---

STAR WARS

SÖTÉTKARD

KEVIN J. ANDERSON

A fordítás a STAR WARS – DARK SABER

című könyv alapján készült

Kevin J. Anderson:

Dark Saber

Bantam Spectra Books, 1996

®,TM, and © 1997 by Lucasfilm Ltd.

All rights reserved!

Cover art by Drew Struzan

© 1995 by Lucasfilm Ltd.

Fordította: Szegi György

Hungarian translation

copyright © 1998, by LAP-ICS Ltd.

Debrecen

/Kiadja: LAP-ICS Könyvkiadó Kft./

I. kiadás

ISBN: 963 434 350 3

Felelős kiadó: LAP-ICS Könyvkiadó

igazgatója

A nyomás a debreceni Kinizsi Nyomdában

készült, az 1998. évben

Felelős vezető: Bördős János ügyvezető igazgató

LlLLIE E. MlTCHELLNEK,

AKI OLY SOK LÁTHATATLAN MUNKÁT VÉGZETT EL EZEN KÖNYVEKEN, S EZZEL MEGADTA NEKEM A SZABADSÁGOT ÉS AZ ENERGIÁT, HOGY OLYAN GYORSAN MESÉLHESSEM EL E TÖRTÉNETEKET, AHOGY AZOK KIKÍVÁNKOZTAK A FEJEMBŐL.

Köszönetnyilvánítás

Ezúton szeretném eljuttatni speciális köszönetemet Barbara Hamblynak, amiért segítségemre volt Callistával, és tökéletes ugródeszkával szolgált a Sötétkard megírásához.

Különösen hálás vagyok Ralph McQuarrie képzeletének és műveinek. E regény nagy része szorosan kapcsolódik ahhoz a munkához, amelyet a The Illustrated Star Wars Universe létrehozása közben végeztünk, s amely jelentős inspirációval szolgált.

A Nar Shaddaa és a Nal Hutta nem lennének igaziak azon munka nélkül, amelyet Tom Veitch és Cam Kennedy végeztek a Dark Empire című illusztrált regényeikben.

Kenneth C. Flint nagy segítségemre volt a történet Tatuinon játszódó részénél; Timothy Zahn segédkezett Pellaeonnál; Bill Smith és a West End Games biztosították a részletes háttéranyagot a huttokról és Crix Madine-ről. A “szokásos gyanúsítottak” – Tom Dupree, Lucy Wilson, Sue Rostoni és Allan Kausch – tették lehetővé egyáltalán ezt a munkát, és mindvégig segítettek.

És a feleségem, Rebecca Moesta többet segített közvetlen és közvetett módon –, mint amennyit fel tudnék sorolni ezen az oldalon. Szeretlek.

Nyolc év telt el az Endoron lezajlott csata után.

Thrawn főadmirális és a felélesztett császár vereséget szenvedett, seregük szétszóródott, csupán az egymással marakodó hadurak maradtak, akik a birodalmi háborús gépezet roncsaival háborúznak mélyen a Core rendszerekben, messze az ellenséges vonalak mögött. A renegát Daala admirálist halottnak hitték, de egyetlen megmaradt csillagrombolójával visszadöcögött a megnyirbált Birodalom védelmébe, ahol azt reméli, hogy egy nap visszaszerezheti majd a Birodalom elveszett területeit…

A Yavin 4-en Luke Skywalker létrehozott egy akadémiát, hogy jedilovagokat képezzen ki, a Régi Birodalom egykori őreit. Számos hallgatót megtanított arra, hogyan használják az Erőt; számos jelentkező érkezik folyamatosan, miközben mások úgy döntenek, hogy az Új Köztársaság törékeny szövetségének segítségére lesznek.

Az elmúlt hónapokban Luke elpusztította a gépi vezérlésű csatahajót, a Palpatine szemét, és kiszabadította Callistát, egy jedinő lelkét, aki évtizedeken át raboskodott a csatahajó komputerének fogságában. Luke mélységesen beleszeretett, miközben a nő egy elveszett tanítvány testébe költözött. Bár Callista most már szabad lett és képes viszonozni Luke Skywalker szerelmét, visszafordíthatatlanul elvesztette minden jedinatalmát.

Luke kétségbeesetten próbál keresni valami megoldást, hogy Callista visszanyerhesse képességeit. Nem érdekli, hová viszi e kutatás…

1. fejezet

A TATUIN

A banthák egymás mögött haladtak, mindössze egyetlen keskeny nyomsávot hagyva a dűnék között.

Kettős nap fénye perzselte az utazókat. A homok fölött lebegő forró levegő olyan látszatot keltett, mintha álcázóberendezés erőtere burkolná be a dűnék tengerét. Az itt élő teremtmények árnyékos helyeken kerestek menedéket az alkony beálltáig, amikor végre hűlni kezdett a levegő.

A banthák némán baktattak, csupán patáik fojtott dobogása hallatszott. Rongyos szöveteket viselő buckalakók ültek a banthák szőrös hátán, és nyugtalanul kémlelték a terepet.

Annak ellenére, hogy Han Solo taszken harcosnak álcázta magát, és testét tetőtől talpig kopott gézcsíkok borították, idegesen nézett körül a buckalakók arcát rejtő maszk szemlencséjén keresztül. A szája elé helyezett rozsdás légzőkészülék megszűrte a homokot, és a beépített készülék nedvesebbé, ezáltal belélegezhetőbbé tette a Tatuin száraz, forró levegőjét. A legtöbb buckalakó öltözéke parányi ventilátorral rendelkezett. De még így is csak a legéletrevalóbbak érték el a felnőttkort.

Han a karaván közepén haladt, és abban reménykedett, hogy senkiben sem kelt gyanút a kiléte. A szőrös állat imbolygó járását nehéz volt követni, ám Han mindent elkövetett, hogy ne kelljen gyakrabban megkapaszkodni a bantha csavart szarvában, mint a taszkeneknek. A bantha hegyes csigolyáit vastag szőr borította, amelyre még nyerget is tettek, az utazás mégis igen kényelmetlen volt.

Han ivott egy korty vizet a maszkban elhelyezett csőből, majd elfojtott egy káromkodást. Ezt az egész ostobaságot tulajdonképpen ő javasolta. De arra nem számított, hogy Luke Skywalker szó nélkül egyetért vele. Han tehát csak magát okolhatta. A küldetés rendkívül fontos volt az Új Köztársaság számára, ezért már nem visszakozhatott.

Az élen haladó taszken vezér gyorsabb tempóra ösztökélte hátasát. A karaván szerpentinúton haladt felfelé egy magasba nyúló homokdűnén, amely őrtoronyként emelkedett ki a homoktengerből. Han fel sem tudta becsülni a dűne magasságát, míg egy órával később el nem érték a tetejét.

Odafenn a napok még erősebben sütöttek, amennyiben ez lehetséges volt. A banthák köhögtek és prüszköltek, de a sivatagi emberek csak a küldetésükre koncentráltak.

Han nagyot nyelt, megpróbálta szabaddá tenni összeszorult torkát. Végül már nem tudott tovább csendben maradni, és kapcsolatba lépett Luke-kal, a maszkba épített rövid hatótávolságú transzmitteren.

– Luke, mi történik itt? – kérdezte. – Rossz az előérzetem. Azt hiszem, valamit terveznek velünk.

Luke Skywalker néhány másodpercnyi vizsgálódás után válaszolt. Han figyelte, amint a vékony fiatalember, aki két banthával előtte haladt, kiegyenesedik a nyeregben, és körülnéz. Luke szemmel láthatóan kényelmesebben érezte magát ebben a környezetben, mint Han. Nem csoda, hiszen Luke a Tatuinon nőtt fel. Bár a hangja mégis kissé elcsigázottnak tűnt.

– Semmit sem terveznek velünk, Han – felelte. Néhány buckalakó gyanakszik ugyan, de nem sejtik, kik vagyunk. Az Erő segítségével megnyugtattam őket, így most már nem tulajdonítanak túl nagy jelentőséget a gyanakvásuknak. A viselkedésüket azért találod különösnek, mert nagy csapás érte őket… De most nem mondhatok többet, koncentrálnom kell. Később mindent elmagyarázok.

A taszken álruhát viselő Luke ismét a menetirányba fordult. Han tudta, hogy a barátjának rengeteg energiáját emészti fel a taszkenek megnyugtatása. A buckalakók az első perctől fogva gyanúsnak találták a karavánhoz csatlakozó két idegent. Luke képes volt befolyásolni az emberek gondolatait, érzelmeit, de Han még sohasem látta, hogy egyszerre ennyi ember agyát manipulálta volna.

Luke egy régi jeditrükköt alkalmazott. Arra kényszerítette a buckalakókat, hogy ne vegyenek róluk tudomást. De ha bármelyik taszken felfigyelt volna a különös utazókra, akkor azonnal pánik tör ki a karaván tagjai közt, és a harc elkerülhetetlenné válik.

A rongyos taszken öltözék alatt Han elrejtette megszokott sugárpisztolyát. Nem volt biztos benne, hogy harc esetén fel tudnák-e számolni az egész taszken hordát, de legalább drágán adják az életüket.

A taszken vezér felért a homokhegy tetejére. A bantha megvetette izmos lábait a szélbarázdálta csúcson. A levegő még mindig elviselhetetlenül forró volt, és a homokszemek úgy vakítottak, mint milliárdnyi miniatűr szupernóva.

Han megigazította arcán a rozsdás légzőkészüléket. Közben a többi bantha is felért a hegytetőre, és körülállták a főnököt, aki a magasba emelte ócska szövetbe csavart karját. A kezében furkósbotot tartott. A vezér mögött egy görnyedt hátú utas ült a nyeregben. A taszkenek élénk jelbeszéd révén kommunikáltak, amit kevés idegen értett meg.

Han úgy érezte, hogy ez a görnyedt hátú utas a ceremónia központi alakja. Nyugodt viselkedése tiszteletet parancsolt, vagy inkább közönyös méltóságot árasztott. Han arra gondolt, hogy bizonyára a törzs főpapja, de ugyanúgy lehetett akár egy szerencsétlen, akit a törzs tagjai száműzetésre ítéltek.

Az utas leszállt a bantha hátáról, miközben megkapaszkodott a koloncos szőrcsomókban, mintha a kimerültségtől alig állna a lábán. De egyetlen morgás sem hagyta el a száját. Azután lehajtott fejjel megállt a vezér előtt, mereven bámulta a homokba taposott nyomokat.

A főnök a bantha mellett állt, botot tartó kezét még mindig felemelve tartotta. A buckalakók lemásztak hátasaikról, majd sorra a magasba emelték fegyvereiket. Han és Luke utánozták mozdulataikat.

Luke nehézkesen mozgott az álruhájában. Valószínűleg az erős összpontosítás is kimerítette, ami még egy jedilovag számára is komoly próbatételt jelentett. Han remélte, hogy hamarosan elérik úti céljukat.

A szánalmas küllemű utas a végtelennek tűnő homoktengert bámulta, a buckalakók pedig körülállták ütésre emelt fegyverükkel.

Miközben valamennyien a szertartásos eseménnyel voltak elfoglalva, Luke megragadta az alkalmat, és ismertette Hannal a helyzetet.

– Úgy látom, ez most leköti a figyelmüket – hallatszott Han fülhallgatójában. – Elmagyarázom, mi történt. A magányos taszken elveszítette a bantháját három nappal ezelőtt. Egy kraytsárkány ölte meg, és a barátunknak sajnos sikerült elmenekülnie.

– Mi az, hogy sajnos? – kérdezte döbbenten Han.

– A taszkenek igen szoros kapcsolatban állnak a bantháikkal – folytatta Luke. – Mentális kapcsolat van köztük, a viszonyuk olyan, mint egy szimbiózis, vagy mint egy házasság. Szinte részei egymásnak. Amikor a pár egyik tagja elpusztul, a másik már nem lesz teljes. – Luke ösztönösen a műkezére gondolt. – Az ilyen taszkennek nincs többé helye a buckalakók társadalmában.

– És ezért most meg akarják ölni? – kérdezte Han.

– Nem – válaszolta Luke. – Úgy vélik, a halott bantha lelkének kell döntenie. Ha a lélek azt akarja, hogy a gazdája más banthával létesítsen kapcsolatot, akkor a taszken rátalál egy magányos banthára a sivatagban, és dicsőséggel visszatér a népéhez. De ha a halott lelke azt akarja, hogy gazdája kövesse őt, akkor a száműzött magányosan fog kóborolni a sivatagban, amíg meg nem hal.

Han alig láthatóan megrázta a fejét.

– Nem sok esélye lehet a szerencsétlennek.

– Szerintem sem, de ez az ő dolguk.

A buckalakók várták, hogy a száműzött megtegye az első mozdulatot. Végül a taszken kilépett a homokdomb szélére, aztán nagyot kiáltott, és lesiklott a lejtőn. A buckalakók az ég felé emelték tekintetüket, és félelmetes üvöltést hallattak, amitől Han megborzongott.

A taszkenek megrázták furkósbotjukat, szerencsét kívánva társuknak. A banthák is felemelték szőrös fejüket, és egyhangú üvöltésben törtek ki, amely megrengette a dűnék tengerét.

A magányos taszken elindult a lejtőt borító mély homokban. Minden lépésénél apró porfelhők keletkeztek a lába körül. Köpenye lebegett, amint sietősen haladt lefelé. Botját időnként a földbe szúrta és megtámaszkodott rajta, nehogy elveszítse az egyensúlyát.

Néha valamelyik lába olyan mélyen süllyedt a homokba, hogy elesett, de azonnal feltápászkodott, és hátra sem pillantva folytatta útját. Néhány bantha újabb üvöltést hallatott, de a hangjukat hamar elnyelte a végtelen üresség.

A vezér felkapaszkodott a bantha nyergébe, példáját társai is követték. Miután valamennyien elhelyezkedtek, a karaván megindult lefelé a szerpentinen. Ugyanazt a nyomot követték, amelyiken felmentek, és egymás nyomába léptek, hogy az ellenség ne tudja megállapítani, hányan lehettek.

Han hátrapillantott. A távolban még látni lehetett a parányi figurát, amint határozott léptekkel halad a dűnék között. De hamarosan eltűnt a messzeségben; a dűnék tengerének állkapcsa kérlelhetetlenül bezárult körülötte.

Úgy tűnt, a nappali forróságnak nem akar vége szakadni, és Han olyan mereven bámulta az előtte kanyargó lábnyomokat, hogy alig vett tudomást a környezetéről. Luke egyenes háttal ült a nyeregben, bár néha kissé bizonytalannak tűnt a mozgása. Han csodálattal gondolt arra, vajon mennyi energia lakozik egy jedilovagban.

A karaván útja sziklák labirintusában folytatódott, amelyek oszlopként emelkedtek ki a szélfodrozta homokból. Amint a napok eltűntek a horizont mögött, meglepő gyorsan besötétedett, és a hőmérséklet is zuhanni kezdett. A sziklák még egy darabig melegek voltak, de hamar kisugározták a napközben elnyelt hőt. Sajátos morgások révén kommunikálva a buckalakók letáboroztak. Mindannyian pontosan tudták a dolgukat. Han képtelen volt megállapítani a taszkenek nemét. Luke elmagyarázta, hogy csak az egymáshoz kijelölt házastársak láthatják egymás arcát maszk nélkül.

Két fiatal buckalakó egy kört alakított ki kövekből, amelyben szárított banthaürüléket helyeztek el. Ez volt az egyetlen fűtőanyag a tábor közelében.

Han és Luke is úgy tett, mint aki serényen dolgozik. A banthákról nem vették le a nyerget és a hámot, hanem egy szűk kanyonba vezették őket, ahol megpihenhettek éjszakára. Néhány buckalakó kisebb csomagokat húzott elő, amelyek szárított húst tartalmaztak. Han és Luke elvett egy-egy darabot a húsból, és lekuporodtak egy-egy sziklára.

Han óvatosan felemelte a légzőkészülékét, és begyömöszölt egy szelet húst a szájába. Sokáig rágta, miközben időnként egy korty vízzel tette a meglepően ízletes anyagot lenyelhetővé.

– Miből készült ez a kaja? – kérdezte Luke-tól a transzmitteren keresztül.

Luke fel sem pillantott.

– Szárított és sózott gyíkhús, azt hiszem.

– Olyan, mint a cipőtalp, bár az íze egész jó – jegyezte meg Han.

Miután a taszkenek megvacsoráztak, valamennyien a tűz köré gyűltek. Egy magas alak közel hajolt a lángokhoz, és élénk kézmozdulatok közepette beszélni kezdett. Han a hang alapján úgy vélte, hogy idős ember lehet.

– A mesemondó – hallotta Luke hangját a fülében.

A többiek hosszú, faragott karókat vettek elő, amelyeket különös alakok és írásjelek borítottak. Bizonyára totemek voltak, olyan ábrákkal televésve, amelyeket csak a buckalakók láthattak.

Vézna fiatalember ült a mesemondó mellett. A többiek különböző trófeákat húztak elő, hogy azok segítségével eljátsszak a történetet. Han a trófeák között megpillantott néhány ököl nagyságú faragványt, amely rohamosztagos-sisakot ábrázolt. A sisakok, vagy inkább a megölt ellenséges harcosok koponyái a kraytsárkány gyöngyeiből készültek. Ez az anyag volt a Tatuin legdrágább exportcikke.

Az idős ember felemelte a kezét, és beszélni kezdett. Az előadást a tűz körül helyet foglaló taszkenek halk duruzsolása kísérte.

Luke lefordította az öregember szavait.

– A hőstetteikről beszél… hogyan vertek szét egy rohamosztagos-különítményt sok évvel ezelőtt, hogyan öltek meg egy kraytsárkányt, majd kivágták a gyöngyöket a nyelőcsövéből, miként győztek le egy másik taszken törzset, majd lemészárolták a felnőtteket, a gyerekeket pedig adoptálták, ami által erősebbé vált a törzsük.

A mesemondó befejezte a történeteit, és leengedte a karját. Azután intett a fiatal taszkennek, aki körülnézett. Két buckalakó lépett a fiatalember mögé, baltát tartva a kezében.

A mesemondó növendék néhány másodpercnyi habozás után belekezdett egy történetbe.

– Most mi lesz? – kérdezte Han.

– Az a fiatal taszken lesz a törzs következő mesemondója. A buckalakók rendkívüli mértékben tisztelik a tradíciókat. Ha egy történetet valaki előad, annak a szövegén soha többé nem lehet változtatni. A fiú megtanulta a történetet, amely egy párologtató farmerről szól, aki békét akart teremteni az emberek, a javák és a buckalakók közt.

– És minek a fegyver? – kérdezte Han. – Úgy tűnik, mintha agyon akarnák verni a szerencsétlen kölyköt.

– Meg is teszik, ha eltéveszti a szöveget. Amennyiben a fiú hibát vét, csupán egyetlen szóval eltér az eredeti szövegtől, az idős mesemondó a kezével a földre üt, és a taszkenek abban a pillanatban megölik a növendéket. Úgy vélik, hogy a történet megváltoztatása istenkáromlás.

– Itt nincs helye tévedésnek – jegyezte meg Han.

A taszkenek feszült figyelemmel kísérték a fiú elbeszélését.

– A sivatagban kemény az élet, Han – mondta Luke. – Itt elpusztul, aki hibázik. Ez a környezet hozta létre a buckalakókat. Meg kellett tanulniuk, hogyan maradhatnak fenn ilyen körülmények között.

A fiú befejezte a legendát, és az öreg felemelte mindkét kezét, elismerése jeléül. A növendék megkönnyebbülten sóhajtott, és a taszkenek elégedetten morogtak.

A tűz már csak parázslott; a buckalakók aludni tértek.

– Neked is pihenned kéne, Luke! – mondta Han. – Két napja nem aludtál. Várd meg, amíg minden taszken elalszik, azután te is szundíts egy keveset!

Luke megrázta a fejét.

– Nem merek. Ha nem figyelem a gondolataikat, és nem terelem másra a figyelmüket, azonnal rájönnek, hogy nem tartozunk közéjük. Bármelyikük egy pillanat alatt gyanút fog, és fellármázza a többieket. Egyébként egy jedi sokáig kibírja alvás nélkül. Valószínűleg holnap elérjük Jabba palotáját.

– Már alig várom! – jegyezte meg Han. – Amikor legutóbb ott jártunk, remekül szórakoztunk.

2. fejezet

A buckalakók felkeltek, mielőtt a Tatuin kettős napja közül az első megjelent volna a horizonton. Han megborzongott; gézből készített ruhája nem tudta megőrizni teste melegét. Luke lassabban, bizonytalanabbul mozgott, mint azelőtt bármikor.

Han aggódott a barátjáért. Luke megszenvedett, amikor Callista, a jediasszony, akit szeretett, elveszítette az erejét, és ő nem tudott segíteni neki. Most pedig a többnapi ébrenlét, a zötykölődés a bantha hátán, a buckalakók gondolatainak figyelése nagyon kimerítette.

A taszkenek felnyergelték a banthákat, amelyek türelmetlenül várták az indulást. Nyilvánvalóan útra akartak kelni, mielőtt felforrósodik a levegő. A buckalakók készenlétben tartva a furkósbotjukat és a kezdetleges sugárfegyverüket, kilovagoltak a sivatagba, amint a felkelő nap ibolyaszínű korongja olvadt arannyá változott.

Az első nap megjelenése után a hőmérséklet rohamosan emelkedett. Han a légzőkészüléken átszűrődő levegőt fémes ízűnek érezte, de némán tűrte a megpróbáltatásokat.

Leiára és a három gyerekére gondolt, akik a Coruscanton tartózkodtak, majd elképzelte a sikeres kereskedő nyugodt életét. Han elfintorodott a maszk alatt. Az ilyen nyugodt élet nagyobb kínt jelentett volna neki, mint a tűző napon követni a buckalakók bantháinak nyomát.

Kora délelőtt megpillantották a távolban Jabba palotájának romjait. Az épület maradványai baljóslatúan csendesnek tűntek. Han megborzongott a látványtól.

– Mondtam, hogy ne jöjjünk ide – jegyezte meg Luke.

– Pedig még idekinn vagyunk – bólintott Han.

– Amikor elszakadok a karavántól, gyere utánam! Majd elvonom a buckalakók figyelmét, így észre sem fogják venni, hogy elváltunk tőlük. Amikor látótávolságon kívül értünk, szabadon eresztem az elméjüket.

A homokdűnék óceánja felett enyhe forgószél keletkezett. Ez gyakran előfordult, de ezúttal Luke kihasználta.

A vezér morgott valamit, majd botjával a forgószélre mutatott. Az állatok feszülten figyelték a közelgő homokvihart. A buckalakók is elég nyugtalannak látszottak.

Luke jobbra fordította a bantháját, és sietve elvált a karavántól. Han azonnal követte barátját. Nem hitt abban, hogy sikerül észrevétlenül távozniuk, de Luke mellett ügetve leereszkedtek a lejtőn. A nyomaikat hamar ellepte a homok. A banthákat a szűk kanyon felé irányították, amely Jabba palotájához vezetett.

Han idegesen nézett hátra, de egyik taszken sem fordult feléjük. A buckalakók dühödt kiáltásokat hallatva folytatták útjukat. Csatakiáltásaikkal mintha meg akarták volna félemlíteni a tomboló homokvihart.

Luke és Han hamarosan elérték a kanyont, amelynek magas falai eltakarták őket. A kanyon alját nem érték el a nap perzselő sugarai, így ott a levegő szinte hűvös volt. A banthák vidáman baktattak a palota romjai felé.

Amint látótávolságon túlra értek, Luke nagyot sóhajtott, és eleresztette a buckalakók elméjét.

– Sikerült! – mondta diadalmasan. – Arra sem emlékeznek, hogy velük tartottunk.

– Igen – bólintott elégedetten Han. – És eljutottunk Anchorheadtól idáig, anélkül hogy bárki észrevett volna minket. Most már csak át kell vizsgálnunk ezeket a romokat, és mehetünk haza.

Metsző szél süvített végig a kanyonon, majd panaszos nyögést hallattak Jabba palotájának tornyai. A magasba nyúló őrtornyok ablakai sötétek voltak, mintha egy koponya szemüregei lettek volna. Han felnézett, és lézerágyúk találatait fedezte fel az üszkös téglák között. Néhány gyík szaladt be a fal árnyékot adó mélyedéseibe.

Han nem sokat látott a kényelmetlen légzőkészülék szemlencséjén keresztül. Undorral tekerte le magáról a koszos gézcsíkokat, majd levette arcáról a maszkot is. Mély lélegzetet vett, azután köhögni kezdett.

– Örülök, hogy végre megszabadultam ezektől.

Luke is éppen az álruha levételével foglalatoskodott; letekerte magáról a rongyokat, és gondosan begyömöszölte azokat ütött-kopott sivatagi köpenye alá.

Han megrázta a fejét, amint végignézett a romokon. Jabba nem az első lakója volt a hatalmas palotának. Több száz évvel azelőtt építették, hogy a hutt gengszter megszületett… vagy kikelt a tojásból… vagy a fene tudja, hogyan jönnek a világra a hutt porontyok.

Valamikor régen a B’omarr rend száműzött szerzetesei találtak itt egy elszigetelt helyet a Tatuin isten háta mögötti világában, ahol felépítették monostorukat, amelyet titokzatosság övezett, s ez távol tartotta a bolygó többi lakóját. Később Alkhara rablóhordája betört a monostorba, és az épület egy részét búvóhelyül használta, innen indítva fosztogató hadjáratait a párologtató farmerek ellen. B’omarr szerzetesei nem sokat törődtek Alkhara jelenlétével, sőt szinte tudomást sem vettek róla.

A monostor utolsó birtoklója Jabba volt. A hutt halála után a hadúr leghűségesebb alattvalói között háborúskodás kezdődött, mivel többen is meg akarták kaparintani Jabba trónját és örökségét.

Miközben az önjelölt trónkövetelők egymást ölték, a hallgatag és titokzatos szerzetesek megragadták az alkalmat, hogy visszaszerezzék jogos tulajdonukat, és elpusztították Jabba híveit, akik túlélték a háborút. A palotát azóta csak a legbátrabb emberek látogatták.

Leia azonban hallott olyan híreket nemrégiben, hogy néhány hutt ólálkodik a palota közelében. Ebből arra következtetett, hogy valami fontos dolognak kell ott lennie, ha meg merik kockáztatni a palota átkutatását.

Luke lesiklott a bantháról, majd megveregette az állat szőrös oldalát. A bantha nyugtalanul szimatolt, és kapálni kezdett a patájával, Han banthája pedig felhorkant.

A félig felvont, rozsdás ajtó vastag acéllemezén lézerlövések nyomai látszottak. Luke és Han közelebb ment a bejárathoz. Az ajtónyíláson át homokot fújt a szél az előcsarnokba.

Az ajtó lemeze fél méterre lehetett a földtől.

– Azt hiszem, be tudunk mászni alatta – mondta Han.

Luke a kapcsolótáblához lépett.

– Ha ránk esik, agyonnyom mindkettőnket – jegyezte meg csendesen. – Előbb hadd próbálkozzam meg a kapcsolótáblával!

Amint Luke megérintett egy nyomógombot, az ajtó középső részén kinyílt egy kis ablak, és kikukucskált egy gépszem, majd érdes fémhangon megszólalt. De beszédje annyira eltorzult, hogy egyetlen szavát sem lehetett érteni.

A gépszem karattyolása egy idő után felidegesítette Hant. Előhúzta sugárpisztolyát a köpenye alól, és szétlőtte a fecsegőt.

– Kuss! – kiáltott rá az olvadt fémgömbre, majd Luke felé fordult. – Nem tetszett, ahogy bámult ránk.

Luke nagyot sóhajtott, majd hozzálátott a kapcsolótábla vezetékeinek rövidre zárásához. Néhány perc múlva nyikorgó hangot adva, a vastag acéllemez egy métert emelkedett.

– Remélem, ez elég lesz! – mondta.

De mielőtt Han válaszolhatott volna, egy sugárnyaláb villanását látták, és újabb olvadt mélyedés keletkezett az acéllemezen.

– Mi a fene ez? – kiáltotta meglepetten Han.

A két bantha hangos morgással üdvözölte a társait. Újabb lövések hallatszottak a kanyon felől. Az egyik kilyukasztotta Han ócska köpenyét. Az egész buckalakó-karaván leözönlött a dombról.

– Úgy tűnik, túl hamar engedted szabadon az elméjüket – mondta Han, miközben bebújt a fémlemez alatt. – Bizonyára észrevették a nyomainkat.

Luke sietve követte Han példáját.

– Bárcsak tudnám, hogyan lehet bezárni az ajtót!

Közben újabb lövések találták el az acéllemezt, amely mély, kongó hangot adott. A buckalakók dühödt kiáltozással közeledtek.

Luke megtalálta a belső kontrollpanelt, letépte a fedelét, és sietve egymáshoz erősítette a rozsdás fémszálakat. Néhány reményvesztett szikra pattant, majd a panel végképp felmondta a szolgálatot.

– Csinálnunk kell valamit, Luke! – kiáltotta Han, a pisztolyával hadonászva.

Az egyik buckalakó lövése behatolt a fémlemez alatt, egy pillanatra megvilágítva a palota előcsarnokát. A taszkenek a bejárat előtt szaladgáltak. Han belelőtt az egyikük lábába. A buckalakó felnyögött, majd hátrább botorkált.

Luke abbahagyta a kontroll piszkálását, és csípőre tett kézzel megállt. Majd kezét ökölbe szorította és szétnyitotta, miközben magába koncentrálta az Erőt.

A rozsdás szerkezet kegyetlenül nyikorgott, amint a nehéz fémlemez leereszkedett. A teremben sötét lett.

– Ez gyerekjátéknak tűnt – jegyezte meg Han. – Nincsen nálad véletlenül egy zseblámpa?

Luke benyúlt a köpenye alá.

– Egy jedi legyen mindig felkészült – mondta, azután előhúzta fénykardját, és aktiválta. Halk szisszenéssel a zöld színű penge elősiklott a markolatból. – Nem ez az elsődleges funkciója, de erre is alkalmas.

A kanyargós katakombákon át Jabba trónterme felé indultak. Még maguk sem tudták, mit keresnek, de biztosak voltak benne, hogy valami különös dologra bukkannak.

– Ez a hely akkor sem tűnt barátságosabbnak, amikor Jabba itt élt – mondta Luke.

– Bizonyára az összes háztartási droidot szétrombolták – csóválta meg a fejét Han.

Az elhagyatott trónteremben, ahol a hutt ítélkezett védtelen áldozatai felett, Luke fénykardja különös ragyogással világította meg a falakat. A penge mozgásától árnyékok keletkeztek és tűntek el. Dögevők félelmetes rikoltásokat hallattak a sírkamrára emlékeztető szobában. Kavicsok hullottak le a fal egy omladozó részéről.

– Azok a természetfölötti B’omarr szerzetesek nem tesznek sokat azért, hogy visszaszerezzék a helyiségeket, amelyeket Jabba elfoglalt – mondta Han.

– Nem vagyok biztos benne, hogy valaki is megpróbálta megérteni az életszemléletüket – felelte Luke. – Azt hallottam róluk, hogy amikor elérték fejlődésük csúcsát, minden szerzetes műtétnek vetette alá magát, melynek során eltávolították az agyukat, és egy életfenntartó készülékbe helyezték. Ettől fogva nem rendelkeztek anyagi testtel, és ezért tűnnek olyan titokzatosnak.

Han elfintorodott, majd Luke halványkék szemébe nézett.

– Még szerencse, hogy a jedik nem tesznek ilyen ostobaságot.

Luke a barátjára mosolygott.

– Amikor először találkoztunk, nem hittél az Erő létezésében.

– Azóta kissé megváltozott a szemléletem – bólintott Han.

Hirtelen olyan erős géphang hallatszott, mintha távoli robbanás zaja lenne. Luke készenlétbe helyezte a fénykardját, Han pedig felemelte a sugárpisztolyát. Szervomotorok és ízeit lábak nesze közeledett. A lábak jól kivehető kopogása Hant a Kessel bányáiban élő kristálypókok szapora lépéseire emlékeztette.

De ami megjelent előttük, az nem látszott sem droidnak, sem élőlénynek. Az egész valami nem volt más, mint néhány pár fémből készült, ízeit láb, amely bizonytalan mozgással közeledett, mintha elvesztette volna az egyensúlyát… Egy acélrovar botorkált be a trónterembe. Az ízeit lábak találkozási pontja alatt egy átlátszó gömb helyezkedett el, amelyben mintha forrásban lévő folyadék kavargott volna. Ez volt hát az életfenntartó készülék, és a gömböt kitöltő folyadékban ott lebegett az agy.

– Ó! – mondta döbbenten Han. – Ez az egyik szerzetes. Vajon mit keres itt? – Sugárpisztolyával célba vette az agyat.

– Ne! – hallatszott egy fémes hang az ízeit lábak irányából.

Luke felemelte a kezét.

– Várj, Han!… Csupán zavart érzek. Fenyegetésnek nyoma sincs.

– Jabba barátai vagytok? – kérdezte a póklábak tulajdonosa.

– Jobban megválogatom a barátaimat – válaszolta Han. – Ki vagy te?

A póklábak bizonytalanul topogtak, mintha gazdájuk nem tudná koordinálni a mozgásukat.

– A nevem Maizor. Valaha Jabba riválisa voltam. Azután összetűzésre került a sor közöttünk… és vesztettem. Jabba megparancsolta a szerzeteseknek, hogy operálják ki az agyam, és helyezzék egy életfenntartó készülékbe.

A mechanikus ízeltlábú ismét téblábolt, a gömbbe zárt agyat bizonyára megrohanták az emlékek. Végül folytatta:

– Csak akkor használom ezeket a lábakat, ha el akarok menni valahová. Egy évembe telt, mire abbahagytam a sikoltozást, és elfogadtam új alakomat. Jabba a palotájában tartott, mint mulatságos látványosságot. Sokat nevetett a gyötrelmeimen… De Jabba most már halott, a palota üres, és csak én maradtam itt, aki nevethetek.

Han és Luke egymásra néztek. Han leeresztette a fegyverét.

– Nos, Jabba minden ellensége a barátom. Egyébként mi pusztítottuk el őt.

– Akkor az adósotok vagyok – mondta Maizor.

– Talán segíthetnél nekünk – tűnődött Luke. A hangja nyugodt volt, de áradt belőle a jedierő. – Bizonyos információkra lenne szükségünk. Különös híreket kaptunk. Te, aki mindvégig itt tartózkodtál, bizonyára többet tudsz.

– Igen – felelte Maizor. – Nemrégiben sok idegen érkezett ide. Rendkívül titokzatosan viselkedtek.

– Meg tudod mondani, hogy kik voltak, és mit kerestek? – kérdezte Han. – Tudnunk kell, miben mesterkednek a huttok!

– Megvetem a huttokat. Igen, valóban huttok hatoltak be a palotába, és kerestek valamit.

– De mit?

– Információt. Jabba rengeteg információt halmozott fel az adatbankjában. Mindenütt tevékenykedtek kémei, akik titkos adatokkal látták el. És ő jó pénzért eladta ezeket az információkat. Jabba sokat tudott a Lázadók Szövetségéről, annak ellenére, hogy a Birodalom nem volt hajlandó elegendő összeget fizetni neki. És Jabba rengeteg birodalmi titokkal is rendelkezett.

A póklábak ismét elbizonytalanodtak, és botladozni kezdtek.

– Birodalmi titkok. Ezeket keresték a huttok.

– Birodalmi titkok? – kérdezte Luke. – De hát a Birodalom összeomlott. Évek óta nem hallottunk róla. Mit akarhatnak a huttok a birodalmi információkkal?

– A Birodalom központi adatbankja a Coruscanton van. Jabba ismert néhány titkos hozzáférési kódot. Még a császár legvédettebb információihoz is hozzá tudott jutni.

Han meglepődött.

– Úgy érted, hogy a huttok hozzáférnek a komputerek adataihoz? Az lehetetlen! Az összes fájlt lekódoltuk.

– Jabba ismert olyan módot, hogy hozzáférjen – felelte Maizor.

– Mondd csak! Megtalálták a huttok, amit kerestek, amikor itt kutattak? – kérdezte Luke.

– Igen. Egy szuperfegyvert akarnak létrehozni. Ezáltal a hutt bűnszövetkezet sokkal hatalmasabbá válik, mint a Lázadók Szövetsége, vagy a Birodalom maradványai. Utálom a huttokat!

Han felnyögött.

– Csak újabb szuperfegyvert ne!…

– Ismered a tervük néhány részletét? – kérdezte Luke.

– Nem – mondta Maizor. – Itt megtalálták, amit kerestek, és most készülnek a következő lépésre.

Han komoran bólintott, majd Luke-ra pillantott.

– Az lesz a legjobb, ha visszamegyünk a Coruscantra, és tájékoztatjuk Leiát a hallottakról.

Luke kikapcsolta a fénykardját, majd a félhomályban lehajolt, és megérintette Maizor életfenntartó gömbjét.

– Tehetünk valamit érted? – kérdezte. – Talán segíthetünk, hogy nyugalomra lelj.

– Nem, jedi! – kiáltott fel Maizor. – A B’omarr szerzetesek annyi vigasztalást nyújtottak, amennyit csak tudtak. Ha jót akartok tenni velem, akkor akadályozzátok meg a huttok tervének sikerét! Pusztítsátok el őket! Én itt maradok egyedül, és tovább nevetek Jabbán. Ez a jutalmam.

3. fejezet

Mivel a bantháik cserbenhagyták őket, Han azt javasolta, hogy vizsgálják át a palota hangárját, hátha sikerül beindítaniuk egy gépet, amivel elhagyhatják a romokat. Luke egyetértett az ötlettel, hiszen volt még egy másik feladata is, amiért ellátogatott a Tatuinra.

A pislákoló fénypanelektől tompán megvilágított hangárban sorra járták az ócska, összetört űrjárműveket, amelyek Jabba halála után megmaradtak. A javák előszeretettel gyűjtögették a fém alkatrészeket, a droidokat, a használható járműveket, vagyis mindent elloptak, amit le tudtak szerelni. De a palotába a szerzetesek miatt nem mertek bemenni.

Han és Luke alaposan átvizsgálták a hangárt, míg végül találtak két robogót, amilyeneket Leiával használtak az Endor dzsungelében.

Luke felült a rozsdás nyeregbe, és kényelmesen elhelyezkedett.

– Már jó ideje nem vezettem ilyet – mondta.

– Igen, emlékszem a régi szép időkre, amikor az Endoron harcoltunk… – jegyezte meg elgondolkodva Han, miközben beindította az antigravitációs hajtóművet. – Menjünk vissza a Mos Eisley-i űrkikötőbe, és húzzunk el erről a bolygóról!

– Várj, Han! Valamit még el kell intéznem.

Han a barátja szemébe nézett.

– Tudtam, hogy valamit forgatsz a fejedben. Callistához köze van?

Luke némán bólintott, de nem bocsátkozott részletekbe.

– Sejthettem volna, hogy a dolgok mindig sokkal bonyolultabbak, ha egy jedivel megyek felderítésre! – sóhajtott Han.

Miközben a körülötte zajló események folyamatosan alakultak, Luke mindig a következő lépésen gondolkodott. A huttok titkos tervének híre megrémítette, ugyanakkor fájt a szíve, amiért Callista nem volt vele. Szerette volna, ha a lány a segítségére lehet a probléma megoldásában. Rendkívül jól kiegészítették egymást. Jedi lévén a szerelmük sokkal mélyebben gyökerezett, mint a közönséges halandóké.

Bár Callista több évtizeddel korábban született, mint Luke, a tudata beleolvadt a Palpatine szeme automatikus vezérlésű csatahajó komputerébe. Luke azonnal beleszeretett, amint megpillantotta Callista fluoreszkáló alakját. Majd az asszony lelke visszatért, és alakot öltött egy briliáns képességű növendék testében, aki feláldozta magát, s elpusztította a csatahajót.

Callista most ismét fizikai valóságában létezett, húsvér nő volt, és csodálatosan szép.

De a sors iróniája, hogy az átalakulás során Callista elveszítette jediképességét. Újra élő személy lehetett, de már nem olyan volt, mint azelőtt. Már nem tudtak mentális kapcsolatot teremteni egymással, csupán emlékeikben idézhették fel azokat a bensőséges pillanatokat, amikor még a csatahajó komputerébe zárva találkozott Luke-kal.

De az emlékek elegendőnek bizonyultak ahhoz, hogy mély érzelmek alakuljanak ki kettőjük közt. És Luke sohasem adta fel a reményt, hogy egyszer majd visszakapja Callistát olyannak, amilyennek megismerte…

Luke izgatottan és magányosan állt a düledező épület előtt, amely valaha Obi-van Kenobi otthona volt.

Han a járműnél várakozott, miközben megitta a maradék vizüket. Luke lemondott a saját részéről. Han úgy gondolta, hamarosan megérkeznek Mos Eisleyba, ahol friss vízhez, sőt hűtött italokhoz juthatnak, függetlenül attól, hogy mi történt az évek során Obi-van Kenobi házával.

Luke nyelt egyet, majd belépett a házba. Lépései visszhangzottak a néma csendben. Már sok éve nem járt itt. Az ajtó leszakadt a sarokvasakról, az előszoba fala beomlott. Törmelék torlaszolta el a bejáratot. Néhány gyökér utat tört magának a helyiség belseje felé.

A fal hasadékain át halvány fény szűrődött be. Luke léptei nyomán apró porfelhők keletkeztek. Dohos pinceszag érződött a levegőben. Jabba palotájától eltérően itt nem éltek rágcsálók, amelyek elpusztították a megmaradt szerves anyagokat. A légkondicionáló berendezést elvitte valaki, csupán a falban tátongó mélyedés utalt a helyére. Az ágyat lekopaszították, csupasz kerete csontvázra hasonlított. A hűvös sarkokban rovarok alakítottak ki maguknak kellemes fészket.

Luke megállt a szoba közepén, és körülnézett. Ez volt az a hely, ahol Obi-van Kenobi először beszélt neki az Erő létezéséről. Itt adta át neki az idős ember a fénykardot, amely valaha az apjáé volt. Ugyanakkor elhallgatta előle a teljes igazságot, mint ahogy Owen nagybátyja tette.

Luke előhúzta a fénykardját, de nem aktiválta a pengét. Ez már nem az a fegyver volt, amelyet Bentől kapott. Azt a kezével együtt elvesztette Felhővárosban. Később új kardot készített magának, amely valóban csak őhozzá tartozott.

Úgy tűnt, hogy Obi-van és Yoda megfelelően felkészítették, de Luke akkor még nagyon sok kérdésre választ keresett. A császár megmutatta neki, mekkora hatalommal rendelkezik az Erő sötét oldala, és Luke tudta, hogy még sokat kell tanulnia.

Meg kellett tanulnia, hogyan védheti meg Callistát.

– Ben – suttogta, miközben behunyta a szemét. Tudatával megpróbált áthatolni az Erő láthatatlan falain, hogy érzékelhesse tanítómestere fénylő körvonalait. – Ben, szükségem van rád – ismételte meg. A körülmények megváltoztak. Az évek folyamán Luke megtanulta, hogy nem szabad meghátrálnia a nehézségektől. Hinnie kellett abban, amit el akart érni, és végül sikerrel járt.

Ezúttal azonban hiába összpontosított mindarra, amit Ben lénye jelentett, hiába kereste Obi-van lelkét az üres lakásban, idős tanítómestere nem jelentkezett.

Eszébe jutott, amint ebben a szobában először pillantotta meg Leiát.

– Segítsen, Obi-van Kenobi! – mondta a lány holografikus képmása. – Ön az egyetlen reményünk…

Luke csendesen várakozott. Mindent megpróbált, amit csak tudott. Pedig Callista olyan dolgokra tanította meg, amelyekről nem is álmodott.

– Ben, nagyon kérlek!… – kiáltotta Luke. A teste reszketett az elkeseredéstől. Semmi válasz, csupán a ház néma csendje, és Luke emlékei…

Obi-van nem volt ott, nem jelentkezett. Luke lekuporodott a földre, és ujjával a porba rajzolgatott. Elkeserítette, hogy tanítómesterétől nem várhat több segítséget.

De talán a csend mégis egy üzenetet rejtett: Luke maga is jedilovag volt, nem kellett a tanítómesterétől segítséget várnia. Neki kellett megoldania a saját problémáit.

Luke felállt, visszaakasztotta övére a fénykardot. Még egyszer körülnézett, mintha azt várta volna, hogy megpillantja az idős embert, amint bólint neki. De nem látott senkit.

Amikor kilépett a házból, az erős fény teljesen elvakította. Mély lélegzetet vett, majd odament Hanhoz.

Han Solo a ház melletti sziklák árnyékában állt. Éppen letörölte homlokáról az izzadságot, amint Luke csatlakozott hozzá.

– Nos? – kérdezte. – Megtaláltad, amit kerestél?

– Nem és igen.

Han megrázta a fejét.

– A jedik sohasem tudnak egyenes választ adni.

– Ebben az esetben nincs egyenes válasz, Han. De végeztem a Tatuinnal. Visszamehetünk Mos Eisleyba. Tájékoztatnunk kell az Új Köztársaságot, hogy mit terveznek a huttok!

4. fejezet

A HOTH ASZTEROIDAÖVEZET

A világűrben úszó sziklák felhője akkora energiával rendelkezett, hogy képes lett volna porrá zúzni bármilyen űrhajót.

A Hoth aszteroidaövezet valóságos rémálom volt az űrhajó navigációs tisztje számára. Néhány kisebb meteor elporladt az Orko űrbányász védőpajzsán, azután a törmelék tovaúszott a hajó oldalai mentén.

A vezérlőteremben Durga, a hutt feszülten figyelte a feléjük közeledő sziklatömböket. De a látványból csupán egyetlen dolog érdekelte: az ásványforrás. Mert minden fellelhető fémre szükségük volt a huttok titkos tervének megvalósításához.

– Növeljék a védőpajzsok hatótávolságát! – mondta Durga megvakarva a koponyája bal oldalán húzódó születési jelet.

A seggnyalói azonnal ugrottak, hogy legjobb tudásuknak megfelelően végrehajtsák a parancsait. Gamorrai őrök, humán rabszolgák és számtalan életforma képviselői hemzsegtek a vezérlőteremben. Durgát nem nyűgözte le az intelligencia és a szabad gondolkodás, inkább alázatos ostobákkal szerette körülvenni magát.

A meztelencsiga-alkatú hutt mellett helyet foglaló Sulamar birodalmi tábornok a holomonitorokat figyelte. A tábornok lelkes híve volt a protokollszabályok betartásának, ezért mindig makulátlan egyenruhában pompázott. Mellkasának bal oldalát számtalan kitüntetés borította, amelyeket olyan hőstettekkel érdemelt ki, amelyekről nem győzött eleget beszélni. Szája sarkában sejtelmes mosoly bujkált, bár általában igyekezett komoly arckifejezést magára ölteni. Kissé túlméretezett egyenruhájában úgy festett, mint egy ijedt siheder, aki felnőttnek próbálja álcázni magát.

– Az alfa kitermelő megkezdte a törmelék begyűjtését és feldolgozását – mondta a tábornok. – A béta egység is felkészült a nyersanyag fogadására. Mit gondol, elég profitot hoz az Orko Űrbányász Társaság számára az itt kitermelt ércmennyiség?

– Valószínűnek tartom – felelte Durga, széttárva nyálkás kezét. – Ha előbbre jutottunk, pontosabb információval tudok szolgálni.

Az Orko Űrbányász Társaság a hutt birodalomhoz tartozott, és az volt a célja, hogy legálissá tegye az egyéb területeken felmerülő költségeket, amellett pedig a távoli Hoth aszteroidaövezetben érctermelésnek álcázta a titkos tevékenységet.

– Követjük a béta pályáját, uram – jelentette az egyik humán szolga. – Hamarosan látótávolságba érünk.

– Ügyeljenek a nagyobb méretű aszteroidákra! – figyelmeztette Sulamar tábornok a navigátort.

Durga dühösen felmordult.

– Én vagyok a hajó parancsnoka, tábornok! Itt csak én adhatok utasításokat!

Sulamar zavarba jött, majd meghajolt.

– Bocsásson meg, Lord Durga!

Durga hatalmas, rézszínű szeme összeszűkült, azután a navigátorhoz fordult.

– Hallottad a tábornok parancsát! Tedd, amit mondott!

Amint közelebb értek a béta egységhez, láthatóvá vált, hogy valójában micsoda kolosszális alkotás. Az orr-részen elhelyezett turbólézerek apró darabokká robbantották az aszteroidákat, amelyeket hatalmas mechanikus karok egy szájnyílásba söpörtek, ahol tovább folyt a darabolásuk. A gépezet belső terében elektromágneses erőterek választották szét a vasércet a ballaszttól, majd az ércből kinyerték a vasat.

– Úgy látszik, tökéletesen működnek – jegyezte meg Sulamar. – Tudja, milyen teljesítményre képesek?

Durga mély gyomorhangon felröhögött.

– Természetesen. A kedvenc tudósom, Bevel Lemelisk tervezte őket. Talán már hallott néhány munkájáról. – A hutt odahajolt a tábornokhoz, és halkan a fülébe súgta. – Amikor Lemelisk még a Birodalom szolgálatában állt, mindkét Halálcsillag tervezési munkáit ő irányította.

Sulamar szeme kerekre tágult a meglepetéstől.

– Bevel Lemelisk tervezte a bányagépeket, és ő fogja irányítani az új fegyverünk elkészítését.

– Azt hiszem, nála megfelelőbb embert nem is találhatott volna – bólintott Sulamar, majd tovább figyelte a béta egység tevékenységét.

A gépezet befejezte egy átlagos méretű aszteroida felzabálását, majd érzékelőivel újabb cél után kutatott.

– A béta hatalmas mennyiségű fémet gyűjtött – jelentette az egyik megfigyelő. – És igen magas tisztaságút.

A bányagép növelte sebességét, amint megfelelő célra lelt. Durga elégedetten figyelte.

– Sokkal nagyobb fémmennyiséggel rendelkezik az aszteroidaövezet, mint gondoltuk – mondta egy másik technikus. – Az alfa egység is rendkívül gazdag érclelőhelyre bukkant.

– Ha ezek a bányagépek továbbra is ilyen termelékenynek bizonyulnak, akkor nem lesz szükségünk a másik két gépre, amelyek elkészítése folyamatban van – jelentette ki Durga.

Az űrhajó pilótája tovább követte a béta egységet.

– Az alfa éppen ebben az irányban halad – közölte a humán technikus.

– Gondolja, hogy ugyanazt az aszteroidát szemelte ki mindkét bányagép? – kérdezte Sulamar tábornok.

– Hűha! – kiáltott fel a megfigyelő.

Durga felegyenesedett az antigravitációs fekhelyén.

– Nem szeretem ezt a hangot – mondta mérgesen.

– Én meg nem szeretem ezt a látványt – felelte a megfigyelő. A devaroni karmos mancsával rémülten megmarkolta a szarvát. – Az alfa és a béta nem ugyanazt az aszteroidát szemelték ki feldolgozásra, hanem egymást!

– Állítsátok le őket, barmok! – mondta azonnal Durga. – Nem engedhetjük meg magunknak, hogy elveszítsünk két ilyen remek konstrukciót.

A devaroni gyors mozdulatokat végzett a kontrollpanelen. A többi technikus is lázas igyekezettel dolgozott. Csupán a gamorrai őrök bámultak egymásra tanácstalanul.

A devaroni öklével a kontrollpanelre csapott.

– Nem tudom megállítani őket, uram! Nem ismerem a megfelelő kódot!

– Hát akkor ki a fene ismeri? – ordította Durga.

– Csak Bevel Lemelisk, uram.

– Hozzátok ide!

– Azt mondta, hogy ne zavarjuk, uram! – nyögte a devaroni.

Durga szája habzott a haragtól. Megnyomott egy gombot a fekhelye kapcsolótábláján, és a következő pillanatban a devaroni teste elszenesedett, a székébe vezetett több ezer voltos áramtól. A szerencsétlen áldozatnak még sikoltani sem volt ideje; kinyitott szájából kék színű lángnyelvek törtek elő. A devaroni üszkös csontváza a földre roskadt.

– Nos, ki akarja idehozni Bevel Lemelisket? – dörgött a hutt hangja. – Mielőtt túl késő lenne?

Az egyik humán technikus felpattant a helyéről, és a turbólift felé iramodott.

Sulamar tábornok csettintett az ujjaival, és két gamorrai őr kivitte a devaroni maradványait.

A nagy sietség ellenére Durga már tudta, hogy nem tudják idejében előkeríteni a konstruktőrt. Dühösen figyelte, amint a két gigantikus gépezet elégedetten méregeti egymást, mivel programjuk szerint a legmagasabb fémtartalommal rendelkező tárgyat kellett feldolgozásra kiválasztaniuk.

A bányagépek rendkívül hatékonyan kezdtek egymás feldarabolásához. Turbólézereikkel hatalmas darabokat szakítottak le, amelyeket megragadtak erős karjaikkal, és a szájukba gyömöszöltek.

Durga tajtékzott haragjában. Kidülledt szemmel körülnézett a vezérlőteremben, hátha talál még egy technikust, akit elkokszosíthat. De az emberei már rendkívül rutinosan elhagyták villamosszéküket, és inkább állva folytatták munkájukat a kontrollpaneleken.

5. fejezet

Bevel Lemelisk dühösen végigtrappolt az Orko bányászhajó folyosóin. Idegesítette Durga állandó parancsolgatása. Beszállt a turbóliftbe, és felment a vezérlőterembe. Közben olyan szavakat dünnyögött, amelyeket sohasem mert volna hangosan kiejteni Durga előtt. A hutt mindig lehetetlent követelt, és ráadásul azonnal.

A turbólift erős rántással indult el. Lemelisk gyomra görcsbe húzódott. Ettől eszébe jutott, hogy aznap elfelejtett ebédelni. Szórakozott mozdulattal végigsimította borostás állat. Két napja nem borotválkozott. Emlékezett még azokra az időkre, amikor a személyes higiéniával még valamivel többet törődött. De a türelmetlen gamorrai őrök nem hagyták, hogy összeszedje a gondolatait. Lemelisk hátrasimította ősz haját, bár tudta, hogy az a hájas meztelen csiga nem sokat törődik az emberei külső megjelenésével.

A turbólift megállt, és Lemelisk méltóságteljesen kiszállt. Utálta, ha munkája közben zavarták. Meghagyta, hogy senki se lépjen a dolgozószobájába, de az ostoba gamorrai őrök berontottak, éppen amikor egy komoly matematikai levezetés közepén járt. Az egyenletei egy pillanat alatt összeomlottak.

Amint belépett a vezérlőterembe, mély lélegzetet vett, és éppen panaszt akart tenni a bánásmód miatt.

– Durga, mit jelentsen ez?… – kezdte, de azonnal észrevette a szobában uralkodó fagyos hangulat jeleit. A személyzet a székek előtt állt, és a levegőben égett hús szaga terjengett, mintha valaki odakozmálta volta a reggeli sült kolbászt. Lemelisk üres gyomra korogni kezdett.

Sulamar tábornok fenyegetően lépett Lemelisk elé. A mellét borító kitüntetések csodálatos színekkel csillogtak, de a mérnök figyelemre sem méltatta a birodalmi tábornokot. Végül is ő tervezte a Halálcsillagot és felügyelte az űrállomás felépítésének munkálatait. Hogyan követelhet tőle tiszteletet egy közönséges katonai parancsnok?

Durga felmordult, amint megpillantotta a mérnököt. A hang olyan erővel tört elő a torkán, mintha egy gőzkazán robbant volna fel. Lemelisk még sohasem látta ennyire mérgesnek a huttot.

Lemelisk kinézett a vezérlőterem ablakán, és látta az egymást felemésztő két gépszörnyeteg maradványait. A mérnök hangosan felnyögött.

– Uh-oh!

A hutt közelebb vezette antigravitációs fekhelyét a döbbenettől mozdulatlanná merevedett mérnökhöz.

– Nagyon elégedetlen vagyok a konstrukciójával – mondta fenyegetően Durga.

Lemelisk megborzongott, amint emlékeibe idéződött egy rég múlt esemény. A császár ugyanezeket a szavakat használta, mielőtt megölte…

Nem sokkal azután, hogy a Halálcsillagnak meg kellett volna semmisítenie a Lázadók bázisát a Yavin 4-en, Bevel Lemelisket magához hívatta az uralkodó, személyes kihallgatásra a császári palotába.

A vörös ruhás testőrök egy gyors űrsiklóval szállították Lemelisket a palotába. Az alattuk elterülő város éjszakai fényei olyanok voltak, mintha milliónyi corusca drágakövet hintettek volna szét egy fekete bársonyon. Lemelisk úgy érezte, minden egyes fénypont a diadalát hirdeti.

A testőrök mindvégig némák voltak, mint a kőszobrok. Azután az űrsikló leszállt, és a testőrök végigvezették a palota folyosóin a császár lakosztályához. Az őrök az ajtó előtt maradtak, lándzsáik hegye mélyvörös színnel világított, fényes sisakjuk eltakarta arcukat.

Lemelisk boldogan lépett be a félhomályos helyiségbe. Büszke volt, hogy az uralkodó személyesen fogadja. Szíve hevesen dobogott, amint megpillantotta a császár fekete köpenyét, jellegzetes, görnyedt alakját, ráncos arcát és sárga hüllőszemét.

Lemelisknek eszébe sem jutott, hogy valami nincs rendben. Csak állt a fényesre polírozott márványlapokon, majd meghajolt az uralkodó előtt.

– Császárom – suttogta meghatottan Lemelisk. – Remélem, kaptál híreket a Halálcsillagról, amelynek már el kellett pusztítania a Lázadók támaszpontját!

– Kaptam híreket – felelte a császár, miközben hosszú karmú ujjaival intett. Lemelisk zajt hallott a magasból, és felnézett a mennyezetre, ahonnan egy sűrű rácsozatú ketrec ereszkedett le. Megpróbált kitérni az útjából, de a ketrec az uralkodó láthatatlan erejétől irányítva követte a mérnököt, majd leereszkedett a földre, és Lemelisk a foglya lett. A ketrecet olyan sűrű szövésű acélháló borította, hogy a mérnök még az ujját sem tudta átdugni a réseken.

– Bocsásson meg, uram, de egy újabb tervet akar megvitatni velem? – kérdezte gyanakvóan Lemelisk. – Tehetek valamit önért?

– Igen, szolga – felelte Palpatine. – Meghalhatsz értem.

– Ó! – Lemelisket annyira megdöbbentette a válasz, hogy hirtelen nem tudott mást mondani. – Azt reméltem, egészen más jellegű dologról lesz szó.

Palpatine tekintete majdnem keresztüldöfte.

– Éppen most kaptam a hírt, hogy a Halálcsillagot elpusztította az ellenség a Yavin közelében. Egy maroknyi lázadó ócska vadászgépekkel indított támadást a Halálcsillag ellen, és megtalálták az űrállomás gyenge pontját. Egy kis hőkivezető nyíláson át protontorpedót juttattak a reaktortérbe, ahol a robbanás láncreakciót indított el, és az űrállomás felrobbant. Egyetlen vadászpilóta megsemmisítette az egész űrállomást!

– A hőkivezető nyílás – mondta elgondolkodva Lemelisk. – Tudtam, hogy megfeledkeztem valamiről. A következő terven leburkolom.

– Igen, azt fogod tenni – jelentette ki fagyos hangon az uralkodó. – De mindenekelőtt meghalsz.

Lemelisk sűrűn pislogott égszínkék szemével, majd idegesen körülnézett. Az uralkodó mereven ült, és az Erő segítségével manipulálta a kontrollpanelek billentyűit. A mérnök lába alatt apró nyílások keletkeztek a fémburkolaton, amelyek mögül zümmögő hang hallatszott.

– Nagyon elégedetlen vagyok a konstrukcióddal – mondta a császár.

Bevel Lemelisk ijedten félreugrott, amint az egyik nyílásból előmászott egy sötétkék kitines hátú rovarszerű teremtmény. A többi nyílásból újabb rovarok másztak ki, majd szétnyitották szárnyukat, és a levegőbe emelkedtek. Lemelisk hátán végigcsorgott a hideg veríték, miközben a rovarok körülrajzották és méregették. Azután az egyik belemélyesztette maxilláit Lemelisk kezébe.

– Jaj! – kiáltott fel fájdalmában a mérnök. A rovar kiharapott egy darabot a húsból, majd továbbrepült. A vér végigfolyt Lemelisk kezén. A vérszagtól valamennyi rovar azonnal támadásba lendült. Közben egyre többen bújtak ki a nyílásokból.

– Ezek piranhadarazsak – mondta a császár. – A Yavin 4-en őshonosak. Azért gyűjtettem be egy kisebb mennyiséget, nehogy kipusztuljon ez az értékes faj, ha a Halálcsillag megsemmisíti a Yavin 4-et.

A rovarok már teljesen ellepték Lemelisket, aki megpróbálta agyoncsapni őket. A mérnök sikoltozott az iszonyú fájdalomtól, és nem sok figyelmet szentelt az uralkodó szavainak.

– Állítsa meg őket! – ordította.

– Még nem – felelte a császár.

A rovarok szétszaggatták Lemelisk ruháját, feltépték a bőrét, és egyre mélyebbre hatoltak a húsba. A mérnök arca felismerhetetlenné vált. Már több száz rovar dongott a ketrecben.

– De ezt a fajt nem fenyegeti a kihalás veszélye, mivel a Halálcsillag nem semmisítette meg a Yavin 4-et – folytatta bölcselkedését a császár. – Csalódást okoztál nekem, Bevel Lemelisk, ezért most végignézem, ahogy ezek a rovarok felfalnak apró darabonként. Láthatod, milyen éhesek, nem egyhamar laknak jól. De ne aggódj, ha ezek mégis túl hamar kielégítenék az étvágyukat, még több száz várakozik türelmetlenül, hogy nekik is jusson a koncból.

A császár nevetni kezdett, de a gúnyos kacaj Lemelisk számára egyre távolabbinak tűnt. A mérnök már csak a rovarszárnyak zümmögését hallotta. Lemelisk ordított, hogy legyen vége a szenvedésének, de kínjainak nem akart vége szakadni. Már nem látott semmit, mert a falánk kis dögök megzabálták a szemét… Lassan megszűnt körülötte minden, csupán az elviselhetetlen fájdalom maradt…

Amikor magához tért, emlékezett a szenvedésére, de úgy tűnt, mintha csak álmodta volna az egészet. Hiszen látott, tapintott. Ugyanabban a szobában volt, ahol a kínjait átélte, de teste épnek látszott, sőt megfiatalodott. Fehér egyenruhát viselt, és remek formában érezte magát.

Lemelisk behajlította a karját, és csodálkozva nézegette a kezét. Még mindig a fülében hallotta a piranhadarazsak szárnyainak zümmögését, és borotvaéles maxilláik csattogását. A földön hatalmas vértócsa terült szét, és a lábától nem messze egy csontváz hevert, amelyen itt-ott még látni lehetett az inakat, valamint néhány húscafatot.

– Hamar meg fogod szokni a klóntested – mondta a császár. – Remélem, a memóriád minden részletét sikerült átmenteni! A jediktól szereztem ezt a technológiát, bár nem voltak hajlandók ellátni a szükséges instrukciókkal. De úgy látom, működik az eljárás.

Lemelisk bólintott, remélve, hogy valóban sikerült átmenteni a tudatát a klóntestbe.

– Ne okozz több csalódást, Lemelisk! – figyelmeztette az uralkodó. – Mert legközelebb még ennél is kegyetlenebb kivégzésben részesítelek.

Amint a felháborodott Durgát és Sulamar tábornokot nézte, igyekezett erőt meríteni az emlékeiből. Az ércfeldolgozó gépek elpusztították egymást, ezen már nem lehetett változtatni.

– Ez valóban óriási veszteség – kezdte –, de azt hiszem, hosszabb távon nem hátráltatja a tervünket.

Durga hátradőlt a fekhelyén, és hatalmas réztányérszemével kérdőn nézett rá.

– Hogyan?

– A másik két gép elkészítése folyamatban van – folytatta Lemelisk. – Azokat olyan programmal fogom ellátni, hogy ez az eset még egyszer ne ismétlődhessen meg.

– Ez valóban nem ismétlődhet meg – jelentette ki Sulamar tábornok.

Lemelisk elengedte a füle mellett a megjegyzést. Egyszerűen levegőnek nézte a tábornokot.

– Az alfát és a bétát tekintsük prototípusnak, amelyek rávezettek minket a hibákra.

De Lemelisket mégis bosszantotta ez a súlyos baklövés, amely könnyen az életébe kerülhetett volna. Érezte, hogy egész teste reszket, és igyekezett erőt venni magán. Nem akarta, hogy a hutt esetleg hirtelen felindultságában kivégeztesse. De azt is pontosan tudta, hogy Durgának szüksége van a mérnöki szaktudására.

