/ Language: English / Genre:antique

Öt hét léghajón

Jules Verne


VERNE GYULA

ÖT HÉT LÉGHAJÓN

Utazás Afrikában

TARTALOM

ELSŐ FEJEZET.

Egy lelkesen megtapsolt beszéd vége. - Doktor Fergusson Sámuel bemutatása. - «Excelsior!» -

Egy öntudatos fatalista. - Ebéd a «Traveller-klub»-ban. - Számtalan alkalmi felköszöntés.

MÁSODIK FEJEZET.

A «Daily Telegraph» egy cikke. - Tudósok tollharca. - Petermann támogatja barátját, dr.

Fergussont. - A tudós Kohner válasza. - Fogadások. - A doktor több rendbeli ajánlatot kap.

HARMADIK FEJEZET.

A doktor barátja. - Barátságuk története. - Kennedy Dick Londonban. - Egy váratlan, nem

megnyugtató indítvány. - Kevés vigasztalást ígérő közmondás. - Néhány szó az afrikai vértanúk

lajstromáról. - A léghajó előnyei. - Dr. Fergusson titka.

NEGYEDIK FEJEZET.

Kutatások Afrikában. - Bart, Richardson, Overweg, Werne, Brun-Rollet, Peney, Andrea Debono,

Miani, Guillaume Lejean, Bruce, Krapf és Rebman, Maizan, Roscher, Burton és Speke.

ÖTÖDIK FEJEZET.

Kennedy álmai. - A többesszámok. - Dick példálózásai. - Séta Afrika térképén. - Ami a körző két

hegye között van. - Jelenlegi expedíciók. - Speke és Grant. - Krapf, Decken, Heuglin.

HATODIK FEJEZET.

Egy hallatlan kitűnő szolga. - Meglátja Jupiter holdjait. - Dick és Joe vitában. - Kétely és hit. -

A mázsálás. - Joe, mint Wellington. - Joe kap egy koronát.

HETEDIK FEJEZET.

Mértani részletek. - A léggömb hordképességének kiszámítása. - A kettős léggömb. - A boríték. -

A csónak. - A titokzatos készülék. - Az élelmiszerek. - A ráadás.

NYOLCADIK FEJEZET.

Joe fontos egyéniség. - A «Resolut» parancsnoka. - Kennedy fegyvertára. - A berakodás. -

A búcsúlakoma. - Elutazás február 21-én. - A doktor tudományos ülései. - Duveyrier, Livingstone.

- A légutazás részletei. - Kennedy elhallgat.

KILENCEDIK FEJEZET.

Megkerülik a Jóremény-fokát. - Az árboc alatt. - Joe tanár kozmográfiai előadásai. - A léghajó

kormányzása. - A kedvező légáramok fölkeresése. - ‘Έυςηχα (Heuréka).

TIZEDIK FEJEZET.

Régibb kísérletek. - A doktor öt szekrénye. - A durranó gázfúvó. - A fűtőkészülék. - A vele való

bánás. - Biztos siker.

TIZENEGYEDIK FEJEZET.

Megérkezés Zanzibárba. - Az angol konzul. - A bennszülöttek ellenséges hangulata. - Kumbeni

szigete. - Az esőcsinálók. - A léggömb megtöltése. - Elutazás április 18-án. - Utolsó Istenhozzád. -

A Victoria.

TIZENKETTEDIK FEJEZET.

Átkelés a tengerszoroson. - A Mrima. - Dick terve és Joe indítványa. - A kávé-recept. - Uzaramo. -

A szerencsétlenül járt Maizan. - A Duthum hegy. - A doktor térképei. - Egy éj a nopálfán.

TIZENHARMADIK FEJEZET.

Az idő változik. - Kennedy láza. - A doktor orvossága. - Utazás a földön. - Az Imensé-öböl. -

A Rubeho begye. - Hatezer láb magasban. - Egy napi pihenő.

TIZENNEGYEDIK FEJEZET.

A gummifa-erdő. - A kék antilop. - Két lövés. - Váratlan támadás. - Egy éjjel a levegőben. -

Mabunguru. - Zsihoe-la-Mkoa. - A vízkészlet. - Megérkezés Kazéba.

TIZENÖTÖDIK FEJEZET.

Kazé. - A zsibongó vásár. - A Victoria megjelenése. - Wangangák. - A hold fiai. - A doktor sétája. -

A népség. - A királyi palota. - A szultán feleségei. - Királyi korhelység. - Joet imádják. - Hogy

táncolnak a holdon? - Gyors változás. - Két hold az égen. - Az isteni dicsőség forgandósága.

TIZENHATODIK FEJEZET.

Zivatar előjelei. - A Holdország. - Afrika jövője. - Az utolsó ítélet gépje. - Az ország látképe

naplementekor. - A növény- és állatvilág. - A zivatar. - A tűzzóna. - A csillagos ég.

2

TIZENHETEDIK FEJEZET.

A Hold-hegyek. - Zöld óceán. - Kivetik a horgonyt. - Az elefánt mint vontató. - A vígan égő tűz. -

A vastagbőrű halála. - Sütőkemence a szabadban. - Ebéd a zöldben. - Egy éj a földön.

TIZENNYOLCADIK FEJEZET.

Karaghwa. - Az Ukeréwe tava. - Egy éj a szigeten. - Az egyenlítő. - Átkelés a tavon. - A vízesések. -

Az ország képe. - A Nílus forrásai. - Benga szigete. - Andrea Debono kezeírása. - Az angol címeres

lobogó.

TIZENKILENCEDIK FEJEZET.

A Nílus. - A reszkető hegy. - Emlék a vidéknek. - Az arabok meséi. - A nyám-nyámok. -

Joe értelmes gondolatai. - A Victoria laviroz. - Léghajózások. - Blanchard asszony.

HUSZADIK FEJEZET.

A mennyei palack. - A fügepálmák. - A «mamouth trees». - A hadifa. - A szárnyas fogat. -

Két néptörzs harcban. - Vérfürdő. - Isteni közbelépés.

HUSZONEGYEDIK FEJEZET.

Különös zörej. - Éjjeli támadás. - Kennedy és Joe a fán. - Két lövés. - Segítség! segítség! - Francia

válasz. - Megvirrad. - A hittérítő. - A szabadítás terve.

HUSZONKETTEDIK FEJEZET.

A villamos fénykéve. - A hittérítő. - Szöktetés fénysugárnál. - A lazaristaszerzetes. - Kevés remény.

- A doktor gondozása. - Egy önmegtagadásra szánt élet. - Átkelés egy vulkán felett.

HUSZONHARMADIK FEJEZET.

Joe haragszik. - Egy igaznak halála. - A virrasztás. - A szárazság. - A temetés. - A kovatömbök. -

Joe extázisban. - Drága teher. - Az aranyhegyek. - Joe kezd desperálni.

HUSZONNEGYEDIK FEJEZET.

A szél megáll. - A puszta közeledik. - A vízhiány. - Az éjek az egyenlítő alatt. - Sámuel

nyugtalankodik. - A helyzet. - Kennedy és Joe erélyes válaszai. - Még egy éjszaka.

HUSZONÖTÖDIK FEJEZET.

Egy kis bölcselkedés. - Felhő a láthatáron. - A ködben. - A váratlan léggömb. - A Victoria pontos

megszemlélése. - A pálmák. - Egy karaván nyomai. - A kút a puszta közepén.

HUSZONHATODIK FEJEZET.

Negyvenöt fok Celsius. - A doktor tünődései. - Kétségbeesett keresés. - A fűtő kialszik. -

Negyvennyolc fok. - A puszta. - Egy éjjeli séta. - A magány. - Ájulás. - Joe terve. - Még van

egy nap.

HUSZONHETEDIK FEJEZET.

Iszonyú hőség. - Káprázatok. - Az utolsó csepp víz. - A kétségbeesés éjjele. - Öngyilkossági

kísérlet. - A számum. - Az oázis. - Az oroszlánpár.

HUSZONNYOLCADIK FEJEZET.

Egy gyönyörű este. - Joe konyhája. - Értekezés a nyers húsról. - Bruce James története. -

A táborozás. - Joe álmai. - A barométer süllyed. - A barométer megint emelkedik. - Készülődések

az útra. - Az orkán.

HUSZONKILENCEDIK FEJEZET.

Növényzet előjelei. - Egy francia író fantasztikus gondolatai. - Pompás vidék. - Adamova

királyság. - Burton és Speke fölfedezései Barthéival egybekötve. - Az Atlantika-hegyek. -

A Benue-folyó. - Jola városa. - A Begéle. - A Mendif hegye.

HARMINCADIK FEJEZET.

Mosfeija. - A sheik. - Benham, Clapperton, Oudney, Vogel. - Loggum fővárosa. - Toole. -

Szélcsend Kernak felett. - A kormányzó és udvara. - A támadás. - A galambok mint gyujtogatók.

HARMINCEGYEDIK FEJEZET.

Éjjeli indulás. - Mind a hárman. - Kennedy ösztöne. - Elővigyázati rendszabályok. - A Shari

folyása. - A Csad-tó. - A tó vize. - A víziló. - Egy hiába kilőtt golyó.

HARMINCKETTEDIK FEJEZET.

Bornu fővárosa. - A Biddióma-szigetek. - A kondorok. - A doktor nyugtalankodása. - Az ő

elővigyázati rendszabályai. - Támadás fent a levegőben. - A boríték kiszakadása. - A lebukás. -

Magasztos önfeláldozás. - A tó északi partja.

3

HARMINCHARMADIK FEJEZET.

Találgatások. - A Victoria egyensúlyának helyreállítása. - Doktor Fergusson új számításai. -

Kennedy vadászik. - A Csad-tó teljes átkutatása. - Tangalia. - Visszatérés. - Lari.

HARMINCNEGYEDIK FEJEZET.

Az orkán. - Kénytelen elutazás. - Egy horgony elvesztése. - Szomorú gondolatok. - Az elhatározás.

- A homoktölcsér. - Az eltemetett karaván. - Ellenkező és kedvező szél. - Visszatérés dél felé. -

Kennedy a maga helyén.

HARMINCÖTÖDIK FEJEZET.

Joe története. - A Biddiomák szigete. - Az imádás. - Az elsüllyedt sziget. - A tó partjai. - A kígyófa.

- Utazás gyalog. - Szenvedések. - Moszkitók és hangyák. - Az éhség. - A Victoria eltünése. -

Kétségbeesés. - Az ingovány. - Az utolsó felkiáltás.

HARMINCHATODIK FEJEZET.

Egy fekete pont a láthatáron. - Egy arab csapat. - Az üldözés - Az ő! - Lebukott a lóról. -

A megfojtott arab. - Kennedy egy golyója. - Szöktetés röptiben. - Joe megszabadul.

HARMINCHETEDIK FEJEZET.

Az út nyugat felé. - Joe fölébredése. - Az ő önfejűsége. - Joe történetének vége. - Tagelel. -

Kennedy aggodalmai. - Az út észak felé. - Egy éjjel Aghades mellett.

HARMINCNYOLCADIK FEJEZET.

Gyors menet. - Előrelátó elhatározások. - Karavánok. - Folytonos esőzés. - Gao. - A Niger. -

Golberry, Geoffroy, Gray. - Mungo Park. - Laing. - Caillé René, Clapperton, Lander John

és Richard.

HARMINCKILENCEDIK FEJEZET.

A Niger kanyarulatában fekvő ország. - A Hombori hegység fantasztikus látképe. - Kabra. -

Timbuktu. - Doktor Barth terve. - A helyzet rosszabbodása. - Amerre az Isten akarja.

NEGYVENEDIK FEJEZET.

Doktor Fergusson aggodalmai. - Állandó irány dél felé. - Egy sáskafelhő. - Jenné látképe. - Szego

látképe. - A szél megfordult. - Joe sajnálkozása.

NEGYVENEGYEDIK FEJEZET.

Közeledés a Szenegálhoz. - A Victoria egyre süllyed. - Folyton dobják ki a terhet. - El Hadzsi, a

marabú. - Pascal, Vincent, Lambert. - Mohamed egy vetélytársa. - A nehezen átröpülhető hegyek.

- Kennedy fegyverei. - Joe mesterfogása. - Megálló egy erdő felett.

NEGYVENKETTEDIK FEJEZET.

Nemes vetélkedés. - Az utolsó áldozat. - A felduzzasztó készülék. - Joe ügyessége. - Az éjfél. -

A doktor áll őrt. - Kennedy áll őrt. - Kennedy elalszik. - A tűzvész. - Az ordítás. - Lőtávolban.

NEGYVENHARMADIK FEJEZET.

A talibák. - Az üldözés. - Egy elpusztított ország. - Mérsékelt szél. - A Victoria süllyed. - Az utolsó

eleség. - A Victoria ugrándozásai. - Védekezés puskalövésekkel. - A szél erősebb lesz. - A Szenegál

folyó. - A gouinai vízesések. - A melegített levegő. - Átkelés a folyón.

NEGYVENNEGYEDIK FEJEZET.

Befejezés. - A jegyzőkönyv. - A francia telepítvények. - A Médini állomás. - A Basilic. - St.-Louis. -

Az angol fregatt. - Visszatérés Londonba.

4

ELSŐ FEJEZET.

Egy lelkesen megtapsolt beszéd vége. - Doktor Fergusson Sámuel bemutatása. - «Excelsior!»

- Egy öntudatos fatalista. - Ebéd a «Traveller-klub»-ban. - Számtalan alkalmi felköszöntés.

Az angol kir. földrajzi társaság 1862 január 14-iki ülésén Londonban (Waterloo place 3) a

közönség rendkívüli nagy számban jelent meg. A társaság elnöke Sir Francis M... tetszés-

nyilatkozatok által többször félbeszakított beszédében egy igen fontos tárgyról értesíté a

tisztelt tagtársakat.

Ritka ékesszólással előadott beszédét végül a hazafias érzelmektől túláradó következő

csattanós mondásokkal fejezte be:

«Anglia mindig túltett minden más nemzeten utazóinak bátorsága által a földrajzi fölfede-

zések mezején. (Élénk helyeslés.) Fergusson Sámuel doktor e dicső haza gyermeke szintén

nem fogja szégyenben hagyni elődei példáját. (Mindenfelől: nem nem bizony! de nem ám!) E

vállalat, ha sikerül (fog sikerülni), összeköti és kiegészíti az Afrika térképére vonatkozó

szétszórt ismereteinket (úgy van, úgy van); ha meghiusul, (nem fog), akkor is, mint az emberi

szellem legmerészebb vállalkozásainak egyike, méltó bámulat tárgya fog maradni az idők

végéig!» (Tomboló tetszés.)

- Hurráh! Hurráh! - kiáltá egyhangúlag az ezen szavak által felvillanyozott gyűlés.

- Éljen a rettenthetetlen doktor Fergusson! - kiáltott a nekihevült hallgatók egyike.

Egymást érték a lelkes felkiáltások. Fergusson neve hangzott minden torokból; és alapos

okunk van föltenni, hogy az csak nyert erőben azáltal, hogy a torkok angol torkok voltak.

Megrendült bele az ülésterem.

Együtt voltak csaknem mindnyájan a megvénült, kifáradt, merész utazók, kik élénk vér-

mérsékletüktől hajtatva, bejárták már mind az öt világrészt. Mindegyikök, ki többé, ki

kevésbé, ki fizikailag, ki erkölcsileg kivette már a maga részét a hajótörések, tűzvészek, az

indiánok tomahawkjai, a vadak bunkói, a polinéziaiak kínzó eszközei és az emberevők

lakomáiból. De azért semmi sem tartóztathatná őket vissza, hogy szívök hangosabban fel ne

dobogjon sir Francis M... szavainak hallatára és valóban emberemlékezet óta ez volt a

legnagyobb szónoki hatás, melyet valaha elértek a londoni királyi földrajzi társaság ülésein.

Ámde Angliában a lelkesedés nem marad a szónál, hanem gyorsabban teremti elő a csengő

aranyakat, mint maga a királyi pénzverő (The Royal Mint.). Még azon ülésben határozatba

ment doktor Fergussonnak még nagyobb felbátorítására elismerő ajándékot gyüjteni; rögtön

együtt volt kétezer ötszáz font sterling. Az összeg nagysága méltó volt a vállalat fontos-

ságához.

A társaság egyik tagja az iránt interpellálta meg az elnököt, nem szándékoznék-e Fergusson

doktort hivatalosan bemutatni a gyülésnek?

- A doktor a gyűlés szolgálatára áll - felelé előzékenyen az elnök.

- Akkor lépjen be! - kiálták mindenfelől; - az ily rendkívül merész embert szeretjük szemtől-

szembe látni.

- Meglehet, hogy e hihetetlen indítványnak nincs is más célja, - mondá egy öreg, megbénult

hajóskapitány - mint bennünket felültetni.

5

- Hátha ez a doktor Fergusson valójában talán nem is létezik? - jegyzé meg egy kapcáskodó

hang.

- Ha így volna, fel kellene őt fedezni - veté ellen a komoly társaság egy ötletes tagja.

- Doktor Fergusson lépjen be! - mondá egyszerűen sir Francis M.

A doktor belépett. Mennydörgésszerű tapsvihar fogadta; de rajta a legkisebb meghatottság

sem vett erőt.

Mintegy negyven éves, középtermetű és rendes testalkatú ember volt. Arcszínének kissé túl-

piros volta vérmes véralkatot árult el; de máskülönben hideg arckifejezésű, szabályos voná-

sokkal, kissé erős orral, mely a hajó orrára emlékeztetve mintegy azt jelzé, hogy ez az ember

fölfedezőnek született; szelíd szemei, inkább értelmes mint merész tekintete, kellemes

benyomást tettek a szemlélőre. Karjai a rendesnél hosszabbak és lépése nehézkes volt, mint az

erős gyaloglóknál elő szokott fordulni.

Nyugodt komolyság ömlött el egész megjelenésén és őt látva, senkinek sem juthatott eszébe,

hogy ez az ember képes volna valakit még csak tréfából is felültetni.

A tetszészaj és éljenzés csak akkor szünt meg, midőn Fergusson egy kedves kézmozdulattal

csendet kért. A számára készített karszékhez lépett; ott megállott; erélyes tekintettel körülné-

zett; jobb keze mutató-ujját az égre emelte, felnyitotta ajkait, és csak ez egyetlen szót mondta:

«Excelsior!»

Soha Bright vagy Cobden váratlan felszólalása, sem Palmerston lordnak oly célra való

rendkívüli hitel kérése, melyet a nemzet maga is már rég óhajtott, nem tett még ilyen hatást.

Sir Francis M. beszéde túl volt szárnyalva, pedig nagyon. A doktor egyszerre magasztosnak,

nagynak, egyenesnek és határozottnak tűnt fel, midőn kimondá a helyzetet jellemző ez

egyetlen szót:

«Excelsior!»

A vén hajóskapitánynak egészen megtetszett ez a különös ember; felkelt és azt indítványozta,

hogy Fergusson doktor beszéde a «londoni királyi földrajzi társaság közleményei»-be egész

terjedelmében felvétessék.

De hát ki volt ez a doktor és mire vállalkozott?

A fiatal Fergusson atyja az angol tengerészeinek egy derék kapitánya volt, ki fiát már zsenge

korában hozzászoktatta hivatása veszélyeihez és kalandjaihoz. Az apa méltó fia, ki a félelmet

sohasem látszott ismerni, korán érett, eleven kutató szellemet és a tudományos munka iránt

bámulatos hajlamot mutatott és a mellett oly találékony észt, hogy bárhol keresztül vágta

magát, soha semmiben nem volt fennakadása, még akkor sem, midőn kis korában először

kapta a villát kezébe, pedig más gyermekeknél a villa használatának megtanulása bizony nem

megy egyszerre.

Képzelőtehetsége felbuzdult a merész vállalkozások és tengeri fölfedezések olvasásánál, szen-

vedélyes érdeklődéssel kísérte a fölfedezéseket, melyek a XIX. század első felét annyira

jellemzik; a Mungo Park-ok, Bruce-ok, Caillé-k, Levaillant-k és azt hiszem egy kissé Selkirk

és Robinson Crusoe dicsőségéről is álmodozott, mivel ez utóbbiak előtte szintén nem

látszottak kisebbeknek az előbbieknél. Mennyi jó órát töltött el gondolatban ezzel együtt Jean

Fernandez szigetén. Az elhagyott matróz ötleteit néha helyeslé ugyan, de néha kifogásolta is

ennek terveit és szándékait. Ő bizony sokat másképpen tett volna. Az az egy bizonyos, hogy

6

sohasem hagyta volna el azt a boldog szigetet, ahol oly boldog volt, mint egy király alattvalók

nélkül... nem, soha, még ha az admiralitás első lordságát is kínálták volna neki.

Nem nehéz megérteni, hogyan fejlődtek fiatal korának kalandos hajlamai, melyek őt legalább

képzeletben már a világ mind a négy szögletében meghurcolták; atyja mint tanult ember,

szintén nem mulasztotta el, hogy a fiú élénk eszének a hidrografia, fizika és mechanika terén

való komoly tanulmányok által megadja a kellő alaposságot és egyúttal vele némi botanikai,

orvosi és csillagászati ismereteket is sajátíttasson el.

Mikor atyja, a derék kapitány meghalt, Fergusson Sámuel mint huszonkét éves ifjú körül-

utazta volt a földet, besoroztatta magát a bengáliai mérnökkari ezredhez és több csatában

kitüntette magát; de a katona-élet nem tetszett neki, nem igen kívánkozott a parancsnokos-

kodás után, de vakon engedelmeskedni sem szeretett. Beadta tehát lemondását és vadászgatva,

növényeket gyüjtögetve, felhatolt az indiai félsziget északi részébe, Kalkuttából egész

Surateig jutott; ami bizony így kedvtelésből elég szép séta volt.

Surateból Ausztráliába látjuk őt átkelni és részt venni Sturt kapitány 1845-ki expedíciójában,

melyet azzal bíztak meg, hogy az Új-Holland közepén állítólag létező új Káspi-tengert fedezze

fel.

1850 táján azután visszatért Angliába, és még inkább kergetve, a fölfedezések démonától,

mint azelőtt, egész 1853-ig Mac Clare kapitányt kísérte azon vállalatában, midőn ez az

amerikai szárazföldet a Behring-szorostól kezdve egész a Farewell-fokig körülhajózta.

Mindenféle fáradalmakhoz, mindenféle éghajlathoz hozzá lévén törődve, Fergusson szerve-

zete csodálatosan kiállott mindent; a legnagyobb nélkülözések között is egészen jól érezte

magát; mintaképe volt a jó utazónak, akinek gyomra a szükség szerint kiterjeszkedik vagy

összehúzódik, a lába meghosszabbodik vagy megrövidül, amint éppen a talált fekhely hozza

magával; aki el tud aludni és fel is tud ébredni a napnak vagy éjnek bármelyik órájában.

Ezek után nincs benne semmi különös, hogy fáradhatatlan utazónkat 1855-től 1857-ig ismét a

Schlagintweit testvérek társaságában találjuk, akik Tibet nyugati részét utazták be és onnan az

ethnografiai különlegességek egész halmazát hozták magukkal.

Mindezen különféle kirándulások alatt Fergusson Sámuel legtevékenyebb és legvonzóbb

levelezője volt a «Daily Telegraph»-nak, ezen krajcáros újságnak, melyet naponként kétszáz-

negyvenezer példányban nyomtatnak és bizonyára milliók olvasnak. Ismerték is őt mindenütt,

ha nem is volt tagja sem a londoni, párisi, bécsi, berlini vagy szent-pétervári földrajzi

társaságnak, de még az utazók klubjának és a «Royal polytechnic Institution»-nak sem, bár ez

utóbbiban egy barátja, Kockburn, a statisztikus, vitte az elnöki tisztet.

Ezen tudós férfiú egyszer a következő számítási feladványt tűzte ki kedveskedésből számára:

Ha adva van a mérföldek száma, melyeket világutazásaiban bejárt, mennyivel hosszabb utat

tett - tekintettel a föld sugárhosszának különbözőségére - a feje, mint a lábai? Továbbá «ha

adva van a mérföldek száma, melyeket a feje és lába hátrahagyott, számítsa ki ebből testének

nagyságát az utolsó hajszálig».

De Fergusson ezen tudós testületektől szerette magát távol tartani, mert ő magát azon küzdők

közé számítá, akik nem szavakkal, de tettekkel küzdenek.

A mi doktorunk inkább kutatásokra és találmányokra, mint hosszadalmas értekezésekre

fordította idejét.

7

Mondják, hogy egyszer egy angol érkezett Genfbe, hogy a tavat láthassa és e célból beleült

egy régi omnibus-féle kocsiba, melyben az ülések két oldalt húzódnak végig. Az utazó szeren-

csétlenségre háttal került a tó felé és így tette meg az egész utat, a nélkül, hogy a genfi tónak

csak színét is látta volna, mert azon eshetőségre, hogy hátra is nézzen, nem is gondolt; ennek

dacára a genfi tóról elragadtatással beszélve tért vissza Londonba. Ami dr. Fergussont illeti, ez

útközben gyakran fordult hátrafelé is és pedig úgy, hogy ugyancsak bőven látott világot.

Ez nála egyébként egészen természetes volt és egy kis fatalismussal volt összekötve. Az ő

fatalismusa egyébiránt abból állott, hogy önmagára is, de a gondviselésre is támaszkodott. Azt

állítá, hogy ő véletlenül keveredik bele az ő utazásaiba és egy gőzmozdonyhoz hasonlít, amely

nem arra megy amerre akar, de amerre a sínek vezetik.

- Én nem követem az utat, - mondá gyakran, - de az út követ engemet!

Mindezek után nem fogunk csodálkozni, hogy oly hidegvérrel fogadta dr. Fergusson a királyi

földrajzi társaság zajos tetszésnyilatkozatait; az ily hiábavalóságok őt nem alterálták, miután

sem kevélység, sem hiuság benne nem lakozott és azon vállalatot, melyre nézve sir Francis

M...-nek ajánlatot tett, a legegyszerűbb dolognak tartotta a világon. Azon nagy hatást, amit

terve előidézett, észre sem látszott venni.

Az ülés berekesztése után doktorunkat diadallal vitték Pall Mall-be a Traveller-klubba, hol

fényes lakomát rendeztek tiszteletére. A feltálalt ételek gazdagsága arányban állott az ünnepelt

férfiú jelentőségével és a tok, amely ezen fényes lakomán pompázott, három hüvelykkel sem

volt kisebb, mint maga dr. Fergusson.

Számtalan tósztot mondtak ama nagy utazókra, akik Afrika földjén magoknak hírnevet szerez-

tek. Ittak azok egészségére vagy emlékére és pedig angolosan. Betűsorrendben következtek:

Abbadie, Adams, Adamson, Anderson, Arnaud, Baikie, Baldwin, Barth, Batouda, Beke,

Beltrame, du Berba, Bimbachi, Bolognesi, Bolwik, Bolzoni, Bonnemain, Brisson, Browne,

Bruce, Brun-Rollet, Burchell, Burckhardt, Burton, Cailland, Caillié, Campbell, Chapman,

Clapperton, Clot-Bay, Colomieu, Courval, Cumming, Cuny, Debono, Decken, Denham,

Desavanchers, Dicksen, Dickson, Dochard, Duchaillu, Duncan, Durand, Duroulé, Duveyrier,

Erhard, d’Esayrac de Lauture, Ferret, Fresnel, Galinier, Galton, Geoffroy, Golberry, Hahn,

Halm, Harnier, Heiquart, Heuglin, Hornemann, Houghton, Imbert, Kaufmann, Knoblecher,

Krapf, Kummer, Lafargue, Laing, Lajaille, Lambert, Lamiral, Lampiére, John Lander, Richard

Lander, Lefebvre, Lejean, Levaillant, Livingstone, Maccarthie, Magyar, Maizan, Malzac,

Moffat, Mollien, Monteiro, Morrisson, Mungo-Park, Neimans, Overweg, Panet, Partarrieau,

Pascal, Pearse, Paddie, Peney, Petherick, Poncet, Prax, Raffenel, Rath, Rebman, Richardson,

Riley, Ritchie, Rochet d’Héricourt, Rongawi, Roscher, Ruppel, Saugnier, Speke, Steidner,

Thibaud, Thompson, Thornthon, Tolde, Tousny, Trotter, Tuckey, Tyrwitt, Vaudey, Veyssiére,

Vincent, Vinco, Vogel, Wahlberg, Warington, Washington, Werne, Wild és legvégül dr.

Fergusson, aki rendkívüli vállalatával ezen utazók munkáit egymással összeköttetésbe hozni

és az Afrikában tett fölfedezéseket kiegészíteni van hivatva.

8

MÁSODIK FEJEZET.

A «Daily Telegraph» egy cikke. - Tudósok tollharca. - Petermann támogatja barátját, dr.

Fergussont. - A tudós Kohner válasza. - Fogadások. - A doktor több rendbeli ajánlatot kap.

A következő napon a «Daily Telegraph» január 15-iki számában egy cikk jelent meg, mely így

hangzott:

«A rengeteg afrikai sivatagok titka végre nyilvánvaló lesz, egy modern Oedipus fogja nekünk

megadni ama talány megoldását, melyet hat évezred tudósai megfejteni nem tudtak. A régi

időkben a Nílus forrásait keresni «fontes Nili quærere» annyit jelentett, hogy őrült dologba

fogni, elérhetlen agyrém után törekedni».

«Most már doktor Barth a Denham és Clapperton által kitűzött utat Szudánig bejárta, másrészt

meg doktor Livingstone merész kutatásait a Jóremény-fokától egész a Zambezi folyóig

kiterjesztette, Burton és Speke pedig fölfedezték a nagy belföldi tavakat és ezáltal három utat

nyitottak a civilizáció számára; ezek átmetszési pontja, hová még utazó nem juthatott, Afrika

kellő közepe; erre kell most már minden törekvésnek irányulni.»

«Ime most a tudomány ezen rettenthetlen előharcosainak munkálatai dr. Fergusson Sámuel

merész kísérlete által egymással összeköttetésbe fognak jutni.»

«E vakmerő utazó, kinek nagyszerű kutatásait már eddig is oly nagy érdekkel vették olva-

sóink, feltette magában, hogy egész Afrika felett, kelettől nyugatig, utazik át léghajón. Ha jól

vagyunk értesülve, ezen csodálatraméltó utazás kiindulási pontja Zanzibár volna Afrika keleti

partján; ami az utazás végpontját illeti, ennek kiderülése a gondviselés számára van fenn-

tartva.»

«Ezen tudományos felfedező útra nézve tegnap tették meg hivatalosan a britt királyi földrajzi

társaságban az indítványt és a költségek fedezésére egyidejűleg kétezer ötszáz font sterlinget

meg is szavaztak.»

«Mi ezen bámulatra ragadó vállalkozásról, melynek a földrajz évkönyveiben párja nincsen,

olvasóinkat folytonosan fogjuk tudósítani és annak lefolyásáról tüzetes értesítésekkel szolgá-

landunk.»

Ezen közlemény, mint gondolható, óriási feltünést keltett. Eleinte nem is talált hitelre; sokan

dr. Fergussont csak képzeletben létező költött személynek hitték, kit Barnum uram talált ki

azon célból, hogy miután az Egyesült-Államokban már lejárta magát, most a britt földre jön

«üzletet csinálni».

Genfben a «Bulletin de la Société Geographique» februáriusi számában egy tréfás válasz

jelent meg a fenti cikkre, mely szellemdús modorban gúnyolódott a londoni királyi földrajzi

társaság, a Traveller-klub és az óriási tok felett.

De Petermann, az ő Gothában megjelenő «Mitteilungen» folyóiratában csakhamar tökéletesen

elhallgattatá a genfi újságot. Petermann személyesen ismerte Fergusson doktort és jót állt érte,

hogy amire merész barátja vállalkozott, az meg is lesz.

A kételkedés egyébiránt csakhamar lehetetlenné vált, mert az előkészületek megkezdődtek

Londonban; a lyoni selyemgyárak nagy megrendelést kaptak léggömb készítésére való

selyemtafotára; végre a britt kormány is a «Resolut» nevű szállítóhajót bocsátá Fergusson

rendelkezésére Pennet kapitány parancsnoksága alatt.

9

Csakhamar mindenfelől felbátorító nyilatkozatok és szerencsekívánatok jelentek meg. A

tervezett utazás részleteit a párisi «Bulletin de la société geographique» apróra leírta és

közölte; a Malte Brun-féle «Nouvelles annales des voyage de la géographie de l’histoire et de

l’archéologie» című folyóiratban figyelmet keltő cikk látott napvilágot. A «Zeitschrift für

allgemeine Erdkunde»-ban dr. Kohner tollából egy kiválóan gondos tanulmány jelent meg,

melyben az utazás lehetőségét, az eredményre való kilátást, az akadályok természetét, a

levegőben való utazásnak kiszámíthatatlan előnyeit fényesen megvilágította; csupán az

elindulás helye ellen volt kifogása és Massuah-t, Abisszinia egy kis kikötőhelyét ajánlotta,

honnan James Bruce 1768-ban a Nílus forrásainak kikutatására elindult. Máskülönben minden

fenntartás nélkül bámulattal adózott doktor Fergusson vállalkozó szellemének, és ama három-

szoros ércpáncélba zárt bátor szívnek, mely ily utazást kezdeményezett és arra vállalkozott is.

A «North American Rewiew» nem minden irígység nélkül tekintett ezen Anglia dicsőségét

előmozdító vállalatra; a doktor tervét tréfás oldaláról fogta fel és felhívta őt, hogy ha már

egyszer úgy is útra kerekedett, jöjjön át mindjárt Amerikába is.

Szóval, minden lap és folyóirat különféle variációkban mind ezen témát tárgyalta.

Jelentékeny fogadások történtek úgy Londonban, mint egész Angliában: 1-szer a felett, vajjon

doktor Fergusson a valóságban létezik-e? 2-szor maga az utazás felett, melybe némelyek

szerint bele se fognak kezdeni, mások szerint nem fogják végrehajtani; 3-szor a felett, vajjon

valószinű-e vagy nem doktor Fergusson visszatérése?

Jelentékeny összegeket tettek kockára, mintha csak egy epsomi futtatásról volna szó.

Így a hívők és kétkedők, tudósok és műkedvelők, vállalkozók és kalandorok szeme a nagy

utazó felé fordult; ő lett akaratlanul is a nap hőse; látogatásokkal, levelekkel, kérdésekkel

ostromolták és ő szívesen adott tervéről felvilágosítást bárkinek, nem volt nálánál természe-

tesebb és könnyebben hozzáférhető ember. Nem egy merész kalandor ajánlkozott részt venni

az ő kísérletének veszélyében és dicsőségében, de ő visszautasítá a nélkül, hogy e vissza-

utasításnak okát adta volna.

Azonfelül beállítottak nála mindenféle gépezetek feltalálói, hogy rendszerüket a léggömb

kormányzására felajánlják; ő azonban semmire rá nem állott és ha kérdezték, vajjon tán ő

maga talált-e fel valamit ez irányban? - makacsul vonakodott határozott felvilágosítást adni és

csak buzgóbban látott hozzá utazása előkészítéséhez, mint valaha.

10

HARMADIK FEJEZET.

A doktor barátja. - Barátságuk története. - Kennedy Dick Londonban. - Egy váratlan,

nem megnyugtató indítvány. - Kevés vigasztalást ígérő közmondás. - Néhány szó

az afrikai vértanúk lajstromáról. - A léghajó előnyei. - Dr. Fergusson titka.

Volt dr. Fergussonnak egy barátja. Ez nem volt neki második «én»-je - alter ego-ja - két egészen

egyöntetű lény között nem is létezhetik valódi barátság; - de ha Dick Kennedy és Fergusson

Sámuel különböző tulajdonságok és képességekkel voltak is felruházva, sőt ha még vér-

mérsékletök különbözött is, ez nem akadályozta őket abban, hogy egy szív, egy lélek legyenek

- sőt ellenkezőleg.

Dick igazi skót ember volt a szó legteljesebb értelmében; őszinte, határozott és kitartó. Egy

kis városkában - Leithban - lakott Edinburg mellett alig egy kis mérföldre a «vén füstfészek»-

től, amint Edinburgot csúfolják. Néha halászgatott is, de egyébként mindig és mindenütt

testestől-lelkestől a vadászatra adta magát; a mi Caledonia gyermekénél, aki meg van szokva a

felföld hegyeiben barangolni, nem is volt valami különös. Híres volt mint kitűnő karabélylövő

és azt mondták róla; hogy a kés élére irányzott golyót kilőve, a golyót nemcsak ketté szelte, de

oly pontosan kétfelé, hogy mikor a két felet lemérték, az egyik ép oly nehéz volt, mint a

másik.

Kennedy arckifejezése élénken emlékeztetett Halbert Glendinningére, akit Scott Walter

«Klastrom»-ában leírt. Magassága a hat angol lábat túlhaladta; herkulesi ereje dacára könnyű,

sőt kecses mozdulatú volt, napbarnított arccal élénk fekete szemekkel, melyekben természetes

bátorság tükröződött; bizonyos igaziság és jóság a skót személyét illetőleg első pillanatra jó

véleményre hangolta a szemlélőt.

A két jó barát Indiában ismerkedett meg, ahol egy ezredben szolgáltak. Míg Dick tigris- és

elefántvadászatokban gyönyörködött, Sámuel növényeket és bogarakat ejtett zsákmányul. Úgy

az egyik, mint a másik a maga körében jó eredménnyel dicsekedhetett és a doktornak nem egy

növény került kezébe, amely felért egy pár nehéz elefántagyarral.

A két fiatal embernek soha sem volt alkalma, hogy egyik a másiknak életét megmentse vagy

csak általában valami szolgálatot tegyen; ennélfogva közöttük egyenletes zavartalan barátság

állott fenn. A sors néha elválasztotta őket, de rokonszenvök összehozta ismét.

Mióta Angliába visszatértek, a doktor utazásai miatt gyakran válniok kellett; de amint ez haza

került, Dick hivatlanul is mindig beszólt hozzá és néhány hetet töltött el nála.

Dick ilyenkor a multról csevegett, Sámuel pedig a jövőre szőtt terveket; az egyik előre nézett,

a másik hátra tekintett; és így történt, hogy az egyik a személyesített izgatottság, a másik pedig

a legteljesebb nyugodtság személyesítője volt.

Midőn a doktor Tibetből visszaérkezett, csaknem két egész évig nem beszélt új felfedező

utazásokról; úgy, hogy Dick egészen azon reményben ringatta magát, hogy utazási ösztöne és

kalandszomja már végleg ki van elégítve; és egészen el volt ragadtatva ezen gondolattól. «Ha

az ember» mondogatá «még oly ügyesen tud is bánni az emberekkel, annak előbb-utóbb mégis

rossz vége lesz; emberevők és vadállatok közé nem kerülünk büntetlenül». Fel is szólította

levélben doktor barátját, vessen véget utazásainak, és figyelmeztette őt, hogy hiszen már a

tudományra nézve eleget és az emberek hálájára nézve túlon-túl is sokat fáradozott.

11

Ezen levélre a doktortól választ nem kapott; ez az utóbbi időkben folyton gondolatokba volt

merülve, titkon számításokkal foglalkozott, az éjjeleket minutiózus munkákkal töltötte, a

számok felett töprenkedve: sőt kísérleteket is tett mindenféle különös gépezetekkel, melyek-

nek célját és értelmét nem tudta senki. Annyi azonban nyilvánvaló volt: valami új nagy

gondolat forrongott Fergusson agyában.

- Ugyan mi felett töprenkedhetik? - kérdé magától Kennedy, midőn barátja őt január havában

elhagyta, hogy Londonba visszatérjen.

Egy szép reggelen meg is kapta rá a választ a «Daily Telegraph» általunk már elébb közlött

cikkében.

- Irgalmas Isten! - kiáltá - megbolondult az az ember! Afrikát egy léghajón átutazni! Nem is

kell egyéb! Hát erről gondolkozott ő ebben az elmult két esztendőben!

Képzeljetek magatoknak ezen felkiáltó jelek helyett a homlokra mért erős ökölütéseket és

akkor némi fogalmatok lesz azon felindulásról, melyben a mi jó Dickünk tombolt e hír

hallatára.

Midőn régi gazdasszonya, Erzsók asszony őt csillapítandó, azt hozta fel, hogy hisz ez mind

csak felültetés lehet; felelé:

«Ostobaság! csak fogom ismerni az én emberemet. Ez reá vall, egészen reá vall! A levegőben

utazni! ott még nem járt! most még a madarakra lesz féltékeny! No ebből ugyan semmi sem

lesz! majd teszek én arról! Igen, csak hagyjuk őtet, ki áll jót érte, hogy egy szép napon csak

neki indul a holdnak!»

Kennedy még az nap este nagy nyugtalanság és elkeseredéssel ült bele a General Railway

Station egy kupéjába és másnap reggel Londonban volt.

Háromnegyed órával később egy bérkocsi állott meg vele a doktornak a Soho square-i Greek

utcában fekvő kis háza előtt.

Keresztülment az udvaron és öt kalapácsütéssel1 az ajtóra, bejelentette magát, mire Fergusson

maga nyitott ki.

- Dick? - kérdé a nélkül, hogy legkevésbbé is csodálkoznék.

- Igenis magam vagyok - válaszolá Dick röviden.

- Hát te a téli vadászatok alkalmával Londonba jösz? Ugyan, mi hozott ide?

- Egy határtalan esztelenség, amit meg akarok akadályozni!

- Egy esztelenség?

- Igaz-e? ami itt áll ebben az újságban? - mondá most Kennedy előszedve és barátja elébe

tartva a «Daily Telegraph» említett számát.

- Hát arról van szó? ezek az újságok már csakugyan mindent kilocsognak; de hát foglalj

helyet kedves Dick!

- Nem én, nem foglalok helyet. Mondd meg igaz lelkedre, csakugyan szándékodban van ezt az

utat megtenni?

- Minden bizonnyal! előkészületeim már folyamatban vannak, és én...

1 Ez Angliában a becsöngetés helyét pótolja.

12

- Hol vannak előkészületeid? mindjárt ezer darabra töröm! Ide velök!

A derék skót komolyan dühbe jött.

- Csendesedjél, kedves Dickem - felelé a doktor. Én nagyon is értem ingerültségedet. Te

haragszol rám, hogy új terveimet veled nem közöltem.

- Ezt ő még új terveknek nevezi!

- Hát én bizony nagyon el voltam foglalva, - folytatá Sámuel - az utóbbi időkben nagyon sok

dolgom volt. De ennek dacára el nem utaztam volna, a nélkül, hogy neked írjak...

- Eh! mit bánom én ezt...

- Miután az a szándékom, hogy téged magammal viszlek.

A skót akkorát ugrott, hogy az egy zergebaknak is becsületére vált volna.

- Vagy úgy! - mondá - hát te abban sántikálsz, hogy mindketten a Bedlam-be kerüljünk!

