/ Language: Hungary / Genre:antique

Tűzkeresztség (Starcraft)

Jeff Grubb


STARCRAFT

Jeff Grubb

Tűzkeresztség

szukits

könyvkiadó

ALAPÍTVA 1929

A fordítás az alábbi kiadvány alapján készült:

StarCraft - Liberty's Crusade by Jeff Grubb Pocket Books, a divison of Simon & Schuster, Inc. 1230 Avenue of the Americas, New York, NY 10020

Copyright © 2001 Blizzard Entertainment

All rights reserved, including the right to reproduce this book or portions thereof in any form whatsoever.

Szenté Mihály nyersfordításának felhasználásával fordította: Szántai Zsolt

Borító: Justin Thavirat

ISBN: 963 9441 65 1

Hungarian edition © Szukits Könyvkiadó, 2003

Hungarian translation © Szántai Zsolt, 2003

Lektor: Dobay Orsolya

Tördelés és színre bontás: Fontoló Studió, Jakab Zsolt

Felelős kiadó: Szukits László

Felelős szerkesztő: Szántai F. Andrea

Debreceni Kinizsi Nyomda Kft.

Felelős vezető: Bördős János

Ezt a könyvet a Starcraft rajongóinak ajánlom, és főleg a kollégáimnak, akik számtalan órát töltöttek a zergling roham tökéletesítésével.

Antebellum

A viharvert kabátot viselő férfi az árnyak termében állt; a teste fényben fürdött. Nem, nem ez a helyes kifejezés: a fény nem megvilágította a testét, hanem ő maga volt a testet öltött fény. A sugárzás körülölelte, körülívelte a hologram által megtestesített eredeti személyt. A férfi a gyengén megvilágított teremhez beszélt. Nem tudott róla, de nem is érdekelte, hogy van-e valaki önnön kivetülése határain túl. A bal kezében tartott cigarettából teste fényességéhez hasonlóan lumineszkáló fantomfüst kígyózott felfelé.

Az illető a múlt egyik szilánkja volt, letűnt korok darabkája. Egy számára láthatatlan közönséghez beszélt.

- Önök ismernek engem - mondta a ragyogó alak és beleszívott a cigarettába. - Számtalanszor látták már az arcomat az Univerzum Hírhálózaton, és olvasták a nevem alatt megjelenő tudósításokat. Néhányat valóban én írtam. Néhányat pedig, nos, fogalmazzunk talán úgy, hogy tehetséges szerkesztők dolgoztak a cégemnél.

A fényt sugárzó alak fáradt, szinte szórakozott mozdulattal vállat vont

A felvétel apró bábunak mutatta, de látszott, hogy a való életben átlagos magasságú, arányos, bár kissé talán nyurga testalkatú. A válla enyhén megereszkedett, talán a kimerültségtől, talán a kortól. Szalmaszőke hajába ősz tincsek vegyültek. A haját hátrasimítva, lófarokba kötve hordta, hogy elfedjen egy kopasz foltot a feje tetején. Az arca megviselt volt, kissé darabosabb, mint amit még elfogadtak a hagyományos hírcsatornák, de még mindig jól felismerhető. Híres arc, megszokott arc, és jól ismert arc maradt az emberi térben, még ebben a háború dúlta korszakban is.

A szeme volt az, ami feltétlen figyelmet követelt a közönségtől. Mélyen ült, és még a hoiofetvételen is látszott, hogy mindent észrevesz. A szeme volt az, ami megteremtette annak illúzióját, hogy a fényalak valóban látja a közönségét, és behatol lényük legbelső zugaiba. Ehhez mindig is különös tehetsége volt: képes volt bensőséges kapcsolatot teremteni a nézőkkel, noha fényévekre volt tőlük.

A férfi ismét beleszívott a cigarettába, és miután kifújta, a füst szent fénykoszorúként körülfonta a fejét.

- Önök hallhatták a hivatalos jelentéseket az Emberi Konföderáció összeomlásáról és a Terrán Domínium nevű birodalom dicsőséges felemelkedéséről. És hallhatták az idegenek jöveteléről szóló történeteket, melyek a barbár zergék hordáiról és az éteri protossokról szóltak. Hallhattak a Sara rendszerben dúló csatákról, és magának Tarsonisnak elestéről. Hallották a tudósításokat. Ahogy már mondtam, néhány ezek közül az én nevemen futott. Sőt, egy részük még igaz is volt!

A fényen túli sötétségben némán és láthatatlanul megmozdult valaki. A holografikus kivetítő néhány pillanatig csak kósza fénypászmákat, elfajzott protonokat sugárzott, de a hallgatóság nem zökkent ki a misztikum szorításából. Valahonnan, a sötétben ülő nézők háta mögül vízcsepegés hangja hallatszott.

- Önök olvasták a szavaimat és hittek bennük. Azért vagyok most itt, hogy elmondjam, a közvetítések túlnyomó része első osztályú húspástétom volt, amelyet a hatalom gyúrt össze, hogy fogyaszthatóvá és ízletessé tegye. Hazugságokat mondtunk, kicsiket és nagyokat vegyesen. Hazugságokat, amelyeknek része van abban, hogy kialakulhatott a jelenlegi sajnálatos helyzet. A helyzet nem fog javulni, hacsak el nem kezdünk beszélni arról, ami valójában történt. Mi történt a Chau Sarán és a Mar Sarán, az Antiga Primén, és magán a Tarsonison? Mi történt velem és néhány barátommal, illetve néhány ellenségünkkel?

Az alak elhallgatott és teljes magasságában kihúzta magát. Körülnézett, mit sem látó szeme a sötétbe burkolózó termet pásztázta. Belenézett a közönség tagjainak lelkébe, a lelkük legmélyebb zugaiba.

- A nevem Michael Daniel Liberty. Riporter vagyok. Nevezzék ezt a legfontosabb, és talán utolsó tudósításomnak. Nevezhetik akár a kiáltványomnak is. Nevezzék, aminek akarják. Azért vagyok itt, hogy elmondjam, mi történt valójában. Azért vagyok itt, hogy rámutassak a hibáinkra. Azért vagyok itt, hogy elmondjam az igazságot.

1

A média banda

A háború előtt a dolgok másképp néztek ki. A pokolba is, akkoriban csak éltük a mindennapi életünket, tettük a dolgunkat, felvettük a fizetésünket, és hátba szúrtuk a kollégáinkat és kolléganőinket. Elképzelni sem tudtuk, hogy a dolgok rosszra is fordulhatnak. Kövérek voltunk és boldogok, mint a kukacok egy elhullott állat tetemében. Volt részünk annyi erőszakos eseményben - lázadások, forradalmak és a csökönyös gyarmati kormányzatok -, amennyi mozgásban tartotta, és így nem engedte elpuhulni a katonaságot, de ezek egyike sem fenyegette igazán megszokott életstílusunkat. Visszatekintve elmondhatjuk, hogy kövérek voltunk és elbizakodottak.

És ha kitört egy-egy igazi háború, nos, úgy véltük, amiatt fájjon a katonaság feje. A tengerészgyalogság feje. De ne a miénk.

A Liberty-kiáltvány

A város úgy terült el Mike lába előtt, mintha felborult volna egy jádezöld svábbogarakkal teli, óriási vödör. Handy Anderson irodájának szédítő magasából szinte a horizontn onalat is látta a magas épületek között. A város odáig terpeszkedett, és szaggatott szélű, kiugrókkal vegyes szakadást formált a világ peremén.

Tarsonis városa, a Tarsonis bolygón. Az Emberi Konföderáció legfontosabb bolygójára épült legfontosabb város. Egy város, amely akkora, hogy a bolygót is róla nevezték el. Egy város, amelynek egy-egy külvárosában több ember élt, mint másutt egy-egy bolygón. A civilizáció fénylő jelzőtüze, mítoszok, korábbi generációk és egy Föld nevű bolygó emlékének őrzője, amelyet mára elnyelt a történelem köde.

Egy alvó sárkány. És Michael Liberty képtelen volt megállni, hogy ne lépjen a farkára.

- Gyere el az ablaktól, Mickey - szólt rá Anderson. A főszerkesztő teljesen behúzódott az íróasztala mögé. Az asztal a lehető legmesszebb állt a panorámaablaktól.

Michael Liberty szerette volna hinni, hogy egy árnyalatnyi aggodalom is vegyült a főnöke hangjába.

- Ne aggódj - legyintett Mike -, eszem ágában sincs kiugrani. - Elnyomott egy mosolyt.

Mike és a hírszoba többi tagja tudta, hogy a főszerkesztőnek rettentő tériszonya van, mégis képtelen lemondani a sztratoszférába emelkedő iroda nyújtotta kilátásról.

így aztán, azon ritka alkalmakkor, amikor a főnök magához kérette, Liberty mindig az ablak közelében ácsorgott. Michael - akárcsak a többi tintakuli és sajtónapszámos - az ideje java részét odalent töltötte a negyedik emeleten, vagy az épület alagsorában kialakított közvetítőfülkékben.

- Nem amiatt aggódom, hogy kiugrasz - mondta Anderson. - Ha kiugranál, azt tudnám kezelni. Az ugrás megszabadítana egy csomó gondtól, és az ölembe pottyanna a holnapi címlapsztori. Sokkal inkább aggódom azért, hogy leszed egy orvlövész az egyik szomszédos épületből.

Liberty a főnöke felé fordult.

- Nehezen jönne ki a szőnyegedből a vérfolt, mi?

- Részben - mosolygott Anderson -, ráadásul átkozottul nehéz lenne berakni az új üveget.

Liberty vetett egy utolsó pillantást a mélyben araszoló forgalomra, majd visszatért az íróasztallal szemben álló fotelekhez. Anderson megpróbált nemtörődöm képet vágni, de Mike észrevette, hogy miután ellépett az ablaktól, a főnöke lassan, hosszan kifújta a levegőt.

Michael Liberty letelepedett az egyik fotelbe. Ezeket a bútorokat úgy tervezték, hogy hétköznapi ülőalkalmatosságnak tűnjenek, de ha valaki beléjük ült, a tömésük vagy tizenöt centit süllyedt. Emiatt a kopaszodó főszerkesztő, azzal a komikusan túlburjánzó szemöldökével együtt, még impozánsabb látványt nyújtott. Mike tudott a trükkről, így egy cseppet sem zavartatta magát, sőt, otthonosan felcsapta a főnök íróasztalára a lábát.

- Szóval, mi a dörgés? - kérdezte a riporter.

- Kérsz egy szivart, Mickey? - Anderson a tikfa humidor felé mutatott.

Mike utálta, ha Mickeynek szólították. Megérintette üres ingzsebét, ahol rendszerint a cigarettáját tartotta.

- Antinikotinista lettem. Éppen próbálok leszokni róla -közölte egy vállvonás kíséretében.

- A Jaandaran embargó túlsó oldaláról kaptam - mondta csábítónak szánt hangon Anderson. - Bronzbőrű szüzek combján sodorták őket!

Mike feltartotta mindkét kezét és szélesen mosolygott. Mindenki tudott róla, hogy Anderson túl fukar ahhoz, hogy bármit is vegyen a standard dohányárukon kívül, amelyeket valami alagsorban gyártott egy csempészbanda. A mosolyt biztatásnak szánta.

- Szóval, mi a dörgés? - ismételte Michael.

- Ezúttal tényleg beletenyereltél! - sóhajtott Anderson. - Az új városháza építése körüli visszaélésekről szóló sorozatoddal.

- Az jó anyag. Alighanem felkavarja egy kicsit az állóvizet

- Maris felkavarta - közölte Anderson és az állát a mellére eresztette. Ezt a mutatványt a „rossz híreket bejelentő" testhelyzet néven ismerték. Ez is olyasmi volt, amit Anderson egy felsővezetői tréningen tanult, de úgy nézett ki tőle, mint egy párzó szirtigalamb.

Nagy frászt! - gondolta Mike. - Le fogja állítani a sorozatot.

Mintha olvasott volna a gondolataiban, Anderson megszólalt:

- Ne aggódj, leadjuk a sorozat hátralévő részeit is. Megbízható tudósítás, jól dokumentált, és ami a legjobb: még igaz is! De tudnod kell, hogy igen kellemetlen helyzetbe hoztál néhány embert.

Mike gondolatban végigszaladt a sorozaton. Az egyik legjobb munkája volt, klasszikus eset: elég kellemetlen körülmények között (egy közparkban) elkaptak egy piti bűnözőt, kellemetlen időpontban (röviddel éjfél után) a kezében egy kellemetlen dologgal (a városházi építkezésből származó, enyhén sugárzó radioaktív építési hulladékkal). A piti gazember boldogan eldalolta a férfi nevét, aki elküldte őt erre az éjszakai kalandra. A megbízó némi kapacitálás után készségesen beszélt néhány, az új városházával kapcsolatos, érdekes dologról, és így tovább, és így tovább. Végül Mike egyszeri hír helyett komplett sorozatot kapott, amely egy teljes, korrupcióból szőtt hálóról szólt. Az Univerzum Hírhálózat közönsége nagykanállal zabálta a fejleményeket.

Mike gondolatban végigfutott az általa eddig leterített kerületi talpnyalók, alacsony szintű gazemberek és a városi tanács tagjainak listáján, de sorban elvetette mindegyiket, mint gyanús elemet. A magasztos egyének bármelyike szóba jöhetett. Bármelyikük szívesen lelövette volna, de egy ilyen fenyegetés még kevés volt ahhoz, hogy Handy Anderson ideges legyen.

A főszerkesztő látta Mike rezzenetlen arckifejezését, és hozzátette:

- Néhány komoly hatalommal bíró, tiszteletre méltó embert hoztál kellemetlen helyzetbe.

Mike felvonta a bal szemöldökét. Anderson a kormányzó Családok valamelyikéről beszélt, akik a Konföderáció mögötti valódi hatalmat birtokolták a kezdet kezdete óta, amikor az első gyarmatosító hajók (frászt, börtönhajók) leszálltak vagy kényszerleszállást hajtottak végre a szektor különböző bolygóin. A riportsorozatban alighanem lerántotta a leplet valamelyikük disznóságáról, vagy olyasvalaki akadt horogra, aki elég közel állt a Családokhoz ahhoz, hogy idegessé tegye a „tiszteletre méltókat".

Mike elhatározta, hogy újra átfésüli a jegyzeteit, és utánanéz, vajon miféle kapcsolatot tárhatott fel. Talán a régi Családok egyik távoli unokatestvérét kapta el, vagy egy fekete bárányt, sőt, talán beletenyerelt egy nagyszabású visszaélésbe. Isten a tanú arra, hogy a nulladik évtől kezdve a régi Családok irányították a dolgokat a színfalak mögül. És ha ő elkapta az egyik családtagot...

Eltöprengett azon, hogy mi történne, ha látványosan lerántaná a leplet a projektről.

Ezalatt Handy Anderson felállt a székéből, megkerülte az íróasztalát, és letelepedett az asztal Mike-hoz legközelebb eső sarkára. (Mike világosan látta, hogy újabb, egyenesen a vezetői tananyagból származó fogást lát. A pokolba is, Anderson egyszer megbízta, hogy tárja fel, miféle manipulációkat tanítanak az előadásokon!)

- Mike, szeretném ha tudnád, hogy itt és most veszélyes helyzetben vagy.

Ó, Istenkém, Mike-nak nevezett - gondolta Liberty. - A következő az lesz, hogy bánatos képpel kinéz az ablakon, mintha elveszne a gondolataiban, és valami fontos döntésen vívódna.

- Hozzászoktam a veszélyes helyzetekhez, főnök - szólt.

- Tudom, tudom. Csak aggódom a körülötted folyó dolgok miatt. A forrásaid. A barátaid, a kollégáid...

- ...nem beszélve a főnökeimről...

- ... valamennyien beleőrülnénk, ha valami szörnyűség történne veled.

- Főleg, ha a közelben állnának, amikor megtörténik -tette hozzá a riporter.

Anderson vállat vont és bánatos képpel nézett kifelé az egész falat betöltő ablakon. Mike rájött, hogy akármitől fél is Anderson, sokkal rosszabb, mint a magasságtól való félelme. És ez volt az a férfi, aki - ha az irodai híresztelések nem tévesek (márpedig nem) -, az alagsorban fenntartott egy zárt szobát, ahol mindenféle mocskos anyagot tárolt a város hírességeiről és fontos polgárairól.

A beállt csend már egy perce tartott. Végül Mike megtörte. Udvariasan köhögött, és megkérdezte:

- És van valami ötleted, hogy hogyan kezeljük ezt a „veszélyes helyzetet"?

Handy Anderson lassan bólintott.

- Ki akarom nyomtatni a sorozatot. Kiváló munka.

- De nem akarod, hogy itt legyek, a közvetlen közelben, amikor az anyag következő része napvilágra kerül.

- A te saját biztonságodra gondolok, Mickey, és ez egy...

- „Veszélyes helyzet" - idézte Mike. - Hallottam. Sárkányok lesnek rám. Talán ideje volna hosszabb vakációra utazni? Talán egy kunyhó a hegyekben, vagy ilyesmi?

- Inkább egy speciális feladatra gondoltam.

Hát persze! - gondolta Mike. - Ezzeí a módszerrel esélyem sem lesz kipuhatolni, hogy merő véletlenségből kinek a farkára léptem rá. És az érintettek elég időt kapnak, hogy eltüntessék a nyomokat.

- Az Univerzum Hírhálózat egyik távolabbi egysége? -kérdezte Mike széles mosollyal, és ezzel egy időben azon gondolkodott, vajon melyik isten háta mögötti gyarmatról fogja küldözgetni a mezőgazdasági riportjait.

- Inkább amolyan utazó riporteri munka - gyötörte tovább Anderson.

- Miféle utazás? - Mike mosolya hirtelen megkeményedett és lassan eltűnt. - Ki kell lövetnem magam a bolygóról?

- Még mindig jobb, mintha lelövetnéd magad a bolygón. Bocs, rossz vicc volt. A válasz igen. Határozottan bolygón kívüli küldetésen gondolkodom.

- Gyerünk, teríts! Mit akarsz, melyik pokollyukban húzzam meg magam?

- A konföderációs tengerészgyalogságon gondolkodom. Természetesen, mint katonai tudósító.

- Micsoda?

- Magától értetődően csak átmeneti poszt lenne - folytatta a főszerkesztő.

- Elment az eszed?

- Amolyan „a mi űrbéli, harcoló emberünk". Harcba szállsz a mi nagy és dicső Konföderációnkat fenyegető, különféle lázadó erőkkel. Hírek keringenek arról, hogy Arcturus Mengsk komolyabb támogatásra tett szert a Perem világokon. A helyzet bármely pillanatban forróvá válhat.

- A tengerészgyalogság? - köpte dühödten Mike. - A Konföderáció tengerészgyalogsága az ismert világegyetem legnagyobb bűnözőinek gyűjtőhelye, leszámítva a Tarsonis városi tanácsát!

- Mike, kérlek! Mindenkiben van egy kis bűnöző hajlam. A fenébe is, a Konföderáció valamennyi kolóniáját száműzött fegyencek alapították!

- Igen, de sokan szeretnénk azt képzelni, hogy már túlnőttünk ezen. A tengerészgyalogság pedig továbbra is az egyik alapvető belépési feltétellé teszi a brutális ösztönöket! A francba, tudsz arról, hogy sokan közülük agymosottak?

- Neurálisan reszocializáltak - helyesbített Anderson. -Úgy tudom, napjainkban legfeljebb ötven százalékuk ilyen. Néhány területen még kevesebb. A legtöbb esetben műtéti beavatkozás nélkül végzik. Valószínűleg észre sem veszed rajtuk.

- Ja, aztán úgy telepumpálják őket stimuláló vacakokkal, hogy habozás nélkül kinyírnák a saját nagyapjukat, ha parancsot kapnak rá.

- Ez pontosan olyan téveszme, amely ellen a te munkakörödben küzdeni kell - mondta Anderson és mindkét szemöldökét felvonta az őszinteség begyakorolt jeleként.

- Nézd, valamennyi politikus, akivel eddig találkoztam, természetéből eredően őrült volt. A tengerészgyalogosok eleve eszelősek voltak, és aztán még meg is kavarták a fejüket. Nem. A tengerészgyalogság szóba sem jöhet!

- Pedig van benne néhány jó sztori. Valószínűleg szert tennél egy-két jó kapcsolatra is.

- Nem.

- A katonai tapasztalattal rendelkező riportereknek extra jövedelem jár - húzta tovább a mézesmadzagot a főszerkesztő. - Kapsz egy zöld sávot az aktádba, és ez piros pontot jelent Tarsonis legtiszteletreméltóbb családjainak szemében. Néhány esetben még megbocsátás is jár hozzá.

- Sajnálom. Nem érdekel.

- Kapsz tőlem egy saját rovatot. Szünet következett.

- Mekkora rovatot? - kérdezte végül Mike.

- Nyomtatásban egy egész oldalas hasábot, vagy öt perc műsoridőt. Természetesen a saját neved alatt.

- Állandót?

- Te megcsinálod, én leadom. Újabb szünet.

- Kinek a fizetésével egyenlő a dohány? Anderson megnevezett valakit, mire Mike bólintott.

- Az lenyűgöző!

- Nem piskóta a változás! - értett egyet a főnök.

- Egy kicsit öreg vagyok már, hogy bolygószöcske legyek.

- A dologban nincs igazi veszély. Ha kiborul a liszt, harctéri fizetést kapsz. Automatikusan.

- Ötven százalékuk agymosott? - kérdezte Mike.

- Olyasmi. Újabb szünet.

- Nos, voltaképpen érdekes kihívásnak hangzik - mondta végül Mike.

- Márpedig te a kihívások embere vagy!

- Nem lehet rosszabb, mint a Tarsonis városi tanácsának piszkos ügyei után szimatolni - mélázott Mike, és úgy érezte, egyre gyorsabban siklik lefelé az elfogadáshoz vezető csúszós lejtőn.

- Én is pontosan így gondolom! - értett egyet ismét a főszerkesztő.

- És ha segítene a hálózaton... - A riporter elérkezett a határhoz, és habozva egyensúlyozott, hogy belevesse magát az űrbe.

- Te lehetnél valamennyiünk vezércsillaga! - tódította Anderson. - Egy jól fizetett vezércsillag. Egy kicsit meglengeted a zászlót, begyűjtesz néhány egyéni történetet, száguldozol egyet valami csatacirkálón, esténként jókat zsugázol. És nem aggódsz miattunk, akik itthon maradunk.

- Kényelmes állás?

- A legkényelmesebb. Tudod, én is csináltam már egyszer. Nekem is van egy régi zöld sávom. Három hónap meló a csúcsokon. Aztán élethosszig járó jutalom.

A végső csend következett. A szakadék olyan mély volt, mint az ablakon túl ásítozó betonkanyon.

- Rendben - bólintott Mike -, megcsinálom!

- Fantasztikus! - Anderson a humidor felé nyúlt, aztán észbe kapott és Mike felé nyújtotta a kezét. - Nem fogod megbánni!

- Miért van olyan érzésem, hogy máris megbántam? -kérdezte Michael Liberty halkan, miközben a főszerkesztő húsos, nyirkos keze ráfonódott az övére.

2

A Kényelmes állás

Azoknak mondom, akik voltak olyan szerencsések, hogy nem tapasztalták meg személyesen: a katonai szolgálat két fő részből áll. Az egyik a végtelenül hosszú unalom, a másik az agy tépő veszély, amely a katona életét és a józan eszét is fenyegeti.

Egy sor régi anyag áttanulmányozása után úgy vélem, a katonaság mindig is ilyen volt. A legjobb katonák azok, akik képesek szempillantás alatt felébredni, azonnal reagálni, és pontosan célozni.

Sajnálatos módon a katonákat ellenőrző katonai titkosszolgálat egyik jellemzővel sem bírt.

A Liberty-kiáltvány

- Mr. Liberty? - szólt be a fürge gyilkos az ajtónyíláson. - A kapitány váltana önnel néhány szót!

Michael Liberty az Emberi Konföderáció elit egységéhez, az Alfa századhoz vezényelt UHH riporter felnyitotta az egyik szemét, és az ágya mellett álló nő szélesen mosolygó arcába bámult. Csak nemrégiben napolták el az egész éjszaka dúló kártyacsatát, és Mike biztosra vette, hogy az ifjú tengerészgyalogos hadnagy kivárta, amíg lefekszik, és csak azután tört be a kabinjába.

A tudósító hangosan felsóhajtott és megkérdezte:

- Duke ezredes most rögtön kíván látni?

- Nem, uram - mondta a gyilkos nő, és a nagyobb hatás kedvéért megrázta a fejét. - Azt mondta, akkor megy, amikor csak óhajt.

- Helyes - nyögte Mike. Átlendítette a lábát a prices peremén, és kirázta a fejéből az alvás csábítását. Duke ezredes szóhasználatában az „amikor csak óhajt" kifejezés rendszerint azt jelentette, hogy „az Isten verje meg, tíz percen belül". Mike a cigarettájáért nyúlt, de miután a keze semmit sem tapintott ki az ingzsebe belsejében, eszébe jutott, hogy abbahagyta a dohányzást.

- Egyébként is ronda szokás - morogta magának. A hadnagy felé fordult. - Le kell zuhanyoznom. És egy kávé is jól jönne.

Emily Jameson Swallow hadnagy, Liberty személyi titkárnője, kapcsolattartója, testőre, és katonai főnökeinek kémje csak addig várt, amíg meggyőződött arról, hogy Mike tényleg felkelt, azután elment a konyhára. A riporter nagyot ásított. Úgy számolta, hogy legfeljebb öt percet alhatott. Levetkőzött, és betámolygott a szonikus zuhanyzóba.

A masina természetesen katonai konstrukció volt. Ez azt jelentette, hogy a felépítése nagyban hasonlított azokhoz a magasnyomású turbósugár szerkezetekhez, amelyeket a vágóhidakon alkalmaztak, hogy leválasszák a húst a csontról. Mike az elmúlt három hónap során hozzászokott a használatához.

Handy Anderson állta a szavát. Az állás menő volt, vagy legalábbis annyira menő, amennyire egy katonai megbízás lehet. A Norad II hatalmas hajó volt. Behemót-osztályú megacírkáló, csupa neoacél és lövegtorony. Tökéletesen illett a Konföderáció leglegendásabb katonai egységéhez, az Alfa századhoz.

Az Alfa század elsődleges feladata a lázadókra vadászata volt. Főleg Korhal Fiai után kutattak, akik a vérszomjas terrorista Arcturus Mengsk vezetésével működtek. Sajnos, a Fiúk sosem voltak ott, ahol lenniük kellett volna. így aztán a Norad II és legénysége rengeteg időt töltött a zászló mutogatásával (vörös háttér előtt fehér csillagokkal díszített kék, átlós kereszt, a legendás Régi Föld egyik emléke), ezen felül szemmel tartották a helyi, gyarmati kormányzatokat.

A harci cselekmények hiánya miatt Mike számára az jelentette a legnagyobb kihívást, hogy megbirkózzon az unalommal, és elég megírható témát találjon, amivel igazolhatja a rovata létjogosultságát. Az első néhány cikknél még viszonylag könnyű dolga volt, ezek a zászlólengető propagandáról szóltak. De amikor kifogyott az igazi akciókból és eredményekből, lépnie kellett. Természetesen született egy írás Edmund Duke ezredesről. Némi anyag az olajozottan működő katonai gépezetben felbukkanó emberi megnyilvánulásokról. Egy cikk a neurálisan reszocializáltak szenvedéseiről, amelyet Anderson nem engedett adásba (azzal magyarázta, hogy kívül esik a jó ízlés határain). A különféle bolygók helyi jellegzetességei. Éppen csak arra volt elég, hogy a jó nép (főleg Anderson) el ne felejtse, hogy Mike továbbra is életben van, és szeretettel várja a fizetése átutalását a számlájára.

Aztán született egy hosszú, kétrészes cikk a Behemótosztályú csatacirkálók technikai csodáiról, de ezt a sztorit a katonai cenzorok úgy meghúzták, hogy csak néhány bekezdés maradt belőle. Az irgalmatlan tizedelést azzal magyarázták, hogy a leírtak katonai titok tárgyát képezik.

Mintha Korhal Fiai nem tudnának máris mindenről -gondolta magában Mike, miközben felrántotta magára az alsónadrágját, és előkereste a legkevésbé gyűrött ingét és nadrágját. A szekrényében felakasztva lógott egy új felöltő, amelyet a hírszobai srácoktól kapott úti ajándék gyanánt. Földet seprő porköpeny volt, amelyben úgy nézett ki, mint a régi vadnyugat egyik lakója, de a személyzet alighanem valamiért úgy érezte, hogy Mike ebben a szerelésben tökéletesen beleillik majd a bolygóközi tengerészgyalogosok soraiba.

Magára húzott egy leírhatatlan külsejű nadrágot. Ekkor mintegy végszóra, visszaérkezett Swallow egy kancsó kávéval és egy bögrével. Miközben Mike begombolta az ingét, a hadnagy kitöltötte az italt.

A főzet első osztályú katonai minőséget képviselt. Frissen készült, és olyan zubogó forrón adták, hogy alkalmas lett volna a családi kastély ellen támadó parasztok leforrázására. A kávé volt a másik dolog, amihez hozzászokott.

Természetesen megszokta a maga három négyzetméterét, hogy elegendő ideje van a cikkei megírásához, és beletörődött a magánélet mennyiségének rugalmasan kezelendő értelmezésébe. Megszokta a pókerpartnerek örökké cserélődő csapatát. A srácok valamennyien fiatalok voltak, sehol sem költhettek el a pénzüket, és akkor sem tudtak volna blöffölni, ha az életük múlik rajta.

Sőt, még Swallow hadnagyhoz is hozzászokott, bár eleinte bosszantotta megrögzötten pozitív viselkedése. Természetesen egyfajta testőr-kísérőt várt, valami katonai attasét, aki körülötte cselleng, miközben írja a cikkeit, továbbá biztosítja, hogy ne kövessen el semmiféle ostobaságot, például ne ejtse a tollát egy tértorzító tekercsbe. Ezzel szemben Emily Swallow hadnagy inkább olyan volt, mintha egy propagandafilmből lépett volna elő. Egy különösen lelkes propagandafilmből, abból a fajtából, amelyet megmutatnak a Maminak és a Papinak, mielőtt behajózzák a lányaikat és fiaikat egy hosszan tartó, öt csillagrendszerrel távolabbi helyen elvégzendő munkára. A pokolba is, Emily Swallow hadnagy úgy festett, mintha ő írná ezeket a propagandafilmeket.

Alacsony volt, karcsú, és egyfolytában mosolygott. Úgy tűnt, komolyan veszi Mike minden óhaját, noha mindketten tudták, fikarcnyi esélye sincs, hogy teljesítik a kérést. A hadnagy mentes volt a vétkektől, leszámítva egy-egy szál cigarettát, amelyet mosolyogva, bűnös vállvonás kíséretében fogadott el. Viszont amikor a riporter a magánéletéről kezdte faggatni, röviden elutasította. A személyzet java része korántsem így állt hozzá. Szívesen meséltek az otthoni vagy korábbi életükről, de Swallow hadnagy válasz helyett csak abbahagyta a mosolygást, és végigfuttatta a kezét az arca oldalán, mintha hátrasimítaná régóta nem létező hosszú haját.

Ez volt az a pillanat, amikor Mike észrevette a füle mögött sorakozó apró pontokat, az Anderson által említett, műtét nélküli neurális reszocializáció jelét. Igen, a nő agymosott volt, és jó ember. Olyan jó, amilyen senki sem lehet elektrokémiai lobotómia nélkül.

Mike nem hozta fel újra a témát, viszont megvesztegetett egy számítástechnikust, hogy hozzáférhessen a személyi aktákhoz. (Ez két doboz, vészhelyzetre tartalékolt cigarettájába került. Addigra már túljutott a dohányfüst utáni őrült vágyakozáson, és a cigaretta valutaként sokkal hasznosabbnak bizonyult, mintha elszívta volna.) Megtudta, hogy mielőtt a hadnagy akaratán kívül csatlakozott volna a tengerészgyalogsághoz, egy igen érdekes hobbinak élt. Bárokba járt, ahol elcsábított néhány fiatal férfit. Hazavitte,

ott összekötözte őket, majd egy filézőkéssel lefejtette először a bőrüket, aztán a húst a csontjaikról.

A legtöbb férfit nyugtalanította volna egy efféle hír, de Michael Liberty megnyugtatónak találta. A Halcyon bolygó tíz embert lemészárló gyilkosa sokkal elevenebb és érthetőbb lény volt, mint a mosolygó, mindig szolgálatkész nő, aki úgy nézett ki, mintha egy toborzóplakátról lépett volna le. Miközben a hadnagy háta mögött a Norad II hídja felé ballagott, Mike azon töprengett, hogy Swallow vajon miként vélekedik az orvosi bebörtönzéséről és az akaratán kívüli átalakulásáról. Aztán úgy döntött, hogy a nő aligha beszélne szívesen, és tekintetbe véve eredeti természetét, jobbnak látta nem erőltetni a témát.

Hatalmas hajó létére a Norad II belsejében igen szűkösek voltak a folyosók. Mintha utólag építették volna be őket a leszállódokkok, étkezdék, fegyverrendszerek, konyhák, számítógépek, és mindenféle létfontosságú felszerelés közé. Ha ketten szembetalálkoztak a folyosón, egyiküknek a falhoz kellett lapulnia, hogy a másik áthaladhasson. Mike észrevette, hogy a padlóra jókora nyilakat festettek. Swallow hadnagy azt mondta, hogy ezekre akkor van szükség, amikor a hajón elrendelik a riadót, és a katonák teljes harci felszerelést viselnek. Mike úgy vélte, hogy a folyosók olyankor még keskenyebbek lehetnek, mivel szemlátomást nem arra tervezték őket, hogy szervópáncélba öltözött emberek közlekedjenek bennük.

Áthaladtak néhány nagyobb rekeszen, ahol technikusok rohangáltak drótokkal és kábelekkel. A mendemondák arról szóltak, hogy a Norad II régen megérett a generáljavításra, egyebek mellett egy új Yamato löveg felszerelésére. Tekintetbe véve a lézertelepek számát, a Szellem-osztályú űrvadászokat, illetve a fedélzeten hordozott nukleáris fegyvereket, a hajógerincre szerelt, hatalmas löveg csak hab volt a tortán.

Mike valójában arra számított, hogy Duke ezredes erről óhajt beszélni vele - hogy a Norad II generáljavítás céljából a szárazdokk felé tart, és ő, Michael Liberty az első járattal repül vissza a Tarsonisra. Emiatt szinte megérte a sok fáradtság, amit a kőkori kövületre fordított.

Amikor belépett a parancsnoki hídra és Duke rásandított, a riporter rögtön felülvizsgálta a véleményét. Őszintén szólva az ezredes sosem tűnt különösebben boldognak a sajtó képviselőinek láttán, de ez volt a legkeményebb és legellenségesebb tekintet, amit Mike eddig látott tőle.

- Mr. Liberty parancsára megjelent, uram - jelentette Swallow hadnagy olyan feszes tisztelgés kíséretében, amilyen csak toborzófilmeken látható.

A barna parancsnoki egyenruhába öltözött ezredes nem szólt semmit, csak vaskos mutatóujjával a készenléti helyiség felé bökött. Swallow hadnagy odavezette a riportert, majd magára hagyta, hogy ellássa a feladatát, bármi legyen is az. Mike elmélázott azon, hogy a feladat valószínűleg kutyakölykök nyúzásával állhat kapcsolatban.

Mike kezdeti aggodalma elmélyült, amikor felismerte az ember formájú tárgyat, amely a készenléti szoba falára szerelt tartókeretben állt. Egy szervópáncél volt, nem a rendszeresített CMC-300-as modell, hanem egy parancsnoki harci öltözet, amelyet saját, hordozható kommunikációs rendszerrel is elláttak. Duke ezredes páncélja fényesen, frissen olajozottan várta, hogy a nagy ember belebújjon. Mike immár kevésbé volt biztos abban, hogy arra a bizonyos nagyjavításra utaznak. A legtöbb tengerészgyalogos kéznél tartotta a szervópáncélját, és a gyakorlatozások éppoly rendszeresek voltak, mint az étkezések. Bár „könynyű célpont "-nak minősítették - ami csak a nehezebb páncélöltözet viselése alól mentesítette -, Libertynek sikerült elkerülni a könnyebb páncél viselésével kapcsolatos gyakorlatokat is. Ugyanakkor szórakoztató volt látni a zöldfülűeket, amint teljes harci páncélzatban tántorognak a szűk járatokban.

Hanem az ezredes frissen fényesített és előkészített szervópáncélját látni... Nos, az nem sok jót jelentett.

Maga a páncélzat masszív volt, és kissé előregörnyedt a saját súlyától, ahogy az akasztón lógott. Michael Liberty úgy látta, hogy az üres öltözet tökéletesen illik a gazdájához. Duke ezredes a Régi Föld hatalmas majmaira emlékeztette, arra a fajtára, amelyik felmászott a magas épületekre, és primitív repülőgépek után kapdosott. Megvan, a gorillákra! Duke egy öreg ezüsthátú hím volt, törzsének csúcsos fejű vezére. Pusztán az, ahogy a teste kissé meghajlott, félelmet gerjesztett a beosztottaiban.

Mike tudta, hogy Duke az egyik régi Családból származik, a Koprulu Szektorban lévő gyarmatok eredeti vezetőitől. De menet közben bizonyára elkövetett valami nagyon rosszat; Edmund Duke számára szemlátomást rég esedékes lett volna a tábornoki kinevezés. Mike elgondolkodott azon, hogy vajon miféle balul sikerült incidens állhat az előléptetése útjában. Úgy sejtette, alighanem valami látványos, ám zavaros dolog, amit mélyen eltemettek a Konföderáció katonai aktáiba. Azon is eltöprengett, hogy milyen típusú megvesztegetéssel kellene próbálkoznia, hogy előáshassa ezeket az információkat, és hogy Handy Andersonnak vajon van-e róla anyaga abban a „nem is olyan nagyon titkos" pincéjében.

Az ajtó félresiklott, Duke ezredes úgy rontott be, mint egy Góliát-osztályú páncélozott lépegető, amely éppen egy gyalogosszázadot kerget világgá. Az ezredes haragosabban nézett, mint korábban bármikor. Lefelé tartott kézzel jelezte, hogy Mike maradjon ülve (Mike-nak esze ágában sem volt felállni). Az ezredes megkerülte az asztalát és leült. Az asztalon fekvő, fényesre csiszolt obszidián lapra támasztotta a könyökét, és az arca előtt egymásnak támasztotta az ujjait.

- Megkérdezhetem, Liberty, hogy jól érzi-e magát nálunk? - kérdezte. A Konföderáció régebbi családjait jellemző, enyhén elnyújtott hanghordozással beszélt.

Mike nem számított könnyed társalgásra, de sikerült kipréselnie magából egy általános megerősítést.

- Attól tartok, ez mostantól nem így lesz - mondta az ezredes. - Az eredeti parancsunk szerint leváltott volna minket a Theodore G. Bübo, és két héten belül hozzáláttunk volna az átépítéshez. Viszont az események megelőztek minket.

Mike nem szólt semmit. Az évek során éppen elég eligazításon vett részt (bár csak civil szinten), hogy tudja, nem szabad közbeszólnia mindaddig, amíg nem vetődik fel valami, ami miatt érdemes.

- Útirányt váltottunk, jelenleg a Sara rendszer felé tartunk. Attól tartok, az már a világ vége, egy isten háta mögötti hely. Van ott két gyarmatvilágunk, a Mar Sara és a Chau Sara. Ez egy kiterjesztett járőrszolgálat, amely eredetileg nem szerepelt a küldetéstervezetben.

Mike bólintott. Az ezredes lassan araszolt a lényeg felé, és úgy tett, mint a kutya, ha csirkecsont akad a torkán. A dolgot nem volt könnyű lenyelni, de még rosszabb, ha felköhögi. A riporter várakozott.

- Emlékeztetnem kell arra, hogy az Alfa századhoz vezényelt tudósítóként önre is a Konföderáció szolgálati szabályzatában foglaltak vonatkoznak a kötelesség, és annak teljesítése vonatkozásában.

- Igen, uram - mondta Mike. Körülbelül annyi komolyságot sikerült az arcára és a hangjába erőltetnie, amely alapján bárki láthatta rajta, hogy fikarcnyit sem érdekli a Konföderáció szolgálati szabályzata.

- És ez kiterjed a jelenlegi megbízatására, illetve a fedélzeten tartózkodása alatt előálló, jövőbeni történésekre is -Duke megbiccentette csúcsos fejét. Tisztán érződött rajta, hogy ezúttal valóban választ vár.

- Igen, uram - Mike gondosan elválasztotta a két szót, hogy kihangsúlyozza: megértette az elhangzottakat.

Újabb szünet következett. Mike megérezte maga körül a hajó lüktetését. Igen, a Norad II érezhetően más frekvencián vibrált, egyik kicsit magasabb, egy kicsit feszültebb, egy kicsit lázasabb rezgésszámon. A legénység előkészítette a hajót a térugráshoz. Vagy talán a harchoz?

Mike fontolóra vette, hogy csakugyan olyan bölcs ötlet volt-e elbliccelni azokat a szervópáncél-gyakorlatokat.

Edmund Duke ezredes, a kutya, a torkába szorult csirkecsonttal, megszólalt:

- Maga ismeri a történelmünket.

Inkább kijelentés volt, mint kérdés. Mike pislogott, hirtelenjében nem tudta, hogy mit válaszoljon. Megmaradt egy semleges „Uram?"-nál.

- Hogyan érkeztünk ebbe a szektorba, hogyan telepedtünk meg benne. Hogyan szereztük meg - sugallta az ezredes.

- Ja? Alvóhajók, szuperhordozók fedélzetén érkeztünk - mondta fel Mike a gyermekkori leckét. - A Nagglar, az Argo, a Sarengo, és a Reagan. A személyzetük a Régi Föld bűnözőiből és száműzöttjeiből állt, akik szétszóródtak a lakható világokon.

- És három ilyet találtak. A közelben további kéttucatnyit, amelyeken vannak szárazföldek, vagy nagyjából alkalmasak katonai célokra. De életet nem találtak.

- Már elnézését kérem, ezredes úr, de tudtommal kiterjedt őshonos élet volt a három eredeti bolygón. Plusz a gyarmatok legtöbbjén és a Peremvilágokon is létezett saját ökorendszer. A terraformálás gyakran - bár nem minden esetben - eltörölte az őshonos létformákat.

Az ezredes elhessegette a kommentárt.

- De semmi olyat, ami értelmesebb volna, mint a rendszeresített őrkutyák. Néhány nagy rovart, amelyet később háziasítottak az Umoján, és rengeteg ezt-azt, ami megsemmisült, amikor benépesítették az adott világot, és elkezdték megművelni a földeket. De semmi olyat, ami értelmes lett volna.

Mike bólintott.

- Az intelligens élet mindig is a világegyetem egyik nagy rejtélye volt. Egymás után bukkantunk új és új világokra, de semmi sem utalt arra, hogy létezik hozzánk hasonló értelmi szintű létforma.

- Mostanáig - vágta rá az ezredes. - És maga lesz az első riporter a helyszínen!

Mike meglepetten pillantott az ezredesre. Ez volt tehát a lényeg!

- Számos bolygón léteznek titokzatos alakzatok, amelyek arra utalnak, hogy valaha értelmes lények élhettek arrafelé - folytatta Duke elgondolkodva. - Ráadásul tengernyi, az űrvontatók legénységétől származó mendemonda kering titokzatos fényekről és fel-felbukkanó hajókról. Ezúttal azonban nem égi fényekkel vagy ősi romokkal állunk szemben. Most valódi bizonyítékot találtunk a földönkívüli lények létezésére. Nem vagyunk egyedül idekint!

Duke kivárt és hagyta, hogy a szavai leülepedjenek Mike fejében. A szája széle gúnyos mosolyra húzódott. Ez cseppet sem javított a megjelenésén. Valahol a hajó gyomrában kattant egy kapcsoló, és a gigantikus hajtóművek zúgva életre keltek.

Mike megdörzsölte az állát és megkérdezte:

- Mi tudunk eddig? Találkoztunk már a követükkel, képviselőjükkel? Vagy véletlenszerű felfedezés volt? Megtaláltuk egy telepüket, vagy egyenesen a központjukat?

Az ezredes mogorván felnevetett.

- Mr. Liberty, hadd tegyem egészen világossá a mondandómat. Kapcsolatot teremtettünk egy másik, idegen civilizációval. A kapcsolat alatt azt kell érteni, hogy elpárologtatták a Chau Sara gyarmatot. Földig rombolták, aztán felperzselték alatta a földet is. Most odamegyünk, de fogalmunk sincs arról, hogy az ellenség ott tartózkodik-e még. És maga lesz az első riporter a helyszínen! - ismételte az ezredes. - Gratulálok, fiam!

Mike korántsem repesett a boldogságtól, hogy a nyakába szakadt ez a kitüntetés.

3

A Sara rendszer

Az első kapcsolat egy másik értelmes fajjal, és ők felrobbantanak egy bolygót. Egészen pompás kezdet.

Mármost nincs semmi újdonság egy bolygó felrobbantásában. Az ég szerelmére, mi magunk is megtettük, nem is olyan régen!

Volt egy lázadás a Korhal IV bolygón. A lakói nem voltak elragadtatva a Konföderáció hierarchiájának szerves részét képező korrupciótól. Megpróbáltak fellázadni. A Konföderáció először finomabb megközelítéssel próbálkozott: orgyilkosokkal, személyi álcaruhát viselő lidércharcosokkal levadásztatták a lázongók vezetőit. Cseppet sem meglepő, hogy ez a megközelítés csak tovább növelte Korhal népének dühét és elszántságát. így aztán a Konföderáció keményebb eszközökhöz nyúlt.

Termonukleáris fegyverekkel támadtuk a Korhal TV-et, orbitális pályáról.

Apokalipszis-osztályú rakétákkal. Körülbelül ezerrel. Néhány zöldsávos, tarsonisi idióta megnyomott egy gombot, és 35 millió emberből és az otthonaikból nem maradt más, csak párafelhő, illetve néhány emlékfoszlány.

Természetesen utólag napvilágot látott számos hivatalos bizonyíték a korhaliak gonosz, veszedelmes természetéről, és hogy ők is megtették volna velünk, hacsak a leghalványabb esélyük lett volna rá. Igazán szerencsétlen tény, hogy ennek a vádnak a valódi bizonyítékai a megfeketedett törmelékkel borított bolygón voltak.

Azt hiszem, a katonaságot az ijesztette meg a Chau Sara felperzselése kapcsán, hogy volt valami odakint, ami éppolyan őrült, mint mi.

És ők sokkal jobban csinálták, mint mi.

A Liberty-kiáltvány

Mike kihasználta az időt, amit a hajó a térgörbületben töltött, és átnézte a Sara rendszerről szóló, hozzáférhető számítógép-archívumokat. Meglehetősen tipikus Perem rendszer volt; a Konföderáció örökkön-örökké növekvő hatalmi gömbjének szaggatott szélén helyezkedett el.

A rendszert egy ásványkutató fedezte fel a Kereskedelmi Háborúk előtt. A Konföderáció akkor tette rá a kezét, amikor sikerült felülmúlnia fejlődésnek indult űrbéli riválisát. A hajó archívumai szerint néhány gyarapodó kolóniavilágnak adott otthont. A Sara rendszer egyetlen dologban különbözött a körülbelül tucatnyi, hasonló világtól: nem egy, hanem több lakható bolygó volt benne.

A Chau Sara volt az egyik, és bár távolabb esett a többi világtól, nagyobb kolónia élt rajta. A Konföderáció hagyományai szerint büntetőtelepként kezdte, és bár ez a funkciója időközben megszűnt, lakóinak élete továbbra sem volt könnyű. A Mar Sara eredeti lakosságát korábbi ásványkutatók és katonák jóval eklektikusabb keveréke alkotta, de élt itt néhány vallási menekült is, akik képtelenek voltak elviselni a Tarsonis által a más vallásokkal szemben tanúsított intoleranciát. Mindkét bolygó gazdag ásványvagyont ígért, és a Konföderáció természetesen igényt tartott ezekre a kincsekre. A helyiek választhattak: vagy szerződéses alapon dolgoznak a Konföderációnak, vagy elmenekülnek egy még távolabbi Peremvilágra.

Mike átnézte a legfrissebb Univerzum-jelentéseket. Mindössze egy rövid cikk tudósított a Sara rendszerből érkező rádióadások megszakadásáról, a legtöbb híradás a legutóbbi, Korhal Fiai által elkövetett tömeggyilkosságról szólt (mérgesgáz-támadás egy zsúfolt bevásárlóközpontban, a Haji bolygón), valamint egy, a Moirán történt nyeregvasút szerencsétlenségről.

Mike összeállított egy rövid előzetest. Összegezte a Duke ezredessel folytatott beszélgetést, és megállapította, hogy a jövőben teljes körű katonai ellenőrzés alatt fog állni. Ez azt jelentette, hogy a tudósításait ellenőrzik, mielőtt elhagyhatnák a hajót, aztán még egyszer, közvetlenül az adás, illetve megjelenés előtt. Sejtette, hogy Handy Anderson valószínűleg gyomorvérzést kap a katonai cenzorok miatt, és ezzel egy időben körbetáncolja az irodáját örömében, hogy így belenyúltak a tutiba.

Ha szerencsém van - gondolta Mike -, túl közel táncol ahhoz az átkozott ablakához.

Elkészített egy második jelentést is. Ez utóbbit átfuttatta egy kódolóprogramon, majd kimásolta minidiszkre. A diszket magánál tartotta, arra az esetre, ha valami történne. Amennyiben megtalálják a testüket, az adatokból esetleg megtudhatják, hogy mi történt velük. Meglehetősen zord biztosítási eljárás volt.

Éppen befejezte a második jelentést, amikor egy nagy árnyék eltakarta a fényt.

Mike felnézett; Swallow hadnagy állt előtte.

Ezúttal majdnem fél méterrel magasabb volt, és több száz kilóval nehezebb. Harci öltözetet viselt, amely szervó-berendezések segítségével többszörösére növelte természetes erejét. A riporter tudta, hogy a testén átvetett üres töltényöv hamarosan tele lesz a 8 milliméteres C-14 mesterlövész karabély, az Impaler lőszereivel.

A vizorja nyitva volt; izgatott mosolyt sugárzott Mike felé. Olyan arcot vágott, mint egy első bálozó kislány a bemutatkozás előtt.

- Uram, rövidesen kitörünk a térgörbületből. Az ezredes kéri, fáradjon a hídra, amilyen gyorsan csak lehet. - Azzal sarkon fordult és eltűnt.

Végre történik valami! - gondolta Mike, és Swallow-t követve kilépett a kabinjából.

A folyosók ezúttal sem voltak szélesebbek, de a testes harci öltözetek miatt előrelátó módon egyirányúvá tették őket. A forgalmat a padlóra festett hatalmas nyilak irányították. Swallow megállt néhány kereszteződésnél, hogy átengedjék a személyzet tagjait. Mike hirtelen úgy érezte magát, mint egy középiskolások közé keveredett óvodás.

- Nekem is szereznem kell egy olyan páncélt.

- Nem is tudtam, uram, hogy kiképezték a CMC szervó-páncél használatára - szólt hátra a hadnagy.

- Elolvastam a használati utasítást.

- Az a tudás aligha elégséges, hogy krízishelyzetben megvédje magát, uram. Ugyanakkor, ha valami történne, az én személyes felelősségem, hogy gondoskodjak a biztonságáról.

- Hát ez igen biztató - mosolygott Mike a hadnagy hátának, arra az esetre, ha egy kamera épp az ő arcát pásztázná.

A hajó megrázkódott a transzdimenzionális átmenet jeleként; a hajtóművek kiemelték a térgörbületből.

A Sara rendszerben hajóztak.

A híd ezúttal vörös fényben fürdött. A vörös izzást csak egy-egy, az alsó fedélzeten üzemelő zöld képernyő derengése szakította meg. Duke ezredes a saját szervópáncélzatát viselte. Úgy nézett ki benne, mint egy gorilla Artúr király udvarában. Egy lemezpáncélba öltözött, csúcsos fejű gorilla. Legalább fél tucat képernyő vette körül, mindegyiken egy-egy fej látszott. A fejek folyamatosan tömték információval a parancsnokot.

- Uram, Mr. Liberty a parancsára megérkezett! - jelentett Swallow, és a súlyos páncél ellenére is sikerült kivágnia egy feszes tisztelgést.