– Megígérem, hogy amilyen gyorsan csak lehet, pótolom a veszteséget, Lord Durga – mondta Lemelisk meghajolva. – De azt javaslom, addig koncentráljon a fő célunkra! Mire megfelelő mennyiségű acélt sikerül előállítanunk, addigra meg kell szerezni a terveket a birodalmi információs központból.

Durga mély hangon felmordult.

– Ez nem a maga dolga… – csattant fel Sulamar tábornok.

Durga mellbe taszította a tábornokot vaskos ujjú kezével.

– Már megszerveztem az expedíciót a Coruscantra, Lemelisk – mondta Durga. – Hamarosan megszerzem a terveket.

6. fejezet

A CORUSCANT

Az Új Köztársaság miniszterelnöki lakosztályának plüssbútorokkal berendezett szobájában Leia Organa Solo lázas igyekezettel próbálta protokollképessé tenni a külsejét. Mellette Han Solo halkan káromkodott, mert az ingén lévő díszes gombok nem akartak a lyukakba siklani.

– Utálom ezt, Leia – mondta. – Nagyon szeretlek, és mindent megtennék érted, de ki nem állhatom az ilyen ruhákat. Ráadásul azért kell így öltöznöm, hogy találkozhassak egy óriásira nőtt iszapcsigával.

Leia a férfi vállára tette a kezét.

– Gondolod, én szívesen csinálom? – kérdezte, azután eszébe jutott Jabba palotája, ahol a hutt arra kényszerítette, hogy szinte meztelenül üljön mellette, és nézze, amint hatalmas, gumiszerű nyelvével lenyomja a torkán az élő békákat. – A huttok komoly fenyegetést jelentenek a számunkra. Szerencsére nemrégiben sikerült békeszerződést kötnünk velük. De ez a Durga néhány kedvező javaslattal állt elő. Tehát mindenképpen fogadnunk kell azt a hájas meztelen csigát, hogy meghallgassuk az ajánlatát.

– Én sohasem bíztam a huttokban. Jobb lesz, ha elrejtesz egy sugárpisztolyt a köpenyed alatt!

Leia megnézte magát a tükörben. Elégedett volt a látvánnyal.

– Úgy lesz, Han, ne aggódj!

Thripio belépett; szervomotorjai enyhe zümmögést hallattak.

– Bocsásson meg, úrnőm! – mondta. – Azt hiszem, felkészültem erre a fontos találkozóra. Kifényesítettem a burkolólemezeimet, megolajoztam az ízületeimet, és felelevenítettem a protokollprogramomat.

– Remek – bólintott Han. – Átveheted a helyem. Oké?

– Uram – kezdte Thripio aggodalmas hangon –, nem hiszem, hogy ez bölcs dolog lenne…

– Csak tréfált – jegyezte meg Leia, Hanra mosolyogva.

– Valóban, csak tréfáltam, Thripio.

– A gyerekek szeretnének jó éjszakát kívánni – folytatta Thripio. – Winter kisasszony már megérkezett, és várja, hogy esti mesét mondhasson a gyerekeknek. – A droid értetlenül széttárta aranyszínű karját. – Ki tudja, miért nem élvezik az én meséimet. Ennek okára még nem sikerült magyarázatot találnom.

– A gyerekeket gyakran nehéz megérteni – felelte Leia.

Az ikrek, Jacen és Jaina már háromévesek voltak. Szinte minden érdekelte őket. A kétéves Anakin viszont csendes, visszahúzódó gyereknek bizonyult, bár még csak most tanult beszélni. A fekete hajú, kék szemű kisfiú a saját világában élt, míg az ikrek mindent elkövettek, hogy a társaság középpontjában legyenek.

– Elkészültem az öltözködéssel, legalábbis amennyire tőlem tellett – mondta Han, hátrasimítva a haját. – Bár nem hiszem, hogy elnyerhetem egy hutt tetszését.

– Egyetértek, uram – tette hozzá Thripio. – A huttoknak sajátságos értékrendjük van a szépséget illetően. Mint ön is tudja…

– Ne most, Thripio! – szakította félbe Han a droid eszmefuttatását, majd felajánlotta a karját Leiának, és kimentek a szobából.

– Akkor talán egy másik alkalommal – dünnyögte Thripio, majd utánuk sietett.

Winter a nappaliban várakozott, a gyerekek pedig mellette ültek, és a meséjét hallgatták. A nevelőnő már sok nehézségen átsegítette a családot. Az asszony csodálatos memóriával rendelkezett. Szó szerint vissza tudott idézni mindent, amit élete folyamán hallott vagy olvasott. Kifejezéstelen viselkedése ellenére Winter a legmélyebb lojalitással viseltetett Leia és az Új Köztársaság iránt.

Winter nagyon szeretett felügyelni a három gyerekre, míg Leia és Han az állam ügyeit intézte. Sőt gyakran látta el tanácsaival Leiát, miközben mindvégig a színfalak mögött maradt.

Jacen és Jaina felugrottak, és odaszaladtak a szüleikhez.

– Hé! – kiáltotta Han, magához ölelve az ikreket. Jacen barna haja kócos volt, mint mindig, Jaináé viszont ápolt és szépen fésült. Anakin csendesen ült, türelmesen várva, hogy Winter folytassa a történetet. Csak akkor állt fel, amikor testvérei végre elengedték apjuk nyakát.

– Winter vigyáz majd rátok – nyugtatta meg őket Leia. – Nekünk fontos találkozónk lesz egy huttal.

A gyerekek riadtan bámultak rá. Han összevonta a szemöldökét, miközben felvette az “én figyelmeztettelek” arckifejezést.

– Gyere, aranypaszuly! – mondta Thripiónak. – Nem akarok elkésni arról a fontos találkozóról.

Néhány testőr kíséretében elhagyták az elnöki lakosztályt.

– Talán fel kéne elevenítenünk a korábbi tárgyalásokon elhangzottakat, úrnőm – javasolta Thripio.

– Nem tudjuk, lesznek-e tárgyalások – felelte Leia. – A huttok a galaxis legerősebb bűnszövetkezetét alkotják. Egy alkalommal fogva tartottak, és meg akartak ölni mindannyiunkat. Nem hiszem, hogy túl sok jóindulatra számíthatunk a részükről.

– De talán hasznos lehet, ha megértjük a hutt életfilozófia alapjait. Minden idevonatkozó információt megszereztem – erőltette tovább Thripio. – A huttok eredetileg a Varl rendszerből származnak. A napjuk egy kozmikus katasztrófa során megsemmisült, ezért arra kényszerültek, hogy elhagyják az otthonukat, és egy másik bolygóra költözzenek. Később leigázták ennek a bolygónak a lakóit. Az új hazájukat Nal Huttának nevezték, ami az ő nyelvükön azt jelenti, hogy “gyönyörű ékszer”. A bolygó holdja a Nal Shaddaa nevet kapta, amelyet ma a “Csempészek Holdja”-ként ismer a világ.

– Jártunk ott, Thripio – mondta unott hangon Han.

– Ó, igen! El is felejtettem. Mindenesetre a huttok erős klánrendszerrel rendelkeznek. A klánok nevét senki sem ismeri, mint ahogy Jabba klánjának nevét sem tudta senki, csak a rokonai.

– Nagyon érdekes – dörmögte Han, miközben befordultak a folyosó végén. – Valóban nem értem, miért szeretik jobban a gyerekek Winter történeteit, mint a tiédet.

– A gyerekek már csak ilyenek – felelte Thripio figyelmen kívül hagyva Han kötekedő stílusát. – A klánok egymás közötti viszonyáról igen keveset tudunk. Legfeljebb annyit, hogy az erősebb hutt családok néha elpusztítják a gyengébbeket.

Egy hatalmas ajtóhoz érve az őrök megálltak, és oldalra léptek. Han és Leia bementek a tanácsterembe.

– Köszönjük, Thripio, de erről ennyit! – mondta Leia.

– Pedig még rengeteg információval rendelkezem ezen a téren – jegyezte meg csalódottan a droid.

Leia odahajolt Hanhoz, és a fülébe súgta:

– Han, a hutt bűnszövetkezet nagyon erős, tehát udvariasan kell viselkednünk a vendégeinkkel!

– Majd igyekszem – bólintott Han, miközben megszorította Leia kezét. – Tudod, hogy erős oldalam az udvariasság. Csak figyelj!

A belső testőrök két trónszerű székhez kísérték őket, azután megálltak mellettük. Leia nem szerette ezt a császári megjelenést. De el kellett fogadnia, hiszen ő volt az Új Köztársaság miniszterelnöke, tehát ennek megfelelően kellett viselkednie.

Leiának akadt némi problémája a szenátus tagjaival, akik azt szerették volna, ha az elnök asszony minden idejét a palotában tölti, és nem utazgat távoli naprendszerekbe. De neki ilyen volt a természete.

Leia helyet foglalt, majd megpróbálta összeszedni a gondolatait. Han leült a mellette lévő trónra, és igyekezett jó képet vágni a dolgokhoz, de látszott rajta, hogy máris unatkozik.

A terem szemközti ajtaja kitárult, és Durga antigravitációs heverője siklott a helyiségbe. Leia azonnal látta, hogy a hutt is sokat ad a megjelenésre. A huttot gamorrai őrök egész hada kísérte. A disznópofájú testőrök fenyegetően meresztették vérben forgó szemeiket.

A menet élén egyenruhába öltözött gyíkszerű teremtmények haladtak, akik a szájukhoz tartott hangszereken különös dallamot játszottak.

Durga felegyenesedett a fekhelyén, mintha ki akarná hangsúlyozni személyének fontosságát. Hatalmas, kidülledt szeme olyan volt, mint a túlérett gyümölcs. Apró gyerekkezét természetellenes helyzetben tartotta.

Leia lélegzete elakadt, amint megpillantotta a terembe özönlő apró, szőrös lények tucatjait. Akkorák voltak, mint Leia felkarja, testüket szürke bunda borította, és hatalmas szemeikkel kíváncsian néztek meg mindent. Négy kezük fürge ujjakban végződött. Két lábuk olyan hajlékonynak látszott, hogy kézként is lehetett volna használni.

Thripio előrelépett, és elmondta üdvözlőbeszédét.

– Az Új Köztársaság üdvözli önt, nagy hatalmú Durga! És… kérem, árulja el, mik ezek a szőrös teremtmények!

– Egy protokolldroid beszél ön helyett? – kérdezte mély gyomorhangon Durga.

– Nagyra értékelném, ha válaszolna a kérdésére – mondta Leia. – Leia Organa Solo vagyok, az Új Köztársaság miniszterelnöke.

– Mindenekelőtt szeretnék bocsánatot kérni a múltbeli kellemetlenségekért, amelyeket a huttok okoztak önnek! Az eset híre eljutott hozzám is, mivel mi hosszú életű lények vagyunk.

– Igen? Nos, Jabba nem élt túl sokáig – jegyezte meg Han, de Leia csendre intette.

– Változnak az idők – folytatta Durga, összecsapva apró kezét. – Több klán vezetője ellenezte ezt a találkozót, de én úgy érzem, az ajánlatom mindkettőnk számára előnyös lesz. Ezért azt javaslom, borítsunk fátylat a múltbeli sérelmekre!

Leia komoly arccal bólintott.

– Pillanatnyilag egyetértek önnel, de még mindig nem válaszolt a droidom kérdésére. Engem is érdekel, miféle teremtmények ezek. Még sohasem láttam hozzájuk hasonlót.

– Bocsásson meg! – mondta Durga. – Ezek a Taurill félintelligens lényei, ügyes kezű dolgozók, és kedves háziállatok. Valamennyien karanténba kerültek, miután a Coruscantra érkeztünk. Tehát nem terjesztenek betegségeket. Rendkívül kíváncsiak, minden érdekli őket. Tökéletesen ártalmatlanok.

Leia ezután egy olyan jeditaktikát alkalmazott, amelyet Luke tanított meg neki. Miközben nyugodtan ült, tudatával megpróbálta letapogatni Durga gondolatait, hogy megtudja, mi a hutt valódi szándéka.

Érzékelte a gamorrai őrök tompa gondolatait, valami zagyvaságot, amely bizonyára a taurilloktól eredt, de Durga tudata áthatolhatatlan falnak bizonyult. Leia emlékezett rá, hogy annak idején Luke sem tudott behatolni Jabba gondolataiba.

– Ha a taurillok zavarják önt, kiküldhetem őket – mondta Durga. Összecsapta csenevész kezét, aminek következtében a négykarú kis szőrmókok a gamorrai őrök mögé húzódtak, és onnan nézegették a terem berendezését. Az egyik közelebb ment Thripióhoz, kíváncsian szemlélve az aranyszínű droidot, aki megpróbálta elhessegetni magától a szemtelenkedőt.

– Ne féljenek tőlük! Nem bántanak senkit – jelentette ki Durga.

Han idegesen nézte, amint a taurillok elözönlik a termet, és mindent megtapogatnak, megvizsgálnak. Leia viszont úgy vélte, hogy Durga a kis kedvenceivel el akarja terelni a figyelmét, miközben megpróbál belelátni az elnök asszony gondolataiba. Ezért Leia úgy tett, mintha tudomást sem venne a taurillokról.

– Nos – fordult a hutthoz –, mi szél hozta a Coruscantra? Vajon miért látogatja meg a hutt bűnszövetkezet egyik hadura az Új Köztársaság miniszterelnökét?

Durga széttárta a karját.

– Elnök asszony! A szavai sértenek engem. Azt javaslom, tekintsünk el a bűnszövetkezet hadura és a köztársaság miniszterelnöke formuláktól. Mindketten azt tesszük, ami a legkedvezőbb a számunkra. Mint ön is pontosan tudja, a hutt birodalom számtalan naprendszert tömörít, és komoly katonai erőt képvisel. Én mégsem azért jöttem, hogy fenyegessem önöket. Annál is inkább, hiszen mindkettőnk számára előnyös kereskedelmi szerződéseket kötöttünk, és a közös vállalkozásaink felvirágzani látszanak, lehat a köztársaság védelmi rendszerét nem kell készültségben tartaniuk a támadásunktól tartva. A teljes haderejüket bevethetik az igazi ellenségeikkel szemben.

– Valóban? – kérdezte szkeptikusan Leia. Közben a taurillok tovább kutatták a berendezési tárgyakat.

– Mi, huttok, büszke nép vagyunk – folytatta Durga. – Minden vágyunk, hogy üzletembernek tartsanak minket, nem pedig bűnözőnek.

– Értem – bólintott Leia, magára öltve a kifejezéstelen diplomataarcot. Közben arra gondolt, hogy a világ minden kincséért sem kötne szövetséget a huttokkal.

Ekkor az Új Köztársaság egyik testőre, aki mereven állva figyelte a tárgyalás menetét, megpróbált arrébb rugdosni két szemtelenkedő taurillt, amelyek úgy másztak a katonára, mint óriásira nőtt emlős pókok. A testőr végül a fegyverével kezdte csapkodni a semmirekellőket.

Az egyik taurill megragadta a katona sugárfegyverét, mintha faág lett volna, és felkapaszkodott a csőre. A másik szőrmók az elsütő billentyűvel kezdett játszani. A fegyver eldördült, és a csövön csüngő taurill tűzgolyóvá változott. Leia tágra meredt szemmel nézte a jelenetet, és valahogy az volt az érzése, hogy a mozdulat szándékos volt.

Durga széles szája kitárult, mint egy csapda nyílása. A taurillok pánikszerűen menekülve szétszéledtek az egész teremben. A testőr kétségbeesetten leeresztette a fegyverét.

– Nem gondoltam, hogy ez megtörténhet – mondta döbbenten.

A taurillok riadtan szaladgáltak a teremben, menedéket keresve. Néhányan az ajtó felé igyekeztek.

– Ne engedjék megszökni őket! – kiáltotta Durga. Ezek a kedvenceim, és nagyon elszomorítana, ha valamelyikük elveszne.

A hutt úgy nézett a testőrre, mintha legszívesebben egy rankorral etette volna meg a szerencsétlent.

A katonák azonnal védelmi alakzatot foglaltak el az ajtó előtt. A gamorrai őrök pedig Durga köré sereglettek, hogy testükkel fedezzék. Babszemnyi agyukkal nem fogták fel, mi történt tulajdonképpen. Thripio kitárt karokkal rohant egy csapat taurill után.

Leia azonnal erősítést hívott, de tudta, hogy a taurillok bárhol elrejtőzhetnek a palota szövevényes folyosóin.

Han elvigyorodott.

– Kár volt ennyit fáradoznunk az öltözködéssel.

A nagy felfordulásban három taurillnak sikerült bemásznia a szellőzőcsatornákba, és azokon át eljutottak a régi császári palota lezárt termeibe.

A birodalom információs központjába.

A taurillok önálló egyedek voltak, de közös tudattal rendelkeztek. Durga felfigyelt a teremtményeknek erre a különös tulajdonságára, és sokáig tanulmányozta viselkedésüket, szellemi képességeiket. Munkájában egy xenológus segítette, akit később kivégeztetett, így a taurillok titkát egyedül csak Durga ismerte.

Azután megegyezett a központi tudattal, hihetetlen gazdagságot és jólétet ígérve a fajnak. De a központi tudat csupán arra vágyott, hogy egyedei szétszéledhessenek a galaxisban, ahol elszaporodhatnak. Durgának tetszett a gondolat.

Miközben a tárgyalóteremben a katonák és a szolgák a szétszéledt taurillokat hajkurászták, a három szökevény helyet foglalt egy-egy komputer előtt. Betáplálták a titkos kódot, és a képernyőkön megjelentek azok az adatok, amelyekhez csak a császár férhetett hozzá.

A helyiség hideg és steril volt, a levegőben fémes szag terjengett. Az ajtókat nehéz fegyverzettel ellátott védődroidok őrizték, de azokat nem programozták a szellőzőcsatornából előbukkanó apró termetű lények elpusztítására.

Az egyik taurill elővett egy mágneslemezt, és azon rögzítették az információt. Néhány perccel később a küldetésük befejeződött.

A mágneslemezt elrejtették, majd visszabújtak a szellőzőrendszer járatába. A közös tudat a tanácsteremben lévő taurillok egyike révén közölte Durgával, hogy a feladatot végrehajtották.

Durga elégedetten megsimogatta a szőrös kis teremtményt.

A tanácsteremben Leia a két tenyerébe támasztotta a homlokát, és átgondolta a történteket. Önkéntelenül is nevetés fogta el a gondolattól, hogy Durga büszkesége mekkora csorbát szenvedett.

Az egyik hüllő a szájához emelte hangszerét, és magas, szinte fülsértő hangon muzsikálni kezdett. A taurillok azonnal köré sereglettek, előbújva a terem rejtekhelyeiről, mint a patkányok, és Durga antigravitációs fekhelye köré sereglettek.

– Ha ez ennyire egyszerű volt – tűnődött hangosan Leia –, akkor Durga miért nem szólaltatta meg a hangszert az események kezdetén?

A gamorrai őrök elkezdték megszámolni a taurillokat, de az ostoba teremtmények folyton elhibázták, ezért mindig újra kellett kezdeniük. Végül Thripio a segítségükre sietett.

– Kilencvenhét, Lord Durga – jelentette Thripio.

– Kilencvennyolcan voltak, amikor idejöttem, és a testőr kivégzett egyet, tehát a létszám teljes. De úgy vélem, elnök asszony, hogy a villámkezű katona némi büntetést érdemelne, amiért megzavarta a diplomáciai tárgyalásunkat.

– Ebben az ügyben én döntök – jelentette ki Leia. Ön viszont jobban tenné, ha legközelebb otthon hagyná a rakoncátlan kedvenceit, amikor diplomáciai tárgyalásra megy! Vagy tartsa őket távol a fegyveres őröktől!

Durga úgy tett, mintha megsértődött volna, azután nevetni kezdett.

– Maga tetszik nekem, Leia Organa Solo. Örülök, hogy ilyen kemény vitapartnerre találtam. Remélem, folytathatjuk a tárgyalásokat egy későbbi időpontban! Engedje meg, hogy meghívjam a Nal Huttára! Boldog lennék, ha vendégül láthatnám.

Leia bólintott.

– Majd gondolkodom rajta, Durga – felelte. – Ha bokros teendőim engedik, élni fogok a lehetőséggel.

Durga meghajolt, majd búcsút intett. A gamorrai őrök körülvették az antigravitációs heverőt, azután a menet a kijárat felé indult.

Leia hátradőlt a trónján. Csak akkor vette észre, hogy a homlokán izzadságcseppek gyöngyöznek. Han megérintette a felesége vállát.

– Több időt kéne töltenünk a huttok társaságában jegyezte meg Han. – Egész kellemes teremtmények. Mit szólnál egy kiadós vacsorához?

7. fejezet

A YAVIN 4

Callista magányosan üldögélt, miközben a Yavin 4 dzsungele alkonyi sötétségbe öltözött. A horizont közelében utolsókat pislákolt a vörös óriás, amint nyugovóra tért. A massassi faóriások különös árnyékokat vetettek a bíborszínű tisztásra. Az égbolt fekete bársonyán megjelentek az első csillagok.

A lány nem ment messzire az ősi templomtól, amely Luke Skywalker jediakadémiájának adott otthont. A piramis alakú templom már évezredek óta állt ott, sziluettje kiemelkedett a sötét környezetből.

Callista keresztbe tett lábbal ült a tűz mellett. Korhadt fadarabokat gyűjtött össze, és azokból rakott tüzet. Hosszú, szőke haja a vállára omlott, szürke szemével a lángokat nézte. A tűz kellemes meleggel árasztotta el a környezetét, amely a sötétség beálltával rohamosan hűlni kezdett.

A tüzet bámulta, és mentális erejével megpróbálta érzékelni a lángokat. A narancssárga lángnyelvek végignyalogatták a fadarabokat, amelyekből apró szikrák pattantak, mintha miniatűr űrhajók vívtak volna elkeseredett küzdelmet a csillagközi térben. Callista elfintorodott, és tovább próbálkozott a tűz befolyásolásával.

De semmi sem történt. Mentális ereje nem gyakorolt hatást a tűzre.

Luke jedinövendékei csodálatos dolgokat tudtak művelni a lángokkal. Tulajdonképpen rendkívül egyszerű gyakorlat volt. Callista sok éve megtanulta, hogyan kell csinálni. Annak idején a legkisebb erőfeszítésébe sem került, még különösebben koncentrálnia sem kellett. Az Erő átjárta egész lényét. De most minden igyekezete ellenére sem sikerült hatást gyakorolnia a lángokra. Az Erő elhagyta.

Csalódottan sóhajtott, majd szétrúgta a parazsat. Szikrák pattantak szét, és a parázs elkeseredetten küzdött, hogy megőrizze fényét.

Callista a piramis felé indult. Útközben azon tűnődött, vajon Luke mikor fog visszatérni. Mögötte a tűz még pislákolt, azután kialudt, és sötétség borult a tisztásra.

Amikor Callista nyugovóra tért, valaki kopogott az ajtón. Meglepetten ismerte fel Tionnét, a jediasszonyt.

– Találtam valamit a feljegyzések között – mondta izgatottan Tionne. Az asszonynak csodaszép gyöngyházfényű szeme volt, keskeny arcát hosszú ezüstszínű haja foglalta keretbe. – Nem sok, de úgy gondoltam, biztosan érdekelni fog.

Tionne dallamos hanggal rendelkezett, és szeretett énekelni. Az asszony nem tartozott Luke legjobb adottságokkal rendelkező tanítványai közé, de szívesen segített a növendékek kiképzésében. Hihetetlen mennyiségű információt halmozott fel a jedilovagokról, állandóan gyarapította tudását. Az archívumokból több mint ezer jedinemzedék történetét ismerte, akik még a régi köztársaság békéjét biztosították.

– Gyere be! – mondta Callista. – Miről van szó?

– Tudnod kell, hogy a történelem során nem te vagy az egyetlen, akivel ez megesett.

Callista hirtelen megélénkült.

– Más jedik is elveszítették képességeiket?

– Igen. Találtam egyet – felelte Tionne, miközben leült Callista ágyának szélére. Gyöngyházfényű szeme tágra nyílt. Tionne semmit sem szeretett jobban, mint a rég múlt idők jedilovagjairól mesélni.

– Ulic Qel-Droma nagy hatalmú hadúr volt, aki a sith háborúban harcolt a gonosz erők ellen Exar Kun oldalán. Elárulta Kunt, és idevezette a jedilovagokat, ahol csapdába ejtették Kun tudatát. De amikor Ulic Qel-Droma átállt a sötét oldalra, és megküzdött ellenfelével, Kun megfosztotta az árulót jediképességeitől.

– De hogyan? – kérdezte Callista. – Az Erő ott van mindenben. Hogyan foszthatja meg a képességeitől az egyik jedilovag a másikat?

– Ulic nem lett megfosztva semmitől – folytatta Tionne. – Csupán nem tudta többé használni az Erőt.

– De hogyan történhetett meg ez velem? – kérdezte Callista. – Talán annak a következménye, hogy a tudatom másik testbe költözött, miközben Cray meghalt a Palpatine szeme ellen végrehajtott öngyilkos küldetés során?

– Nem tudom – vont vállat Tionne. – Csupán ennyit hallottam. De minden apró információ közelebb visz minket a megoldáshoz. – Tionne vékony, kecses ujjai megérintették Callista homlokát. – Talán egyszer megtaláljuk a választ.

Callista bólintott, majd kikísérte Tionnét az ajtón. A késő éjszakai templomban csend honolt. A többi jedinövendék aludt, vagy meditációs gyakorlatokat végzett. Artu Detu, a tömzsi asztromech droid magányosan kóborolt a hosszú folyosókon. Hiányzott neki a gazdája, Luke Skywalker.

Callista a magyarázaton, a lehetőségeken gondolkodott. Kellett lennie valami megoldásnak. Túl sokáig volt a komputerben, és most, hogy beleszeretett Lukeba, nem adhatta fel küzdelem nélkül. Pedig az Erő birtoklása nélkül nem lehetett a jedilovag igazi társa.

De olyan kevés időt tölthettek együtt, azután el kellett válniuk. Amint egymás szemébe néztek, Callista érezte a tudatuk között feszülő gátat, amelyet egyikük sem tudott áttörni.

Callista nagyot nyelt, de a torka száraz maradt. Úgy érezte, nem várhat addig, míg Luke Skywalker visszatér.

Amikor Luke néhány nappal később megérkezett, Callista azonnal tudta, hogy a férfi utazása nem járt eredménnyel. Bár nem érzékelte a gondolatait, ahogy valamikor a jediképességei révén tette, Luke arcvonásairól mégis leolvashatta a választ.

A templom előtti leszállótéren találkozott a fiatalemberrel. A többi jedinövendék is sorra megjelent, hogy üdvözöljék mesterüket. Callista odaszaladt a férfihoz. Luke örült a viszontlátásnak. Átölelte Callistát, magához szorította, de nem mondott semmit.

Callista megcsókolta, és a fülébe súgta:

– Kenobi tábornok nem jelentkezett a hívásodra? – kérdezte.

Luke különös tekintettel nézett rá. Hidegkék szemében mosoly csillogott.

– Mindig elfelejtem, hogy te akkor voltál jedilovag, amikor Obi-van még fiatal katonai parancsnokként tevékenykedett. – Azután Luke arca elkomorodott. – Nem, valóban nem válaszolt. De ez nem jelent semmit. Tovább próbálkozunk a megoldás keresésével.

– Biztos lehetsz benne – bólintott Callista. – Mindent el fogok követni, hogy igazi társad lehessek.

– Én is – mondta Luke. – Bárcsak tudnám, mit kell tennünk!

– Gyere! Üdvözöljük a többieket! – suttogta Callista kibontakozva a férfi karjából, majd megfogták egymás kezét, és a templom felé indultak. – Kár, hogy nem találtál megoldást, de nagyon boldog vagyok, hogy visszatértél.

– Ez a legtöbb, amit adhatok – mondta Luke. – De remélem, hamarosan visszaadhatom mindazt, amit elveszítettél…

– Én is remélem – mosolygott rá Callista.

8. fejezet

Kövér esőcseppek záporoztak a dzsungel fáinak hatalmas, bőrszerű leveleire. Luke Skywalker figyelemre sem méltatta, vagy egyszerűen beletörődött a megváltoztathatatlanba, amint egy csapat jedinövendéket vezetetett a templomot övező aljnövényzetben. Jediköpenyük csillogott a vízcseppektől.

Kyp Durron felnézett a fák koronája fölött szétterülő ólomszürke égboltra. Az eső végigsimította az arcát gyöngyujjaival, majd a víz lecsorgott az állán és a nyakán. A többiek bizonyára rossz ómennek tartották a vihart, de az eső az életet jelentette a dzsungelnek, és Kyp élvezte a napsütés páradús levegője utáni enyhe lehűlést.

A kalamári jedilovag, Cilghal közvetlenül Skywalker mester mögött haladt. Kék köpenyét maga köré csavarta. A köpeny vízhatlannak látszott, bár nem volt az, és a lány már bőrig ázott. Lazacszínű bőre csillogott, és hatalmas halszeme a lehulló esőcseppeket figyelte.

Kyp az idegen klón, Dorsk 81 mellett lépkedett, akinek sima bőre és gömbölyded formái olyannak tűntek, mint a sebes sodrású patak által lekoptatott kő. Dorsk 81-nek sápadt, olajzöld bőre, tágra meredt, sárga szeme és nyílt ártatlan arca volt. Az idegen klón mindent elkövetett, hogy önálló identitással rendelkezzen. Kyp és Dorsk 81 rendkívül jó barátokká váltak az elmúlt évek során, annak ellenére, hogy merőben különböző jellemvonásokkal rendelkeztek. De talán éppen azért alakult ki a barátság közöttük, mert jól kiegészítették egymás hiányosságait.

Skywalker mester végigvezette növendékeit a sűrű aljnövényzeten, ahol az apró rágcsálók és rovarok is a levelek alá bújtak a zápor elől.

Hamarosan egy széles, zöld vizű folyó partjára értek, amely kettéválasztotta a dzsungelt. A folyam sebesen hömpölygött, az esőcseppek becsapódásaitól parányi kráterek milliói keletkeztek a felszínén.

A túlsó parton Kyp megpillantotta egy másik massassi templom romjait, amelyet a Kék Lombok templomának neveztek. A piramis közelében épült a jediakadémia energiaszükségletét biztosító generátor.

Skywalker mester megállt a folyó partján, csizmája bokáig merült az iszapba. Széttárta karját, mintha a folyó fölött húzódó erőteret akarná magához vonzani. Hátrahajtotta csuklyáját. Szőke haja nedves volt az esőtől, kövér vízcseppek gördültek le az arcán, amint a növendékek felé fordult.

– A folyó úgy áramlik a medrében, ahogyan az Erő – kezdte Luke. – Sohasem áll meg, mindig mozgásban van… Azért hoztalak benneteket a Yavin 4-re, hogy megismerjétek az Erőt. Mindegyikőtöknek el kell sajátítania az Erő irányítását, de hogy melyikőtök kiképzése mikor fejeződik be, az tőletek függ… Az Új Köztársaságnak szüksége van jedilovagokra, akik fenntartják a rendet és a békét a galaxisban. Ezért a kiképzésetek befejeztével nem maradtok a kényelmes jediakadémián. – Luke végignézett a csuromvizes növendékeken. – Nos, talán nem is mindig kényelmes…

A növendékek nevettek.

Kyp hirtelen izgatott lett. Hamarosan lezárul élete egyik legfontosabb szakasza, és kezdetét veszi egy egészen más életforma.

Három növendék már jelezte szándékát, hogy el akarják hagyni a jediakadémiát.

Kyp és Dorsk 81 előrelépett, felzárkózva Cilghalhoz, aki feltartotta a fejét, és élvezte, amint az eső áztatja az arcát.

– Ők minden feladatot kiválóan teljesítettek – folytatta Luke. – Még fénykardot is készítettek maguknak. A kiképzésük tehát befejeződött.

Cilghal előhúzta fénykardját halványkék köpenye alól. A fegyver markolata ezüstösen csillogott. Kyp és Dorsk 81 követték társuk példáját. Az aktivált pengék zümmögő hangot adtak.

– Ti hárman elhagyjátok az akadémiát, és az Új Köztársaság védelmezői lesztek! – mondta Skywalker mester. – Jedilovagok vagytok, a sötét erők ellen kell harcolnotok!

Cilghal a világító pengét nézte hatalmas kerek szemével.

– Én visszatérek a szülőbolygómra, ahol jedilovagként, valamint nagykövetként fogok tevékenykedni. A kalamárik fejlett iparral rendelkeznek. Hasznos tagjai lehetnek az Új Köztársaságnak.

Dorsk 81 sűrűn pislogott sárga szemével, majd idegesen nézett Kypre, aki bátorítóan bólintott.

– Én is szeretnék visszatérni a szülőbolygómra, a Khommra, ahol társadalmunk átvészelte az elmúlt évszázadokat – kezdte a klón. – Ha meglátják, hogy jedilovaggá váltam, remélem ők is felébrednek.

Skywalker mester végül Kypre pillantott.

– Azt hiszem, elkísérem őt – válaszolta Kyp. – A szülőbolygója a Core rendszerek közelében található. Aggodalommal tölt el, hogy a Birodalom túlságosan csendes az utóbbi néhány évben. Láttuk Daala admirálist és a Palpatine szemét…

A hajó nevének említésekor Luke Callistára pillantott, aki bőrig ázva is elragadtatással nézett a jedimesterre.

– Úgy érzem, a hadurak terveznek valamit – folytatta Kyp. – És azt hiszem, azzal tenném a legnagyobb szolgálatot az Új Köztársaságnak, ha kideríteném, miben mesterkednek.

Skywalker mester helyeslően bólintott, majd a növendékekhez fordult.

– Hamarosan mindannyian jedilovagok lesztek. Gondolkodjatok rajta, hová fogtok menni, hogy a legtöbbet segíthessetek a köztársaságnak! – Ismét a három felkészült jedilovagra nézett. – Az Erő legyen veletek!

Kyp tekintete végigfutott a körülötte állókon. Tionne mosolyogva bólintott. Kam Solusar, a keménykötésű jedi rezzenéstelen arccal állt, mintha teljesen érzéketlen lenne. Kirana Ti, a dathomiri harcos lány úgy tett, mintha el akarná simítani a hüllőbőrből készült tunikája ráncait. Mellette állt a Bespinről jött Streen, aki a kitartott tenyerébe hulló esőcseppeket bámulta.

A többiek is mintha zavarban lettek volna. Kyp jól ismerte Luke korábbi növendékeit, és azokat, akik nemrég érkeztek.

Skywalker mester rájuk mosolygott, majd leengedte a karját.

– Azt hiszem, elég esőt csináltam. Menjünk vissza a templomba!

Kyp érezte, hogy a belső feszültsége hirtelen elmúlik. Az eső elállt, és a növendékek szívét melegség járta át.

Skywalker mester elvegyült a növendékek közt, és megkereste Callistát. Azután megfogta a lány kezét, egymásra mosolyogtak, majd visszavezették a csoportot a templomba.

Dorsk 81 a Khomm felé vezette a kis magángépet, amelyet az Új Köztársaság bocsátott rendelkezésükre. A klón a szülőbolygóját jelentő fénylő pontot figyelte.

– A standard vektornak megfelelően közeledünk – közölte a másodpilóta ülését elfoglaló Kyp a kommunikációs rendszeren át a légiirányítókkal. – Kyp Durron vagyok, a társam pedig Dorsk 81. Kérem, adják meg a leszállási koordinátákat!

Egy perccel később az irányító központ csendesen közölte a kért adatokat.

– Várnak minket? – kérdezte Dorsk 81-et.

Az olajzöld bőrű idegen megrázta a fejét.

– Nem, de ritkán válaszolnak a szokásos módon.

Kyp a klónra nézett. Eszébe jutott egy korábbi közös utazásuk. Sith gonosz fekete lovagjának, Exar Kunnak a befolyása alatt Dorsk 81 és ő egy dzsungelhold elhagyatott templomához mentek, amely valójában Kun titkos erődítménye volt. Ott a gonosz el akarta pusztítani Dorsk 81-et, hogy megmutassa a sötét oldal hatalmát. Kyp megmentette a barátját, bár Dorsk 81 észre sem vette, hogy mi történt.

Kun legyőzése után, amikor Dorsk 81 szembenézett a félelmével, a klón idegen sokkal erősebb lett, mivel elfogadta saját erejének korlátjait.

A Khomm halványzöld gömbje egyre nagyobbá vált, míg végül betöltötte az egész monitorernyőt. A bolygó békésnek és jellegtelennek látszott. Nem érzékeltek műholdakat. A bolygó forgástengelye merőleges volt az ekliptikára, tehát a felszínen nem váltakoztak évszakok. Holddal nem rendelkezett, így az óceánok víztükrét nem háborgatták apály-dagály hullámok. A galaxis központjának közelsége eredményeként az éjszakai égbolton fényes csillagok milliárdjai ragyogtak.

– Már alig várod, hogy hazaérj, ugye? – kérdezte Kyp, miközben Dorsk 81 orbitális pályára állította az űrhajót.

Az idegen bólintott.

– Szeretném viszontlátni a klónjaimat – felelte. Mivel Dorsk 81-et testi sejtek génállományának reprodukálásával hozták létre, ezért nem rendelkezett szülőkkel, csupán olyan egyedek lehettek a rokonai, akiket ugyanabból a génállományból állítottak elő, és ezért pontosan olyanok voltak, mint ő.

– Leginkább Dorsk 82-vel szeretnék találkozni. A távollétem ideje alatt bizonyára ő is felnőtté érett.

Kyp meglepetten nézett a barátjára. Nem tudta, hogy Dorsk 81 valaha gyermek volt.

– Én is kíváncsi vagyok rá – mondta.

Miközben Dorsk 81 a leszállóhely felé vezette a gépet, Kyp a csillagok sűrű felhőit nézte, amelyek között ott ragyogtak a Core rendszerek csillagai. Türelmetlenül várta, hogy kiderítse, mire készül a Birodalom.

9. fejezet

A CORE RENDSZEREK

Az igazi éjszaka elképzelhetetlen volt a Core rendszerekben. A csillaghalmazok oly közel kerültek egymáshoz, hogy az égboltot állandó ragyogásuk töltötte be. Az ionizált gázfelhők eme régióját valaha lakhatatlannak tartották. Az erős háttérsugárzás miatt a navigáció meglehetősen nehéznek bizonyult. De éppen ezért a Birodalom megmaradt erői itt leltek menedéket a feltérképezetlen rendszerekben, arra várva, hogy megerősödjenek, és eközben folytonos háborút viseltek egymás ellen.

Egy rohamosztagos-különítmény kíséretében Daala admirális merev felsőtesttel sétált végig Harrsk legfőbb hadúr erődítményének folyosóin, büszke példáját mutatva a birodalmi kiképzésnek. Az asszony szabályos arcvonásait mintha márványból faragták volna. Még mindig gyönyörű volt, bár az idő elmélyítette vonásait. Halvány ráncok látszottak a szája sarkában; túl sok éven át szorította össze a fogait, túl hosszú ideje próbálta egyesíteni az egymás ellen küzdő hadurakat, akik a széthullott Birodalom provinciáiért harcoltak, mint a kutyák a koncon.

Árnyék bujkált Daala szemében; a kudarc emléke keveredett a bosszú tüzével. Majd zöld szivárványhártyája felragyogott, amint arra gondolt, milyen egyszerűen és hatékonyan fog leszámolni a nehézkes Köztársasággal. A Lázadók még ennyi idő alatt sem tudták uralmuk alá vonni az egész galaxist, pedig a Birodalom hosszú évekig hagyta, hogy kiterjesszék hatalmukat.

A rohamosztagosok szoros gyűrűt vontak az asszony köré, amint végighaladtak az erődítmény félhomályos folyosóin. Harrsk legfőbb hadúr egy sziklás bolygón építette ki erődrendszerét. A bolygó egy vörös óriás körül keringett, amelynek felszínén izzó lávafolyamok hömpölyögtek.

Harrsk a vörös óriás energiáját használta fel csillagromboló flottájának felépítéséhez. Miután Daala megérkezett, hűséges helyettese, Kratas, a Shockwave zászlóshajó fedélzetére ment, hogy ellenőrizze a fegyverzetet. Harrsk hadiflottája tizenkét csillagrombolóból állt. A hajók elkészítéséhez mindenféle nyersanyagot felhasznált, amelyekhez a közeli naprendszerekben hozzájutott.

Daala elképzelte, milyen hatékony védelmi rendszert épített ki Harrsk a bolygója felszínén. Az asszony mindössze négy csillagrombolóval rendelkezett, amikor megvívta magánháborúját a Lázadókkal, és a harcok folyamán három csillagrombolót elvesztett.

Csak azzal vigasztalhatta magát, hogy elpusztított egy lázadó kolóniát, megsemmisített egy konvojt, amely hadianyagot szállított egy új katonai bázisra, és megtámadta a Mon Kalamári vízi világát. De ezek az eredmények nem álltak arányban az elszenvedett veszteségekkel. Szégyellte magát, hogy rossz stratégiát választott, mert hagyta, hogy a harag elvakítsa.

Daala végül visszavonult megmaradt csillagrombolójával, a Gorgonnal. Nem nyűgözte le a hadurak gyerekes gondolkodásmódja, akik a Birodalom maradványain marakodtak, és megpróbálták magukhoz ragadni a hatalmat. A háború befejeződése után a birodalmi hatóságoktól azt az utasítást kapta, hogy csatlakozzon a megmaradt egységekhez. A Gorgon sorsa az lett, hogy értékes berendezéseit leszerelték, és más hadihajókba építették.

Daala azonban nem engedte, hogy beosszák valamelyik csapattestbe. Önállósította magát, és független nagykövetként békét próbált teremteni a hadurak között. A hadurak nevetséges titulusokkal ruházták fel magukat, mint a “nagy admirális”, “fővezér”, “legfőbb admirális”, “mindenható hadvezér” és ehhez hasonlók. Daala admirális megmaradt a saját rangjánál, nem vágyott méltóságteljesebb titulusra. Kratas kíséretében sorra látogatta a hadurakat, és megpróbálta jobb belátásra bírni őket.

A folyosó levegője melegebb lett. Daala dús, vörös haja a hátára omlott, mintha palást lett volna. Legszívesebben a tarkóján összefogatta volna, hogy ne zavarja, de úgy vélte, hogy ez a viselet nem áll jól neki.

Harrsk rohamosztagosai megálltak, és előreengedték az asszonyt, amikor egy hatalmas, a mennyezetig nyúló ajtóhoz értek. Az élen haladó rohamosztagos öklével néhányat ütött a sima felületű kőajtón lévő mélyedésben elhelyezett kerek lemezre. Az ütések kongó hangot adtak, amely bizonyára a teremben is hallatszott.

Daala igyekezett leplezni nemtetszését. Túlságosan színpadiasnak találta a jelenetet. Harrsk legfőbb hadúr valószínűleg rendkívül fontos személynek képzelte magát, Daala megítélése szerint viszont meglehetősen középszerű alak volt.

A nehéz kőajtó kitárult, és Daala habozás vagy hívás nélkül belépett. Fekete csizmái hangosan koppantak a simára csiszolt kőlapokon.

– Üdvözlöm, Harrsk legfőbb hadúr – mondta tisztelegve.

A hatalmas teremben Harrsk egész falnyi megfigyelőpanelt szereltetett fel. A hadúr egy antigravitációs fotelben ült, amelynek segítségével egyik paneltól a másikhoz siklott.

– Ó, Daala admirális – viszonozta az üdvözlést. Vigyorgó arca rendkívül visszataszító volt. Fejének bal oldalát borzalmas égési seb torzította el. Az egészet dudorokból álló rózsaszínű massza alkotta. A fél szeme megvakult, így a látását droid optikai szenzor biztosította, amely sárgán világított.

Harrsk majdnem életét vesztette az Endor közelében vívott ütközetben. A csillagrombolója elpusztult, de neki sikerült elmenekülnie, majd a Core rendszerekben csatlakozott a birodalmi csapatokhoz, nem sokkal a Halálcsillag felrobbanása után. Harrsk meggyógyíttathatta volna az arcát borító égési sebeket, de inkább úgy döntött, hogy meghagyja a félelmetes forradásokat.

A feje ép oldalán lévő fekete haját rövidre vágatta, ettől arca két fele olyan volt, mintha teljesen különböző emberé lett volna.

– A híre megelőzte önt – mondta. – Megtiszteltetés számomra, hogy vendégül láthatok egy háborús hőst. Örülök, hogy végre ellátogatott hozzám, miután oly sok időt pazarolt a nálam sokkal gyengébb riválisaimra.

Harrsk a közeli falra mutatott, amelyen megjelent a bolygó sziklás felszínének hologramja. A távolban éppen egy vulkánkitörést lehetett látni. A kúp alakú hegy felső része felrobbant, sziklák repültek mindenfelé, és mélyvörös láva ömlött végig a hegy oldalain. Azután a holografikus felszín távolodni kezdett, mintha a felvétel egyre nagyobb magasságból készülne. Végül eltűnt alattuk az atmoszféra, és a világűrben megjelent az orbitális pályán mozgó flotta tizenkét csillagrombolója.

– Éppen most beszéltem Kratas parancsnokkal – mondta Harrsk. – Lenyűgözte a Shockwave. – Lenyomott egy gombot, aminek hatására megváltozott a kép. A monitoron Kratast lehetett látni, amint a csillagromboló vezérlőtermében egy komputerterminál fölé hajol. Fekete szeme csillogott, sötét szemöldökét felvonta.

– Admirális! – szólította meg az asszonyt. – Csodálatos érzés ismét egy csatahajó vezérlőtermében lenni. Már el is felejtettem, mennyire jól manőverezik egy csillagromboló.

Daala visszagondolt az utolsó harcokra. Kratas csendes, lojális, megfontolt parancsnok volt, aki megpróbálta meggyőzni az admirálist, hogy a lázadók elleni támadás hiábavaló, és nem szabad feláldozni a megmaradt csillagrombolókat.

– Örülök, hogy elégedett – jegyezte meg Harrsk. – Folytassa a szemlélődést! Daala admirálisnak és nekem fontos dolgokat kell megvitatnunk.

Kratas tisztelgett, de Harrsk hadúr szó nélkül megszüntette a kapcsolatot, majd antigravitációs ülésével Daala felé fordult. Az asszony kérdőn nézett a hadúr felemás szemébe; az eredeti fekete szembe és a sárgán világító optikai szenzorba. Harrskot nem zavarta, hogy optikai szenzort ültettek a koponyájába. Nem törődött a küllemével, csupán a célszerűséget tartotta fontosnak. A droidérzékelő révén pedig jobban látott, mint azelőtt.

– Térjünk a tárgyra! – javasolta a hadúr. – Tisztában vagyok jövetele céljával. Az elmúlt év során sorra látogatta a riválisaimat, és megpróbálta egyesíteni őket. Ezért rendkívül nagyra tartom önt. Én magam is belefáradtam a véget nem érő polgárháborúba. De az a véleményem, hogy a stratégiája alapvetően hibás. Ilyen taktika csak a gyenge demokráciát képviselő régi köztársaságban vezetett eredményre. Ez nem a birodalmi módszer.

Amikor Harrsk felállt, az asszony meglepetten tapasztalta, hogy a hadúr jóval alacsonyabb, mint ő.

– Ön egy háborús hős, Daala admirális. A szavának súlya van. Ezért utazhatott át sértetlenül ellenséges területeken. De itt az ideje, hogy befejezze ezt a játékot. Végre felkeresett engem is, a leghatalmasabb hadurat. Ha csatlakozik hozzám, mint a helyettesem és katonai parancsnokom, elég hatalommal fogok rendelkezni, hogy térdre kényszerítsem az ellenségeimet. Az árulókat megöljük, de a legtöbb emberük bizonyára készséggel átáll hozzánk, és a mi oldalunkon harcol tovább.

– Megértettem az érveit, legfőbb hadúr – mondta Daala, a képernyőn látható csillagrombolókra mutatva. – És a hadiflottája is figyelemre méltó. De nem vagyok biztos abban, hogy olyan könnyedén legyőzi a riválisait, mint gondolja. Amint növekedni kezd a hatalma, a többiek szövetséget kötnek maga ellen. És akkor még pusztítóbb háború veszi kezdetét… Azt javaslom, inkább irányítsuk a flottát közös célok elérésére! – folytatta Daala. – Pusztítsuk el a Lázadók stratégiailag legfontosabb bázisait! Ezáltal riválisaink láthatják, mekkora hatalommal rendelkezünk, és a birodalmi erők mégsem egymás ellen harcolnak.

Harrsk arcának ép oldala mosolyra húzódott, de a másik fele merev maradt, akár egy maszk.

– Már látom, miért fulladt kudarcba a magánháborúja, admirális. Maga túlságosan naiv. Nem csoda, hogy Tarkin nagymoff távol tartotta önt a Birodalomért folytatott harcoktól.

Daalát vulkánkitörésként öntötte el a harag. De mielőtt szavai áttörhettek volna összeszorított fogain, a képernyő vészjelzése villogni kezdett, majd váltott a kép, és a monitoron megjelent Kratas parancsnok izgatott arca.

– Daala admirális! Elnézést, Harrsk hadúr! Nagy sebességgel közeledő hajókat észleltünk… Körülbelül hetvenet – mondta hitetlenül Kratas.

– Riadóztassanak minden egységet! – kiáltotta Harrsk.

A külső kamerák által közvetített kép néhány másodperccel később fókuszálódott. Daala lélegzete elakadt, amint végignézett a hetvenhárom Victory osztályú csillagrombolóból álló flottán. A hajók nagyjából feleakkorák voltak, mint a birodalmi csillagrombolók, de rendkívül gyorsnak, mozgékonynak tűntek, és hihetetlen tűzerővel rendelkeztek. Vörös színű páncélzatuk azt a látszatot keltette, mintha véres agyarak lettek volna, amelyek éppen szét akarják marcangolni Harrsk hadihajóit.

– Ez valami hadgyakorlat? – kérdezte Daala. – El akar kápráztatni?

– Nem – felelte Harrsk, az asszonyra meredve. – Ez Teradoc főadmirális! – kiáltotta, majd tűzparancsot adott a csillagrombolók parancsnokainak.

Lézerágyúk energianyalábjai villantak fel, amint a két ellenséges flotta harcba bocsátkozott egymással. Turbólézerek zöld fényei kerestek megfelelő célpontokat, de a Victory osztályú hajók túl gyorsan mozogtak. Öt vörös páncélzatú hajó mégis felrobbant a találatoktól, de a veszteség jelentéktelen volt a támadó flotta létszámát tekintve.

– Teradoc meg akar szégyeníteni – jegyezte meg Harrsk.

Az egyik képernyőn Daala látta, amint Kratas odakiált valamit a vezérlőteremben tartózkodó rangidős tisztnek. Az asszony elégedetten szemlélte, amint a parancsnoka átveszi a hajó irányítását. Remek kiképzésben részesítette.

– Összpontosítsák a tűzerőt! – adta ki a parancsot Kratas. – Válasszanak ki egy célpontot, és azt semmisítsék meg! Azután keressenek újabb célt! Ha vaktában lövöldözünk, annak nem lesz semmi eredménye.

Kratas csatlakozott a zászlóshajóval a falanxszerű védelmi rendszerhez. A Shockwave nagyobb volt a többi csillagrombolónál, és komolyabb tűzerővel rendelkezett. Néhány másodperc alatt megsemmisítette a hatodik ellenséges hajót. Azután újabb célpontot keresett, és pillanatokon belül harcképtelenné tette a következő Victory osztályú hajót.

Ekkor Daala rádöbbent, hogy a Shockwave képezi a támadó flotta elsődleges célpontját. A Victory osztályú hajók a Shockwave körül rajzoltak, és folyamatosan lőtték turbólézereikkel.

– Megpróbálja elpusztítani a zászlóshajómat! – kiáltott fel Harrsk, kezét ökölbe szorítva. – Meg akar alázni. Mondtam.

– Tüzet szüntess! – adta ki a parancsot Kratas. – Minden energiát a védőpajzsoknak! Ki kell bírnunk ezt a sortüzet!

A Victory osztályú hajók folyamatosan támadtak. Harrsk flottája támogatta a zászlóshajót, de az ellenség nem törődött a veszteségekkel. A vörös páncélzatú hajók tovább gyengítették turbólézereikkel a Shockwave védőpajzsát.

– Nem sokáig tudunk kitartani – jelentette elkeseredett hangon Kratas. – A védőpajzsok hamarosan összeomlanak. Admirális…

A képernyő hirtelen elsötétült. Egy másik kamerán távolról látszott a Shockwave, amelynek oldala felszakadt, és fehéren izzó anyag lövellt ki a hajótestből, mint egy gejzír. A következő pillanatban az egész hajó gázfelhővé alakult.

– Ó, Kratas! – suttogta az asszony. – Sajnálom…

A cél megsemmisítése után a megmaradt hatvankét Victory osztályú csatahajó távolodni kezdett, majd hamarosan fénysebességre gyorsítottak, és eltűntek a hipertérben.

Daala felállt; egész teste reszketett a tehetetlen haragtól. Kratas parancsnok nem csupán a leghűségesebb embere volt, hanem rendkívül jó kapcsolatot tartott fenn a hadurakkal.

– Ezt nem hagyhatjuk ennyiben – jelentette ki Harrsk. – Ezúttal önt is súlyos veszteség érte. Összeszedem a teljes haderőmet, és elpusztítjuk az árulókat.

Daala megrázta a fejét.

– Nincs szándékomban részt venni ebben a gyerekes huzavonában, Harrsk hadúr. Elvesztettem ugyan a legjobb parancsnokomat, de…

– Őrség! – kiáltotta Harrsk.

A rohamosztagosok benyomultak a terembe. Fehér csizmájuk hangosan kopogott a sima kövezeten. Arckifejezésük láthatatlan maradt a maszk mögött.

– Vigyék Daala admirálist az egyik csillagrombolóra! – mondta Harrsk. – Ő fogja vezetni a támadásunkat Teradoc főadmirális ellen. – Az asszonyra pillantott. – Ha visszautasítja a megbízatást, azonnal kivégzik felségárulásért.

– Nem vagyok az alattvalója, tehát nem adhat parancsot nekem – csattant fel Daala.

– A felettese vagyok, ezért köteles végrehajtani a parancsaimat! Maga a Birodalmat szolgálta, vagy a saját érdekeit képviselte?

A rohamosztagosok az asszonyra szegezték sugárfegyverüket. Látszott rajtuk, hogy vonakodnak, de engedelmeskedniük kellett haduruk utasításainak.

– Rendben van, Harrsk – mondta csendesen az asszony. Még mindig a hatása alatt volt legjobb embere elvesztésének. Szándékosan mellőzte a legfőbb hadúr titulust. Zöld szeme összeszűkült, amint a lehetőségeit mérlegelte. – Nevezzen ki az egyik csillagrombolója teljhatalmú parancsnokává, és vezetem a flottáját!

10. fejezet

Mire Harrsk hadúr erői felocsúdtak a meglepetésükből, Daala admirális a Firestorm csillagromboló vezérlőtermében találta magát.

Az asszony azonnal felmérte a károkat, amelyeket Teradoc főadmirális csatahajói okoztak. A zászlóshajó gázfelhővé alakult a teljes személyzetével együtt. További három csillagromboló szenvedett súlyos károkat. Ezek hosszan tartó javításra szorultak, tehát nem vihette őket magával a bosszúhadjáratra.

A maradék nyolc még így is a kétszerese volt azoknak a hajóknak, amelyeket Tarkin nagymoff rábízott, hogy megvédje a Maw szerelőüzemet.

Daala merev arccal állt a hajóhídon, és a vörös óriást bámulta. Az ablakokat vastag fényszűrő réteg borította, ezért rezzenéstelen tekintettel nézhetett a vörösen izzó csillagra. A csata előkészületei megkezdődtek; a legénység minden tagja fáradhatatlanul dolgozott.

Daala lelkében konfliktus dúlt: nem akart Teradoc ellen harcolni, és Harrsk ellen sem. Azt szerette volna, ha valamennyi hadúr egyesíti seregeit a Lázadókkal szemben. Kratas az egymás közti marakodás miatt halt meg. A fennkölt titulusokat viselő hadurak szégyent hoztak a Birodalom eszméire. Úgy érezte, ha valóban ezek a diktátorok voltak valaha a Birodalom vezetői, akkor talán jobb is, hogy megbukott a rendszer.

De Daala ezt nem akarta elfogadni. Tarkin arra tanította, hogy sohasem szabad feladnia az elveit. Olyan erővel csapta össze a kezét, hogy még a csontjai is belesajdultak. Kellett lennie valamilyen megoldásnak.

Harrsk képe megjelent az egyik monitoron. Mivel arcát szemből vette a kamera, ezért az ép és a szétroncsolódott felet egyaránt látni lehetett.

– Daala admirális! Én a Whirlwind csillagromboló fedélzetén tartózkodom. Az ön hajója fogja vezetni a támadást Remélem, sikerült megfelelő stratégiát kidolgoznia!

– Harrsk hadúr – mondta Daala a monitorra nézve. – Éppen most kezdtem tanulmányozni a kémei jelentését, amelyeket Teradoc erődítményéről összegyűjtöttek. Adjon néhány percet, hogy mérlegeljem a támadás lehetőségeit!

– Nem – jelentette ki Harrsk. – A főadmirális nem számít arra, hogy ilyen hamar támadni fogunk. Minden elvesztegetett perccel csökken a meglepetés ereje. Frontális támadást indítunk, a flotta teljes tűzerejének bevetésével. Térdre kényszerítjük őket, mielőtt elfoglalhatnák a védelmi rendszerüket.

Daala nagyot sóhajtott.

– Harrsk hadúr – folytatta az asszony. – Tanulmányoztam a kudarcaimat, és arra a megállapításra jutottam, hogy valamennyit a haragomban elhamarkodottan hozott döntések okozták.

– Nem érdekel. Most az én utasításaimat fogja követni, és ennek megfelelően azonnal megkezdi a támadást. Nincs időm vitatkozni magával a gyávaságáról és az alkalmatlanságáról. Ha tovább okoskodik, megfosztom a rangjától!

Daala kővé dermedt az elhangzott pimaszságtól. Egy cseppet sem bánta volna, ha nem kell támadást vezetnie, de nem akarta, hogy bebörtönözzék, vagy kivégezzék felségárulás címén. Kratas meghalt, a hajója legénységét pedig áthelyezték a csillagrombolókra. Egyedül maradt, de nem adta fel. Elhatározta, hogy valami módon megpróbálja kihasználni a helyzetét.

– Rendben van, legfőbb hadúr – mondta az asszony tisztelegve. – Mint ennek a csillagrombolónak teljhatalmú parancsnoka, legjobb tudásom szerint fogok cselekedni a Birodalom érdekében.

– Nagyszerű – bólintott, a kezét dörzsölve Harrsk. – Az én csillagrombolóm a háttérben fog maradni, nehogy találatot kapjon. Bizonyára meglepi majd őket, hogy ön vezeti a támadást. Ne hagyjon cserben!

– Sohasem hagynám cserben a Birodalmat, Harrsk legfőbb hadúr – jelentette ki Daala.

Az asszony parancsot adott a navigációs tisztnek, és a Firestorm a flotta élére állt. A három sérült csillagromboló orbitális pályán maradt. A nyolc csatahajó pedig felzárkózott a Firestorm mögé. A komputer hamarosan megadta a hipertéri koordinátákat, amelyeket követve Teradoc főadmirális erődítményének közelében fognak kilépni a normál téridő-kontinuumba.

Aszteroidákból álló, keskeny gyűrű húzódott a fehéren ragyogó nap körül. Távolról csodálatos látványt nyújtott, amint visszaverte a gázóriás ezüstös sugarait, de Daala inkább taktikai szempontok szerint ítélte meg. A gyűrűt alkotó aszteroidák nagyszerű búvóhelyet jelentettek a főadmirális erődítményének.

– Lássuk, hogy a kémei pontos információkkal szolgáltak-e! – mondta Daala a Whirlwind fedélzetén tartózkodó Harrsk hadúr holografikus képmásának.

– Az információk pontossága csak az értük fizetett összegen múlik. A birodalmi tiszteket is meg lehet vesztegetni.

Daala arca kifejezéstelen maradt, annak ellenére, hogy egyre fokozódott benne a hadúr iránt érzett utálat. Elképzelhetetlennek tartotta, hogy egy birodalmi tisztet meg lehessen vesztegetni. De azután belátta, hogy a gátlástalan érdekhajhászás, a korrupció, a becstelenség vezetett a Birodalom hanyatlásához.

– Rendben van, hadúr – mondta Daala. – Behatolunk a gyűrűbe. Valamennyi turbólézer álljon tüzelésre készen!

A csillagrombolók puskagolyóként száguldottak a gyűrű felé. Körülöttük sűrűsödni kezdtek a jéggel borított aszteroidák. A flotta hihetetlen sebességgel haladt; parancsnokai abban bíztak, hogy rajtaüthetnek az ellenségen, mielőtt Teradoc összevonhatja haderejét.

Daala úgy vélte, hogy a főadmirális éppen a győzelmét ünnepli, tisztjei társaságában, és nem számít gyors ellentámadásra. Ebben az esetben meglepetés fogja érni, gondolta mosolyogva az asszony, akárcsak Harrskot.

Amint behatoltak a gyűrűbe, a flotta közelében felrobbant két aszteroida, és nagy sebességű törmelékdarabokkal árasztotta el a támadókat. Három csillagromboló megsemmisült a találatoktól.

Micsoda veszteség, gondolta Daala, majd hangosan megjegyezte:

– Tudják, hogy itt vagyunk, admirális!

Harrsk kiabálni kezdett.

– Daala admirális! Mi történt? Miért nem számított erre?

Az asszony lehalkította a készüléket, nehogy megsüketüljön Harrsk ordibálásától, és merev arccal bámult a hadúrra.

– Megtaláltuk Teradoc erődítményét, admirális – jelentette a navigációs tiszt. – Éppen itt van előttünk.

A képernyőn megjelent egy átlagos méretű aszteroida, amely magában rejtette a főadmirális erődítményét.

– Victory osztályú csillagrombolók közelednek! – kiáltotta a lövegkezelő őrmester.

Daala azonnal mérlegelni kezdte a helyzetet. Látta, hogy több tucatnyi kisebb aszteroidát alakítottak helyőrséggé, amelyek hangárjaiban lapultak a vörös páncélzatú csatahajók.

– Ne bocsátkozzanak harcba velük! – mondta Daala. A hadműveleti tiszt döbbenten meredt rá.

– Bocsásson meg, admirális, de…

– Azt mondtam, ne vegyék fel velük a harcot! Nem ezek a hajók képezik az elsődleges célpontunkat. Sokkal fontosabb feladatot kell végrehajtanunk, ezért nem engedhetjük meg, hogy elvonják az erőinket.

A falanx végén haladó Whirlwind fedélzetén utazó Harrsk legfőbb hadúr figyelmen kívül hagyta Daala utasítását, és a csillagromboló turbólézerei tüzet nyitottak a Victory osztályú csatahajókra.

– Tüzet szüntess! – szólt Daala a kommunikátorba. – Minden energiánkkal az elsődleges célpontra kell koncentrálnunk.

De Harrsk továbbra is a saját elképzeléseinek megfelelően irányította a hadműveleteket. Daala a parancsnoksága alá tartozó hajó legénységéhez fordult.

– Hadműveleti tiszt! A fegyverzet irányítása felett személyesen rendelkezem.

– Biztos, hogy ez bölcs döntés, admirális? – kérdezte a tűzirányító őrmester.

– Így döntöttem – jelentette ki határozott hangon Daala.

Az erődítményből turbólézerek energianyalábjai csaptak le rájuk. A komputer azonnal jelezte az álcázott harcálláspontokat, amelyeket a lövések kiindulópontja alapján sikerült felderítenie. Teradoc főadmirális bizonyára az aszteroida mélyén kiépített bunkerben rejtőzködik, gondolta Daala.

Az asszony maga elé húzta a fegyverzet konzolját, és néhány másodpercig tanulmányozta. Daala az elmúlt évek során inkább a Birodalom jövőjével foglalkozott, mint a múltjával.

– Minden energiát az ionágyúkra! – mondta.

A hadműveleti tiszt megköszörülte a torkát.

– De admirális! Gondolja, hogy az ionágyú megfelelő romboló hatást tud okozni? – kérdezte az aszteroida masszív kőzetébe vájt erődrendszerre pillantva.

– Megfelelő lesz a céljaimnak – felelte Daala.