- Én egész biztosan számítottam te reád, kedves Dick, és sokak kizárásával téged válasz-

tottalak útitársamul.

Kennedynek elállt szeme-szája.

- Ha csak tíz percig meghallgatsz, meg fogod nekem köszönni - folytatá a doktor.

- És te csakugyan komolyan beszélsz?

- Tökéletesen komolyan.

- Hát ha én aztán vonakodom veled menni?

- Azt nem fogod tenni.

- De ha mégis vonakodom?

- Akkor egyedül utazom.

- Üljünk hát le és beszéljünk nyugodtan - mondá a vadász. - Azon pillanattól kezdve, amint

tudom, hogy nem tréfálsz, a dolog megér legalább egy megbeszélést.

- Ha nincs ellene kifogásod, meg is reggelizhetünk mellette, - kedves Dick.

A két jóbarát egymással szembe ült egy kis asztalhoz, melyen jobbfelől egy jókora halmaz

vajaskenyér, balfelől egy nagy teáskanna állott.

- Kedves Sámuelem, a te terved tisztára őrültség, kivitelére gondolni sem lehet, mert az egy

szóval lehetetlen!

- Azt csak akkor fogjuk biztosan tudni, ha megpróbáltuk.

- De hisz éppen ezt a próbát nem kell megtenni.

- És miért ne? ha szabad kérnem.

- Ugyan gondolj csak a veszélyekre és mindenféle akadályokra!

- Az akadályok - felelé Fergusson nagyon komolyan - azért vannak, hogy azokat legyőzzük;

ami pedig a veszélyeket illeti, ki hizeleghet magának azzal, hogy azoktól biztosan menekül-

het. Az életben minden veszedelem! A legnagyobb szerencsétlenség érhet az által is, ha egy

asztalhoz leülünk vagy kalapunkat feltesszük. Egyébiránt mondhatjuk, hogy ami egyszer

megtörtént, az ismét megtörténhetik és a jövő csak egy későbbi jelen.

- Ismerem nézeteidet, - veté közbe Kennedy vállat vonva - te fatalista vagy.

13

- Igenis mindig, de a szónak legjobb értelmében. Ne foglalkozzunk tehát azzal, mit hozhat a

végzet esetleg számunkra, tartsuk magunkat ama jó angol közmondáshoz: Akit az Isten

kötélre szánt, az nem fúl a vízbe.

Erre nem volt mit felelni, de Kennedy még sem mulasztá el, hogy egy csomó közelfekvő okot

felsoroljon e szándékolt vállalkozás ellen; ezeknek bővebb tárgyalása azonban nagyon

messzire vezetne bennünket.

- De hát kérlek, - mondá mintegy egy órai heves vitatkozás után - ha már ezen Afrika-utazás

csakugyan életed boldogságát képezi; mért nem akarsz azon az utakon járni, melyen már más

közönséges halandók jártak előtted?

- Miért? - kiáltá a doktor tűzbe jőve - azért, mert eddig minden kísérlet dugába dőlt, mert

Mungo Park meggyilkolásától kezdve a Niger mentén Vogel eltünéséig Wadaiban, Oudney és

Clapperton halálától Murmuban és Sackatuban, a francia Maizanig, kit darabokra vagdaltak;

Laing őrnagytól, kit a tuaregek megöltek, a hamburgi Roscherig, kit az 1860. év elején gyil-

koltak le, az afrikai mártírok lajstromába számtalan áldozat van beírva. Azért, mert az elemek

ellen, éhség, szomjúság, lázak, a vadállatok és ezeknél is vadabb emberek ellen küzdeni teljes

lehetetlenség. Azért, mert ha valamit az egyik úton nem bírunk elérni, abba más módon kell

belefogni. Végre azért, mert ahol egyenest nem lehet keresztüljutni, ott mellette, vagy felette

kell utat keresni.

- Ha csak arról volna szó, hogy felette átmenjünk, - mondá Kennedy - de felette átrepülni!!

- No hát, - mondá a doktor a legnagyobb hidegvérrel, - mitől tartsak? Azt csak magad is meg-

engeded, hogy én bizonyára megtettem minden óvintézkedést léggömböm leesése ellen; de ha

ez be nem ütne, akkor megint csak ott vagyok a földön, ahol a többi kutatók jártak; - ámde az

én léggömböm nem fog cserben hagyni, erre ne is gondoljunk.

- De éppen ellenkezőleg gondoljunk.

- Dehogy, kedves Dickem. Én nem szándékozom léghajómtól megválni, míg csak meg nem

érkeztem Afrika nyugati partjára. Azzal együtt minden lehetséges, nélküle ismét visszakerül-

nék mindazon veszélyek és természeti akadályok közé, melyek hasonló utazásokkal jártak.

Azzal együtt nincs mit tartanom, sem a hőség, sem a viharok és áradásoktól, sem a számum és

egészségtelen éghajlattól, sem a vadállatok és vademberektől. Ha nagy melegem lesz, fel-

szállok, ha fázom, leereszkedem. Ha hegy jön közbe, átrepülöm, ha mélység, átlebegem; a

folyókon átszállok mint a madár, ha vihar jön, felibe kerülök, és onnan nézem le. Haladni

fogok a nélkül, hogy elfáradnék, és megállok a nélkül, hogy nyugalomra volna szükségem!

Ellebegek a városok felett és az orkán gyorsaságával repülök egyszer magasan fent a levegő-

ben, másszor csak száz lábnyira a föld felett és Afrika térképe kibonyolódik szemeim előtt a

világ legnagyobb atlaszában.

A derék Kennedy meghatottságot kezdett érezni; de mégis szédült a szemei előtt kibontakozó

látványtól. Bámulattal és egyszersmind aggodalommal nézett Sámuelre és már csaknem úgy

érzé, mintha lebegne a világtérben.

- De lássuk csak kedves Sámuelem, - mondá, - feltaláltad te már a módját a léghajó kormány-

zásának?

- Éppenséggel nem. Ez utópia.

- De hát akkor te mégysz...

- Amerre a gondviselés visz; de csakis keletről nyugat felé.

14

- És ezt hogyan?

- Mert a passzátszelekre számítok, melyeknek iránya állandó.

- Csakugyan, csakugyan, - mondá Kennedy gondolkozva, - a passzátszelek... igaz, igaz...

szükség esetén... van valami a dologban.

- Nemcsak valami, derék barátom, de minden. Az angol kormány egy szállítóhajót bocsátott

rendelkezésemre és az is ki van csinálva, hogy valószínű megérkezésem idején három-négy

hajó fog cirkálni a nyugati part mentében. Legkésőbb három hó alatt Zanzibárban leszek, ott

megtöltöm a léggömbömet és onnan felrepülünk...

- Felrepü lünk? - kérdé Dick.

- Van talán még valami ellenvetésed? Szólj Kennedy barátom?

- Van ám, nem egy, de ezer! De hát a többi közt mondd meg csak nekem, ha te a vidékeket

megszemlélni, tetszés szerint fölemelkedni vagy leszállani szándékozol, azt csak úgy teheted,

ha gázt eresztesz ki; eddig legalább más mód nincsen és ez volt eddig is mindig a légkörben

való hosszas tartózkodásnak akadálya.

- Kedves Dickem! csak egyet mondok neked: nem veszítünk el gázt, de egy csipetnyit sem.

- És mégis leszállsz, amikor akarod?

- Leszállok, amikor akarom.

- És hogy fogod azt véghezvinni?

- Ez az én titkom, Dick barátom! Bízzál bennem és legyen az én jelszavam a tied is:

«Excelsior!»

- Jó, legyen hát «Excelsior» - felelé a vadász, aki egy betűt sem tudott latinul.

De magában el volt határozva, hogy minden lehető módon ellenszegül barátja utazásának.

Egyelőre mutatta, mintha azzal egy véleményen volna és megfigyelő állást foglalt el; Sámuel

pedig tovább folytatá előkészületeit.

15

NEGYEDIK FEJEZET.

Kutatások Afrikában. - Bart, Richardson, Overweg, Werne, Brun-Rollet, Peney,

Andrea Debono, Miani, Guillaume Lejean, Bruce, Krapf és Rebman, Maizan,

Roscher, Burton és Speke.

A légút, melyet Fergusson követni szándékozott, nem volt csak úgy vaktában választva;

kiindulási pontja komolyan ki volt tanulva és nem ok nélkül határozta el magát, hogy éppen

Zanzibár szigetén fog fölemelkedni. E sziget Afrika keleti partja közelében, a déli szélesség 6.

foka alatt fekszik, azaz mintegy négyszáz harminc földrajzi mérföldre délre az egyenlítőtől.

Ezen szigetről volt indulóban az utolsó expedíció a nagy tavak felé, a Nílus forrásainak

fölfedezésére.

Itt azonban jó lesz közelebbről megismerkedni ama fölfedezésekkel, melyeket Fergusson

egymással összeköttetésbe hozni szándékozott. Ezek között a két legfontosabb: a doktor

Barthé 1849-ben, meg Burton és Speke hadnagyoké 1858-ban.

Doktor Barth - egy hamburgi - engedélyt kapott a maga és honfitársa Overweg számára, hogy

az angol Richardson expedíciójához csatlakozhassék, aki akkor egy kiküldetéssel volt meg-

bízva Szudánba.

E rengeteg ország az északi szélesség 15° és 10°-a között fekszik; más szóval, hogy oda

juthassunk, több mint 150 mérföldnyire kell Afrika belsejébe benyomulni.

Azon idő előtt e terület csak Denham, Clapperton és Oudney utazásaiból volt ismeretes az

1822-1824. évekről. Richardson, Barth és Overweg kutatási buzgalmukban eljutottak Tunisz

és Tripoliszba, mint elődjeik és onnan keresztülvágták magokat Mourzukig, Fezzan fő-

városáig.

Akkor elhagyták az egyenes irányt és a tuaregek kalauzolása mellett, nem minden nehézség

nélkül, nyugatra, Ghât felé tértek el. Karavánjuk többszörös kifosztás, zaklattatás és fegyveres

kézzel való megtámadtatás után végre megérkezett október havában az Asben-i nagy oázisra.

Doktor Barth itt elvált társaitól, egy kitérőt tett Agades városába és azután újból csatlakozott

december 12-én a tovább utazó karavánhoz. Ez megérkezett Damergu tartományba; itt azután

elvált a három utazó; Barth útját Kano felé vette, hová sok szenvedés és megsarcoltatás után

végre meg is érkezett.

Heves láza dacára, amely gyötré, március 7-én elhagyta ezen várost is, egyetlen szolgája kísé-

retében. Utazásának főcélja volt a Csad-tót elérni, melytől most még 350 mérföld távolra volt.

Ennélfogva keletnek tartott és elérte Zuricolo városát Bornuban, mely Közép-Afrika nagy

birodalmának csomópontja. Itt hallotta meg a nagy fáradalmak és nélkülözések által tönkretett

Richardson halálát. Végre megérkezett Kukába, Bornu fővárosába a tó partján. Barth folytatá

útját és április 14-én, tehát egy év tizennégy napra Tripolisból való elutazása után elért

Ngomuba is.

1851 március 29-én ismét úton találjuk őt Overweggel, a tó déli végén fekvő Adamaua

királyság felé; akkor eljutott Yola városáig, az északi szélesség 9. foka alatt; ez volt dél felé a

legtávolabbi pont, ahová ezen merész utazó elhatolt.

Augusztus havában visszatért Kukába, azután átutazta Mandarat, Barghimit és Kanemet és

elérte kelet felé a legtávolabb eső Masena városát a keleti hosszúság 17° 20’ alatt.

16

1852 november 25-én, Overwegnek, utolsó kísérőjének halála után, nyugat felé nyomult; meg-

látogatta Sokotot, átkelt a Nigeren, elért végre Timbuktuba, hol a sheik által sanyargattatva, a

legrosszabb bánás mellett, nyolc hosszú hónapon át nyomorban sínylődött. De egy keresztény-

nek a városban való tartózkodását nem tűrték tovább, a fullánok ostrommal fenyegetőztek. A

doktor tehát 1854 március 17-én elhagyta Timbuktut, a határra menekült, hol harminchárom

napig a legnagyobb elhagyatottságban időzvén, novemberben visszatért Kanoba és újra

Kukába utazott; honnan négy havi pihenő után tovább folytatá Denham útját. 1855 augusz-

tusban újra látta Tripoliszt és szeptember 6-án, mint útitársai közül az egyetlen, megjelent

Londonban.

Ez volt Barth merész utazása.

Doktor Fergusson gondosan feljegyzé, hogy az északi szélesség 4-ik és nyugati hosszúság 17-ik

fokán túl el nem jutott.

Lássuk most már, mit vitt véghez Kelet-Afrikában Burton és Speke.

Ama különféle expedíciók, melyek a Nílus mentén fölfelé haladtak, nem voltak képesek ezen

folyam titokteljes forrásáig eljutni. Werne Ferdinand német orvosnak Mehemet Ali pártfogása

mellett útnak indított expedíciója Gondokoróban az északi 4. és 5. fok között megállapodott.

1855-ben a savoyai születésű Brun-Rollet (a szárd kormány által Keleti-Sudán konzulává

kinevezve, hogy az ott elhalt Vaudey helyét betöltse), elindult Khartumból és Jakub kereskedő

neve alatt, gumival és elefántcsonttal kereskedve, elérkezett Belaniába, a 4. fokon túl; onnan

betegen tért vissza Khartumba, ahol 1857-ben meghalt.

Sem doktor Peney, ki egy kis gőzösön még egy további fokot ért el Gondokorón túl, és

Khartumba visszaérkezve, kimerülésben meghalt; sem a velencei Miani, aki a Gondokorón

túli vízeséseket elkerülve, elérte a második fokot, sem Debono Andrea, máltai kereskedő, aki

még tovább hatolt a Níluson fölfelé, nem bírtak ezen eddig át nem lépett határon tovább előre

nyomulni.

1859-ben Lejean Vilmos a francia kormány megbízásából a veres tengeren át Khartumba ment

és 21 matróz meg 20 katonával hajóra szállt a Níluson; de Gondokorónál nem bírt tovább

hatolni és a fellázadt néger hordák között a legnagyobb veszélyben forgott. A d’Esayrac által

vezetett expedíció szintén hiába iparkodott ama forrásokat elérni.

Ezen végzetes célnál tehát valamennyi expedíciónak meg kellett állani. Nero császár követei

az ókorban elérték a 9-ik fokot, tehát ezernyolcszáz év alatt utána csak 5 vagy 7 fokkal,

mintegy háromszáz-háromszázhatvan földrajzi mérfölddel jutottak messzebbre.

Több utazó Afrika keleti partjának valamely pontjáról indulva, törekedett a Nílus forrásait

elérni.

1768-tól 1772-ig a skót Bruce Massuah-ból Abesszínia kikötőjéből indult el, átutazta Tigrét,

meglátogatta az axumi romokat és tévesen azt hitte, hogy megtalálta a Nílus forrásait, de

számbavehető eredményt nem bírt felmutatni.

1844-ben doktor Krapf az anglikán egyház hittérítője Mombasban, Zanzibár partján egy

gyarmatot telepített és Rebman lelkész társaságában a tengerparttól háromszáz mérföldnyire

két nagy hegyet fedezett fel; a Kilimandzsarót és Keniát, melyeket Heuglin és Thornton

részben már megmásztak.

1845-ben a francia Maizan, Bagamajóban, Zanzibárral szemben kikötött és elérkezett Deje-la-

Mhora-ba, hol a bennszülött főnök őt a legkegyetlenebb kínzások között kivégeztette.

17

1859-ben Roscher fiatal hamburgi utazó, a ki egy arab karavánnal kelt útra, elérte a Nyassza

tavát, hol álmában meggyilkolták.

Végre 1857-ben a bengáliai hadsereg két hadnagya Burton és Speke a londoni földrajzi

társaság által kiküldettek, hogy a nagy belföldi tavakat átkutassák; junius 17-én elhagyták

Zanzibárt és egyenest nyugatnak tartottak.

Négy havi hallatlan szenvedések után poggyászukból kifosztva, teherhordók nélkül - kik a

bennszülöttek dühének estek áldozatúl - elérték Kazé-ba a kereskedők és karavánok központi

gyülhelyére; benn voltak a Holdország közepében és értékes adatokat gyüjtöttek az ottani

vidék szokásai, erkölcsei, kormánya, vallása, állat- és növényvilágát illetőleg, azután, a nagy

tavak elseje a Tanganyika felé indultak, mely a déli szélesség 3. és 8. foka között fekszik, oda

1858 február 14-én érkeztek meg és meglátogatták a tóparti, többnyire emberevő néptörzseket.

Május 26-án visszafordultak és június 20-án ismét szerencsésen beérkeztek Kazé-ba. Ott a

kimerüléstől megbetegedett Burton kénytelen volt több hónapon át az ágyat őrizni; mialatt

Speke kirándulást tett észak felé, a több mint 300 mérföldre fekvő Ukerewe tóhoz, melyet

augusztus 3-án el is ért, de csak annak elejét a 2° 31’ szélességi fok alatt vizsgálhatta meg.

Augusztus 20-án újra visszatért Kazé-ba, és itt Burtonnal egyesülve, visszaindultak Zanzi-

bárba, hová a következő év március havában meg is érkeztek. A bátor utazók visszatértek

azután Londonba és a londoni földrajzi társaság nekik ítélte az első jutalomdíjat.

Doktor Fergusson pontosan megjegyzé, hogy sem a déli szélesség 2-ik, sem a keleti hosszúság

29. fokát át nem lépték.

Arról volt tehát a szó, Burton és Speke felfedező utazásait Barthéival összekötni - és e végből

több mint 12 foknyi területen kellett még áthatolni.

18

ÖTÖDIK FEJEZET.

Kennedy álmai. - A többesszámok. - Dick példálózásai. - Séta Afrika térképén. - Ami a körző

két hegye között van. - Jelenlegi expedíciók. - Speke és Grant. - Krapf, Decken, Heuglin.

Doktor Fergusson erélyesen látott hozzá útja előkészítéséhez és léggömbjének felépítését

bizonyos, általa titokban tartott módosításokkal ő maga vezette. Az arab nyelvet és a különféle

manding szójárásokat már régóta tanulmányozá és hála nagy nyelvelsajátító képességének,

rohamos sikerrel.

Azonközben barátja, a vadász, őt egy pillanatnyira sem hagyta magára; kétségkívül attól tart-

ván, hogy a doktor egyszer csak szó nélkül tovarepül. Hogy vállalatától visszatartsa, a legmeg-

győzőbb beszédeket tartotta neki, de azok Fergussont meg nem győzték; akkor könyörgésre

fordította a dolgot, de a doktort ezek sem hatották meg legkevésbbé sem; Dick érzé, mint

csúszik ki barátja az ő körmei közül.

A derék skót valóban szánalomraméltó volt; már az azúrkék égre sem tudott feltekinteni

aggódó félelem nélkül. Álmában szédülést okozó ringást és hintálást érezett és minden éjjel

mérhetetlen magasságokból bukott le.

Hozzátehetjük, hogy ezen lidércnyomások alatt egy vagy két ízben ki is esett ágyából és

legelső dolga volt reggel, a kapott zúzódást dr. Fergussonnak megmutatni.

- És pedig - mondá jóindulatúlag, - ez csak három lábnyi magasság, nem több! és ilyen

sérülés! Gondold csak meg!

Ezen aggodalomgerjesztő példálózások a doktort meg nem indították.

- Nem fogunk leesni! - úgymond.

- De hátha mégis...

- Mondom, hogy nem esünk le.

Ez határozott szó volt, Kennedynek nem volt rá mit felelni.

Ami Dicket különösen elkeseríté, az volt, hogy a doktor már a maga személyében nem is

beszél egyesben és Kennedyt már úgy tekinti, mintha az másként nem is lehetne, minthogy ez

útitársa lesz. Eziránt nem is lehetett kétség. Sámuel már kiállhatatlanul használta mindig a

többes számot.

- Ekkor meg ekkor készen lesz ünk... indul unk... ide vagy oda érkez ünk...

Így volt a birtokos névmásokkal is.

- A mi léggömbünk... a mi hajóink... a mi felfedezésünk... a mi előkészületeink... a mi útunk...

a mi felemelkedésünk...

Dicknek borzongott a háta, bár el volt határozva, hogy nem utazik; de barátjának mégsem

akart ellentmondani és elárulhatjuk, hogy egész csendben az utazáshoz szükséges ruhákat és

legjobb vadászfegyvereit elhozatta Edinburgból. Egy napon végre, midőn ráhagyta, hogy no

valami disznó szerencse mellett nem lehetetlen, hogy a sikerülés esélyei úgy állhatnak, mint

egy, ezer ellen: úgy mutatá, mintha engedne a doktor óhajának; de hogy az utat tovább és

tovább kitolhassa, legkülönfélébb kifogásokkal állott elő.

19

A felől áradozott, vajjon ez az expedíció hasznos lesz-e és kell-e valamire? mire lesz jó a

Nílus forrásainak felfedezése? vajjon lehet-e azt állítani, hogy ez által valamit tettünk az

emberiség boldogulására? végül, ha Afrika népségei megnyeretnének a civilizáció részére,

boldogabbak lennének-e ez által?

Biztosak vagyunk-e abban, vajjon nem találunk-e ott még nagyobb civilizációt mint Európá-

ban van? Nem lehetetlen. Nem volna-e jó még várni az expedícióval? Afrika átutazása a

későbbi időben bizonyára praktikusabb és kevésbbé életveszélyes módon is keresztül volna

vihető. Ki tudja, egy hónap, két hónap vagy egy esztendő alatt nem ér-e oda amúgy is

valamely felfedező utazó?

Ezen példálózások éppen az ellenkező hatást idézték elő, mint amire céloztak; a doktor égett a

türelmetlenségtől.

- Hát szeretnéd, te szerencsétlen Dick, te rossz barát, ha más vinné el előlünk ezt a dicsőséget?

Hát meghazudtoljam egész múltamat? meghátráljak oly akadályok előtt, melyek nem komo-

lyak? gyáva késlelkedéssel háláljam meg a bizalmat, melyben az angol kormány és a londoni

földrajzi társaság részesített?

- De mégis... - veté közbe Kennedy, kinek mostanában ez a két szó gyakran fordult meg a

szájában.

- Hát nem tudod, hogy az én utazásom arra való, hogy versenyre keljen a mostanában meg-

indított hasonló vállalatokkal? hogy ismét új utazók vannak indulóban Közép-Afrika felé?...

- De hát...

- Jól ide hallgass, és vess tekintetet erre a térképre.

Dick elszántan odatekintett.

- Követjük a Nílus folyását - mondá a doktor.

- Követjük, követjük - mondá utána Kennedy.

- Megérkezünk Gondokoróba!

- Ott vagyunk már.

Kennedy megengedé, hogy az ily utazás nem is valami nehéz... a mappán.

- Vedd ezt a körzőt, helyezd az egyik szára hegyét erre a városra, melyen túl még a legmeré-

szebbek sem hatoltak.

- Ott van.

- És most keresd fel a tengerpart mentén Zanzibár szigetét a déli szélesség 6. foka alatt.

- Megvan.

- Most menj tovább ezen délkörön és érd el Kazét.

- Megtörtént.

- Menj fel a 33. hosszúsági fokig az Ukerewe tava széléig, azon helyre, a meddig Speke

hadnagy eljutott.

- Odaértem. Ha egy kissé tovább megyek, beleestem volna a tóba.

- No most már tudod-e, mit lehet feltételezni a parton lakó népségektől hallott tudósítások

alapján?

20

- Még nem is sejtem!

- Azt, hogy ez a tó, mely a szélességi 2° 3’ alatt fekszik, bizonyára az egyenlítőn túl is kiterjed

még harmadfél fokra.

- Ugyan?

- No! Ezen éjszaki végéből vízfolyás indul ki, melynek okvetetlenül a Nílusba kell folyni, ha

ez nem éppen maga a Nílus.

- Az csakugyan fura volna.

- Most hát tedd a körző másik szára hegyét az Ukerewe tavának ezen végére.

- Megvan, Fergusson barátom.

- Hány fokot számlálsz e két pont között.

- Alig kettőt.

- És tudod-e, mennyit tesz az ki? Dick!

- Dehogy tudom.

- No hát ez alig van huszonhárom mérföld, annyi mint semmi.

- Mint semmi?

- Tudod-e, miről van most már szó?

- Nem én, ha megölnek sem!

- Tehát hallgass ide. A londoni földrajzi társaság ezen Speke által fölfedezett tónak kikutatását

felette fontosnak tartja. Az ő kezdeményezésükre egyesült most Speke hadnagy az indiai

hadseregben szolgáló Grant kapitánnyal, ők állottak egy számos tagból álló, gazdagon föl-

szerelt expedíció élére és feladatuk a tavon átkelni és Gondokoróig visszatérni; kaptak ötezer

fontnyi pénzsegélyt és a Jóreményfoki gyarmat kormányzója hottentotta katonákat bocsátott

rendelkezésükre; ezek el is utaztak 1860 október hó vége felé Zanzibárból. Egyidejűleg az

angol John Petherick, ő Felsége khartumi konzula a külügyi hivataltól mintegy hétszáz fontot

kapott, hogy Khartumban szereljen fel egy gőzöst, lássa el elegendő élelemmel és készlettel és

menjen vele Gondokoróba, ott várja be Speke hadnagy karavánját és lássa el újból minden

szükségessel.

- Jól van kigondolva, - mondá Kennedy.

- Hát ebből láthatod, hogy ha részt akarunk venni ezen fölfedező vállalatban, sietni kell. És ez

még nem minden! De addig, míg egyrészt biztos lépésekkel haladnak a Nílus forrásainak

fölfedezése felé, más utazók merészen nyomulnak elő Afrika szívébe.

- Gyalog? - veté közbe Kennedy.

- Gyalog bizony, - felelé a doktor a nélkül, hogy a példálózást elértette volna. - Dr. Krapf

nyugat felől szándékozik a Dzsob folyón az egyenlítő felé hatolni; Decken báró pedig már

elhagyta Monbazt, felkutatta a Kenia és Kilimandzsaro hegységeket és most nyomul Afrika

belseje felé.

- Mindig gyalog?

- Mindig gyalog vagy öszvéren.

- Az körülbelül egyre megy - vélé Kennedy.

21

- Végre - folytatá a doktor - Heuglin, khartumi osztrák alkonzul szervezett egy igen jelenté-

keny expedíciót, melynek főfeladata Vogel utazót fölkeresni, kit 1853-ban Barth utazásaiban

való részvétel végett Szudánba küldtek. Ez 1856-ban elhagyta Bornut, azon szándékkal, hogy

Darfur és a Csad-tó közötti ismeretlen vidékeket felkutatja; de ez időtől fogva többé nem

kaptak hírt felőle. 1860 június havában Alexandriába érkezett levelek hírül adták, hogy a

Wadaii király parancsára meggyilkolták; azonban más hírek, melyek doktor Hartmanntól az

utazó atyjához érkeztek egy bornui fellah elbeszélésére támaszkodva, azt hozták, hogy Vogelt

csupán fogva tartják Warában, tehát nincs minden remény elveszve. Egy bizottság alakult a

szász-kóburg-góthai uralkodó herceg elnöklete alatt (titkára az én Petermann barátom)

nemzeti gyüjtést rendeztek egy új expedíció költségeinek fedezésére, melyhez számos tudós

csatlakozott. Heuglin június havában elutazott Massuahból, feladatául tűzvén ki, hogy Vogel

nyomdokain haladva a Nílus és Csad-tó közötti vidéket kutatja át, más szóval Speke hadnagy

munkálatait doktor Barthéival hozza összeköttetésbe. És ha ez megtörténik, Afrika kelettől

nyugatig át lesz szelve.

- No jó, - felelé a skót, - ha ez mind oly szépen összevág, minek megyünk akkor még mi is

oda?

Doktor Fergusson erre nem szólt semmit, csak a vállát vonogatta.

22

HATODIK FEJEZET.

Egy hallatlan kitűnő szolga. - Meglátja Jupiter holdjait. - Dick és Joe vitában. -

Kétely és hit. - A mázsálás. - Joe, mint Wellington. - Joe kap egy koronát.

Doktor Fergusonnak volt egy szolgája; a Joe név hallatára azonnal talpon volt; kitűnő termé-

szet; teljesen bízott urában és testestől-lelkestől annak szentelte magát; parancsát, alig volt az

kimondva, értelmesen teljesíté; soha nem duzzogó, de örökké jókedvű; nálánál jobbat gon-

dolni sem lehetett. Fergusson apróbb dolgai elintézésében egészen reá hagyhatta magát és nem

csalódott. Ritka, becsületes Joe volt! Aki ebédet készített urának, ízlése egészen az uráé;

berakta a bőröndöt, sem inget, sem harisnyát ki nem felejtett; urának kulcsai és titkai mind

nála voltak, de vissza nem élt velök soha!

De milyen nagy ember volt a doktor derék Joénk szemében és mennyire megbízott ura szavá-

ban. Ha Fergusson szólt, nem lehetett több szava senkinek. Amit gondolt, az mind helyes,

amit mondott, az mind okos, amire vállalkozott, az mind lehetséges, amit parancsolt, az mind

kivihető, amit véghez vitt, az mind csodálatos volt.

Darabokra vághattad Joét, - igaz, hogy nem egy könnyen - de ura felől táplált nézeteit meg

nem ingathatta soha senki.

Akkor is, midőn a doktor kimondta, hogy Afrikát a levegőben utazza keresztül, ez Joe előtt

elvégzett dolog volt, akadály többé nem létezett; azon pillanatban, midőn Fergusson kimondá,

hogy neki indul, már vissza is érkezett - hű szolgájával, mert a nélkül, hogy szóltak volna róla,

minden kétségen felül állt, hogy ő el fogja urát kísérni.

De különben is rátermett, hogy értelme és csodálatraméltó ügyessége által urának a leg-

nagyobb szolgálatokat tegye. Ha a majmok részére az állatkertben - akik pedig ugyancsak

hajlékonyak - tornatanárra lett volna szükség, bizonyára Joe lett volna annak embere; mert

ugrani, mászni, repülni, ezer csodás góklerságot produkálni, neki játék volt.

Ha Fergusson a fej, Kennedy a kar, akkor Joe a kéz volt. Ő már több utazáson kísérte urát és a

maga módja szerint tőle sokat eltanult; de főérdeme könnyed életbölcsességében és kedves

optimismusában érte el tetőpontját; mindent könnyűnek, észszerűnek, természetesnek találni

vérében volt, ennélfogva soha szükségét nem érezte, hogy panaszkodjék vagy szitkozódjék.

Többi jó tulajdonai között csodálatos jó látással is bírt; szabad szemmel meglátta, mint egykor

Möstlin, Keppler tanítványa, Jupiter holdjait és megolvasta a Plejádok csillagos csoportjában

a tizennégy csillagot, melyek között pedig az utolsók csak kilencedrangúak. De azért erre nem

volt kevély, ellenkezőleg, már messziről köszönt és alkalom adtán nagyon jól tudta hasznát

venni szemeinek.

Ezen határtalan bizalom mellett, melyet Joe ura iránt tanusított, nincs mit csodálni, hogy

Kennedy és a derék szolga örökös vitában voltak egymással, természetesen a kellő tisztelet

korlátai között. Az egyik kételkedett, a másik vakon hitt; az egyik az előrelátó okosságot, a

másik a feltétlen bizalmat képviselte; a doktor a kétség és bizalom között a középen tartott,

amivel azt akarjuk mondani, hogy se az egyik, se a másik által magát nem befolyásoltatta.

- Hm, Kennedy úr, - kezdé Joe.

- No mi újság? fiam!

- Most már nem tart soká; nekem úgy látszik, nemsokára indulunk a hold felé.

23

- Azt akarod tán mondani, a Holdországba, no az nincs éppen oly messzire, de légy nyugodt,

veszélyesnek az is elég veszélyes.

- Veszélyes! olyan ember mellett, mint doktor Fergusson!

- No, nem akarlak megfosztani ábrándjaidtól, kedves Joe; de amibe ő fogni készül, az tiszta

őrültség; különben nem is fog a sor rákerülni.

- Nem fog-e? Hát nem látta a léggömböt; mely ott készül Mitchell úr műhelyében Borough-

ban?2

- Lesz eszem, hogy megnézzem!

- Pedig ott látna valami szépet, Uram! Az a szép gerendázat! az a szép alak! az a gyönyörű

csónak! Hej, be jó dolgunk is lesz benne!

- Hát csakugyan komolyan gondolsz arra, hogy te elkíséred uradat?

- De el ám! - felelé Joel határozottan - elkísérem én, ahová akarja! Csak az kéne még, hogy

magára hagyjam, mikor már eddig bebarangoltuk együtt a világot. Ki támogatná őt, ha el-

fáradt; ki nyújtaná felé karját, ha egy mélységen kell átugorni, ki gondozná, ha megbetegszik?

Nem, Dick úr! Joe mindig a helyén lesz a doktor oldalán, vagy mit is mondok, a doktor körül.

- Derék fickó vagy!

- De hát hisz ön is velünk jön - tevé hozzá Joe.

- Kétségkívül, - mondá Kennedy - azaz, hogy el foglak kísérni, hogy az utolsó pillanatig

akadályozzam, nehogy Sámuel elkövesse ezt az ostobaságot. Elmegyek én egész Zanzibárig,

hogy még ott is szabadító baráti jobbommal mentsem őt meg ezen esztelen vállalat kivitelétől.

- Tisztelet, becsület, Kennedy úr, de abból semmi sem lesz. Az én uram nem képzelgő; sokáig

meggondolja, amibe belefog, de ha egyszer elhatározta magát: az ördög sem téríti el szándé-

kától.

- Majd meglátjuk!

- Ne ringassa magát ezen reményben. Különben felette fontos, hogy ön is jöjjön. Egy ily

vadásznak, mint ön, Afrika kitűnő vidék. Nem fogja megbánni, hogy velünk jött.

- Nem is fogom megbánni, főkép, ha ez a vasfejű megadja magát és itthon marad.

- Igaz! - mondá Joe - tudja-e, hogy ma lesz a mázsálás?

- Micsoda? a mázsálás?

- Igen ám; az uram, ön és én mind a hárman meg leszünk mázsálva.

- Mint a jockey-k?

- Mint a jockey-k. De azért ne féljen, nem fogják soványítani, ha nehéz találna lenni.

Elfogadják úgy, amint van.

- No, én nem engedem magamat megmázsálni - mondá a skót határozottan.

- De Kennedy úr, nekem úgy látszik, hogy erre szükség van az ő gépéhez.

- Ám lássa, mire megy a gépével a nélkül is.

2 London egy külvárosa délre.

24

- De hát ha azután pontos mérések híján nem fogunk tudni felrepülni?

- Egyéb bajunk ne legyen!

- Pedig legyen rá készen, Kennedy úr, mert az uram mindjárt jön érettünk.

- No hát én nem megyek.

- Csak nem teszi azt neki?

- De megteszem!

- Jó, jó, - mondá Joe nevetve - ön csak így beszél, mert még nincsen itt, de ha itt lesz és azt

mondja szemtől-szembe: «Dick! (megkövetem szépen) Dick, nekem szükségem van rá, hogy

pontosan megtudjam, milyen nehéz vagy», fogadok rá, el fog menni.

- Nem megyek én.

E pillanatban belépett a doktor dolgozószobájába, hol ezen beszélgetés folyt, ránézett jól

Kennedyre, aki erre nem valami nagyon jól érezte magát.

- Dick, - mondá a doktor - jertek Joeval együtt, szükségem van rá megtudni, mennyit nyomtok

ti ketten?

- De kérlek...

- Megtarthatod a kalapodat is a fejeden. Gyere!

És Kennedy ment.

Elmentek mind a hárman Mitchell úr műhelyébe, hol egy tizedes-mérleg már készen várta.

Bizonyára arról volt szó, hogy a doktornak szükséges volt megtudni társai súlyát, hogy lég-

hajójának egyensúlyát megállapíthassa. Fellépteté Dicket a mérleg hídjára, ki nem ellenkezett,

magában mormogva:

- No, jól van jól, ebből még semmi sem következik.

- Százötvenhárom font - mondá a doktor, bejegyezvén e számot jegyzőkönyvébe.

- Tán nagyon nehéz vagyok?

- Dehogy, Kennedy úr, - mondá Joe - én vagyok könnyű, és így kiegészítjük egymást.

E szavak után Joe ugrott fel nagy lelkesedéssel a vadász helyére, majd felfordította a mérleget

a nagy igyekezet miatt, és úgy állt oda, mint Wellington szobra a Hyde Park bejáratánál és jól

festett címer nélkül is.

- Százhúsz font - jegyzé be a doktor.

- Lám, lám! - mondá Joe elégülten mosolyogva.

Miért mosolygott? Sohase tudta volna okát adni.

- Most én jövök - mondá Fergusson. És beírt a maga számlájára százharmincöt fontot.

- Mi hárman, - mondá - alig nyomunk többet négyszáz fontnál.

- De uram, - mondá Joe - ha szükséges, én még le tudnék soványodni húsz fonttal, ha nem

eszem annyit.

- Nem szükséges fiam, - felelé a doktor - egyél csak amennyi beléd fér; itt egy korona, mulass

rajta!

25

HETEDIK FEJEZET.

Mértani részletek. - A léggömb hordképességének kiszámítása. - A kettős léggömb. -

A boríték. - A csónak. - A titokzatos készülék. - Az élelmiszerek. - A ráadás.

Fergusson már régóta foglalkozott expedíciójának részleteivel és magától értetődik, hogy a

léghajó, e csodálatos jármű, melynek őt a levegőn át szállítani kellend, volt gondjainak fő-

tárgya.

Mindenekelőtt, hogy a gömb terjedelme túlságos nagy ne legyen, elhatározta, hogy hidrogén-

gázzal tölti meg, mely tizennégy és félszer könnyebb a levegőnél. E gáz előállítása könnyű, és

ez bizonyult a léghajózási kísérleteknél eddig legalkalmasabbnak.

Pontos számítások alapján a doktor úgy találta, hogy az utazásához elkerülhetetlenül szük-

séges tárgyak és egész készüléke az utazókkal együtt mindössze négyezer fontot fog nyomni,

tehát ennyit kell a léghajónak emelni; ebből kiindulva ki kellett számítani a felszálló erőt,

mely a súlyt vinni képes legyen, a hidrogén mennyiségét és a gömb térfogatát.

Négyezer font súlynak a közönséges levegőből negyvennégyezernyolcszáznegyvenhét köbláb

felel meg, ennyi levegőt kell tehát helyéből kiszorítani; vagy ami ugyanaz, negyvennégyezer-

nyolcszáznegyvenhét köbláb levegő körülbelül négyezer fontot nyom.

Már most ha egy ily negyvennégyezernyolcszáznegyvenhét köbláb terjedelmű gömböt közön-

séges levegő helyett a tizennégy és félszer könnyebb hidrogéngázzal töltünk meg, ez csak

kétszázhetvenhat fontot fog nyomni és így a különbség a hidrogén és ugyanannyi levegő

között 3724 fontot tevén; a léggömbben foglalt gáz és az általa helyéről kiszorított levegő

súlya közötti különbség adja a léggömb emelkedési képességét.

Ámde, ha a mondott 44,847 köbláb térfogatú gázt a gömbbe mind beleszorítanók, az egészen

megtelne; de annak nem szabad történni, mert amint a léggömb magasabb s így ritkább

légrétegekbe emelkedik, kevesebb lévén reá a külső lég nyomása, a hidrogéngáz terjeszkedni

iparkodnék és szétpukkasztaná a gömböt. A léggömböket ezen oknál fogva csak kétharmad-

résznyire szokták megtölteni.

Fergusson doktor azonban bizonyos csak általa ismert okból elhatározta, hogy léggömbjét a

gázzal csak félig tölti meg a gázzal; mivel pedig 44,847 köbláb hidrogéntt kellett vinnie,

ennélfogva léggömbjének körülbelül kétakkora térfogatot adott.

Léggömbjét a tapasztalatilag legelőnyösebbnek bizonyult hosszúkás alakra készítette, úgy-

hogy annak magassága 75, szélessége pedig 50 láb lévén, mintegy 90,000 köbláb térfogatú

tojásdad léggömböt nyert3.

Ha doktor Fergusson egy helyett két léggömböt készíttet, a siker esélyei ezáltal részére

kedvezőbbé váltak volna; mert azon esetre, ha az egyik el is találna pukkadni, megmarad a

másik, amelynek segélyével, teher kidobása mellett fentarthatja magát; ámde a két gömböt

összekötve, egyenletesen kormányozni felette nehéz, mert arról van szó, hogy mindkettőnek

egyenlő emelkedőképessége maradjon.

3 E terjedelem nem is valami rendkívüli. 1784-ben Montgolfier Lyonban épített egy léghajót, melynek

terjedelme 340 ezer köblábat vagyis 20,000 köbmétert tett ki, hordképessége 20 tonna, azaz 20,000

kilogramm volt.

26

Fergusson tehát hosszas megfontolás után azon elmés gondolatra jött, hogy két gömb előnyét

biztosítsa a maga számára, de annak hátrányai nélkül; két gömböt készíttetett ugyanis, de az

egyiket nagyobbra szabta, a másikat pedig ebbe belefoglalta, úgy, hogy tulajdonképpen csak

egy, de kettős borítékú léggömbje legyen. A már mondott terjedelmű külső gömbbe egy

ugyanoly alakú kisebb gömböt helyezett. Ezen belső léggömb magassága csak 68, szélessége

45 láb, s így térfogata csak hatvanhétezer köbláb volt; ennélfogva a külső gömb által bezárt

gázban szabadon úszhatott. A belső gömbtől a külsőbe pedig csapóajtó nyílt, mely szükség

esetére a kettő között közlekedést engedett.

E berendezés azt az előnyt nyujtotta, hogy ha leereszkedés céljából a hidrogén egy részét ki

kellett ereszteni, csak a külsőből eresztenek ki, és ha ebből mind kieresztenék is, a belső

érintetlen maradna. Akkor pedig a külső borítékot, mint fölösleges és alkalmatlan terhet el is

lehet távolítani, a belső azonban teljesen felfújva maradván, nem fogná fel annyira a szelet,

mint a lelohadt léggömbök szokták.

De még szerencsétlenség esetén is, ha a külső gömb megsérülne vagy megrepedne, a belső

még mindig egész maradna.

A kettős léggömb borítékát guttaperchával bevont lyoni selyemtafotából készítették. Az így

elkészített gumikátrányos anyag teljesen áthatlan, sem nedvesség, sem levegő, sem savak azt

meg nem támadják, sőt még a belezárt gázt sem. A mellett a gömb felső sarkán a kelmét

kétrétben vették, mivel minden feszerő úgyszólván oda központosul.

E boríték megakadályozta a gáz elillanását határozatlan időre; súlya minden kilenc négyszög-

láb területre csak félfontot tett ki; miután pedig a külső gömb felülete mintegy 11,600, a

belsőé 9200 négyszög lábat tett, az egész kettős boríték súlya mindössze 1160 fontra rúgott.

