/ Language: Hungary / Genre:antique

A pokol is elnyeli

Vavyan Fable

Patrick Wyne, az akciócsoport fáradt vezetője éppen aludni készül, amikor váratlan látogatója érkezik: Joy Smith. A lányról csak annyit lehet tudni, hogy nem az, akinek kiadja magát, viszont remekül rajzol, s ha kell, verekedni is tud. Ennek aztán nagy hasznát veszi, mert rövidesen többen is üldözni kezdik. A titokzatos lány a kommandósok segítségét kéri egy már-már hihetetlen ügyben: meggyilkolt barátjáért akar bosszút állni, akit egy embertelen orvosi kísérletnek vetettek alá, és valami emberrablásról is mesél. Joy gyönyörű nő, Wyne viszont esendő férfi. Kötélnek áll tehát, és vele tartanak a társai is. A sötét história hajmeresztő kalandokban folytatódik, s számos meglepetést tartogat. Amikor már-már úgy tűnik, vége a hosszú "szafárinak", nem késlekedik a fordulat: hosszú üldözés veszi kezdetét. (Patrick Wyne-t és akciócsoportját a Halkirálynő sorozatból ismerhetik az olvasók. E regény egy korábbi akciójukat meséli el, amelyben a kommandónak jutott a főszerep.)

Vavyan Fable

A pokol is elnyeli

(Tartalom)

1.

Patrick Wyne vetett ágyról ábrándozik. Lepedőről, amin végignyúlhat, kispárnáról, amit fél karjával magához ölelhet, s egy másik lepedőről, amelyet magára boríthat.

Óhaja jogos. Negyvennyolc órája talpon van, és az elmúlt időben alig-alig unatkozott.

Hazafelé igyekszik a porlepte Corollával. Két ujjával megérinti az arcát: állán borosta sercen. Folytatná még az ábrándozást zuhanyozásról és forró kávéról, de a rádiótelefon közbeszól. Wyne a kagylóért nyúl. Hangja mély és barátságtalan.

A hívó fél közlendője nem tölti el lelkesedéssel, de a beszélgetés végeztével mégis visszafordul, és egyelőre felhagy az álmodozással. Éppen elégszer tapasztalhatta, milyen káros, ha valaki a fellegekben járkál. Folyton letaszítják onnan az embert.

Azt hiszi, hogy a váratlanul adódott újabb akció egy időre az utolsó lesz, s abban a reményben száguld Line üzleti negyede felé, hogy ott gyorsan végez, s nyugalmat lel végre.

Patrick Wyne nem rendelkezik jövőbe látó képességekkel, így honnan is sejthetné, hogy a közelében valami történik. Ez a lassan dagadó lavina közeledik felé, természete szerint feltartóztathatatlanul.

Patrick Wyne tudatlan a sorsa és a jövője felől. Fáradt akciócsoportos csupán, aki dolga végeztével újabb események felé siet, miközben egyéb események már kiszemelték őt maguknak.

Bekapcsolja a rádiót. A hajnali hírolvasó ragacsos hangon ecseteli a világban történteket. Wyne megállapítja: külföldi kollégái sem tétlenkedtek mostanában.

Terrorcselekmények egész sora történt, s a terroristák felszámolására kiképzett osztagok megdolgoztak a bérükért. Aztán a hírolvasó közli: az illetékesek elfogadtak egy javaslatot, s a jövőben lézerfegyverrel is felszerelik a különleges alakulatokat.

Ez a hír nem tetszik Wyne-nak. Elcsavarja a keresőt, zenével öblíti ki a kocsiból az álmos bemondót. De a fejében ottmarad a lézerfegyver; ott motoszkál, míg úticéljához ér.

Patrick Wyne nem kedveli a fegyvereket, noha ért hozzájuk, és gyakran kényszerül a használatukra. Vannak fegyverek, melyeket különösen gyűlöl, ezek egyike a lángszóró. Ugyan mennyivel humánusabb ennél a lézerfegyver?

Félreteszi ellenérzéseit. Parkolóhelyet keres. Ebben az órában ez még nem is ütközik nehézségekbe. A város majd csak ezután kezdi meg napját. Az emberek lassan kimásznak meleg ágyukból, szemhéjuk ólmosan moccan, le-lecsukódik. Fürdőszobájuk tükrébe nézve csalódás éri őket, s közben pompás híreket kapnak a rádióból. Ezután feltehetően forró nappal következik, máris nyarat idéző.