- Ezredes - biccentett Mike.

Duke nem vette le a szemét a fő képernyőről. Egyszerűen odaszólt Mike-nak:

- Megközelítjük a Chau Sarát.

Mike először azt hitte, hogy a fő képernyő üzemzavarral küszködik. Az éjszakai oldal felől közeledtek a Chau Sarához. A külső saráni világ jókora korongja zavaros, elkent szivárványra emlékeztetett, erősen hasonlított egy pocsolya felszínén csillogó olajfolthoz.

Aztán Mike rádöbbent, hogy a Chau Sara felszínét látja. Örvénylő színek izzottak a képernyőn, a kavargásban maroknyi narancssárga tüske látszott.

- Ez meg... - Mike bambán pislogott. - Ez meg mi?

- Az első kapcsolat, Liberty - közölte az ezredes. - Az első kapcsolatfelvétel a legkülönlegesebb fajtával. Mi a helyzet a letapogatókkal?

Az egyik technikus jelentett:

- Életnek semmi nyoma, uram. A felszín túlnyomó része olvadt és steril. Úgy látjuk, ennek a zónának a mélysége nyolc és tizenöt méter között váltakozik.

- A telepek? - kérdezett közbe Mike. A technikus folytatta:

- A narancssárga tüskék valószínűleg a bolygóköpenyen áttörő magmaömlések lehetnek. Pontosan az ismert telepek helyén vannak. - Rövid szünet. - Továbbá legkevesebb egy tucat egyéb területen.

Mike dermedten bámulta a képernyőn örvénylő halálos szivárványt. A rendszer napjának vékony sarlója megjelent a horizonton, de a világ cseppet sem nézett ki jobban a napfénynél. Csak néhány, hollótollra emlékeztető felhőfoszlány úszott a nappali oldalon.

- Ezen felül az atmoszféra kilencven százaléka elégett a támadás során - folytatta a technikus.

- Orbitális jelenlét? -kérdezte Duke, a középpontban álló, páncélt öltött monolit.

- Dolgozunk rajta - bólintott a technikus. Néhány pillanat múlva megérkezett a válasz. - Negatív. Semmi, ami a miénk lenne. És semmi ismeretlen eredetű. A nagyobb letapogató jelez némi törmeléket.

- Szélesítsék a sávot! - parancsolta Duke. - Tudni akarom, van-e valami odakint. Akár a miénk, akár az övék.

- Dolgozunk rajta... Igen, biztosan törmelék. Valószínűleg a miénk. Egy roncskutató csapatra lesz szükség, hogy megerősíthessük.

- Miért csinálták ezt? - kérdezte Mike, de senki sem válaszolt neki. A könnyített harci öltözetet viselő technikusok összevissza nyomkodták a gombokat páncélkesztyűs kezükkel, és a kisebb képernyőkön látható fejek egyszerre beszéltek Duke ezredeshez.

Végül Mike előállt egy kérdéssel, amiről úgy gondolta, esetleg tudják rá a választ.

- Mi csinálta ezt? Atomtöltet?

Úgy tűnt, a szó kizökkentette Duke-ot a folyamatosan áradó információözönből. A riporterre nézett.

- A termonukleáris csapás nyomán megfeketedik a talaj, és lángoló erdők maradnak. Még a Korhalon is maradtak túlélők a támadás után, legalábbis egy darabig. A Chau Sarát leperzselték egészen a bolygó folyékony magjáig. Ez még az Apokalipszis-bombáknál is sokkal halálosabb fegyver.

- Ez - mutatott Duke a képernyőre -, egy idegen faj, a protossok műve. Abból, amit nekem mondtak úgy tűnik, a semmiből bukkantak elő. A bolygóhoz sokkal közelebb törtek ki a térgörbületből, mint mi valaha is megpróbálhatnánk. Rengeteg hatalmas hajó. Elkaptak néhány szállító" és csempészhajót, és lerobbantották őket az égről. Hamarosan rászabadították ezt a valamit a bolygóra, és megfőzték, mint egy háromperces kemény tojást. Aztán eltűntek. Pillanatnyilag a Mar Sara a nap másik oldalán van. A lakosságot természetesen elöntötte a pánik, hogy ők lehetnek a következők.

- Protossok - Mike fejcsóválva igyekezett megemészteni az adatot. Valami nem stimmelt. Az egyik technikus képernyőjére pillantott, amelyik a bolygó magmájáig lehatoló radar méréseit mutatta.

- Elég anyaga van, lesz miről írnia, Mr. Liberty - bólogatott Duke. - Itt maradunk a környéken, arra az esetre, ha más ellenséges tevékenység is történne a belátható jövőben. Megemlítheti valamelyik tudósításában, hogy napokon belül csatlakozik hozzánk a Jackson V és a Huey Long.

A technikus a füléhez nyúlt, majd megszólalt.

- Uram, rendellenes adást fogtunk!

- Helyzete? - csapott le az ezredes, és elfordult Liberty-től.

- Z-kettő. Ötös kvadráns, egy AU távolságban. Több jelet is veszünk.

- Merre halad?

- Dolgozunk rajta! - Rövid szünet következett, és amikor a technikus újra megszólalt, kissé remegett a hangja. - A Mar Sara felé tart, uram!

Duke bólintott.

- Készítsék elő a jelforrás elfogását. Mihelyt hatótávolságon belül érünk, indítsák a vadászokat!

- Megőrült? - csattant fel Mike, mielőtt meggondolhatta volna.

Az ezredes visszafordult hozzá.

- Remélem, ez amolyan szónoki kérdés volt, fiam!

- Egyetlen hajónk van!

- így van, viszont mi vagyunk az egyetlen hajó köztük és a Mar Sara között. Elkapjuk őket.

Mike majdnem kimondta, hogy „könnyű magának, mivel egy kemény burkolatú szervópáncélban van", de időben észbe kapott. Ami képes áttörni egy bolygó kérgét, azt aligha állíthatja meg néhány réteg neoacél.

így aztán csak vett egy mély lélegzetet, és szorosan kapaszkodott a korlátba, mintha azt remélné, ez megkönnyíti a helyzetét egy esetleges robbanás esetén.

- Vizuális megközelítés - mondta a technikus. - Kiteszem a képernyőre.

A fő képernyő szinte felszikrázott, ahogy megjelent rajta az éjszakai égbolt előtt hemzsegő szentjánosbogarak hada. Már-már szép látványt nyújtottak a sötét háttér előtt. Aztán Mike rájött, hogy több százan vannak, és ezek csak a nagyobb hajók. Apró szúnyogok táncoltak körülöttük.

- Elértük már a Szellem egységek hatótávolságát? - kérdezte az ezredes.

- Indítási jel két percen belül! - válaszolta a technikus.

- Amint lehet, indítsák őket.

Mike vett egy újabb mély lélegzetet, és ismét azt kívánta, bárcsak ne lógta volna el a szervópáncél-gyakorlatokat.

A protoss hajók alakja a nagy távolság ellenére is kivehető volt. A legnagyobbak hatalmas, hengerszerű szerkezetek voltak, a külsejük fénylőn kivilágított zeppelinekre emlékeztetett. Éhes molylepkék köröztek körülöttük. Mike úgy vélte, alighanem ezek lesznek a vadászgépeik, az A-17 Szellemhajók protoss megfelelői. A Szellem vadászok ugrásra készen vártak a hangárjaikban, hogy hatótávolságon belülre szállítsák őket. A nagy hordozók között csillagként hunyorgó, aranyszínű hajók cikáztak.

Aztán, miközben Mike folyamatosan nézte, az egyik nagy hordozó eltűnt. Egy rövid felvillanás, egy halvány izzás, aztán egyszerűen eltűnt. Újabb pillanat, újabb villanás és újabb eltűnés.

- Uram - kiáltott a technikus -, a rendellenes adás kezd megszűnni!

- Álcázó technológia? - kérdezte az ezredes. Mike önkéntelenül visszakérdezett:

- Ilyen méretekben?

- Dolgozunk rajta! - Hosszú szünet következett. A csend olyan mély volt, mint egy kanyon. - Negatív. Úgy tűnik, körbeveszik magukat egyfajta térgörbület-mezővel. Visszavonulnak!

Mike figyelte, amint egyre több és több hajó eltűnik. A nagy hordozók, a vadászok és a kisebb aranyhajók felvillantak és valamennyien eltűntek, mint az elkárhozott lelkek hajnalhasadtával.

Csakhogy az elkárhozott lelkek nem perzselnek le bolygókat egészen az olvadt magjukig! - emlékezette magát.

Az ezredes megengedett magának egy mosolyt.

- Helyes! Félnek tőlünk. Minden harcálláspont készenlétben marad, és marad a riadófokozat, hátha valami trükkel próbálkoznak.

Mike megrázta a fejét.

- Ennek nincs semmi értelme. Akkora erejük van, hogy képesek pirítóst csinálni egy bolygóból. Miért félnének tőlünk?

- Magától értetődik - mondta magabiztosan az ezredes. - Kimerültek. Nincs elég erejük, hogy szembeszálljanak velünk.

- Mi egyedül vagyunk! - Mike dühösen rázta a fejét. -Ők meg több százan!

- Valószínűleg az érkező erősítéstől tartanak.

- Nem, nem! Itt valami más történik. Ez ellentmond a józan észnek!

- Nem emberekkel van dolgunk! - mondta haragosan Duke. - Nézze a tűzerejüket!

- Pontosan. Ezek a protossok jelentős túlerőben vannak úgy a létszámban, mint tűzerőben, és ők ijedtek meg tőlünk? Miért vannak itt?

- Mr. Liberty, egy napra éppen elég lesz ennyi kérdés. -Duke tekintete haragosabbá vált, de Mike nem vett tudomást a figyelmeztető jelről.

- Nem, itt valami átkozottul nincs rendben! Vessen egy pillantást a sérüléselemzésre! - Mike az egyik technikus képernyőjére mutatott. - Megfőztek egy egész bolygót, de néhány területen mélyebben, mint másutt. Igen, minden nagyobb emberi városnál, de nézze csak! - A riporter az adatsorra mutatott. - Ezek a zónák a bolygó másik oldalán vannak, messze a regisztrált emberi telepektől. Tudom, i'néztpm az archívumot!

- Azt mondtam, ennyi elég lesz, ham! Inkább a jelenlétük miatt kellene aggódnia, mint amiatt, hogy mennyire hatékonyan választják ki a célpontjaikat!

Mike arca felgyúlt, amikor valahol mélyen az agyában egymásra talált két adat.

- És honnan származik a „protoss" név, ezredes? Mi adtuk nekik, vagy ők hívják így magukat?

- Mister Liberty! - Vörös szín kúszott felfelé Duke arcának mindkét oldalán.

- És ha ők hívják így magukat, honnan tudunk róla mi? Ismertük már őket korábban is? Vagy küldtek figyelmeztetést a támadás előtt? - A riporter úgy kieresztette a hangját, mint egy képmutató jelölt a helyhatósági választáson.

- Swallow hadnagy! - csattant fel Duke.

- Igen, uram? - Újabb tökéletes tisztelgés.

- Kísérje le Mr. Libertyt a hídról! Azonnal!

Mike mindkét kezével szilárdan megmarkolta a korlátot. Acéllal bevont karok fonódtak a dereka köré. A riporter most már kiabált:

- Az isten verje meg magát, Duke, maga többet tud, mint amennyit elmondott! Ez az ügy olyan büdös, mint egy kéthetes hulla!

- Azt mondtam azonnal, hadnagy! - horkant fel Duke.

- Erre parancsoljon, uram - mondta Swallow, azzal könnyedén eltépte Mike-ot a korláttól, és a levegőbe emelte. Szorosan ölelve a zsákmányát a lift felé hátrált.

Továbbra is kérdéseket ordítva, Michael Liberty elhagyta a hidat. Mielőtt az ajtó bezárult az orra előtt, még hallotta, amint Duke elrendeli egy kommunikációs vonal megnyitását a Mar Sara kormányzója felé.

4

A Mar Sara felszínén

Minden háborúban van egy szünet az első és a második csapás között. Egy csendes pillanat, egy szinte nyugodt időszak, amikor az érintettek kezdik felfogni, hogy mi történt, és mindenki úgy érzi: tudja, mi lesz a következő lépés. Néhány felkészülnek a menekülésre. Néhányan felkészülnek, hogy visszaütnek. De senki sem mozdul. Még nem.

Ez egy tökéletes pillanat. Az az időtöredék, amikor a feldobott labda eléri a röppálya legmagasabb pontját. Az akció már megkezdődött, és egy dermedt pillanatig mindenki mozgásba lendül, de még minden nyugodt.

Aztán vannak olyan megveszekedett őrültek, akik nem hagyják, hogy a dolgok nyugodtak is maradjanak. És a labda elindul lefelé, lesújt a második csapás, és valamennyien belevetjük magunkat az örvénybe.

A Liberty-kiáltvány

Michael Liberty nem hagyhatta el a szállását a Mar Sara körzetében folyó akció ideje alatt. A következő két nap során Swallow hadnagy, vagy valamelyik neurálisan reszocializált társa őrt állt a kabinajtaja előtt. Ezt követően elkísérték egy leszállóegységhez, és levitték a gyönyörű Mar Sarára.

A rákövetkező napon a sajtóteremben időzött és megszabadította a helyi riportereket az életük során megtakarított pénzüktől, mialatt valami olyasmire vártak, ami legalább nagy vonalakban hasonlít egy egyenes válaszra.

Erre azonban sosem került sor. A hivatalos jelentések előre megformált, értéktelen hírekből gyúrt tabletták voltak. Az előre gyártott hírek a Chau Sara elleni támadás hirtelenségét hangsúlyozták, hősként ünnepelték Duke-ot és a Norad II legénységét az ellenség megfutamításáért, továbbá szemernyi kétséget sem hagytak afelől, hogy a Mar Sarát kizárólag a Konföderáció örökkön éber őrizete óvhatja meg. A protossokat (továbbra sem lehetett tudni, honnan ered a név) gyávának minősítették, mert lám, az igazi harc első jelére elrejtőztek. Villámokkal töltött hajóik különleges és egyben lenyűgöző viselkedése visszaigazolta a sejtetéseket: elmenekültek, mert féltek az ellentámadástól.

Ez volt a hivatalos sztori, és a tengerészgyalogság ragaszkodott hozzá. Egyébként, ha a sajtó valamelyik képviselője túl messzire kóborolt a hivatalos verziótól, a tudósításaik hirtelen kezdtek elveszni a mélyűri átjátszóállomások között. Ezek a véletlenek a legtöbb helyi tudósítót visszatartották a meggondolatlan húzásoktól. Mindenkinek magánál kellett tartania az igazoló okmányait, és kérésre bármikor meg kellett mutatni. Mike jól tudta, hogy ezzel a módszerrel folyamatosan nyomon követhetik a mozgásukat.

Valamennyi sajtóhiéna ismerte Libertynek a Norad II fedélzetéről származó sztoriját, de még csak meg sem próbálták felhasználni a benne rejlő információkat a saját tudósításaikhoz.

Ami a külvilág tájékoztatását illeti, a katonai vezetők elrendelték a teljes bolygózárlatot és bevezették a szükségállapotot. Hivatalosan a civil lakosság védelme érdekében tették (hogy a hivatalos sajtóközleményt idézzük), de ezzel ügyesen és csendesen leváltották a helyi kormányzatot is. A helyieket gyülekezési pontokra terelték, hogy megkönnyítsék az esetleges evakuációt. Egyetlen szó sem hangzott el arról, hogy honnan érkeznek az evakuáló hajók, sőt még a bolygó kiürítésének menetrendjéről sem. Időközben viszont a tengerészgyalogos járőrök ellepték a települések minden zegét-zugát, és a városokban maradt polgárokon látszott, hogy nagyon idegesek.

A hír értékű anyagok teljes hiányában a sajtóhiénák egy, a Grand Hotel előtti nagy kávéházban lógtak, kártyáztak. Várták a következő hivatalos, hírszerű anyagok kibocsátását és elszántan spekuláltak. Mike a porköpenyébe burkolózva közöttük lebzselt; a sajtósok közül mindenki másnál jobban hasonlított a helyi lakosokra.

- Ember, szerintem szó sincs itt idegenekről - mondta Rourke két kör között. Nagydarab, vörös hajú férfi volt, a homlokán szaggatott szélű sebhely éktelenkedett. - Szerintem az van, hogy Korhal Fiainak sikerült szert tenniük a megfelelő technológiára, és most bosszút állnak, mert nukleáris temetőt csináltak az anyabolygójukból.

- Vigyázz a szádra! - figyelmezette Maggs, az egyik helyi lap rutinos öreg rókája. - A korhaliak még egy rossz viccért is kitekerik a nyakadat.

- Szóval neked is van egy saját teóriád, mi? - vágott vissza Rourke.

- Szerintem ők is emberek, de nem olyanok, mint mi -mondta az öreg riporter. - ők a Régi Földről származnak. Miután mi elmentünk, ők annyira beleőrültek a genetikai tisztaságba, hogy mára már csupán klónok, és most a nyomunkba eredtek, hogy megszabaduljanak a faj maradékától.

Rourke bólintott.

- Ezt én is hallottam. És Thaddeus a Postlól úgy véli, hogy robotokkal állunk szemben, akikbe beleprogramozták, hogy nem védhetik meg magukat. Ezért léptek le, amikor felbukkant előttük a Norad.

- Valamennyien tévedtek - szólt rájuk Murray, az egyik vallási hálózat tudósítója. - Ők angyalok, és elérkezett a Végítélet Napja.

Rourke és Maggs gúnyosan felmordult, aztán Rourke megkérdezte:

- Te hogyan látod, Liberty? Szerinted kik ezek?

- Csak azt tudom, amit láttam - morogta Mike. - És azt láttam, hogy akárkik is ezek, felolvasztották a szomszéd bolygó felszínét, és gyorsabban itt teremhetnek, mint ahogy a Konföderáció reagálni képes. Mi meg itt vagyunk, a talajszinten, és verjük a blattot.

Egy pillanatra csend borult a teremre, még Murray, a szent hírek tudósítója is hallgatott. Végül Rourke nagyot sóhajtott, és megszólalt:

- Ti, tarsonisi srácok aztán tudjátok, hogy kell hazavágni egy jó bulit. Beszállsz a következő körbe vagy nem?

Mike hirtelen felegyenesedett és az utat fürkészte. Murray és Rourke önkéntelenül megpördült a székén, de semmit sem láttak az úton, csak maroknyi tengerészgyalogost. Egy részük szervópáncélt, a többi egyenruhát viselt.

- Gyorsan, Rourke! Passzold át a sajtóigazolványodat! - vakkantott Mike.

A nagydarab, vörös férfi ösztönösen megragadta a nyakában lógó kártyákat, mintha mentőmellények lennének.

- Lehetetlent kérsz, haver!

- Oké, akkor cseréljük ki az enyémet a tiédre! - Mike odamutatta neki a tengerészgyalogság által kiállított saját személyazonosságiját.

- Mit akarsz? - kérdezte Rourke, de közben áthúzta a láncot a fején.

- Te helyi sajtos vagy - mondta Mike. - Téged átengednek a kordonon, a külső zónákba.

- Igen, de amit leírok így is, meg úgy is átmegy a cenzorok kezén - tiltakozott a férfi, miközben átnyújtotta a műanyag lapocskát. - Innen nem juthat ki semmi!

- Tudom, de ha még öt percet ülök tétlenül, a falra mászok! Cigi is kéne!

- Azt mondtad, hogy leszoktál - mondta Rourke.

- Gyerünk már, ember!

Mike az ingzsebébe gyűrte Rourke cigarettáját, felugrott és kirohant a kávéházból. Már az utcán volt, amikor a saját azonosító kártyája még mindig ott pattogott az asztalon.

- Ember, ezek őrülteket nevelnek a Tarsonison! - csóválta fejét Rourke.

- Most dumálunk vagy zsugázunk? - szólt rá Maggs.

- Swallow hadnagy! - kiabálta Mike. Futás közben a nyakába akasztotta Rourke kártyáját. A bakancsa nyomán kisebb porfellegek emelkedtek a levegőbe.

A hadnagy megfordult és rámosolygott.

- Mr. Liberty! Örülök, hogy újra látom. - A mosolya meleg volt, bár Mike nem tudhatta, hogy ez a melegség szívből jön-e, vagy az újraprogramozás eredménye.

A nő ezúttal nem a harci páncélt, hanem az előírás szerinti khaki egyenruhát viselte. Ez azt jelentette, hogy nem volt szolgálatban, és valószínűtlennek tűnt, hogy aktívan monitorozzák. A dereka egyik oldalára egy rövid csövű karabélyt akasztott, míg a másik oldalon gonosz külsejű rohamtőr himbálózott.

Mike a zsebéhez nyúlt és előhúzta a cigarettásdobozt. Swallow bűntudatosan mosolygott és kivett egy szálat.

- Úgy tudtam, hogy leszokott - sandított a férfira.

- Én meg úgy tudtam, hogy ön is - vont egyet a vállán Mike.

Hirtelen rájött, hogy egy szál gyufája sincs, mire Swallow elővarázsolt egy apró öngyújtót. A vékony lézersugár érintésére azonnal felizzott a dohány. A hadnagy hosszan megszívta a cigarettáját.

- Sajnálom azt a dolgot, ott a hajón. Tudja, a kötelesség - nézett a riporter szemébe.

Mike ismét vállat vont.

- A munkámmal jár, hogy néha keményeket kérdezek. Tudja, a kötelesség! A horzsolások már gyógyulnak. Van valami dolga?

- Pillanatnyilag nincs. Van valami gondja, uram?

- Szükségem lenne egy kocsira meg egy sofőrre, aki kivisz a külső zónába. - Mike olyan hangon adta elő, mint egy egyszerű kérést. Mintha csak cigit akarna.

Swallow kérdőn nézett rá:

- Kiengedték magát a kordonon túlra? Semmi közöm hozzá, uram, de azt hittem, a hídon történt incidenst követően az ezredes személyesen rúgja vissza magát a Tarsonisra.

- Az idő minden sebet begyógyít - bölcselkedett Mike, és előhúzta Rourke kártyáját. - Kicsit hosszabbra engedték a láncomat. Csak egy háttéranyag kellene, kicsit elbeszélgetnék a potenciális menekültekkel, ilyesmi...

- Evakuáltak, uram.

- Pont ezt akartam mondani én is! Találkozni szeretnék Mar Sara bátor lakóival, akik vakmerőn szembenéznek az űrből jövő fenyegetéssel. Szóval, megtenné, hogy körbevisz?

-Nos, nem vagyok szolgálatban, uram... - Swallow habozott. Mike ismét megérintette a cigarettásdobozt. - De nem látom be, hogy mi baj lehetne belőle. Biztos abban, hogy az ezredes beleegyezett?

Mike győztes, bölcs mosolyt sugárzott felé.

- Ha nem, akkor visszafordítanak minket az első ellenőrző ponton, és akkor bemutatom magát kártyapartner haverjaimnak a kávéházban.

Swallow hadnagy kiügyeskedett egy nyitott, széles törzsű dzsipet. Rourke kártyája simán átjuttatta őket az ellenőrző ponton. Az unatkozó katonai rendész lehúzta a kártyát a leolvasón, és zöld utat adott a „helyi riporternek". Úgy tűnt, a hatóságok nem aggódják halálra magukat amiatt, hogy kiengedik az embereket a külső zónába, különösen ha katonai kísérettel utaznak. Sokkal többet foglalkoztak a visszatérni szándékozókkal.

A Mara Sara mindig is éppen csak lakhatónak számított a naptól távolabb eső pályán keringő, buja dzsungellel borított testvérbolygójához képest. Az égboltja poros narancsszínt öltött, a talaját túlnyomó részben keményre égett sár alkotta, amiben alig termett más, mint szikkadt, tüskés bozót. A helyiek öntözéses eljárásokkal virágba borították a sivatag egy részét, de miközben távolodtak a várostól, a riporter megfigyelte, hogy víz hiányában a növények máris kezdtek kiégni. Az öntözőgépek magányos madárijesztőkként álltak a barnás árnyalatú gabonatáblák közepén. Az efféle gabona folyamatos odafigyelést és gondozást igényelt. Mike rámondta a diktafonjára, hogy a lakosság elköltöztetése éppoly halálos csapást jelentett a környezetükre, mint az űrből érkező támadás. A mezőgazdasági terület elhagyása biztosan jelezte, hogy a Konföderáció a protossok visszatérésére számít.

Délelőtt tíz óra tájban elérték az első menekült (pardon, evakuált) gyűjtőtábort, ami az egyik mezőn emelt, rögtönzött város volt. Egyetlen Góliát lépegető ellenőrizte az egész komplexumot. Az újabb, unott katonai rendész még azzal sem törődött, hogy végighallgassa Mike sztoriját. Lerántotta Rourke kártyáját a leolvasón, és miután megtudta, hogy Mike helyi lakos, egy legyintéssel beengedte.

Swallow a Góliát lábánál parkolta le a dzsipet.

- Hadd beszéljek egyedül a men... az evakuáltakkal -kérte Mike.

- Uram, továbbra is felelős vagyok a biztonságáért -felelte a hadnagy.

- Akkor figyeljen biztonságos távolságból. Az emberek aligha nyílnak meg, ha egy konföderációs katona mellettük áll teljes harci díszben. - Swallow arca elsötétült, mire Mike hozzátette: - Természetesen minden anyagot átnéznek a maguk emberei, mielőtt adásba megy!

Úgy tűnt, ez a kijelentés megnyugtatta a nőt annyira, hogy dzsip közelében maradjon, mialatt Mike belevágott a helyi jellegzetességek és információk begyűjtésébe.

Az evakuációs állomás csak néhány napja épült, de a létesítményei máris lestrapáltnak tűntek. A méretei alapján talán száz család számára tervezték, de legalább ötszáznak adott otthont. A létszámfeletti embereket zömök, négyszögletes buszokba zsúfolták, hogy elszállítsák őket egy másik, távolabbi helyszínre. A település szélein halomban állt a szemét. Hosszú sorok kígyóztak a tisztított vizet tartalmazó tartályoknál.

Maguk az evakuáltak még éppen csak kezdtek magukhoz térni a sokkból, hogy mindenüket elvesztették. Legtöbbjüket egyszerűen kirángatták az otthonukból, és csak annyit vihettek magukkal, amennyit hirtelenjében fel tudtak kapni. Ennek eredményeként, a szükségtelen tárgyakat vagy elhajították, vagy ha tudták, elcserélték élelemre és meleg takarókra. Jelenleg, az első nyugodtabb napon, alaposabban felmérték a helyzetüket, és felelősöket kerestek.

Cseppet sem meglepő módon a legtöbben a Konföderációt hibáztatták. Végső soron kizárólag ők voltak kéznél. A Góliát lépegetők és a szervópáncélt viselő tengerészgyalogosok feltűnően jelezték a Konföderáció jelenlétét. A protossokról kizárólag mendemondák keringtek, valódi bizonyítékok csak magának a Konföderációnak a jelentéseiben léteztek. A Mar Sara a nap másik oldalán járt a kérdéses időben, így a lakossága nem láthatta a testvérbolygójukat megsemmisítő fényjátékot.

Mike feljegyezte a menekültek helyzetét, és meghallgatta a panaszaikat. Voltak történetek a családok szétválasztásáról és a hátrahagyott értékekről, a Konföderáció fegyveres ereje által megszállt farmokról és otthonokról. Elhangzott mindenféle panasz, kisebb és nagyobb, amelyek a civil hatóságok helyére lépő katonai hatalom ellen szóltak. A helyi kormányzó maga is menekült lett, egy menekültcsoportot vezetett egy másik koncentrációs pont felé. Senki sem állt ellen a Konföderációnak, de a menekültek voltak annyira dühösek, hogy panaszkodjanak a riporternek.

Még a panaszáradat és hőzöngés közepette is érezni lehetett bizonyos fokú félelmet. Természetesen tartottak a megszálló katonáktól, de a félelem egy része abból a felismerésből táplálkozott, hogy az emberiség nincs többé egyedül. Mar Sara lakói látták a Chau Sara megsemmisüléséről szóló tudósításokat, és valamennyien tartottak tőle, hogy a dolog velük is megtörténik. Sokan aggódtak a táborban, és sokan szerettek volna máshol lenni - bárhol, csak ne éppen itt.

És volt ott valami más is, amire Mike akkor jött rá, amikor az otthonaikból kiszakított emberek között járkált. A protossokról szóló híreket titokzatos jelenségekről szóló, valóságos információözön követte. Fényeket láttak az égen, és különös kinézetű lényeket a földön. Valaki lemészárolt és megcsonkított borjakat talált a legelőn. Ehhez hozzájárult még a Konföderációnak azon burkolt beismerése, hogy meghatározott területekre terelik a lakosságot, mintha tudnának valamit, amit nem mondanak el az érintetteknek.

Az idegenekről és a földön felbukkanó, ismeretlen xeno-morfokról szóló sztorik újra meg újra felbukkantak. Természetesen sosem a mesélő látta őket, hanem mindig egy barát, vagy egy barát barátja, vagy egy másik táborban lakó rokon. Vagy még ő is csak úgy hallott ilyesmiről. A történetek inkább rovarszerű szörnyetegről szóltak, mintsem fényesen csillogó hajókról, de végül is, ha valaki látta volna a protoss hajókat, a katonaság percek alatt gondoskodott volna arról, hogy ne nagyon mesélgessen.

Körülbelül két órával később (és az utolsó szál cigaretta elszívását követően) Mike visszatért a dzsiphez. Swallow hadnagy pontosan ott várta, ahol hagyta; a kocsi elejénél álldogált.

- Ennyi elég lesz - mondta Mike -, köszönöm a lehetőséget, hogy kihozott ide. Mehetünk!

Swallow meg sem moccant. A tábor egy bizonyos pontjára függesztette a tekintetét.

- Swallow hadnagy?

- Uram - szólt a nő halkan -, valami igen érdekeset látok. Megoszthatom önnel?

- És mi lenne ez az igen érdekes?

- Látja ott azt a nőt? Fekete ruha, vörös haj.

Mike körülnézett. Meglátta a fiatal nőt, aki fekete, éjszakai álcaruha stílusú nadrágot, fekete inget, és málhamellényt iselt. Rikító vörös haját jókora lófarokba fogta a tarkóján. a megjelenése alapján katonának látszott, de Mike még sosem látott ilyen egyenruhát viselő egységet. Úgy vélte, talán valami helyi milícia vagy rendfenntartó erő tagja lehet. A helyi lakosok marsalloknak hívták a rendőreiket, de a nő nem hasonlított hozzájuk sem. Mike hirtelen ráébredt, hogy mióta a tengerészgyalogosok leszálltak, egyetlen helyi rendőrrel sem találkozott. Úgy vélte, hogy alighanem felszívódtak az általános kiürítés során.

- Mi van vele? - kérdezte Mike.

- Gyanúsan viselkedik, uram!

- Mit csinál?

- Ugyanazt, amit ön, uram. Beszélget az emberekkel.

- Hát az tényleg nagyon gyanús - vigyorgott Mike. - Mi lenne, ha elbeszélgetnénk vele?

A vörös hajú nő befejezte a beszélgetést egy idősebb férfival, és elindult a telep másik vége felé. Swallow határozott léptekkel közeledett hozzá, Mike a nyomába szegődött.

Közelebbről szemügyre véve a riporter észrevett valami más, gyanús dolgot a nővel kapcsolatban: kevésbé volt poros, mint a menekültek. És sokkal kevésbé aggódott.

- Elnézést, hölgyem - szólt rá Swallow.

A nő habozott egy pillanatig, majd körülnézett.

- Segíthetek? - kérdezte. Hajszálnyival szűkebbre vonta jádezöld szemét. Mike megjegyezte magának, hogy a szája egy kicsit széles az arcához képest.

- Lenne néhány kérdésünk magához - mondta neki a hadnagy, talán egy kicsivel nyersebben, mint ahogy Mike szerette volna.

A széles ajak lebiggyedt, és a nő megkérdezte:

- És ki teszi fel ezeket a kérdéseket? - Miközben beszélt, mintha jeges szél söpört volna át a két nő között.

Mike belépett kettejük közé.

- Hölgyem, én az Univerzum Hírhálózat egyik riportere vagyok. A nevem Michael...

- ...Liberty - fejezte be a mondatot a vörös hajú nő. -Láttam a tudósításait. Sokkal gyakrabban tartalmaznak igazságokat, mint hazugságokat.

Mike bólintott.

- Amikor befejezem őket, még az összes igaz. Ha valami baj van, ráfogom a szerkesztőimre.

A nő átható pillantást vetett Mike-ra. A férfi biztosra vette, hogy képes zöld szemét olyan éles pengékké alakítani, amelyekkel mélyen beletéphet a lelkébe.

- A nevem Sarah Kerrigan - mondta egyszerűen a nő, de nem a hadnagynak, hanem Mike-nak.

Oké - gondolta Mike -, szóval nem helyi rendőr.

- És honnan érkezett, Miss Kerrigan? - kérdezte Swallow hadnagy. Továbbra is mosolygott, de a riporter érezte, hogy kissé feszült. Valami nagyon nem tetszett neki ebben a Miss Kerriganben.

- A Chau Sara Egyetemről - felelte és nyomatékos pillantást vetett a hadnagyra. - Egy szociológus csapat tagja vagyok, amely itt állomásozott a támadás idején.

- Ez elég ügyes magyarázat - bólintott Swallow. - Tekintetbe véve, hogy pillanatnyilag aligha lehet utánajárni.

- Sajnálom a bolygójukkal történteket - tört ki hirtelen Mike-ból. Csak azért szólalt meg, mert szerette volna tompítani Swallow ki nem mondott vádját, de rádöbbent, hogy tényleg sajnálja az orbitális pályáról végignézett pusztítást. Zavarba jött, mert korábban nem gondolta végig a dolgot. A vörös hajú nő ismét a riporterre fordította a figyelmét.

- Tudom - mondta egyszerűen -, érzem a szomorúságát.

- És mit csinál itt, Miss Kerrigan? - Swallow hangja olyan tompa volt, mint Anderson kedvenc papírvágó kése.

- Azt, amit mindenki más, tizedes - válaszolta Kerrigan.

- Hadnagy, hölgyem - korrigálta Swallow, ezúttal már élesebb hangon.

Kerrigan szórakozott mosolyt erőltetett az arcára.

- Akkor: hadnagy! Megpróbálok rájönni, hogy mi folyik itt. Megpróbálok rájönni, hogy tényleg létezik-e kiürítési terv, vagy a Konföderáció csak valami gigantikus, emberi dámapartit játszik errefelé.

- Ezt meg hogy érti? - csattant fel Swallow, de Mike máris átfogalmazta a kérdést.

- Úgy érzi, problémák vannak a jelenlegi evakuációval? - szúrta közbe.

Kerrigan horkantva felnevetett.

- Önnek nem tűnt fel? Kitereltek egy csomó embert a városokból a lakatlan területekre.

- A városok nem védhetők - közölte Swallow.

- És a pusztaság az? - vágott vissza Kerrigan. - Úgy tűnik, a Konföderáció téves intézkedéseket foganatosít. Megelégednek azzal, hogy ide-oda mozgatják a menekülteket, mint a dámajáték korongjait, mindenféle kiürítési terv nélkül.

- Úgy tudjuk, dolgoznak a terveken - mondta higgadtan Mike.

- Én is olvastam a hivatalos közleményeket - bólintott Kerrigan. - És mindketten tudjuk, hogy mennyi igazság van bennük. Nem, az Emberi Konföderáció pillanatnyilag a saját farkát kergeti, körbe-körbe mozgatja az embereket, abban a reményben, hogy időközben fel tudnak készülni.

- Mire készülnek fel? - kérdezte Mike.

- A következő támadásra - mondta szárazon Kerrigan, - A következő tragikus eseményre.

- Hölgyem! - szólt közbe Swallow. - Meg kell mondjam magának, hogy a Konföderáció minden emberileg lehetséges dolgot megtesz, hogy segítséget nyújtson Mar Sara népének.

Kerrigan hevesen félbeszakította.

- Minden emberileg lehetségest megtesz, hogy megvédje magát, katona! A Konföderáció soha egyetlen lépést sem tett a saját birodalma közvetlen határain túl! Nem törődött a saját népével, sőt, a legtöbb esetben nem sokat törődött azokkal, akik nem a Tarsonisról származnak!

- Hölgyem, fel kell világosítanom... - kezdte Swallow. A mosolya immár olyan törékeny volt, mint az üveg.

- Nekem kell felvilágosítanom önt, hogy a Konföderáció történelmében hemzsegnek az ilyen átkozott akciók, mint a jelenlegi. Készek leírni a Sara rendszert, ahogy leírták a kolóniákat a Kereskedelmi Háborúban, és magát a Korhalt is!

- Hölgyem! - csattant fel Swallow. - Figyelmeztetnem kell, hogy katonai zónában vagyunk, és nem vacakolunk sokat a felforgató elemekkel.

Mike észrevette, hogy a hadnagy keze a fegyvere markolata felé araszol.

- Nem, hadnagy! - válaszolta Kerrigan. A szeme szinte szikrázott. - Én figyelmeztetem magát! A Konföderáció mészárlás felé vezeti önt, és nem fogja észrevenni, csak miután már előkerültek a kések.

Swallow arcába felszökött a vér.

- Ne kényszerítsen olyasmire, amit később megbánhat! - csattant a hangja.

- Nem kényszerítem semmire! - sziszegett Kerrigan. - A Konföderáció rohadék hivatalnokai kényszerítik az embereket, hogy megtegyenek bizonyos dolgokat. Belenyúlnak a lelkükbe, és az ujjuk köré csavarják őket, mintha a játékszerük lenne. így aztán az a kérdés, hogy maga követi-e azt, amit magába programoztak, vagy nem?

Mike hátralépett, mert hirtelen ráébredt, hogy a két nő pillanatokon belül egymásnak ugrik. Körülnézett, de a táborlakók szemlátomást nem törődtek velük.

Egy hosszú percig a két nő csak állt, és mereven nézett egymás szemébe. Végül Swallow hadnagy pislantott, hátralépett, és elhúzta a kezét a fegyverétől.

- Biztosítanom kell afelől, hölgyem - mondta, miközben az arca hamuszürke színezetet öltött -, hogy alaposan téved. A Konföderáció gondol az embereire!

- Ha biztosítania kell, akkor kell - mondta Kerrigan, erősen megnyomva a két „kell" szócskát. - Van még valami, vagy a továbbiakban önként megszabadulhatok a szabadság illúziójától?

- Nincs, hölgyem. Elmehet! Elnézést a háborgatásért.

- Nem történt semmi. - Kerrigan éles tekintete egy pillanatra ellágyult. Mike felé fordult. - A következő kérdésére azt felelem, hogy az Anthem bázison talál némi választ a kérdéseire. Innen körülbelül három kilométerre van, nyugati irányban. De ne menjen oda egyedül. - A szemével a hadnagy felé vágott.

Aztán egyszerűen csak elment. Átszelte a telepet, és szempillantás alatt beleveszett a sátorvárosba.

- Ez a nő erős stressz alatt áll - sziszegte Swallow. Kivett egy stimulációs töltetet az övéből.

- Természetesen - értett egyet Mike.

- Nincs abban semmi meglepő, ha az emberek a meg-mentőiket okolják a gondjaikért, láttunk már ilyet - folytatta a nő, és a tarkójához szorította a fémhengert. A stimulációs henger halkan felszisszent.

- Pontosan!

- És ezen a helyen, ebben az időben nem volt semmi szükség egy incidensre. - A szín lassan visszatért az arcába, és a légzése kezdett szabályossá válni.

- De nem ám!

- Tehát az lesz a legjobb, ha nem is jelentjük! - mondta Swallow határozottan.

Mike egy pillanatra a nő korábbi hobbijára gondolt.

- Természetesen! - sietett egyetérteni.

- Indulnunk kellene - javasolta Emily Jameson Swallow hadnagy, és a dzsip felé fordult.

- Persze! - morogta Mike az állát vakargatva, miközben azt a pontot nézte, ahol Kerrigan eltűnt a szemük elől. Fontolóra vette, hogy utánaered, de rájött, hogy valószínűleg meg sem találná, hacsak a nő nem akarja, hogy találkozzanak. Rengeteg kérdése lett volna hozzá.

Főleg azt akarta tudni, honnan vette, hogy mi lett volna a következő kérdése.

A felbukkanó xenomorfokról akart érdeklődni. Ez lett volna a következő kérdése. Végső soron ezt Kerrigan esetleg megtudhatta azoktól az emberektől is, akikkel korábban elbeszélgetett.

Vagy valami egészen másról volt szó, és vörös hajú nő máshonnan tudta, hogy mire gondol. Akárhogy is állt a helyzet, Mike elhatározta, hogy sosem ül le kártyázni Sarah Kerrigannel.

5

Az Anthem bázis

A természet irtózik a vákuumtól, és az emberi természet irtózik az információk hiányától. Ha nem találunk elegendőt, keresni kezdjük. Néhány esetben pedig mi magunk gyártunk információkat.

A Sara rendszerben pontosan ez volt a helyzet. Szándékosan ostobán belevetettük magunkat a lakatlan zónákba, válaszok után kutatva, és hamarosan rájöttünk, hogy jobb lett volna, ha nem akarjuk megtalálni őket.

Ostobák voltunk, mert feltételeztük, hogy minden rendben lesz. Ostobák voltunk, mert rosszul sültek el a dolgok. Ostobák voltunk, mert kellő fegyverzet nélkül mentünk ki oda. Ostobák voltunk, mert azt hittük, értjük azt, amibe belekeveredtünk.

És akkor voltunk a legostobábbak, amikor feltételeztük, hogy a protoss az első idegen faj, amellyel az emberiség találkozott.

A Liberty-kiáltvány

Némi hízelgéssel sikerült rávenni Swallow-t, hogy az Anthem bázis felé vegyék az irányt. Mike elmesélte neki, mit hallott a táborban az evakuáltaktól. Semleges kifejezéseket használt, hogy ne zaklassa fel még jobban a nőt.

Az a Kerrigan nevű nőszemély így is alaposan kizökkentette a katonát. Swallow szótlanul, heves mozdulatokkal irányított a dzsipet a tábor mögött kezdődő földúton. A stimulációs töltet segítségével képes volt uralni a haragját, de az anyag nem tüntette el magát a dühöt.

Narancssárga por örvénylett a nyomukban. Michael Liberty biztosra vette, hogy Anthem lakói már messziről látják Őket. Amikor odaértek, rájött, hogy feleslegesen aggódott. A város kihalt volt.

- Alighanem evakuálták őket - mondta a riporter, miközben kikászálódott a terepjáróból. Swallow hadnagy csak felmordult, és a kocsi hátuljához lépett. Felnyitott egy fedelet, és előhúzott egy automata karabélyt.

- Kér egyet, uram? - kérdezte. Mike megrázta a fejét.

- Akkor legalább egy pisztolyt?

A férfi ismét megrázta a fejét, és a legközelebbi épület felé indult.

Bányászvárosban jártak, ami nem volt több, mint körülbelül tucatnyi, helyi fából és előre gyártott elemekből összeállított épület együttese. Szellemvárossá vált. Sehol egy haszonállat, egy kutya, még madarakat sem láttak.

Mike azon töprengett, miért van olyan érzése, hogy valaki figyeli.

Az első épületről kiderült, hogy bányajog iroda és beváltóhely működött benne. A padlója fából készült, a hátsó felét egy leválasztott lakrész foglalta el. A hely úgy nézett ki, mintha a lakói csak néhány pillanattal korábban hagyták volna el. Még néhány ottfelejtett, kék kristály is csillogott a pult tetejére állított mérlegen.

Mike besétált. Swallow az ajtónál maradt, és készenlétben tartott nagy kaliberű fegyverét. A levegőben kesernyés szag terjengett.

- Evakuálták őket - mondta a nő -, nekünk is le kellene lépnünk innen!

Mike felvett egy kávésibriket. A kávé sűrű iszappá főtt, maga az edény még meleg volt.

- Ez még üzemel - állapított meg, és kihúzta a konnektorból az elektromos főzőlap dugóját.

- Sietve távoztak, uram - mondta Swallow és ideges tónus kúszott a hangjába. - Ön mondta, az evakuáltak arról panaszkodtak, hogy kirángatták őket az otthonaikból.

Mike bement a pult mögé, és kihúzott egy fiókot.

- Itt hagyták a pénzt. Nem tudok elképzelni olyan beváltét vagy becsüst, aki hátrahagyja a pénzét. Vagy, hogy a tengerészgyalogosok esélyt sem adtak rá, hogy a zsebébe gyűrje. Különös!

Mike eltűnt a hátsó szobában. Swallow utánakiáltott, mire újra megjelent.

- Valaki itt lakott. Hanem úgy fest, itt már küzdelem is folyt.

- Vonakodó evakuált - vont vállat Swallow, és kemény pillantást vetett Mike-ra. - Valószínűleg elvonszolták, mielőtt bezárhatta volna a boltját.

Mike bólintott.

- Nézzük meg a többi épületet is. Magáé az az oldal. Az enyém ez.

Swallow hadnagy vett egy mély lélegzetet.

- Ahogy óhajtja, uram. De maradjon az ajtóban, hogy szemmel tarthassam.

Mike átszelte az utcát, és odasétált a szemközti épületsorhoz. Friss szellő támadt, aminek nyomán narancssárga porördögök lejtettek örvénylő táncot Anthem főutcáján. A város tökéletesen elhagyatott volt, életnek nyoma sem mutatkozott.

Akkor meg miért borzolódott fel a szőr a nyakamon? -tette fel magában a kérdést Mike.

A bányairodával szemben néhány lakás állt. A beváltó irodájához hasonlóan ezeken is látszott, hogy csak néhány perce hagyták el őket. Az egyikben üzemelt a tévé, a képernyő hangtalanul villódzott. Az adás ki-kimaradt, de annyi látszott, hogy hírműsor megy. A kép történetesen a Norad II-t mutatta teljes hosszában, amint súlytalanul úszik a sötét űrben.

A képernyővel szembefordítva egy vékony faszék állt, mellette felborult sörösüveg hevert. Mike azon kapta magát, hogy cigaretta után kutatva fürkészi a helyiséget. Nem volt szerencséje.

A harmadik épület hétköznapi vegyesbolt volt, és úgy nézett ki, mintha kifosztották volna. A rekeszeket felborították, az árucikkeket lesöpörték az állványokról és szétszórták a földön. A pénztárgép mögötti nagy, üvegfalú fegyverszekrényt feltörték. A fegyverek egytől-egyig eltűntek.

Talán ez volt az, amire Sarah Kerrigan fel akarta hívni a figyelmemet - vélte Michael. A fegyveres összecsapás jeleire. Vajon a Konföderáció evakuációja ellen lázadtak fel? Vagy a protossok támadtak rájuk?

Mike hátranézett a válla felett, és látta, amint Swallow a sorban következő épület, egy kétszintes kocsma felé lépked. A férfi befordult a boltba, és ahogy lépett egyet, a lába alatt megroppant valami.

Letérdelt, hogy közelebbről szemügyre vegye. A padlót egyfajta gomba vagy penész borította. Sötétszürke anyag volt, a szélein kéregszerű, de érintésre rugalmasan engedett egy kicsit. A belsejében sötét, pókhálószerű vonalak futottak, mint valami érhálózat.

Valami kiborulhatott, és a helyi penészfaj gyorsan kihasználta a lehetőséget. Mike felismerte, hogy igen gyors lehetett, mivel a városkát felforgató esemény legfeljebb két nappal korábban történhetett.

Valami más is volt az üzletben. A hátsó rész felől halk neszezés hallatszott, mintha valami végigsiklana a fapadlón. Egyet mozdult, aztán elhallgatott.

Egy idetévedt vadállat? Talán egy kígyó? Mike arra gondolt, hogy esetleg egy menekült bujkált hátul, aki megszökött az első evakuációs hullám elől, és később visszatért. Lépett egyet a helyiség hátsó része felé, a gombaféleség ismét roppant egyet a talpa alatt.

Hirtelen világosan tudatosult benne, hogy fegyvertelen.

Swallow átkiáltott neki az utca túlsó oldaláról. Mike újra a helyiség hátsó falán nyíló ajtóra nézett, majd vissza a hadnagyra. Kihátrált a boltból, és átment a kocsmához.

Swallow az épület falához tapadva várta, a bejárati ajtó mellett.

- Azt hiszem van valami a boltban... - kezdte Mike, de a hadnagy a szavába vágott.

- Megtaláltam a helyieket - sziszegte.

A nyakán ujjnyi vastagságú erek duzzadoztak, a halántéka szemmel láthatóan lüktetett. Az arca falfehér volt, és a pupillája szinte teljesen eltűnt. A szeme egészen tágra nyílt. Semmi kétség, a nő halálra rémült valamitől, és a félelem kezdte lebontani a reszocializációs programját. Világosan látszott rajta, hogy nemrégiben lőtt magába egy stimulációs töltetet. A kiürült henger a tornác padlóján hevert.

Mike akarata ellenére benézett a kocsmába.

Amit valaki vágóhíddá változtatott. A mennyezethez í erősített vastag kötelekről emberi alakok lógtak. Egyesekről í letépték a ruhát, de még a húsát is a csontjairól. Másoknak kiszaggatták a végtagjaikat, hármukat lefejezték. A három fej sorba rendezve állt a bárpulton. Mindegyiket felnyitották, szinte sebészi pontossággal, így tisztán látszott a puszta agyvelő. Az egyik agyból valami kiharapott egy jókora darabot.

Miközben Mike dermedten szemlélte a látványt, egy hatalmas, százlábúhoz hasonlatos rovar siklott át a testek között. Olyan volt, mint valami hatalmas, rozsdaszínű féreg. A jelek szerint emberhússal táplálkozott.

A riporter hirtelen alig kapott levegőt, és megkívánt egy stimulációs töltetet. Lépett egyet előre, be a kocsmába.

A lába alatt megreccsent a padlót borító kérges gomba. Rájött, hogy nincs egyedül.

Megérezte a másik jelenlétét, még mielőtt meglátta volna. Hirtelen újra rátört az érzés, hogy valaki figyeli. Hátrálni kezdett kifelé, az ajtón kívülre. Lassan megfordult, és kinyitotta a száját, hogy mondjon valamit Swallow-nak.

Valami elmosódott alak ugrott ki a pult mögül, egy lehetetlenül hosszú szökelléssel előrevetődött, egyenesen az ajtó irányába, de nem találta el Mike-ot. A férfi az utolsó pillanatban ütést érzett az bordáin, az erő oldalra lendítette.

Mike eldőlt és tompa puffanás kíséretében a tornác fapadlójához csapódott. Megpördült, és meglátta Swallow hadnagyot. A nő taszította oldalba, hogy ellökje a valami útjából. Swallow tüzet nyitott egy, az utcán álló hatalmas kutyára. Nem, nem kutya volt. Négy lába volt, de a hasonlóság ezzel véget is ért. Narancssárga izmait mintha nem borította volna bőr, még az erei is tisztán látszottak. A fején hatalmas, ívelt agyarpár éktelenkedett.

Hörögve vonyított, amikor lecsapott rá az automata karabélyból leadott zárótűz. A hiperszonikus lövedékek tucatnyi helyen átlyuggatták a testét, és magasra korbácsolták körülötte a port. Swallow mutatóujja görcsösen húzta az elsütőbillentyűt.

- Swallow! - ordította Mike. - Már nem él! Swallow hadnagy, tüzet szüntess!

A nő azonnal elengedte a ravaszt, mintha eleven kígyó lett volna, verejték patakzott az arcán, a szája sarkában hab fehérlett. Súlyosan zihált, és a szabad kezével ösztönösen a tőre után kapott.

Mike rájött, hogy a helyzet a végsőkig erőltette Swallow reszocializációs programját, és a küszöbön áll az összeomlás.

- Magasságos egek! - zihálta a nő. - Ez meg mi volt? Mike nem törődött most ezzel, hanem ráordított:

- Vissza a dzsiphez! Majd ideküldik a páncélos gyalogságot. Gyerünk!

A riporter elindult, de két lépés után észrevette, hogy Swallow továbbra is az ajtóban áll, és a bőrtelen, kutyaszerű valamire mereszti a szemét.

- Hadnagy! Ez parancs, az isten verje meg! - üvöltötte Mike.