A kötelek, melyeken a csónak függött, a legjobb kenderből készültek, és a két szellentyű, mint

valamely hajó kormánylapátja, a legnagyobb gonddal volt elkészítve.

A csónak, mely gömbölyű és tizenöt láb átmérőjű volt, kosárfűzből lett fonva és könnyű

vaspántokkal megerősítve, fenekén pedig alul rugókkal felszerelve, melyeknek netaláni

odaütődések esetén a lökést gyengíteni volt hivatása. Súlya a kötelekkel együtt nem volt több

kétszáznyolcvan fontnál.

A doktor azonfelül készíttetett négy szekrényt, négy vonalnyi vastag bádogból, ezek egymás-

sal csövekkel voltak összekötve, a csövek pedig nyitható és zárható csapokkal ellátva. Ezek-

hez kapcsolt mintegy két hüvelyk átmérőjű csavarcsövet, mely két egyenlőtlen hosszúságú

ágban végződött, az egyiknek hossza 25, a másiké pedig 15 lábat tett ki.

A bádogszekrények úgy lettek a csónakban elhelyezve, hogy minél kisebb helyet foglaljanak

el; a csavarcső, melyet csak később kellett odacsavarni, külön lett csomagolva, úgyszintén egy

igen erős Bursen-féle villamos telep is. Ezen készülék oly ügyesen volt összeállítva, hogy nem

nyomott többet 700 fontnál, beleértve még huszonöt gallon4 vizet is egy külön szekrényben.

Az utazáshoz való eszközök állottak: két légsúlymérő, két hévmérő, két tájoló, egy sextans,

két chronometer, egy mesterséges horizon és altazimuthból, hogy ezek segélyével messzebb

fekvő és hozzáférhetetlen tárgyakat jobban ki lehessen venni. A greenwichi csillagda a

doktornak rendelkezésére állott. Neki különben nem volt célja fizikai kísérleteket tenni; ő

csak az iránnyal akart tisztában lenni és a főbb folyók, hegyek és városok fekvését tüzetesen

meghatározni.

4 Egy gallon körülbelül 4 1/2 liter.

27

Ellátta magát továbbá két erős vashorgonnyal és egy mintegy 50 láb hosszú, könnyű, de erős

és tartós, selyemből csavart létrával.

Fergusson legpontosabban kiszámította élelmiszerei súlyát is, állottak ezek: tea, kávé,

kétszersült, besózott hús és pemmikanból (ez szárított húsból készült oly eledel, mely csekély

térfogat mellett sok táperőt foglal magában). Italul, megfelelő szeszkészleten kívül két

víztartót állított fel, melynek mindegyikébe körülbelül egy hektoliter fért bele.

Ezen különféle élelmicikkek fogyasztása által kellett a tehernek lassanként fogyni; mert

tudnunk kell, hogy a léggömb egyensúlya a légkörben felette érzékeny. Gyakran a legkisebb

súlyveszteség elegendő arra, hogy a léggömb helyzetében jelentékeny változást idézzen elő.

A doktor nem felejtkezett meg egy sátorról sem, mely a csónak egy részét befedé; továbbá

pokrócokról, melyekből az összes ágynemű állott; de a vadászpuskái és lőszerkészletéről sem.

Az egész súly tehát a következő volt:

Fergusson

135 font

Kennedy

153 «

Joe

120 «

A két léggömb

1160 «

A csónak és kötelei

280 «

Kézi eszközök

196 «

Élelmiszerek

380 «

Víz

400 «

A bádogszekrények és csövek együtt 700 «

A hidrogén súlya

276 «

Teher

200 «

Összesen 4000 font.

Így volt felosztva a gömb emelő ereje által elbírható 4000 fontnyi súly.

Nehezék gyanánt csak 200 fontot vitt magával; csupán, amint mondá «előre nem látott ese-

tekre», mert készülékében tökéletesen bízva, remélte, hogy teher kidobására a sor nem igen

fog kerülni.

28

NYOLCADIK FEJEZET.

Joe fontos egyéniség. - A «Resolut» parancsnoka. - Kennedy fegyvertára. - A berakodás. -

A búcsúlakoma. - Elutazás február 21-én. - A doktor tudományos ülései. -

Duveyrier, Livingstone. - A légutazás részletei. - Kennedy elhallgat.

Február 10-ike felé véget értek az előkészületek, az egymásba zárt két léggömb be volt

fejezve; oldalfalaik a beléjök szorított levegő által erős légnyomásnak lettek kitéve, de a

próbát fényesen kiállották, bizonyságot tévén ama kiváló gondosságról, melyet szerkezetökre

fordítottak.

Joe örömében nem találta helyét; folyton járt-kelt a Greek utcából Mitchell úr műhelyébe meg

vissza, mindig akadt ott valami dolga, egyre beszélt a vállalatról, akár kérdezték, akár nem;

kevélyen hozzátéve, hogy ő is fogja urát kísérni; nem is éppen lehetetlen, hogy a derék fiú a

léggömb mutogatásával, a doktor terveinek és eszméinek magyarázgatásával, személyiségé-

nek ismertetésével az ablakba düleszkedve, vagy az utcán járva-kelve, nem egy koronácskát

keresett magának. Nem is vehetjük tőle rossz néven, ha kortársainak kíváncsiságából és bámu-

lásából egy kis hasznocskát szorított ki a maga részére.

Február 16-án a «Resolut» horgonyt vetett Greenwich előtt. Ez egy nyolcszáztonnás jó járású

csavargőzös volt, mely eredetileg arra volt szánva, hogy Ross kapitány utolsó sarki expedí-

cióját eleséggel lássa el. Parancsnoka Pennet kapitány, kedves embernek látszott, aki élénken

érdeklődött a doktor utazása iránt, kit már régóta nagyrabecsült. Ez a Pennet inkább tudós

volt, mint katona; de azért hajója négy ágyúval volt fölszerelve, melyek ugyan még eddig

senkiben kárt nem tettek, de arra jók voltak, hogy a legbékésebb alkalmakkor is pogány

durrogtatást vigyenek véghez.

A «Resolut» fenékszine a léggömb elhelyezésére elő volt készítve; február 18-án át is

szállították azt a legmesszebbmenő óvintézkedések között; berakták szépen a hajó fenekére,

minden eshetőségre gondolva; a csónak, valamint a hozzávalók, úgymint a horgonyok,

kötelek, élelmiszerek, a vízszekrények, melyek a megérkezés után voltak megtöltendők, mind

Fergusson szemei alatt találták meg a maguk helyét.

Beraktak tíz hordó kénsavat és tíz hordó ócska vasat a hidrogéngáz előállítására. Ezen

mennyiség több volt az elégnél, de számítani kellett a netaláni veszteségekre is. A gáz elő-

állítására rendelt s mintegy harminc tonnácskába csomagolt készülék is a hajófenékben lett

elhelyezve.

E különféle előmunkálatok február 18-án este be voltak fejezve. Két kényelmesen berendezett

kabin várta Fergusson doktort és barátját Kennedyt. Ez utóbbi egyre fogadkozott ugyan, hogy

ő nem utazik, de mégis, midőn hajóra szállt, valóságos vadászfegyvertárt vitt magával; két

kitűnő kétcsövű hátultöltő puskát és egy jól kipróbált karabélyt Purdey Moore és Dickson

gyárából Edinburgh mellett. Ezekkel a fegyverekkel a vadász kétezer lépésre eltalálta a zerge

szemét. Azonfelül előre nem látható esetekre hozott még magával két hatlövetű revolvert, pus-

kaportartót, tölténytáskát, golyót és sörétet; de mindez nem nyomott többet, mint amennyire

azt a doktor kiszámította.

Február 19-én hajóra szállt a három utazó; a kapitány és tisztjei nagy kitüntetéssel fogadták

őket. A doktor hideg és hallgatag volt, csupán vállalatával foglalkozva; Dick ellenben izgatott,

bár nem akarta, hogy meglássék rajta. Joe ide-oda ugrált örömében, tréfás megjegyzéseivel és

örökös mókáival csakhamar kedvence lett az egész személyzetnek.

29

A királyi földrajzi társaság február 20-án nagy búcsúestélyt rendezett Fergusson doktor és

Kennedy tiszteletére. Pennet parancsnok és tisztjei szintén részt vettek benne; általános volt a

jókedv mindvégig és nem egy hízelgő tósztot mondtak a mi barátainkra. Az éltetések és

egészségre való kocintgatásoknak nem volt se vége, se hossza, úgy, hogy ha a jókívánságok

beteljesednek, a megtisztelt vendégek életének legalább is száz évre kellett volna terjedni. Sir

Francis vitte az elnökséget, lelkes és méltóságteljes hangulatban és modorban.

Dick nagy röstelkedésére a szerencsekívánatokból neki is bőven kijutott. Mikor Fergussonra,

Anglia dicsőségére emeltek poharat, nem mellőzhették a hősies Kennedyt, annak nem

kevésbbé merész útitársát.

Dick csak irult-pirult, a mit szerénységre magyaráztak és ez még inkább fokozta a tetszés-

nyilvánításokat. Dick már olyan piros volt, mint a rák.

Az utolsó fogásnál érkezett a királyné üzenete, aki üdvözletét küldé mindkét bátor utazónak és

szerencsét kívánt vállalatuk sikeréhez. Erre természetesen megint poharat kellett emelni. «Ő

legkegyesebb Felsége» egészségére.

Éjféltájban érzékeny búcsúzások és meleg kézszorítások után széllyeloszlott a társaság.

A Resolut csónakjai a Westminster-hídnál vártak, a parancsnok tisztjeivel és utasaival helyet

foglalt azokon és a Themse rohanó hullámai a társaságot csakhamar Greenwich felé röpíték.

Egy órakor már mindenki a hajón volt csendes álomba szenderülve.

Másnap, február 21-én három órakor reggel befűtöttek a kazánok alá; öt órakor fölszedték a

horgonyokat, a csavar működni kezdett és a Resolut sebesen evezett a Themse torkolata felé.

Mondanunk sem kell, hogy a társalgás a hajó fedélzetén csaknem kizárólag doktor Fergusson

expedíciója körül forgott. Akik őt látták vagy hallották, azokba oly bizalom szállt, hogy nem-

sokára - az egyetlen skót kivételével - nem találkozott ember, aki kételkedett volna a vállalat

sikerében.

A hosszú tengeri út üres óráiban a doktor valóságos tanfolyamot tartott a földrajzból a tisztek

körében. Ezek a fiatal emberek élénken érdeklődtek a fölfedezések iránt, melyek negyven év

óta Afrikában történtek; a doktor elbeszélte nekik Barth, Burton, Speke és Grant kutatásait,

lerajzolta előttök ezen rejtelmes vidékeket mindazon részletekkel, melyeket a tudományos

kutatás adott rendelkezésére. Hogy északon a fiatal Duveyrier kikutatta a Szaharát és Párisba

hozta a tuareg főnököket. A francia kormány sugallatára két expedíció készült az útra, az

egyik észak, a másik nyugat felől és találkozniok kell Timbuktuban. Délen a fáradhatatlan

Livingstone nyomult előre az egyenlítő felé és 1862 március havában társával, Mackenzievel

átkelt a Ravunia folyón. A tizenkilencedik század bizonyára nem fog elmulni a nélkül, hogy

feltáruljanak Afrika belsejének hatezer év óta ismeretlen és hiába kutatott rejtelmei.

Fergusson hallgatóinak különösen felköltötte figyelmét, midőn utazása előzményeinek rész-

leteibe mélyedt; meg akartak győződni számításainak helyességéről, vitatkoztak felette és a

doktor minden tartózkodás nélkül belebocsátkozott a vitába.

Különösen bámultak azon, hogy oly hosszú útra aránylag oly kevés élelmiszert visz magával.

- És ez feltűnik önöknek? - kérdé Fergusson.

- Kétségkívül!

30

- Hát ugyan mit gondolnak, meddig fog tartani utazásom? Tán hogy egész hónapokig. Ez nagy

tévedés, ha úgy volna, el volnánk veszve, vissza nem érkeznénk soha. Hisz tudják önök, hogy

Zanzibártól a Szenegál partjáig nincs több mint háromezerötszáz, tegyük négyezer mérföld;5

ennélfogva tizenkét óránkint kétszáznegyven mérföldet haladva, ami nem éri el a mi vasutaink

sebességét, hét nap elegendő volna Afrika átutazására.

- De hisz akkor semmit sem látnának, nem tehetnének geográfiai fölvételeket, se föl nem

fedezhetnének országokat.

- Dehogy nem, - felelé a doktor - én ura vagyok az én léghajómnak; ha tetszik, fölemelkedem,

ha tetszik, leszállok; amikor jónak látom, megállok, kivált ha erős szélvész magával akarna

ragadni.

- Pedig ott jár olyan, - veté közbe Pennet parancsnok - vannak orkánok, melyek egy óra alatt

kétszáznegyven mérföldet haladnak.

- No lám, - felelé a doktor - ily sebességgel át lehet repülni Afrikát tizenkét óra alatt: az ember

fölkelne Zanzibárban és estére aludni mehetne St.-Louisban.

- De - veté ellen a tisztek egyike - kitartaná-e a léggömb az ily óriási sebességet?

- Ez már előfordult - felelé Fergusson.

- És a léggömb kibírta?

- Tökéletesen; 1804-ben, mikor I. Napoleont koronázták, Garnerin léghajós este tizenegy

órakor egy léggömböt eresztett fel, melyen arany betűkkel e fölírás volt olvasható. «Páris,

XIII. év, frimaire 25. Napoleon császárt ő sz. VII. Pius megkoronázta.» Másnap reggel öt

órakor Róma lakói ugyanazon léggömböt a Vatikán felett látták lebegni; azután átment a

római mezőség felett és belebukott a Bracciano tavába. Íme, uraim, a léggömb kibírja az ily

sebességet.

- A léggömb! meglehet, de az ember? - kockáztatá meg a szót Kennedy.

- Az ember is. A léghajó az őt környező levegőhöz képest mindig mozdulatlan, mert nem a

léghajó halad, hanem a légtömeg, mely azt körülveszi; ha gyertyát gyujtunk a gömb csónak-

jában, annak a lángja még meg se lobban. A Garnerin-léghajóján utazó egyén alig tudott volna

ama nagy sebesség felől. De különben én nem is akarok oly sebesen utazni, és ha éjszakára

megkapaszkodhatom valami fában vagy kiálló sziklacsúcsban, azt nem fogom elmulasztani.

De másrészt mi viszünk magunkkal két hóra való eleséget, azonfelül semmi sem fogja akadá-

lyozni a mi ügyes vadászunkat, hogy nekünk bőségesen szerezzen vadpecsenyét, valahányszor

a földet érjük.

- Ó Kennedy úr, mily pompás lövések esnek majd onnan - mondá egy fiatal altiszt, irígy

szemekkel tekintve a skótra.

- Nem számítva, - felelé egy másik - hogy a kedvtelést még dicsőség is fogja tetézni.

- Uraim! - felelé a vadász - nagyon hálás vagyok... bókjaik iránt... de azok engemet nem

illetnek...

- Hát - kiálták minden oldalról - tán nem fog elmenni?

- Nem én!

5 Mérföld alatt mindig geográfiai mérföld értendő, amelyből hatvan tesz ki egy földrajzi fokot.

31

- Nem fogja elkísérni doktor Fergussont?

- Nemcsak hogy el nem kísérem, de egyébért sem vagyok itt, minthogy az utazást az utolsó

pillanatig megakadályozzam.

Minden szem a doktor felé fordult.

- Ugyan ne hallgassanak rá - mondá ez jókedvű mosollyal. - Ez olyan dolog, ami felett vele

nem vitatkozunk; magában úgyis tudja ő azt, hogy el fog jönni.

- Szent Patrickra mondom - kiáltá Kennedy...

- Ne mondj te semmit Dick barátom - most már meg vagy mérve, meg vagy mázsálva magad

is, a táskád is, a puskád is, még a lőporod is meg a golyóid is: ne is szóljunk erről többet.

És e naptól kezdve még csak el nem érték Zanzibárt, Dick többé ki nem nyitotta a száját.

Hallgatott.

32

KILENCEDIK FEJEZET.

Megkerülik a Jóremény-fokát. - Az árboc alatt. - Joe tanár kozmográfiai előadásai.

- A léghajó kormányzása. - A kedvező légáramok fölkeresése. - ‘Έυςηχα (Heuréka).

A Resolut vigan repült a Jóremény-foka felé, az idő folyvást kedvező maradt, csak a tenger

háborgott néha erősebben.

Március 3-án, huszonhét napra Londonból való elindulásuk után a Cap-hegy foka tűnt elő a

láthatáron. Cap városa egy dombokból alkotott amfiteátrum aljában feltűnt a tengeri távcsövek

látkörében - és a Resolut nemsokára horgonyt vetett a kikötőben.

De a parancsnok itt nem vesztegelt, csak míg kőszenet vettek fel, ami egy napi munka volt;

másnap a hajó délnek tartva, megkerülte Afrika déli csúcsát és befordult a Mozambique-i

csatornába.

Joe nem most utazott először tengeren; nemsokára otthonosan érzé magát a fedélzeten.

Őszintesége és jókedvéért mindenki szerette. Ura hírének egy jó része sugárzott róla vissza.

Úgy hallgatták mint az orákulumot és nem is csalódtak benne többször, mint bárki másban.

Mialatt a doktor a tiszti kajütben tartá tudományos előadását, Joe ott trónolt az árboc alatt és

mesélt a maga módja szerint, amint azt különben minden idők történetírói szintén nem

cselekszik másképpen.

Természetes, hogy a szó a légutazás körül forgott. Nem volt könnyű dolga Joenak a nyakas-

fejű hallgatóságot a vállalat kivihetőségéről meggyőzni; de mikor ez már megvolt, a matró-

zoknak Joe szavai által felizgatott képzelődése nem ismert határt.

A bámulatos mesemondó belebeszélte hallgatóiba, hogy ezen utazást még sok más ilyen fogja

követni. Ez még mind semmi, ez még csak a kezdete más még nagyobbszerű vállalatoknak.

- Lássák barátaim! ha az ember egyszer belekóstolt az utazás ily módjába, azt többé nem tudja

elhagyni; a következő kirándulásnál már nem fogunk járni a föld mellett, hanem egyenesen

fölfelé.

- Jó, hát egyenesen a holdnak - mondá egy elámult hallgató.

- A holdnak? - felele Joe - nem, ez már nem volna nagy mesterség; a holdba minden szamár el

tud menni. Különben ott víz nincsen és így abból nagy készletet kellene magunkkal vinni,

úgyszintén néhány üvegcsével levegőt is, hogy az ember lélekzetet tudjon venni.

- Hát gugyi van-e ott? - mondá egy matróz, aki úgy látszik, nagy kedvelője volt ennek az

italnak.

- Biz a’ sincs barátom; a holddal nincs is mit kezdeni, inkább sétálunk a szép csillagok, a

gyönyörű planéták között, melyekről nekem az én uram oly sok szépet beszélt. Tehát meg-

kezdjük például a Saturnuson...

- Azon, amelynek olyan gyűrűje van? - kérdé a szállásmester.

- Igen, jegygyűrűje. Csak azt nem tudják, hová lett a felesége.

- Micsoda, hát oly magasra mennétek? - mondá egy hajósinas csodálkozva - hisz akkor ördög

a maga gazdája.

- No ördögnek éppen nem ördög, ahhoz nagyon is jó.

33

- Hát a Saturnusba? - kérdé a legtürelmetlenebb hallgatók egyike.

- A Saturnusba, hát persze; azután meglátogatjuk a Jupitert, az egy fura világ, a nappal csak

kilenc és fél óráig tart - éppen jó a lustáknak, az év meg például tizenkét esztendeig, a mi

ismét azoknak hasznos, akik már csak egy félévet élnének; ez kissé meghosszabbítja az

életüket!

- Tizenkét esztendő! csodálkozék a hajósinas.

- A bizony, fiacskám, ha te ott születtél volna, még most is szopnál és az az ötven esztendős

öreg bácsi alig négy éves gyerkőc volna még.

- Ez már csak nem lehet! - zúgá egyhangúlag az árboc alatti hallgatóság.

- Pedig ez a tiszta igazság - bizonykodék Joe egész határozottan. - De hát így van az, ha az

ember itt tengődik csupán ebben a világban, nem lát semmit, nem tanul semmit és olyan

tudatlan marad mint az ökör. Gyertek csak egyszer a Jupiterre, ott fogtok csak látni valamit!

Ott fenn tisztességesen kell magát az embernek viselni, mert mindig drabantok vannak

körülötte, akik nem mókáznak.

És nevettek rajta, hitték is, nem is; ő tovább mesélt Neptunról, ahol a tengerészeknek áll a

világ, továbbá a Marsról, ahol csak a katonák az urak, ami utóvégre elég bosszantó. Ami a

Mercurt illeti, az hitvány egy ország, nincs ott más, csak zsivány meg kereskedő és ezek is

annyira hasonlítanak egymáshoz, hogy nem lehet őket egymástól megkülönböztetni. És végül

Vénusról festett nekik egy elragadó képet.

- Ha pedig ezen expedícióból is visszatérünk, - folytatá a derék elbeszélő, - akkor megkapjuk

a déli kereszt csillagrendet, a mely ott díszlik, az öreg Istennek balfelőli gomblyukában.

- No akkor meg is érdemeltétek! - mondák a matrózok.

Így folytak le vidám tréfabeszéd között a hosszú esték az árboc alatt; míg a tisztek körében a

doktor folytatá tanulságos előadásait.

Egy napon a többi között a léghajó kormányzása került szóba és felszólították Fergussont,

mondja meg, mi e tekintetben a véleménye.

- Alig hiszem, - mondá - hogy valaha odáig jussunk, hogy a léghajót biztosan tudjuk kormá-

nyozni. Én ismerem mindazon rendszereket, melyeket megkísértettek vagy javasoltak, egy

sem sikerült, egy sem gyakorlati. Gondolhatják önök, hogy nekem is csak kellett foglalkozni e

kérdéssel, mely oly rendkívüli érdekkel bírt reám nézve; de nem bírtam azt oly eszközökkel

megoldani, melyeket a jelenlegi mechanikai ismeretek nyujtani képesek. Fel kellene találni

egy rendkívül erős motort, de ami a mellett csaknem a lehetetlenségig csekély súllyal bírjon.

És még így sem lehetne csak kissé erősebb légáramokkal is megküzdeni. Különben eddig

inkább arra fektették a fősúlyt, hogy a csónakot kormányozzák és nem a léggömböt. Ez pedig

hiba.

- Pedig hát - felelék neki - a hasonlatosság elég nagy a léghajó és a hajó között, melyet most

már kényünk-kedvünk szerint tudunk kormányozni.

- Az már éppen nem, - felelé Fergusson doktor - a lég végtelenül ritkább a víznél, melybe a

hajó körülbelül feléig belesüllyed; míg a léghajó egészen a levegőbe van merülve és az őt

környező árral együtt úszik.

- Tehát ön azt hiszi, hogy a léghajózás tekintetében a tudomány már kimondta az utolsó szót?

- Azt nem, azt már nem; de kell keresni egy másik módot; és ha nem kormányozhatjuk a lég-

gömböt, legalább azt tudjuk megtenni, hogy ott tudjuk tartani a kedvező légáramlatban. Ezek

34

minél magasabbra emelkedünk, annál egyenletesebbek és annál állandóbban maradunk a

felvett irányban; ott nem zavarják őket a hegyek és a völgyek, melyek megszaggatják a föld

felületét és főokai a szelek irányváltozásának és áramuk egyenlőtlenségének. Ha tehát a gömb

eljut a neki való magasba, akkor nem kell egyéb, minthogy oly légáram közepébe helyezked-

jék, amely arra tart, amerre ő is menni akar.

- Igen, de akkor - felelé Pennet parancsnok - egyebet se kell tenni, mint felrepülgetni és

leszállogatni és ebben rejlik a legnagyobb nehézség, kedves doktorom.

- De ugyan mért rejlene, kedves Pennet úr?

- Értsük meg egymást: a nehézség éppen a hosszú utakra nézve igen nagy, ha a kisebb légi

sétákra nem is.

- És mi oknál fogva, kérem.

- Azért, mert ha nem tud felszállani, csak ha súlyt dob ki, nem tud leereszkedni, csak ha gázt

bocsát ki, akkor ugyancsak hamar elfogy a készlete mind a kettőből.

- Kedves Pennet úr, hisz éppen ez a bökkenő; ez az egyetlen nehézség, amit a tudománynak le

kell győzni. Nem arról van szó, hogy kormányozzuk a léghajót, hanem arról, hogy azt

mozgathassuk lefelé is, felfelé is, a nélkül, hogy gázt bocsátanánk ki, hisz ez úgyszólván a

léggömbnek a lelke, a vére, az ereje.

- Jól van jól, doktor úr, de hát éppen ez a kérdés nincs még megoldva, ennek a módja nincs

még feltalálva.

- Bocsánatot kérek, már fel van.

- És ki találta fel?

- Én!

- Ön?

- Csak gondolható, hogy e nélkül nem mertem volna megkockáztatni a léghajóban való át-

röpülést Afrikán át. Hisz huszonnégy óra alatt már nem volna egy mákszemnyi gázom és ott

ülnék a szárazon.

- De hisz’ ön erről nem szólt Angliában.

- Nem, mert nem akartam, hogy találmányom közbeszéd tárgyát képezze; én ezt feleslegesnek

tartottam. Egész csendben megtettem a kellő kísérleteket, és miután ezek sikerültek, nekem

több nem kell.

- De hát, kedves Fergusson, most már csak szabad lesz megtudni a titkot?

- Ó igen uram! az én eszközöm egészen egyszerű...

A hallgatók figyelme a végsőig fel volt csigázva és Fergusson nyugodtan kezdé magyarázatát.

35

TIZEDIK FEJEZET.

Régibb kísérletek. - A doktor öt szekrénye. - A durranó gázfúvó. -

A fűtőkészülék. - A vele való bánás. - Biztos siker.

- Már gyakran próbálgattak tetszés szerint fel- és leszállani, uraim, a nélkül, hogy a léggömb-

ből gázt kibocsátani vagy a csónakból terhet kivetni kellessen.

- Egy francia léghajós, Meunier, ezt azáltal akarta elérni, hogy levegőt komprimált egy belső

tartályban. Van Hecke, egy belga doktor, szárnyakkal és lapátokkal igyekezett függőleges

irányban működő erőt létrehozni, mely azonban a legtöbb esetben elégtelennek bizonyult. Az

ily különféle módon elért eredmények jelentéktelenek voltak.

- Én tehát feltettem magamban, hogy e feladatot egészen más úton próbálom megoldani.

Mindenekelőtt elvben egészen elejtem a túlsúlyt vagy terhet és csak rendkívüli esetekben

veszem igénybe, például, ha gépem megsérülne vagy ha váratlanul rögtön kell felemelked-

nem, hogy valami előre nem látott akadályt kikerüljek.

- Az én fel- és leszállási készülékem egyszerűen azon alapszik, hogy a léggömb belsejében

levő gázt különféle hőmérsék előidézése által tetszés szerint kiterjesztem vagy összehúzom.

És ezen eredményt a következőleg érem el.

- Amint berakodtunk, láthatták önök, hogy a csónakkal együtt több szekrényt is rakattam be,

melyeknek mirevalósága önök előtt nem volt ismeretes. Ilyen szekrény van öt.

- Az elsőben van mintegy huszonöt gallon víz, melybe néhány csepp kénsavat teszek, hogy

villanyvezető voltát növeljem. Ezt a vizet egy igen erős Bunsen-féle teleppel felbontom

vegyelemeire. A víz, amint tudjuk, két térfogat hidrogéngáz és egy térfogat oxigéngázból áll.

- Ez utóbbi, midőn a telep működésben van, annak pozitív sarkán kiválik és átmegy a második

szekrénybe. E fölött van egy harmadik szekrény, mely kétakkora, mint az előbbi; ebbe jön át a

hidrogéngáz, mely a telep negatív sarkán válik ki. Ez utóbbi két szekrény két csap által - me-

lyek közül az egyiknek két akkora a nyílása, mint a másiké - összeköttetésben áll egy negye-

dikkel, melyet vegyítőszekrénynek nevezek, valóban itt keveredik össze az a két gáz, amit a

víz felbontásából nyerünk; a vegyítőszekrény belső térfogata körülbelül negyvenegy köbláb.

- Most e szekrény tetejébe jön egy platinacső, mely egy csavarral van odaerősítve.

- Úgy látom uraim, hogy már rájöttek, hogy a készülék, melyet az imént leírtam, egyszerűen

oxigén- és hidrogéngáz-fűtő, mely nagyobb meleget képes gerjeszteni a kovácsműhely tüzé-

nél.

- Ezt előre bocsátva, most már áttérek készülékem második részére.

- Légmentesen elzárt léggömböm aljából csekély távolságra egymástól két külön cső nyúlik

ki. Az egyiknek felső vége beleér a gömbben lévő gáz felső, a másiké annak alsó rétegébe. A

két cső kaucsuk által összefoglalt ízületekre oszlik, hogy a gömb mozgásai szerint hajladoz-

hasson.

- Mindkettő lenyúlik egész a csónakba és eltűnik egy hengeralakú szekrényben, melyet

fütőszekrénynek nevezek. E szekrény két végén két erős fémlemezzel van elzárva.

- A cső jön a gömb aljáról, behatol ezen hengeralakú szekrénybe az alsó lemezen át, innen

tovább halad a szekrényben és kígyózó karikákban folytatódik; e karikák legfelső gyűrűje

36

csaknem érinti a szekrény felső oldalát, de mielőtt azon kimenne, egy kis kúpba megy bele,

melynek öblös alja lefelé van fordítva. E kúpnak csúcsához van illesztve a másik cső, mely a

hidrogéngáz felső rétegéből indult ki. A kis kúp öblös alja platinából van, hogy a fűtéskor meg

ne olvadjon, mert az előbb leírt fűtő ezen szekrénybe a kígyózó karikák közepébe van

helyezve, hogy a tetején kicsapó láng gyöngén nyaldossa a kúp öblös alját.

- Uraim, önök ismerik a mi szobakályháink berendezését. Tudják, hogyan működnek. A szoba

levegőjének a kályha kerületén kell áthatolnia, amint ott átmegy, felmelegszik és kiadja a

kályha falain a meleget. Hát amit most önöknek leírtam, valójában szintén ilyen kályhaforma.

- De hogyan is megy az végbe? Ha működésbe hozom a durrlégmelegítőt, a kígyózó

karikákban és a kúpban levő hidrogéngáz felmelegszik és akkor mint ritkább és könnyebb,

gyorsan emelkedik a csövön fel, mely a léggömb felső hidrogénrétegébe vezet; akkor alatta ür

támad, melybe a gömb alsó rétegéből a még hidegebb, tehát sűrűbb és nehezebb gáz ömlik

bele; a mi ismét felmelegedvén, felszáll és ismét a hidegebb jön helyébe. Így támad a csö-

vekben és kígyózó karikákban a gáznak gyors körforgása, mely által a gömb gáza lassanként

mind keresztülmegy a karikákon és minden fordulásnál melegszik egyet.

- Ámde a gáz minden hőfokra terjedelmének 1/480-ad részével terjeszkedik, ha tehát a hőfokot

tizennyolc fokra emelem, a léggömbben levő hidrogéngáz 18/48-ad résszel vagy is 1614 köb-

lábbal több helyet foglal el mint előbb, a gömb annyival nagyobbra duzzad fel, tehát annyival

több külső levegőt szorít ki helyéből, ami emelkedési képességét százhatvan fonttal növeli,

azaz éppen annyit ér, mintha százhatvan fontnyi terhet dobtam volna ki a csónakból. Ha a

hőmérsékletet 180 fokra emelem, a gáz 180/480-ad résznyivel terjeszkedik, a gömb 16,140

lábnyival több levegőt szorít ki helyéből, emelkedési képessége tehát 1600 fonttal növekedik.

- Most már láthatják uraim, hogy ily módon könnyen csinálok tetemes változásokat léghajóm

egyensúlyában. Léghajóm térfogata úgy van kiszámítva, hogy hidrogéngázzal félig megtöltve

éppen annyi súlyú levegőt szorít ki helyéből, amennyit minden rajta levőkkel maga nyom; ily

állapotában egyensúlyban van a környező levegővel és sem nem emelkedik, sem nem süllyed.

- Ha pedig emelkedni akarok, fűtőmmel oly hőfokra melegítem a gázt és oly terjedelművé

teszem gömbömet, amilyenre szükségem van; ez felduzzad és emelkedik.

- A leszállás természetesen megint úgy történik, hogy mérséklem a fűtő melegét, a gáz hűl,

összébb szorul, a gömb pedig megcsappan, és miután a kihűlés lassabban megy végbe, a

süllyedés is lassúbb mint a felszállás; de az éppen jó, mert gyorsan leszállani tudni nem áll

annyira érdekemben, mint felszállani és éppen azáltal kerülhetem ki az akadályokat, ha gyor-

san tudok felemelkedni.

- De másrészt, amint mondám, van még bizonyos mennyiségű terhem is a csónakban, amely

lehetővé teszi, hogy még gyorsabban is emelkedhessem, ha kell. A szellentyű a gömb tetején

nem egyéb, mint biztonsági szellentyű. A gömb mindig ugyanazon mennyiségű gázzal marad

megtöltve és ennek felhevítésével vagy lehűtésével képes vagyok fel is szállani, meg le is.

- Most uraim még egy gyakorlati részletet említek. A hidrogén és oxigén új egyesülése nem

vizet, hanem vízgőzt hoz létre. Ez okból a hengeralakú vasszekrény fenekét a vízgőz eltávo-

lítására még egy csővel láttam el, mely biztonsági szellentyűvel van ellátva; e szellentyű két

atmoszféránál kisebb nyomás mellett magától kinyílik; ha tehát a gőz a kellő feszültséget

elérte, magától elillan a csövön át.

- De most beszéljenek a számok.

37

- Huszonöt gallon víz elemeire felbontva, ad kétszáz font oxigént és huszonöt font hidrogént.

Ez a rendes külső légnyomás mellett az elsőből 1890, a másodikból 3790 köbláb térfogatot

képvisel, a vegyülékből összesen 5670 köblábat.

- Úgy de fütőm csapja, ha egészen kinyitom, óránként huszonhét köblábat fogyaszt és oly

meleget ád, mely sokkal erősebb a legnagyobb világítólámpák lángjáénál. Átlagosan tehát,

hogy magamat a magasban fenntartsam, nem fogok többet felhasználni óránként kilenc

köblábnál; így tehát az én huszonöt gallon vizem 630 órai légútra vagyis több mint huszonhat

napra elegendő.

- Azonfelül, mivel tetszés szerint le is szállhatok és vízkészletemet megújíthatom, utazásom

tartamát oly hosszúra nyujthatom, amint nekem tetszik.

- Íme, uraim, ez az egész titkom; egyszerű; ennélfogva, mint minden egyszerű dolognál, a

siker el sem maradhat. A gáz kiterjesztése és összehúzása a léggömbben: ez az én eszközöm,

melyhez sem mesterséges szárnyak, sem más mechanikai motorok nem kellenek. A fütő-

készülék a hőmérséklet változtatására és az azt melegítő durranó gázfúvó sem nem nehéz, sem

nem kényelmetlen. Azt hiszem, így összehoztam a siker minden lehető feltételeit.

Ezzel Fergusson doktor befejezte előadását és mondanom sem kell, hogy lelkesen megtapsol-

ták. Valóban senki sem tehetett ellenvetést, pontosan ki volt számítva, előre ki volt eszelve

minden.

- Szó a mi szó - mondá a kapitány - de a dolog mégis veszélyessé is válhatik.

- Sebaj, - felelé röviden a doktor - csak sikerüljön.

38

TIZENEGYEDIK FEJEZET.

Megérkezés Zanzibárba. - Az angol konzul. - A bennszülöttek ellenséges hangulata. -

Kumbeni szigete. - Az esőcsinálók. - A léggömb megtöltése. - Elutazás április 18-án. -

Utolsó Istenhozzád. - A Victoria.

Kedvező szél sietteté a Resolut megérkezését rendeltetése helyére. A Mozambique-csatornán

való áthajózás különösen szerencsésen ment végbe és így a tengeri utazás a légutazáshoz

kedvező előjelnek volt vehető. Mindenki óhajtá, bár érkeznének meg mielőbb, hogy elvégez-

zék azon előkészületeket, melyek még hátra voltak Fergusson vállalatához.

A hajó végre meglátta Zanzibár városát a hasonnevű szigetén és ápril 15-én 11 órakor délelőtt

előtte horgonyt vetett.

Zanzibár szigete, melyet Afrika partjától csak egy csatorna választ el, a maskati imám tulaj-

dona; a ki szövetségese Franciaországnak és Angliának és ez neki bizonyára a legszebb

gyarmata. A kikötő csakúgy nyüzsög a szomszédos vidékek hajóitól.

A szigetet a parttól elválasztó csatorna legnagyobb szélességében sem haladja meg a harminc

mérföldet; nagykereskedést űznek itt gumival, elefántcsonttal és különösen ébenfával, mert

Zanzibár a legnagyobb rabszolgapiac. Itt hordják össze a zsákmányt, melyet a belföld népei

szakadatlan harcokban szereznek, és ez a kereskedés kiterjed Afrika egész keleti partjára,

egész fel a Nílusig; Lejean M. G. szemtanuja volt ennek - természetesen a francia lobogó

árnyékából.

Mihelyt a Resolut kikötött, a zanzibári angol konzul azonnal a hajóra jött, hogy felajánlja

szolgálatát a doktornak, akinek vállalatáról az európai lapokból már egy hónapja volt ugyan

részletes tudomása, de annak kivihetőségét eddig, mint sok más, még maga sem hitte.

- Én kételkedtem, - mondá kezet adva Fergussonnak - de most már nem kételkedem.

Felajánlotta saját házát szállásul a doktor, Kennedy Dick és természetesen a derék Joe

számára is.

Tőle kapta meg a doktor a leveleket, melyeket Speke kapitány írt neki. A kapitány és társai

borzasztó szenvedéseket állottak ki az éhségtől és a rossz időjárástól, míg Ugogóba érkeztek;

csak a legnagyobb küzdelemmel bírtak előre hatolni és alig hitték, hogy még tovább is hírt

fognak tudni adni előnyomulásukról.

- Lám, - mondá a doktor - mi ezeket a veszélyeket és nélkülözéseket ki fogjuk kerülhetni.

A három utazó poggyászát kihordták a konzul házához, és hozzáfogtak a léggömb kirakodá-

sához Zanzibár partjára, hol a jelzőtorony mellékén, mely mint hatalmas épület felfogta a

szeleket, alkalmas hely kínálkozott.

A hordóformájú hatalmas torony, a mihez képest a heidelbergi hordó természetesen csak kis

csobolyó lett volna, erősség gyanánt szerepelt, melynek falain lándzsákkal felfegyverkezett,

lármás tunya beludzsisztáni zsoldosok álltak őrt.

Amint azonban hozzá akartak látni a léggömb kihordásához, a konzul értésökre adta, hogy azt

a bennszülöttek erőszakkal készülnek megakadályozni; a vak fanatizmus felkorbácsolja a

szenvedélyeket. Az a hír, hogy egy keresztény jár ott, a ki fel akar szállni a levegőbe, lázas

izgatottságba ejtette a lakosságot, mert a négerek, akik még az araboknál is tüzesebb vérűek,

39

ezen vállalatban ellenséges támadást láttak vallásuk ellen, és azt hitték, hogy azok már a nap

és hold ellen akarnak harcba szállani; ez a két csillagzat pedig az afrikai népek imádása

tárgyát képezi, tehát elhatározták, hogy ezen istentelen szándéknak útját fogják állani.

A konzul erről értesülvén, tanácsot tartott Fergussonnal és Pennet kapitánnyal. Ez utóbbi nem

akart meghátrálni a fenyegetések előtt; de barátja más véleményre térítette.

- Hogy mi utóvégre is győzünk, - mondá - arról szó sem lehet, sőt hogy szükség esetén az

imám zsoldosai is segítségünkre lesznek, az is valószínű; de kedves kapitányom, milyen

könnyen történhetik valami szerencsétlenség! egy véletlen ütés a léggömbre, roppant kárt

tehetne és az elutazás késedelmet szenvedhetne, sőt dugába is dülhetne. Azért legyünk óvatos-

nál óvatosabbak.

- De mit csináljunk? ha Afrika partján bárhol akarunk is kikötni, mindenütt ugyanezen

nehézségekre bukkanunk.

- Dehogy, dehogy - felelé a konzul. - Nézzék csak azokat a szigeteket a kikötőn túl! Rakassa

ki léggömbjét azon szigetek valamelyikén, vétesse magát körül jó matrózőrizettel és nincs

mitől tartania.

- Helyes, - mondá a doktor - így egészen nyugodtan befejezhetjük hátralévő előkészületeinket.

A parancsnok hajlott a jó szóra és a Resolut parancsot kapott, hogy Kumbeni szigete felé

közeledjék. Ápril 16-ának reggelén a léggömb egy tisztáson biztonságba volt helyezve az

erdők közepén, melyek a szigetet ellepik.

Két magas szálfát ástak egymás közelében a földbe, ezek tetejére csigákat alkalmaztak,

melyeknek segítségével a léggömböt egyenletesen kötéllel fel lehetett húzni; a gömb még nem

volt felfúva és a belső a külsőhöz úgy volt odaerősítve, hogy együtt emelkedtek felfelé. A két

gömb alsó részére volt erősítve a hidrogén bevezetésére rendelt két gumicső.

Ápril 17-ike azzal telt el, hogy a hidrogéngyártó-készüléket rendbe hozták; állt ez harminc

tonnából, melyekben a víz vegybontása akként eszközöltetett, hogy ócska vasat és kénsavat

nagymennyiségű vízzel hoztak összeköttetésbe. Miután a hidrogén, mielőtt egy nagy tartóba

átment, megtisztíttatott és ezen tartóból a csöveken a két léggömbbe áradt. Ezen a módon

mindkét léggömb megtelt tökéletesen tiszta és meghatározott mennyiségű gázzal.

Ezen művelethez ezernyolcszázhetven gallon szénsavat, tizenhatezerötven font vasat és

kilencszázhatvanhat gallon vizet használtak fel.

A műveletet reggel korán három óra felé kezdték és eltartott nyolc órát, míg befejezték. A

következő reggel a léggömb hálójától borítva, kecsesen lebegett a csónak felett, melyet földdel

telt zsákok nyomtak le a földhöz. A fűtőkészüléket a legnagyobb gonddal állították össze és

hozták működésbe, a gömbről lelógó csövek pedig a hengeralakú szekrény megfelelő helyeire

lettek szorosan rácsavarva.