Miközben a Victory osztályú csatahajók az aszteroidákat kerülgetve közeledtek, Daala beprogramozta a megfelelő koordinátákat, és aktiválta az ionágyúkat.

– Admirális! – kiáltotta izgatottan a tűzirányító őrmester. – Azok a koordináták…

Daala előhúzta a sugárfegyverét, és kábítólövéssel leterítette az őrmestert. Mielőtt a vezérlőteremben tartózkodók bármit tehettek volna, Daala lenyomta az ionágyú indítógombját.

A Whirlwind csillagromboló tornyából milliónyi villám tört elő. Az ionsugár elpusztította a hajó irányító rendszerét, komputerhálózatát és fegyverzetét.

A Firestorm vezérlőtermében tartózkodók talpra ugrottak, és értetlenül kiáltoztak. Daala megpróbálta túlkiabálni az általános hangzavart.

– Én vagyok a hajó parancsnoka, és maguk végrehajtják az utasításaimat!

Felemelte a pisztolyát, és a halálos energiaszintre tolta a szabályozót.

– Bárkit, aki meg meri kérdőjelezni a parancsaimat, azonnal kivégzek a hajó kapitánya elleni lázadás jogcímén! Megértették? – Végignézett az arcokon. – Üljenek vissza a helyükre! A Whirlwind mellé húzódunk, és növeljük a védőpajzsok energiáját, valamint hatósugarát. Harrsk hajója harcképtelenné vált, tehát nekünk kell fedeznünk, amíg eltávolodunk a szektorból.

A legénység tagjai vonakodva engedelmeskedtek, amikor erős rázkódások futottak végig a hajótesten.

A megmaradt csillagrombolók tüzet nyitottak a Firestormra.

– Ők lojálisak maradtak Harrsk hadúrhoz – jegyezte meg a navigációs tiszt.

– Nem tudják, mit tegyenek – javította ki Daala. Ha maguk lojálisak lettek volna a Birodalomhoz, akkor ezt már régen meg kellett volna tenniük.

– Maximális mértékben kiterjesztettük a védőpajzsokat – jelentette az egyik tiszt. – A pajzsunk védelmet nyújt a Whirlwind számára is. De a védelem a nagy kiterjedés miatt nem tökéletes, egy erős támadás eredményeként összeomolhat.

– Nyisson meg egy kommunikációs csatornát, amelyen át kapcsolatba léphetek a csillagrombolóinkkal, Teradoc csatahajóival, valamint Harrsk hadúrral!

Amint a kapcsolat létrejött, Daala beszélni kezdett.

– Itt Daala admirális, a Firestorm csillagromboló parancsnoka – mondta. – Én a Birodalmat szolgálom, mint ahogy azt mindig is tettem. Sohasem fogok tüzet nyitni lojális birodalmiakra… Megakadályoztam Harrsk hadurat, hogy megtámadjon egy birodalmi erődítményt, annak ellenére, hogy ez az ellencsapás válasz volt Teradoc főadmirális támadására. Azt akarom, hogy egyesítsék seregeiket, és közös ellenségünk, a Lázadók ellen harcoljanak! Önök közül sokan hallottak a Lázadók ellen vívott küzdelmemről. Mindössze négy csillagrombolóval rendelkeztem, és nem kaptam támogatást a Birodalomtól.

Ekkor a képernyőkön Harrsk hadúr arca váltotta fel az asszonyét. Daala örült, hogy sikerült ilyen rövid idő alatt megjavítaniuk a kommunikációs rendszert.

– Ne hallgassanak rá! Ez a nő áruló! – kiáltotta Harrsk. – Megparancsolom a Firestorm legénységének, hogy azonnal végezzék ki! A bűnössége nyilvánvaló.

Daala továbbra is a legénység felé fordította a pisztolyát.

– Nyilvánvaló a bűnösségem? – kérdezte. – Az egyetlen célom, hogy véget vessek a polgárháborúnak, és végre az igazi ellenségünkkel harcoljunk. Valóban elhiszik, hogy Harrsk hadúr a Birodalom érdekeit tartja szem előtt? Vagy csak a saját hatalmát akarja növelni?… Nem akarom átvenni a szerepét. Nem vágyók politikai hatalomra. Csak a katonai parancsnok szeretnék lenni. Bárkinek engedelmeskedem, aki képes elpusztítani a Lázadók Szövetségét.

Daala közben megfigyelte, hogy a Victory osztályú hajók beszüntették a tüzelést, és Harrsk csillagrombolója köré sereglettek, hogy szükség esetén megsemmisítsék a hadúr hajóját.

Daala a vezérlőterem kontrollpaneljéhez ment. Eközben hátat fordított a legénységnek, hogy megmutassa, megbízik bennük. Kissé nyugtalan volt, de ezt ügyesen leplezte. A szeme sarkából látta, hogy a navigációs tiszt óvatosan előhúzza sugárfegyverét. Daala felkészült rá, hogy az adott pillanatban hirtelen megfordul, és lelövi a tisztet. Szerencsére erre nem került sor, mert a hadműveleti parancsnok megfogta kollégája karját. Daala megkönnyebbülten sóhajtott.

Az asszony arra gondolt, milyen bölcsen tette, hogy még idejében szétrombolta Harrsk hajójának komputerrendszerét, mielőtt a hadúr átvehette volna tőle az irányítást, és megtámadja Teradoc erődítményét. Szerencsére Harrsk nem sejtett semmit, így most már kénytelen a lehetőségein belül dönteni.

Daala lenyomott néhány gombot a komputerterminálon, azután mély lélegzetet vett, és folytatta:

– De ha valóban ez lett a Birodalomból, akkor nem áll szándékomban tovább szolgálni. Éppen most aktiváltam a Firestorm önmegsemmisítő berendezését.

A vezérlőteremben tartózkodók felmorajlottak.

– A visszaszámlálás megkezdődött. Harrsk hadúr csillagrombolója harcképtelen, csupán a Firestorm erőtere védi. Az önmegsemmisítés ötven perc múlva bekövetkezik, hacsak Harrsk addig nem ad parancsot az ellenséges tevékenység beszüntetésére.

A 13X Victory osztályú csillagromboló vezérlőtermében ülve, Pellaeon segédadmirális a váratlanul kialakult helyzetet mérlegelte. Egyszerre érezte magát elégedettnek és bizonytalannak. Tiszti sapkája tökéletesen simult ősz hajtincseire. Ujjaival hosszú bajuszát piszkálta, miközben az üzeneten gondolkodott.

Az ellenség hamarosan súlyos károkat okozott volna Teradoc főadmirális erődítményében. Pellaeon Victory osztályú csatahajói előbb-utóbb elpusztítják a megmaradt csillagrombolókat, de csak óriási veszteségek árán. Harrsk hadúr éppen ezért maradt a flotta végén, átengedve másnak a parancsnokságot.

De azáltal, hogy a támadás vezetője váratlanul a saját hajóját tette harcképtelenné, megváltoztak az erőviszonyok.

Ez a Daala admirális…

Pellaeon hátradőlt párnázott karosszékében. Már hallott az asszonyról, két évvel azután, hogy Thrawn főadmirális magára hagyta Pellaeont, személyes okokból. Ekkor került elő valahonnan Daala, és egymagában harcba szállt a Lázadókkal. Kis létszámú seregével nem számíthatott győzelemre, de Daalát csak az érdekelte, hogy jelentős károkat okozzon az ellenségnek.

Pellaeon nagyra értékelte az asszony erőfeszítéseit, miközben a hadurak csak saját érdekeikkel törődtek. Végignézett a vezérlőtermen. Hosszú idő óta ez volt a legkisebb hajó, amely a parancsnoksága alá tartozott. Egyetértett Teradoc főadmirális elvével, hogy érdemesebb sok kisméretű hajót építeni, mint kevés nagyot. De a Chimaerát mégsem tartotta álmai netovábbjának.

Miközben flottáját közelebb vitte az ellenséghez, megfigyelte, milyen ügyesen védelmezi Daala admirális Harrsk magatehetetlenül sodródó hajóját. Daala azok közé tartozott, akik képesek voltak egyetlen célra koncentrálni, és mindent elkövetni annak érdekében.

Hosszasan gondolkodott Daala szenvedélyes beszédén, melyben arra próbálta rávenni őket, hogy egyesítsék erőiket a közös ellenséggel szemben. Pellaeon hajójának vezérlőtermében többen helyeslően bólogattak. A lelke mélyén ő maga is egyetértett. Daala arcát nézte a képernyőn, és lenyűgözte az asszony szépsége.

– Pellaeon segédadmirális! – mondta a navigációs tiszt. – Hátrább kéne húzódnunk, hátha komolyan veszi az önmegsemmisítést. Megsérülhet a hajónk a szétrepülő daraboktól.

Pellaeon megrázta a fejét.

– Nem. Itt maradunk. Lépjen kapcsolatba velük!

A legénység tagjai döbbenten néztek rá.

– Úgy érti, a Firestormmal, uram?

– Nem, nyílt csatornán akarok beszélni, hogy valamennyi hajón hallják.

A kommunikációs tiszt bólintott, és azonnal engedelmeskedett.

– Itt Pellaeon segédadmirális, Teradoc főadmirális flottájának parancsnoka – mondta. – Utasítom a flotta hajóinak kapitányait, hogy tartsák pozíciójukat!

Néhány vörös páncélzatú csatahajó az alakzat szélére húzódott, hogy bezárják az ellenség körül kialakított gyűrűt. Harrsk csillagrombolói megpróbáltak hátrébb húzódni.

– Daala admirális iránt érzett tiszteletem jeléül megparancsolom az ellenséges tevékenység beszüntetését!

Ebben a pillanatban vörös fény jelezte a műszerfalon, hogy a másik csatornán valaki beszélni akar vele.

– Sürgős üzenet érkezett Teradoc főadmirálistól, uram – jelentette a kommunikációs tiszt, majd további utasításra várt.

– Itt beszélek vele a vezérlőteremben, hogy mindenki hallja.

A képernyőn megjelent Teradoc haragtól kivörösödött arca.

– Mi a fenét csinál, Pellaeon? – kiáltotta. – Azt parancsoltam, hogy használja ki a váratlan előnyt! Most megsemmisíthetjük Harrsk teljes flottáját.

Pellaeon utálkozva nézett felettesére, aki a betonerőd biztonságából nézte a világűrben folyó harcot. Pellaeon úgy vélte, hogy egy igazi parancsnok nem vonhatja ki magát ennyire a veszélyből.

– Nem értek egyet önnel, főadmirális. Harrsk hadúr nem az én ellenségem, és nem a Birodalom ellensége. Azt hiszem, fontolóra kéne vennünk Daala admirális javaslatát!

Teradoc arca vörösről lilára váltott.

– Nem érdekel a maga véleménye! Ha azonnal nem kezdi meg a támadást, árulónak tekintem. Elfelejti a kiképzését? Maga a Birodalom szolgálatában áll, és teljesítenie kell a felettese utasításait. Mit szólna ehhez a hitszegéshez Thrawn főadmirális?

Pellaeon haragja egyre fokozódott, miközben az elhízott hadurat nézte. Teradocnak bizonyos szempontból igaza volt. A segédadmirális egész életét a Birodalomnak szentelte. Évtizedeken át csillagrombolók parancsnokaként tevékenykedett. Az Endor melletti csata után a Chimaera parancsnokává nevezték ki. De akkor már a hadurak a koncon marakodtak, míg valahonnan elő nem került Thrawn főadmirális.

Thrawn főadmirális volt a Birodalom utolsó igazi vezére, aki megpróbálta visszaszerezni a Birodalom régi dicsőségét. És amikor legyőzték, Pellaeon elveszítette minden reményét.

De most Daala admirális ismét lelket öntött belé. Valósággal lenyűgözte az a meggyőződés és önfeláldozás, ami az asszony szavaiból áradt.

Pellaeon mély lélegzetet vett, majd Teradoc képmására nézett.

– Azt hiszem, tudom, hogyan vélekedne erről Thrawn főadmirális – mondta. – És ön, uram, nem Thrawn főadmirális!

Kikapcsolta a kommunikátort, majd a legénységhez fordult.

– Készítsenek elő egy űrsiklót, és közöljék Daala admirálissal, hogy átmegyek a hajójára! Kevés az időnk, ezért személyesen akarok beszélni vele.

11. fejezet

A YAVIN 4

Artu Detu végigdöcögött Luke Skywalker előtt a Nagy Templom kanyargós folyosóin, hogy találkozzanak a látogatóval. Szél kergette a felhőket a dzsungel fölött, és Luke hunyorgott az erős fénytől, amint kiértek.

A legtöbb jedinövendék a szobájában meditált, vagy az őserdőben kóborolt. Callista magányosan üldögélt, és a történelmi feljegyzéseket tanulmányozta, amelyeket Tionne bocsátott a rendelkezésére. De az elmúlt napok során továbbra sem érezte, hogy jediképességeit visszanyerné.

Luke egy karcsú női alakot figyelt, aki lesétált az űrhajó rámpáján. Az asszony a csempészek szövetségének kereszt alakú jelzését viselte.

– Mara Jade! – kiáltotta Luke. – Minek köszönhetem a megtiszteltetést, hogy ellátogattál hozzánk?

Mara a férfira mosolygott.

– Azonnal megtudod látogatásom okát.

Az asszony megállt a leszállótér füvén, és a magasba nyúló massassi piramisra nézett.

– Menjünk be? – kérdezte Luke.

– Nem, inkább tegyünk egy kört az űrhajómmal! Valami fontosat akarok mondani.

Luke bólintott.

– Gondoltam. Unalmadban nem kerestél volna fel.

Mara megrázta a fejét, aminek következtében dús, gesztenyebarna hajtincsei végiggördültek a vállán.

– Én sohasem unatkozom, Skywalker. – A hajó pilótafülkéjére mutatott, ahol a másodpilóta helye üres volt. – Ez az életelemem.

Artu izgatott füttyögések közepette topogott.

– Te itt maradsz, Artu! – mondta Luke. – Ha valaki kérdezősködik, közöld vele, hogy hol vagyok! Hamarosan visszatérek.

Amint helyet foglaltak a pilótafülkében, Mara lenyomott egy gombot a műszerfalon. Az ajtó a helyére siklott, és a helyiség légmentesen záródott. Luke azonnal érezte a gyorsulást, amint a karcsú űrhajó a levegőbe emelkedett. Mara elmosolyodott, miközben növelte a sebességet.

Luke-nak eszébe jutott, amikor a Koldus-kanyonban a T-16-osával buckapatkányokra vadászott. Ez még ifjú éveiben történt a Tatuinon. Mara bizonyára el akarta kápráztatni a pilótatudományával, de ez nem sikerült neki.

Alattuk eltűnt a massassi templom, miközben a fák koronája fölött suhantak. Korábban Mara több alkalommal megpróbálta Luke-ot megölni, de azóta sok minden megváltozott, és a férfi tökéletesen megbízott az asszonyban.

– Nos – kérdezte mosolyogva –, miről akarsz beszélni velem?

– Fontos információim vannak a számodra – felelte Mara Luke-ra pillantva. – Mivel a csempészszövetséghez tartozom, nyitott szemmel járok a világban. Néha olyan információk birtokába jutok, amelyek érdeklik az Új Köztársaságot.

Luke felvonta a szemöldökét.

– Mint például?

Mara úgy tett, mintha bosszantaná a közbeszólás.

– Gondolod, hogy ezeket az információkat ingyen a rendelkezésedre bocsátom?

Luke néhány másodpercig szótlanul nézte az asszonyt, azután elmosolyodott.

– Pontosan így gondolom.

Mara felnevetett.

– Ez tőled nem meglepő, Skywalker – mondta. – Rendben van. Tudod, hogy a csempészek szövetsége azért jött létre, hogy védelmet találjon az olyan erős bűnszövetkezetekkel szemben, mint a huttok.

– Igen – bólintott Luke.

– Figyelemmel kísérjük a huttok minden lépését, mivel ők a legnagyobb ellenségeink, vagy inkább a vetélytársaink. Nemrégiben a tudomásunkra jutott, hogy az Orko Bányatársaság különös gépezeteket gyártott.

A karcsú űrhajó egy vulkanikus hegység felé közeledett, ezért Mara növelte a magasságot.

– Azt hiszem, valami nagyszabású tervet akarnak megvalósítani.

Luke arca kifejezéstelen maradt.

– Annak ellenére, hogy csak egyszerű jedilovag vagyok, én is rendelkezem bizonyos információkkal. És az a véleményem, hogy igazad van.

Az asszony meglepetten pislogott.

– Ezek szerint felesleges volt idejönnöm?

Luke megrázta a fejét.

– A látogatásod sohasem felesleges. De mit kezdjek ezzel az információval?

– Azt hiszem, legjobb lenne, ha tájékoztatnád a nővéredet! Mint az Új Köztársaság miniszterelnöke, ő bizonyára tudni fogja, mit kezdjen vele.

Luke egymáshoz érintette az ujjait, és megpróbált koncentrálni, Mara nyaktörő kormányzása ellenére.

– Te is elmondhattad volna neki. Vagy a Yavin 4 éppen az utadba esett?

Mara mély lélegzetet vett.

– Nem akartam nagydobra verni. Mivel a csempészek szövetségéhez tartozom, meg kell őriznem az inkognitómat. Erre Talon Karrde tanított meg.

– Értem – mondta Luke. – Hogy van Talon Karrde? Még mindig visszavonultan él?

– Ugyan! Néhány hónap pihenés után majdnem megölte az unalom. Azóta még többet dolgozik, mint régen.

Ismét a fák koronája fölé ereszkedett, majd a templom irányába vezette az űrhajót.

– A másik ok, amiért idejöttem – folytatta kissé kényelmetlenül Mara –, mert időnként látnom kell téged… Nem túl gyakran, de néha előfordul.

– És ez egy ilyen alkalom? – kérdezte Luke.

– Igen – bólintott az asszony. – De most már mennem kell, mielőtt elmúlik ez az érzés.

Luke felnevetett.

– Miért nem maradsz néhány órát? Megvacsorázhatnánk a Nagy Templomban. Néha neked is kell valami normális ételt enned, nem csak konzerveket.

Mara sokkal készségesebben elfogadta az ajánlatot, mint Luke várta.

– Rendben van – mondta. – Megvacsorázunk, azután rögtön továbbállok.

Callista magányosan ült az étkezőasztalnál; Luke szokott helye ezúttal üres maradt. A férfi elment, hogy megmutassa a szobáját két újonnan érkezett növendéknek.

Callista kényelmetlenül érezte magát. Azt gondolta, a többiek kirekesztették a társaságukból. De inkább ő nem akart közeledni hozzájuk. Fájdalmas érzésekkel telve figyelte, ahogy egyre erősebbé válnak. Neki pedig nem sikerült előbbre jutnia, minden erőfeszítése ellenére sem. Süket és vak volt az Erő iránt.

– Leülhetek? – kérdezte Mara Jade, testhez simuló pilótaruhában, egy ételes tálcát tartva a kezében.

Callista alig észrevehetően bólintott, Mara pedig letette a tálcáját a polírozott asztalra, majd helyet foglalt. Azután egy szelet kenyeret belemártott a főzelékébe.

– Valóban jobb, mint a konzervek meg a sűrítmények, amelyeket a hajómon eszem, bár nem szeretem a droidok főztjét sem. – Mara szeme felvillant. – Szóval te vagy Skywalker barátnője?

Callista arra gondolt, bárcsak belelátna Mara Jade érzelmeibe. De Mara szobormerev arcáról nem tudott leolvasni semmit, ezért nem tudhatta, mit várjon a beszélgetéstől.

Bár testük nagyjából egyidős lehetett, Callista évtizedekkel korábban született, mint Mara Jade. De jediképességei megszűntek. Hallott Mara Jade és Luke régi kapcsolatáról, ezért nem tért ki a beszélgetés elől.

– Igen, én vagyok – felelte. – Te pedig bizonyára Mara Jade vagy. Hallottam rólad.

Amint Mara bólintott, Callista felvonta a szemöldökét.

– Úgy értesültem, hogy valaha te is érdeklődést tanúsítottál Luke iránt.

Mara olyan arcot vágott, mintha nem ízlett volna neki a főzelék. Nagyot nyelt, ivott egy korty vizet, majd felnevetett.

– Kitől hallottad ezt? Amikor először találkoztam Luke Skywalkerrel, meg akartam ölni… – mondta, majd vállat vont. – Az ilyesmi néha jó ötletnek tűnik. De nem kimondottan ez szolgál egy hosszan tartó kapcsolat alapjául.

Callista megrázta a fejét.

– Én is azt hiszem. – Bár nem rendelkezett jediképességekkel, mégis úgy érezte, hogy Mara igazat beszél. – De azt is hallottam, hogy Lando Calrissiannal kerültél közeli kapcsolatba.

– Calrissiannal? Ne nevettess! – Mara kimért mozdulatokkal töltött magának még egy pohár vizet, majd mohón megitta a hideg italt. – Egy nyereséges üzleti vállalkozásban vagyunk társak a Kessel fűszerbányák nyersanyagának kitermelésében. Bár Calrissian folyton ostromol, nekem nem az esetem. Amíg nem zavar, hadd csinálja!

Mara megtörölte a száját.

– Örülök, hogy megismertelek – mondta, majd felállt az asztaltól, és lesimította pilótaruháját. – Add át üdvözletem Skywalkernek! Indulnom kell. Csupán egy üzenetet hoztam neki.

Mara távozott, anélkül hogy figyelemre méltatta volna a növendékeket. Callista pedig azon gondolkodott, mi lehetett az a titokzatos üzenet.

12. fejezet

A CORUSCANT

Luke Callistával együtt elhagyta a jediakadémiát, és a Coruscantra utazott, hogy beszéljen a nővérével. Hamarosan találkozott Leiával, és tájékoztatta a Mara Jadétól hallottakról. Beszámolóját kiegészítette azzal is, amit Jabba palotájában tudtak meg. Mindezek alapján egyre valószínűbbnek látszott, hogy a huttok valamilyen nagyszabású terven dolgoznak. Leia már korábban kiadta a parancsot a kémeknek, hogy gyűjtsenek össze minél több információt ezzel kapcsolatban.

A díszesen berendezett miniszterelnöki irodában Callista Luke mellett ült, és ujjai a homlokán pihentek. De bármilyen erősen koncentrált, nem érezte a férfi mentális erejét. Úgy tűnt, mintha nem lett volna része az Erőnek.

Luke a nővére hatalmas, barna szemébe nézett, és észrevette a körülötte kialakult ráncokat. A felelősség óriási teherként nehezedett az asszony törékeny vállára. Az Új Köztársaságot szétszórt rendszerek alkották, amelyek számtalan problémát jelentettek. És ezek mellett Leiának a férjével, valamint a gyerekeivel is törődnie kellett.

– Leia – szólt Luke –, szeretnék kérni tőled valamit!

Leia kiegyenesedett, miközben Callistára, majd Luke-ra nézett.

– Legutoljára azt kérted, hogy Kyp Durron hadd rombolja szét a Sun Crushert – jegyezte meg Leia, majd az ajkába harapott. – Szerencsére jól végződött az eset.

Luke kényelmesen hátradőlt.

– Ezúttal nem ekkora horderejű dologról van szó. Callistával egy kis időre lenne szükségünk, hogy visszanyerje jediképességeit. Ő lehetne az egyik legerősebb jedilovagunk, ha ez sikerül. Még én is rengeteget tanulhatnék tőle. Azt hiszem, az egyetlen lehetőség, hogy áttörjük a Callistát körülvevő falat, ha kettesben maradunk, és közös erővel próbálkozunk. – Luke megfogta a lány kezét. – Legalább egy hétre lenne szükségünk, amikor csak erre szánjuk az időnket, nem kell számtalan más problémával foglalkoznunk.

Leia szomorkásan elmosolyodott.

– Tudom, hogyan éreztek… De én nem rendelkezem az időddel, Luke. Nem kell engedélyt kérned, hogy egy hétig azt tedd, amit szeretnél.

Leia Callistára nézett, és Luke látta a nővére lelkében dúló érzelmeket. Leia boldognak akarta látni a fivérét, de azt is tudta, mennyire fontos a jedilovagok kiképzése, akik majd megvédik az Új Köztársaságot.

De Leia nagyon szerette a fivérét, ezért nem volt nehéz döntést hoznia.

– Fordíts annyi időt erre, amennyit jónak látsz! Remélem, sikerrel jártok! Vagy mondjam azt: az Erő legyen veletek?

Később, még mindig kéz a kézben, Luke és Callista a császári palota nyugati dokkjához igyekeztek. Olyan magasan jártak, hogy a levegő már elég ritka volt, a szél pedig metsző, hideg.

Luke megszorította Callista kezét, a lány pedig kétszer akkora erővel viszonozta. Bár a férfi nem volt képes belelátni Callista gondolataiba, apró jelekből mégis érezte szeretetét és ragaszkodását. Callista reménykedett a közös próbálkozásuk sikerében, ugyanakkor félt a kudarctól.

Leia összefogta magán a palástot, majd az ikrek felé nyújtotta kezét, akik Luke érkezésének hírére jöttek, hogy üdvözöljék nagybátyjukat. A kis Anakint Han hozta. A sötét hajú fiú égszínkék szeme mohón itta a látványt.

Thripio és Artu a sor végén haladtak. A szőrös vuki időnként gyorsabb tempóra ösztökélte őket.

– Türelem, Csubakka! – mondta Thripio. – Nem tudok gyorsabban menni. Ha a múlt héten kicserélted volna a lábam szervomotorjait, mint ahogy javasoltam, akkor sokkal hatékonyabban tudnék mozogni.

A vuki lefordíthatatlan morgásokkal válaszolt az aranyszínű droid nyafogására.

Callista Luke mellett állt az űrhajó rámpájánál. Luke a lány profilját láthatta, a szépen ívelt arcot, a telt ajkakat, a dús szőke hajat, amely még nem nőhetett elég hosszúra, mivel a rohamosztagos-fazonnak megfelelően rövidre nyírták, még a Palpatine szeme fedélzetén.

Callistát gyönyörűnek találta Luke, de ez nem csak ennyit jelentett. Sok szép nő élt a világon. De az Erő révén Callistát belül is megismerhette, ami más asszonyok esetében lehetetlen lett volna. Ők már akkor egymásba szerettek, mielőtt látták volna a másik arcát. Ekkor Callista tudata még a komputer foglya volt. Azután az asszony tudata új testbe került, egy gyönyörű testbe, de Luke nem csak ezért szerette. Valóságos kincset jelentettek egymás számára, még mielőtt Callista alakot öltött volna Luke egyik tanítványának testében.

Amint az űrhajó rámpáján álltak, Callista kissé irigykedve nézte Hant, Leiát és a gyerekeket. Az ajkát összeszorította, tágra nyílt szemmel bámulta a boldog családot, és Luke nagyon jól tudta, hogy mire gondol.

A gyerekekre. Luke és Callista már beszélt arról, hogy milyen jó lenne, ha összeházasodnának és lennének gyerekeik. Callista ragaszkodott hozzá, hogy Lukenak, mint a legerősebb jedinek, legyenek utódai, akik tovább viszik a vérvonalat.

De nagyon félt attól, hogy ha ő nem rendelkezik jediképességekkel, akkor a gyerekeik sem lesznek fogékonyak az Erő iránt. Luke-ot azonban ez nem tántorította el a szándékától: szerette Callistát, és szüksége volt rá, akkor is, ha nem sikerül visszaszereznie a jediképességeit. Ezért igyekezett megnyugtatni Callistát, bár azt is észrevette, hogy a lány olyankor oda sem figyel. Az egyetlen lehetőségnek tehát az látszott, ha sikerül ledönteniük a köztük lévő láthatatlan falat.

Leia közelebb ment Luke-hoz, és megérintette a fivére vállát. A szél megerősödött, összeborzolta a férfi haját. Luke lehajolt, és magához szorította a gyerekeket.

– Megölelhetem Callistát? – kérdezte vigyorogva Han. Csubakka vakkantott valamit, de Han félretolta. – Nem, Csubi, te Thripiót ölelheted meg, ha akarod.

– Micsoda ötlet! – kiáltott fel félénken Thripio.

Luke és Callista végül felment a fedélzetre.

Artu izgatottan csipogott, és tekergette vörös optikai szenzorját.

– Ne aggódj, Artu! – nyugtatta meg Luke. – Jól fogod érezni magad Thripio társaságában. Egy kis ideig kettesben akarunk lenni.

Artu hosszú füttyöt hallatott, Szi Thripio pedig rátette aranyszínű kezét a tömzsi droid kupola alakú fejére.

– El sem tudom képzelni, miért akarnak kettesben maradni – jegyezte meg Thripio. – Menjünk, Artu! Keressünk magunknak valami hasznos elfoglaltságot!

Amint a két droid a turbólift felé indult, Luke és Callista istenhozzádot intett a barátaiknak, azután elfoglalták helyüket a pilótafülkében, és felkészültek az indulásra.

Szi Thripio és Artu Detu kilenc titkos ellenőrzőponton haladtak át, mire leértek a Coruscant mélyére.

– Nyilvánvaló, hogy droidok vagyunk – dünnyögte Thripio. – Csak azt nem értem, miért kellett minket leküldeniük ide. Bizonyára valami komputervírust akarnak megkerestetni velünk.

Az ajtó félresiklott, és egy hermetikusan lezárt helyiségbe jutottak, amely valaha a Birodalom információs központja volt.

– Emlékszel, amikor legutóbb itt jártunk, hogy jedinövendékeket keressünk Luke mester számára?

Artu füttyszava jelezte, hogy emlékszik.

– Attól tartok, ezúttal semmi érdekeset nem fogunk találni, bár a kutatásaim során rábukkantam néhány olyan adatra, amelyek nagyon felizgatták Leia úrnőt. Ez nem sokkal azután történt, hogy az a rémséges Durga idelátogatott, és a háziállatai hatalmas felfordulást okoztak. Először műszaki hibára gondoltam, de ennek nem találtam semmi jelét. Mégis jelentettem Leia úrnőnek, mert úgy véltem, hogy ő is bosszankodik a rendbontás miatt.

Artu végigsiklott a sima fémfelületen. Az orgyilkos droidok célba vették beépített fegyvereikkel a két látogatót. A falba és a mennyezetbe rejtett őrdroidok némán figyelték a jövevények tevékenységét.

– Ez a hely meglehetősen hátborzongatónak tűnik – jegyezte meg Thripio. – Már ha képes lennék ilyesmire. De az áramköreimet nyugtalanság járja át. Ha tudnál ezen segíteni… Artu?…

Az asztromech droid talált egy komputerterminált, amelyre rácsatlakozott. Thripio nyugtalanul topogott. Az őrdroidok mozdulatlanul bámulták őket. Figyelmüket a látogatókra koncentrálták.

– Meséljek egy történetet, hogy jobban teljen az idő? – kérdezte Thripio.

Artu egyértelmű nemmel válaszolt.

– Rendben van – mondta Thripio, az egyik kontrollpanel fölé hajolva. Úgy tűnt, valami különös dolgot fedezett fel. Aranyszínű ujjaival felemelt egy szürke szőrszálat.

– Jóságos tervezőm! Tudom, honnan került ez ide! Pedig azt hittem, hogy ezt a helyiséget tökéletesen portalanítják.

Megvizsgálta a padlót, a falakat és a mennyezetet. Optikai szenzorjai felfedeztek egy apró szellőzőnyílást, amelynek rácsozatát félretolták. De a nyílás túl szűk volt ahhoz, hogy egy intelligens lény átmásszon rajta. Lehetséges, hogy az információs központban rágcsálók éltek?

Artu izgatottan füttyögött. A biztonsági rendszer kamerái rögzítették az illetéktelen behatoló megjelenését. A dátum megegyezett Durga látogatásának időpontjával. Artu megpróbálta fókuszálni a képet.

– Felismerem őket! – mondta Thripio. A kép szélén láthatóvá vált három szőrös, sokkarú taurill, amint éppen kimásznak a szellőzőnyílásból, majd a komputerkonzolokon kezdenek matatni.

– Mi a csudát csinálnak? – kérdezte Thripio. – És hogyan jutottak ide? Hiszen összetereltük és megszámoltuk őket.

A két droid döbbenten figyelte, amint a taurillok parányi mágneshengerben rögzítik az információkat, majd dolguk végeztével sűrű bundájukba rejtik a hengert.

– Úgy tűnik, lemásoltak bizonyos adatokat. Vajon mit akarnak? – tűnődött Thripio, majd Artu füttyére válaszolva hozzátette: – Hát persze hogy meg akarom tudni. Máskülönben minek hoztalak volna ide, te ostoba, füttyögő szemetesláda?!

Artu visszapörgette a felvételt, majd lelassította a filmet, és kinagyította azt a részletet, amelyen a taurillok beprogramozták a komputerbe a megfelelő kódot. Amint megjelent a képernyőn a keresett információhalmaz, Artu rögzítette az adatokat a memóriájában.

– Azonnal figyelmeztetnünk kell Leia úrnőt! – javasolta Thripio, majd a turbólift felé szaladt. Artu szorosan a nyomában maradt. Az őrdroidok azonnal megállították őket.

– Értesítsétek Leia Organa Solo elnök asszonyt! – mondta Thripio. – Ez vészhelyzet! Az egész galaxis sorsa a tét.

Az őrdroidokat nem hatotta meg Thripio magyarázata. Az aranyszínű droid nagyobb hangerővel próbált nyomatékot adni szavainak.

– Hát nem értitek? A Halálcsillag terveit ellopták!

13. fejezet

A HOTH ASZTEROIDAÖVEZET

Amikor Durga, a hutt diadalmasan visszatért az aszteroidaövezetbe, Bevel Lemelisket az Orko űrbányászhajó alsó fedélzetére vitték, ahonnan Durga a csillagokat szokta bámulni. Lemelisk, két gamorrai őr kíséretében, belépett a helyiségbe. A hutt azonnal tájékoztatta az előtte álló feladatokról.

Durga hatalmas párnákon heverészett. Szintetizátordallamok andalító hangja adta a szinte hipnotikus háttérzenét. Rózsaszín és kék füstfelhőket mozgatott a légáramlat, melyet a szoba egyik oldalán elhelyezett ventilátorok idéztek elő. A szellő hatására a füstfelhők itt-ott egymásba olvadtak, mintha egy kísértet ujjai lettek volna. Az enyhén savas gázok kellemes érzést váltottak ki a hutt szaglószervében, de Lemelisk orrát égette a maró szag.

Durga mély torokhangon felnevetett.

– Lemelisk, itt van végre!

A másik fotelben ülő Sulamar tábornok felállt, végigsimította egyenruháját, megigazította a mellkasát borító, csilingelő kitüntetéseket.

– Magára várunk, Lemelisk – mondta.

Durga a birodalmi tisztre bámult.

– Maga az én kegyemre vár – jelentette ki a hutt. – Akkor fogjuk megkezdeni, amikor én jónak látom.

– Természetesen, Lord Durga – felelte Sulamar meghajolva. Az arca olyan színűvé vált, mint a sajt, és úgy nézett Lemeliskre, mintha a mérnök valami bűnt követett volna el.

Azután Lemelisk figyelme Durgára irányult, hiszen ő volt az erősebbik ellenség.

– Sikerült megszereznie a Halálcsillag terveit, Lord Durga? – A mérnök érezte, hogy torka teljesen kiszárad, és keze önkéntelenül megvakarta az állat, arcát, majd hátrasimította ősz haját. Sokat dolgozott azokon a terveken, Qwi Xuxszal a Maw szerelőüzemben. Élete jelentős részét a prototípus elkészítésének szentelte.

Durga széles szájának sarka felhúzódott, mintha gumiból lett volna. Apró kezével előhúzott a párnák alól egy mágneshengert, majd a komputerbe helyezte. Néhány másodperc múlva megjelent egy gömb a holomonitoron. A gömb közeledni látszott, azután előtűntek a belső szintek, folyosók, az energiaellátó rendszerek, a komputerhálózat és a bolygók elpusztítására alkalmas szuperlézer.

Sulamar tábornok elégedetten dörzsölte a tenyerét. Az arcán ismét megjelentek a gyerekes vonások. Amint elvigyorodott, leginkább egy keskeny képű rágcsálóra hasonlított.

– Kitűnő! – mondta lelkesen. – Azonnal megkezdhetik a gyártást.

Durga rosszallóan nézett rá.

– Sulamar tábornok! Én vagyok a munkálatok vezetője.

– Természetesen, Lord Durga – felelte Sulamar, de szemét le sem vette a Halálcsillag terveiről.

Bevel Lemelisk elhatározta, hogy kihasználja pillanatnyi előnyét.

– Lord Durga! Szeretnék kérdezni valamit. Pontosan mi a szerepe a birodalmi tábornoknak, itt a körünkben?

Sulamar hátrafeszítette vállát, mint egy kismadár, akit hátba lőttek, majd Durgához fordult.

– A Birodalom tekintélyét biztosítom önöknek. A kapcsolataim révén hozzáférhetek titkos adatokhoz, amelyekre szükségük lehet. És amikor a huttok uralomra törnek a galaxisban, gondolják el, mekkora segítség lenne nekik, ha élvezhetnék a félelmetes hírű Sulamar tábornok támogatását. Több száz világot tartok a markomban, az egész galaxis retteg tőlem.

Lemelisk vállat vont. Nem akart akadékoskodni, de még sohasem hallott Sulamarról. Bár azt is el kellett ismernie, hogy hosszú évekig el volt zárva a világtól, amikor a Maw szerelőüzemben dolgozott…

Lemelisk ismét a Halálcsillag tervrajzára nézett. Ebben a bontásban csak felületesen láthatta az űrállomást. De tudta, hogy a tervek a legapróbb részleteket is tartalmazzák. A szíve hevesen vert, az arca kipirult az izgalomtól. Végre egy nagyszabású terv, amelybe belevetheti magát. Elmosolyodott, amint a mérnöki munka aprólékosságát látta, és visszaemlékezett azokra az időkre, amikor ő is részese volt a kidolgozásának.

– Csodálatos – mondta annak idején a császár, amint fekete csuklyával fedett fejét a Halálcsillag tervrajzai felé fordította. A terveket Bevel Lemelisk és Tarkin nagymoff mutatta meg neki.

– Igen, ez a megfélemlítés technikai eszköze – jegyezte meg Tarkin, fejével a holomonitoron megjelenő kép felé intve.

Lemelisk és naiv, de zseniális munkatársa, Qwi Xux tervezte az űrállomást, amely félelmetes fegyvert jelentett egy közönséges katonai parancsnok kezében is.

Tarkin elégedett volt az eredménnyel, ezért magával vitte Lemelisket, hogy a mérnök személyesen adhassa át a terveket az uralkodónak.

– Magyarázza el a részleteket! – mutatott a császár a hologramra. A hologram vonalai eldeformálódtak Palpatine karmokban végződő ujjainak közelségétől. Lemelisk még sohasem látott ehhez hasonló jelenséget.

Lemelisk letörölte az izzadságot a tenyeréről az inge ujjával, majd sietve beszélni kezdett. Rendkívül ideges volt Palpatine jelenlétében, különösen mivel saját terveit kellett ismertetnie.

– Ez az űrállomás akkora lesz, mint egy kisebb hold, pontosan ezer kilométer átmérőjű – mondta. – Egy gigantikus méretű, és hihetetlen rombolóerejű fegyverrel fog rendelkezni. A felépítéséhez szükséges csaknem a teljes ipari kapacitásunk, de biztos vagyok benne, hogy el tudjuk készíteni.

A császár a mérnökre nézett hüllőszemével. Lemelisk folytatta a beszámolóját.

– A Halálcsillag védelmét erős védőpajzsok, turbólézerek, ionágyúk fogják biztosítani. Ezenkívül vonósugarakkal is ellátjuk.

– Lenyűgöző – mondta a császár kifejezéstelen hangon. – Feltéve, ha véletlenül belebotlik az ellenség. De hogyan képes ez mozogni?

Lemelisk a gömb egyenlítői síkjára mutatott.

– A Halálcsillag erős antigravitációs motorokkal rendelkezik, amelyek biztosítják a mozgását a normál és a hipertérben. Az űrállomás bárhová képes eljutni. – A szeme felvillant, miközben lelkesen beszélt. – A szuperlézere pedig el tud pusztítani egy egész bolygót. Egyetlen lövésétől a bolygó törmelékek felhőjévé válik.

Tarkin nagymoff meghajolt, majd megköszörülte a torkát.

– A Halálcsillag olyan önfenntartó helyőrség lesz, amely megvalósítja az új rendet a galaxisban. Ez pontosan az a félelmetes fegyver, amelyre vágyott, császárom.

– A Halálcsillag több mint egymillió katona befogadására alkalmas. A gyártási költségei csillagászatiak lesznek – folytatta Tarkin –, de ez az egy űrállomás felér ezer csillagrombolóval. Az a fenyegetés, amelyet képvisel, megtöri a Lázadók ellenállását, és bizonytalanságot kelt az ingadozókban.

A császár még egyszer alaposan megnézte a terveket. Lemelisk még sohasem látott ilyen elégedett, kárörvendő arckifejezést.

És ugyanezt látta Durga, valamint Sulamar tábornok arcán.

Sulamar egy pillantást vetett az előtte lévő komputerterminálra.

– Lord Durga – mondta –, örömmel jelenthetem, hogy a második pár automatikus érckitermelő, a gamma és a delta üzemel. – Gonoszul nézett Lemeliskre. – Az előző kettő programjának végzetes hibáját kijavították.

Durga bólintott busa fejével, békaszeme nagyokat pislogott. A szoba ablakain át látni lehetett az aszteroidamezőn dolgozó bányagépek fényeit, amint sima fémfelületükről időnként visszaverődtek a távoli nap sugarai.

– Nem engedhetünk meg magunknak további késedelmet – jelentette ki Durga. Kivette a mágneshengert a gépből, aminek következtében eltűnt az űrállomás holografikus képe. – Maga, Lemelisk, kezdjen hozzá a tervek részletes kidolgozásához! De nehogy újabb hibát vétsen, mint a bányagépek programozásánál! – A hutt kuncogása halálos fenyegetést rejtett. – Nem szívesen végeztetném ki, de megteszem, ha csalódást okoz.

Lemelisk hátán végigfutott a hideg. Elvette a hutt nyálkás kezéből a mágneshengert.

– Igen, Lord Durga.

Meghajolt, majd elhagyta a helyiséget. A szobájába sietett, miközben mosolyogva gondolt az előtte álló feladatokra.

14. fejezet

Bevel Lemelisk tökéletes csendet követelt, amikor dolgozott. Bezárta a szobája ajtaját, és remélte, hogy a gamorrai őrök nem dörömbölnek, összetévesztve a kabinját valaki máséval.

Leült egy fémvázas székre, amelyet előzőleg felborított dühében, amikor nem sikerült összeraknia a háromdimenziós kristálypuzzle-t. Nem tudta elviselni a kudarcot, különösen, ha mások is látták sikertelenségét.

Hirtelen rádöbbent, hogy egész nap nem evett semmit, ezért elfogyasztott egy magas proteintartalmú készítményt, majd az asztalra tett egy kancsó gőzölgő, élénk narancsszínű szirupot. Nem igazán szerette ezeket a kotyvalékokat, de ennie kellett, hogy ellássa energiával az agyát. Amint behelyezte a mágneshengert a készülékbe és elkezdett dolgozni, teljesen megfeledkezett az evésről.

Az űrállomás holografikus képe megjelent előtte. A hatalmas gömb vázlatos körvonalai alatt látni lehetett a belső fedélzeteket. A tervrajz hihetetlen bonyolultságát csak Lemelisk ismerte.

Elkezdett egyre beljebb hatolni a mélyebben húzódó részekbe. Eltávolította a külső védelmi rendszert, a hálótermeket, míg végül eljutott a szuperlézerhez. Lemelisk olyan hatalmas erejű fegyvert tervezett, amely félelmetes pusztítóerővel rendelkezett.

A szuperlézer körvonalai ott ragyogtak előtte. Rögzítő szerkezetét fénylő vonalak jelezték. A csodálatos fegyvert ezúttal nem rejtették el a külső burkolat paneljei, így még lenyűgözőbb látványt nyújtott.

Ahogy közelebb hajolt a hologramhoz, eszébe jutott, milyen izgatott volt, amikor láthatta az eredeti konstrukciót, amint minden a helyére került.

Tarkin nagymoff megérkezett a Halálcsillag építési helyszínére, egy Lambda osztályú teherszállító űrsikló fedélzetén. Lemelisk és Tarkin az utasülésekben foglaltak helyet, és fontos kérdésekről beszélgettek, miközben egy idegen rabszolga, a kalamári Ackbar vezette a gépet egy hihetetlen méretű űrállomás vázszerkezete felé.

Lemelisk nem értette, miért tölt Tarkin olyan sok időt a lazacszínű, halfejű idegennel, akinek átható halszagától és gülü szemétől Lemelisk émelygést érzett, Tarkin elpusztította a Mon Kalamárit, és arra kényszerítette a bolygó lakóit, hogy őt szolgálják. Később kinevezte Ackbart a személyes segédjéül, mintegy így ostorozva, gyötörve őt a feladatokkal, amelyek elvégzését olyannyira áhította.

Ackbar teljesen megtörten követte Tarkin utasításait. A Lambda osztályú űrsiklót fásultan és a lehető legcsekélyebb lelkesedéssel irányította. Lemelisk észrevette, hogy az idegen lény nem tesz semmiféle megjegyzést, mégis feszülten figyeli minden szavukat, mintha a leglényegtelenebbnek látszó információt is igyekezne elraktározni magában.

A Halálcsillag építése orbitális pályán folyt a Horuz rendszer Despayre nevű börtönbolygója körül. A környező rendszerek Tarkin személyes felségterületét képezték, ahol valóságos önkényuralmat tartott fenn. Az alattuk elterülő világ sötétzöld színű volt, amelyet kék és barna folyók szabdaltak, míg végül eljutottak a sekély vizű tengerekhez. A Despayre olyan csendesnek látszott, mint a többi elátkozott börtönvilág. De Lemelisk tudta, hogy a bolygó felszínének dzsungeljeiben gyilkos rovarok, vérszomjas hüllők, ragadozó emlősök, valamint húsevő növények éltek. A rabokat hatalmas erődítmények áthatolhatatlan betonfalai védték a bolygó veszélyes élőlényeitől.

A büntetőtábor fegyencei közül válogatták ki azokat az önkénteseket, akik hajlandóak voltak részt venni a Halálcsillag építési munkáiban. Az önkéntesek listáján ötször annyi név szerepelt, mint ahány főt a szerelőműhelyek be tudtak fogadni. Sajnos a legtöbbjük szakképzetlen munkaerő volt, ezért nem lehetett őket komoly feladattal megbízni.

Lemelisk a szerelési munkálatokat egy távoli űrállomás kényelmes helyiségéből irányította. Mint főmérnök, ő ellenőrizte, hogy az alkotóelemek pontosan a helyükre kerüljenek. De nem szeretett kimenni a veszélyes munkaterületre.

Most, mivel Ackbar vezette a Lambda osztályú siklót a vázszerkezet dzsungelében, Lemelisk körülnézett, és gondosan ellenőrizte a hegesztéseket, valamint a burkolati lemezek rögzítését.

Amikor a Halálcsillag elkészült, a Despayre felszínének ásványi kincsei orbitális pályára kerültek, és a dzsungel helyén tátongó nyersanyaglelőhelyek krátereit ipari hulladék borította. A bolygót kifosztották, és a büntetőtáborok lakói keményen küzdöttek a fennmaradásukért. De a dzsungel kérlelhetetlenül tört előre, hogy visszahódítsa az elpusztított területeket.

– Remekül haladnak a munkálatok – jegyezte meg Tarkin.

– Szükségünk volt a telkesítésre, igaz?

Lemelisk megdörzsölte ujjának ízületeit. Számtalanszor látta a részletes terveket, de az épülő űrállomás méretei még őt is bámulatba ejtették. Úgy érezte, a hosszú évek, amelyeket száműzetésben töltött a Maw szerelőüzemben, megérték a fáradságot.

– Beszámolok tapasztalataimról a császárnak – mondta Tarkin. – Folytassa a munkát, Lemelisk főmérnök!

A Lambda osztályú űrsikló végighaladt a Halálcsillag vázszerkezetén, majd alacsony pályán megkerülte a gigantikus méretű űrállomást. A szuperlézer fókuszáló pontja akkora volt, mint egy hatalmas kráter. A siklót vezető Ackbar néma maradt. Az idegen lény el sem tudott képzelni ilyen hihetetlen méretű fegyvert.

Lemelisk elmosolyodott, amint az űrsikló megfordult, és visszaindult a bázisra. Minden nagyszerűen alakult. Évek óta nem érezte ennyire jól magát; most láthatta, hogy az álmai valóra válnak.

Lemelisk átnyújtotta a módosított terveket Durgának, miközben Sulamar tábornok a mérnök válla fölött ellenőrizte az előrehaladás minden mozzanatát. Lemelisk “véletlenül” gyomron vágta a tábornokot a könyökével.

– Mint ön is tudja, az eredeti terv egy óriási gömbből állt – mondta Lemelisk –, amelynek elsődleges célja az volt, hogy magába foglalja a szuperlézert. Ezenkívül a Birodalom leghatalmasabb helyőrségét képezte.

– Ühüm – dünnyögte Durga. – Ezt mindannyian tudjuk.

– De önnek nincs szüksége ekkora holttérre – folytatta Lemelisk. – Nem akar milliós hadsereget elhelyezni benne. Nem kellenek hangárok a TIE-vadászgépek számára, szálláshelyek, étkezőtermek a katonáknak. Ön csupán a fegyvert akarja.

Lemelisknek korgott a gyomra. Arra gondolt, bárcsak evett volna, de legalább megborotválkozott. Végigsimította az arcát, és borostásnak találta. Az a gyanúja támadt, hogy csak az előző nap borotválkozott. Megköszörülte a torkát. A holomonitoron megjelent a módosított tervrajz, amely egy henger alakú mértani testet ábrázolt.

– Mint láthatja, megváltoztattam az űrállomás alakját, és növeltem az energiát. Az eredeti Halálcsillag esetében egyetlen lövéshez szükség volt az űrállomás teljes energiájára. Az ön űrállomásának alapja a szuperlézer lesz, amelyet kiegészít az energiatermelő rendszer, az irányítóberendezések és egy lakóegység. Az egészet pedig erős páncélzattal rendelkező külső burkolat veszi körül. De még a szűkre szabott belső tér ellenére is a fedélzet több száz hutt és kiszolgáló személyzetének befogadására képes.

– És hol van a fegyver fókuszpontja? – kérdezte Sulamar, összecsapva a háta mögött a kezét. A tábornok előrehajolt, hogy jobban láthassa a módosításokat. Lemelisk megragadta az alkalmat, hogy hegyes könyökével ismét oldalba vágja az ellenszenves tábornokot, de Sulamar az utolsó pillanatban ösztönösen odébb húzódott.

Lemelisk csalódottan felsóhajtott, majd válaszolt a feltett kérdésre.

– Nézzék meg a henger végét! A szuperlézert úgy terveztem, hogy az energianyaláb pontosan a henger végében fókuszálódjon. Ez nagyobb energiamennyiség összpontosítását teszi lehetővé. Tehát növeltem a fegyver romboló erejét.

Sulamar hosszasan nézte a hosszú, henger alakú űrjárművet, majd bólintott.

– Leginkább az ősi jedifegyverre, a fénykard markolatára emlékeztet – jegyezte meg a tábornok.

Lemelisk elmosolyodott, meglepte, hogy a birodalmi tábornok felfedezte a hasonlóságot.

– Igen – mondta Lemelisk. – Most már megértik, miért adtam ennek a fegyvernek a Sötétkard nevet.

Durga elégedetten kuncogott.

– Nagyszerű név, Lemelisk.

Sulamar mereven állt, és a lehetőségeket fontolgatta.

– Ilyen fegyverrel legyőzhetetlenek leszünk – mosolygott kapzsi tekintettel Durgára. – Védelmi pénzt követelhetünk, adót vethetünk ki, bármit megtehetünk, amit csak akarunk. Egész naprendszereket sakkban tarthatunk. Senki sem szállhat szembe velünk.

Durga széles szája sátáni vigyorra húzódott.

– A galaxis önkényurai leszünk!

Bevel Lemelisk kikapcsolta a holomonitort.

– Igen, Lord Durga, bizonyára azok lesznek.

15. fejezet

A MULAKO RT.

ÁSVÁNYVÍZ-KITERMELŐ TELEPE

Az úti cél eléréséhez vezető hipertéri repülést Luke Skywalker általában úgy tekintette, ahol elmélyülhetett gondolataiban. Az utazás ez alkalommal is nagyszerű lehetőséget nyújtott, hogy megossza énjét Callistával.

Hátradőlt a névtelen űrhajó pilótaülésében. Elégedetten sóhajtott; végre kettesben lehetett Callistával. Nem voltak célok, aggodalmak, küldetések, csupán arra kellett koncentrálniuk, hogy a lány visszanyerje jediképességeit. Luke a mellette ülő Callistára pillantott, aki visszanézett rá ártatlan, szürke szemével. Úgy tűnt, ajtó áll közöttük, amelyen át csak annyira láthatta Callistát, mint bárki más, aki nem rendelkezett az Erő birtoklásának titkával.

A lány elmosolyodott, és Luke szerette volna megcsókolni. A szőke hajkoronába sötétebb, barna tincsek vegyültek, amelyek különös vadságot kölcsönöztek Callista megjelenésének.

– Kiválasztottam a helyet, ahová elviszlek – mondta Luke. – Nagyszerű hely. Biztosan tetszeni fog.

Callista vállat vont.

– Te vagy a jedimester. Mutasd az utat, és én követlek!

Luke összevonta a szemöldökét.

– Ez nem úgy hangzik, mint annak a Callistának a szavai, akibe beleszerettem.

A lány összecsapta a tenyerét.

– Akkor keresd meg őt, és hozd vissza!

Az űrhajó automata vezérléssel száguldott a hipertérben. Luke felkelt a székéből, és kinyújtotta a kezét. Callista a férfi mellé állt. Magas volt, hosszú combú és rendkívül csinos. Luke gyengéden a két tenyerébe fogta a lány arcát, és a szemébe nézett.

Callista rezzenéstelen tekintettel nézett vissza rá.

– Megpróbálsz a gondolataimba látni az Erő segítségével?

Luke megrázta a fejét, de nem vette le szemét a lányról.

– Nem – felelte. – Csak a szépségedben gyönyörködöm.

De a pillanat varázsa megtört. Luke elengedte Callista arcát, és a pilótafülke mögötti helyiségbe vezette a lányt.

– Próbálkozzunk meg néhány gyakorlattal! – javasolta Luke. – Ezek a gyakorlatok elősegítik a jedinövendékek készségfejlesztését.

– De ezeken már túljutottunk – mondta csalódottan Callista.

– Ezeken még nem – felelte Luke. – Te különbözöl a többi tanítványomtól, és nem csak annyiban, hogy szeretlek – tette hozzá szomorú mosollyal. – Te valaha képzett jedi voltál. Ismered a technikát… csupán nem tudod alkalmazni. De valamit mégis tudsz.

– Mit? – kérdezte Callista azon tűnődve, vajon mire gondol a férfi.

Luke egy téglalap alakú falirekeszhez lépett, ahol a személyes holmijait tartotta, és előhúzott két hengert. Az egyiket átnyújtotta Callistának, aki értetlenül elvette.

– Próbálkozzunk meg egy kis vívógyakorlattal! – mondta Luke. – Azt akarom, hogy úgy mozogj és gondolkozz, mint egy jedi! Talán ez lesz a kezdet.

Aktiválta a fénykardját, és a zöld színű energianyaláb előtört a markolatból.

Callista idegesen nézett a saját fénykardjára.

Luke bátorítóan rámosolygott.

– Gyerünk, próbáld meg! Nem arra kértelek, hogy bekötött szemmel védd ki a csapásaimat. Figyelj engem, és mozogj természetesen! Nem kell használnod az Erőt. Csak hagyatkozz a szemedre és a reflexeidre!

Callista mély lélegzetet vett. A szeme elszántan felvillant, miközben bekapcsolta fénykardját. A két világító penge jellegzetes sziszegő hangot hallatott. Callista kardja aranyszínnel ragyogott, mint a nap. Fegyverét fenyegetően maga elé tartva Luke felé közeledett.

– Tudod, hogy ez veszélyes? – kérdezte.

Amint a két penge egymásnak ütközött, Luke arca komollyá vált.

– Tudom, Callista, de meg kell próbálnunk. Meg kell találnunk a megoldást, hogy visszaszerezd a képességeidet!

Luke hátralépett, majd felemelte a kardját, és ismét lecsapott vele. Az asszony könnyedén hárította az ütést.

– Ezek halálos fegyverek – tette hozzá Luke –, de nagyszerűen fejlesztik a képességeidet.

Callista lelkesen támadott. Szemmel láthatóan élvezte a kihívást. Luke-nak komolyan kellett vennie a küzdelmet. Callista méltó ellenfélnek bizonyult, bár nem érzékelte Luke gondolatait, nem tudta előre kiszámítani a férfi szándékát, mozdulatait. Ugyanakkor Luke sem láthatott bele a lány fejébe, tehát nem jelentett előnyt számára a jediképzettség.

A párviadal kellemesen megmozgatta izmaikat, és a harci játék örömet szerzett mindkettőjüknek. Csaknem egy órán át viaskodtak egymással.

Callista kipirult arcáról sugárzott a boldogság. Végre ismét jedilovagnak érezte magát. Nem volt a kezében fénykard, amióta elhagyta a komputert, és ismét testet öltött. Tudta, hogy a képességei továbbra is rejtve maradtak, mégis úgy érezte, hogy valamennyit visszanyert magabiztosságából.

Amint a két penge összecsapott, pillantásuk találkozott, és egyenrangú partnernek érezték egymást. Izzadság gyöngyözött Luke homlokán, végül hátralépett, és kikapcsolta fénykardját. Callista követte a férfi példáját. Azután nevetni kezdtek, miközben átölelték egymást.

Callista kényelmesen elnyúlt a pilótaülésben, amint visszatértek az irányítófülkébe, és végignézték a műszereket. Luke a lányra pillantott.

– Ideje felkészülnünk a hipertér elhagyására – mondta.

Callista az ujja hegyével megdörzsölte az állat.

– Már alig várom, hogy láthassam azt a titokzatos helyet, ahová elviszel.

A navigációs komputer számlálója a nulla felé közeledett, majd a monitorernyőn gomolygó színes foltok helyén fénylő csíkokként villantak fel a csillagok milliárdjai, amelyek egy pillanattal később pontokká alakultak, mint a fekete bársonyon széthintett parányi gyémántok. A közelben megjelent egy átlagos méretű, narancssárga nap, körülötte pedig néhány bolygó keringett.

– Az ott… – mutatott Luke egy fénylő pontra.

Figyelte Callista arckifejezését, amint az asszony felismerte, hogy a jelzett objektum egy üstökös, amely hosszú gázcsóvát húzott maga után, miközben a nap felé közeledett.

– Egy üstökös? – kérdezte csodálkozva Callista. Luke sejtelmes mosollyal bólintott.

– Igen, Callista – felelte. – Az az úti célunk.

16. fejezet

Callista kíváncsian nézte Luke-ot, miközben a férfi az üstökös felé vezette az űrhajót. Amint elérte a csóvát, ionizált részecskék kezdték bombázni a energiapajzsot.

– Ez a Mulako Részvénytársaság ásványvíz-kitermelő telepe – mondta Luke. – Az üstökös annyira elnyújtott pályán kering, hogy csak százévenként kerül a nap közelébe. Éppen most van a legközelebbi szakaszban, tehát a turistaszezon közepén érkeztünk.

Az űrhajó megközelítette a szabálytalan alakú magot, amelynek felszínét megfagyott források alkották. Luke a bányagépekre mutatott; amelyek a mag felszínén másztak, és hatalmas jégtömböket faltak fel. Azután a gépszörnyek testét erőteljes gejzírkitörések hagyták el. A kipermetezett vízcseppek megfagytak, és orbitális pályán kezdtek mozogni a mag körül.

– Mit csinálnak ezek? – kérdezte Callista. – Sohasem hallottam ehhez hasonló tevékenységről.

– Hát persze, hiszen évtizedeket töltöttél egy komputerben – felelte Luke.

– Ne is emlékeztess erre!

– A bányatársaság óriási mennyiségű vizet juttat orbitális pályára, ahol konténerekbe gyűjtik, és elszállítják. Ez a víz rendkívül értékes, mivel hihetetlenül tiszta. Még a naprendszer kialakulásakor keletkezett, és semmiféle szennyeződést vagy mikroorganizmusokat nem tartalmaz.

– De miért választottad ezt a helyet? – kérdezte Callista.

A Mulako Részvénytársaság telepe jelzést küldött, amelyet a fedélzeti komputerük észlelt, és megfelelő pályára állította az űrhajót. Néhány másodperccel később egy barlangnyílás felé közeledtek, amelyet színes fények öveztek.

– A nap közelében az üstökös csodálatos látványosság – folytatta Luke. – A hőmérséklet emelkedik, így a levegő belélegezhetővé válik, és az emberek egy hógolyó belsejében élhetnek. Ez meglehetősen szokatlan. Gondoltam, tetszeni fog, és itt senki sem talál ránk.

Az űrhajójuk áthaladt a barlang nyílásán, a járatban lámpák világítottak, melyek fénye úgy ragyogott a kristályfalak tükrében, mintha fénykardok lettek volna.

– A nap közelébe érve, amikor az üstökös levegője felmelegszik, és az orbitális pályán keringő jégkristályok elolvadnak, a Mulako Rt. néhány hónapra bezárja a bányákat. Ilyenkor turisták árasztják el a parányi égitestet. Pedig fennáll annak a veszélye, hogy a magba vájt járatok következtében az üstökös szétesik. Azután, amikor az üstökös ismét eltávolodik a naptól, a gázok cseppfolyóssá, a víz jéggé válik, a turisták pedig elhagyják az üdülőhelyet. Ekkor folytatódik a kitermelés.

– Már alig várom, hogy láthassam! – mondta Callista, megérintve Luke kezét.

Meleg fényekkel megvilágított helyen szálltak le. A páradús levegő ködfoltjain át narancs- és citromsárga fények szűrődtek át. Néhány droid érkezett a hajóhoz, hogy segítsenek a csomagok kirakodásában. Luke egy komputerterminálnál rendezte a helyfoglalást, majd a droidok a szállásukra kisérték őket.

Callistával kézen fogva követték a poggyászt szállító droidokat. Callista hosszú, szőke hajában páracseppek csillogtak. A lány elmosolyodott, amint végignézett a környezetükön. A Mulako Részvénytársaság jelzése, az M Rt. ott díszelgett minden ajtón és berendezési tárgyon.

Az üstökös barlangrendszere sokkal melegebbnek tűnt, mint amilyen egy hógolyó belseje lehetett. A sima falakat vékony műanyag hártya borította, amely tükörként csillogott a kék fényben. A falak egyes szektorait eltávolították, hogy biztosítsák a gázcserét. A műanyag burkolatról keskeny csíkokban folyt végig a páraként lecsapódó ultratiszta víz, mintha miniatűr források lettek volna. A mennyezetről vízesések zúdultak le, amelyek vizét a talpuk alatt apró csatornák vezették el.

Callista arca szinte ragyogott a gyermeki csodálkozástól.

– Ez gyönyörű, Luke! Imádom a vizet!

– Tudom – felelte Luke. – Rengeteget meséltél arról, hogy mennyire hiányzik a szülőbolygód, a Chad.

Callistát megrohanták az emlékek. Egy vízi világban nőtt fel, ahol az apjával, valamint a mostohaanyjával élt egy tengeri farmon, és az volt az egyetlen perspektívája, hogy részt vegyen a családi vállalkozásban. De jediösztöne erősebbnek bizonyult, így kénytelen volt elhagyni a csodaszép óceánokat… De még most is vágyakozik utánuk.

A hordárdroidok végigvezették őket a kanyargós folyosókon. Sokszínű lámpák fénye verődött vissza a műanyag hártyával burkolt falakról, mintha prizmák bontották volna fel a fehér fénysugarakat a szivárvány színeire.

Callista boldog arccal csókolta meg Luke-ot.

– Ez az egész kimondhatatlanul gyönyörű – mondta. – Érzem a falakból áradó erőt. Azt hiszem, itt sikerül előbbre jutnunk.

A lakosztályukban szökőkutak álltak a szobák sarkában, a helyiségekben párafelhőket sodortak tova a fűtőtestek légáramlatai, melyek kényelmessé és otthonossá tették a szobákat. A bútorok alakja elég különösnek tűnt, legtöbbjüket jégből faragták, és fényes, hőszigetelő hártyával burkolták. A droidok lepakolták a poggyászt, majd tájékoztatták a vendégeket az igénybe vehető szolgáltatásokról.