2.

Leon Borsetti sem kipihent. Egy irodaház 13. emeletén rögtönzött főhadiszállásán várja Wyne-t. Fanyarul egymásra vigyorognak, nem szükséges kommentálniuk az újabb találkozást. Meglehet, nemrég azzal váltak el, hogy aludni igyekezzenek, most mégis újabb vadászat indul. A jelek szerint csakis fegyverropogáson keresztül vághatják át magukat ágyukig.

Borsetti teketóriázás nélkül belecsap a közlendőjébe.

– Ott szemben, az elfüggönyözött ablakok mögött, a tizenkettediken... Tegnap kora délután négy fegyveres betört abba az irodába.

Wyne nem kérdez semmit. Szakállát sercegteti. Főnöke folytatja.

– Az iroda egy neves képkereskedő székhelye. Szerény és titkos. Nem a saját nevén béreli, ráadásul külföldi. Szóval bonyodalmas az ügy. A rendőrség nem vállalja a kockázatot, hogy megpróbálkozzék a túszok kiszabadításával. A képkereskedő a napokban rendezendő aukcióra készülődött. Széfjében értékes vásznak, készpénz. Abban bízott, senki nem szimatolja ki, hogy ő rejtőzik az álnév mögött. A három helyiségből álló, olcsó irodában ugyan ki sejtene komoly értékeket?

– Manapság senkiben sem bízhat az ember – vet oda egy közhelyet a fásult Wyne, fel-alá járva az ablak előtt.

Borsetti ráhagyja.

– Mindenesetre a gengszterek arcátlanul viselkednek. Amikor betörtek, lelőtték az egyik ellenszegülő alkalmazottat. Ráadásul valamilyen rejtelmes okból nem hajlandók megválni a tetemétől. Az utolsó pillanatban a titkárnőnek sikerült leadnia a riasztást. De a rendőrség hiába bizonyult gyorsnak, már csak bezárt ajtókat talált. Tárgyalás, alkudozás vette kezdetét. A gengszterek elengedik túszaikat, ha teljesítik a feltételeiket. Helikoptert, szabad elvonulást akarnak. Egyelőre. Fél órád van, Patrick.

– Mire?

Borsetti leroskad egy forgófotelbe és megpörgeti magát. Aztán leteszi a lábát a szőnyegre. Összedörzsölt, száraz kezei súrlódó neszt keltenek. A férfi az asztalra mutat.

– Nézd meg az iroda helyszínrajzát, aztán kérdezz, gondolkodj. A pasasnak élve kell megúsznia az ügyet. A követségről már érdeklődtek felőle. Döntsd el, kivihető-e egy rajtaütés.

– Mindenkinek a maga szempontjai – jegyzi meg Wyne.

Borsetti felkapja a fejét. – A feladaton törd a fejed. Iderendeltem Fressont, Lipowskit, Delgadót, Gattit és Hását. Elég?

– Ha csak kisebb tömegszerencsétlenségre gondoltál, elegendő.

Wyne visszamélyed a rajzok tanulmányozásába. Faggatja Borsettit, faggatja a nyomozókat, rendőröket. Olykor az ablak felé pillant, halántékát masszírozza. Megiszik két csésze kávét, de a szendvicset visszautasítja. Percről-percre bizakodóbbnak látszik. Végül előadja, amit kieszelt. Borsetti belekérdez néhány részletbe, ám az idő szalad, s kénytelenek megegyezni.

Wyne a másik szobában várakozó társaihoz siet. Ott ül a már-már angyali szépségű, szőke Oscar Hása, a helyettese. Kevesen tudják, hogy a férfiú mindennemű angyali szelídségnek híjával van. Ebben a kora reggeli órában jóképűsége sem makulátlan. Szeme karikás, vonásai gyűröttek.

Az Elvis-frizurás Steve Delgado sem úgy fest, mintha az elmúlt napokban akár egy percet is aludt volna. De a kedve, mint általában, ragyogó. Néhány perccel ezelőtt sikerült is összetűznie egy komor rendőrrel, és most példabeszédet rögtönöz neki, remélvén, hogy ezzel elejét veheti annak az atrocitásnak, amivel a kivörösödött arcú egyenruhás fenyegeti.