A horgonyok, kötelek, az eszközök, utazópokrócok, sátrak, élelmiszerek és fegyverek mind a

helyükre kerültek a csónakban; elegendő ivóvizet Zanzibárból szereztek és a kétszáz font

teher ötven-ötven fontos zsákokba elosztva ott feküdt a hajó fenekén, úgyhogy nem ártogatott,

de azért mégis kéz alatt volt.

Ezen készülődések mintegy öt óra felé este véget értek. A szigeten folyton őrjáratok cirkáltak

és a Resolut csónakjai minden irányban átkutatták a csatornát.

40

A négerek lármával, csúfolódás és arcfintorgatásokkal adtak boszúságuknak kifejezést. A

varázslók jártak közöttük fel és alá és lázították őket, néhány fanatikus meg is próbálta a

szigetet úszva elérni, de elkergették őket.

Akkor a ráolvasások és megbabonázásokhoz folyamodtak; az esőcsinálók, akik azt hiszik,

hogy parancsolnak a felhőknek, az orkánt és a kőzáporesőt - így nevezik a jégesőt - hívták

segítségül; e végből mindenféle fáról téptek leveleket, beledobták egy fazékba, lassan fel-

forralták, azután leöltek egy ürüt, melynek szívét tűvel szúrták keresztül. De azért az ég derült

maradt, hiába ölték le az ürüt, az ő hókuszpókuszaik nem értek semmit.

Akkor a négerek vad orgiákba csaptak át, itták a «tembo»-t, mely kókuszdióból készült erős

ital és egy felette részegítő erős sört, melyet «togwa»-nak neveznek és alaposan berúgtak.

Danáik, melyekben ugyan nem sok melódia, de annál határozottabb az ütem, egyre hallat-

szottak a csendes éjszakában.

Este hat óra felé utolsó vacsorára jöttek össze utazóink a parancsnok asztalánál; Kennedy, kit

már senki sem kérdezett, csak magában mormogott csendesen érthetetlen szavakat és le nem

vette a szemét doktor Fergussonról.

Különben szomorú egy lakoma volt ez. A válás pillanatának közeledése mindenkiben kínos

gondolatokat ébresztett. Mit szánt a végzet e vakmerő utazóknak? Vajjon találkoznak-e még

egyszer az életben barátaikkal a házi tűzhely körül? Ha a szállítóeszközükben hiba talál esni,

mi fog velük történni e vad népségek között, ezen ismeretlen vidékeken a mérhetetlen puszta-

ságok közepette?

Ezen gondolatok, melyek eddig csak néha-néha jutottak eszükbe és melyekkel nem valami

sokat gondoltak, most ónsúllyal nehezedtek felizgatott képzelődésükre. Doktor Fergusson, aki

mint mindig, hidegvérű és változatlan komoly volt, csevegett ugyan egyről-másról, de hiába

igyekezett eloszlatni ezt az általános szomorúságot, nem volt képes vele megbirkózni.

Miután a doktor és társai ellen való támadásoktól tartottak, mind a hárman a Resoluton tértek

pihenőre. Reggel hat órakor visszatértek a Kumbéni szigetére.

A léggömb könnyedén ringatódzott a gyenge keleti szellő fuvalmában. A zsákokat, melyeket

eddig a földhöz kötötték, húsz matróz váltotta fel; ezek tartották a köteleket. Pennet kapitány

és tisztjei kivonultak az ünnepélyes elinduláshoz.

E pillanatban Kennedy a doktorhoz lépett, megfogta a kezét és mondá:

- Sámuel, tehát csakugyan mégy?

- Minden bizonnyal, kedves Dick.

- Úgy-e, hogy elkövettem mindent, ami csak tőlem tellett, hogy ezt az utat megakadályozzam?

- Igen.

- Akkor lelkiismeretem e tekintetben nyugodt, és - én megyek veled.

- Erre egészen biztosan számítottam - felelé a doktor csaknem ellágyulva a megindulástól.

A végbúcsú pillanata elérkezett. A parancsnok és tisztjei lelkesülten ölelték meg rettenthetlen

barátaikat, a derék Joet se véve ki, aki bízott és örült. A jelenlevők mindegyike azon iparko-

dott, hogy kivegye a részét Fergusson doktor kézszorításaiból.

Kilenc órakor a három útitárs helyet foglalt a csónakon, a doktor begyujtott a fütőkészülékbe

és fuvatta a tüzet, hogy gyors meleget kapjon. A léggömb, mely eddig a föld felett egyensúly-

ban csüngött, néhány perc mulva emelkedésvágyat kezdett mutatni. A matrózok kissé meg-

41

eresztették a köteleket, melyek a gömböt visszatartották. A csónak mintegy 20 lábnyira

fölemelkedett.

- Barátim! - kiáltá a doktor, két társa közt fennállva és kalapját magasra tartva kezében -

adjunk nevet a mi léghajónknak, ez hozzon neki szerencsét! Legyen a neve «Victoria!»

Kitörő éljenzés hangzott fel.

- Éljen a királyné! Éljen Anglia!

E pillanatban a léghajó emelkedhetnékje nagy mértékben kezdett erősödni, a matrózok már

alig bírták tartani. Fergusson, Kennedy és Joe még egy utolsó pillantást vetettek barátaikra.

- Bocsássátok el a köteleket! - kiáltá a doktor.

És a Victoria gyorsan szállt fölfelé a levegőbe, a Resolut négy ágyúja pedig dörögve kívánt

útjokra szerencsét.

42

TIZENKETTEDIK FEJEZET.

Átkelés a tengerszoroson. - A Mrima. - Dick terve és Joe indítványa. -

A kávé-recept. - Uzaramo. - A szerencsétlenül járt Maizan. - A Duthum hegy. -

A doktor térképei. - Egy éj a nopálfán.

A lég tiszta, a szél enyhe volt. A Victoria csaknem függélyesen 1500 lábnyi magasra emelke-

dett, amit a légsúlymérőn két vonal híján két hüvelyknyi süllyedés jelzett.

E magasságban egy erősebb légáram délnyugatnak vitte a léggömböt. Mily felséges látvány

tárult fel az utazók szemei előtt! Zanzibár szigete ama kisebb szigettel együtt, ahol felszálltak,

egész pompájában feltárult előttük és pedig sokkal élesebb színben, mint azt a földtekén

rajzolják; a mezők különböző színű mustrák gyanánt tarkállottak és hol kisebb, hol nagyobb

lombbokréták jelenték, hogy ott berkek, erdők feküsznek.

A szigetlakók mint valami kis bogarak látszottak mozogni a fűben. A hurráh és éljenkiáltások

lassanként elenyésztek a levegőben és csak a hajó ágyúinak dörgése reszketteté meg még

néha-néha a léghajó alatt elterülő ürt.

- Ejnye be szép itten - töré meg Joe először a csendet.

De választ nem kapott. A doktor el volt foglalva a barometrikus változások szemmeltartásával

és az emelkedés tüneteinek megfigyelésével, Kennedy pedig csak nézett, nézett, majd a

szemét kinézte.

A nap sugarai segítségére jöttek a fütőkészüléknek, a gáz terjeszkedése nagyobbodott. A

Victoria kétezerötszáz láb magasságot ért el.

A Resolut kis csónaknak látszott csak és Afrika partjai nyugaton egy hosszú tajtékszegélyben

rajzolódtak le.

- Hát önök nem is beszélnek? - kérdé Joe.

- Mi szemlélődünk - felelé a doktor, látcsövét a földnek szegezve.

- Már ami engem illet, én meg nem állom beszéd nélkül.

- Hát csak beszélj bátran, a mennyit tetszik.

Joe magában heves párbeszédet folytatott, az «ah!» az «oh!» meg a «nono» egymást érte

ajkain.

Míg a tengerszoroson átszállanak, Fergusson jónak látta ezen magasságban maradni; innen

sokkal nagyobb kiterjedésben figyelhette meg a tengerpartot; a hőmérő és barométer a sátor

belsejében függve, folyton szeme előtt volt; egy másik kívül elhelyezett barométer pedig az

éjjeli változásokat mutatta meg. Mintegy két óra alatt valamivel több mint nyolc mérföldnyi

sebességgel jóformán elérték Afrika partjait. A doktor most közelebb szállt alá a földhöz;

mérsékelte fűtője melegét és a léggömb nemsokára csak mintegy háromszáz lábnyira repült a

föld felett.

Mrima fölött voltak; így nevezik Afrika keleti partjának e részét. A partokat sűrű ecetfák

széles sorai szegélyezték, melyeknek gyökerei az apály sekély vize mellett ágbogasan nyúltak

ki az indiai óceán hullámai által erősen kimosott talajból. A homokzátonyok, melyek eddig a

part szélét jelölték, összefolytak a láthatárral; északnyugaton a Ngura hegye dugta ki fejét.

43

A Victoria egy város felett repült át, mely a térképen Kaole névvel van megjelölve.

Az egész összegyűlt lakosság a félelem és harag felkiáltásában tört ki, de nyilaikkal hasz-

talanul vették célba a légi szörnyeteget, mely felséges nyugalommal lebegett el a hasztalanul

erőlködő dühöngők fejei felett.

A szél iránya akkor délnek fordult, de a doktor nem bánta, mert így a léghajó azon irányba

került, melyen egykor Burton és Speke kapitányok haladtak.

Kennedy elvégre maga is oly beszédes lett, mint Joe és csodálkozó felkiáltásaik váltogatták

egymást.

- Bujjatok el a gyorskocsival - mondá az egyik.

- Meg a gőzössel - felelé a másik.

- De még a vasúttal is, - vágott vissza Kennedy - mellyel átszaladjuk az országokat, a nélkül,

hogy látnók!

- Már csak léggömb a léggömb, - tódítá Joe - nem is érezzük, hogy megyünk és a természet

ugyancsak iparkodik, hogy kitárja előttünk bájait.

- Mily látvány! mily csodálat! mily nagyszerűség! mint egy álom a függő hintaágyon!

- De talán ebédelnénk! - mondá Joe, kinek a jó levegő meghozta az étvágyát.

- Mondasz valamit fickó!

- Ó az ebéddel nem lesz nagy baj, a kétszersült és konzervált hús megteszi.

- Sőt még kávé is lesz - tevé hozzá a doktor. - Megengedem, hogy elvégy egy kis meleget a

fütőmből, marad ott azért elég. De azért másrészről tűzveszélytől sem kell tartanunk.

- No az rettenetes is volna, - mondá Kennedy - úgy van itt, mintha valami puskaporgyár volna

a fejünk felett.

- Az éppen nem - felelé Fergusson; de utóvégre, ha a gáz lángot fogna is, az csak lassanként

égne el és mi szépen leszállanánk a földre, ami bizony nem volna valami szép; de legyetek

nyugodtak, a mi léghajónk légmentesen van elzárva.

- Együnk már! - mondá Kennedy.

- Tessék uraim! - felelé Joe - és egészen önöket utánozva, szolgálok azonnal egy kávéval is,

ha mondanak nekem valami újságot.

- Szó a mi szó - mondá a doktor - ez a Joe ezer jó tulajdonságai mellett, kitűnően tudja

elkészíteni ezt a zamatos nektárt; ő azt különféle származású kávékból keveri össze, aminek a

módját sohasem bírtam belőle kikapni.

- No hát, uram, most az Isten szabad ege alatt elárulhatom a receptemet... Ez egyszerűen

egyenlő rész mokka, bourbon és rio-nunez kávé keveréke.

Pár pillanat mulva ott párolgott előttük a három csésze és befejezé az ebédet, melynek legjobb

fűszere az ebédelők jó kedélye vala; és mindenki visszatért megfigyelő helyére.

A vidék alattuk rendkívül termékeny, a természet buja volt. Kanyargó szűk ösvények kígyóz-

tak a gazdag zöld között. Dohány, tengeri és árpaföldek felett szállottak át; minden teljes

érésben. Itt-ott nagy tábla rizsültetvények a rizs kövér száraival és biborvirágaival. Magas

faoszlopokra épített aklokban juh- és kecskenyájak heverésztek, így jól elzárva és megvédve a

leopárdok vérszomjától. Pazar növényzet borítá e csodás vidéket.

44

Az előtünedező számos falvak mindegyikében meg-megújúlt a bennszülöttek nyugtalan za-

varos kiáltozása a Victoria láttára, sok helyt nyilakat ragadoztak és a léggömbre lövöldöztek;

de a doktor előrelátólag oly magasban tartotta magát, ahol a nyílvesszők már el nem érhették

és a lakosok kunyhóik köré csoportosulva még sokáig követték szemeikkel a csodatüneményt.

Délben a doktor megállapította, hogy Uzaramo tartomány felett lebegnek. A föld kókusz-,

dinnyefa és pamutcserjékkel volt benőve, melyek fölött a Victoria játszva suhant keresztül.

Joe e buja tenyészetet igen természetesnek találta, hisz’ Afrikában járnak. Kennedy nyulakat

és fürjeket látott, melyek szinte várták, hogy közéjük durrantson; de ez csak lőporpazarlás lett

volna, mert amit elejt, úgy sem lehetett volna felszedni.

Most a léghajó óránként tizenkét mérföld sebességgel haladt és nemsokára a hosszúság

38° 20’ alatt Tunda nevezetű falu felett állottak.

- Itt érte utól - mondá a doktor - Burtont és Speket ama kegyetlen láz, melytől tartottak, hogy

egész vállalatukat dugába dönti. Pedig még közel voltak a parthoz, de a fáradtság és nélkülö-

zések máris egészen kimerítették.

És a talaj itt valóban felette egészségtelen; a tartományban a malária folyton uralkodik; a

doktor máskép nem bírta kikerülni, hogy az rájok ne ragadjon, minthogy kellő magasságban

tartotta léghajóját a miazmákkal terhelt nedves föld és légréteg felett, hol a forró nap heve

annak mérgét közömbösítette.

Néha-néha látni lehetett egy «kraal»-ban pihenő karavánt, mely az est hűvösebb levegőjére

várakozott, hogy útját folytathassa. Ezek azon nagy puszta őserdők és ligetektől megszakított

rengetegek, hol a vándor kereskedőknek nemcsak a vadállatok ellen, hanem a vidék martalóc

csapatai ellen is kell védekezni. Látták, amint a bennszülöttek a Victoria láttára szaladoznak,

összeverődnek és ismét széllyelmennek; Kennedy közelebbről szerette volna őket megnézni,

de Sámuel elleneszegült ezen szándéknak.

- Ezeknek főnökei - mondá - jó puskákkal vannak ellátva és a mi léggömbünk nagyon jó

célpont volna, hogy bele egy golyót röpítsenek.

- Hát egy kis lyuk a léggömbön lezuhanásunkat idézné elő? - kérdé Joe.

- Közvetlenül nem; de ez a kis lyuk csakhamar tovább szakadna és a nagy szakadáson minden

gázunk elillanna.

- Akkor csak tartsuk magunkat jó távol ezektől a hitetlenektől. Vajjon mit gondolhatnak azok,

mikor látnak bennünket mászkálni a levegőben? Biztos vagyok benne, hogy imádnának

bennünket.

- Hát csak imádjanak, de jó messziről. Elég jó az nekünk. Lássátok a vidék már kezd változni,

a falvak ritkulnak, a mangó-fák hova-tovább kevesbednek, itt van az ő terjeszkedésüknek a

határa. A talaj dombosodni kezd és a hegyvidék kezd közeledni.

- Csakugyan, - mondá Kennedy - már látszik is néhány magaslat ezen az oldalon.

- Nyugaton... igen, ezek az Urizara-hegység első kiágazásai; ez a Duthumi-hegy, mely mögé

kell meghúzódnunk, hogy kihúzzuk az éjszakát. Mindjárt nagyobb működésbe hozom a fűtőt,

nekünk most öt-hatszáz láb magasban kell tartani magunkat.

- Ez mind pompásan van kieszelve, uram, - mondá Joe - a kezelése sem nem nehéz, sem nem

fárasztó, az ember egyet fordít a csavaron és megvan az egész.

- De még egyéb jó is van mellette, - mondá a vadász, amint a léggömb emelkedett - a nap-

sugaraknak e piros homokról való visszaverődése valóban elviselhetetlen volna.

45

- Nini, milyen nagy fák, - kiáltá Joe - igaz, hogy az természetes; de azért mégis szép. Tíz-tizenkettő az ilyen fából és megvan az erdő.

- Ezek a baobab-fák, - felelé Fergusson doktor - ott van például egy, melynek törzsöke lehet,

vagy száz láb kerületű. Talán éppen ennek a tövében halt meg 1845-ben Maizan Ferenc, mert

éppen Dezse la Mhora falu fölött vagyunk, hová ő egymaga elmerészkedett, de ott a vidék

főnöke elfogta és egy baobab-fa törzséhez kötöztette; a vad néger azután ízenként tépte ki

tagjait, míg környöskörül a vadak éneke hangzott; azután fölmetszette a nyakát, újra kifente

tompa kését és leszakítá a szerencsétlennek a fejét, mielőtt még keresztül lett volna vágva.

- És Franciaország nem állt boszút e gonosz tettért? - kérdé Kennedy.

- Franciaország felszólalt, a zanzibári szultán mindent elkövetett a gyilkos kézrekerítésére, de

hiába.

- No kérem, én itt le nem szállok, - mondá Joe elborzadva - csak fel, csak fel uram, fogadjon

szót nekem.

- Szívesen, annál is inkább, mert imhol előttünk van a Duthumi hegye, ha számításom nem

csal, esti hét órára ezen is túl leszünk.

- Hát nem megyünk tovább az éjjel? - kérdé a vadász.

- Nem, ha csak nem muszáj. A kellő óvatosság és éberség mellett az nem hozna ugyan mi

reánk veszedelmet; de nem elég Afrikát átrepülni, azt látni is kell.

- Hisz eddig még nincs okunk panaszra. Ezek a világnak legmíveltebb és legtermékenyebb

vidékei, nem pedig valami pusztaságok! - mondá Joe. - Elbujhatnak a geográfusok a tudomá-

nyukkal.

- No no, csak várjunk Joe, majd látunk mink még egyebet is.

Este félhétkor a Victoria csakugyan elérte a Duthumi-hegyet, de hogy fölötte átszállhassanak,

háromezer lábnál magasabbra kellett felemelkedniök, mivégre a doktor tizennyolc fokra

emelte a hőmérsékletet.

A doktor, mondhatni, ujjával kormányozta a léggömböt. Kennedy megmutatta az akadályokat,

melyeket le kellett küzdeni, a Victoria pedig repült a légen át, lenézve a hegyek tetejét.

Nyolc órakor a hegy túlsó oldalán ereszkedtek alá, ahol a lejtő nem volt oly meredek. A hor-

gonyokat kivetették a csónakból s azok egyike egy nopálfa óriási ágaiba akadt. Joe mindjárt

leereszkedett egy kötélen, a horgonyt szorosan az ághoz kötötte: leadták neki a selyemlétrát és

ő ügyesen mászott rajta fölfelé. A léggömb csaknem egészen mozdulatlanul vesztegelt,

miután ott védve volt a keleti szelektől.

Elkészült a vacsora is és utazóink a levegőben tett séta után derekasan hozzáláttak.

- Mekkora utat tettünk meg? - kérdé Kennedy, becsületes darabokat tömve a szájába.

A doktor a hold állását kísérte figyelemmel, azonfelül a legjobb Afrika-térkép állott szolgála-

tára, mely tudós barátja, Petermann által Gothában kiadott «Atlas der neuesten Entdeckungen

in Afrika» című műben jelent meg és egyenesen az ő számára lett megküldve. Ez egyenesen a

doktor utazása számára készült; magában foglalá Burton és Speke utazását a nagy tavak

környékén, Szudánt Barth után, Alsó-Szenegált Lejean Vilmos után és a Niger deltáját Baikie

doktor nyomán. Fergusson továbbá el volt látva ama nagy művel is, melyben a Nílus

forrásaira vonatkozó összes adatok fel voltak dolgozva és amelynek teljes címe: «The sources

of the Nile, being a general survey of the bassin of that river and of its head stream with the

history of the Nilotic discovery by Charles Beke Th. D.».

46

Meg voltak neki azonfelül a londoni földrajzi társaság kitűnő térképei, melyek annak «Közle-

ményeiben» jelentek meg; és a már fölfedezett vidékekből egy pont sem kerülte ki figyelmét.

Térképei szerint úgy találta, hogy két fokot, azaz százhúsz mérföldet haladtak nyugatra.

Kennedy megjegyzé, hogy útjok tetemesen dél felé hajlik; de ezen irány éppen tetszett a

doktornak, aki amennyire csak lehet, éppen megelőzőinek útirányát óhajtotta követni.

Elhatározták, hogy az éjet három részre osztják és megállapodtak, hogy egyik-egyik felváltva

ébren virraszt, míg a másik kettő pihen. A doktor virraszt kilenc órától, Kennedy éjféltől, Joe

pedig reggeli három órától kezdve.

Így hát Kennedy és Joe takaróikba burkolózva, kényelmesen elaludtak; a doktoré volt az első

virrasztás.

47

TIZENHARMADIK FEJEZET.

Az idő változik. - Kennedy láza. - A doktor orvossága. - Utazás a földön. -

Az Imensé-öböl. - A Rubeho begye. - Hatezer láb magasban. - Egy napi pihenő.

Az éj csendes volt, de szombat reggelre kelve, Kennedy nagy bágyadtságot és lázas borzon-

gást érzett. Az idő is megváltozott; az ég sűrű felhőktől borítva, mintha a vízözönre tett volna

előkészületeket. Szomorú egy ország ez a Zungomero, ahol egyre esik, kivéve talán két hetet

január havában.

Csakhamar sűrű zápor zuhogott utazóinkra, alattok az utak, az úgynevezett nullah-k, pilla-

natnyi felhőszakadások által járhatlanokká téve, még a bokrok és óriási folyondárok által is el

voltak torlaszolva. Határozottan lehetett érezni a bűzt, melyről Burton beszélt.

- Szerinte, - mondá a doktor - amint igaz is, azt hinné az ember, hogy minden bokor mögött

egy rothadó holttetem fekszik.

- Hitvány egy ország - mondá Joe - nekem úgy tetszik, hogy az itteni éjszakázás nem igen vált

Kennedy úr egészségére.

- Valóban erősen lel a hideg - mondá a vadász.

- Ezen nem csodálkozom, kedves Dick! most Afrika legegészségtelenebb vidékén vagyunk, de

nem fogunk soká maradni. Előre!

Joe ügyesen kiszabadítá a horgonyt és a hágcsón felmászott a csónakba. A doktor gyorsan

fölhevíté a gázt és a Victoria elég erős széltől megragadtatva, tovarepült.

A pestises ködön keresztül alig látszott a földön pár viskó. Afrikában gyakran előfordul, hogy

egy jelentéktelen nagyságú egészségtelen táj teljesen egészséges vidékekkel határos.

Kennedy láthatólag szenvedett és a láz nagyon elővette erős természetét.

- Most nincs ideje, hogy nyavalyogjunk - mondá, bebujva takarója alá a sátor alatt.

- Csak egy kis türelem - mondá a doktor - és te gyorsan ismét lábra állsz.

- Biz az jó lesz, Sámuel, ha van nálad valami gyógyszer, ami lábra állít, csak ide vele. Be-

veszem szembehúnyva.

- Tudok én jobbat is e láz ellen és azt nem is kell bevenni.

- És hogyan csinálod azt?

- Egészen egyszerűen. Egészen kedélyesen fölibe kerülünk ennek a felhőnek, mely körülvesz

és kibujunk ebből a pestises levegőből. Csak tíz perc kell, míg a hidrogén kiterjeszkedik.

A tíz perc még le sem járt, mikor már utasaink künn voltak a nedves zónából.

- Várj csak egy kicsit, kedves Dick, mindjárt észre fogod venni a tiszta levegő és a napfény

behatását.

- Ez aztán az orvosság, - mondá Joe - ez már azután csoda.

- Dehogy, sőt egészen természetes.

- Hát hisz abban nem is kételkedem.

48

- Én Dicket egyszerűen a jó levegőre küldöm, amint azt Európában mindennap cselekszik,

mint Martinique szigetén elküldenék a Pithon hegyére, hogy kikerülje a sárga lázt.

- Hisz’ ez a léggömb valóságos paradicsom - mondá Kennedy, már jobban érezve magát.

- Éppen oda visz! - mondá Joe vidáman.

Nagyszerű látvány volt, amint a feltornyosuló felhők a csónak alatt egymásba verődtek,

keveredtek és kergették egymást, a nap sugarait visszasugározva. A Victoria négyezer lábnyi

magasságot ért el. A hőmérő a hőmérsékletnek némi süllyedését jelenté. A föld már nem

látszott. Mintegy ötven mérföldnyire nyugat felé magaslott ki a Rubeho hegye csillámló

fejével; ez képezi Ugogo országának határát, a hosszúság 36° 20’ alatt. A szél óránként húsz

mérföld sebességgel fújt, de utasaink semmit sem éreztek ezen sebességből; nemcsak meg

nem lódította őket, de úgy volt, mintha csak egy helyen állanának.

Három óra mulva bevált a doktor mondása, Kennedy nem érzett semmi borzongást és jó

étvággyal reggelizett.

- Ez már csakugyan túltesz a chininen - mondá elégedetten.

- Határozottan, - mondá Joe - itt húzom én meg magam öreg napjaimra.

Reggel tíz óra felé kitisztult az idő. Nyílás támadt a felhők között, a föld látható lett, a

Victoria lassúdan közeledett feléje. Fergusson doktor oly légáramlatot keresett, mely őket

északnyugati irányban ragadja és talált is olyat hatszáz lábnyi magasságban. A vidék dombo-

sodni, sőt hegyesedni kezdett. A Zungomoro-vidék az e szélesség alatt található legutolsó

kókuszpálmákkal eltűnt szemeik elől.

Nemsokára egy hegygerinc határozott körvonalai tüntek fel. Itt-ott egy hegyfok magaslott ki,

minden pillanatban résen kellett lenni a hegyes csúcsok miatt, melyek csak ott termettek,

mintha a földből nőttek volna ki.

- Sziklák között járunk - mondá Kennedy.

- Légy nyugodt, Dick, nem akadunk beléjök.

- Ez valóban remek módja az utazásnak - jegyzé meg Joe.

A doktor csakugyan bámulatos ügyességgel kormányozta járművét.

- Ha itt a süppedékes földön kellene járnunk, alig birnók magunkat vonszolni a feneketlen

sárban. Zanzibárból való elindulásunk óta igavonóink fele kidőlt volna a rossz útban. Magunk

úgy elsoványodtunk volna, mint a kísértet és a kétségbeesés töltené el szíveinket. Örökös

harcban volnánk kalauzainkkal, teherhordóinkkal, kitéve azok féktelen zsarolásainak. Nappal

a nedves, kiállhatatlan, tikkasztó hőség, éjjel a gyakran tűrhetetlen hideg és némely legyek

csípéseinek, melyek átjárják a legvastagabb posztót is és csaknem őrültté teszik az embert. A

vadállatokról és még vadabb népekről ne is beszéljünk.

- Én ugyan nem kérek belőle - mondá Joe.

- Nem is mondom tovább, - folytatá doktor Fergusson - mert ha elmesélném azon bátor utazók

leírásait, akik idáig merészkedtek, könnyek tolulnának szemeitekbe.

Tizenegy óra felé elhagyták az Imenzsé medrét. A dombokon elszórt vad néptörzsek hiába

fenyegették a Victoriát kiabálásaikkal és fegyvereikkel. Végre megérkeztek a talaj utolsó

domborulataihoz, melyek a Rubeho hegyláncolatát megelőzik és az usagarai hegyek harmadik

és utolsó legmagasabb vonalát képezik.

49

Utazóink a magasból tisztán kivehették a földfelület egész alakulását. A három hegysor,

melynek a Duthumi képezi első lépcsőzetét a föld hosszúsági fokai irányában (nyugatról

keletre) elvonuló széles völgyek által van egymástól elválasztva; ezen hegyhátak lecsapott

kúpok sorozatához hasonlók, melyek között a föld be van hintve vándorsziklákkal és törme-

lékkövekkel. E hegység legmeredekebb lejtője a zanzibári part felé néz nyugati lejtője azon-

ban csak lankásan dűlő, alig hajlott oldal, melyen legdúsabb a tenyészet. A talaj mélyedései

termékeny fekete földdel vannak feltöltve, azokon élénk buja a növényzet. A patakok mind

kelet felé ömlenek és a Kingani medrébe folynak össze a sycomorok, tamarixok, pálmák és

lopótökök óriási bokrai közé.

- Vigyázzunk! - kiáltá doktor Fergusson - most a Rubeho felé közeledünk, melynek neve a

bennszülöttek nyelvén azt jelenti, hogy «Szelek útja». Jó lesz, ha az élesebb fuvalmakat

elkerülendők, a magasba szállunk. Ha térképeimnek hitelt adhatok, legalább ötezer lábnyira

kell fölemelkednünk.

- Gyakran fog még kelleni fölkeresni az ily tekintélyes magasságokat?

- Nem éppen; az afrikai hegyek csak középmagasságúak az európai és ázsiai hegycsúcsokhoz

képest. Egyébiránt a mi Victoriánk az ilyesmit fel se veszi.

Kevés idő mulva a gáz a meleg hatása alatt kiterjeszkedett és a léggömb egyenesen függélye-

sen fölfelé haladó irányt vett fel. Másrészt a hidrogén kiterjeszkedése nem volt veszedelmes,

mert a gömb nagy hasa csak háromnegyedrészben volt megtöltve; a légsúlymérő nyolc foknyi

süllyedésével mintegy hatezer lábnyi emelkedést jelzett a tenger színe fölött.

- Sokáig mehetünk-e még így fölfelé? - kérdé Joe.

- A föld légköre, - felelé a doktor - csak mintegy hatezer öl magas. Nagy léggömbbel messzire

föl lehet menni; ezt már meg is tették Brioschi és Gay-Lussac, de orrukon, szájukon ki-

buggyant a vér, hiányzott nekik a lélegzésre még alkalmas levegő. Néhány év előtt két bátor

francia: Barral és Bixio hasonlóképpen elkalandoztak a legmagasabb régiókba, de léggömbjük

kipukkadt...

- És lezuhantak? - kérdé élénken Kennedy.

- Le bizony, de csak mint tudósokhoz illik, úgy, hogy nem esett semmi bajuk.

- No hát uraim, - mondá Joe - én nem bánom, csinálják önök utánok ezt az esést; de már én

mint tudatlan ember, csak a becsületes középúton maradok; se nagyon magasan, se nagyon

alacsonyan; nekem nem szabad hencegni.

A hatezer lábnyi magasban a levegő sűrűsége érezhetőleg fogyott. A hang nehezen hallatszott

és a szót alig lehetett kivenni: a földi tárgyak csak homályosan látszottak, ember és állat éppen

nem volt kivehető. Az erdők csak sötét foltoknak, a tavak kis pocsolyáknak tűntek fel.

A doktor és társai különösen érezték magokat, egy rendkívül gyors légáram túlragadta őket a

magas csúcsokon, melyeken még hó ragyogott; lázas tekintetük előtt feltűnt néhány neptuni

alakulás a világ teremtésének első napjaiból.

A nap verőfénye égetően tűzött le a puszta hegytetőkre. A doktor egészen pontos rajzot vett

fel ezen hegységekről, melyek négy határozottan elkülöníthető hegyhátból állanak, csaknem

egyenes vonalban és amelyek közül a legészakibb a legnagyobb.

A Victoria nemsokára Rubeho-hegység túlsó oldalán bocsátkozott alá, hol fás és bokros

oldalak simultak lejebb és lejebb, sötétzöld pázsitnak látszva a magasból; ezt követték a hegy-

gerincek és hegyi patakok ama puszta vidéken, mely megelőzi Ugogo országát, még lejebb

50

sárga mezők terültek el kiaszva, megrepedezve és csak imitt-amott tarkítva szikes növények

és tüskés bogáncsok kóróival.

Tovább azonban már cserjék, melyek utóbb erdőkké sűrűsödtek, díszítették a láthatárt. A

doktor közeledett a föld felé, a horgonyokat kivetették és azok egyike csakhamar beleakadt

egy óriási sycomorfa ágai közé.

Joe ügyesen lebocsátkozva a fára, a horgonyt gondosan odaerősítette. A doktor fűtőjét még

egy darabig működésben hagyta, hogy a léggömbnek maradjon egy kevés felszálló ereje, mely

azt fenntartsa a levegőben. A szél csaknem egyszerre elcsendesült.

- No most - mondá Fergusson - végy elő két puskát, Dick barátom, egyet a magad, egyet meg

a Joe számára és lássatok utána, hogy hazahozzatok egy pár szép antilopcombot. Ez lesz a

vacsora.

- Vadászunk! - kiáltá Kennedy.

Kilépett a csónakból és lemászott. Joe az ágakon bukfenceket hányva jutott le a földre és ott

kedvére elnyujtózkodott. A doktor társai terhétől szabadulva, egészen kiolthatta a fűtőt.

- De aztán el ne repüljön nekünk uram! - kiáltá alulról Joe.

- Légy nyugodt, én jól oda vagyok kötözve; most rendbeszedem a jegyzeteimet; jó mulatást és

vigyázzatok magatokra. Különben én is majd vigyázok az én őrhelyemről a környékre és

mihelyt valami gyanúsat veszek észre elsütöm a fegyvert, ez lesz a jel a gyülekezésre.

- Áll! - felelé a vadász.

51

TIZENNEGYEDIK FEJEZET.

A gummifa-erdő. - A kék antilop. - Két lövés. - Váratlan támadás. - Egy éjjel a levegőben. -

Mabunguru. - Zsihoe-la-Mkoa. - A vízkészlet. - Megérkezés Kazéba.

A talaj száraz, kiaszott volt, a forrósságtól hellyel-közzel megrepedezve, egészen elhagya-

tottnak látszott; csak itt-ott mutatkoztak a karavánok némi nyomai, emberek és állatok fehérlő

csontvázai félig lerágcsálva és elkeveredve a porban.

Félórai gyalogolás után Dick és Joe beértek egy gumifa-erdőbe, szemöket nyitva és kezöket a

puska ravaszán tartva. Nem lehetett tudni, mi adhatja elő magát. Joe a nélkül, hogy vadász-

ember lett volna, szintén jól tudott bánni a fegyverrel.

- Jól esik már egyszer gyalogolni is Dick úr! ámbár az ösvény nem éppen valami kényelmes -

vélé Joe, amint a kaviccsal borított tisztáson tovább haladtak.

Kennedy egy jellel tudtára adta kísérőjének, hogy legyen csendesen és álljon meg. A

vadászatnak bizony kutya nélkül kellett megesni és bármennyire ügyes is volt Joe, de az orra

még sem volt olyan jó, mint egy kopóé vagy vizsláé.

Egy hegyi patak kiszáradt medrében, hol még itt-ott pocsolyák maradtak, egy kis csoport

antilop itatott; lehetett valami tizenkettő. E kecses állatok, veszélyt szimatolva, nyugtalan-

kodni kezdtek, minden korty után élénken felkapták fejöket és szaglásztak a levegőbe a

vadászok felé.

Kennedy, amint Joe állva maradt, egy bokrot megkerülve lőtávolba jutott és elsüté fegyverét.

Az egész csapat egy szempillantás alatt eltűnt, csak egy szép bak, lapockáján találva, esett el a

lövéstől. Kennedy zsákmányára rohant.

Az egy gyönyörű kékbak volt, hátán kék sávval a szürke alapon, hasa és lábainak belső oldala

fehér volt, mint a hó.

- Ez pompás lövés volt! - kiáltá a vadász. - Ez egy igen ritka antilopfaj, majd szépen kitömjük

a bőrét és elvisszük.

- Csakugyan? és komolyan gondol ön arra, Dick úr?

- Persze, nézd csak ezt a pompás szőrmét!

- De a doktor úr határozottan protestálni fog az ilyen súlynövekedés ellen.

- Igazad van Joe, dehát mégis bosszantó, hogy egészen itt kell hagyni azt a szép állatot.

- No, egészen már nem, Dick uram, hanem leszedjük róla a legjobb pecsenyének valót és én

ezt becses engedelmével épp oly jól megcsinálom, mint a londoni mészárosok becsületes atya-

mestere.

- Amint tetszik, barátom, ámbár tudhatod, hogy mint vadász én is csak úgy tudom megnyúzni

a vadat, mint lelőni.

- Az már bizonyos Dick úr, tehát ne zsenírozza magát, hanem csináljon hamarosan három

kőből tűzhelyet, száraz fa lesz itt elegendő és nekem úgyis csak néhány percre lesz az égő

szénre szükségem.

- Mindjárt meglesz - felelé Kennedy.

52

Azonnal hozzálátott a tűzhely készítéséhez, melyen néhány pillanat alatt fellobogott a tűz.

Joe kivágott az antilop testéből vagy tíz darab rostélyost és a leggyengébb pecsenyedarabot, és

az ő szakértő keze alatt csakhamar kész volt az illatos sült.

- Ez jól fog esni Sámuel barátunknak - mondá a vadász.

- Tudja-e Dick úr, mire gondolok?

- Hát mire másra, mint amit csinálsz, a pecsenyére.

- Nem éppen, Dick úr! arra gondolok, milyen képet vágnánk, ha nem találnók fel újra lég-

gömbünket.

- Ugyan, milyen gondolat! azt hiszed tán, a doktor itt hágy bennünket.

- De hátha a horgonya elszabadul.

- Lehetetlen; de különben a doktor mindjárt újra leszállana léggömbjével, hiszen ügyesen

kormányozza.

- De hátha a szél elsodorja, hogy nem jöhet többé felénk.

- Hagyj fel, Joe, az okoskodásaiddal! nincs abban semmi kellemes.

- Ó Kennedy úr, minden természetes ezen a világon, de hát minden előfordulhat, tehát

mindenre el kell készülve lenni...

E pillanatban egy lövés dördült el.

- Hallotta? - kiáltá Joe.

- Az én karabélyom, ismerem a durranását.

- Ez volt a jel.

- Valami baj van.

- Talán a doktornál?

- Előre!

A vadászok gyorsan felkapták a zsákmányt és indultak visszafelé, a gallyak nyomán, melyeket

Kennedy jövet letörött. A bokrok sűrűsége miatt nem láthatták a Victoriát, melytől különben

nem lehettek messzire.

Egy második lövés hallatszott.

- Ez sürgős - mondá Joe.

- Hallottad? még egy lövés!

- Ez mintha védekezés volna.

- Siessünk.

És futottak, ahogy csak bírtak. Az erdő szélére kiérve, azonnal meglátták a Victoriát és a

doktort a csónakon.

- Hát mi van? - kérdé Kennedy.

- Szent Isten! - kiáltá Joe.

- Mit látsz?

- Ott lenn egy csomó néger ostromolja a léggömböt.

53

Joe valóban látta, bár még mintegy két mérföldnyire voltak a léggömbtől, hogy mintegy

harmincan hadonázva, ordítva ott ugrándoznak a sycomorfa tövénél. Egyesek a fára mászva,

már a legmagasabb ágakat is elérték. A veszély közel látszott lenni.

- Uram el van veszve! - kiáltá Joe.

- Menjünk, Joe! csak hidegvér és jó szem. Ezen fekete bestiák közül négynek az élete van a

kezünkben.

Rendkívül futva már csaknem egy mérföldet haladtak, midőn egy harmadik lövés dördült el a

csónakból, az annak az ördöngős fickónak szólt, aki éppen felmászni készült a horgony

kötelén. Élettelen teste ágról-ágra bukdácsolt és végre mintegy 20 lábnyira a földtől fennakadt

az ágon, kezeit és lábait kalimpázva a levegőben.

- Ejnye, mi az ördöggel tartja fenn még magát az a bestia? - kiáltá Joe megállva.

- Akármivel. Csak szaladjunk sebesen, sebesen!

- Ó, Kennedy úr - kiáltá Joe nevetésben törve ki, - hát a farkával, mondom a farkával. Majom

az, azok mind majmok.

- Jobb, mint ha emberek volnának - felelé Kennedy, az üvöltő banda felé rohanva.

Valóban egy egész csorda vad, útálatos kinézésű kutyafejű pávián volt. Néhány puskalövés

csakhamar észretérítette őket és a grimasszokat vágó horda szétrebbent, néhányat holtan ott

hagyva a csatatéren.

Kennedy néhány pillanat alatt fent volt a hágcsón, Joe felmászott a sycomor-fára, kiszabadítá

a horgonyt, a csónak egészen hozzá leereszkedett és Joe könnyen beszállott. Néhány perc

mulva a Victoria már a levegőben lebegett és mérsékelt szél által hajtva, kelet felé vette

irányát.

- Ez volt az ostrom! - mondá Joe.

- Azt hittük eleinte, hogy bennszülöttek ostromolnak.

- Csak majmok voltak, szerencsére - felelé a doktor.

- Messziről nem nagy köztük a különbség, kedves Sámuelem!

- No, közelről sem - vágott közbe Joe.

- Akárhogy van, - mondá Fergusson - de a majmok ezen támadása komoly következményeket

vonhatott volna maga után. Ha a horgony az ő ismételt rázásaikra kiszabadul, ki tudja, hová

vitt volna el engem a szél!

- Úgy-e mondtam, Kennedy úr!

- Igazad volt, Joe. De nem akkor foglalkoztál-e te éppen az antilope-pecsenye elkészítésével,

melynek már látása étvágyat gerjesztett?

- Azt meghiszem, - felelé a doktor - az antilop húsa felséges.

- Mindjárt megpróbálhatják, uraim! terítve van!

- Hitemre, - mondá a vadász - ezen antilopszeleteknek oly jó vadszaguk van, ami nem meg-

vetendő.

- Valóban, akár egész életemen át antilophúson élnék, - felelé Joe tele szájjal - hátha még egy

pohárka grog volna hozzá, ami elősegíti az emésztést.

Joe megcsinálta a kérdéses italkát is, amit áhítattal kóstolgattak és szürcsölgettek.

54

- No, eddig még elég jól megy a dolgunk - mondá.

- Nagyszerűen, - felelé Kennedy.

- Lássa, Dick úr! sajnálja, hogy velünk jött?

- No, azt az embert szerettem volna látni, aki ebben akadályozzon - felelé a vadász határozot-

tan.

Délutáni négy felé járt; a Victoria gyorsabb légáramlatra bukkant, a talaj láthatólag kezdett

hegyesedni és a barométer higanyoszlopa 1500 láb magasságot jelzett a tenger színe fölött. A

doktor kénytelen volt hajóját a gáz elég erős kiterjesztése által fenntartani; a fűtő szakadat-

lanul működésben volt.

Hét óra tájt a Victoria a Kanyémé-tó medre fölött lebegett, a doktor azonnal fölismeré az itt

mintegy tízmérföldnyi terjedelemben mívelés alatt levő földet a baobab- és lopótökfák közé

rejtett falvaival. Ez az Ugogo-föld egy tartománya szultánjának székhelye, ahol a civilizáció

már valamivel előbbre van; ott például már el nem adják rabszolgának a családtagokat; de

azért állatok és emberek békességesen együtt élnek a gömbölyű kalibákban, melyek széna-

boglyához hasonlítanak.

