajtó. - Soha nem láttam még ehhez foghatót. Mikor ráébredtem, hogy túlsiklasz, és a tóban landolsz, utánad eredtem, de soha nem gondoltam volna, hogy elérlek. A talaj nem igazán az én elemem.

Megfogta a vuki vállait és tolni kezdte maga előtt.

A közelebbi part felé evickélve Csubakka arra a következtetésre jutott, hogy ő is hasonlóképp áll a levegővel.

TIZENEGYEDIK FEJEZET

- Úgy hívták, Zlarb - mondta Han Mor Glayydnak, a megmenekült fiatalember dolgozószobájában. - Be akart csapni és meg akart ölni. Volt egy listája azokról a hajókról, melyek a maga klánjának ügynökségén keresztül tűntek el. Sajnos a kártya éppen nincs nálam, de ha megpróbálná a nevét előkeresni a saját feljegyzéseiből…

- Erre nincs szükség - szakította félbe a Mor Glayyd komor pillantásokat váltva nővérével. - Nagyon jól ismerem a nevet.

- A főnökei tízezerrel tartoznak nekem - mondta Han szenvedélyes hangon és én meg akarom kapni.

Mor Glayyd hátradőlt, a testhelyzetéhez alkalmazkodó kerevet hozzásimult. Már nem tűnt olyan fiatalnak, új szerepében gyakorlott lett.- Han már sajnálta, hogy nem tartotta magánál a fegyvertár csodás darabjainak valamelyikét.

- Mit tud az ammudi klánokról és a Kódexükről, Solo kapitány?

- Hogy az a Kódex majdnem véget vetett a hatáskörének a mai napon - válaszolt Han.

A fiatal Mor Glayyd megadta magát.

- Lehetséges. A Kódex az, ami összetartja a klánokat, és megakadályoz bennünket abban, hogy egymás torkának ugorjunk. Nélküle visszafejlődnénk. Háborúzó vademberek lennénk, akik számos évszázaddal ezelőtt voltunk. De a hitet elárulni és az esküt meg szegni, ami szintén benne van a Kódexben annyit jelent, mint kitaszítottá, nem létezővé válni, bármi lett légyen is az ember korábbi pozíciója. És még egy klán Mor-ja sem állhat a Kódex felett.

”Á, hadd találjam ki, hová akar ezzel kilyukadni” - dühöngött magában Han, de nem szólt semmit.

- Ezek az ügyletek a klánom és Zlarb emberei között ebbe a kategóriába sorolhatók. Mi nem kérdeztünk semmit, elfogadtuk a megbízást a kézbesítésre és a hajók felszedésére, anélkül, hogy törődtünk volna vele, mire is használják őket. Zlarb és társai igényelték diszkrét eljárásunkat, és sokat fizettek nekünk.

- Mindez azt jelenti, hogy nem fogja elmondani, amit tudni akarok? - Érdeklődött Han.

- Azt jelenti, hogy nem mondhatom meg. Visszahívhatja Gallandrót, ha kívánja! - Vágott vissza Mor Glayyd keményen.

Nővére aggódónak tűnt, De Fiolla közbevágott:

- Felejtse el. Az ügy lezárva. De Zlarb emberei megszegték Hannál adott szavukat. Ez nincs benne a Kódexükben? Maguk árulókat védelmeznek?

Mor Glayyd megrázta a fejét.

- Nem érti. Senki sem szegte meg a szavát velem, vagy az enyéimmel szemben, és ez a Kódex kitétele.

- Csak az időnket vesztegetjük - mondta csalódottan Han Fiollának. Csubakkára gondolt és a Falconra. Hajlandó volt egyelőre félretenni a tízezer kérdését. Ez az ügy nem számított annyira, mint az, hogy Csubakka még mindig kint bolyong az ammuudi hegyekben.

Ám - mintegy végső döfésként, az eltávozott Gallandróra célozva - megszólalt.

- Látta, hogy ezek milyen emberek! Maga összejátszik a rabszolga-kereskedőkkel, a kettős játékot űző méregkeverőkkel!

Mor Glayyd és testvére olyan hirtelen ugrottak fel, hogy a karszék szétlapult a padlón.

- Mit mond? - Sziszegte a lány. - Méregkeverők?

Han azért mondta ezt, mert a Zlarbnál talált felszerelés jutott az eszébe, és mert sejtette, hogy érzékeny pontjukra tapint ezzel.

- Zlarb egy Malkite tulajdonosa volt -mondta.

- Az előző Mor Glayyd, apánk, nem egészen egy hónappal ezelőtt halt meg. Megmérgezték - közölte Ido. - Nem hallott a haláláról?

Mikor Han megrázta a fejét, Mor Glayyd folytatta:

- Csak a legbizalmasabb klán tagok tudják, hogy méreg okozta a halálát. Ez példa nélkül álló eset. A klánok soha sem használtak mérget, ráadásul elővigyázatossági intézkedéseket is teszünk, és ételkóstolóink egyike sem mutatott semmiféle tünetet.

- Nem is fognak a Malkite-méregtől mondta neki Han. - Még az ételvizsgáló műszerek, sőt a légminta elemzők sem veszik észre. A Malkite-féle méreggel gyilkolónak elég a kóstolók közelébe kerülnie, hogy beadja nekik az ellenszert. A kóstolók soha nem veszik észre, és az áldozat meghal. Csináltasson tesztet - méréseket a kóstolóin! Lefogadom, megtalálja szervezetükben az ellenszer nyomait…

Han Fiollára nézett.

- A mérgezés lehet az a javaslat, amiről Magg beszélt azon a kazettán, amit Zlarbnál találtam. Nem tudom, a párbaj ezzel hogyan függ össze.

A Mor Glayydot megrázta, amit hallott.

- Ezek szerint… akkor… Testvére fejezte be a mondatot:

- Ezek szerint minket is elárultak, Ewwen.

Han Solo ellenőrizte, hogy nála van-e még az adattábla, amit a Mor Glayyd adott neki, s amelyet oly biztos helyre dugott - kölcsön öltönyének könnyű gallérjába. Kuka éppen befejezte a mentőkabin irányító alkatrészekkel történő megrakását. Védett áramkörök voltak - nem úgy, mint azok az átkozott folyadék-rendszerek. Mindezt Mor Glayyd saját javítóműhelyéből kapták.

A mentőcsónakot a Glayyd birtokra szállították, hogy indulása minél kevésbé legyen szembetűnő. Mor Glayyd lelkes közreműködést mutatott, mikor a gyorstesztek kimutatták, hogy Han gyanúja nem alaptalan. A kóstolók szervezete Malkite-ellenanyagot tartalmazott.

- Biztosan, nem kívánja, hogy mi is elkísérjük? - Kérdezte a fiú immár negyedszer.

- Ez túl feltűnő lenne, amennyiben a rabszolga-kereskedők vagy a többi klánok figyelnek bennünket. És csak remélni tudom, hogy a kikötői védelem nem lő szét minket az égen…

- Sokan lesznek az embereim közül ma őrségben - mondta Mor Glayyd -, és maguk úgy vannak feltüntetve, mint normális őrjárat az öröklött Glayyd-föld felett. Háborítatlanul mehetnek. Mi pedig figyelünk, és ha szükségük lenne ránk, olyan gyorsan indulunk, ahogy csak tudunk. Sajnálom, hogy az ön Millennium Falconja az általunk érzékelhető szint alatt repült, mikor elhaladt az űrkikötő mellett…

- Semmi stressz, megtalálom. De mostanra már valószínűleg a Lady of Mindort is megjavították. Nemsokára ez a hely hemzsegni fog az BR-ektől. Gondolja, hogy távol tudja őket tartani?

Mor Glayyd elképedt.

- Solo kapitány, azt hittem, megértett. Az embereim nagyon jók a kérdések meg nem válaszolásának terén. Egyik sem fogja megsérteni a Hallgatást, különösen akkor nem, ha a Biztonsági Rendőrség kérdezi őket.

Fiolla csatlakozott hozzájuk. Csakígy, mint Han, ő is kölcsönvett kényelmes repülőruhát hordott - csillogó kék volt - és magas szárú űrhajóscsizmákat. Félt és mérges volt, mikor Glayyd feljegyzéseiből nyilvánvalóvá vált, hogy magas beosztású Fennhatósági vezetők is érdekeltek a rabszolga-kereskedő ügyletekben. Sajnos bizonyítékaik még hiányosak voltak. Az engedélyeik nagyobbrészt megvoltak a hajójáratokra, illetve a Fennhatóságon belüli működésre.

- Kérem, emlékezzen ránk, Fiolla! Remélem hallunk még magáról, ha ügye sikerrel lezárul - szólt Mor Glayyd. - Ha már mi nem állhatunk bosszút, legalább hadd legyünk tanúi a magukénak!

- Tudni fog róla, megígérem - és tudom, mit jelent az ígéret egy Mor Glayydnak. Ha mindezt a Fennhatósági Bíróság elé tárom, -azt hiszem, - magát ki tudom hagyni az eljárásból, de azt ajánlom, hogy legközelebb jobban válogassa meg a klienseit!

A Mor Glayyd búcsúra emelte kezét

- Többé nem fognak minket kihasználni, ebben biztos lehet!

Ido arcon csókolta Hant és Fiollát, aztán a testvérek hátraléptek, kíséretükkel együtt.

Pár perc múlva a kabin felemelkedett, pályára állt, és a hegyek felé vette az irányt, majd közöttük manőverezve egyre magasabbra emelkedett.

- Mégis, hogyan akarod megtalálni őket? - Kérdezte Fiolla, ismét a segédpilóta székben ülve. - Az érzékelők és detektorok nem alapos kutatásra készültek ezen a tákolmányon, igaz?