Ez hatott. A reszocializáció egyik szép vonása, hogy az alanyt igen sebezhetővé teszi a parancsok számára, főleg ha az illető stimulálószerek hatása alatt áll. Swallow hirtelen visszanyerte az önuralmát, a dzsip felé lódult, és könnyedén lehagyta Mike-ot. Futás közben mozgást láttak a bolt bejáratában. Néhány kutyaszerű dolog ugrott ki az ajtón. Bámulatra méltóan hosszú szökkenésekkel haladtak. Mike rájött, hogy hátba támadhatják őket, mialatt menekülni próbálnak.

A kutyagnómok nem támadtak. Az undorító lények megvárták, hogy Mike-ék elérjék a dzsipet, és akkor... Valami felemelkedett a jármű mögül.

Mike elsőre kígyónak vélte, támadásra emelkedő óriási kobrának. Egy páncélozott fejű hüllőnek. A fej hátsó részéből legyezőszerűen szétterülő, elcsontosodott kitinpajzs állt ki, olyan, amilyet a földtörténeti őskorban élt óriáshüllők növesztettek. A vaskos testből két karszerű végtag nyúlt ki, a végükön egy-egy hosszú, fenyegető külsejű, kaszaszerű csontpengével.

A kaszák a következő pillanatban lesújtottak a dzsip motorháztetőjére. Könnyedén átütötték a fémlemezt, az alatta lévő motort, végül az alvázat, és a földhöz szegezték a járművet. A kígyószerű kreatúra sziszegő győzelmi kiáltást hallatott.

- Bekerítettek! - átkozódott Swallow. Mike megragadta a ruhája ujját.

- A bányairoda! Csak egyetlen bejárata van! Sikerülhet! Gyerünk oda!

A bejárat felé iramodott, a hadnagy közvetlenül mögötte rohant. Mike szórványos lövéseket és a kutyaszerű lények vonyítását hallotta a háta mögül. Swallow hátrafelé futott, és ezzel egy időben tűz alatt tartotta az ellenséget, hogy fedezze menekülésüket.

Mike egy másodpercre megállt az ajtóban és gyorsan körülnézett a helyiségen. Semmi sem változott a néhány perccel korábbi állapothoz képest. Odaugrott a pulthoz, lebukott mögé, és amikor felegyenesedett, egy primitív vadászpuskát tartott a kezében. Kinyitotta a fegyvert, és látta, hogy mindkét cső töltve van.

Az iroda úgy festett, mintha a tulajt hirtelen elhívták vagy elvonszolták volna.

Swallow az ajtóban állva tüzelt a közeledő kutyalényekre. Felhangzott néhány hátborzongató, túlvilági sikoly, aztán minden elcsendesedett.

Mike kinézett az ajtón és látta, hogy körülbelül fél tucat teremtmény hullája hever az utcán. Ebben az állapotban még kevésbé tűntek normális állatoknak, mint korábban. A testek sértetlen részein kelések és görcsbe rándult izomcsomók éktelenkedtek. Az egyiknek még meg-megrándult a lába egy zselatinszerű tócsában, ami alighanem a vére lehetett.

Nyomát sem látták a kígyószerű, kaszapengés lénynek. Az utca végén álló dzsipből csak egy gyűrött roncs maradt, az elfolyt üzemanyag sötét foltot festett a homokra.

- Ezek pusztították el a Chau Sarát? - Swallow szinte hörgött. Csupán reszkető suttogást volt képes kiadni magából. A pupillája eltűnt, így a szeme gyakorlatilag két fehér gömb volt.

Mike megrázta a fejét. Az űrben látott dolgokban volt valami hátborzongató szépség. Arany és ezüst színben tündököltek, és úgy tűnt, villámokat és elementáris erőt hordoznak magukban. A porban heverő, döglött lények viszont nem álltak egyébből, mint izomból, vérből és őrületből. Még rájuk nézni is rossz volt.

- Egek ura, hol az a nagy? - kérdezte csikorogva Swallow.

Mike igyekezett úrrá lenni a rettegésén.

- Ki kell jutnunk innen, mielőtt összeszedik magukat. Swallow odafordult hozzá, és tágra nyílt szemmel, pánikba esve kérdezte:

- Kijutni? Most értünk ide!

- Összeszedik magukat, átrendezik a soraikat és újra meg fogják próbálni!

- Ezek állatok! - vágta oda a nő, és Mike felé emelte a karabélya csövét. - Ha leszedek egy párat, a többi elmenekül.

- Nem hinném. Az állatok nem akasztják fel a zsákmányukat. És nem gyűjtenek trófeákat.

Swallow rövid, különös kiáltást hallatott, és kihátrált az épületből.

- Ne, ne mondjon ilyet!

- Swallow hadnagy! Emily...

- Ne mondjon ilyet - mondta a nő, és ismét visszalépdelt az irodába. - Ne mondja, hogy intelligens lények. Mert ha azok, akkor tudják, hogy csapdába estünk, és tudják, hogy akkor kapnak el minket, amikor csak akarják. A pokolba is, még csak...

Ismét hátrálni kezdett, de nem fejezhette be a mondatot, mert hatalmas reccsenés kíséretében megnyílt alatta a padló. Velőtrázó hangon felsikoltott. A fegyver kiesett a kezéből, ahogy belezuhant a lyukba. Az alatta tátongó akna mélyéről dühödt hörgés hallatszott.

Swallow esés közben megpördült, és sikerült elkapnia a padlódeszkákat. A hörgés hangosabbá vált. Mike odaugrott, és majdnem elejtette a saját fegyverét.

- Emily, fogja meg a kezemet!

- Tűnjön el innen, Liberty! - hördült fel a nő. Az arca teljesen kifehéredett a rettegéstől és a stimulálószerektől. Szabad kezével megragadta a rohamtőrét. - Istenem, pont alattunk vannak!

- Emily, kapja el a kezemet!

- Valakinek vissza kell jutnia! - zihálta a nő, miközben kirántotta a tőrét, és lesújtott vele a lyuk mélyén levő, láthatatlan valamire. - Felülről is támadhatnak! Tűnjön el innét! Rohanjon a táborba! Figyelmeztesse az embereket!

- De...

- Mozogjon! Ez parancs, az Isten verje meg! - Swallow vadul vicsorgott, miközben a reszocializáció maradéka is lefoszlott róla a teremtény csapásai alatt. Vérszomjas sikolyt hallatott és lenyúlva kaszabolni kezdte támadóját a tőrrel.

Mike az ajtó felé fordult, és egy árnyékot látott a helyén. Gondolkodás nélkül meghúzta a puska mindkét ravaszát. A szétrobbanó kutyaszerű lényből sötét, habos nyálka fröccsent a levegőbe.

A riporter rohanni kezdett. Nem nézett vissza, csak futott. Menet közben elhajította a kiürült vadászpuskát. A dzsip felé tartott. Swallow hadnagy a hátsó traktus egyik fedele alól húzta elő a karabélyát, és megkérdezte tőle, hogy kell-e neki is egy. Ami azt jelenti, hogy kell ott lennie fegyvernek, még más fajtának is.

Már majdnem odaért, amikor a dzsip alatt felpúposodott a föld. A páncélfejű, kígyószerű, kaszapenge karmú lény jelent meg. Mike-ra várt.

A férfi lefékezett, de megcsúszott és elesett. Négykézláb mászva próbált hátrálni, mialatt a lény kibújt a föld alól. A riportert megbabonázta a teremtmény szeme. A fényes, sárga szemek mélyen, a páncélhéj alatt ültek.

Éhség és intelligencia csillogott abban a szempárban. De semmi, az égvilágon semmi, ami lélekre hasonlított volna. A lény a farkára támaszkodva felegyenesedett, és a megtépázott dzsip fölé tornyosult, készen arra, hogy Mike-ra vesse magát. Mike a kezeivel eltakarta a fejét és felüvöltött.

A következő pillanatban a sikolyát elfojtotta egy automata fegyverből leadott sorozat mennydörgése.

Mike felpillantott és meglátta, hogy az irdatlan, kígyószerű fenevad vonaglik és rázkódik a testébe csapódó, könyörtelen sortűz erejétől. A lövedékek apró csontszilánkokat szaggattak le a testéről, amelyek szétszóródtak a levegőben, majd lehulltak, mint valami halálos eső.

Aztán az egyik lövedék telibe találta az üzemanyagtartályt. A jármű felrobbant, és a lénnyel együtt eltűnt a szempillantás alatt felfúvódó tűzgömbben. A kreatúra még üvöltött valamit, ami lehetett egy átok, vagy akár egy könyörgés is valami ismeretlen istenséghez.

A légnyomás elsöpörte Mike-ot. Hanyatt esett a földre, és fedetlen testrészein azonnal megérezte a tűz forróságát. A tekintete végigsöpört az utcán. A kutyaszerű lények eltűntek, csak tetemeket látott.

Zajt hallott a háta mögül, mire - továbbra is a földön fekve - villámgyorsan megpördült. Magában kutyaszerű dögökre számított, de kapcsolt és azonnal rájött, hogyan áll a helyzet. Nem kérges mancs, hanem csizmás láb súrolta a homokot az imént.

Magas - és hála a jó istennek - emberi alak állt előtte. A széles vállú férfi derekáról lógó fegyvertokban nagy kaliberű fegyver sötétlett. Mike szédülő fejjel először arra gondolt, hogy az ismeretlen Swallow egységéhez tartozik, és hogy a hadnagynak valahogy sikerült erősítést hívni, amikor kettéváltak.

Amikor a látása kitisztult rájött, hogy a férfi nem tengerészgyalogos egyenruhát visel. A nadrágja nyers állatbőrből készült, elnyűtt volt és durva. Tiszta, de erősen kopott, felgyűrt ujjú farmering feszült rajta. Az ing fölé húzott könnyű málhamellény is valamilyen erős bőrből készült, és katonás megjelenést kölcsönzött a férfinak. Akárcsak az automata karabély, amelyet éppen utántöltött. A csizmája éppoly jól megmunkált, de elnyűtt volt, mint ruházata többi darabja.

- Jól van, ham? - Az alak Mike felé nyújtotta a kezét. A riporter megragadta a kezet és nehézkesen lábra állt.

Az egész testét egyetlen hatalmas zúzódásnak érezte. A férfi hangját távolinak és nagyon halknak hallotta.

- Remekül. Élek! - lihegte. - Maga nem tengerészgyalogos.

Végre meglátta megmentője arcát. Homokszőke hajú, takarosan nyírt bajszú és szakállú férfi állt előtte. Az illető a homokba köpött.

- Nem tengerészgyalogos? Azt hiszem, ezt bóknak veszem. Én vagyok a törvény embere ezen a környéken. Jim Raynor marsall vagyok.

- Michael Liberty. UHH, Tarsonis.

- Riporter? - kérdezte Raynor, mire Mike bólintott. - Elég messzire csavargott otthonról, nem?

- Eléggé. Éppen anyagot gyűjtöttünk, amikor... ó, istenem!

- Mi van?

- Swallow! A hadnagy! Otthagytam a bányairodában. Mike az értékbecslő irodája felé tántorgott. A rendőrbíró szorosan a nyomában lépdelt, a fegyverét készenlétben tartotta. A robbanás áldásos utóhatásaként nyomát sem látta a kutyaszerű lényeknek.

Arcra borulva találta Swallow-t, teste alsó része még mindig a lyukban volt. Az egyik keze a tőrt fogta, a másikkal görcsösen markolta a padló egyik deszkáját.

A marsall benézett a helyiségbe és odaszólt Mike-nak.

- Fiam... - A hangjában figyelmeztetés csengett.

- Segítsen - szólt rá Mike, és megmarkolta Swallow karját. - Kiemeljük, és... ó, istenem...

Emily Jameson Swallow hadnagy deréktól lefelé nem létezett. A teste cafatokban lógó húsban, szétszaggatott erekben végződött. Néhány csigolya lógott a véresen fehérlő hátgerinc-húrról, mint valami iszonytató, zsinórra fűzött gyöngysor.

- Ó, istenem! - Mike elengedte a testet. A tetem súrlódó hang kíséretében belecsúszott a lyukba és eltűnt. Vizenyős puffanást hallottak, és valami más, mozgásra utaló hangot is.

Mike térdre rogyott, előredőlt és elhányta magát. Aztán még egyszer és harmadszorra is, mindaddig, amíg ki nem ürült a gyomra. Aztán már csak szárazon öklendezett. Erősen szédült, és úgy érezte, mintha valami kiszívta volna a vért az agyából.

- Ne haragudjon - szólt rá Raynor -, de azt hiszem, mennünk kell! Valószínűleg az egyik tisztjüket kaptam el az imént. Darabokra téptem egy kisebb parancsnokot. Rövidesen rendezik a soraikat. Legjobb lesz indulni. Van odakint egy motorom. - Egy pillanatra elhallgatott, majd folytatta. - Sajnálom a barátját.

Mike bólintott, és érezte, hogy a gyomra még egyszer megkísérli kiüríteni magát.

- Igen, én is sajnálom - lihegte.

6

Borzongások

Könyvet vagy újságot olvasva könnyű megérteni a háborút. Feketén-fehéren leírva olyan távolinak és olyan akadémikusnak tűnik! Még a filmtudósításoknak és a képriportoknak is van egy hűvös, távolságtartó jellege, ami megakadályozza a nézőt, hogy felfogja: milyen szörnyű a valóság.

Ez nem több, mint a józan ész szűrője. Lehetővé teszi, hogy azok, akik begyűjtik az anyagot, elkülönüljenek a riportoktól, és sokaknak, hogy elkülönüljenek a szörnyű valóságtól. Ezért képesek a seregeket irányítók megtenni a csapataikkal mindazokat az iszonyú dolgokat, amelyeket egyetlen normális ember sem feltételez róluk, ha a szemükbe néz. Ez az egyik oka, amiért igenis képesek ölni és öletni.

De amikor szemben találjuk magunkat a halállal, amikor szembekerülünk azzal a dilemmával, hogy vagy gyilkolunk, vagy minket ölnek meg, akkor minden megváltozik. Ilyenkor a józan ész szűrője semmivé foszlik, és egyenesen magával az őrülettel kell foglalkoznunk.

A Liberty-kiáltvány

- Gyűjtőnéven zergnek hívják őket - mondta Raynor marsall, miközben felmászott a lebegő motorra. - A kisebbek a zerglingek. Azt a kígyószerűt, amelyik felrobbant, hydralisknek nevezik. Alighanem valamivel értelmesebb, mint a kisebbik faj.

Mike olyan ízt érzett a szájában, mintha szennyvízzel gargalizált volna, de sikerült kinyögnie:

- Ki hívja így őket? Ki adta nekik a zerg nevet?

- A tengerészgyalogosok - válaszolta Raynor. - Én is tőlük hallottam.

- Gondoltam. Azok a tengerészgyalogosok nem mondtak semmit az úgynevezett protossokról?

- De! - biccentett Raynor, miközben beszíjazta a riportert. - Fényes hajóik vannak, és felperzselték a Chau Sarát. Ha jól értem, lehet, hogy ide is eljönnek. Ezért keresi mindenki a vészkijáratot.

- Gondolja, hogy a két dolog egy és ugyanaz?

- Fogalmam sincs. Maga szerint? Mike vállat vont.

- Láttam a hajóikat a Chau Sara felett. Meglepne, ha kiderülne, hogy ezek a... dolgok... álltak a kormánynál. Talán a szövetségeseik? Talán rabszolgák?

- Lehet. Ez még mindig jobb, mint a harmadik alternatíva.

- És az mi lenne?

- Hogy ellenségek! - mondta a rendőrbíró, és elindította a járgány fő hajtóművét. - Az lenne a legrosszabb, ha valaki beszorulna a két társaság közé.

Még egyszer, utoljára megkerülték Anthem halott városát, Liberty rögzítette a pusztítást a felvevőjével, miközben Raynor kilőtt néhány repeszgránátot a faszerkezetes épületekre. A lebegő jármű kihúzott a városból, és maga mögött hagyta a gyorsan terebélyesedő füstoszlopot.

Raynor elmagyarázta, hogy felderítő őrjáratot teljesített egy menekültcsapat számára. A csapat a helyi kormányzat embereiből állt. Néhány kilométerrel előttük jártak, és egy Backwater állomás nevű hely felé tartottak.

- Arrafelé, három kilométerre van egy menekülttábor. - Mike a jármű fara felé intett. - Nem mennének inkább arra?

- Kizárt. Kaptunk egy jelentést, hogy volt valami balhé a Backwaternél, és odamegyünk, hogy kivizsgáljuk.

- Nem említenek egy bizonyos menekülttábort azok a jelentések? - kérdezte Mike.

- Nem. Valamiért nagyon úgy tűnik, mintha a Konföderáció azt akarná, hogy a bolygó lakosságának túlnyomó többsége fejvesztett csirke módjára rohangáljon körbekörbe.

- Valaki más is pontosan ugyanezt mondta nekem, közvetlenül azelőtt, hogy elindultunk volna ide.

- Akárkitől hallotta is - bólogatott helyeslőn Raynor -, az illető használja a fejét.

Zökkenőmentesen siklottak a durva felszín felett. Raynor csak akkor váltott irányt, ha egy-egy nagyobb akadály került az útjukba. A Keselyű-osztályú lebegő hosszú orrú motor volt, amelyet elláttak egy korlátozott teljesítményű, antigravitációs egységgel. A hajtómű körülbelül fél méteres magasságban tartotta a járművet. Az elejébe szerelt szenzorok adataira támaszkodva a fedélzeti számítógép állandó, egyenletes magasságban lebegtette, szándékosan figyelmen kívül hagyva a veszélytelen méretű bokrokat és szikladarabokat.

A hátsó ülésbe szíjazott Mike arra gondolt, hogy neki is kéne egy ilyen masina. Meg egy tisztességes harci páncélszerkó.

Megint eszébe jutott Swallow hadnagy, és azon töprengett, vajon hogyan boldogult volna a nő, ha rajta van a neoacél védőburok.

Egy órán belül utolérték Raynor csapatát. A marsall igazat mondott: a társaság tagjainak túlnyomó többsége a helyi kormányzat embereiből állt, akiket a tengerészgyalogság parancsa hajtott ki a pusztaságba. Mike el tudta képzelni Duke ezredes örömét, amikor kiadta ezt a bizonyos utasítást. A menet állt, és amikor odaértek hozzájuk, Raynor megérdeklődte az egyik utóvédtől, hogy áll a helyzet.

- Van valami előttünk, amire nem számítottunk - mondta a katona, egy CMC-300-as páncélt viselő, helyi gyalogos. -Úgy néz ki, mint egy régi, előretolt harcálláspont.

- A miénk? - kérdezte azonnal Raynor.

- Olyasmi. De egyik térképünk sem jelzi. Kiküldtük az összes felderítő egységet, hogy ellenőrizzék.

Raynor hátrafordult az ülésében.

- Kiszáll?

- A bolygóról? Szívesen - bólintott Mike. - De mindaddig, amíg itt vagyok, körül akarok nézni. Ez a melóm! A kötelességem! - Hirtelen eszébe jutott az Anthem bázis, és arra gondolt, talán más hivatást kellett volna választania.

Raynor csak felmordult egyetértése jeléül, és kilőtt a motorral. Felsiklottak egy dombra, és a gerincről meglátták a célt.

Michael tudta, mit várjon egy előretolt harcállásponttól. A létesítmények mindenütt jelen voltak, még a Tarsonison is. Szenzorokkal és számítógépekkel telezsúfolt félgömbök voltak, amelyek nem rendelkeztek nagyobb számú személyzettel vagy jelentős védelmi eszközökkel. A szerkezet képes volt önerejéből elérni a célját, mondjuk egy bányavidéket. Az idő folyamán néhány briliáns fejlesztőmérnök az űrben használatos hajtóműveket szerelt a gömbök aljára, így a létesítmények maguktól eljutottak a rendeltetési helyükre, bár a menethelyzethez be kellett zárni rajtuk minden apró lyukat.

Ez a példány más típusúnak tűnt. Az egyik oldala rondán összegyűrődött. Nem látszott rajta sérülés, inkább mintha belülről húzta volna össze valami, olyan volt, mint a fonnyadt alma. Az oldalait benőtte a tüskebokor és mindenféle gyomnövény. A kolónia fegyveresei, az ütött-kopott páncélzatot viselő gyalogosok félkört formázó csatárláncban, óvatosan közeledtek a létesítmény felé.

- Még sosem láttam ilyesmit - mondta Raynor. - Belepték a növények. Amilyen állapotban van, már azelőtt itt kellett lennie, hogy megalapították a kolóniát.

Mike a harcálláspont közvetlen közelében lévő talajt fürkészte.

- Nézzen oda! - kiáltott, és előremutatott.

- Hová?

- A földre! Az épület körül ott van az a szürke anyag! Ilyet találtunk Anthemben is, mielőtt a zergék lecsaptak ránk.

- Gondolja, hogy a két dolog összefügg?

- Feltétlenül! - bólintott Mike.

- Hiszek magának - mondta a marsall, és bekapcsolta a motor kommunikátorát. - Fiúk, az épület zergekkel fertőzött. Vigyázzanak!

Mike bekapcsolta a felvevőjét:

- Mondja meg nekik, hogy figyeljenek a zerglingekre. Szeretik beásni magukat!

Nem volt szükség a figyelmeztetésre. A harcálláspont előtt megnyílt a föld, és a lyukból kirobbant vagy kéttucatnyi, kutyaszerű teremtmény. A kolónia fegyveresei felkészülten várták őket, és ahogy megjelentek, sorban lekaszabolták a dögöket. A zerglingeknek esélyük sem volt, az első össztűz pépes húscsomóvá aprította őket. Miután elhárították a közvetlen veszélyt, a milicisták gyújtólövedékekkel lőtték a harcálláspontot. A létesítményben néhány percen belül felcsaptak a lángok.

Raynor a motoron maradt, és a gránátvetőből repeszgránátokat lőtt a tetőre, amíg az be nem roppant, mint valami óriási tojás héja. A magaslati pontról Mike jól látta, mi történik a létesítmény belsejében. A belső tér nem volt más, mint undorító szőlőfürtszerű képződmények alkotta, őrült kuszaság, vadul kavargó narancssárga, zöld és lila színek kavalkádja. Az egyik falon zavaros, proto-valamivel teli zacskók lógtak, amelyek éles hangon sikoltoztak, amikor a tűz elérte őket.

- Felvette az egészet? - kérdezte Raynor, amikor beomlott a tető, maga alá temetve a fertőzött épület füstölgő romjait.

- Igen - biccentett Mike, és kikapcsolta a felvevő egységet. - Most valami olyan hely kellene, ahonnan elküldhetem a tudósítást.

Raynor elmosolyodott.

- Már említettem, hogy a csapat a kormány tagjaiból áll. Ha valakinek van tisztességes kommunikációs rendszere, akkor azok ők lesznek.

Raynor marsallnak igaza volt. A menekültek egészen kiváló kommunikációs készülékkel rendelkeztek, amely normális körülmények között zökkenőmentes kapcsolatot biztosított. De amikor Mike feljelentkezett a hálózatra, kiderült, hogy annak egy része tönkrement. Jókora lyukak tátongtak a hálóban, hangos háttérzaj zavarta az adást. A kommunikációs rendszer korántsem működött kielégítően.

Mike mindent beleadott a riportba, amit csak tudott, és elgondolkodott azon, hogy a katonai cenzorok vajon mit hagynak meg belőle, mielőtt leadják az UHH-nak, és mit változtat rajta Handy Anderson. Ettől függetlenül úgy vélte, 3 nézőinek és valamennyi, közte és köztük álló lépcsőfoknak tudnia kell, hogy mi folyik a bolygón. Háttéranyagnak felpakolta a hálózatra a menekülttáborban készült anyag java részét, de kihagyta a Swallow és Kerrigan között lezajlott veszekedést. Részletesen beszámolt az Anthem bázison látott helyzetről, és hagyott helyet a harcálláspont felperzseléséről szóló jegyzetnek is. Egy megjegyzéssel zárta: elmondta, hogy a harcálláspontot egyetlen térkép sem jelezte. Ugyanakkor biztosra vette, ha cenzorok úgy érzik, ki kell húzniuk valamit, ezt a részt egészen biztosan törlik. Azt is biztosan érezte, hogy meghagyják azt a részt, amelyben a kolónia bátor fegyveresei lemészárolják a zerglingeket. A katonai cenzorok imádták a győzelemmel végződő akciókat.

Miközben a tudósítás feltöltődött a bufferről a hálózatra, Mike leverte a narancsságra port a kabátjáról, és Raynor keresésére indult. A kantinsátorban rátalált a homokszín hajú férfira, aki rögtön megkínálta egy csésze kávéval. A főzet B kategóriás katonai folyadék volt, ami azt jelentette, hogy sűrű iszappá főzték, és hagyták kihűlni. Olyan volt, mintha a napsütéstől felpuhult aszfaltot szürcsölgetett volna.

- Sikerült elküldeni a riportot? - kérdezte a rendőrbíró.

- Alighanem - válaszolta Mike. - Még a nevét is helyesen betűztem le! - Felvillantott egy törékeny mosolyt.

- Jól érzi magát? - kérdezte Raynor.

- Kibírom - vonta meg a vállát Mike. - Ha kiírom magamból az sokat segít.

- Már korábban is látott halálesetet, ugye? Mike ismét vállat vont.

- A Tarsonison? Persze. Szórványos lövöldözéseket. Öngyilkosságokat. Bandaháborúkat és autóbaleseteket. Még olyasmit is, ami vetekszik a kocsmában felakasztott testek látványával. - Vett egy mély lélegzetet. - De be kell valljam, olyat még nem. Semmi olyasmit, ami a hadnaggyal történt.

- Igen, elég kemény dolog, ha néhány másodperccel korábban még beszélget az áldozattal - mondta Raynor és belekortyolt az aszfaltba. - És amikor hirtelen történik. És, csak hogy tudja, a válasz: nem. Nem a maga hibája.

- Ezt meg honnan tudja? - kérdezte Mike, és hirtelen ingerült lett. Pontosan az járt a fejében, hogy ő a felelős, mert ő vitte Swallow hadnagyot Anthembe, és így ő hozta rá a halált.

- Tudom, mert marsall vagyok. És bár még sosem láttam olyat, mint az Anthem bázison, voltam már olyan helyzetben, ahol egyesek meghaltak, mások életben maradtak. És az élők bűnösnek érezték magukat, mert túlélték. Utóhatás.

Mike egy pillanatig csendesen ült.

- És mit ajánl, doktor Raynor? Raynor vállat vont.

- Valami olyasmit, amit csinál. Folytassa az életét! Tegye, amit tennie kell. Ne hagyja, ha felülkerekedjen magán. Most zaklatott, de rázza le magáról!

Mike bólintott.

- Tudja, mivel éppen arról beszél, hogy folytassam az életemet, az jutott eszembe, hogy van valami, amit meg akarok csinálni.

- Mi lenne az?

- Meg akarom tanulni a szervópáncél használatát. Amikor a flottával repültem kihagytam a lehetőséget, és azóta kábé ötszázszor megbántam. Úgy tűnik, ezen a vidéken jól jöhet némi túlélő-tapasztalat.

- Jól látja. - Raynor a csészéje pereme felett a riporter szemébe nézett. - Igen, azt hiszem van is egy tartalék kétszázas páncélunk. És mindaddig itt akarunk táborozni, amíg nem hallunk a tengerészgyalogosok felől. Ha tanulni akar, most megteheti.

Fél órával később Mike felöltözött a kantinsátor előtti területen. Tíz percbe telt összevadászni a szervópáncél részeit a menekültek rakományából, és újabb húsz perc kellett, mire rendesen fel tudta venni. Emlékezett, hogy Swallow három perc alatt magára öltötte a szerelését. Mielőtt járni akarsz, meg kell tanulnod mászni! - emlékeztette magát vigasztalásképpen.

Maga a páncél hasonlított a Norad II legénysége által használt felszerelésre. A kézifegyver-tűz számára sebezhetetlen volt, és ellátták egy korlátozott életfenntartó rendszerrel is. (A tengerészgyalogosok harci ruházata teljes körű rendszert kapott, akár űrsétát is tehettek benne.) A felszerelés tartalmazott egy alapvető nukleáris/biológia/vegyi fegyverek elleni pajzsot is. Ugyanakkor a standard tengerészgyalogos szerelésnél korábbi modell volt, gyakorlatilag antik darab. A helyi zsaruk alighanem a Konföderáció elfekvő készletéből vehették, kéz alatt.

A teljes páncél jó fél méterrel megnövelte Mike magasságát. A túlméretezett csizmák saját stabilizáló számítógépekkel voltak ellátva, hogy függőlegesen tartsák a testét. Először kissé vágott lágyékban, de aztán Raynor megmutatta azt a kart, amellyel hosszabbra engedhette a lábrészt tartó hevedereket. A védőfelszerelés hermetikusan zárható volt, és hét napig üzemelt a saját keringtető rendszere. A levegőben érződött egy kis feszültség, hogy vajon Mike megbirkózik-e a következő feladattal.

A vállrészt is túlméretezték, lőszertartókat és egy sor szenzort építettek belé. A hátizsákban jókora légkondicionáló lapult, amely elvonta a szervomotorok által fejlesztett hőt a testtől. A modernebb modelleket ellátták csillapítókkal is, hogy elnyomják a zajt és a hőkibocsátást, de ez régi gyártmány volt. A páncélzat megviselt volt, már vagy tucatszor javították.

Egyes részei kicsit szorosnak tűntek. Ezeken a helyeken széles pántok feszültek Mike karjára és lábára. Más területeket lazának és nyitottnak érzett.

- A szoros pontok a mentőrendszer részei - mondta Raynor, miközben beszíjazta a riportert. - Ha kap egy nagy találatot a karjába vagy a lábába, a pánt leszorítja a sérült részt, mint a sebész az eret az érfogóval. Elveszíti egy végtagját - vagy annak egy részét -, de túléli a sebesülést.

- Úgy érzem, mintha a karom alatt semmi sem lenne - mondta Mike.

- Igen, ezt a szervópáncélt a tengerészgyalogság feleslegraktárából szereztük. Ott kellene lennie a stimuláló tölteteknek, azokat viszont a kolónia milíciája nem használja. Túl sokan rákaptak a drogokra miattuk. - Bepattintotta az utolsó kapcsot, ezzel teljesen bezárta Mike-ot. A riporter előre-hátra dülöngélt, gólyalábakon álló teknősbékának érezte magát.

Raynor a saját szervópáncéljában volt, amely ugyanolyan megviseltnek és leharcoltnak tűnt, mint a riporteré.

- A páncél megállítja a legáltalánosabban használt lövedéket, bár egy jó tűpuska még átütheti. Ezért hord magával a legtöbb frontharcos C-14 Irnpalert, nyolcmilliméteres tüskéket tüzelő mesterlövész karabélyt.

- Most mi jön?

- Most sétáljon egyet! - mondta Raynor. Már több katona figyelte őket, lassan kialakult egy kisebbfajta tömeg a kantinsátor bejáratánál. A rendőrbíró ismét biccentett. -Gyerünk, vágjunk bele!

Mike szemügyre vette a vizorja peremén hunyorgó jelzéseket. Mivel elolvasta a hajón a használati útmutatót, tudta, hogy az apró fények azt közlik vele: minden a lehető legnagyobb rendben. Lépett egyet előre.

Próbaképpen megemelte az egyik hatalmas csizmát; azt várta, hogy a ruhában olyan érzés lesz lépni, mintha sárból húzná ki a lábát. A túl erős mozdulat miatt gyakorlatilag a derekáig felrántotta a szenzorokkal és tonnányi kábelívvel körbefogott lábat. Megpróbált korrigálni, és hátrahajolt. A szervók válaszképpen felvinnyogtak, a szerkezet dőlni kezdett, mire Mike elcsavarta a felsőtestét, aztán a következő pillanatban, jókora döndüléssel az oldalára zuhant.

Raynor az arca elé tartotta a kezét. Megpróbált bölcs képet vágni, de képtelen volt elrejteni az ujjai közül elővillanó vigyort. Mike észrevette, hogy a katonák között gazdát cserél néhány bankjegy. Óriási, szóval még fogadást is kötöttek! - gondolta keserűen.

A vizor peremén sárgára váltottak a jelzések. Mike rájuk pillantott, előásta az emlékezetéből a kézikönyvben leírtakat, és úgy döntött, a jelek azt közlik vele, hogy „hé, tökfej, eltaknyoltál!".

- Segítene valaki? - kérdezte.

- Jobb, ha egyedül próbálkozik! - Raynor hangján érződött, hogy remekül szórakozik.

Csodás! - gondolta magában Mike, és lassan, nehézkesen átfordult a hasára. Rájött, hogy egy kézzel is könnyedén feltolhatja magát, viszont elég nehezen húzta maga alá túlméretezett lábát. Végül sikerült függőlegeshez közeli pozícióba küzdenie magát.

- Remek - bólintott Raynor. - Most pedig járjon. Gyerünk!

Mike ezúttal inkább csoszogással próbálkozott, amire a szervópáncél lassú araszolással válaszolt. A csizmái narancsságra porfelhőt verve csusszantak előre felváltva. Körülbelül három métert csoszogott, aztán fordult, és újabb három méter következett. A második fordulóra már bízott magában annyira, hogy igazi lépéseket tegyen, és miután nem zuhant a földre, elkezdett normálisan mozogni. A kijelzők ismét zölden pislogtak az orra előtt; megkönnyebbült, hogy nem tette tönkre a páncélt. Annak is örült, hogy nem röhögte ki nagyon a zöldfülű személyzetet a Norad II fedélzetén látott gyakorlatok során.

Raynor odalépett a milicistákhoz, és egy automata karabéllyal tért vissza. Átnyújtotta Mike-nak. A riporter páncélkesztyűs keze összezárult a nagyobbik markolaton. A kisebbeket a páncélt nem viselő lövészek használták, mivel úgy mindkét kézre szükség volt, hogy egyensúlyban tartsák a hosszú csövet. A páncélban fél kézzel is könnyedén megtartotta.

- Lőjön bele abba a sziklába - mondta Raynor, és nem is próbálta letörölni a vigyort az arcáról.

Mike először azt hitte, hogy marsall csak jól szórakozik a mutatványán, de amikor felemelte a fegyvert, végiggondolta, hogy mit is csinál. Egy gólyalábakon álló teknősbéka készülődött lövéshez.

- Na, álljunk csak meg! - szólt Mike. - Hogyan kezeli ez a dolog a visszarúgást?

Raynor odafordult a milicistákhoz:

- Látjátok? Megmondtam, hogy okosabb, mint amilyennek látszik! - Néhány bolygólakó az erszénye után nyúlt. Aztán a marsall ismét Mike-ra nézett. - Merevedjen meg, álljon közepes terpeszbe, a térdét kissé roggyantsa be. A páncél ismeri a manővert, kompenzálni fogja a fegyver visszarúgását.

A riporter a szikla felé fordult. Felvette a leírt testhelyzetet, és elsütötte a fegyvert. A golyózápor kirobbant a csőből, és megszórta a sziklát. Kődarabok záporoztak a tér minden irányába. Mike látta, hogy a sorozat fehérlő sebhelyet man a kő felszínébe.

- Nem is rossz! - mondta Raynor, és ezúttal nem rejtette el a mosolyát. - Ez a szikla ezentúl kétszer is meggondolja, majd, hogy rátámadjon-e a tisztességes, istenfélő emberekre.

Mike úgy érezte, mintha levettek volna valami nagy terhet a válláról. Swallow meghalt, és idegen xenomorfok kóboroltak a menekültekkel teli pusztaságban. De most már legalább tehet valamit az ügy érdekében.

Ami őt illeti, megtett egy fontos, páncélozott első lépést.

Raynor emberei úgy tervezték, hogy a csoport együtt marad, amíg a tengerészgyalogosok nem teremtenek velük kapcsolatot. Mike úgy számolta, hogy velük maradhat körülbelül egy napot, esetleg kettőt. Aztán vagy szerez magának egy fuvart vissza a városba, vagy kitalálja, hogyan jusson vissza magától. A fenébe is, ha egyszer a zergekkel való összecsapásukról szóló hírek megjelennek a helyi csatornákon, a csoportjuk talán még előbbre is jut az evakuációs sorban. Másnap estig, a tengerészgyalogosok megérkezéséig nem aggódott a riport miatt.

Földet rázkódtató dübörgés közepette, úgy ereszkedtek alá a narancssárga égből, mint az acéltestű fúriák. A Konföderáció leszállóegységei megszállták a menekülttábor körüli kardinális pontokat, hogy megakadályozzák a menekülést. Amint a gépek leszálltak, felnyíltak az oldalukon az ajtók és kiözönlött belőlük a nehézpáncélt viselő, teljes harci szerelésben pompázó tengerészgyalogosok hadserege. Tűzvetők is voltak közöttük, plazmabázisú lángszóróval felszerelt, speciális gyalogosok. Az egyik leszállóegység gyomrából kicammogott egy Góliát lépegető, és őrpozíciót foglalt el a tábor távolabbi végén.

A tengerészgyalogosok villámgyorsan bekerítették a táborhelyet, és benyomultak a menekültek közé. Ha ösz-szetalálkoztak a helyi milícia tagjaival, felszólították őket a fegyverletételre és megadásra. A kolónia katonái meglepetten és elbizonytalanodva engedelmeskedtek.

Mike civil ruhájába és a porköpenyébe öltözve, Raynor sátra felé indult. Amikor odaért, a marsall éppen a video-képernyőjével kiabált:

- Elment az eszük? Ha nem perzseljük fel azt az átkozott harcálláspontot, az egész kolóniát eláraszthatták volna. Talán ha rászánta volna a drága idejét, hogy idejöjjön...

- Mármost, először is, szépen kérdeztem, fiam - csendült egy ismerős hang, amelynek hallatán Mike azonnal ledermedt. Az arcot nem látta, de jól tudta, hogy a vonal másik végén Duke ezredes beszél. - Nem csevegni jöttem ide. Most pedig tegyék le a fegyvert)

- Nem is lenne igazi konföderációs - morogta Raynor -, ha nem nehezítené meg a dolgunkat! - Előrenyúlt és bontotta a kapcsolatot, aztán Mike felé fordult. - Tipikus konföderációs gondolkodásmód. Elvégezzük helyettük a piszkos munkát, de természetesen bosszantja őket a versenytárs jelenléte.

Az ajtóban megjelent két, szervópáncélt viselő tengerészgyalogos.

- James Raynor marsall? Parancsunk van, hogy letartóztassuk hazaáruló tevékenységért...

- Igen, igen - sóhajtott Raynor. - Megkaptam a szerelmes levelet az ezredesüktől.

Azzal odadobta a fegyvereit az asztalra. Az egyik tengerészgyalogos nyomban eltüntette őket.

- És egy bizonyos Michael Liberty, az Univerzum Hírhálózat riportere is jelen volt a harcálláspont elleni támadásnál - mondta a tengerészgyalogos Mike felé fordulva.

- Nos, ő... - kezdte Raynor.

- Ő eltűnt - fejezte be a marsall mondatát Mike, és felmutatta a sajtóigazolványát. - A nevem Rourke. Helyi sajtó. Mickey tegnap este leadott egy riportot, aztán szó nélkül elszáguldott.

A tengerészgyalogos lehúzta az elcserélt azonosító kártyát a leolvasóján, aztán felmordult. Mike remélte, hogy a globális kommunikációs hálózatban tátongó lyukak megakadályozzák, hogy Rourke fényképe eljusson a katona leolvasójára.

- Mr. Rourke! - szólalt meg a tengerészgyalogos. - Pillanatnyilag tiltott területen tartózkodik. Azonnal távoznia kell!

- Mi a fene... - próbálkozott Raynor, de Mike ismét a szavába vágott.

- Természetesen, uram. Azonnal indulok! A katona folytatta:

- Emlékeztetnem kell, uram, hogy a katonai törvények értelmében a katonai cenzorok minden tudósítását átvizsgálják. Minden egyes hazaáruló írást jelentenek, és a törvény teljes erejével lesújt az ilyen anyagok szerzőjére!

- Ahogy mondja, ember. Pardon: uram - bólintott Mi-ke.

Raynor odakiáltott Mike-nak.

- Hé, Rourke, az lesz a legjobb, ha elviszi a motoromat! -Odadobta a kulcsot a riporternek. - Úgy néz ki, egy darabig nem lesz rá szükségem.

- Én is attól tartok, uram - mondta Mike.

A rendőrbíró kemény pillantást vetett a riporterre.

- És ha találkozik azzal a Libertyvel - mondta elszánt hangon -, mondja meg neki, elvárom tőle, hogy kezdjen valamit ezzel a zűrzavarral. Értette?

- Hangosan és tisztán, uram - kiáltott vissza Mike -, hangosan és tisztán!

Ezek után Mike egyetlen pillanatra sem lazított, amíg nem távolodott jó öt kilométeres távolságra a menekülttábortól. Amikor elindult, Raynor embereit éppen beterelték a leszállóegységekbe. Ha Duke követi a Konföderáció standard eljárását, felrepítik őket egy orbitális pályán keringő börtönhajóra.

Mike azzal nyugtatta magát, hogy odafent legalább némileg védve lesznek a zergektől és a protossoktól.

Eredetileg azt tervezte, hogy visszatér a városba, elkap egy felszálló hajót, aztán, miután visszér a Tarsonisra, Handy Andersonra bízza a tiltott helyen való tartózkodása során felszedett anyag válogatását. De nem hagyta nyugodni a tény, hogy ezzel hagyja megrohadni Raynort a börtönhajón. A marsall egyike volt a régi vágású, megbízható öregfiúknak, akik szemlátomást továbbra is léteztek itt, a Peremvilágokon. Tisztességes ember volt, ráadásul megmentette az életét az Anthem bázison.

Egy pillanatra Swallow hadnagy arca is felvillant az agyában. A nő is segített neki, ám ő cserbenhagyta. Raynor szavai ellenére felelősnek érezte magát. Akkor most Raynort is cserbenhagyja?

- A cserbenhagyás ritka ocsmány szó - morogta magának, és érezte, képtelen lesz Duke szerető gondoskodására hagyni a marsallt. Mire elérte a város határát, már tudta, hogy visszamegy a Norad H-re, és elrendezi a dolgot az ezredessel.

A pokolba is, lehet, hogy közös cellát kapunk! - gondolta.

A várost időközben teljesen kiürítették, még a főbejáratoknál álló ellenőrző pontokat is megszüntették.

Az utcák abnormálisan néptelenek voltak, még a Konföderáció csapatai is eltűntek. Az üres utcák felett lebegve azon gondolkodott, vajon mi történhetett a kávéházban összeverődött sajtócsapattal. Vajon ott voltak még, vagy őket is kihajították egy, a pusztában rögtönzött szeméttelepre?

A következő pillanatban hangos csattanást hallott, a Keselyű megvonaglott alatta. Hátrapillantott és meglátta, hogy egy másik sikló van mögötte. Az idegen gép ráközelített, és meglökte a bal hátsó lökhárítóját. A lesötétített szélvédőn keresztül Mike látta, hogy az agresszív gép pilótájának sziluettje a fülére mutogat. Ez volt a „kapcsold be a rádiót, te szerencsétlen!" felszólítás általános jelzése.

Mike beüzemelte a kommunikációs egységet, és a képernyőn megjelent Sarah Kerrigan arca.

- Kövessen! - csattant a nő hangja.

- Megpróbált kinyírni?

- Ostoba kérdés, tekintetbe véve, hogy maga máris halott.

- Mi van? - dadogta Mike.

- Egy órával ezelőtt elfogtam egy jelentést. Arról szólt, hogy valami terrorista, egy lopott tűzvető páncélban megtámadott egy riportereket szállító buszt. A jelvényeik és kártyáik alapján azonosították az áldozatokat. Gratulálok, az igen előkelőnek számító első helyen említik a nevét a gyászjelentésben!

- Ó, istenem! - nyögött Mike. Úgy érezte magát, mintha rázuhant volna a szétégetett busz. Rourke-nál volt az azonossági kártyája. Átvillant az agyán, hogy íme, még ilyen távolságba is utánanyúlnak az építkezési botrány szereplői.

Kerrigan felnevetett.

- Ennek semmi köze a tarsonisi építkezéshez, maga sajtóhiéna! Egy helyi ismeretlen szeretné holtan látni magát. Túl sokat tud, Mr. Liberty!

- Ezt meg hogy érti? - Mike gyomra felkavarodott. Egy légköri zavar néhány pillanatra összekuszálta a képet.

- Úgy értem, hogy a terepről leadott tudósítása rádöntötte a házat a bolygó milicistáira. Fájdalmasan feltűnő a tény, hogy ők, és nem a tengerészgyalogosok ütköztek meg a zergekkel, így aztán Duke letartóztatta és bolygókörüli pályára küldte a helyi csapatokat. Azt akarja, hogy a terület teljesen kiszolgáltatott legyen. Nem nyilvánvaló? Ha segíteni akar a helyieken, akkor kövessen!

Mike megrázta a fejét.

- És ha nem?

- Akkor felborítom, és kivonszolom az ülésből - recsegett a hangszóró. - Jesszusom, maga úgy vezet, mint a nagymamám!

Azzal Kerrigan Keselyűje előrehúzott és vett egy gyors bal kanyart. Liberty követte, és hirtelen ráébredt a szomorú tényre, hogy milyen széles, amatőrre valló ívben kanyarodott.

Egy raktárakkal teli iparnegyed felé tartottak. Az épületek java része nem volt egyéb, mint négy csupasz fal. Kerrigan járgánya besiklott az egyik ilyen épületbe. Mike is behajtott, és a nő villámgyorsan becsukta mögötte a kaput.

- Elég veszélyes volt, ahogy belém ütközött - szólt szemrehányóan Mike, miközben kiszállt a Keselyűből. -Bizonyára kiváló pilótának képzeli magát.

- Az vagyok. És jól bánok a késsel. Meg a lőfegyverekkel is. Ezt úgy lopta? - kérdezte a motor felé intve.

- Egy barátomtól kaptam.

- A barátja jól állhat felszereléssel. Megnyugodhat, ez biztonságos ház. Van még egy kis dolgunk, az előtt hogy belevágunk.

Mielőtt Mike megmoccanhatott volna, Kerrigan odakapott, és letépte a nyakából a sajtóigazolványokat. Egyetlen sima mozdulattal feldobta a kis köteget a levegőbe, előrántott egy hordozható lézervetőt, és amikor az igazolványok elérték a röppálya legmagasabb pontját, megsütötte őket. Az olvadt maradványok halk koppanással landoltak a betonpadlón.

- A sajtóigazolványokat bárki lekövetheti. Ez megmagyarázza, hogy miért történt szerencsétlenség azzal a férfival, akinél ott voltak az ön eredeti okmányai. Előbb-utóbb rá fognak jönni, hogy életben hagytak egy tudósítót, és akkor a nyomába erednek. Most pedig jöjjön velem. Össze kell raknom egy készüléket.

Megfordult, magára hagyta a zavartan motyogó Mike-ot, majd munkához látott a raktár hátsó részében.

- Nézze, nagyon jól tudja, hogy nem bízhat meg Duke-ban és az embereiben. Akkor legalább megtenné, hogy meghallgat egy másik véleményt is? - Kerrigan lehajolt, hogy ellenőrizzen néhány csatlakozót.

Mike felismerte a készüléket.

- Hiszen ez egy komplett holo cucc! - szisszent fel.

- Művészi kivitelezés! - mosolygott rá Kerrigan. - a parancsnokom elég vagyonos ahhoz, hogy megszerezze a legjobbat.

- Tényleg az lehet, ha megengedhet magának egy saját telepatát.

Kerrigan a másodperc törtrészére megdermedt, de ez is elég volt ahhoz, hogy Mike elmosolyodjon.

- Nos, igen - mondta a nő -, szóval nem titkoltam elég jól a dolgot, ugye?

- Először arra gondoltam, a rajongóim közé tartozik -bólogatott Mike -, de miután véletlenül rám talált, miközben behajtottam a városba, ezt már kicsit nehéz volt elhinni. Úgy tudtam, hogy csak a Konföderáció haditengerészetében szolgáló lidércharcosok telepaták.

- Nos, egykor magam is az voltam. Belefáradtam és kiszálltam.

- Nekem nincs szükségem telepátiára, hogy meglássam, mit lehet kihozni egy riportalanyból. - Mike megadón vállat vont és hozzátette: - Nem egy jó meló, amit ott hagyott. Mindig is azt hittem, hogy a telepatákon vannak árnyékolók, hogy megvédjenek minket, normális népeket.

- Másképp fest a helyzet - mondta Kerrigan egy árnyalatnyi keserűséggel a hangjában. - Az árnyékolókra azért van szükség, mert távol tartják a maguk gonosz gondolatait az én elmémtől. Elég kemény dolog, ha mindenkiről tudja maga körül, hogy bizonyos szinten megbízhatatlan. - Kemény pillantást vetett Mike-ra, a zöld szemek felszikráztak. - A fürdőszoba a hátsó sarokban van. És nem, nincs ablak, amin keresztül leléphet. Nem szívesen lőném át a térdeit, hogy itt tartsam, de megteszem ha kell!

- De miért én? - morogta Míke, miközben a fürdő felé indult.

- Azért, maga ostoba - kiabálta felé Kerrigan a termen keresztül -, mert fontos nekünk. Most pedig púderezze be az orrát és jöjjön vissza.

Mire Mike visszatért, a nő befejezte a holografikus készülék összeállítását. Teljes vetítőlappal rendelkezett, mégis elfért néhány bőröndben.

- Nos, szerintem: nem - mondta a nő, miközben Mike megközelítette.

- Nem előnyös egy riporternek, ha olvas az elmékben? - kérdezte Mike, és próbált hozzászokni a telepatával való beszélgetés furcsa élményéhez.

- Nem - Kerrigan hevesen rázta a fejét -, a legtöbb, amit látok, közvetlenül a felszín alatt lapul, és eléggé sikamlós. Állati igények, meg az összes szemét. És titkok, de még mennyi! A fene egye meg, az egész életem a titkokról szól, pedig nagyon unom már őket!

- Sajnálom - mondta Mike, de rögtön rájött, nem tudja, vajon tényleg így gondolja-e, vagy csak udvariaskodott.

- Igen, tényleg így gondolja - legyintett rá a nő. - Még csak nem is tudja, hogy így érzett. És nem, nincs nálam cigaretta. Kész vagyunk!

Megérintett egy kapcsolót, és halkan beleszólt egy mikrofonba. A holografikus adóvevő alsó lemeze felzümmögött, és kibontakozott előttük egy pulzáló emberi alak. Úgy tűnt, mintha magából a fényből faragták volna ki a masszív felépítésű, széles vállú, katonai stílusú egyenruhát viselő férfit. Az arca először csak elmosódott folt volt, aztán kialakult a bozontos szemöldök, az erős pofacsont, a hatalmas bajusz, és az előreugró áll. A haja fekete volt, őszes tincsekkel, de még több volt benne a fekete szál, mint az ősz.

Mike azonnal felismerte az illetőt. Számtalanszor látta már az arcát a Konföderáció által kibocsátott körözési plakátokon.

- Mr. Liberty, nagyon örülök, hogy esetleg csatlakozik hozzánk - köszöntötte a fénylő alak. - Arcturus Mengsk vagyok, a Korhal Fiai vezetője. Szeretném felkérni, hogy lépjen be közénk!

7

Alkuk

Arcturus Mengsk. A név, amely a terror, az árulás és az erőszak szinonimája. Az élő példája annak, hogy az eredmény igazolja az eszközöket. Az Emberi Konföderáció orgyilkosa. Korhal IV felrobbantott világának hőse. Az univerzum királya. A vérszomjas barbár, aki nem tűri, hogy valami vagy valaki az útjába álljon.

Emellett vonzó, művelt és intelligens. Amikor a közelében vagy, érzed, hogy csakugyan meghallgat, hogy számít a véleményed, és fontos vagy neki, ha egyetértesz vele.

Lenyűgöző.

Gyakran úgy éreztem, hogy amikor a Mengskhez hasonlatos férfiak kiterjesztik a maguk valóságtorzító buborékjait, akkor azok, akik belekerülnek ebbe a vonzásba, átjutnak egy másik dimenzióba, ahol hirtelen értelmet nyernek mindazon pokoli dolgok, amiket mond, és amiket tesz.

Legalábbis mindig ilyen hatást váltott ki belőlem.

A Liberty-kiáltvány

Az izzó alak pillanatnyi szünetet tartott, majd folytatta:

- Van valami baj a kapcsolattal, hadnagy?

- Hangosan és tisztán vesszük, uram - felelte Kerrigan.

- Hall engem, Mr. Liberty? - kérdezte Arcturus.