– A nyuszi talált egy flintát az erdőben. Igen-igen megörült neki. Nézegette jobbról-balról, aztán a vállára vetette és ujjongva nekilódult. Egyenesen a farkashoz sietett, azt gondolva, hogy megtorolhatja végre a sérelmeit. Odaért a koma házához, és beordított: „Hé, gyere elő!” A farkas előbújt, meglátta a csőre töltött flintát a kis nyuszinál, és szerényen megkérdezte: „Miben lehetek a szolgálatodra?” „Fusd körül tízszer a tisztást, mert ha nem, akkor agyonlőlek!” Mit tehetett a farkas? Futott. A tizedik kör után lihegve megállt a nyuszi előtt: „Megtettem, amit parancsoltál. Elmehetek?” A nyuszi zord képpel megrázta a fejét: „Azt már nem. Ott van az a domb. Tízszer nyargalj fel rá, különben beléd eresztem az egész tárat.” A farkas lógó nyelvvel engedelmeskedett. Végül magánkívül, rogyadozva odaállt a nyuszi elé:. „Felszaladtam tízszer, oda-vissza. Elmehetek már?” A nyuszi a fejét ingatva lemutatott a lába mellé: „Látod ezt az ürülékkupacot? Edd meg. Ha nem eszed meg, szitává lőlek.” A farkas szomorúan ránézett a nyuszira: „Hát akkor lőj agyon, mert én ezt meg nem eszem!” A nyuszi kapta a flintát, és elsütötte. Semmi nem történt. Elsütötte újra, a puska megint csütörtököt mondott. A nyuszi halkan felsóhajtott: „Tulajdonképpen én is megehetem!”

Drew Gatti borostás képű félvér. Eldönthetetlen a kérdés, arcbőre az örökösen növekvő sörtétől vagy öröklött génjeitől feketéllik-e jobban. Fogai azonban hófehérek, s java részük megtekinthető, amikor az eloldalgó rendőr rovására felnevet.

Pierre Lipowski nehézkes mozgású férfinak látszik. Zömök alkata kelti ezt a benyomást. Arca kerek, szeme halványkék, orra csaknem pisze, szája két vékony vonal. Ő nem nevet. Wyne-ra emeli a pillantását, várja az utasítást. Ugyanezt teszi Rühl Fresson, a mesterlövész, aki aligha indulhatna férfi szépségversenyen, de főnöke nem is oda küldi.

3.

Az irodaházban minden szintet egyenruhás rendőrök őriznek. Amikor Wyne három társával kilép a liftből azon az emeleten, ahol a gengszterek őrzik túszaikat, áramtalanítják a felvonót.

A négy férfi elhelyezkedik az ajtó két oldalán. Egyelőre várakoznak. Tudják, hogy odabenn a fegyveresek induláshoz készülődnek, abban a reményben, hogy végre teljesítik a feltételeiket a hozzájuk hasonlóan kifáradt „kintiek”. Rövidesen meg kell érkeznie a kért helikopternek, de mivel az épület szárnyaló fantáziájú tervezője uszodát álmodott a tetőre, a gép csak az utca végében szerénykedő kicsiny téren szállhat le. Odáig pedig hosszú az út. Először is ki kell menni a folyosóra, liftbe szállni, átkelni az épület hallján, aztán vagy száz métert sétálni az utcán, hogy a helikopterhez érjenek.

Kockázatos vállalkozás, de nincs jobb megoldás. Az iroda, ahol végtelennek tetsző idő óta lapulnak: egérfogó. Hiába a gazdag zsákmány, ha körös-körül rendőrök állnak. A gengszterek készek megölni a képkereskedőt, efelől senkinek nincs hajszálnyi kétsége sem. A kelepcéből szabadulniuk kell, bármi áron. A meggyilkolt alkalmazottért sok-sok évnyi börtönélet vár rájuk. Ők azonban ebben a pillanatban gazdagok, és erről eszük ágában sincs lemondani.