Han arrébb rakta sugárfegyverét, amit a Mor Glayydtól kapott, hogy jobban elférjen.

Nevetett. Boldog volt, hogy ismét a levegőbe emelkedhetett,

- Ez tákolmány? Örülj, ha a farzsebedet megtalálod, ha igazán sebességbe kapcsol! Még ha hiánytalan felderítő felszerelése lenne is… Itt vannak ezek a csúcsok, völgyek, és ez az egész lenti összevisszaság. Marad nekünk detektorok helyett ez! - S drámaian homlokára tette mutatóujját.

- Ha ennél nincs semmi értelmesebb mondandód - s pontosan utánozta,a férfi mozdulatait -, akkor remélem, legalább egy leereszkedő hágcsó akad, mert ebben az esetben jobbnak látom, ha kiszállok…

Han a kis hajót előre kiválasztott pályára állította; elégedetten, mivel elég mélyre ereszkedett ahhoz, hogy a csúcsok között elkerülje az űrkikötő érzékelőit.

- Ismételjük azt a pályát, amelyen Csubi repült, mikor áthaladt a kikötő felett. És én tudom, hogyan gondolkodik, hogyan navigál. Mondjuk, hogy most én vagyok Csubi a sérült Falconnal, s fent kell maradnom háromezer méteren a vezérmű csökkent kapacitása ellenére is. Ismerem a stílusát, nem esik nehezemre, hogy utánozzam. Például soha nem landolna ott fenn, annál a három csúcsnál. Nem belátható a terep, s így az ember nem lehet biztos benne, talál-e olyan helyet, ahol leteheti a hajót anélkül, hogy a folyadékrendszer többi részé felrobbanna. A Falconnakg elég vésztartaléka kellett, hogy legyen ahhoz, hogy eljusson addig a másik szikláig. Ott sokkal jobbak a látási viszonyok az ember tudhatja, mibe vág bele. Biztos vagyok benne, hogy az én óvatos, öreg vuki barátom is így intézi az ilyen dolgokat. Eldugott helyet keres, ahol észrevétlenül szállhat le, elvégezheti a kisebb javításokat is, és nyugodtan várhat rám. Meg fogom találni, elhiheted.

- Ezt nevezed tervnek? - Csattant fel Fiolla - Ennyi erővel akár össze-vissza is cikázhatnánk a nevét kiabálva a tolóajtón keresztül!

A férfi hangja megkeményedett.

- Azt mondtam, megtalálom!

Fiolla most megérezte, milyen elkeseredett aggodalmat fojt el magában Han, mikor Csubakka biztonságáért aggódik.

- Tudom, hogy megtalálod, Han - mondta csöndesen, vigasztalón.

Spray, a végrehajtó, kígyózó testtel tekergett a hűs vízben. Végre otthon érezhette magát; bukfencezett, alámerült, újból a felszínre bukkant pusztán a móka kedvéért. Vékony farka és hártyás ujjú mancsai lendületesen és méltóságteljesen irányították. Orrlyukait teljesen összezárta.

A tiszta vizű hegyi tavat földalatti források és patakok táplálták. Vize még Spray ízlésének is túl hideg volt, de irhája kellemes melegben tartotta egy ilyen rövid úszás időtartamára. Fiatal korában sokkal jegesebb vizekben is megfordult, és az úszás élvezete már hosszú ideje nem adatott meg neki.

Végül a tyanni meglelte, amit keresett: egy a tó alján lakó soklábú, héjas állatkát. Spray ekkorra már kifogyott a szuszból: túl hosszan lubickolt ahelyett, hogy zsákmány után nézett volna. Gyorsított, remélve, hogy hosszabb üldözés nélkül elkaphatja az állatkát.

A kis héjas nem vette észre Spray árnyékát, sem a szokatlan hullámokat, egészen az utolsó pillanatig, de akkor már késő volt. Alighogy elkezdett gyorsítani, Spray máris elcsípte hátulról, óvatosan, hogy az ollók vagy lábak meg ne sértsék. A támadás hevében már kis híján leért a tó fenekéig, ahol - legnagyobb meglepetésére - árnyéka egy másik héjas állatkát is felriasztott.

A pompás ebédre gondolva boldog csacsogással csapott le, megkétszerezve a napi zsákmányt. Most már igazán alig maradt levegője, a tó felszíne felé vette az irányt, s vidám kiáltással bukott ki, vízsugarat spriccelve a levegőbe, miközben újból teleszívta tüdejét.

A zsákmányt feje felett tartva meglengette azt Csubakka felé,.aki a parton állt. A vuki éhesen és elégedetten kaffogott. Visszaindult. Mire a végrehajtó kimászott a partra, ő már térdig a vízben állva egy üres szerszámos táskát tartott feléje. Spray óvatosan belehelyezte zsákmányát, és Csubakka fürgén lecsapta a tetőt, miközben elismerésképpen megborzolta a tynnai bozontos fejét.

- Pont a kellő időben érkeztél - mondta a vukinak.

A hajó élelmiszertartaléka, megmaradt a leszállásnál, de az óta bizony elfogyott, és a legelésző állatok sem tűntek fel újból. Ám Spray ügyessége állandó élelemmel látta el őket. Azonnal felosztották hát egymás közt a teendőket: Csubakka a javításokat, Spray pedig az élelem utánpótlást vállalta magára. Visszaindultak. Jó fél kilométeres gyalogtúra vezetett az űrhajóhoz.

A víz már forrt egy régi gerjesztő tartályban, amit Spray a termo-spirálra helyezett a feljáró lábánál. Spray hirtelen felkapta a fejét, füleit ide-oda mozgatta. Csubakka az eget kémlelte, majd hangos kiáltással egy pontra mutatott. Kisebb hajó vagy űrkabin repült át a hegygerinc felett, pontosan feléjük tartva.

A vuki a szerszámos táskát Spray kezébe nyomta, és kibiztosította nyílvetőjét. ”Nem mintha a fegyver sok kárt tehetne az űrhajóban” - gondolta magában. Körbepillantott, de fedezék nem akadt körülöttük. Szerencsére Spraynek volt annyi esze, hogy - Csubakkához hasonlóan - ő is teljes csendben várjon. Rájött, hogy bármiféle mozgás azonnal magukra terelné a fenti érzékelők figyelmét.

A jármű elhúzott felettük, s Csubakka hallotta a kormánymű feszülésekor keletkező jellegzetes hangot, amint a pilóta visszafordította gépét. A vuki sarkon fordult, és néhány pillanat múlva felüvöltött örömében, mikor a kis hajó megbillentette szárnycsonkjait. Ez egyedül Han Solo lehet!

Csubakka a havon keresztül a hajó felé ügetett, torkából csaholó hangok törtek elő, melyek az egész völgyet visszhanggal töltötték be. Spray, a zötykölődő szerszámos táskát melléhez szorítva, utána eredt.

Miután a kis kabin leereszkedett a Falcon mellé, felpattant, az ajtaja. Han ugrott elő. A vuki odarohant hozzá, csak úgy fröcskölve a kásás havat, és örömében ütögetni kezdte barátja hátát. Kiáltásai betöltötték a völgyet. Mikor első örömük elmúlt, a vuki észrevette Fiollát is a hajó ajtónyílásában. Leemelte, és egy visszafogott öleléssel átkarolva talpra állította.

Utoljára Kuka mászott elő. Csubakka barátságos morgással köszöntötte. Visszafogta segítőkész karjait, nem akarván úgy tenni, mintha a droidnak szüksége lenne a segítségre. Csubakka Kuka mellrészére mutatott, azt firtatván, vajon Kék Max is jelen van-e.

- Majdnem elhaladtunk felettetek - szólalt meg Han. - Túl jók vagytok az álcázásban!

Célzott a Millennium Falcom, melyet Csubakka elrejtett, amíg leszállóegységét megjavítja. Spray segítségével havat halmoztak fel az űrhajó körül, amire különböző fajtájú és méretű cserjéket hordtak. Végül újabb hóréteget szórtak a szükséges helyekre.

- De észrevettük a lábnyomaitokat mindkét oldalon a hajó körül - folytatta Han -, így aztán visszafordultam, hogy jobban körülnézzek.

Spray és Csubakka buzdították az érkezőket, hogy szálljanak a Falcon fedélzetére, s Han csak addig késlekedett, amíg előkotorta a magával hozott új áramköri egységeket. Egy pillanatra úgy tűnt, első tisztje elsírja magát örömében, mikor megpillantotta azokat.

Az ebédről teljesen meg is feledkeztek, ahogy egymás szavába vágva mesélték a történteket. Spray bocsánatkérően magyarázkodott, mikor a droid kilökése került szoba.

- Az igazat megvallva, kapitány - mondta -, ahogy Csubakkának már elmagyaráztam -az ötlet hirtelen fogalmazódott meg bennem. Tudtam, hogy azonnal kell cselekednem. Majd a droidhoz fordult, és így folytatta: - Elnézését kérem,, de úgy tűnt, ez az egyetlen, amit tehetek. Nem erősségem a hirtelen döntéshozás. Csináltam, amit tudtam, mielőtt még akadt volna időm magyarázkodni vagy töprengeni. Talán belső indíttatásom jelen esetben túlméretezettnek volt nevezhető.

- Teljesen megértem, uram - válaszolt nagylelkűen a droid, és a dolog szerencsésen alakult mindannyiunk számára - hála önnek, hogy olyan gyorsan gondolkodott és cselekedett. Az hiszem, Kék Max is egyetért velem.

Mindannyian úgy vélték, hogy jobb, ha most figyelmen kívül hagyják azt a magas, méltatlankodó hangot, mely a droid paneljei mögül hallatszott.