- Hallom, uram - válaszolta Mike -, csak éppen nem tudom, hogy elhiggyem-e, amit hallok. Maga a leggyűlöltebb ember a Konföderációban.

Arcturus Mengsk felnevetett, és egymásba fonta a kezeit széles, lapos hasa előtt.

- Megtisztel vele, de azt kell felelnem, hogy csak a Konföderáció elit köreiben számítok a leggyűlöltebb embernek. Azoknál, akik szent küldetésüknek tekintik, hogy az uralmuk alá hajtsanak mindenki mást. Azoknál, akik száműzik a másként gondolkodókat. Én túléltem a számkivetést, és ezáltal veszélyt jelentek rájuk.

Mengsk hangja meleg, balzsamos szellőként söpört végig Mike-on. A férfi minden egyes szavából és a modorából is a „politikus" szó üvöltött. Itt volt az a lény, aki otthonosan mozgott volna a Tarsonis városi tanácsában, vagy tökéletesen elvegyülne a Konföderáció régi Családjainak zártkörű rendezvényein.

- Rengeteg riportert ismerek, akik szeretnének beszélgetni magával - mondta Mike.

- Remélem, maga is köztük van! Sok-sok éve a rajongója vagyok. Be kell vallanom, meglepett, amikor megláttam a maga illusztris nevét a katonai tudósítások alatt.

- Azért van néhány enyhítő körülmény! - Mike rántott egyet a vállán.

- Elhiszem! - bólintott Mengsk, és újabb mosoly jelent meg hatalmas, dús bajusza alatt. - Ugyanakkor attól tartok, az én csavargó életmódom megakadályozza egy tisztességes riport elkészítését. Ráadásul azon keveseket, akiknek sikerült,

rövidesen ellehetetlenítette a Konföderáció. Azt hiszem, jól tudja, hogy mire gondolok!

Mike Rourke-re gondolt, aki meghalt az ő sajtóigazolványa miatt. Aztán eszébe jutott Raynor orbitális pályára zárt népe, és a talán soha meg nem jelenő leszállóegységekre váró menekültek serege. Bólintott.

- Tudom, hogy a hírnevem megelőz, Michael. - Mengsk kissé kihúzta magát. - Szólíthatom Michaelnek?

- Ha úgy tetszik...

Újabb, félig leplezett mosoly suhant át a gerillavezér arcán.

- És be kell vallanom, teljességgel rászolgáltam a hírnevemre. A Konföderáció szemében én terrorista vagyok, a régóta fennálló rendet bontogató káosz ügynöke. Az apám Angus Mengsk volt, aki elsőként vezette a Korhal IV népét egy, a Konföderáció elleni lázadásra.

- És a bolygó pusztulásával fizetett érte! Arcturus Mengsk elkomorodott.

- Igen. A szellemeik velem vannak életem minden egyes napján. A Konföderáció rebelliseknek és forradalmároknak bélyegezte őket, de ahogy azt maga is jól tudja, a győztes az, akinek megadatik a történelem írásának luxusa.

Mengsk elhallgatott egy pillanatra, de Mike nem reagált. Nem mondta, hogy egyetért, de azt sem, hogy nem. A terroristavezér folytatta:

- Nem kérek bocsánatot a Korhal Fiai által elkövetett akciók miatt. Az én kezem is véres, de még messze járok a harmincötmilliótól. A Konföderáció ennyi életet szüntetett meg a Korhal IV-en.

- Ez a megcélzott mennyiség? - kérdezte Mike, rést keresve a politikából kovácsolt vértezeten. Haragos fellob-banást várt, vagy gyors cáfolatot.

Ehelyett azonban Mengsk röviden felkacagott.

- Nem. Remélni sem merem, hogy felvehetem a versenyt az Emberi Konföderáció könyörtelen bürokráciájával. Ők a Régi Föld zászlaját lengetik, de egyetlen ősi kormányzat sem tolerálná azokat az emberteienségeket, amelyeket a Konföderáció megszokott, hétköznapi üzletmenetnek tekint. Nem beszélve arról, hogy azokat, akik riadót fújnak, vagy erőszakos úton elhallgattatják, vagy arra kényszerítik, hogy bekapcsolódjanak a kormányzat sötét üzelmeibe.

- Ezek lennénk mi, a sajtó képviselői - állította Mike, Handy Anderson magasban székelő irodájára gondolva.

Arcturus Mengsk vállat vont.

- Lehet, hogy magukra ismert, bár én nem erőltetném a kérdést. Tudom, hogy ön azon kevesek egyike, akik nem riadnak vissza az igazság keresésétől.

- Szóval, ez az egész - intett Mike a nő és a készülék felé -, egy interjúlehetőség akar lenni?

A gerilla ismét felnevetett.

- Később majd arra is szakíthatunk időt, de pillanatnyilag sokkal sürgetőbb dolgunk is akad. Ismeri a pusztaságban létesített menekülttáborokban uralkodó viszonyokat?

- Láttam néhányat - bólintott Mike. - Kiürítették a városokat, és az emberek jelenleg a semmi közepén várják a Konföderáció szállítóegységeit.

- És mit szólna ahhoz, ha azt mondanám, egyetlen ilyen hajó sem létezik?

Mike pislantott. Hirtelen rájött, hogy Kerrigan élénken figyeli.

- Aligha hinném el. Lehet, hogy késnek, de nem hagyják sorsára az itteni lakosságot.

- Pedig attól tartok, hogy így áll a helyzet - sóhajtott Mengsk. Mike erősen vágyott egy nagy hatótávolságú telepátia-összeköttetésre, hogy behatolhasson a férfi jó modorból szőtt külső burka alá. - Egyetlen ilyen hajó sem tart errefelé. Valójában Duke ezredes az elmúlt néhány nap során hatékonyan szétzúzta a bolygó védelmi létesítményeit. Ezzel egy időben felkészült arra, hogy a protossok megjelenésének első jelére visszavonuljon. Akkor is eltűnne, ha a zergék elsöprő fölényre tennének szert.

- Maga mit tud a protossokról és a zergekről? - kérdezte élesen Mike.

- Többet, mint amennyit szívesen bevallanók - mondta Mengsk zord mosollyal. - Elég annyit mondani róluk, hogy ősi fajok, és gyűlölik egymást. Az emberi fajért sem rajonganak túlságosan. Ezen az alapon meglehetősen hasonlítanak a Konföderációra.

- Láttam munka közben a protossokat és a zergeket -mondta Mike. - Alig hinném, hogy bármiben is hasonlítanának az emberhez.

- Azzal együtt sem, hogy a Konföderáció azt tervezi: sorsára hagyja a Mar Sara lakosságát? Hogy hagyják, hadd rohanják le őket a zergék alulról, és hadd párologtassák el a protossok felülről? Ez a naprendszer nem más, mint a Tarsonis bürokratáinak gigászi petricsészéje. Meg akarják figyelni az idegenek párbaját, hogy kitalálhassák, hogyan menthetik meg a saját birodalmukat. Maga - mint ember -képes lenne egyszerűen félreállni, és végignézni mindezt?

Mike a Chau Sara felszínén látott halálos, ragyogó szivárványra gondolt.

- Maga tudja a megoldást - mondta. Inkább kijelentett, mint kérdezett. - És valahogyan nekem is közöm van hozzá.

- A forrásaim bőségesek, bár korántsem korlátlanok -mondta Arcturus Mengsk hirtelen, egy kitörni készülő vihar intenzitásával. - A saját hajóim errefelé tartanak, hogy elszállítsanak a rendszerből annyi embert, amennyit csak tudnak. Kerrigan meghatározta a legtöbb tábor helyzetét, és szétterített annyi konföderációellenes propagandát, hogy hősökként fognak üdvözölni minket. Kapcsolatban állok a bolygó kormányzatának egy bizonyos részével. De szükségem van egy baráti arcra, hogy meggyőzzük őket békés szándékaink felől.

- És itt jövök én.

- Itt jön maga - bólintott Mengsk. - Magát is megelőzi a hírneve!

Mike elgondolkodott. Emlékezetébe idézte a lábuk alatt hemzsegő zergeket és a fejük felett lebegő protossokat.

- Nem csinálok propagandát magának - mondta végül.

- Nem is ezt kérem. - Mengsk széttárta a karjait, mintha keblére akarná ölelni.

- És megírom, amit láttam!

- Ami máris több, mint amennyit a Konföderáció megengedett magának a katonai szigorítások miatt. Egy ilyen kaliberű újságírótól nem is várnék kevesebbet.

Újabb szünet következett.

- Ha van valami, amit megtehetnék magáért... - mondta végül Mengsk.

A riporter Raynorra és az embereire gondolt.

- Nos, van néhány... társam... a Konföderáció fogságában.

Mengsk kérdő pillantást vetett Kerriganre.

- Helyi milícia és rendfenntartó erők, uram - válaszolta a nő. - Elfogták és egy börtönhajóra szállították őket. Ha kell, be tudom mérni a helyzetüket.

- Hmm. Nem apró szívességet kér, Michael. - Mengsk megvakarta az állát, de Mike azonnal tudta, hogy máris elhatározta magát. - Rendben, de magának is segítenie kell. Először azonban...

- Tudom - vágott közbe Mike, és megvonta a vállát. -Meg kell írnom a maga elvetemült sajtóközleményét.

- Pontosan - erősítette meg Mengsk, és kacsintott. -Ha megegyezünk, Kerrigan hadnagy gondjaira bízom a részleteket.

A fénybe burkolózó alak elillant. Mike mélyet sóhajtott.

- Most is olvas a gondolataimban? - kérdezte végül a nőtől.

- Nehéz nem tenni - felelte nyugodtan Kerrigan.

- Akkor azt is tudja, hogy nem bízom benne!

- Tudom - válaszolta Mengsk hadnagya -, abban viszont biztos lehet, hogy maradéktalanul teljesíteni fogja az alku ráeső részét.

A Merrimack börtönhajó egy régi, Leviatán-osztályú csatacirkáló volt. Az életfenntartó rendszereket és a térhajtóműveket leszámítva már leszereltek róla minden mozdíthatót, ráadásul a megmaradt készülékek is megbízhatatlanul üzemeltek. Miután kitört a térgörbületből, még a hajtóműveit is kikapcsolták, és vontatóhajók juttatták a Mar Sara északi pólusa feletti, magas keringési pályára. A rekeszeiben fegyvertelen emberek várták a sorsukat. A foglyokat különféle okok miatt gyűjtötték be, de abban megegyeztek, hogy valamennyiüket túl veszedelmesnek tartották, hogy a felszínen maradhassanak. Rengeteg milicista, számos marsall, és jó néhány szókimondó helyi vezető került a hajóra.

A zárt válaszfalak mögé zsúfolt foglyok nem tudhatták, hogy csupán maroknyi őr, a szokásos személyzet töredéke felügyeli őket. Nem tudták, hogy a fontos tisztek java része már lelépett, és az elmúlt napokban a Mar Sarához érkező hajók közül már csak a Norad II maradt orbitális pályán.

Elias Tudbury kapitány, a Merrimack fedélzetén maradt rangidős tiszt mogorván fürkészte a dokkológyűrűt pásztázó monitorokat. Az utolsó járat már legalább egy órája esedékes lett volna, és ha az éterben keringő mendemonda igaz, akkor a protossok, a maguk villámló fegyvereivel, bármikor rajtuk üthettek.

Tudbury kapitány nem azért maradt ilyen sokáig egy börtönhajó parancsnoki posztján, mert kitette magát bármiféle veszedelemnek. Miközben a komp lassan oldalazott a dokk felé, kényelmetlenül toporgott a helyén. A mellette álló kommunikációs tiszt a frekvenciákat ellenőrizte.

Úgy gondolta, minél hamarabb érkezik a komp, annál hamarabb leléphet innen a legénység maradékával együtt, sorsára hagyva a foglyok seregét.

A feje felett megreccsent a hangszóró.

- Börtön ha... negyvenötös dokk... lesz... kér. Szabad... - A többi beleveszett a statikus zajba.

A kommunikációs tiszt megkocogtatta a fejhallgatóját, és beleszólt a mikrofonjába.

- ismételje az adást öt-négy-hat-hét. Ismételje meg az adást!

A hangszóró továbbra is erősen sistergett és recsegett.

- ...tön... hat-hét... leszállási... élyt... szabad... - A többi megint elveszett.

- Mondja újra, öt-négy-hat-hét - erőlködött a kommunikációs tiszt. Tudbury majdnem felrobbant a türelmetlenségtől, de a híradós hangja nyugodt volt és gépies. -Kérem, ismételje!

- Interferencia... - jött a válasz. - Kilépünk és... később.

- Nem, azt már nem! - csattant Tudbury. Odanyúlt a katonája mellé, és felkattintott egy kapcsolót. - Ötvennégyhatvanhetes komp! Engedélyt megadom, leszállhatnak! Jöjjenek már, és vigyenek el minket erről a bárkáról!

A hidraulikák vadul sziszegtek miközben a két hajó összekapcsolódott. A kommunikációs tiszt a standard protokoll áthágása miatt vitázott a kapitánnyal.

- De ez nem standard helyzet! - csattant Tudbury. Már félúton járt a dokk felé, teletömött málhazsákja a hátán himbálózott, ahogy megszaporázta a lépteit. - Kapja maga is a holmiját, és tűnjünk el erről a roncsról!

A légzsilip ajtaja félresiklott, és Tudbury kapitány egyenesen egy nagy kaliberű gránátvető csövébe nézett. A fegyver másik végét egy karcsú, copfos férfi markolta, aki erősen hasonlított valakire, akit Tudbury az ÜHH-n szokott látni.

- Búúú! - kiáltott rá Michael Liberty.

Röpke tíz percbe telt legyűrni a legénység többi tagját. A legtöbbjük csupán málhazsákot szorongatott a kezében, és valamennyien nagyon szerettek volna máshol lenni. Újabb húsz percet igényelt, hogy rávegyék őket a hajtóművek begyújtására, és arra, hogy elvigyék a Merrimackeí a bolygókörüli pályáról. Raynor és az emberei Libertyvel együtt átszálltak a kompra.

- Be kell vallanom - mondta a korábbi marsall -, hogy amikor azt mondtam magának: csináljon valamit, ezt azért nem vártam!

Mike Liberty elvörösödött.

- Fogalmazzunk úgy, hogy üzletet kötöttem az ördöggel, és ennek önök látták hasznát.

Mintegy végszóra, megjelent a komp képernyőjén Arcturus Mengsk arca.

- Gratulálok, Michael. Feltétlenül tudósítania kell a sikereinkről is, akárcsak az erőfeszítéseinkről. Mar Sara népe tárt karokkal várt minket. A hajóink jelenleg is az evakuáltak kimentésén fáradoznak. Rá kellett jönnöm, hogy még Duke ezredes sem vezényel tüzet egy ártatlanokkal teli hajóra, és arra is, hogy az események váratlan fordulata rendesen felbosszantotta.

Raynor a képernyő felé hajolt.

- Mengsk? Itt Jim Raynor. Szeretném megköszönni a segítségét, hogy kihozott minket abból a ketrecből.

- Á, Raynor marsall! Michael szemlátomást igen nagyra tartja önt és az embereit. Tudja, azon gondolkodom, hogy vajon hajlandóak lennének-e segíteni nekem egy kisebb ügyben? - Mengsk mosolya betöltötte a képernyőt.

- Na, várjunk csak egy kicsit, Mengsk! - kapta fel a fejét Mike. - Megállapodtunk valamiben, és mindketten teljesítettük a ránk eső részt!

- És az üzletnek ezzel vége, Michael - folytatta a terroristavezér, aki megmentette egy bolygó lakosságát. - De most szeretnék felajánlani egy hasonló egyezséget a korábbi marsallnak és az embereinek. Valami olyat, ami reménveim szerint valamennyi embernek javára válik.

8

Zergék és protossok

Könnyű lenne kijelenteni, hogy Arcturus Mengsk mesteri manipulátor volt - mert az volt -, vagy hogy szabályosan megtévesztett másokat, mert azt is megtette. De hiba volna elutasítani minden személyes felelősséget azért, mert valaki belehullott a hálójába.

Most már a könnyelműség magasiskolájának tűnik, hogy valaha is üzletet kötöttünk ezzel az emberrel, áe gondoljanak bele a Sara rendszer pusztulásakor előállt helyzetbe.

Az egyik oldalon álltak az agyatlan zerg fenevadak, a másikon a protossok szentségtelen dühe. És a kettő között álltál te, az Emberi Konföderáció kriminális bürokráciájának súlya alatt nyögve, amely képes volt leírni két bolygó lakosságát, hogy információt gyűjtsön az ellenségeiről.

Ennyi ördögi dologgal az univerzumban mit számított, hogy eggyel több vagy kevesebb az ellenségek száma?

A Liberty-kiáltvány

A Jacobs telep egy hegyoldalba épült, Mar Sara nagyobb városaitól távol, a bolygó másik oldalán. Nem szerepelt a Michael Liberty által fellelt archívumokban, de Mengsk tudott a létezéséről.

Valahol a telep mélyén volt egy adatokkal teletömött számítógép. A terroristavezér azt mondta, nem tudja, milyen jellegűek az adatok, de abban biztos, hogy fontosak. Azt is tudta, hogy szüksége van rájuk, és azt is, hogy Raynor meg fogja szerezni neki.

Mindez elgondolkodtatta Mike-ot. Vajon mit tud még a terrorista? A Chau Sara mély kráterein is eltöprengett. Vajon léteznek hasonló helyek ezen a bolygón is, amelyek a legtöbb ember számára ismeretlenek, de a protossoknak jelentenek valamit? Vajon Mengsk ezekről is tudott?

Liberty hirtelen úgy érezte, mintha egy szőnyegbombázás alá vett célterület kellős közepén állna, és a bombázók már megjelentek volna a horizonton.

A bolygó kezdett felbomlani. A Raynort és katonáit szállító leszállóegységek képernyőin láthatták a pusztítást. A korábbi termőföldeket több mérföld hosszúságban ellepte egy kúszónövényszerű valami. Egy élő, pulzáló organizmus borította a talajt, mely indáival egészen mélyre, a sziklás rétegekig lehatolt. Torz gombákhoz hasonló, különös objektumok tarkították a tájat; skorpiószerű teremtmények vonszolták magukat előre, és felzabáltak mindent, ami az útjukba került. A nagy, kígyószerű hydralisk-fenevadak nyúzott kutyaszerű zerglingeket tereltek a síkságokon. És egyszer a horizonton megjelent egy repülő tárgy is, ami úgy festett, mint valami szárnyas, organikus ágyú.

A kúszó organizmus egyelőre nem érte el a Jacobs telepet, de a különös zerg tornyok már megjelentek a közelében. A telep főkapuja nyitva állt, és a személyzet tagjai futva menekültek kifelé a komplexumból. Amikor a leszállóegységek kirakták Raynor csapatát, tűz alá vették őket.

Liberty még az alacsony technikai szintű harci szervópáncél viszonylagos biztonságában is habozott pár pillanatig.

Ezf nem Mengsk kedvéért teszem - mondta magának -, hanem Raynorért!

A tengerészgyalogos őröket sokkal inkább érdekelte a menekülés, mint a harc, így Raynor egysége könnyedén szétkergette őket. Michael Liberty követte a testes, páncélos alakokat a bázis belsejébe.

Mihelyt beléptek, megerősödött az ellenállás. A falakra szerelt elhárító ágyúk lövedékzáporral fogadták őket. Minden sarokra jutott néhány, a falból vagy a padlóból előugró löveg. Mire Raynor észbekapott, már két embert vesztett.

- Találnunk kell egy kontrollszámítógépet! - kiáltotta Mike.

- Igen - értett egyet Raynor -, de fogadni mernék, hogy az ágyúk másik oldalán lesz!

Kilépett a folyosóra, széles, legyezőforma ívben szétterített egy sorozatot, és leszedte a néhány másodperccel korábban még láthatatlan célpontokat. Mike olyan közelről követte, ahogy csak merte. Készenlétben tartotta saját automata karabélyát, de mire befordult a sarkon, Raynor már egy füsttel borított átjáróban állt. Elszenesedett lövegállások izzottak a falakon és a padlón.

Harminc méterrel távolabb újabb kereszteződés következett. Újabb lövegtorony ugrott elő a padlóból, mint valami mechanikus ürge, és tűz alá vette a járatot.

Raynor és Liberty bebukott az egyik oldalsó ajtón, az osztag három másik tagja egy másikon. Az utolsó nem mozgott elég gyorsan, a lövedékek telibe kaszálták. Előreesett, de a zuhanását lelassította a sisakját és szétroncsolt mellkasi páncélját ostromló golyók zápora. - Oké, ezt is el kell kapnunk! - mondta Raynor.

- Várjon! - csattant fel Mike. - Azt hiszem, találtam valamit!

A masina egy tipikus kommunikációs központra hasonlított. Mindkét oldalára képernyőket szereltek, és tengernyi gombot illetve kapcsolót zsúfoltak a kezelőpanelekre. A képernyőkön olyasmit láttak, ami erősen emlékeztetett a telep alaprajzára.

- Ez egy térkép - állapította meg Raynor.

- Telitalálat! - vigyorgott Mike. - Még annál is jobb, ez egy olyan térkép, aminek jó hasznát vesszük!

A monitorokon számos terület vörös fénnyel villogott. Ezek azokat a pontokat jelezték, ahol már a támadók voltak az urak. Más területeken zöld csillagok hunyorogtak, például a helyiség ajtaja előtti folyosón is. Ezek valószínűleg az aktív védelmi pontokat szimbolizálták.

- Rendben! - mondta Mike. - Mit tud a komputerekről?

- Egyszer kicseréltem a Keselyűmön a fedélzeti számítógépének memóriapaneljét - mondta Raynor.

- Pompás!

Mike saját tapasztalata abból állt, hogy egy alkalommal megjavított egy viszonylag bonyolult kommunikációs egységet, méghozzá a terepen, de nem fejtette ki bővebben a véleményét. A tengernyi billentyűt és kapcsolót fürkészte. Valamennyit megszámozták, de nem mellékeltek listát a számok jelentéséről.

Megnyomott egy billentyűt, mire a képernyőn kialudt az egyik zöld csillag. Megnyomott egy másikat, és elenyészett egy újabb csillag. A sikeren felbuzdulva, vad tempóban nekilátott a gombok nyomogatásának. Körülbelül tizenöt másodperc múlva elhallgatott a folyosón dörgő robaj.

- Szép munka - intett neki Raynor.

- Nézzük mit csinál a többi!

Mike megragadott egy apró, kétállású kapcsolót, és átfordította. Valahol a komplexum mélyén felüvöltöttek a szirénák, és a padló vibrálni kezdett a lábuk alatt.

- Mi a szentséges isten volt ez? - kérdezte Raynor.

- Azt jelzi, hogy kimerítettem a mai napra járó szerencseadagomat! - Mike széttárta a karjait.

- Akkor miért csinálta?

- Úgy tűnt, megfelelő intézkedés, a megfelelő időben. Raynor csalódottan felsóhajtott.

- Erről a terminálról le tudja tölteni a keresett adatokat?

Mike megrázta a fejét, és végigfuttatta az ujját a telep sematikus rajzán.

- Itt - mutatott egy pontra. - Van egy elszigetelt, teljesen különálló rendszer. Nincs rácsatlakoztatva a főhálózatra.

- Gondolja, hogy ez lesz az?

- Ennek kell lenni! Úgy lehet a leghatékonyabban megvédeni az információkat a hekkerektől, ha elkülönítjük a számítógépet, amely tartalmazza őket. Ez az adatvédelem első számú aranyszabálya!

- Gyerünk, csapjunk szét a férgek között! - mondta Raynor, és jelzett az osztag többi tagjának.

- Igen - mondta nevetve Mike. - Adjunk a „férgeknek"! Kiléptek az ajtón, aztán rögtön vissza is buktak, amikor újabb sorozat robbant a folyosó falán.

- Liberty! - bődült el Raynor. - Azt hittem, kiiktatta az összes lövegsort!

- Ezek nem automata lövegek, Jim! - kiáltotta vissza Mike, miután lekuporodva kikémlelt a folyosóra. - Ezek mozgó célpontok!

Két, fehér szervópáncélt viselő alak lapult a kereszteződésnél. A páncéljuk a színétől eltekintve erősen hasonlított Mike szereléséhez. Automata karabélyaikkal folyamatosan pásztázták a folyosót.

Mike is előhúzta a saját karabélyát, kissé kihajolt az ajtón, és felvette a tüzelőpozíciót. A célkeresztje a fehér páncélos alak teste közepén lebegett.

Hirtelen azon kapta magát, hogy képtelen lőni. Egy ember, egy élő ember volt a célpontja. Nem bírta megtenni.

A fehér páncélt viselő alak nem volt ilyen aggályosko-dó, és rálőtt Mike-ra. Az ajtókeret darabokra szakadt a becsapódások nyomán, miközben Liberty visszaperdült a szobába.

- Mi történt? - kiabálta Raynor. - Fedezékben vannak?

- Nem... - kezdte Mike, és megcsóválta a fejét. - Nem tudok rájuk lőni.

Raynor a homlokát ráncolta.

- De hát leszedett egy zerget egy szál vadászpuskával. Láttam!

- Az más volt. Ezek emberek!

Mike azt várta, hogy a beismerése utálkozást vált ki a rendőrbíróból, de Raynor egyszerűen csak bólintott.

- Semmi baj! Sok embernek gondot okoz, ha más emberekre kell lőnie. A jó hír az, hogy ők nem tudják, hogy maga nem akarja lelőni őket. Lőjön a fejük fölé! Az majd elriasztja őket.

Visszatolta Mike-ot az ajtóba. A folyosó másik oldalán a két gyalogos tűzpárbajt vívott a két fehér páncélos alakkal.

Mike kiperdült a folyosóra, célba vette a jobb oldalit, kicsivel feljebb emelte a karabély csövét, és leadott egy sorozatot. A fehér alak leguggolt, a társa körbelendítette a fegyvere csövét, és fél térdre ereszkedett. Mike önkéntelenül elmosolyodott. A megijesztett katona mellkasa hirtelen kirobbant, és jókora vérfolt fröccsent a fehér páncélra.

A társa megpróbált reagálni, de nem maradt rá ideje. A vizorján keresztül becsapódó lövedék vörös párafelhővé változtatta a fejét.

Mike felpillantott és meglátta, hogy Raynor a szobából kihajolva felette egyensúlyoz. Két lövéssel leszedte a két ellenséges katonát.

A marsall lenézett rá:

- Megértem, hogy gondjai vannak azzal, ha élő emberre kell lőnie. Sajnos, nekem nincsenek. Most pedig gyerünk!

A falakra és a padlóba szerelt lövegek ezúttal csendben maradtak, így a csapat gyakorlatilag végigrohant a folyosókon. Mike könnyű páncélzatot viselt, így ő haladt az élen. Hirtelen rádöbbent, hogy nem ez a legbölcsebben kiválasztott tartózkodási hely.

Aztán befordult egy sarkon, és egyenesen nekirohant egy zerglingnek, de továbbvitte a lendület. Megcsúszott és átesett a nyúzott fenevadon. Miközben tehetetlenül átbukfencezett rajta, érezte a testén a lény izmainak lüktetését és reszketését. A vállán landolt, a fájdalom nyomban végigvágott a teste jobb oldalán.

- Zerg! - üvöltötte a riporter. - Öljétek meg! - Nem vett tudomást a fájdalomról, előrelendítette a fegyverét, és remélte, hogy nem ment tönkre esés közben.

- Kereszttűz! - ordított Raynor. - Eltalálhatjuk egymást! Egy csendes pillanat következett. Raynor gyalogosai voltak az egyik oldalon, Mike a másikon, a zerg középen. Ebből a közelségből a riporter érezte a lény lélegzetének bűzét. Úgy tűnt, a bomlás és rothadás szagát izzadja ki magából.

A zergling az osztag irányába fordult, aztán a riporter felé, mintha megpróbálná eldönteni, kire támadjon elsőként. Végül bezárult valami organikus áramkör a torz agyban,

és a lény döntött. Hörgő üvöltés kíséretében, kinyújtott karmokkal rávetette magát Libertyre.

Mike előrelendült, egyenesen a levegőben repülő fenevad alá, és felemelte a karabélyát. A teremtmény hasába döfte a fegyver csövét, és követte a mozgását. A lény és a cső széles ívet leírva a férfi fölé ért. Az ív legmagasabb pontján Mike meghúzta a ravaszt. A sorozat darabokra tépte a zerglinget. A testet átütő lövedékek fülsértő pengessél lepattantak a folyosó fém mennyezetéről.

Mike vadul köpködött; teljesen beterítette a szétfröccsenő nyálka. Raynor odarohant hozzá.

- Mit keres itt egy zerg? - csattant a rendőrbíró.

- Talán azt, amit mi? - vetette fel Mike.

- Gyerünk, keressük meg azokat az információkat! -A marsall intett az osztag másik két tagjának.

- Gyerünk, keressünk egy zuhanyt! - morogta Mike, miközben a zergling beleit törölgette összemocskolt páncéljáról.

A komplexum még tartogatott néhány meglepetést. A folyosó jókora teremmé szélesedett. A teremben három további zergling kóborolt, de a gyors össztűz elsöpörte őket, mielőtt észbe kaphattak volna. A falak mentén ketrecek sorakoztak, valamennyi ajtaja nyitva állt. A ketrecek a zerglingek bűzét árasztották.

- Ezek itt tartották őket - mondta Raynor. - Házi kedvencnek kissé harapósak, nem? Tanulmányozták őket?

- És vajon mióta? - Mike odaért az izolált számítógép állomáshoz, és elkezdett zongorázni a billentyűkön. -Jézusom, ezt nézze!

- Az információ?

- Az, de van itt más is. Ezt nézze! A zergekről szóló feljegyzések első dátuma több hónappal ezelőtti.

- De hát az lehetetlen! - hőkölt hátra Raynor. - Kivéve...

- Kivéve, ha a Konföderáció egész idő alatt tudott a zergekről. Tudták, hogy itt vannak. A rohadt életbe, lehet, hogy ők hozták ide őket!

- Az a bicikliző Samuel J. Houston! - hördült fel Raynor. Mike feltételezte, hogy ez egy helyi átok lehet. A marsall hozzátette: - Mentse ki lemezre, és tűnjünk el innen!

- Csinálom! - biccentett Mike. A CD-másoló halkan zümmögött néhány percig, aztán kiköpte az ezüstös korongot. - Kész van! Gyerünk!

Abban a pillanatban, amikor Mike kikapta a lemezt a gépből, a világítás hirtelen vörösre váltott. A fejük feletti hangszóróból nyugodt, női hangot hallottak.

- Önmegsemmisítő rendszer aktiválva!

- A francba! - káromkodott Mike. - Elég otromba vicc!

- Gyerünk, kifelé! - vezényelt Raynor. - És nehogy rossz helyen forduljon be!

A menetet a könnyű páncélt viselő Mike vezette. Ezúttal nem tartott a felbukkanó meglepetésektől. Tudta, csak halottakkal találkozhatnak a kivezető úton.

A felülről érkező, kellemes hang figyelmeztette őket:

- Tíz másodperc a robbanásig!... Öt másodperc a robbanásig!

Végre kijutottak, és a narancssárga ég alatt folytatták az eszelős rohanást. Mike egyre csak futott, nem akart megállni, amíg el nem éri a leszállóegységet.

Raynor utolérte és a földre taszította. A riporter vadul szidta a marsallt, de a hangját elnyomta a robbanás mennydörgése.

A detonáció nyomán az egész hegyoldal hullámzott; a lefojtott erő a telep bejáratára összpontosult. Hatalmas lángnyelv kíséretében kirobbant a főkapu. Perzselő hőhullám söpört végig Libertyn és a földre borult katonákon. A hegy beleroskadt önmagába. Mike a hevesen vonagló talajhoz tapadt és imádkozott. Hirtelen mindennek vége lett. Megszűnt a remegés, a dörgés. Vastag, fekete füstoszlop szállt ki a főkapun. A kábultan feltápászkodó Mike rájött, ha állva marad, a légnyomás lesöpörte volna térképről.

- Köszönöm - mondta Raynornak.

- Úgy tűnt, megfelelő intézkedés, a megfelelő időben -mondta a rendőrbíró. - Gyerünk, tűnjünk el innen, mielőtt a zergék ránk találnak.

Mengsk a parancsnoki hajója, a Hyperion hídján várta őket, mely a Norad II hídjához viszonyítva jóval kisebb és jóval lakályosabb volt. Sokkal inkább egy dolgozószoba és egy könyvtár keverékének benyomását keltette, mintsem egy flotta idegközpontjáét. A helyiség szélein álló műszerek előtt technikusok dolgoztak, és halkan beszéltek a különféle kommunikációs készülékekbe. Az egyik falat a hatalmas képernyő uralta. Mike körülnézett, de sehol sem látta Kerrigan hadnagyot.

- Zergék voltak odabent! - közölte Raynor, miközben átnyújtott a lemezt. - A Konföderáció már hónapok óta tanulmányozza az átkozott idegeneket!

- Évek óta - mondta Mengsk, a meglepetés leghalványabb jele nélkül. - Jómagam is láttam zergeket a Konföderáció celláiban, legalább egy évvel ezelőtt. Világos, hogy a konföderációsok már egy ideje tudnak a lények létezéséről. Sőt, kimondottan tenyésztik őket!

Mike nem szólt semmit. Eljutott a Konföderáció legmélyebb bugyrainak legaljára. Már semmit sem tehettek, amivel meglephették volna.

Raynor álla leesett.

- Azt akarja mondani, hogy egyfajta laboratóriumnak használták a bolygómat, ahol ezeket a... ezeket a lényeket kutatták?

- A maguk bolygóját és a test vérbolygójukat is! - bólintott Mengsk. - És csak a jó ég tudja, hogy még hány Peremvilágot. Szelet vetettek, barátom, és most vihart fognak aratni.

Ekkor - életében talán először - Raynor elbizonytalanodott. Mike azon töprengett, a rendőrbíró kisebb bűncselekményekhez szokott agya fel bírja-e fogni egyáltalán ennek a borzalomnak a méreteit. Ki tartóztatsz le, ha népirtást követtek el? Kit büntetsz ilyen bűnökért?

A riporter felocsúdott.

- Össze kell állítanom egy tudósítást. Összefoglalom mindazt, amit eddig találtunk.

- Van egy kódolóval felszerelt kommunikációs készülékünk, nyugodtan használhatja - mondta Mengsk. - De remélem tudja, hogy sosem engedik adásba ezt a sztorit.

- Azért van rá esély! - vitatkozott Michael, de magában egyetértett Mengskkel. Ha a tarsonisi régi Családok elég paranoiásak ahhoz, hogy megfenyegessék egy építkezési botrány kirobbantóját, akkor vajon mennyire készségesen ismernék be, hogy bolygópusztító idegenekkel üzletelnek?

Mike hirtelen megörült annak, hogy a gondolatolvasó nincs jelen.

Halkan felcsendült egy harang, és az egyik technikus bejelentette:

- Térgörbület jelet fogtunk a négy-pont-öt-pont-hétnél.

- Húzódjunk biztonságos távolságba, megfigyelést a maximumra - vezényelt Mengsk. - Uraim, ha gondolják, maradjanak itt, nézzék végig ennek a különösen ízléstelen passiójátéknak az utolsó felvonását.

Egyikük sem mozdult, így Mengsk visszafordult a képernyőhöz. Mara Sara hatalmas, narancsvörös korongja felettük izzott. Néhány fehér felhőpászma lebegett az északi félteke fölött. A narancssárga felszín java része elszürkült és feltöredezett. A talajt ellepte a kúszónövény és a benne élő kreatúrák hada.

Úgy tűnt, maga a felszín pulzál és háborog, emelkedik és süllyed, mint valami óriási élőlény. A szétterülő széles, matracszerű nyúlványok még az óceánokat is ellepték. Vadul tekergőztek és rángatóztak, mint valami élő algaszőnyeg.

Emberi lény nem maradt a bolygón. Legalábbis élő emberi lény nem.

A bolygó korongja felett megvillant valami, és Mike tudta, hogy megérkeztek a protossok. A villámló hajók kiemelkedtek a térgörbületből. Egy kékesfehér, elektromos kisülés, és ott termett a flotta. Aranyszínű hordozók érkeztek a molylepkeszerű kisebb egységekkel, fémes, denevérszárnyú szerkezetek rajzottak a nagyobb hajók közötti térben. Lélegzetelállítóak és halálosak voltak, a művészi szintre emelt pusztítás hordozói.

Mengsk halkan beleszólt a gégemikrofonjába, és Mike érezte, hogy beindulnak a hajtóművek. A terroristavezér felkészült, hogy azonnal lelép, ha észreveszi, hogy a flotta felfigyelt rájuk.

Mint kiderült, emiatt nem kellett aggódniuk. A protossok kizárólag az alattuk lévő, fertőzött bolygóval törődtek. A nagyobb hajók alján kinyíltak a hatalmas ajtók, és vaskos, rendkívül intenzív energianyalábok kezdtek nyújtózkodni a felszín felé. Az idegenek mindent felperzselő zárótüzet nyitottak az alattuk keringő bolygóra.

Amit az energiasugarak eltaláltak, az nyomban elhamvadt. Maga az ég is besűrűsödött ahol a sugarak áthatoltak az atmoszférikus burkolaton. A csapások hatására a levegő eltávolodott a bolygótól.

Ahol a sugarak elérték a felszínt, hatalmas kitörések robbantak az ég felé. A talaj felforrt, felszakadtak a kúszóval fertőzött, és az addig tiszta területek. Halálos szivárványszínű sugárzás - fényesebb, mint amit Mike valaha is látott -kígyózott felfelé a találati pontokból, könyörtelenül felzabálta a földeket és a vizeket, kiforgatta helyéből a bolygót alkotó anyagot.

A többi hajó elkezdett vékonyabb sugarakat lőni. Ezeket sebészi pontossággal irányozták meghatározott helyekre. Mike rájött, hogy a városok a célpontok. Tűz alá vették a településeket, hogy ne maradhasson túlélő. Semmiféle emberi létesítmény. Mike tudta, hogy a Jacobs telep is a kijelölt célok között szerepel.

Ez tényleg nem sokon múlt! - villant át az agyán, és fájdalmasan összerándult a gyomra.

Az egyik sugár átütötte a földkérget, nyomában hatalmas vulkán tört a felszínre. Izzó magma ömlött és fröcskölt felfelé, és mindent felzabált, amit a sugarak félig már megolvasztottak. Lángra kapott a világ légkörének túlnyomó része. A levegő hatalmas fátylak formájában elszakadt a bolygótól, és az orbitális pálya mentén lebegett. Ami még megmaradt a légkörből, az gigászi tornádókba és hurrikánokba tömörülve tombolt, amíg a sugarak fel nem emésztették.

Vörös, vulkanikus izzás borította be a Mar Sara északi féltekéjét. A talaj maradéka halálos szivárványként hullámzott. A támadást semmi sem élhette túl, sem emberi lény, sem más létforma.

- Totálisan megsemmisítik - suttogta Mike. - Semmit sem hagynak belőle.

- Valóban - bólintott Mengsk. - És vagy nem képesek, vagy nem akarnak különbséget tenni köztünk és a zergék között. Talán nem is létezik különbség a számukra. Fel kell készülnünk az indulásra. Bármely pillanatban észrevehetnek minket.

Mike a marsallra pillantott. Raynor vonásai megkeményedtek. Zord arccal markolta az előtte húzódó korlátot. A protoss hajók kék villámait mutató képernyők fényében olyannak tűnt, mint egy szobor. Csak a szeme élt, tekintetéből végtelen bánat sugárzott.

- Raynor? - szólított meg Mike. - Jim? Jól van?

- Nem - hangzott a halk válasz. - Gondolja, hogy ezek után bármelyikünk képes jól érezni magát?

Mike erre nem tudott mit válaszolni, némán ült, miközben a bolygó elpusztult. Arcturus Mengsk halkan beleszólt a gégemikrofonjába. Néhány pillanattal később rájuk nézett:

- Felkészültünk az indulásra!

- Rendben - mordult fel Raynor, de a tekintetét továbbra is a képernyőre függesztette. - Menjünk!

9

Marsall és lidérc

James Raynor volt a legtisztességesebb ember, akivel a Konföderáció összeomlása során találkoztam. Bizton ki merem jelenteni, hogy mindenki más vagy áldozat volt, vagy gazember, vagy mindkettő egyszerre.

Első ránézésre Raynor egy isten háta mögötti területen élő cowboynak tűnt, egy volt a derék öregfiúk közül, akik bárpultoknál terjesztik a régi szép időkről szóló hazug meséiket. Volt benne valami nyakasság, valami túlzott önbizalom, ami először bosszantott. Mégis, egy idő után megláttam benne az értékes szövetségest és - merészelhetem ezt mondani? - a barátot.

Jim Raynor hitt magában, és hitt azokban, akik körülvették. És ebből a hitből származott az erő, ami lehetővé tette neki és követőinek, hogy túléljenek mindent, amit a világegyetem felvonultatott ellenük.

Jim Raynor volt a legtisztességesebb és legtiszteletreméltóbb férfi. Feltételezem, pontosan ezért jutott neki a legnagyobb tragédia ebben az istentelen háborúban.

A Liberty-kiáltvány

Mengsk csak egy újabb politikus benyomását keltette Libertyben. Minden állítólagos kísértő szelleme ellenére a motivációi éppoly nyilvánvalóak voltak, mint a Tarsonis legutolsó talpnyalóit mozgató érzések. Egyre csak a hatalma kiterjesztésén fáradozott, és nem volt hajlandó lemondani egyetlen potenciális szövetségeséről sem. Mike rájött, hogy a férfi ezért állta mindig a szavát. Olyan helyzetben volt, amikor túl veszélyes lett volna, ha elterjed róla ennek ellenkezője.

A terroristavezér kapitányi rangot adott Raynornak a szolgálataiért, Liberty jutalma pedig egy mélyinterjú-sorozat lett. Mike gondosan kikerülte a propagandát, noha Mengsk szemlátomást vágyott rá, de ezáltal a karizmatikus vezér még készségesebben állt a kérdések elé. A riporter ellenállása miatt a lázadó parancsnok még erősebben kívánta az egyetértését.

Mike azon kapta magát, hogy lassan egyre több és több, a Konföderációval kapcsolatos dologban egyetért Mengskkel. A pokolba, hiszen az évek során készített riportokban ő maga is számtalanszor felvetette már ezeket a kérdéseket, bár jóval óvatosabb formában. Az Emberi Konföderáció kriminális bürokrácia volt, színültig tele karrierpolitikussal és korrupt hivatalnokkal, akiknek az volt a csatakiáltásuk, hogy: „És mi jut nekem?"

A terroristavezérnek egy másik dologban is igaza volt. Az UHH egyetlen másodpercet sem közölt a Mar Sara pusztulásáról szóló riportból, vagy a Konföderációnak a támadással kapcsolatos bűnös érintettségéről. Annyit árultak el az embereknek, hogy nem egy, hanem két ellenség fenyegeti őket az űrből, a felszínt feldúló zergék és az eget felperzselő protossok. Mindkettőt az emberiség engesztelhetetlen ellenségeként mutatták be, és közölték, hogy az egyetlen megoldás, ha mindenki egyesül a Konföderáció zászlaja alatt, hogy visszaverjék őket.

- Ilyen a zsarnok természete - mondta Mengsk egy este, amikor a Hyperion megfigyelő fedélzetén ültek. A kis asztalon érintetlenül állt a brandyje. Liberty pohara rég kiürült, és a sakktábla mellett árválkodott. A táblán a fehér király az oldalán hevert. Mengsk megszokásból mindig feketével játszott, Liberty rendszerint veszített a fehérrel. Az asztal távolabbi sarkán egy tiszta hamutartó állt. Michael ismét abbahagyta a dohányzást, de Mengsk ettől függetlenül fenntartotta a lehetőséget a számára.

- A zsarnok csak úgy maradhat életben - folytatta Mengsk -, ha elrettentésképpen egy nála nagyobb zsarnokra mutogat. A Konföderáció nem ismerte fel a másik zsarnokban rejlő veszélyt, amely most ránk zúdult.

- A protossok és a zergék előtt - jegyezte meg Mike -maga volt a kedvenc fenyegetésük.

Mengsk felnevetett.

- Be kell vallanom, én magam a jóindulatú despotizmust tartom a legjobb államformának. De nem hinném, hogy a jelenleg hatalmon lévő oligarchák egyetértenek ezzel.

- És maga is egy nagyobb zsarnokra mutogat, hogy fedezze a saját szemfényvesztéseit? - kérdezte Mike.

- Természetesen - bólintott Arcturus Mengsk. - De sokat lendít a dolgon, hogy az ellenségeink tényleg sokkal nagyobb zsarnokok, mint mi vagyunk. Vagy mint amekkorák lenni szeretnénk. - Felkapta Mike eldöntött fehér királyát. -Játszunk még egyet?

Mike továbbra sem látta Kerrigant, és amikor rákérdezett, a vezér csak ennyit mondott:

- Megbízható hadnagyomnak a terepen veszem a legnagyobb hasznát.

Mike felfogta, hogy a nő odakint dolgozik, és egy újabb bolygót készített elő egy újabb lázadásra. Nem tévedett. Két nappal később a parancsnok a megfigyelő fedélzetre kérette őt és Raynort. A képernyőkön egy rozsdabarna bolygó korongja úszott. Mögötte hatalmas gázóriás derengett, mint valami gondos szülő.

- Az Antiga Prime - mutatott a monitorra Mengsk. - Az Emberi Konföderáció egyik határkolóniája. A népe már nagyon, de nagyon unja a Konföderáció katonaságát, ami a protossok és a zergék megjelenése óta egy kicsit túl keménykezű lett. Szeretném, ha Raynor kapitány segítene az antigánoknak kirobbantani a felkelést. Ehhez először foglalkoznunk kell egy Alfa egységgel, amely féltő gondoskodással felügyeli a terület fontosabb útjait.

- Örömmel, uram! - felelte azonnal Raynor. Mike észrevette, hogy Raynor higgadtabbnak és összeszedettebbnek tűnik, mint a Sara rendszerben. Az, hogy a saját egysége túlélői egyesültek a Korhal Fiaival, szemlátomást segített neki abban, hogy túltegye magát a Mar Sara elvesztésén, és vakmerő, pimasz természete megint feltört a felszínre. Akcióra vágyott.

- És ön, Mr. Liberty - fordult a riporterhez Mengsk -, szeretne csatlakozni ehhez az egységhez?

- Bizonyára elkerülte a figyelmét a tény, Arcturus - mondta Mike -, de még mindig nem dolgozom önnek!

- Pillanatnyilag éppen senkinek sem dolgozik - válaszolta Mengsk. - Az UHH feltűnően tartózkodik az ön illusztris személyének szerepeltetésétől. Csak arra gondoltam, hogy esetleg szakmailag érdekli...

- És? - sürgette Mike.

- És hogy az ön fürge nyelve és okosan használt jegyzettömbje olyan fegyver, amely segíthet felbátorítani az antigánokat, hogy letépjék magukról a béklyóikat. - Kissé szégyenkező mosolyt villantott a riporterre, és Mike máris tudta, hogy le fog szállni a bolygóra.

Az Antiga Prime egykor vízi világ volt, de az óceánok az új címük hátrahagyása nélkül távoztak. Csupán keményre száradt sármezők maradtak utánuk, lapos síkságok, amelyeket bíbor virágot hajtó növények borítottak. Helyenként egy-egy hajdani tengeri élőlény fosszilis kövülete törte át a felszíni réteget. Már csak megkövesedett csontok emlékeztettek arra, hogy valaha az embernél jóval nagyobb lények népesítették be a bolygót.

A leszállóegység kirakta őket egy alacsony fennsíkra, amely pontosan olyan volt, mint az Antiga összes többi alacsony fennsíkja.

Mengsk megemlítette, hogy amint földet érnek, kapcsolatba lép velük felderítője. Mike egy pillanatig sem kételkedett az illető kilétében. Miközben a lázadók felállították a rögtönzött védővonalat a hajó körül, a riporter nyitva tartotta a kommunikációs hálót Mengsk és a helyi parancsnokok között.

Kerrigan a semmiből bukkant elő, dacára annak, hogy körülöttük semmi sem nyújtott fedezéket. Lidércpáncélt -ellenséges környezetre tervezett álcázó felszerelést - viselt és kartácskarabély himbálózott a vállán. Miután levette a sisakját, vörös haja lángolni látszott az Antiga vakító erejű napsütésében.

A hadnagy gyorsan letisztelgett. - Raynor kapitány, befejeztem a terület felderítését, és... Maga disznó!

Mike gyorsan lehalkította a kommunikációs egysége hangját. Raynor hátrahőkölt, mintha bekapott volna egy hatalmas ütést.

- Micsoda? - csattant fel a kapitány. - Hiszen még nem is mondtam semmit!

Kerrigan széles ajka pajkos mosolyra görbült.

- Azt nem is, de gondolta!

- Szóval maga telepata - mondta Raynor, és olyan pillantást vetett Michaelre, amiből még a riporter is megértette, mire gondol. Miért nem figyelmeztetett erre? Odaszólt a hadnagynak: - Nézze, csak a feladatra koncentráljunk, oké?

- Rendben! - horkant fel Kerrigan. - A központi harcálláspont néhány kilométerre van innen, nyugati irányban, odafent, az egyik platón. Alfa század, de Duke nincs itt. Sajnálom, fiúk. Leszedjük őket, és a bennszülött erők hajlandóak lesznek fellázadni. Van néhány torony, amit el kell kapni, hogy bejuthassak.

- Rendben - mondta Raynor a homlokát ráncolva. - Ugye nem kell mondani, hogy máris induljon?

- Nem, arra semmi szükség - mondta Kerrigan, egy kicsit túl hevesen. - De van még egy dolog.

- Ki vele, hadnagy! - mondta Raynor. - Én nem olvasok a gondolatokban.

- Egyre több jelentést kapunk a területen felbukkanó xenomorfokról! - Kerrigan elmosolyodott a szavaira adott válaszreakción.

Raynor szorosan összevonta a szemöldökét. Mike majdnem kiesett a székéből.

- Xenomorfok? Zergék? Itt?

- Megcsonkított borjak, titokzatos eltűnések, rovarszemű szörnyek - erősítette meg Kerrigan. - A szokásos gyanús jelek. Nem sok, de éppen elég.

- Francba - morgott Raynor. - Konföderációsok és a zergék. Úgy tűnik, kéz a kézben járnak. Oké, akkor most gyerünk, vágjunk bele!

Az Antiga Prime széles, kiszáradt sártengereí ideális feltételeket biztosítottak a gyors haladáshoz, de csapnivalókat a rejtőzködéshez. Dél felől felbukkant két tengerészgyalogos felderítő. Raynor a Keselyűvel elindult, hogy elintézze őket, miközben Kerrigan, Raynor gyalogosai és Mike lassan araszoltak előre a fennsíkon. Körülbelül háromszáz métert haladtak, amikor felemelkedett előttük egy lövegtorony.

Mike fejhallgatója megreccsent:

- A pokolba! - szitkozódott Kerrigan. - Szenzorokat raktak az oldalára! Moccanni sem tudok, mert rögtön észrevesznek! Ide tudja hívni erősítésnek azt a kávédarálót?

- Dolgozom rajta! - vágta rá Mike, miközben becsapódott egy gránát a feje felett. - Raynor jelentkezzen, itt Liberty! A földhöz vagyunk szegezve! Szükségünk van a tűzerejére, de azonnal!

Mike nem tudta biztosan, hogy a kapitány vette-e az adást, de aztán meghallotta a Keselyű hajtóművének magas hangú sivítását. Raynor felsiklott egy közeli domb tetejére, és vakmerőn közeledett, miközben a torony fordulni kezdett, hogy célba vegye az új áldozatot. Túlságosan lassúnak bizonyult. A járgány motorháztetője alól fültépő dörrenés kíséretében kiröppent egy repeszgránát-sorozat. A gránátok a torony alján robbantak, a becsapódások nyomán felcsaptak a lángnyelvek, és betontörmelék záporozott szét.

Kerrigan felkiáltott, mire a megmaradt gyalogosok kiugráltak a fedezékeikből, és elárasztották a tornyot kézifegyver tűzzel. Raynor nagy sebességgel közeledett a torony felé. Leadott egy újabb sorozatot, de ez már több volt a szükségesnél. Mire a második össztűz elérte a célt, a létesítmény dőlni kezdett. A marsall felgyorsított, elhúzott mellette, így a torony pontosan a háta mögött zuhant a földre.