Luke kitessékelte a droidokat a szobából, mielőtt túlságosan belemerültek volna a látványosságok ismertetésébe. Azután becsukta az ajtót, és mosolyogva nézett Callistára.

– Itt vagyunk – mondta, majd elnyújtózott az egyik fotelben. Callista követte a példáját.

– A prospektusok szerint rengeteg dolgot lehet itt csinálni – jegyezte meg Luke. – Felderíthetjük az alagutakat, vagy felmehetünk a felszínre. Az alacsony gravitáció lehetővé teszi a játékos szökdécselést. De megtekinthetünk egy működő gejzírt. Állítólag rendkívül látványos jelenség.

Callista megrázta a fejét.

– Én csak itt szeretnék maradni veled, Luke. Pihenünk, beszélgetünk… és kettesben leszünk.

Luke behunyta a szemét, és belátta, hogy remekül hangzik a lány javaslata.

– Nem ellenkezem – mondta.

Callista az egyik szökőkutat bámulta. Látszott, hogy a gondolatai messze járnak. De Luke továbbra sem tudott áthatolni a mentális gáton.

– A Chad óceánjaira gondoltam – mondta, fel sem pillantva, bár tudta, hogy Luke őt nézi. – Akkor a legszebbek, amikor éjszaka valamennyi hold fenn van az égen. A csodamoszatok foszforeszkálnak, mint az olajos fatönk a tűzben.

– Mi az a csodamoszat? – kérdezte Luke.

– A tengeri farmokon tenyésztjük – felelte Callista. – Félig növény, félig állat. Rendkívül primitív lény, de önálló mozgásra képes. A leveleikből gyógyszereket készítünk, ez fontos exportcikkünk, a biomasszából pedig állati takarmányt gyártunk… Régebben nehéz idők jártak. Nem azért, mert rossz volt a termés, hanem a császár előírta a kereskedelmi feltételeket. Ezek a rendeletek kiszorították az üzletből a mi kereskedőinket. Sokszor ennivalónk is alig akadt… De a családom tagjai meghaltak, miközben én a komputer foglya voltam.

Az ajka remegni kezdett, és szándékosan nem nézett Luke-ra. Azután összeszorította az ajkát.

– Bűnösnek érzem magam, hogy nem maradtam velük, de oly sok mindenre nyílt lehetőségem az évek folyamán, amikor jedi voltam. Ezért nem bántam meg semmit, csupán elszomorít a gondolat.

Ezután ismét Luke felé fordult. A szeme száraz volt, a pillantása elszánt.

– Djinn Altis lett a mesterem, ő mutatta meg nekem az Erő hatalmát. A Chu’unthor fedélzetén érkezett a bolygónkra.

– A Chu’unthor roncsát megtaláltuk a Dathomiron – bólintott Luke.

Callista szomorúan sóhajtott.

– Djinn Altis bizonyára akkor halt meg, amikor találkozott az éjnővérekkel. Emlékszem, egy alkalommal Altis mester elvitt egy hosszú repülésre a Chad tengerei fölé. Megtanított rá, hogyan érzékeljem a tenger élőlényeit az új képességeim révén. Eleinte nem hittem neki, de ő megmutatta, milyen könnyű, és én tudtam, hogy jedilovag lettem. Nem kellett meggyőznie, csak a családomat, bár ez sokkal nehezebbnek bizonyult.

Luke felállt, és a falirekeszhez lépett, majd elővett egy parányi diszket, amelynek segítségével megvacsorázhattak a Mulako Rt. legelőkelőbb éttermében.

– Próbáljunk meg valamit! – mondta, majd szemét félig behunyva az Erőre koncentrált. Az apró hitelkártya felemelkedett a tenyeréből, és a levegőben lebegett. – Én igyekszem a levegőben tartani ezt a hitelkártyát, te pedig próbáld meg oldalra tolni. Ez sokkal könnyebb, mint felemelni. Csak egy kis lökést kell adnod neki.

– Megpróbálom – bólintott bizonytalanul Callista.

– Nem, ne próbáld!

– Tudom, tudom. Nem kellett volna ezt mondanom – felelte Callista, a kártyára koncentrálva. Visszafojtott lélegzettel nézte a kis mágneslemezt; az arcán látszott az erőfeszítés.

De a hitelkártya mozdulatlanul állt a levegőben. Callista arca egészen elvörösödött az erőlködéstől, végül kifújta a levegőt, és kinyitotta a szemét.

– Nem megy – mondta csalódottan. De mielőtt Luke megszólalhatott volna, a lány felemelte a kezét. – Kérlek, ne oktass ki! Tudom, hogyan kell csinálni, de nem megy.

Luke megszorította Callista kezét.

– Ne add fel a reményt!

Aznap késő este Luke kibontott egy üveg ásványvizet, amelyet az üstökösön palackoztak. A palackon harmatcseppek gyöngyöztek. Luke a talaj fölött lebegő ködpamacsokat nézte, tüdejét teleszívta páradús levegővel, és kiélvezte az érzetet.

– Mennyire más ez a hely, mint ahol felnőttem.

Callista odabújt hozzá az egyik túlméretezett fotelbe.

– Mesélj nekem az otthonodról! – mondta. – Szeretnék mindent tudni rólad!

Luke-ot magával ragadták a rég múlt emlékei.

– Egyszer azt mondtam, ha létezik az univerzumnak középpontja, akkor a Tatuin attól a legtávolabb van. – Megrázta a fejét. – Forró, száraz hely. Aki ott születik, ott is hal meg, függetlenül attól, hogy hol éli le az életét. Owen nagybátyám és Beru nagynéném párologtató farmerek voltak. Keményen dolgoztak egész életükben. Tudták az igazságot a szüleimről, de mindvégig hazudtak nekem, abban a reményben, hogy én nem követem a szüleim példáját, és nem vágyom a jedilovagok dicsőségére. Azt akarták, hogy otthon maradjak, és unalmasan, de biztonságban éljek. A maguk módján nagyon szerettek, de te is ismered azt az érzést, amikor hív a jediösztön.

– Igen, ismerem – mondta Callista, Luke vállára támasztva a fejét.

– Obi-van Kenobi kezdte a kiképzésem – folytatta Luke. – Nem tudtam, hogyan mondjam el Owen bácsinak és Beru néninek, de végül erre nem került sor. A birodalmi rohamosztagosok megölték őket, mielőtt visszatértem. Engem is megöltek volna, ha otthon vagyok.

Callista megvakarta a karját, mert a hallottaktól megborzongott.

– Biggs is halott – mondta Luke. – Biggs Darklighter a barátom volt még a Tatuinon. Azután megszökött otthonról, és jelentkezett a birodalmi akadémiára. Később csatlakozott a felkelőkhöz. A Yavin 4 titkos bázisán találkoztam vele, de nem sok időnk volt beszélgetni. A Halálcsillag ellen vívott csatában megmentette az életemet, de a vadászgépe találatot kapott, és nekivezette a gigantikus űrállomásnak.

– Ő volt ott az egyetlen barátod? – kérdezte Callista.

Luke beledugta ujjait a szökőkútba, és élvezte, amint a hűs víz végigfolyik a kezén.

– Volt még két barátom, Camie és Fixer. Sokat beszélgettünk a vágyainkról. Azt tervezgettük, hogy megszökünk arról a homokgolyóról. Camie szüleinek föld alatti hidroponikus ültetvénye volt, és a nagybátyámtól vásároltak vizet. Owen bácsi úgy vélte, ostobaságokról fecsegünk. De ha nem szőttünk volna álmokat, bizonyára meghülyülünk azon az átkozott bolygón.

Luke felsóhajtott.

– Azon csodálkozom, hogy Camie és Fixer még mindig ott élnek. Egy darabig úgy tűnt, az életem nem vezet sehová – suttogta Luke. – De végül jedimester lettem, megtaláltam az ikertestvéremet, akinek a létezéséről nem is tudtam, s aki most az Új Köztársaság miniszterelnöke. A Birodalmat legyőztük, és én visszahoztam a jedilovagok hajdani dicsőségét. Sok minden megváltozott.

Luke Callistára mosolygott, majd beletúrt a lány hajába. Callista elaludt a férfi karjában.

17. fejezet

A KHOMM

Miközben Dorsk 81 a Khomm fő űrkikötője felé vezette a hajójukat, Kyp Durron az ablakon át bámulta a városok szabályos struktúráját.

Dorsk 81 nyugtalanul fészkelődve figyelte a kontrollpanel műszereit, amint a leszállást irányította. A dokkban már vesztegelt néhány űrhajó a számokkal jelölt négyzetekben. A klónok bolygóját számtalan kereskedelmi hajó felkereste. A Khomm lakói azonban ritkán hagyták el világukat, szívesebben maradtak otthon, és végezték szokásos teendőiket.

Dorsk 81 olajzöld bőre kissé sötétebb árnyalatot vett fel.

– Jó érzés megint itthon lenni – mondta. – Amikor elhagytam ezt a bolygót, még nem bontakoztak ki a jediképességeim, de most érzékelem, amit akkor tapasztaltam. Rendkívül barátságosnak találom ezt a helyet. Érzem a bolygó lakóinak szeretetét. Te is érzed, Kyp?

Kyp bólintott, leplezve szkepticizmusát.

– Mint a távoli hívogatást.

Dorsk 81 ártatlanul pislogni kezdett.

– Igen, ez az.

Amikor kinyitották a rámpát, Kyp csodálkozva tapasztalta, hogy kisebb tömeg gyűlt össze a fogadásukra. A sima bőrű teremtmények tapsolni kezdtek, amint Dorsk 81 kilépett a napfényre, és felemelte jobb kezét.

Kyp a barátja mögött állt, és odasúgta:

– Miért jöttek ki ennyien? Ez bámulatos.

– Híres vagyok, amióta jedilovag lettem – felelte Dorsk 81, szégyenlősen nézve barátjára. – A Khomm történetében én vagyok az első, aki ilyen váratlan dolgot tett.

Kyp elfojtott egy nevetést, mivel tudta, hogy Dorsk 81 komolyan beszél. Azután a fogadóbizottság egyik tagja közelebb lebegett egy antigravitációs korongon állva. A merev arcú idegen uniformist viselt, és a vállán valami jelzés volt látható.

Dorsk 81-re nagy hatást tett az idegen megjelenése.

– Ő bizonyára a város polgármestere, Kaell 115. Ilyen közelről még sohasem láttam. Évtizedek óta ő a város vezetője. Ez benne volt a genetikai kódjában.

De amint a tömeg közelebb sodródott az űrhajóhoz, Kyp észrevette a polgármester gyerekes arcvonásait, amelyek arra utaltak, hogy nem tölthette be a posztját évtizedekig.

A polgármester felemelte a jobb kezét, mint ahogy Dorsk 81 tette.

– Kaell 116 vagyok, az új polgármester – mondta. Üdvözlöm önt, Dorsk 81! Megtiszteltetés számunkra, hogy egy ilyen fontos személy hazalátogat. – Kezével az antigravitációs korong felé intett. – Kérem, engedjék meg, hogy a szállásukra vigyem önöket!

A polgármester formálisan üdvözölte Kypet. Ezután felléptek a korongra, amely a tömeg fölé emelkedett, majd ellebegett az űrkikötőből. Az olajzöld idegenek integettek, valóságos hősként ünnepelve Dorsk 81-et.

Kaell 116 a lakóházak felé vezette az antigravitációs korongot. Az utcákon fasorok magasodtak a szabályosan nyírt, bíborszínű és kék pázsit fölé. A növények ellenére a levegőben szmog terjengett.

A házak zöld erezettel tarkított fehér homokkőből épültek. A város egész struktúrája annyira szabályos volt, hogy lehetetlennek látszott tájékozódni.

– Hogyan találjátok meg a helyes utat? – kérdezte Kyp. – Itt minden egyforma.

Kaell 116 bírálatnak tekintette a megjegyzést.

– Minden helyet megszámoztunk és katalogizáltunk. A Khomm tökéletesen áttekinthető hely. A városok lakói boldogok és elégedettek.

– Azt látom – mondta Kyp, mosolyt erőltetve az arcára. Sötét szemével Dorsk 81-re pillantott, aki valóban boldognak látszott, hogy hazatért.

Amint a korong tovasiklott, újabb idegeneket láttak, akik az ablakokból integettek. Végül egy épület előtt Kaell 116 letette a korongot a földre. A ház pontosan olyan volt, mint a többi. A két vendég leszállt a korongról, a polgármester pedig elköszönt tőlük.

Dorsk 81 azonnal a bejárathoz szaladt.

– Ez az otthonom! – kiáltotta. Kyp követte, amint a barátja beszaladt a házba, és megkereste a saját szobáját. A jól megvilágított folyosón ajtók sorakoztak. Az egyik kinyílt, amikor Dorsk 81 megállt előtte.

Két idegen lépett ki az ajtón, sima arcuk mosolyra húzódott. Kyp úgy érezte, mintha valakinek a különböző életkorú hasonmásait látná. Mindkét idegen olyan volt, mint Dorsk 81, az egyikük idősebb kiadásban, a másik fiatalabb és valamivel alacsonyabb volt.

Mindketten megölelték Dorsk 81-et, majd szapora beszédbe kezdtek. Kyp hátrább lépett, úgy érezte, nem tartozik a boldog társasághoz. Tulajdonképpen nem bánta. Honvágyat érzett. Eszébe jutott, amikor a szüleivel és a fivérével, Zethtel volt szülőbolygóján, a Deyeren. Egy antigravitációs korongon ültek a napsütésben, és horgásztak. De a Birodalom elpusztította azt a helyet, Kyp nem is látta gyerekkora óta.

A rövid üdvözlés után Dorsk 81 intett Kypnek, hogy menjenek be a lakásba.

– A barátom, Kyp. Ő is jedilovag. Ő pedig – fordult az idősebbik klón felé –, Dorsk 80, az elődöm. – Majd megveregette a kisebbik hasonmása vállát. – Dorsk 82, az utódom.

Kyp kissé kényelmetlenül érezte magát az egyforma egyedek láttán, de végül belátta, hogy sok furcsaság létezik a galaxisban. Körülnézett a helyiségben, ahol a Dorsk család élt. Mindenütt szabályos alakú bútorokat látott.

– Van valamelyiküknek felesége? – kérdezte, mivel a helyiségben rajtuk kívül nem tartózkodott senki.

A három klón furcsán nézett rá, végül Dorsk 81 felnevetett.

– Senkinek sincs felesége, Kyp. A Khomm minden lakója ivartalan. Ezért használjuk a klónozást a szaporodásnál. Évezredekkel ezelőtt eltűntek a nemek.

Kyp zavarban volt.

– Én csak arra gondoltam… de bizonyára tévedtem.

– Mindannyian tévedhetünk – mondta Dorsk 80, rosszallóan pillantva Dorsk 81-re. Kyp észrevette a mozdulatot, de úgy tett, mintha nem látta volna.

Később Dorsk 81 segített felállítani egy ágyat a parányi vendégszobában, így Kyp kihasználhatta az alkalmat, hogy négyszemközt válthasson néhány szót a barátjával.

– Dorsk 81 – kezdte –, most hogy láttam, mennyire stabil és változatlan a világotok, nem értem, mit akarsz itt jedilovagként kezdeni.

Dorsk 81 sárga szeme hirtelen megtelt rémülettel.

– Én sem tudom – suttogta, majd magára hagyta Kypet.

Kyp sokáig nem tudott elaludni. Kinézett az ablakon. Az éjszakai égbolton fényes csillagok milliárdjai ragyogtak. A Khomm közel volt a galaxis magjához, akárcsak a Core rendszerek, ahol a Birodalom erőinek túlélői rejtőztek.

Kyp a Core rendszerek kis szigetét bámulta, és azon tűnődött, vajon miért rejtőzködnek a birodalmiak, és mi lehet a szándékuk.

A fiatal Dorsk 82 másnap reggel megmutatta munkahelyét a klónok bankjában. A komplexum magasabb volt, mint a többi épület, és az alakja is lényegesen eltért. Ez volt az egyetlen nem szokványos épület, amelyet Kyp a metropolisban látott. Az épületet acél vázszerkezet alkotta, a falak pedig nem a hagyományos zöld erezetű mészkőtömbökből álltak, hanem átlátszó kristálylapokból. A kristálylapok olyan tiszták voltak, hogy Kyp az utcán állva is láthatta a benn dolgozókat.

– Mindent pontosan úgy találsz, mint amikor elmentél – mondta Dorsk 82. Az épületben meleg és páradús volt a levegő, amelyben vegyszerek jellegzetes szaga érződött. A szag nem volt kellemetlen, inkább szokatlan, egzotikus. Dorsk 80 elkísérte őket, mint egy iskolamester, aki büszkén vezeti végig birodalmán a látogatókat, megérintve mindent, ami mellett elmentek.

– Nem is tudtam, hogy korábban ezzel foglalkoztál – jegyezte meg Kyp, Dorsk 81 felé fordulva.

A barátja bólintott.

– Igen, a komputer-adatbázis tartalmazza valamennyi család genetikai információját. Amikor elérkezik az ideje a következő egyed létrehozásának, kikeressük a megfelelő DNS-kódot, és megalkotjuk az új klón egyedet.

– Általában minden klón egyforma – tette hozzá Dorsk 80. Kyp tudta, hogy Dorsk 81 rendellenes jelenség. A gyártási folyamat során valamilyen hiba történt, így alakulhatott ki benne az Erő iránti fogékonyság.

A fal mellett féminkubátorok sorakoztak, amelyekben az embrionális fejlődés utolsó szakasza zajlott. Dorsk 82 büszkén odavezette őket a terminálhoz, ahonnan figyelemmel lehetett kísérni több ezer inkubátor működését.

– Itt szoktál ülni – mondta Dorsk 82. – A távollétedben én végeztem a munkádat, de most, hogy hazajöttél, boldogan átadom a helyem.

Dorsk 81 elsápadt.

– De én nem ezért jöttem haza. – Segélykérőn nézett Kypre. – Folytasd a munkát a komplexumban, Dorsk 82! Én nem akarom ezt csinálni.

A fiatal klón értetlenül pislogott.

– De neked kell ezt végezned!

Dorsk 80 arca elsötétedett.

– Te vagy az utódom. Mindig tudtad, hol a helyed.

Dorsk 81 az idősebb klón szemébe nézett.

– Nem. Én jedilovag vagyok, és meg kell találnom az új helyem.

Kyp közbe akart szólni, hogy támogassa barátja érvelését, de belátta, hogy ez családi ügy, és nem szabad beleavatkoznia.

Dorsk 80 szigorúan nézett az utódjára.

– Nincs választási lehetőséged.

– De igen – jelentette ki Dorsk 81. – Van más lehetőségem… De ezt te nem értheted.

Dorsk 81 könnyes szemmel nézett két klónjára. Kypnek elszorult a szíve, amint a fájdalommal teli arcokat nézte.

Dorsk 81 családja szomorú töprengéssel töltötte a nap hátralévő részét. Kyp nem akarta zavarni őket, ezért visszahúzódott a vendégszobába. Sajnálta a barátját. Látta a Khomm lakóinak pangó életét, tudta, hogy nem érthetik meg Dorsk 81-et.

Dorsk 81 Kyp mellett ült. Hatalmas sárga szeme rendkívül beszédes volt, mégis hosszú percekig tartott, míg összeszedte a bátorságát, és megszólalt:

– Nem merek itt maradni – mondta. – Ha túl sokáig élnék ebben a városban a szüleimmel, hamarosan feladnám. Soha többé nem lennék jedi, elfelejteném mindazt, amire Skywalker mester tanított, és parányi fogaskerékként eltűnnék a Khomm történelmében… Mit tegyek? Amikor jedilovag lettem, minden olyan egyértelműnek látszott. De ennek a társadalomnak nincs szüksége jedikre. Akkor mi az én küldetésem?

Kyp megragadta Dorsk 81 karját.

– Gyere velem! Nekem szükségem van rád!

Dorsk 81 sima arca olyan volt, mint egy nyitott ablak, amelyen át bevilágít a remény napsugara.

Kyp szeme összehúzódott, amint a Birodalom elleni vérbosszúra gondolt.

– Elmegyünk a Core rendszerekbe – mondta. – Mi ketten kiderítjük, mit tervez a Birodalom.

18. fejezet

A CORE RENDSZEREK

Daala egy pillanatra inaktiválta a Firestorm védőpajzsát, hogy Pellaeon segédadmirális űrsiklója megközelíthesse a csillagrombolót. Az önmegsemmisítő berendezés számlálója kérlelhetetlenül közeledett a nullához.

Daala komor arccal végignézett a vezérlőterem személyzetén. Sajnálta őket, ugyanakkor csodálta sztoikus viselkedésüket. Értékelte Pellaeon bátorságát is, mivel vállalta, hogy egy hajó fedélzetére megy, amely hamarosan felrobban.

Az asszony a kommunikációs tiszthez fordult.

– Tájékoztatta Harrsk legfőbb hadurat az önmegsemmisítő berendezés számlálójának állásáról?

A kommunikációs tiszt nagyot nyelt.

– Igen, admirális, de nem kaptam választ.

– Sajnálom – mondta Daala. – Biztosan azt hiszi, hogy blöffölök.

– Figyelmeztettem, hogy nem blöfföl, admirális. – A tiszt megnedvesítette kiszáradt ajkát.

– Mennyi időnk maradt? – kérdezte Daala.

– Hét perc.

– Pellaeon segédadmirális kompja éppen most dokkolt – jelentette a hadműveleti tiszt.

Az asszony merev testtel állt a vezérlőteremben, a kezét a háta mögött tartva. A vörös színű Victory osztályú hajók körülfogták Harrsk flottáját, mint a vérszomjas ragadozók az áldozatukat. Daala nem értette, hogy Pellaeon miért megy át hozzá, de az irányítására bízott nagyszámú hadihajó azt bizonyította, hogy remek stratéga lehet.

– Azonnal kísérjék ide! – mondta az asszony. – A rohamosztagosok vendégként kezeljék, ne tekintsék fogolynak! Úgy bánjanak vele, mint egy követtel.

– Van elég idő, admirális? – kérdezte az első tiszt aggodalmas hangon. – Csak hat percünk maradt.

– Akkor sietniük kell. Legyünk optimisták! – mondta az asszony fanyar mosollyal. – Bár az optimizmus nehéz kérdés, amikor Harrskkal és Teradockal kerül kapcsolatba.

Mire a testőrök a vezérlőterembe értek Pellaeonnal, mindössze egy perc és negyvenöt másodperc maradt az automatikus robbanásig.

A hat rohamosztagos sietős léptekkel közeledett egy jó megjelenésű őszülő férfit kísérve, aki sűrű bajuszt viselt. Ravasz szeme élénken csillogott, a teste szikár volt, de ruganyos.

– Gondolom, ön Pellaeon segédadmirális – mondta Daala csendesen. – Megtiszteltetés számomra, hogy csatlakozott a társaságunkhoz a halál percében.

Pellaeon nagyot nyelt.

– Daala admirális! Sokat hallottam önről, ezért tudatában vagyok az elszántságának, és komolyan veszem a fenyegetését. Nem hiszem, hogy blöfföl. Remélem, Harrsk hadúr is osztozik a véleményemben.

– Egy perc, admirális – jelentette az első tiszt.

– Készen állnak a hajónapló kilövésére? – kérdezte Daala. – Az önfeláldozásunk legalább arra jó lesz, hogy a többi hadúr észhez térjen.

Mielőtt a kommunikációs tiszt megszólalhatott volna, Harrsk hadúr képe jelent meg a holomonitoron.

– Rendben van! Álljon le! Állítsa le a visszaszámlálást! Megparancsolom az ellenséges tevékenység beszüntetését! Daala, a fene vigye el, állítsa meg az önmegsemmisítő berendezést!

Az első tiszt megdermedt. A vezérlőterem személyzete megkönnyebbülten sóhajtott. Pellaeon összevont szemöldökkel nézte az asszonyt.

Daala mozdulatlan maradt, nem állította le azonnal a visszaszámlálást, bár elégedett volt az elért eredménnyel. Várt még néhány másodpercet, majd harminc másodperccel a robbanás előtt a kapcsoló felé nyúlt. Az arca merev volt, mintha meg akarná győzni a hajóhíd személyzetét, hogy valóban felrobbantja a Firestormot, ha nem teljesítik a követeléseit.

– Admirális – kezdte Pellaeon óvatos, de meggyőző hangon. – Szeretnék tárgyalni önnel… ha van egy kis ideje.

Daala megállította a számlálót.

– Rendben van, segédadmirális. Én is szeretem, ha vannak választási lehetőségek.

Emlékezetből közölte a navigációs tiszttel a megfelelő koordinátákat.

– Kivisszük innen a Firestormot egy nyugodt helyre, ahol zavartalanul tárgyalhatunk. Ne vádoljanak azzal, hogy elraboltuk önt, ezért két Victory osztályú hajó elkísérhet minket.

Szemöldökét összevonva a férfira nézett.

– Jobb, ha távol leszünk Teradoc és Harrsk cselszövéseitől. Nem bízom bennük a pillanatnyi előnyünk ellenére sem.

– Egyetértek, admirális – bólintott Pellaeon. A szeme sarkában húzódó szarkalábak mélyebbé váltak. Daala úgy vélte, hogy ez az ember a Birodalom igaz híve. – Ha megengedi, hogy használjam a kommunikációs rendszerét, kiadom a parancsot a két kísérő hajónak!

Daala a navigációs tiszthez fordult.

– Amint a komputer megadta a hipertéri koordinátákat, szüntessék meg a védőpajzsot, és induljanak az úti célunk felé! A Victory osztályú hajók majd követnek minket.

– De admirális! – szólt közbe a másodtiszt. – Ez azt jelenti, hogy a Whirlwind védtelen marad Teradoc admirális csillagrombolóival szemben, miután ön az ionágyúval…

– Remélem, Teradoc nem nyit tüzet! De ha tévedek… – Az órájára pillantott. – Becslésem szerint a Whirlwind komputereit mostanra már megjavították. De Harrsknak még lesz további hat perce. Ha ebben is tévedek, majd legközelebb elnézést kérek – mondta fanyar mosollyal.

– A két kísérő hajó felkészült az indulásra – közölte Pellaeon a kommunikátor mellől. – Bízom benne, hogy nem csal minket csapdába.

Daala komoly arccal bólintott.

– Tudom, mekkora kockázatot vállal, segédadmirális, de bízzon bennem! Nem csináltam volna ekkora felhajtást csak azért, hogy elpusztítsam két hajójukat. Harrsk hadúr flottája egyszerűbben is megoldhatta volna ezt.

A Firestorm erőtere megszűnt, védtelenül hagyva Harrsk hadúr csillagrombolóját.

Két Victory osztályú hajó felzárkózott a Firestorm mögé, majd megindultak a roncsok között, amelyek úgy csillogtak, mintha a bolygó nyakláncának ékkövei lennének. Néhány másodperccel később a három hajó eltűnt a hipertérben.

* * *

Két csillagromboló, egy nagy és két kisebb, vesztegelt a végtelen világűrben. A legközelebbi csillag tizenkét fényévnyi távolságból ragyogott. Daala még akkor fedezte fel ez a csillagközi pusztaságot, amikor a Gorgon fedélzetén igyekezett vissza a Birodalomba, miután elvesztette a csatát a Maw szerelőüzemek közelében.

Pellaeon Daalával szemben ült az asszony dolgozószobájában, amely közvetlenül a vezérlőteremből nyílt. Pellaeon ivott egy kortyot a hideg italból, nem adva át magát a magánbeszélgetés örömeinek. Az asszony értékelte ezt. Levette a kesztyűjét, hátrasimította a haját, majd az asztalra tette összekulcsolt kezét.

– Pellaeon segédadmirális – mondta a férfi szemébe nézve. – Higgye el, nem akarok fellázadni a Birodalom jogos örökösei ellen! Nem pályázom Thrawn főadmirális helyére. Csupán arról van szó, hogy a rövid távú céljaink eltérőek. De remélem, a hosszú távúak megegyeznek.

– És mik ezek a célkitűzések, admirális? – kérdezte Pellaeon, mintha hinni akart volna az asszonynak, mégis fel kellett tennie ezt a kérdést.

Daala lassan bólintott.

– Én még mindig hiszek a Birodalom feltámadásában. Akkor még rend uralkodott a galaxisban. A törvények megtagadása nem vezet sehová. Az embereknek tudniuk kell, hol a helyük. Az uralkodó célt adott nekik. A lázadók ezt elpusztították, de nem töltötték ki a keletkezett űrt. Nem vezetik az embereket. Ez az alternatíva áll előttünk is, akik a császárt szolgáltuk? Nem hiszem… Másrészt viszont tagadom az önkényeskedő, felfuvalkodott hadurak céljait, akik a Birodalom maradványain marakodnak, mint a kutyák a koncon. Az elmúlt nyolc év során sok veszteség érte a Birodalmat. Már nem rendelkezünk ütőképes hadsereggel. Ez elfogadhatatlan. De ha összegyűjtenénk minden hadihajót, legyőzhetnénk a Lázadók szedett-vedett flottáját.

Pellaeon bólintott, komótosan kortyolgatva az italát.

– De a hadurak, ezek a civakodó gyerekek több kárt okoztak a Birodalomnak, mint a Lázadók Szövetsége – folytatta Daala. – Ha összefogtak volna és megfelelő vezetőt választanak, visszavághattak volna!

– Tökéletesen egyetértek, admirális – mondta Pellaeon. – De hogyan tovább? A keménykezű taktikája bizonyára meglepte Harrskot és Teradocot, de a többieket már nem lesz ilyen könnyű meggyőzni.

Daala karcsú ujjai végigfutottak a poharán. Pellaeon az asszonyt figyelte. Daala az ablakon át az űr sötétségét és a fényes csillagokat nézte.

– Nem tudom elképzelni, hogy Harrsk és Teradoc kapituláljon – mondta az asszony. – Feltehetően el akarnak pusztítani, és önt is, mivel hajlandó volt tárgyalni velem.

Az arca bizakodó volt, amint elfordult az ablaktól, és a falakat bámulva visszagondolt a múlt eseményeire.

– A caridai katonai akadémián kaptam kiképzést. Mivel nő voltam, nem haladhattam úgy a ranglétrán, mint férfi társaim, annak ellenére, hogy ugyanolyan, ha nem jobb, képességekkel rendelkeztem… Kitűnő eredménnyel végeztem az akadémia gyakorlatait. Minden tekintetben kiemelkedtem a többiek közül, ők mégis a feletteseim lettek. Azután jelentéktelen ügyekkel bíztak meg, ahol nem bizonyíthattam rátermettségemet. A volt évfolyamtársaim már hajóparancsnokok lettek, amikor én még mindig komputerkezelőként tevékenykedtem… Mégis eltűrtem a mellőzést, a megaláztatást, mivel birodalmi katona voltam, és engedelmeskednem kellett a parancsnak. Tudtam, hogy az uralkodó gyűlöli az asszonyokat és az idegen életformákat, ami nemtetszést váltott ki bennem.

– Thrawn főadmirális is idegen lény volt – jegyezte meg Pellaeon.

– Igen – mondta Daala. – És a feljegyzések szerint, amelyekhez hozzájutottam, a császár egy ismeretlen terület felderítésére száműzte, annak ellenére, hogy Thrawn a flotta legzseniálisabb katonai stratégája volt.

Pellaeon bólintott.

– Megértem az álláspontját. Én is örömmel fogadtam a visszatérését. Végre találtam egy olyan katonai parancsnokot, akit követhettem a győzelem reményében, és nem kellett többé szembenéznem a kudarcok sorával.

Pellaeon megitta a maradék italát, majd visszatette a poharat az asztalra.

– Tehát mit tett ön, hogy végül admirális lett?

– Hamis személyazonosságot szereztem – felelte Daala. – Megváltoztattam a caridai komputerhálózatnak az adatait. Azután elemeztem a vetélytársaim harci tevékenységét, és rávilágítottam a tévedéseikre… Az eredményeim felkeltették Tarkin nagymoff figyelmét, aki ellátogatott a Caridára, hogy személyesen találkozhasson velem. Nagy nehezen sikerült felfednie a valódi kilétemet. Tarkint meglepte, hogy nő vagyok… A caridai tisztek zavarban voltak, és felháborította őket, hogy a nagy stratéga az az asszony, akit ügyesen félreállítottak. Azután Tarkin megtudta, hogy a caridai tisztek ahelyett, hogy elismerték volna képességeimet, egy meteorológiai állomás irányításával bíztak meg, ahol magányosan vizsgálhattam volna a délsarki jégmezők változásait. Tarkin a személyes állományába helyezett, admirálissá nevezett ki, és elvitt a Caridáról.

Az emlékek hatására elmosolyodott.

– Egy alkalommal Tarkin meghallotta, amint egy fiatal hadnagy azt mondta, hogy azért kaptam a rangom, mert lefeküdtem a főadmirálissal. – Daala felsóhajtott. – Vajon miért gondolják az emberek, hogy a nők csak a szex révén tudnak érvényesülni?

Pellaeon nem válaszolt, bár az asszony várta, hogy elmondja a véleményét.

– Tarkin űrruhába öltöztette a fiatal hadnagyot, majd egy napra orbitális munkára küldte. Mi pedig kalkulációkat készítettünk, hogy hány keringés után ér olyan sűrű légkörbe, ahol elég a súrlódástól. A hajó egész legénysége egy teljes napon át hallhatta a hadnagy hangját a kommunikátoron át, amely eleinte könyörgés volt, később szitkozódás, végül fájdalmas sikoltás. Kegyetlen, de hatásos leckének bizonyult.

Daala megitta az italát, majd letette az üres poharat Pellaeon pohara mellé.

– Ezután senki sem mert célzást tenni arra, hogy azért kaptam a rangomat, mert Tarkin szeretője vagyok.

Pellaeon megint nem szólt semmit.

– Nos nem azért találkoztunk, hogy erről beszéljünk – mondta Daala. – Vissza kell térnünk a flottáinkhoz, mielőtt a feletteseink türelmetlenné válnának!

– Én is úgy vélem, admirális. Nos, mit szeretne elérni?

– Egyesíteni akarom a Birodalmat – jelentette ki Daala, mintha ez kézenfekvő lenne. – Azután szükség lesz egy rátermett parancsnokra, de nem magamra gondoltam. Nem vágyom politikai hatalomra. Csupán lehetőséget akarok, hogy minél többet árthassak a Lázadóknak.

– Miért nem hívunk össze egy magas szintű fórumot? – kérdezte Pellaeon. – Talán a hadurak legtöbbje eljönne, és leülnének tanácskozni. De ha nem hajlandók egyetlen vezérnek engedelmeskedni, abban bizonyára egyetértenek, hogy valamilyen stratégiát ki kell dolgozni. A legtöbben különböző célokat akarnak majd megsemmisíteni, rá akarják erőltetni a többiekre a saját elképzeléseiket. De már akkor is nyertünk, hiszen a közös ellenséggel szemben igyekeznek taktikát választani.

Daala bólintott.

– Nagyszerű javaslat, segédadmirális! Tehát mindketten elkövetünk minden tőlünk telhetőt, hogy összehozzuk ezt a fórumot. De ha kudarcot vallunk… – Előhúzott egy fiókot, és kivett belőle egy tenyér nagyságú légzőkészüléket, amelyet átnyújtott Pellaeonnak.

– Mi ez? – kérdezte a segédadmirális.

– Remélem, sohasem lesz rá szüksége! – felelte Daala. – De ha kudarcot vallunk, akkor tudni fogja.

19. fejezet

A Tsoss állomás elküldte jelzését a galaxis magját alkotó fényes csillaghalmazok és izzó gázfelhők felé. Az önműködő állomást droidok építették, valamint olyan legénység, akik önként vállalták a halálos küldetést a radioaktív viharok és napkitörések régiójába. Az utolsó ötven év folyamán egyetlen élőlény sem látogatott el a Tsoss állomásra, és az erős sugárzás már a karbantartó droidokat is üzemképtelenné tette.

Daala admirális ezt a helyet találta a legmegfelelőbbnek az összejövetel megtartására.

A négyszögletes vészjelző állomás alacsony falakkal rendelkezett, amelyek több mint egy méter vastagok voltak, hogy védelmet nyújtsanak a sugárzással szemben. Mielőtt Daala csillagrombolója leszállt volna az ellenséges környezetben, az asszony előreküldött egy űrsiklót, amelyben droidok tartózkodtak azzal a céllal, hogy beindítsak a vészjelző állomás programjait.

Miután a droidok felszerelték és üzembe helyezték a védőpajzs-generátorokat, a Firestorm belépett a rendszerbe, ahol hatalmas erejű napviharok zavarták a kommunikációs rendszereket. Az asszonyt mindez a Cauldron-felhőre emlékeztette, ahol elrejtőzött, miután elveszítette a kapcsolatát a Birodalommal, majd onnan indította támadásra parányi flottáját a lázadók ellen…

Amint Daala az állomás közelébe ért, leküldött egy rohamosztagos-különítményt, hogy végezzék el a fogadás előkészületeit. Valamivel később ő is az állomásra érkezett, hogy személyesen ellenőrizze a munkálatokat. Az állomás nagy tanácstermét választotta a fórum lebonyolítására. A munkásdroidok berendezték a helyiséget, amely nem rendelkezett ablakokkal, és csupán egyetlen ajtón át lehetett bejutni.

Minden tökéletesnek látszott.

A rohamosztagosok eltávolították az építkezés után kimaradt anyagokat, berendezéseket, mivel azokra már nem volt szükség, és másodlagos sugárzási forrást jelentettek. A páncélruhás rohamosztagosok a bolygó sziklás felszínére szállították a felesleges holmit.

Daala olajszürke egyenruhát viselt, szőke haját kibontotta, és fekete kesztyűs kezét a háta mögött összecsapta, amint elégedetten végignézett a helyiségen. Megpróbált egyszerre félelmet keltőnek és lágyszívűnek tűnni. Bár a lágyszívű benyomás némi kívánnivalót hagyott maga után.

Figyelte Harrsk katonáit, akik kényelmetlenül érezték magukat, mégis engedtek Daala rábeszélésének, és eljöttek a tanácskozásra. Nem bocsátották meg az asszonynak a lázadást, de birodalmi katonák voltak, ezért teljesítették a feljebbvalójuk parancsait. Akadtak köztük olyanok is, akik örültek, hogy végre történik valami, az események végre kimozdulnak a holtpontról, és bíztak abban, hogy véget ér a folytonos civakodás, mert Harrsktól nem várhattak mást, csak polgárháborút.

Pellaeon Victory osztályú hajói egy nappal az előkészületek befejeződése után érkeztek. Amikor a segédadmirális belépett a terembe rohamosztagosai kíséretében, az asszony gyomrát jeges kéz szorította görcsbe. Minden elveszett, ha a férfi küldetése nem járt eredménnyel. De a segédadmirális arcán bujkáló mosoly és szemének csillogása elárulta, hogy nem kell kudarctól tartani.

– A fórumot megtartjuk, admirális – mondta feszes tartással, az asszony szemébe nézve. – A tizenhárom legerősebb hadúr eljön a találkozóra. Nem volt könnyű meggyőzni őket. Be kellett vetnem az ön legendás hírét, és Thrawn főadmirálishoz fűződő kapcsolatomat. – Kissé halkabban hozzátette: – Most már csak magán múlik, admirális. Kövessen el mindent!… Újabb lehetőségünk nem adódik.

– Tudom, segédadmirális – mondta az asszony. – Ha nem hinnék az ügy sikerében, most nem lennék itt önnel.

A hadurak sorra megérkeztek flottájukkal. Daala tudta, hogy a legapróbb félreértés pokoli vérontást idézhet elő, amely megsemmisíti a Birodalom megmaradt katonai egységeit. Rezignáltan megrázta a fejét, az arca merev volt… azután belátta, hogy ha ez a Birodalom sorsa, inkább itt érjen véget, mint hosszú, szégyenletes vereségek után.

Felvette a kapcsolatot minden közeledő flottával.

– Csak a hadurak jöhetnek a szektorba! A többi hajónak kívül kell maradniuk.

A hadurak ellenkeztek, ragaszkodtak hozzá, hogy a védelmük érdekében a teljes flottájuk elkísérje őket a megbeszélés helyszínére. De Daala hajthatatlannak bizonyult.

– Senki sem hozhat fegyvert a megbeszélésre! Senki sem fenyegetheti titkos támadással a többiek biztonságát! Ez politikai tárgyalás, melynek tárgya a Birodalom sorsa. Nincs szükség felesleges erődemonstrációkra.

A tárgyalások megkezdése két napot késett, míg végre az utolsó flotta is megérkezett.

A konferenciateremben Daala az asztal végénél állva várakozott. A hosszú asztalt különös formájúra készítették, a sarkait lekerekítették, és a hierarchiának megfelelően úgy alakították ki, hogy a jelentéktelen személyek a perifériákra kerüljenek. De a helyiségben megjelent hadurak egyenrangúaknak tekintették egymást, ezért Daala nehezen boldogult az ülésrend kialakításával.

Az ablakok nélküli helyiség olyan volt, mint egy bunker. Daala barátságos fényt árasztó lámpákat helyeztetett el a terem minden részében, valamint vállmagasságig nyúló fénypaneleket, amelyek enyhítették a porózus felületű, szürke betonfalak komorságát. Az ajtó előtt vörös ruhát viselő császári testőrök álltak, jelenlétükkel növelve a tárgyalás hivatalosságát.

Daala leült az asztalfőn elhelyezett kényelmetlen székre. Szerette a kényelmetlen bútorokat, mert nem engedték lankadni a figyelmét. Néhány mély lélegzetet vett, majd összeszedte a gondolatait. Daala pontosan kidolgozta az összejövetel minden részletét, de eleinte hagyni akarta, hogy a hadurak kifejtsék a véleményüket.

Pellaeon az ajtó mellett állt, mint egy testőr. Teradoc főadmirális érkezett elsőként a helyiségbe. Kövér, zsíros arcú férfi volt, aki az alacsony gravitáció ellenére is nehézkesen járt. Ép szeme gyűlölettel mérte végig Pellaeont. Azután leült a legközelebb lévő székre, hogy minél kevesebbet kelljen gyalogolnia, így nagyjából félúton helyezkedett el Pellaeontól, akit árulónak tartott, és Daalától, akit még annál is rosszabbnak.

Őt követte Harrsk legfőbb hadúr, a kicsi ember, akinek a fél arca hiányzott. Azután érkezett Delvardus legfőbb tábornok. Magas, csontvázszerű férfi volt, barna hajjal és ősz szemöldökkel, amely úgy állt ki a homlokából, mintha elektromos kisülés letarolna. Szögletes állat egy barázda két részre osztotta. Őt követte a nagy tiszteletben álló és fennkölt titulusokkal felruházott legfőbb hadurak, tábornokok és vezérek hosszú sora.

Amikor az utolsó hadúr is helyet foglalt, Pellaeon összecsapta a bokáját, majd sietve végigment a termen. Azután megállt Daala mellett, és a hadurak felé fordult.

– Szeretnék köszönetet mondani, hogy elfogadták a meghívásomat! Tudom, nehéz volt rászánni magukat, de a Birodalom jövőjéről kell beszélnünk.

Daala lassan felemelkedett, és igyekezett magára vonni a hallgatóság figyelmét. Smaragdzöld szeme felvillant, amint beszélni kezdett.

– Egy Birodalom, egy flotta: csak ez biztosítja a győzelmünket.

Teradoc főadmirális felmordult.

– Ezek a hangzatos szólamok talán bámulatba ejtik a fiatal katonákat, de minket nem. Mi már túl vagyunk ezeken az ostoba közhelyeken.

Pellaeon teste megfeszült, az arca elsápadt a haragtól. A mellette álló Daala érezte a férfiban fortyogó dühöt.

– Uram, ezek nem közhelyek. A Birodalom sorsáról beszélünk.

– Miféle Birodalom? – kérdezte Teradoc. – Mi vagyunk a Birodalom. – Hájas kezével a hadurakra mutatott.

– Teradoc főadmirális! – vetette oda Daala olyan fagyos hangon, mintha jégcsapokat szórt volna a hadúrra. – Ezért a megjegyzéséért a császár azonnal kivégeztetné.

– De ő nincs itt – mondta Teradoc nem kevésbé hűvösen.

– Ezért nekünk kell továbbvinnünk, amit örökül hagyott.

Daala egy pillanatig Teradocra bámult, majd végignézett a többi hadúron.

– Láttam, mi maradt a birodalmi flottából – folytatta az asszony –, ellátogattam mindannyiukhoz. Harrsk legfőbb hadúr csillagrombolókból álló flottával rendelkezik, Teradoc főadmirális Victory osztályú hajóhadat épített. A többiek más típusú csatahajókból létesítettek hadiflottát. És több millió rohamosztagost tudnánk összevonni… Thrawn főadmirális szerint a Lázadók egyelőre nem építettek ki galaktikus birodalmat, nem rendelkeznek ütőképes hadsereggel. Mi viszont még komoly erőforrásokat mobilizálhatunk. Használjuk fel mindezt az erőt a közös ellenségünkkel szemben, nem pedig egymás ellen!

– Szép szavak, Daala admirális – tapsolt gúnyosan Harrsk hadúr. – De hogyan akarja ezt megvalósítani?

Daala az asztalra tette kesztyűs kezét.

– Szövetséget hozunk létre. Ha a Lázadók meg tudták csinálni, akkor mi is.

Az asztal távoli részénél helyet foglaló Delvardus főtábornok felállt, hogy távozzon.

– Eleget hallottam. Ez egy jól leplezett hatalomszerzési akció. – Összeráncolta a homlokát, aminek következtében két fehér szemöldöke találkozott. – Nem osztozom a dicsőségemben.

Amint a csontváz vékonyságú férfi hátat fordított, Daala megnyomott egy gombot az asztal lapja alatt elhelyezett titkos panelen. Az ajtó nehéz acéllemeze a helyére siklott, és a keretén élénk fények futottak végig, mintha világító páncélzatú bogarak mászkáltak volna rajta.

– Mi ez? – csattant fel Delvardus.

– Automata zárral ellátott ajtó – felelte Daala. – A mechanizmus beindult, így még én sem tudom kinyitni az elkövetkezendő három órában. Üljön le, Delvardus!

Néhány hadúr felugrott a helyéről. Teradoc főadmirális is fel akart tápászkodni, de elhízott teste visszahúzta. Erejéből csak annyira futotta, hogy tenyerével az asztalra csapott. A birodalmi parancsnokok is felháborodottan ütötték öklükkel az asztalt, míg végül Daala szigorú arccal felállt.

– Ez nem erődemonstráció – mondta az asszony, miután az általános hangzavar kissé alábbhagyott. – Tudom, néhány birodalmi tiszt elhagyta a flottát, hogy a saját hasznát keresse, én mégis kísérletet teszek rá, hogy egyesítsem a széthullott hadsereget… Úgy érzem, a Birodalom sorsa megér néhány órás beszélgetést. Ezért zártam be az ajtót. Most három órán keresztül nem lesz más dolgunk. Tehát szedjük össze a gondolatainkat, és próbáljunk valamilyen megoldást keresni! Az egyik legfontosabb kérdés, hogy vezetőt válasszunk.

Daala visszaült a helyére, összecsapta a tenyerét, majd szorosabbra húzta a kesztyűjét. Azután csendesen várakozott.

Az idő előrehaladtával a beszélgetés egyre gyerekesebbé vált. Felszínre kerültek a régi sérelmek, az árulások, a vérbosszúk, amelyeket egymás arcába vágtak.

Az első óra elteltével Daala elbizonytalanodott, de még mindig reménykedett. A második óra folyamán sikerült lepleznie növekvő haragját. De a harmadik óra közepén maszkmerevségű arcára kiültek a felháborodottság jelei.

Végül Harrsk hadúr sem tudta türtőztetni magát, és ordibálni kezdett Teradockal. Az apró termetű, forradásos képű ember felmászott az asztalra, négykézláb odaaraszolt Teradochoz, és rövid ujjaival megpróbálta elkapni a főadmirális torkát. De a főadmirális széke felborult, és ordítva, káromkodva mindketten a földre zuhantak.

A közelükben ülő hadurak felugrottak, és igyekeztek lefogni őket. Végül Pellaeon föléjük tornyosult, megragadta Harrsk ruháját, és az alacsony gravitáció segítségével feltette a kis embert az asztalra. Teradoc szeme szikrázott a gyűlölettől, miközben levegő után kapkodott, és úgy hörgött, mint egy elromlott légkondicionáló berendezés.

Daala is felállt, és elkiáltotta magát. Hangja túlharsogta a hangzavart.

– Elég!

Megragadta a mögötte lévő fénypanelt, és porrá törte az asztal lapján. A kristályok kék szikrákat vetve repültek szét.

Heves reakciója váratlanul érte a teremben tartózkodókat, és egy pillanatra mindenki elcsendesedett. Daala utálattal nézett végig a hadurakon.

– Én nem akarok uralkodni, nem vágyom a vezér posztjára. Csupán a Lázadókat akarom legyőzni, ám önök nem adnak rá lehetőséget. De nem engedhetem át a Birodalmat ilyen ostobáknak, mint maguk.

Daala belenyúlt olajszürke egyenruhájának a zsebébe, előhúzott egy parányi légzőmaszkot, és az arcára helyezte. Aktiválta a maszkot, amely a bőréhez simult, és légmentesen zárt. Pellaeon agyában azonnal megvilágosodott az asszonytól kapott kis készülék funkciója. Sietve követte Daala példáját, aki az asztal alatti kontrollpanelen lenyomott egy gombot. A helyiséget néhány másodperc alatt elárasztotta az ideggáz.

A hadurakat mélységesen felháborította az árulás. Daala meglepetten látta, hogy legalább valamiben egyetértenek.

Teradoc megpróbált felállni. Daala azon tűnődött, hogy a főadmirális szívrohamot kap-e az erőlködéstől, vagy az ideggáz öli meg hamarabb. Harrsk hadúr és három társa a kijárathoz szaladtak, de a visszaszámláló mechanizmus még négy percig zárva tartotta az ajtót, és Daala pontosan tudta, hogy az ideggáz néhány másodperc alatt elvégzi munkáját.

A csontvázszerű Delvardus a mellkasához kapott, és sikerült letépnie néhány érdemrendet. A fém rendjelekből pillanatok alatt egy kés formájú tárgyat állított össze.

Azután hosszú lábával az asszony felé botorkált. Kapkodva szedte a levegőt, és a halántékán kidagadt egy ér, miközben az arca egyre vörösebbé vált.

Daala mozdulatlanul állt a helyén, és érdeklődéssel figyelte a csontváz erőfeszítéseit. Delvardus elfogadta a tényt, hogy meg kell halnia, de még meg akarta ölni Daalát, mielőtt az ideggáz végez vele.

A hadurak már sorra összerogytak, néhányan hörögtek és a torkukat szorongatták. Ketten az asztalra borultak. De a legtöbbjük a földön fejezte be életét.

Delvardus egyre csak közeledett, mint egy rémálom szörnyetege. A szeme vérben forgott, miközben a magasba emelte a kését. Azután a földre rogyott Daala lába előtt, a kezéből kiesett kés pedig fémesen koppant a kövezeten.

Pellaeon döbbenten nézte a mészárlást. A kövér Teradoc még mindig hörgött. Daala meglepődött azon, hogy az elpuhult hadúr halt meg utolsóként…

Néhány perccel később Daala és Pellaeon szoborként állt a teremben. Ők ketten voltak a Birodalom katonai parancsnokai, akik túlélték a mészárlást. Pellaeon döbbenten pislogott.

– Vége – suttogta, mintha még mindig nem akarná elhinni mindazt a borzalmat, aminek szemtanúja volt.

Daala komor arccal bólintott.

– Ennek be kellett következnie.

Abban a pillanatban az automata zár számlálója elérte a nullát, és a nehéz ajtó kitárult, szabaddá téve Daala és Pellaeon számára az utat.

20. fejezet

Daala admirális egyesített hajóhada támadó alakzatban közelítette meg Delvardus főtábornok támaszpontját. Az asszony készenlétbe helyezett egy partra szálló egységet, amikor Delvardus helyettesével, Cronusszal akart találkozni.

A csontvázszerű főtábornok egy kisebb bolygót választott támaszpontjául, amely a lakott világokon túli pályán keringett a nap körül. A bolygó felszínét száraz, sziklás vidék alkotta, a fennsíkokat kiszáradt folyómedrek, kanyonok szabdalták.

Daala újonnan szerzett csillagrombolóiról űrsiklók hada rajzott ki, mint a kaptár körül dongó darazsak. Félelmetes látványt nyújtottak a halványzöld atmoszférában, amint Delvardus erődrendszere után kutattak. A pilóták ismerték az erőd pozícióját, mivel Pellaeon kémei megszerezték a pontos koordinátákat Teradoc zászlóshajójának adatbankjából.

Az űrsiklóegység alacsonyan szállt a sziklás táj felett. Amint az erőd közelébe értek, leereszkedtek a kanyonrendszerbe, ahol Delvardus főtábornok erődje rejtőzött.

Az űrsiklók leszálltak a magas kőkerítés előtt. Daala és Pellaeon hadseregnyi rohamosztagos kíséretében kiszálltak az űrsiklóból. A maradék rohamosztagos a siklókban maradt, és a fegyvereket helyezte készenlétbe. Az egység tagjai felkészültek az ostromra.

Daala nem tudta, hogyan fog reagálni Delvardus helyettese.

– Pellaeon segédadmirális és én a bejárathoz megyünk – mondta az asszony a rohamosztagosoknak. Ketten hozzák a holttestet, a többiek pedig testőrként kövessenek minket!

Végigmentek az erőd bejáratához vezető hosszú lépcsősoron. Csizmáik hangos koppanásokat hallattak a kövezeten. Száraz szél süvített a falak mentén, mintha egy óriás nyögött volna. De ettől eltekintve minden csendes és mozdulatlan volt.

A két rohamosztagos egy antigravitációs lemezt tolt maga előtt. A lemez derékmagasságban siklott, és Delvardus főtábornok holtteste feküdt rajta. A tábornok arcát eltorzította a halála előtti szenvedés. Szerencsére a szeme csukva volt.

Daala hátrapillantott. A mozdulattól szétterült a vállán hosszú, dús haja. Tüdejét égette az alacsony oxigéntartalmú, ritka levegő, de nem akart gyengének mutatkozni, ezért nem használt légzőkészüléket.

Pellaeon büszke tartással lépkedett az asszony mellett. Daala felemelte a fejét, és végignézett a magasba nyúló ajtón. Úgy érezte, a környezet minden részlete arra szolgált, hogy ámulatba ejtse a látogatót. Delvardus nagy létszámú hadsereget tartott fenn, Daala mégsem látott egyetlen fegyverest sem. Attól tartott, hogy a tábornok helyettese csapdát állított nekik.

Az asszony oldalra lépett, hogy az erőd lakói láthassák parancsnokuk holttestét. Daala és Pellaeon türelmesen várakozott a hatalmas kapu előtt. Néhány másodperccel később izgatott suttogást hallott a kőfal túloldaláról.

– Üzenetet és egy ajándékot hoztam Cronus ezredes számára – mondta Daala.

A kapu sóhajtásszerű hangot adva kinyílt, és láthatóvá vált egy fegyveres egység. Daala arca nem árult el félelmet.

– A főtábornok elárulta a Birodalmat, ezért meg kellett halnia – jelentette ki az asszony.

Egy pillanatig úgy tűnt, mintha a katonák le akarnák lőni, amiért sértegetni meri a parancsnokukat. De a kapu előtt felsorakozott rohamosztagosok, valamint az űrsiklók sugárágyúinak látványa jobb belátásra bírta őket.

– Delvardus és a többi hadúr egymással harcoltak, és ez fenyegette a Birodalom létét – folytatta Daala, majd elővett a köpenye alól egy diszket. – Ez a felvétel megörökítette a konferencia minden részletét. Láthatják, hogyan viselkedtek a hadurak. Be fogják látni, hogy miért volt szükség ilyen drasztikus közbeavatkozásra… Ezek az űrsiklók csak egy jelentéktelen részét alkotják a flottánknak. Ám így is komoly pusztítást tudnak végezni az erődrendszerben. A flottánk többi része orbitális pályán mozog. Nézzék végig ezt a felvételt, mérlegeljék a lehetőségeket, azután döntsék el, hogy akarnak-e csatlakozni a birodalmi erőkhöz, vagy árulóvá válnak, mint a parancsnokuk! Egy órát kapnak. Ha addig nem adnak választ, akkor visszatérünk, és porig romboljuk az erődrendszert.

Az asszony megfordult, a két rohamosztagos pedig a kapu előtt hagyta az antigravitációs lemezt, mielőtt Daala és Pellaeon után indult.

Daala hátra sem fordult, de hallotta, amint a katonák kijönnek a kapun, és elviszik a parancsnokuk holttestét, valamint a felvételt tartalmazó diszket. Azután visszasiettek az erődbe, és a nehéz kapu bezárult mögöttük.

Egy órával később Cronus ezredes úgy döntött, hogy csatlakozik Daala hadseregéhez. És ezt őszinte szívvel tette.

Egy páncélozott, gyors űrsikló szállította el a bolygóról Daalát, Pellaeont, valamint egy különítmény gyanakvó rohamosztagost. Cronus ezredes vezette a gépet, miközben azonosító jelzést küldött a világűrbe. Hátrahagyva Daala hadihajóit, Cronus kivezette a siklót a naprendszerből, majd egy távoli csillagfelhő felé vették az irányt.

Cronus ezredes alacsony ember volt, de hatalmas erővel rendelkezett. Széles válla, domború mellkasa és duzzadó bicepszei arra utaltak, hogy igyekszik megőrizni a kondícióját még az alacsony gravitációjú bolygón is. Göndör fekete hajába már ősz tincsek vegyültek, amelyek tekintélyt parancsoló megjelenéssel ruházták fel. Sötét szeme élénken csillogott, és megfigyelte a környezete legapróbb részleteit is. Keveset beszélt, a kérdésekre pedig igyekezett olyan válaszokat adni, amelyek a legtöbb információt tartalmazták.

– Kiviszem a siklót a naprendszer gravitációs teréből, így a lehető legpontosabban meghatározhatjuk az érkezésünk koordinátáit – mondta. – Gondolom, nem akarnak heteket tölteni a normál térben, hogy megközelítsük úti célunkat!

Daala és Pellaeon gyanakvóan nézett rá, sőt a rohamosztagosok is felfigyeltek a megjegyzésre. De végül Daala úgy vélte, hogy Cronus semmit sem nyerhet azzal, ha most követ el árulást.

– Rendben van, ezredes – bólintott az asszony. – Kíváncsian várom, hogy láthassam, mit hozott létre Delvardus a tekintélyével!

Pellaeon úgy nézett az asszonyra, mintha figyelmeztetni akarná, de Daala megrázta a fejét. A segédadmirális kényelmetlenül fészkelődött. Cronus az asszony parancsának megfelelően hozzálátott a navigációs komputer programozásához.

Daala úgy érezte, hogy az idegei pattanásig feszülnek. Az arca kifejezéstelen maradt, miközben az adrenalin szétáradt a testében. Minden nagyszerűen haladt. Az ellenszegülőket félreállította, a Birodalom ereje pedig egyre nőtt.

Pellaeon kérdőn összevonta a szemöldökét, de az asszony nem szólt semmit. Daala figyelme egy pillanatra sem lankadt, mindig rendkívül óvatosnak bizonyult. Pedig úgy tűnt, a veszély végre elmúlt. Most már csak meg kellett várni, hogy konszolidálódjon a helyzet.

Cronus az asszonyra nézett sötétbarna szemével, amelyek meglepő melegséget árasztottak. Daala kíváncsi lett volna, hogyan fogadta az ezredes a parancsnoka halálhírét.

– Azonnal belépünk a hipertérbe, Daala admirális – mondta az ezredes. – Kérem, ne ijedjenek meg!

Az űrhajó körüli csillagokat színes felhők váltották fel.

Daala előredőlt, hogy beszéljen az ezredessel.

– Nem vagyok megelégedve azzal, amit az erődben tapasztaltam. Remélem, Delvardus nem pazarolta el a Birodalom erőforrásait!

Cronus elmosolyodott, majd megrázta a fejét.

– Legyen nyugodt, admirális! Még ön is le lesz nyűgözve.

Daala behunyta a szemét, és maga elé képzelte a hajóhadát. A haduraktól szerzett csillagrombolók és a többi hadihajó hihetetlen erőt képviselt, amely az ő irányítása alatt állt. Megesküdött, hogy a legnemesebb célokra fogja használni ezt az erőt.

– Meg is érkeztünk, admirális – mondta Cronus ezredes, amint az űrsikló kilépett a hipertérből. Sötétség vette körül őket. A távoli nap fényes csillagként ragyogott. De ettől eltekintve a tér tökéletesen üresnek látszott.

Azután Daala észrevett egy árnyékot a csillagok között. A sötét folt több kilométer átmérőjű lehetett, és egyre nagyobb lett, amint közelebb értek hozzá.

Cronus kódjelzést küldött az árnyék felé, majd beleszólt a kommunikátorba.

– Inaktíválják a védőpajzsot! Teljes kivilágítást kérek!

Egy pillanattal később tucatnyi fénypont jelent meg az árnyék belsejében, és kirajzolódott előttük egy gigantikus méretű csatahajó körvonala. A hajó nagyobb volt, mint amekkorát Daala valaha látott.

– Hihetetlen! – mondta az asszony mellett ülő Pellaeon. – Csak az Executor volt ekkora.

– Mi ez? – kérdezte Daala.

Cronus tovább mosolygott. Büszkeség töltötte el az asszony meglepett arcát látva. De a kérdésre Pellaeon felelt.

– Egy szupercsillagromboló.

Cronus elégedetten bólintott.

– Húsz birodalmi csillagrombolóval is felér. Nyolc kilométer hosszú, százezer fő befogadására alkalmas, és a páncélzata gyakorlatilag áthatolhatatlan. A külső burkolatát matt fekete festék borítja, ezért szinte láthatatlan, és a radarhullámok sem képesek letapogatni. Hatalmas mérete ellenére az ellenség számára érzékelhetetlen. Árnyként közeledik a célja felé.

Az ezredes lehalkította a hangját, mintha szigorú hadititkot közölne.

– A neve Night Hammer.

Daala még mindig nem tudott betelni a látvánnyal. A szíve hevesen dobogott, miközben Cronus a szupercsillagromboló dokkja felé vezette az űrsiklót. Daala nem tudott ülve maradni. Felállt, és az ezredes mögött várakozott. Képtelen volt levenni a szemét a gyönyörű, fekete Night Hammerről.

– Ez lesz az én hajóm – suttogta.

21. fejezet

A CORUSCANT

A császári palota szövevényes belsejében Leia Organa Solo és a családja közönséges otthoni ruhákban az ebédhez készülődtek, mint bármelyik átlagos család. Jóleső érzés volt, hogy nem kellett uniformisban lennie, és így szinte láthatatlannak érezte magát. Leia mégis tudta, hogy testőrök egész hada vigyáz rá és figyeli minden mozdulatát. De az évek során megtanulta, hogyan vigyázzon magára. Nem tehetett másként, túl sok forgott kockán.

Han az ölében vitte Anakint, és a kisfiú apró karjával átölelte apja nyakát.

– Gyertek ide, gyerekek! Itt egy asztal! – mondta Han. Az energikus ikrek egymással versengve szaladtak az asztalhoz, és azonnal elfoglaltak két üres széket.

Csubakka hosszú morgást hallatott, figyelmeztetve az ikreket, hogy legyenek óvatosabbak, de azok figyelemre sem méltatták a langaléta vukit.

– Ha megengednéd, hogy én intézzem ezt, a gyerekek nem viselkednének így – jegyezte meg Thripio. Csubakka rávicsorgott az aranyszínű droidra. – Az ehhez hasonló fölényeskedésre pedig végképp semmi szükség, Csubakka!

Artu Detu füttyögött valamit, de Thripio nem foglalkozott vele. Az aranyszínű droid az asztalra tett két tálcát, míg Csubakka kiszolgálta magát.

Az ebéd színhelyéül az egyik teraszt választották. A toronyház felső szintjeit párafelhők burkolták be. A párát a falakból nagy nyomással kijuttatott permetlé hozta létre. Csörgedező források vize patakzott le a mélyben épített piramis alakú térre.

Thripio és Csubakka az asztalra tették a tálcákat, de az ikrek figyelmét inkább a csodálatos kilátás kötötte le. Lábujjhegyen állva figyelték a lenti forgalmat.

– Nézzétek az embereket! – mondta Jaina. – Milyen parányiak.

– Ledobhatok valamit? – kérdezte Jacen megfelelő tárgyat keresve.

– Szó sem lehet róla! – jelentette ki Leia.

