Tom az az ember volt, aki egy mozgalmas nap estéjén minden mást könnyebben viselt volna el, mint azt a különös körülményt, hogy egy nő esett a fejére. Szerencsére csak félemelet magasságból, de még így is alaposan megrándult a nyaka. Miután különös helyzetükből talpra álltak, Tom meghajolt. \- Fogadja hálámat, hogy nem a háztetőn lakik. \- Oh, Istenem! Megsérült? \- Nem. Csak lelkileg érintett nagyon kínosan. A kisasszony kiesett az ablakon keresztül, vagy távozott? \- Nerm mindegy? \- Aki idejön, az nyomban eggyé válik a többivel a közös célban: szabadulni innen. Magának is bizonyára ez a leghőbb vágya. \- Á! Szó sincs róla. Hollywoodba sem lehetne elszerződtetni innen. Kitűnően érzem magam. Máris kijelentem, hogy én itt maradok. \- Csodálom. Itt mindenki azért dolgozik éjjel-nappal, hogy elmeneküljön. \- Ergo: miután én nem akarok elmenekülni, nem kell dolgoznom.