Kanyémén túl a talaj száraz és sziklás lesz, de egy óra járásnyira, nem messze Mdaburutól,

egy termékeny lapályra érkeztek, hol a növényzet újra teljes bujaságában lépett fel. Nap-

lementével a szél elállott és a levegő mintha álomra szenderült volna. A doktor hiába keresett

légáramlatot különféle magasságban és midőn meggyőződést szerzett a természet mély nyu-

galmáról, elhatározá az éjet fent a levegőben tölteni és pedig nagyobb biztonság okáért

mintegy ezer lábnyi magasságban. A Victoria mozdulatlanul vesztegelt; mély csend honolt a

nagyszerű csillagos ég alatt.

Dick és Joe kényelmesen kinyujtózkodtak fekhelyeiken és mély álomba merültek, míg a

doktor őrt állott; éjfélkor felváltotta őt a skót.

- Ha a legkisebb baj jön közbe, költsetek fel - mondá - és mindenekfelett nézd folyton a

barométert. Ez most a mi iránytűnk, mindenünk!

Az éj hideg lett, a nap és éj közötti hőmérsék 27 foknyi különbségre süllyedt. A sötétséggel

megkezdődött a vadállatok éjjeli hangversenye, kiket az éhség és szomjúság kivert búvó-

helyeikről. A békák rákezdték sopran hangon, rákontrázott a sakál üvöltése, míg az oroszlán

mély basszusa kiegészíté ezen vad élő zenekar működését.

Reggelre kelve, amint a doktor megtekinté iránytűjét, azt vette észre, hogy éjjel a szél iránya

megváltozott. A Victoria már mintegy két órája valami harmincmérföldnyire északkelet felé

tért el és Mabunguru országa fölött lebegett. Ez egy köves, fénylő syenit-szikláktól mintegy

behintett vidék, melyen meredek, hegyes sziklák állnak ég felé a földből, mint a karnaki

sziklák; kúpszerű tömegek emelkednek ki, mint a druidák oltárkövei; elefántok és bivalyok

fehérlő csontjai csillogtak imitt-amott a napsugárban; kelet felé sűrű erdők látszottak, melyek

közül itt-ott egy falucska kandikált elő.

Hét óra felé egy teknősbéka alakú, mintegy két mérföld kiterjedésű gömbölyű szikla tűnt elő.

- Jó úton járunk, - mondá doktor Fergusson - ott fekszik Zsihoe-la-Mkoa, ahol kis ideig majd

megállunk. A fűtőkészülékemhez szükséges vizet akarom megújítani. Próbáljuk meg valahol

kikötni.

- Itt fa nem igen van - felelé a vadász.

- De azért próbáljuk meg; Joe, vesd ki a horgonyokat.

55

A léggömb lassankint veszítve emelkedési erejéből, közeledett a föld felé, a horgonyok a

földet seperték, az egyiknek kampója beakadt egy sziklarepedésbe és a Victoria veszteg állott.

Ne higyje senki, hogy a doktor az ő fűtőjét a pihenők alkalmával egészen kialudni hagyta. A

léggömb egyensúlya a tenger színéhez volt kiszámítva, de ha a vidék emelkedett és hat-hét-

száz láb magasságot ért el, akkor a léggömb igyekezett volna a föld alá is süllyedni, ennél-

fogva a gáz kiterjesztésével kellett segítségére jönni, mintha hegyeken járnának. Csak egész

szélcsendben, ha a doktor a csónakot egészen a földre bocsátá és azáltal a gömb a tehertől

szabadult, tarthatta magát a fűtő nélkül is a föld felett lebegve.

A térképek azt jelezték, hogy a Zsihoe-la-Mkoa nyugati lejtője felé nagy állóvizek vannak. Joe

egyedül ment oda egy kis tonnával, melybe mintegy tíz gallon víz férhetett, minden baj nélkül

megtalálta a mondott helyet egy elhagyott falu közelében, megtölté vízzel a tonnáját és alig

háromnegyed óra alatt már vissza is tért; más különöset nem látott, mint néhány óriási elefánt-

fogó gödröt, ő maga is majd beleesett egy ilyenbe, melyben egy félig elrágott dög hevert.

Kirándulásából néhány naspolyafélét hozott magával, amilyenből a majmokat mohón látta

falatozni. A doktor felismerte bennök a «mbenbu» gyümölcsét, mely a Zsihoe-la-Mkoa nyu-

gati lejtőjén nagy bőségben terem. Fergusson némi türelmetlenséggel várta visszaérkezését,

mert ezen barátságtalan vidéken való, hacsak rövid tartózkodás is, aggodalmat keltett szívé-

ben.

A vizet baj nélkül berakták, mert a csónak csaknem a földet érte, Joe kiakasztá a horgonyt és

ügyesen felkúszott gazdájához. Ez csakhamar föléleszté a lángot és a Victoria tovább folytatta

útját a levegőn keresztül.

Még mintegy száz mérföldre voltak Kazétól, Afrika belsejének egyik jelentékeny telepétől,

ahová a kedvező szél mellett még aznap reméltek megérkezni; 14 mérföldet haladtak órán-

ként, a léghajó kormányzása elég nehézkessé vált, nem lehetett magasra fölemelkedni a gáz

erős kiterjesztése nélkül, mert már a tartomány maga 3000 lábnyira feküdt a tenger színe

felett. Ennélfogva amennyire csak lehetett, a doktor nem erőltette a gáz kiterjesztését és

ügyesen követte egy meredek lejtő fordulatait átevezve Thombo és Tura-Wels falvak mellett.

Ez utóbbi Unyamvezihez tartozik, egy kitűnő vidékhez, melyben a növények a legnagyobb

terjedelmet érik el, így többek között a kaktusz óriási fává nevekedik.

Két óra tájban, nagyszerű időjárás mellett, a nap forró hevében, mely a legkisebb léghuzamot

is elemészté; a Victoria Kazé városa fölött lebegett, mely a tengerparttól 350 mérföldnyire

fekszik.

- Reggel kilenckor indultunk Zanzibárból - mondá Fergusson doktor, beletekintve jegyzeteibe

- és két nap alatt a kerülőkkel együtt bejártunk csaknem 500 földrajzi mérföldet. Burton és

Speke kapitányoknak ezen út bejárására négy és fél hónap kellett!

56

TIZENÖTÖDIK FEJEZET.

Kazé. - A zsibongó vásár. - A Victoria megjelenése. - Wangangák. - A hold fiai. -

A doktor sétája. - A népség. - A királyi palota. - A szultán feleségei. - Királyi korhelység. -

Joet imádják. - Hogy táncolnak a holdon? - Gyors változás. - Két hold az égen. -

Az isteni dicsőség forgandósága.

Kazé, Közép-Afrika jelentékeny pontja, tulajdonképpen nem város. E vidéken nincsenek is

városok európai értelemben. Kazé maga sem egyéb, mint hat kivájt gödör, melyeknek

oldalaiba a házak be vannak vágva; a lakások előtt kis elkerített udvarok és gondosan munkált

kertek, melyekben mindenféle vetemény, hagyma, batáta, tök, tojásnövény és finom illatú

gomba díszlett.

Unyamvézi tartomány, melyben Kazé fekszik, a Holdvidéknek körülbelül a közepe és Afrika

leggyönyörűbb és legtermékenyebb tája. Népe, mely a főkerületet, Unyanembét lakja és a

többiek felett uralkodva, henye életet folytat, arab eredetű. E népfaj ősei sokáig élénk keres-

kedést folytattak Arábia és Közép-Afrika között mézgával, elefántcsonttal, szövetekkel és

rabszolgákkal; karavánjaik egész az egyenlítőig mentek le és még most is eljárnak a tenger-

partig, hajhászva a fényűzés és gyönyör tárgyait azon meggazdagodott kereskedők számára,

kik e bájoló és termékeny völgyben magokat rabszolgákkal és rabnőkkel körülvéve, henye és

úrias életet folytatnak nyughelyeiken elnyujtózva, pipázva és álmodozva.

A gödrök körül vannak a bennszülöttek számtalan kunyhói, a nagy áruraktárak kender- és

daturamezők; gyönyörű fák dús lombsátraikkal; - ez Kazé.

Pedig még most is a karavánok találkozó helye. A délről jövők, rabszolga- és elefántcsont-

szállítmányaikkal és a nyugatról jövők, kik pamutot és üveggyöngyöket hoznak a nagy tavak

vidéke részére, itt cserélik ki árucikkeiket.

Óriási vásárok esnek itt és csaknem örökös a sürgés-forgás; dobok és sípok zenéje, öszvérek

és szamarak kiáltozása, nők dala és gyermekek sikoltozása az árúsok kinálgató kiabálásával

váltakozik.

Itt hever szeretetreméltó rendetlenségben sátor és gyékény nélkül a sok rikító színű kelme, az

üveggyöngy, elefántagyar, rhinoceros-csont, cápafog, méz, dohány, gyapot. Semminek sincs

szabott ára, ki amit megkíván, ad érte, amije van, amit kérnek és adhat.

E zsivaj, e mozgalom egy csapásra megszűnt; az érdeklődést másnemű látvány vette igénybe.

A Victoria feltűnt Kazé láthatárán, ott lebegett méltóságteljesen és lassanként ereszkedett

lefelé egyenes, függőleges vonalban. Férfiak, nők, gyermekek, rabszolgák, kereskedők, arabok

úgy, mint négerek mind szétrebbentek és elbújtak «tembe»-ik és kunyhóikba.

- Kedves Sámuel, ha így folytatjuk, - vélé Kennedy - akkor nem lesz egykönnyű ezekkel a

népségekkel kereskedelmi összeköttetésbe lépni.

- Sőt, igen könnyű volna üzletet csinálni - mondá Joe. - Egyszerűen leereszkedünk és el-

emeljük a legbecsesebb portékákat, a nélkül, hogy sok ügyet vetnénk a kereskedőkre, még

meg is gazdagodhatnánk mellette.

- Igaz, - mondá a doktor - ezen emberek az első pillanatra megijednek, de a babona és kíván-

csiság csakhamar kihozza őket oduikból.

- Azt hiszi uram?

57

- Mindjárt meglátjuk; de jó lesz a Victoriát tőlök távol tartani; mert ez nem páncélos, sem

vértes gömb, tehát akár a golyó, akár a nyíl kárt tehetne benne.

- Tán szóba akarsz állani ezekkel az afrikaiakkal, kedves Sámuel?

- Mért ne, ha lehet; lesznek itt Kazéban értelmes és kevésbbé vad kereskedők is. Emlékszem

rá, hogy Burton és Speke nagyon dícsérték e város vendégszeretetét; tehát mi is tehetünk

velök egy próbát.

A Victoria alig észrevehetőleg közeledék a föld felé és a vásártértől nem messze egy magas fa

sudarára vetette ki horgonyát. E csudára az egész lakosság előbújt kunyhóiból, eleinte félén-

ken körültekintgetve. Néhány «Waganga» (varázsló vagy pap), kiket a fövegeikre rakott

kagylóhéjakról lehetett megismerni, bátran közeledett feléjök; ezek övükön kis fekete zsírba

áztatott töktömlőcskéket viseltek, azonfelül különféle a varázsláshoz szükséges eszközöket,

melyek éppen nem valami nagyon ragyogtak a tisztaságtól.

A tömeg nem sokára közelökbe férkőzött, nők és gyermekek vették őket körül, a dobosok

pergették a dobokat és minden kéz majd összecsapódva, majd ég felé nyujtva, nagy hado-

názást vitt véghez.

- Így szoktak ők imádkozni, - mondá Fergusson - ha nem csalódom, itt mi még nagy szerepet

fogunk játszani.

- Hát csak játsszunk uram!

- Téged például, derék Joe, alighanem Isten gyanánt fognak imádni.

- Hát uram én azt kiállom, a tömjén nekem nem kellemetlen.

Most a kuruzslók egy főembere egy myanga jelt adott és egyszerre elcsendesült minden.

Megszólította a lég utasait; de előttök ismeretlen nyelven.

Fergusson néhány arab szót kockáztatott meg s a myanga rögtön erre fordítá a beszédet.

A szónok hosszas és virágos szónoklattal üdvözlé az érkezőket, melyekből a doktor meg-

értette, hogy a léggömböt az égről leszállt holdnak nézik saját személyében, amely kedves

istennő íme megalázta magát, hogy három derék fiával meglátogassa e várost és ezáltal oly

tisztességben részesíté, amit neki nem fognak elfelejteni, míg a világ világ lesz.

Fergusson nagy komolyan azt felelte, hogy a hold minden ezer esztendőben egyszer meg-

látogatja a földet, hogy hű imádóinak szükségéről meggyőződjék s bajaikban segítségükre

legyen; felszólítá tehát őket, hogy ne szerénykedjenek, használják fel a kedvező alkalmat és

adják elő legsürgősebb kívánságaikat. Erre a kuruzsló előadta, hogy szultánjok, a «Mwani»

régóta súlyos beteg, az ég segélyeért esd és kéri a hold fiait, látogassák meg palotájában,

honnan betegsége miatt nem jöhet elő tiszteletökre.

Fergusson közlé kísérőivel a meghívást.

- És te csakugyan el akarsz menni ahhoz a néger fejedelemhez? - kérdé a vadász.

- Természetesen. Ezek az emberek, úgy látszik, nagyon jó véleménnyel vannak irántunk; egy

szellő sem mozdul, nincs mit féltenünk a Victoriát.

- De mit fogsz vele tenni?

- Légy nyugodt, kedves Dick, egy kis orvossággal majd kigázolok. - Aztán a tömeg felé

fordulva mondá:

58

- A holdnak megesett a szíve unyamvezibeli kedves gyermekei derék uralkodójának szomorú

állapotán és elküldött minket, hogy visszaadjuk drága egészségét. Készüljön tehát az elfoga-

dásra!

A kiabálások, éneklések és tetszésnyilatkozatok megkétszereződtek és az egész fekete

fejekből álló hangyaboly megindult.

- Most barátim, - mondá Fergusson angolul - mindent jól ki kell eszelni, hogy esetleg gyorsan

odább állhassunk. Dick a csónakban marad és a fűtő segélyével elegendő felszálló erőt tart

készen. A horgony jól meg van erősítve, itt nincs mitől tartani; Joe velem jöhet - de ott marad

a kötélhágcsó lábánál.

- Mit, hát te magad merészkedel ennek a négernek a barlangjába?

- Sámuel úr, hát nem akarja, hogy odáig elkisérjem? - kiáltá Joe.

- Nem, én magam megyek; ezek a jó emberek azt képzelik, hogy a Hold-istennő szállt alá az ő

látogatásukra, engem megőriz az ő babonájuk; azért ne tartsatok semmitől, hanem maradjon

kiki a maga helyén.

- Ahogy akarod! - felelé a vadász.

- Vigyázz a gáz feszültségére!

- Légy nyugodt.

A bennszülöttek zsivaja megkétszereződött és erélyesen kezdték sürgetni a mennyei segélyt.

- Lám, lám, - mondá Joe - nekem úgy tetszik, hogy az ő jó Holdjuk és annak fiaival szemben

kissé követelőleg lépnek fel.

A doktor, magához véve az orvosságot, leszállott a földre Joeval együtt. Ez tekintélyes és

méltóságteljesen, amint illik, leült a hágcsó mellett, arab módra keresztbe vetve lábait és a

tömeg egy része tiszteletteljesen távolságban vette körül.

Doktor Fergusson pedig a trombiták harsogása és vallásos fegyvertáncok közepette, lassan

haladt a «királyi tembé» felé, mely jó távolra volt a városon kívül; körülbelül három óra volt, a

nap fényesen ragyogott, mintha az ünnepélyességhez tehetsége szerint ő is meg akarta volna

tenni a magáét.

A doktor méltóságteljesen lépdelt, körülötte a wangangák, a kik visszatartották a népet.

Csakhamar hozzácsatlakozott a szultán természetes fia, egy fiatal, elég jó kinézésű fickó, aki

az ország szokásai szerint a törvényes örökösök kizárásával egyedüli örököse volt atyja

javainak; ez arcra borult a Hold fia előtt, aki kecses kézmozdulattal fölemelte őt.

Háromnegyed óra alatt a lelkesült körmenet árnyas utakon, a tropikus égalj dús növényzete

között megérkezett a szultán palotájához, egy négyszögű épülethez, melyet Ititengának

neveztek és amely egy domb lejtőjén feküdt. Egy veranda-féle alkotmány nyúlt ki a fedél-

zetéből faoszlopokra támaszkodva, melyek igényt tartottak arra, mintha meg volnának

faragva. Pirosló fazekak egész sora diszíté a falakat, melyeken kígyók és emberek képei vol-

tak kimázolva, az elsők természetesen nagyobb sikerrel, mint az utóbbiak. A lakás fedélzete

nem nyugodott közvetlen a falakon, hanem azok felett, úgy, hogy a levegő szabadon járhatta.

Ablaknak híre sem volt, ajtó is csak egy pici.

Fergussont a testőrök és kegyencek nagy kitüntetésekkel fogadták; szép szálas legények a

vanyamvéziek törzséből, jó formájú és szép magatartású emberek.

59

Számtalan elválasztott kis tekercsekbe font hajuk vállaikra hullott alá, arcuk fekete és kék

bevágásokkal a halántéktól a szájig zebraszerű csíkokkal volt díszítve. Csunyán széjjelhúzott

füleikbe fából és kopálmézgából készült nagy gyűrűk és lemezek voltak berakva; tarkára

festett ruhába voltak öltözködve; a katonák a «szagá»-val, íjjal és a kutyatej nedvébe mártott

végű nyilakkal, késekkel, a «szimé»-vel egy fürészfogú hosszú karddal és végre még kisebb

csákányokkal voltak fölfegyverezve.

A doktor belépett a palota belső termeibe. A szultán betegsége dacára a megérkezéskor

uralkodott zsivaj még egyre gyarapodott. Fergusson az ajtókilincsen nyúlfarkakat és zebra-

sörényeket vett észre, melyek talizmánnak voltak odafüggesztve. Ő Felsége feleségeinek

csoportja, az «upatu» dallamos hangjaival fogadta őt, mely egy cimbalom-féle volt egy

rézfazék fenekéből; azonfelül zúgott a «kilindo» egy odvas fából készült öt láb magas nagy

dob, melyet két virtuóz arca verejtékében döngetett ökleivel.

A nők legtöbbje igen csinos volt és hangos nevetgélés között szítták a dohányt és thangot nagy

fekete pipáikból; hosszú, csinosan kivarrt ruháikban elég jól festettek és csípőjük körül a

«kilt»-et viselték a lopótök rostjaiból.

Hatan közülök nem voltak éppen valami vígan és elkülönítve a többitől, kegyetlen halálra

voltak elkészülve. Ezeket, ha a szultán meghal, vele együtt élve temetik el, hogy a másvilágon

is legyen, aki őt szórakoztassa.

A doktor az egészet egy pillantással áttekintve, odalépett az uralkodó faágyához. Egy mintegy

negyven éves férfiú feküdt előtte, kinek egészségét mindenféle kicsapongások már teljesen

aláásták és akivel már nem volt mit kezdeni. Az ő betegsége, mely már évek óta tartott, nem

volt egyéb, mint örökös részegség. Ez a korhely uralkodó már majdnem egészen elveszté

eszméletét és a világ összes ammoniakja nem lett volna képes őt talpra állítani.

A kegyencek és nők térdet hajtva görnyedeztek ezen ünnepélyes látogatás alatt. Néhány csepp

maró erős szerrel sikerült a doktornak néhány pillanatra megélénkíteni e tönkretett testet; a

szultán mozdult egyet és ezt az órákon át mozdulatlanul heverő embernél kedvező jelnek

vették és a doktor tiszteletére egetverő örömkiáltással fogadták.

A doktor, kinek már elég volt a mulatságból, gyors kézmozdulattal elhárítva magától legszem-

telenebb tisztelőit, elhagyta a palotát és a Victoria felé irányzá lépteit. Esti hat óra volt.

Joe, távolléte alatt, csendesen várakozott a hágcsó lábánál; a tömeg a legnagyobb tisztelet-

tudással ácsorgott körülötte. Ő pedig, mint a hold igaz fia, engedte. Istenségnek elég kedélyes

kinézése volt, nem volt valami rátartó, sőt egész bizalmas lett különösen az afrikai fiatal

hölgyekkel, akik nem győztek rajta eleget bámulni; ő pedig a maga részéről tartotta őket

nyájas beszéddel.

- Csak imádjanak, kisasszonykáim, csak imádjanak, ha istennő fia vagyok is, azért jó ördög

vagyok én.

Hoztak neki ajándékokat, melyeket a «Mzimu»-ba, a fetiskalapba raktak. Állott pedig ez

árpakalászokból és «pombe»-ból. Joe megkóstolta ezen erős sörnemű italt, de a torka, bár

szokva volt a borhoz és pálinkához, nem akarta azt bevenni. Keservesen elfintorította az arcát,

környezete azonban ezt lekötelező mosolynak nézte.

Akkor a fiatal leányok összeálltak, belefogtak egy hosszadalmas nótába és elkezdtek körben

táncolni Joe körül.

- Ahá! hát táncolni is tudtok, - mondá - no megálljatok, ebben nem tesztek túl rajtam; majd

megmutatom én nektek, hogy táncolnak minálunk.

60

És elkezdett széles jókedvvel ugrándozni, hajlongott ide-oda, forgott, bokázott, kezével, lábá-

val, térdével mindenféle figurákat csinált, hozzá a legpajkosabb arcfintorgatást vitte véghez;

szóval a legcsodálatosabb fogalmat adta a népnek arról, hogyan táncolnak a holdban az

istenek.

Az afrikaiak, kiknek oly utánzó képességök van, mint a majmoknak, azonnal eltanulták tőle és

utána csinálták az ő mozdulatait és ugrándozásait, hol gangosan, hol rezgősen, nem kerülte el

figyelmöket egy kézmozdulat, nem hagytak ki egy figurát. Ebből aztán olyan cécó lett, zsivaj,

lárma, ide-oda ugrándozás, hogy azt leírni még megközelítőleg sem lehet.

A mulatság éppen javában folyt, mikor Joe meglátta jönni a doktort, aki a legnagyobb

sietséggel jött visszafelé az üvöltő zagyva tömeg közepette. A főemberek és varázslók nagyon

felháborodottaknak látszottak. Körülvették a doktort, közelébe tolakodtak és fenyegették őt.

Milyen változás? Vajjon mi történhetett? tán a szultán szerencsétlenségre a másvilágra

költözött isteni orvosa segedelmével?

Kennedy az ő őrhelyéről látta a veszedelmet, a nélkül, hogy okát tudta volna adni. A léggömb

a gáz kiterjesztése által erősen felduzzadva, feszíté a visszatartó kötelet és türelmetlenül

kívánkozott fölfelé.

A doktor megérkezett a hágcsó lábához. A babonás félelem eddig visszatartá a tömeget attól,

hogy a doktor személyét tettleg bántalmazza; gyorsan felkapaszkodott a hágcsón, Joe pedig

gyorsan utána.

- Egy percünk sincs veszteni való - mondá neki ura. - Ne bíbelődjél a horgonnyal, majd

elvágjuk a kötelet; gyere csak utánam.

- De hát mi baj? - kérdé Joe a csónakba szállva.

- Ugyan hát mi történt? - mondá Kennedy karabélyát kezébe kapva.

- Odanézzetek! - felelé a doktor, az égre mutatva.

- No’s? - kérdé a vadász.

- No hát, ott a hold!

És csakugyan, a hold fényesen, pirosan, mint egy tűzgolyó emelkedett fölfelé az azurkék

égbolton. Csakugyan a hold volt - és a Victoria.

E szerint tehát vagy két hold van, vagy az idegenek csak csalók, szemfényvesztők és ál-

istenek!

Így okoskodott a néptömeg. Ez okozta a változást.

Joe nem bírta megállani, hogy egy nagyot ne nevessen.

Kazé népe látva, hogy prédájok kisiklik kezeik közül, hosszas üvöltésben tört ki; a nyilak és

puskák célba vették a léggömböt.

De a varázslók egyike jelt adott. A fegyverek leereszkedtek; ő pedig mászott a fára, nyilván

azon szándékkal, hogy a horgonyt kiszabadítja és akkor lehúzzák a kötéllel a gömböt a földre.

Joe egy éles bárddal ugrott elő.

- Elvágjam?

- Várj! - felelé a doktor.

- De ez a néger?...

61

- Talán megmenthetjük még horgonyunkat és az kell nekünk. A kötelet elvágni még ráérünk!

A varázsló fent volt a fán és az ágakat letördelve csakhamar kiszabadítá a horgonyt. Ez a

léghajó által erősen rángatva, a varázsló lába közé került és a varázsló azon lovagolva emel-

kedett a léggömbbel együtt fel a levegőbe.

A tömeg, amint látta, hogy viszik a derék wangangát, bámulatában majd megmeredt.

- Hurráh! - kiáltá Joe, míg a Victoria feszerejétől sarkalva, gyorsan emelkedett fölfelé.

- Jól kapaszkodik, - mondá Kennedy - egy kis utazás nem is fog neki ártani.

- Nem lőnénk le ezt a négert, hogy szabaduljunk tőle? - kérdé Joe.

- Minek? - felelé a doktor - majd letesszük őt szépen a földre, és azt hiszem, ezen kalandja

után még több hitele lesz a nép előtt.

- Még Istent csinálnak belőle! - kiáltá Joe.

A Victoria mintegy ezer lábnyira fölemelkedett. A néger halálfélelmében erősen kapaszkodott

a horgony kötelébe. Elállt a hangja, szemei megmerevedtek. Félelme a bámulattal vegyült

össze. Enyhe nyugati szellő a léggömböt a városból kifelé hajtotta. Félóra mulva, a doktor

látva, hogy már jól túl van a városon és embertömegen, mérsékelte a fűtője melegét és köze-

ledett a föld felé. Mintegy húsz lábnyira a föld felett a néger gyorsan elszánta magát, leugrott,

talpra esett mint a macska és kezdett szaladni Kazé felé; míg a Victoria ezzel is könnyeb-

bedve, újra felszállt a levegőbe.

62

TIZENHATODIK FEJEZET.

Zivatar előjelei. - A Holdország. - Afrika jövője. - Az utolsó ítélet gépje. - Az ország látképe

naplementekor. - A növény- és állatvilág. - A zivatar. - A tűzzóna. - A csillagos ég.

- Így jár az ember - mondá Joe - ha a hold fiának adja ki és imádtatja magát az ő engedelme

nélkül. Ez a drabant csakugyan majd megjáratott bennünket. Talán rossz hírbe hozta őt a

doktor úr a medicinájával.

- Igaz, vágott közbe Kennedy - miféle ember ez a szultán?

- Egy vén félholt korhely, - felelé a doktor - kinek vesztét nem igen fogják érezni. A tanulság

csak az, hogy a földön minden nagyság mulandó és abban nem kell nagyon elbizakodni.

- Elég baj! - vélé Joe - imádtatni, Istent játszani, az tetszett nekem, az éppen nekem való lett

volna. De hát mit csináljunk? mikor a hold egyszer csak előbújik egészen nekivörösödve; úgy

látszik, nagyon mérges lehetett.

Ezen és más beszélgetések közben, mialatt Joe ily egészen új szempontokból vizsgálá az ég

csillagait, az ég észak felé nehéz, vészjósló és vihartól terhes fellegekbe kezdett burkolózni.

Egy elég erős szél alig háromszáz lábnyi magasban nagy erővel ragadta a Victoriát északnyu-

gatnak. A felhők felett gyönyörű azúrkék volt az égbolt, csak valami kellemetlen szorongás

volt érezhető.

Utazóink este nyolc órakor a keleti hosszúság 31° 40’ és a déli szélesség 4° 17’ alatt voltak, a

légáramlat a közelgő vihar által kergetve, harmincöt mérföldnyi sebességgel hajtotta őket.

Alattok gyorsan tűntek fel és el a változó talaj hullámzásai a Mfuto termékeny vidékén. A

látvány méltó volt a megcsodálásra és meg is csodálták.

- A Holdvidék kellő közepén vagyunk - szóla Fergusson - ezt a nevet, melyet még az ókorban

viselt, máig is megtartotta; valószínűleg azért, mert itt a holdat mindig imádták. Valóban

felséges egy vidék, szebb növényzetet alig lehetne valahol találni.

- Ha ez London közelében volna, az nem volna ugyan természetes, de azért nagyon szép

volna. Minek is ád az Isten az ily barbár országnak ilyen szép dolgokat?

- Hát ki tudja, - felelé a doktor, - nem ez lesz-e valaha a civilizáció középpontja. Ha Európa

földje már rég kimerült és nem bírja eltartani népeit, nem-e itt fognak letelepedni és hatalmas

birodalmakat alkotni a jövő népei?

- S te ezt lehetségesnek tartod? - vélé Kennedy.

- Miért ne? Kedves Dick. Nézd az események folyamát, vizsgáld a népvándorlások sorát és te

is ugyanezen következtetésre fogsz jutni. Ázsia az emberiség első dajkája volt, nemde? talán

négyezer éven át dolgozott, termékeny volt és csak mikor kövek kerültek a felszínre ott, hol

egykor Homér aranyvetései hullámzottak, hagyták el fiai kimerült, kiaszott emlőit. Akkor úgy-e

Európára vetették magokat, a fiatal és hatalmas talajra, mely már kétezer év óta táplálja őket;

de már annak is hanyatlóban van a termékenysége és napról-napra kevesebb az, amit szolgál-

tatni képes. A föld termékeit minden évben új meg új, azelőtt hallatlan betegségek érik: biztos

jele annak, hogy életereje már fogytán van és a teljes kimerülés már nem sokáig fog váratni

magára. Látjuk is, hogy lakosai évről-évre sűrűbben özönlenek Amerika még szűz földjére,

mint egy kimeríthetetlen, de még eddig ki nem merített forrás felé. Egykor e még most új

világ hasonlóan meg fog vénülni; szűz erdei az ipar fejszéi alatt hullnak el, földje a túlságos

63

termelés miatt kimerül; ahol most a föld erőltetés nélkül is két aratást ad évenként, eljön az

idő, mikor majd egyet is nehéz lesz tőle kierőszakolni. Akkor végül Afrika fogja az új nemze-

dékek előtt föltárni halomra gyűlt kincseit, melyeket századokon át rejtegetve tartott kebe-

lében. Az égalj, mely most az idegennek halálos, a váltógazdaság és csatornázás által meg fog

javulni; a szétszórt és szabálytalan lefolyású vizek egy mederbe gyüjtve hajózható csatornát

fognak képezni és e földrész, mely felett most lebegünk, amely valamennyinél termékenyebb,

gazdagabb, életképesebb, nagy birodalmak anyja lesz; még a gőznél és villanyosságnál is

nagyobbszerű fölfedezések fogják előbbrevinni a tudományt és azáltal az emberiséget.

- Hej uram, - szólt közbe Joe - be szeretném én mindezt megérni.

- No arra igen korán keltél, fiam!

- De másrészről, - mondá Kennedy - az a korszak, midőn az ipar már mindent a maga részére

kaparított, nagyon egyhangú is lesz. A sok feltalált géppel az emberek egymást fogják el-

emészteni. Én mindig azt képzelem, hogy akkor lesz az utolsó ítélet, amikor egy óriási, három

milliárd légnyomásra felhevített kazánnal széllyelrobbantják a földtekét.

- No, az amerikaiak, - tevé hozzá Joe - nem lesznek az utolsók azok között, akik az ily gép

előállításán fáradoznak.

- Valóban, - felelé a doktor - ott vannak a legnagyobb kazánmesterek. De ne kövessük tovább

az ily beszédek folyamát, inkább nézzük ezt a szép Holdországot, mikor most oly jó módunk

van benne.

A nap, mely legutolsó sugarait küldé a felhőkön át, a talajnak legkisebb egyenlőtlenségét is

aranyszéllel szegte be; az óriási fák, fanagyságú növények és a földön kúszó moha mind egy-

iránt részesült ezen fénykisugárzásban. A lankás, hullámos talaj imitt-amott kis kúpalakú

dombokkal váltakozott, hegy nem tűnt elő a láthatáron; mérhetetlen zöld kerítések, áthatlan

sövények, tüskés bozótok választák el a tisztásokat, melyeken számos falu terjeszkedett. Az

óriási euforbiák természetes védművekkel vették körül azokat, ráaggatózva a bokrok

korállalakú ágaira.

Nemsokára a Malagazari, a Tanganyika tavát tápláló folyók legnagyobbika csillant elő a buján

tenyésző réteket átkígyózó futtában; száz meg száz kis patak ömlött bele és hordta le a

völgyek mélyedéseiben meggyülemlő vizeket a nagy tóba.

Az erek és patakok egész hálózata látszott a madártávlatból, mely a tartomány egész nyugati

oldalát borítá.

A kövér legelőkön vastagbőrű otromba állatok heverésztek el-eltűnve, amint elmerültek a

fűben vagy a mocsár vizében; az erdők illatot árasztó virágbokroknak tűntek fel; de e bokrok-

ban oroszlán, tigris, leopárd, hiéna rejtőzött vagy hűsölt a nyári nap utolsó óráiban. Itt-ott egy

óriási elefánt csörtetett a fák között, mozgásba hozva koronáikat - és hallani lehetett az ágak

recsegését, melyeket útközben letördelt hatalmas agyaraival.

- Mily pompás vadászterület, - kiáltá lelkesülten Kennedy - egy golyó, találomra az erdő

mélyébe röpítve bizonyára egy vadat terítene le. Nem volna-e jó kissé megpróbálni?

- Nem, kedves Dick, előttünk van az éj, a fenyegető éj, és ma zivatar lesz. A zivatarok e

vidéken rettenetesek, mert itt a föld olyan, mint egy óriási megtöltött villamos telep.

- Igaza van uram! - mondá Joe - a hőség rekkenő, a szél egészen megállt, érzi az ember, hogy

készül valami.

64

- A légkör telve van villamossággal, - felelé a doktor - minden élő lény érzékeny az elemek

harcának ezen közelléte iránt, és én megvallom, még soha sem éreztem ezt ennyire.

- Nem volna talán jobb leszállani, ha így áll a dolog? - kérdé a vadász.

- Ellenkezőleg Dick, inkább felszállani szeretnék és csak attól tartok, hogy a légáramlatok

ezen kereszteződése eltérít utamból.

- Talán szándékod elhagyni az irányt, melyet a tengerparttól idáig követtünk?

- Igen, ha lehetséges volna, - felelé Fergusson - szeretnék mintegy hét-nyolc fokkal északnak

tartani, megpróbálnám azon szélességi fokok felé felhatolni, melyek alatt a Nílus forrásait

sejtik; lehet, hogy megtaláljuk Speke kapitány expedíciójának némi nyomait vagy tán talál-

kozunk Heuglin karavánjával. Ha számításom helyes, most a hosszúsági 32° 40’ alatt vagyunk

és én szeretnék egyenesen az egyenlítőn keresztül átvágni.

- Nézd csak, nézd, - szakítá félbe útitársát Kennedy - látod azokat a vízilovakat, amint

kibújnak a tavakból ezek a vérszomjas hústömegek; és azokat a krokodilokat, mily lármásan

kapkodnak levegő után?

- Azok fulladoznak - mondá Joe. - Ó mily pompás nekünk így utazni és innen lenézni azokat a

kártékony férgeket. Nézze csak Sámuel úr! de nézze már Kennedy úr! ezt a nagy csorda

állatot, hogyan sorakoznak egymás mellé. Lehet valami kétszáz! - és pedig farkas.

- Nem Joe, ezek vad kutyák, kemény faj, amely kiköt az oroszlánnal is. Ezekkel találkozni a

legborzasztóbb az utazóra nézve, egy pillanat alatt darabokra tépik.

- No, - mondá a víg fickó tréfásan, - bizony nem szeretnék szájkosarat rakosgatni rájok; de ha

már olyan a természetök, nem is lehet tőlök valami rossz néven venni.

A zivatar előérzetében lassan-lassan kifogyott a beszéd; úgy látszott, mintha a sűrű levegő

nem is volna a hang továbbítására alkalmas. A levegő mintha ki lett volna vattázva és elveszté

minden hangképességét, mint az a terem, mely szövettapétákkal van kibélelve. Az evező

sólyom, a pávadarú, a kék és piros harkályok, a csúfoló madár, a légyfogó madarak mind

elbújtak a nagy fák sudarai között. A természet, mintha egy új vízözönre készült volna.

Esti kilenc órakor a Victoria mozdulatlanul vesztegelt Mséné felett; ez több falunak egyesü-

lése, melyek a homályban alig voltak egymástól megkülönböztethetők. Néha-néha a zavaros

mocsár vizébe tévedt napsugár visszaverődése mellett lehetett látni szabályosan haladó

árkokat és a tekintet még kivehette a pálmák, tamarindák, sycomorok és óriási euphorbiák

csendes komor alakjait.

- Megfulladok - mondá a skót tele tüdővel szíván magába, amennyit csak lehetséges ebből a

levegőből. - Már úgyis megrekedtünk itten, nem szállunk-e le?

- De a zivatar! - mondá a doktor elég nyugtalanul.

- Ha attól tartasz, hogy a szélvész elragad, azt hiszem, mégsem marad egyéb hátra.

- A zivatar talán még nem tör ki az éjjel - mondá Joe - a felhők nagyon magasan járnak.

- Épen azért nem akarok fölibök kerülni. Nagyon magasra kellene emelkednünk, elvesztenők

a földet szemünk elől és egész éjjel nem tudnók, haladunk-e vagy nem és merre felé?

- Határozd el magadat, kedves Sámuel, a dolog sürgős.

- Bosszantó, hogy a szél elállott, - vevé fel a szót Joe, - elvihetett volna bennünket messze a

zivatar színhelyétől.

65

- Bizony sajnos barátaim, mert a felhők veszedelmet hoznak számunkra, azonban ellentétes

légáramok vannak, melyek bennünket forgatagukba ragadhatnak és villámok rejlenek, melyek

gömbünket felgyujthatják. Másrészről meg a szélvész vághat a földhöz, ha egy fa tetején

horgonyt vetünk.

- Hát mitévők legyünk?

- Fenn kell tartani a Victoriát közepes magasságban a föld és ég rejtette veszélyek között.

Vizünk van elég a fűtő számára és kétszáz font megterheléshez sem nyultunk még. Szükség

esetén majd hasznát vesszük.

- Együtt virrasztunk majd veled együtt! - mondá a vadász.

- Nem, barátom, rakjatok el mindent a helyére és feküdjetek le, ha szükséges lesz, majd

felköltlek.

- Hát ön nem pihenne le szintén, uram, hiszen még veszély nem fenyeget?

- Nem, köszönöm fiam, inkább ébren maradok. Most veszteg állunk és ha a körülmények nem

változnak, holnap reggel is itt fogunk állani, ahol most.

- Jó éjt doktor úr!

- Jó éjszakát, ha lehetséges lesz.

Kennedy és Joe elnyújtózkodtak takaróik alatt, a doktor maga maradt ébren a végtelenségben.

E közben a felhőréteg lassankint alább ereszkedett és mély homály állott be. A gömb körül

fekete boltozat alakult, mintha meg akarná azt fojtani. Egyszerre erős villám hasította

keresztül a homályt; ez még el se sötétült és már hatalmas mennydörgés rázta meg a levegőt.

- Vigyázz! - kiáltá Fergusson.

A két alvó a nagy dörejre felriadva talpra ugrott és a doktor rendelkezésére állott.

- Leszállunk? - kérdé Kennedy.

- Nem, a gömb ki nem bírná. Emelkedjünk felfelé, mielőtt e felhőzet vizzé válik és a szél

megindul.

És erős működésbe hozta fűtőkészülékét.

A trópusok zivatarai oly gyorsasággal fejlődnek, hogy ahhoz csak erősségük hasonlítható.

Ismét egy villám cikázott az éjjen át és nyomban utána húsz másik. Az ég csíkos lett a sok

villámszikrától, melyek a nagy esőcseppek között szinte sercegtek.

- Elkéstünk, - mondá a doktor - és a mi gyulékony gázzal telt gömbünknek most a tűzzónán

kell áthatolni.

- A földre, a földre! - kezdé újból Kennedy.

- Ott éppen úgy érhet villámcsapás és léggömbünk a fák ágain csakhamar össze volna

szakadva.

- Tehát emelkedünk, Sámuel úr.

- Igen, csak sebesen, még sebesebben!

Afrika ezen vidékein az egyenlítői zivatarok alatt nem ritkaság, hogy egy perc alatt húsz-

harminc villámcsapás esik; az ég a szó szoros értelmében lángban áll és a dörgés szünet nélkül

egymásba folyik.

66

A szélvész ezen tüzes légkörben valóban rémítő erővel tört ki, vadul forgatta a tüzes felhőket,

mint valami nagy szellőztetőt, mely ezt a nagy tüzet ismét újra meg újra éleszti.

Doktor Fergusson fütőjét teljes erejében működteté, a gömb terjeszkedett és szállt fölfelé.

Kennedy a csónak közepén térdei közé szorítva tartá a sátor függönyeit. A léggömb kezdett

forogni maga körül, az utazók nem bírtak a szédülésnek ellentállani és csak nagy bajjal bírtak

a csónakba kapaszkodva tartózkodni, hogy ki ne repüljenek. A léggömb borítékán a lég-

nyomástól mélyedések támadtak, ezekbe belekapaszkodott a szél és az erős selyemnek volt

mit kiállani. Zsivajgó moraj után jégeső hullott alá és dübörgött a léggömb felületén. Ez

azonban egyre emelkedett, a villámok tüzes érintőket rajzoltak a gömb felületére, mindenfelől

tűztenger vette körül.

- Segítsen az Isten, - mondá Fergusson - az ő kezében vagyunk, csak ő segíthet rajtunk.

Legyünk készen minden eshetőségre, ha meggyuladnánk is. Esésünk csak lassan mehet végbe.

A doktor szavát társai alig hallották meg, de a villámok fényénél láthatták nyugodt arc-

kifejezését; ő figyelemmel kísérte a fénytüneményeket, melyek a léggömböt mint Szent Elmus

tüze lidércként táncolták körül.

A gömb folyton forgott maga körül, de azért haladt fölfelé; körülbelül egy negyedóra mulva

túl voltak a zivataros felhőkön, a villamos kiegyenlítődések alattuk mentek végbe, mintha

valami tűzijáték kereke forgott volna a csónak alatt.

Ez egyike volt a legszebb látványoknak, amelyekben az Isten részt adhat az embernek. Lent a

tomboló zivatar. Fent a csendes szép csillagos ég mozdulatlanul, és a hold, mely szelíd

sugarait árasztja a lent vadul kavargó felhőkre.

Doktor Fergusson megnézte a barométert, az tizenkétezer lábat jelzett. Este tizenegy óra volt.