– De Jaina ledobhat – méltatlankodott a fiú.

– Ő sem – mondta Leia.

– Gyertek, üljetek le! – szólt rájuk Han, letéve Anakint az egyik székre.

Az utcákon a számtalan hivatalnok munkába igyekezett.

Leia örült, hogy egy kicsit fellélegezhetett, és nyugodt körülmények között költhette el az ebédjét. Kissé fárasztónak találta az államapparátus irányítását. Amellett viszont nagyra értékelte Mon Mothma bizalmát, amikor őt nevezték ki az Új Köztársaság miniszterelnöki posztjára.

Jacen és Jaina visszaültek az asztalhoz, de csak piszkálták az ételüket. Leia hálát adott az égnek, hogy az ikrek olyan ételt választottak, amit nem tudtak pillanatok alatt befalni; bár a vitaminnal dúsított, színes zselatinkockáktól nem igazán lehetett jóllakni. Han egy kiadós koréliai tálat rendelt, Leia pedig hidroponikus zöldségeket.

Leia behunyta a szemét, amint helyet foglalt az asztalnál.

– Csodálatos dolog, amikor együtt van a család, még ha csak néhány percig is.

Csubakka helyeslően morgott. Egy magas pincérdroid ment oda hozzájuk, karján fényes tálcát egyensúlyozva.

– Hozhatok még valamit, nagyra becsült vendégeim? – kérdezte a droid. – Büszke vagyok, hogy felajánlhatom a szolgáltatásainkat. Hozassak italokat, vagy desszertet? Megtiszteltetés számomra, hogy a szolgálatukra lehetek.

Thripio kezdte elveszíteni a türelmét a pincérdroid nyálaskodásától.

– Én vagyok a vendégek protokolldroidja, te elbizakodott ócskavashalom, és pontosan tudom, mire van szükségük! Mivel ez egy családi összejövetel, szíveskedj távozni! A viszontlátásra!

A pincérdroid sértődötten sarkon fordult, és elporoszkált. Han megfogta Leia kezét, és elmosolyodott.

– Rossz napod van?

– Csak kimerültem – felelte Leia behunyt szemmel. – Minden megbeszélés olyan, mintha hegyet kéne másznom egy erős gravitációjú bolygón. Semmi sem megy könnyen. Gyakran vágyom a “régi szép időkre”, amikor sokkal egyszerűbb és gondtalanabb életet éltünk. Most állandóan tárgyalásokon veszek részt, és úgy érzem, mindenki azon mesterkedik, hogy megakadályozza a terveim megvalósítását.

Kinyitotta a szemét, és a férjére nézett. Jacen és Jaina közben apró zselatindarabokkal dobálták egymást.

– Régebben egyetértettek velem, most viszont, úgy érzem, mindenki igyekszik akadályozni az Új Köztársaság boldogulását.

– A huttokra gondolsz? – kérdezte Han.

Leia az ajkába harapva bólintott.

– Nyilvánvalóan készülnek valamire. Az a póklény elmondta nektek Jabba palotájában, hogy a huttok kerestek valamit, megkaptuk Mara Jade üzenetét, és tudjuk, hogy Durga taurilljai ellopták a Halálcsillag terveit az archívumból. Mindezt nem hagyhatjuk figyelmen kívül.

A szájába gyömöszölt egy darab zöld növényt, és mialatt rágta, a gondolataiba merült. Han egy szürkészöld kolbászt majszolt, majd letörölte a zsírt az ajkáról.

– Van rá mód, hogy megtudjuk, mit terveznek – mondta Han.

Leia elmosolyodott.

– Tudom. – Erezte, hogy a kihívástól forróság önti el az arcát. – De szerinted mit kéne tennünk?

Csubakka lelkesen felmordult.

– Igen, én is gondoltam rá, Csubi – felelte Han, majd Leia felé fordult. – A huttok bizonyára tudják, hogy gyanítunk valamit. Ezért azok a hatalmas meztelen csigák figyelni fogják a hivatalos hírforrásaidat. Bizonyára vannak kémeik a császári palotában. Tehát óvatosnak kell lennünk.

Leia bólintott.

– Mivel tudják, hogy információk után kutatunk, ezért úgy is fogunk tenni. Látványosan nyomozunk, és találunk semmitmondó adatokat, ugyanakkor titokban a megfelelő helyen fogunk kutatni.

Han összeráncolta a homlokát.

– Mire gondolsz?

– Elfogadjuk Durga meghívását. Emlékszel, meghívott minket, hogy látogassunk el a Nal Huttára. Biztosan nem gondolta komolyan, de a diplomáciai meghívás még érvényes. Erre nem számít.

– És – folytatta Leia felemelve a mutatóujját – az Új Köztársaság hadiflottája elkísér bennünket. Ackbar és Wedge úgyis szeretnének tartani egy hadgyakorlatot. Nagyszerű alkalom lesz egy erődemonstrációhoz. Ha a huttokat sikerül megfélemlítenünk, annál jobb. De mindenképpen nyugtalanok lesznek, és mi hátha megtaláljuk az okát.

– De Leia úrnő – szólt közbe Thripio –, miért akar megbizonyosodni olyasmiről, amit már úgyis tud? Durga is valószínűleg jól elrejtette, amit konkrétan keresünk.

Leia sejtelmes arcot vágott.

– Ha felvonultatjuk a teljes hadiflottánkat, eszébe sem fog jutni, hogy kémkedünk valami után. Közben Csubakka és Artu elutaznak a Falconnal a Nar Shaddaara, a Csempészek Holdjára. Ott bonyolítják le a csempészek az összes üzletet. Durga annyira el lesz foglalva a titkos projekt elrejtésével, hogy nem fog feltűnni neki a Falcon tevékenysége. Csubi pedig kifaggatja a csempészeket, hátha megtudunk valami fontos dolgot.

Artu méltatlankodva füttyögött.

– És természetesen Artu is – tette hozzá Leia. – Ti ketten alaposan körülszaglásztok. Azután közösen elemezzük az információkat, amit szereztetek.

Csubakka helyeslően morgott, Leia pedig végre befejezhette az ebédjét.

22. fejezet

A NAL HUTTA

A Yavaris cirkáló fedélzetén Wedge Antilles tábornok az űrcsata jól ismert izgalmát érezte. A hajói behatoltak a Nal Hutta rendszerébe a vörös és a kék egység fedezete alatt. Egy üres területre értek, amely közel volt a hutt bolygóhoz.

– A huttok bizonyára meglepődnek – jegyezte meg Wedge.

A gyönyörű, tündérien kecses fizikus, Qwi Xux elhagyta a helyét, és csatlakozott a férfihoz.

– Látványosabb, mint amikor a Maw szerelőüzemek ellen vonultunk – mondta az asszony. – És most nem kockáztatunk életeket.

Wedge bólintott. Szerette volna átölelni, de tudta, hogy nem teheti, hiszen ő volt a hajó parancsnoka, az asszony pedig a műszaki tiszt. A tudományos munka nem okozott nehézséget Qwi számára, és szeretett együtt lenni Wedge-dzsel. Mióta megesküdött, hogy nem vesz részt új fegyverrendszerek kifejlesztésében, a briliáns képességű idegen tudós nem talált megfelelő elfoglaltságot lángelméje számára.

– Ellenőrizze a flotta pozícióját! – mondta Wedge a hadműveleti tisztnek, aki a kék egységet mutató monitorernyőt figyelte. A Yavaris, mint zászlóshajó, cirkáló lévén nem volt a flotta legnagyobb hadihajója. A legnagyobb méretekkel a Dodonna csatahajó rendelkezett, amely leginkább a birodalmi csillagrombolókra hasonlított. A Maw szerelőüzemek elleni támadás óta Wedge mégis a Yavarist választotta.

A cirkáló körül hat kisebb koréliai korvett helyezkedett el, amelyek hajtóművei rakétakilövő berendezésre hasonlítottak, amint kék energiasugaruk világított az űr sötétjében. A Yavaris és a Dodonna a koréliai korvettek gyűrűjében elindult a Nal Hutta rendszere felé.

– Kaptunk jelzést a vörös egységről? – kérdezte Wedge a hadműveleti tisztet. – Ackbar admirális elfoglalta a helyét?

Ackbar hajói más alakzatban közelítették meg a rendszert: elöl haladt három koréliai ágyúnaszád, amelyek valamivel kisebbek voltak, mint a korvettek, őket követte Ackbar zászlóshajója, a Galactic Voyager. A kalamári csillaghajó volt az Új Köztársaság legnagyobb hajója. De Wedge tudta, hogy a méret és a tűzerő önmagában még nem szavatolja a győzelmet. Ackbar hajóinak a naprendszer másik oldalán kellett kitörniük a hipertérből, és a terveknek megfelelően a flotta a Nal Huttánál egyesül.

– A vörös egység megerősítette, hogy elfoglalták a helyüket – jelentette a hadműveleti tiszt.

– Antilles tábornok – szólt közbe a kommunikációs tiszt. – Sürgős üzenet érkezett a Nal Huttáról. Tudni szeretnék, hogy mi a szándékunk.

Wedge elmosolyodott.

– Közölje velük, hogy hadgyakorlatot tartunk. Nincs okuk aggodalomra – mondta, majd halkan hozzátette: – Hacsak nem próbálkoznak valamivel.

Ackbar admirális a navigációs tiszt jelentésére várt. Végül a kalamári tiszt közölte:

– Minden egység elfoglalta a helyét, admirális.

Ackbar bólintott hatalmas halfejével.

– Készüljenek a bolygó megközelítésére!

A Galactic Voyager volt Ackbar kedvenc hajója. Valamennyi kalamári hadihajó, amely a Mon Kalamári körül keringő orbitális műhelyekben épült, ugyanazt a legömbölyített sarkokkal rendelkező borsóhüvely alakot viselte. A háború idején a szerelőüzemek éjjelnappal dolgoztak, hogy pótolják a Birodalommal szembeni harcok során keletkezett veszteségeket.

Az admirális mellett állt Crix Madine tábornok, a szövetség titkosszolgálatának parancsnoka.

– Fontos, hogy a látogatásunk készületlenül érje és megijessze a huttokat!

A középkorú, szakállas tábornok az Endor mellett vívott csatában a szárazföldi haderő parancsnoka volt. Az ő csapatai pusztították el a bolygó felszínén működő védőpajzs-generátort, amely az épülő Halálcsillag védelmét biztosította. A lázadó flotta csak a védőpajzs megszüntetése után tudott a Halálcsillag közelébe jutni. A tábornok valamikor a Birodalom titkosszolgálatának magas rangú tisztje volt. Később csatlakozott a felkelőkhöz, és értékes információkkal látta el a szövetséget. A felkelők számtalan győzelmét annak köszönhette, hogy Madine ellátta információkkal Mon Mothmát. A tábornok nem szerette a nyilvánosságot, ezért szívesen irányított kisebb hadmozdulatokat a flottánál.

– Mivel a flotta megérkezett a naprendszerbe – mondta Madine –, nem hiszem, hogy a huttok bármit mernének tenni az elnök asszony látogatásával szemben.

Ackbar komoly arccal bólintott.

– Ez az ön dolga, Madine tábornok. De az én feladatom az, hogy győzelemre vezessem a vörös egységet.

Miközben Ackbar megkezdte a hadműveletek szervezését, Madine tábornok az egyik konzolhoz ment, és leváltotta az ott dolgozó tisztet. A tábornok olyan ember volt, aki szerette hasznossá tenni magát.

Madine a Galactic Voyager nagy felbontóképességű érzékelőit a Nal Huttára, valamint a Csempészek Holdjára, a Nar Shaddaara állította. A flotta megérkezése után számtalan kisebb hajó hagyta el a Nar Shaddaat. Nyilvánvalóan körözött bűnözők lehettek, akik a rendőrség elől menekültek. Legszívesebben lecsapott volna rájuk, de most fontosabb küldetésük volt.

– A kék egység védelmi alakzatot vett fel – jelentette a hadműveleti tiszt.

Ackbar a holomonitorra nézett, amelyen vörös és kék fénypontok jelölték az űrhajókat.

– Rendben van – mondta. – Legyünk mi az agresszorok ebben a harci játékban! – Megrázta hatalmas halfejét. – Majd én megtanítom Antilles tábornokot néhány taktikai fogásra.

Madine visszament az admirális mellé.

– Mik a tervei? – kérdezte. Mindig érdekelték a katonai manőverek.

Uszonyos kezével Ackbar a holomonitorra mutatott.

– Keresztülvágunk köztük, mint egy tőr. Az egyik ágyúnaszádunk halad az élen, azt követi a Galactic Voyager, amely szétzilálja a védelmüket a tűzerejével. A sort másik két ágyúnaszád fogja zárni. Ezáltal leválasztjuk a többiektől a Yavarist és a Dodonnát. A kék egység korvettjei nem tüzelhetnek, nehogy a saját hajóikat találják el!

– Remekül hangzik – mosolygott Madine.

– Csak figyeljen! – felelte Ackbar.

Wedge tábornok kényelmesen hátradőlt a fotelben, és elvigyorodott.

– Beszedték a cselünket! – csapta össze a két tenyerét. – A vörös egység éppen most haladt át a határvonalon. Pontosan tudjuk, mi a szándékuk. Készüljenek! – Wedge megrázta a felét, majd Qwire pillantott. Ackbar nem tudja, hogy olvastam a taktikai kézikönyvét?

Wedge látta, amint a vörös egység dárdahegy alakzatot vesz fel.

– Le akarja választani az egységtől a két csatahajót, Rendben van… Teljes harckészültség! A fegyverzetet állítsák alacsony energiaszintre, hogy ne okozzanak sérülést a hajótesten, de a műszereik érzékeljék a találatokat!

– A fegyverek energiaszintje beállítva, uram! – jelentette a tüzér őrmester. – A találatszámlálók aktiválva!

Wedge figyelte a közeledő hajókat. Az egyik kezét felemelve tartotta.

– Teljes energiát az oldalsó pajzsokra, mindkét csatahajón! – mondta. – A többi hárítópajzsra nem kell energia. Tudjuk, hová fognak lőni!

Az elöl haladó ágyúnaszád átsiklott a két cirkáló között, majd azt követte a Galactic Voyager. Amint a kalamári csatahajó a két cirkáló közé került, Wedge intett a kezével.

– Bezárni a hálót! – kiáltotta.

A hat koréliai korvett azonnal kialakította az előre megtervezett alakzatot. Három a kalamári csatahajó alá, három pedig fölé siklott, és össztüzet zúdítottak a Galactic Voyagerre.

A Yavaris és a Dodonna szintén végiglőtte a vörös egység zászlóshajójának oldalát, de erre Ackbar is számított, ezért a teljes energiát az oldalsó védőpajzsokra adta. Arra viszont nem számított, hogy felülről és alulról is támadás éri.

A találatokat jelző szimulációs komputerek néhány másodperces küzdelem után jelezték, hogy a vörös egység zászlóshajója megsemmisült.

Madine tábornok feszülten figyelte, amint a szimulációs komputer az ellenséges találatokat jelezte. A tábornok megvakarta a szakállát, és Ackbar felé fordult.

– Belesétáltunk a csapdájukba.

– A védőpajzsok megszűnnek, admirális – jelentette rémülten a hadműveleti tiszt. – A komputer adatai szerint az élen haladó két ágyúnaszád kiesett a versenyből.

Ackbar lazacszínű feje elvörösödött.

– Növeljék a sebességet! Jussunk ki innen, mielőtt további találatok érnek minket!

– Túl késő, admirális – mondta a hadműveleti tiszt. – Megszűntek a védőpajzsaink.

Madine a komputer monitorjára pillantott.

– A találatok áttörték a külső burkolatot. Sajnálom, admirális, de a szimulátor szerint a hajónk megsemmisült.

Ackbar összegörnyedt, mint egy vénember.

– Vereséget szenvedtem – mondta elkeseredetten.

A hadműveleti tiszt összegezte a csata végeredményét.

– Sikerült harcképtelenné tennünk az egyik cirkálójukat, és megsemmisítettünk egy korvettet, de a vörös egység totális vereséget szenvedett. Csupán az élen haladó ágyúnaszád úszta meg kisebb sérülésekkel.

Ackbar felsóhajtott.

– Az elbizakodottság ára… Lépjen kapcsolatba a kék egységgel! – Madine a megtört admirálist nézte, aki Wedge Antillesszel beszélt. – Itt a vörös egység, parancsnok. Gratulálok a győzelméhez!

– Sejteni lehetett a szándékát, admirális – mondta Wedge.

Ackbar végül elnevette magát.

– A jövőben sokkal kiszámíthatatlanabb leszek, Antilles tábornok!

Ellenőrizte a műszereket, amelyek szerint Leia Organa Solo hajója megérkezett a rendszerbe. Ackbar mint az Új Köztársaság hadiflottájának parancsnoka üzenetet küldött a hajók kapitányainak, hogy a hadgyakorlat véget ért.

– Leia Organa Solo elnök asszony hajója megérkezett. A flotta hajói zárt alakzatban elkísérik a Nal Huttára. Azután lejátsszuk a visszavágót.

Madine bólintott, majd a turbóliften lement az alsó fedélzetre, ahol a kommandóegység tagjai várakoztak, hogy titkos küldetést hajtsanak végre a hutt bolygó felszínén.

23. fejezet

Leia Organa Solo elnök asszony diplomáciai űrhajója belépett a Nal Hutta rendszerbe, közvetlenül azután, hogy a flotta látványos hadgyakorlata befejeződött. Leia a kalapácsfejű koréliai korvett vezérlőtermében ült. A hajó ugyanolyan doboz formával rendelkezett, mint az, amelyiken Darth Vader elől menekült a Halálcsillag tervrajzaival a Tatuin közelében. A frissen polírozott Szi Thripio állt mellette, és úgy csillogott a vezérlőterem fényeiben, mintha éppen akkor szállt volna le a szerelőasztalról. Han kevésbé előkelő öltözetet viselt, mint Durga látogatásakor. Utazáskor jobban szeretett egyenruhában lenni.

– Észrevettek minket – mondta Han, amint a vészjelző megszólalt.

– Tudják, hogy jövünk – bólintott Leia. – Fél órával ezelőtt üzenetet küldtünk a huttoknak. Most ismét beszélni fogok velük. – Azzal közelebb lépett a kommunikációs berendezéshez. Az arcán bosszúság látszott. – Kérem, létesítsenek kapcsolatot a huttokkal!

Amint a huttok jelentkeztek, Leia beszélni kezdett.

– Miért nem küldenek kísérő hajókat? Arra számítottam, hogy Lord Durga személyesen készíti elő a fogadásunkat. Mit csináltak tulajdonképpen az előző rádióüzenetem óta?

A hutt ügyeletes tiszt különös teremtménynek látszott. Nem volt annyira hájas, mint fajtársai, és idétlenül keskeny fejjel rendelkezett. Valószínűleg kisebb bűnöző lehetett, mint Jabba vagy Durga. Hatalmas szemével jobbra-balra tekintett beszéd közben.

– Bocsásson meg, elnök asszony, de Lord Durga nincs itt.

– Mi az, hogy nincs itt? – csattant fel Leia. – Hiszen sürgős üzenetet küldött, hogy látogassuk meg. Remélem, nem akar hazudni az Új Köztársaság miniszterelnökének! Vagy arra utal, hogy Lord Durga nem gondolta komolyan a meghívást? Ez felháborító! Hogyan várja el ezek után, hogy az Új Köztársaság kereskedelmi egyezményt kössön vele?

Karját összefonta a mellén, és szigorú arccal nézett a sovány huttra.

– Sajnálom, elnök asszony, de Lord Durga elutazott… üzleti ügyben. – Kétségbeesetten széttárta csenevész karját. – Ha legalább értesített volna minket a jöveteléről… akkor felkészülhettünk volna a látogatására. De sajnos így nem áll módunkban…

Leia hűvös tekintettel végigmérte a huttot.

– Csak nem képzelik, hogy egyszerűen megfordulunk és hazamegyünk? Mit gondol, mennyibe kerül a teljes hadiflotta áttelepítése? Mit szólna Lord Durga, ha az expedíció költségeit ráterhelnénk?

A félszeg hutt segélykérőn nézett körül.

– Mit tegyek, elnök asszony? – kérdezte végül. – Nincs felhatalmazásom…

– Ostobaság! – mondta Leia határozott hangon. – Durga személyes meghívására jöttünk. Miféle felhatalmazásra van még szüksége? – Leia kikapcsolta a kommunikátort, azután kitört belőle a nevetés.

Han átölelte a feleségét.

– Látom, élvezted – jegyezte meg, majd megtapsolta az asszony előadását.

Thripio értetlenül nézte őket.

– Jóságos tervezőm! Talán több időt kellett volna adnunk a huttoknak, úrnőm, hogy felkészülhessenek a fogadásunkra. Attól tartok, a váratlan megjelenésünk teljesen tanácstalanná tette őket.

– Éppen ez volt a célunk – felelte egyszerre Han és Leia.

Thripio megrázta aranyszínű fejét.

– Azt hiszem, az ilyen jellegű látogatás nem szerepel a protokollprogramomban. Félek, hogy sohasem fogom megérteni az emberek viselkedését.

* * *

Leia Han mellett ült a lakosztályuk egyik tárgyalóasztalánál, és megszorította a férje kezét.

– Köszönöm, hogy eljöttél velem, Han. Örülök, hogy végre együtt mentünk valahová.

– Igen, én is örülök – felelte Han az arcán a jellegzetes vigyorával. – Kellemes változás.

Leia felsóhajtott, majd összeszorította az ajkát.

– A huttok rendkívül veszélyessé válhatnak, ha valóban megszerezték a Halálcsillag terveit.

Han komoran bólintott, Leia pedig folytatta, mintha a szenátusban tartana beszédet.

– Az első Halálcsillag félelmetes fegyver volt a Birodalom kezében. Most a huttok akarják felhasználni nagyra törő terveikhez. De vajon mi lehet a konkrét céljuk? Eladják a terveket valami diktátornak? De mi nem engedhetjük, hogy bárkinek a kezébe kerüljön. Ha valaki olyan fegyverrel rendelkezik, amely bolygók teljes elpusztítására képes, senki sem lesz többé biztonságban, lehat ezt mindenáron meg kell akadályoznunk.

Az Új Köztársaság egyik testőre lépett be.

– Bocsásson meg, asszonyom, de az űrsiklója indulásra kész. Indulhatunk a Nal Huttára, amikor önnek megfelel.

– Amikor megfelel – ismételte meg gúnyosan Leia. – Már alig várom, hogy ott legyek.

Leia és Han, Thripio kíséretében, követte a testőrt a korvett leszállóegységéhez, majd bemásztak a diplomáciai űrsiklóba.

– Biztos, hogy készen állsz erre? – kérdezte Han.

Leia a férjére nézett; láthatóan habozott a válasszal.

– Nem – felelte őszintén. – De meg kell tennünk. Tehát látogassuk meg a huttokat!

24. fejezet

A Nal Huttát egy hatalmas kiterjedésű mocsár alkotta, a bolygó felszíne olyan volt, mint egy szennyvízülepítő terület, sík, süppedős vidék, amelyet fű borított. A huttok nagyon szerették ezt a környezetet. Leia viszont csalódottságot érzett.

Egy hutt lebegő közeledett feléjük, amint a diplomáciai űrsikló leszállt Durga palotája közelében. Amikor Leia meglátta a luxushajót, megborzongott. Eszébe jutott az az antigravitációs jármű, amivel Jabba vitte ki áldozatait a Karkuni Nagy Veremhez.

Leia, Han és Thripio a testőrök kíséretében kiszálltak az űrsiklóból, majd csendesen várakoztak, míg a lebegő leszállt mellettük. Az eget sötét felhők borították, és szemerkélni kezdett az eső.

– Elég komor helynek tűnik – jegyezte meg Thripio. – Ha nem találunk hamarosan védett helyet, a frissen polírozott lemezeim megfakulnak a korróziótól. – Optikai szenzorjaival kinyújtott tenyerére pillantott, amely felfogta az esőcseppeket. – Bárcsak a Coruscanton hagyott volna Leia úrnőm! Biztosan több hasznomat vették volna, ha azzal bíznak meg, hogy viseljem gondját a gyerekeknek.

– Nem mondtuk, Thripio? – kérdezte Han. – A köztársaság érdeke azt kívánja, hogy Durgának ajándékozzunk. Ő lesz az új gazdád.

– Micsoda? – kiáltott fel rémülten Thripio. – Az nem lehet! Önök bizonyára tréfálnak. Kérem, Leia úrnőm, gondolja át ezt még egyszer!

Leia oldalba bökte a könyökével Hant.

– Csak tréfáltam, aranypaszuly – vigyorgott Han, majd barátságosan hátba veregette a protokolldroidot.

– Tréfált? – mondta Thripio olyan hangot adva, mintha megkönnyebbülten felsóhajtott volna. Majd rosszallóan hozzátette: – Egyáltalán nem tartom mulatságosnak.

Durga palotája magasba nyúló épület volt, melynek falai, a barna port hozó fuvallatok és egyéb szennyeződések ellenére vakító fehérséggel ragyogtak. Leia elképzelte a tetőn mászó rabszolgákat, amint az oromzati csipkéket és a vízköpőket fényesítik.

A lebegő fedélzetén testőrök álltak, és minden irányba figyeltek. Egy vékony hutt mászott a vendégek elé. Helyváltoztatásához a saját erejét használta, nem vett igénybe antigravitációs szállítóeszközt. A keskeny arcban Leia felismerte azt a huttot, akivel a kommunikációs rendszeren keresztül beszélt, és aki nem mert önhatalmúlag intézkedni. A sovány figura alapvetően különbözött a többi huttól. Vastag redőkbe összeráncolódott zöld bőre azt a látszatot keltette, mintha a hutt nagyon öreg vagy súlyos beteg lenne.

– Üdvözlöm, Leia Organa Solo elnök asszony. Köszöntöm a Nagy Hájasság, Lord Durga nevében, aki sajnos pillanatnyilag nem tud jelen lenni.

Leia enyhén meghajolt.

– Köszönöm. De szeretnék találkozni Lord Durgával. Ő hívott meg.

– Már értesítettem, elnök asszony. Hamarosan megérkezik.

– Helyes – mondta Han. – Nem szeretnék sokáig itt időzni.

– A nevem Korrda. Lord Durga követe és rabszolgája vagyok. A szolgálatukra állok, amíg Lord Durga megérkezik.

– Ez igazán kedves öntől – jegyezte meg Thripio.

Korrda elégedettnek látszott.

– Remélem, a kiejtésemet elfogadhatónak tartják! Lord Durga ragaszkodik hozzá, hogy valamennyi megbízottja beszélje a galaktikus alapnyelvet. Ez az alapja az Új Köztársasággal kialakítandó kapcsolatnak. Közben szeretném felajánlani a vendégszeretetünket.

– Nem tudjuk, pontosan mit jelent a hutt vendégszeretet – mondta csendesen Han. – Bár lehetőségem nyílt némi tapasztalatot szerezni ezen a téren.

Korrda sípoló, sziszegő hangot hallatott, amiről Leia úgy vélte, hogy nevetés.

– Ó, igen, Han Solo, hallottam a Jabbával kapcsolatos nézeteltéréséről. De Jabba bukott hutt volt. Senki sem beszél tisztelettel olyan huttról, aki elveszítette a birodalmát.

– Azt javaslom, szálljunk hajóra! – mondta Leia. – Gondolom, nem az a szándékuk, hogy az egész napot idekinn töltsük az esőben.

– Bocsánat! – tért vissza Korrda jövetele céljához. Apró kezével a feljáró felé mutatott.

Felmentek a rámpán a lebegő belső fedélzetére. A testőrök arca ugyanolyan merev és kifejezéstelen volt, mint helybeli kollégáiké. Korrda mindent elkövetett, hogy udvariasnak, sőt alázatosnak tűnjön, miközben a lebegő elvitte őket az űrkikötőből Durga palotájába.

Alattuk, a zsombékok között pókok és szúnyogok rajzottak. A fűvel borított táj egyhangúságát néhol sekély tavak szakították meg, amelyek vize zöld volt az algáktól. A magasban nagy testű madarak rajai szelték át az eget, lomha szárnycsapásokkal, ráérősen haladva. Parányi lebegőkön sikló vadászok leterítettek közülük egyet-egyet messze hordó sugárfegyverükkel. A megsebzett madarak a zsombékokra zuhantak.

Durga palotája közelről még magasabbnak látszott. A meredek falak mögött bástyák és tornyok nyúltak az égbe. De sejteni lehetett, hogy a felszín alatt kazamatarendszer labirintusa húzódik.

– Nem tudom, mennyi idő múlva érkezik vissza Durga – mondta Korrda, amikor a lebegő leszállt egy barlangszerű hangárban. – De addig is megtekinthetik a kazamatarendszert. Biztosan érdekesnek fogják találni.

– Nem megyünk a pincebörtönökbe! – jelentette ki Leia. – De köszönjük az ajánlatot.

– Nem érdekelnek minket a várbörtönök – tette hozzá Han. – Már annyit láttunk, hogy a következő száz évre is elegendő élményt szereztünk.

– Kár – mondta csalódottan Korrda.

Leia képtelen volt érzékelni a hutt gondolatait. Korrda sokkal gyengébb akarattal rendelkezett, mint Durga, Leia mégis csupán bizonytalan érzelemhullámokat tudott felfogni.

Viszont Leiának sikerült érzékelnie távoli gondolatokat, fájdalmat, amiből arra következtetett, hogy a palotában rengeteg foglyot tarthatnak.

– Valószínűleg éhesek – váltott témát Korrda. – Mindig rendelkezünk friss hússal és ízletes fűszerekkel. Durga családjának tagjai is velünk étkeznének. Legalább megismerkednek velük.

– Nincs akadálya – bólintott Leia.

Han közelebb hajolt a feleségéhez, és a fülébe súgta:

– Nem is tudom… Együtt enni egy csapat huttal, semmivel sem kellemesebb élmény, mint megtekinteni a várbörtönöket.

Az étkezőben dögevő madarak üldögéltek mélabúsan a földből kiemelkedő oszlopokon, és azt lesték, hogy mikor csaphatnak le az asztalról lehulló ételmaradékokra.

Durga unokafivérei izmosak voltak, mint a széles szájú angolnák, legtöbbjük már férfikorba lépett. Hatalmas sárga szemeikkel mindent megfigyeltek. Hozzájuk képest Korrda ösztövér, beteges vénségnek tűnt, akit a legkisebb figyelemre sem méltattak. Tűrhető kiejtéssel beszélték a galaktikus alapnyelvet, csupán modoruk hagyott némi kívánnivalót maga után.

Korrda behozatta az ételeket, amelyek zselatinszerű anyagból, pirított rovarokból, mézben érlelt parazitákból, valamint sült magvakból álltak. Ezek a fogások hatalmas tálakon pihentek, olyan ételek meghitt társaságában, amelyek kúszva próbáltak menekülni az ünnepi asztalról.

Leia mindent elkövetett, hogy leküzdje rosszullétét, és úgy tűnt Hannak is elment az étvágya. Egyedül Thripio mutatkozott közömbösnek az ételek összetevőit illetően.

Hannál és Leiánál csak Korrda szenvedett jobban az étkezés alatt. Durga rokonai, az izmos angolnák ütötték-verték, ahányszor csak a közelükbe került. Korrda nem kapott saját tálcát, az ételmaradékokkal kellett beérnie. Elismeréssel nézte vendégei lelkierejét, akiknek sikerült visszatartaniuk hányingerüket. Ugyanakkor azt is megfigyelte, hogy hozzá sem nyúltak az ételhez. Ezért, amint tehette, azonnal rávetette magát a két érintetlen tálcára.

– Bocsásson meg – kérdezte Leia –, de miért nem ül le az asztalhoz, és eszik velünk, hiszen ön Durga megbízottja?

– Nem, én a legalantasabb szolgája vagyok – felelte Korrda. – Nézzen rám! – Kezével sovány testére és beteges színű bőrére mutatott. – Megvetnek azért, mert egy ritka, gyógyíthatatlan betegségben szenvedek. Ki tisztelne egy ilyen értéktelen férget, mint amilyen én vagyok?

– Akkor miért alkalmazza Durga? – kérdezte Han. – Úgy tűnik, ön fontos pozíciót tölt be a gazdája távollétében.

Korrda vérben forgó szemmel pislogott.

– Durga gyűlöl engem. Azért kell a vendégeivel találkoznom, mert visszataszító külsővel rendelkezem, és szégyellem magam miatta. A szenvedésem pedig örömet szerez Durgának.

A dögevő madarak úgy néztek Korrdára, mintha ő lenne az étkezésük következő fogása. Az egyikük lecsapott egy menekülő békára. A többiek feszülten figyelték az étkezőasztalt, hátha nekik is összejön valami.

Az asztal közelében elhelyezett komputerterminál monitorán megjelent egy felirat. Korrda azonnal odasietett, majd elégedetten jelentette vendégeinek:

– Jó hírek. Lord Durga hamarosan ideér. Ragaszkodik hozzá, hogy addig mutassam meg önöknek a fürdőhelyiséget. Ez bizonyára elnyeri a tetszésüket.

A hutt fürdő gondolatától Leia gyomra görcsbe rándult, de mégis mosolyt erőltetett az arcára. Han szkeptikusan összevonta a szemöldökét, Leia pedig megszorította a férje kezét az asztal alatt.

– Az Új Köztársaságért tesszük – suttogta Leia.

Korrda büszkén mutatott a palota alatt húzódó labirintus bejáratára, amelynek ez a része meleg vizű forrásokat tartalmazott. A falakat gomba és mohatelepek borították.

– Ez a fürdőház Lord Durga büszkesége – mondta Korrda.

– Nem csodálom – jegyezte meg Han.

A csatornák labirintusát föld alatti katakombák alkották. A levegő rendkívül párás volt, a víz felett ködfoltok terültek szét.

– A vizet közvetlenül a mocsárból pumpáljuk ide – tájékoztatta Korrda a vendégeket.

Ez meg is látszott: a felszínen zöld algák és hínárok úsztak. Leia megborzongott, amint a hutt átnyújtott neki egy fürdőköpenyt.

– Azt akarja, hogy megfürödjünk ebben? – kérdezte döbbenten.

– Ó, nem! – felelte riadtan Korrda. – Ezek a medencék Durgának és a rokonainak vannak fenntartva. A humánok beszennyeznék a vizet.

– Természetesen nem akarunk kellemetlenséget okozni Durgának – mondta megkönnyebbülten Han.

– Fenntartunk néhány medencét a vendégeinknek. – Korrda egy másik medencéhez kísérte őket, amelynek vize kristálytiszta volt. – Ez a víz tökéletesen tiszta, nem tartalmaz speciális adalékokat, amelyek kellemes érzést keltenek a huttok bőrében.

– Nekünk éppen megfelel – mondta udvariasan Leia.

– Miután megbizonyosodtunk róla, hogy nem rejt csapdákat – tette hozzá Han.

– Természetesen, uram – szólt közbe Thripio. – Egész idő alatt vigyáztam a biztonságukra, de megnyugtathatom önöket, hogy itt nem kell csapdától tartaniuk. Amíg fürdenek, én tovább őrködöm.

– Nagyszerű – mondta gúnyosan Han. – Akkor én pihizhetek.

Leia lassan belemerült a meleg vízbe, és kellemes érzés töltötte el, amint izmai ellazultak.

– Nem is gondoltam, hogy ez ennyire kellemes lesz – jegyezte meg Leia.

– Nyugodtan engedjék el magukat! – mondta Korrda. – Addig én felkészülök Lord Durga érkezésére.

– Menjen csak! – intett Han. – Thripio itt marad velünk, a testőrök pedig az ajtó előtt lesznek.

Amint Korrda távozott, Han és Leia belemártózott a vízbe. A távolból más fürdőző lények neszét lehetett hallani. A labirintus olyan nagy kiterjedésűnek látszott, hogy a két ember valósággal eltörpült benne.

– Beszélgessünk? – kérdezte Han.

Leia átkarolta a férfi derekát.

– Nem, semmi lényegeset nem kell megvitatnunk, és nem tudhatjuk, hogy Durga kihallgat-e minket. Inkább élvezzük a fürdőzést!

Leiát elbágyasztotta a meleg víz, de igyekezett éber maradni. A mellettük lévő medencét nézte, amely tele volt algával és hínárral. Leia riadtan vette észre, hogy megmozdult a vízfelszín.

– Ó, jaj! – kiáltott fel Thripio. – Azt hiszem, valami közeledik.

Aranyszínű kezével arra a pontra mutatott, ahol egy hatalmas félgömb emelkedett ki az ingoványból Han és Leia közelében.

A félgömb oldalán megjelent két jókora rézszínű szem.

– Ha-ha-ha – dörmögte egy hang. – Üdvözlöm, Leia Organa Solo. Örülök, hogy ilyen hamar viszonozta a látogatásomat.

Leia igyekezett leplezni a meglepetését, amint felismerte a sötét születési jelet a hutt nedves arcán.

– Lord Durga, üdvözlöm itthon.

– Kissé meglepett a látogatása – jegyezte meg Durga jobban kiemelkedve, aminek következtében a fején lévő hínárok visszacsúsztak a medencébe. – Nem számítottam rá, hogy ilyen hamar láthatom. A látogatása azzal magyarázható, hogy sürgősen szövetséget akar kötni a hutt szindikátussal?

– Ne bocsátkozzon messzemenő következtetésekbe! – mondta Han.

– Hadd rendezzük mi ezt a kérdést, Han. – Leia megfogta a férje karját. – A látogatásunkkal csak a jóhiszeműségünket akartuk jelezni. Lord Durga. Ön is tudja, milyen gyorsan reagál az Új Köztársaság, ha döntést hozott valamilyen kérdésben. Ha úgy határozunk, hogy egyezményt kötünk a huttokkal, akkor azt azonnal megtesszük.

Durga kényelmetlenül feszengett.

– Mi viszont nem szoktuk elhamarkodni a döntéseinket. És jelenleg minden a legnagyobb rendben van a szövetségünkön belül.

– Igen – bólintott Leia. Tudta, hogy Durga mellébeszél. Igyekszik megtudni a látogatás igazi okát. A Coruscanton is csupa semmitmondó dologról beszélt, miközben a taurillok megszerezték a Halálcsillag terveit. A hutt távozása után Leia újra átgondolta a beszélgetésüket, és rádöbbent, hogy fogalma sincs róla, minek köszönhette a hutt látogatását. Amint a titkos tervek eltulajdonításáról tudomást szerzett, azonnal minden nyilvánvalóvá vált.

Leia leginkább azt akarta megtudni, hogy hol épül az új Halálcsillag, és hol tartanak a huttok a szerelési munkákkal. De azt is tudta, hogy Durgából nem fog kiszedni semmit.

– Láttam a hadiflottáját a naprendszerben, elnök asszony – mondta Durga. – Meg kell mondjam, nagyon zavar…

Leia felemelte a kezét, amitől a víz végigfolyt a karján.

– Nincs oka aggodalomra! Csupán hadgyakorlatot tartottak. Tulajdonképpen bármelyik rendszert választhatták volna helyszínül, de ha már úgyis ide jöttem, elkísértek. De a jelenlétük bizonyára nem zavarja önöket, hiszen hamarosan szövetséget kötünk.

Durga kuncogni kezdett, miközben csenevész karját kiemelte az ingoványból.

– Engem nem zavarnak. Csupán nem értem, miért engedi, hogy a flotta hadgyakorlatokra pazarolja az idejét, amikor oly sok ellenséges nép él a galaxisban, akiket meg kéne fegyelmezni.

– A Birodalommal évek óta semmi gondunk. A gyakorlatozás pedig fontos.

Durga szeme kerekre tágult.

– Talán a Birodalom készül valamire. – A hangja visszhangzott a katakombákban. – Jó szándékom jeléül hadd ajánljak fel valamit, amiről híresek vagyunk.

– Mi lenne az? – kérdezte közönyös hangon Leia.

– A hálózatunk rengeteg értékes információval rendelkezik, amelyek hasznosak lehetnek az Új Köztársaságnak. Mivel eljött a Nal Huttára, engedje meg, hogy felajánljam az egyik információs brókerem szolgálatait. Megbíztam azzal, hogy derítse ki, mi történt a Birodalommal mostanában. Azt hiszem, meg fog lepődni.

Han hirtelen izgatottá vált. A keze ökölbe szorult a víz alatt. Bár Leia figyelmeztette, hogy minden, amit Durga mond, csak arra szolgál, hogy elterelje a figyelmüket, most mégis mindketten rendkívül kíváncsiak lettek.

– Hálásan köszönöm az ajánlatát, Lord Durga – mondta Leia. – A mai világban a legfontosabb fegyver az információ.

Leia felállt a sekély vízben.

– De azt hiszem, túl sokáig ültünk a meleg vízben – jegyezte meg, majd kimászott a partra.

Thripio azonnal törülközőért indult.

25. fejezet

Az alkony beálltával a mocsárvilág lakói fedezéket kerestek az éjszakai ragadozók elől. Crix Madine tábornok álcázásként sötét csíkokkal mázolta be szakállas arcát, amitől úgy nézett ki, mint a Nal Hutta többi áldozata. A tábornok határozott léptekkel haladt úti célja felé.

Az évek folyamán megtanulta, hogyan kell az éj leple alatt kommandócsoportokat vezetni. Madine tábornok észrevétlenül sietett végig a tompán megvilágított utcákon. A lezárt raktárépületek olyanok voltak, mintha bunkerek lettek volna, a jól őrzött űrkikötőt csak a hold sugarai és a kereső reflektorok fénycsóvái világították meg.

Az éjszaka folyamán rengeteg hajó indult a Nal Hutta felszínéről, felszerelést és ellátmányt szállítva a Csempészek Holdjára, ahonnan csempészáruval megrakva tértek vissza.

A hutt faj teljesen kizsákmányolta egy-egy bolygó ásványi kincseit, nem törődve a környezetszennyezés pusztító hatásával. Amikor végül tönkretették a bolygót, és már nem sok hasznot hozott nekik, új otthont kerestek. Most éppen a Nal Hutta készleteit élték fel.

Az űrkikötő túloldalán Durga palotájának kék-fehér fényei látszottak. Az épület olyan volt, mint egy égbe nyúló elefántcsonttorony.

Egy világító éjjeli lepkét rejtegetve a kabátja alatt Madine egyenesen a szögesdrót kerítés felé tartott, amely körülvette az űrkikötőt. A leszállótéren állt Durga hagyományos tervezésű űrhajója. Az acélszürke hajótestből szárnyak meredtek elő, amelyek megkönnyítették a navigációt az atmoszférában.

Amint Madine közelebb ment a kerítéshez, más alakokat is észrevett, akik vágyakozva nézték az űrhajókat, mint menekülésük lehetőségét. De az idegenek eltűntek, amint Madinét megpillantották. A tábornok egy pillanatig arra gondolt, hogy utánuk kiált, és felajánlja nekik a segítségét a szökésükhöz.

Közben elérte a kerítést, és ő is bámulni kezdte a hajókat, mint az iménti álmodozók. Durga hajóját weequay testőrök vették körül, arcuk merev volt, mintha szobrok lettek volna. Madine tudta, hogy a weequayek nem túl intelligens lények, de hűségesek és rendkívül rosszindulatúak, tehát nem juthat közel a hajóhoz. De nem is akart.

Madine lekuporodott a kerítés tövében, majd kivette a kabátja alól az éjjeli lepkét. A lepke csapkodni kezdett kéken fluoreszkáló szárnyaival.

– Még ne! – mondta Madine. – Várj!

A lepke mozdulatlanná merevedett. A reflektorok fénykörében más éjszakai rovarok is rajzoltak. Ez a lepke tökéletes másolata volt az élő példányoknak. A Mechis III. komputergyárában készítették ezt a droidot. A lepke korlátozott képességű komputermemóriával rendelkezett, de hűen követte a parancsokat, és pontosan tudta, mi a feladata.

Madine kinyújtotta a tenyerét, amelyen a lepke mozdulatlanul várakozott, és Durga jól kivilágított hajójára mutatott.

– Keresd meg a céltárgyat! – mondta Madine. A lepke antennái mozogni kezdtek, majd bemérték a hajót. Madine kiadta a parancsot: – Menj!

A kéken világító éjjeli lepke a levegőbe emelkedett, majd cikázni kezdett az éjszakai szélben. Azután mintha a fények vonzanak, elindult a reflektorok felé.

Madine felemelte a fejét, hideg eső kezdett szemerkélni, és a vízcseppek végigfolytak az arcán. Pislogva törölte le őket a szemhéjáról, de a szakálla teljesen átnedvesedett. Madine szíve hevesen dobogott, amint az űrhajó felé repülő parányi robotot figyelte.

A küldetés rendkívül egyszerű volt. A lepkének le kellett szállnia Durga hajójának burkolatára, közvetlenül az egyik szárny mögött.

A lepke a burkolaton pihent, míg elhelyezte értékes tojását, azután ismét felröppent, és messzire repült az űrhajótól. Madine szinte sajnálatot érzett a kis droid iránt, amikor lenyomta a távkapcsoló gombját, és működésbe hozta a gépezet önmegsemmisítő berendezését.

A távolban fehér szikrák villanását látta, amint a droid felrobbant. Azután felállt, és eltávolodott az űrhajótól. Rengeteg ideje maradt, hogy elérje a találkozóhelyet.

A küldetése sikerrel járt. Madine pontosan követheti Durga minden mozdulatát, bármerre megy a hutt.

26. fejezet

A DAGOBA

Luke arra ébredt az éjszaka közepén, hogy Callista az ágya mellett áll. Karcsú testének sziluettje kirajzolódott a halvány, opálos fényben, mely a párával borított fólián szűrődött át.

Luke azonnal felült.

– Mi baj van, Callista? – A lány arcát párafelhő övezte, és Luke úgy érezte, hogy ezt a képet már látta egyszer. A látvány valóban arra emlékeztette, amikor a Palpatine szeme fedélzetén megpillantotta a komputerbe zárt Callista képmását.

– Luke – mondta csendesen –, nem kellett volna idejönnünk…

A férfi növelte a megvilágítás intenzitását.

– Miért nem? – Kiszállt az ágyból, és megállt a lány előtt, majd magához szorította a puha, meleg testet. – Ez a hely gyönyörű és békés. Hol találhatnánk megfelelőbb helyet, ahol kettesben lehetünk?

Callista a férfira nézett szürke szemével.

– Ez valóban romantikus, Luke… de ez minden. Semmi közünk ehhez az üstököshöz, semmi személyes nincs benne. – Egy pillanatra összeszorította az ajkát, majd még meggyőzőbben folytatta. – Ó, Luke, miért nem viszel oda, ahol te sajátítottad el az Erő irányítását? Ott látnám, mit csináltál, és segíthetnél, hogy én is ugyanazt tegyem.

Ezüstös vízsugár csobogott az egyik szökőkútban. A falak vastagok voltak, tökéletesen elszigetelték őket a többi turistától, mint ahogy Callista tudata létezett évtizedeken át bezárva a komputer memóriájába.

Luke szorosan magához húzta.

– Igen – mondta lassan. – Számtalan helyet mutathatok, ahol zarándokutam során megfordultam, és amelyek meghatározták az életem.

Callista követte a férfit a hálószobából a nappaliba. Luke a terminálhoz lépett, és miközben a komputer keresője a bárki számára hozzáférhető navigációs térképeket rendezgette, rendelt két csésze jeruteát. Az egyik csészét Callistának nyújtotta, és ő mosolyogva elvette. Ez volt a kedvenc itala, és Luke is hozzászokott, hogy együtt szürcsölgessék.

Luke leült egy kényelmes székre, Callista melléje telepedett, s végighúzta hosszú ujjait a férfi gerince mentén. A férfi hátrasimította lázálmától csapzott haját. Lassan elgondolkozva kortyolta a szirupos teát, és a navigációs távolságlistát tanulmányozta.

Végül elégedetten elmosolyodott, amikor megtalálta a keresett célt.

– Jól van – mondta, és Callistához fordult. – Először a Dagoba rendszerbe megyünk.

Sötét felhők tornyosultak a Dagoba egén, egybefüggő viharzónát alkotva, amelyen keresztültört Luke Skywalker űrhajója. Növelte az energiapajzsok hatóerejét, hogy védelmet nyújtsanak a villámokkal szemben, amelyektől annak idején az X-szárnyúja sérülést szenvedett, amikor első alkalommal jött a Dagoba rendszerbe, és találkozott Yodával.

A Dagobán több klimatikus zóna húzódott, amelyek legtöbbjében burjánzott a flóra és a fauna. Yoda éppen egy mocsaras vidéket választott otthonául, ahol elrejtőzhetett a számtalan életforma között.

Luke beszélt Yodáról, miközben leszállt az űrhajójukkal a mocsaras dzsungelben.

– Amikor először idejöttem, az X-szárnyúm elsüllyedt az ingoványban. Azt hittem, sohasem tudok elmenni innen, de Yoda az Erő segítségével kiemelte a gépem a mocsárból. Azt gondoltam, ez lehetetlen. Yoda pedig azt felelte, hogy éppen ezért nem sikerülhetett nekem.

Luke egy pillanatra elfordította a fejét a műszerfalról, és Callistára nézett.

– Te sem hiszel abban, hogy visszanyered a képességeidet. Ne gondold azt, hogy lehetetlen!

Callista bólintott.

– Tudom, hogy lehetséges, és hiszek abban, hogy sikerülni fog.

Az űrhajó reflektorainak fénycsóvája megcsillant az ingoványos vízfelületen. Luke keresett egy tisztást, amelyet sziklák borítottak. Úgy vélte, a talaj itt elég szilárd ahhoz, hogy megtartsa a hajót. De közelebb érve észrevette, hogy amit szikláknak vélt, azok hatalmasra nőtt, fehér gombák. Az erős fény hatására a felszíni hártyájuk felszakadt, és spórák milliárdja rajzott ki belőlük.

Luke megpróbálta letenni a hajót a tisztásra, hátha a felszín megbírja a súlyt. Ujjai a kézi vezérlő botkormányát szorongatták, hogy szükség esetén azonnal a levegőbe emelkedhessenek. A talaj azonban elég szilárdnak bizonyult.

– Kimenjünk a felszínre? – kérdezte Callista, megérintve a férfi kezét.

Mindketten erős anyagból készült overallt, valamint csizmát viseltek, amelyek nem engedték át a vizet. Amint Luke leeresztette a rámpát, számtalan élőlény hangja áramlott az űrhajóba. Ehhez a zajhoz képest a Yavin 4 dzsungele csendes, nyugodt helynek tűnt.

Luke kissé bizalmatlanul állt a rámpán. A köd oszlani kezdett. A hatalmas gombák spórafelhői lassan leereszkedtek a talajra. Luke érezte az élőlények nedves kipárolgását.

– Yoda – suttogta, amint megrohanták az emlékek.

– Ez a hely szinte egyetlen élőlény – jegyezte meg Callista, kizökkentve Luke-ot a gondolataiból. – Hallom és látom, de nem érzékelem az élőlényeket az Erő által.

– Majd ez is bekövetkezik – mondta Luke, összecsapva a két tenyerét. – Hamarosan.

Elindultak az áthatolhatatlannak tűnő növényzetben. Égbe nyúló fák között mentek, amelyek gyökerei úgy kapaszkodtak a talajba, mintha óriások lábai lettek volna. A ködtől minden homályosnak és szürkének látszott, és ez a hatás csak fokozódott az alkony közeledtével.

Luke tudta, hogy Yoda házát a párás levegő és a dzsungel élőlényei teljesen elpusztították az évek folyamán. Valószínűnek tartotta, hogy a kunyhó már rosszabb állapotban van, mint Obi-van Kenobié. Luke nem akart visszatérni arra a helyre, ahol a jedimester halálos ágyánál várta, hogy Yoda örökre felszívódjon az Erőben. Sohasem tudta elfelejteni több száz éves tanítómestere ráncos arcát.

Callista és Luke víztócsákon gázoltak át, keresztülmásztak kidőlt fatörzseken. Útjuk során békésen szendergő állatokat zavartak meg, amelyek azonnal elmenekültek. Az alkonyi ragadozók a távolból követték őket, miközben latolgatták az idegen zsákmány megszerzésének lehetőségeit.

A levegő lehűlésével a talaj felszíne fölött sűrűsödni kezdett a köd, míg végül itt-ott fehér foltok alakultak ki, mintha tejben jártak volna.

A sűrű aljnövényzetből egy ember nagyságú, fehér pók mászott elő, és fenyegetően megállt előttük. Szőrös testét hosszú, kar vastagságú lábak tartották. Néhány másodpercnyi kíváncsi szemlélődés után úgy ítélte meg, hogy a különös jövevények nem jelentenek számára veszélyt. Visszabújt az aljnövényzetbe, majd kisebb zsákmány után kezdett kutatni.

– Vissza kéne mennünk az űrhajóhoz – mondta Luke. – Egyre jobban besötétedik. Majd holnap elkezdjük a gyakorlatokat.

Elindultak a tisztás felé, ahol az űrhajót hagyták, azután leültek odakinn a sötétben. Callista kivitt egy lámpát, Luke pedig néhány konzervet és élelmiszer-sűrítményt. A lámpa fénykörén túl minden sötétbe burkolódzott.

– Micsoda hely a piknik számára – jegyezte meg Callista.

A lány jóízűen evett, Luke viszont bizalmatlanul nézte a tápszerrudacskákat.

– Yodának nem ízlett ez az étel – mondta Luke. – Csodálkozott rajta, hogyan nőhettem ekkorára, ha ilyen kaján élek. Főzött valami levesfélét, de tudni sem akartam, miből készítette.

A fény a közelbe vonzotta a rovarokat.

– Bemenjünk az űrhajóba? – kérdezte Luke. – Ott sokkal kényelmesebb.

Callista megrázta a fejét.

Az üstökös magjában elég kényelmes volt. Ide nem kényelmi szempontok miatt jöttünk. – Felnézett az égre. – Érezni akarok valamit, de úgy látszik, nem megy. – Gyönyörű, mandulavágású szemével Luke-ra pillantott. – Miért maradsz velem, Luke?

A férfit meglepte a kérdés.

– Te jedimester vagy – folytatta Callista –, a lázadás hőse. Bárki a tiéd lehetne.

Luke felemelte a kezét, hogy megállítsa az okfejtést.

– Nem akarok mást, Callista. Nekem te kellesz!

A lány dühösen beledobta az ételmaradékot a vízbe. Luke hallotta, hogy a kis tó ragadozói lecsapnak a váratlan ajándékra.

Callista arca merevvé vált.

– Ez nagyszerű dolog, Luke, de túl kell látnod az érzelmeiden. Felelősséggel tartozol az Új Köztársaságnak. Ha nem nyerem vissza az erőmet, csak a terhedre leszek.

Luke átölelte a lány vállát.

– Nem leszel, Callista.

A lány felállt, és odébb ment.

– De igen. Csak egy lehetőség van, hogy egymásé legyünk. Ha nem nyerem vissza a képességeimet, el kell válnunk. Készülj fel erre a lehetőségre! Nem akarok örökké az árnyékodban élni. Nem akarom látni, hogy könnyedén végrehajtasz olyan feladatokat, amelyekkel én képtelen vagyok megbirkózni. Ha nem lehetek egyenrangú partnered, nincs szükségem erre a kapcsolatra.

Hirtelen szubszonikus rikoltással egy falka denevér özönlött elő a lombok közül. Bőrszárnyakkal, de rovartesttel rendelkeztek. Ez utóbbi tulajdonságukra utalt három pár ízeit lábuk is, amelyek éles karmokban végződtek. A fény hatására jöttek elő, majd a tisztásra érve lecsaptak a kétlábú idegenekre.

A denevérek karmaikkal tépázták Luke és Callista overallját, bőrét. Kettő belekapaszkodott a lány hajába, miközben Luke a kezével próbálta elhessegetni a támadókat. Sziszegő hangot hallatva aktiválódott Luke fénykardja.

A férfi az Erő segítségével derítette fel a körülöttük rajzó denevéreket. Callista is aktiválta fénykardját, de a fegyverrel vakon vagdalkozott a sötétben, mint egy furkósbottal.

Callista vagdalkozása és dühödt kiáltozása meglepte Luke-ot. Még sohasem látta ilyennek a lányt. Callista annyira kivetkőzött magából, mintha a denevérek a leggonoszabb ellenségének reinkarnációi lettek volna.

De a következő pillanatban Callista haragja kezdett elpárologni, és pontos, kimért mozdulatokkal hadakozott. Luke azonnal megérezte a lány mentális erejének kisugárzását.

– Tűnjetek el! – kiáltotta, és tudat alatt eltaszította magától a denevéreket. A támadókat félelemmel töltötte el a lány érezhető haragja. Néhány bizonytalan kört írtak le, majd visszahúzódtak a lombok közé.

Callista leengedte a fénykardját, és csak akkor kezdte megérteni, hogy mit tett. Luke diadalmasan nézett rá. De a csatazaj a közeibe vonzotta a nagy testű ragadozókat, amelyek a sűrűből figyelték a harc kimenetelét. Luke érezte, hogy egyre jobban felbátorodnak.

Megfogta Callista karját, aki hirtelen összerezzent, mintha egy idegent látna.

– Gyere! – mondta Luke. – Menjünk be, mielőtt a nagyragadozók támadásra szánják el magukat!

Callista követte a férfit az űrhajóba. A fedélzetre érve Luke bezárta a feljárót.

Azután mindketten lerogytak egy-egy fotelbe. Luke átkarolta a lányt, aki a férfi vállára hajtotta a fejét.

– Egy pillanatra éreztem az Erőt – mondta Callista.

– Tudom – bólintott Luke.

Callista Luke szemébe nézett.

– De az Erő sötét oldala volt, Luke!… Mindketten felismertük.

– De legalább áttörted a mentális gátat. Ezután már lehetőséged lesz, hogy csinálj valamit.

Callista merev felsőtesttel ült, szavai magabiztosan csengtek.

– Nem éri meg a kockázatot, Luke. Ha az Erő sötét oldala révén nyerhetem vissza a képességeimet, akkor nem akarok újra jedilovag lenni.

27. fejezet

A HOTH ASZTEROIDAÖVEZET

Nem sokkal azután, hogy Durga dühöngve egy diplomáciai ügy miatt elutazott a Nal Huttára, Bevel Lemelisk viselkedése megváltozott Sulamar birodalmi tábornokkal szemben.

Sulamar azt hitte magáról, hogy ő Tarkin nagymoff reinkarnációja, és parancsokat osztogatott a mérnöknek. De Tarkinnal ellentétben Sulamar olyan parancsokat adott, amelyeknek nem volt semmi értelme, ráadásul a tábornok nem rendelkezett a vasakaratú Tarkin kisugárzásával.

Lemelisk nem foglalkozott a tábornokkal. Sohasem kedvelte a katonás erőfitogtatást. Végezte a maga dolgát.

A Sötétkard bámulatra méltó konstrukciója szépen gyarapodott, és ez az Orko űrbányász felderítőhajó fedélzetén tartózkodó Lemelisket boldogsággal töltötte el. A szuperfegyvert magában foglaló hajó vázszerkezete kezdett alakot ölteni. Már láthatóvá vált a henger alakú test, amely leginkább egy gigantikus csőrre hasonlított.

Sulamar tábornok bizonyára bevetette minden befolyását, hogy komputerrendszereket hozasson a birodalmi hajógyárakból. Komputerrendszereket, amelyek elég hatékonyan működtek ahhoz, hogy a Sötétkard szerelési munkáit vezéreljék. A huttok nem tudtak megfelelő kapacitású komputereket szerezni legális csatornákon, de Sulamar megígérte, hogy megszerzi a berendezéseket. Lemelisk viszont csak akkor hitte el, amikor a komputerrendszerek megérkeztek.

Durga távollétében Sulamar szeretett a vezérlőteremben pózolni. Leginkább azon a helyen állt, ahol normális esetben a hutt antigravitációs heverője lebegett. A tábornok öreg babaarcán önelégült vigyor terült szét.

Lemelisk jobban kedvelte a megfigyelőszobát, ahol Durga szokott pihenni antigravitációs heverőjén. Innen látni lehetett a csillagokat, és kellemes volt élvezni a magányt. A gondolataiba mélyedve Lemelisknek ilyenkor támadtak a legjobb ötletei. Az épülő hadihajó pusztító ereje rendkívüli nyugalommal és magabiztossággal árasztotta el.

Miután a gamma és a delta érckitermelők programjából sikerült kitörölni az egymás elpusztítására irányuló törekvéseket, a két gépezet kitűnő munkát végzett. A gépmonstrumok napról napra újabb adalékkal szolgáltak az épülő hadihajó vázszerkezetének alapanyagához. A bolygók megsemmisítésére alkalmas szuperlézer elkészítése is a végéhez közeledett.

A taurill munkások jelentették a szerelés kulcsát. A sokkarú félmajmok rendkívül agilisnak, kitartónak és intelligensnek bizonyultak.

Lemelisknek fogalma sem volt arról, hogy vajon honnan szerezte Durga a több ezer speciálisan kialakított űrruhát a kétlábú, négykarú taurillok számára. Az apró teremtmények hangyákként másztak a vázszerkezeten, és végezték az aprólékos munkát.

A szerelés kezdetén Lemelisk órákat töltött a taurillok képviselőivel, hogy elmagyarázza nekik a feladatokat. A Sötétkard terveit kivetítette a holomonitorra, és türelmesen magyarázott az apró szőrmókoknak, akik réveteg szemekkel bámultak rá, mintha értelem nélküli lények lettek volna. De tudta, hogy azok az üres tekintetek csupán nyitott ablakok egy komplex tudathoz, amely minden információt elraktároz. Legalábbis Lemelisk ebben bízott.

Ezek a közös tudattal rendelkező lények együtt dolgoztak, és mindegyikük azt a munkát végezte, amelyet számára a komplex tudat kijelölt. Akár a kéz ujjai, amelyeket egyetlen agy irányít.

Amint Lemelisk a burkolólemezek illesztését figyelte, a hatalmas csőszerű űrhajó kezdett alakot ölteni. Csodálatos érzés volt ilyen lelkes, megbízható munkásokkal dolgozni…

A Despayre bolygó fegyenceivel végeztetni az első Halálcsillag építését, egészen más volt. Azok a munkások képzetlenek voltak, megbízhatatlanok, érdektelenek, folyton azt lesték, mit hogyan nem lehet megcsinálni. Miután Lemelisk megelégelte sorozatos hibáikat, költséges szabotázsaikat, panasszal fordult Tarkin nagymoffhoz, aki megtette a szükséges intézkedéseket.

Miután Tarkin kivégeztette az egész szerelőrészleget, Lemelisk és hatszáz rohamosztagos kíséretében elment a Kashyyykra “önkénteseket” toborozni.

– A vukik állatok – mondta Tarkin. – Szőrösek, vadak és büdösek… de elég intelligensek. A megfelelő ráhatással elfogadható munkásokat lehet faragni belőlük. A bolygójuk távol esik a forgalmas útvonalaktól, és viszonylag kevesen lakják. Csupán néhány humán kereskedő látogat oda, de gyakorlatilag teljesen elszigetelődött a világtól. Éppen ezért sok vukit rabszolgaként elhurcoltunk már korábban is.

– Tudom – bólintott Lemelisk. – Egy csoportjukat felhasználtuk a Maw szerelőüzemek építésénél is. De különösebb kontaktust nem sikerült kialakítani velük.

– Igen – mondta Tarkin. – De azt tudja, milyen veszedelmes fenevadak.

– Nagyon erősek, az biztos.

Miközben a csillagrombolók orbitális pályán haladtak, Lemelisk elkísérte Tarkint a bolygó felszínére. Az űrsiklók leereszkedtek az atmoszféra alacsony légrétegébe, ahol az őslakók azonnal felfigyeltek érkezésükre. Az űrsiklók pilótái megfelelő leszállóhelyet kerestek a dzsungelben. Lemelisk az ablakon át nézte a sűrű növényzetet, melyben burjánzottak a rovarok és a csúszómászók. Meglepte, hogy a bolygó lakói nem építettek hatalmas városokat, hanem a faóriások koronájában éltek. Az őserdőt nem hasznosították, amiből Lemelisk a vukik alacsony intelligenciaszintjére következtetett.

A rohamosztagosok felfedeztek egy leszállóhelyet a fák koronái közt, amelyet több ezer vastag ág tartott. Bár a leszállóhely elég rozoga tákolmánynak látszott, mégis megbírta az űrsiklókat.

A vukik ugató, morgó hangok kiadásával kommunikáltak, de ez a rohamosztagosok számára tökéletesen érthetetlennek bizonyult. Szerencsére az őslakók megértették a fegyverek nyelvét. Néhány vezetőjük beszélte a galaktikus alapnyelvet, így azok le tudták fordítani Tarkin követelését. A válasz heves morgásokból és vakkantásokból állt.