Megreccsent Mike magánvonala:

- Máskor csak akkor hívjon, ha fontos, cimbora! - közölte a kapitány vidáman.

- Mit mondott? - kérdezte Kerrigan. - Ne is törődjön vele. Ez egy disznó, bár meglehetősen ügyes disznó.

Mike megrázta a fejét.

- Raynor kapitány egyike a legbecsületesebb, legerköl-csösebb embereknek, akikkel azóta találkoztam, hogy eljöttem a Tarsonisról.

- Igen, a felszínen mindenképpen - bólogatott Kerrigan. - De a felszín alatt disznó, mint a legtöbb ember. Nekem elhiheti!

Mike nem tudta, mit válaszoljon. Végül ennyit sikerült kinyögnie:

- Mostanában elég erős stressz alatt van.

- Igen? És ki nem? - horkant fel ismét Kerrigan. Onnan, ahol álltak, már látszott a fő harcálláspont. Egy újabb standard félgömb, egy mozgatható létesítmény. Ez a példány fényesen csillogott, tehát még nem szállták meg a zergék. Emiatt Mike furcsamód egyszerre érezte magát jobban és rosszabbul.

Befutott egy újabb hívás. Ezúttal Raynor kért erősítést. Kerrigant kérdezte, elküldené-e hozzá a vele maradt gyalogosokat.

- Raynor azt kéri... - kezdte Mike.

- Küldöm - mondta a hadnagy.

- De magának be kell...

- Be kell jutnom! És ezt megtehetem gyalogos támogatással, de nélküle is. Ők csak extra célpontok. Küldje el őket és kövessen, amikor már tiszta lesz a terep.

Mike továbbította a parancsot, mialatt Kerrigan felvette a lidércpáncél sisakját és a fejére borította a csuklyát. Mike figyelte, amint becsatolja a sisakot, aztán megérint egy kapcsolót az övén, és - eltűnik.

Nem, nem tűnt el egészen. Volt valami hullámzás körülötte, amit az ember követhetett, ha tudta, mit kell keresnie, és nagyon, nagyon erősen koncentrált.

A harcálláspont bejáratánál álló őrök nem tudták, hogy mit keressenek, és nem meresztették elég erősen a szemüket. Eldördült egy láthatatlan kartácskarabély, és az őrök darabokra szakadtak. Néhány pillanattal később felrobbant a főkapu; a helyén támadt nyílás sötét, szélesre tárt szájként tátongott. A füstben egy pillanatra kirajzolódott egy sziluett, egy nagy puskát markoló női alak. Aztán eltűnt az ellenséges harcálláspont mélyén.

Mike lassan követte. Nagyon is tudatában volt annak, hogy neki nem áll rendelkezésére a szellemharcos két fő fegyvere: az álcázó technológia és a pszionikus képesség. A halott őrök mellett megállt egy pillanatra. Az Alfa század egyenruháját viselték, vérző fejüket eltakarta a sisak, amely feketére színeződött, hogy felfogja az antigán nap erejét. Mike úgy döntött, nem veszi le róluk a sisakot, mert lehet, hogy ismeri őket. Talán éppen olyanok, akik tartoznak neki némi kártyán nyert pénzzel.

Beóvakodott a harcálláspont romos kapuján. Kerrigan! könnyű volt követni: egyszerűen csak végigment a szétzúzott, vérző hullákkal kijelölt ösvényen. Teljes szervópáncélt viselő nők és férfiak hevertek a járatokban, félrehajítva, megtépázott rongybabaként, kicsavarodott tagokkal feküdtek a saját vérükben.

Michael Liberty egy röpke pillanatra Swallow hadnagyra gondolt, és rádöbbent, hogy kezd hozzászokni a friss hullák látványához. Lassanként kifejlesztett egy emocionális páncélt, hogy ép elmével túlélje az univerzumban dúló háborút.

Egy felborult Góliát lépegető elülső szélvédő plexijén átszúrva megtalálta Kerrigan kartácskarabélyát. Csatazajt hallott. A hangok elölről és felülről jöttek. Ösztönösen maga elé kapta automata karabélyát és előrerontott. Az lett a jutalma, hogy láthatta harcolni Sarah Kerrigant. Amit a nő művelt, az véres költészet volt, háborús balett. Elérte a harcálláspont központját. Már csak egy kése és nagy kaliberű pisztolya volt. Egy pillanatra láthatóvá vált, átvágott egy torkot, és megint eltűnt. A tengerészgyalogosok az irányába vetették magukat, mire néhány méterrel arrébb ismét felbukkant, és egyenesen a célpontul kiszemelt katona arcába lőtt. Aztán megint eltűnt, és megint felbukkant, ezúttal egy forduló rúgást hajtott végre, amellyel kitörte a parancsokat ordítozó tiszt nyakát.

Mike körbeforgatta a fegyverét, de ismét azon kapta magát, hogy nem tud lőni, és nem csupán azért, mert vonakodott elvenni egy ember életét. Képtelen volt megállapítani, hogy Kerrigan merrefelé mozog a teremben, márpedig őt nem akarta eltalálni. A hadnagy egy macska kecsességével mozgott és egy tigris elszántságával cselekedett, hogy szétszaggassa valamennyi ellenségét.

Tényleg remekül bánt a késsel. És ami még fontosabb, olyan volt, mint a protossok: tündöklő és halálos.

A riporter csak egyetlen percig állt az ajtóban, de ez az idő elég volt Kerrigannek, hogy végezzen a harcálláspont valamennyi ellenséges katonájával. Csak azok élték túl a mindent elsöprő rohamot, akik a menekülés mellett döntöttek.

Aztán, amikor minden elcsendesedett, a hadnagy teljes egészében láthatóvá vált, és Libertynek háttal térdre rogyott a kimerültségtől.

Mike odasétált mögé, és kinyúlt, hogy a vállára tegye a kezét.

Ez komoly hiba volt.

A nő pillanatnyi habozás nélkül megpördült, egyik kezével megragadta Mike csuklóját, a másikkal pedig azonnal döfött.

A tőr hegye már csak néhány centiméterre volt a riporter fejétől, amikor Kerrigan megállította a halálos csapást. Az arca haragvó, torz maszk volt. A rettegés elárasztotta Mike agyát, és abban a pillanatban tudta, hogy a nő is tudatában van a félelmének.

- Ne. Tedd. Ezt - nyögte Kerrigan. Minden szót külön-külön préselt ki a száján. Aztán elejtette a kést, és a tenyerébe temette az arcát. - Maga fél tőlem!

Mike egy pillanatig habozott, aztán rábólintott.

- Ezek után? - mutatott körbe.

- Sajnálom - suttogta Kerrigan. - Sajnálom, hogy végig kellett néznie!

Mike mély lélegzetet vett.

- Még sosem láttam magát munka közben. Pihenjen egy kicsit. Nekem el kell indítanom a forradalmat!

A riporter eltolt egy széttépett testet a kommunikációs konzoltól, betette a leolvasóba az előre elkészített diszket, beállította a hangot, és kiadott egy általános jelet valamennyi kimenő hullámsávon.

- Itt Michael Liberty beszél az Antiga Prime népéhez. Ezúton jelentem, hogy az önök világának központi harcálláspontja a lázadó erők kezébe került. Ismétlem, a központi harcálláspont a lázadók kezébe került. A Konföderáció ereje megtört, és nagy a valószínűsége, hogy amennyiben Antiga népe felkel, teljesen meg is semmisül, és ezzel önök a saját kezükbe vehetik a sorsukat. A harcállásponton szolgálatot teljesítő tengerészgyalogosok vagy halottak vagy teljes visszavonulásban vannak, a lázadók veszteségei - Sarah Kerriganre nézett, aki kimerülten zokogott - minimálisak. Van egy üzenetünk az önök számára Arcturus Mengsktől, a Korhal Fiai vezetőjétől. Kérem, hallgassák meg!

Mike elindította a lejátszót, és hagyta, hogy a terroristavezér sima, nyugodt hangja cselekvésre szólítsa a népet. A riporter visszament Kerriganhez, ezúttal megkerülte, hogy a nő tudja, ő közeledik felé.

A lidércharcos könnyei felszáradtak, de továbbra is reszketett. A karját összefonta a teste előtt, és aprókat, gyorsakat lélegzett.

- Minden rendben - mondta Mike. - Mindet elkapta!

- Tudom - felelte a nő és Mike-ra pillantott. - Mindet elkaptam. És mivel én öltem meg mindenkit, azt is tudom, hogy mire gondoltak. Félelem. Pánik. Gyűlölet. Reményvesztettség. Reggeli.

- Reggeli?

- Az egyik technikus kihagyta a reggelit, és megbánta, mert omlett volt, és azt szerette. - Kerrigan elfojtott nevetést hallatott. - A pengém már csak néhány centire járt a torkától, ő meg az omlettje miatt aggódott.

Beletúrt a hajába.

- Borzasztó dolog telepatának lenni.

- Le mertem volna fogadni - bólintott Mike. Tudatában volt annak, hogy a félelem még nem párolgott el belőle teljes mértékben. A félelem, hogy Kerrigan képes felhasítani a gyomrát, még mielőtt reagálni tudna. És a nő tudta, hogy ezt gondolja.

- Tudom, hogy fél - suttogta a gondolatolvasó. - És be is ismeri magának. Emiatt sokkal okosabb, mint a legtöbb ember. Istenem, hogy mi mindenen mentem keresztül, hogy ez legyen belőlem! Hogy mit művelt velem a Konföderáció! Tudja?

- Tudom, hogy a Konföderációnak rengeteg mély verme van, amelyekben a titkait rejtegeti. Mélyebbek és feketébbek, mint valaha is képzeltem. A lidércharcosok gondosan ellenőrzött telepatákból álló elit egység...

Kerrigan bólogatott, miközben a riporter beszélt, majd a szavába vágott:

- Drogokkal, fenyegetéssel és brutalitással kontrollálják őket, uralják a testüket és a lelküket. Nem jobbak, mint ezek a zerg kreatúrák. Harcosokat képeznek, hogy bővítsék a birodalmukat. Nincs életünk csak az, amit a Konföderáció megenged nekünk, az is csak addig, amíg hasznosak vagyunk nekik. És egyszer elhajítanak, nehogy gondot okozzunk. Kivéve azt az esetet...

- Ha megszökik valaki - vette át a szót Michael. - Vagy valaki segít megszökni. - Hirtelen rádöbbent, hogy a lidérc-harcos miért dolgozik Arcturus Mengsknek. Tartozott neki, mert a terroristától kapta az életét.

Kerrigan válaszképpen csak bólintott.

- Kicsivel bonyolultabb, de így van.

A bejárat felől súlyos léptek zaja hallatszott, mire Mike felkapta a fegyverét. Az ajtóban felbukkant a szervópáncélt viselő Raynor alakja.

- Jól vannak?

- Itt végeztünk - jelentett Mike. - A központ elfoglalva, az üzenet leadva!

- Pompás! - vágta rá Raynor. - Csak mert egy jókora Alfa osztag közelít felénk délről, és szükségünk lesz minden segítségre, hogy elbánjunk velük. Hadnagy, jól érzi magát?

- Remekül - mondta Kerrigan és feltápászkodott. - Ugye tudja, hogy nyíltan is beszélhet hozzám?

- Talán csak gondoltam magára - válaszolt Raynor.

- Jim! - szólt rá élesen Mike. - Ennyi elég!

- Tessék? - Raynor meglepődött Mike hangszínén.

- Azt mondtam, ennyi elég lesz! - ismételte Mike. A hangja kevésbé volt ingerült, de továbbra is komoly maradt.

A kapitány Mike-ra nézett, majd lassan bólintott.

- Igen, magam is azt hiszem - azzal odafordult Kerriganhez. - Sajnálom, ha megbántottam, hölgyem!

- Már hozzászoktam, kapitány - felelte a lidércharcos. - Azt mondta, még végezni kell egy csapat tengerészgyalogossal. Gyerünk, lássunk hozzá!

Nehézkes léptekkel elhaladt ellettük, és menet közben láthatatlanná vált.

- Nők! - mordult fel Raynor fejcsóválva. Mike lágyított a hangszínén.

- Az utóbbi időben rengeteg stressz érte.

- Jónak mondja! - horkant fel Raynor.

A páros Kerrigan nyomában elhagyta a létesítményt. A horizont mentén apró villanások jelezték, hogy az antigánok és a konföderációsok összecsaptak egymással.

Felettük, a sötétedő égbolton is villanások keletkeztek, egy másik csata jelei. A szikrák áttáncoltak az égen, mint új csillagok, és csak akkor hunytak ki, amikor egy ragyogó meteor átszelte az eget, és az atmoszféra sikoltva szétszakadt a nyomában.

10

Norad II

Van egy szó, amelyet a Régi Földön használtak. Ez a ,,schadenfreude", és azt az örömérzést jelenti, amit valaki akkor érez, amikor értesül egy másik ember szenvedéséről. Mint amikor azt hallod, hogy egy rivális tudósító elkárom-kodta magát a bekapcsolt mikrofon előtt, élő adásban, vagy amikor egy különösen korrupt hivatalnok véletlenül kilép az érkező szemeteskocsi elé. Az örömhöz egy árnyalatnyi bűntudat is társul, illetve egy csendes, forró ima, hogy veled ne történjen semmi rossz.

Amikor a protossok és a zergék mélyen benyomultak a Konföderáció területeire, rengeteg ,,schadenfreude"-bon volt részünk.

A Liberty-kiáltvány

A többi férfi és nő elment a háborúba. Mike visszatért Mengsk bázisára, és a kommunikációözönt monitorozta. Hallott elvakult pánikot, amelyet maga is megtapasztalt a harcokban - hirtelen elvágott egységek előbb kérték az erősítést, aztán könyörögtek érte, jött a megkönnyebbülés, végül a megmenekülés. Más egységek üzenetei váratlanul elenyésztek egy sugárzó ködben. Jöttek üzenetek civilektől, akik segítségért rimánkodtak bárkitől, bármely oldaltól.

Érkeztek zavaros, érthetetlen jelentések a környéken váratlanul felbukkanó szörnyekről. Ezen üzenetek származhattak a konföderációsoktól, a lázadóktól, vagy akár a megszállóktól is. Az ilyen jelentések száma óráról-órára nőtt, és ez meggyőzte Mike-ot, hogy Kerrigannek igaza volt: a zergék megjelentek az Antigán.

Dühében majdnem rácsapott a konzolra, amikor rádöbbent valamire. A zergék jelenlétének felfedezése annyira volt jó, mint egy áttételes tumor diagnosztizálása. Tudta, mire kitalálják, hogyan állítsák meg őket, a lények elevenen felfalják a bolygót, vagy megjelennek a protossok és végzetes sterilizációval megakadályozzák a zergék burjánzását.

- De ez sosem fog sikerülni, ugye? - dünnyögte Mike a kommunikációs egységnek. - Néhány sejt alighanem mindig megszökik, és a daganat másutt kezd fejlődni.

A gyomrában érzett harag csak egy másodpercig tartott, majd átadta helyét a csodálkozásnak, amikor a következő üzenet felcsendült a fejhallgatójában:

- Itt Duke tábornok beszél, a Norad II, az Alfa repülőszázad zászlóshajójának fedélzetéről. Kényszerleszállást hajtottunk végre, és erősen támadnak a zergék! Azonnali segítséget kérünk bárkitől, aki veszi ezt az adást. Ismétlem, ez egy elsődleges sürgősségű, vészhelyzeti hívás. Itt Duke tábornok...

A vészhelyzeti hívás újra és újra megismétlődött. Mike háromszor is meghallgatta, mielőtt folytatta a hullámsáv-vadászatot.

Hallott néhány erősítést kérő hívást, tengernyi más, a zergék és az antigán lázadók támadásáról szóló jelentést, és egyetlen alkalommal befutott egy másik konföderációs egység támadásáról szóló hívás is. Már voltak jelentések arról is, hogy a protoss hajók beléptek a rendszerbe, és a külső jégvilágok zónájában harcba bocsátkoztak a zergekkel. Ez utóbbiak alighanem olyan egységek lehettek, amilyenek a Norad U-t is elkapták. Sőt, egyes jelentések arról szóltak, hogy felbukkantak a protossok felszíni egységei. Talált még rengeteg háttérzajt is, de az égvilágon semmit, ami akár csak emlékeztetett volna a segítség közvetlen, megbízható felajánlásához.

Ezt megcsinálta! - gondolta Mike - Az öreg Duke most aztán megcsinálta!

Tíz perccel később beviharzott Raynor.

- Mike, jöjjön velem! Öltözzön be!

- Mi a helyzet? - kérdezte Mike a szervópáncélja után nyúlva.

- Nem hallotta a híreket? - vágta oda Raynor.

Mike ránézett, és úgy érezte, bármely pillanatban kicsaphat egy halálos villám a kapitány tekintetéből.

- A szokásos pánik és kétségbeesés - mondta Mike és a konzol felé intett. - Ja, igen. Hallottam, hogy Duke-ot végül mégis előléptették tábornokká. Küldünk neki egy doboz bonbont?

- Vicces, sajtóhiéna. Mengsk azt akarja, hogy menjünk oda, és mentsük ki. Úgy véli, Duke jó szövetségesünk lehet.

Mike pislogva nézett a kapitányra.

- Biztos rosszul hallottam, de...

- Jól hallotta! - förmedt rá Raynor és odanyújtotta neki a sisakját.

- Mengsk megőrült!

- Más is így látja - mondta bőszen Raynor.

- Mengsk azt akarja, hogy én is menjek? Innen jobban tudom követni a híreket.

- Én akarom, hogy jöjjön velem Az a szemétláda bezáratott engem és a fiaimat is. Azt akarom, hogy legyen ott valaki, akivel hajlandó beszélni.

- Említettem már, hogy amikor utoljára találkoztunk, erőszakkal kidobatott a hídjáról? - kérdezte Mike, miközben felvette a sisakot.

- Ez sem rossz, de magáról legalább biztosan tudom, hogy nem lövi le Duke-ot, mihelyt meglátja. A fiúkról nem merném ugyanezt kijelenteni.

Mike lezárta a sisakot, és Raynor nyomában kilépett a híradós helyiségből.

- Megveszek egy cigiért! - nyögte.

- Talán levághatja egyre Duke-ot - vonta meg a vállát Raynor.

A riporternek már csak menet közben jutott eszébe, hogy megkérdezze:

- Kerrigan tud erről a dologról?

- Ajaj!

- És jó ötletnek tartja?

- Voltaképpen - morogta a korábbi marsall - ő az egyik, aki őrültnek nevezte Mengsket.

- Szóval maguk ketten egyetértenek valamiben. Ez lenyűgöző!

- Az - mondta Raynor, és elgondolkodott. Néhány pillanatnyi szünet után hozzátette: - Igen, azt hiszem, egyetértünk.

Arcturus Mengsk már korábban nekilátott, hogy összegyűjtse a csapatokat a saját zászlója alatt. Mire Raynor és Mike megérkezett, már megkezdődött a támadás, a lezuhant csatacirkáló megmentését célzó akció.

A síkságokon előrenyomuló csapatok soraiban jelen voltak az antigán lázadók, Korhal Fiai, és néhány, a konföderációs seregektől leszakadt katona, akik elhajították a lojalitásukat, de megtartották a fegyvereiket.

Raynor a bal szárnyon harcolt egy Keselyű-egység élén, felettük egy A-17 Szellem raj hasította az égboltot. A hatalmas Góliátok mély lábnyomokat hagytak a felpuhult sárban. Hamarosan eléjük vágott egy Arclite harckocsi-egység, és áttört a mélyföldeken.

A kombinált erők szinte azonnal ellenállásba ütköztek, zergiingek és hydraliskek rohantak feléjük szemből, mint a rovarok a szélvédő felé. A levegőben hemzsegtek az organikus ágyúk (Mike és a többi ember immár mutalisk néven ismerte ezeket), és felbukkantak addig sosem látott repülő teremtmények is. Ezek úgy néztek ki, mintha rákollóval felszerelt repülő medúzák lennének. Úgy lebegtek az idegen hadak felett, mint a viharfelhők a sivatag egén.

Mike-tól jobbra egy tengerészgyalogos csapat kemény harcot vívott egy sereg függőlegesen álló, gigászi zerglinggel. A lények mellső végtagjai óriási, ívelt pengében végződtek. A horizonton a vadászgépek egy elképesztően nagy, repülő lényt üldöztek, amely úgy festett, mintha egy óriási tintahal és egy tengeri csillag kereszteződéséből született volna.

Az emberek áttörtek a zerg erőkön. Egyeseket megfutamítottak, másokat megsemmisítettek. Egy zergcsapat váratlanul kitört a föld alól, és elkapott egy teljes tengerészgyalogos egységet, mielőtt a Keselyűk odaérhettek volna. A mészárlás után fél perccel befutottak a lebegő járgányok, pergőtüzet nyitottak a zerglingekre, és pillanatok alatt lekaszálták őket.

A zerg falka meghátrált, aztán még nagyobb erőkkel, visszatért majd ismét visszavonult. Mike úgy érezte, mintha a tengerrel harcolnának. Újra és újra visszaverték a hullámokat, de biztosra vette, hogy az egész csupán illúzió; már közeledik feléjük az árhullám, és sokkal nagyobb erővel fog lesújtani rájuk.

A lelke mélyén tudta, hogy az Antiga Prime halálra van ítélve és elpusztul, ahogy a Chau Sara és a Mar Sara. Ezek a dolgok átfúrják magukat a világ szívén, és vagy ők győzedelmeskednek, vagy a protossok hamvasztják el a bolygót.

A zerg vonal megmerevedett egy pillanatra, aztán ismét megtört. Az emberek átjutottak a hordán és a felföld felé tartottak, ahol a Norad II lezuhant.

Mike első pillantásra látta, hogy az öreg behemót nem száll fel többé. Erősen az oldalára dőlt, a főhajtómű fúvókái legalább negyvenöt fokos szögben kicsavarodtak a hajó hossztengelyéhez képest, a leszállótalpak - ha egyáltalán kiengedték őket - teljesen elmerültek a sárban. A hajó elülső hídja kényes egyensúlyban billegett a fennsík pereme felett.

Mike és Raynor egy nyitott rámpa felé vette az irányt, és Keselyűikkel felhajtottak a fedélzetre. Bezárták maguk mögött a nyílás fedelét, mialatt odakint újabb, mutaliskokból álló hullám bukkant fel a horizonton.

- Merre? - kérdezte Raynor, miközben levette a sisakját.

- Erre jöjjön - intett Mike, és elindult a híd felé. Szervópáncélja ellenére erőfeszítés nélkül tört előre a Norad II szűkös belső terében. Megállapította, hogy Mengsk sokkal szélesebb folyosókat építtetett be a hajójába mint a Konföderáció.

Úgy tűnt, Duke egyetlen pillanatra sem hagyta el a hidat. A páncélba bújt gorilla továbbra is a fő kezelőkonzol fölé görnyedt. Csak a körülötte lévő, üzemképes képernyők száma változott: java részük csak statikus zajjal kevert szürke villódzást mutatott. Az egyik válaszfal felett egy szétszakadt, vaskos optikai kábelköteg himbálózott. Duke a jövevények felé fordult és haragosan összevonta a szemöldökét.

- Körülbelül maguk az utolsók, akiknek a felbukkanására számítottam!

- Igen, mi is rajongunk magáért, tábornok - bólogatott Mike, és utat tört magának a hajó központi kommunikációs egységéhez. Villámgyorsan beütötte Mengsk bázisának hívókódját.

- Mi akar ez lenni? - ugatta Duke.

- A szponzorunk váltana önnel néhány szót - válaszolta Mike. - Úgy érzem, évek teltek el azóta, hogy utoljára ilyet mondtam. Van valakinek egy cigije?

A képernyőn megjelent Arcturus Mengsk statikus zajtól kissé zavart képe. Mike-nak átvillant az agyán, hogy a terroristavezér biztonságban lapul az erődjében, mialatt mások véreznek és meghalnak.

Duke még haragosabb arcot vágott.

- Most éppen mit hazudik, Mengsk? - sziszegte.

- Hazudik? - vicsorgott Raynor. - Majd adok én magának hazugságot, maga nyálas konföderációs...

- Nyugi, Jim - csitította Mike.

- Csak felhívnám a figyelmét, ha maga nem vette volna észre - mondta a terrorista -, hogy a Konföderáció éppen darabokra hullik, Duke. A gyarmatai immár nyíltan fellázadnak. A zerg horda akadálytalanul tombol. Vajon mi történt volna itt, ha nem bukkanunk fel?

- Mit akar tőlem? - kérdezte Duke ádáz képpel.

Mike szemügyre vette a monitorokat. Egy újabb Szellemvadász roham szétkergette a mutaliskokat, de úgy látszott,, a repülő tengeri csillagokat kemény fából faragták.

- Adok magának egy esélyt! - mondta higgadtan Mengsk. - Visszatérhet a Konföderációhoz, és akkor veszít, vagy csatlakozik hozzánk, és segíthet megmenteni az egész fajunkat.

- Tényleg azt várja, hogy válaszolok erre?

- Nem hinném, hogy nehéz a döntés. - Halvány mosoly jelent meg Mengsk őszes csíkokkal tarkított bajusza alatt.

- Az ég szerelmére, én tábornok vagyok! - robbant ki Duke-ból.

- Ó, igen - szólt közbe Mike. - Gratulálunk! Majd ráíratjuk a sírkövére, jó?

- Michael, kérem! - mondta Mengsk. - Duke, maga pillanatnyilag egy hadsereg nélküli tábornok. Felajánlok önnek egy pozíciót a tiszti állományomban, a kabinetemben, és nem valami isten háta mögötti posztot, ahová félreállították a háború előtt.

- Nem is tudom... - morogta Duke, és Mike látta, hogy meginog egy pillanatra. Mengsk elkapta. Az elevenére tapintott. Szegény Duke már horogra akadt. Csak még nem tudott róla.

- Ne tegye próbára a türelmemet, Edmund - csóválta a fejét Mengsk. Valahol, a válaszfalakon túl becsapott egy gránát, mintha csak a pontot akarta volna kitenni a gerilla mondatának végére.

Duke még egy pillanatig kitartott, a tisztesség kedvéért, aztán megadta magát:

- Rendben, Mengsk. Áll az alku!

- Helyesen döntött... Duke tábornoki - bólintott Mengsk. - Raynor kapitány?

- Uram? - ezúttal a kapitány volt az, akinek a szeme szikrát szórt.

- Kísérje a tábornok csapatait és a felszerelését biztonságos helyre.

Miközben Mengsk beszélt, Duke bekapcsolta a hajó önmegsemmisítő rendszerét. Húsz perccel később, amikor már messze járnak, a Norad II termonukleáris tűzlabdává változik.

- Remélem, magával visz egy csomó zerget! - sóhajtott Mike, és villámgyorsan levonultak a hídról.

Néhány órával később a riporter bevette magát Hyperion kommunikációs központjába. A Norad II felrobbanásával a harc egy időre lecsendesedett. A Konföderáció csapatai -köztük sok neurálisan reszocializált egység - Duke hivatalos jóváhagyását követően könnyen átálltak, és így már csak a nem emberi ellenséggel kellett foglalkozni.

A rossz hír az volt, hogy ezekből nem volt hiány.

Mike összeállított egy tudósítást a Norad II mentőakcióról, és fellőtte a hálózatra. Hátradőlt és beletúrt a hajába. A korábbinál jóval ritkábbnak érezte.

Az előtte álló konzolra hirtelen lepottyant egy meglehetősen gyűrött cigarettásdoboz és egy fóliába csomagolt gyufásdoboz. A feje felett megszólalt Raynor hangja:

- A Norad személyzetének egyik tagja mondta, hogy maga már megint vadászik az ilyesmire!

- Hát ez pompás! - vigyorgott Mike és nyomban kihúzott egy szálat a dobozból.

- Elküldött egy újabb tudósítást a semmibe?

- Azt hittem, Kerrigan a gondolatolvasó. Nos, igen. A régi szokásoktól nehéz megválni. Tudja, néha arról ábrándozom, hogy néhány év múlva valaki majd rábukkan ezekre az anyagokra, és értékelni fogja azoknak a nőknek és férfiaknak az önfeláldozását, akik szembeszálltak ezekkel a lényekkel. Es látni fogják az összes, ezzel kapcsolatos ostobaságot.

Mialatt a riporter rágyújtott, Raynor letelepedett a vele szemközti székbe.

- Ez eléggé valószínűtlen. Ahogy Mengsk mondta, a történelmet a győztesek írják! Az elveszett memoárokat törlik, mint a tegnap adatait.

Mike mélyet szívott a cigarettából, és felköhögött, majd elfintorodott.

- Ezt meg mivel pácolják, macskapisivel? Raynor felemelte a kezét.

- Ilyen körülmények között ez volt a legjobb, amit szerezni tudtam.

- Maga átkozott! - vigyorgott Mike. - Ha már említette ezt az über-Mengsket, mire jutott vele?

- Megmondtam neki, hogy Duke egy kígyó - sóhajtott Raynor. - És azt mondta, hogy...

- Hogy igaz, de a mi kígyónk, ugye? Raynor bólintott.

- Én hiszek Mengsk ügyében, hiszem, hogy a Konföderációnak buknia kell, és tényleg kihozott a sittről, de a módszerei! Ahogy az ügyeit intézi! Amiket kért, hogy tegyünk meg neki...

- Ne szegődjön ügyek szolgálatába! - mondta Mike, és beleszívott a cigarettába. - Csak összetörik a szívét! Amikor az ideálok találkoznak a realitásokkal, rendszerint a realitások győzedelmeskednek. Többször láttam tisztes kormányhivatalnokból lett korrupt gazembert, mint zerglinget.

Mindketten elhallgattak néhány percre. A háttérben a lehalkított kommunikációs egységből érkező hangok mutaliskokról és Szellemekről, Góliátokról és hydraliskokról beszéltek, illetve a tengeri csillagra emlékeztető dolgokról, amiket valakik elneveztek zerg királynőknek. Meg persze az örök témáról, a halálról.

- Meséltem már, hogy egyszer megnősültem? - törte meg a csendet Raynor.

A személyes együttműködésben mutatkozó szakadék szélesen és mélyen tátongott kettejük között.

- Nem ugrik be - mondta Mike higgadtan, és remélte, Raynor nem várja el tőle, hogy ő is megnyíljon.

- Megnősültem. Volt egy gyerekünk. „Tehetséges" volt, azt mondták.

- Már hallottam ezt a jelzőt. Tehetséges volt a szellemanyagban? Pszionikus erő? Telepátia?

- Olyasmi. Elküldték egy speciális iskolába. Kormányzati ösztöndíjjal. Néhány hónappal később kaptunk egy levelet. Hogy történt egy „incidens" az iskolában.

Mike hallott az efféle levelekről. Telepaták esetében sajnos éppoly hétköznapinak számítottak, mint a hulló falevelek. A Konföderáció egy másik, ritkán reklámozott mocskos kis titka.

- Sajnálom - mondta Mike, mert jobb válasz sehogy sem jutott az eszébe.

- Igen. Liddy sosem jött rendbe. Csak egyszerűen elgyengült, mintha elkapta volna egy tél végi influenza. Ezek után belevetettem magam a munkámba. Rájöttem, hogy szeretek egyedül dolgozni.

- Ebbe a csapdába könnyű beleesni. Sokan rejtőznek a munkájuk mögé - bólintott Mike, és a szeme sarkából észrevette, hogy a konzolon kigyullad az „adás" felirat, ami azt jelentette, hogy a rendszer kiküldte az űrbe a riportját.

- Egyébként, szeretném ha tudná - szólt Raynor -, maga valószínűleg úgy véli, hogy igazságtalan voltam Kerrigannel, mert telepata. Talán valóban az voltam. De megvan rá az okom!

- Tudja, neki is megvannak a saját gondjai. Mint mindenki másnak, akivel valaha is találkozott. Bár az övéhez hasonló gondjai csak keveseknek vannak. Azért egy kicsit normálisabb is lehetne vele. Legalább tegyen úgy!

- Elég nehéz lesz, tekintve, hogy tudja, mit gondolok valójában.

- Kerrigan jó katonának tűnik - mondta Mike, és hirtelen felrémlett benne a nő képe, miközben villámgyorsan osztja a halált. - Talán ő is lelki sérülésekkel küszködik, ez minden.

- Szerintem veszélyes. - közölte Raynor. - Veszélyt jelent a körülötte lévő katonákra. Veszélyt jelent Mengskre. És veszélyt jelent saját magára is!

Mike vállat vont. Nem tudta biztosan, mennyit fedhet fel az ex-marsall előtt, ami még nem okoz kellemetlenséget. Végül ennyit mondott:

- Nehéz élete volt.

- Miért, nekünk talán könnyű?

- Eggyel több ok arra, hogy rajta tartsa az egyik szemét. Figyelje a hátát. Akár tudja Kerrigan, akár nem, bár valószínűleg tudni fogja. Valamennyiünknek szükségünk van őrangyalra!

Innen kezdve a beszélgetés más kérdésekre terelődött. Főleg azt vitatták meg, hogy mely világok hajlamosak még a lázadásra, és hogy Duke elpártolása vajon milyen hatást gyakorol a többi katonai vezetőre. Végül Raynor távozott, és magára hagyta Mike-ot a kommunikációs helyiségben.

Mike a félig üres cigarettásdobozra pillantott. Az első szál íze még mindig csípte a száját.

- A pokolba is! - morogta, és a doboz után nyúlt. - Azt hiszem, egy ilyen helyen az ember mindenhez hozzá tud szokni!

11

Sakk

Sokat sakkoztam Arcturus Mengskkel. Egyébként rendszerint vesztettem. Egy napon valószínűleg odavonszolnak valami magas bíróság elé, és azt vágják a képembe, hogy ez egy államellenes bűncselekmény volt, de nem lesz semmi, amit felhozhatnék a védelmemre. Talán annyit, hogy többször vesztettem, mint ahányszor nyertem. És a játék közben, inkább többször, mint ritkábban, Mengsk belógatott az orrom elé valami csalit, és én mindig ráharaptam. Rendszerint már túl későn vettem észre, mert elterelte a figyelmemet az általa felállított csapda.

A zergék ellen indított emberi hadjárat hasonlóan festett. Történt egy sor vereség, mindegyik fájdalmasabb volt, mint az előtte lévő, mert egyszer sem vettünk tudomást arról, hogy mi folyik körülöttünk. Rendszerint későn jött a zergék jelenlétére utaló figyelmeztetés, amikor a kúszó már a küszöbünkig ért, vagy megjelentek a bolygó felett a protossok villámló hajói.

Azt hittük, megúszhatjuk. Egyesek azt hitték - többek között Mengsk is -, hogy képesek leszünk az ellenőrzésünk alá vonni. De valamennyien gyalogok voltunk egy nagyobb játszmában. Nem, nem is gyalogok. Dominók. Sorban eldőltünk, egyik bolygó a másik után, egyik ember a másik után, amíg el nem érkeztünk a legnagyobb dominóhoz, amelyet Tarsonisnak hívtak.

A Liberty-kiáltvány

- Egyesek szerint a háború és sakk nagyban hasonlít egymásra - mondta Arcturus Mengsk, és lépett a lovával, hogy egyszerre támadja Mike királynőjét és futóját.

- Maga mindkettőben nagyon jó! - ismerte el Mike, és a királynőjével levette Mengsk bástyáját.

- Szerintem erősen sántít az összehasonlítás - vont vállat a terrorista, és a lóval levette a futót. - Egyébként sakk és matt!

Mike pislogva nézte a táblát. Világossá vált előtte Mengsk stratégiája, noha néhány másodperce még sejtelme sem volt arról, hogy mire törekszik. Káromkodott magában egyet, és a kortynyi brandyért nyúlt. A háttérben Miller és Goodman ősi, elveszett dallamai szóltak. A tábla mellett álló hamutartó színültig volt Mike cigarettacsikkjeivel, és enyhe macskapisi szagot árasztott.

A Hyperion fedélzetén voltak, amely egy rejtett hangárban pihent az Antiga Primén. Duke a terepen járt, hogy újjászervezze a lázadó csapatokat, és fegyelmezettebb, rendszerezettebb egységet kovácsoljon belőlük. Raynor is odakint volt, és Duke-on tartotta a szemét, nehogy totálisan összekavarja a dolgokat. Mike-nak sejtelme sem volt Kerrigan hollétéről, ami tulajdonképpen teljesen normális állapotnak számított.

- Szóval, ön szerint a sakk nem olyan, mint a háború? - kérdezte Mike.

- Egykor talán olyan volt - mondta Mengsk. - A Régi Földön, a régmúlt, ködös időkben. Két egyenlő ellenfél, egyenlő erőkkel, egy sima, nyílt terepen.

- Ma már nem ez a helyzet?

- Korántsem - felelte a terrorista belemelegedve a saját elméletébe. - Először is, a szembenálló felek már aligha egyenlők. Az Emberi Konföderáció Apokalipszis-osztályú rakétákkal rendelkezett, míg az én otthonom nem. A Konföderáció kijátszotta ezt a kártyát, és a Korhal IV-ből nem maradt más, csak egy, az űrben lebegő megfeketedett üveggömb. Ez aligha egyenlő szint! Hasonlóképpen, a mi kis lázadásunk először ember- és pénzhiánnyal küszködött, de a Konföderáció minden egyes felkeléssel elveszített egyet a hadra fogható és kiszipolyozható világok közül. Ősi és rothadó, és csak egy jó erős lökésre van szükség ahhoz, hogy összeomoljon. A sakkban ilyesmit nem lát.

- Másodszor - folytatta Mengsk -, az egyenlő erők ideája. Említettem a rakétákat, amelyek az apám idejében rendkívül hatékonyak voltak, de csupán apró tűszúrások, ha összevetjük őket a napjainkban használt eszközökkel. A fegyverek egyre csak fejlődnek - atomfegyverek, telepaták, sőt, a Konföderáció már a zergekkel is foglalkozott.

- Elvileg a háború felgyorsítja fejlődést - szúrta közbe Mike.

- így van, de a legtöbb ember a fegyver és páncél analógiát használja. Az egyik oldal előáll egy jobb fegyverrel, amire másik oldal egy jobb páncéllal válaszol, ami még jobb fegyver előállítására inspirál, és így tovább, és így tovább. Az igazság viszont az, hogy a jobb fegyver vegyi ellenfegyver előállítására inspirál, ami aztán telepatikus csapásra ösztönöz, ami maga után vonja a mesterséges intelligenciával ellátott fegyvereket. Valóban, a háború szorítása mindent növekedésre és fejlődésre késztet, de sosem arra a rendes, lineáris fejlődésre, amiről az iskolában tanult.

- Vagy amiről az újságban olvastam! Mengsk elmosolyodott.

- A harmadik idea a sima, nyílt terep. A sakktábla egy nyolcszor nyolcas négyzetrácsra korlátozódik. Nincs semmi ennek a kis univerzumnak a határain túl. Nincs kilencedik sor. Nincsenek zöld bábuk, amelyek hirtelen betörnek a táblára, és megtámadják úgy a feketéket, mint a fehéreket. A gyalog nem válik hirtelen futóvá.

- De lehet belőle királynő! - mutatott rá Mike.

- Csakhogy először végig kell haladnia a sora minden egyes négyzetén, méghozzá ellenséges tűz alatt. Nem válhat belőle királynő csak úgy, a saját akaratából. A sakk egész más, mint a háború, és pontosan ez az egyik oka, hogy miért játszom szívesen. Mert sokkal egyszerűbb, mint a való élet.

Mike nem először és nem utoljára Mengsknek azon a szinte természetfeletti képességén gondolkodott, hogy bármikor képes maga felé hajlítani a valóságot.

- Gondolja, hogy a Konföderáció képes lesz előállni egy fegyverrel, amit bevethet a legutóbbi támadók ellen? A protossok és a zergék ellen?

- Valószínűtlen, bár bizonyára előhúzzák valamennyi eszközüket. Pillanatnyilag azt teszik, amihez a legjobban értenek: propagandát terjesztenek és elhallgattatják azokat, akik megszólalnak. Ezek a legjobb fegyvereik, és korábban sosem haboztak bevetni őket. De most csak kavicsokkal hajigálják a rájuk rontó elefántot. Figyeljen, van valami, amit szeretnék megmutatni magának!

Mengsk megnyomott néhány gombot egy távirányítón, és meredten nézte, mintha megpróbálna az emlékezetébe idézni egy titkos kódot.

- Nemrégiben azt mondta, hogy a Konföderáció zergeket tenyészt. Nem ezeket szánták fegyvernek? - kérdezte Mike.

- Eredetileg én is azt hittem. - Mengsk megnyomott még néhány gombot, és megállt. - És bár tévedtem, amikor ezt feltételeztem, mi felhasználjuk propagandacélokra. Ez a mi sztorink, és ezzel csapunk be egyeseket. Semmi sem ássa alá gyorsabban a kormányzatba vetett hitet, mint a felismerés, hogy szabadidejében halálos idegen fajokat fejlesztett.

- De valójában mi az igazság? - sürgette Mike.

- Az igazság most is éppoly képlékeny, mint mindig -vigyorgott Mengsk. - Igen, a Konföderáció évek óta tanulmányozza a zergeket, és szándékosan vitték őket a Sara rendszerbe. Igen, ezek nagy volumenű fegyverkutatások voltak. De nem, nem ők teremtették a zergeket. Nem, ennél sokkal gonoszabb tervet forgattak a fejükben. Azon a lemezen volt a lényeg, amit maga és Raynor elhozott a Jacobs telepről. Ezt nézze meg, méltányolni fogja!

Megnyomott egy gombot, és életre kelt az egyik képernyő. Amikor kitisztult a kép, Mike egy sor alacsony dűnét és fennsíkot látott egy narancssárga-barna égbolt alatt. A helyszín bárhol lehetett az Antiga Prímén. Az egyik sarokban az ismerős UHH logó virított, a képernyő alján a multiplanetáris értéktőzsde aktuális árai úsztak keresztül.

Hirtelen felcsendült egy ijesztően ismerős hang.

- Itt Michael Liberty beszél, az Antiga Príméről.

Mike pislogott. Az ő hangja volt, részben az utoljára leadott anyagból. De ezt a tudósítást sosem küldte el. Egy régi anyagából ásták volna elő?

A kamera tovább pásztázott, aztán megállapodott a beszélő arcán. Az illető elegáns felöltőt viselt (sokkal elegánsabbat, mint amilyen Mike szekrényében lógott), szőke haját hátrafogva hordta, hogy elfedjen egy kopaszodó foltot. A vonásai mélyek voltak, az arcról sugárzott a tapasztalat. A szeme mélyen ült és szomorúsággal vegyes izgalom sugárzott belőle.

Michael Liberty volt, de nem Mike. Ez a Michael Liberty olyan volt, mint a valódi idealizált képmása.

A képernyőn látható alak folytatta:

- Nemrég sikerült kiszabadulnom Arcturus Mengsk, a gyalázatos terrorista fogságából. A lázadók fogságba ejtettek a Mar Sarán, röviddel azelőtt, hogy a hüllőszerű protossok megsemmisítették a bolygót, és csak most jutottam biztonságos helyre.

- Ez nem én vagyok! - morogta Mike.

- Tudom - bólintott Mengsk -, és a protossok nem hüllők, amennyire tudni lehet. De figyeljen tovább!

- Fogságom alatt megtudtam, hogy Mengsk és Korhal Fiai egy erőteljes akaratkontrolláló drog birtokába jutottak, amelyet felhasználnak a lakosság ellen - folytatta Liberty a képernyőn. - Százak haltak meg a válogatás nélküli alkalmazás során, amelyet csakis az ártatlan lakosság ellen elkövetett vegyi csapásként írhatunk le. Mások iszonyú mutánssá torzultak a drogok mellékhatásai következtében.

A terrorista is felhördült, de az ál-Liberty nem hagyta abba.

- Mengsk szabotőrt küldött a Norad II fedélzetére, aki egy virulens toxinnal megfertőzte a legénységet. Ennek eredményeként a hajó nemrégiben kényszerleszállást hajtott végre. Korhal Fiainak fizetett ügynökei fogságba ejtették a drog hatása alá került embereket, a többieket pedig szövetségeseik, a zergék elé vetették prédának.

- Zerg szövetségesek? Ki írta ezt a szemetet? - Mike szinte ordított.

- Tény, hogy ez több a soknál - Mengsk megőrizte a hidegvérét. - Ez már egy kicsit sűrű!

- Úgy tudom, hogy Edmund Duke tábornok, a tarsonisi Duke Család leszármazottja áldozatául esett ezeknek az akaratkontrollált eszközöknek, és jelenleg mentálisan újraprogramozott zombiként szolgálja a terroristákat. Mengsk és nem emberi szövetségesei azt remélik, hogy ezzel a módszerrel sikerül összezavarni a Konföderáció bátor harcosait, hogy elveszítsék hitüket a vezetőikben.

- Bátor harcosok... A Norad II fedélzetéről küldött tudósításomban használtam ezt a kifejezést - idézte fel Mike. - És az a kifejezés, a „virulens toxin", az is megszólaltat egy csengőt.

- Talajvízszennyezés egy középiskola közelében - mondta Mengsk. - Az egyik legjobb korai riportja, ha jól emlékszem.

- Csakis állandó éberséggel semmisíthetjük meg a Mengskhez és akaratkontrollált talpnyalóihoz hasonlatos terroristákat - mondta a képernyőn villódzó alak. - Miközben itt állok, a Konföderáció masszív blokáddal veszi körül az Antiga Primét, és a terroristákat napokon belül megsemmisítik. Önök Michael Libertyt látták, az Univerzum Hírhálózattól.

Mengsk megint megnyomott egy gombot, mire Michael Daniel Liberty képe kimerevedett a képernyőn.

- Hallotta ezt? - kiáltott Mike, és felugrott a székből. -Ez nem én vagyok!

- Remélem is! - mondta a terrorista bőszen vigyorogva. - Az együtt töltött idő túlnyomó részében racionális és igazságos riporternek tűnt.

- Mit műveltek ezek?

- Még sosem vágták meg a tudósításait? - kérdezte Mengsk felvont szemöldökkel.

- Dehogyisnem - vágta rá Mike, majd gyorsan hozzátette: - Úgy értem többször is, ha már nem volt aktuális, vagy a tényeket nem lehetett bizonyítani, vagy a jogi osztály beszólt, vagy lefújta a szponzor. Már többször összevágták az adásomat, és néha beadtak egy-egy olyan képet, amellyel egy kicsit feldobták a sztori hangulatát. De ez, ez egyszerűen...

- Hazugság?

- Koholmány! - mondta Mike.

- Az bizony! Összeállították a régebbi riportjaiból, szereztek egy dublőrt, a képet megbabrálták egy kicsit, és kész. Ami azt illeti, az ilyesmit elég könnyű összehozni lapos képernyőn, de átkozottul nehéz egy igazi hologrammal. Tudja, pontosan azért használom inkább az utóbbit. De ez is éppen elég ahhoz, hogy megbolondítsák a nézőket. Ezzel emlékeztetik őket arra, hogy maga még életben van, és a jó harcát vívja az UHH és a Konföderáció oldalán.

- De a tudósításaim... - dadogta Mike.

- Keverék! Darabokra vágták, és újra összeállították. Úgy, ahogy ők akarták.

Mike visszacsoszogott a székéhez és leült.

- Megölöm Andersont.

- Attól tartok, a maga Andersonja máris halott - mondta a terrorista. - Ha ugyanolyan lelkiismeretes, mint ön, akkor már nincs életben.

Mike felhorkant.

- Vagy - vizsgálta felül a saját véleményét Mengsk -, talán beilleszkedett a jelenlegi hatalmi struktúrába, noha tisztában van azzal, hogy rémes ötlet. Talán ezért került a riportba a „virulens toxin" kifejezés - egy kis belső szabotázs, egy kétségbeesett segélykiáltás. Úgy értem, az egésznek nem sok értelme van: miért lenne az akaratellenőrző drog méreg? Persze, ehhez szó szerint kell értelmezni az egész mondatot.

- Igen, Handy Anderson a rövidebb utat választotta volna.

- Csak szeretném ha tudná, hogy a hírhálózata hátat fordított magának. Nem szeretném, ha rossz pillanatban döbbenne rá. Mondjuk a harcmezőn. - Mengsk újra megtöltötte Mike poharát.

- De miért így?

- A propaganda fegyver. A Konföderáció ügyesen forgatja, és nem habozik keményen bevetni. Ez a kalapácsuk. És ha a kalapács az egyetlen szerszámod, mindent szegnek nézel!

- Nincs jobb fegyverük ön ellen, mint egy riporter? -morogta Mike. Fejcsóválva nézte a képernyőt. - Mi történt a zerg kutatásokkal, azzal az anyaggal, amit kihoztunk arról az állomásról?

- Á, igen! - Mengsk újra zongorázott egy sort a távirányítón. - A Jacobs lemez! Örülök, hogy emlékszik rá. Ez azt mutatja, hogy nem került teljesen az akaratkontrolláló drogok hatása alá. Ne nézzen rám így, viccnek szántam!

- Egy kicsit érzékenyen érint most a téma. Majd elmúlik.

- Fegyverekkel kapcsolatos adatokat vártam - közölte Mengsk -, valami olyat, amivel megőrizhetik az előnyüket a technológiai versenyben. De valami mást találtam, ami sokkal érdekesebb. íme! Maga természetesen tud a lidérc-harcosokról, ugye?

A riporter Kerriganre gondolt, a könyörtelen gyilkosra, aki átérezte valamennyi áldozata halálát.

- Telepata harcosok? A Konföderáció specialitása, és a maga technológiai versenyének élő példája.

- Méghozzá érdekes példája, ha szabad egy kicsit elkalandoznom. a gyarmatosító hajók eredeti utasai a Föld népei voltak, de a hosszú utazás alighanem eltorzította a genetikai kódjukat. Ezáltal szert tettek némi pszichonikus képességre, ami több volt, mint ami az eredeti földi populációt jellemezte. Érdekes véletlen!

- Azt hiszem, mindketten eljutottunk már arra a pontra, hogy nem hiszünk a véletlenekben - morgott Mike, és ivott egy korty brandyt.

Mengsk jóindulatúan hunyorított.

- Tervszerűen vagy véletlenül, a Konföderációt létrehozó emberek egy részében tovább fejlődött a pszichikai képesség. Megint csak véletlenül vagy szándékosan, de megtaláltuk a módját, és lidércharcosokat teremtettünk - gondolatolvasó képességgel felruházott szupergyilkosokat. Borzalmas eljárás, csak néhány gyermek jutott túl rajta, és került használható állapotba. A legutóbbi időkig úgy tűnt, a Konföderáció és a harcosok közötti kötelék elszakíthatatlan.

- Sarah Kerrigan hadnagy. Hogyan sikerült megtörni a hatalmukat felette?

- Ez az az eset, amikor az egyik oldal előáll egy jobb páncéllal, amire a másik oldal jobb fegyverrel felel - felelte Mengsk mosolyogva. - Elég annyit mondani, hogy megtörtük a hatalmukat, ráadásul úgy, hogy Kerrigan bámulatosan sértetlen és hadrafogható maradt.

- És hálás! - mutatott rá Mike.

- És hálás - ismerte be Mengsk. - Elég gyakran felbukkan ahhoz, hogy a konföderációsok rettegjenek tőle.

- Ami remekül megfelel önnek - bólogatott Mike. - És gyakran kalandoztak?

Igen, de ezt hagyjuk. Most pedig a Jacobs lemezről. Kiderült, hogy a zergék, a mi kárhozatos barátaink képesek ráhangolódni a pszichonikus kisugárzásokra. Úgy látszik, a szellemfunkciókhoz használt hullámok hasonlítanak azokhoz, amelyekkel a magasabb rendű zergék irányítják az alacsonyabb szintűeket. így aztán a közelükbe férkőzhetünk.

- Mennyire közel? - kérdezte Mike, és felidézte magában Kerrigan tevékenységét a Sara és az Antiga rendszerben.

- Egy normál telepata nagyon, nagyon közel juthat hozzájuk. Legjobb esetben néhányszor tíz méterre. Egyébként annyira, amíg a hydraliskek ki nem szagolják. De ez nem újdonság, mivel a Konföderáció is használ különféle technológiákat a védelmi tornyokon és a lidérc-elhárító egységeken.

- Fegyver és páncél. A lidércharcosok tudnak olvasni a zergék gondolataiban, úgy, ahogy az emberekében?