Aztán hamarosan mindannyian munkához láttak. Kuka, Spray és Fiolla eltakarították a hajó körül felhalmozott havat, főleg arra törekedve, hogy a vezérlőfülkét, a hajóorrot és a fő kilövő egységeket szabaddá tegyék. Han és Csubakka a javításokkal bajlódott, Kék Max pedig, az elülső technikai állomással létesített kapcsolatot, hogy nyomban ellenőrizhessék a bekötések pontosságát.

A folyadékrendszereket egyenként távolították el; Csubakka különösen nagy örömét lelte abban, hogy olyan messzire hajította el azokat, amennyire csak tudta. Dobásai olyan jól sikerültek, hogy Han szinte sajnálta, hogy nem nyilvános atlétikai versenyen vannak. Megbocsátotta barátja indulatait, hiszen ezek a folyadékrendszerek most éppen akkora átkot jelentettek, amekkora áldást annak idején, mikor beállították őket.

Ahogy újabb és újabb részeket cseréltek ki, úgy nőtt a leselejtezett adapterek és áramkörök halma. Mivel tökéletesen ismerték a hajó miden négyzetméterét, gyorsan haladtak, Eredetileg is úgy állították be a folyadékrendszereket, hogy a majdani kiszerelésük egyszerű legyen.

Mikor egy egységet aktiváltak, Han adóvevőjén megkérdezte Maxot, vajon a technikai állomásról nézve is rendjén valónak látszanak-e.

- Jól szuperál, kapitány - jött a komputer gyermeki hangja.

Elégedetten a munka menetével, Han így szólt:

- Időt kellene még szakítanunk arra is, hogy a motor áramköreit csúcsteljesítményre állítsuk, de azt javaslom, inkább tűnjünk el mihamarabb az Ammuudról. Már csak a legnehezebb van hátra, a hiper sebesség vezérlőműveinek beállítása. Ez nem vehet több időt igénybe, mint…

- Solo kapitány! - Max hangja ijedtségről árulkodott. - Baj van! A hosszú távú érzékelők három radarjelet mutatnak!

Csubakka gyors kérdést csaholt Han felé, aki ingerülten válaszolt:

- Mit számít, hogy kik lehetnek? Nem ünnepélyes búcsúztatásra jönnek, az biztos! Nincs időnk a hiper sebességre. Tegyétek fel a burkot! - Szólt a többieknek - Fedélzetre mindenki! Azonnal megkezdjük a felszállást.

Han első tisztjét hátrahagyva, felugrott a rámpára hogy a már kibontott rendszerekkel végezzen. A pilótafülkében kezei ide-oda jártak a saját és Csubakka kapcsolótábláján. Többek közt aktiválta a hajó kommunikációs és video-rendszerét, habár kételkedett benne, hogy azok ilyen távolságból bármit is közvetítenének.

Mégis, egy pillanattal később, mikor éppen a hajó fegyverzetét helyezte üzembe, villogó jelzéseket észlelt a monitoron. Leolvasta a kijelzőt: állandó adás valahonnan a közelből. Gyors pillantást vetett a beazonosító képernyőjére, hogy megállapítsa a jelek eredetét.

Most jutott csak eszébe, hogy sugárfegyverét a mentőkabinban hagyta. Csubakka fegyveröve azonban a navigátor széken függött. Remek fickó! Gyorsan felcsatolta, és magához véve a tölténytáskát is a hátsó feljárathoz futott.

Csubakka rögtön észrevette nála a lézerfegyvert.

- Kiszúrtak bennünket! - Magyarázta Han. - Valaki adásra állította a kabin adóvevőjét. Eddig tarthatott, míg bemértek minket a sok mélyedés és szemét között… - Jelentőségteljesen Fiollára pillantott.

- Szóval még mindig nem bízol bennem - hitetlenkedett a nő.

- Tudsz valaki mást magad helyett? Spray a kabinnak még a közelében sem járt, és arra sem emlékszem, hogy én tettem volna ilyesmit. - Han társa mellé állt - Maradt még néhány teendőnk, fiú. Spray, te is kellesz. Kuka, kísérd a vendégünket az első kabinba, és tartsd őt szemmel! Kösd fel jól a nadrágod, viharos időnk lesz! Megfordult és a vezérlőfülkéhez sietett; Fiolla szó nélkül indult az elülső kabin felé.

Han a navigátorszékbe ültette Sprayt, és mindhárman becsatolták magukat. Előbb arra gondolt, hogy vészjelet ad le Mor Glayydnak, de gyors pillantást vetve a táblára, erről rögtön lemondott.

Legalább egy, de lehet, hogy több hajó közeledett, és nem maradt arra ideje, hogy megelőző csapást alkalmazzon. Az ágyúkat készenléti helyzetbe hozta, és behúzta a hajó három tám lábát. A motor alacsony fordulatszámú morgása közben megkérdezte a vukit:

- Milyen pilóta? És Sprayre mutatott.

Az első tiszt mozdulata nem tűnt túl meggyőzőnek, de aztán bólintott, ami azt jelenthette, hogy a végrehajtó valószínűleg soha nem fogja megcsinálni a Kessel-futamot, de megfelelő lesz a jelen kellemetlen helyzetben.

- Ragyogó - mormolta Han nem túl lelkesen, és beindította a főfúvókákat. A hősugarak sarat és apró ágakat spricceltek szerte, és a Millennium Falcon kiszabadulva a hóból, kilőtt az ég irányába.

Han segédpilótájára hagyta a vezérművet, és felállt székéből, hogy Spray fölé hajoljon.

- Nos, a helyzet úgy áll, hogy nincs hiper sebességünk, mivel nem jutott időnk csatlakoztatni. Ez röviden annyit jelent, hogy nem húzhatunk el előlük. Érzékelőink szerint apró, de gyorsan közeledő tárgyak, talán vadászrepülők. Előbb vagy utóbb megelőznek minket. Nem versenyezhetünk velük, de esetleg kilőhetjük őket, ha Csubi és én ülünk a lövészfülkékben. Na, most, valakinek azért irányítania is kell a hajót, úgyhogy hacsak nem érzi úgy, hogy jobb, ha maga kezeli a fegyvereket, elárulom magára gondoltam.

- Kapitány! Én még életemben nem lőttem fegyverrel - kapkodott levegőért Spray.

- Ez az, amit lemertem volna fogadni sóhajtott Han. - Üljön már le ide!

Kezét idegesen vakarva Spray vonakodva a pilótaülésbe ült, Han beállította a magasságához, és közelebb tolta a kapcsolótáblához. A lény felszegte nyúlfogú állát a különböző kijelzőkre, érzékelőkre és mérőberendezésekre meredve; alacsonyabb rendű látása révén elsősorban a műszerekre kellett hagyatkoznia, de azért tudta, mit csináljon.

- Csak tartsd fent az orrát, és próbálj meg manőverezni! - Utasította Han. - Es igyekezz megőrizni a hajó eladási értékét, ha ez inspirál! Egyébként semmi egyénieskedés! A többit hagyd ránk!

Han és Csubi megindultak a központi aknához, ami egy hosszú létrán át a felső és az alsó lövészfülkéhez vezetett. ”Bárcsak máshogyan is el lehetne ezt intézni!” - Gondolta a koréliai.

- Dowuupp - felelte a vuki.

Han a felső lövészállás felé mászott, -és közben érezte a létrán a remegést! Ami elárulta, hogy segédpilótája megindult lefelé. Felérve bezökkent a gépágyú mögé, és fejébe húzta a kommunikációs sisakot.

A hajó gravitációja itt elfordult, ami lehetővé tette, hogy hátával merőlegesen üljön az aknának, érezve annak vonzását.

Ugyanez okból Csubakka egyenesen lefelé nézve helyezkedhetett el, anélkül, hogy a biztonsági övön lógott volna.

Han hátrapillantott a válla felett. Közvetlenül barátja széles vállaira látott rá. Csubakka is megfordult, intett neki. Mindketten leadtak egy-egy próbalövést, hogy meggyőződjenek arról, vajon a szervók reagálnak-e a befogó rendszerre, és pontosan követik-e annak mozgását.

- A szokásos tét - szólt le Han -, és kétszeres a duplázás az elért találatokra!

Csubakka beleegyezőleg horkantott.

Spray izgatottan hangja ért fel hozzájuk: Három elkülönülő radarvisszhangom van a közeledőkről. Gondolom a maguk képernyőjén is látszik már! Azt hiszem, rajtunk vannak!

TIZENKETTEDIK FEJEZET

Abban a pillanatban, amikor Spray értesítette két társát, az újonnan érkező hajók is egyértelműen bejelentették jöttüket. A Millennium Falcon megremegett, a pajzsokat ért hatalmas erejű energiacsapástól

- Támadnak! - Üvöltött Spray, ám ezzel mind Han, mind Csubakka tisztában volt. Célzó monitoraikat figyelték.

Megragadva a gépágyú markolatát, Han oldalra fordította fegyverét, hogy befogja a legkézenfekvőbb célpontot, - a legfelső hajót, mely igyekezett őket lehagyni. Tudta, hogy a vuki ugyanígy fog cselekedni a saját tűzterében, alul. Már sokszor végigcsinálták ugyanezt, s tisztában voltak saját feladatukkal, de, ami még fontosabb, azzal is, hogy a másik miként cselekszik.

A tűzvezető komputer felrajzolta a célkeretet két-két merőleges vonallal, bemérve Hannak a nyílhegynyi fénypontot, mely a támadót jelölte.

Eddigi tapasztalatai alapján, a Falcon kapitánya megosztotta figyelmét a komputer-modell és a saját szemével látottak között. Soha nem hagyatkozott teljesen a komputerekre vagy bármilyen más gépre, szerette inkább látni, hogy mire lő.