Lemelisk nagyot sóhajtott. Tudta, hogy Tarkin kénytelen lesz keményebb eszközökhöz folyamodni.

Ezért az űrsiklók a magasba emelkedtek, majd néhány kört leírva felperzselték a vukik települését. Sűrű fekete füst terjengett a dzsungel felett. Az őslakók panaszos morgások közepette menekültek.

Lemelisk közben azt tervezgette, hány munkásra lesz szüksége, mekkora egy csoport optimális létszáma, egy-egy csoporthoz mennyi rohamosztagost kell beosztania, hogy fenntartsák a rendet. Lemelisk figyelmét ezek a problémák kötötték le.

A vukikat kábítófegyverekkel leterítették, majd az űrsiklók rakterébe dobálták. Egy hatalmas termetű, szürke bundájú hím szétcsapott a rátámadó rohamosztagosok között, akiket úgy taglózott le, mintha kuglibábuk lettek volna. Néhány másodperccel később több társa is a segítségére sietett, így a katonák erős ellenállásba ütköztek. Tarkin azonban nem habozott. Megparancsolta az embereinek, hogy lőjék le az ellenállókat.

A szürke bundájú felbőszült fenevad mellkasán füstölgő lyuk tátongott, amint lezuhant a leszállóhelyről a dzsungelbe. Az esés közben ágaknak ütközött, és csontjai összetörtek, mire testét elnyelte a mélység. Még néhány hadakozó vukit leterítettek, és az ellenállás egy pillanat alatt megtört. Onnantól kezdve az őslakókat könnyedén beterelték az űrsiklók rakterébe.

Lemelisk szerette volna, ha Tarkin azonnal visszatér a hajógyár építési helyszínére, ahol megkezdhetik az új munkások kiképzését. A határidő sürgette, és ő nem akart csalódást okozni a császárnak. De ebből a vukik feltehetően nem értettek meg semmit. Nem is csoda, hiszen mégiscsak állatok voltak.

A csillagrombolók fedélzetén a vukikkal nem volt több gondjuk. A szonikus sugárzás, valamint az ételükbe kevert nyugtatók megakadályozták a lázadást, így hamarosan elhagyhatták a Kashyyykot.

Miután megkapták a kiképzést, Lemelisk büszke volt a vukik gyors fejlődésére. A munkások erősnek, kitartónak és precíznek bizonyultak, de csak addig, míg nem akadt lehetőségük a szabotázsra. Tehát folytonos ellenőrzésre volt szükség.

Lemelisk kellemes érzéssel telve figyelte az új Halálcsillag kialakulását…

Amennyire Bevel Lemelisk meg tudta ítélni, a Sötétkard konstrukciója hibátlan volt. Mégis nyugtalanul figyelte a taurillok rendkívül gyors tevékenységét. Össze tudta mérni a kényszer hatására dolgozó vukik munkáját és a lelkes taurillokét. A teleszkópon át az építmény legapróbb részletét is ellenőrizhette, és összehasonlíthatta a tervrajzokkal.

El kellett ismernie, hogy a taurillok igen jó munkások. Meglepő gyorsasággal dolgoztak, mégis pontosak voltak. Úgy tűnt, élvezik ezt a tevékenységet. Kollektív tudatuk egy pillanatra sem kalandozott el, pedig időnként hajók úsztak el a közelükben. Néha előfordult, hogy a kollektív tudat nem találta kedvezőnek a vázszerkezet megfigyelési helyzetét, és az összes munkást átirányította a konstrukció túloldalára. Ilyenkor néhány taurill nem találta a helyét, és tanácstalanul keresett magának másik munkaterületet.

Lemelisk gyomra görcsösen összehúzódott. Attól félt, hogy valamelyik elbitangolt taurill esetleg hibásan illeszti össze az elemeket, vagy néhány áramkört véletlenül felcserél. Márpedig a szuperlézer energiasugarát létrehozó berendezéseknek a meghatározott helyen kellett lenniük. A megfigyelés közben gyanúja beigazolódott. Néhány áramkört felcseréltek a munkások, és a sugárnyalábot létrehozó berendezések kilencven fokkal elfordultak.

Lemelisk azonnal megkereste az egyik taurillt, és elmagyarázta neki, hogy milyen hibát vétettek. Nem törődött azzal, hogy melyik szőrmóknak mondja el a véleményét, amúgy sem tudta megkülönböztetni őket egymástól. És nem is volt jelentősége, hiszen minden információ a kollektív tudatba került.

Lemelisk leginkább attól félt, hogy Durga észreveszi a munkák lemaradását, és kivégezteti Lemelisket. Ezt pedig a mérnök nagyon szerette volna elkerülni.

De szerencsére a hutt hadúr elutazott. Lemelisk megparancsolta a taurilloknak, hogy szedjék le a Sötétkard hibásan illesztett alkatrészeit, és az egészet rakják össze újra. A kollektív tudattal rendelkező teremtmények ezúttal sokkal jobban ügyeltek a munkájukra. Lemelisk pedig megkönnyebbülten sóhajtott fel. Ezúttal időben észrevette a hibát, és sikerült a hadúr távollétében kijavítania.

Aminek a legjobban örült, hogy Sulamar tábornok az egészből semmit sem vett észre.

28. fejezet

A HOTH

A Hoth fagyott világa úgy függött holdjai alatt, mint egy bolondos hógolyó. Callista vezette az űrhajót a koordinátáknak megfelelően, amelyeket Luke megadott.

Luke az egyik utasülésen pihent, miközben a hajó mozgását figyelte.

– Ott az a hely, ahol Obi-van lelke először felkeresett, amikor majdnem megfagytam a hóviharban – mutatott a jeges felszínre. – Azt mondta, menjek a Dagoba rendszerbe, és keressem meg Yodát. Han megpróbált meggyőzni, hogy csak képzelődtem.

Callista szótlanul ült, és a műszereket kezelte. Nem próbálta jediképességeit, amióta találkozott az Erő sötét oldalával a Dagoba rendszerben. Luke is attól tartott, hogy a sötét erők elragadják a lányt, és ezzel többet árthatnak, mintha sohasem nyeri vissza a képességeit.

Callista a fagyott felszín ködös atmoszféráját nézte.

– Bárcsak a tanítómesterem, Djinn Altis képmása megjelenne előttem! – suttogta szomorúan. – Ő biztosan segíthetne.

Luke nem tudta, mit feleljen. Megfogta Callista kezét.

Callista a férfira nézett, arcáról zavar és csalódottság tükröződött.

– Minden rendbe jön, Luke. Talán nem sikerül, amit szeretnék, talán igen. De mindent el fogok követni, ebben biztos lehetsz. Sohasem adom fel!

– Örülök, hogy ezt hallom – bólintott Luke. – Odalenn van a következő hely, ahol próbálkozni fogunk. – A tájat hóval és jéggel borított gleccserek alkották. – Itt meg lehet tanulni, hogyan kell harcolni. Részt vettem az első Halálcsillag elleni csatában, de igazán itt váltam harcossá. – Luke elmosolyodott. – Azután felkerestem Yodát, aki azt mondta, hogy a harc senkit sem tesz naggyá.

– Bölcs lehetett ez a te Yoda mestered – jegyezte meg Callista. – De néha a harc elkerülhetetlen, nincs más kiút. – Nagyot nyelt, mielőtt folytatta. – Ezért áldoztam fel magam a Palpatine szeme fedélzetén.

– Remélem, soha többé nem kell ilyen választással szembenézned!

A lány mosolyt erőltetett az arcára.

– Én is remélem.

Callista lejjebb ereszkedett az űrhajóval. A késő délutáni nap fénye vörösre festette a jéggel borított hegycsúcsokat.

– Nem tudom, milyen állapotban lehet az Echo Bázis – mondta Luke. – Évekkel ezelőtt itt is kemény csata folyt. Ne számíts luxuskörülményekre, mint a Mulako üstökösön!

Callista végignézett a hómezőn.

– Itt legalább nem találkozunk denevérekkel, sem bogarakkal – jegyezte meg kinyújtózkodva. – Hé! Mit keres itt az az űrhajó?

Amint a sziklás hegyvonulathoz közeledtek, Luke észrevette az üszkös hajóroncsot.

– Nem hiszem, hogy a csata maradványa lenne. Hiszen az kilenc éve történt. Ez a roncs sokkal újabb. – Luke a kiégett hajótestet figyelte, miközben mentális érzékelőivel megpróbálta letapogatni. – Nincs benne élőlény. Nemrég került ide, de azért nem tegnap.

Callista a roncs közelében szállt le. Az Echo Bázis bejárata sem volt messze, amelyet jól álcázott a vastag hótakaró. Azután a műszerekkel is megvizsgálta a roncsot.

– A hajótest valóban hideg. Azonos a környezet hőmérsékletével. Néhány hete kerülhetett ide.

Luke kinyitott egy szekrényt, és elővett belőle két speciális overallt. Mindketten felvették a védőruhát, majd aktiválták az overall fűtését. Végül kesztyűt húztak. Luke a ruha övére csatolta a fénykardját, Callistának pedig átnyújtotta a másik fénykardot.

– Tessék. Jobb, ha magaddal viszed!

– Nem akarom – felelte Callista elfordítva a fejét.

– Vedd csak el! Szükséged lehet rá. – Luke sem nézett a lányra.

Kimentek az űrhajóból a Hoth fagyott világába. Az ajtó becsukódott mögöttük, de nem zárták be, hátha sietve kell visszatérniük a fedélzetére. Callista megborzongott, miközben Luke mellett ment.

– Hideg van itt – mondta.

Luke összevonta a szemöldökét.

– Hideg? De hiszen ez a nap legmelegebb órája.

Csizmájuk talpa csikorgott a vastag havon, amint a roncs felé mentek.

– Magányos teherszállító volt – jegyezte meg Luke. – A csempészek használnak ilyeneket.

Callista felemelt egy meghajlott fémdarabot kesztyűs kezével, azután elhajította. A szája előtt fehér párafelhő keletkezett a leheletétől.

– Úgy véled, lezuhantak? – kérdezte. – Nem látok holttesteket.

Luke megrázta a fejét. A hideg levegő szinte karcolta az orra nyálkahártyáját, mintha borotva lett volna.

– Nem. Nézd meg jobban az apró jeleket! A hajó biztonságosan leszállt, azután a földön felrobbant. Ha lezuhant volna, mély barázdát vág a talajfelszínbe.

Luke az Echo Bázis hófödte bejáratára pillantott.

– Talán ott védelmet leltek – mutatott a bejárat két oldalán álló sugárágyúkra. – Nézzük meg! De légy óvatos!

A szél felkapta a domboldalakat borító hópelyheket, és csillogó felhőt kavarva tovasodorta őket. A bejáratot kősziklák közé építették, bár az egész Echo Bázist a több évszázados hóba és jégbe vájták.

Amint közelebb értek a bejárathoz, az egyik mozdulatlan sugárágyú hirtelen életre kelt, és akár egy éber őrszem, célpontot keresett. A lövegtorony hangos nyikorgással fordult el, és a cső éppen a közeledőkre meredt.

– Vigyázz! – kiáltotta Callista, majd félrelökte Luke-ot.

A férfi a jedierő segítségével még távolabbra tolta magát. Közben Callista az ellenkező oldalra ugrott, és a lendülettől végiggurult a havon.

Az ágyú kétszer eldördült, és a sugárnyaláb helyén üszkös falú kráterek keletkeztek. A harmadik lövést Luke már a fénykardjával hárította. De az energiasugár olyan erőt képviselt, hogy Luke majdnem kiejtette kezéből a kardot.

– Az ágyút mozgásérzékelő működteti, Luke – kiáltotta Callista. – Elfutok, és magamra vonom a tüzet, Te pedig odaszaladsz, és üzemképtelenné teszed az ágyúkat!

– Nem – felelte Luke. – Túl veszélyes…

De Callista már nekiiramodott. Luke jól tudta, hogy a lány így intézi a dolgait: elhatározza magát, és azonnal cselekszik, át sem gondolva a kockázat nagyságát, vagy alternatív megoldásokat keresve. Callista cikcakkban futott, magára vonva mindkét lézerágyú tüzet.

Luke előrevetette magát. Egy pillanat alatt elérte a lézerágyú tornyát. Ott felugrott a magasba, és lézerkardjával végighasította a lövegtornyot. Azután rögtön leugrott a hóba, és máris a következő toronyhoz futott.

Közben a második lövegtorony folyamatosan tüzelt a menekülő Callistára. Az asszony oldalra vetette magát, és végiggördült a havon. Egy pillanattal később a sugárnyaláb mély barázdát vágott a fagyos, hófödte talajba.

Luke érezte, hogy nincs ideje felmászni a lövegtorony tetejéig, ezért a torony tövét kezdte szabdalni, mintha egy óriási fatörzset akarna kettévágni. Néhány csapással áthatolt a fémburkolaton, miközben olvadt acél csörgött le a hóra. A következő ütése akkora nyílást vájt a toronyba, hogy a sárgászöld penge elérte a vezetékeket, és a löveg vezérlőrendszere megbénult.

Ezután odaszaladt Callistához, és felsegítette. Közben azon tűnődött, vajon ki aktiválhatta az automatikus védelmi berendezést egy lakatlan világban, és mi lehetett a célja.

– Szép munka volt – mondta Callista. – Összehangolt csapatot alkotunk még a jediképességem nélkül is.

Panaszos nyögéseket hallatva a bejárat nehéz fémajtaja nyílni kezdett. Hatalmas hótömbök zuhantak a földre, ahol hangos csattanással porrá törtek. A nyitott ajtóban homályos alakok jelentek meg.

Luke harcra készen tartotta a fénykardot. Callista is erősen szorította a fegyver markolatát, bár nem aktiválta a pengét. Luke mozdulatlanul várta, hogy mit fognak tenni titokzatos ellenségeik.

– Ne álljanak ott! – kiáltotta egy mély férfihang. – Jöjjenek be gyorsan, mielőtt visszatérnek azok a teremtmények!

Egy fekete hajú szakállas alak lépett elő a félhomályból. Fehér vértezetet viselt, és kezében sugárpisztolyt tartott. Egy szőrös, macskaszerű idegen állt mellette, akinek keskeny, sötét ajka közül agyarak meredtek elő. Egy cathar, ismerte fel Luke az idegen lényt. A macskaszerű lény szintén sugárfegyverrel rendelkezett, és élénk szeme mindenütt ellenséget keresett. Fegyvereiket nem irányították a látogatókra. Inkább úgy tűnt, mintha láthatatlan teremtmények támadásától tartanának, akik a hóból rontanak rájuk.

Egy magas, széles vállú férfi állt még a hangárban, és élénk mozdulatokkal integetett, hogy igyekezzenek. Luke végignézett a Hoth élettelen felszínén, azután fenyegető, nyomasztó érzés kerítette hatalmába. Megragadta Callista karját, és szinte bevonszolta a hangárba.

Mindössze öten élték túl.

– Úgy tűnt, nem is olyan nehéz egy kis készpénzt keresni, amikor új foglalkozás után néztem – mondta Burrk, a valamikori rohamosztagos, aki elhagyta a Birodalmat az Endor mellett vívott csata után. Azóta a maga ura lett, illegális tevékenységből és simlis üzletekből tartotta fenn magát. – Később összefutottam ezzel a két catharral; Nodonnal és Nonakkal.

A két macskaszerű lény fenyegetően morgott, kivillantva éles fogaikat. A két lény annyira egyforma volt, hogy csak bundájuk színe alapján lehetett megkülönböztetni őket.

– Mindketten ugyanabból a klánból valók – folytatta Burrk. – Nagy vadászok voltak, legalábbis ezt állítják. – A két cathar vicsorgott, miközben kivillantották mancsaik horgas végű karmait. Burrk figyelemre sem méltatta fenyegetésüket. Szórakozott mozdulattal megdörzsölte az állat. Mélyen ülő szeme állandó feszült figyelemről tanúskodott. A férfi viselkedése olyan volt, mintha valaki hülyére verte volna, és most attól rettegne, hogy mikor jelenik meg ismét az illető. A kis csoport mindössze néhány fénypanellel rendelkezett, de fűtőtesteket nem sikerült keríteniük.

– Nos a feketepiacon rengeteget lehet keresni a wampabőrrel – mondta, miközben szemében ravasz fény csillant a pénz említésekor. Bár Luke érzékelte az őket körülvevő veszélyt, a volt rohamosztagos mégis egyre jobban belemelegedett a magyarázatba. – Tehát a cathar testvérek és én elhatároztuk, hogy expedíciót szervezünk. Gazdag emberek számára vadászatokat szerveztünk – mutatott Burrk a széles vállú férfira.

– Drom Guldi vagyok, a Kelrodo-Ai zselatinbányák igazgatója – mutatkozott be a férfi. A nevét olyan büszkén közölte, mintha a világon mindenkinek ismernie kéne. – Ez pedig a segédem – intett az idegesnek látszó, őszes hajú férfi felé, akinek bőrét mély ráncok barázdálták. – Sinidic.

Burrk, a rohamosztagos folytatta történetét.

– Ezen az utazáson négy vadász jött velünk, de csak Drom Guldi volt figyelemre méltó közülük.

– Tíz wampát leterítettem, amikor megtámadtak minket – mondta Drom Guldi. – Mégis vissza kellett mennünk, hogy elhozzuk a bőröket. – Összeszorította a fogait, miközben vér szökött bronzszínű arcába. – A többi szörnyeteg olyan hevesen támadott minket, hogy kénytelenek voltunk meghátrálni.

– Mi történt? – kérdezte Callista. – Hogyan váltak ennyire sebezhetővé?

Burrk tehetetlenül széttárta a karját.

– Ez volt a harmadik expedíciónk. Az első kettő simán ment. Felkutattuk a bestiákat, lelőttünk néhányat, azután távoztunk. De úgy látszik, a wampák rájöttek, hogyan tudnak együttműködni. Azt gondoltuk, ostoba állatok, amelyek csak fogakkal és karmokkal rendelkeznek, de az agyuk akkora, mint egy gyepi hangyának. És ebben tévedtünk.

A két cathar sziszegő hangot adott, a hátukon felborzolódott a szőr.

– Tudtunk erről az elhagyott bázisról. Felhasználtuk, mivel nem sok búvóhely akad ezen a bolygón – folytatta Burrk, Luke-ra pillantva. – Két csoportra oszlottunk, és kimentünk felderíteni a bestiák barlangjait. Nodon és én az egyik hajóval indultunk útnak, Nonak és a többiek pedig a másikkal. Az idő tiszta volt, remek vadászatnak néztünk elébe. De mire visszatértünk, a pilótánkat lemészárolták. Ezt szó szerint vegyék. Sohasem gondoltuk, hogy meg mernek támadni minket.

– Alábecsültük őket – tette hozzá vékony hangon Sinidic, majd lehajtotta a fejét, mint aki belátja, hogy neki nincs joga közbeszólni.

– Amikor megvizsgáltuk a nyomokat, a wampák előrontottak a hóból, mint egy meteorvihar. Valószínűleg már vártak ránk, de nem láttuk őket. Megölték a három vadászt, valamint az egyik nyomkeresőnket. Szerencsére sikerült elérnünk a bázist, és bezártuk magunk mögött az ajtót. – Nagyot nyelt, amint visszaemlékezett a lázálomhoz hasonlítható eseményekre.

Drom Guldi átvette a szót, majd gyakorlatiasan fogalmazva ismertette a továbbiakat.

– Azután felrobbantották az űrhajónkat. Talán véletlenül történt, amikor átkutatták, és mindent megfogdostak. Nem hiszem, hogy tudatosan cselekedtek.

– Négy napja vagyunk itt – mondta Burrk. – Elfogyott az élelmünk, és azok a bestiák odakinn várnak ránk. Még segélykérő jelzést sem tudtunk küldeni.

– Van fegyver a hajójukon? – kérdezte Nodon, az egyik macskaszerű lény.

Luke és Callista egymásra néztek.

– Fegyver? Nincs – felelte Luke.

– Nem számítottunk rá, hogy harcba keveredünk – tette hozzá Callista.

– Sikerült üzembe helyeznünk a bejáratnál álló két sugárágyút, valamint a mozgásérzékelőket – mondta Burrk. – De ezek most már hasznavehetetlenek. Nem maradt más védelmünk, mint a bejárat vastag fémajtaja. És nem maradhatunk itt örökké.

– De az űrhajónkban sem férnek el – mondta Callista, előre látva a következő kérdést. – Csupán egy könnyű jacht. De a fedélzetről küldhetünk segélykérő jelzést. A mentőexpedíció néhány nap alatt ideérhet.

– Hamarosan besötétedik – jegyezte meg Sinidic. – Addig kéne valamit tennünk. – Közben Drom Guldira nézett. – Miért nem parancsolja meg nekik, hogy menjenek vissza a hajójukra, és küldjenek segélykérő jelzést?

– Mindannyian a hajóhoz megyünk – jelentette ki Drom Guldi. – Máskülönben Burrk elrepül a hajójukkal, és cserbenhagy minket. De ezért nem is hibáztatom. – A két cathar morogva nézte a rohamosztagost. Valószínűleg a lehetőségeket mérlegelték.

– Csupán néhány lövésre elegendő energia maradt a sugárfegyvereinkben – mondta Burrk. Szemmel láthatóan nem sértette a bizalmatlanság. – Ha megtámadnak minket, nem sokáig tudunk védekezni.

Drom Guldi összeszorította az ajkát.

– Meg kell tennünk mindent a szabadulásunk érdekében.

Luke Callistára nézett. Segíteni az embereken, ez volt a jedilovagok elsődleges feladata. Még az ilyen alávaló vadászokat sem hagyhatták cserben. Ráadásul Luke igen jól emlékezett a wampa jéglénnyel esett találkozására.

A két cathar feszülten állt a kiürült konténer mellett, amelyet ülőhelyként használtak, és a fegyverüket ellenőrizték. Drom Guldi a vállára vette a puskáját. Sinidic nem rendelkezett fegyverrel, ezért mindig a gazdája közelében tartózkodott. Burrknek két sugárpisztoly függött a csípőjén. Mindkettő ütött-kopott volt, és használhatatlannak látszott.

– Gyorsan kell cselekednünk – mondta Burrk, a bejáratra mutatva. – Már nem számíthatunk a sugárágyúk védelmére.

– Hagyjuk félig nyitva az ajtót, így szükség esetén sietve visszavonulhatunk – javasolta Drom Guldi.

Luke érezte, hogy át kell vennie a parancsnokságot. Burrk volt az expedíció vezetője, de a széles vállú Drom Guldi is ugyanolyan döntési joggal rendelkezett válsághelyzetben. Valószínűleg mindketten kialakították a csoportjukat a saját túlélésük érdekében.

A nehéz fémajtó kinyílt, és fagyos levegő áramlott a hangárba. Az égbolt bíborszínűvé vált, amint az alkony közeledett. Luke és Callista az űrhajó felé vezette a túlélőket, bár felmerült bennük a gondolat, hogy azok félelmükben és kétségbeesésükben megpróbálják hátulról lelőni őket.

Elmentek a kiégett hajóroncs mellett. Luke mentális érzékével a mögötte haladók tudatát kutatta. De nem érzett ellenséges szándékot, csupán félelmet. Ezek az emberek annyira rettegtek, hogy meg sem fordult a fejükben az árulás gondolata.

Amint közelebb értek az űrhajóhoz, Luke észrevette, hogy az ajtó nyitva állt.

– Én nem hagytam nyitva – mondta Callista.

– Rossz érzésem van – bólintott Luke. A két cathar egymásra nézett, majd morogni kezdtek.

– Rossz hírek – jegyezte meg Drom Guldi, előre sejtve, hogy mi fog történni. Luke felment a rámpán, Callista pedig megállította a többieket.

A fedélzetre lépve Luke körülnézett. A pilótafülke siralmas állapotban volt. A paneleket letépték, a vezetékeket szétszaggatták. A navigációs komputer eltűnt.

– Úgy tűnt, mintha a szörnyetegek pontosan tudták volna, hogy mit kell tenniük, mivel okozzák a legnagyobb kárt.

Luke gyomrát félelem szorította össze. A szekrényhez lépett, ahol a fűthető overallokat és az űrruhákat tárolták. A wampa jéglények cafatokká tépték az öltözékeket.

Ekkor kiáltás hallatszott odakintről, majd lövések dördültek. Luke kirohant a pilótafülkéből, és a kijárat felé iramodott. Callista aktiválta a fénykardját; a topázszínű penge ragyogott az alkonyi fényben.

Luke alig látta a támadókat, amelyek alakja beleolvad a sziklás, hóborította környezetbe. Csupán a mozgásukból lehetett következtetni hollétükre. Bömbölve rontottak rá a hajó mellett álló áldozataikra.

Burrk előrántotta mindkét sugárpisztolyát, és vaktában tüzelt. Az egyik wampa elvágódott a havon, füstölgő lyukak tátongtak a testét borító fehér szőrzetben. A két cathar is tüzet nyitott. Burrk ismét lőni akart, de az egyik pisztoly kiürült. A wampák láthatatlan rémségekként özönlöttek elő a hóból.

Drom Guldi pontos lövésekkel tartotta távol magától a wampákat. A két cathar is hősiesen küzdött, míg fegyvereik energiája kifogyott.

Fenyegető bömbölés hallatszott Luke mögött. A hang ismerős volt. Luke megfordult, és egy hatalmas wampával találta szemben magát. A fenevad egy sziklán állt, így valóságos óriásnak tűnt. Vérszomjas morgással vetette magát a küzdelembe. Luke észrevette, hogy az állatnak csak egy karja van, a másik csupán csonk. Hihetetlen haraggal emelte fel ép mancsát, amint megpillantotta a jedi fénykardját.

Kiáltására a wampák felbőszülten rontottak áldozataikra.

29. fejezet

A NAR SHADDAA

A taurillok komplex tudata nem habozott, nem pihent. A sok apró teremtmény a súlytalanság állapotában épülő szerkezet körül rajzolt.

Bevel Lemelisk elégedetten szemlélte, amint a serényen dolgozó teremtmények két nap alatt kijavították a hibát, és újra elkészítették a Sötétkard vázszerkezetét. Lemelisk figyelte a taurillok erőfeszítéseit, miközben abban reménykedett, hogy újabb hiba nem fogja hátráltatni a munkák menetét.

A bontás legkritikusabb részénél, amikor a burkolólemezek nagy részét eltávolították, Sulamar tábornok odalépett Lemelisk mögé az Orko űrbányász fedélzetén. Közeledését csizmája sarkának összecsattanása árulta el. A babaarcú tábornok kibámult a megfigyelőablakon.

– Remek munka, mérnök úr – jegyezte meg rosszindulatúan, mintha Lemelisk elismerő szavakra várna. – Folytassák!

Lemelisk nyugalmat erőltetett magára, majd elment valami ennivalót keresni. Szokásához híven megint elfelejtett ebédelni…

Az alvási periódus nyugalmát használta arra, hogy folytassa a háromdimenziós puzzle kirakását. Csodálkozott, mekkora kihívást jelent számára a szellemi kapacitásának megmérettetése. A legérdekesebb résznél azonban ismét megzavarták.

A háromdimenziós kristálypuzzle elemei csillogó halmazzá alakultak, amint Lemelisk dühödten meredt a belépő gamorrai őrre. A mérnök felháborodott pillantása lesiklott a hústorony vastag zöld bőréről. A testőr csak egyetlen szót mondott:

– Durga.

Lemelisk leküzdötte csalódottságát, és követte a disznófejű őrt a hosszú folyosókon, míg végül elérték a kommunikációs központot. Durga egy gamorrai őrt küldött Lemeliskért, noha a hutt pontosan tudta, hogy az alvási periódus felénél jár az idő. Durga sohasem törődött az emberei kényelmével.

A testőr magára hagyta a férfit a hadúrral, aki a holomonitoron az épülő űrhajót nézte. Durga nem szerette a hologramokat, inkább megmaradt a régi kétdimenziós képernyők mellett.

– Lemelisk – kezdte Durga. – Tudom, hogy Sulamar tábornok alszik, ezért nyugodtan beszélhetünk, anélkül hogy beleszólna. A komputerrendszerek, amelyeket ígért, megérkeztek a Nar Shaddaara. Azt akarom, hogy személyesen menjen a Csempészek Holdjára, és ellenőrizze a berendezéseket! Nézze meg alaposan, nem valami szemetet sózott-e ránk!

– De… én most nem hagyhatom el az építés helyszínét! – mondta Lemelisk.

– Miért? – kérdezte Durga. – Akadt valami probléma?

– Nem, nem – felelte Lemelisk, feltartva a kezét. Remélte, hogy Durga nem veszi észre a homlokára kiült hideg verítékcseppeket. – Minden a legnagyobb rendben. A taurillok remek munkások, keményen és gyorsan dolgoznak.

– Helyes. Küldök egy hajót, ami elviszi önt. Az utazása folyamán ne lépjen velem kapcsolatba! Csak menjen el a Nar Shaddaara, és tegye a dolgát! Addig egy diplomáciai ügyet kell lebonyolítanom.

– Mikor… – Lemelisk nagyot nyelt. – Mikor fog visszatérni az aszteroidaövezetbe, Lord Durga?

– Hamarosan – válaszolta a hutt. – A miniszterelnök látogatása váratlanul ért. Ráadásul magával hozott egy egész flottát, amely hadgyakorlatot tart a naprendszerünkben. Ám én inkább erődemonstrációnak nevezném. Azt hiszem, az Új Köztársaság nem gyanakszik.

Durga hirtelen elveszítette a türelmét.

– Elég a szócséplésből! Menjen a Csempészek Holdjára! Amint elkészül a Sötétkard, nem kell többé udvariaskodnom ezekkel az emberekkel.

* * *

Lemelisk nem ismerte azt a hajótípust, amelynek a fedélzetére érkezett. A régi konstrukciók elég sok módosításon estek át. A csaták folyamán a sérült részeket kifoltozták, míg végül az űrhajókat annyira összetákolták, hogy az eredeti modellt fel sem lehetett ismerni.

A hajót egy twi’lek pilóta és egy humán másodpilóta vezette. Az apró termetű idegen fején lévő csápok izgatottan mozogtak. Lemelisket két gamorrai őr kísérte a fedélzetre. Ezek a disznófejű testőrök általában keveset beszéltek. Miután a felszerelést elhelyezték a raktérben, a hajó útjára indult.

A twi’lek pilóta már majdnem kivezette a gépet az aszteroidaövezetből, mire Lemelisk elfoglalta a helyét, és bekapcsolta a biztonsági övét. A mérnök addig nyújtogatta a nyakát, míg végül sikerült kinéznie az elülső ablakon, és láthatta a Sötétkard fényeit.

Lemelisk nem szívesen hagyta el az építési területet. Sohasem tudhatta, mi fog történni a távollétében…

Annak idején Darth Vader is a Halálcsillag fedélzetére ment, amikor még javában folytak az építési munkálatok.

– Azért jöttem, hogy személyesen felügyeljek a munkára – mondta mély hangon, amelyet a légzőkészüléke erősen torzított. A maszkból minden lélegzetvételnél sziszegő hang tört elő.

Lemelisk bátortalanul nézett a császár legnagyobb harcosára, a fekete sisakos Darth Vaderre, Sith fekete lovagjára, akinek egyetlen kézmozdulata emberek millióinak sorsát határozta meg.

Tarkin nagymoff ragaszkodott ahhoz, hogy a Halálcsillag egy szektorát idő előtt befejezzék, így Lemelisk is áthelyezhette irodáját és lakosztályát az űrállomás fedélzetére. Valóságos díszszemlét rendezett Darth Vader fogadására, ahol rohamosztagosok sorfala állt feszes vigyázzban.

Lemelisk elfelejtett megborotválkozni, és azt remélte, hogy a fölé tornyosuló Darth Vader nem veszi észre ezt a kis műhibát. A sötét lovag hangos szuszogása hallatszott a síri csendben, miközben a Lord végighordozta tekintetét a fogadóbizottságon.

– Eljöttem, hogy lelkesítsem a munkásokat – nézett Tarkinról Lemeliskre.

Lemelisk összedörzsölte izzadt kezét, majd a nedvességet a ruhájába törölte.

– Megtiszteltetés számunkra, Lord Vader. Szükségük van a lelkesítésre. A vukik erősek és ügyes kezű dolgozók, de minden alkalmat megragadnak, hogy hátráltassák az előrehaladást.

Tarkin döbbenten nézett Lemeliskre, és a mérnök azon kezdett töprengeni, hogy mit mondott, amit nem kellett volna.

– Talán a munkavezetőket kéne szorosabban fogni – jegyezte meg Darth Vader. – Vagy be kell mutatnom a fenyítés módszerét.

Lemelisk félelmetesnek találta Vadert. Igen, egy kis rábeszélés a császár jobbkezétől, és még a legmakacsabb vukik is lelkesen fognak dolgozni.

De Vader nem rábeszélésre gondolt. A komputer adatai alapján összeállította a birodalmi munkavezetők listáját.

Ezután Tarkin nagymoff magához rendelte ezeket a munkavezetőket, és egy tágas helyiségben hívta össze őket megbeszélésre. A hatalmas asztal végén Darth Vader foglalt helyet.

– Nem vagyok elégedett a munkájukkal – mondta Vader, miután kiszemelte a két leggyengébb teljesítményt mutató munkavezetőt. Az asztal körül ülők szinte reszkettek a félelemtől, amikor Vader felemelte fekete kesztyűs kezét. Senki sem láthatta arcvonásait a sisak arclemezén keresztül.

A két szerencsétlen munkavezető fuldoklott, és a torkukhoz kapkodtak, mintha egy láthatatlan kéz szorítását próbálnák megszüntetni. Amikor légszomjuk elviselhetetlenné vált, pánikba estek, rugdalóztak, testük görcsbe rándult. Fejük elkékült, nyál csörgött a szájukból, mint az érett gyümölcs leve.

Végül Vader leengedte a kezét, és a két halott munkavezető az asztalra borult. A fekete lovag végignézett a gyöngyöző homlokú embereken.

– Remélem, a többiek ezután lelkesebben fognak dolgozni!

Vader megparancsolta Tarkinnak, hogy a rohamosztagosok hajítsák ki a két holttestet a világűrbe.

Lemelisket megdöbbentette Vader meggyőző ereje, amikor azt tapasztalta, hogy a munkavezetők megkétszerezik hatékonyságukat. Tarkin is roppant elégedettnek látszott. Fényes jövő állt előtte.

Lemelisk hajója a Nar Shaddaa felé közeledett. A hold igen élénk forgalmat bonyolított. A hajó jelentős része illegális kereskedelmet folytatott, amelyet a közelben elhelyezkedő Új Köztársaság nem nézett jó szemmel.

Lemelisk gyomra egyre jobban összehúzódott. Egyetlen porcikája sem kívánta, hogy a Csempészek Holdjára utazzon. A hajó legénysége is elég kellemetlen társaság volt. Lemelisknek rossz érzése volt azzal kapcsolatban, hogy mivel fog találkozni a Nar Shaddaa utcáin.

Azt remélte, gyorsan végez a komputerek átvizsgálásával, amelyeket Sulamar tábornok szerzett a Sötétkard számára.

Lemelisk máris a magányra és az álmaira vágyott. De ahhoz, hogy az álmai megvalósuljanak, rengeteg önfeláldozásra volt szükség.

Lemelisk, mint mindig, el fogja végezni a kötelességét, még akkor is, ha az életébe kerül… ismét.

30. fejezet

Az Új Köztársaság hadiflottája folytatta hadgyakorlatát. Ackbar hadihajói boszorkányos manőverekkel húztak el Wedge egysége mellett, bemutatva pilótatudásuk minden bravúrját. De mindvégig készen álltak, hogy a miniszterelnök segítségére siessenek, ha az asszony bajba kerülne.

Szerencsére napok óta minden csendes volt, és semmi jelét nem látták, hogy a huttok terveznének valamit. Leia üzenetet küldött, hogy a küldetése egy-két napon belül véget ér, így Wedge Antilles tábornoknak lehetősége maradt néhány nap pihenésre, valamint, hogy Qwi Xux társaságában ellátogasson a Csempészek Holdjára.

– Mindig érdekes tervekkel állsz elő, Wedge – mondta Qwi, a Nar Shaddaa háromdimenziós képét nézve.

Wedge felnevetett.

– Ez nem igazán az a romantikus hely, amelyet eddig mutattam.

Qwi vállat vont. A haja olyan volt, mintha kristályszálak alkották volna; gyöngyházfényű zuhatagként omlott a vállára.

– Nem, de biztosan érdekes lesz – mondta. Bőrének kékes árnyalata elf külsőt kölcsönzött neki, és idegen szépséget. Mindezek ellenére tökéletesen emberi volt.

Qwi Xux gyerekkorában agymosást kapott, hogy a Birodalom fegyvertervezője legyen. A Maw szerelőüzemekben részt vett a Halálcsillag elkészítésében, Bevel Lemelisk oldalán. Ők fejlesztették ki a Sun Crushert is. A sok megpróbáltatás ellenére Qwi megőrizte gyermeki tisztaságát, és mindig örült, ha új dolgokat fedezhetett fel. Wedge ezt csodálatosnak tartotta, és egyre jobban szerette az asszonyt, minél több időt töltött vele.

Port Authoritynál hagyták a parányi űrsiklót, és Wedge annyi pénzt vett magához, hogy nyugodtak legyenek, nem kerülnek bajba. Wedge nem viselt egyenruhát, csak egy overallt, melynek zsebeiben fegyvert, adó-vevő készüléket és egyéb hasznos holmikat helyezett el.

A Nar Shaddaa olyan volt, mint egy lázálom, amelyet düledező házak és üres raktárépületek alkottak. A zárt ajtókon mindenütt felirat jelezte különféle nyelveken: “Maradj kinn!” Gépek szálltak alacsonyan a felszín felett, beszennyezve a levegőt ócska motorjaik melléktermékével. Ipari centrumok pumpálták a szabadba és a csatornarendszerbe mérgező hulladékukat.

Az atmoszféra rendkívül szennyezett volt. A levegőt annyira elborította a szmog, hogy úgy tűnt, mintha egy pohár piszkos vízen nézne keresztül az ember. A horizonton eltűnő Nal Hutta zöldeskék gömbje azt a benyomást keltette, hogy egy gonosz, félszemű lény lesi a hold felszínét.

Wedge és Qwi a megkopott járdán haladt, amelynek felvillanó fényreklámjai különféle szolgáltatások helyét hirdették. A Csempészek Holdja leginkább egy világméretű automatizált üzletnek tűnt, ahol a hulladékot eldobták. Azután megtalálták, és újra hasznosították, vagy ott hagyták, ahol volt. Az idők végezetéig.

Utcai árusok szorongtak egymás mellett. Egy növényszerű élőlény kék színű húsokat árult, amelyek pálcikákra voltak tekerve. Mellette két rágcsáló darabokra vágott zöldséget kínált a járókelőknek.

Néhány kiszolgált ócska csillaghajó húzott el felettük, iszonyú dübörgéssel. Wedge a zajra felnézett. A két hajó eszeveszett tüzet okádott egymásra, és az üldöző hirtelen izzó, vakító gázfelhővé alakult. Wedge látta, hogy a teraszokon ülő emberek sietve menekülnek a házaikba a fémhulladékok zápora elől. A győztes hajó tovaszáguldott, bár sérült hajtóműve időnként kihagyott. Azután a hajtómű végleg leállt, és az űrhajó lezuhant a távolban.

Egy parkolóhelyen Qwi megállt, hogy megnézze az árusok kínálatát. Az árucikkek között olyan különleges holmikat is felfedezett, mint a rankorbőrből készült csizmák, vagy wampakarmokból álló nyakláncok.

– Honnan tudjuk, hogy ezek valódiak? – kérdezte Qwi az árust, aki hüllőszerű lény volt, elvékonyodó homlokkal és három szemmel.

– A szavam adom rá – felelte az árus.

– Nem, köszönjük – mondta Wedge, és odébb vonszolta Qwit a könyökénél fogva. Egy kicsi önkiszolgáló kávéházhoz értek, ahol Wedge színes italokat, valamint zselatinkockákat rendelt.

– Ez a hely más, mint a Coruscant kávézói – jegyezte meg Qwi, összegezve az érzéseit. – Sokkal több az élet benne, kevésbé kifényesített.

Wedge összevonta a szemöldökét.

– Ezt elmondhatnád még egyszer.

Qwi értetlenül nézett rá.

– Miért tenném?

– Ne törődj vele! – felelte mosolyogva Wedge.

Kerestek egy asztalt, amely elég távol esett a szürke bőrű fenevadak társaságától, akik – első pillantásra úgy tűnt, heves vitát folytatnak, aminek végkifejleteképpen hamarosan megölik egymást. De amikor Wedge jobban megfigyelte őket, rájött, hogy csupán baráti beszélgetést folytatnak.

A fejük fölött szakadozott volt az ernyő, ezért Wedge és Qwi átültek a túlsó oldalra, ahol az asztal is tisztábbnak tűnt. Evés közben a forgalmas utcát bámulták, az utca szemközti oldalán néhány jellegzetes raktárépület állt. Ezek egy részét őrizték, a többit csupán bezárták.

Qwi az italát szürcsölte egy szívószálon át, és elfintorodott, mert a buborékok az orrába szaladtak. Vett néhány mély lélegzetet.

– Ez nagyon jó, de azt hiszem, nem nekem találták ki.

– Egyszerre csak egy kortyot szívj fel! – javasolta Wedge. – És akkor élvezni fogod.

Qwi a desszertre nézett.

– Rengeteg helyet mutattál nekem, Wedge. Emlékszem, milyen volt a Maw szerelőüzem, legalábbis amióta visszavittél oda. Sokkal kisebb volt, mint ez a hely. Kevesebb embert láttunk ott. Csendes, nyugalmas és tiszta lett. Te adtad vissza az emlékezetem… Néha visszagondolok Kyp Durronra, aki egyszerűen kivette a rosszat az agyamból, és ezáltal helyet adott annak a számtalan csodának, amit te mutattál nekem.

– Tehát nem hiszed, hogy a múltad visszatér?

– Azok a részletek örökre elvesztek – felelte Qwi. – De ami megmaradt, azok élő emlékek.

Qwi a szemközti raktárakat nézte, és hirtelen elhallgatott. Wedge az asszony arcát figyelte. Szerette bámulni azt a szép arcot, a gyönyörű vonásokat.

Qwi teste megfeszült, majd felugrott a helyéről, felborítva a poharát.

– Mi történt? – kérdezte Wedge, miközben megragadta az asszony vékony csuklóját.

Qwi a raktárakra mutatott.

– Láttam őt! Felismertem!

– Kit? – kérdezte Wedge, aki semmi szokatlant nem vett észre.

Qwinek élesebb volt a szeme, ezt Wedge már korábban megfigyelte. De a raktárak közelében mozgó alakokon semmi szokatlant nem tapasztalt. Néhány ember, pár idegen lény.

– Én jól ismerem – mondta Qwi. – Bevel Lemelisk. Együtt dolgoztunk, közösen terveztük a Halálcsillagot. Itt van. De hogyan lehetséges ez?

Wedge érezte, hogy az asszony egész teste reszket.

– Ugyan, Qwi, az nem lehetett ő. Itt mindent homályosan látni a szmogtól. Bizonyára egy emlékképet láttál…

– De én biztos vagyok benne, hogy ő volt.

– Talán valóban jól láttad. De mit jelent ez? A Maw szerelőüzem már nem fenyeget senkit. A Birodalomnak vége. Lehet, hogy néhány csempésznek dolgozik.

Qwi visszaült, de még mindig nyugtalannak látszott.

– Nem akarok itt maradni – mondta.

Wedge odanyújtotta neki a saját italát.

– Megosztjuk az enyémet. Igyál belőle! Azután visszamegyünk a hajóhoz – majd mosolyogva hozzátette: – Hacsak nem akarod kipróbálni a hutt fürdők egyikét.

– Nem, kösz – rázta meg a fejét Qwi.

Bevel Lemelisk végigment kíséretével a Nar Shaddaa utcáin, míg végül elérték a raktárépületek szektorát. Lemelisk gyakran megállt, hogy letisztítsa cipőjéről a sarat, amibe minduntalan belelépett, ha véletlenül letért a járdáról.

A twi’lek kapitány előhúzta a sugárpisztolyát, és egy omladozó raktárra mutatott. A rozsdás ajtó zárva volt, és nagy ákombákom betűkkel a következő szöveget festették rá: “Tiltott terület. A belépőket megsemmisítjük!” De Lemelisk már tudta, hogy a Nar Shaddaa minden raktára tiltott terület, tehát a szöveg nem adott bővebb tájékoztatást.

Miközben arra vártak, hogy a twi’lek kinyissa a nehéz vasajtót, Lemelisk végignézett a forgalmas utcán. Úgy érezte, mintha figyelné valaki. Alaposan körbenézett, de nem látott semmi szokatlant. Amint a twi’lek kinyitotta az ajtót, Lemelisk előrefurakodott, hogy ő lépjen be elsőként a raktárba.

A twi’lek bekapcsolta a világítást. Az egyik fénypanel pislogni kezdett, majd kiégett. A maradék négy azonban megfelelő világítást biztosított a helyiségben.. Konténerek sorakoztak egymásra rakva a fal mentén. Valamennyin ismeretlen nyelven írt szöveg jelezte a tartalmát.

A humán másodpilóta a terem közepén lévő ládákhoz vezette Lemelisket. A porba taposott lábnyomokból arra lehetett következtetni, hogy az árut nemrég helyezték el a raktárban. A ládákra ragasztott címkéken a következő szöveg állt: “Szennyvízvizsgáló berendezés. Mintavételekkel.”

A gamorrai őrök kinyitották a ládákat, amelyek komputerrendszereket tartalmaztak. Lemelisk azonnal látta, hogy ezek ósdi, lassú, kis teljesítményű gépek.

Lemelisk nevetni kezdett. Ez volt hát a legjobb anyag, amelyhez Sulamar a híres birodalmi kapcsolatai révén hozzájutott. Ezek a berendezések már akkor is elavultnak számítottak, amikor a Maw szerelőüzem épült. De ha nem lesz más, amit a Sötétkard építésénél felhasználhat… Lemelisk mérlegelni kezdte a lehetőségeket. A feladat kihívást jelentett, és ő szerette a kihívásokat.

A komputerrendszerek alapos módosításra szorultak, de ez nem okozott nehézséget Lemelisknek. A Sötétkard csupán az ezredrészét képviseli a rendszereknek, amelyeket a Halálcsillag megkövetelt. Hiszen nem kell többmilliós hadsereget elhelyezni. A Sötétkardnak csak annyi lesz a feladata, hogy mozogni tudjon, és működtesse a szuperlézert. Ehhez pedig ezek a történelem előtti komputerek is megfelelnek. Feltéve, ha üzemképesek.

Miközben a komputereket vizsgálta, arra lett figyelmes, hogy a gamorrai őrök aggodalmasan morognak.

– Nos, Lemelisk mérnök, üzemképesek? – kérdezte Durga, az árnyékból előtűnő antigravitációs heverőjén fekve.

Lemelisket meglepte a hutt váratlan megjelenése, de nem jött zavarba.

– Lord Durga! Micsoda meglepetés. Nem számítottam rá, hogy személyesen eljön.

– Üzemelni fognak ezek a komputerek? – ismételte meg a kérdését Durga.

Lemelisk óvatosan fogalmazott.

– Meglátjuk. Nem tudom, Sulamar mit mondott önnek, de ezek elavult kacatok. Megpróbálok valamit kihozni belőlük.

– Helyes – bólintott Durga. – Már elnézést kértem az Új Köztársaság miniszterelnökétől, és közöltem vele, hogy szeretném, ha a diplomáciai találkozónk véget érne. Izgatottan várom, hogy visszatérjek a munkák helyszínére, és lássam, mennyit haladtak a szuperfegyver építésével.

– Azt hiszem, elégedett lesz, Lord Durga – mondta Lemelisk.

– Én is remélem – felelte Durga. – Együtt megyünk vissza az én hajómon az aszteroidaövezetbe. Minél előbb látni akarom a Sötétkardot.

Lemelisk egyetértően bólintott.

– Örülök, hogy elhagyhatom a Nar Shaddaat. – mondta közelebb hajolva Durgához. – Túl sok kellemetlen alak van itt.

31. fejezet

A Millennium Falcont vezetve, Csubakka mindössze Artu segítségét vette igénybe, miközben kilépett a hipertérből a Nal Hutta rendszeréhez olyan közel, amennyire meg merte kockáztatni. A fénysebesség alatti hajtóművek fehéren világítottak a módosított teherszállító hátsó részén, amint Csubakka a Csempészek Holdja felé közeledett gépével.

Nem okozott gondot, hogy ő vezesse a hajót. Számtalan órát töltött a Falconon másodpilótaként, és ezalatt elegendő tapasztalatot szerzett. Mégis magányosnak érezte magát Han Solo társasága nélkül. Csubakka évekkel ezelőtt Han Solóhoz kötötte az életét, eleinte kényszerből, később barátságból.

Hannal már többször ellátogatott a Nar Shaddaara, és előfordult, hogy majdnem ott hagyták a fogukat. Ezúttal Han szintén a hutt rendszerben tartózkodott, egy diplomáciai pofaviziten vett részt, miközben megpróbálta kipuhatolni Durga alantas szándékait.

Amint Artu csatlakozott a bolygóközi forgalomhoz, Csubakka igyekezett a nyomában maradni a hold felé tartó hajóknak. Az Új Birodalom egymással viaskodó csatahajói lekötötték a távközlés szinte minden csatornáját. A képernyők a hatalmas hadihajókat mutatták, amint turbólézereikkel folyamatosan lövik egymást.

Artut rémületbe ejtette a látvány, és Csubakka is csak bravúros manőverekkel tudta elkerülni az ütközést az egyik ércszállítóval, amelyik éppen akkor lépett be a naprendszerbe.

Csubakka nem vállalta annak kockázatát, hogy kapcsolatba lépve Hannal, felfedezzék kilétüket. Úgy döntött, hogy majd azután tájékoztatja, amikor megérkeztek. Artunak és neki teljesen láthatatlannak kellett maradniuk, olyannak lenniük, mint a többi jellegtelen látogató. Mert csak így tudták kipuhatolni Durga titkos fegyverének részletkérdéseit.

Csubakka leszállt a legforgalmasabb szektor egyik dokkjában. A jelzőfények tökéletesen bevezették a gépet. Csubakka élénken szimatolta tömpe orrával a hangár jellegzetes szagait.

Azután Artuval céltudatosan kiszálltak a Falconból, és elindultak a kenőolajszagú, gépzajoktól hangos metropolisban. Rendelkeztek elegendő pénzzel, hogy vásároljanak és információkat szerezzenek. A Nar Shaddaa pedig az a hely volt, ahol ezeket az információkat megkaphatták.

Artu egyenesen az egyik turistatájékoztató központhoz döcögött, ahol gyengén álcázott feketekereskedők tanyáztak. A csempészek nem csináltak titkot valódi foglalkozásukból.

Artu végignézte az elektronikus kijelzők listáját, megfelelő személyt keresve, aki információt szolgáltat a huttok tevékenységéről. Mivel a Nar Shaddaa a huttok fennhatósága alá tartozott, az ilyesmi elég kockázatos vállalkozás volt. Durgával kapcsolatos információkat pedig csak egyetlen forrás szolgáltatott.

Csubakka megpróbált eligazodni a város felső szintjeinek térképén. Azután csaknem egy órát azzal töltöttek, hogy megtalálják Durga hírforrását, végül csalódottan tapasztalták, hogy az az Orko Űrbányász Társaság irodája.

Az iroda falán hatalmas holografikus képek mutatták, hogy az Orko Űrbányász Társaság a galaxis leghatékonyabban dolgozó vállalata. Csubakka érdeklődésére Durga megbízottja megérintette húsos ajkát hosszú ujjaival, majd elmosolyodott.

– Bizonyára megérti, vuki barátom, hogy bővebb felvilágosítást nem adhatunk ki az Orko Űrbányász Társaság céljairól, eredményeiről Lord Durga engedélye nélkül. – Megértő arccal pislogott, mint egy levelibéka, miközben széles száját újabb mosolyra húzta. – De ha előköhög egymillió kreditet, azon nyomban a részvényesünkké válik, és hozzájuthat minden fájlunkhoz.

A vuki és a droid szó nélkül ott hagyták a hivatalnokot.

Csubakka úgy döntött, hogy inkább az utcán próbál információt szerezni. Sokat kérdezősködött, több száz kreditet elköltött, míg végül egy sötét mellékutcában találtak egy ráncos arcú vénembert. Az öreg magával hordta mindenhová a felszerelését, amelynek segítségével komputerrendszereket belezett ki, és a használható alkatrészek értékesítéséből tartotta fenn magát. Eme tevékenysége közben gyakran hozzájutott a komputerekben rögzített adatokhoz. Sőt összetákolt magának egy olyan készüléket, amelynek segítségével bejuthatott a komputerhálózatba is. Az utóbbi időben ez a tevékenysége töltötte ki legtöbb idejét.

A böngésző elvette a felkínált pénzösszeget, majd csodálkozva nézett a vukira. Nem értette, miért akar valaki információkat szerezni a huttokról. De azután belátta, hogy a pénz jó dolog, és elkezdett kutatni A Nar Shaddaa komputerrendszerének adatbázisában.

– Durga nem szerepel a nyilvántartásban.

Csubakka kérdően morgott.

– Ez nem azt jelenti, hogy valóban nincs róla semmi információ. Egyszerűen csak nem találom a fájlokat. Bizonyára kódolva vannak.

Artu csalódott füttyentést hallatott.

– Várjanak! Megpróbálkozom valamivel – mondta a böngésző. – Eddig Durga nevén keresztül próbálkoztam, de most olyasmit fogok keresni, amivel kereskedik. Ebből megtudhatjuk, ki mit szállított neki az utóbbi időben. – A böngésző ujjai boszorkányos gyorsasággal nyomkodták a billentyűket. A képernyőn adatok milliói futottak végig. Míg egyik keze lázasan dolgozott, a másikat további kreditekért nyújtotta. Csubakka habozás nélkül odaadta a pénzt, abban reménykedve, hogy valami fontos információra bukkantak.

– Durga egy fontos üzletfelét fedeztem fel – mondta a böngésző, majd halkabbra fogta a hangját. – Egy birodalmi üzletfél.

Mielőtt Csubakka további kérdéseket moroghatott volna, egy testes alak jelent meg a sikátorban. Hatalmas, henger alakú testéből polipkarhoz hasonló nyúlványok nőttek ki, valamint óriási gülü szemek a felső részen. Gurgulázó hang tört elő az idegen légzőkészülékéből.

– Dolgom van – közölte vele a böngésző. – Nem látja, hogy ügyféllel tárgyalok? Jöjjön vissza később, akkor szívesen állok a rendelkezésére.

De a csápos lény ragaszkodott ahhoz, hogy azonnal választ kapjon a kérdéseire, mintha a böngésző az ő alkalmazottja lett volna.

Csubakka felháborodott bömböléssel megállt a csápos lény előtt. A hátán teljesen felborzolódott a szőr. Azután megragadta az idegen öt csápját, és csomóra kötötte őket. Végül erőteljes lökéssel a sikátor kijárata felé taszította az idegent. A szerencsétlen segítségért kiáltozott, hátha kicsomózza valaki a csápjait, de közben oszlopszerű lába addig dagonyázott a sárban, míg elvesztette az egyensúlyát, és majdnem elesett.

Csubakka letelepedett a böngésző mellé, és intett neki, hogy folytassa.

– Igen, egy birodalmi üzletember eladott valamit Durgának – mondta a böngésző. – Nagy mennyiségű fedélzeti komputer… El sem tudom képzelni, hogy egy hutt mit kezdhet vele. Különösen az ilyen elavult készülékekkel.

Csubakka érezte, hogy jó nyomon halad.

– Az illető neve Sulamar tábornok. Jelenleg bizonyára a huttokkal dolgozik. Persze megmaradtak a birodalmi kapcsolatai, amelyek révén leginkább a saját pecsenyéjét sütögeti. Az adatok szerint – a böngésző megkocogtatta ujjaival a képernyőt –, ez a Sulamar tábornok igen fontos pozíciót tölt be a huttok között. Úgy tűnik, Durga csak másodhegedűs a közös vállalkozásukban.

Artu élénken füttyögött, a kérdését pedig Csubakka fordította le.

– Ki ez a Sulamar? – kérdezte a böngésző. – Ez az, amit tudni szeretnének? Ő nem titkolja a kilétét, sem az üzleti ügyeit. Sőt azt terjeszti magáról, hogy a Birodalom katonai géniusza. Felelősnek tartja magát a mendicati mészárlásért és Celdaru megbüntetéséért.

Csubakka panaszosan felmordult. Ismét fizetett a böngészőnek, majd felállt, és intett a droidnak, hogy kövesse. Hosszú, szőrös lábán elindult, Artu alig tudott a nyomában maradni. A kis droid aggodalmas füttyöket hallatott, jelezve izgatottságát. Minél előbb vissza kellett érniük a Falconra, hogy elvigyék a nyugtalanító híreket a Coruscantra. Sokkal többet tudtak meg, mint amire számítottak.

Csubakka lelkét vadállati harag korbácsolta, amint alaposan átgondolta a baljóslatú lehetőségeket. Ha a Birodalom és a hutt bűnszövetkezet összefognak, veszélyes ellenséggé válhatnak.

A fenyegetés sokkal komolyabb volt, mint amitől az indulásuk előtt féltek.

32. fejezet

A Galactic Voyager kapitányi hídján állva Crix Madine tábornok, az egyesített haderők speciális egységének parancsnoka a monitoron figyelte azt a parányi jelzést, amelyet a Durga hajóján elhelyezett miniatűr nyomkövető küldött. Madine megvakarta a szakállát, miközben a legtehetségesebb női űrhajóparancsnokot, Trandiát figyelte, amint az asszony kétszer is átvizsgálta a műszereket.

– Azóta sem mozdul, uram – jelentette Trandia. Hosszú, vörösesszőke haját hátul lófarokba fogta. Madine úgy vélte, hogy az asszony arcának szépségét jobban kiemelné, ha haját kibontva hordaná, legalább szolgálaton kívül. Kék szeme rezzenéstelenül bámulta a komputer kijelzőit.

– Pedig Durga néhány órája elhagyta a Nal Huttát, uram, és megérkezett a Csempészek Holdjára – folytatta Trandia. Azóta nem kaptunk hírt róla. Kapcsolatba léphetünk a Yavarisszal. Antilles tábornok a holdra utazott. Talán ő tudna mondani valamit.

Madine megrázta a fejét.

– Túl veszélyes. Durga nem tud a nyomkövetőről, és ez a legfontosabb. Csak így tudhatjuk meg, hogy hová megy. Az elnök asszony azt üzente, hogy befejezte a tárgyalásokat, lehet Durga valószínűleg hamarosan felkeresi a rejtekhelyet És mi tudni fogjuk, hol van. Legyen türelmes!

Madine idegesen járkált a tanácsteremben, ahol nem voltak ablakok, csak monitorképernyők. Ezt a helyiséget arra tervezték, hogy irányítóteremként működhessen, ha találat érné a hajóhidat.

Madine türelmetlenül járkált, úgy érezte, csinálnia kell valamit. Kilenc éve minden tudásával és energiájával az Új Köztársaságot szolgálta. Boldog volt, hogy átállt a Lázadók Szövetségéhez, végre hitt valamiben. Bár sohasem tudta elfelejteni, hogy valaha a Birodalomhoz tartozott.

Valamikor régen esküt tett, hogy a császárt és az új rendet fogja támogatni, és akkor ezt komolyan gondolta. Crix Madine ritkán tett fogadalmat, de ha igen, akkor azt nem szegte meg soha.

Abban az időben a Birodalom jelentette számára a jövőt. Gyorsan haladt felfelé a ranglétrán, egyre fontosabb megbízatásokat kapott, amelyek sikeres teljesítése után kitüntetésekkel halmozták el. Az uralkodó személyesen is elismerte briliáns képességeit.

Szerelmes volt egy nagykövet lányába, és azt tervezték, hogy összeházasodnak. A menyasszonya, Karreio, az új rend lelkes híve volt, aki kiáltványokat írt a Köztársaság gyengeségéről. Ugyanakkor nem látta, vagy nem akarta meglátni a Birodalom irányításának ellentmondásait. A katonai szolgálata során Madine sokat tapasztalt, amit el sem hitt volna a lány. Az egyik ilyen eset során Madine elit rohamosztagosainak candori növényekkel kellett betelepíteniük a Dentaal megművelhetetlen világát.

Ez a feladat arra kényszerítette Madine-t, hogy áldozza fel a karrierjét, ha meg akarja őrizni a hitét. Feladta tehát a fényes, biztos jövőt, lemondott a rangjáról, de nem közölt semmit a lánnyal, mert úgy érezte, árulónak tartaná.

A Dentaalon végzett munkák során Madine “eltűnt” egy barlangrendszerben. Néhány hét múlva visszament a támaszpontra, és hamis papírokkal elhagyta a bolygót egy űrsiklóval.

A Mid-Rim rendszerébe repült, bár szinte semmit sem tudott arról a világról. Azt remélte, hogy belebotlik a Lázadók egyik képviselőjébe, mielőtt a fejvadászok a nyomára bukkannak.

Soha többé nem mert üzenetet küldeni Karreiónak, és személyesen sem kereste fel egyszer sem. Remélte, hogy a lány boldogult nélküle is… remélte, hogy elhitte azokat a történeteket, amelyek őt a Birodalom árulójának bélyegezték… és hogy talált magának valakit, akivel boldogan élnek…

Miután a Lázadók hosszú, véres harcok után ismét elfoglalták a Coruscantot, vette a bátorságot, és a nyilvántartásban kikereste Karreio adatait, hogy megtudja, mi történt a lánnyal. Azt remélte, hogy régi szerelme biztonságban van, de ehelyett azt olvasta, hogy a lány meghalt a harcok folyamán. Tudta, hogy sok civil esett áldozatul a véres harcokban, mégis megrázta a lány halálhíre.

Crix Madine bűnösnek érezte magát. A Lázadóktól kapott egyik feladata során meg kellett semmisítenie az Endor generátorállomását, amely a félig elkészült Halálcsillag védelmét biztosította. Ez az akció eredményezte a császár halálát. Azé az emberét, akinek hűséget esküdött, és aki őt naggyá tette.

De már nem volt visszaút. Elkötelezte magát a Lázadók mellett, és azok kormánya került veszélybe. Madine-nek cselekednie kellett…

A zöld fénypont villogása a monitoron kizökkentette emlékeiből. Trandia hirtelen kiegyenesedett.

– Uram, a célobjektum felszállt. A nyomkövető kifogástalanul működik.

– Tehát végre elindult a rejtekhely felé – mondta Madine, majd mély lélegzetet vett. – Rendben van, készen állunk a követésére. Trandia, azt szeretném, ha maga és Korenn az én csapatomban lenne! – jelentette ki Madine a lelkes, tehetséges, szőke hajú fiatalemberre gondolva, aki sokkal fiatalabbnak látszott, mint amire tapasztalatai és képességei alapján következtetni lehetett. – Tehát induljunk! Ackbar admirális a rendelkezésünkre bocsátott három A-szárnyút. Nézzük meg, miben mesterkedik Durga! De – Madine felemelte a mutatóujját – viszünk magunkkal vészhelyzeteknél használatos távközlési berendezéseket is, ha megszakadna a kapcsolatunk. Bárhol rejtegetik is ezt a titkos fegyvert, ha megtaláljuk, el kell pusztítanunk. Nem engedhetjük, hogy a huttok elkészítsék a Halálcsillagjukat!

Madine a dokkban állt, és a három A-szárnyúban gyönyörködött. Trandia a férfi mellé lépett, még kissé bizonytalannak látszott. Pilótaruhát viselt, összefogott hajtincsét bedugta a gallérja alá. Az egyik kezében sisakot tartott.

– Készen állok az indulásra, uram, amint parancsot ad.

Egy pillanattal később Korenn is megjelent. A szeme izgatottan csillogott, homokszínű haja fésületlennek látszott. Korenn feltette a fejére a sisakot.

– Ismerjük az úti célunkat? – kérdezte Madine.

Trandia elmosolyodott.

– A Hoth aszteroidaövezet, uram. Ott rejtette el Durga a konstrukciót.

Madine összevonta a szemöldökét.

– Érdekes. Az aszteroidaövezetben rendkívül nehéz manőverezni. – Előbb Korenn, majd Trandia szemébe nézett. – Milyen pilóták maguk?

– Kitűnő, uram – felelték egyhangúan.

– Helyes – bólintott Madine. – Akkor induljunk!

33. fejezet

A HOTH

A jéglények összefüggő fehér szőrhengerként hömpölyögtek feléjük, amelyből karmok meredtek minden irányba, és útjában vér spriccelt a magasba.