- Csak az sokkal fájdalmasabb. És igen, a Konföderáció megpróbálta. Előálltak az elmélettel, mely szerint a zergék létezése nem más, mint evolúciós sikertörténet: minden, amit találnak vagy genetikai alapanyaggal szolgál a kreatúráikhoz, vagy táplálékként ivadékaiknak. Kaptárszerű hierarchiában élnek. Minden szint magasabb rendű, mint az alatta lévők, és együttesen egy szinte bolygóméretű, közös tudatot alkotnak.

- Döbbenetesen hangzik. - Mike ismét beleivott a bran-dyjébe. Az ital égette a torkát, de eszébe juttatta, hogy emberi lény.

- A protossok legalább ilyen rosszak - mondta Mengsk. - Tudja, a zergék nézőpontja szerint - ezt is a lemezekről tudjuk - a protossok szélsőséges genetika tisztaságra törekszenek. Az univerzum bíráinak tekintik magukat, kiirtanak minden életet, amely túlzottan elszaporodik, és nem felel meg az általuk felállított tökéletességi előírásoknak.

- Genetikai túlélők kontra genetikai xenofóbok. Ezt a párosítást alighanem a pokolban agyalták ki! - mordult fel Mike.

- Nagyon úgy fest! Szóval, a Konföderáció felfedezte a zergeket és felfedezte a telepatikus vonzásukat. Még több zerget akarnak.

- Többet? Mi az úristenért akarnának többet?

- A háború nem lineáris természetű, fiam. Olyan fegyvert keresnek, amelyben megvan az atomfegyver minden előnye, de nincs meg a hátulütője: a sugárzás vagy a rossz publicitás. A zergék tökéletesek. Ocsmány idegenek, akiket a Konföderáció bárkire rászabadíthat, aztán odamegy és megsemmisíti őket is. Egy zsebben hordozható szörnyjárvány.

- Azt mondta: úgy véli, hogy tenyésztik őket.

- És tévedtem, amikor így vélekedtem - mondta egyszerűen Mengsk. - A tenyésztésük nagyon bonyolult. Nem csak annyiból áll, hogy elkapunk egy rakás zerglinget és berakjuk őket egy közös ketrecbe. így aztán többet kell csapdába csalni, és itt kerülnek a képbe a telepaták.

- De a telepaták hatótávolsága korlátozott.

- így van - bólintott Mengsk. - Ezért is dolgoztak a hatótávolság megnövelésén. Amit maguk előástak a Jacobs telepen, az egy úgynevezett bolygóközi pszichonikus hullám átjátszóállomás terve volt. Szép név, és önmagáért beszél. A segítségével megnövelhetik a telepatáik erejét, és létrehozhatnak egy bolygóközi irányjelet a zergeknek, amivel bárhová odacsalogathatják őket, mint a lámpafény az éjjeli lepkéket.

Mike néhány pillanatig gondolkodott, majd kinyögte:

- A Sara rendszer!

- Pontosan. Erre céloztam, amikor azt mondtam, hogy fegyvertesztelő területként használták azokat a bolygókat. Ők vitték a zergeket a Sarára, és a nyomukban megjelentek a protossok. De többet vonzottak oda, nem csupán néhány példányt. Mozgásba hozták az egész zerg ökoszisztémát és hatalmi struktúrát, erre viszont nem számítottak. Most pedig a zergék rendszerről rendszerre haladnak a saját akaratukból, a saját intelligenciájuk irányítása alatt, és szándékukban áll vagy átalakítani valamivé az emberiséget, vagy felzabálni!

- Maga tudja, hogyan állíthatjuk meg őket? - kérdezte Mike.

- Persze. Minden egyes példányt darabokra kell lőni, fel kell robbantani, és fel kell perzselni a fészkeiket. Ettől jobbat én sem tudok! - Mengsk közelebb hajolt. - Azt viszont tudom, hogyan tereljük őket abba az irányba, amelyikbe akarjuk.

- És az mennyiben segít? - kérdezte Mike fejcsóválva. Mengsk hátradőlt a székében.

- Van egy aprócska igazság a maga dublőre által közölt tudósításban. Az Antiga körül valóban komoly blokád formálódik. A Konföderáció abban reménykedik, hogy sikerült minket itt tartania addig, amíg vagy a zergék vagy a protossok meg nem semmisítenek bennünket.

- És mi csak üldögélünk itt?

- Nem. Már csináltam valamit. A maga által megszerzett tervek alapján építettünk egy pszi-átjátszót. Elvisszük, és letesszük a Konföderáció territóriumának szívében, aztán bekapcsoljuk. Tíz fényévnyi távolságon belül minden egyes zerg arrafelé veszi majd az irányt. Úgy zúdulnak neki a blokádot alkotó hajóknak, mint héják a galamboknak. Ami rájuk vár, ahhoz képest a Norad II lezuhanása csak egyszerű koccanás.

- De az átjátszó csak felerősíti a jelet. Szüksége lesz egy telepatára, aki... - Mike agyában aktiválódott az utolsó áramkör is. - Kerrigan. Maga Kerrigant fogja felhasználni, hogy idehozza a zergeket!

- Nagyon okos!

- Ezt nem teheti! - mutatott rá Mike. - Az akarja, hogy elkapják? Vannak detektoraik! Sosem sikerülhet neki!

- A magam részéről maradéktalanul megbízom a hadnagyban.

- Akkor sem teheti! - ismételte Mike.

- Nem érdemes idegeskednie. Már azelőtt kiadtam a parancsot az akcióra, hogy leültünk az első sakkpartira. A derék hadnagy körülbelül ezekben a percekben veszi át az átjátszót, az alattunk lévő raktárban. Ha siet, még elérheti!

Mike vadul káromkodott, és kiugrott a székéből.

- Kívánjon neki szerencsét a nevemben is! - kiabálta Mengsk a riporter hátának, miközben Mike kirontott a terroristavezér kabinjából. Mengsk hátradőlt, megemelte a saját poharát, és csendes pohárköszöntőt mormolt a képernyőre dermedt, hamisított Michael Libertynek.

12

A fenevad gyomra

Az idegenek benyomultak az emberi űrbe, mire az emberek azzal reagáltak, hogy áttelepültek máshová. Csak elképzelni tudom, hogy mit gondolhattak a zergék és a protossok, amikor leszálltak a bolygókon, amelyeken már nem maradt más, csak néhány egymásra vadászó lázadó és konföderációs csapat. Alighanem azt gondolták, hogy ez a mi fajunk normális viselkedésmintája. És úgy vélem, többé-kevésbé igazuk is volt.

Mengsk sikerei nyomán - amelyeknek híre részben az én titokban terjesztett riportjaim révén járta be a világokat -fellángolt vagy tucatnyi gerillaháború. Minden fogantyúval ellátott emelőkar alkalmas volt arra, hogy fegyverként fordítsák az ősi, konföderációs rezsim ellen. Válaszképpen a Konföderáció, mint mindig, ezúttal is a fegyverekhez nyúlt. Egyre keményebb elnyomást gyakorolt, aminek nyomán újabb és újabb zendülések robbantak ki.

És mindennek tetejébe a zergék egyre több világba beszivárogtak, mire a protossok halott széndarabbá változtatták a bolygókat. Az emberek nem birtokoltak annyi világot, hogy megengedhették volna maguknak a veszteségeket. Ha a két,

egymással küzdő fél használja a fejét, akkor egyesítik erőiket, hogy felvehessék a harcot az igazi fenyegetéssel.

De azt hiszem, mindenki olyannyira elmélyülten tervezett és harcolt, hogy senkinek sem maradt ideje a valódi gondolkodásra.

A Liberty-kiáltvány

- Kerrigan! - kiabált Mike a leszállópályán. A hadnagy éppen felvette a sisakját. Mike-nak nem volt ideje páncélba bújni, egyszerűen csak felmarkolta a porköpenyét.

- Liberty! - mondta a nő mogorván. Mike meglátta a Keselyű oldalára szerelt jókora készüléket. - Éppen indulok!

- Egyedül?

- Nézze, általában... - kezdte, aztán Mike szemébe fúrta jádezöld pillantását. Mike nyakán felállt a szőr, és tudta, hogy a nő ismeri a gondolatait.

A széles ajkak megrándultak egy pillanatra. Aztán a hadnagy megrázta fejét:

- A maga baja! Egyébként szükségem van valakire, aki segít mozgatni a készüléket. Gyerünk!

A Keselyű kisiklott a hangárból, és a találkozási pont felé vette az irányt.

Az Antiga Prime kegyetlenül megszenvedte a könyörtelen ostromot. A folyamatosan lángoló halotti máglyákból felszálló füst elsötétítette az eget, a világ gázóriásának kövér gömbje úgy festett, mint egy gyászlepel mögé bújó, bánatos istenség. A távolból tüzérségi lövegek dörgését hallották, bár sejtelmük sem volt, hogy ki és mire lő.

Elhaladtak néhány elhagyott, tojáshéjként szétnyílt bunker mellett. A létesítményeket körülvették a háború félig eltemetett maradványai: törött fegyverek és csonka tetemek.

A dörgés egyre hangosabb lett, és Mike rájött, hogy egyenesen a vihar középpontja felé tartanak.

- A harckocsijaink és a Góliátok - mondta Kerrigan az interkomba - rést ütnek a vonalaikon. Átcsúszunk a résen, és behatolunk a Konföderáció territóriumába. Nos, megbánta már, hogy eljött?

- Talán egy kicsit! - Mike tudta, hogy a lidércharcos ismerte a válaszát, még mielőtt kimondhatta volna.

- Szóval Mengsk leadta magának a teljes szöveget -folytatta a nő. Mike sandán nézett maga elé. Aggasztotta, hogy a telepata ilyen könnyedén kotorászik a gondolatai között. - Rávette, hogy velem tartson.

- Nézze meg még egyszer a mentális válaszomat, hadnagy! - förmedt rá Mike. - Mengsk egyetlen szóval sem kérte, hogy jöjjek.

- Nem volt rá szüksége! Tudja, hogy melyik emberen melyik gombot kell megnyomni. Talán úgy érezte, ha egyenesen elrendeli, hogy jöjjön velem, maga valószínűleg elküldte volna a francba.

- Alighanem jól érezte!

- Rendszerint igaza van. Valószínűleg ezért volt jó ötlet, hogy eljött!

Nem messze előttük egy sziklatömb gyakorlatilag elpárolgott egy hatalmas robbanás nyomán. Kerrigan azonnal megállított a járgányt.

- Ennek nem lett volna szabad megtörténnie! - kiabálta. - A tankjaink tudják, hogy errefelé jövünk. Lehet, hogy Duke elfuserálta az irányzást, vagy...

Mike meghallotta a következő, érkező gránátsorozat sivítását.

- Ezek az ő tankjaik! - kiabálta. - Ők törték át a mi vonalainkat!

Kerrigan abban a pillanatban kilőtt a Keselyűvel, és éles szögben elfordult az eredeti útvonalukhoz képest. Az előttük lévő útszakasz eltűnt a szétrepülő föld- és sziklafüggönyben. Ez a sortűz az előzőnél jóval közelebb csapott le hozzájuk. A felszaggatott talaj nagy kihívást jelentett a korlátozott erejű gravitációs egység számára; a Keselyű vadul rángatózott alattuk.

- Egy kicsit... - kezdte volna Mike.

- Bocs, de ez kemény lesz! - vágott a szavába Kerrigan. - Csak kapaszkodjon!

Máskor hagyja, hogy befejezzem a mondatot! - gondolta Mike, és látta, hogy a nő vállat von.

A Konföderációnak alighanem volt valahol egy tüzérségi megfigyelőpontja, ahonnan jól látták őket. A rakétatűz könyörtelenül követte a nyomukat, körülbelül száz méterrel a hátuk mögött. Kerrigan bevitte a gépet egy vízmosásba, amelyből réges-rég eltűnt minden, ami valaha vízre emlékeztetett.

- Lássuk, itt is követnek-e! - mondta a nő.

Mike meghallotta azt a fejhangú visítást, amellyel az acélszerkezetek szelik a levegőt.

- Vadászok! - kiáltotta a mikrofonba.

A Szellem-osztályú gépek alacsonyan közeledtek, és 25 milliméteres, gyújtó lézereikkel végigpásztázták a vízmosás két partját. A bozótos azonnal elhamvadt. A vadászok hamarosan felhagytak az üldözéssel, mivel nem látták a prédájukat a maguk által létrehozott füsttől.

- Célirányosan terelnek minket! - recsegett Kerrigan hangja Mike fejhallgatójában. - De vajon hová?

A lebegő motor alatti föld hirtelen szövetté változott. Az anyagot vörös agyagcsíkok, barna kéreglemezek, szürkésfekete mohafoltok alkották.

- Ez a kúszó! - kiáltotta Mike, mihelyt ráismert. - Betereltek minket a zergék birodalmába!

Kerrigan káromkodott és a fékre taposott, de a kúszó nem szolgált megfelelő szilárdságú alátámasztással a gravitációs hajtóműnek. A keskeny motor kifarolt, majd az oldalára billent, és felszántotta a vastag kérget, mintha egy folyó felszínén húzott volna tajtékot.

Mike kiabált, és Kerrigan visszaordított valamit. A riporter megmarkolta a pszichonikus átjátszót rejtő konténert, abban a reményben, hogy valamennyire képes lesz megvédeni a sérüléstől. Biztos volt abban, hogy ha valaki meg tud birkózni egy ilyen helyzettel, akkor az a lidérchadnagy lesz.

Aztán váratlanul megnyílt alattuk a föld, és belezuhantak a sötétségbe.

Valamivel később Mike meghallotta Kerrigan hangját, ami mintha a távolból érkezett volna.

- Liberty?

Mike válaszképpen csak valami halk hörgést hallatott, pillanatnyilag mindössze ennyi telt tőle. A pokolba is, Kerrigan, állandóan olvas a gondolataimban, hát olvasson most is!

- Egyben van a pszi-átjátszó? - kérdezte a hadnagy.

- Ó, igen. Kipárnáztam a saját testemmel!

Mike kinyitotta a szemét, és felfedezte, hogy puha, nemrégiben felszántott földön fekszik. Bizonyára ez fékezte le az esést, amikor belebuktak a nyúlüregbe.

Felnézett. A mennyezeten szaggatott szélű lyuk tátongott, alighanem ott törték át a kúszó szövetét. A nyílást máris sűrű háló borította, ahogy az organizmus újra összeszőtte önmagát.

Mike kiköpött némi vért. Esés közben beleharapott a szájába. A testét elég rendesen összezúzta, de különben sértetlennek tűnt. A kabátját puha, száraz földréteg bontotta. Tudta, hogy másnap érezni fogja a horzsolásokat.

Ha szerencsém lesz, és megérem! - gondolta.

- Ha mindkettőnknek szerencséje lesz! - szólt rá Kerrigan. Már talpon volt, és a csuklójára szerelt lámpával pásztázta a barlangot. A vállára lendítette kartácspuskáját.

Mike talpra küzdötte magát és úgy találta, hogy bár eléggé imbolyog, lényegében sértetlen.

- Jól van? - sikerült kipréselnie a kérdést.

- Mondjuk úgy, hogy nem rosszul! - felelte a szellem. -Csak a büszkeségem sérült, de attól tartok, az már eleve veszett ügy volt. Ezt elszúrtuk. Balekok voltunk. Ostobák. Szerencsétlenek. Hülyék.

- Senki sem számított rá, hogy a Konföderáció... - kezdte Mike.

- Hogy kihasználják az előnyös helyzetet és a terepet? Pontosan! Ezért vagyunk balekok. Szembejöttek, hogy felvegyék a harcot, aztán lerohantak minket az egyetlen helyről, ahonnan nem szerettük volna.

- Tudja, magának is könnyebb lenne...

- Ha hagynám, hogy befejezze a mondatait. Sajnálom. Ha ideges vagyok, kapkodok. Maga gyakorlatilag szétsugározza a félelmét, és ez ingerel engem is.

Mintha más nem félne ebben a helyzetben! - gondolta Mike, és odalépett a Keselyű maradványaihoz.

- A járgány kész van! - állapította meg Kerrigan anélkül, hogy szemügyre vette volna, és természetesen igaza volt. A váz három helyen is meghajlott, így a hosszú, karcsú jármű már nem volt más, csak eltorzult roncs. A belsejében kilyukadt valami, amiből folyadék csepegett a földre. A motor - dacára a testét alkotó erős fémeknek és kerámiaötvözeteknek - sokkal rosszabbul viselte a zuhanást, mint ők.

- Erre - mondta Kerrigan, és határozottan mutatta az egyik irányt.

- Miért pont arra?

- Mert a másik irányban valami nagy lény lapul, és eszelős dolgokat forgat a fejében. Magának kéne hozni az átjátszót!

Mike felemelte a konténert, és követte a nőt. Elgondolkodott a hadnagy hangulatáról. Néhány perc múlva Kerrigan hátraszólt neki.

- Ez egy visszacsatolásos hurok.

- Akkor ne csinálja!

- De igen. Maga felém sugározza a félelmét, amit cserébe én visszatükrözök magára. Ami viszont megnöveli a maga haragját. - Egy pillanatra megállt. - Valami nagyon különös dolog van itt. Rossz! Ezeket a dolgokat általában tudom kezelni. Az esetek túlnyomó többségében.

Mike a zergék és a telepaták közötti, feltételezett kapcsolatra gondolt, aztán azt kívánta, bárcsak ne tette volna. Kerrigan széles szája zord mosolyra görbült.

- Igen, tudom. Raynor egyszer már elszomorított az Arcturusszal folytatott beszélgetéssel, nagyon szépen köszönöm. Mindenesetre megmagyarázná, hogy a Konföderáció miért érdeklődik a telepaták iránt. És hogy miért volt annyi akcióban eltűnt személy a Konföderáció telepatái között. Meg a lidércegységeken kívül is, ha jól hallottam.

- Gondolja, hogy a zergék is összegyűjtik a maguk saját telepatikus alanyait? - kérdezte Mike, és rájött, hogy a hadnagy ezúttal hagyta, hogy befejezze a mondatot.

- Maradjon, valami van előttünk!

A nő előhúzta a pisztolyát és előrelopakodott. A másik, lámpával felszerelt kezét mereven előreszegezte.

A valami a járat kellős közepén csüngött, mint egy óriási pók. Ahogy a lámpa fénye rávetült, hevesen összerándult. Egy óriási szem volt, hasonlított az ember látószervéhez. A csuklólámpa erős fényétől összehúzódott a pupillája.

Mike érezte, hogy végigsöpör rajta az irtózás és az undor. Kerrigan szemlátomást hasonlóan érzett; az érzelmei összevegyültek benne Mike gondolataival. Hangosan átkozódott, és belelőtt egy rövid sorozatot a vonagló gömbbe.

A szem-lény magas, metsző hangú visítást hallatott, és darabokra szakadt. Hálója erős szálai feltapadtak a falra, mint a szakadt gumiszálak.

- Mi volt ez? - suttogta Mike.

- Megfigyelő? Őrszem? - találgatott Kerrigan.

Mike árnyalatnyi félelmet hallott kicsendülni a rettenthetetlen Sarah Kerrigan hangjából. Visszacsatolásos hurok! - emlékeztette magát. Le akart higgadni. Tudta, ha nem sikerül, mindketten megöletik magukat.

- Milyennek érzi? - kérdezte a nőtől, miközben eloldalaztak a szem-lény cafatokra szakadt maradványai mellett. Észrevette, hogy a járat falait és padlóját elborítja a kúszó.

- Micsodát? - kérdezte Kerrigan, akinek a figyelmét elvonta a gusztustalan látvány.

- Azt mondta, valami különöset érez. Egész pontosan mit?

A hadnagy csendben maradt néhány pillanatig, és Mike érezte, hogy megpróbálja összegyűjteni lelkierejét.

- Nehéz leírni egy érzéketlennek, pardon, egy telepatikus képességekkel nem rendelkezőnek. Olyan, mintha egy szálloda folyosóján lépkedne, és az egyik szobában bulizna egy társaság. Ahogy elhalad az ajtajuk előtt, hallja, hogy odabent áll a bál, és azt is, hogy nem az ismerősei vannak bent. Nem tud kivenni semmit a szövegből, csak értelmetlen zagyvaságot. Ehhez hasonlót érzek.

- Talán pszichonikus erő egy másik csatornán? - vetette fel Mike.

- Talán, de nagyon erős. Mintha az utcán állna egy színház előtt, és odabent koncertet tartanának. Érzi, hogy valami szervezett dolog történik, de csak halandzsát hall. Őrjítő érzés! - megint elhallgatott. - Ó, Istenem! Mike, jöjjön ide!

Jobbra a folyosó egy nagyobb barlanggá tágult. A járat a csarnok oldalán folytatódott felfelé. A riporter érezte, hogy frissebb levegőt lélegeznek. Közel jártak a felszínhez.

A nagyobb kürtőt elborította a kúszó. Zavaros hólyagok csüngtek a falakról, organikusnak tűnő kinövések tarkították a szürkés penészgombát. A fal mentén százlábúra emlékeztető lények nyüzsögtek egy gombamezőn.

- Férgek - közölte Mike. - Az Anthem bázison láttam már ilyet, a Mar Sarán. - Az agyában felvillant a bázis kocsmájának képe, és észrevette, hogy Kerrigan összerándul.

- Ez lenne a zergék szeméttelepe? Mit esznek ezek?

- Ezek semmit! Ezek dajkák. Nézze, a tojásokat gondozzák.

Amit Mike első ránézésre mérges gombáknak vélt, valójában zöld alapon vörös pettyes tojások, amelyek a kúszó anyagából készült kehelyszerű tartókban álltak. A kinövések a saját szívverésük ritmusára lüktettek. Ahogy a riporter nézte, a legközelebbi tojás homályos héja mögött felbukkant egy hydralisk csontpofája. A lény áttetsző folyadékban lebegett, és úgy festett, mintha belefulladt volna egy medencébe. A tojás megrázkódott, mintha a benne fejlődő fenevad tudatában lenne az emberek jelenlétének.

A férgek szorgalmasan építették a soron következő kelyhet. Amikor elkészült, az egyik belemászott, összetekeredett, és vékony, pókselyem simaságú gubót szőtt maga köré. A gubó megkeményedett és a féregből tojás lett.

- Francba! - utálkozott Mike, és hirtelen rájött, hogy a férgek micsodák.

- Lárvák. Ők a zerg „társadalom" építőkövei! - közölte Kerrigan. - A lárvából tojás lesz, a tojásból szörnyeteg. Ezért nem jutott semmire a Konföderáció a tenyésztéssel, hiába próbálkoztak. A zerglingek és hydraliskek nem szaporodás útján születnek, hanem valamennyien ugyanabból a génraktárból jönnek, és egy magasabb hatalmat szolgálnak!

Mike bólintott, és ámultán nézte, amint a tojásban lévő hydralisk feléje fordul. A héj hevesen lüktetni kezdett, ahogy a benne lévő fenevad megpróbált kitörni belőle.

- Induljon egyenesen a friss levegő felé - mondta Kerrigan és lecsúsztatta a válláról a kartácspuskát. - Egy perc múlva megyek én is.

Mike az átjátszó súlya alatt nyögve folytatta az útját felfelé a folyosón. Amikor meghallotta a kartácspuska lőszeradagolójának sivítását, és a reteszelő-szerkezet csattogását, futni kezdett. A háta mögött felhangzott a folyamatos mennydörgés, ahogy a fegyver éles hegyű lövedékei végigsöpörtek a tojáskamrán. Aztán síri csend támadt.

A levegő egyre frissebb lett, és Mike már látta maga előtt a természetes fényt. Úgy érezte, mintha ólomcsizma lenne a lábán, de továbbvonszolta magát. Még húsz méter, még tíz, még öt, aztán kettő. Végül kijutott a felszínre, a kora reggeli napfényre, és... És szemtől szemben állt a saját tükörképével, amely egy Konföderációs tengerészgyalogos harci vizorjáról verődött vissza.

Mike önkéntelenül felordított és majdnem hanyatt esett. A Konföderáció katonája a bejáratot őrizte.

Az őrszem nehézkesen lépett egyet a riporter felé, mire Mike rádöbbent, hogy valami átkozottul nem stimmel a katonával. A térde furcsa szögben megrogyott, karjai mintha nem is hozzá tartoztak volna. Az egyik kezével bizonytalanul, imbolyogva felemelte a karabélyát, míg a másikkal megérintett valamit az övén.

A tükröző vizor felemelkedett, és Mike megpillantott az arcot. Az arcot, amely egyenest a pokolból származott. A felét lerágta valami, egészen a sárgásán fénylő koponyacsontig. Az üres, kivájt szemgödörből szürkés váladék csöpögött. Az arc másik fele barnás árnyalattal kevert zöldes színben játszott, és apró dudorok tarkították, amelyek közepén kemény, kőszilánkokra emlékeztető kitüremkedések törték át a bőrt.

Őrszem volt, ám nem a Konföderáció állította oda. Valaha ember volt, de már csak külső megjelenése emlékeztetett eredeti fajára. Egykor ép elméje immár mentes volt az emberi gondolatoktól. Most már csak azért létezett, hogy védje a fészket. Felemelte a fegyverét, és olyan kiáltást hallatott, mintha megakadt volna valami a torkán. Épen maradt szeme vérbe borult. Mike meghallotta a háta mögött a kartácspuska kerepelését, és a földre vetette magát. A levegőben az oldalára fordult, és maga fölé rántotta az átjátszót, hogy megvédje az ütődéstől. Egy századmásodperccel később elhúzott fölötte a halálos sorozat. Néhány lövedék beletépett a kabátja szélébe. A lövedékek fémforgáccsá darálták az átformált konföderációs őrszem páncélját, és könnyedén átütötték a testét. Egy pillanatig még állva maradt, aztán a fegyvere lassan kicsúszott a kezéből, végül összerogyott és hanyatt zuhant. Ami a páncélréteg alatt létezett, annak már nem volt köze az emberi fajhoz, de ugyanúgy reagált a golyózáporra.

Kerrigan előreugrott, keményen megmarkolta Mike gallérját, és talpra rántotta.

- Jól van?

A riporter szeme előtt apró pontok táncoltak, de nem adta meg magát a torkába toluló epének.

- Mi volt ez? - nyögte ki nagy nehezen.

- A zergék a biológia mesterei. Talán ezt akarják tenni az emberiséggel. Lefolytatni vele egy újabb kísérletet. Létrehozni egy újabb, őket szolgáló fajt.

Mike vett egy mély lélegzetet, és a szétmarcangolt, rothadó húsra pillantott.

- Úgy látom, nem volt sikeres kísérlet. Kerrigan kimerülten vállat vont.

- Talán ha jobb alapanyaghoz jutnának... Akar jelentkezni náluk? Biztos hasznát vennék egy riporternek!

Sikerült az arcára erőltetnie egy halvány, csúfolódó mosolyt, mire Mike önkéntelenül felnevetett.

Megtörjük a visszacsatolásos hurkot! - gondolta. Lövészárok viccelődés. Akasztófahumor a háború obszcenitása ellen. Ha Kerrigan olvasta is ezeket a gondolatait, nem adta jelét.

- Képes futni egy darabig? - kérdezte a nő.

- Meddig?

- Ameddig csak tud!

- Menjen előre, követem! - mondta Mike és felemelte az átjátszót.

Szerencséjük volt. Mint kiderült, a kúszó szélén jártak. Olyan jó rálátásuk nyílt a környékre, hogy Mike meglátott egy sor tornyot az eredeti útvonalukkal ellentétes irányban. Egy óriás kertjében nőtt, hatalmas, eltorzult virágoknak látszottak, és ágyúszerű mutaliskok táncoltak közöttük. De voltak más repülő szörnyek is arrafelé, köztük tengeri csillagba oltott tintahalak, rákkal keresztezett medúzák és gigantikus repülő rákok.

- Ők győztek - állapította meg Mike. - A zergék. Minden egyes elfoglalt bolygóval tovább nő az erejük!

- Próbáljon nem gondolni rá - Kerrigan megérintette a csuklóját. - Kiküldtem egy rövid pulzus-üzenetet. Ha Arcturus meghallgatja, tudni fogja, hogy még élünk.

Most már könnyebben haladtak, és bár a náp lenyugodni készült, még mindig erős fényt sugárzott. Tőlük balra szikrák táncoltak a horizonton, és távoli mennydörgés robaját hallották.

- Azt mondta, annak idején volt tudomása ütközetben eltűnt lidércharcosokról. Azóta hallott róluk? - kérdezte Mike.

Kerrigan ajka megkeményedett, és megrázta fejét.

- A legtöbb telepata kerüli a másikat. Még csak nem is beszéltem a Duke parancsnoksága alatt állókkal. Éppen elég borzalom az átlagemberek folyamatos csevegését venni. Egy másik telepata gondolatait olvasni százszor rosszabb. Az emberek nem képesek kontrollálni a gondolataikat, vagy legalábbis nem túl jól. A lidércharcosok nagyon jól olvasnak a többi lidérc agyában, és kialakítanak egy saját visszacsatolásos hurkot. A legtöbbjüknek pszichonikus árnyékolókra van szüksége, hogy megőrizhesse a józan eszét. Ez olyasmi, mint a neurális reszocializáció, csak sokkal rosszabb.

- De magának nincs pszichonikus árnyékolója!

- Még van néhány, bár a java részük tönkrement. Arcturus... - Egy pillanatig habozott, majd folytatta: - Tudja, maga nem szereti őt.

- Sosem találtam volna ki! Ön azonban igen nagyra tartja!

- ő... - A nőnek ismét elakadt a hangja. - Ő szöktetett meg. Azt hiszem, ez rá a legjobb kifejezés. Megmentett, szabaddá tett, megszabadított az árnyékolóktól, az őröktől és a borzalmaktól. Az életemet köszönhetem neki. És ami még fontosabb: a lelkemet.

Mintha csak a vallomására érkezett volna válasz, felcsipogott a rádió. Mike mozgás jelei után kutatva fürkészte a horizontot. Semmi. Kerrigan felpattintott egy apró képernyőt; Mike maga elé képzelte a parányi monitoron megjelenő, mosolygó arcot.

- Jó tudni, hogy életben vannak - mondta a lázadók vezére. - A pozíciójuk egy kilométerrel délebbre van attól, ahol lenniük kellene. Nincsenek mumusok maguk és a Konföderáció tábora között. Elvontuk és lekötöttük a tartalékaikat.

- Akadályba ütköztünk - válaszolt Kerrigan. - A zergék. Már rengetegen vannak!

- És még többen lesznek, ha beindítja a mi kis meglepetésünket. Hatékonyan lefoglalják konföderációs barátainkat, mialatt mi megszökünk.

Kerrigan haragos képpel meredt a monitorra.

- Ledarálják őket, Arcturus! - Statikus zörej zavarta a vételt. - Arcturus? Veszi az adást? A zergék nem ejtenek foglyokat!

- Kerrigan! - csattant fel Mengsk, és Mike el tudta képzelni a terroristavezér arcán megjelenő, „szigorú atya" kifejezést. - Nem mi találtuk ki a pszi-átjátszót, de ha nem használjuk fel, valamennyien meghalunk a Konföderáció blokádja miatt. És ha meghalunk, velünk együtt megsemmisül az emberiség minden reménye!

- Igen, uram.

- Jusson eszébe, hogy mennyire megbízom magában. És köszönjön a nevemben Mr. Libertynek, jó?

Kerrigan lecsukta a képernyőt és észak felé fordult. Mike felkapta a ládát és a nyomába szegődött.

Egy darabig csendben haladtak, aztán riporter megtörte a hallgatást.

- Azt hiszem félnek!

- Kik? A lidércharcosok irányítói?

- Igen. Nem akarják, hogy megtárgyalják a tapasztalataikat a többi telepatával. Hogy esetleg összeesküdjenek ellenük. Ezért van a kiképzés, és ezért vannak az árnyékolók.

- Elképzelhető. - Kerrigan rántott egyet a vállán. - És szerintem azért is, hogy ne veszítsék el a befektetéseiket. A lidércharcosok között elképesztően magas a veszteség aránya.

- Azt hittem, hogy megannyi ráfordítás után inkább ünneplik magukat. Mint a vadászpilótákat vagy a rombolók kapitányait.

- Ünnepelnek? - Kerrigan szörnyű nevetést hallatott. - Istenem, még a flottához felvett pedofiloknak is jobb bánásmódban van részük, mint nekünk. A tengerészgyalogságnál a bűnözőket csak teletömik gyógyszerekkel és kiképzik őket, hogy kövessék feljebbvalóik parancsait. Nekünk valóságos rémálom jutott. Állandóan, folyamatosan próbára tették az önuralmunkat, és tudtuk, ha elveszítjük, akkor ránk borul az őrület, mert nem tudjuk távol tartani mások elméjét a sajátunktól.

- Nyugodjon meg, hadnagy. Nem úgy értettem...

- Hát persze, hogy nem úgy értette - vágott a szavába hevesen Kerrigan. - Ettől borulunk ki mindannyian! A maguk szavai jelentőnek valamit, de az. elméjük valami egészen mást sugároz. Raynor mindenre kész, de érzem, hogy nem bír elviselni, hogy undorodik tőlem. És tudom, hogy figyel, még ha a hátam mögött van, akkor is. Az én fajtám tudja, hogy ki mit forgat a fejében, még akkor is, ha az illető nem mondja ki.

- Sajnálom!

- Tudom - mondta Kerrigan egy kicsit megenyhülve. -Ez az egyik dolog, amit szeretek magában, Michael Liberty. Maga nyílt ember! Nem próbál elrejteni semmit. Azt mondja, amit gondol. Az egyetlen védekezése, hogy kérdéseket tesz fel, és eljátssza a makacs, erős akaratú riportert. Emiatt sokkal elviselhetőbb, mint a legtöbb ember.

Néhány pillanatra elhallgatott, miközben megmásztak egy dombot. A távolban már látszottak a Konföderáció külső védelmi gyűrűjét alkotó, lerombolt tornyok. Egyik sem volt harcképes, Mengsk csapatai gondoskodtak róluk.

- Tudja mi volt az utolsó vizsga a lidércharcos kiképzés előtt? - kérdezte a nő hirtelen. Mike csak megrázta fejét, mert érezte, jobb, ha nem szólal meg.

- Egy fegyveres őr szembeáll a jelölttel. - A nő tekintete elködösült. Valahol másutt járt. - Az őr veszi a fegyverét, és a jelölt homlokának szegezi, vagy valaki más homlokának, aki sokat jelent a vizsgázónak. A jelöltnek meg kell ölnie az őrt, mielőtt meghúzhatná a ravaszt. - A szemébe visszatért a fény, és kemény pillantást vetett Mike-ra. - Tizenkét éves voltam!

Mike elsápadt, és önkéntelenül is Raynor lányára gondolt. A „tehetséges" gyerekre, akivel történt egy „incidens".

Kerrigan úgy reagált, mintha Mike megütötte volna. Térdre rogyott és mindkét kezét a homlokára tapasztotta. Egy idő után felnyögött.

- Krisztusom!

- Sajnálom - hadarta Mike -, nem akartam elmondani, de átvillant az agyamon.

- Krisztusom! - ismételte a nő. - Rá kellett volna jönnöm! Még csak nem is sejtettem!

Mike megrázta a fejét.

- Maga telepata. Hogyan lehetséges, hogy nem tudta? Kerrigan felnézett rá, a szeme sarkában könnyek csillogtak.

- A telepaták nem ásnak le az emberek agyának mélyére, legalábbis, ha meg akarják őrizni a józan eszüket. Halljuk a felszíni kavargást, mindent, ami fent zajlik. Amire gondolnak. Hogy egy nőnek milyen jó lába van. A sok ostoba szemetet. De a mélybe temetett dolgokat nem. A fontos szemetet nem. - Egy pillanatra elhallgatott, aztán megkérdezte: -Raynor elmondta, hogy mikor történt?

Mike megrázta a fejét és elfordult, részben, hogy a Konföderáció őrjáratai ne lephessék meg őket, részben, hogy Kerrigan összeszedhesse magát.

Amikor Mike visszafordult, a nő már talpon volt. A könnyei felszáradtak.

- Gyerünk, rakjuk le ezt a dolgot valahová. Az egyik torony talapzata éppen megteszi.

Minden nehézség nélkül elérték a tüzérségi állás szélét, és Mike végre letehette a csomagot, amelyet az utolsó kilométereken vonszolni is alig bírt. Kerrigan nekilátott a pszi-átjátszó összeszerelésének, amit korábban még sosem látott. Gyakorlott, ügyes mozdulataiból Mike rájött, hogy bizonyára telepatikus úton kapott egy instrukciós csomagot, amelyben „elmondták" neki, mit tegyen a készülékkel.

Sebtében összeállított alkalmatosság volt. A hadnagynak csak néhány perc kellett ahhoz, hogy eltávolítsa a burkolóanyagot és ellenőrizze a kábeleket. Aztán előhúzott egy tengeri csillag alakú fejhallgatószerűséget, és feltette a fejére. A finom rézkorona szinte eltűnt vörös hajfürtjei között.

- A bolygóközi pszichonikus átjátszó - magyarázta Kerrigan - olyasmi, mint a hegedű rezonanciadoboza. Ösz-szegyűjti, felerősíti és szétszórja a beletáplált pszichikai jelzéseket. Azért vagyunk itt, mert az aktiváláshoz szükség van egy lidércharcosra.

Felkattintott néhány kapcsolót, megnyomott egy gombot, és levette a különös fejhallgatót. Az arca feszültnek tűnt.

- Oké. Mehetünk!

- Ennyi?

- Mit várt? Kürtöket és villogó fényt? Harangzúgást? Vagy egy nagy órát, ami visszaszámol? Sajnálom.

Kerrigan arca ezúttal hamuszürke volt, és Mike hirtelen rájött, hogy egész idő alatt „hangos" volt.

- Rendben - mondta a hadnagy. - Induljunk! Végighaladtak az elhagyott lövegállások mentén. Minden egyes kilőtt torony az Antiga Primén folyó ütközet egy-egy emlékműve volt. A nő hirtelen megállt, és összerándult egy Mike által nem észlelhető hangtól. Kerrigan számára olyan volt, mintha valaki végighúzta volna a körmét a táblán.

A negyedik toronynál jártak, amikor szűnni kezdett a fájdalom. A hatodik toronynál szinte teljesen rendbe jött. Felpattintotta az apró képernyőt a csuklóján.

- A pszi-átjátszó a helyén van! - jelentette.

- Kiváló munka, Sarah! - hallatszott Mengsk hangja. - Tudtam, hogy maga megcsinálja. Most pedig kihozzuk onnan, mielőtt az Antiga összes zergje odasereglik. Már úton van a leszállóegység.

- Tudom - mondta Kerrigan, és mélyeket lélegzett. Az ajkai vékony, kemény vonalat alkottak. Aztán megszólalt. - ígérje meg! ígérje meg, hogy nem csinálunk ilyet még egyszer.

- Sarah! - Mike látta maga előtt, hogy a terrorista szomorúan csóválja a fejét. - Amit teszünk, azt az emberiségért tesszük. Túl nagy a felelősségünk, hogy ne kövessünk el mindent.

Megszűnt az adás. A bölcs vezér kilépett az elektronikus csatornából, hogy biztonságos helyről, a brandyje és a sakktáblája mellől tovább irányítsa a háborút.

- Miért bízik benne? - kérdezte Mike. Megvillant az agyában a gondolat, és nyomban ki is mondta. - Miért követi?

Sarah fáradt mosolyt erőltetett az arcára.

- Megmentette a lelkemet.

- És azóta folyamatosan gyilkol a kedvéért. Egyensúlyba jön a mérleg valaha? Nem érdemelte még ki a szabadságát?

- Ez... bonyolult. Mengsk sokban hasonlít magához. Oké, sajnálom. Voltaképpen teljesen az ellenkezője. Maga nyílt. Ő mindent leplez. Megmondja, hogy mit gondol, és annyira meg van győződve az igazáról, egészen a lelke mélyéig, hogy a hatás nagyjából ugyanaz, mint önnél. Arra inspirál, hogy higgyek neki.

- ő politikus. Ha mélyen belenéz, maga is rájöhet. A lelke legmélyén feneketlen mocsár van.

- És ez mit változtat a lényegen? Azt hiszi, most már meg akarom vizsgálni?

- Néha nem ártana. Ha egy kicsit jobban belenézne Raynorba, talán őt sem tartaná olyan gazembernek.

Kerrigan kinyitotta a száját, hogy mondjon valamit, aztán becsukta és bólintott.

- Igen, valószínűleg igaza van - mondta végül. - Legalábbis Raynort illetően. Azt hiszem, sokat köszönhetek annak a gazembernek.

- Túl nagy a felelősségünk, hogy ne kövessünk el mindent! - idézte Mike.

Kerrigan hangos, rövid nevetést hallatott. Váratlan reakció volt, önkéntelen és mélyen emberi.

A riporter felsóhajtott és eltöprengett, vajon ki ér hamarabb hozzájuk: a legközelebbi zerg kolónia népe, vagy a beígért leszállóegység.

13

Lélekzongora

A történelem lencséjén keresztül szemlélve úgy tűnik, a háború hátborzongató precizitással működik, mint valami gyilkos zenegép. A csaták nem egyebek, mint a halál óramű pontosságú mechanizmusai, a pusztítás drámái, amelyekben minden egyes felvonás természetesen következik az előzőből, amíg az egyik vagy a másik fél el nem tűnik. Visszatekintve az Emberi Konföderáció összeomlása logikai játéknak tűnik, amelyben a kezdetet követően nem lehetett kétséges, hogy mi lesz a végkimenetel.

Nekünk, akik csapdába estünk a háború kellős közepén, nem maradt más, mint a nyers pánik, amelyet időnként megszakítottak a teljes kimerültség periódusai. Senkinek, még a terveket szövögetőknek sem lehetett kristálytiszta elgondolása arról, hogy miféle erők vonultak fel ellenünk.

Óramű lenne? Talán. De inkább úgy gondolok rá, mint egy bombára szerelt időzítőre, amit lázasan próbáltunk hatástalanítani, remélve, hogy sikerül befejezni, mielőtt az az átkozott vacak belerobban az arcunkba.

A Liberty-kiáltvány

A leszállóegység az orbitális pályán keringő Hyperion felé tartott. Mihelyt üzembe helyezték az átjátszót, Mengsk elhagyta a felszínt, de meg sem próbált áttörni a Konföderáció blokádján anélkül, hogy ne gyűjtötte volna össze elkóborolt, mezítlábas gyermekeit. Legalábbis Mike így látta az eseményeket.

Miközben felemelkedtek a felszínről, a riporter a monitorokat fürkészte. A hajó valamennyi kameráját a bolygóra irányították. Az átjátszó már kifejtette hatását a lenti zergekre. Dühödt hangyákként előmásztak a fészkeikből, összevissza rohangáltak, sőt, még egymásnak is estek a pszichonikus hullámok által generált őrületben. De hamarosan elindultak a torony felé, ahol Mike és Kerrigan hagyta a készüléket. Rövidesen élő teremtények hurrikánja forgott a jeladó körül, mint az éjszakai pillangók a láng körül.

Ahogy a hajó egyre magasabbra emelkedett, a szenzorok újabb fészkeket érzékeltek, és újabb adásokat is, nem csak azt a folyamatosan játszódó, Kerrigan elméjéből származó akkordot, amelyet felerősítve visszhangzott. A Konföderációs csapatok sikolyai és segélykiáltásai szálltak az éterben, miközben lerohanták és legyűrték őket. Az Antiga Prime éjszakai oldalát apró, felvillanó szikrák - felszíni robbanások - tarkították. A lázadókat időben figyelmeztették, de azokat, akik késlekedve indultak el a bolygóról, elnyelte a zerglingek és hydraliskok hulláma.

A leszállóegység tovább emelkedett és Mike meglátta a horizont ívét. Valami megvillant az ív felett, és néhány másodperc múlva elektromágneses hullám söpört végig a hajón. A képernyők ideiglenesen elsötétedtek, de azonnal bekapcsoltak a tartalékrendszerek. Az egyik nagy, Behemótosztályú csatacirkálót, a Norad II testvérhajóját elsöpörte az egyre erősödő támadás.

A fejük felett máris felbomlott a Konföderáció blokádja. A landolásra alkalmas, elérhető hajókat leküldték a felszínre, míg mások tűz alá vették a már mindenütt jelenlévő zergeket.

Elhúzott mellettük egy izzó háromszögekből álló hármas csoport. Olyan erős fényt sugároztak, hogy Mike szeme könnyezni kezdett. A protossok is megjelentek - nem támadtak, de már ott voltak az atmoszférában.

Aztán befutottak a jelentések a bolygótól legtávolabb állomásozó hajókról. Térgörbületek nyíltak az űrben, és a lyukakból zerg hordák ömlöttek ki. Az ocsmány medúzák, királynők, mutaliskok, és a különös repülő rákok előtörtek a tér mélyéről, és leereszkedtek az Antigára. A magányos szirénhang odavonzotta, és csapdába ejtette a lényeket.

A leszállóegység dokkolt a Hyperionon, azonnal evakuálták a legénységét. Ahogy a komp kiürült, leválasztották a zsilipről, és a sorsára hagyták. A bolygó gravitációja befogta; egyre gyorsulva, forogva zuhant a felszín felé. Csak lassította volna a Hyperiont, akadályozta volna a menekülésben, és már nem volt idő arra, hogy biztonságba helyezzék.

Mengsk hajója buborékként emelkedett a pánikba esett Konföderációs egységek és a leszálló zergék között. A zergék csak akkor bocsátkoztak harcba, ha valami az útjukba esett. A Konföderáció ezúttal sem okozott csalódást: a legjobb hajóit állította a támadás útjába. Felszikrázott néhány fénygömb, de a képernyők csak kisebb villanásként mutatták őket. Ezek a gyorsan elenyésző fények egy-egy termonukleáris tűzgolyóból származtak, mindegyik körülbelül ötszáz ember halálát jelezte.

Kerrigan sápadt volt és megviselt. Mike biztosra vette, hogy továbbra is hallja a pszichonikus hívást. A pszi-átjátszó olyan hullámhosszon működött, amit Mike képtelen volt érzékelni, viszont átívelte az űr távolságait, hogy magához vonzza az ellenséget.

A riporter kitámogatta a végletekig kimerült nőt a landoló zónából.

Velük szemben a folyosón Raynor bukkant fel.

- Mindkettőjüknek gratulálok! - mondta melegen. -Maguk aztán tényleg tüzet raktak a zergék alfele alatt. Nem tudom, hogy mit mondott nekik, hadnagy, de szemlátomást felkavarta őket!

Kerrigan felemelte a fejét. A szeme dühtől lángolt, de Raynor haragot és csalódást is látott a tekintetében. Aztán az érzés, ahogy megjelent, rögtön el is tűnt, és csak kimerültség marad utána.

Raynor kinyújtotta a kezét, hogy Kerrigan vállára tegye. A hangja ellágyult, aggódva ráncolta a homlokát.

- Jól érzi magát, hadnagy? - kérdezte, és Mike felfigyelt, hogy milyen gondosan tagolva ejti ki a szavakat.

Kerrigan ismét felnézett. Egyenesen Raynor szemébe fúrta a tekintetét, amelyben már nyoma sem volt haragnak. Mike a visszacsatolásos hurokra gondolt - a félelem táplálja a félelmet, az aggodalom táplálja az aggodalmat.

- Én jól - mondta a nő, és félretolt a szeméből egy előrelógó hajtincset. - Csak nagyon fáradt vagyok.

- Mengsk? - kérdezte Mike.

- Odafent van a megfigyelőkupolában - felelte Raynor. -Azt hiszem, meg akarja nézni a csatát. Én lejöttem. Nincs ott semmi, amit látni akarnék.

- Majd én jelentek neki, ha pihenni szeretne - ajánlotta Mike a hadnagynak.

A nő egy pillanatig fontolóra vette a kérdést, majd mintha pszichikailag megtántorodott volna.

- Ha megtenné, Michael - mondta halkan, de a szemét továbbra is Raynorra szegezte.

- Maga tényleg rémesen néz ki - mondta az egykori marsall Kerrigannek. Az aggodalma olyan nyilvánvaló volt, hogy még Mike is láthatta rajta. - Iszunk egy kávét a kantinban? Talán beszélgethetnénk is egy kicsit.

- Egy kávé jól fog esni - mondta Kerrigan, és szája széle apró mosolyra görbült. - És a beszélgetés is. Igen, a beszélgetés is!

Mike intett nekik, és a lift felé indult. Magára hagyta a párost a folyosón. Amikor elérte a liftajtót, egy gondolatot szándékosan odatolt az elméje felszínére, hogy Kerrigan könnyen megtalálhassa.

Jusson eszébe: hagyja, hadd fejezze be a mondatot! -gondolta, aztán elindult, hogy megkeresse az Antiga Primén lezajlott pusztítás tervezőjét.

Mengsk egymagában álldogált a megfigyelő fedélzeten. Hátratett kézzel nézte a fő képernyőt. A sakk-készletet már előkészítette egy új partira, a tábla mellett egy doboz cigaretta és hamutartó, míg a bárpulton egy bedugaszolt, lepecsételt konyakosüveg és két konyakospohár állt.

A kisebb képernyők közül egy sem üzemelt, a nagy pedig az Antiga Prime méltóságteljes gömbjét mutatta valósidejű üzemmódban. Apró, sárga háromszögek ábrázolták a Konföderáció erőit, vörös háromszögek a folyton gyarapodó zergeket. A monitoron volt néhány kék-fehér csillag, amilyennel Mike még sosem találkozott, meg egy-két kör is: ezek a lázadó csapatokat ábrázolták, amelyek sajnálatos módon nem szöktek meg időben. Az egyik, vörös háromszögekből álló hullám magába olvasztotta őket.

Az orbitális pályákon hasonlóan állt helyzet. Egyre több vörös háromszög villódzott a monitoron, mindegyik repülő zergék tucatjait, vagy talán százait reprezentálta. Mindegyik az Antiga Prime felé tartott. Amelyik hajó menekülőre fogta, az érintetlen maradt. Amely egységek megálltak, és csoportosan, felfejlődve felvették a harcot, azokat a zergék elsöpörték és darabokra törték az űrben.

Mike visszaemlékezett a lezuhant Norad II képére. Ez százszor rosszabb volt.

- Teljes sebességgel elhúzzuk a csíkot - mondta Mengsk nyugtató hangon. - A hajó számítógépe ugrásra készen vár, egyetlen pillanat alatt eltűnünk innen.

Mike odalépett a bárhoz, kihúzta a dugót, és töltött magának vagy kétujjnyi konyakot. Mengsk poharát üresen hagyta.

- A jelkibocsátás ereje alapján úgy számoljuk, hogy nagyjából huszonöt fényévnyi távolságból idehívunk minden egyes zerget - folytatta a terroristavezér. - Talán egy kicsit messzebbről. Kerrigan hadnagy olyan, mint egy szirén, a végzetükbe csalja ezeket a tengerészeket.

- Sokat kivett belőle! - mondta Mike, és nagyot kortyolt az erős szeszből.

- De nem többet, mint amennyit még elbír. Örülök, hogy maga is ott volt vele. Lehet, hogy máskülönben nem sikerült volna neki.

Mike érezte, hogy elvörösödik, de egy pillanatig csak a konyaknak tulajdonította.

- Maga nem sok választást hagyott nekem, ugye?

- Nem igazán. - Mengsk esetlenül vállat vont és Mike felé fordult. A háta mögött megszaporodtak a vörös háromszögek; a Konföderáció felszíni egységeiből szinte semmi sem maradt. - De attól még örülök, hogy maga is ott volt vele!

Mike felhorkant és ivott még egy kortyot. Mengsk is kitöltött magának egy adagot. A képernyő peremén kezdtek feltünedezni a kék-fehér háromszögek. Megérkezett a protoss sereg.

Mengsk a képernyőre nézett, és megszólalt.

- Befutott néhány érdekes jelentés, mialatt önök odakint voltak. - Mike nem szólt semmit, mire a terroristavezér folytatta. - A protossok földi egységei nekiestek a zergeknek, akikkel éppen csatáztunk. A vezetőjüket Tassadarnak hívják. Főpapnak vallja magát, és a Protoss Flotta Végrehajtójának. A zászlóshajója neve: Gantrithor.

- Talán lenyűgözte őket a maga műve, és úgy döntöttek, hogy besegítenek. Önnek bizonyára van egy jó sajtóügynöke - mondta Mike éles hangon.

Mengsk lesújtó pillantást vetett rá.

- Gyerünk, Michael! Ennél többet vártam öntől. Értelmezze szépen, hogy mit mondtam az előbb.