A célpont gyorsabban száguldott, mint várta. Úgy gondolta, egy naszád lehet, egy nagyobb hajó kiküldött felderítője.

”Á, szóval barátaink, a rabszolga-kereskedők még mindig nem szálltak le rólunk” - gondolta

Gyors lövéseket adott le, próbálva befogni a naszádot. A négycsövű gépágyú lövegei egymás után tüzeltek, de a kis gép olyan sebességre kapcsolt, hogy újból kikerült Han célkeresztjéből, mielőtt a koréliainak esélye lett volna lelőni.

Hajójuk úgy rázkódott, akár valami gyermekjáték, a védőpajzs nehezen állt ellen a vadászgép ágyútüzének. Han távolról hallotta a hasi fegyverek dübörgését és Csubakka méltatlankodó üvöltését, ami elárulta, hogy a vuki szintén elvétette az első lövést.

Aztán; az egyetlen apró háromszög alakú fény helyett a monitor képernyőjén még kettő jelent meg. Han fürgén igyekezett korrigálni a gépágyú helyzetét, de a szervo ellenállt.

A naszád most hátulról közeledett és lézertüze szabályosan kettészelte a Falcon felső pajzsát. Mély rezgések rázták a hajót, és Han önkéntelenül is arca elé kapott karral védte magát. Ám a pajzs még nem vált le. A kis hajó két társával együtt elhúzott, hogy újabb alakzatot vegyenek fel a következő támadáshoz.

A támadó gépek nagyjából kétszer akkorák voltak, mint az a mentőkabin, amit Fiolla és Han elkötött. Gyorsak és jól felfegyverzettek, majdnem olyan könnyen kormányozhatok, mint a vadászgépek: Hiper sebesség híján egyértelmű volt, hogy a Falcon nem lóghat meg előlük, egyetlen lehetőség maradt: küzdeni.

A hajó megdőlt és elfordult, ahogy Spray kitérő manőverrel próbálkozott: Han, aki ezzel ismét elvétette a lövést, a sisakjába épített mikrofonba üvöltött:

- Semmi feltűnősködés, Spray! Csak kövesd a támadás irányát, és próbáld visszavetni a sebességüket. Hagyd a légi akrobatikát!

Spray egyenesbe hozta a hajót. Két naszád elhúzott a jobb és a baloldalon, a harmadik pedig meredek emelkedéssel felülről készült támadni. Han egyelőre nem tüzelt. Tudta, hogy még lőtávolon kívül vannak, várta a megfelelő pillanatot. Spray mélyebbre ereszkedett a magas hegyek közé.

A balra közelgő naszád ekkor hirtelen lebukott, és a Falcon hasa alá kerüli. Han hallotta Csubakka fegyvereinek szervomotorjait, amint igyekeznek, hogy a célzó berendezés parancsának engedelmeskedve elfordítsák a tüzelőblokkot…

Megpróbálta befogni az alábukó naszádot. A fülkén kívül elhelyezett csövek precízen követték a legkisebb változtatást is. A komputer a monitor négyzetrácsain ábrázolta a naszád várható irányát és sebességét. Han a fegyverrel teljes fordulatot vett, miközben székével ő is körbe fordult, és leadott egy újabb sorozatot. A fegyverek nyílt tüze vörös rombolást zúdított a támadókra. Han csak részben érte el a célját, mivel a naszád pajzsai kitartottak, és a gépnek sikerült ügyesen kikerülnie a tűzből.

- Svindler! - Üvöltött Han nyomon követve a naszádot, miközben reménytelen erőfeszítést tett, hogy elkapja. Ekkor távoli robbanás robaját hallotta, győzelmi kiáltás visszhangzott a létraaknában. Csubakka megtörte a támadók sebezhetetlenségének mítoszát.

A harmadik gép jobbra lefelé, hegyes szögben keresztezte annak a naszádnak az útját, amelyikre Han vadászott. Az újonnan érkező pilóta szinte állandóan az elsütő szerkezeten tartotta az ujjait. A sugárzápor megszégyenülten változtatott irányt a Falcon, védőpajzsán, ám a pajzsgenerátor akadozó működése arról árulkodott, hogy az egyelőre még ellenálló védőburok - s így az egész űrhajó is - igazán nagy veszélyben forog.

Han felismerte, hogy nem képes újból befogni kiszemelt áldozatát, s mit sem törődve az adóvevője nyújtotta lehetőségekkel, egyenesen leüvöltött az aknába:

- Csubi, egy benne van a duplázóban!

A duplázó a hajót körülvevő ék alakú terület volt, ahol a két tűztér keresztezte egymást. Han és első tisztje között állandó fogadás tárgyát képezte, hogy a gépágyúkkal ki tud több ellenséges gépet leszedni, s a duplázó sávban elért találatok kettőnek számítottak.

Ebben a pillanatban azonban Han azt sem bánta volna, ha Csubakka az ingét is elnyeri. Tulajdonképpen abban sem volt biztos, hogy nem most következik-e a vég. Csubakka célra tartotta fegyverét, és ugyan csak egy hajszálon múlott, de elhibázta a támadót, karmazsinvörös tűzcsíkkal szabdalva az eget.

- Spray, tartsd a szemed a hosszú távú érzékelőn! - Szólt Han a mikrofonba - Ha az anyahajó fölénk ólálkodik, a Csillagközi Behajtó Rt.-nek nem lesz mit elárvereznie egy gázfelhőn kívül.

A Han által elvétett naszád most Csubakka tűzterébe került, aki azonnal heves ágyútűzzel fogadta, de a gép pilótája egy briliáns manőverrel meglógott, mielőtt még a pajzsa megsérült volna. Ugyanebben a pillanatban lézersugarai elérték a Millennium Falcon felső pajzsát, és a hajó hatalmasat rázkódott. Han érezte a füstölgő áramkörök orrfacsaró bűzét.

- Solo kapitány, nagyobb hajó közeledik a magnetikus délnyugati irányból! A jelenlegi paramétereket figyelembe véve kilencven másodperc múlva elér bennünket…

Han túlságosan elfoglalt volt ahhoz, hogy válaszoljon a végrehajtónak. Hallotta, amint első tisztje ismét felkiált dühében, és látta a hajót, aminek Csubakka ismét mellé trafált. A naszád elegáns ívben húzott fel a Falcon hasa alól. Pilótája felkapta a gép orrát, látva, hogy egy újabb tűztérbe került.

Han már egyáltalán nem törődött a lőelemképző komputerrel, pusztán szabad szemmel célzott. Az éppen fordulni igyekvő naszád egy szemvillanás alatt hatalmas tűzgolyóvá változott, epicentrumából szilánkok ezrei fröcsköltek szét.

A harmadik naszád - mely éppen ekkor lendült ismételt támadásba levált, hogy elkerülje a robbanást, fordult egyet, miáltal ismét bekerült a duplázóba. Han és Csubakka egyidejű össztüze most sikerrel járt, és a támadó terjedelmes robbanással vált semmivé.

Han azonnal a létraaknánál termett, és nem vesztegetve időt a mászással, lábait a rúdra kulcsolva lecsúszott. Aggasztotta az anyahajó közelsége. Ahogy elérte a főfedélzeti szintet, Csubakkát látta felfelé igyekezni. A vuki elégedetten mormogott, és Han a nagy sietség közepette is szakított időt arra is, hogy megvédje igazát.

- Hogy-hogy én fizessek? Én kaptam el a duplázóban, te hozzá sem értél! Még ilyet!

Csubakka kaffogott, miközben együtt siettek a vezérlőfülkébe. Annak megvitatását, hogy ki tartozik kinek, egyelőre el kellett, halasztaniuk. Ahogy elfoglalták helyüket a pilótaszékekben, Spray láthatólag megkönnyebbült.

- A közeledő hajó iránya egy-kettő-öt per egy-hat-zéró - közölte. Feleslegesen, mert Han addigra már leolvasta a kijelzőről.

Maga felé húzva a botkormányt gyorsított, és miközben egyik kezével a pajzsot megfelelő szögbe állította, a másik kezével bekapcsolta magát. Spray valamivel magasabban tartotta a gépet, mint ahogy azt Han szerette volna. Mivel a hiperhajtómű továbbra is működésképtelen volt, normál versenyfutásra lehetett számítani. A lövedékek elkerülésére az mutatkozott a legtaktikusabbnak, ha a bolygó Han és az anyahajó közé kerül. A sebességet folyamatosan növelték, a hajtóművek egyre hangosabban dolgoztak, mikor a Falcont egyszerre fogcsikorgató erejű robbanás rázta meg. A harci információs egységek jelzései szerint a másik hajó igen nagy távolságból adta le a lövést, aminek így nem sok esélye volt a pajzs áttörésére.

Az üldöző valóban a rabszolgaszállító hajó volt, az álkalóz hajó, amely meg megállásra kényszerítette a Lady of Mindor-t. Ez elgondolkodtatta Hant Fiollát illetően, s hogy vajon miért hagyta a lány a kabin adóvevőjét aktivált állapotban - ezeknek.

Lehet, hogy a rabszolga-kereskedők Fiollát is keresik?

Aztán nem jutott több ideje arra, hogy magyarázatot keressen, mivel a rabszolgatartók hajója egyre csökkentette a távolságot, s úgy tűnt, ezt ellen nincs is mit tenni. Az anyahajó jól felfegyverzettnek tűnt, s annak ellenére, hogy háromszor akkora volt, mint a Falcon, igen nagy sebességgel száguldott.

”Ha lenne időm, hogy beállítsuk a hipersebességet - morfondírozott magában a koréliai -, még mindig meg tudnánk lépni előlük!”