- Hála Istennek, túl vagyunk a veszélyen - mondá, - csak ezen magasságban kell magunkat

tartanunk.

- Ez valami rettenetes volt! - kiáltá Kennedy.

- Igaz, - felelé Joe, - de hát így változatos az utazás és én cseppet se bánom, hogy néztem már

egyszer zivatart felülről is. Pompás egy látnivaló!

67

TIZENHETEDIK FEJEZET.

A Hold-hegyek. - Zöld óceán. - Kivetik a horgonyt. - Az elefánt mint vontató. - A vígan égő

tűz. - A vastagbőrű halála. - Sütőkemence a szabadban. - Ebéd a zöldben. - Egy éj a földön.

Másnap reggel hat óra tájban tisztán kelt fel a nap, a felhők eloszlottak, kellemes szellő frissíté

fel a hajnal hasadását.

A föld az utazók szemei előtt úgy tűnt fel, mintha be volna illatosítva. A léggömb maga körül

forogva a légáramok közepette, alig tért el útjából; a doktor mérséklé a gáz kiterjedését és

lejebb ereszkedett, hogy északibb irányt választhasson. Próbálgatásai sokáig sikertelenek

maradtak, a szél nyugat felé hajtotta, egész addig, hol a híres Holdhegyek tűntek elő, melyek

félkörben húzódnak a Tanganyika tó végpontja körül; azoknak kevéssé tagolt láncolata

kékesen rajzolódott le a láthatáron, mintha valami mesterséges erődítmény volna, mely áthág-

hatlan gátat vet a felfedező utazóknak Közép-Afrikában; - néhány magában álló csúcson örök

hó fehérlett.

- Itt még egy ki nem kutatott országban vagyunk, - mondá a doktor - Burton kapitány nagyon

messzire előhatolt nyugat felé, de e nevezetes hegyeket még el nem érhette, úgy hogy tagadta

is azok létezését; míg az ő kísérője, Speke, tökéletesen meg volt győződve az ellenkezőről.

Burton azt állítja, hogy azok csak kísérője képzeletében léteznek; mi, barátaim, abban, hogy

léteznek, most már nem kételkedhetünk.

- És átkelünk-e rajtok? - kérdé Kennedy.

- Nem, ha az Isten is úgy akarja: remélem, akadunk kedvező szélre, mely bennünket az

egyenlítő felé visz; sőt ha szükséges, várakozunk is és horgonyt vetünk, mint bármely más

hajó, ha ellenkező szél akad útjába.

Amit a doktor előre látott, az csakhamar teljesedésbe is ment. Miután a légáramlatokat külön-

böző magasságban kipróbálta, a Victoria közepes sebességgel haladt északkelet felé.

- Jó irányban vagyunk, - mondá - megnézvén iránytűjét és alig kétszáz lábnyira a föld felett; -

mind szerencsés körülmény ezen új vidékek felkutatására. Speke kapitány, a ki Ukerewe tava

fölfedezésére indult, inkább keletnek tartott egyenes irányban Kazén keresztül.

- Sokáig haladunk ezen irányban? - kérdé Kennedy.

- Talán igen; célunk egy kitérőt tenni a Nílus-forráshoz és még több, mint hatszáz mérföld van

hátra, hogy odáig érjünk, ameddig az északról indult utazók eljutottak.

- És nem szállunk le a földre már egyszer, - kérdé Joe - hogy a lábunkat kijárassuk.

- De igen, sőt élelmiszereinkkel is gazdálkodni kell és majd te kedves Dick barátom, útközben

el fogsz látni bennünket friss hússal.

- Mihelyt csak kívánod, Sámuel barátom.

- De még a vízkészletünket is ki kell egészíteni és megújítani, ki tudja nem hajt-e bennünket a

szél vízszegény vidékekre. E tekintetben nem lehetünk eléggé elővigyázók.

A Victoria délben a hosszúság 29° 15’ és a szélesség 3° 15’ felett lebegett. Áthaladt Uyofu

falu felett, mely Unyamvézi legészakibb határa az Ukerewe tó mellett, melyet még nem

lehetett kivenni.

68

Az egyenlítő körül lakó népségek kissé civilizáltabbaknak látszanak és abszolút uralkodók

alatt élnek, kiknek zsarnoksága nem ismer határt. Karaghwa tartomány a legtöbb ily nép-

törzset egyesíti magában.

A három utazó elhatározta, hogy a legelső kedvező alkalommal leszállanak a földre. Hosszabb

pihenőt akartak tartani és a Victoriát alapos vizsgálat, esetleg tatarozás alá venni; a fűtő

melegét mérsékelték és a kivetett horgonyok csakhamar mérhetetlen rétségek magas füvezetét

seperték, mely bizonyos magasságból szép gyepszőnyegnek látszott, de valójában hét nyolc

láb magas fű volt.

A Victoria mintegy óriási lepke repült tova a rét virágai felett, a nélkül, hogy a rétség füvét

megdöntené. Semmi kiváló tárgy nem látszott a rétségben, olyan volt az, mint valami zöld

tenger a legkisebb emelkedés nélkül.

- Így jó sokáig vándorolhatunk, - mondá Kennedy - nem látok sehol egy fát, melybe bele-

kapaszkodhatnánk; úgy látszik a vadászatból sem lesz semmi.

- Csak várjál kedves Dick, az ilyen fűben, mely magasabb náladnál, amúgy sem vadászhatnál,

majd csak akadunk valami alkalmasabb helyre is.

Valójában gyönyörű utazás volt, valóságos csónakázás ezen a zöld virágos tengeren, mely a

szellő fuvalmára szelíden hullámzott. A csónak valóban megfelelt nevének, mintha a hullá-

mokat szeldelte volna. Ha a fűből néha-néha tarka madarak serege örvendő vijjogással fel nem

repül, a csalódás teljes leendett; a horgonyok bemélyedtek a virágos fűbe és barázdákat vontak

bennök, melyek éppen úgy, mint a vízben, újra bezárultak utánok.

Egyszerre a léggömb erősen megrándult, bizonyosan a horgony beleakadt a nagy fűben rejtőző

valami sziklába.

- Megfogóztunk! - mondá Joe.

- Jó, hát vesd ki a kötélhágcsót, - felelé a vadász.

De még ki se mondá e szavakat, midőn erős ordítás reszketteté meg a levegőt, megszakítva a

három utazó felkiáltásait, melyekben kitörtek.

- Hát ez micsoda?

- Különös ordítás!

- Nini, hiszen megyünk!

- A horgony elszabadult.

- Dehogy szabadult - mondja Joe, aki meghúzta a kötelet.

- Hát akkor a szikla halad.

Különös hullámzás támadt a fűben és a zöld hullámokból csakhamar egy hosszúkás, vastag,

szürke nagy óriás alak bujt elő.

- Egy nagy kígyó - mondá Joe.

- Kígyó? - kiáltá Kennedy puskát ragadva.

- Dehogy, - mondá a doktor - egy elefánt ormánya!

- Egy elefánt! Sámuel...

És Kennedy lövésre emelte fegyverét.

- Várj csak, várj, Dick.

69

- Szó sincs róla. Az állat vontat bennünket.

- És pedig jó irányban, Joe, jó irányban.

Az elefánt vágtatva törtetett előre, csakhamar kiért egy tisztásra, ahol egész alakjában meg

lehetett látni.

Óriási termetéről a doktor egy hímet ismert fel benne a legnagyobb fajtából; két nagy fehérlő

agyara csodálatos görbületben lehetett hét vagy nyolc láb; a horgony lapátjai erősen közéjök

voltak ékelve.

Az állat hiába iparkodott ormányával elszabadítani magát a kötélről, mely a csónakhoz volt

erősítve.

- Gyű te ne! - kiáltá örvendezve Joe, tehetsége szerint biztatva a különös igavonót. - Ime, az

utazásnak egy új módja, nem is lóval, de mindjárt elefánttal.

- De hát hová visz majd bennünket?! - kiáltá Kennedy, a puskával hadonázva, mely már égett

a kezében.

- Hát a hová menni akarunk, kedves Dick! csak egy kis türelem.

- «Wig a more!» - mondják Skóciában - «wig a more!» gyű te fakó! hajrá! hajrá! - kiabált

ujjongva Joe.

Az állat gyors vágtatásnak eredt, ormányát kanyargatva hol jobbra, hol balra, és a mint egyet-

egyet ugrott, becsületesen megráncigálta a csónakot.

A doktor a fejszét kezében tartva, kész volt elvágni a kötelet, mihelyt arra szükség lesz.

- De nem szabad elhagynunk horgonyunkat, - úgymond - csak a végső szükségben.

Ez az elefánttal való utazás mintegy másfél órát tartott, az állat nem is látszott fáradtnak; ezek

az óriási vastagbőrűek nagy utakat bírnak begyalogolni és egy napról a másikra nagy távol-

ságra eső helyeken lehet őket viszontlátni, akár csak a cethalakat, melyekhez úgy terjedelmök,

mint gyorsaságukra nézve annyira hasonlók.

- Valóban - mondá Joe - mi egy cethalat szigonyoztunk meg és most úgy jártunk, mint a

cethalászok a halászaton.

A talaj minőségének változása azonban kényszeríté a doktort, hogy magának másféle vontatót

válasszon.

Egy sűrű kammaldorerdő mutatkozott a rétség északi szélén mintegy három mérföld távol-

ságban, ennélfogva szükségessé vált a gömböt vontatójától elválasztani.

Kennedy tehát megbizatott, hogy állítsa meg az elefántot futásában; fel is emelte karabélyát,

de állása nem volt kedvező, hogy az állatot sikeresen eltalálhassa; az első golyó, mely a

koponyát találta, ellapult és az állat még észre sem látszott azt venni, csupán a lövés dörejére

még gyorsabban szedte lábait. Gyorsasága felért egy vágtató lóéval.

- Az ördögbe is! - mondá Kennedy.

- Ugyan kemény feje van - válaszolá Joe.

- Megpróbáljuk néhány hegyes golyót küldeni ágyékába, - folytatá Kennedy, gondosan töltvén

meg karabélyát és tüzelt.

Az elefánt rettenetesen elbődült s még sebesebben rohant.

70

- Látom már, - mondá Joe puskát ragadva - hogy segítségére kell jönnöm, Dick úr, mert így

soha nem lesz vége.

És csakhamar két golyó furódott az állat oldalába.

Az elefánt megállott, fölemelte ormányát és újra futásnak eredt, neki az erdőnek; megrázta

óriási fejét és a vér patakokban kezdett ömleni sebeiből.

- Folytassuk a tüzelést, Dick úr.

- És pedig jó gyorstüzet, mert már alig vagyunk húsz ölnyire az erdőtől.

Tíz lövés dördült el egymás után. Az elefánt nagyot ugrott, a csónak és gömb megrendült bele,

azt hitték, hogy összeszakad minden; a lökés következtében a doktornak kiesett a fejsze a

kezéből és a földre hullott.

A helyzet kritikus kezdett lenni, az erős horgonykötelet nem lehetett kicsomózni, sem az

utazók késeivel keresztülvágni, a gömb nagy sebességgel közeledett az erdő felé, midőn az

állat, amint fejét fölemelte, a szemébe kapott egy golyót. Megállt és megtántorodott, térdei

megbicsaklottak és most jól állott a vadásznak lövésre.

- Egy golyó a szívébe - mondá ez, még egyszer sütve el puskáját.

Az elefánt halálküzdelmében nagy fájdalmas ordítást hallatott, egy pillanatra még talpra állt,

ormányát körben forgatva a levegőben. Akkor teste egész súlyával egyik agyarára dűlt, mely

ketté törött és vége volt.

- Eltört az agyara, - mondá Kennedy, - oly elefántcsont, melyért Londonban megadnának száz

font sterlinget és háromszáz guineát!

- Ugyan? - vélé Joe és a horgonykötélen a földre ereszkedett.

- Mit sajnálod, kedves Dick - felelé doktor Fergusson. - Hát elefántcsontkalmárok vagyunk

mi? Azért jöttünk mi ide, hogy kincseket szerezzünk?

Joe megnézte a horgonyt, erősen rá volt az akadva az épen maradt agyarra. Sámuel és Dick a

földre ugrottak, míg a lelohadt léggömb ide-oda himbálódzott az elejtett állat hullája felett.

- Pompás egy állat! - kiáltá Kennedy. - Mekkora! soha sem láttam Indiában ily nagyra nőtt

állatot.

- Azon nincs mit csodálkozni, Közép-Afrika elefántjai a legszebbek. Anderson, Cumming és

azokhoz hasonló vadászok annyira rájok vadásztak a Fokföldön, hogy azok kivándoroltak az

egyenlítő felé, hol őket gyakran nagy csoportokban találják.

- Különben azt hiszem, - kezdé Joe, - hogy már csak kóstolunk belőle. Én vállalkozom rá,

hogy jó pecsenyét készítek az uraknak ebből a kicsikéből. Kennedy úr néhány órára elmehet

vadászni, Sámuel úr addig szemle alá veheti a Victoriát, én pedig majd ellátom a konyhát.

- Helyes beszéd! - felelé a doktor, - tégy amint tetszik.

- Ami engemet illet, én azt a pár órát, melyet Joe nekem szánt, jól szándékozom kihasználni.

- Csak menj barátom, de légy óvatos, ne távozzál nagyon messzire - inté a doktor.

- Légy nyugodt!

És Dick fegyverével eltűnt az erdő sűrűjében.

Akkor Joe látott munkához. Mindenekelőtt vájt egy két láb mély gödröt a földbe, melyet

száraz galyakkal töltött ki. Erre rakott még egy-két láb magas máglyát és alágyujtott.

71

Akkor visszatért az elefánthoz, mely alig tíz ölnyire esett el az erdő szélétől, ügyesen lekanya-

rította az ormányt, mely gyökerénél csaknem két láb vastag volt, kivágta ebből a leggyengébb

részt és hozzávette még az állat szivacspuha mancsai egyikét. Ezek köztudomás szerint az

elefánt legfinomabb részei, mint az amerikai bölénynek a púpja, a medvének a talpa, a vad-

disznónak a feje.

Midőn a máglya a földben és föld felett elégett, a hamuval és parázzsal telt gödör felette forró-

ra volt kiégve; az elefánthúsdarabok fűszeres illatú levelekbe göngyölve, ezen hevenyészett

sütőkemence fenekére rakatta a parázs és hamu alá; akkor Joe a tetejébe még egy máglyát

rakott és amint ez is elégett, éppen elég puha lett a pecsenye is.

Joe kihúzta a sültet a kályhából és zöld leveleken tálalva fel az illatos pecsenyét, lakomát

rendezett egy gyönyörű gyepes tisztáson; a pecsenyéhez adott kétszersültet, ezt követte a

konyak és kávé; egy közelben csergedező patak szolgáltatta a jó ivóvizet.

Az így rendezett lakoma kellemes képet nyujtott és Joe a nélkül, hogy arra kevély lett volna,

úgy vélé, hogy azt elfogyasztani sem volt éppen valami kellemetlen.

- Utazgatni fáradtság és veszély nélkül - beszélgetett magában. - Enni-inni annak idején és

folyton egy függő hintában himbálózni! mit kívánhat az ember ennél többet? És ez a jó

Kennedy még nem is akart velünk jönni!

A doktor azonban alapos megvizsgálás alá vette a léghajót; a kiállott viszontagságok nem

rongálták azt meg, a selyemszövet és guttapercha csodálatosan kibírták. A jelenlegi talaj-

emelkedést és a gömb felszálló képességét egymással összevetve, megelégedésére úgy találta,

hogy a hidrogén is még megvan a régi mennyiségben; boríték pedig teljesen áthatlan, mint

azelőtt.

Zanzibárt még csak mintegy öt napja, hogy elhagyták, a pemmikánhoz még hozzá se nyúltak,

kétszersült és konzervált hús elegendő volt még egy jókora útra - tehát csak a vízkészletet

kellett megújítani.

Úgy a vezetékcsövek, mint a karikába rakott cső szintén jó karban látszottak lenni, kaucsuk-

izületeik lehetővé tették, hogy a léghajó minden ingadozásainak sérülés nélkül engedhessenek.

Befejezve a szemlét, a doktor jegyzeteinek rendezéséhez fogott, készített egy nagyon sikerült

rajzot a környező vidékről a beláthatlan messze terjedő mezőséggel, a kammaldorerdővel és

az óriási elefánt hullája felett himbálózó léggömbbel együtt.

Mintegy két óra mulva visszatért Kennedy is egy csomó kövér túzokkal és egy oryx

combjával, mely utóbbi állat a zergebakhoz hasonló és az antilopok leggyorsabb fajtájához

tartozik. Joe vállalta magára az élelmiszerek e szaporodásának elkészítését.

- Az asztal terítve van - kiáltá Joe a legkínálatosabb hangján.

És a három utazónak csak a zöld gyepre kellett telepednie; az elefántmancsok és ormányok a

legpompásabban ízlettek; ittak, mint mindig Anglia jóvoltára és a legfinomabb havanna-

szivarok füstje bodorodott felfelé először ezen a gyönyörű vidéken.

Kennedy, evett, ivott és beszélt négy helyett, egészen meg volt ittasodva; egész komolyan

indítványozta barátjának, a doktornak, hogy telepedjenek le ebben az erdőben, építsenek

lombokból kunyhót és alapítsák meg itten az afrikai Robinsonok dinasztiáját.

Az indítványnak különben nem lett eredménye, ámbár Joe feltette magában, hogy akkor ő lesz

majd a Péntek.

72

A mezőség oly csendes és elhagyatottnak látszott, hogy a doktor elhatározta, hogy az éjet a

földön tölti. Joe köröskörül tüzeket rakott a vadállatok visszariasztására. Sakálok, hiénák,

jaguárok az elefántpecsenye szagára a közelben csatangoltak. Kennedy nem egyszer volt

kénytelen fegyverét elővenni a szemtelenebb látogatók ellen; de máskülönben az éj minden

baj nélkül mult el, csendesen.

73

TIZENNYOLCADIK FEJEZET.

Karaghwa. - Az Ukeréwe tava. - Egy éj a szigeten. - Az egyenlítő. - Átkelés a tavon. -

A vízesések. - Az ország képe. - A Nílus forrásai. - Benga szigete. - Andrea Debono

kezeírása. - Az angol címeres lobogó.

Másnap hajnalban már öt óra tájban elkezdték a készülődést az indulásra. Joe a fejszével,

melyet szerencsére ismét megtalált, kifeszítette az állkapocs kemény csontházából az elefánt

agyarát. A Victoria elszabadulva vitte utazóinkat óránként tizennyolc mérföld sebességgel

északkelet felé.

A doktor a megelőző este a csillagok állásából pontosan megállapította, hol vannak. Az

egyenlítőtől délre a szélesség 2° 40’ alatt mintegy száznyolcvan mérföldnyire voltak. Elhalad-

tak sok falu felett a nélkül, hogy a megjelenésük által támasztott lármára ügyet vetettek volna;

a doktor a tájak alakulásáról vázlatos rajzokat készített. Átkeltek a Rubemhe lejtőjén, melyek

majdnem oly meredekek voltak, mint Usagara csúcsai, végre Tenga körül a Karaghwa hegy-

lánc első kiágazásához értek, melyek a doktor véleménye szerint okvetlen összeköttetésben

állanak a Holdhegyekkel. A régi monda ezeket tartja a Nílus bölcsőjének, és igaza van,

amennyiben ezek ölében pihen az Ukeréwe-tó, e roppant víztartó, mely a föld e derekának

vizeit nagy környékről gyüjti magába, hogy a nagy folyamot ellássa vizével.

Kafuro az ottani kereskedők nagy telepe felett tartottak, midőn az annyit keresett nagy tó a

láthatáron végre szemeikbe ötlött; melyet előttök még csak Speke kapitány látott 1858

augusztus harmadikán.

Fergusson Sámuel mélyen meg volt hatva, fölfedezési utazásainak főpontjait már csak nem

mind elérte és a távcsővel kezében a vidék egyetlen zuga sem kerülte ki figyelmét.

Alattuk egy egészen puszta vidék alig néhány mívelés alatt álló földcsíkkal, a talaj kúpalakú

domborodásokkal megszaggatva, melyek a tó felé alacsonyodtak; a rizsföldek után árpaföldek

következtek; ott terem az útilapú, melyből a bennszülöttek bort készítenek és a «mvani» nevű

vad növény, mely kávé gyanánt szerepel. Mintegy ötven kerek kunyhó virágos szalmafödéllel

képezi Karaghwa fővárosát.

Egészen jól ki lehetett venni egy elég csinos barnabőrű emberfaj bámuló alakjait. Rengeteg

nagyhasú asszonyok vonszolták magokat nagynehezen az ültetvények között és a doktor nagy

bámulatba ejtette kísérőit, midőn megmagyarázta nekik, hogy e nagy becsben tartott hasasság

az aludtejjel való itt általában szokásos mértéktelen táplálkozás eredménye.

Délben a Victoria már a déli szélesség 1° 45’ alatt állott, egy óra mulva a szél a tó fölébe

hajtotta.

Speke kapitány ezen tavat Victoria Nyanzának nevezte el (Nyanza tavat jelent); melynek

szélessége e tájon mintegy kilencven mérföld lehetett. Déli végén Speke egy szigetcsoportot

talált, melyet Bengáli szigettengernek nevezett el; kutatásait egész Muanzáig, a keleti partig

kiterjeszté, ahol a szultán barátságosan fogadta. Befejezte a tó ezen részének háromszögelését,

de nem bírt magának bárkát szerezni, mellyel az Ukeréwe tavának nagy szigetére átkelhetett

és azt meglátogathatta volna. Csak annyit hallott, hogy az a sziget nagyon népes, három

szultán fennhatósága alatt áll és apály idején csak félszigetet képez.

A Victoria a doktor nagy sajnálatára északnak kerülte meg a tavat, holott ez inkább annak déli

alakulásait szerette volna meghatározni. A tövises bozóttal és összekúszált bokrokkal benőtt

74

partok csaknem eltüntek a világosbarna moszkitók myriádjai alatt. Ez a vidék lakhatatlan és

lakatlan is, csupán a vízilovak csordáit lehetett látni, amint a sásban henteregtek vagy bele-

bujtak a tó fehérlő iszapos vizébe.

A tó felülről nézve oly messzire ellátszik, hogy csaknem tengernek volna mondható; a két part

között akkora a távolság, hogy közlekedés nem egy könnyen jöhet létre; azonfelül a viharok itt

nagyon gyakoriak és erősek, a szélvészek iszonyúan dühöngenek ezen magasan és szabadon

álló tó medencéjében.

A doktor alig bírta a léghajót kormányozni, attól tartott, hogy a szél kelet felé ragadja, de egy

légáramlat szerencsére mégis egyenest észak felé vitte és a Victoria esti hat óra tájban egy kis

elhagyott szigeten szállott le a szélesség 0° 30’ és a hosszúság 32° 52’ alatt a parttól mintegy

húsz mérföldnyire.

Utazóink egy fába beleakaszthatták magukat és a szél este felé csillapodván, csendesen lebeg-

tek horgonyuk felett. Hogy a földre leszálljanak, arra gondolni sem lehetett; itt is, úgy mint a

Nyanza-tó partján, a moszkitók sűrű felhő gyanánt fedték be a földet, Joe is szúrásokkal

elborítva jött vissza a fáról, de azért nem bosszankodott, természetesnek találván ezen eljárást

a moszkitók részéről.

A doktor azonban, aki kevésbé volt optimista, oly hosszúra bocsátotta a horgonykötelet, amint

csak lehetett, hogy meneküljön ezen tolakodó rovaroktól, melyek őket nyugtalanító züm-

mögéssel röpködték körül.

Ő a tó magasságát a tenger színe fölött éppen úgy, mint Speke kapitány háromezer hétszáz

ötven lábban állapította meg.

- Itt tehát egy szigeten vagyunk, - mondá Joe vakarózva, hogy a körme majd leszakadt.

- Kár is volt ezt meg nem kerülni, - felelé a vadász - mert eltekintve ezen kedves bogárkáktól,

itt élő lénynek semmi nyoma.

- De a szigetek, melyekkel a tó be van hintve, - jegyzé meg doktor Fergusson - víz alá merült

dombok csúcsai; örülhetünk, hogy itt találhatunk menedéket, mert a partokat vad törzsek

lakják. Aludjunk tehát, ha az ég csendes éjszakával ajándékoz meg.

- Hát te nem fekszel le, Sámuel?

- Nem lennék képes szememet behúnyni. Gondolataim elüznék az álmot. Holnap, barátim, ha

a szél kedvez, egyenest északnak utazunk és lehet, hogy felfedezzük a Nílus forrásait, melye-

ket már oly régóta hiába keresnek. Oly közel a nagy folyó forrásaihoz - én nem tudok aludni.

Kennedy és Joe, kiket nem izgatott fel annyira a tudományos elragadtatás, csakhamar csen-

desen szunnyadtak a doktor őrizete alatt.

Szerdán, ápril 23-án, a Victoria négy órakor reggel már útrakészen állott a borongós ég alatt,

az éj csak lassan virradt a tó vize felett, melyet sűrű köd borított; de egy erős szélroham csak-

hamar széjjel kergette a nyomasztó levegőt. A Victoria néhány percig ingadozott, hol ide, hol

oda, végre azonban elindult egyenesen észak felé.

Fergusson doktor tapsolt örömében.

- Jó úton vagyunk - mondá. - Ma vagy soha meglátjuk a Nílus-forrásait; itt megyünk át az

egyenlítőn és a mi féltekénken leszünk.

- Ohó, uram, - mondá Joe, - hát csakugyan itt megy át az egyenlítő?

- Itt bizony, fiam!

75

- Akkor már bocsánat uram, de csak mégis meg kellene egy kicsit szentelni.

- Legyen, - felelé a doktor nevetve - egy üveg grog nem a világ; de te csakugyan olyan hasznát

veszed a geografiának, ami nem is éppen rossz.

Így tartották meg ünnepélyesen a Victorián az átkelést az egyenlítőn keresztül.

Gyorsan repültek előre; nyugatról alacsony és lejtős partok vonultak el, túl rajtok emelkedtek

Uganda és Usoga fennsíkjai. A szél sebessége rendkívül emelkedett, közel harminc mérföldet

haladtak óránként.

A fenekestől felkavart Nyanza vizei tajtékzottak, mint akár a tenger hullámai. Némely kavargó

örvény után ítélve, mely még akkor is sokáig gyűrűzött, mikor a szél elállott, a doktor arról

győződött meg, hogy a tónak hellyel-közzel nagyon mélynek kell lenni. Alig láttak meg egy-

két hitvány bárkát a gyors átkelés alatt.

- E tó, a mint magas fekvéséből látni lehet, - mondá a doktor - Afrika keleti része folyóinak

természetes nagy víztartója; az ég megtéríti nekik esőben, amit elvesz tőlük a hosszú úton való

kipárolgásban. Most már bizonyosnak látszik előttem, hogy a Nílus e tóból ered.

- Majd meglátjuk - viszonzá Kennedy.

Kilenc óra felé a keleti parthoz közeledtek, mely elhagyatottnak és erősnek látszott. A szél

kissé keletnek fordult és láthatóvá lett a tó másik partja, mely akképpen kanyarodott, hogy a

szélesség 2° 40’ felé igen tompa szög alatt ért véget. Magas, sziklás hegyek tüntek fel a

Nyanza ezen oldalán, melyeknek szakadékai közül egy-egy tajtékzó patak tört utat magának.

Mialatt doktor Fergusson hajója kormányzásával vesződött, egyúttal kíváncsian fürkészve

hordozta végig szemeit.

- Nézzétek, - kiáltá - oda nézzetek barátim! az arabok elbeszélései helyesek. Ők egy nagy

folyóról beszélnek, melybe az Ukeréwe-tó üríti ki észak felé vizeit. Lám, e folyó létezik, itt

van alattunk és oly gyorsasággal zuhan le a szikla medrébe, mely vetekedik a mi sebessé-

günkkel. És a víz, mely lábaink alatt elrohan, bizonyára a Földközi-tenger hullámaival vegyül

össze; ez itt a Nílus!

- A Nílus! - ismétlé Kennedy, kit Fergusson lelkesült öröme szintén magával ragadt.

- Éljen a Nílus! - kiáltá Joe, aki mindig szívesen kiáltott éljent, mikor jó kedve volt.

A rejtélyes folyam lefolyását hellyel-közzel óriási sziklatömbök gátolták; a víz tajtékzott,

zuhatagok és rohanó árak keletkeztek, melyek Fergussont még inkább megerősítették ama

nézetében, hogy itt van a Nílus forrása. A környező hegyekről számos tajtékzó vad hegyi pa-

tak zuhogott alá. A földből vékony vízsugarak lövelték fel egymást keresztezve, gyorsaságban

versenyezve és mind sietett a folyó medre felé, mely azokat magához véve, egyszerre

folyammá növekedett.

- Valóban, ez a Nílus! - ismétlé a doktor a meggyőződés hangján. - Úgy nevének, mint vizei-

nek eredete gyakran tűzbe hozta a tudósokat. Leszármaztatták a görög, kopt és szanszkrit

nyelvekből,6 de hát most már egyre megy, rájöttünk forrásainak titkára.

- Dehát - mondá a vadász - miről tudjuk meg, hogy ez az a folyó, melyet az északi rész utazói

kikutattak?

6 Egy byzanti tudós szerint a Neilos szó számot jelent. N annyi mint 50, E = 5, I = 10, L = 30, O = 70,

S pedig 200, összesen 365 = ahány nap van az esztendőben.

76

- Biztos, csalhatatlan és megcáfolhatatlan bizonyítékaink lesznek arra nézve is, ha a szél még

csak egy óráig kedvez - felelé Fergusson.

A hegyek szétnyíltak, helyet adva számtalan falunak, melyek szézám, durrá és cukornád-

ültetvényekkel voltak körülvéve. Ezen vidék néptörzsei izgatottaknak és ellenségeseknek

látszottak; inkább harcra, mint imádásra készültek és inkább idegeneket, mint isteneket

szimatoltak a jövevényekben, mintha a Nílus forrásainak fölfedezését rajtok elkövetett

tolvajlásnak vették volna. A Victoria magasan tartózkodott, puskáiknak lőtávolán túl.

- Itt nem lesz könnyű leszállani - mondá a skót.

- Annál rosszabb a bennszülöttekre nézve, - felelé Joe - megfosztjuk őket a mi kellemes

társaságunktól.

- Pedig hát mégis le kell szállanom, - válaszolá doktor Fergusson - ha csak egy negyedórára is.

E nélkül meg nem állapíthatom fölfedezésünk eredményeit.

- Hát csakugyan meg kell ennek lenni, Sámuel?

- Bizony meg és leszállunk, ha fegyvereinket kellene is használnunk.

- Ez engemet illet - felelé Kennedy, fegyverét simogatva.

- Amikor kívánja uram - mondá Joe, harcra készen.

- Nem lesz az első eset, - felelé a doktor - hogy fegyveres kézzel kell szolgálni a tudomány-

nak, megesett ez egy francia tudóssal is a spanyol hegységekben, midőn a föld délkörének

mérésével foglalkozott.

- Légy nyugodt Sámuel és bízd csak magadat a te két testőrödre.

- Ott vagyunk-e már, uram?

- Még nem. Előbb még felszállunk, hogy a vidék alakulását jobban szemügyre vehessük.

A hidrogén kiterjeszkedett és mintegy tíz perc mulva a Victoria kétezerötszáz lábnyi

magasban lebegett a föld felett.

Onnan ki lehetett venni a patakoknak egész hálózatát, melyeket a folyó befogadott medrébe.

Még nyugat felől is számtalan domb és termékeny mező között több patak sietett arra felé.

- Már csak vagy kilencven mérföldre vagyunk Gondokorótól - mondá a doktor, térképére

mutatva - és csak vagy ötven mérföldnyire ama ponttól, ameddig az észak felől jövő utazók

eljutottak. Közeledjünk vigyázva a föld felé.

A Victoria több mint kétezer lábbal lebocsátkozott.

- Most barátim, legyetek mindenre készen.

- Készen vagyunk - felelé Kennedy és Joe egyszerre.

- Helyes.

A Victoria követé a folyó folyását csaknem száz lábnyi magasban. A Nílus e helyen mintegy

ötven öl szélességű volt, partjain sűrűn feküdtek a falvak, a nép pedig bámulva követte a

léghajó haladását. Az északi szélesség második fokánál a folyó mintegy tíz láb magas vízesést

képez és útját vágja a hajózásnak.

- Ime a Debono által leírt vízesés - mondá Fergusson.

77

A folyó medre kiszélesedett és számtalan szigetkék képződtek rajta, melyeket Fergusson majd

hogy el nem nyelt szemeivel, mintha keresne egy pontot, melyet mindeddig nem bírt föl-

fedezni.

Néhány négert, kik egy bárkán eveztek a Victoria alatt, Kennedy egy lövéssel üdvözölt, mely

őket nem érte ugyan, de arra indítá, hogy iparkodjanak mielőbb a partot elérni.

- Szerencsés utat! - kiáltá nekik Joe - ha nekik volnék, vissza sem jönnék és kerülném a

szörnyeteget, mely a magasból csakúgy szórja a mennyköveket.

Fergusson egyszerre csak megragadta látcsövét és a folyó közepén lévő kis szigetek egyikére

mutatott.

- Négy fa! - kiáltá - látjátok oda lent.

A sziget szélén csakugyan négy fa állott magában.

- Ez Benga szigete, csakugyan az - tevé hozzá.

- No és aztán? - kérdé Dick.

- Itt szállunk le, ha Isten is úgy akarja.

- De a sziget, úgy látszik, nem lakatlan, uram! látok néhány vadembert.

- Joenak igaza van, ha nem csalódom, amott látok néhány vadembert.

- Majd elszalasztjuk, az nem lesz nehéz - felelé Fergusson.

- Áll! - mondá a vadász.

A nap éppen zenitjén állott; a Victoria közeledék a szigethez.

A négerek, akik a Makadó-törzshöz tartoztak, erőteljes ordítozást vittek véghez; egynémelyi-

kök erősen rázta a levegőben fakéregből készült fövegét. Kennedy célba vett ily föveget, tüzelt

és a föveg kirepült az illető kezéből.

Erre általános lett a megfutamodás. A bennszülöttek a folyóba ugráltak és úszva kerestek

menekülést; a két parton azonban golyózápor és nyílfelhő keletkezett, de a léghajónak nem

lett tőle baja; horgonya megakadt egy jó mély sziklahasadékban. Joe lebocsátkozott a földre.

- Vigyázz a létrára, - kiáltá a doktor Joenak - te pedig Kennedy velem jösz.

- Mi a szándékod?

- Szálljunk ki, tanura van szükségem.

- Jó, itt vagyok.

- Joe, jól vigyázz!

- Legyen nyugodt, uram, jót állok mindenért.

- Hát menjünk, Dick - mondá a doktor, mikor a földre lépett.

Azután magával vitte útitársát egy sziklacsoport felé, mely a sziget hegyfokán állott, ott egy

darabig keresett, a bokrokat türelmetlenül széjjel tologatta és megvérezte rajtok kezeit.

Egyszerre élénken megragadta a vadász karját.

- Ide nézz - mondá.

- Két betű - kiáltá Kennedy.

78

Csakugyan két betű volt egy sziklalapba jó mélyen bevésve. Egészen világosan látható volt:

A. D.

- A. D. - folytatá a doktor - ez Andrea Debono. Azon utazó kezeírása, aki a legtovábbra hatolt

fel a Níluson.

- Ez megcáfolhatatlan, Sámuel barátom.

- Meg vagy most már győződve?

- Igen, ez a Nílus, nem lehet benne kétség.

A doktor még egyszer jól megnézte a becses kezdőbetűket, pontosan lerajzolta azok alakját és

nagyságát.

- És most vissza a gömbhöz! - mondá.

- Siessünk, mert ott látok több bennszülöttet, akik vissza akarnak jönni.

- Most már nem bánom; ha a szél még néhány óráig észak felé hajt, elérjük Gondokorót és ott

kezet szoríthatunk honfitársainkkal.

Tíz perccel később a Victoria ismét büszkén emelkedett az ég felé, a doktor pedig a siker

jeléül kitűzte Anglia címeres lobogóját.

79

TIZENKILENCEDIK FEJEZET.

A Nílus. - A reszkető hegy. - Emlék a vidéknek. - Az arabok meséi. - A nyám-nyámok. -

Joe értelmes gondolatai. - A Victoria laviroz. - Léghajózások. - Blanchard asszony.

- Merre tartunk most? - kérdé Kennedy, amint látta, hogy barátja az iránytűt nézi.

- Észak-északnyugatnak.

- De az ördögbe! ez akkor nem észak.

- Nem Dick! nehezen is hiszem, hogy elérjük Gondokorót; sajnálom, de utóvégre össze-

köttetésbe hoztuk a keleti kutatásokat az északiakkal, tehát nem panaszkodhatunk.

A Victoria lassanként távolodott a Nílustól.

- Vessünk még egy tekintetet, - mondá a doktor - ezen még túl nem haladott szélességi fokra,

melyet a rettenthetlen utazók eddig át nem léphettek. Bizonyára itt vannak azon hozzá-

férhetetlen néptörzsek, melyekről Petherick, d’Arnaud, Miani beszélnek, valamint Lejean is, a

fiatal utazó, kinek a Nílus felső folyásáról a legjelesebb munkát köszönhetjük.

- A mi fölfedezéseink tehát, - kérdé Kennedy - megegyeznek a tudomány föltevéseivel?

- Tökéletesen. A fehér folyónak, a Bahr el Abiadnak forrásai el vannak rejtve egy tengernyi

nagy tóban, ott van az eredete; a költészet természetesen itt veszíteni fog, mert a folyók e

királyának szerettek mennyei eredetet tulajdonítani. A régiek Oceánnak hítták és azt hitték,

hogy egyenesen a napból ered. De hát az ilyen hitből engedni kell és elfogadni, amire a

tudomány megtanít. Mert meglehet, hogy tudósok nem lesznek mindig, de költők igen.

- Ime, megint egy vízesés! - mondá Joe.

- Ezek a Makedo-i vízesések három szélességi fokon. Nagyszerűen összevág! Miért is nem

követhettük még néhány órán át a Nílus folyását!

- És itt lent alattunk - mondá a vadász, - látom egy hegynek a csúcsát.

- Ez a Longwek hegy, az arabok «reszkető hegye», Debono átkutatta ezt az egész vidéket Latif

effendi név alatt. A Nílus mentén lakó népek hadilábon állanak egymással és egymás ellen

irtóháborút folytatnak. Képzelhetitek a veszélyt, mellyel dacolnia kellett.

A szél a Victoriát északnyugat felé hajtotta. Hogy a Longwek hegyet kikerüljék, alacsonyabb

légáramot kellett fölkeresni.

- Barátim, - mondá a doktor két társának - tulajdonképen csak most fogjuk igazán megkezdeni

felfedező utazásunkat Afrikában. Eddig csak megelőzőink nyomdokait követtük. Most jutunk

csak egy eddig ismeretlen világba. Nem fog-e bátorságunk cserben hagyni?

- Soha - felelék egyhangúlag Dick és Joe.

- Előre tehát, Isten nevében!

Tíz óra tájban este utazóink hegyszakadékok, erdők és szétszórt falvak felett megérkeztek a

reszkető hegy oldalához és annak lankás lejtői mellett elvitorláztak.

E nevezetes napon, ápril 23-án, tizenöt órai menet után sebes széltől hajtatva, több mint

háromszáz mérföldet bejártak.

80

De az út ezen többi része szomorú hangulatban ment véghez. Teljes csend honolt a csónak-

ban. Lehet, hogy doktor Fergusson teljesen el volt foglalva fölfedezéseivel, lehet, hogy két

társa ezen ismeretlen vidékek átutazásán jártatta az eszét; kétségkívül belevegyült mindebbe a

visszaemlékezés Angliára és a távolban levő barátokra. Egyedül Joe mutatott gondatlan meg-

nyugovást, egészen természetesnek találván, hogy hazáját az ember nem viheti mindenütt

magával; - de Fergusson és Dick iránt való tiszteletből ő sem törte meg a hallgatást.

Este tíz órakor a Victoria kikötött a reszkető hegy7 másik oldalán; rendesen megvacsoráltak és

aludni tértek, egymást felváltva az őrségen.

Másnap reggel az alvás után derültebb lett a hangulat; gyönyörű idő volt, a szél a kellő

oldalról fújt és a Joe mókáitól fűszerezett reggeli visszahozta a jó kedvet.

A vidék, melynek most nekiindultak, rengeteg nagy: egyfelől a Holdhegyek, másfelől Darfur

hegyei határolják; lehet körülbelül akkora, mint egész Európa.

- Most át fogjuk utazni az úgynevezett Usoga országot; a geográfusok azt állítják, hogy Afrika

belsejében egy nagy mélyedés, egy óriási belföldi tenger volna. Meglátjuk, mennyire jogosult

e föltevés.

- De hogyan jöhettek ezen föltevésre? - kérdé Kennedy.

- Az arabok meséi után. Ezek az emberek szeretnek mesélni, talán nagyon is szeretnek.

Némely Kazéba vagy a nagy tavakhoz érkezett utazók láttak rabszolgákat, akik a földrész

belsejéből valók voltak; - ezeket kikérdezték az ő országuk felől, ezek elbeszéléseiből aztán

összevetés útján állították össze a rendszereiket. Az ilyesmikben alapjában véve mindig van

valami igaz és amint láttuk, például a Nílus forrásait illetőleg nem csalatkoztak.

- Egészen helyesen - felelé Kennedy.

- Ezen közlemények alapján megpróbáltak térképeket összeállítani. Én is ezen utak egyikét

szándékozom követni, hogy esetleg helyesbítsem.

- Vajjon lakott-e ez a nagy vidék? - kérdé Joe.

- Kétségkívül, de csak gyéren.

- Azt magam is gondoltam.

- Ezeket a szétszórt néptörzseket általában a niám-niám nevezet alatt foglalják össze, amely

szó tulajdonképpen csak hangutánzat, a rágcsálás és kérődzés hangját adja vissza.

- Helyes! - mondá Joe - niám! niám!

- Jó szolgám, ha te magad adnál ezen utánzatra okot - mindjárt nem találnád valami nagyon

helyesnek.

- Hogyan érti azt uram?

- Mert ezen népségeket emberevőknek tartják.

- És igaz az?

- Igaz bizony, sőt azt is állították, hogy ezen bennszülötteknek, mint a többi négylábúnak,

farkuk is van, de csakhamar rájöttek, hogy testüknek ezen függeléke tulajdonképpen azokon a

bőrökön van, melyet öltözet gyanánt viselnek.

7 A hagyomány szerint a hegy megreszket, a hányszor egy muzulmán lábát ráteszi.

81

- Annál rosszabb; - a fark nagyon pompás lehet a moszkitókat elkergetni.

- Az meglehet, Joe, hanem hát ez a mesék országába tartozik, mint a kutyafejek, melyeket

Brun-Rollet utazó némely néptörzseknek tulajdonított.