Mike egy pillanatig némán gondolkodott, azután kimondta:

- Földi egység? Mengsk arca felderült.

- Pontosan! Egyéni harcosok, hajlékony páncélöltözetben. Különös, rovarszerű járművek. Bűbáj-vetők, amelyekről csak sejteni tudom, hogy körülbelül a mi pszichonikus harcosaink megfelelői. Egyenként szemlélve erősebbek a zergeknél, bár azok jelentős létszámfölényben vannak. Nagyon érdekes látvány végignézni, ahogy csatáznak. Később, ha akarja, megnézheti a felvételeket.

- Várjunk csak! - morgott Mike. Mengsk szélesebben mosolygott.

- Várok! Rá fog jönni. Hiszek magában!

- Ha a protossoknak vannak felszíni csapataik...

- Méghozzá elég jófélék, azt megmondhatom!

- Az azt jelenti, hogy már korábban is megütköztek a zergekkel egy-egy bolygó felszínén. És ami még ennél is fontosabb: megnyerték azokat a csatákat.

- Máskülönben miért tartanának fenn szárazföldi sereget? Helyes! Tegye meg az utolsó lépést.

Mike szeme elkerekedett.

- Ami azt jelenti, hogy a zergék másképp is megsemmisíthetők, elpusztításukhoz nem kell felperzselni egy egész bolygót!

- Telitalálat! - Mengsk beleivott a konyakjába. - Nehéz feladat lehet, és bár mi aligha érünk fel a protossokkal, de igen, a zergék legyőzhetők a felszínen. - Felnevetett. -Raynornak háromszor kellett elmagyaráznom, mire rájött.

- De - vetette ellen Mike -, de most csak annyit tettünk, hogy idehívtuk a protossokat, hogy robbantsák fel az Antiga Prímét.

- És vele együtt egy szép nagy zerg sereget! Egy ekkora csapást követően elülnek egy időre. Elég hosszú időre, hogy mi felülkerekedhessünk a Konföderáción.

- Felégetik az Antiga Prímét, és vele együtt minden, még életben lévő embert!

- Nincs annyi emberi túlélő, ahány zerg. Mindent meg fogunk tenni, hogy megmentsük az emberiség nagyobbik részét - mondta ünnepélyesen Mengsk.

- Még akkor is, ha minden egyes embert meg kell ölnünk ahhoz, hogy elérjük a célt? - vágta rá Mike.

Mengsk nem válaszolt, és a riporter hagyta, hogy a csend szétterjedjen és betöltse a kupolát. A fő képernyőn az Antigát már csaknem teljesen elborították a vörös háromszögek, és a kék-fehér csillagok is csaknem befejezték az orbitális gyűrű kialakítását. A sárga körök teljesen elfogytak.

Egy pillanattal később Mengsk megszólalt:

- Tudom, mire gondol. Mike letette a poharát.

- Akkor most már maga is telepata?

- Én politikus vagyok, ahogy ön is említette. És ez azt jelenti, hogy fogékony vagyok más emberek érzéseire. a szükségleteikre, a vágyaikra, a motivációikra.

- Szóval, mire gondolok? - kérdezte Mike, és úgy érezte magát, mintha rovar lenne a mikroszkóp alatt.

- Azt kérdezi magától, hogy vajon önt is feláldoznám-e az emberiség érdekében. A válasz igen, méghozzá habozás és lelkifurdalás nélkül. De nem szívesen tenném. Ahogy mondani szokták, nehéz jó segítőt találni. Márpedig maga nagyon jó, jóval több, mint riporter.

- Mondja, hogyan csinálja? - kérdezte Mike fejcsóválva.

- Mit? - kérdezett vissza Mengsk, miközben oldalra döntötte a fejét.

- Mindenkin megtalálja a megfelelő gombot, és megnyomja. Úgy játszik az embereken, mint mások a zongorán. A maga kedvéért Kerrigan beleugrana egy hydralisk szájába, Raynor levetné magát egy toronyház tetejéről, és a pokolba, még az az öreg gorilla, Duke is a tenyeréből eszik. Ez nem aggasztja?

- Nem. Ez tehetség. Rájöttem, hogy mások hajlamosak szertelenül, csapongva gondolkodni. Én megpróbálok biztosítani nekik egy erős centrumot. Raynort több okból is erős harag emészti a Konföderáció miatt - én csak egy eszköz vagyok, amelyen keresztül levezetheti a dühét. Duke semmi mást nem keres, mint politika fedezetet, hogy elismertesse a régi eredményeit, és új, erőszakos kalandokat éljen át - én megadom neki ezt. Sarah? Nos, Kerrigan hadnagy mindig is önigazolást keresett, dacára a saját képességeinek. Én neki is megadom azt, amire vágyik.

A riporter Sarah Kerriganre gondolt, aki odalent a kantinban egy kávé fölött Jim Raynorral beszélgetett.

- És én? - kérdezte végül.

Mengsk szélesen elmosolyodott, és megcsóválta a fejét.

- Maga lelkeket akar menteni, kedves fiam. Maga igazságot akar tenni. Legyen szó akár valami útépítési botrányról, vagy egy korrupt városatya leleplezéséről, maga megpróbálja jobbá tenni a dolgokat. Gyakorlatilag a génjeiben van. És hisz benne! Ez teszi nagyon értékessé magát. Ettől lesz hihetetlenül leleményes. Maga megakadályozza Raynort, hogy túl impulzív legyen, Kerrigant, hogy túl kegyetlen. Tudja, Ők mindketten nagyra tartják önt. Duke tábornokot leírta, mint reménytelen esetet, ha jól sejtem, röviddel azt követően, hogy találkozott vele. De erősen hiszem, hogy bennem továbbra is reménykedik. Ezért van még körülöttem, mert azt reméli, én is rátalálok a saját megváltásomra.

Mike összevonta a szemöldökét.

- És mi tart vissza attól, hogy elmenjek? Most, miután tudom, hogy a maga üdvösségébe vetett reményemet illetően valószínűleg melléfogtam?

- Dehogy megy el! - Mengsk a nagy képernyőt figyelte. A protossok már majdnem teljesen bekerítették a bolygót. - Részben a mások miatti aggodalma tartja itt. De őszintén szólva azért marad, mert a Konföderáció elárulta magát egyik kedvenc bábján, az UHH-n keresztül. Felhasználták maga ellen a saját arcát és a saját szavait. Most már személyes oka is van, hogy harcoljon ellenük. Személyes oka, hogy ellenszegüljön. Ők tették a személyes ügyévé. Most már magától mehet előre... - Mengsk elhallgatott és hagyta, hogy utolsó szavai a levegőben lebegjenek.

- De hová mehetnék? - kérdezte tompán Mike. Inkább kijelentés volt, mint kérdés.

- Hosszú út áll még maga előtt. A győzelemig vagy a vereségig. Á, elkezdődött. Akarja nézni?

Mike a képernyőre, a halálraítélt bolygót körülölelő kék-fehér háromszögekre pillantott. Néhány vörös lándzsahegy felemelkedett a felszínről, de hamarosan visszaverték őket. A protossok előkészítették a fegyvereiket, hogy felégessék a világot, és sterilizálják a legmélyebbre ásott csatornákat is.

- Inkább kihagyom - suttogta Mike. A szája olyan száraz volt, mint a hamu. Megfordult és a lift felé indult. Egyszer sem fordult vissza, hogy a képernyőre nézzen.

Úgy tűnt, a terroristavezér észre sem veszi a távozását. Csak állt, konyakospohárral a kezében, és figyelte, amint a protossok gyilkos lángja elborítja az Antiga Primét.

14

Nulladik szint

A pszi-átjátszó bevetése az Antiga Prímén vízválasztó esemény volt, egy Rubicon, egy pont, ahonnan már nincs visszatérés. Olyan volt, mint amikor a lidércharcosok először felbukkantak a Konföderáció soraiban, vagy az Apokalipszis bombák válogatás nélküli alkalmazása, amelyek földdel tették egyenlővé a Korhal IV-et. Mindent megváltoztatott.

És nem változtatott meg semmit. A lázadók és a konföderációsok közé szorult átlagos lakosok, vagy a zergék és a protossok közé szorult konföderációsok számára a háború továbbra is éppoly halálos volt, mint korábban. A bolygókat továbbra is elpárologtatták a protossok fegyverei, és az embereket továbbra is elnyelték a zerg hadak. Mégis, az Antiga Prime lerohanása után megújult a remény lázadók között. Legalább volt egy fegyverünk.

Amilyen átkozottul ostobák voltunk, nem bírtunk ellenállni a késztetésnek, és bevetettük ezt a fegyvert.

A Liberty-kiaítvany

Tíz nappal később a Tarsonison voltak. A belvárosi negyedek java részét elhagyta a lakosság. A város kemény támadásokat élt át. A nyugati kerületek lángban álltak, mert egy gigászi csatacirkáló pontosan a sűrűn lakott terület kellős közepébe csapódott. Az erős szél forró, nehézfém-foszfátokkal teli port sodort délnyugati irányba. A nagyobb épületek ablakai kitörtek, és néhány helyen az egész homlokzat leszakadt a házakról. Fent fémcsontvázak maradtak, míg lent, a titáni tornyok lábánál törött üvegből álló dombok emelkedtek.

Tarsonis egykor elegáns felhőkarcolói csupán eltorzult, kifacsart maradványok voltak, szaggatott széleik mintha felhasították volna a vérző eget. Az atmoszférát betöltötte a szüntelenül támadó vadászgépek sivítása, a levegőt a lezuhant gépekből áradó füstoszlopok fekete fátylai csíkozták.

Az utcák java részét eltorzult, lángoló autóroncsok borították. A lángok a fénylő zománcozásokat egységesen szürkére égették. Az egykor sötétített ablakok helyén csak bezúzott, éles peremű lyukak tátongtak. Mike kezdetben benézett a járművekbe, hátha felismeri a benne ülőket, de később már elfordított a fejét a szénné égett hulláktól. Igyekezett elkerülni a csonkká égett végtagok és elszenesedett, sikolyba torzult arcok nyújtotta látványt. Az utcákon már csak a harcosok voltak életben, ők viszont mindent elkövettek, hogy megöljék egymást.

Raynor egysége a roncsokkal borított utcákon keresztül nem tudott átjutni a nagyobb sugárutakra, amelyeket egykor parkosított járdaszigetek szegélyeztek. A fák kidőltek és elégtek. A híres konföderációs vezetőket ábrázoló szobrokból csak olvadt csonkok maradtak.

Raynor egységét a földhöz szegezték a központi tér szélén álló, háromszintes szökőkút mellett. Egy meggörbült,

eltorzult réztábla arról tanúskodott, hogy a szökőkutat emlékműnek szánták a Kereskedelmi Háborúk veteránjainak lányai. Maga a kút nem volt más, csupán egy halom törmelék. Mindössze egyetlen tárgy emlékeztetett a korábbi rendeltetésére: egy, a kőtörmelékből kiálló, márványból faragott ágyú. Mike azon kapta magát, hogy azt kívánja, bárcsak igazi lenne a löveg.

A tér szemközti oldalán, egy autóroncsokból emelt, rögtönzött barikád mögött egy Arclite tank bevette magát két épület közé. Stabilan rögzítették, az oldalsó pontonjai szilárdan ültek az aszfalton. Nehézlövege sistergő gránátokat lőtt a felkelő egység feje fölé, nyolcvan milliméteres ikerlövege pedig tűz alatt tartotta a romos szökőkutat. A harckocsi környéke a Konföderáció biztonsági alakulatának gyűjtőhelyévé vált. A katonák java része a Delta és az Omega század maradékaiból származott. Az egyesített erők, az Arclite erős tűztámogatásával kísérve, folyamatos pergőtüzet zúdítottak Raynorék állására.

A kőágyú mögött Mike összehúzta magát, és elkeseredetten ütögette a kommunikációs egysége oldalát. A készülék kiábrándítóan sercegett és recsegett.

- El kell gondolkodnom egy komoly pályamódosításról -morogta, aztán ösztönösen még mélyebbre bukott a város kőkanyonját átívelő sorozat elől.

A marsall Mike felé csúszott a törmelékdombon. Súlyos bakancsa nyomán kisebbfajta kőlavina keletkezett.

- Hogy állunk? - kérdezte. Mike megrázta a fejét.

- Valószínűleg egy nagyobb zavaróegység működik a körzetben. Nem EMP pulzár, mert az kiütötte volna a készüléket. A rádió továbbra is működőképes, csak nem tud áthatolni az interferencián. Kellene egy erősebb készülék!

- Csak nyugalom! Rágjuk meg a dolgot. Vissza nem mehetünk, a tank mellett pedig nem tudunk átcsúszni. Hívnunk kéne valakit, hogy evakuáljanak minket. Ez viszont lehetetlen, ha nem tudunk kapcsolatba lépni a Hyperionnal

- Hello fiúk, elkelne egy kis segítség? - Sarah Kerrigan a semmiből lépett elő. Az álcázó ruháját viselte, a hátán ott billegett a testes kartácspuska. A nadrágszárán sötétvörös foltok éktelenkedtek, mintha átgázolt volna egy vérfolyón.

A szeme viszont fénylett, és nagyon, nagyon éberen csillogott.

- Örülök, hogy látom, hadnagy! - mondta Raynor. -Éppen a sorsunk miatt siránkoztunk.

- Itt voltam a szomszédban, és meghallottam a lövöldözést. Mi a helyzet? - kérdezte Kerrigan

- Van egy Arclite-unk, fedezékben, két épület között -foglalta össze Raynor -, egy teljes tengerészgyalogos osztag támogatja.

- Ez minden? Azt hittem, gondjaik vannak!

- Minden apró segítségért hálásak vagyunk, asszonyom - vigyorgott a nőre Raynor.

- Jutalomjáték - vágott vissza Kerrigan, majd felnyúlt, és úgy húzta elő a kartácspuskát a tokjából, mintha kardot rántana. - Amennyire lehetséges, fedezzenek, mialatt odalopakodom hozzájuk, oké?

- Jobb vagy bal szárny? - kérdezte Raynor.

- Azt hiszem, a bal lesz - mondta Kerrigan és ismét elmosolyodott. A hatást csak a szemében villogó vadság rontotta egy kissé. - Magának bal, Jimmy!

- Ezért még számolunk, Sarah! - vigyorgott Raynor. Kerrigan megérintett egy kapcsolót az övén. Az álcaruha aktiválódott, és a nő eltűnt a szemük elől. Raynor máris parancsokat ordított az osztag maradékának. Sorban felugattak a karabélyok, ahogy igyekeztek fedezőtüzet nyújtani a lidércharcosnak, és visszavágni a Konföderáció seregének. A hirtelen támadás elhallgattatta a tengerészgyalogosokat, viszont az Arclite nehézlövege továbbra is tűz alatt tartotta a lázadókat.

- Úgy véli, sikerül neki, Jimmy? - kérdezte Mike, jó erősen megnyomva a becézett nevet.

Raynor elvörösödött és a páncélja alatt vállat vont.

- Minden bizonnyal! De nem lesz semmi értelme, ha valaki nem emel ki minket erről a roncstelepről.

A két tábor között kétirányú, vízszintes zápor zúgott, melyet esőcseppek helyett Impaler lövedékek alkottak. Mike azon töprengett, vajon Kerrigan hogyan képes áttáncolni egy ilyen csatamezőn. Bármikor elkaphatja egy eltévedt lövedék. Az álcaruha nem nyújt semmiféle védelmet, éppúgy elvérezne, mint bármelyik katona.

Néhány perc múlva a Konföderációs állás távolabbi szárnya kezdett összeomlani, egy kartácspuska fejhangú visítása és kerepelése közepette. Egyik tengerészgyalogos a másik után zuhant a földre a láthatatlan gyilkos támadása nyomán. A szárny sebezhetővé vált. A tengerészgyalogosok elkezdtek összevissza lövöldözni támadójuk feltételezett tartózkodási helye irányába.

Valami megvillant, és Kerrigan rövid időre megjelent az autóroncs barikád tetején. Leadott egy sorozatot és megint eltűnt. A következő tizedmásodpercben acélzápor zúdult arra a helyre, ahol korábban állt.

Raynor rohamot vezényelt. Az osztag megmaradt tagjai kiugráltak a fedezékeikből, és átrohantak a téren. A súlyos bakancsok széttörték a sétány műmárvány borítását.

A harckocsi tengerészgyalogosokból álló védőgyűrűje széttöredezett, bár az Arclite tovább lőtte a lázadók állását.

A 80 milliméteres lövegek gyorsan bemérték a rohamozó lázadókat, és tüzet nyitottak. A fő löveg is kezdett rájuk fordulni, irányváltás közben is ontotta a 120 milliméteres gránátokat.

Kerrigan ismét megjelent, ezúttal a harckocsi főfedélzetén, közvetlenül a lövegek alatt. Bedugta a kartácspuska csövét a toronykoszorúba, leadott egy sorozatot, majd egy szaltóval leugrott a tankról, miközben heves tűz zúdult felé.

Mike elfojtott robbanásokat vélt hallani. Felordított, hogy figyelmeztesse a többieket. Raynor és az emberei azonnal földhöz vágták magukat. A harckocsi tornyának aljából kivágódott egy hosszú lángnyelv, aztán a hatalmas robbanás elsöpörte a megmaradt tengerészgyalogosokat. A kisebb lövegek elhallgattak, de a fő löveg továbbfordult és folyamatosan tüzelt, az összezavarodott fedélzeti számítógép utasításainak megfelelően.

Az egyik gránát kitépett egy jókora darabot a tank mellett álló épület sarkából. A lezúduló törmelék megremegtette a földet a lábuk alatt. A löveg egyre csak fordult. A csöve már vörösen izzott a folyamatos tüzeléstől. Végül a cső beleütközött az épület oldalába. A tank többször is belelőtt a falba. A robbanások nyomán keletkező lökéshullámok alapjaiban rázták meg a hatalmas épületet. A tank felső búvónyílásai felpattantak, és a személyzet megpróbálta elhagyni a járművet.

Nem sikerült nekik. Egy óriási, a teret is feltépő rázkódás kíséretében összeomlott az épület. Több száz tonnányi acél- és betontörmelék zuhant a páncélosra, hatalmas, forró porfelhő kíséretében. Csak az összeomlás keltette földrengés volt képes végleg elhallgattatni az elszabadult löveget.

Raynor és az osztag maradéka feltápászkodott az összetört járdáról. Mike is felállt, és azonnal elkezdett ordítani:

- Kerrigan? Hadnagy! Merre van?

A fülsiketítő robaj után a hangja szinte suttogásnak hatott.

Hirtelen felbukkant mellettük Kerrigan szürke sziluettje. Mike rájött, hogy az álcázó mezőre tapadt port látja, ami egyfajta burkolatot képzett a lidércharcos körül. A nő megnyomott valamit az övén, és teljes mivoltában láthatóvá vált. Az arcára mély árkokat vésett a kimerültség, de a szeme továbbra is fényesen ragyogott.

- A célpont semlegesítve, kapitány! - jelentett a lidérc. -De attól tartok, arrafelé nem mehetünk tovább.

- Nem számít - felelte Raynor. - A konföderációsok pillanatnyilag éppen újjászerveződnek. Hamarosan összeszedik magukat egy ellentámadáshoz. Nem tarthatjuk tovább ezt a körzetet. Valahogyan át kell hatolnunk a zavaró jeleken!

- Jim - szólt közbe Mike. - Innen három háztömbnyire nyugatra van az UHH főhadiszállása. Az adóállomást erős védelemmel látták el, és az alagsorban generátorok is vannak. Talán lesz még ott annyi energia, hogy áttörjünk az interferencián.

Raynor biccentett.

- Lehet, hogy rommá lőtték azt is, de megér egy kísérletet. - Intett az osztagnak.

Kerrigan felzárkózott Mike mellé.

- Szóval maga csak itt kóborolt a szomszédban - mondta Mike a telepatának. - Véletlenül erre járt?

- Oda megyek, ahová Arcturus Mengsk jónak látja. Ahol szerinte szükség van rám - felelte Sarah Kerrigan, és alig leplezte, milyen pompásan szórakozik a riporter gondolatain.

- Ezúttal mire készül a mi híres vezérünk? - kérdezte a riporter. - Jimnek igaza van. Vettem néhány töredékes jelentést attól, hogy erősítést kapnak a külvárosokból. Lépegetők, tankok és Keselyűk tartanak errefelé. Itt hamarosan tényleg forró lesz a helyzet. Arcturusnak van valamilyen terve?

- Azt mondta, hogy van.

Az Univerzum Hírhálózat főhadiszállása elég pocsékul festett, de lényegében sértetlen maradt. A keleti oldal ablakai helyén üres lyukak tátongtak. Egy, az ablakon kizuhant kanapé több száz méteres esés után felnyársalta magát a betontörmelékből kiálló acélrudakra.

Raynor felnézett az épületre.

- Remélem, hogy az említett készülék nem a tetőn van - sandított a riporterre.

- A felső szintek a vezetőségnek voltak fenntartva -válaszolta Mike. - A dolgozó méhek a negyediken szorgoskodtak. A tudósítófülkék és a generátorok az alagsorban vannak.

Bár könnyed hanghordozással beszélt, a szíve vadul dobogott. Éveken át dolgozott itt. Az épület volt az otthona. Ahol most egy hatalmas H betű roncsa állt, ott szokta venni a szendvicsét és az ásványvizét, miközben bolygóközi politikusokkal és helyi hatalmasságokkal, vagy éppen forgatókönyvírókkal és részmunkaidős tudósítókkal tárgyalt. Az egészből nem maradt más, mint betontörmelék és a belőle kiálló acélszálak szomorú keveréke. Túlélőknek nyomát sem látta.

Az osztag benyomult az épületbe. Mike nem számított élőlényekre; a kísérteties csend úgy borult az előcsarnokra, mint valami láthatatlan szemfedél. Ezen a helyen még hétvégeken is hatalmas volt a zsivaj. Most csak szétszórt papírokat görgetett a huzat, és azbesztpor szitált a leszakadt álmennyezet alól.

Minden csendes volt, csak a bakancsok alatt ropogott a törmelék. Mike felpillantott a félemeletre és a fenti árkádsorra vezető széles lépcsősorra (arrafelé hamarabb fel lehetett jutni, mint a lifttel) és fontolóra vette, hogy megkeresi a régi íróasztalát. Eltöprengett, hogy vajon ott van-e még a holmija.

Raynor észrevette, hogy felfelé pillantgat.

- Mintha azt mondta volna, hogy a felszerelés az alagsorban van!

- Igen, csak éppen a saját lidérceimmel harcolok - mondta Mike zordan. Átvezette az osztagot a törmeléken, lefelé az épület fő alagsorába.

Bármit is gondolt Mike a vezetőségről, korábban katonák voltak, és ez azt jelentette, hogy a háromszoros biztosítás megteremtésében gondolkodtak. A fő áramforrás ugyan megszűnt létezni, de a stúdió tele volt akkumulátorokkal, sőt szükség esetén régi, gázolajjal működő generátorokkal is fejleszthettek áramot. A harcok ellenére élt a kapcsolat az adóállomás és az alagsor között, mert az UHH föld alatti vezetékekkel kapcsolódott több külső állomáshoz, amelyek a világot behálózó metropolisz különböző pontjain helyezkedtek el. A vonalak közül sokat elvágtak, vörös jelzésük gonoszul villogott a fő vezérlőtáblán.

Még a légkondicionálás is működött. A vizoriaik bená-rásodtak a hirtelen hőmérséklet-változástól.

Raynor nyugtalanul forgolódott. Könnyen megeshetett, hogy odakintről egy eltévedt lövedék bevág az épületbe, a fejükre rogyasztja, és akkor ez a helyiség lesz a sírjuk.

- Sokáig tart? - kérdezte Mike-tól.

A riporter megrázta a fejét, és néhány, a központi egységgel összekötött kábelt kapcsolt a hordozható kommunikációs egységéhez.

- Csak fel kell erősítenünk a kimenő jelet. Semmiség. Tessék, meg is van! - Felkattintott egy kapcsolót és beleszólt a mikrofonba. - Raynor felderítő egysége hívja az anyahajót. Veszitek az adást? Felderítők az anyahajónak. Hyperion, válaszolj!

A hangszóró megreccsent, és egy kopasz női fej jelent meg a képernyőn.

- Itt az anyahajó. A francba Liberty, majdnem beszakította a dobhártyámat. Miféle készüléken ad? - Mike ismerősnek találta a hangot, de az arcot nem.

- Egy régi, UHH cucc. A sajtó ereje! - vigyorgott Mike. -A Hírhálózat épületében vagyunk. Jelentős veszteségeink vannak, és a rossz fiúk éppen összeszedik magukat. Eva-kuációra van szükségünk!

- Dolgozunk rajta - felelte a hang a másik oldalon, és Mike hirtelen a helyére tette. A Norad II fedélzetén dolgozó egyik technikus volt. Duke egyik embere. - Van egy park négy háztömbnyire önöktől, déli irányban. El tudnak jutni odáig?

A riporter Raynorra és Kerriganre pillantott. Mindketten bólintottak.

- Megerősítve - mondta a mikrofonba. - Ott találkozunk, becsült érkezési idő harminc perc!

- Vettem! - mondta a technikus. - Maradjon a vonalban. Átkapcsolom önöket a főhadiszállásra.

Mike haragos képet vágott a késleltetés miatt. Kisvártatva Mengsk arca jelent meg a képernyőn.

- Üdvözlöm, Michael! - köszöntötte a terrorista.

A hangja és az arca vidám volt, de Mike észrevette az aggodalomra utaló ráncokat a szeme sarkában. - Kerrigan és Raynor is ott van magával?

- Itt vagyok, uram - felelte Raynor. - És itt a hadnagy is!

- Kiváló! Jelentkezzenek, ha visszaértek.

Valami felcsipogott a vezér jobbján, és odanyúlt. Az egyik képernyőn megjelent Duke tábornok arca.

- Itt Duke - jelentkezett. Jobban emlékeztetett egy visszataszító gorillára, mint valaha. - Az átjátszókat biztosítottuk és beüzemeltük. Visszatérünk a parancsnoki hajóra.

- Átjátszók? - kérdezte Mike. - Pszi-átjátszók? Kerrigan a riporter válla felett odahajolt a konzolhoz, és egészen közel tolta az arcát a képernyőhöz.

- Ki hatalmazta fel a pszi-átjátszók alkalmazására? -kérdezte Duke-tól.

Mengsk vonásai megkeményedtek.

- Én adtam a felhatalmazást, hadnagy.

- Idehozza a zergeket? Már az is borzalmas volt, hogy rászabadította őket a konföderációsokra az Antigán. Ez őrület!

Raynor sem tudta türtőztetni magát.

- Igaza van, ember! Gondolja végig! Mengsk dühösen fújtatott.

- Elhihetik, végiggondoltam! - Elhallgatott és a hálózat által közvetített képeket fürkészte. A másik képernyőn Duke tábornok úgy nézett ki, mint egy kövér macska, amelyik éppen most falt fel egy kanárit. - Megkapták a parancsot. Hajtsák végre!

A képernyő elsötétült.

- Beleveszett az űrbe! - suttogta Raynor. - Átbillent a peremen! Egyszerűbben: megőrült!

Kerrigan megrázta fejét.

- Nem, lefogadom, hogy van egy terve.

- Igen, van egy terve - mondta határozottan Raynor. - Azt tervezi, hogy a protossokkal és a zerggekkel felperzselteti a Konföderáció bolygóit, szép sorban egymás után, aztán uralma alá hajtja a maradékot. Kerrigan újra megrázta a fejét.

- Mindig a maga módján intézi az ügyeket. Nem fél áldozatot hozni, de nem őrült - vitatkozott.

- Nem fél áldozatot hozni? - mondta felbőszülve Raynor. - Konföderációsok. Zergék. Protossok. Mi vajon mikor kerülünk sorra?

- Ha visszaértünk, beszélek vele - mondta határozottan Kerrigan.

Mike a fekete monitort bámulta.

- Mengsk politikus - mondta halkan. - Abból a szempontból mérlegeli a döntéseket, hogy az adott esetben mi segíti előre a hatalomhoz vezető úton. Ezt soha ne feledjék!

Raynor kinyitotta száját, hogy mondjon valamit, de a fejük felett lövések csattantak.

- Látogatókat kaptunk - mondta nyugodtan Kerrigan.

- A lövöldözésre jöttek - vélte Raynor -, vagy talán elfogták a kimenő jelet. Gyerünk!

- Rendben, de nekem van még egy kis dolgom - mondta Mike. A konzolra támaszkodva felállt, és elindult az alagsor mélye felé.

- Liberty? - kiáltott utána Raynor. - Mit akar ez jelenteni?

- Valamit keres - válaszolta Kerrigan. - Utánamegyek. Maga foglalkozzon a látogatókkal! Csak egy maroknyi tengerészgyalogos gondolatait veszem. Magának sima ügy lesz. Vigyázzon, egy tűzvető is van közöttük! - Ő is elindult.

Követte Mike-ot egy még mélyebbre vezető csigalépcsőn. Csőre töltötte a fegyverét, és óvatos léptekkel osont a riporter után. Mike egy acél ajtó előtt állt, és a lakatot püfölte a fegyvere tusával.

- Mennünk kellene - figyelmeztette a lidércharcos.

- Csak egy pillanat az egész. Ez itt Handy Anderson titokkamrája. Egész mostanáig eszembe se jutott. Ide rendszerint senki sem jöhetett le. Idelent tartalék- és háttéranyagokat, boncolási jegyzőkönyveket, ilyesmiket tároltunk, de Anderson itt tartotta a városi vezetők szennyesét is.

- Szóval a valóban hasznavehető adatokat - mondta Kerrigan higgadtan, miközben finoman letapogatta Mike felszíni gondolatait. - Fésülje át, és keressen információkat, bármit, amit titokban tartottak a zergekről és a protossokról. Olyan anyagokat, amik megváltoztatják a helyzetet, ha az emberek tudomást szereznek a létezésükről.

- Utólagos bölcsesség - mondta szomorúan Mike.

- Álljon félre - szólt rá a lidérc. Eldördült a lövés, és a lövedék szétforgácsolta a lakatot. Fémdarabkák fröccsentek a levegőbe.

A ka mra akkora volt, mint egy nagyobb szerkény. A falakat keskeny polcok szegélyezték, amelyeken adathordozó lemezeket rejtő dobozok sorakoztak.

- Nem bírjuk el az egészet - mondta Kerrigan.

- Annyit viszünk, amennyit csak tudunk! - vezényelt Mike. Kinyitott a hátizsákját, kiszórta belőle a felszerelést és a tartalék lőszert, és a helyükre elkezdte berámolni a dobozokat. - Ha Mengsk tényleg elpusztítja ezt a bolygót, azt akarom, hogy legalább a riportjaink egy része megmaradjon. Talán megtudhatjuk, hogy mi történt itt valójában.

Kerrigan kinyitott a saját zsákját, és ő is elkezdte pakolni a dobozokat. A nagy részét még így is hátra kellett hagyniuk.

- Ne törődjön a régebbi anyagokkal - mondta Mike.

- Gondolja, hogy Mengsk tényleg beveti a pszi-átjátszókat? - kérdezte Kerrigan, és kiolvasta Mike válaszát, még mielőtt megszólalhatott volna.

Mike ettől függetlenül beszélni kezdett:

- Ahogy mondtam, Mengsk politikus. Ha meghátrálásra késztetheti a Konföderációt az átjátszókkal való fenyegetéssel, meg fogja tenni. Ha nem, nos, akkor a Tarsonis csupán a háború egyik újabb áldozata. Meg fogja találni az igazolást. Például: valaki a Tarsonison parancsot adott a saját otthona elpusztítására.

- De ez a bolygó az emberi világ szíve. A legnagyobb és legragyogóbb. Az emberiség központja!

- Most viszont Mengskről van szó! Ráadásul a pszi-átjátszókkal erősebb, mint a fél világ.

- Nem hiszem el, hogy megteszi. Olvasom a gondolatait, ahogy a magáét és Jimét is. Nem fogja megtenni.

- Maga mondta, hogy amikor belenézett azt látta, hogy valóban elhiszi minden egyes kiejtett szavát.

- így is van!

- Akkor legközelebb, ha a közelébe kerül, ásson még mélyebbre. Hát ennyi. Ennyit tudunk elvinni. Mi a helyzet odafent?

Kerrigan nem válaszolt azonnal. Mike azon töprengett, hogy vajon mivel foglakozik: a kérdésével, vagy az iménti javaslatával. Végül a nő felelt:

- Jól vannak. További konföderációs csapatok tartanak errefelé. Induljunk!

Mike a hátára lendítette a hátizsákját, és kilépett a folyosóra.

- Gondolkodjon el azon, amit mondtam, jó? - szólt vissza válla felett.

- Majd gondolkodom - bólintott Kerrigan bősz mosollyal -, ez az egyik dolog, amit a telepaták nem tudnak elkerülni.

15

A dolgok széthullása

(Tudományos alapon)

Mindenki utálja a meglepetéseket. Tarsonis végnapjaiban a meglepetés a hadjárat természetévé vált. Egységek bukkantak fel onnan, ahonnan senki sem számított rájuk, titkos adások pattogtak a szövetségesek között, haditerveket léptettek életbe, amelyről azt sem tudtuk, hogy léteznek. Megtudtuk, hogy hány és hány dolog történt, ami nem szerepelt a tervekben. Röviden: rendesen összezavarodtunk.

De még azoknak is részük volt meglepetésben, akik vezettek minket. Ahogy a hadművelet egyre nagyobb és nagyobb méreteket öltött, egyre több darabka csúszott át az ujjak között. Több darabról nem vettek tudomást, amíg a dolgok már úgy összezavarodtak, hogy fogalmunk sem volt, mi fog történni. Ez történt a végén Mengskkel, amikor néhány hűséges katonája váratlanul elkezdett gondolkodni, és a sakkbábuk nem az ő akaratának megfelelően morogtak a táblán.

Valószínűleg ez volt az ok, amiért lelrúgta a táblát. Nem túl okos végjáték-stratégia, de működik.

Feltehetőleg, ha te irányítasz mindent, utálod a meglepetéseket. De elárulhatom, ha nem te irányítasz mindent, akkor még jobban utálod őket.

A Liberty-kiáltvány

A szállítóegység az Atkins téren vette fel őket. Miközben Raynor csapatának maradéka beszállt, egy könnyűpáncélt viselő technikusgárda elhagyta a hajót. Velük volt Duke egyik lidércharcosa is. A telepata arcát átlátszatlan vizor rejtette.

- Nem itt kéne bevetni a könnyű célpontokat - morogta Raynor. - Fiúk, maguknak még rendes páncéljuk sincs.

- Az nincs, de parancsunk az van! - horkant fel az egység parancsnoka, azzal átfurakodott Raynor emberei között, és kilépett a hajóból. Pontosan abba az irányba indultak, ahonnan a felderítők jöttek.

Mike feltételezte, hogy Mengsk arra számít, rengeteg értékes holmit zsákmányolhat az UHH épületéből. Hirtelen jól érezte magát a lopott titkokkal teli hátizsák miatt. Valamit talán felhasználhat, hogy befolyást gyakoroljon a lázadók vezérére.

Aztán Kerriganre pillantott. A hadnagy Duke lidérchar-cosát nézte. Kifutott a vér az arcából.

- Mi a baj? - kérdezte tőle Mike. Kerrigan megrázta a fejét.

- Az lesz a legjobb, ha visszatérünk a parancsnoki hajóra.

Amint visszatértek a Hyperionra, Raynort Duke tábornok harcálláspontjára kérették, hogy megbeszéljék a stratégiát. A hajdani marsall néhány trágár kifejezést morgott, és nekilendült, még a páncélját sem vetette le. Mike felpattintotta a vizorját, és lehámozta magáról a páncélt. Kerrigan gyakorlott könnyedséggel kibújt a maga könnyebb felszereléséből, és nyomban elindult a kijárat felé.

- Várjon! - szólt utána a riporter. - Über-Mengsk mindkettőnktől jelentést kért. Magával megyek!

- Hadd beszéljek négyszemközt Arcturusszal - válaszolt a hadnagy. - Velem sokkal készségesebb lesz!

Azzal otthagyta Mike-ot és a megfigyelőkupola liftjéhez indult.

Mike fontolóra vette, hogy utánamegy, de a nőnek igaza volt. A lázadó vezérnek és a lidércnek volt egy közös titka, és Mengsk neki talán valóban megnyílik.

A riporter úgy vélte, hogy a hadnagy képes lesz kiásni valamit a terrorista elméjéből. Például, hogy mi a szándéka a pszichonikus átjátszók telepítésével.

Mike körülnézett. Az egység tagjainak túlnyomó része már levetkőzött és a zuhanyzók felé vette az irányt. Raynor a tábornokkal tárgyalt. Nem mintha Duke jelentette volna pillanatnyilag a legjobb társaságot, de a vele való beszélgetéssel legalább elütötte valamivel a várakozást idejét, amíg Mengsk hívatja.

Mike-nak, ahogy átszelte a hajót, eszébe jutott a technikus, akivel a felszínről folytatott beszélgetést. Felfigyelt arra, hogy a Hyperion személyzetének túlnyomó része idegen. Nem az eredeti lázadók kezelték a hajót, akik már az Antiga Prime előtt csatlakoztak Mengskhez, hanem az Alfa század tagjai. Az első forradalmárok sorban elhulltak menet közben, vagy áthelyezték őket más hajókra. Vajon Mengsk tervének részeként történt mindez? Az volt a cél, hogy flottája minden egyes hajóján jelen legyenek az ügynökei, vagy az volt a terv, hogy félreállítja a régi embereket a profi katonák kedvéért?

Akármelyik feltételezés volt igaz, Mike biztosra vette, hogy Mengsk tervei szerint történt a dolog.

Már majdnem a harcálláspont bejáratánál járt, amikor kiszakadt az ajtó, és kizuhant rajta két, szervópáncélt viselő férfi.

Raynor és Duke alkotta az összekapaszkodott párost. A korábbi rendőrbíró már letépte a tábornok páncéljának váll-lemezét, és egy jól irányzott, acélkesztyűs ütéssel berepesztette Duke vizorját. Persze Duke sem olvasgatott menet közben, néhány új horpadás éktelenkedett Raynor eleve gyűrött mellkasi lemezén.

- Jim! - kiáltotta Mike, mire Raynor ösztönösen a riporter felé kapta a fejét.

Duke tábornok nem hagyta ki a lehetőséget, és mindkét öklével Raynor sisakjának oldalába vágott. Az ex-marsall megtántorodott, de nem esett el.

Duke kiszabadult ellenfele neoacél öleléséből, és az oldalfegyvere után kapott. A gonosz tűfegyver akár a válaszfalakat is átlőtte volna. Mire előrántotta, Raynor visszanyerte az egyensúlyát, és elkapta az idősebb férfi csuklóját. A páncélokba épített szervók felvisítottak, amikor Raynor nekivágta Duke kezét a válaszfalnak.

Egyszer. Kétszer. Harmadszorra valami nagyot roppant a Duke alkarjára csatolt páncél alatt, és a tábornok felordított. Elejtette a pisztolyt, a fedélzetre rogyott. A tűvető végigszánkázott a padlón. Mike leguggolt érte, felkapta, és a biztonság kedvéért a saját övére akasztotta.

Mike csak ekkor ébredt rá, hogy társaságuk is akadt a folyosón. Előttük és mögöttük harcra kész tengerészgyalogosok álltak, és a fegyverüket egyenesen Raynorra irányították.

- Most írta alá a saját halálos ítéletét, fiam! - vicsorgott Duke. A szája sarkából vér szivárgott, ép bal kezével sérült jobbját dajkálta. Raynor lefegyverző akciója nyomán nem csak fém törött.

- Épp most írta alá az anyabolygója halálos ítéletét, tábornok! - vágta oda neki Mike, és a tengerészgyalogosokhoz fordult: - Most rakták ki az átjátszókat. Idehívják a zergeket! Az isten verje meg! Ő és Mengsk még csak esélyt sem ad a konföderációsoknak, hogy megadhassák magukat! A zergék idejönnek, és ez a szemétláda az egyik, aki szívrepesve várja őket!

Néhány tengerészgyalogos leeresztette a fegyverét. Úgy látszott, még egyszer átgondolták a forradalmat, és hirtelen aggódni kezdtek, hogy a zergék felbukkannak a saját otthonuk küszöbén. Mások továbbra is kemény tekintettel, semleges arckifejezéssel álltak, és a fegyverüket Raynor mellkasára irányozták.

Mike úgy vélte, ez utóbbiak lehetnek a neurálisan reszo-cializáltak. A tűzparancsra vártak.

- Haditörvényszék elé állíttatom! - tajtékzott a tábornok. Mike fellélegzett. Duke fenyegetőzött, de nem adott parancsot Raynor meggyilkolására. A tábornok nyilván amiatt aggódott, hogy a terroristavezér esetleg nem helyesli az ötletet.

- Ha le akar fokoztatni, állok elébe - sziszegte hevesen Raynor. - Én nem tartozom a parancsnoksága alá. Mengsknek is válaszolni fogok, ugyanúgy, ahogy magának! Maga vécére sem mer menni anélkül, hogy Mengsk ne adna rá engedélyt.

- És mit gondol, fiam, kinek a parancsát hajtottam végre, amikor aktiváltam az átjátszókat? - kérdezte Duke. A fádalom ellenére mosolygott.

- Vagy tucatnyi készüléket raktak le a Tarsonison! -tombolt Raynor. - Az egész lakosságot elárasztják!

- Az erős konföderációs állások környékéhez telepítettük őket - felelte Duke. - És a reguláris csapatok nagy részét evakuáltuk. A pokolba is, hűk, nem vették észre, hogy amikor magukat felszedtük, éppen egy újabb készüléket telepítettünk?

Mike-nak hirtelen eszébe jutott a lidércharcos és a technikuscsapat, valamint az, ahogyan Kerrigan reagált rájuk. Hát persze, hogy Mengsk nem információkra vadászott! Ő az egész emberi űrbirodalmat akarja irányítani!

Raynor köpött egyet.

- Maga rohadék... - Két lépést tett a tábornok felé. Duke tábornok a szervópáncél ellenére feltartotta a kezét. Nem azért, hogy támadjon, hanem hogy elhárítsa a támadást. A tábornok félt. Egy öreg ember reszketett a neoacél héjban.

Raynor várt egy pillanatot, aztán megint köpött. Megfordult és a megfigyelőkupola liftje felé indult.

Egyetlen tengerészgyalogos sem próbálta feltartóztatni. Néhányuknak nem volt bátorságuk maguktól tüzet nyitni, néhányan nem tudták eldönteni, hogy kettejük közül melyik az igazi gazember.

Mike követte a kapitányt. A hátuk mögött Duke parancsokat ordított, és mindenkit visszazavart a helyére.

A riporter Raynor vállára tette a kezét, mire a nagydarab férfi megfordult. Mike egy pillanatig attól tartott, hogy Raynor megüti, de a férfi szemében korábban lobogó tűz helyét átvette a mély, keserű bánat.

- Még csak esélyt sem adnak nekik - morogta Raynor. -Az átjátszókat felhasználhatnák csupán fenyegetésnek is, de csak azért is bevetik. Figyelmeztetés nélkül! Mialatt úton voltunk ide, a hajóra, kihelyezték a készülékeket.

- Most mit akar csinálni? - kérdezte Mike.

- Magával Mengskkel rendezem a dolgot - mondta Raynor. - Kénytelen lesz megindokolni, hogy miért csinálta.

- Fel sem jut oda! Duke ezekben a percekben alighanem vele társalog, és a maga fejét követeli. Van körülbelül tíz perce, aztán Duke-nak sikerül meggyőznie néhány követőjét, hogy letartóztassák magát. Mengsk beleegyezésével, vagy anélkül.

- Igen - morgott keserűen Raynor. - És ahogy pillanatnyilag érzem magam, lehet, hogy Mengsknek is lezavarnék egy nagy pofont.

- Ettől féltem! És Mengsk cserébe azonnal megöleti.

- Tehát, milyen gyógymódot ajánl, doktor Liberty? -kérdezte a volt marsall.

- Menjen és szerezzen szövetségeseket. A maga régi egységének maradékát. Bárkit a Sara rendszerbeli régi kolónia milíciájából, ha egyáltalán egy is maradt belőlük a fedélzeten. Menjen és maradjon ott, amíg nem hívom. És tessék, fogja meg. - Raynor kezébe nyomta a zsákját. -Őrizze meg ezt nekem. Ezeken a lemezeken van néhány izgalmas pletyka.

- Most hová megy? - kérdezte a marsall.

- Felmegyek a megfigyelő fedélzetre. El kell beszélgetnem a nagy emberrel. Megpróbálom nem lecsapni.

Raynor bólintott és eldübörgött. A titkokkal teli zsák kicsinek és jelentéktelennek tűnt páncélkeszttyűs kezében. Mike vett egy mély lélegzetet, behunyta a szemét, és elismételte néhányszor a mantrát:

- Nem fogom megütni, nem fogom megütni - mondta halkan. - Nem fogom megütni!

A lift ajtaja szétnyílt az orra előtt; Kerrigan sétált ki rajta. A tekintetében harag és kételkedés alkotta, sötét felhő örvénylett.

Mike hátraugrott, mintha Duke tábornok ütésre lendített páncélkesztyűs öklét akarná elkerülni.

- Hadnagy! - aztán jóval halkabban hozzátette: - Sarah, mi a baj?

- Beszéltem Arcturusszal - mondta Kerrigan. Mike nem emlékezett rá, hogy valaha is hallotta-e dadogni, de most pontosan azt tette. Bizonytalan volt, hogyan ejtse ki a következő szót. - Ő... ő... ki... kimagyarázta magát. És a magyarázata tele volt idézettel és példával és szlogennel és szabadsággal és kötelességgel és minden mással. Rávett, hogy higgyek benne, Mike! Én tényleg el akarom hinni, hogy rendelkezik olyan információkkal, amilyenekkel mi nem, mint például, hogy korábban is voltak zerg királynők a Tarsonis szívében, amik bábkormányokon keresztül irányították az eseményeket, feláldozták a lakosságot és csecsemőket ettek az utcán. - Vett egy mély lélegzetet és hozzátette: - De miközben hallgattam, a Tarsonist ábrázoló képet néztem a mögötte lévő képernyőn.

- ismerem azt a monitort - bólintott Mike. - Az a kedvenc játékszere.

Kerrigan gúnyosan felhorkant.

- Ahogy figyeltem, a képernyő vörösbe borult. Teljes egészében, a zergék érkezésétől. - Mike-ra pillantott, és megerősítést keresett a férfi szemében.

- A zergék nem voltak jelen a Tarsonison, mielőtt ő kirakatta a pszi-átjátszókat. - Kerrigan szinte suttogott.

- Egyetlenegy sem! Ez nem olyan volt, mint a két Sara bolygó, vagy akár az Antiga Prime, ahol már ott volt néhány, és máris elvesztettük a világot. Itt nem volt semmi, ami veszélyt jelentett volna ránk, csak emberek.

A nő vett egy mély lélegzetet, behunyta a szemét, majd folytatta:

- És most a zergék mindenfelől ideözönlenek. Ott vannak a bolygón is. Arcturus nem hozott vissza egyetlen, jelenleg harcban álló egységet sem. Még azzal sem fárasztotta magát, hogy visszahozza a pszi-átjátszókat telepítő csapatokat. Ott hagyta őket! „Áldozat nélkül nem lehet nyerni", mondta, ráadásul nyugodtan, kérő hangsúllyal beszélt, mintha csak egy csésze kávét rendelt volna.

Mike az Atkins téren leszállt csapatra gondolt, és remélte, Kerrigan túl zaklatott ahhoz, hogy letapogassa a következtetéseit.

- Rendben. Ezt mondta magának. Aztán mi történt?

- Aztán valaki felszólt a hídra, hogy Raynor és Duke egymásnak ugrott. - Kerrigan tekintetébe visszaköltöztek harag felhői. - És akkor elküldött. Egyszerűen csak azt mondta, hogy mennem kell. És én... és én elvesztettem a türelmemet.

- Ezen nem csodálkozom.

- Mike, nem volt semmi racionális oka, hogy ezt meglépje. Azt hittem, hogy csak blöfföl, vagy hogy a Tarsonis már eleve fertőzött, vagy van egy nagy, mesteri terve. Pedig csak arról van szó, hogy Arcturusnak van egy kalapácsa, márpedig ha a kalapács az egyetlen szerszámod, minden problémát szegnek nézel.

Mike-nak eszébe ötlött, hogy nemrégiben Mengsk ugyanezt az elvet idézte. Úgy tűnt, mintha egy emberöltővel korábban történt volna.

- Rendben van - mondta Mike és mindkét kezével megfogta a nő vállát. Kerrigan nem fordult el.

- És Mike - a lidércharcos suttogásig halkított a hangját -, miközben a lelkemre beszélt, én néztem. Úgy értem tényleg belenéztem.

A riporter várta a folytatást, de Kerrigan csak a fejét rázta. Amikor végre ismét megszólalt, alig lehetett érteni, hogy mit mond.

- A rohadék!

- Nézze - vette át a szót Mike -, leküldtem Jimet a kabinjához, és azt mondtam neki, hogy gyűjtse maga köré a barátait. Azt hiszem, maga is közéjük tartozik.

Kerrigan felnézett rá, és a pillanat törtrészéig bizonytalannak tűnt. Aztán komor mosoly jelent meg a szája sarkában.

- Nem, nem hinném. Most annyira, de annyira feldúlt vagyok... Jim csak még jobban... - Nagyot sóhajtott és megrázta a fejét. - Egy kicsit egyedül kell maradnom. Tudnom kell, hogy még megbízhatok-e magamban. Meg kell bizonyosodnom arról, azt teszem-e, amit tennem kell. A történtek dacára továbbra is jó katona vagyok, és van egy elvégzendő feladatom. Talán valami jó sül ki belőle, nem?

Mike korántsem így látta, de bólintott. Kerrigan elvigyorodott.

- Akkor is tudnám, hogy hazudik, ha nem lennék telepata. Mengsknek igaza volt. Maga mindenkit meg akar menteni saját magától. Szeretném, ha tudná, hogy, ez... értékelendő.

- Vigyázzon magára!

- Tudok vigyázni magamra. - Kerrigan kipréselt egy magabiztos, széles mosolyt. - Nem vagyok mártír típus. A pokolba, néhanap még magam is elhiszem. Csak mondja meg Jimnek... - Elhallgatott és megint megrázta a fejét.

- Mit? - Mike a következő szóra várt.

- Semmit - mondta végül a lidércharcos. - Mondja meg neki, hogy legyen óvatos, jó? A kedvemért!

Azzal elindult a leszállóegységek dokkjai felé. Mike követte a tekintetével, ahogy végigment a folyosón, bizonytalanságot és kellemetlen érzést hagyva maga mögött.

A riporter azt kívánta, hogy bár ne görcsölne olyan kegyetlenül a gyomra. Valamiért olyan érzése támadt, hogy hosszú idő fog eltelni, míg újra, élőben viszontlátja a hadnagyot. Elindult a megfigyelő fedélzet liftje felé.

Arcturus Mengsk odafent volt. A háta mögött összefont kézzel állt a nagy képernyő előtt, és a vörös háromszögekkel sűrűn tarkított Tarsonist figyelte. Annyi háromszög volt már, hogy szinte elhomályosították a képernyőt. Csupán néhány sárga jelzés dacolt az elsöprő túlerővel.

Mike észrevette, hogy a sakktábla a terem átellenes sarkában, a földön hever. A bábuk szétszóródtak a fedélzeten. Kerrigan hadnagy szemlátomást alaposan kijött a sodrából.

A terroristavezér elfordult a monitortól. Dús bajuszában több volt a fehér, mint a fekete szál.

- Á, briliáns lázadóim harmadik oszlopos tagja! - mondta üdvözlésképpen. - Éppen azt számítgattam, hogy vajon maga mikor bukkan fel. Tulajdonképpen azt vártam, hogy nem a hadnagy, hanem ön lesz az első, aki beront ide, követelőzik és sérteget. Maga aztán tényleg hatott rá!

- Nem csináltam vele semmit - tiltakozott Mike -, csak mellette álltam, mialatt ön halára ítélt egy újabb bolygót.

- Egy ember halála tragédia, egymillióé statisztika.

- Fenntart egy teljes idézet adatbázist, hogy igazolja a túlkapásait? - kérdezte Mike résnyire húzott szemmel.