– Nézz hátra, Callista! – kiáltotta Luke, lesújtva fénykardjával, amint egy fehér bundájú szörnyeteg rávetette magát. A kard végighasította az állat oldalát, és a wampa hörögve zuhant a hóra.

Callista végzett egy másik jéglénnyel, amelyik kitátott szájjal, kivillanó fogakkal próbálta hátba támadni Luke-ot.

– Én nézek a hátam mögé, ha te is a tiéd mögé – felelte a lány, kihívóan összevonva a szemöldökét.

Burrk, a hitehagyott rohamosztagos, addig tüzelt, míg ki nem fogyott az energia a fegyvereiből. Az arca reményvesztettséget sugárzott, mégis valami ostoba elszántság tükröződött róla. Luke tudta, hogy addig fog harcolni, míg a wampák túlereje le nem hengerli.

– Maguk… jedik – kiáltotta Burrk –, vissza kell jutnunk a bázisra! Meg tudják tisztítani az utat a fénykardjukkal?

Luke és Callista egyetértően bólintottak. A nehéz fémajtó mögötti hangár volt az egyetlen szentélyük. Luke megkönnyebbült, amikor eszébe jutott, hogy a páncélajtót félig nyitva hagyták, így gyorsan bejuthattak.

Az egyik cathar, Nodon kilőtte a puskája utolsó energiáját, éppen akkor, amikor egy hatalmas wampa felemelkedett előtte. Nodon meglepetésében nagyot káromkodott, marokra fogta a puskáját, és furkósbotként használva, ütni kezdte az állatot. Az állat fájdalmas vonyításokat hallatva ledöntötte a lábáról Nodont, akinek a karmok végighasították a vállát.

Ekkor azonban az áldozat cathar testvére Nodon segítségére sietett. A wampa hátára ugrott, és saját karmaival marcangolni kezdte a támadó nyakát. A wampa nem törődött tovább a hóban fekvő sebesülttel, inkább hátranyúlt, hogy megszabaduljon gyilkos ellenfelétől. Nodon vére vörösre festette a havat, miközben megpróbált felállni, és bevonszolni magát a bázis védelmébe.

Egy magas szikláról a félkarú wampa érthetetlen nyelven parancsokat osztogatott. A wampák a catharra támadtak, aki megmentette a fivérét. Hirtelen a felbőszült macskaszerű lényre koncentrálódott a támadásuk.

Darabokra tépték Nonakot.

– Kövessenek! – kiáltotta Drom Guldi. A hangjában a félelem legkisebb jele sem érződött.

Sinidic, a segédje ott lapult gazdája védőszárnyai alatt. Drom Guldi fegyvere még mindig töltve volt, és a széles vállú férfi pontos lövéseket adott le. Nem vaktában tüzelt, nagy energiájú lézersugarakkal tarolva le a közeledőket, mert ettől hamar kifogyott volna a fegyvere. Pontos lövésekkel terített le egy-egy wampa jéglényt, ahányszor csak lenyomta az elsütő billentyűt.

A széles vállú férfi a bázis bejárata felé igyekezett, miközben meggyőződött arról, hogy a többiek követni tudják. Nodon végre talpra állt, és meglátta a testvére maradványait. Burrk megragadta a bundát a macskaszerű lény nyakán, és magával vonszolta.

– Gyerünk! – kiabálta.

Luke és Callista két oldalról fedezte Drom Guldit, miközben visszavonultak az Echo Bázisra. Minden kardcsapásukkal megöltek egy wampa jéglényt. Az ajtó rendkívül távolinak tűnt, de Luke és Callista utat vágott a visszavonulók számára.

Drom Guldi leterített további három wampát, amelyek elálltak a bejáratot. Az oldalánál lapuló Sinidic megbotlott és elesett. Guldi megfogta a segédje gallérját, majd úgy emelte fel Sinidicet, mint egy rongyszőnyeget. Amint az ajtóhoz értek, behajította a segédet a sötét helyiségbe.

Burrk is besegítette Nodont a hangárba, maga előtt tolva a sebesült cathart. A macskaszerű lény inkább szembeszállt volna a wampákkal, hogy akár a saját élete árán is, de megbosszulja fivére halálát.

Luke és Callista az ajtó előtt viaskodott az üldöző sereggel, megpróbálva visszaszorítani a felbőszült wampákat.

– Befelé, jedik! – kiáltotta Burrk. – Igyekezzenek!

Luke és Callista beugrott a sötét helyiségbe. Burrk rácsapott öklével a kontrollpanelra, és a nehéz vasajtó a helyére siklott. Az utolsó pillanatban a wampák előrelendültek, és megpróbálták visszatartani az ajtó záródását, de a mechanikus szerkezet erősebbnek bizonyult náluk.

A tompa fényben Luke, Callista és a négy túlélő nekidöntötték hátukat a jégfalnak, és rendkívül kimerültnek érezték magukat, amint hirtelen lecsökkent vérükben az adrenalinszint. A hangár zárt helyisége ideiglenes biztonságot nyújtott nekik.

Azután kaparászás hangjai hallatszottak odakintről. Burrk vérben forgó szemmel meredt az ajtóra. Sinidic rémülten nézett Drom Guldira.

– Ott nem juthatnak be – mondta a széles vállú férfi.

Callista talált a földön egy eldobott öltözéket, és hosszú csíkokra szakította, hogy bekötözhesse vele Nodon vállát. De a cathar gyógyulóképessége megdöbbentő volt: a vérzés már elállt, a seb bezáródott.

Odakinn a szörnyetegek tovább próbálkoztak a bejutással, de a bázis vastag falai kitartottak. Közben beesteledett, és a hőmérséklet rohamosan csökkenni kezdett. Az éjszakai oldal minden lakója menedéket keresett a hideggel szemben, és rejtekhelyükön várták meg, míg a nap sugarai ismét felmelegítik a felszínt. De a wampák nem törődtek a hideggel.

Drom Guldi szoborszépségű arca végigtekintett a helyiségen.

– Gondoljanak a sok értékes prémre, amely az ajtó előtt hever!

A wampák felemeltek egy sziklát, és azzal próbálták betörni az ajtót, de az acél nem engedett.

Burrk komor arccal nézett a két jedilovagra.

– Most vennénk jó hasznát az ajtó két oldalán elhelyezett lövegtoronynak.

– Jöjjenek el az ajtótól! – figyelmeztette őket Luke. – Nem tudnak bejutni a szörnyek, csak felidegesítenek minket a folytonos dübörgésükkel.

Erőtlenül bevánszorogtak a tágas hangárba, ahol Burrk felvázolta a helyzetet.

– Az én pisztolyom kifogyott, Nodoné szintén üres. Mi a helyzet a magáéval, Drom Guldi? Mi maradt?

A széles vállú férfi megvizsgálta a fegyverét.

– Tíz lövés – felelte, mintha éppen ennyire lett volna szüksége.

– És van még két fénykardunk – jegyezte meg Burrk.

Luke elhúzta a száját.

– Adjon időt, hogy kidolgozhassunk valamilyen taktikát! Vagy találjunk megoldást a fegyverek feltöltésére. Hátha maradt a hangárban energiaforrás.

Burrk vállat vont.

– Ha van türelme felkutatni…

Burrk közben megpróbált lándzsát fabrikálni magának, műanyag rudak végére éles fémlapot ragasztva epoxigyantával. Négy durva megmunkálású lándzsát tudott összeállítani. Elég primitív fegyvernek tűntek a wampa jéglényekkel szembeni küzdelemben, de a rohamosztagos nem adta fel.

Drom Guldi megtisztította és kifényesítette a sugárfegyverét. Sinidic csüggedten ült mellette. A gazdája oldalba lökte a könyökével.

– Valahonnan erőt kell merítenünk – jelentette ki Guldi. – Sinidic, nézzen körül, hátha talál ennivalót! Egy kis meleg étel-ital jólesne.

– Én? – kérdezte ostoba képpel Sinidic.

– Maga csak ül itt bénultan. Csináljon végre valamit! Tegye hasznossá magát! Ez az üzlet első számú törvénye.

Sinidic felállt, nyelt egyet, végül bólintott. Szürke színű bőrébe vér szökött. A többiekre nézett, hátha valaki lebeszéli a feladat végrehajtásáról, de azok a saját gondjukkal foglalkoztak, így a segéd elindult a hangár távoli részébe, hogy eleget tegyen főnöke parancsának.

Luke és Callista leültek egymás mellé, és összebújtak, hogy egy kis kényelmet, melegséget nyújtsanak egymásnak.

– Ez nem igazán az a vakáció, amit terveztem – jegyezte meg Luke.

Callista a férfi vállára hajtotta a fejét.

– Többé nem is hallgatok rád – mondta tréfásan a lány.

Burrk felállt, megragadta az egyik lándzsáját, majd áthajította a helyiségen. A penge mélyen belefúródott a hófalba.

– Azt hiszem, megfelelő lesz – mondta elégedetten.

Hangos sikoltás rázta meg a falakat, a hang a sötét raktárhelyiségből jött. Azután mintha egy ruhaanyagot kettészakítottak volna, végül vízcsobogás zaja hallatszott. A szobában tartózkodó öt túlélő azonnal talpon termett, Drom Guldi volt az első, aki a hang irányába indult. Mindössze néhány métert kellett menniük egy folyosón, hogy a másik helyiségbe érjenek. A raktárban egy wampa állt előttük támadásra készen felágaskodva, magasba tartott mancsokkal.

Drom Guldi egy pillanatig habozott, azután lekapta a válláról a sugárfegyvert, és háromszor egymás után belelőtt az állatba. Az első lövés a wampa gyomrát érte, a második a mellkasát, a harmadik pedig a fejét. A jéglény elterült a földön, mint egy lisztes zsák.

– Bizonyára akkor surrant be, amikor odakinn harcoltunk – vélekedett Burrk.

Drom Guldi a raktárhelyiség belsejét kémlelte, ahová a segédjét küldte. Nem bajlódott azzal, hogy bemenjen. Ehelyett elvette a volt rohamosztagos egyik lándzsáját, és megbökdöste vele a földön fekvő tetemet.

– Ezt magammal fogom vinni, és trófeát készíttetek belőle. Sinidicért… – Újabb pillantást vetett a sötét helyiségbe, és az arca merevvé vált, mint egy kőszikla. – Ezek a lények nagyon kitartóak.

Kintről továbbra is hallatszott a dübörgés, amely arra utalt, hogy a wampa jéglények be akarnak menni.

Azután, hogy a helyzet még reménytelenebbé váljon: megszűnt a világítás.

– Összezúzták a generátort – mondta Burrk a sötétben.

Luke előhúzta a fénykardját, és alacsony energiafokozatra állítva aktiválta a pengét. Callista követte a példáját, így két gyenge fényforrással rendelkeztek.

Luke hirtelen megmerevedett. Távoli kaparászást hallott. Egy pillanatra arra gondolt, hogy talán több wampa is besurrant a bázisra, és a sötétben rejtőzködnek. Mindenki a bejárat felé fordult, pedig tudták, hogy ott nem tud bejutni az ellenség.

A következő pillanatban a falak megremegtek, hó és jégtömbök zuhantak a földre, és a titkos járatokon közeledő wampák minden oldalról elözönlötték a helyiséget. A wampák türelmes, fáradságot nem kímélő munkával hosszú járatokat ástak a hóban, míg végül elérték az Echo Bázist. A fehér bundájú lények valóságos serege zúdult a túlélőkre.

Amint Nodon felocsúdott meglepetéséből, félelmetes csatakiáltással vetette rá magát a legközelebbi wampára. De az állat ügyesen félresiklott előle, és azonnal mögé került. A cathar keményen küzdött, de a wampa hatalmas fogai és agyarai néhány másodperc alatt végeztek vele. Nodon vére több méter magasra spriccelt.

Burrk egy sziklának vetette a hátát, és saját készítésű lándzsáival próbálta távol tartani magától a fenevadakat. Bár a lándzsák hegyesek voltak, a nyelük pedig hosszú, szánalomra méltó fegyvernek bizonyultak a vérszomjas wampákkal szemben. De Burrk egyetlen szó nélkül, elszántan küzdött, míg a túlerő le nem hengerelte. Haláltusája utolsó pillanatában mégis felsikoltott.

Luke és Callista egymásnak vetették a hátukat, és fénykardjukkal valósággal feldarabolták a támadókat. De a wampák túl sokan voltak.

– Induljunk az ajtó felé! – javasolta Callista. – Talán el tudunk futni a hajónkig, és esetleg megjavíthatjuk. Ez az egyetlen lehetőségünk.

– Én sem látok más kiutat – felelte Luke. Azzal előrelendült, és derékban kettévágta az előtte magasodó jéglényt. Luke felfigyelt rá, hogy az ajtó elől eltűntek a wampák. Nyilván mindannyian az alagutakon igyekeztek bejutni. A kijárat tehát szabad volt.

Drom Guldi kilőtte maradék hét töltényét, minden lövésével leterítve egy-egy wampát. De a fegyver kiürült. A földre dobta a hasznavehetetlen sugárfegyvert, majd felkapott egy lándzsát, amelyet Burrk készített. A wampák a férfi köré sereglettek, de Drom Guldi csak vigyorgott.

– Gyertek csak, most megkapjátok a magatokét!

És a wampák megindultak felé.

Luke és Callista még hallotta Guldi halálhörgését, amint az ajtóhoz közeledtek. A wampák addigra már megismerték a fénykardok félelmetes erejét, és kissé húzódoztak a nyílt támadástól. Bár Callista mozdulatait nem az Erő irányította, a behemót jéglények mégis könnyű célpontnak bizonyultak. Hatalmas karmokban végződő mancsaikat ügyesen le lehetett vágni, de egyetlen elhibázott mozdulat elegendő lett volna, hogy a karmok szétmarcangolják őket.

Amint a jedik eltávolodtak a raktárhelyiségtől, amelynek falába a wampák a járataikat készítették, a szörnyetegek egyre kevesebben lettek.

Azután teljes erejükkel futásnak eredtek. Callista az ajtó távkapcsolójához szaladt.

– Be kell zárkóznunk majd a hajóba, és minél előbb beindítani a hajtóművet. A szörnyetegek bizonyára szét tudják feszíteni a burkolatot.

Az ajtó kinyílt. Callista hátramaradt, hogy fedezze őket, Luke pedig felkészült, hogy kiszaladjon az éjszakába. A hideg úgy vágott a férfi arcába, mint egy jégcsákány. Ilyen hideget Luke még sohasem érzett.

Közvetlenül az ajtó előtt, a holdak fényében megpillantotta a félkarú wampát. Ez volt valamennyi között a legnagyobb, és meg akarta akadályozni menekülésüket az Echo Bázisról.

A wampa felemelte ép karját, hogy lesújtson vele Luke-ra. A férfi egy pillanatra elbizonytalanodott: tudta, nem hibázhat. Megállt a szörny előtt, és megszorította a fénykard markolatát. Érezte, hogy hátulról nem kell támadástól tartania. Callista egy pillanatra megfordult, hogy láthassa, mi a probléma.

És miközben a wampa le nem vette a szemét Lukeról, a nemeziséről… Callistára vetette rá magát helyette.

A lány nem tudott elég gyorsan reagálni. Látta a felé közeledő borotvaéles fogakat, és azt a hihetetlen sebességet, ami a jéglény támadását jellemezte, hallotta Luke kiáltását: “Ne!”

De a támadás egy pillanat alatt megtört, amint Luke fénykardja kettévágta a wampa jéglényt.

Az állat felsőteste még a földön fekve is nyújtogatta vágyakozó mancsát Callista után, miközben patakokban ömlött a vér a szájából, így halálhörgése gurgulázó hangot adott.

Közben egyre több wampa mászott elő az alagutakból, már azzal sem törődve, hogy elrejtőzzenek.

– Azt hiszem, ezt már korábban meg kellett volna tennem – suttogta Luke.

– Ne állj ott! – figyelmeztette Callista. – Rohanjunk az űrhajóhoz!

Mindketten összeszedték maradék erejüket, és futni kezdtek. Hallották, hogy a wampák üldözőbe veszik őket.

Elérve az űrhajót, Luke tenyerével rácsapott a kapcsolóra. Az ajtó félresiklott, beléptek a szűk helyiségbe, majd Luke bezárta az ajtót.

Azután a pilótafülkébe sietett, amely siralmas állapotban volt. A vezetékeket szétszaggatták, a navigációs komputer egyszerűen eltűnt, és a kommunikációs rendszerből sem sok maradt. A wampák nem nyúltak a hajtóművekhez, csupán a kábeleket tépték szét.

Luke és Callista munkához láttak. Eltávolították a szétzúzott paneleket, és megpróbálták rövidre zárni az áramköröket. A jéglények közben sziklákkal dobálták a külső burkolatot. Ha pedig az megsérül, az űrhajót nem lehet légmentesen lezárni, és nem hagyhatják el a bolygó atmoszféráját. Callista Luke mellett görnyedt, és megpróbált néhány vezetéket összekötni.

– Be kell indítanunk a hajtóművet, hogy elmenjünk innen! – mondta Luke.

Callista egyetértett.

– El kell hagynunk a bolygó vonzását.

Luke lenyomta az indítógombot, és az űrhajó motorjai beindultak. Nem volt közvetlen irányítás. Az utolsó pillanatban a wampák rávetették magukat az űrhajóra, és megpróbálták karmaikkal széttépni a burkolatot. Az űrhajó a magasba emelkedett, és növekvő sebességgel közeledett az atmoszféra határához. Az irányítás nem volt fontos, csak az számított, hogy kijussanak a világűrbe.

Callista a többi kontroll szerelésével foglalkozott. Luke ugyan már tudta, milyen kárt okoztak a wampák, mégis hagyta, hogy a lány tájékoztassa.

– Nincs kommunikációs rendszer, navigációs komputer, és mindössze öt százalék életfenntartó rendszerrel rendelkezünk – mondta, majd nagyot sóhajtott. Nem tudom, hová juthatunk, de talán mégis jobb lenne, ha a bolygó felszínén maradnánk.

34. fejezet

A NAL HUTTA

Bár Thripio sértődöttnek látszott, amiért Durga rövidre fogta a diplomáciai látogatásukat, Leia úgy érezte, egy hatalmas kő esett le a válláról, amikor a hutt sűrű bocsánatkérések mellett elhagyta a bolygót.

Az is nyilvánvalóvá vált, hogy Durga nem teljhatalmú úr a huttok között, és nincs felhatalmazva, hogy tárgyalásokat folytasson az Új Köztársaság miniszterelnökével. A titkos fegyver említésekor pedig Durga azonnal témát váltott.

– Mi üzletemberek vagyunk, nem harcosok – mondta Durga. – A mi harcaink a tárgyalóasztaloknál folynak, nem a sugárágyúk szintjén.

Han a szokásos “Én megmondtam” arckifejezéssel nézett Leiára, az asszony mégis úgy vélte, hogy sikerült meglepetést okoznia Durgának. A hutton már látszott, hogy szeretne minél előbb megszabadulni vendégeitől, Leia viszont szándékosan húzta az időt.

Hant és Leiát bámulatba ejtette, hogy Durga gyors távozása előtt rendelkezésükre bocsátotta az egyik személyes információs brókerét. Mielőtt Han és Leia elindult a diplomáciai űrhajóval, megjelent Korrda, és intézkedett, hogy az információs brókert behozzák.

Gamorrai őrök toltak be egy kerekeken guruló targoncát a nappaliba. A targonca, amely ócska volt és nagyon régi, egy hatalmas csigaházat tartalmazott. A mészvázra algák rakódtak le az idők folyamán. A csigaház nyílása sötét barlangként tátongott. Leia kíváncsi volt, vajon mi lehet ez a különös lény.

Korrda egy hosszú bottal megütögette a csigaházat. Hosszú, nyelvszerű képződmény siklott ki a nyíláson. Az élőlény elülső része felemelkedett, mintha egy féreg kandikált volna ki az érett gyümölcsből. Azután szürke, kerek fejéből kinyújtotta öt nyeles szemét.

– Mit akarnak? – kérdezte a lény érdes hangon.

Korrda közelebb ment, hogy a furcsa teremtmény szemébe nézhessen.

– Lord Durga azt az utasítást adta, hogy lássa el információkkal a vendégeit. A Birodalom tevékenységéről szeretnének felvilágosítást kapni – felelte magabiztosan Korrda.

Az információs bróker felmordult.

– Szóval a Birodalom tevékenységéről, mi? Nem tudná egy kicsit szűkíteni a témát?

– Azt szeretnénk tudni, hogy a Birodalom maradványai mit terveznek? – mondta Leia.

– Helyes, így már mindjárt könnyebb lesz – jegyezte meg gúnyosan a csigaházas lény. – Gondolom, név szerinti bontásban minden egyed tevékenységére kíváncsiak. Legfeljebb ötmilliárd személyt érint a kérdés. Vagy megfelel általánosságban?

– Megfelel – válaszolta Leia.

A kerek fej egyetlen szó nélkül visszabújt a csigaházba, cuppanó hangot adva, amikor eltűnt. Leia hallotta, hogy az idegen odabenn dünnyög magában, mintha eltévedt volna egy labirintusban. El sem tudta képzelni, mit csinálhat a lény. De a kerek fej, újabb cuppanással, hamarosan ismét megjelent.

– Szerencséjük van. Valóban fontos események játszódtak le az utóbbi időben. A hadurakat megölték, és a seregeiket egyesítették. Az egész sereg vezetője egy asszony, aki a “császári rend” híve.

Han döbbenten nézett Leiára. Az idegen információs bróker észrevette, hogy a beszélgetés kezdetén még szkeptikusan viselkedő humán pár a hallottaktól hirtelen megélénkült. Leia arra gondolt, hogy a csigaházas lény igazat beszél, vagy rajta keresztül Durga akarja félrevezetni őket. Ez utóbbi jó ötletnek látszott. Eltereli a figyelmüket, hogy a Birodalom után kutassanak, míg ő közben elkészíti valahol a Halálcsillagot.

– Meg tudja mondani, hogy mi a szándékuk? Kialakítottak már valamilyen stratégiát?

Az információs bróker a levegőbe bámult nyeles szemével, mintha ostobaságot kérdeztek volna tőle.

– Az egyesített birodalmi flotta támadásra készül az Új Köztársaság ellen. Speciális célpontról nem tudok, tehát erről ne kérdezzenek! – fordult Korrda felé, majd megkérdezte: – Elmehetek végre? Rengeteg dolgom van… El sem tudják képzelni, hogy mennyi.

– Egy pillanat – szólt közbe Han. – Ki ez az új birodalmi hadvezér? Tudnunk kell.

A bróker kezdett visszahúzódni a csigaházba.

– Ó, ez minden, amit akar? Miért nem kérdezi meg a homokszemek számát a tengerparton? Vagy az erdőben a falevelek számát?

Korrda oldalba vágta a csigaházat a botjával.

– Ne dumálj hülyeségeket! Válaszolj a kérdésre!

– Jól van. Jól van – mondta méltatlankodva a bróker. – Daala. A birodalmi erők főparancsnokát Daalának hívják. De nincs róla további információm. Jó éjszakát!

Azzal újabb cuppanás kíséretében eltűnt a csigaházban. Han és Leia döbbenten néztek egymásra. Erre végképp nem számítottak.

Han értetlenül pislogott.

– Hogyan lehetne ez Daala? – dünnyögte. – Ő… halott.

Leia a férfi szemébe nézett, de úgy döntött, hogy pillanatnyilag nem keres megfelelő magyarázatot.

– Bizonyára nem halt meg – mondta. – És ez egészen új fordulatot ad a dolgoknak, igaz?

35. fejezet

A CORE RENDSZEREK

Daala admirális kezében a Birodalom maradványai olyan gépezetté alakultak, amely hamarosan csúcsteljesítményen üzemelt.

A fogaskerekek forogtak, az alkatrészek tökéletesen illeszkedtek egymáshoz. A gyárak ontották magukból a TIE-vadászgépeket, bombázókat, lépegetőket, valamint az újabb csillagrombolókhoz szükséges alkatrészeket. És az emberek is sokkal lelkesebben dolgoztak. A megfásult, sorsukba beletörődött munkások, férfiak, asszonyok, sőt idegen lények szeme előtt ismét ott ragyogott a Birodalom régi dicsősége.

Daala átfutotta az eredményekről szóló tájékoztatást, amit az imént kapott. Hatalmas, fekete hajóján, a Night Hammeren sorra látogatta a naprendszereket, összeszedve a sereg szétforgácsolódott egységeit, valamint újabb szövetségeseket keresve.

Baljóslatú vörös ruhás testőrök kíséretében sétált a Night Hammer tanácstermében, amely olyan tágas volt, mint egy Victory osztályú csillagromboló vezérlőterme. Daala az ablakon át a galaxis központjának csillagait nézte. A fénylő pontok között izzó gázfelhők húzódtak, amitől az itteni bolygók éjszakai égboltja is nappali fénnyel ragyogott.

A hatalmas konferenciaterem lenyűgöző volt. Jobban szerette a kicsi, de meghitt helyiségeket az összejövetelek céljára, de az ő pozíciója megkövetelte egy csillagromboló konferenciatermét. A tanácsterem önálló hálófülkékkel, étteremmel rendelkezett, sőt még a bejáratokhoz is külön folyosók vezettek a vészhelyzetek esetére. A Night Hammer gigantikus mérete ellenére a teendőket viszonylag kis létszámú kezelőszemélyzet látta el. Helyettük hatalmas, automatikus vezérlésű gépezetek üzemeltek.

Pellaeon segédadmirális megköszörülte a torkát, várta, hogy az asszony folytassa a beszámolóját, de a parancsnok gondolatai elkalandoztak.

– A flottánk egyre erősebb, admirális – jelentette ki végül a segédadmirális.

– Nem akarok támadni, amíg mindennel el nem készültünk… bár engem is izgatottá tesz, hogy ismét harcba bocsátkozzak. – Az asszony nagyot sóhajtott, majd Pellaeonhoz fordult, aki egy ódivatú komputerbillentyűzetet tartott maga előtt. A monitor a legújabb statisztikai adatokat jelezte. Az admirális rosszallóan nézett rá. – Elegem van az adminisztratív részletekből – mondta, azután körülnézett a teremben.

– Pedig ezek a részletek lényegesek – jegyezte meg Pellaeon. – Megfelelő odafigyelés nélkül összeomlik az eddigi munkája.

Daala szúrós szemmel meredt rá.

– Én nem akartam a Birodalmat irányítani. Sohasem vágytam rá. Ezt bizonyára ön is tudja. A csata után át akartam adni a parancsnokságot valakinek, aki alkalmasabb a feladatra.

Pellaeon hátrahajtotta a fejét, és vízkék szeme tágra meredt.

– Mondjuk én, admirális? Nem vagyok császár!

Az asszony felnevetett.

– Én sem, segédadmirális, de nem kell aggódni, amíg a háború véget nem ér. Adjon tájékoztatást a flotta készültségi állapotáról!

A témaváltástól megkönnyebbülten Pellaeon visszaült a helyére, miközben Daala folytatta járkálását. A segédadmirális ellenőrizte az adatokat.

– Százhúsz tökéletesen felszerelt, Victory osztályú csillagrombolóval rendelkezünk. Cronus ezredest bíztam meg a parancsnokságukkal.

– Remek választás volt. Megfelelő parancsnoknak látszik.

– Rendelkezünk továbbá negyvenöt császári csillagrombolóval, valamint a Night Hammerrel. – Félretolta a billentyűzetet. – Ismertessem a TIE-vadászok, bombázók, gamma-rombolók és Lambda osztályú űrsiklók, AT-ST-lépegetők, felderítők, valamint teherszállítók részletes listáját? A következő ábra átfogó képet nyújt a felsorolt gépezetekről.

Daala végigfutotta a számhalmazokat, miközben zöld szeme a távolba tekintett.

– Majd később tanulmányozom – mondta. – Most más jellegű problémák foglalkoztatnak. – Mély lélegzetet vett. – Meg kell beszélnünk az első támadásunk stratégiáját. Nem akarok egymagam dönteni. Ön több évtizedes tapasztalattal és mérhetetlen tudással rendelkezik. Egy ajtó előtt állunk, és nem tudjuk, mi rejlik mögötte. Szükségem van a véleményére.

Pellaeon nyelt egyet.

– Nagyra értékelem a bizalmát, admirális, de elfelejti, hogy most egy ellenállhatatlan haderővel rendelkezik!

Daala tenyerével az asztalra csapott; a szeme ragyogott.

– És ezért nem várhatok!

Pellaeon felállt.

– Iszik valamit, admirális?

Az asszony bólintott, miközben kinézett a világűrbe.

– Két alapvető célpontunk van, admirális – mondta Pellaeon vontatottan, amint visszatért két pohár jeges teával. – Az egyik a Coruscant, a főváros, amely a legnépesebb, ugyanakkor a védelmi erők központja. Ha elpusztítanánk azt a világot, a Lázadók fejvesztetten menekülő csürhévé válnának. Az Új Köztársaság ismét szétszórt, egymástól elszigetelt bolygók halmaza lenne.

– Egyetértek – felelte Daala. – De a Coruscantért vívott csata hosszúra nyúlna, és túl nagy veszteségeket követelne. Nem áldozhatjuk fel az első csatában a flottánk jelentős részét.

Pellaeon bólintott, végigsimítva szürke bajuszát.

Daala megnedvesítette az ajkát.

– Egy fontos, de kevésbé védett lázadó bázist kell keresnünk, ahol látványos győzelmet arathatunk, ugyanakkor a flottánk nem szenved súlyos veszteségeket. A célpontnak morális hatása legyen, amely meggyengíti a katonáik ellenállását. Azután már könnyebben megtörjük a Coruscant védelmét. Van is elképzelésem egy ilyen célpontról. – A segédadmirálisra pillantott. – Csak nem ugyanarra gondoltunk?

Pellaeon ivott egy kortyot a teájából. Az asszony őt figyelte. A férfi hallgatott egy pillanatig, majd határozott hangon kijelentette:

– A Yavin 4. – Összevonta a szemöldökét. – Ahol az új jedikiképző központ található.

– Igen – mondta Daala. Az asszony egy mosollyal gratulált a segédadmirálisnak. – A jedilovagok a Lázadók legfőbb szimbólumai, és erős ellenséggé válhatnak, ha engedjük, hogy kiképezzék őket. Ha most támadunk, és gyökerestül tépjük ki valamennyit, mielőtt a magvak faóriásokká válnának, látványos csapást mérünk a Lázadók Szövetségére.

Daala a fülében hallotta vasakaratú mentorának, Tarkinnak a hangját, akitől megtanulta a harcászati taktikát, és a Birodalom szeretetét. Tarkin a Yavin 4 elleni csata során vesztette életét, és Daala úgy vélte, a bolygó méltó célpont lesz egy hadjáratra.

– Bocsásson meg, admirális! – zökkentette ki Daalát a gondolataiból Pellaeon.

Az asszony ránézett, és látta, hogy a segédadmirális mondott valamit.

– Sajnálom – bólintott az asszony. – Nem hallottam a szavait.

– Azt javaslom, osszuk meg az erőinket! Hadd irányítsa Cronus ezredes a Victory flottát, és támadjon meg néhány kisebb célpontot, így a Lázadók nem fogják tudni, hol várható a fő támadás. A pusztításon kívül fejetlenséget, a fő támadásunkkal zavart és meglepetést keltünk.

Daala elmosolyodott.

– Kitűnő ötlet, segédadmirális. Cronus ezredes zavart kelt, ön pedig egy csillagromboló flottával megsemmisíti a Lázadók bázisát a Yavin 4-en. Én a Night Hammerrel követem, hogy meggyőződjem a bázis elpusztításáról.

Megitta a maradék teáját, amely jeges gleccserként csúszott végig a torkán. Egész teste megborzongott.

– Fogjunk hozzá azonnal!

36. fejezet

Kyp Durron a vezérlőpult fölé görnyedt. Fekete szeme összeszűkült, amint a körülöttük rajzó ellenséges haderőt figyelte.

Dorsk 81 vezette a lopott birodalmi űrhajót egyenesen a flotta központja felé. Karcsú, olajzöld ujjai idegesen játszottak a billentyűkön, sárga szeme tágra meredt a meglepetéstől, mintha nem akarta volna elhinni, amit Kyp mondott neki.

– Az Endor körül lejátszódott ütközet óta ez a legnagyobb flottaösszevonás – jegyezte meg Kyp. – Vagy legalábbis Thrawn utolsó támadása óta.

Dorsk 81 megnedvesítette keskeny ajkát, majd bólintott, továbbra is a monitoron tartva a szemét.

– Rengeteg hajót vontak össze – mondta. – Azonnal megsemmisítenek minket, ha gyanút fognak.

Kyp lemondóan legyintett, majd közelebb hajolt a képernyőhöz.

– Nem sejtenek semmit. Ez a hajó magán viseli az összes ismertetőjelet. Ne aggódj! – próbálta megnyugtatni a barátját, miközben végigfutott a komputer adatain.

Az elmúlt napok során Kyp és Dorsk 81 egyre mélyebbre hatolt a Core rendszerekben. Kyp növekvő aggodalommal látta, mekkorára duzzadt a birodalmi flotta. Hatalmas gyárakat láttak, amelyek ontották magukból a TIE-vadászokat és a különféle fegyverrendszereket, miközben folyamatosan nőtt az elkészült csillagrombolók száma. Tanúi lehettek a katonák áradatának, akik kiképzésük végeztével elfoglalták helyüket a hadihajókban.

Kyp rábeszélte Dorsk 81-et, hogy az érzékelők hatósugarán túlról kövessék az egyik konvojt. Amikor utolérték az egyik birodalmi flottát, Dorsk 81 nagyon megrémült.

– Még mindig úgy vélem, hogy jobb lenne elmennünk innen – mondta a klón jedi. – Értesítenünk kellene az Új Köztársaság flottáját. Nem is sejtik a birodalmi készülődést.

Kyp megrázta a fejét.

– Fontosabb, hogy több információt szerezzünk a Birodalom szándékáról. Erre nem lesz újabb lehetőségünk.

– De ha elfognak minket… – aggodalmaskodott Dorsk 81.

Kyp felemelte a kezét, és Dorsk 81 szemébe nézett, míg társa el nem hallgatott. Dorsk 81 nyelt egyet. Régebben az idegen klón sokat küzdött az önbizalom hiányával, de végül sikerült legyőznie ezt az érzést. Kyp nem tartotta gyávának a barátját, csupán úgy vélte, hogy a klón nem harcol a végsőkig az igazáért.

Kyp rábökött az ujjával.

– Te jedilovag vagy, Dorsk 81 – mondta. – A jedik pedig gyakran nehéz választás elé kerülnek. Azt kell tennünk, amit elvárnak tőlünk.

Dorsk 81 lassan bólintott.

Ekkor felharsant egy női hang a kommunikátorból.

– Űrsiklópilóta – szólt a határozott hang. Ez már önmagában is különös volt, mivel a legtöbb birodalmi katona férfi volt. – Lemaradtak az egységtől – folytatta az asszony. – Kövessék ezt a vektort, és zárkózzanak fel! Az admirális felháborodna, ha megkésve érkeznének, és ezáltal megzavarnák a beszédet.

Dorsk 81 döbbenten bámult a kommunikátorra, de Kyp sietve válaszolt a hívásra.

– Elnézést kérünk a lemaradásért. Azonnal felzárkózunk az egységünkhöz – mondta, közben azon töprengett, ki lehet az említett admirális.

Kisebb-nagyobb hajók rajzottak egy hatalmas leszállóhely körül, amelynek oldalát dokkoló fedélzetek alkották. Az űrállomást a kozmosz végtelen sötétje rejtette olyan ügyesen, hogy csak az találhatott rá, aki ismerte a pontos helyét. A korong alakú űrállomás peremvidékén droidok és műholdak segítették az egységek dokkolását. A megadott vektorok egy központi rész közelébe irányították őket, ahol már több ezer hajó gyűlt össze.

Dorsk 81 dermedten ült.

– Nyugalom! – mondta Kyp. – Most már végig kell csinálnunk.

Az idegen klón gépiesen bólintott, majd továbbkormányozta az űrsiklót.

Űrsiklók és kompok várakoztak egy hatalmas fedélzeten, rohamosztagosok ezrei meneteltek zárt alakzatban.

– Nem mehetek oda ki – jelentette ki Dorsk 81, a hangárra mutatva. – A Birodalom nem tűrte meg a nem humán katonákat.

– Úgy látszik, megváltozott a szemléletük – felelte Kyp, néhány különös formájú teremtményre mutatva. – Nézd csak! – előhúzott a szekrényből két egyenruhát, amelyeken a karbantartók fegyvernemi jelzését lehetett látni. Az egyenruhák azoké voltak, akiktől az űrsiklót lopták. – Ha ezeket viseljük, senki sem fog gyanakodni.

Dorsk 81 kétkedően nézett az uniformisokra, de Kyp megnyugtatta.

– Ez a kis összejövetel lehetőséget nyújt nekünk arra, hogy megtudjuk, mit tervez a Birodalom. Azután visszatérünk az Új Köztársaságba, és tájékoztatjuk őket. – Lelkesen megragadta az idegen klón karját. – Csak tarts ki mellettem, Dorsk 81!

Végigmentek a rámpán, és a tömeg valósággal elsodorta őket. A hangok és a szagok zavarták Kypet. A legtöbben a galaktikus alapnyelvet használták, de néhány idegen megjegyzés is elhangzott, amelyeket Kyp nem értett. Dorsk 81 közvetlenül mögötte haladt, idegesen meresztve a szemét jobbra-balra.

A csarnok távoli részében egy magas pódium állt, amely arra ösztönözte a tömeget, hogy minél közelebb húzódjanak hozzá. A pódium négy sarkán skarlátvörös ruhát viselő császári testőrök álltak.

A pódiumon egy idős férfi várakozott. Szeme összeszűkült, mintha erősen koncentrálna. Ajkát sűrű, ősz bajusz takarta.

– Ismerősnek tűnik – jegyezte meg Kyp. – Biztos vagyok benne, hogy már láttam ezt az arcot.

Rohamosztagosok jelentek meg a közelben, és csendre intették a hallgatóságot.

– Csendet kérünk, míg Pellaeon segédadmirális beszédet tart!

Kyp rendkívül izgatottá vált, alig tudott nyugalmat erőltetni magára. A birodalmi parancsnok nevének említésekor sokatmondóan bólintott. Azon tűnődött, vajon ez az ember lehet-e az új hadiflotta fővezére.

A segédadmirális bizonyára hosszú ideig beszélt, mert a tömeg teljesen belelkesedett. Dorsk és ő valóban későn érkeztek az összejövetelre, és ezáltal sok értékes információ nem került a birtokukba.

– A legfontosabb a támadás helyének megválasztása – folytatta Pellaeon. – Ez pedig az a bázis, ahol a Lázadók a jedilovagok új nemzedékét képezik ki. Megtámadjuk és megsemmisítjük ezt a bázist, mielőtt megsejtenék, hogy ellenük vonulunk. A jediakadémia elpusztításának ideológiai jelentősége van, mivel a jedik a köztársaság szimbólumai.

A hallgatóság éljenezni kezdett, és Kyp is önkéntelenül csatlakozott hozzájuk. Azután tovább figyelte a szónok beszámolóját. Dorsk 81 láthatóan rosszul érezte magát, és Kyp pontosan tudta, mire gondol a társa. Azonnal el kellett volna menniük, hogy időben figyelmeztessék az Új Köztársaságot.

Azonban ha sietve távoznak, azonnal letartóztatják őket. Ezért várniuk kellett a megfelelő pillanatra.

Pellaeon tovább beszélt, Kyp pedig egyre feszültebbé vált. A hallgatóság lelkesedése az égig csapott. A falon megjelent a császár holografikus képe, valamint a folyamat ábrája amely azt mutatta, hogyan fog szétterjedni és aranykort teremteni az Új Rend a galaxisban.

– Az előkészületeink már majdnem befejeződtek – mondta Pellaeon. – A parancsnokaitok részletesen tájékoztatnak benneteket a konkrét feladatokról, hogy a támadás idején a leghatékonyabban tevékenykedhessetek. Mindenekelőtt azonban engedjétek meg, hogy bemutassam nektek azt a személyt, aki mindezt lehetővé tette!

A turbólift felé mutatott, mintha a színházi függöny felemelkedésére várna. A hatalmas holomonitorokon jól lehetett látni, amint a liftből kilépett egy magas, karcsú alak. Olvadt réz színéhez hasonló dús, hosszú haja a vállára omlott, és szétterült az egész hátán.

– Daala admirális! – mondta Pellaeon, majd oldalra lépett.

Kyp úgy érezte, mintha egy bomba lenne a gyomrában, amelynek rohamosan fogy a gyújtózsinórja, és bármelyik pillanatban bekövetkezhet a detonáció. Hitetlenül bámulta az asszonyt. A birodalmi admirális a pódiumra lépett, hogy rövid beszédet tartson. Valaha gyönyörű arca lehetett, amely most inkább haragot és fenyegetést árasztott.

Daala annak idején elfogta Han Solót és Kypet, amikor a Kessel fűszerbányákból menekültek. Miután Kypet értéktelen fogolynak tartotta, parancsot adott a fiatalember kivégzésére. Később Kyp bosszúból el akarta pusztítani az asszonyt a Cauldron csillaghalmazban, a Crusher napenergiáját használva arra, hogy a halmaz napjait kék óriássá változtassa. Az asszonynak csodával határos módon sikerült elmenekülnie. Ezután Daala megtámadta a Maw szerelőműhelyeket, de a harcok folyamán életét vesztette. Kyp biztos volt benne. Tehát az admirális nem lehetett itt, nem lehetett a birodalmi flotta parancsnoka.

Mindez egy pillanat alatt végigfutott Kyp agyán, és Dorsk 81, az Erő révén érezte barátja növekvő feszültségét, amely vulkánként tört a felszínre. Az idegen klón Kyp vállára tette olajzöld kezét, hogy visszatartsa a végzetes lépéstől. De a váratlan érintés megzavarta Kypet, aki azonnal elveszítette önuralmát.

– Nem! – kiáltotta, kiszakítva magát a szorításból. – Daala halott!

Míg a hallgatóság java vidáman ünnepelt, a közelben állók gyanakvóan néztek Kypre. A rohamosztagosok ismét megjelentek, és gyors, határozott mozdulatokkal cselekedtek.

– Hagyja abba az ordítozást! – mondták, fegyverüket készenlétbe helyezve. – Mutassa az azonosítási kártyáját! – Közben két újabb rohamosztagos érkezett a helyszínre, akik szintén Kypre és Dorsk 81-re fogták fegyverüket.

– Természetesen – válaszolta Kyp, megtapogatva a zsebét. Dorsk 81 feszülten várakozott, készen arra, hogy szükség esetén harcba bocsátkozzon. Kyp tudta, hogy nincs más lehetőségük; kezét becsúsztatta a dzsekije alá, és megérintette a fénykardját. De azután mégis az azonosítási kártya mellett döntött.

A rohamosztagosok kényelmetlenül érezték magukat. Kyp átnyújtotta nekik az okmányokat.

Daala admirális hangja betöltötte az egész helyiséget.

– Mindannyian büszkék lehetnek arra, amit tenni fognak – mondta.

Igen – gondolta Kyp. – Az vagyok! – Előrántotta fénykardját, és a penge halk sziszegéssel aktiválódott, levágva csuklóból a rohamosztagos egyik kezét, amelyikkel a sugárpisztolyt fogta. A következő csapásával halálra sújtotta a másik rohamosztagost. Dorsk 81 olyan gyorsan támadott, akár egy korbács, egyetlen mozdulattal megölve a harmadik katonát.

A hallgatóság meglepetten felmorajlott körülöttük. A fénykardok egyértelműen a gyűlölt jedik fegyvere volt. A felhangzó kiáltások egy szupernóva robbanására hasonlítottak. A tömeg vért követelt.

– Sajnos most távoznunk kell – kiáltotta Kyp jobbra-balra csapva a fénykardjával. A tömeg szétnyílt előttük, akár egy érett gyümölcs az erős szélben. Az emberek és idegen lények legtöbbje pánikszerűen menekült a halálos veszélyt jelentő pengék elől. Kyp és Dorsk 81 vállvetve haladtak.

– Jedilovagok! – kiáltotta Daala admirális a pódiumról. Még a nagy távolságból is azonosítani tudta a fénykardot. – Öljék meg a jedilovagokat!

Rohamosztagosok nyomultak előre, körülvéve a menekülőket. Dorsk hárította a lövéseket. Az egyik a mennyezetben tett kárt, de a második lövés megölt egy birodalmi hadnagyot.

– Ne harcolj, csak ha elkerülhetetlen! – mondta Kyp. – Lassítja a haladásunkat. Szaladjunk!

Kyp tudta, hogy Dorsk 81 megérti a szándékát. Minél gyorsabban el kellett hagyniuk a dokkfedélzetet, hogy figyelmeztessék a Köztársaságot. Ha elfogják őket, milliók halnak meg, mert váratlanul éri őket a támadás.

A fejvesztetten menekülő tömeg a kezükre játszott. Könnyen elvegyülhettek, és a rohamosztagosok nem tudtak a közelükbe jutni.

Kyp és Dorsk 81 visszaszaladt a lopott űrsiklóhoz. Lézerpisztolyok lövései kísérték őket a folyosókon, de szerencsére célt tévesztettek.

Hamarosan elérték az űrsiklót, és felszálltak. Az antigravitációs hajtómű segítségével elhagyták a dokkfedélzetet. A vadászgépek raja azonnal a nyomukba eredt.

– Minél gyorsabban át kell lépnünk a hipertérbe! – mondta Kyp.

Dorsk 81 hosszú ujjai boszorkányos gyorsasággal dolgoztak a navigációs komputeren.

– Nincs idő kiszámolni a megfelelő koordinátákat – jegyezte meg csüggedten Dorsk 81.

– Csak egy rövid ugrás… Hogy eltűnjünk innen!…

– A Khomm koordinátái még a gépben vannak – mondta izgatottan Dorsk 81. – A szülőbolygómról küldhetünk segélykérő jelzést…

– Nagyszerű! – bólintott Kyp.

Ekkor az egyik automata őrnaszád lézerágyúja eltalálta a planetáris hajtóművüket.

– Komoly a sérülés – mondta Kyp, miután ellenőrizte a műszereket. – De csak az antigravitációs hajtóművet érte találat. A hiperhajtómű sértetlen. Induljunk!

Ekkorra már több száz hajó hagyta el az űrállomást, hogy üldözőbe vegye a szökevényeket. Az automatikus őrnaszádok ott haladtak a nyomukban, és ontották magukból halálos lézersugaraikat. Egy ionágyú lövése következtében levált a védőpajzsuk. De szerencsére súlyos károkat nem szenvedtek.

– Ha most eltalál minket egy ionágyú, itt pusztulunk a világűrben – jegyezte meg Kyp. – Indulnunk kéne!

– Oké, kapaszkodj! – mondta Dorsk 81.

A csillagok fénylő csíkokká váltak, amint fénysebességre ugrottak, és beléptek a hipertérbe. A birodalmi flotta halvány ponttá változott mögöttük.

37. fejezet

A HOTH ASZTEROIDAÖVEZET

Az A-szárnyúak 3G-s gyorsulással távolodtak el Ackbar admirális hajója, a Galactic Voyager körül rajzó vadászgépektől, és egy pillanattal később átléptek a hipertérbe.

Crix Madine tábornok sisakjának sima arclemezén át nézte a vezérlőpultot. Gigantikus hajtóművek dübörögtek körülötte, lüktetéssé alakítva az A-szárnyúak hangját. Madine már sokféle űrhajó parancsnoka volt, amelyek nagy sebességgel és hatalmas tűzerővel rendelkeztek. Részt vett ütközetekben, valamint légitámadásokban a Lázadók Szövetsége és korábban a Birodalom érdekében. De az Endor mellett lejátszódott csata után főleg a háttérből szerette irányítani az eseményeket. Szívesebben vezetett kommandócsoportokat titkos küldetésre vagy valamilyen objektum felderítésére.

De ezúttal más volt a helyzet.

A hipertér ragyogó színei kavarogtak körülötte, amint A-szárnyú kötelékével áthaladt az ismeretlen téridővilágon. A hipertéri ugrást követően nem küldtek jelzést Ackbarnak, sem másnak. A huttoknak nem volt szabad tudomást szerezniük indulásukról.

A navigációs komputerhez hűen továbbította Durga hajójának koordinátáit az a parányi készülék, amelyet Madine helyezett el rajta. Madine mellett repült Korenn és Trandia, de kommunikációs csatornáik némák maradtak. A tábornok elmosolyodott azon, hogy milyen nagyszerű tisztek kísérték el küldetésére. A Lázadók mindig a legképzettebb önkéntesek közül válogattak.

A hipertér színeinek monoton kavargásában Madine szabadjára eresztette a gondolatait. Azokhoz a lázadó regrutákhoz tartozott, akik felismerték a Birodalom hanyatlásának jeleit. Még emlékezett azokra az időkre, amikor az Új Rend szétzúzta a Régi Köztársaságot. Akkor csatlakozott a Lázadókhoz néhány társával együtt, mint Carlist Rieekan, aki tábornoki rangig vitte a Szövetségben, és ő volt az Echo Bázist védő erők parancsnoka a Hoth rendszerben.

Röviddel azután, hogy csatlakozott a Lázadókhoz, Madine Mon Mothmával kezdett dolgozni, aki megbízott benne, és tapasztalt tanácsadóként kezelte. Ackbar szintén igaz barátnak bizonyult, miután sikerült megszöknie a Birodalomból. A bátor kalamári tudta, hogyan kell irányítani a lázadó flottát.

De Crix Madine-nek mindig mások voltak az elképzelései. Mon Mothma legtöbbször megfogadta a tanácsait, mivel tudta, hogy a férfi valaha a Birodalom oldalán harcolt, és ezért más szemszögből mérlegeli a helyzetet. De taktikai tanácsai általában beigazolódtak.

Az Endor közelében vívott csata előtt a taktikai lehetőségekről tárgyaltak. Eleinte úgy tervezték, hogy bothi kémekkel merényletet követnek el a császár ellen. Mon Mothma eredeti terve viszont az volt, hogy egyszerűen robbantsák fel a félig elkészült Halálcsillagot. Amint a Lázadók tudomására jutott, hogy Palpatine császár is a helyszínre látogat, Crix Madine megörült a páratlan lehetőségnek.

Mon Mothmának azonban nem tetszett az ötlet.

– A politikai vezetők meggyilkolása nem tartozik a Lázadók Szövetségének taktikai elvei közé – jelentette ki a szűk helyiségben, ahol Madine-nel és Ackbarral tárgyalt. – Még akkor sem, ha az ellenségeink.

– Akkor elvesztünk – mondta Madine. – A Birodalom nem válogat az eszközökben. Gondolja, hogy ők egy pillanatig is haboznának, Mon Mothma, ha merényletet követhetnének el ön ellen?

Mon Mothma kipirult arccal felállt, ökölbe szorított kezét az asztalon nyugtatta.

– A mi kormányunk nem alkalmaz olyan módszereket, mint a Birodalom. Mert akkor semmiben sem különböznénk tőlük.

– Mon Mothma! – figyelmeztette Ackbar. – Túl sokat kockáztattunk annak érdekében, hogy megvalósítsuk ezt a tervet. A flottánk indulásra kész. Nem boríthatunk fel mindent, mert a császár a Halálcsillagra utazik.

– Millió ártatlan életet teszünk kockára – vette át a szót Madine –, ha hagyjuk, hogy a Halálcsillag felépüljön. Számtalan bolygó juthat az Alderaan sorsára.

Mon Mothma végül beleegyezett, hogy a Halálcsillaggal együtt a császárt is megsemmisítsék. Amint a döntést meghozták, belátta, hogy helyesen cselekedtek, és határozott hangon parancsokat osztogatott.

– Ha sikerül elpusztítani a Halálcsillagot, megalakulhat az Új Köztársaság… bár a béke és a harmónia ideje még egy darabig várat majd magára.

Most Madine egy A-szárnyúakból álló köteléket vezetett a hipertéren át, hogy megakadályozzon egy újabb zsarnokot, hogy uralma alá hajtsa a galaxis népeit.

Úgy tűnt, ennek már sohasem lesz vége.

* * *

Az A-szárnyúak az aszteroidaövezet peremén tűntek elő a hipertérből, és pilótáik úgy érezték, mintha egy hatalmas, láthatatlan ököl csapott volna rájuk. Durga hajóépítő üzeme mélyen a veszélyes zóna belsejében helyezkedett el, és nem lehetett biztonságos körülmények között megközelíteni.

Madine néhány szót váltott a két társával a fókuszált kommunikációs csatornán keresztül.

– Trandia – mondta. – Álljon az élre! Egymás mögött fogunk haladni. Keressen utat az aszteroidák között, amelyet követve elérhetjük a hajógyárat, és megtudhatjuk, mit építenek ott!

– Igen, uram – felelte Trandia. Az asszony hangját erősen eltorzította a kommunikációs készülék.

Trandia A-szárnyúja belehasított az aszteroidaövezetbe. A repülő sziklák felhőként gomolyogtak körülötte. Madine és Korenn szorosan követte.

Madine-t bámulatba ejtette, ahogyan az asszony az A-szárnyújával manőverezett a kisebb-nagyobb sziklák között. Elülső védőpajzsa kékes fénnyel ragyogott. Madine újabb kommunikációs csatornát nyitott.

– Trandia, nem kell elkápráztatnia! Legyen óvatos!

– Ne aggódjon, uram! – felelte az asszony.

Mielőtt folytathatták volna a társalgást, Korenn hangja hallatszott a kommunikátorból.

– Uram! – jelentette kissé lemaradva. – Egy szikladarab eltalált, és áthatolt a védőpajzsomon.

– Trandia! Fékezzen le! – adta ki a parancsot Madine. – Korenn, közölje a pozícióját! Mekkora a kár?

– Az egyik hajtóművem felmondta a szolgálatot – jelentette a fiatal pilóta. Madine már szabad szemmel is látta Korenn A-szárnyúját. A kár jelentősebb volt, mint ahogy Korenn mondta.

– Korenn! Nagyon figyeljen… – Madine szíve hevesen dobogott. Az A-szárnyúja elvesztette egyensúlyát, és a hossztengelye körül forgott.

– Megpróbálom stabilizálni… – mondta a fiatal pilóta.

– Korenn! – kiáltotta Trandia. A gépe egyenesen Korenn A-szárnyúja felé haladt.

– Húzza fel! Húzza fel! – kiáltotta Madine.

De Trandia nem változtatott a röppályán. Madine nem tudta, mit akar az asszony, de mielőtt elérhette volna a fiatal pilóta gépét, Korenn A-szárnyúja nekiütközött egy sziklának. A gép azonnal felrobbant.

Trandia végigment a hatalmas aszteroida mellett, amelynek felszínét üszkös foltok szabdalták. A gigantikus szikla közelében az A-szárnyú darabjai lebegtek.

– Túlélő után kutatok… – jelentette Trandia, elcsukló hangon.

Bár Madine tudta, hogy reménytelen vállalkozás, hagyta, hogy az asszony elkövessen minden tőle telhetőt.

– Nincs jelentenivalóm, uram – mondta végül Trandia.

– Tudom – felelte Madine. – Folytatnunk kell a küldetésünket.

– Az én hibám, uram – Trandia hangja olyan volt, mintha zokogna.

– És az enyém, hogy magát küldtem az élre. Valamint a miniszter asszony vétke, hogy megbízott minket ezzel a feladattal, és a huttoké, amiért titkos fegyvert építenek… És folytathatnánk a végtelenségig. Most az a legfontosabb, hogy végrehajtsuk a küldetésünket. Egyetért velem?

Trandia néhány másodpercig hallgatott.

– Igen, uram – mondta végül.

Most már kicsit lassabban folytatták útjukat az aszteroidaövezet központja felé. Hamarosan megpillantották a hatalmas hajóépítő telepet.

Madine rövid üzenetet küldött Trandiának. Ezután kikapcsolták a hajtóműveket, és roncsként sodródtak tovább.

Madine izgatottan figyelte a hajógyár részleteit, amely lassan közeledett feléjük. Az építmény, amelynek elkészítésén fáradoztak, óriási, henger alakú erődítmény volt. Az egyik végében helyezkedett el a szuperlézer.

A huttok jelentős mértékben módosították az eredeti Halálcsillag terveit. A hajtóművek teljesítményét fokozták, ugyanakkor csökkentették a belső teret.

Trandia és Madine leszállt az egyik aszteroidán, amely a hajógyár közelében helyezkedett el. Madine újabb rövid üzenetet küldött.

– Itt maradunk egy darabig. Innen jól láthatjuk a konstrukciót – mondta Madine. – Azután megpróbálunk közelebb jutni.

38. fejezet

Miközben megrongálódott űrhajójuk a Hoth körül keringett, Callista és Luke megpróbálta kijavítani a legfontosabb hibákat. Elkeseredetten dolgoztak a szétszaggatott vezetékeken, rövidre kötötték az áramköröket, kicseréltek egy-egy panelt. De mire kijavítottak néhány hibát, újabbakat fedeztek fel.

A wampa jéglények nem csupán szétroncsolták a hajó külső burkolatát, de a vezérlőrendszerben is komoly károkat tettek. A hajó planetáris hajtóműve csak fél teljesítménnyel üzemelt, alig tudta őket orbitális pályára juttatni.

A hiperhajtómű üzemképtelenné vált, és hibás védőpajzsokkal az aszteroidaövezet felé sodródtak. Az aszteroidamező egyre sűrűbbé vált körülöttük, kisebb-nagyobb sziklákkal ütköztek. Callista aggodalmasan figyelte a találatokat.

Luke a fáradtságtól kivörösödött szemmel, elcsigázott arccal fordult a lány felé. Callista tudta, hogy ő is ugyanúgy festhet, mint a férfi. Szőke haja csapzottan lógott az arcába, szemét alig tudta nyitva tartani. De Luke megpróbált reményt önteni belé.

– Megpróbálom az Erő segítségével irányítani a hajót – mondta. – így legalább elkerülhetünk egy végzetes ütközést. De azt nem tudom, merre sodródunk, és hová fogunk érkezni.

– Bárcsak segíthetnék! – sóhajtott Callista. – De nem tudok. Nem tudok, és félek megpróbálni.

– Ügyesen harcoltál a jéglények ellen – felelte Luke. – Nem éreztem a sötét Erő kísértését, mint a Dagoba rendszerben.

– Nem – felelte Callista. – Én sem tapasztaltam. – A hangja szinte suttogott. Tudta, hogy a sötét oldal mindig ott lesz a közelében, arra várva, hogy elragadhassa. Ezért visszautasította Luke ajánlatát, bár nagy volt a kísértés.

Az életfenntartó rendszerből szikrák csaptak ki, és a készülék felmondta a szolgálatot. Luke és Callista megpróbálta ismét üzembe helyezni.

– Körülbelül tízszázalékos hatásfokkal dolgozik – mondta Luke. – Nem sokáig tart életben minket.

Callista megborzongott. A kabin hőmérséklete azonnal csökkenni kezdett.

– Ezt nem ússzuk meg élve – jegyezte meg csendesen.

Luke a lány arcát nézte, azután magára erőltetett egy mosolyt.

– Valószínűleg nem – sóhajtott a férfi. – Hacsak nem találunk valamilyen megoldást.

Luke és Callista a belső szerelvényeket nézte, amelyeket a wampa jéglények összebarmoltak. A Coruscanton elég gondatlanul pakolták össze a felszerelést, így űrruhából is csupán egyet sikerült összeeszkábálniuk.

Egy óra múlva a levegő észrevehetően ritkulni kezdett, és testük nem tudott annyi hőt termelni, hogy felmelegítse a kabint.

Luke végighúzta ujját az esetlen űrruhán.

– Vedd ezt fel, Callista!

– Nem akarom, hogy feláldozd magad – mondta a lány. – Ott kellett volna hagynod a Palpatine szemén.

– Nincs szándékomban feláldozni magam. Mély jeditranszba fogok esni, és lelassítom az életfolyamataimat. Azután várunk és reménykedünk.

Callista a megjavított űrruhára pillantott, majd Luke tiszta, kék szemébe nézett, mintha olvasni akarna a férfi gondolataiban.

– Az Erő segítségével talán sikerül kapcsolatba lépnem valakivel. Bár kétlem, hogy valaki érzékelné a gondolataimat, mégis meg kell próbálnunk.

Callista felhúzta magára az ormótlan űrruhát.

– Igen – bólintott. – Meg kell próbálnunk. – Mielőtt a fejére illesztette volna a sisakot, megcsókolta a férfit. – Jól meggondoltad?

Luke rámosolygott.

– Itt leszel, és figyelsz engem.

Luke behunyta a szemét, majd megkezdte a jeditechnika alkalmazását, hogy mély transzba essen, és megszűnjön számára a valós világegyetem.

Callista arra gondolt, bárcsak csatlakozhatna hozzá, de már nem voltak a birtokában azok a képességek, amelyek ezt lehetővé tették.

A lány némán figyelte szerelmét, a szíve tele volt aggodalommal. Valahányszor segíteni próbált neki, érezte a sötét oldal hívó szavát.

Csatlakozz a sötét oldalhoz! – csengett a fülében a hang.

– Nem! – suttogta, bár tudta, hogy Luke már messze jár, nem zavarják a szavai.

A néma kabin egyre hidegebbé vált. Luke szobornak tűnt. A pára jégvirágként lecsapódott az arcán. A lány elkeseredetten próbált bejutni Luke gondolataiba, hogy kedvese érezze a jelenlétét, megossza vele szenvedését.

A sérült űrhajó gyenge védőpajzsokkal és üzemképtelen létfenntartó rendszerrel sodródott az aszteroidák között. Callista némán, mozdulatlanul ült a kabinban.

Az Erő láthatatlan világában Luke Skywalker egyre távolabbra nyújtotta mentális érzékelőit. Az Erő átjárta az egész világegyetemet, ott volt mindenütt, s rajta keresztül minden kapcsolatban állt egymással.

Visszaemlékezett Felhőváros antennarendszerére, amelyen fennakadt, és így nem zuhant le a feneketlen mélységbe. Akkor is kinyújtotta mentális érzékelőit, és kapcsolatot teremtett a húgával… bár mindez nem is tudatosult benne. Luke most már tudta, kitől kell segítséget kérnie.

– Leia! – mondta az aszteroidaövezet peremén, és gondolatai eljutottak a világegyetem minden részére… Leia… Leia…

39. fejezet

Kimerülve a hosszas bájcsevegéstől, amelyet Durga palotájában töltöttek, valamint bosszankodva a gondolaton, hogy Daala admirális életben van, és valamit forral az Új Köztársaság ellen, Leia magányosan üldögélt a diplomáciai űrsiklójának fedélzetén. Han vezette a gépet, amely éppen elhagyta a Nal Huttát, elkerülve a Csempészek Holdját, és a nyílt űr felé igyekezett, ahol Ackbar admirális flottája állomásozott.

Han megkönnyebbült, hogy nem kellett tovább a diplomatát játszania. Ez a szerepkör meglehetősen távol állt tőle. Kedvenc öltözékét viselte: fekete mellény, fehér ing és fekete nadrág, amely valaha jobb napokat látott.

Mellette Thripio segítőkészen sorolta a megfelelő adatokat, türelmetlenül várva, hogy visszatérjen a Coruscantra. Vékony hangon fecsegett, Leia oda sem figyelt rá. Pedig nagy bölcsességeket mondott a politikáról és a köztársaság kormányzásáról, közben Leia a monoton hangtól majdnem elszenderedett…

Ekkor egy gondolat hasított az agyába, mintha lándzsát döftek volna belé. Leia megborzongott. Behunyta nagy barna szemét, és levegő után kapkodott. Azután nyugalmat erőltetett magára, és ismét hallotta a hangot, amely jeges kézként markolt az agyába.

Leia…

Leia!…

– Luke? – suttogta a nő.

Thripio tovább sorolta a baromságait, míg végül rájött, hogy valami nincs rendben.

– Leia úrnőm, jól érzi magát?

Han hátrafordult a pilótaülésen; az arca zavartnak látszott.

– Leia, mi történt?

Leia szeme csukva maradt. Ujjai megérintették a homlokát.

– Leia! – ismételte a hang.

– Ez Luke – mondta az asszony. – Bajban van.

– Tudod, hol lehet? – kérdezte Han aggodalmas arccal. Évek óta élt Leiával. Ezalatt megtanulta, hogy ne tegyen fel kérdéseket a jediképességgel kapcsolatban. Annak ellenére, hogy nem sokat tudott a jedik tudásáról és az Erő hatalmáról, mégis hitt a létezésében.