Hang reccsent a kommunikációs pult felől:

-Millennium Falcon, add meg magad, ellenkező esetben, legnagyobb sajnálatunkra, végzünk veled! ,

- Han nem lesz ingyen vacsora, Magg!

Fiolla egykori asszisztense nem szóban folytatta a beszélgetést: a lövések egyre közelebbről záporoztak. A Falcon pajzsának energiaigénye komoly problémát jelentett. Han az összes elvonható energiát oda összpontosította. Szerencsére az üldöző hajó hatékonyabb fegyverzetével szemben még mindig lőtávolon kívül maradtak. Han spirálrepülésben igyekezett kitérni a lövedékek elől, de miközben az űrhajó hangos sivítással szelte az Ammuud jeges levegőjét - az üldözők egyre közelebb kerültek. Amire most számíthatott, az a bravúros pilótamunka, a kevésnél valamivel több szerencse, és egy jól irányzott sortűz volt, amely netán a közelébe került rabszolgahajó érzékeny pontját érintené.

Villámsebesen irányt változtatott, miáltal egy nagy fókuszú turbólézer sugár épp hogy csak elvétette a Falcont.

”Még mindig megléphetnénk, ha csak némi…”

Ki nem mondott aggodalmát beteljesítve a hajó megingott és úgy rázkódott, mintha fájdalmában tenné. A műszerek megerősítették, hogy a pusztító sugárzápor talált. Immár a legkisebb esély sem látszott a Falcon megmentésére.

Tovább csökkent a távolság a két hajó között, és Han tudta, hogy csakhamar utolérik őket. Próbálta legyőzni az önmagával szemben érzett sajnálkozást, kezei fürgén ide-oda jártak a kapcsolótáblán, mert arra sem jutott ideje, hogy segédpilótájának elmondja, mire is készül.

Han teljes energiára kapcsolt, átrendezte a védőpajzsokat, és maximálisra állította őket a hajó felső részén. Mielőtt még az üldöző pilóták magukhoz tértek volna meglepetésükből, a Millennium Falcon kitért a következő sugárcsapás elől r és bukfencezve az anyahajó hasa alá került, Tett egy fordulatot, miáltal a sugárvetővel egy vonalba került. Han teljes erővel hajszolta hajóját, a sugárvető lövedékének húzását és saját energiáit együttesen felhasználva nekilendült, majd egy utolsó fordulattal kikerült a vonzásból.

A megdöbbent ellenséges tüzérek eszeveszetten igyekeztek korrigálni az irányt, hogy újból ráirányítsák a sugárvetők csöveit. A hirtelen manőver Hant egy kis előnyhöz juttatta. Az anyahajó hasa alatt lavírozva ismét tüzelni kezdett az üldözőkre, miközben aggódva gondolt arra, hogy saját védőpajzsa mikor mondja fel végleg a szolgálatot. Ám egyelőre kitartott, és Han vad légi akrobata mutatványai megóvták a hajót a meglepett üldözők sortüzétől.

Azaz majdnem. Hatalmas robaj hangzott. A Falvon vészjelzői olyan állásba lendültek, mintha a hajó már nem is létezne. Csubakka gyors kárbecslést végezve hangosan kiabált, miközben Han újból gyorsított, és elhagyta a rabszolga-kereskedő hajót, hogy új támadást készítsen elő. Sprayhez fordult:

- A ma beszerelt egységek valószínűleg megsérültek. Nincs tőlük semmiféle visszajelzés. Nézze meg, talál-e valamit az elülső technikai állomáson!

A végrehajtó billegve eldöcögött. Az elülső állomáson Fiollára és Kukára talált, akik még mindig a gyorsító ülésben ültek. A technikai székbe huppanva Spray vizsgálni kezdte a kijelzőket. Különféle csövekbe és kémlelőkbe sandított bele, idegesen vakarta kezeit,

- Még mindig viszket a kezed, Spray? -Kérdezte Fiolla.

- Nem, ez semmi… - kezdte volna mondani az, de aztán elhallgatott, és megfordulva székében döbbenten nézett a nő szemébe.

- Illetve… úgy értem,

- A szomatogeneratív kezelések mindig viszkető utóhatással járnak, igaz? - Folytatta Fiolla, figyelmen kívül hagyva Spray ellenkezését. - Azóta vakarja, mióta ideértünk. Solo említette, hogy ő okozta valakinek, még, a bonadani űrállomás hangárjában. Maga volt az, ugye? - Kevesebb kérdés bujkált a hangjában, mint állítás.

Spray nyugodt, maradt. - Igaz, el is felejtettem, hogy maga milyen éles eszű, Fiolla.

- Igen, ami azt illeti… - Ekkor a Falcon újból megrázkódott, a rabszolga-kereskedő hajó újabb találata nyomán.

- Es maga piszkálta meg az adóvevőt, ugye? - Csattant fel Fiolla. - De hogyan? Hannak igaza volt, maga a kabin közelében sem járt.

- Ez így is van, elhiheti - állította Spray józansággal a hangjában. - Én nem is gondoltam, hogy a dolgok ilyen következményekkel járnak majd. Irtózom minden fölösleges erőszaktól. Ez is hamarosan véget ér: a maga ambiciózus ex-asszisztense már közel jár.

A nő még mindig nem döntötte el, hogy mennyit higgyen abból, amit Spray mond. így szolt:

- De ugye tudja, hogy mindezt elmondom Solo kapitánynak is!

Kuka vörös foto receptorait egyikről a másikra kapkodta, miközben azon morfondírozott, hogy merje-e őket itt hagyni, és értesíteni Hant az új információkról. A Falcon ismét megrázkódott, találatot kapott.

- Kétlem, hogy ez most már bármin is változtatna, - felel te Spray nyugodtan, és azt hiszem,, a maga számára is az a legjobb megoldás, ha együttműködik velem. Az élete kritikus fordulóponthoz érkezett,

Han és Csubakka kifogytak a lehetőségekből. Az anyahajó sugárágyúja ismét szembenézett velük, ez alkalommal semmi esélyt nem adva a túlélésre. A következő sortűz áthatol majd a pajzson, és a Millennium Falconból csak holmi tűzfelhő marad. Han egyfolytában töltötte a pajzsokat egy utolsó nagy össztűzre készülvén,- hogy legalább megpróbálja elhárítani a biztos halált. Ám a várt sortűz nem jött. Csubakka a szenzor jelzőkre mutatott, és izgatottan kiáltott. Han eltátotta száját és megdörzsölte szemeit, amint meglátta a hatalmas hajót a rabszolga-kereskedők mögött feltűnni.

BR romboló volt, a régi Victory típusból. Hatalmas, majdnem egy kilométer hosszú, remekül felfegyverzett űrerődítmény. Hogy honnan került elő, az korántsem érdekelte Hant annyira, mint az, hogy miként fog cselekedni.

A rabszolga-kereskedő hajó szintén észrevette a rombolót, és azonnal beszüntette a tüzelést. A Biztonsági Rendőrség csatahajójának saját elektrosztatikus befogórendszere volt, így azon vették észre magukat, hogy mindkét harcoló hajót hatalmas, láthatatlan marok tartja fogva.

Valaki a rabszolga-kereskedők hajóján igen rosszul mérte fel a helyzetet, és leadott egy sortüzet a cirkálóra. Az ágyútűz ártalmatlanul csapódott vissza a BR áthatolhatatlan pajzsáról, viszont a válaszul egy turbólézer-csapás óriási lyukat ütött az anyahajó oldalába, porrá zúzva annak áramfejlesztőjét. A rabszolgahajó nem tanúsított további ellenállást, megadta magát és hagyta, hogy a romboló alján feltáruló zsilipen keresztül felhúzzák annak hasába. A Falcon kommunikációs rendszeréből általános utasítás hallatszott:

- Mindkét hajó személyzete maradjon a helyén! Kövessék parancsainkat, és ne tanúsítsanak ellenállást! - Volt valami ismerős ebben a hangban. - Állítsák le a hajtóműveket, és minden mást is deaktiváljanak, a kommunikációs rendszer kivételével.

Mivel a rabszolga-kereskedő hajó már betöltötte a befogó zsilipet, a Falcont a föld felé irányították. A csatahajó hatalmas orra eltakarta felettük az eget.

Nem hadakozva topább az elkerülhetetlennel, Han kiengedte a leszállóművet - a Falcon úgysem szabadulhat a sztatikus fogásból, s látta az előbb, hogy a BR romboló bosszantása milyen következményekkel jár. Leállította a hajtóművet, deaktiválta a pajzs, a fegyverek és az érzékelők energiáját. Gyengéden oldalba lökte partnerét:

- Tartsd készenlétben a nyílvetődet! Talán megléphetünk, ha már kint vagyunk. Ha meg tudunk szökni, talán Mor Glayyd hasznát venné néhány jó pilótának. Ha nem sikerül, már csak az lesz az egyetlen gondunk, hogy milyen újságokra fizessünk elő a börtönben…

De Han eltökélte, hogy most sem adja magát olcsón. A BR hajó ötven méterre ereszkedett a már földre kényszerített Falcon fölé. Ha előrehajolt, Han láthatta a befogott rabszolgatartó hajót, melyhez BR-osztagokkal zsúfolt folyosót csatlakoztattak.

”Kíváncsi lennék, mit szólsz mindehhez, Magg” - gondolta Han. Ez volt az egyetlen megelégedés morzsa a jelenlegi problémák között, de ez is valami. Egy biztonsági kabin ereszkedett alá a rombolóról, lassan és halkan. Kerek kosárforma volt, magas védőkorláttal, felül csigás hurokkal.

A kabinból - ahonnan Han egy csomó lövöldözésre vágyó katonát várt - egyetlen ember lépett elő. Ö adta az utasításokat a kommunikációs rendszeren keresztül.