Wyne az ajtó mellett lapulva megpróbál a bentiek fejével gondolkodni. Ők is fáradtak, feszültek. Sejtik, hogy a rendőrök próbálkozni fognak valamivel, esetleg néhány szürke egyenruhát is észrevettek már. Aligha gyanútlanok tehát, de nyilván az indulás utáni időben várják az ellenakciót, amikor az épület halljában, majd az utcán haladtukban nehezen fedezhetik magukat két túszukkal. Ezekben a percekben egyikük talán a helikopter érkezését lesi az ablak közelében, egy másik vélhetően a túszokra felügyel; nem lehet pontosan kiszámítani, mit művelnek. De remélhetőleg éppen most alszik ki a gyanakvásuk néhány percre.

Wyne tudja, mekkora kockázatot vállalt. Viszont azt is tudja, hogy társaival együtt a kimerültség határmezsgyéjén egyensúlyoz. Ha most nem mernek közbelépni, a gengszterek egérutat nyerhetnek. Hosszú üldözés veheti kezdetét, tovább veszélyeztetve a képkereskedő biztonságát.

Wyne az órájára pillant, majd az adóvevőre figyel.

Hása hangja hallatszik. – Elindult a helikopter. Egy perc múlva hívjuk őket telefonon.

– Rendben – feleli halkan Wyne. Bőre végigbizsereg, mint minden akció előtt. Olyan érzés ez, mintha sortűz érné: egy pillanatra meginog, valósággal elgyávul, aztán kihúzza magát, és többet nem gondol a halálra – a következő alkalomig. Wyne érzi a háta mögött megmoccanó Delgado türelmetlenségét. Hátraint. Mozdulatlanul várakoznak.

Már hallják a közeledő helikopter dübörgését, majd robajlását. Odabenn telefon csörren, de gyorsan elnémul: valaki felkapja a kagylót. A magas épület mintha meginogna az egyre fokozódó lármában.

Wyne a zárra illeszti fegyverét és lő. Rögtön elhajítja a pisztolyt, s társaival együtt beront az ajtón. Az első helyiség üres, a titkárnő szobájában egy férfialak bukik az asztal mögé.

Wyne és Delgado továbbrohan. Gatti átvetődik az asztalon, félreüti a gengszter fegyvert szorongató karját.

A golyó célt téveszt, s a távolodó Delgado feje fölött az ajtó fájába fúródik. A lövés zaját szinte nem is hallani a helikopter robajában.

A harmadik szobában áttekinthetetlennek rémlő kavarodás támad. Lövések dörrennek. A behúzott függöny csekély fényt ereszt át, a szétlőtt lámpa hintázik a magasban. A titkárnő az ablak előtt fekszik, két kezét a fülére tapasztja, reszket. A képkereskedő nem látható.

Wyne egy férfi fejére sújt a fegyveraggyal. Estében kapja el áldozatát, maga elé rántja és máris megfordul vele. Eleven fedezéke mögül célozza meg a másik gengszter csuklóját. Idegtépő üvöltés jelzi a találatot. A negyedik bűnöző a nő felé rohan.

Az ablak közelében éri a golyó. Vakon tovább fut, de lassan elhagyja az ereje. Meginog. Estében elkapja a függönyt, és belecsimpaszkodik, majd azzal együtt a földre zuhan. Nappali fény árasztja el a szobát.

A Wyne által leütött férfi alattomos mozdulatát a hirtelen fényözön megtöri félúton, s ez az a pillanat, amikor Lipowski észreveszi fegyvere után tapogató kezét. A nehézkes kinézetű kommandós rakétaként szeli át a szobát, s mintegy letaglózza a pisztolyát markolászó férfit. Ezt kevésnek ítéli: gondosan le is üti, végül lefegyverzi.

Wyne megkönnyebbülten kiegyenesedik. Felemelkednek társai is. Gatti kiszabadítja a fiatal titkárnőt a függöny és a véres gengszter alól. A nő alig áll a lábán, hisztérikus zokogással a mosdó ajtaja felé integet.

Gatti benyit. Megtalálja a lelőtt alkalmazott tetemét. Ott leli a képkereskedőt is. A férfi a vécékagylót ölelve, verítékesen guggol a földön. Az egyenruha láttán felderül, és a félvér nyakába veti magát.