- Kutyafej? Hát ez is nagyon jó ugatni és az emberevők jó hasznát vehetik.

- Ami azonban szerencsétlenségre igaz; azaz, hogy ezen népek valóban emberhús után sová-

rognak.

- Én csak azt óhajtom, - mondá Joe, - hogy ne kapjanak énrám valami különös étvágyat.

- Lám-lám! - mondá a vadász.

- Pedig az úgy van, Dick úr! - ha arra kerülne a sor, hogy engem felfaljanak, akkor legalább

óhajtanám, hogy az önnek hasznára és uram javára szolgálna; de hogy ezeket a négereket

ingyen hizlaljam, meghalnék szégyenemben!

- Helyes, derék Joe, - mondá Kennedy - hallottuk, amit mondtál, alkalomadtán majd gondo-

lunk tereád.

- Szolgálatjukra uraim.

- Joe csak azért beszél, - jegyzé meg a doktor - hogy jól etessük és jó kövérre hizlaljuk.

- Meglehet, - felelé Joe - hisz az ember oly önző.

Délután az ég forró párákba burkolózott, mely a földből szállt felfelé. A borult égboltozat

miatt alig lehetett a földön lévő tárgyakat megkülönböztetni; a doktor tehát, nehogy valami

kiálló sziklacsúcsba ütődjenek, öt órakor jelt adott a megállapodásra.

Az éj minden baj nélkül mult el, de a nagy homály miatt meg kellett kétszerezni az őrködést a

sötét éjszakában.

Másnap reggel az egyenlítői passzátszél erősen kezdett fújni, úgy hogy a gázzal egészen meg

nem telt és ennélfogva feszesre nem duzzadt léggömb ráncaiban egész orgonálást vitt véghez

és azt feszegetni, sőt kiszakítani iparkodott. Kivált keményen ostromolta azt a részt, melyen a

csőkémények hatoltak be a gömb üregébe; kötelekkel kellett azokat megerősíteni, amit Joe

szokott ügyességgel hajtott végre.

Megállapította egyúttal, hogy a gömb alsó nyílása légmentesen zárva maradt.

- Ez két okból fontos ránk nézve - mondá doktor Fergusson. - Először elkerüljük a ránk nézve

nagyon becses gáz kiömlését, másodszor nem hagyunk magunk körül gyúlékony cafrangokat,

melyek még utóvégre tüzet foghatnának.

- No biz ez borzasztó egy eset volna.

- Lebuknánk akkor? - kérdé Dick.

- Lebukni éppen nem; a gáz csendesen kiégne és mi lassan ereszkednénk a földre. Hasonló

baleset érte Blanchard asszony francia léghajósnét. Léghajója egy tűzijáték meggyujtásától

tüzet fogott, de azért le nem bukott és életét is kétségkívül megmentette volna, ha csónakja

véletlenül egy kéménybe nem ütődik és ő abból a földre nem zuhan.

- Reméljük, hogy ilyesmi nem fog rajtunk megesni - mondá a vadász. - Eddig legalább utunk

nem látszik veszélyesnek; én legalább nem látok semmi okot arra, hogy baj nélkül el ne érnők

célunkat.

82

- Én sem, kedves Dick; a légi utazásoknál előfordult balesetek egyébiránt csaknem mindig a

léghajósok vigyázatlansága vagy készülékük hibás szerkezete miatt történtek. Több ezernyi

légutazás közül alig fordult elő húsz oly eset, mely halállal végződött volna. Az indulások és

kikötések általában a legveszélyesebbek: ily esetekben tehát nem szabad semmi óvintézkedést

sem elmulasztani.

- Itt a reggeli ideje, - mondá Joe - egyelőre meg kell elégednünk kávéval és füstölt hússal, míg

Kennedy úr valami jó alkalmat talál, hogy bennünket vadpecsenyével jól megvendégelhessen.

83

HUSZADIK FEJEZET.

A mennyei palack. - A fügepálmák. - A «mamouth trees». - A hadifa. - A szárnyas fogat. -

Két néptörzs harcban. - Vérfürdő. - Isteni közbelépés.

Erős forgószél kerekedett. A Victoria erősen lavirozott a levegőben. Majd észak, majd dél felé

ide-oda hajtatva, nem bírt állandó légáramlatra akadni.

- Mi nagyon gyorsan repülünk, de azért mégsem jutunk előre - mondá Kennedy, nézve az

iránytű gyakori ingadozásait.

- A Victoria, - felelé Sámuel - óránként mintegy tizennyolc mérföldnyi utat tesz meg. Hajolja-

tok le és nézzétek, mily sebesen szalad el a föld lábaink alatt. Ez az erdő pedig mintha nekünk

akarna rohanni.

- Már tisztás lett az erdőből - felelé a vadász.

- A tisztásból meg falu - folytatá Joe néhány pillanat mulva. - Ugyancsak látni bámuló néger-

pofákat!

- Az természetes - felelé a doktor. - A francia parasztok, midőn először láttak léggömböt,

lőttek rája, mert levegőbeli szörnyetegnek tartották; ne vegyük hát rossz néven a szudáni

négertől, ha szemét-száját eltátja.

- Engem uccse! - mondá Joe, midőn a Victoria egy falu felett, mint egy száz lábnyi magasban

áthaladt - szeretnék nekik engedelmével uram, egy üres palackot ledobni: ha épen odaér,

imádni fogják; ha pedig összetörik, darabjait elviszik magoknak talizmánul.

Ezt mondván, kidobta a palackot, mely lent ezer darabra tört és a bennszülöttek nagy lármát

csapva, rohantak be gömbölyű kunyhóikba.

Kissé távolabb Kennedy egyszerre felkiáltott.

- Nézzétek csak azt a különös fát, felül más fajta, alul meg megint más.

- Csakugyan, - mondá Joe - ebben az országban az egyik fa a másik hegyibe nő.

- Ez nem egyéb, - felelé a doktor - mint egy fügefa törzse, melynek tetején egy kis termő föld

verődött össze. Egy szép napon a szél odadobott egy pálmamagot és az ott kikelt és díszlik,

mint a legjobb földben.

- Pompás egy divat, - mondá Joe - ezt Angliában is meg fogom honosítani; a londoni par-

kokban az jól fogja magát kivenni; nem is tekintve, hogy így mennyire lehetne szaporítani a

gyümölcsfákat, új kerteket lehetne plántálni a fák tetején, ez volna valami a kisbirtokosoknak!

E pillanatban a Victoriának több mint háromszáz lábnyira kellett emelkedni, hogy kikerül-

hessenek egy óriási magas fákból álló erdőt, melyet százados banánok képeztek.

- Mily nagyszerű fák! - kiálta Kennedy - nem tudok magamnak képzelni valami szebbet ezen

tisztes erdőknél. Nézd csak nézd Sámuel!

- E banánok magassága valóban bámulatos, kedves Dick, de azért az új világ erdeiben nem

volnának éppen valami különösek.

- Hogyan? hát még magasabb fák is léteznek?

84

- Kétségkívül, ilyen például a «mammouth trees». Kaliforniában akadtak egy cédrusra,

melynek magassága négyszázötven láb volt, oly magasság, mely túlhaladja a parlament

épületének tornyát, sőt a nagy egyiptomi gúlákat is. Tövénél százhúsz láb volt a kerülete és

fája gyűrűi mutatták, hogy már több mint négyezer éves.

- No uram! ezen nincs mit csodálkozni, ha az ember négyezer esztendeig él, akkor csak ráér

nagyra nőni.

Míg a doktor ezt elbeszélte és Joe felelt rá, az erdő már eltűnt és helyette egy körben épült

nagy kunyhócsoport tűnt elő. A kör közepén egy nagy fa állott magában és Joe felkiáltott:

- No ha ez a fa is már négyezer év óta terem ilyen virágokat, nem gratulálok neki.

És egy óriási sycomorfára mutatott, melynek a törzse csaknem eltűnt egy rakás embercsont

alatt. A virágok, melyekről Joe szólott, frissen levágott emberfejek voltak, tőrökkel odatűzve a

fa kérgéhez.

- Ez a kannibálok hadifája - mondá a doktor. - Az indiánok lehuzzák a fejről a bőrt - itt

levágják az egész fejet.

- Már amilyen a divat! - mondá Joe.

A falu a véres fejekkel csakhamar letűnt a láthatáron, azonban egy másik, kissé távolabb nem

kevésbbé visszataszító látványt nyujtott; félig elrágott hullák, szétmálló csontvázak, itt-ott

szétszórt emberi tagok voltak odavetve a sakálok és a hiénáknak.

- Ezek bizonyára a gonosztévők holttestei; Abessziniában is az a szokás, hogy kiteszik őket a

vadállatoknak akik azokat szépen felfalják, miután előbb a nyakukat elharapva, megölték.

- Ez sem kegyetlenebb az akasztásnál, - mondá a skót - csak csúnyább, ez az egész.

- Afrika déli részében pedig, - folytatá a doktor - bezárják a gonosztévőt a saját kunyhójába

állataival sőt családjával együtt, és azt a fejére gyujtják, - ott ég el együtt minden. Ez bizony

nagy kegyetlenség, de azért megengedem Kennedyvel együtt, hogy az akasztófa, ha nem is oly

kegyetlen, de azért éppoly embertelen.

Joe kitűnő éles szemeivel most egy falka húsevő madarat fedezett fel a láthatáron.

- Ezek sasok, - mondá Kennedy, - fölismerve őket a messzelátóval - nagyszerű madarak,

éppoly sebesen repülnek, mint a mieink.

- Isten őrizzen bennünket azok támadásaitól, - mondá a doktor - ezek félelmesebbek ránk

nézve a vadállatoknál és vad néptörzseknél.

- Ugyan? - gúnyolódék a vadász - majd elkergetném őket néhány puskalövéssel.

- Nem szeretném, kedves Dick, segítségedet igénybe venni; a mi léggömbünk szövete nem

bírna ellentállani éles csőreiknek; azt hiszem, hogy szerencsére a mi gépünk inkább elriasztja,

mint magához csábítja ezeket a rettenetes madarakat.

- Hohó! nekem egy eszmém van, - mondá Joe - az eszmék ma tucatszámra kóvályognak a

fejemben. Ha volna egy fogatunk ily szárnyasokból, befoghatnók őket csónakunkba és így

kocsikáznánk a levegőn keresztül!

- Erről komolyan is volt már szó, - felelé a doktor - de én nem tartom megvalósíthatónak,

mivel ezek a madarak természettől nagyon nyakasak.

85

- Be lehetne őket tanítani, - folytatá Joe - zabola helyett ellenzőkkel kellene őket ellátni, hogy

csak előre lássanak, mert egy szemmel csak vagy jobbra vagy balra tudnának repülni, vakon

meg sehová sem.

- Engedj meg, jó Joe, de nekem többet ér egy kedvező szél a te sasfogatodnál; annak nem kell

falni adni és a mellett mégis biztosabb.

- Megengedem uram, de az eszme mégsem rossz.

Dél lett; a Victoria egy idő óta lassította haladását, a vidékek most már csak tovasétáltak

alattok és nem rohantak el.

Utazóink egyszerre nagy lármát és sikongást hallottak: letekintettek és a sík mezőn egy

valóban megrendítő látvány terült szemük elé.

Két néptörzs állott egymással elkeseredett harcban és egész nyílfelhők röpködtek ide-oda a

levegőben. A küzdők benne lévén az öldöklésben, nem is vették észre a Victoria megérke-

zését; lehettek vagy háromszázan; ember ember ellen, összekeveredve. A legtöbb a sebesültek

vérétől borítva, melyben henteregtek, véres, utálatos látványt nyujtott a szemnek.

A léghajó megjelenésére kissé abbahagyták; az ordítás megkétszereződött, néhány nyíl repült

a csónak felé, és azok egyike elég közel, hogy Joe elkaphatta kezével.

- Emelkedjünk fel az ő lőtávolukból - kiáltá doktor Fergusson. - Semmi bolondozás! nem

szabad magunkat ilyesminek kitenni.

Az öldöklés mindkét részről ismét folytatódott csatabárdokkal és a sagájokkal; mihelyt egy

ellenség a földre terült, ellensége sietett a fejét levágni; a nők szintén, kik benne voltak a

tolongásban, összegyüjtötték a véres fejeket, rakásra hordták a csatatér két oldalán és nem

egyszer össze is verekedtek az utálatos troféumokon.

- Iszonyú látvány! - kiáltá Kennedy mély undorral.

- Utálatos fickók, - mondá Joe - pedig ha egyenruha volna rajtok, csak olyanok volnának, mint

a világ többi harcosai.

- Én dühös vágyat érzek közbelépni - felelé a vadász, megragadva karabélyát.

- Ne tedd! - szóla élénken a doktor - ne avatkozzunk abba, amihez semmi közünk. Hát tudod-e,

melyik félnek van közülök igaza, hogy a gondviselés szerepét akarod játszani. Inkább mene-

küljünk mielőbb e visszataszító látvány elől! Ha a nagy hadvezérek így áttekinthetnék

hőstetteik színterét, talán elmenne a kedvök a vérontástól és hódításoktól.

E vad törzsek egyikének főnöke kitünt atlétai termete és herkulesi ereje által. Az egyik

kezével lándzsáját szúrta az ellenség sűrű csoportjába, a másikkal pedig erős fejszecsapásokat

osztogatott. Éppen e pillanatban eldobta vértől pirosló sagáját, rárohant egy sebesültre, egy

csapással levágta annak karját, ezt a kart a másik kezébe ragadta és a szájához vive, mohón

beleharapott.

- Ó az utálatos bestia, - mondá Kennedy - tovább ki nem állom.

És a harcos egy golyótól találva, hátra bukott.

E rögtöni elbukásra ámuló rémület fogta el annak harcosait, e természetfölötti halál elrettenté

őket, míg ellenfeleinek újból feltüzelte bátorságát és néhány másodperc alatt a harcosok fele

elhagyta a csatatért.

- Keressünk feljebb egy légáramlatot, mely bennünket innen tovaragadjon, - mondá a doktor -

undorodom e látványtól.

86

De az nem ment oly hamar, még látnia kellett, hogy esett neki a győztes néptörzs a halottak és

sebesülteknek, hogy veszekedett a még meleg húson és mily falánkan lakmározott rajta.

- Pfuj! - rázkódott össze Joe - ez undorító!

A Victoria felduzzadva emelkedett, az őrjöngő horda lármája követte még egy pillanatig; de

végre dél felé tartva, eltávozott ezen vérfürdő és kannibálizmus színhelyéről.

A talaj, mely fölött őket a kedvező szél tova ragadta, változatos képet mutatott, át- meg át-

szegve számtalan és mind keletre siető folyótól, valószínűleg a Nu tavát és a gazellák folyóját

gazdagítva vizével, melyekről Lejean Vilmos oly csodás dolgokat mesélt.

Az éj beállt és a Victoria horgonyt vetett a hosszúság 27° és az északi szélesség 4° 20’ alatt,

miután százötven mérföldet haladtak előre.

87

HUSZONEGYEDIK FEJEZET.

Különös zörej. - Éjjeli támadás. - Kennedy és Joe a fán. - Két lövés. - Segítség! segítség! -

Francia válasz. - Megvirrad. - A hittérítő. - A szabadítás terve.

Egészen besötétedett. A doktor nem vizsgálhatta meg a vidéket, a horgony egy igen magas

fába volt erősen beakadva, melynek alakja a sötétben alig volt kivehető. Fergusson szokása

szerint kilenckor átvette az őrséget, éjfélkor felváltotta őt Kennedy.

- Vigyázz, Dick, jól vigyázz!

- Talán valami baj készül?

- Nem, de mintha valami különös zajt hallottam volna alattunk; nem tudom biztosan, hová vitt

bennünket a szél; különös óvatosság nem fog ártani.

- Bizonyosan vadállatokat hallottál ordítani.

- Nem, az egészen más volt. Szóval, a legkisebb feltűnő jelre rögtön költs fel bennünket.

- Meglesz.

Miután a doktor még egyszer figyelmesen hallgatózott, nem hallván semmit, leheveredett

fekhelyére és nemsokára elaludt.

Az ég sűrű felhőkkel volt borítva, szellő sem lebbent a levegőben. A Victoria, bár csak egy

horgony tartotta, legkevesebb ingadozást sem árult el.

Kennedy karjával a csónakra dűlve, úgy hogy a fűtőkészüléket szemmel tarthassa, lebámult a

csendes sötétségbe, fölnézett a láthatárra és mint az nyugtalan és elfogódott lelkeknél elő

szokott fordulni, néha úgy tetszett neki, mintha néha egy bolygó fény villant volna meg. Sőt

egy pillanatban egész határozottan úgy rémlett neki, mintha az mintegy kétszáz lépésnyi

távolban mutatkozott volna; de csak rövid felvillanás volt, amire nem következett semmi.

Kétségkívül azon fénylátományok egyike volt az, melyek nagy sötétben a szemben szoktak

létrejönni.

Kennedy ismét megnyugodott, és folytatta határozatlan szemlélődéseit, midőn egyszerre éles

fütty hasította át a levegőt.

Valami állat kiáltása volt-e ez? talán egy éji madáré? vagy emberi ajakról származott?

Kennedy bár tisztában volt a helyzet komolyságával, még nem akarta felkölteni társait; de

nem titkolta maga előtt, hogy vagy emberek vagy vadállatok lehetnek a közelben, tehát meg-

nézegette fegyvereit és az éjjeli messzelátóval szemein, újra belebámult a sötétségbe.

Nemsokára mintha látta volna, hogy alatta határozatlan alakok másznak a földön a fa felé és

egy holdsugárnál, mely pillanatra áttört a felhők hasadékain, határozottan fölismert egy

csoportot, melynek árnyéka ide-oda vetődött.

A kutyafejű majmokkal való kaland jutott eszébe, megérinté kezével a doktor vállát; ez rögtön

ébren volt.

- Csitt! - mondá Kennedy - beszéljünk csendesen.

- Valami baj van?

- Igen, költsük fel Joet.

88

Amint Joe fölkelt, a vadász elbeszélte, mit látott.

- Megint azok az átkozott majmok? - mondá Joe.

- Meglehet, de tegyük meg óvintézkedéseinket.

- Joe és én - mondá Kennedy - majd leszállunk a létrán a fára.

- Addig pedig én - felelé a doktor - megteszem a kellő intézkedést, hogy rögtön felszáll-

hassunk.

- Helyes.

- Tehát menjünk le, - mondá Joe.

- Ne használjátok a fegyvert, csak az utolsó szükségben. - mondá a doktor - nem jó elárulni

jelenlétünket e pusztaságban.

Dick és Joe csak fejbólintással válaszolt. Zörej nélkül lecsúsztak a fára és egy ágvillán,

melyen a horgony is fennakadt, fedett állást foglaltak el.

Néhány pillanatig némán és mozdulatlanul hallgatóztak a lombok között. Egyszerre a gallyak

halk recsegésére Joe megragadta a skót kezét.

- Nem hallja?

- De igen, felénk közeledik.

- Ha kígyó volna? A fütty amit ön hallott...

- Nem; úgy tetszik, hogy emberek voltak.

- Inkább legyenek vademberek, - mondá magában Joe - ezek a csuszó-mászók oly utálatosak!

- A zörej egyre hangosabb lesz - folytatá Kennedy néhány pillanat mulva.

- Igen; mintha fölfelé másznának.

- Vigyázz erre felé, én majd a másik felé vigyázok.

- Jó.

Mindketten egy ágon ültek egy baobabfa tetején, mely a baobabfa-erdőben kimagaslott a többi

közül; a lombok sűrűsége még növelte a homályt, nem láttak semmit; csupán Joe, mialatt a fa

alsóbb részére mutatott, súgta Kennedy fülébe.

- Négerek.

Néhány halk hangon ejtett szó jutott most a két utazó füleihez.

Joe lövésre emelte fegyverét.

- Várj, - mondá Kennedy.

A vademberek valóban felmásztak a baobabfára, minden oldalról elő meg előbukkantak

csúszva az ágakon, mint valami csúszó-mászók, csendesen, de biztosan kapaszkodva és

csakhamar elárulták ottlétüket testök bűze által, mely valami büdös zsírral volt bekenve.

Nemsokára két fej tűnt elő Joe és Kennedy szemei előtt ugyanazon ágon, melyet ők foglaltak

el.

- Vigyázz, - mondá Kennedy - tüzet!

A kettős lövés durrant, mint a mennykőcsapás és fájdalmas kiáltásokban fulladt el. Néhány

pillanat alatt eltünt az egész csorda.

89

De a vadak ordítása közül kihallatszott egy más fajta váratlan és kimagyarázhatlan kiáltás.

Egy emberi hang szólalt meg franciául.

- Segítség! segítség!

Kennedy és Joe elámulva gyorsan felhágtak a csónakba.

- Hallottátok? - mondá nekik a doktor.

- Kétségkívül, a félelmes kiáltást: Segítség! segítség!

- Egy francia ezer barbár körmei között!

- Valami utazó.

- Vagy talán hittérítő.

- A szerencsétlen, - szóla Kennedy - meggyilkolják, halálra kínozzák őt!

A doktor hiába iparkodott leküzdeni nagy felindulását.

- Semmi kétség - mondá. - Egy szerencsétlen francia került e vadak kezei közé. De el nem

megyünk innen, míg minden lehetőt el nem követtünk megszabadítására. A mi lövéseink

váratlan segélyt, a gondviselés közbelépését helyezték neki kilátásba, nem fosztjuk őt meg

ezen utolsó reménysugártól. Ugy-e bár ti is úgy találjátok?

- Az a mi nézetünk is Sámuel és készek vagyunk neked engedelmeskedni.

- Állapítsuk meg tehát tervünket és reggelre kelve, igyekezzünk őt elszöktetni.

- De hogyan távolítsuk el a semmirekellő négereket? - kérdé Kennedy.

- Abból, hogy oly gyorsan elebláboltak, azt látom, - felelé a doktor - hogy a tűzfegyvereket

még nem ismerik, nekünk tehát fel kell használnunk elámulásukat; de mielőtt valamit

tennénk, meg kell várni a hajnalt, hogy szabadítási tervünket a helyzethez alkalmazzuk.

- Ez a szegény szerencsétlen nem lehet távol, - mondá Joe - mert...

- Segítség! segítség! - ismétlé gyengébben az előbbi hang.

- A barbárok! - kiáltá Joe szerfelett felindulva - hát ha még az éjjel megölik.

- Hallod Sámuel, - vágott közbe Kennedy, a doktor karját megragadva - hát ha még az éjjel

megölik.

- Az nem valószínű barátim! Ezek a vad népségek napvilágnál ölik meg foglyaikat, napvilág

kell nekik!

- Hát ha az éjjelt felhasználnám, - mondá a skót - hogy a szerencsétlen közelébe férkőzhessek?

- Én is önnel megyek Dick úr!

- Megálljatok barátim! Ezen terv becsületére válik jó szíveteknek és bátorságtoknak, de

mindnyájunkra veszélyt hozhatnátok és mégsem használnátok annak, akit meg akarunk

szabadítani.

- De miért? - kérdé Kennedy - ezek a vadak meg vannak rémülve, széjjel vannak szórva. Nem

térnek azok többé ide vissza!

- Dick! kérlek fogadj szót, én mindnyájunk érdekében szólok, ha te elfogatnád magadat,

minden veszve volna!

90

- De ez a szerencsétlen, aki vár, aki remél! Nem felel neki senki! Senki sem siet segítségére.

Azt gondolhatja, hogy érzékei csalták meg és amit hallott, az nem volt semmi.

- Meg lehet őt nyugtatni! - válaszolá Fergusson. - Kezéből tölcsért csinált és az idegennek

nyelvén erősen belekiáltott a sötétségbe:

- Bárki légy, remélj! Három jó barát van közeledben.

Rettenetes ordítás, mely valószínűleg elnyelte a fogoly válaszát, volt a felelet.

- Megfojtják őt! meg fogják fojtani! - kiáltá Kennedy - a mi közbelépésünk csak sietteti

halálát, itt tennünk kell valamit.

- De hát mit? Dick! Mit szándékozol tenni ebben a sötétben.

- Ó bárcsak már nappal volna! - mondá Joe.

- No és mit tennénk akkor? - kérdé a doktor nyomatékos hangon.

- Mi sem egyszerűbb ennél, Sámuel, - felelé a vadász - leszállanék a földre és lövésekkel

szétkergetném e csőcseléket.

- És te Joe? - kérdé Fergusson.

- Én uram, már óvatosabb lennék, tudtára adnám a fogolynak, hogy merre felé meneküljön.

- És hogyan adnád tudtára?

- Ezzel a nyíllal, amit röptében elkaptam és amelyre egy cédulát kötnék, vagy még egy-

szerűbben, oda kiáltanám neki hangosan; hisz a négerek nem értik a mi nyelvünket.

- A ti terveitek ki nem vihetők barátim; a szerencsétlennek az volna a legnagyobb baj, ha

futásnak eredne; föltéve, hogy sikerülne neki hóhérai őrködését kijátszani. Ami pedig tégedet

illet, kedves Dick, a te terved nagy merészség mellett, felhasználva a fegyvereink által

előidézett rémületet, talán sikerülne; de ha nem ütne be, akkor el volnál veszve és egy személy

helyett kettőt kellene mentenünk. Nem, nekünk a siker minden esélyét a magunk számára kell

biztosítanunk és máskép kell cselekednünk!

- Jó! de azonnal - felelé a vadász.

- Talán meglehet! - mondá a doktor nyomatékosan.

- Uram, képes ön e sötétséget eloszlatni?

- Hátha! Joe.

- Ó, ha ön azt tudná, azonnal a világ első tudósának nyilvánítanám.

A doktor néhány percig hallgatott; gondolkozott. Kísérői várakozólag tekintettek reá. A hely-

zet rendkívüli volta izgalmukat a legmagasabbra csigázta fel. Fergusson csakhamar meg-

szólalt.

- Tervem kész. A mi kétszáz font terhünk még megvan, még nem nyultunk a zsákokhoz, me-

lyeket magunkkal hoztunk. Feltéve, hogy ezen fogoly, kit a szenvedések megviseltek, annyit

nyom, mint egyikünk, még mindig marad hatvan font kidobni való, hogy gyorsabban emel-

kedhessünk.

- Hogyan akarsz tehát eljárni? - kérdé a vadász.

- Látod, Dick! - úgy-e? ha eljutok a fogolyhoz és az ő súlyával egyenlő terhet ledobok,

léggömbünk egyensúlya nem változott; de azután, ha nagyobb emelkedési gyorsaságot akarok

elérni, hogy kicsússzunk e néger néptörzs körmei közül, akkor a fütőkészüléknél gyorsabban

91

működő eszközhöz kell folyamodnom. Ha tehát a teher hátralévő részét az alkalmas pilla-

natban szintén még ledobom, akkor bizonyára a legnagyobb sebességgel fogunk felszállani.

- Ez világos.

- Csak egy bökkenő van, t. i. ha azután később le akarok szállani; kénytelen leszek a gáz egy

részét feláldozni, amely a kidobott súlytöbblettel arányban áll. A gáz nekünk mindenesetre

becses portéka, de azért ne sajnáljuk, ha egy emberélet megmentéséről van szó.

- Igazad van Sámuel, mindent kell áldoznunk, hogy azt megmenthessük.

- Tehát lássunk hozzá, rakjátok ezeket a zsákokat a csónak szélére, úgy hogy egy lökéssel le

lehessen dobni!

- De hát e sötétség?

- Az eltakarja készülődéseinket és csak akkor fog eloszlani, ha készen leszünk velök.

Tartsátok kéznél a fegyvereket. Talán lövöldözésre is szükség lesz, van a karabélyban egy

lövésünk, a két puskában négy, a két revolverben tizenkettő, mindössze tizenhét; mindezt

elsüthetjük egy negyed perc alatt. De meglehet, hogy e riadalomra nem is lesz szükség.

Készen vagytok?

- Készen vagyunk - felelé Joe.

A zsákokat elhelyezték, a fegyverek kéznél voltak.

- Jó, tehát legyetek szemesek, Joe fogja a zsákokat lelökni, Dick a foglyot felkapni, de semmit

sem előbb, mint mikor én mondom. Joe menj, szabadítsd el a horgonyt és térj vissza azonnal a

csónakba.

Joe lekúszott a kötélen és néhány pillanat mulva ismét helyén volt. A Victoria elszabadulva

lógott a levegőben csaknem mozdulatlanul.

Ezalatt a doktor meggyőződött, hogy van-e elegendő gáz a vegyítő szekrényben, hogy szükség

esetén a fűtőkészüléket táplálhassa, úgy hogy egy ideig ne kellessen működtetni a Bunsen-

telepet. Akkor vette a két jól elszigetelt drótvezetéket, mely a víz felbontására szolgált, bele-

nyúlt zsákjába és abból kivett két hegyes végű széndarabot és a drótok mindegyikének végére

erősített egyet-egyet.

Két barátja csak nézte a nélkül, hogy megértené, mit akar; de hallgatott. Midőn a doktor el-

végezte munkáját, odaállt a csónak közepére, két kezébe vette a két drótot és a széncsúcsokat

egymás felé közelíté.

A két széncsúcs között azonnal vakító erős, csaknem tűrhetetlen fényű világosság jött létre,

erős villamos fénysugár törte át a szó szoros értelmében a sötétséget.

- Ó! uram, - mondá Joe.

- Szót se - felelé a doktor.

92

HUSZONKETTEDIK FEJEZET.

A villamos fénykéve. - A hittérítő. - Szöktetés fénysugárnál. - A lazaristaszerzetes. - Kevés

remény. - A doktor gondozása. - Egy önmegtagadásra szánt élet. - Átkelés egy vulkán felett.

Fergusson a tájék különböző helyeire vetette a fény sugarait és megállt vele egy helyen,

honnan a borzadalmas kiáltás hallatszott. Két társa mohó kíváncsisággal nézett arra felé.

A baobab, mely felett a Victoria csaknem mozdulatlanul vesztegelt, egy tisztás közepén állott;

szézám- és nádcukormezők között látni lehetett mintegy ötven kúpalakú alacsony kunyhót,

melyek környékén sok fekete hemzsegett.

A léggömb alatt mintegy száz lábnyira egy oszlop volt felállítva. Ezen oszlop lábánál görnyedt

egy emberi teremtés, egy legfeljebb harminc éves férfiú, hosszú fekete hajjal, félig levet-

kőztetve, lesoványodva, véresen, sebekkel borítva, fejét mellére csüggesztve, mint Krisztus a

keresztfán. Feje búbján rövidebben vágott hajzat mutatta a tonsura helyét, mely már félig-

meddig ismét benőtt.

- Egy hittérítő! egy lelkész! - kiálta Joe.

- Szegény szerencsétlen! - felelé a vadász.

- Megmentjük őt, Dick, - mondá a doktor - meg fogjuk menteni.

A néger sokaságot, amint észrevette a léggömböt, mely fényes farkú nagy üstökösnek nézett

ki, könnyen érthető rémület fogta el. Kiabálásaikra a fogoly fölemelte fejét, szemei hirtelen

remény fényében ragyogtak fel és a nélkül, hogy világosan megértette volna, ami történik,

kezeit kiterjeszté ezen váratlan szabadítók felé.

- Ő él, ő él! - kiáltá Fergusson - hála Istennek! Ezek a vadak borzasztó rémülettel vannak

eltelve. Meg fogjuk őt menteni. Készen vagytok barátim?

- Készen vagyunk Sámuel.

- Oltsd ki a fűtőt Joe!

A doktor parancsa végre lett hajtva. Egy alig érezhető szélfuvalom lassan vitte a Victoriát a

fogoly fölibe, másrészt a gáz összehúzódása következtében az csendesen ereszkedett lefelé.

Mintegy tíz perc mulva megállott, lebegve a hullámzó fényözön közepette. Fergusson a

fénykévét ide-oda irányítá a tömeg felett és az élesen körvonalozott fénysávokat hasított ki a

sötétből. A sokaság leírhatatlan félelemtől megszállva szétfutott és eltűnt kunyhóiban; a tér

üres és puszta lett az oszlop körül. A doktor nem hiába számított a Victoria tüneményszerű

megjelenésére, mely ezen sűrű sötétségbe vetette naphoz hasonló fényes sugarait.

A csónak közeledett a föld felé. Ezalatt néhány néger a vakmerőbbek közül, észrevéve, hogy

áldozatuk kisiklik körmeik közül, nagy ordítással visszatért. Kennedy puskát ragadott; de a

doktor parancsolá, hogy ne lőjjön.

A lelkész térdre volt roskadva; nem lévén többé jártányi ereje, nem volt az oszlophoz oda-

kötözve; oly gyenge volt, hogy az felesleges is lett volna. Azon pillanatban, amint a csónak

földet ért, a vadász letette fegyverét és hóna alatt megragadva a papot, fölemelte a csónakba,

Joe pedig ugyanazon pillanatban gyorsan kivetette a kétszáz fontnyi terhet. A doktor azt várta,

hogy most rendkívül sebesen fognak emelkedni; de a léggömb várakozása ellenére, mikor a

föld felett három-négy lábnyira fölemelkedett, egyszerre csak megállott.

93

- Mi tart bennünket vissza? - kiáltá a rémület hangján.

Néhány vad odafutott éktelen ordítással.

- Ó! - mondá Joe, amint letekintett. - A fekete gonosztévők egyike belecsimpaszkodott a

csónak aljába.

- Dick! Dick! - kiáltá a doktor - a vízszekrényt!

Dick eltalálta barátja gondolatát, és fölemelve az egyik vízszekrényt, mely mintegy száz font

nehéz volt, gyorsan kilódította a csónakból.

A Victoria a tehertől szabadulva, egyszerre felszökött mintegy háromszáz lábnyira a levegőbe,

az ordítozó tömeg közepéből, ahonnan a fogoly vakító fényözönben elmenekült.

- Hurráh! - kiáltá a doktor két társa.

A léggömb egyszerre megint egy nagyot szökött fölfelé, ami azt több mint ezer lábnyi magas-

ba vitte fel.

- Hát ez micsoda? - kérdé Kennedy, aki csaknem elveszíté az egyensúlyt.

- Semmi, csak az a bitang eresztette el a csónakot, - mondá nyugodtan Fergusson.

És Joe gyorsan letekintve, még látta a négert, amint kézzel-lábbal kalimpálva a levegőben,

bukfenceket hányt és csakhamar összezúzva terült el a földön. A doktor azután széthúzta a

széncsúcspárt, a villamos fény kialudt és sötét lett, mint azelőtt. Hajnali egy óra volt.

A francia végre magához jött és felnyitá szemeit.

- Ön meg van mentve - mondá neki a doktor.

- Megmentve? - válaszolá az angolul szomorú mosollyal - igen! megmentve a kínos haláltól;

köszönöm nektek testvérek! de az én napjaim meg vannak számlálva, sőt óráim is, nekem már

nincs sok időm élni.

És a hittérítő kimerülve, ismét magánkívül lett.

- Meghal! - kiáltá Kennedy.

- Nem, nem, - felelé a doktor, a beteg fölé hajolva - de nagyon gyenge, majd a sátor alá

lefektetjük.

Ágyat vetettek takaróikból és gyöngéden ráfektették ezt a szegény lesoványodott, vérző

sebektől borított testet, melyen a vas és tűz mintegy húsz helyen hagyott fájdalmas nyomokat.

A doktor egy zsebkendőből tépést csinált és rárakta a sebekre, miután kimosta azokat, oly

ügyesen, mint akármely orvos; azután elővéve gyógyszereit, néhány erősítő cseppet cseppen-

tett a beteg ajkaira.

Ez fonnyadó ajkait gyengén összeszorítva, alig bírta rebegni:

- Köszönöm, köszönöm.

Fergusson belátta, hogy a betegnek most teljes nyugalomra van szüksége; összehúzta tehát a

sátor függönyét és visszatért a léghajó kormányzásához.

A léggömb beleszámítva új vendége súlyát, mégis mintegy száznegyven fonttal könnyebbé

lett; ennélfogva a fűtő segítsége nélkül is fenntartotta magát a levegőben. Hajnalhasadtával

szelíd légáramlat hajtotta nyugat-északnyugat felé. Fergusson néhány percig elgondolkodva

nézte a lázas álomban fekvő beteget.

94

- Megtarthatjuk-e ezen új társunkat, akit az ég küldött számunkra? - szólt a vadász. - Van-e

reményed?

- Igen, Dick, talán a kellő ápolással ebben a tiszta jó levegőben.

- Mennyit szenvedett ez az ember! - mondá Joe megindulva. - Tudják-e uraim, hogy ez

merészebb dolgot vitt véghez, mint mi - mikor egymaga jött ezen vad népek közé.

- Abban nincs kétség! - felelé a vadász.

A doktor egész nap nem akarta a szerencsétlennek alvását megszakítani; lázas alvás volt az,

csak néha-néha vegyült bele fájdalmas nyögés, mely Fergussont eléggé nyugtalanítá.

Másnap reggel a Victoria alig jutott valamivel előbbre nyugat felé; pompás szép időre volt

kilátás. A hittérítő kissé erősebb hangon bírt szólni új barátaihoz. Széthúzták a sátor függö-

nyeit és a beteg látható élvezettel szítta a tiszta reggeli levegőt.

- Hogy érzi magát? - kérdé Fergusson.

- Egy kicsit jobban, - felelé - de ti barátaim, titeket még csak mintegy álmomban láttalak. Alig

tudok magamnak arról számot adni, mi történt? kik vagytok ti? hogy neveiteket ki ne hagyjam

utolsó imámból.

- Mi angol utazók vagyunk - felelé Sámuel. - Próbáljuk léghajón keresztülutazni Afrikát és

útközben szerencsések voltunk önt megmenteni.

- A tudománynak megvannak a maga hősei - mondá a hittérítő.

- És a vallásnak a maga vértanui - felelé a skót.

- Én a lazaristák missziójának vagyok prédikátora. Isten küldött hozzám benneteket, áldott

legyen az ő szent neve; én neki áldoztam életemet. De önök Európából jönnek. Meséljenek

nekem Európáról, Franciaországról. Már öt éve nem hallottam hírt felőlök.

- Öt évig, egyedül, ezek közt a vad bestiák közt - szóla Kennedy.

- Megváltani való lelkek azok, - felelé a fiatal lelkész - tudatlan és barbár testvérek, akiket

csak a vallás képes jobbra oktatni és polgáriasítani.

Fergusson Sámuel a hittérítő kívánatának megfelelve, sokat beszélt Franciaországról.

Ez kíváncsian hallgatta és könyek gördültek alá szemeiből. A szegény fiatal ember, hol

Kennedy, hol Joe kezét szorította az ő láztól égő kezei közé; a doktor készített számára

néhány csésze teát, melyet jóizűen megivott; volt annyi ereje, hogy kissé fölemelkedjék és

mosolyogjon, midőn megtudta, hogyan került ide fel a tiszta mennyei levegőbe.

- Ti bátor utazók vagytok, - úgymond - és a ti merész vállalatotok sikerülni fog, viszont-

látjátok szüleiteket, barátaitokat, hazátokat...

A gyengeség azonban újra annyira elővette a fiatal lelkészt, hogy újból le kellett feküdnie;

néhány órán át mint egy halott feküdt Fergusson karjai között. Ez nem bírta tartóztatni

megindulását; érezé, hogy ez az élet fogytán van; tehát mégis elveszítsék őt, akit csak az imént

mentettek ki a halál torkából. Újra bekötözte a vértanú iszonyú sebeit és feláldozta víz-

készletének nagyobb részét, hogy annak forró lázban égő tagjait felfrissítse. A leggyöngédebb

és legértelmesebb ápolásban részesítette a beteget és kezei alatt az lassanként magához jött és

visszanyerte eszméletét, ha nem is az életét.

A doktor megszaggatott szavaiból tudta meg az ő élete folyását is.

95

- Beszéljen anyanyelvén, - mondá neki - én azt megértem és önre nézve kevésbbé lesz

fárasztó.

A hittérítő szegény fiatal ember volt Bretagneból, Morbihan megyének Aradon falujából;

szíve hajlamai korán vonzották őt a lelkészi pályára. Az önmegtagadással még a veszélyekkel

való megküzdést is összekapcsolandó, belépett a hittérítés lelkészeinek rendjébe, melynek

paulai szent Vince volt a dicső alapítója. Húsz éves korában elhagyta hazáját, hogy azt Afrika

barátságtalan vadonaival cserélje fel. Azóta lassanként, megküzdve az akadályokkal, dacolva

a nélkülözésekkel, gyalogolva és imádkozva elhatolt azon néptörzsek közé, akik a Nílus felső

folyása körül laknak; két évig visszautasították vallását, buzgóságát félremagyarázták,

szeretetét rosszul fogadták; mint fogoly lett letartóztatva a Nyambarrák egyik legkegyetlenebb

törzsénél, a legnagyobb bántalmazásoknak kitéve. De ő nem szűnt meg tanítani, oktatni és

imádkozni. Ez a néptörzs ama harcok egyikében, amelyeket a törzsek itt egymás ellen visel-

nek, szétkergettetett és szétszóródott; ő pedig félholtan ott maradt a halottak között, de azért

nem tért vissza hazájába, hanem folytatta evangyéliomi zarándoklását. Még legtürhetőbben

járt, ahol bolondnak tartották; megtanulta az ezen vidékeken divó nyelveket és folyton hirdette

Isten igéjét. Így járta be két hosszú éven át ezen barbár országokat, ama túlvilági erőtől

hajtatva, amelyet csak az Isten adhat. Egy év óta a «Barafri» néven ismeretes nyam-nyam törzs

között lakott, mely egyike volt Afrika legkegyetlenebb törzseinek. A törzsfőnök pár nap előtt

meghalt és miután a hirtelen halál miatt őt okolták, elhatározták, hogy őt feláldozzák; már

negyven óra óta tartott kínzása, és a legközelebbi délben szándékoztak, mint a doktor sejté,

kivégezni. Mikor meghallotta a puskák ropogását, a természeti ösztön szólalt meg belőle:

Segítség! segítség! kiáltá és azt hivé, hogy álmodik, míg egy felülről jövő szózat nem hozta

meg az égből jövő vigasztalás szavait.

- Nem sajnálom, - úgymond - ezt az eltűnő életet, az én életem úgyis Istené.

- Reméljen barátom, - vigasztalá őt a doktor - mi itt vagyunk ön mellett és megmentjük az

életnek, amint megmentettük a haláltól.

- Nem kívánom én azt az Istentől - mondá a lelkész megnyugvással. - Áldassék az ő szent

neve, hogy megadta nekem, hogy halálom előtt még baráti kezeket szoríthassak és hazám

nyelvét meghallhassam.

A hittérítőt ismét elővette a bágyadtság. Így telt el a nap remény és félelem között; Kennedy

nagyon meg volt hatva és Joe is titkon törülgette könyeit.

A Victoria nem sokat haladt előre és a szél kimélni látszott becses terhét.