Mengsk bőszen vigyorgott, és visszakérdezett:

- Ezt úgy értsem, hogy végleg letett a lelkem megmentéséről? Remélem nem, mert miután kivívjuk a győzelmet, nagyobb szükség lesz a magához hasonló emberekre, mint valaha, hogy segítsenek létrehozni a világegyetem új rendjét. Hogy segítsenek megteremteni az idegen fenvc-s-etés visszaveréséhez szükséges alapokat.

- Idegen fenyegetés? - Mike szinte köpte a szavakat. -Arról a fenyegetésről beszél, amit maga szabadított rá erre a bolygóra? Ezt érti idegen fenyegetés alatt?

Mengsk oldalra billentette a fejét és összevonta a szemöldökét, mintha csalódott volna Mike válaszában. A háta mögött a kép tovább villódzott és lüktetett. A szélén megjelentek a kék-fehér csillagok, és elindultak a bolygó felé.

- Nem számítottam rá, hogy Sarah feljön ide - mondta a terroristavezér. - És nem számítottam arra, hogy Raynor összeakaszkodik a tábornokkal. Ostobaság volt. És felesleges. Most nekem kell elsimítanom az ellenérzéseiket.

- Ellenérzéseiket? Kis híján megölték egymást! Mengsk ismét megcsóválta a fejét. Mike ráébredt, hogy a férfi mindig bagatellizálja a problémáit, ahogy a Tarsonison kialakult helyzetet is. Addig a pontig jelenékteleníti a gondokat, ahonnan már nem kell tudomást vennie a létezésükről, elkendőzheti őket, és megfeledkezhet róluk. Saját valóságtorzító mezője van, gondolta Mike.

- Duke tábornok - szólalt meg a lázadók vezére - a szíve mélyén gyáva. Én biztosítom neki a továbbjutáshoz szükséges bátorságot. James a másik véglet. Tetőtől talpig bátor és becsületes, ő viszont olyan helyet keres, ahol kirobbanhat. Egy célt kereső, élesre töltött fegyver. Én megadom neki a keresett irányt. Mindketten hasznosak a maguk területén. Miután a Tarsonis a miénk lesz, mindez elsimul, és visszatér a nyugalom. Nélkülem igazából egyikük sem élheti túl, és rá fognak jönni, ha meg akarják őrizni az életképességüket, követniük kell az utasításaimat.

- Csupán az ön sakkfigurái lennének? - kérdezte Mike.

- Nem sakkfigurák. Eszközök. Tehetséges, hasznos eszközök. Mind azok. Raynor, Duke, a zergék, a protossok.

Igen, még a kedves Kerrigan hadnagy, és ön is eszköz, hogy megteremtsünk egy szebb és jobb jövőt. Igen, a dolgok most sötétnek tűnnek, és be kell vallanom, hogy ebben én is vétkes vagyok. De gondoljon csak bele, milyen szépek lesznek a kilátásaink a győzelem után.

- Most nem tudok erre gondolni! - mondta Mike, és Mengsk feje fölött a képernyőt fürkészte. - De attól tanok, hogy néhány eszköze nekiment más eszközeinek.

- Tessék? - Mengsk megpördült, és a monitorra meredt. Az első kék-fehér csillagok, a protossok jelképei megkezdték a leereszkedést a bolygóra. A zergeket szimbolizáló vörös háromszögek többszörös gyűrűt alkotva körülfogták a kékeket, mintha a protoss egységek egy vörös tóba hajított kövek lettek volna.

- Ez nem túl jó - mondta Mengsk halkan. - Sőt, nagyon rossz! Nem számítottam rájuk ilyen korán. Ez most tényleg nagyon rossz.

- Ó, Istenkém! Maga tényleg nem számított erre! - Mike meglepetten pislogott. Aztán a gyomrában érzett idegesség helyére jeges félelem lopózott. - Vajon miért nem érzem magam jobban ettől?

16

A háború köde

Ne áltassuk magukat, gyakorlatilag tálcán kínáltuk a fejünket a zergeknek és a protossoknak. Igen, hozzájuk foghatóval még sosem találkoztunk. Igen, biológiailag nagyon eltértünk tőlük. Igen, a technikájuk, vagy legalábbis az, amit a technikájuknak nevezhetünk, vagy tucatnyi területen felülmúlta a miénket. És természetesen harciasak, illetve agresszívek voltak. Tudták, hol vagyunk, és őket segítette a meglepetés előnye.

De alighanem mi, emberek voltunk a galaxis legcsökö-nyösebb fráterei. Egymással harcoltunk mindaddig, amíg a szektorban voltunk, és addig fejlesztettük a saját harci technológiáinkat, amíg több szempontból is felvettük velük a versenyt. Mellettünk állt az utánpótlási vonalak rövidségéből származó előny, (katonailag: „körkörös védelem"), és a hazai terület (civil nyelven: „a saját nappalinkban vettük fel a harcot"). Lebírhattuk volna őket, ha elkezdünk együtt cselekedni.

Hogy mi történt? Jó harcosokká tett minket, hogy számtalan háborút vívtunk saját magunkkal - de ezzel együtt képtelenné arra, hogy összefogjunk a válság órájában.

Képtelenek voltunk egyesülni egy zászló alatt, vagy akár csak egy koalíció megteremtésére. Valójában valahányszor esély kínálkozott ilyesmire, az egyik vagy másik potenciális szövetséges megpróbálta kihasználni a lehetőséget, hogy kiterjessze politikai hatalmát a többiek fölé. Gyakran az emberiség többi részének rovására. El sem tudom képzelni, hogy a kaptár-tudatú zergeket, vagy a zseniális protossokat olyan ösztönök emésztették volna, mint a kapzsiság, a hatalomvágy, vagy a nyers makacsság.

Ezek alapvető emberi ösztönök, és szerepet játszottak abban, hogy a nem emberi lények elsöpörtek minket.

A Liberty-kiáltvány

- Ezúttal tényleg nem tudta, ugye? - kérdezte Mike. -Tényleg nem tudta, hogy a protossok idejönnek? Mi az, hogy nem tudta?

- Ostobaságot feltételez! - válaszolta Mengsk. Odasétált a konzoljához, és egyszerre fürkészte a tucatnyi képernyőt. - Természetesen tudtam, hogy a protossok idejönnek. Úgy üldözik a zergeket, ahogy a háziasszony a legyeket egy összecsavart újságpapírral. Megfigyelik, hová szállnak le, hogy agyoncsaphassák őket. Csak arra nem számítottam, hogy ilyen hamar ideérnek.

Mike önkéntelenül elmosolyodott. Ha bármi megzavarta a nagy Arcturus Mengsket, gyerekesen boldog lett. Ráadásul tudta, ha a protossok kapcsolatban állnak a terroristavezérrel, alaposabb megfontolás után valószínűleg felismerik benne a kétszínű politikust, és akkor talán megállnak odakint az űrben, és megvárják, hogy lépjen valamit.

Mengsk végigfuttatta a tekintetét a monitorokon, aztán halkan káromkodott egyet. Végül megnyitott egy vonalat és beleszólt a mikrofonba:

- Duke!

Az egyik képernyőn megjelent a tábornok megviselt arca, és egyből fel is tett egy kérdést:

- Uram, megfontolta a Raynor kapitányra vonatkozó kérésemet?

- Kíméljen meg a kicsinyes torzsalkodásaiktól - vágta rá Mengsk. - Lépjen kapcsolatba a helyi parancsnokokkal! Megérkeztek a protossok!

- Igen, uram, tudjuk! - mondta büszkén Duke. - Viszont kerülik az egységeinket! Elsősorban a zerg kaptárokra koncentrálják az erejüket. - Elhallgatott és pislogott. Nyilván sejtelme sem volt arról, hogy ez akár rossz hír is lehet.

- Ha a protossok megtámadják a zergeket - kezdte Mengsk, gondosan kihangsúlyozva minden egyes szót -, akkor a zergék velük fognak harcolni, és nem a Konföderációval. Tehát, ha a protossok megtámadják a zergeket, akkor a konföderációsok megszökhetnek. A régi Családok elmenekülhetnek, és az azt jelenti, hogy elszökik a Konföderáció erejének magja!

Duke ismét pislantott, aztán leesett az álla.

- Akkor meg kell állítanunk a protossokat! Küldhetek egy üzenetet, hogy szorítsák vissza azokat az izzó sólymokat!

Mengsk még csak nem is figyelt rá, további gombokat nyomogatott, majd megszólalt.

- Küldjék Kerrigan hadnagyot egy egységgel, hogy vegye fel a harcot a protossok leginkább előrenyomuló egységével! Raynor kapitány és Duke ezredes maradjon a parancsnoki hajón!

Raynor képe is megjelent az egyik monitoron. Az arca olyan vörös volt a dühtől, mint a bolygó felszíne.

- Először nekizavar minden egyes embert ezen a világon a zergeknek, most pedig azt kéri, hogy támadjanak neki a protossoknak? És leküldte oda Kerrigant mindenféle háttérbiztosítás nélkül?

Mengsk arcán a meglepett izgalom helyére hűvös nyugalom költözött. A valóságbuborék meghajlott, de nem tört meg. Mike azon töprengett, vajon mekkora megrázkódtatásra van szükség ahhoz, hogy ledőljön az elképzelt világ. És mi történne, ha lehullna a maszk? Egyáltalán, létezik valami a felszín alatt?

A riporter rájött, letett arról, hogy megpróbálja megmenteni Arcturus Mengsk lelkét.

Ugyanakkor voltak mások, akik sokkal érdemesebbek voltak a segítségére.

Mike a lift felé indult. Mengsk megszólalt a háta mögött:

- Teljes mértékben megbízom Kerrigan hadnagy képességeiben. Ha valaki, ő feltartóztatja a protossokat!

Miközben a lift ajtaja bezárult, a riporter még hallotta, hogy Raynor vadul káromkodik a háttérben. Ahogy lefelé ereszkedett vele a felvonó, forrón remélte, hogy a kapitánynak sikerült összegyűjteni néhány szövetségest. Azon felül önkéntelenül is abban reménykedett, hogy Kerrigan meggondolta magát, és ő is ott lesz.

Körülbelül két tucat ember gyűlt össze Raynor fülkéje előtt. Néhányan máris magukra szíjazták a szervópáncéljukat. Mások sietős mozdulatokkal öltözködtek. Raynor a kommunikációs egység előtt állt. Kerrigan nem volt jelen, csak a hangja, amely vékonyan szólt a csuklójára szerelt adóvevő torzítása miatt.

- De ezzel nem tartozol neki! - mondta Raynor a hadnagynak. - A pokolba, vagy hússzor megmentettelek a...

- Jimmy - szólt közbe Kerrigan -, fejezd be ezt a „fényes páncélzatú lovag" dolgot! Néha jól áll. Most viszont... -Elhallgatott egy pillanatra, mintha újra megfontolná a szavait.

- Most nem. - A hangja fáradtan és megviselten csengett. Szinte legyőzötten. - Nem kell megmentened. Tudom, hogy mit csinálok. Ha egyszer legyűrjük a protossokat, kezdhetünk valamit a zergekkel. Arcturus hamarosan jobb belátásra tér.

- A hangja alapján a riporter úgy érezte, hogy maga Kerrigan sem nagyon hisz ebben. - Tudom, hogy így lesz!

Raynor szorosan, keményen összepréselte az ajkát, majd megszólalt.

- Remélem, hogy igazad van, kedves... Jó vadászatot! Megszakította a kapcsolatot és felnézett a riporterre.

- Mi is megyünk - mondta Mike, mintha egy eldöntött, egyszerű tényt közölne.

- Bizony, megyünk! Öltözzön be! Hozza a holmiját is. Utána aligha látnak majd itt szívesen minket.

Mike beleugrott az egyik üres szervópáncélba.

- Mengsk alaposan elszámította magát - mondta. A keze már automatikus mozdulatokkal, ügyesen dolgozott a felszerelés csatjaival és záró fedelei vei. - Ha Kerrigan felveszi a harcot a protossokkal, minket is ellenségként fognak kezelni. Valamennyiünket. Tengernyi protoss hajó úszik a rendszerben, és kering a Tarsonis körül.

Raynor egyetértése jeléül felmordult, és villámgyorsan ellenőrizte a saját szervópáncélját. A Duke ökle által okozott sérülések java részét kijavította, de Mike észrevette, hogy a vizorja peremén néhány jelző továbbra is figyelmeztető sárga fénnyel villog.

- Szóval ki kell cseleznünk a protoss madarakat éppúgy, ahogy a zergeket - morgott Raynor. - Ezúttal sincs könnyű dolgunk!

- Ezért szeretjük a kihívást! - mondta Mike inkább magának, mint a marsallnak. A kezében méregette a lopott adatlemezekkel teli zsák súlyát, aztán hirtelen támadt ötlettel begyűrte a tetejére a hírszobás haveroktól kapott, jó öreg felöltőjét. A kabátot több helyen kilyuggatta a lézertűz; vér és kevésbé felismerhető folyadékok foltjai tarkították, az anyagát idegen napok tüze fakította. Rojtos volt, szakadozott és napszítta.

Akárcsak én magam! - gondolta Mike, és becsatolta a hátizsákot. Nem akart semmi mást magával vinni a szekrényéből. Felemelte a zsákot, fellendítette páncéllal borított vállára, és elindult Raynor után.

A protossok felbukkanása óta a hajón vörös riadófokozat volt érvényben. Raynor csapata vörös fényben úszó folyosókon törtetett a leszállóegységek dokkjaihoz. Mike érezte a gravitációs erő változásait a fedélzet padlólemezein, ahogy a nagy parancsnoki hajó kígyózva kerülgetett valamit. Azt viszont nem tudhatta, hogy az a valami törmelék volt-e, vagy ellenséges tűz.

- Maga szerint le tudunk lépni a hajóról? - kérdezte, amikor beléptek a dokkok területére.

- Igen - intett Raynor -, a leszállóegység pilótái derék fiúk. Nem félnek Duke haragjától, de éppenséggel mástól sem. Később majd azt mondhatják, hogy fegyverrel kényszerítettem őket.

- Nem félnek a haragomtól, de maga retteghet - reccsent Duke hangja egy sötét árnyékból.

A vörös fények sárgára váltottak. Mike meglátta Duke-ot. Az ezredes két tengerészgyalogos osztag előtt, két leszállóegység között állt. a fegyverek Raynor csapatára szegeződtek. A bal kezében egy kölcsönkapott automata karabélyt szorongatott, a jobbja hasznavehetetlenül himbálózott az oldalán.

- Hová igyekeznek, fiúk? - kérdezte, és szívélyes mosoly jelent meg a sisakja zárópereme felett. A szája sarkában rászáradt vér sötétlett. Mike úgy vélte, az öreg a vérfoltot egyfajta becsületrendnek tartja, vagy éppen megbosszulandó sértésnek.

- Kerrigan után - válaszolta Raynor. - Támogatásra van szüksége, tekintet nélkül arra, hogy Mengsk mit mondott.

- Annak a lánynak arra van szüksége, amit Mengsk mond! - közölte Duke. - De igazán kedves önöktől, hogy vállalják az erőfeszítéseket. Most már szilárd bizonyítékom van a zendülésre, és bizonyítani tudom azt is, hogy ki az az áruló, aki kirobbantotta.

Mike a tengerészgyalogosokat fürkészte. Valamennyien neurálisan reszocializáltak voltak, és ami még ennél is rosszabb, látszott rajtuk, hogy szinte a fülükön folyik ki a stimulálószer. A pupillájuk gyakorlatilag eltűnt. Ebben az állapotban a két osztag nem volt más, mint Duke idegrendszerének és kezének igen hatékony meghosszabbítása. Ha a tábornok parancsot ad, a katonák automatikusan, gondolkodás nélkül ugranak, lőnek, vagy lenyomnak húsz fekvőtámaszt.

Egyetlen egy megoldás maradt: meg kellett akadályozni a tábornokot a parancs kiadásában.

- Ha megölet minket, Mengsk csalódott lesz! - szólt oda neki Mike.

Duke felnevetett.

- Majd az egyik régebbi idézetével válaszolok neki: „megbocsátást könnyebb kapni, mint engedélyt." Most pedig, önök, akik csatlakoztak Raynorhoz, dobják el a fegyverüket és adják meg magukat! Ha megteszik, talán megkímélem az életüket.

Raynor nem mozdult. Mike mögötte állt. Hallotta, hogy néhány társuk lassan a földre csúsztatja a karabélyát.

A következő pillanatban valami becsapódott a Hyperion oldalába, és a hajó vadul oldalra lendült. A súlyos szervó-páncélokat viselő tengerészgyalogosok meginogtak. Duke is megtántorodott, így a fegyvere egy pillanatra a mennyezet felé irányult.

Mire visszanyerte az egyensúlyát és ismét befogta a célját, Raynor letépte a válláról a fegyverét, és a tábornokra irányította.

- Ez egyre jobb és jobb lesz! - vigyorgott Duke, kimutatva sárgás, hegyes fogait.

- Kötve hiszem, hogy megvan hozzá a bátorsága - mondta higgadtan Raynor.

- Egy rossz mozdulat fiam, és az embereim annyi fémet küldenek a testébe, hogy nem a hullaházba viszik, hanem a roncstelepre. Most pedig háromra dobják el a fegyvert. Egy, kettő...

Eldörrent egy lövés; Duke bal válla olvadt neoacél felhőt fröcskölve felrobbant. A tengerészgyalogosai megugrottak, és vadul hadonásztak a fegyvereikkel, de nem tüzeltek. Azt az utasítást kapták, hogy várjanak a parancsra.

A tábornok lassan térdre rogyott. A fegyvere csörömpölve a fedélzet acélpadlójára hullt. A páncélja sziszegett, amikor a zárógyűrűk izolálták a sérült vállat. Az automatikus orvosi egység azonnal munkához látott, és narkotikumokat juttatottak az erekbe.

Füst szállt fel a tűpuska csövéből. Mike ismét célra tartotta a fegyvert.

- Úgy vélem, legfőbb ideje, hogy elhallgasson! - förmedt rá a tábornokra.

- Darabokra tépethetem ott, ahol áll! - hörögte Duke. A vérében keringő szerek szinte azonnal elkezdték éreztetni a hatásukat, így a szavai kissé összefolytak.

Mike előrelépett.

- Gyerünk! De maga megy elsőnek! Rajta, adja ki a parancsot, tábornok!

Duke habozott. A szeme egy pillanatra elködösült, ahogy a drogok keményen lesújtottak az idegrendszerére. Küszködve, makacsul próbált kitartani.

- Nincs hozzá bátorsága! - préselte ki magából.

- Tegyen próbára! - mondta Mike. - Úgy látszik, a végén képes leszek emberi célpontra lőni.

Egy feszült pillanatig csend borult a dokkra, aztán Raynor is megszólalt:

- Fiúk, szedjék fel a fegyvereket! Lelépünk!

Raynor csapata felkapkodta a fegyvereket, és átkígyóztak a mozdulatlan tengerészgyalogosok között, akik Duke külön parancsa nélkül nem nyitottak tüzet a potenciálisan baráti célpontokra. Raynor megállt Mike mellett, aki letérdelt Duke-hoz.

- Menjen tovább! - mondta neki Mike. - Majd utolérem! Duke arca elszürkült. A szeme tejfehér volt, a pupillája teljesen eltűnt. A fejében nem maradt racionális gondolat, csak gyűlölet és gyávaság kavargott az elméjében. Halkan sziszegte a fogai között:

- Ha még egyszer összetalálkozunk, megölöm!

- Akkor jól nézze meg a hátamat - bólintott Mike -, mert egy jó darabig nem fog tudni belelőni!

A drogok teljesen átvették az irányítást, Duke lehanyatlott. A riporter a zombiarcú tengerészgyalogosokhoz forult:

- Azonnal vigyék a gyengélkedőbe, és ürítsék ki a dokkot a felszálláshoz!

A katonák válasz gyanánt felmordultak. Négyen felkapták eszméletlen parancsnokukat, és kivonultak a dokkból.

Mike odafutott a leszállóegységhez. A hajtóművek már mély hangon dübörögtek, amikor felugrott a beszállórámpára.

Raynor a pilótafülkében ült. A pilóta már azelőtt beütötte a koordinátákat és megkérte a felszállási engedélyt, hogy Mike beugrott a gépbe. Pillanatok alatt kiszivattyúzták a levegőt a dokkból, felnyílt a hatalmas zsilipkapu. A leszállóegység kilendült a Hyperion testéből, és belevetette magát a káoszba.

Úgy érezték, mintha az űr darabokra hasadna körülöttük. A Hyperion éppen egy törmelékmező kellős közepén manőverezett. Roncsok, alkatrészek, megcsonkított vadászok sodródtak a térben, a bennük rekedt levegő hosszú lángcsóvák formájában távozott belőlük. Ezek azok az egységek voltak, amelyek éppen a protossok felvonulási útvonala mentén helyezkedtek el. Energia nyalábok szelték a vákuumot, a belőlük áradó, nagy energiájú sugárzás fájdalmasan égette az emberi szemeket.

Mike becsusszant a pilótaülés mögötti kombinált, navigációs és kommunikációs konzol mögé.

- Megpróbálom behozni Kerrigan egységét - mondta Raynornak.

- Nem lesz tőle elragadtatva! - felelte a kapitány bőszen, aztán hozzátette: - Azért csak csinálja!

A protossok hatalmas hordozói gigantikus fenevadak módjára úsztak az űrben. A kísérő vadászok aranyló legyekként táncoltak körülöttük. Félhold alakú hajók dugóhúzóztak a bolygó felé. Tűszerű vadászok és drágakő módjára csillogó felderítőegységek kígyóztak a törmelék-mezőben.

A hátuk mögött maga a Hyperion is lángolt vagy íéitucat-nyi ponton. Bár nem szenvedett komoly sérülést, a számos találat arra mindenesetre jó volt, hogy elvonja Mengsk figyelmét a korábbi támogatóiból álló kis csapatról. A csatacirkáló Yamato lövege folyamatosan tüzelt. Minden egyes lövése tűzgolyóvá változtatott egy-egy protoss vadászt.

- Még több vendéget kapunk! - figyelmeztetett a pilóta. - Szíjazzák be magukat és kapaszkodjanak!

A zergék is felemelkedtek a Tarsonisról. A nagy, narancssárga és bíbor szárnyú organikus ágyúk szemberepültek a protoss egységekkel, és százával csapódtak beléjük. Őket a nagyobb, rákszerű lények követték, amelyeket szemlátomást kevésbé befolyásoltak a kis vadászok, mint a mutaliskokat. Az egyik rák Mike szeme láttára berepült az egyik hordozó dokknyílásán, a következő pillanatban a protoss egység hatalmas, kék-fehér tűzgömbbé változott.

Egy szárnyas mutaliskpáros észrevette a leszállóegységet, és elfogópályára állt. A két lény epeszerű anyagot okádott, amely gömbölyű cseppek formájában száguldott az emberi hajó után. A leszállóegység édeskevés védelmi eszközzel rendelkezett. A pilóta vadul átkozódott, és megpróbált lekerülni a pályáról, amely pontosan a két mutalisk elé vitte volna őket. Mike rájött, hogy már nem tudnak kitérni a roham elől, és igyekezett felkészülni arra az esetre, ha eléri őket a két zerg savas köpete.

A következő pillanatban egy hármas, lézerlövegekből leadott sorozat darabokra szaggatta a rohamozó mutaliskokat. A három, semmiből felbukkanó A-17-es vadász elhúzott a zerg maradványok mellett. Mike egy pillanatra meglátta a függőleges vezérsíkokra festett konföderációs felségjelet. Aztán ahogy jöttek, el is tűntek, új szövetségesekre és új áldozatokra vadászva.

- Sikerült befogni? - kérdezte Raynor, és áthajolt Mike válla felett.

- Elég sűrű a forgalom - vágta rá Mike. - Maradjon! Várion. Befogtam egy jelet. Ő lesz az! Kiteszem a képernyőre.

- Itt Kerrigan beszél! - A hadnagy arca fáradt és beesett volt. Mike azonnal látta, hogy a nő retteg, és rajta is végigfutott a jeges borzongás. - Semlegesítettük a protossok földi egységeit, de jelenleg egy hatalmas zerg hullám tart az állásaink felé. Azonnali evakuációra van szükségünk!

Bekapcsolt egy másik képernyőt, amelyen villódzva megjelent Mengsk arca. A közelében szikrázva égett valami, amitől a kép hol eltűnt, hol előjött.

- Parancs megerősítve! - csattant a lázadó vezér hangja. - Elhagyjuk a szektort!

Raynor lecsapott az adógombra, és belekiáltott a mikrofonba:

- Micsoda? Csak nem hagyja itt őket?

Ha Mengsk meg is hallotta Raynor közbeszólását, nem adta jelét. Az interferenciát figyelembe véve, valószínűbbnek tűnt, hogy nem fogta az adást. A terrorista ismét megszólalt:

- Valamennyi hajó készüljön fel a rendszer elhagyására. A jelzésemre indulunk!

A Kerrigan készülékéből érkező jelet eltorzította egy statikus reccsenés, aztán visszajött a kép.

- Izé, fiúk? Mi a helyzet az evakuálással? - kérdezte a nő.

- Az isten verje meg magát, Arcturus! - hörögte Raynor a mikrofonba. - Ez nem teheti meg!

Mengsk képe továbbra is hol eltűnt, hol visszajön, végül megállapodott, és erősen, tisztán látszott. Éppen kiadott egy utasítást valakinek.

- Jelezzen a flottának, és mi is induljunk! Most!

- Arcturus? - kérdezte Kerrigan, aki a terroristához képest csupán egy szellem volt a képernyőn. - Jim? Mike? Mi a fene folyik ott?

Aztán a háború köde teljesen elnyelte, és a képernyőn csak statikus háttérzörej villódzott. Raynor tehetetlen dühében az öklével verte a kommunikációs konzolt.

- Ez most vagy bejön, vagy nem! Kapaszkodjatok! -ordított a pilóta, és szűk spirális pályán keringőzve próbálta lerázni a rájuk támadó rákduót. Bevitte a hajót egy protoss felderítőegység alá, és a lények átálltak az új célpontra.

Mike bemérte Kerrigan adásának pozícióját, és betáplálta a koordinátákat a fedélzeti számítógépbe. A hajó megremegett, majd széles hurkot leírva ráállt az új pályára. Körülöttük ezernyi csillag gyúlt ki és halt meg a születése pillanatában. A legnagyobb veszélyt ekkor a szétroncsolt hajók testéből származó törmelék jelentette. A pilóta időrőlidőre hangosan átkozódott és szűk ívű kanyarokkal kerülgette a nagyobb darabokat.

Végül beléptek az atmoszférába. A képernyők narancssárga-vörös színben úsztak, ahogy a súrlódástól felhevült a leszállóegység külső burkolata. A csata sűrűje felettük hullámzott. Most már csak a felszíni egység miatt kellett aggódniuk.

Odalent a helyzet ugyanúgy állt, mint fent. Alacsonyan szálltak a háború dúlta felszín felett. Tarsonis gigantikus városa lángban állt. A széles sugárutakat és tereket elborította a törmelék. Az egykor büszke, a nap felé törő felhőkarcolók helyén megtépázott csonkok álltak. A hatalmas épületek ablakai kitörtek, a robbanások nyomán feltárult a szerkezet meggyötört, eltorzult acélváza. Valami széles rendet vágott az épületek közé, és a földdel tett egyenlővé három teljes háztömböt. Néhány pillanattal később a katasztrófa okozóját is meglátták: a letarolt sáv végén egy protoss hordozó megnyomorított roncsa hevert a törmelékbe ékelődve. Nem evilági sugárzás áradt minden egyes eresztékéből.

Az épületek méretei fokozatosan csökkentek, ahogy a lázadók a külvárosok és a farmok felé repültek, de a rombolás itt is szörnyű méreteket öltött. Egész negyedek lángoltak. A tűz felzabálta az otthonokat és a földeket. A parázsló területek között különböző fajú harcosok mozogtak.

A felperzselt vidék peremén új épületek is látszottak. Ezek az idegen behatolók létesítményei voltak. A kúszó már mindenütt megjelent, és halálos, óriási pipacsra emlékeztető struktúrák emelkedtek az ég felé. Pulzáló tojásokkal körbevett fészkek tarkították a tájat.

A törmelék között más jellegű építmények is álltak. Aranyszínben tündököltek, lehetetlen szögben hajló támfalak és burkolatok alkották, és törhetetlen üvegből készült, tükröző felületek borították őket. A protossok is nekiálltak, hogy felállítsák védelmi rendszereiket.

Talán úgy vélik, hogy van itt valami, amit érdemes megmenteni - gondolta Mike. Ami azt jelentené, hogy jobban hisznek az emberiségben, mint Mengsk.

Alattuk, a földön hemzsegtek a zergék, közöttük, mint fényes páncélzatú lovagok, protoss harcosok vágtattak, vonagló vagy halott testeket hagyva maguk mögött. Négylábú, mechanikus pókok kúsztak-másztak a romok között. Hatalmas, páncélos hernyóra emlékeztető szerkezetek támadták a zerg kaptárakat. Dárda vékonyságú vadászok lőtték a testes, kaszás zergeket, amelyek úgy aratták és söpörték félre a protoss harcosokat, mint a paraszt a búzát.

- Most már közel vagyunk hozzá! - szólt Mike.

A rádió megreccsent és megszólalt egy fiatal férfih nv: amelyből érződött, hogy az illető retteg valamitől.

- ...evakuálást kérünk. Civiljeink és sebesültjeink vannak: Látjuk a hajójukat. Van helyünk azon a masinán?

Raynor azonnal válaszolt.

- Kerrigan hadnagy ott van?

- Nincs, uram - jött a recsegő válasz -, de nagyon fenyegetett helyzetben vagyunk! A zergék mindenütt jelen vannak, és újabb rohamra készülnek. Ha most nem lépünk le, akkor már sosem! - A hangból tisztán kiérződött a félelem.

Mike a kapitányra nézett. A testes férfi arcáról lehetetlen volt leolvasni az érzéseket. Végül Raynor megszólalt:

- Lemegyünk értük. Mondja meg nekik, hogy megyünk!

- És Kerrigan? - kérdezett vissza Mike.

- Tudom! - reccsent Raynor, és Mike megesküdött volna, hogy a háttérzajokon keresztül is hallja, ahogy a férfi szíve megszakad. A korábbi rendőrbíró vett egy mély lélegzetet, és hozzátette: - Mengsk ugyanúgy itt hagyná ezeket az embereket, ahogy a többit is. Mi nem tesszük. Remélem, ez az amiért jobbak vagyunk nála!

A pilóta egy bunker mellett tette le a gépet. Még a föld felett lebegtek, és a pilóta éppen bekapcsolta a fékezőraké-tákat, amikor megindult feléjük a menekültek áradata. Egy repedezett szervópáncélt viselő, nyurga kölyök vezette őket. A Peremvilágok egyik önkéntese lehetett, Mike még sosem látta.

A kölyök tisztelgett Raynornak, és jelentett:

- Átkozottul örülök, hogy látom önöket, uram! Hallottuk a kiürítési parancsot, de senki sem jött értünk. A zergék hatalmas erőket vonultattak fel az északi szárny mentén. Néhány protoss feltartóztatta őket egy ideig, és lélegzetvételnyi szünethez juttatott minket, de azt hiszem, hamarosan újra támadnak. A kúszó már félúton jár, és semmit sem tehetünk ellene.

- Ez miféle egység? - kérdezte Raynor.

- Ez nem egy egység, uram - pislogott zavartan a kölyök. - Körülbelül féltucat egység. Vagy legalábbis ami maradt belőlük. Konföderációsok és lázadók vegyesen, uram. Amikor a zergék elkezdtek nyüzsögni, és a protossok is beszálltak, az emberek már csak önmagukért küzdöttek.

- Hallott valamit egy bizonyos Kerrigan hadnagyról? -kérdezte hirtelen Raynor. - Valahol a közelben felvette a harcot a protossokkal.

- Nem, uram! - válaszolta a srác. - Valaki azt mondta, hogy odafent, a gerincen volt egy egység, amely harcolt a protossokkal. - A zergék irányába mutatott. - Attól tartok, ha mindez igaz, akkor a zergék elkapták őket.

Raynor mélyet lélegzett.

- Vigye fel az embereit a hajóra! Ne törődjön a nehézfegyverzettel, hagyjanak itt mindent. A zergék vagy a protossok úgysem tudják használni. Két percen belül felszállunk!

Mike odalépett Raynorhoz.

- Még megtalálhatjuk, Jim - mondta halkan. A kapitány megrázta a fejét.

- Hallotta a srácot! Még több zerg közeledik. Mivel Mengsk visszavonta a lázadókat, hamarosan az egész bolygót elárasztják az idegenek. A leszállóegységnek nincsenek fegyverei, és civilek is vannak a fedélzeten. Azonnal fel kell szállnunk. Reménykedjünk benne, felférünk egy hajóra, ami kivisz minket a rendszerből, mielőtt teljesen elszabadul a pokol!

Mike a kapitány vállára tette a kezét.

- Sajnálom!

- Tudom! - bólintott fáradtan, szomorúan Raynor. - Isten látja a lelkemet, tudom!

17

Járatlan utak

A Konföderáció meghalt a Tarsonisszal együtt. Ugyanígy a hatalom és a tekintély, amelyet olyannyira oda összpontosítottak, hogy összeomlásával magával rántotta az egész Konföderációt. Természetesen Arcturus Mengsk játszotta a halottkém szerepét. Elvégezte a boncolást és kijelentette, hogy a beteggel zerg-mérgezés és a hozzá társuló protoss-trauma végzett.

A dolog iróniája, hogy bár Mengsk ujjlenyomatai valósággal elborították a Konföderációt legyilkoló fegyvert, mindez keveset számított, és a legtöbben nem törődtek vele. Gondolom sejtik, hogy az UHH nem állt elő semmiféle leleplezéssel azokban a napokban. Még mielőtt a zergék megemészthették volna az utolsó konföderációs gyalogost, Mengsk kikiáltotta a Terrán Domíniumot, abból a célból, hogy egyesítse a túlélő bolygókat.

A hamuból felemelkedett egy új, ragyogó főnix, hogy szárnyai alá gyűjtse az emberiséget. A korábbi lázadó kijelentette, hogy csak akkor háríthatjuk el az idegen fajok támadását, ha valamennyien egyesülünk. Ennek a fényességes, ragyogó új kormányzatnak az első uralkodója Arcturus Mengsk lett. Általános helyeslés és hangos éljenzés közepette hágott fel a trónra.

Ebben az utolsó húzásban pedig az volt ironikus, hogy a helyeslés és éljenzés Mengsk embereitől származott, és nemigen tükrözte az átlagos lakosság véleményét.

A Liberty-kiáltvány

Bár szorított az idő, további húsz percen keresztül köröztek a levegőben, hátha felbukkan egy túlélő a környéken. De semmi mást nem láttak csak rengeteg zerget és óriási területet, amit már ellepett a kúszó. Végül a leszállóegység folyamatosan tiltakozó pilótájára hallgatva levegőbe emelkedtek. Alattuk a földön hemzsegtek a zergék. Újabb és újabb, bizarr gótikus templomokra emlékeztető épületeket emeltek. A horizonton fehéren villogtak a protoss fegyverek, mintha nyári zivatar dúlta volna a tájat.

Menet közben Mengsk velük is felvette a kapcsolatot, amikor általános felhívást tett közzé a körzetben tartózkodó hajók számra. A terrorista higgadt volt, de ez kőarcú, erőltetett nyugalom nem igazán győzte meg azt, aki iátta. A tekintete fényes volt és mohó.

- Uraim, önök remek munkát végeztek, de jusson eszükbe, hogy még mindig bőven akad tennivalónk. Az új birodalom magjait most ugyan elvetettük, de ha szeretnénk learatni...

Raynor egészen közel hajolt a konzolra szerelt kamerához, lenyomott egy gombot és beleszólt a mikrofonba:

- Menjen a pokolba!

Mengsk meghallotta. Dús szemöldöke lejjebb ereszkedett.

- Jim, megbocsátom a maga impulzív természetet, de szörnyű hibát követ el. Ne álljon az utamba, fiam! Még csak eszébe se jusson! Túl sok mindent feláldoztam, hogy most hagyjam darabokra hullani.

- Úgy érti például, hogy feláldozta Kerrigant? Mengsk hátrahőkölt, mintha Raynor átnyúlt volna a téren, és megütötte volna. Az arca elvörösödött.

- Ezt még megbánja! Úgy látom, nem ismerte fel, hogy milyen helyzetben vagyok! Engem már nem lehet megállítani!

Raynor végül áttörte a lázadás vezérét takaró vastag burkolatot, és megtalálta alatta az embert. Mengsk feldühödött, a vénák vastagon domborodtak ki a nyakából.

- Engem nem lehet megállítani! - ismételte. - Nem tud megállítani sem maga, sem a Konföderáció, sem a protossok! Senki! Én fogom kormányozni ezt a szektort, vagy végignézem, amint hamuvá ég! Ha bármelyikük megpróbál...

Raynor megnyomta az elnémító gombot, és nézte, amint Mengsk némán dühöng és átkozódik a képernyőn.

- Behatolt a bőre alá - mondta neki Mike. - Végül csak sikerült!

- Muszáj volt mondanom valamit - válaszolta Raynor mosolytalanul.

A leszállóegység halk háttérzaját ismét megtörte Mike hangja:

- Sajnálom, ami Sarah-val történt. - Ezúttal sem hangzott jobban, mint a felszínen.

Raynor leült a riporter mellé, és egy darabig a padlót nézte.

- Igen, én is - mondta végül. - Nem lett volna szabad hagynom, hogy egyedül vágjon bele.

- Tudom, hogy min ment keresztül.

- Igen? Most már maga is telepata lett?

- Ember vagyok - vonta meg a vállát Mike. - Ez az, ami fontos. Ez hosszú háború lesz. Mindannyiunknak vannak és lesznek is veszteségei. Valamennyien láttunk és látni fogunk olyan dolgokat, amiket nem akarunk látni. Egy értelmes ember egyszer azt mondta nekem, hogy a túlélőknek bűntudatuk van amiatt, mert életben maradtak. És nem, nem a maga hibája!

- Bizonyára így is érzi - mondta Raynor. A pilótafülkére csend telepedett. Végül a rendőrbíró megrázta a fejét, és megszólalt: - Még nincs vége! A protossok és a zergék fikarcnyit sem törődnek azzal, hogy mostantól Mengsk irányítja a dolgokat. Nem törődnek az emberi háborúkkal, sem az emberi vezetőkkel. Végigháborúzzák az emberi teret. Még nincs vége!

- Azt hiszem, számomra igen - felelte Mike. - Én nem vagyok harcos. Eljátszottam, hogy igen, de én tudósító vagyok. Nem tartozom a harcmezőhöz. Én egy számítógép billentyűzetéhez vagy egy holokamerához tartozom.

- A világegyetem megváltozott, fiam. Mit szándékozik most tenni?

Ezúttal Mike gondolkodott hosszan a válaszon.

- Nem tudom - mondta végül. - Azt hiszem, valami olyasmit, ami hasznos. Azzal nem segítek, ha itt vagyok. De kell lennie valami más módszernek.

A leszállóegység elérte hatótávolsága határát. A rendszerből való küépéshez sikerült felszállniuk a Thunder Child, egy régi, Leviatán-osztályú cirkáló fedélzetére, amely mindössze négy órával és egy zendüléssel korábban még a Konföderáció kötelékében szolgált. Az emberi hajók visszavonultak a harcból. A Tarsonison csak a zergék és a protossok maradtak, továbbá az a néhány szerencsétlen bolond, aki jó ötletnek tartotta a föld alatti bunkerekben való elbújást.

Az egyik folyosón a cirkáló kommunikációs tisztje sietett feléjük.

- Van egy üzenet Arcturus Mengsktől az ön számára, uram! - kiáltotta messziről.

- Mengsk! - csattant fel Raynor. - Addig nem nyugszik, amíg nem hasítom fel a hasát?

- Nem önnek szól, uram - tiltakozott a tiszt. -, hanem Mr. Libertynek. Külön kihangsúlyozva a Mistert! Ha óhajtja, a kommunikációs teremben felveheti a kapcsolatot.

Raynor fáradtan felvonta a szemöldökét. Mike intett neki, hogy tartson vele. A korábbi rendőrbíró, lázadó kapitány és forradalmár leült egy székbe, amely kívül esett a kommunikációs konzolba épített kamera látószögén. Mike lenyomta a válasz gombot, és várta a Hyperiomól származó üzenetet.

Néhány pillanat múlva Arcturus Mengsk arca jelent meg a monitoron. Minden egyes hajszála a helyén volt, minden egyes szava és pislantása modoros volt és begyakorolt. Mintha a korábbi incidens meg sem történt volna.

- Michael! - ragyogott.

- Arcturus? - mondta Mike, de egyetlen halvány mosolyra sem méltatta a vezért.

Mengsk néhány röpke pillanatra bánatosan nézett lefelé, mintha a következő szavait fontolgatná. Egykor működött volna a trükk, de a riporter már tudta, hogy csak felszínes, érzelmek nélküli modorosságot lát, amit a vezér nyilván gondosan begyakorolt. Michael szinte azt várta, hogy megkerüli az íróasztalát és letelepszik a sarkára.

- Attól tartok, nem tudom kellően kifejezni, hogy menynyire sajnálom Sarah-t. Egyszerűen nem tudom, hogy mit is mondhatnék.

- Raynor kapitánynak lenne néhány gondosan megválogatott szava - válaszolta Mike. A tekintete szikrázott.

- Remélem, egy szép napon Jim és én elbeszélgetünk majd ezekről a dolgokról. - Mengsk mosolya erőltetett volt és feszült. Történt valami, és a terroristavezért körülvevő buborék széttöredezett. - De nem ezért hívtam. Van itt valaki, aki szeretne váltani önnel néhány szót.

Mengsk felnyúlt, megpöccintett egy kapcsolót, és egy másik arc váltotta fel az emberi univerzum leendő császárának képét.

- Handy? - kérdezte Mike.

- Mickey! - örvendezett Handy Anderson. - De jó, hogy látlak, öreg cimbora! Tudtam, ha valaki a stábból képes túlélni ezt az őrületet, akkor az te leszel! Olyan vagy, mint a szerencsepénz, mindig akkor kerülsz elő, amikor szükség van rád!

- Anderson, hol vagy most?

- Természetesen itt, a Hyperionon. Arcturus áthozatott egy menekülthajóról. Elmesélte milyen remekül viselkedtél. Mint egy igazi katona! De miért nem jelentkeztél mostanában?

- Küldtem tudósításokat, Handy. Te változtattad meg őket, emlékszel? Említette Mengsk, hogy fogságba ejtett? Na, megszólalt egy apró csengő a fejedben?

- Egy kis szerkesztés - legyintett Anderson. - Éppen csak annyi, hogy elégedetté tegye a hatalmasokat, isten nyugosztalja örök lelküket. Tudtam, hogy meg fogod érteni.

- Handy...

- Egyébként hallottam, hogy pazar munkát végeztél! És szeretném ha tudnád, hogy a jelenlegi helyzet ellenére visszakapod a régi állásodat!

- Nézd öregem.

- így lesz! Azok a jónepek, akik holtan akartak látni, többé nem léteznek, ilyen vagy olyan okból kifolyólag.

Nemrégiben beszéltem Arcturusszal, és megteszünk a kormánya hivatalos sajtószóvivőjének. Tudod, igen nagyra tart téged! Szemlátomást lehengerelted azzal a megnyerő természeteddel.

- Anderson, én nem tudom... - mondta Mike, és masz-szírozni kezdte a homlokát a tenyerével.

- Csak figyelj rám! Az alku lényege - mondta a volt főszerkesztő -, hogy kapsz egy saját irodát, közvetlenül Arcturus csarnoka alatt. Bármikor elérheted. Utazgatsz, vacsorákra jársz, lekaszálod a díjakat. Tengernyi mellékes. Teljes biztonság. Kényelmi állás! A pokolba, még egy titkárnőt is adok melléd, aki legépeli helyetted az anyagodat. Azt mondom...

Mike lecsapott az elnémító gomba. Anderson egyre csak beszélt és beszélt, de Mike nem figyelt rá. A képernyő sík felszínéről visszaverődő tükörképét nézte. Vékonyabb volt, mint amikor még Andersonnak dolgozott, és a haja is sokat ritkult azóta. De valami más is megváltozott.

Úgy tűnt, a szeme a konzolon túlra tekint, túl a hajón falain is. Távoli, kemény tekintet volt, olyan, amelyről egykor azt gondolta, hogy kétségbeesés csillog benne, de immár tudta, hogy elszántság. Egy sokkal nagyobb képet látott, nem azt, ami közvetlenül előtte volt.

Ezt a tekintetet látta Jim Raynor szemében, amikor a Mar Sara elpusztult.

- Vajon mikor veszi észre, hogy nem is hallgatja? - mordult fel Raynor.

- Korábban egyszer sem vette észre - vont vállat Mike. Egy pillanatra beszívta az alsó ajkát, aztán megszólalt:

- Tudom, hogy mit akarok csinálni. Elkezdem használni a saját kalapácsomat.

- Fusson neki még egyszer, de ezúttal emberi nyelven!

- Ha a kalapács az egyetlen szerszámod, mindent szegnek nézel - idézte Mike. - Én nem születtem harcosnak. Én tudósító vagyok. Elkezdem forgatni a riporteri eszközeimet az emberiség javára. Elmondom a történetet! Elmondom az igazi sztorit!

Mike a képernyő felé intett a hüvelykujjával. Handy Anderson végre észrevette, hogy nem figyel rá senki. A képernyőt ütögette, a szája hangtalan kérdést formázott.

- Olyan messze akarok lenni Arcturus Mengsktől, ameny-nyire csak lehetséges - mondta Mike. - És szeretném elmondani az igazságot erről az egészről. Mert ha nem teszem, akkor a hozzá hasonló emberek fogják meghatározni, hogy mi történt valójában. - A hüvelykjével ismét a képernyő felé bökött. - Ő és Arcturus Mengsk. Attól tartok, hogy az emberiség nem élné túl a hazugságaikat.

Raynor szélesen, komolyan és őszintén elmosolyodott.

- Örülök, hogy visszatért közénk! - mondta.

- Én is örülök - bólintott Mike, és a monitorról tükröződő, távolba meredő idegent fürkészte. - Most nagyon jó hasznát venném egy cigarettának!

- Én is - legyintett Raynor. - De szerintem egy szál sincs ezen a hajón. Hanem nézze a dolgok jó oldalát: a kabátja megmaradt!

Postbellum

A viharvert kabátot viselő férfi az árnyak termében állt; a teste fényben fürdött. Az utolsó cigarettából származó füst körülötte kígyózott, fénylő lába körül cigarettacsikkek hevertek a földön, mint lehullott csillagok.

- Tehát, amit most látnak - mondta Michael Liberty, a sötét környezethez beszélő, fénylő alak -, az az én kis magánháborúm, amelyet a saját terepemen vívok, a saját fegyvereimmel. Nincsenek cirkálóim, vadászgépeim és tengerészgyalogosaim, csak szavaim. És az igazság. Ez az én specialitásom. Ez a kalapácsom. És tudom, hogyan használjam.

Az alak még egy utolsót beleszívott a cigarettába, majd a földre dobta.

- Önöknek pedig, emberek, akárkik legyenek is, hallaniuk kell. A szüretien igazságot. Ezért használom a holografikus adót, ezt elég nehéz hamisítani. Olyan messzire terjesztem, amennyire csak tudom, minden nyitott hullámhosszon, hogy mindenki tudomást szerezzen Mengskről, a zergekről és a protossokról. És tudjanak az olyan férfiakról és nőkről, mint Jim Raynor és Sarah Kerrigan, mert így ők és a hozzájuk hasonlók sosem merülnek feledésbe.

Michael Liberty megvakarta a tarkóját, és folytatta:

- Rá kellett jönnöm, hogy a katonai világ csak egy újabb, gyáváktól és ostobáktól hemzsegő bürokrácia. Nos, igazam volt, de mégis tévedtem. - Mit sem látó szemével a nézőire tekintett. - Vannak olyanok is, akik valóban megpróbálnak segíteni másokon. Emberek, aki tényleg meg akarnak menteni másokat. Megmenteni a testüket. Az elméjüket. Megmenteni a lelküket.

A homlokán húzódó ráncok elmélyültek.

- Sok ilyen emberre lesz szükségünk, ha túl akarjuk élni az előttünk álló sötét időszakot.

Ismét vállat vont.

- Ennyi. Ez a Konföderáció összeomlásának története. A zerg és protoss invázió története, és a Terrán Domínium császára, Arcturus Mengsk felemelkedésének története. A csatákat jelenleg is vívják, a bolygók jelenleg is haldokolnak, és úgy tűnik, a legtöbben nem is tudják, hogy miért. Amikor rábukkanok az okra, önöknek is el fogom mondani.

- Michael Liberty vagyok, többé nem az UHH tudósítója. Most már szabad ember vagyok. És teljesen kimerültem.

Ezekkel a szavakkal az alak megdermedt, mintha csapdába ejtette volna a fény. Az utolsó pillanatban fáradt mosoly jelent meg az arcán. Elégedett mosoly.

A hologram körül fények gyúltak. Sorban bekapcsolódtak a fénylő gömbök, amelyeket direkt erre a célra tenyésztettek. A falak lüktettek és izzadtak. Sűrű, viszkózus folyadék csordogált belőlük, hogy nedvesen és melegen tartsák a levegőt. Az emberkéz gyártotta hologramvetítő kábele egy nyálkás gömbhöz csatlakozott, ami egy, a fő struktúrát tápláló szerves erőmű volt. A két világ közötti kapcsolathoz szükséges energiát szolgáltató lény egykor egy gyarmati tengerészgyalogos volt, de immár új urai magasabb céljait szolgálta.

A fal mentén felsorakoztatott télorganikus képernyőkön a zergék legjobb agyai elkezdték megvitatni a látottakat. A kocsonyás lényeket azért tartották, hogy gondolkodjanak ós irányítsanak, ők is magasabb célokat szolgáltak a zerg kaptáron belül.

A vetítőteremben kinyúlt egy kéz, és megérintette a visszatekercselő gombot. A kéz egykor emberé volt, de a zergék mutagén képességeinek eredményeként már átalakult. A kéz húsa zöld színben játszott, és apró, kitinszerű kitüremkedések tarkították. A bőrfelszín alatt idegen testnedvek keringtek, új szervek pulzáltak és működtek. Egykor ember volt, de mutálódott, és magasabb célokat szolgált. Egykor Sarah volt a neve, de rövid ideje a Pengék Királynője néven ismerték.

Az. organikus agyak, a zergék vezetői a háttérben motoszkáltak. Kerrigan nem vett tudomást róluk, mivel semmit sem mondtak, legalábbis semmi olyat, ami számítana. Közelebb hajolt, hogy alaposabban szemügyre vegye a holokészülék által kivetített megviselt arcot, és az átható -zernpárt. Valahol mélyen, átstrukturált szíve mélyén megmoccant valami, egy érzés szellemének emléke. Egy érzésé, amit egykor ezzel a férfival kapcsolatban táplált. És más férfiakkal is. Azokkal, akik mindenüket feláldozták az emberségükért. Ahelyett, hogy feláldozták volna az emberségüket.

Kerrigan megrázkódott egy pillanatra, ahogy szétáradt benne az egykori emberi természetéből fakadó, immár idegen érzés. Az érzelem, amilyen gyorsan feltűnt, olyan gyorsan el is enyészett. A többi zerg nem vette észre. Legalábbis Kerrigan így vélte.

A riporter szavait hibáztatta a kényelmetlen érzésén. Maga a riport zavarta össze, és nem az általa felkavart érzelmek. Michael Liberty mindig is a szavak mestere volt. Még egy királynőt is rávenne, hogy visszavágyjon az egyszerű gyalogok közé.

Ugyanakkor sok minden volt még Michael Liberty műsorában, amit nem ismertek fel a nem emberi agyak, akik most már az ő fajtársai voltak. Sok értékes adat volt még benne. Sok minden megjósolható Michael Liberty szavaiból. Amit mond, és ahogy mondja.

A projektor halkan felcsendült, jelezve, hogy előretekerte az üzenetet. A nem emberhez tartozó kéz kinyúlt, és megnyomta a lejátszó gombot, aztán az ujját széles ajkához vitte.

Kerrigan, a Pengék Királynője megengedett magának egy apró mosolyt, és a fénybe burkolózó alakra összpontosított. Ki akarta deríteni, hogy még mit tanulhatna új ellenségeitől.