Gallandro volt, a párbajhős.

TIZENHARMADIK FEJEZET

Gallandro kimért léptekkel közeledett a Falconhoz. Megállt, kezét fegyverövéhez helyezte, és valamit felemelt, Egy pillanattal később már hangja is hallatszott egy kommunikációs terminálból, amit valószínűleg a BR hajó bocsátott ki.

- Solo, hall engem?

Ahelyett, hogy válaszolt volna, Han inkább kétszer megvillantotta hajója főlámpáit.

- Ugyan Solo, hogy lehet ilyen barátságtalan azzal az emberrel szemben, aki megóvta a bőrét?

”Könnyen - gondolta Han - ”ha ilyen ravasz, és ilyen gyorsan bánik a lézerpisztollyal.” De azért beleszólt a fejmikrofonba:

- Ez a maga saját kis játéka, Gallandro. A másik hangjából elégedettség csendült ki:

- Így már sokkal jobb. Hát nem kellemesebb, ha szívélyes az ember? Biztos vagyok benne, hogy tisztában van a valósággal. Ha másnak nem is, maga oknyomozónak nagyon jó. Nyissa ki az ajtót, Solo, és fáradjon le, legyen szíves. Itt majd elsimítjuk ezt az egész ügyet.

Han szíve szerint villamosszékbe küldte volna Gallandrót, de egy pillantás a romboló felé elégnek bizonyult, hogy meggondolja magát. Turbólézer-berendezések, két- és négycsövű ágyúk, sugárvetők irányultak a hajóra.

”Egyetlen rossz mozdulat, és mindannyian véletlenszerűen oszló részecskékké válunk.” - sóhajtott egyet, és kikapcsolta biztonsági övét. Talán kint valami közbejöhet, de itt bent semmi biztató nem jutott az eszébe.

Megfordult és látta, hogy Spray áll mögötte. Egy pillanattal- később Fiolla jelent meg a tynnai mellett. Hannál átfutott az agyán, hogy a nőt esetleg túszként felhasználhatnák, de átgondolva, hogy a nő élete hányszor forgott már veszélyben, kételkedett abban, hogy ez visszatartaná Gallandrót. Úgy tűnt, az a férfi tudja, mi az: könyörtelennek lenni. Ezen kívül nem is volt biztos benne, hogy Gallandro elhinné: hidegvérrel meg tudja ölni a nőt.

- Itt vannak a barátaid - mondta Han Fiollának keserűen. A Fennhatóság igen buzgón kezeli ezt a dolgot. Elég nagy fejes kell, hogy benne legyen, Fiolla.

A nő a tolóajtó felé indult. Spray furcsán nézett Hanra, majd utána eredt. A folyosón összefutottak Kukával:

- Menj a vezérlőfülkébe öreg cimbora, és figyeld a dolgok állását - utasította a kapitányba nem jönnénk vissza, tied a hajó, hacsak a Csillagközi Begyűjtő Rt. meg nem kaparintja. Sok szerencsét! Rád fér, mert az utóbbi időben pocsék az üzlet.

Mikor Han kinyitotta a tolóajtót, Gallandrót találta a feljáró előtt várakozva. A lövész udvarias fejbólintással válaszolt pillantására.

- A mai nap folyamán már említettem kapitány, hogy talán lesz még másik alkalom.

A kihívás egyértelmű volt. Han arra gondolt, hogy a pisztolyához kapjon, de felidézve a másik páratlan gyorsaságát, ezt, mint lehetőséget nyomban félretette. Talán majd később. Felkészült rá, hogy a vele szemben álló férfi egyenrangú ellenfél, vagy még egy kicsit jobb is annál.

Gallandro mindezt kiolvasta Solo arckifejezéséből és hangot adott kiábrándultságának.

- Jól van, Solo, egyelőre megtarthatja lézerpisztolyát, arra az esetre, ha netán meggondolná magát. Nem hiszem, hogy fel kellene hívnom á figyelmét, hány fegyver irányul most magára. Kérem, ne tegyen semmit meggondolatlanul anélkül, hogy közölné velem!

Han és Csubakka a feljáró két oldalán lépett le, de Gallandro elég távol állt ahhoz, hogy mindkettejüket szemmel tarthassa. A vuki ugyanúgy tisztában volt a helyzettel, mint Han, nyílvetőjét a vállán átvetve hagyta.

Han úgy hitte, hogy pazar üdvözlés, de legalábbis szívélyes fogadtatás várja majd Fiollát. De Gallandro csak nyájas mosollyal és fejbiccentéssel üdvözölte, továbbra és a feljárónál várakozva. Spray volt az utolsó, aki megjelent az ajtóban, kissé bizonytalanul mozogva, mint mindig a szárazföldön. Farka vége a feljárót seperte,- a reggeli úszástól fényesen csillogott a bundája. Gallandro megkülönböztetett szívélyességgel hajolt meg feléje, ám szemét továbbra is Hanon tartotta.

Odumin, - szólt Gallandro - isten hozta, uram! Ismét nehéz feladatot oldott meg sikerrel. Látom, nem vesztette el érzékét a gyakorlati munkához.

Spray lekicsinylő mozdulatot tett, felnézve a jóval magasabb, arisztokratikus tartású lövészre.

- Szerencsém volt, barátom. Be kell vallanom, hogy rájöttem: a papírmunkát sokkal jobban szeretem. Csubakka fojtott hangokat hallatott, Han szájtátva bámult mindkettejükre, így szólt:

- Odumin? Maga a Területi Igazgató? Maga áruló, alattomos féreg! Meg kellene, hogy… - de nem talált szavakat, hogy a helyzetet ecsetelje.

- Ezt aligha érdemlem meg - korholta Spray sértett hangon. - Én tényleg úgy kezdtem, mint sok végrehajtó, de aztán előre jutottam a Szövetségi Szektor Fennhatóságának, ranglétráján. Nem emberi lény lévén célszerűbbnek találtam, ha - másokat felhasználva közvetítőnek - jómagam névtelen és ismeretlen maradok. Mivel a rabszolga-kereskedelem a BR mellett szintén saját hatáskörömbe tartozik, kénytelen voltam önálló nyomozást is végezni néhány megbízható emberem segítségével. Ezek közé tartozik Gallandro.

Összefűzte hártyás ujjait, és egy tanár öntelt arckifejezését öltötte magára. Han azon kapta magát, hogy felháborodása ellenére is figyel rá.

- Ez nagyon szövevényes ügy - kezdte Spray, azaz Odumin. - Először is ott az a bizonyíték, amit maguk szereztek meg Zlarbtól, és amely a Bonadanra vezette magukat. Ezek alapján meg voltam győződve, hogy maga a rabszolga-kereskedő. Az űrkikötőben, mikor láttam, hogy a hangár felé indul, azt a következtetést vontam le, hogy a bolygót készül elfoglalni. Akadt ott néhány eszköz: egy pár munkáskesztyű és egy kis ipari oldószer, amely altatószerként is megteszi. Fentiek sugallták részemről azt az elhamarkodott lépést, hogy megkíséreljem elvenni magától a bizonyítékokat, miközben az üzletfeleit teszem gyanússá. De ön igen leleményesnek bizonyult, kapitány. Han felhorkantott.

- Még mindig nem tudom elhinni, hogy nekem, mert ugrani, még ha teljesen sötét volt is.

Spray kihúzta magát.

- Ne essék abba a hibába, amibe mások is. Sokkal többre vagyok képes, mint az első pillanatban látszik. A maga felsőbbrendű látása ott mit sem ért, és biztos vagyok benne, hogy hamarább elszédül a gázoktól, mint én, mivel jóval tovább képes vagyok visszatartani a lélegzetemet. A küzdelmünk után Gallandro - aki leellenőrizte magát, - tájékoztatott róla kicsoda valójában. Ekkor már tudtam, hogy mi lesz a megoldás.

Han összehúzta szemöldökét.

-Megoldás?

Spray Csubakkához fordult.

- Emlékszik a játéktáblán a magányos harcosra, akit azért küldtem előre, hogy fellazítsa az ellenállást? Solo kapitány, maga volt az a harcos, az én megoldásom. A rabszolga-kereskedők, tudták, hogy maga nem BR alkalmazott, és hogy nem túl népszerű a hivatalos szerveknél. Olyan akciókra kényszerítette őket, melytől sebezhetőbbé váltak - amint látja - számomra is.

Mindez Hannak még valamit az eszébe juttatott.

- És mi a helyzet Fiollával? - Nézett a nőre. Spray válaszolt helyette.

- Ó, ő pontosan az, akinek mondja magát. Egy agilis, ambiciózus, hűséges alkalmazott. Az említett ügyet követő nagytakarítás üressé tesz majd néhány elsőrendű állást a szervezetemben. Úgy terveztem, hogy Fiollát bőségesen megjutalmazva látom viszont, mint helyettes területi igazgatómat, mivel, már szinte látom, ez a poszt hamarosan megüresedik.

- Elsőrendű állás a Fennhatóságban! - Köpött egyet Han. - A legrosszabb rablóbanda, amely valaha is fertőzte az űrt!

- Nem mindenki képes, hogy a szemüket is kilopja, miután gyorsasági versenyre kél velük - válaszolt Fiolla. - Ha valaki belülről próbál változtatni, mint Spray, akkor, ha elég magas a pozíciója, sok hasznosat tehet.

- Értse meg - győzködte tovább Spray -, a mi képességeink kiegészítik egymást. Maga soha nem fog figyelemre méltó kárt okozni egy olyan szervezetnek, amely oly gazdag és oly hatalmas, mint a Fennhatóság. Állítom, hogy ha az olyanok, mint Fiolla, maga vagy éppen én együttműködünk, akkor azokat a dolgokat is véghez tudunk vinni, melyekhez a lézerpisztoly bizony kevés. Úgyhogy nem értem, miért hibáztatja emiatt.