Joe estefelé nyugaton egy roppant vörös tűz fényét jelezte; az északi sarkhoz közelebb északi

fénynek gondolhatták volna, mert az ég egész tája tűzbe volt borulva. A doktor figyelmesen

vizsgálta a tüneményt.

- Nem lehet más, mint egy kitörésben lévő vulkán - mondá Fergusson.

- Pedig a szél egyenesen fölibe visz - felelé Kennedy.

- Se baj, - felelé a doktor - majd biztos magasságban átszállunk felette.

Pár óra mulva a léggömb a sziklás hegyek között haladt. A hosszúság 24° 15’, az északi szé-

lesség 4° 42’ felett voltak. Alattok egy öblös nyílt torkú kráter okádta a tűz- és lávafolyamot;

magasra dobálva ki magából egész sziklákat; a folyó tűz hatalmas patakok és izzó zuhatagok

alakjában ömlött alá. Nagyszerű, de veszélyes egy látvány volt, mert a szél egyenes irányban

ragadta a gömböt ezen tüzes légkör felé.

96

Miután a vulkán oly akadály volt, hogy megkerülni nem lehetett, felette kellett áthaladniok; a

fűtő teljes erővel működött és a Victoria, mely a szél irányánál fogva ki nem térhetett, hatezer

láb magasban szállott át a tűzhányó felett.

A haldokló lelkész fájdalmas fekhelyéről gyönyörrel legelteté elhaló szemeit a felséges

látványon.

- Ó mily szép! - mondá - mily nagy az Isten hatalma a természet rettenetes erőiben!

A megolvadt láva kiömlése, mintegy lángszőnyeggel borítá az egész hegyvidéket, a léggömb

alsó fele fénytől ragyogott a sötét éjszakában, rekkenő hőség hatolt fel egész a léggömb

magasságáig és Fergusson sietett e veszélyes helyről menekülni.

Tíz óra felé a hegység már csak egy vörös pontnak látszott a láthatáron és a Victoria egy

alacsonyabb légáramban csendesen folytatá a maga útját.

97

HUSZONHARMADIK FEJEZET.

Joe haragszik. - Egy igaznak halála. - A virrasztás. - A szárazság. - A temetés. -

A kovatömbök. - Joe extázisban. - Drága teher. - Az aranyhegyek. - Joe kezd desperálni.

Gyönyörű éj borult a föld felé. A lelkész bágyadt álomba merülve feküdt.

- Nem lesz már ebből ember! - szóla Joe. - Szegény fiú, még harminc éves sincsen.

- Kezeink közt fog kiszenvedni - mondá a doktor reményét veszítve. - Amúgy is gyönge

lélekzete még egyre gyengül és én nem tehetek semmit megmentésére.

- Ó a gaz betyárok! - kiáltá Joe, aki egyszer-másszor hirtelen dühbe szokott jönni. - És az

Istennek ez az embere még sajnálja, még mentegeti őket, sőt még meg is bocsát nekik.

- Az ég egy szép éjet ád neki, lehet, hogy ez lesz az utolsó. Nem sokat fog ő már szenvedni és

halála csendes álom leend.

A haldokló néhány szaggatott szót mondott, a doktor közeledett hozzá. A beteg lélekzete

elakadozott, levegő után kívánkozott, a függönyök egészen széjjel voltak húzva és élvezettel

szívá magába a csillagos éj könnyű fuvalmait. A csillagok hozzá küldték reszkető sugaraikat

és a hold körül fogta őt fehér fényszemfedővel.

- Barátim! - mondá gyenge hangon - én már megyek. A jutalmazó Isten segítsen célotokhoz és

fizesse meg nektek, ami jót velem cselekedtetek.

- Reméljen még - felelé neki Kennedy. - Hisz ez csak múló gyöngeség! Ön még nem hal meg!

Lehet-e meghalni egy ilyen szép nyári éjszakán?

- A halál itt van! - válaszolá a hittérítő - én tudom; hagyjatok bátran szemébe néznem. A halál

csak az öröklét kezdete és a földi gondok vége. Segítsetek térdeimre testvéreim, kérlek.

Kennedy fölemelte őt; keserves volt nézni, amint erőtlen tagjai összeroskadtak alatta.

- Istenem! Istenem! - szóla a haldokló apostol - könyörülj én rajtam!

Arca átszellemült. Távol azon földtől, melyen soha nem élvezett örömet; ezen éj közepette,

mely felette legszebb fényét ragyogtatá, útban azon ég felé, mely felé mint egy csodálatos

mennybemenetellel közeledék, úgy látszott, mintha új életnek menne elébe.

Utolsó kézmozdulata áldás volt egynapos barátaira. Visszaesett Kennedy karjaiba, kinek arcán

kövér könnycseppek peregtek alá.

- Meghalt, - mondá a doktor fölibe hajolva - meghalt.

És egy szívvel térdrehullott a három útitárs, hogy csendesen imádkozzék.

- Holnap reggel, - szóla kis vártatva Fergusson - eltemetjük őt Afrika földjébe, melyért vérét

ontá.

Az éj hátralévő részében felváltva virrasztottak mellette, a doktor, Kennedy és Joe és egy szó

se zavarta az ájtatos csendet; mindhárom könnyezett.

Másnap délről fújt a szél és a Victoria meglehetős csöndesen haladt egy rengeteg fensik felett;

egyfelől kialudt kráterek, másfelől mély hegyszakadékok, egy csepp víz sehol e kiégett kopár

sivatagon; egymásra tornyosult sziklák, fehérlő márga-üregek, elszórt vándorsziklák hirdették

a vidék sivár, terméketlen jellegét.

98

Déltájt elhatározá Fergusson, hogy a holttest eltemetése végett egy első képződésű plutonikus

sziklákkal és szakadékokkal teljes vidéken le fognak szállani, melyek között a léggömb, mint

zárt falak között elbúvik; a körülfekvő hegységek megvédték a szelektől és lehetővé tették,

hogy leereszkedhetett egész a föld színéig; - mivel fának, amelyre ki lehetett volna kötni,

sehol még híre sem volt.

De, - amint azt a doktor Kennedynek magyarázgatá - azon teherveszteség következtében, me-

lyet a hittérítő megszabadításakor igénybe vettek, a léghajó most már csak úgy volt lebocsát-

ható, ha a gázból megfelelő részt kieresztenek; Fergusson tehát megnyitotta a léggömb külső

szellentyűjét. A hidrogén-gáz illant és a Victoria lassan ereszkedett alá a hegyszakadékba.

Amint a csónak földet ért, a doktor elzárta a szellentyűt; Joe egyik kezével a csónak szélét

fogva kiugrott a földre, másik kezével elegendő követ szedett fel és rakott be a csónakba, hogy

ezzel saját súlyát pótolja. Amint ezzel készen volt, mindkét keze szabad lett és csakhamar

annyi követ hordott oda, hogy a doktor és Kennedy is kiszállhattak. A Victoria egyensúlyban

vesztegelt és emelkedési ereje nem volt elég erős, hogy felszállhasson.

Másrészt nem is volt szükség a kövekből valami nagy mennyiségre, mert a Joe által fölszedett

kövek rendkívül nehezek voltak, ami egy pillanatra Fergusonnak is felkölté figyelmét. A föld

kvarc- és porfirtartalmú szikladarabokkal volt behintve.

- Csodálatos fölfedezés - mormogá magában a doktor.

Azalatt Kennedy és Joe néhány lépést távoztak, a sírnak helyet keresni. E hegyszakadékokban

rengeteg hőség uralkodott, mint valami olvasztó-kemencében; azonfelül a déli nap függőle-

gesen veté reájok égető sugarait.

Mindenekelőtt meg kellett tisztítani a földet a sziklák és törmelékektől, melyek azt borították,

azután egy jó mély sírt vájtak ki, hogy a vadállatok a hullát ki ne kaparhassák.

Ebbe tették csendes áhítattal a vértanu holttestét.

Göröngyök hulltak halandó tetemére és hatalmas szikladarabok tornyosultak emlék gyanánt

sírdombja felett.

A doktor ezalatt hallgatva mélázott és el volt merülve gondolataiba. Nem hallá társai

szólítását és nem keresett menedéket, mint ők, a nap égető heve ellen.

- Mire gondolsz, Sámuel? - kérdé Kennedy.

- A természet csodálatos ellentéteire, a véletlen egy különös játékára. Tudjátok-e, miféle

földben nyugszik a nélkülözések ezen embere, ezen önmegtagadó nemes szív?

- Hogyan érted azt? - kérdé a skót.

- Ez a lelkész, aki letette a szegénység fogadalmát, most itt aranyban fekszik.

- Aranyban! - kiáltá Joe és Kennedy.

- Igenis, aranyban - felelé nyugodtan a doktor. - Ezek a kődarabok, melyeket itt mint érték-

telen kavicsot rugdaltok lábaitokkal, mind rendkívül tartalmas drága ércek.

- Lehetetlen, lehetetlen - ismétlé Joe.

- Ezek között a palarétegek között nem is kellene sokáig keresni, hogy jelentékeny arany-

tömbökre akadjatok.

Joe mint egy őrült esett neki a körülötte heverő töredékeknek és Kennedynek se hiányzott már

sok, hogy utánozza.

99

- Csendesedjél, jó Joe - mondá neki ura.

- Uram! ön ezt semmibe sem veszi?

- Ugyan, egy ily okos ember, mint te...

- Hej uram, megszünik itt minden okosság.

- De gondold meg csak egy kicsit. Mire volna jó nekünk mind e gazdagság? hisz el nem

vihetjük.

- Nem vihetjük el? hát ha mégis...

- Kissé nehéz lesz a mi csónakunknak; sajnálom, hogy megmondtam neked fölfedezésemet,

mert te most bűnhődni fogsz miatta.

- Hogyan? - mondá Joe, - itt hagyni ezeket a kincseket! ezt a nagy vagyont, ami egészen a

mienk, itt hagyni!

- Vigyázz csak, barátom; talán az aranyláz tört ki rajtad. Nem tanított meg tégedet arra ez a

halott, akit éppen most temettünk el, hogy a földi dolgok mind hiábavalók?

- Hát hisz ez mind igaz, - felelé Joe - de mégis ez a sok arany? Kennedy úr nem szeretne ön is

itt összekaparni néhány milliócskát?

- Mit is csinálnánk vele, szegény Joe! - mondá a vadász szánalmas mosollyal. - Mi nem

jöttünk ide kincseket keresni, tehát nem is fogunk innen kincseket hazavinni.

- Azok a milliócskák ugyancsak nehezek - folytatá a doktor - és nem oly könnyű ám azokat

zsebre rakni.

- De hát utóvégre is, - felelé Joe, kit már utolsó védsáncából is ki akartak szorítani; - nem

lehetne teher gyanánt, homok helyett ebből az ércből zsákba rakni?

- No, nem bánom, - mondá Fergusson - de aztán ne vágj hozzá képeket, ha majd esetleg vagy

száz fontot kidobunk belőle.

- Száz fontot! - mondá Joe - és csakugyan lehetséges volna, hogy ez mind arany?

- Igen, barátom. Ez az a zug, hol a természet már századok óta kuporgatja kincseit. Egész

országokat lehetne velök felgazdagítani. Itt ebben a pusztában van Kalifornia és Ausztrália

együttvéve.

- És ez azután mind itt marad heverni bitangon?

- Körülbelül. De hát mondok neked valamit, ami talán megvigasztal.

- Alig hiszem - felelé Joe leverten.

- No, hát hallgass ide. Én majd pontosan fölveszem e vidék helyrajzát, azt neked adom és ha

visszatérsz Angliába, megmutathatod polgártársaidnak, ha azt hiszed, hogy ez a sok arany

boldoggá teheti őket.

- Hát hiszen belátom én uram, hogy igaza van és bele is nyugszom, ha már másképp nem

lehet; de legalább rakjuk meg csónakunkat ezen nemes érccel, ami utunk végén majd meg-

marad, az még mindig nyereség lesz.

És Joe hozzálátott, dolgozott, ahogy csak bírt és csakhamar összegyűjtött csaknem ezer fontot

abból a kovatörmelékből, melybe a nemes érc mint valami kemény tokba be van zárva.

A doktor mosolyogva szemlélte; azalatt pedig fölvette a helyzetet és úgy találta, hogy a

hittérítő sírja a hosszúság 22° 23’ és az északi szélesség 4° 55’ alatt fekszik.

100

Aztán még egy tekintetet vetve a kőrakásra, mely alatt a fiatal francia nyugszik, visszatért a

csónakba.

Szeretett volna még egy egyszerű, durva keresztet is tűzni ezen elhagyatott sírdombra Afrika

kellő közepében; de fa e vidéken messze földön nem terem.

- Az Isten úgy is rátalál! - mondá.

A doktor lelkét különben nehéz gondok nyomták; szívesen odaadta volna ezt a rengeteg

aranyat egy kevés vízért. A vízszekrény, melyet a négerek közül való szabadulás alkalmával

kidobtak, még nem volt kipótolva és e száraz, kopár vidéken nem is volt arra kilátás; fütőjét

folyton vízzel kellett táplálni, úgy hogy ivóvízben kezdtek rövidséget szenvedni; Fergusson

tehát föltette magában, hogy a legelső alkalommal kiegészíti vízkészletét.

Amint a csónakra visszatért, azt a kapzsi Joe által kövekkel telerakva találta, de azért be-

szállott egy szó nélkül; Kennedy rendes helyét foglalta el. Joe követte őket, de nem a nélkül,

hogy még egy sóvár tekintetet vetett volna a szakadékban ott maradt sok kincsre.

Fergusson alágyujtott a fűtőnek, a csigacső fölmelegedett, a hidrogénáram néhány perc mulva

megindult, a léggömb felduzzadt, - de a léghajó nem mozdult.

Joe mindezt nem minden nyugtalanság nélkül észre is vette, de hallgatott.

- Joe! - szólt a doktor.

Joe nem felelt.

- Joe! hallod?

Joe fejbólintással jelzé, hogy hallja, de nem szívesen.

- Lennél tán oly kegyes, - folytatá a doktor - ezekből a kövekből egy csomót a földre ki-

lódítani.

- De, uram, hisz ön megengedte.

- Megengedtem a terhet kipótolni, de többet nem.

- De hát...

- Azt akarod talán, hogy örökké itt maradjunk ebben a pusztaságban?

Joe kétségbeesett pillantást vetett Kennedyre, de Kennedy oly képet csinált, mint aki nem

tehet semmit.

- Nos, Joe, mi lesz?

- Talán a fűtő nem működik - válaszolt Joe kedvetlenül.

- Az én fűtőm alá van gyujtva, láthatod, de a léggömb nem fog fölemelkedni, míg a túltehertől

meg nem szabadítod.

Joe megvakarta a füle tövét, kinézett egy darab követ, a legkisebbet, tenyerébe vette, forgatta,

méregette, lehetett három vagy négy fontos, végre kidobta.

A Victoria csak nem mozdult.

- Hát mégse szállunk fölfelé? - mondá.

- Nem bizony, - felelé a doktor - csak folytasd.

Kennedy nevetett. Joe már kidobott vagy tíz fontnyit. A léggömb még egyre veszteg maradt.

Joe elhalványult.

101

- Ó te jámbor lélek, - mondá a doktor - Dick, te, meg én, ha jól emlékszem, együttvéve

mintegy négyszáz fontot nyomunk. Neked tehát körülbelül éppen ennyit kell kidobálni, hogy

fölemelkedhessünk.

- Négyszáz fontot lökjek ki? - kiáltá Joe, csaknem elpityeredve.

- És még azonfelül is valamit, másképp nem megy; tehát csak rajta.

A derék fiú nagyot fohászkodott és csak hozzálátott a léghajó megkönnyebbítéséhez. Időről-

időre megállt.

- Már emelkedünk - úgymond.

- Dehogy emelkedünk - volt rá mindig a válasz.

- Már mozdul! - mondá végre.

- Csak tovább.

- Megy már, én érzem.

- Csak folytasd még - felelé Kennedy.

Joe kétségbeesve kapott fel még egy nagy darabot és dühösen röpítette ki a csónakból. A

Victoria fölemelkedett mintegy száz lábnyira és a fűtő által segítve, csakhamar tovalebbent a

környező hegycsúcsok felett.

- No Joe, - mondá a doktor, - ha sikerül ezt hazaszállítani, ami még maradt, még mindig szép

vagyon marad és te öreg napjaidra gazdag ember lehetsz.

Joe nem szólt semmit, csak kényelmesen elterült a kövekből vetett puha ágyon.

- Látod kedves Dick, milyen nagy a hatalma annak az ércnek a világ legjobb emberére is.

Mennyi szenvedélyt, kincsvágyat és bűnt bírna egy ily aranybánya tudása világra hozni. Való-

ban elszomorító!

Estig a Victoria mintegy kilencven mérföldet haladt nyugat felé, körülbelül ezernégyszáz mér-

földre volt már Zanzibártól - egyenes vonalban.

102

HUSZONNEGYEDIK FEJEZET.

A szél megáll. - A puszta közeledik. - A vízhiány. - Az éjek az egyenlítő alatt. - Sámuel

nyugtalankodik. - A helyzet. - Kennedy és Joe erélyes válaszai. - Még egy éjszaka.

A Victoria egy magában álló és csaknem egészen kiszáradt fába beleakasztva, teljesen mozdu-

latlanul tölté az éjet. Utazóink végrevalahára egy kis alvást engedhettek meg magoknak, amire

nagy szükségök is volt; - az utóbbi napok izgalmai szomorú emlékeket hagytak hátra lelkök-

ben.

Reggel felé az ég megint visszanyerte átlátszó fényességét és tikkasztó hőségét. A léggömb

felszállt a levegőbe és néhány sikertelen próbálgatás után mégis akadt egy, ha nem is éppen

valami sebes légáramlatra, mely észak-nyugat felé hajtá.

- Már nem igen haladunk, - mondá a doktor - ha nem csalódom, mintegy tíz nap alatt már

megtettük utazásunk felét; de ha így megy, mint most, még hónapokra lehet szükségünk, míg

végére érünk és ami legbosszantóbb, a vízhiány fenyeget bennünket.

- Majd csak találunk vizet, - felelé Dick; - lehetetlen, hogy ezen óriási területen ne akadjunk

egy folyóra, patakra vagy legalább egy tóra.

- Bár úgy volna.

- Talán csak nem a Joe rakománya hátráltatja útunkat!

Kennedy csak azért szólt így, hogy Joeval ingerkedjék; pedig úgy magában eleinte maga is

helyeselte Joe gondolkozását; de miután akkor nem mutatta, most adta az erőslelkűt és tréfá-

lódzott.

Joe csak egy mérges tekintettel válaszolt. A doktor azonban nem szólt semmit; ő nem a föld

titokzatos rémeitől, hanem a Szahara puszta sivatagjától tartott és figyelemmel kísérte a talaj

legkisebb mélyedéseit is.

Ezen aggodalom és az utóbbi napok eseményei érezhetőleg lehangolták a három utazó

kedélyét; kevesebbet beszéltek, mint máskor és mindegyik saját gondolataival volt elfoglalva.

A derék Joet, mintha kicserélték volna, amióta tekintetével elmerült az aranyóceánban: hallga-

tott és sóvár szemekkel nézte a csónakban felhalmozott kődarabokat, melyek ma még értékte-

lenek, de holnap óriási értékűek lehetnek.

Afrika ezen részének képe egyébiránt aggasztó volt. A puszta lassanként tért kezdett foglalni.

Sehol egy falu vagy legalább kunyhócsoport; a növényzet elfogyott, csak néhány törpe növény

nyomorgott, mint Skócia pusztáin; fehérlő homok és tűzkövek, néhány sárga fűszál és tövises

kóró volt csak látható. E kopár pusztaságon kilátszott a föld gerince éles és meredek szikla-

bércekben. A szárazság ezen jelei elég búsulni valót adtak Fergussonnak.

Úgy látszott, hogy ezt a puszta vidéket még soha sem járta karaván, mert különben ott marad-

tak volna a nyomok, az állatok vagy emberek fehérlő csontjai. De semmi. Nemsokára észre-

vették, hogy ez a kopár vidék óriási homokpusztának a kezdete.

De nem lehetett visszafordulni, előre kellett menni; - a doktornak nem is volt egyéb szándé-

kában, csupán csak egy zivatart óhajtott volna, mely őt minél hamarabb átröpítse e pusztaság

felett. De az égen semmi felhő! A Victoria e napon alig tett meg harminc mérföldet.

103

Ha csak legalább víz lett volna elegendő. De mindössze csak három gallonnal8 volt. Fergusson

egy gallont félretett a szomjúság enyhítésére, melyet az ötven fokú meleg tűrhetetlenné tett;

két gallon maradt a fűtő táplálására, melyből már nem lehetett több, mint négyszáznyolcvan

köbláb gázt előállítani és miután a fűtő abból óránként körülbelül kilenc köblábat fogyasztott,

már csak egy ötvennégy órai útra volt az elegendő. Így mutatta azt a kérlelhetetlen számítás.

- Ötvennégy óra - mondá társainak. - Pedig miután el vagyok határozva éjjel nem utazni, hogy

valami folyót, patakot vagy tócsát el ne szalasszak; marad nekünk még utazásra három és fél

napunk, mely idő alatt mindenáron vízre kell akadnunk. Kötelességemnek tartottam, barátim,

benneteket a helyzet komolyságával megismertetni, mert ivásra csak egy gallont tettem félre

és azzal bizony gazdálkodni kell.

- Add ki te nekünk az adagunkat, - felelé a vadász - de különben nincs még okunk kétségbe-

esni, még három napunk van, úgy-e?

- Igen, kedves Dick.

- Hát miután a jajgatás úgy se használna, e három nap alatt majd csak kieszelünk valamit;

addig is kisérjünk mindent kettőzött figyelemmel.

Este a vizet pontosan kimérték és inkább kipótolták pálinkával; de vigyázni kellett ezen itallal,

mert különben inkább elősegíti, mint csillapítja a szomjúságot.

A csónak éjen át egy mérhetetlen fensíkon nyugodott, melyről erős mélyedést lehetett észre-

venni. A fensík magassága alig volt nyolcszáz láb a tenger színe felett. Ezen körülmény a

doktorban némi reményt élesztett: eszébe juttatta a geográfusok föltevését, hogy Afrika

belsejében egy óriási vízmedencének kell létezni. Ha ez a tó csakugyan létezik, akkor rá kell

akadniok, de az égen még mindig nem mutatkozott semmi változás.

A csendes éjszakára szép csillagos egével egy tikkasztó nappal virradt fel a nap égető sugarai-

val; a hőség már hajnalban rekkenő volt. Öt órakor reggel a doktor jelt adott az indulásra; de a

Victoria hosszú ideig veszteg maradt egy helyben, ezen ólomnehéz levegőben.

A doktor kijuthatott volna ebből a nagy hőségből, felszállva a magasabb régiókba, de akkor

sok vizet kellett volna elpocsékolni, ezt pedig nem volt szabad. Megelégedett tehát azzal,

hogy léghajóját mintegy száz lábnyi magasban tartá a föld felett, hol egy gyenge légáram

hajtotta őket a nyugati láthatár felé.

A reggeli szárított húsból és pemmikánból állott. Délig a Victoria alig tett meg néhány

mérföldet.

- Nem lehet sebesebben utaznunk! - mondá a doktor - most már nem mi parancsolunk, de

nekünk parancsolnak a körülmények.

- Kedves Sámuel, - szólalt meg a vadász - egy ilyen alkalomkor nem volna megvetendő egy

propeller.

- Kétségkívül, Dick, természetesen föltéve, hogy vizet nem fogyaszt, mert ha igen, akkor csak

ott volnánk megint, ahol most; de hát olyat még nem találtak fel. A léggömbökkel pedig még

ma ott vagyunk, ahol a hajókkal voltak a gőz alkalmazása előtt. Hatezer esztendőre volt szük-

ség, míg feltalálták a keréklapátokat és a csavarokat a hajó tovamozdítására; mi tehát még

ugyancsak várhatunk.

- Átkozott hőség! - mondá Joe, törülgetve gyöngyöző homlokát.

8 Mintegy 13 és fél liter.

104

- Ha vizünk volna, akkor ez a hőség csak javunkra válna, mert kiterjesztené a hidrogéngázt a

léggömbben és nem kellene nekünk oly erős fűtés a csőkarikákban. Ó az átkozott néger, akiért

oda kellett adnunk drága víztartónkat!

- Sajnálod Sámuel, hogy megtettük?

- Nem, Dick, hiszen az által mentettük meg azt a szerencsétlent a kínos haláltól. De a száz

font víz, amit akkor kilöktünk, most jó volna nekünk; annak segélyével még bizton utaz-

hatnánk vagy tizenkét-tizenhárom napig és azalatt bizonyára túl volnánk e sivatagon.

- Nem vagyunk még túl a felén? - kérdé Joe.

- Ami a távolságot illeti, igen, de az utazás tartamára nézve nem, ha a szél cserben hágy

minket; pedig mintha egészen meg akarna állani.

- No, doktor úr, eddig még nem panaszkodhatunk, hiszen eddig még elég jól ment dolgunk és

akár mit tegyek, én nem birok búsulni. Találunk mi vizet, azt én mondom.

Ezalatt a talaj mérföldről mérföldre süllyedett, az aranyhegyek hullámzásait lassanként elnyel-

te a sikság; itt voltak a kimerült természet tevékenységének utolsó erőfeszítései. Imitt-amott

egy fűszál pótolá a keletnek szép fáit, néhány zöldes földszalag küzdött kétségbeesetten a

homok előnyomulása ellen, a távol hegygerincekről leszakadozott sziklák, esésükben széjjel

tördelve éles kaviccsá mállottak széjjel, ezekből később durva homok, azután finom por jött

létre.

- Lám, Joe, ez az az Afrika, melyet te képzeltél, úgy-e jól mondtam: várj csak egy kicsit!

- No hát uram, - felelé Joe - hiszen az legalább is természetes, hőség és homok. Mit is lehetne

mást várni ezen a vidéken? Lássa, uram, - folytatá nevetve - nem is bíztam én sokat azokban a

mezőkben és erdőkben, nem is volt annak értelme; érdemes is lett volna azért otthagyni

Anglia mezőit. Most először érzem igazán, hogy Afrikában vagyok és nem is bánom, ha egy

kissé belekóstolok.

Este felé a doktor megállapította, hogy a Victoria ezen forró nap alatt alig haladt húsz mér-

földet. Forró homály vette azt körül, amint a nap letűnt a láthatár mögött, mely oly egyenesen

volt határolva, mintha vonalzóval húzták volna meg.

Másnap május elseje volt, csütörtök; a napok kétségbeejtő egyhangúsággal folytak egyik a

másik után, a reggel éppen olyan volt, mint a tegnapi; a déli nap változatlanul szórta perzselő

sugarait és az éj homálya összeszedte e kiömlött meleget, hogy azt másnap ismét átszol-

gáltassa a nappalnak. Az alig érezhető légáramból alig maradt meg egy kis fuvalom és előre

lehetett látni, hogy csakhamar vége lesz még ennek is.

Doktor Fergusson küzdött a helyzet szomorúsága ellen, megtartotta egy harcedzett szív

nyugalmát és hidegvérét. A távcsővel kezében szünetlenül vizsgálta a láthatár minden pontját;

látta, amint az utolsó dombok a sivatagban elenyésznek, a növényzet hovatovább mindinkább

kimarad és hogyan terül el szemei előtt a puszták kopár világa. A felelősséget, mely vállát

terhelé, ő nagyon is szívére vette, de nem látszott rajta. Ime ezt a két embert, két jó barátot,

Kennedyt és Joet, kiket a baráti kötelesség csatolt ő hozzá, nem-e csaknem kényszeríté, hogy

vele jöjjenek? Helyesen tette-e ezt? Nem volt-e az vakmerő kísérlet megpróbálni a végzet tilos

utait? Nem volt-e ez kísérlet áttörni a lehetetlenség korlátain? Vajjon az Isten nem a későbbi

századok számára tartotta-e fenn e rejtélyes szárazföld kikutatását?

Mindezek a gondolatok, mint az az elbátortalanodás óráiban szokott történni, egymást ker-

gették elméjében és Sámuel ellenállhatlan eszmetársítással túltette magát minden logikán és

végkövetkeztetésen. Miután azzal tisztába jött, mit nem kellett volna cselekednie, arról

105

kezdett gondolkodni, mi volna most a teendő? Csakugyan lehetetlen volna visszatérni? Nin-

csenek-e kevésbbé száraz légáramok, melyek őket kevésbbé kopár vidékekre hajtanák vissza.

A bejárt vidékeket már ismerte, de azokat nem, ahova most volt menendő; - lelkiismerete

háborgott, tehát elhatározta, hogy nyíltan mindent megmond két barátjának; apróra kifejté a

helyzetet, elmondta nekik, mit végeztek eddig és mi volna még hátra. Utolsó esetben talán

vissza is lehetne térni, vagy legalább megpróbálni; mit gondolnak?

- Én nem gondolok egyebet, mint az én uram - mondá Joe, - sőt én még könnyebben, mint ő.

Ahová a doktor úr megy, én vele megyek. Amit ő fog szenvedni, azt én is elszenvedhetem.

- Hát te, Kennedy?

- Kedves Sámuel, nem vagyok én az az ember, aki egyhamar kétségbe esik; senki sem ösmerte

jobban nálamnál a vállalat veszélyeit, de azon pillanatban, amint láttam, hogy dacolsz velök,

vakon neki mentem én is. Én a tied vagyok testestől-lelkestől. A jelen helyzetben az a

véleményem, hogy ki kell tartanunk egész a célig. A veszély, ha visszafordulunk, szintén nem

kevesebb. Tehát előre! számíthatsz mi reánk.

- Köszönöm derék barátim! - felelé Fergusson valóban megindulva, vártam tőletek ezt az

odaadást, de szükségem volt e bátorító szavakra; köszönöm - még egyszer köszönöm.

És a három férfiú lelkesen kezet szorított egymással.

- Halljátok, - folytatá Fergusson - az én számításom szerint nem vagyunk háromszáz mér-

földnél távolabb a Guineai-öböltől; a puszta nem terjedhet a végtelenig, a tengerpart pedig

ismeretes, sőt egy darabon attól befelé is. Szükség esetén ezen tengerpart felé fogunk tartani,

lehetetlen, hogy néhány oázisra ne akadjunk, hol vízkészletünket megújíthatjuk. Csak szelünk

volna, mert a nélkül egy helyen vesztegelünk a levegőben.

- Várjunk türelemmel - mondá a vadász.

És mindegyikök hiába leste ezen a napon, mely nem akart véget érni, a rengeteg üres tért; -

nem mutatkozott semmi, ami bennök reményt kelthetett volna; a talaj utolsó hullámos emel-

kedései is eltűntek a nap lementével, melynek függélyes sugarai ezen végtelen síkságon

hosszú tűzvonalakban húzódtak végig. Ez a puszta.

Az utazók alig tizenöt mérföldet haladtak előre, pedig a mellett, mint tegnap is, százharmincöt

köbláb gázt fogyasztottak a fűtő táplálására és a nyolc pintből két pint vizet áldoztak fel égető

szomjuk enyhítésére.

Az éj csendesen folyt le, nagyon csendesen. A doktor ébren húzta ki.

106

HUSZONÖTÖDIK FEJEZET.

Egy kis bölcselkedés. - Felhő a láthatáron. - A ködben. - A váratlan léggömb. - A Victoria

pontos megszemlélése. - A pálmák. - Egy karaván nyomai. - A kút a puszta közepén.

Másnap megint ugyanoly tiszta ég, ugyanoly mozdulatlan levegő. A Victoria ötszáz lábnyira

emelkedett, de alig lehetett észrevenni haladását nyugat felé.

- Bent vagyunk a puszta közepén! - mondá a doktor. - Mily végnélküli homoksivatag! Mily

különös látvány! Mily különös berendezkedése a természetnek! Miért van egy helyen az a

buja növényzet, itt pedig ez a rendkívüli szárazság? Mindkettő ugyanazon szélességi fokon, a

nap ugyanazon sugarai alatt.

- Hogy miért? kedves Sámuelem, - felelé Kennedy, - ezzel én nem nagyon törődöm. Az ok

engemet nem érdekel annyira, mint hogy így van. Ez bizony, ez a fődolog.

- Hát csak kell egy kissé bölcselkedni is, - kedves Dick az se árthat.

- Igaz, ráérni ráérünk, nem igen látszik, hogy haladnánk. A szél fél fújni, alszik.

- Nem lesz az mindig így, - mondá Joe - úgy rémlik nekem, mintha néhány felhőt látnék ott

kelet felé.

- Joenak igaza van - erősíté a doktor.

- Jó volna biz az, - felelé Kennedy - bárcsak kapnánk egy igazi felhőt, becsületes esővel és oly

széllel, hogy hasra buktatna bennünket.

- Meglátjuk, Dick, majd meglátjuk!

- Hej, de péntek van ám, doktor úr és én nem igen hiszek a pénteknek.

- Pedig mégis azt hiszem, hogy ma nem válik be a te előítéleted.

- Kívánatos volna, uram! Tyhű! - mondá homlokát törülve. - A meleg szép dolog, kivált télen,

de nyáron takarékosabb is lehetne.

- Nem tartasz tőle, - mondá Kennedy a doktornak - hogy a nap heve kárt tesz léggömbünkben?

- Nem; - a guttapercha, melybe az bele van burkolva, nagyobb hőséget is kiáll. Élesztettem én

már a gömbben néha hetven fok hőséget is, a nélkül, hogy a borítéknak baja esett volna.

- Egy felhő, igazi felhő! - kiáltá e pillanatban Joe - kinek éles tekintete a távcsöveken is túltett.

És csakugyan egy széles felhőszalag tűnt elő a láthatáron; jó alant állott és mintha fel lett vo-

lna bodrozva. Apró fellegeknek összetornyosulása volt, mely azonban változatlanul megőrzé

eredeti alakját, amiből a doktor azt következteté, hogy abban sincs semmi légvonat.

Ez az összetartó tömeg reggel nyolc óra felé tűnt fel és csak tizenegy óra tájban érte el a nap

tányérját, mely egészen mögé bújt; - a felhő alsó széle e pillanatban vált le róla és a láthatár

ismét teljes fényében ragyogott.

- Ez csak egy magános felhő, - mondá a doktor - melyre nem nagyon lehet számítani. Nézd

csak Dick, az alakja szakasztott olyan, mint reggel volt.

- Valóban, Sámuel, nincs abban se szél, se eső, legalább a mi részünkre nincsen.

- Úgy is lehet, mert nagyon magasan tartja magát.

107

- No jó, Sámuel, de hát ha mi keresnők fel azt a felhőt, mely nem akarja tartalmát ránk kiadni?

- Azt hiszem, nem sok hasznunk volna belőle - felelé a doktor; - ez megint gázba kerül és így

egy jó csomó vízbe. De hát a mi helyzetünkben mindent meg kell próbálni. Szálljunk fel

tehát!

A doktor erős hőséget gerjesztett, a fűtő tekercseiben égető hőség jött létre és a léggömb a

hidrogén kiterjedése következtében hatalmasan emelkedett fölfelé.

Mintegy ezerötszáz lábnyira a föld felett elérte a felhő árnyas tömegét, sűrű ködben tűnt el és

megállott benne; de a legkisebb fuvalom sem volt érezhető; úgy látszik, hogy egészen ment

volt az a nedvességtől és a vele érintkező tárgyakra nem csapódott le semmi. A Victoria ezen

gőzbe burkolva, valamivel sebesebben kezdett haladni! - de ez is volt az egész.

A doktor szomorúan jelenté ezt a csekély eredményt, amelyet elértek, midőn Joe a legnagyobb

meglepetés hangján felkiáltott:

- Ez már mégis furcsa!

- Mi az, Joe?

- Uram, Kennedy úr, odanézzenek!

- De hát mi van ott?

- Nem vagyunk magunkban! itt valami gazemberek vannak, akik meglopták a mi találmá-

nyunkat.

- Megbolondultál? - kérdé Kennedy.

Joe úgy állt ott bámulatában, mint egy sóbálvány.

- Talán a napszúrás elvette ennek a szegény fiúnak az eszét - mondá a doktor felé fordulva.

- Mit beszéltél? - mondá.

- De nézze hát, uram! - mondá Joe a láthatár egy pontjára mutatva.

- Szent Patrikra - kiáltá most Kennedy is - hisz ez hihetetlen! Sámuel, Sámuel, nem látod?

- Látom már - felelé nyugodtan a doktor.

- Még egy léggömb! más utazók!

Valóban mintegy kétszáz lábnyira egy másik léggömb lebegett a levegőben csónakjával és

utasaival: tökéletesen azon irányban haladt, mint a Victoria.

- Intsünk nekik lobogónkkal, fogd a zászlót Kennedy és mutasd nekik a mi színeinket.

Mintha a másik csónakon utazók ugyanazt gondolták volna, mert ott is kinyúlt egy kéz

ugyanoly zászlóval és ugyanúgy lengette, mint Kennedy.

- Mit jelentsen ez? - kérdé csodálkozva a vadász.

- Azok majmok, csúfolnak bennünket - szitkozódott Joe.

- Az azt jelenti, - felelé Fergusson nevetve - hogy odaát is te adod a jeleket, kedves Dick,

mivel azt akarom mondani, hogy azok a másik csónakban csak mi vagyunk és ez a másik

gömb is csak a mi jó Victoriánk.

- No, uram, megkövetem, de már azt nem hiszem, az nem lehetséges.

- Állj csak a csónak szélére és hadonázz a kezeddel, majd meglátod!

108

Joe engedelmeskedett és látta, hogy a másik ugyanazon pillanatban éppenséggel úgy hado-

názott.

- Ez nem is más, mint levegővisszatükrözés, - mondá a doktor - egyszerű optikai csalódás,

mely a különféle sűrűségű légrétegeknek sugártöréseiből ered; - ez az egész!

- Milyen furcsa - ismétlé Joe, aki nem bírt abba belenyugodni és egyre folytatta kísérleteit

hadonázó kezeivel.

- Érdekes látvány! - szóla Kennedy. - Gyönyörűség így látni a mi Victoriánkat, kitűnően fest

és mily fenséges kellemmel lebben tova!

- Miattam magyarázhatják az urak, ahogy akarják, - vélekedék Joe - már ami furcsa az csak

furcsa marad.

A kép azonban lassanként elmosódott; a felhők nagyon magasra emelkedtek, elhagyva a

Victoriát, mely többé nem követhette őket és egy óra mulva az ég oly tiszta volt, mint azelőtt.

Az alig érezhető szellő még csökkenni is látszott. A doktor elbúsulva közeledett a föld felé.

Utazóink, kiket az elbeszélt eset egyideig elfoglalt, ismét visszaestek a régi szomorú hangu-

latba és hallgatva tűrték a rekkenő hőséget.

Négy óra felé Joe egy tárgyat vélt látni, mely a rengeteg homoksivatagról levált és csakhamar

jelentheté, hogy az két pálmafa, még pedig nem is valami nagy távolságban.

- Pálmafák! - mondá Fergusson felbuzdulva - akkor ott forrásnak vagy kútnak is kell lenni.

Távcsövet vett elő és meggyőződött, hogy Joet nem csalták meg szemei.

- Végrevalahára, - ismétlé - víz, víz és mi megmenekültünk, mert ha lassan is, de mégis csak

haladunk és egyszer mégis csak a célnál leszünk.

- No, doktor úr! - mondá Joe - ne innánk most már egy jót? A hőség valóban tikkasztó.

- De most már igyunk.

Egyikök sem kérette magát és elfogyott egy egész pint, ami által egész készletük három és fél

pintre szállt alá.

- Ez aztán valami volt, - csettentett nyelvével Joe - a Perkins söre nem esett soha ilyen jól.

- Ezek a szükölködés előnyei - felelé a doktor.

- Egészben véve nem valami nagyok, - mondá a vadász, - mert ha most nagyon jól esett is, de

szívesen lemondok erről az élvezetről, csak legyen mindig elegendő vizem.

Hat órakor a Victoria a pálmafák felett lebegett.

Két csenevész, szomorúan elkényszeredett fa volt az csak lomb nélkül; inkább halott, mint

élő, a pálmának csak váza vagy kísértete; Fergusson ijedten szemlélte.

A fák lábainál egy régen kiszáradt kút elmállott kövei hevertek, de azok is a nap égető hevétől

már csaknem egészen el voltak porladva. Nedvességnek sehol semmi nyoma. Sámuel szíve

egészen elszorult, éppen készült aggodalmát társaival közölni, midőn azok hangos felkiáltása

vonta magára figyelmét.

Nyugat felé egy útszélen, megfehéredett csontok és csontvázak maradványai hevertek egy kút

körül. Itt nyilván egy szerencsétlen karaván járhatott, mely útját e szomorú jelekkel örökítette

meg; az erősebbek elérték ugyan a kutat, de a gyengébbek elhullottak az útban; az egykori

forrást csak kevesen érhették el, de ezek is csalódva, szomjan vesztek el mellette.

109

Utazóink elsápadva néztek egymásra.

- Itt ki ne szálljunk, - mondá Kennedy - távozzunk ez irtózatos látványtól. Úgy sem lesz itt egy

csepp víz sem kapható.

- Nem úgy Dick, erről előbb meg kell győződnünk. Itt is meghálhatunk, mint akárhol. Meg-

vizsgáljuk a kutat egész fenekéig, valamikor itt forrás volt, lehet, hogy még maradt benne

valami.

A Victoria földet ért. Joe és Kennedy elegendő homokot szedtek be a csónakba és kiszálltak.

Rohantak haladéktalanul a kút felé, egy lépcsőn leszálltak annak belsejébe, a lépcső már

majdnem egészen széjjelment lábaik alatt; a kút vize, úgy látszik, már évek óta kifogyott,

Dick és Joe nem találtak egyebet száraz, sivár homoknál, nedvességnek még nyoma sem

mutatkozott.

A doktor csak nézte, amint feljöttek izzadva, finom fehér porral belepve, leverten, reményt

vesztve lehorgasztott fővel.

Azonnal látta, hogy hiába jártak, amint előre gondolta és nem szólt egy szót sem. Érzé, hogy e

pillanattól fogva neki magának annyi bátorságra van szüksége, mint azelőtt mindhármoknak.

Joe egy összezsugorodott tömlődarabot talált és mérgesen dobta oda a fehérlő csontok közé,

melyek a földön szétszórva hevertek.

Vacsora alatt szót sem váltottak utazóink és kelletlenül eszegettek. Pedig tulajdonképpen még

eddig nem szenvedték a szomjúság gyötrő fájdalmait; de a jövőre nézve búsultak - és volt is rá

okuk.

110

HUSZONHATODIK FEJEZET.

Negyvenöt fok Celsius. - A doktor tünődései. - Kétségbeesett keresés. -

A fűtő kialszik. - Negyvennyolc fok. - A puszta. - Egy éjjeli séta. - A magány. -