Delgado néhány lépéssel távolabb csendesen szemléli a jelenetet. Pierre Lipowski nem tétlenkedik. Bevonszolja a külső szobából a Drew Gatti által harcképtelenné tett gengsztert, aki előbb nyögdécsel, majd megkísérli, hogy felüljön. Pierre helyteleníti ezt: mielőtt még a férfi valóban magához térne, újból leüti. A halottal nem törődik, de a vérző csuklójú, jajveszékelő bűnöző némi fejtörést okoz. Talán csak a fájdalom miatt nyugtalankodik, Lipowski azonban gyanakvó természet, és mivel jobb a bajt megelőzni, mint orvosolni, ezt a férfit is megváltja az eszméletétől. Végül csokorba rendezi őket, és elgyönyörködik művében.

Wyne az ablakhoz lép. Szükségtelen a rádióját használnia, a túloldalon jól látják alakját. Megkönnyebbülten int Fressonnak és Hásának, aztán visszafordul, s szinte beleütközik a képkereskedőbe.

A kövér férfinak nem tett jót az a néhány perc, amit a lövöldözés elől elmenekülve, a szellőzetlen mosdóban, a halott társaságában töltött. Az izgalom és fölös kilói egyébként is bőségesen megizzasztották. Émelyítő, édeskés bűzt áraszt, amit a jelek szerint egyedül ő nem érez. Menekülése fölötti örömében Wyne mellkasára veti magát.

A kommandós eltolja magától, s néhány nyugtató szót szűr összeszorított fogai között. Aztán megfutamodik. Betekint a mosdóba, és a látványtól szinte hátrahőköl. A szétlőtt fejű, felszaggatott mellkasú hulla láttán arra gondol, hogy imádhat gyilkolni, aki ezt az embert kivégezte, s szeretné megtudni, a négy gengszter közül ki lehetett a mészáros.

Megérkeznek a rendőrök, néhány szót váltanak velük, aztán Wyne és emberei távoznak. Gatti vonakodva engedi át a zokogó titkárnőt az újonnan jötteknek.

Odalent Hása megkönnyebbülten siet feléjük, de egyikük sem engedi ölelgetni magát. Wyne gyors mozdulattal leveti az ingét, mindhiába. Bőrén ugyanúgy érzi a kellemetlen bűzt. Mivel Hása mégis megpróbálja megölelni, elhárítja a karját.

– Most ne. Van egy kis bukém. – Aztán a mit sem sejtők gyermeki gyanútlanságával így szól: – Mindenki hazamegy. Aludni fogunk.

4.

Felhőtlen a nyári délelőtt. A csendes utcán a fény szinte hallhatóan surrogva járja át a fák lombkoronáit, árnyékfoltokat villant fel az aszfalton. Fojtogatóan meleg a levegő. Por lebben egy távolodó autó mögött.

A magasra emelt kerítés előtt fiatal nő áll. Övvel összefogott, bő vászonoverállt visel. A vékony anyag sejtetni engedi formáit. A lány előbb körülpillant az utcán, aztán a magasba tekint, a kőfal tetejére. Hiába, a mögötte rejtőzködő házból semmi sem látható. Lassan a kapuig lépked, amelyről hiányzik a kilincs. A csengő gombja mellett parányi hangszóró látható, alatta névtábla:

PATRICK WYNE

Telefonon még sosem sikerült elérnie a férfit. Wyne vagy letagadtatta magát, vagy valóban a legkülönfélébb időpontokban dolgozott. A lány most azzal a szilárd elhatározással áll a ház előtt, hogy a színe elé jut.

Megérinti a csengő gombját.

Kellemetlen alt csattan a hangszóróból. A lány határozottan felel a kérdésre:

– Joy Smith vagyok, újságíró. A gazdáját keresem.

– Nincs itthon. Keresse holnap. De inkább telefonon.

– Mikor?

– Holnap. Holnapután. A jövő héten – feleli a hang szárazon.

A lány mosolyog, egyenesen az arcába tekintő kamerába.

– Mondták már magának, hogy elbűvölően kedves?

– Köszönöm. – Katt, a hangszóró elnémul.

A lány dühösen mered a kőfalra, amely ettől mit sem zavartatja magát. Egykedvűen tornyosul fölötte, nem sejteti, hogy kevés átjutni rajta, a tágas kertben újabb akadályok várhatók.