Hogy a választ elkerülje, Han inkább Gallandróra nézett.

- És mire volt jó ez a párbaj-dolog? A lövész legyintett.

- A Glayyd-klán külön problémát jelentett, Adataik egy megsemmisítő szerkezettel vannak összekapcsolva, melyet hűséges klán tagok kezelnek. Nem kockáztathattuk, hogy az adatok vizsgálata közben egyszer csak felrobbanjunk. Az idősebb Mor Glayyd nem bízott a rabszolga-kereskedőkben, és gyanakodott, hogy még több pénzt törekszenek kicsikarni belőle. Maga is láthatta - nem valami bizalomgerjesztő figura. A rabszolga-kereskedők titkos tárgyalásokba bocsátkoztak a Reesbon-klánnal. Az idősebb Mor Glayyd tudomást szerzett erről, és különböző csatornákon keresztül kapcsolatot létesített Oduminnal - mutatott Sprayre -, mivel félt, hogy klánját elárulják. Sajnos hamarosan megmérgezték - úgy tűnik Zlarb utasítására. Én hamarabb érkeztem ide, mint ők, s a Falcon kényszerleszállása után Oduminnak - bocsánat, uram, - Spraynek sikerült felvennie velem a kapcsolatot.

A Kodex különleges szabályai alkalmat kínáltak arra, hogy a Glayydókat lekötelezzem magának, Solo. Nem esett túlságosan a nehezemre, hogy magamat alkalmas szövetségesnek tüntessem fel a Reesbohok előtt. Ami őket illeti, tőlük származott az-az ötlet is, hogy párbajra hívjam Mor Glayydot.

- Lenyűgöző gondolkodásmód - dicsérte meg Spray. - És az is a maga ötlete volt, hogy a Reesbonok adásra állítsák a mentőkabin adóvevőjét?

Gallandro szerényen meghajolt, Han pedig fenékbe szerette volna rúgni önmagát. És minden jelenlévőt is.

- Várjon egy percet, Spray - állította meg.

- Hogyan tudta felvenni a kapcsolatot? Maguk be voltak szorítva a hegyek közé!

Spray kelletlen arcot vágott.

- Hát… igen, a technikusaink várták a jeladásomat, de háborítatlanul, titokban kellett használnom a Falcon felszerelését, mivel megvolt az esély arra, hogy Gallandro nem érhető el azonnal. - Ekkor a vukihoz fordult. -Tartozom önnek egy bocsánatkéréssel. Ahhoz, hogy távol tartsam magát a hajótól a szükséges időre, ráijesztettem a legelésző vadakra egy jelzőlövedékkel, de én csak félre akartam állítani magát, egy időre elszigetelve a hegygerincen. Halvány sejtelmem sem volt arról, hogy ilyen sokan vannak az állatok, s hogy maga veszélybe kerülhet. Igazán sajnálom.

Csubakka úgy tett, mintha nem hallaná, és Spray sem erőltette tovább a dolgot.

- Szóval maga is csak holmi bérelt fegyver - szólt Han Gallandróhoz. - Kifutófiú a Fennhatóságnál, igazam van?

A lövész jót mulatott.

- Sok időnek kell még ahhoz eltelnie, maga véleményt alkothasson rólam, Solo, én ellenben voltam már a maga helyében. Csak éppen már túl vagyok rajta. Tudja, Solo, belefáradtam, hogy várjam az értelmetlen halált, hogy nyitott szemmel aludjak. Most van jövőm. Nem lennék meglepve, ha egyszer majd maga is hasonlóképp érezne. Majd egyszer, amikor rájön, hogy a húrt nem lehet a végtelenségig feszíteni anélkül, hogy valamikor el ne szakadna.

”Soha” - gondolta Han, de Gallandrót még rejtélyesebbnek találta, mint azelőtt.

- Mivel elkaptuk Magget és társait, s a bizonyítékok is a kezünkben vannak, azt hiszem, az ügyünk nyerésre áll - szólt elégedetten Spray.

- Akkor ránk nincs is szükségük - próbálkozott Han reménykedve.

- No, ez nem teljesen így van - felelt a Területi Igazgató. - Attól tartok, nem engedhetem csak úgy szabadon magukat, de megpróbálok valami enyhítést kérni.

Han kétkedő arcot vágott.

- A fennhatósági Bíróság előtt?

Spray fájdalmas pillantást vetett Hanra, aztán elnézett felette. Az üres biztonsági kabinra tekintve így szólt:

- Gallandro nem hozott magával senkit? Ki fog a Millenniummal visszarepülni a kikötőbe?

- Majd ők maguk - javasolta a kérdezett, Hanra és Csubakkára mutatva. - Velük megyek, hogy jól viselkedjenek.

Spray megrázta a fejét.

- Ez merő meggondolatlanság. Szükségtelen kockázat. Tudom, hogy nem élvezte, mikor visszalépni kényszerült a kihívástól, de ez is a feladata része volt. Nincs szükség további provokációra.

- Én fogom visszavinni őket - ismételte meg Gallandro hűvösen. - Ne felejtse el, hogy bizonyos feltételek szerint dolgozom önnek, amikben előre megállapodtunk.

- Igen - mondta halkan Spray inkább csak magának, miközben pofaszakállát simogatta. Hanhoz fordult:

- Ez Gallandro ügylete, én nem avatkozhatom bele. De nyomatékosan tanácsolom, hogy tartózkodjék minden meggondolatlan cselekedettől, Solo kapitány! - Baráti kézfogásra nyújtotta mancsát. - Sok szerencsét maguknak.

Han figyelmen kívül hagyta a kinyújtott kezet, és egyfolytában Fiollára bámult, de a lány kerülte tekintetét. Spray Csubakka felé fordult, de az tüntetőleg karolta a nyílvetőt és a levegőbe bámult. A Területi Igazgató szomorúan eresztette le a kezét.

- Ha mindkettejüknek sikerülne, elkerüli a börtönt, akkor - azt tanácsolom, - hagyják el a Fennhatóság területét, amilyen gyorsan csak tudják, és soha ne térjenek vissza. Fiolla, mi most jobb, ha indulunk. Ah, és Gallandro, kérem, intézkedjen, hogy megkapja Zlarb adattárát Solo kapitánytól!

Lassú léptekkel elkacsázott, farkát maga után húzva a köves talajon. Fiolla követte, anélkül, hogy egyszer is visszatekintett volna. Gallandro Csubakka felé nyújtotta kezét.

Attól tartok, mindkettejüket le kell, fegyvereznem, nagyra nőtt barátom. Kérem a nyílvetőjét!

Csubakka morogva mutatta meg hatalmas tépőfogait, melyeket jelen pillanatban szívesen kipróbált volna. Ám nem volt kétséges, hogy arról a helyről, ahol állt, a lövész mindkettejükkel könnyedén végezhetett volna. Legalábbis úgy tetszett, ő biztos ebben.

- Add oda neki, Csubi - utasította Han.

A vuki ránézett, vakkantott egyet és odanyújtotta a nyílvetőt. Gallandro vigyázott, hogy kívül maradjon a hatalmas karok veszélyeztette zónán. A feljáróra mutatva a fedélzetre küldte őket.

- Lassan itt a mi időnk, Sofo kapitány - sóhajtott.

”Még szerencse” - vélte Han, miközben Gallandro előtt lépdelt fölfelé.

- Most pedig - szólt Gallandro elégedetten -, ha a segédpilótája addig volna olyan szíves előkészíteni a hajót, mi mehetnénk is az adatokért.

Elkapta Csubakka tekintetét.

- Csak melegítse be a hajtóműveket, és ne tegyen semmi ostobaságot, mert a partnere élete függhet tőle, barátom!

A vuki elbaktatott, Han pedig mutatta az utat saját kabinja felé. A zsúfolt kis szoba ugyanolyan rendetlen állapotban volt, ahogyan utoljára hagyta. Ruhái és felszerelései az ágyra, a székre és a kis asztalra dobálva. Az ágy felfüggesztése valahogy kioldódott, miáltal az egész alkalmatosság a válaszfalról csüngött. Az asztalon akadt még egy használt tálca is.

Han, tudomást sem véve a rendetlenségről, egy apró kis szekrényhez lépett, miközben kísérője a földre helyezte a nyílvetőt. Hátában érezve a másik tekintetét, Han jobb kezét termo ruhájának belső zsebébe csúsztatta, Zlarb rejtekdobozát keresvén. De ahogy kitapogatta, érezte, hogy a doboz biztonsági szegecsét áthurkolták és hozzá kötötték a zseb felső széléhez.

”Ez a vuki egy nagydarab, piszkos zseni!” - Gondolta Han, miközben ujját egyfolytában a semlegesítő gombon tartva kihúzta a kis tokot, megszabadítva azt biztonsági szegecstől. A doboz immár ki volt biztosítva. Han odanyújtotta a lövésznek. Gallandro örömmel nyújtotta érte a kezét. Nem aggódott, hogy Han kihasználja ezt, és a lézerpisztolyáért nyúl. Boldogan megadta volna neki a lehetőséget, hogy megkísérelje. Egy rövid pillanatig mindkét férfi keze a dobozon nyugodott, amikor Han egyszerűen elengedte a semlegesítő gombot.

Mindketten felkiáltottak a bénító elektromos ütéstől, és karjaikat hirtelen felrántották. A doboz a fedélzet padlójára esett, a két férfi pedig oldalához szorította használhatatlan kezét. Gallandro fogait csikorgatta és Hanra tekintett, aki lassan és óvatosan kipöccintette a pisztolytáska csatját. Gallandro bal keze is elindult fegyvere felé, de hamarosan rájött, hogy milyen fájdalmakkal jár most ez a mozdulat. Különben Han sem nyúlt még a fegyveréért.