– Nem tudom – válaszolta Leia. A hang továbbra is ott motoszkált a tudatában. – De azt hiszem, meg tudom találni, ha erősen koncentrálok…

– Nézd! – mutatott Han az előttük haladó köztársasági flottára. Wedge hajója, a Yavaris előttük tornyosult. Ehhez a hajóhoz szokott dokkolni a Millennium Falcon. – Csubi és Artu már bizonyára visszatértek. Hamarosan megtudjuk, mire készülnek a huttok, azután az összes hadihajóval Luke keresésére indulunk.

– Rendben van – bólintott Leia, az ajkába harapva. – Bár nem hiszem, hogy a flotta a segítségünkre lehet. Sietnünk kell! – Nagyot nyelt, hogy megnedvesítse kiszáradt torkát. – Tájékoztatjuk Ackbar admirálist mindarról, amit megtudtunk a Birodalomról. Majd ő kidolgozza a megfelelő stratégiát.

Amikor a diplomáciai űrhajó rácsatlakozott a Yavaris dokkjára, a vuki már feléjük szaladt, hogy üdvözölje őket. Csubakka olyan szorosan ölelte magához Hant, hogy Leia hallani vélte a csontok ropogását.

Wedge Antilles is hozzájuk sietett, miközben Artu önfeledten füttyögött.

– Várjatok! – mondta Leia.

Han megadóan felemelte a kezét.

– Csubi, öreg cimbora! Lassabban beszélj, mert egy szót sem értek!

Még így is beletelt néhány percbe, mire megtudtak, hogy Sulamar birodalmi tábornok szövetséget kötött a huttokkal, és egy újabb Halálcsillag elkészítésén dolgoznak.

Leia végighallgatta őket, bár rendkívül nyugtalanította Luke segélykérő hívása. De mindenekelőtt az Új Köztársaságot fenyegető veszéllyel kellett törődnie.

– Antilles tábornok! – mondta Leia. – Menjünk az egyik konferenciaterembe, és lépjünk kapcsolatba Ackbar admirálissal! Meg kell vitatnunk a megfelelő stratégiát. De Hannak és nekem útra kell kelnünk, amilyen hamar csak lehet, hogy megkeressük a fivéremet, Luke-ot. Úgy érzem, bajban van. Kissé felgyorsultak az események.

– Luke bajba került? – kérdezte Wedge. – Igyekezzünk!

Az egyik tanácsterembe siettek, és kódolt üzenetet küldtek Ackbar admirálisnak. Az admirális holografikus képe azonnal megjelent közöttük, mintha ő is a teremben tartózkodott volna. Leia türelmetlenül dobolt ujjaival az asztalon.

Luke-nak szüksége volt rá. Biztosan csapdába esett. Leia tudta, hogy azonnal indulnia kéne. Indulnia, hogy segítsen a fivérének.

– A huttok szuperfegyvert építenek birodalmi segítséggel – kezdte a beszámolóját Leia. – És régi barátunk, Daala admirális egyesítette a hadurak flottáját. Mindez itt történt az orrunk előtt.

Wedge-ről Ackbar hatalmas halszemébe nézett.

– Mostantól minden egységnek fokozott harckészültséget rendelek el! Gondoskodjanak róla, hogy szükség esetén a hajóink meg tudják védeni a köztársaságot! – Ezután Wedge-hez fordult. – Az egyetlen előnyünk, hogy nem tudják: megszereztük a titkukat, és számítunk a támadásukra. Azzal bizonyára tisztában vannak, hogy gyanítunk valamit, mert itt gyakorlatozunk. De azt nem sejtik, hogy tudunk mindent. Ezért egyelőre folytassák a hadgyakorlatot!

– Csubi, Han és én megkeressük Luke-ot a Falconnal. Tegyünk úgy, mintha semmi sem történt volna! Megvárjuk Madine tábornok jelentését.

Leia felállt, arcvonásai elszántak és határozottak voltak.

– Most pedig megkeresem a fivérem.

Han kézen fogta Leiát, miközben a Falcon felé szaladtak.

Leia magára csatolta az ülés biztonsági hevedereit, majd Luke hívására koncentrált.

Bár Leia nem tudta megadni a koordinátákat a navigációs komputer számára, nagy vonalakban meghatározta az útirányt. Minél közelebb értek, annál jobban le tudta szűkíteni Luke lehetséges helyét.

A megrongálódott űrhajó száraz falevélként sodródott az aszteroidaövezetben. Artu jelezte, hogy érzékeli a hajót, és Csubakka azonnal a megadott irányba vezette a Falcont.

A Falcon vonósugarával magukhoz húzták a roncsot, majd összecsatlakoztatták a légzsilipeket. Ezután kinyitották az ajtókat, és Han, Leia és Csubakka átment a sötét fedélzetre. Leia a falakon látható karmolásokból azonnal észrevette, hogy a hajót nem meteortalálat érte, hanem módszeresen megrongálták.

Nem értette, mit keresett Luke a Hoth rendszerben. Amikor Callistával elhagyták a Coruscantot, Luke a Mulako Rt. ásványvíz-kitermelő telepére akart utazni. De valami biztosan megváltoztatta a tervüket.

Han megvizsgálta a műszereket, majd figyelmeztette a többieket, hogy vegyék fel a légzőkészüléket.

– Alig maradt levegő a fedélzeten – mondta. – És a hőmérséklete is rendkívül alacsony. A hely a Kessel bányáira emlékeztet.

Miután valamennyien légzőkészüléket vettek fel, lámpával a kezükben elindultak a fedélzeten.

– Kifogytak az energiából – jegyezte meg Leia. – Az életfenntartó rendszer alig üzemel.

– Nem működnek a motorok – mondta Han. – Valaki szétszaggatta a vezetékeket.

Leia a gondolataiba mélyedt, majd megrázta a fejét.

– Nem érzékelem Luke gondolatait. Csak egészen gyenge jelzést érzékelek. Pedig itt van.

A hátsó helyiségben megtalálták a két mozdulatlan testet. Luke a földön feküdt, mint egy szobor, Callista pedig mellette ült űrruhában. Úgy tűnt, Luke merevvé fagyott. Az arcára lecsapódott a kilélegzett pára. A bőre színtelen volt, mint egy viaszbábué.

Callista alig hallhatóan felnyögött. A ruhája hajlatait jégdarabok borították.

– Az űrruhája nem zárt tökéletesen. Vigyük őket a Falconra! Csubi, te vidd Luke-ot, Leia meg én pedig Callistát!

A két eszméletlen testet átszállították a Falcon meleg levegőjébe, azután eltávolították Callista űrruháját. A roncsot sorsára hagyták, hadd sodródjon tovább az aszteroidák között. Előbb-utóbb úgyis felrobban egy aszteroidának ütközve, vagy meteorként porlad el a Hoth atmoszférájában.

Elsőként Callista tért magához. Miután megivott egy csésze teát, azonnal segíteni akart Luke felélesztésében. A férfi a mély transz ellenére is majdnem meghalt. A lelassult életfolyamatok során felélte teste minden energiáját. Csupán hihetetlen élni akarása tartotta benne a lelket. De még néhány óra, és feladja a küzdelmet.

Callista szürke szemének fehérje kivörösödött a fagytól. Egy meleg vizes szivaccsal törölgette Luke arcát és nyakát. A férfi egy kád vízben feküdt, amelynek hőmérsékletét fokozatosan növelték.

– Még akkor is figyeltem őt, amikor a ruhám energiája kifogyott – suttogta Callista, majd megborzongott. – Nem akartam megérinteni, de folyamatosan beszéltem hozzá… – Ujjai gyengéden megsimogatták Luke arcát.

Luke szeme hirtelen kinyílt, és mély lélegzetet vett. Az arca színe is kezdett visszatérni.

– Biztonságban vagyunk? – kérdezte a lányt. A hangja érdes volt, de élettel teli!

Callista átkarolta a férfi nyakát, Leia, Han és Csubakka pedig lelkesen kiáltozva ott topogtak körülöttük.

– Igen, Luke, életben vagytok – mondta Leia. – Visszaviszünk benneteket a jediakadémiára, ahol meggyógyultok és pihenhettek.

40. fejezet

Bevel Lemelisk a csaknem teljesen befejezett Sötétkard irodájának ablakán át figyelte a gigantikus építményen végzett utolsó simításokat.

Az iroda berendezése rendkívül szerény volt, a sima fémfalakat nem díszítette semmiféle dekoráció. Mindössze a tervezéshez szükséges felszerelést halmozták fel a helyiség közepén. Lemelisk boldog volt, amikor leülhetett kis játékai közé.

Amint Lemelisk az aszteroidák szabálytalan mozgását figyelte, időnként észrevette egy-egy űrhajó hajtóművének felvillanását.

– Kémek? – tűnődött magában. Egy ekkora hajót nem könnyű elrejteni. Azután figyelme ismét a sokkarú taurillok munkájára terelődött. Bízott benne, hogy még egyszer nem cserélik fel az alkotórészeket.

Beszállt a turbóliftbe, majd végigsietett a folyosókon egészen a dokkfedélzetig. Kiválasztott egy parányi űrjárművet, és elhagyta a fedélzetet.

Miközben módszeresen végigjárta a hajó külső részét, visszagondolt az első Halálcsillag építésére, amelynek munkálataiért Tarkin nagymoff volt a felelős. Lemelisk abban reménykedett, hogy ezúttal nem követnek el olyan súlyos baklövést, mint akkor.

* * *

Tarkinnal elindultak az eriadui kormányzósági palotából a peremvidékre, ahol Tarkin létrehozta az első katonai támaszpontot, amikor kinevezték tartományi kormányzónak. A Halálcsillag akkorra már elkészült, és Tarkin visszarendelte Bevel Lemelisket az eriadui bázisról a Halálcsillagra, hogy együtt próbálják ki az űrállomás szuperfegyverét.

Tarkin kedvenc kalamári szolgája, Ackbar vezette a Lambda osztályú űrsiklót a Horuz rendszer felé, ahol a Halálcsillag orbitális pályán keringett a Despayre büntetőtáborai körül.

Tarkin biztonsági kíséret nélkül akart egy olyan bolygót felkeresni, ahol a Lázadók szervezkedtek. Azzal sem törődött, hogy a szuperlézer építését még alig fejezték be.

– Mire vársz, Ackbar? – vetette oda a szolgának a Lemelisk melletti utasülésről. – Lássuk ezt az új fegyvert, amely biztosítani fogja a galaxisban a császár Új Rendjét!

A kalamári a műszerfal fölé hajolt, és elindította a Lambda osztályú űrsiklót. Néhány másodperccel később felkészültek rá, hogy belépjenek a hipertérbe.

Tarkin minden alkalmat kihasznált, hogy piszkálja és kigúnyolja a csendes kalamári rabszolgát. Ackbar intelligens lény volt, és Tarkin sok időt töltött a rabszolga stratégiai nevelésével. Még a legtitkosabb terveket is elmondta neki. De Ackbar közönyösnek, sőt ostobának mutatta magát.

– Készüljenek a hipertéri ugrásra! – mondta Ackbar kifejezéstelen hangon – Az úti célunk a Despayre, a Horuz rendszerben.

Ekkor hirtelen három lázadó Y-szárnyú tűnt fel valahonnan, és ágyúikból tüzet okádva, lecsaptak Tarkin űrsiklójára.

– Lázadó támadás! – jelentette ki Tarkin. – Kitérő pályára. Ackbar!

A kalamári bámulatos gyorsasággal reagált. De ahelyett, hogy hiperűr sebességre gyorsított volna, inaktiválta a védőpajzsokat.

– Te őrült! – kiabált Tarkin.

– Mit tegyünk most? – kérdezte Lemelisk.

A lázadó Y-szárnyúak újra támadtak. A Lambda osztályú űrsiklót robbanások rázták meg. A lövések meglehetősen pontosak voltak. Lángok és füst áradt a tatból, és az űrsikló irányíthatatlanná vált.

– Ezért meghalsz, Ackbar – sziszegte Tarkin. Közben a Lázadók megint támadtak. A találatoktól a sikló forogni kezdett a hossztengelye körül. Tarkin fel akart állni, de egy heves lökés a falhoz csapta. Megkapaszkodott Lemeliskben, és végül sikerült feltápászkodnia.

– A védőpajzsok nem működnek, a hajtómű megsérült – jelentette Ackbar. – A végső sortűzre készülnek. Azt akarom, hogy tudják: mindezt nekem köszönhetik, Tarkin nagymoff, mindazért a szenvedésért amelyet nekem és a hozzám hasonlóknak okozott!

Lemelisk látta, hogy a vadászgépek közelednek, halálos fegyvereik tüzelésre készen. Tarkin megragadta Lemelisk gallérját, és kihúzta a tervezőt az ülésből.

– A mentőkabin – mondta Tarkin. – Hagyjuk sorsára ezt az árulót, nem érdemel mást!

Tarkin és Lemelisk bemásztak a szűk, egyszemélyes mentőkabinba. Lemelisk érezte, hogy valami az arcába vág, és elered az orra vére. Tarkin beindította a kilövőszerkezetet, és a kabin borzalmas gyorsulással, ágyúgolyóként hagyta el az űrsiklót.

A világ forgott körülöttük, miközben Lemelisk a vérző orrát törölgette. A lázadó vadászgépek a roncs körül cirkáltak. De nem lőtték szét, hanem zsilipkamrát csatlakoztattak hozzá.

– Egy percen belül keresni kezdenek minket – jegyezte meg Tarkin, majd üzembe helyezte a segélykérő jelzést kibocsátó készüléket, amelyet minden mentőkabinba beszereltek. Lemelisk látta, hogy Tarkin is megsérült a homlokán.

Váratlanul a csodával határos módon a közelben megjelent egy birodalmi csillagromboló, és elkergette a lázadókat. Az Y-szárnyúak háromfelé menekültek, hogy megnehezítsék az üldözésüket.

Amint a pörgő mentőkabinban ültek, Lemelisket rosszullét fogta el. Mérnöki gondolkodásmódjával azonnal kikalkulálta, hogy milyen következményekkel járna, ha telehányná a fülkét. A mentőkabin nem rendelkezett mesterséges gravitációval, ezért a belsejében súlytalanság uralkodott. Ehhez járult hozzá a forgás hatására kialakult centrifugális erő, amely elég kellemetlenné tette volna, ha Lemelisk hányni kezd.

– Érdekes – mondta Lemelisk. – Úgy tűnik, mintha a Lázadók ki akarták volna szabadítani a maga kalamári rabszolgáját.

Tarkin hitetlenül nézett rá.

– Ackbart megmenteni? Minek bajlódtak volna azzal a halfejűvel?

Lemelisk vállat vont.

– Sohasem értettem a Lázadók gondolkodásmódját – mondta.

Motti admirális csillagrombolója hamarosan felvette őket.

Később, a Halálcsillag fedélzetén újra átgondolta az eseményeket, miközben betört orrát gyógyítgatták. Megtudta, hogy a Tarkin elleni merénylet csupán részét képezte a Lázadók akciójának. Egy kommandócsoport megszerezte a Halálcsillag terveit és technikai dokumentációját.

Egy fiatal tizedes, fényesre kefélt bakancsban, elegáns egyenruhában, rövidre nyírt hajjal idegesen állt Tarkin előtt, amint közölte vele a tényeket. A fiatalember attól félt, hogy Tarkin hirtelen haragjában kivégezteti.

– Darth Vader már a rablók nyomában van. Úgy véli, hogy a Lázadók elemezni fogják a tervrajzokat, és megpróbálnak sebezhető pontot találni az űrállomáson.

Tarkin úgy nézett a tizedesre, mintha nem is érdekelné a jelentés. Sejtelmesen mosolygott, a szeme pedig diadalmasan csillogott.

– Úgysem fognak sebezhető pontot találni – mondta, majd Lemeliskre nézett, aki vörös répaorrával úgy nézett ki, mint egy hóember. – A Halálcsillag tökéletes.

Lemelisk hanyatt feküdt az ágyán, és arra gondolt, bárcsak Tarkinnak igaza lett volna.

Amint a parányi űrjárművel végigjárta a Sötétkard külső burkolatát, Lemelisk már nem volt annyira elbizakodott, mint annak idején. A taurillok már egyszer felcserélték a legfontosabb alkotórészeket.

És nem csupán a taurillok jelentették a legfőbb problémát.

Sulamar antik komputerei Lemelisk minden igyekezete ellenére elég sok kívánnivalót hagytak maguk után. A masinák olyan elavultak voltak, hogy nem sokan emlékeztek a működtetésükre és megjavításukra.

Egy alapos vizsgálat kimutatta, hogy a hajtóművek burkolólemezein több millió mikroszkopikus méretű lyukat lehet találni. De minél tovább vizsgálta az alkotórészeket, annál több hibát fedezett fel.

A kilométer hosszú henger elülső vázszerkezetének mérete nem felelt meg az előírásoknak. Előfordulhatott, hogy Durga a saját űrállomását lövi szét a cél helyett.

És hibákat lehetett találni az egész konstrukció bármely részén…

Dühös morgása betöltötte a kabint. Miközben a feltárt hibák javítását felügyelte, folyamatosan újabb hibákra bukkantak.

41. fejezet

Crix Madine és Trandia leállították az A-szárnyújukat a sűrű sziklafelhőben, egy viszonylag nagy aszteroida felszínén.

– Valamennyi rendszer készen áll – mondta Madine. – Ha minden a tervnek megfelelően alakul, akkor sietve kell innen távoznunk.

Trandia komor mosollyal válaszolt a megjegyzésre. Nagyon szomorú volt Korenn elvesztése óta.

– Visszatérünk erről a küldetésről, uram? – kérdezte.

Madine meg akarta nyugtatni a társát, de úgy érezte, az asszony megérdemli, hogy őszinte legyen hozzá.

– Optimistának kell lennünk – felelte. – Van rá esélyünk, hogy hazatérjünk.

Madine és Trandia űrruhát viseltek. Az aszteroida egyenetlen felszínén álltak, és a detonátorokat ellenőrizték.

– Készen állok az indulásra, uram – jelentette Trandia.

Madine mellette állt ormótlan űrruhájában. Miután végeztek a szereléssel, kiadta a parancsot:

– Indulás!

Trandia és Madine elrugaszkodtak az aszteroida felszínétől. Az alacsony gravitáció lehetővé tette, hogy elszakadjanak a hatalmas sziklától, és a szuperfegyver felé ússzanak. Miközben a hatalmas henger felé sodródtak, Madine-nek elég ideje maradt, hogy alaposan szemügyre vegye a hutt konstrukciót.

A szuperfegyver alakja megdöbbentette. Tudta, hogy a huttok megszerezték a Halálcsillag terveit a birodalmi információs központból, de ez nem a Halálcsillag volt. Ez a konstrukció úgy nézett ki, mint a szuperlézer, amelyet burkolattal láttak el. Pusztító erejére azonban így is következtetni lehetett. Ez a fegyver, mely arra szolgált, hogy elpusztítson minden bolygót, amelyik lakossága nem hajlandó adót fizetni.

És a konstrukció építése már majdnem befejeződött.

A két űrruhás alak lassan úszott a kilométeres létesítmény felé.

– Talán sikerül megbénítanunk a szuperfegyvert, ha be tudunk hatolni a létesítménybe, és megfelelő helyekre rögzítjük a robbanótölteteket.

– Úgy tűnik, uram, a huttok hamarosan befejezik a munkálatokat, és útra kelnek – jegyezte meg Trandia.

Mágneses talpuk végül megérintette a páncélzatot, amelyet a munkások matt feketére festettek, hogy ne tükrözze vissza a csillagok fényét. Mászni kezdtek a burkolaton, mint a bogarak. A szuperfegyver hatalmas volt, a görbülete következtében szinte beláthatatlan.

Miközben végighaladtak a felszínen, Madine meglepetten tapasztalta, hogy a burkolólemezeket sok helyen rosszul illesztették össze, és nem szegecselték egymáshoz. Ujjnyi rések tátongtak közöttük, amely lehetetlenné tette a légmentes lezárást. Az űrállomás belsejéből hamar kiszökött volna a levegő. Mindez az építők hanyagságára utalt.

Legalább könnyen bejuthattak a konstrukció belsejébe.

Az egyik lazán illesztett lemez szegecseit Madine felfeszítette a szerszámai segítségével. Azután a burkolólemezt egyszerűen félretolták. Ezáltal akkora nyílás keletkezett, hogy még ormótlan űrruhájuk ellenére is be tudtak mászni.

Odabenn, a félig elkészült folyosón továbbhaladtak sisaklámpájuk fényében. Végül találtak egy ajtót, amely az űrállomás mélyére vezetett.

Hamarosan elérkeztek egy olyan területre, amely mesterséges gravitációval és megfelelő nyomású légkörrel rendelkezett. Madine levette a sisakját.

– Levehetjük az űrruhánkat! – mondta Madine. – Szabadabb mozgás kell, hogy elvégezzük a küldetésünket.

Trandia leszedte magáról a páncélozott űrruha darabjait. A karján és a nyakán verejtékcseppek gyöngyöztek.

Azután magukhoz vették a szerszámokat és robbanó detonátorokat. Madine megvakarta a szakállát, és kezével jelezte, hogy induljanak.

– Sok sikert! – mondta.

– És sok szerencsét! – tette hozzá Trandia. – Szükségünk lesz rá.

Sietős léptekkel végigmentek a folyosókon arra a helyre, ahol a hajtóművek üzemeltek. Itt a fedélzetek legtöbbjét már berendezték és lakhatóvá tették. De csupán néhányan tartózkodtak az űrállomáson.

Miközben a folyosókon igyekeztek a célpontjuk felé, Madine számtalan kiégett fénypanelt, lógó vezetéket és olyan komputert látott, amelyeket sohasem használtak.

– Talán nem is kéne szabotázst csinálnunk – mondta Trandiának. – Ez a tákolmány magától is darabokra fog hullani.

A hajtómű helyisége olyan volt, mint egy hatalmas pulzáló várbörtön, ahol kenőolaj szaga terjengett a levegőben. A csővezetékekből gőzoszlopok törtek elő, sziszegő hangot adva. Madine úgy érezte, mintha egy több ezer éves gőzgép belsejében állna.

A járatokban ostoba képű gamorrai őrök, valamint ismeretlen fajokhoz tartozó lények cirkáltak. Madine ellenőrizte a pisztolyát és a négy detonátort, amit magával vitt, azután intett Trandiának, hogy váljanak külön.

A gigantikus hajtóművek egy vastag acélfal mögött dolgoztak. Ha egymástól távol el tudnak helyezni két robbanótöltetet, a robbanás ereje szétszakítja az acélfalat és a hajtóművet. A sérült, magatehetetlen űrállomást pedig már könnyedén megsemmisíti az Új Köztársaság flottája.

Elindultak a kijelölt helyük felé. Madine a vezérlőkomputerekhez érkezett. Elővette a szerszámait, hogy rést nyisson a védőfalban. Egy vagy két robbanótöltet tökéletesen megsemmisítette volna a szuperfegyver hajtóművének vezérlését. A parányi vibrátoros pengével megkezdte a lemez illesztésének lebontását, de amint a penge áthatolt a védőlemezen, önműködően bekapcsolt a riasztórendszer.

Madine káromkodva kikapcsolta a vibrátoros vágószerkezetet, és kezébe vette a sugárpisztolyát. Hamarosan megjelent néhány őr, akik fásult mozdulatokkal kezdték keresni a hiba forrását. Valószínűleg gyakran előfordult téves riasztás, amin Madine nem is csodálkozott, látva az építők rendkívül hanyag munkáját.

Madine úgy döntött, hogy nem bocsátkozik harcba az őrökkel, inkább visszahúzódott a sötétbe. Ha csendben marad, talán nem veszik észre, és kikapcsolják a szirénát. A szíve hevesen vert. Az őrök egyre közelebb mentek.

Hirtelen megpillantotta Trandiát, amint kilépett a rejtekhelyéről. Az asszony integetni kezdett a kezével, hogy magára vonja az őrök figyelmét. Az őrök csodálkozva néztek rá, Trandia pedig közéjük lőtt, eltalálva egy ráncos képű nikut, aki nyögve rogyott a földre.

A többi őr azonnal Trandiára kezdett lövöldözni. Az asszony ügyesen félrehúzódott, de az egyik lövés mégis átlyukasztotta a karját. Fájdalmas kiáltást hallatott, majd bebújt az egyik konzol mögé. Az őrök megpróbálták becserkészni a támadót, miközben teljesen megfeledkeztek Madine-ről.

– Fusson! – kiáltotta az asszony. A hangját eltorzította a fájdalom. – Meneküljön!

Madine ismét káromkodni kezdett. Azt remélte, hogy amint eltűnik, Trandia sem akar tovább hősködni, és megpróbál elmenekülni. Amint odábbmászott a komputerektől, körülnézett. Segíteni akart a lánynak. Az őrök már a közelébe férkőztek, és amint elérték a lányt, Trandia bekapcsolta a robbanótöltetek detonátorát.

A robbanás túlharsogta a hajtóművek dübörgését. Hatalmas lángoszlop csapott a magasba, megölve az őröket és Trandiát. De önfeláldozásával sikerült áttörnie a hajtóművek terét elválasztó vastag acélfalat.

A robbanás ereje földhöz vágta Madine-t. Apró, színes karikákat látott mindenütt, majd látása fokozatosan kitisztult. Mélyet sóhajtott, azután feltápászkodott. Az ellenség tehát tudomást szerzett a behatolókról, a feladat nehezebbé vált.

Madine botladozva szaladni kezdett. Trandia elvesztésétől pokolian szenvedett. De azután fájdalmát harag váltotta fel, és már csak a pusztítás érdekelte.

Végre kell hajtania a küldetését!

Amint összeszedte magát, észrevette, hogy vérzik a háta. Néhány repesz eltalálta. A sziréna tovább vijjogott. Madine nagy nehezen elérte az ajtót, de nem tudott tájékozódni.

Keresztülhaladt egy nyitott ajtón, végigsietett egy sötét folyosón, majd belebotlott egy csapat idegen őrbe, akik a robbanás helyszínére igyekeztek, hogy kiderítsék, mi történt.

Madine szíve nagyot dobbant. Trandia feláldozta az életét, hogy kijavíthatatlan sérülést okozzon az űrállomásban, és parancsnoka elmenekülhessen. De egyik sem sikerült neki.

A gamorrai őrök megragadták Madine karját vaskos ujjaikkal.

– Szabotőr! – kiáltotta egy weequay.

Egyszerre öt gamorrai őr fogta Madine-t, aki hevesen küzdött, de nem sikerült kiszabadulnia.

Az őrök diadalmasan vonszolták vezérükhöz, mintha külön jutalmat vártak volna Durgától.

42. fejezet

A Sötétkard vezérlőtermében Bevel Lemelisk undorodva nézte a Sulamar admirális gyerekes arcán és Durga visszataszító pofáján megjelenő elégedett vigyort. A két partner félretette szokásos kötekedését, és hódító terveiket szövögették a legnagyobb egyetértésben.

A nehézségek ellenére Lemelisknek sikerült összehoznia a szuperfegyvert, bár a taurillok korlátozott felfogóképessége és kapkodása nagymértékben megnehezítette a feladatát. A mérnök úgy vélte, hatékony munkát végzett, és kijavította az építési munkák során felmerült hibákat.

Durga követelésének megfelelően a Sötétkard gyakorlatilag elkészült, bár Lemelisk nem merte garantálni az űrállomás tökéletes működőképességét. Kissé nyugtalanul gondolt arra, hogy Durga mikor akarja bevetni a szuperfegyvert.

Durga a holografikus térképet vizsgálta megfelelő célpontot keresve. Sulamar kéretlenül ellátta tanácsaival, és Durga már nagyon unta a birodalmi tábornok okoskodását, ezért oda sem figyelt javaslataira.

A vezérlőpultnál ültek beszíjazva Durga legénységének tagjai. A hutt ugyanis nem akarta, hogy felugráljanak a helyükről, amikor elégedetlen volt velük.

Lemelisk megvakarta borostás állat, miközben Durga a térképet bámulta kiguvadt szemével.

Ekkor megszólaltak a vészjelző szirénák. Klaxons kiáltott át az üres, visszhangzó folyosókon. A vezérlőteremben ülők azonnal felpattantak volna, ha a szíjak nem rögzítik őket az ülésekhez.

– Tudni akarom a szirénázás okát – dörögte Durga.

– Ezek vészjelző szirénák, uram – válaszolta Lemelisk. – Úgy terveztem, hogy a hangjuk kellemetlen és mindent túlharsogó legyen.

– Jó munkát végzett, mérnök – vetette oda Sulamar.

De Durga nem volt elégedett.

– Miért indultak be ezek a szirénák?

Lemelisk vállat vont.

– Bizonyára súlyos károk érték az űrállomás valamelyik részét.

– Szabotázsra gondol? – kérdezte a hutt.

Mielőtt Lemelisk válaszolhatott volna, távoli robbanás hangja hallatszott.

– Úgy tűnik, jól tippelt, Lord Durga – jegyezte meg Lemelisk.

– Kárjelentés, uram – mondta az egyik devaroni. – A robbanás a reaktortér szintjén következett be. A szabotőr bombát helyezett el.

– Mekkora a kár? – kérdezte Lemelisk.

– Még nincs róla információnk – felelte a devaroni.

– Szabotázs! – csattant fel Durga. – Ez hátráltatja a terveinket! Hogyan jutott át bárki a védelmi vonalainkon? – Kidülledt szeme a legénység tagjait méregette. – Tudni akarom, ki most a biztonsági főnök!

A legénység tagjai a monitorokat figyelték, a billentyűket nyomogatták, míg végül egy görnyedt tartású, tésztaképű twi’lek bátortalanul felemelte a kezét. Koponyájának hátul leereszkedő, féregszerű nyúlványa félelemtől reszketett.

– Én vagyok szolgálatban… De nem észleltünk behatolót…

Durga bömbölt haragjában, és a kapcsolótábla felé nyúlt csenevész karjának zöld ujjaival. A twi’lek tudta, hogy élete a végéhez közeledik. Ám amint Durga lenyomott egy gombot, a terem túloldalán felordított egy weequay. Testéből kékes fények csaptak ki, majd a weequay elnémult és elszenesedett.

Durga bosszúsan pillantott a billentyűzetre.

– Hoppá! – mondta. – Elnézést, rossz gombot nyomtam le!

Az égett hús szaga elárasztotta az egész vezérlőtermet.

– Legyen hát ez lecke mindnyájatoknak!

A démonarcú devaroni közben felmérte a károkat. A teremben helyet foglalók remegtek félelmükben.

– A biztonságiak jelentették, hogy elfogták az egyik terroristát – mondta a devaroni. – A másik meghalt.

Durga a weequay megfeketedett holttestére nézett.

– Legközelebb nem ússzatok meg ennyivel.

Bevel Lemelisk megborzongott, de igyekezett közömbös arcot vágni. A kivégzés gondolata a felszínre hozta borzalmas emlékeit. Eszébe jutottak a fájdalmak, amelyekkel Palpatine császár büntette őt, valahányszor hibázott.

Ezek az emlékek kitörölhetetlen nyomot hagytak Lemelisk tudatában, és lázálomként törtek a felszínre a halál közelségében.

Egy alkalommal hatalmas kádba engedték, amelyben olvadt réz fortyogott. Lassan engedték egyre lejjebb, hogy kínjai tovább tartsanak, míg végül teste elégett. Egy hónappal később Lemelisk megkérdezte a császárt, hogy miért éppen rezet használtak. Mire Palpatine azt válaszolta, hogy aznap a kohóban éppen azt olvasztottak.

Máskor bezárták egy helyiségbe, amelyet tömény sav gőzei töltöttek ki. A sav szétmarta a tüdejét, és véres váladékot köhögött.

De a többi halálnem is hasonlóan fantáziadúsnak és fájdalmasnak bizonyult.

Örült, hogy a császár elpusztult a második Halálcsillaggal együtt. Máskülönben Lemelisk igen nagy bajban lett volna.

A Sötétkard vezérlőtermében Durgát meglepte a szabotőr elfogásának híre. Sulamar tábornok megragadta az alkalmat, hogy haragjának ő is kifejezést adjon. Kidüllesztette mellkasát, aminek következtében a sok kitüntetés csilingelni kezdett és pökhendi módon Lemeliskhez szólt.

– Hogyan történhetett ez? – kérdezte, mintha Lemelisk vezette volna az űrállomásra a terroristákat. – Az én időmben, amikor birodalmi katonák ezreinek parancsoltam, az ilyesmi nem fordulhatott elő.

– Úgy tűnik, itt mégis előfordult – felelte Lemelisk a tábornok szemébe nézve.

* * *

Durga őrei dühösek és durvák voltak. Nagyot rúgtak Crix Madine-be, valahányszor a férfi megbotlott, amitől az ismét botorkálni kezdett.

Tele volt zúzódásokkal és véres horzsolásokkal, mire a turbóliften a vezérlőterembe vitték. Nem érzett fájdalmat, csak haragot Trandia halála miatt. Elfogadta a sorsát, nem fejtett ki ellenállást. Ez a lehetőség is benne volt a pakliban, amikor erre a küldetésre vállalkoztak.

Összekulcsolta a kezét a háta mögött, így az őrök nem vették észre a nála lévő parányi rádióadót, amelyen segítséget hívhatott. Titkos frekvencián jelzést küldött Ackbar admirális flottájának.

Már csak várnia kellett.

A gamorrai őrök nagyot löktek rajta, amint a turbólift ajtaja félresiklott. A vezérlőteremben találta magát.

Madine nyugodt volt. A társait elveszítette. Korenn meghalt az aszteroidaövezetben, Trandia feláldozta az életét, hogy őt megmentse, és súlyos sérülést ejtsen a hutt űrállomáson. Fiatal korában Crix Madine hűen szolgálta a Birodalmat. Azután felismerve a Birodalom hibáit és romlottságát, csatlakozott a felkelőkhöz. Azóta egyre veszélyesebb akciókat vezetett az Új Köztársaság ellenségeivel szemben, mintha csak arra várna, hogy fogságba kerüljön. Arra számított, hogy megbilincselik.

Az őrök Durga elé vezették. Madine elfintorodott, majd arcát eltorzította a fájdalom. A szeme fölötti sebből vér szivárgott, amely végigfolyt az arcán és a szakállán.

A hutt odasiklott hozzá repulzív heverőjén. Madine megpillantott Durga mellett egy birodalmi tábornokot. A tábornok közelebb ment Madine-hez fényesre suvikszolt csizmájában.

Madine felnézett a gyerekes arcra, a keskeny állra, a törékeny pofacsontokra, majd emlékeiből hirtelen a felszínre tört a felismerés. A tábornokhoz akart botorkálni, de az őrök vasmarokkal tartották. Madine látta a gyerekarcon megjelenő rémült kifejezést.

Egy pillanatra találkozott a tekintetük, és egyszerre felkiáltottak.

– Maga!

43. fejezet

A KHOMM

Menekülésük a Khommhoz a hipertéren át mindössze egy órát vett igénybe. Dorsk 81 vezette hazafelé a lopott űrsiklót. Eszeveszett tempóban haladtak, hogy időben figyelmeztethessék az Új Köztársaságot. Kétségbeesetten tapasztalta, hogy egy birodalmi hajó is belépett mögöttük a hipertérbe, és teljes sebességgel követi őket.

– Itt Dorsk 81 – mondta. – Segítséget kérünk! Azonnal továbbítsák az üzenetünket! Birodalmi támadás várható. Figyelem: vörös jelzés!

A forgalomirányító azonnal válaszolt.

– Az adását vettük, Dorsk 81. Megszervezzük a találkozását Kaell 116 polgármesterrel, mire megérkezik.

– Nem érti? – kérdezte türelmetlenül Dorsk 81. Olajzöld bőre elsötétedett, és a keze remegett. Kyp Durronra pillantott, aki utálkozó arcot vágott.

– Most már ne nyugtalankodj! Felesleges vitatkoznod velük – mondta, majd a kommunikátor fölé hajolt. – Itt Kyp Durron jedilovag beszél. Követelem, hogy bocsássák rendelkezésemre az űrkikötőjük kommunikációs rendszerének teljes kapacitását.

– Ez megoldható – jött a válasz.

Amint leszálltak az űrkikötőben, Kyp végigment a rámpán, Dorsk 81 pedig szorosan a nyomában maradt.

– Én megpróbálok kapcsolatba lépni az Új Köztársaság illetékeseivel – jelentette ki Kyp. – Te pedig foglalkozz a helybeliekkel! Daala admirális néhány napon belül támadni fog. Addigra mozgósítanunk kell az egész flottát.

Az arca fáradt és komor volt, miközben az irányítótorony felé igyekezett.

Dorsk 81 sietett, hogy találkozzon a felé közeledő klónokkal. Valamennyien nyugtalannak látszottak a közelgő veszély miatt.

– Siettünk! – mondta a repülő korong merev arcú parancsnokának. – Kevés az időnk. Kypnek és nekem segítségre van szükségünk, hogy megvédjük a jediakadémiát.

A parancsnok némán bólintott, de nem növelte a jármű sebességét. A repülő korong elvitte Dorsk 81-et az űrkikötőből. A klón az irányítótorony felé nézett, abban reménykedve, hogy Kypnek sikerül üzenetet küldenie.

Hamarosan egy fényűző politikai központhoz értek, ahol találkoztak Kaell 116-tal. Dorsk 81 még mindig a szerelőoverallt viselte, amelyet az űrsiklóban találtak. Karcsú ujjaival végigsimította az ócska öltözéket, mintha a mozdulattól a ruha ünnepibb látszatot keltett volna.

Kaell 116 egy hatalmas, fehér falakkal övezett teremben állt. A sima falak csillogtak a fényben, mintha márványból faragták volna őket. Dorsk 81 még sohasem tartózkodott ilyen előkelő helyen.

A polgármester a diplomáciai etikettnek megfelelően öltözött. Arckifejezése zavart és értetlenséget tükrözött. A találkozó merőben eltért a galaktikus ünnepségek etikettjétől.

– Dorsk 81 – kezdte –, egy olyan fontos személy érdekében, mint ön, megváltoztattuk a napirendet. Azt hiszem, ötven perc elég lesz, hogy tájékoztasson jövetele céljáról.

– Igen – bólintott Dorsk 81. – Ötven perc elegendő lesz. És most figyeljen!

Kaell 116 meglepődött.

– Természetesen mindannyian figyelünk.

Dorsk 81 az asztal fölé hajolt, és a politikus szemébe nézett.

– Nem azt akarom, hogy végighallgassanak, hanem, hogy megértsék, amit mondok, mert a bolygónk és a galaxis sorsa a tét.

Kaell 116 kényelmetlenül fészkelődött.

– Igyekszünk megérteni a mondandójának lényegét. Mielőtt Dorsk 81 folytathatta volna, kinyílt az ajtó, a klón legközelebbi hozzátartozói, Dorsk 80, valamint Dorsk 82 léptek a helyiségbe.

Amint az idősebb klón megpillantotta a jedilovagot, elégedetlenül megjegyezte:

– Gondolhattam volna.

– Miért jöttél vissza? – kérdezte Dorsk 82.

Kaell 116 intett az újonnan érkezőknek, hogy foglaljanak helyet. A szobában tartózkodók valamennyien leültek az asztal köré. Dorsk 81 figyelemre sem méltatta az elé tett hűtött italt.

– Kyp Durron és én éppen most jövünk a Core rendszerekből – mondta.

– Oda sem kellett volna mennetek – jegyezte meg Dorsk 80.

Dorsk 81 az idősebb klónra nézett, miközben figyelmeztetően felemelte az ujját.

– Maradj csendben, és figyelj! Ez nagyon fontos.

Az idősebb klón elhallgatott.

– Kyp és én rábukkantunk egy teljes birodalmi flottára, amely indulásra kész. Elvegyültünk közöttük, és kipuhatoltuk a tervüket. A birodalmi flotta egyesült Daala admirális parancsnoksága alatt. Néhány napon belül megtámadják az Új Köztársaságot. De ezt senki sem sejti. És a Khomm van a legközelebb a Core rendszerekhez. Tehát a Birodalom itt fog támadni elsőként. Fel kell készülnünk!

Kaell 116 az asztalra könyökölt.

– A Khomm mindig semleges volt; nem vett részt a galaktikus konfliktusokban, és nem volt semmi problémánk azelőtt. Nem látom be, miért változott volna meg a helyzet.

– Azért, mert Daala admirális támadást akar indítani, és észrevette, hogy Kyp és én tudomást szereztünk a terveiről. Ezért ez a világ veszélybe került.

– Valóban… – bólintott Kaell 116, majd az arcán szétterülő széles mosollyal felállt az asztaltól. – Meglátjuk, mit tehetünk. Köszönöm, hogy figyelmeztetett.

– Maga nem tudja, hogy Daala admirális támadása mit jelent – mondta Dorsk 81, látva a polgármester lekezelő szkepticizmusát. – Fogalma sincs róla, mekkora veszély fenyegeti ezt a világot.

Dorsk 80 felállt, hogy rendreutasítsa ifjú klónját.

– Elhagytál minket. Évekkel ezelőtt az elődeink elhatározták, hogy tökéletes társadalmi modellt hoznak létre. De te csak a saját érdekeiddel törődtél. Miért hallgassunk rád? Te sem hallgattál ránk. Ebben a társadalomban semmi sem fontosabb, mint amit a tagjai tesznek érte.

Dorsk 81 az idősebb klónja felé fordult, aki azt hitte, hogy utódját sikerült meggyőznie. De Dorsk 81 csupán szomorúságot érzett, valamint sajnálatot elődje beszűkült látásmódja iránt.

– Tévedsz – mondta hűvösen. – De ezt sohasem fogod belátni, mert vak vagy.

Dorsk 82 felállt. Úgy tűnt, hogy ő felfogta elődje szavait.

– Nem tudom, hogyan védekezhetnénk ellenük… – mondta. – De neked vannak tapasztalataid. Ha itt maradnál, megszervezhetnéd a védelmünket. De még ha tévedsz is, lenne itt dolgod az új kolóniák kialakításánál… amíg a veszély elmúlik.

Az ifjú klón arca reményt sugárzott. Dorsk 81 békés, gyönyörű világára gondolt, ahol gondtalan gyermekkorát töltötte. Nem is értette, hogyan hagyhatta itt ezt a helyet. Óriási kísértést érzett, hogy a Khommon maradjon, és élete visszatérjen a normális kerékvágásba.

– Nem – mondta végül, és felállt. Ujjai megérintették fénykardja keskeny, henger alakú markolatát. – Én jedilovag vagyok, és fontos munkát végzek.

– Nekünk pedig vissza kell térnünk a klónüzembe – jelentette ki Dorsk 80. – Mi is tisztában vagyunk a kötelezettségeinkkel.

Dorsk 81 nem válaszolt. Szó nélkül visszatért az űrsiklóra, hogy találkozzon Kyp Durronnal. Amint felszálltak, Dorsk 81 a kék égbolt felhőfoszlányait nézte. Tudta, hogy sohasem tér vissza a Khommra.

Az egyesített birodalmi flotta gyűléstermében tartott beszéd befejezése után Daala admirális és Pellaeon segédadmirális a lift felé igyekezett, hátrahagyva a fellelkesült tömeget. Nem akarták elhinni, hogy lázadó kémeknek sikerült beférkőzniük a soraikba.

– Felül kell vizsgálnunk a biztonsági rendszerünket – mondta Pellaeon.

Daala megrázta a fejét, aminek következtében rézszínű haja végiggördült a hátán.

– Később. Mindenekelőtt át kell gondolnunk a terveinket. – Az arcán megjelenő mosoly elárulta, hogy már újabb tervek bontakoznak ki előtte.

A turbólift megállt, és Cronus ezredes csatlakozott hozzájuk.

– Megszöktek, admirális – jelentette. – A külső védelmi rendszer automata lézerei eltalálták őket, de csak jelentéktelen sérülést okoztak. Az űrhajó eltűnt a hipertérben.

Daala végighallgatta az ezredes szűkszavú jelentését, majd bólintott. Cronus csodálkozott rajta, hogy Daala nem adott azonnal parancsot a kivégzésére.

– Követik őket?

– Csupán az útvonaluk vektorát sikerült kiszámítani. A pontos helyüket nem ismerjük. Úti céljuk a Core rendszerek peremvidékén helyezkedik el. A vektor és a hipertérben töltött idő alapján arra következtetünk, hogy a Khomm rendszerben lehetnek.

Daala hosszú ujjaival megérintette az ajkát.

– Lakott a rendszer?

– Igen – válaszolta Cronus. – De mindössze egy jelentéktelen bolygó alkotja. A lakói semlegesek maradtak az elmúlt háborúban. De az egyik jedi a bolygó lakosságát alkotó fajhoz tartozik.

Daala továbbra is hallgatag maradt, miközben Pellaeon társaságában kilépett a liftből.

– Sürgősen megváltoztatjuk a stratégiánkat – mondta. – A flotta készen áll az indulásra? – kérdezte, miközben Cronusról Pellaeonra pillantott.

– Igen, admirális – felelte Pellaeon. – A legnagyobb része. Még néhány hajó apró módosításra szorul, de ezt napokon belül…

Daala egy kézlegyintéssel leállította.

– Azok a jedi kémek hallották, hogy néhány nap múlva indulunk. De mi azonnal útra kelünk. Cronus ezredes! Megkapta a Victory osztályú hajók potenciális céljainak listáját?

– Igen, admirális.

– Írja hozzájuk a Khomm bolygóját az első helyre! Azután szedje össze az egységét, és induljon!

Cronus vigyorogva bólintott.

– Igen, admirális.

– Ne felejtse el – tette hozzá Daala –, hogy feladata rajtaütni a lehető legtöbb ellenséges támaszponton, és károkat okozni! A célunk a zavarkeltés, nem a bolygók elpusztítása. Ezalatt mi megközelítjük az elsődleges célpontot.

Daala Pellaeonhoz fordult.

– Segédadmirális!

– Igen?

– Vezesse a csillagromboló-flottát a Yavin 4-hez, és semmisítse meg az ottani támaszpontot! Én majd maguk után megyek a Night Hammerrel. – Zöld szeme felvillant. – Azt akarom, hogy a flotta egy órán belül útnak induljon!

Pellaeon és Cronus sietve távoztak a megbeszélés helyszínéről. Két perccel a megadott határidő előtt Daala birodalmi flottája mozgásba lendült, és sötét árnyékként kúszott az Új Köztársaság felé.

A Victory osztályú hadihajók vörös nyílzáporként szóródtak szét, majd orbitális pályára álltak a Khomm bolygója körül. Turbólézereik az alattuk elterülő városokra irányultak.

Cronus ezredes a 13X parancsnoki ülésében foglalt helyet. Korábban ez volt Pellaeon admirális kedvenc helye.

Első célpontjaink a kommunikációs műholdak.

Alig hagyták el a száját a szavak, amikor turbólézerek energiasugarai szelték át a sötét űrt, és az ezüstösen csillogó orbitális műholdak megsemmisültek.

– Elpusztítjuk valamennyit, mielőtt a bolygó lakói ráeszmélnének arra, hogy mi történik. – A kommunikációs csatornákon át kapcsolatba lépett a többi hajó parancsnokával. – Irányítsák a fegyvereket az alattunk húzódó metropolisra! Ez a nap emlékezetes lesz a város lakóinak. Indítsanak el egy TIE-bombázó egységet!

Nézte, amint a lézersugarak áthatolnak az atmoszférán, és halálos tűzzel árasztják el az épületeket. Közben egy felhőnyi TIE-bombázó rajzott ki a hangárokból. Cronus szótlanul figyelte a pusztítást. A titkosszolgálat jelentései szerint a Khomm alig rendelkezett védelmi rendszerrel. A bolygó lakói megadással vártak, hogy az esztelen pusztítás véget érjen. Egyórás bombázás után Cronus kiadta a parancsot: – Menjünk tovább! Még számtalan célpont szerepel a listánkon!

Délutáni munkája után Dorsk 82 kellemetlen érzéssel hagyta el a klónozó üzemet. Dorsk 80 pedig még maradt, hogy elvégezzen egy külön munkát, mivel Dorsk 81 már nem dolgozott velük.

De a fiatalabb klónnak a fülében csengtek Dorsk 81 szavai. Olyan lehetőségek nyíltak meg előtte, amelyekre sohasem gondolt. A történelem során a birodalmi flotta első alkalommal akarta megtámadni békés világukat. De miért? Mi hasznuk származna belőle?

Alaposan át kellett gondolnia a magyarázatokat, mielőtt elmondja véleményét a politikai vezetőknek. A fiatal Dorsk 82 tökéletesnek tartotta a Khomm társadalmi rendszerét, hiszen évtizedek óta változatlanul működött.

Egy perccel később vakító energianyalábok csaptak le az égből, és lerombolták a város épületeit. TIE-bombázók cikáztak a felhők között, motorjuk félelmetes morajlást hallatott. Az egyszemélyes gépek protontorpedókat dobtak le, amelyek hatalmas háztömböket tettek a földdel egyenlővé. Füst és lángoszlopok emelkedtek a magasba.

Azután TIE-vadászok ereszkedtek le az égből, lézerágyúikkal elpusztítva a házakból menekülőket.

Dorsk 82 egy szűk utcában lapult meg két magas épület között. Nem látszott bölcs döntésnek, hiszen a falak bármelyik pillanatban ráomolhattak. Rémülten gondolt vissza idősebb klónjának szavaira. Dorsk 81-nek igaza volt: a Khomm nem rendelkezett védelmi rendszerrel, ezért nem volt semmi esélye.

Egy protontorpedó találta el a magas házat, amelynek tövében lapult. Mintha egy óriás ökle csapott volna le. De a falak egészben maradtak, és egymásnak dőltek, sátort alkotva. A por fullasztó volt, és a lezuhanó apró kődarabok majdnem halálra zúzták. Sötétség vette körül; hallotta a további robbanások zaját, amely körülbelül egy órán át tartott. De úgy tűnt, hogy a betonsátor megvédte. Életben maradt.

A bombázás megszűntével ki akarta ásni magát. Ekkor heves fájdalom tört rá. A lehulló kövek zúzódásokat okoztak. De életben volt! Lassan kiszabadította magát a kövek fogságából, majd kimászott. A por kezdett elülni, csupán tüzeket látott mindenütt, és fekete füstöt.

Döbbenten állt. Nem akart hinni a szemének. A klónüzem teljesen eltűnt, csupán az üszkös, megolvadt vázszerkezet látszott itt-ott.

Dorsk 80 az épületben maradt, és a fiatal klón botladozva próbált bejutni a romok közé, abban a reményben, hogy Dorsk 80 még életben van.

Látva, hogy a klónüzem megsemmisült, Dorsk 82 kétségbeesett. Hogyan fognak szaporodni? A bombázás túlélőinek új életformát kell választaniuk.

És ez megrémítette.

* * *

Cronus ezredes a visszatérő vadászgépeket figyelte. Alattuk lángokban állt Khomm városa.

Egy pillantást vetett a veszteségeket jelző monitorra. Két TIE-vadász esett áldozatul. Mivel a bolygó nem rendelkezett védelmi erőkkel, Cronus úgy vélte, hogy a két vadászgép pusztulását baleset vagy üzemzavar okozhatta.

Megrázta a fejét, amint a Khomm világ gyengeségére gondolt.

A vezérlőterem komputere már közölte a Daala admirális által kijelölt célpontok koordinátáit. Cronus ezredes remélte, hogy a következő akciók éppen ilyen sikeresek lesznek, mint ez volt.

– Irány a következő rendszer! – adta ki a parancsot. – Induljunk! Tartanunk kell magunkat a megadott tervhez.

44. fejezet

A NAL HUTTA

A Yavaris csendesen siklott a sötét űr végtelen óceánján. Wedge Antilles szótlanul ült a vezérlőterem parancsnoki székében. A sárga jelzés ellenére a Yavaris fedélzetén minden nyugodt volt, a katonák rutinszerűen végezték szokásos teendőiket, de az emberek belső feszültsége mégis érezhető volt.

A fokozott harckészültség egy napja tartott, de nem ismerték az okát. Nem volt tudomásuk birodalmi tevékenységről, és nem hallottak semmit Crix Madine felderítőútjáról.

Qwi Xux megjelent a hajóhídon, majd megdörzsölte a férfi vállát hosszú, halványkék ujjaival. Wedge belenézett indigókék szemébe.

– Aludtál? – kérdezte.

Amint az asszony megrázta a fejét, gyöngyházfényű haja követte a mozdulatot.

– Nehéz a várakozás – jegyezte meg csendesen.

Wedge bólintott.

– Leginkább azért gyűlölöm a háborút, mert gyakran kell átélni ilyen feszült várakozási időszakokat. Bárcsak történne végre valami!

És történt is!

Mégpedig azonnal.

Crix Madine vészjelzője bekapcsolt, és vörös fény kezdett villogni a vezérlőterem kommunikációs műszerfalán. Nem érkezett üzenet, csupán egy elsőbbséget élvező villogás adta tudtul, hogy valami baj történt Madine-nel.

Wedge tudta, hogy Madine tábornok a titkosszolgálat főnöke, és veszélyes vállalkozást hajt végre.

– A segítségére kell sietnünk – jelentette ki határozott hangon.

Qwi feszülten állt, és nagy szemével zavartan pislogott. Az ujjai elengedték Wedge vállát.

– Ez azt jelenti, hogy megtalálták a huttok szuperfegyverét. El kell pusztítanunk, mielőtt üzemképes lenne. Nem engedhetjük, hogy a birodalmiak vagy a huttok Halálcsillaggal rendelkezzenek.

– Igazad van – bólintott Wedge.

Azonnal üzenet érkezett Ackbar admirálistól is, a kalamári cirkáló fedélzetéről.

– Úgy látszik, megkezdődik a támadás – mondta Ackbar, aki ezúttal is makulátlanul fehér egyenruhát viselt, uszonyos kezét pedig idegesen felemelte.

– Igen, admirális. Egyesítsük a teljes haderőt? A lehető leggyorsabban Madine segítségére kell sietnünk…

Mielőtt Madine befejezhette volna, egy másik kommunikációs csatornán újabb üzenet érkezett.

– Itt Kyp Durron beszél. Rendkívül sürgős üzenetem van az Új Köztársaság katonai parancsnokának!

Wedge fogai kivillantak. A mellette álló Qwi izgatottnak látszott. Kyp valaha visszatért a sötét oldalról, és Qwi megbocsátott neki, bár lehet, hogy mégsem bízott benne.

Kyp üzenete mégis olyan horderejű eseményekre utalt, amelyeket komolyan kellett venni.

– A társammal, Dorsk 81-gyel, sikerült behatolnunk a Core rendszerekbe. Ott hatalmas birodalmi flottára bukkantunk, amely néhány napon belül támadni készül. Daala admirális az ellenséges erők főparancsnoka. Ismétlem: Daala admirális nem halt meg, mint ahogy reméltük… Elsődleges célpontjuk a Yavin 4. Daala el akarja pusztítani a jedilovagokat. Dorsk 81 és én a jediakadémia felé utazunk, hogy segítsünk, és harcoljunk a társainkkal együtt. Segítséget kérünk!

– Tehát meg kell osztanunk az erőinket – mondta Ackbar. – A Hoth aszteroidaövezet és a Yavin 4… Meglepetést akarnak okozni.

– Ismerjük a tervüket – tűnődött Wedge. – Érdemes megosztani az erőinket?

– Ezt az üzenetet a teljes flottánk fogta – mondta Ackbar. – Biztos vagyok benne, hogy több helyen várható támadás, tehát erre kell felkészülnünk. Én a Yavin 4-re megyek, és magammal viszem a Galactic Voyagert is. Maga mentse meg Madine-t, és pusztítsa el a Halálcsillagot! Nem szabad alábecsülnünk a huttokat sem!

– Értettem, admirális – felelte Wedge.

– A flotta többi egységének teljes harckészültséget rendelek el – bólintott Ackbar. – Attól tartok, ez még csak a kezdet.

– Ne aggódjon! Kimentjük Madine-t és a társait, azután elpusztítjuk a huttok szuperfegyverét.

A legénység minden tagjának riadókészültséget rendeltek el. Szaladó katonák lábai dübörögtek végig a folyosókon. A Yavaris hamarosan útra készen állt.

Az Új Köztársaság hadgyakorlata befejeződött. Ami ezután következett, az már vérre ment.

Ackbar hajói fénysebességre gyorsultak, és eltűntek a hipertérben. Wedge Yavarisa pedig a Hoth rendszer aszteroidaövezetébe indult, válaszul Madine segélykérő jelzésére, abban a reményben, hogy idejében a helyszínre érkeznek.

45. fejezet

A YAVIN 4

A tizenhét csillagromboló egyenletes tempóban szelte át a hiperteret Pellaeon segédadmirális vezetése alatt. A flotta tökéletes formációt alkotott, jelezve, hogy Daala admirális birodalmi flottájának részét alkotják.

A Firestorm hajóhídján állva, amelynek parancsnoka Daala admirális volt Harrsk hadúr idejében, Pellaeon a közelgő méregzöld dzsungelholdat figyelte. A gömbölyű gyémántra hasonlító hold a Yavin gázóriása körül keringett.

Összehúzott szemmel nézte a holdat a hajóhíd kilátójáról. Ujjai szabályosra nyírt bajuszával játszottak, ősz tincsei kilátszottak kapitányi sapkája alól. Elsimította egyenruhája ráncait, hogy még impozánsabb látványt nyújtson mint flottaparancsnok.

Thrawn admirális idején Pellaeon a Chimaera csillagromboló kapitánya volt, és számtalan győztes csatát vívott a Lázadókkal szemben. Most Daala vezetése alatt ugyanolyan eséllyel indultak a harcba, és Pellaeon megragadta ezt az esélyt.

– Orbitális pályára álltunk, uram – jelentette a navigátor.

Pellaeon csodálattal szemlélte Daala flottájának női tisztjeit. Úgy tűnt, még elhivatottabbak, mint férfi társaik.

– Milyen védelmi erőkkel számolhatunk? – kérdezte Pellaeon. – A dzsungelhold túl csendesnek látszik, túl sebezhetőnek. – Meglepte, hogy a felkelők nem védenek megfelelő mértékben egy ilyen fontos támaszpontot.

– Semmit sem jeleznek a műszerek, segédadmirális – mondta kétkedően a hadműveleti tiszt. Nyilvánvalóan őt is meglepte a dolog,

– Rendben van. Árnyékolják le az adásaikat! Nem akarom, hogy a jedivarázslók értesítsék a flottájukat!

A tizenhét csillagromboló számtalan műholdat bocsátott pályára a zöld hold körül, amelyek elektromágneses jeleikkel zavarták a szatellitek adását.

– Készüljenek a partra szálló egységek! – mondta Pellaeon. – Öt perc múlva leszállunk. A felderítőcsoportok és a támadó járművek alkotják az első hullámot. A TIE-vadászok biztosítják a légteret… Ez a világ gyakorlatilag lakatlan, ezért úgy vélem, hamar végzünk. A Yavin 4-en aratott győzelmünk az első lépés a Birodalom felemelkedésének útján.

Pellaeon nagyot sóhajtott, amint a hajóhídon állt. Elégedett volt, hogy sikeres hadjáratot vezethetett. Szomorúan emlékezett vissza a Birodalom csúfos vereségeire.

Nem számított komoly ellenállásra. Úgy gondolta, mindössze egy csapat képzetlen jedit kell legyőznie.

Távol, az űr mélyén a Night Hammer csillagromboló leszállásra készült. Daala admirális az utolsó perceket azzal töltötte, hogy ellenőrizze a támadás előkészületeit.

Úgy vélte, Pellaeon segédadmirális flottája már rajtaütött a jedik holdján, végzett az összes jedinövendékkel, és lerombolta az épületeket. Ezt tartotta a legnagyobb lélektani győzelemnek az Új Köztársaság ellen vívott háborúban.

Eközben Cronus ezredes bizonyára súlyos csapást mért néhány stratégiailag fontos támaszpontra. Vörös, Victory osztályú csillagrombolói hipertéri ugrásokkal közelítették meg a kijelölt célpontokat, pusztulást és halált hozva, amerre jártak.

A Yavin dzsungelholdján létesített jedikiképző központ a legfontosabb cél. Daala mosolyogva gondolt a képzetlen varázslónövendékekre, akik tehetetlenek Pellaeon haderejével szemben. Nem tudnak elmenekülni, és hiába várják a segítséget.

A Yavin 4 jedikiképző központjának elpusztítása jelenti a Birodalom számára a legnagyobb diadalt. Minden jedinövendéket megölnek. Elszenesedett holttesteik fogják jelezni, hogy a Birodalom ismét a régi.

Fekete csillagrombolója, a Night Hammer útjára indult, hogy végső csapást mérjen a Lázadók Szövetségére.

46. fejezet

Dorsk 81 és Kyp Durron visszatért a Yavin 4-re. Egész útjuk során folyamatosan küldték a vészjelzéseket. Birodalmi űrsiklójuk a Nagy Templom mellett szállt le, és azonnal a helyszínre hívták a jedinövendékeket egy órával Pellaeon flottájának megérkezése előtt.

Dorsk 81 gyomra még mindig görcsben volt Daala admirális beszédje óta. Bántotta az is, hogy klón rokonai haragudtak rá, amiért jedi lett. De jedi volt, ezen nem változtathatott, és büszkeség töltötte el, ha arra gondolt, hogy Skywalker mester vezette a kiképzését.

Dorsk 81 és Kyp kiszálltak a lopott birodalmi űrsiklóból. A dzsungel nyirkos levegője félelmet és feszültséget árasztott.

– Hol vannak a növendékek?… Meg kell találnunk Skywalker mestert!

Dorsk 81 felnézett a hatalmas, lépcsőzetes piramisra, amely otthont adott a jedikiképző központnak. Az arca komor volt, és behunyta sárga szemét, hogy mentális érzékelőivel felkutassa a társait. A folyó túloldalán álló romos épületben felfedezte őket.

– Ott vannak – mondta. – A Kék Felhő templomában.

Kyp bólintott, fekete szeme felvillant.

– Figyelmeztetnünk kell őket, azután megkezdjük az előkészületeket!

Keskeny ösvényeken szaladtak végig, majd átkeltek a folyón, végül elérték a massassi romokat. A templom egy henger alakú, kőből készült épület volt, amelyre ráfért volna a tatarozás. Dorsk 81 látta, hogy a növendékek együtt dolgoznak. Összesen harmincan lehettek.

Megpillantotta közöttük Kirana Tit, a Dathomir harcos lányát, és a valamivel idősebb remetét, Steent, aki a Bespinről érkezett. A növendékek a lehullott köveket rakták össze. Munkájukat az Erő segítségével végezték. Kam Solusar, egy sokat tapasztalt veterán irányította azoknak a jedinövendékeknek a munkáját, akik csak nemrég érkeztek az akadémiára.

Az ezüsthajú jedikiképző, Tionne vette észre őket elsőként.

– Kyp! – kiáltotta. – Dorsk 81! Hát visszajöttetek! Örülök neki. Ránk fér egy kis segítség. – Tionne elmosolyodott, és gyöngyházfényű szeme felvillant. Magyarázni kezdett, miközben karcsú ujjaival gesztikulált. – Minden új növendék megérkezett, és kevés a hely a Nagy Templomban. Ezért elhatároztuk, hogy lakhatóvá tesszük ezt a…

Hirtelen megérezte a két jediből áradó feszültséget.

– Mi történt? – kérdezte Kam Solusar, félbeszakítva a beszélgetést. Kirana Ti közelebb ment. Magas, karcsú teste és hüllőpáncélzata rendkívül impozáns látványt nyújtott.

– Hol van Skywalker mester? – kérdezte Kyp, aggodalmas hangon.

– Elmentek Callistával több mint egy hete – válaszolta Tionne. – Csak mi vagyunk itt. Éppen kiképzést vezettem, amikor elmentek…

– A jediakadémiát veszély fenyegeti! – mondta Dorsk 81. – Daala admirális új flottával közeledik a Yavin 4 felé. A csillagrombolók bármelyik percben ideérhetnek.

– Nem – jelentette ki Streen, megrázva göndör, szürke tincsekkel borított fejét, és az égre mutatott. – Nem. Már itt vannak.

Amint az öreg remete kimondta ezeket a szavakat, Dorsk 81-et is rossz érzés fogta el, mintha az űr csillagtalan sötétsége agyon akarná nyomni.

– Nézzétek! – kiáltotta izgatottan egy hüllőszerű növendék, az égboltra mutatva. Széles szájából kimeredő villás nyelve sziszegő hangot adott.

Fényes csíkok tarkították a magasabb légrétegeket, és zuhanyrózsából kiömlő erős vízsugarakként közeledtek a dzsungel felé.

– Deszantegységek – jegyezte meg Kam Solusar.

– Fel kell készülnünk, hogy szembeszálljunk velük – mondta Kirana Ti.