Az egyiket Mark Papasznak hívják, s az a feladata, hogy a ház biztonságára ügyeljen. Valaha ő is egy akciócsoport tagja volt, de öregedni kezdvén egy szép napon már nem tudott eléggé vigyázni magára, mígnem egy fegyveres összeütközés során megsérült, s ebből adódóan egy árnyalatnyit bárgyú lett. Nyugdíjazták, de mivel nem tudott szabadulni régi mesterségének bűvköréből, némi könyörgés után Wyne befogadta, úgymond, házát és kertjét őrizni. Papasz ápolta a növényeket, és azon ábrándozott, hogy egyszer betolakodók ellen is felléphet.

A potenciális háborgató a kőfal előtt álldogál, és elkeseredetten arra gondol, hogy becsapták. Bizonyosan tudja, Wyne benn van a házban, neki pedig muszáj vele beszélnie. Muszáj...

Elindul a fal mentén, melynek magassága már nem riasztja.

5.

Patrick Wyne valóban otthon van. Nemrég érkezett.

Lezuhanyozott már, s e pillanatban bénult-fáradtan, borostásan ül reggelije romjainál. Levelet olvas, de nem egészen érti sorait.

Drága Patrick!

Többé ne találkozzunk. Elegem van az örökös várakozásból, izgalomból. Felejts el! Valaha elfogadtad, hogy jöttem, most fogadd el, hogy elmentem.

Elisa

Patrick Wyne nagyon fáradt. Úgy rémlik neki, mintha eddigi élete során számos hasonló szövegű levélkét morzsolgatott volna az ujjai között, valamennyit más-más aláírással. Nem emlékszik pontosan, ki ez az Elisa.

Rémlik valami egy fiatal nőről, akit az elmúlt hetekben néha felhívott telefonon. Olykor elmentek valahová vacsorázni, színházba, később ágyba is bújtak. Nem egészen érti a levél tragikus hangját. Összegyűri a papírlapot, és a szemétbe hajítja.

Jobban foglalkoztatja, hogy elfelejtett borotválkozni, jóllehet első útja a fürdőszobába vezetett, mert nem bírta elviselni valóságos vagy vélt bűzét a lelkes képkereskedővel történt ölelkezés után. Azon vívódik, visszamenjen-e borotválkozni vagy inkább lefeküdjön végre.

Minden porcikája ágy után sóhajt, s ő hajlik rá, hogy engedjen vágyának. Jól hallja a csengetést, majd Lewis társalgását a hangszórón keresztül, de nem érti a beszélgetést. Egyébként nem is érdekli. Tudja, hogy Lewis nem enged be hozzá senkit. Nem véletlen, hogy férfi alkalmazottat tart. Így legalább itthoni élete mentes a felesleges bonyodalmaktól.

Lewis hamarosan belép és tudatja: – Egy bizonyos Joy Smith nevű nő kereste. Nem először. Vissza fog jönni.

– Ki az? – kérdezi Wyne a homlokát ráncolva.

Szórakozottan bámulja a mahagóni falborítást.

– Újságírónak mondja magát.

– Bármikor tagadjon le. Elisa mikor járt itt?

– Tegnap este. Csak átadta a borítékot és elrohant.

– Ha újra jönne, tagadjon le. Most lefekszem, és szeretnék magamtól ébredni, kivéve, ha Borsetti vágyakozik rám.

– Rendben van.

Wyne úgy érzi, kocsonyásak az izmai. Ilyenkor már csak az alvás segít. Idegei megnyugszanak, ereje visszatér.

Mégsem borotválkozik. Mire felébred, úgyis kezdheti elölről. Belép a hálószobájába. Az ablakhoz sétál, hogy elhúzza a vastag függönyt. Látja a napfényt a füvön az alacsony bokrok előtt. Meleg levegő áramlik a szobába, s vele együtt hirtelen hangok: puffanás, kiáltás. A férfi éber figyelme azonnal visszatér. Félrehúzódik, vár.

A bokrok közül fiatal nő bukkan elő. Vállára eresztett hajjal, könnyű léptekkel fut a ház felé. Vékony vászonoverállt visel, lapos talpú szandálja csaknem repíti.

Wyne nyugodtan megvárja, míg a lány eltűnik a látóteréből. Ekkor macskaléptekkel az ajtó felé indul.