Egyszerűen csak addig rángatta fegyverövét, míg lézerpisztolya - fordítva ugyan - a bal csípőjére került. Gallandro kedélyes mosolya elszállt, miközben ő is hasonlóképp cselekedett. Kezeik egyre közelebb jártak fegyverükhöz.

- Megváltoztattam némileg az esélyeket -kezdte Han. - Remélem nem bánja. Ha úgy gondolja Gallandro, magáé a színpad.

A lövész felső ajkán és bajszán izzadságcseppek gördültek le. Kezét mereven tartotta, ujjai már felkészültek az ismeretlen feladatra. Han csaknem a fegyveréhez kapott, de keményen fékezte magát. Gallandro legyen az, aki dönt.

A lövész bal keze ernyedten hullott alá, amint feladta az erőfeszítést. Csubakka, aki nem tudta mire vélni a kiáltásokat,megjelent a tolóajtóban. Han közben megkaparintotta Gallandro fegyverét, és első tisztje felé nyújtotta.

- Tartsd sakkban! Ki fogunk jutni, ha meg tudom csinálni.

Alighogy belépett a vezérlőfülkébe, máris a műszerfalat olvasta. Lezökkent a székbe - a hajtómű már bemelegedett, de a pajzs és a fegyverek Gallandro utasításának megfelelően deaktivált állapotban maradtak.

Az idegsokk őt csak felületesen érte el; az érzések kezdtek visszatérni jobb karjába.

”Lássuk, mire megyünk így!” - Gondolta, és kipillantva megdöbbent, hogy milyen rövid idő telt el azóta, hogy a hajóra léptek. Fiolla és Spray, kiadós séta után, csak most érték el a kabint.

Han idegesen csapta öklét a műszerfalra.

- Ha lenne lőszerem, most két tökéletes túszom is lenne, egy elektrosztatikus befogóval pedig visszatarthatnánk őket.

- Akad erre más mód is - válaszolt valahonnan egy vékonyka géphang. - Igaz, Kuka?

- Kék Maxnak igaza van, uram - hangzott az irányító ülésből. - Mint általános munkadroid, rá szeretnék mutatni, hogy…

Han vérfagyasztó kiáltással fojtotta belé a szót. A válla fölött hátrakiáltott, remélve, hogy segédpilótája meg is hallja.

- Csubi, kapaszkodj! Elhúzunk!

Teljes energiát juttatva a hajtóműnek, maximális sebességre kapcsolt. Miközben elsuhant a romboló hasa alatt, behúzta a futó műveket, de még így is majdnem a szikláknak ütköztek. Han a kapcsolótáblára hanyatlott, a droid pedig fürgén valami kapaszkodó után nézett.

A biztonsági kabin, amely félúton járt felfüggesztve a romboló és a talaj között, hirtelen előtte termett. Inkább az ösztöneire, semmint műszereire hallgatva Han mikroszkopikus, pillanatnyi korrigálásokat végzett, és belökte a vészféket. A hajó orra és eleje átcsúszott a kabin tetején kialakított hurkon. Han ismét gyorsított, óvatosan, de hihetetlen sebességgel tépte ki a kabint a sztatikus mezőből.

- Gyerünk csak, gyerünk! - Gúnyolódott a rombolón, aminek fegyverei még mindig őt követték, - Lőjetek csak! A területi Igazgatótokat is darabokra szeditek!

De nem szólalt meg egyetlen fegyver sem. A Falcon kihúzott a BR csatahajó hasa alól: és minden olyan gyorsan történt, hogy a tűz-kezelő tiszteknek fogalmuk sem volt afelől, mit is tehetnének. Nem avatkozhattak be anélkül, hogy ne veszélyeztessék felettesük életét. Végül a romboló méltóságteljesen a Falcon nyomába szegődött.

Han teljesen magán kívül volt. Nevetett, kiabált, csizmáit csapkodta a padlóhoz, de azért továbbra is. kiemelt figyelemmel vezetett. Ha most bármi történik Fiollával vagy Sprayvel, a csatahajó biztos, hogy csillagporrá zúzza a Falcont. Kicsit megkönnyebbült hát, mikor meggyőződött arról, hogy a kabin huroktartója mélyen a hajó orrán ül.

Csubakka tűnt fel Gallandrót lökdösve maga előtt. A vuki betaszította a lövészt a kommunikációs pult ülésébe, majd maga is a sajátjába ereszkedett. Gallandro kisimította ruháját, és a bajuszát simogatta.

- Solo, feltétlenül szükség volt arra, hogy épp ezt a behemótot hagyja rajtam biztonsági nehezéknek

Aztán észrevette, mi is történik. Haraggal vegyes csodálat érződött hangján.

- Úgy tűnik, előnyre tett szert, Solo. Gratulálok, de kérem, fogja vissza magát! A Területi Igazgató józan ember, és biztos vagyok benne, hogy beleegyezik valami reális feltételbe. Nem hiszem, hogy a maguk szabadon bocsátása túl kérés lenne. Ó, és azután mi esetleg megpróbálhatnánk azt a párbajt - már csak a kíváncsiság kedvéért is. Ki is ürítheti az én pisztolyom töltését, ha úgy tetszik, csak szeretném tudni, mi történt volna.

Han szánt rá egy gyors, megvető pillantást, de a kényes feladat, hogy a sziklák között épségben vezesse át a Falcont lefoglalta teljes figyelmét, nem hagyván időt arra, hogy kifejtse véleményét.

- Fizetni kell azért, hogy az ember belelásson a kártyákba, Gallandro.

A lövész udvariasan bólintott.

- Természetesen, én sem gondoltam másként. Akadnak majd újabb alkalmak, kapitány. De mégis. Ezek a körülmények most egyedülállóak voltak.

Mindketten tudták, hogy ez így igaz. Han tehát lenyelte további gúnyos megjegyzéseit.

- Ha a karja magához tért, bekapcsolhatja a kommunikációs pultot, és kapcsolatba léphet a romboló parancsnokával. Mondja meg neki, hogy időre és helyre van szükségem, ahol befejezhetem a Falcon javítását, és adhatna némi előnyt is, ha már mindenáron üldözni akar. Ja, és semmi trükk, ellenkező esetben itatóspapírral fogják Sprayt összeszedni.

- Meg lesz elégedve az intézkedésekkel - biztosította higgadtan Gallandro, és munkához látott. Han visszavett a sebességből, - és fene nagy jókedvre derítette a tény, hogy a BR-nek nincs kedve lövöldözni. Megbökte segédpilótája karját.

- Igazán kedves dolog volt tőled. Mi késztetett arra, hogy rögzítsd a biztonsági kioldót a dobozkán?

A vuki saját nyelvén vakkantott és mormogott. Han rápillantott, majd fürgén visszafordult, hogy senki ne lássa arckifejezését. Nem valószínű, hogy Gallandro bármennyit is értett vuki nyelven, s Han nem akarta, hogy lássa, Csubakka válasza mennyire felbőszítette.

Mert nem Csubakka volt az, aki rögzítette a kioldót. Rajta kívül pedig csak két személy lehetett, aki tudta, hol rejtőznek az adatok. Han kicsit előredőlt, hogy letekintsen a finoman himbálódzó kabinra. Spray behúzódott a legalsó sarokba és láthatólag elég nyomorultul érezte magát. Ujjait a korlátra kulcsolta, nagy erőfeszítésébe került, hogy el ne uralkodjon a légi betegség. A sors kifürkészhetetlenségén töprengett. Han véleménye szerint még ezzel együtt is jó nap volt ez a Területi Igazgató számára.

Fiolla, felettesével ellentétben, állva kapaszkodott, és a vezérlőfülke ablaka felé nézett. Mikor látta, hogy Han lefelé kémlel, lassú, titokzatos mosoly suhant át arcán.

Han mivel tudta, hogy a nő nagyszerűen képes szájról olvasni, tátogni kezdett:

-Maga-egy-nagyon-nagyon-belevaló-jövőbeli-igazgatósági-tag.

Örömmel látta, hogy kedves mosoly dereng fel a lány ajkán, miközben tartózkodóan biccent fejével.

Han visszaült a székbe, és Gallandrót hallgatta, aki közben kapcsolatba lépett a rombolóval, és az irányítótiszttel vitatkozott.

- Úgy hiszem, a túszok egyikét kicsit tovább magamnál kell tartanom - vágott közbe Han. - Csak hogy biztos legyek abban, nem szegik meg a megállapodásunkat.

Gallandro döbbenten fordult meg a székkel.

- Ne húzza fel magát, Gallandro! Visszakapják a nőt, ha betartják a szavukat.

Aztán visszatért a vezérlőegységhez, figyelte az érzékelőket, hogy megfelelő leszállóhelyet keressen. Még valami az eszébe jutott.

- Apropó, Gallandro, kérem, tudja meg, hogy mennyi készpénz van a pénztáros páncéltermében. - Csubakka kérdő vakkantására nevetve válaszolt:

- Hogy-hogy mire kell? Úgy emlékszem, valaki tartozik nekem tízezerrel az elvégzett szolgáltatásokért. Csak nem ment ki a fejedből?

Gallandro fogait összeszorítva visszatért a romboló kapitányával folytatott vitájához,

Csubakka pedig vidám vakkantásokkal csapkodta széke karfáját - a döngés a Falcon, legtávolabbi pontján is hallatszott. Han újra előrehajolt: szívből jövő csókot küldött Fiollának.

Vége

(Folytatása következik!)