Feleslegesen óvatoskodik, a kinti szóváltás hangjai úgyis elnyomják léptei neszét. Lewis háborog a betörés miatt, majd feltehetően abba a hibába esik, hogy megpróbálja kidobni a jelenést. Felborul egy szék, puffan valami, Lewis nyöszörögve szitkozódik. Léptek közelednek.

Wyne komoly arcot öltve kilép az ajtón. A lány megtorpan előtte, kifulladva lélegzik. Egy percig farkasszemet néznek.

– Jó reggelt. Joy Smith vagyok. Mondja, tud róla, hogy az emberei megrögzött hazudozók?

– Egyebek között ez a munkájuk.

– Az más – feleli a lány. Komoly arcában csak a szeme derűs. Bejutott. Nem lehetetlen, hogy perceken belül kiteszik a szűrét, de most itt van, és ez némi esélyt jelent, hogy elmondhassa, mivégből viselkedett tolakodóan.

Wyne Lewishez fordul: – Keresse meg Markot. Beszélnék vele.

– Ha azt az embert hívják Marknak, akivel a kertben futottam össze, félő, hogy rossz bőrben találja, Lewis! – vélekedik a lány pimaszul.

Lewis szívesen felelne valamit, de nem jut eszébe megfelelő horderejű válasz, talán azért, mert túlságosan megrökönyödött és elgyötört. Hasfelmetsző pillantással végigméri a lányt, aztán elsiet.

Wyne félreáll az ajtóból, s megigazítja vászonköntöse övét.

– Fáradjon be!

Joy Smith keresztbe vetett lábakkal elhelyezkedik egy karosszékben. Megtekinti vendéglátója meghitt hálószobáját, majd magabiztosnak szánt tekintettel Wyne arcára pillant. Mosolyog:

– Mindenképpen találkozni akartam magával!

– Mert mindenképpen ki akarja húzni a gyufát?

– Úgy tudom, nem szokott interjút adni.

– Nem szoktam.

A lány üdvözült mosollyal felsóhajt: – Tehát én leszek az első.

Wyne az ingerültség legyűrésére italt tölt magának. Fejmozduttal kérdezi hívatlan vendégét: inna-e, majd konyakot csurrant a másik pohárba is. Szótlanul isznak.

A férfi lenyeli az utolsó kortyot, s újra végigméri a lányt. Szemügyre veszi sötét hajától a festetlen lábkörméig. Végül a szemébe néz.

– Most jöttem haza. Lefeküdni készülök. Ki van dobva.

Joy Smith magabízása nem sértő, inkább cinkos, mint a mosolya, s az a mód, ahogyan fiatalságát viseli.

Rendületlen derűvel feleli:

– Tehát most nem beszélget velem. Mikor jöhetek vissza?

– Említettem már, hogy nem szoktam újságírókat fogadni. Ezt az élvezetet átengedem íróasztal mögött üldögélő feletteseimnek.

– Minthogy velem kivételt tesz, adjon egy közeli időpontot, amikor találkozhatunk.

Wyne elneveti magát. Leteszi poharát, és a lányhoz lép. Megáll fölötte. Magas termete fenyegetően emelkedik a törékenynek tetsző Joy Smith fölé: – Mit akar tőlem?

– Nem akarok ártani magának. Szeretném megismerni a munkáját. Csodálom, amit csinál. Egyszerűen érdekel az akciócsoportja, és nyugodtan állíthatom, az olvasókat is lebilincselné, ha beszélne róla. Voltaképpen ki maga? Egy szuperember, akit ott vetnek be, ahol a legzűrösebb a helyzet. Autón, helikopteren száguld, verekszik, lövése nem téveszt célt, et cetera. Egy ilyen embert nekem muszáj kifaggatnom. Ma éjszaka min fáradozott? Megakadályozta a piaci halárus akváriumának kifosztását vagy netán a First Lady ellopott ajakrúzsának visszaszerzésében brillírozott? Egy ellengengszter, egy ellenterrorista, egy antiellen, aki különleges képességeivel az éppen uralmon levő kormányokat szolgálja ki. A mindenkori kormány szolgálatában.

– Hasonló hülyeségeket kíván hallani viszonzásul?

– Nem. Maga ugye egyáltalán nem hülye? Ez az. Maga az én emberem.

Wyne megsimogatja az arcát. Serceg a szakálla. Összeráncolt homlokkal töpreng.

– Majd felhívom. Adja meg a telefonszámát.

– Nem, nem – feleli túl hirtelen a lány. Tiltakozó mozdulatával a szőnyegre söpri poharát. Felkapja; visszahelyezi az asztalra, aztán bánatos pillantással figyeli a szőnyegen terjengő sötét foltot.

Wyne szíve szerint elvigyorodna, de gondosan ügyel vonásai komolyságára. Még nem tudja, ki ez a nő, és mit akar tőle. Abban bizonyos, hogy nem újságíró. Ha nem lenne ilyen fáradt, érdeklődne valódi célja felől. De most nem. Most még ez a különös nőszemély sem tud elegendő izgalmat kelteni benne.

– Tehát? – kérdezi, csaknem sürgetőn.

– Ne hívjon telefonon. Egész nap jövök-megyek. Inkább találkozzunk, ha kialudta magát. Kérem!

– Kéri? Nocsak. Ha most elmegy, estig talán kialszom magam. Kilenckor a Szélrózsa étterem teraszán várom. Feltéve, hogy felébredek.

– Ébredjen fel. – A lány kissé tanácstalannak látszik. Elindul az ajtó felé. Megtorpan, visszafordul, és beleütközik a férfiba. Félszeg mosollyal megérinti a karját. – Ne haragudjon rám.

– Dehogy. Miért haragudnék? Szétverte az embereimet, betört a házamba, mi több: a hálószobámba. Végtére is mi okom lenne orrolni magára?

– A szőnyeget is leöntöttem – figyelmezteti Joy Smith szerényen.

A férfi csak vállat von, mint aki könnyedén elsiklik ilyen csekélység felett. Imponáló nagyvonalúsága láttán a lány békítően megjegyzi:

– Egy kicsit féltem ettől a találkozástól.

– Egyáltalán nem látszott magán.

– Úgy hittem, maga egy buta izomhegy, de nem az. Sokkal izmosabbnak képzeltem. Mit mondjak még?

– Kívánjon szép álmokat.

Joy Smith távozik. Az ajtó halkan záródik mögötte.

Wyne italt tölt, elgondolkodik egy percig. Kiüríti poharát, s a telefonhoz lép. A hívott fél hamarosan jelentkezik. Wyne csendesen beszél: – Most volt nálam egy Joy Smith nevű újságírónő. Letarolta Markot és Lewist, hogy bejusson hozzám. Utánanéznél egy kicsit? Köszönöm. Húsz percig még biztosan ébren leszek.

Ezután vetkőzni kezd. A művelet nem tart sokáig, hiszen mindössze egy rövid, fehér vászonköntöst visel. A fotelba hajítja, a lány hűlt helyére. Végigheveredik az ágyán, karjait összefonja a feje alatt. Már-már elalszik, amikor megszólal a telefon. A kagylóért nyúl, beleszól. Nem lepődik meg attól, amit közölnek vele.

Amint befejezi a kurta beszélgetést, kopogást hall.

Nem lenne meglepődve, ha ismét a lány törne rá, de Mark érkezik. Lehajtott fejjel megáll Wyne előtt.

– Lewis mondta, hogy beszélni akarsz velem.

– Gratulálni akartam – feleli Wyne fanyarul. – Gondosan őrzöd a házat.

– Nem számítottam rá, hogy tud verekedni. Azt hittem, elfut, ha meglát.

– Tehát tud verekedni?

Mark gyászosan bólint. A fejét simogatja. Wyne megszánja. Int, hogy távozzék. Betakarózik és lehunyja a szemét.

6.

Joy Smith utcai telefonfülkében áll, az üvegnek dőlve. Szabad kezében aprópénzt tart, néha megcsörgeti, mielőtt a persely nyílásába csúsztatná. Hallgatja a beszélőt, arcán már nyoma sincs derűnek. Vonásai a sírás határán hullámzanak. Szemlátomást gondterhelt, mintha eddigi mosolyát csak álarcként viselte volna.

Sikerül könnyeit lenyelnie, megköszörüli a torkát; hangja mégis rekedtesnek hat.

– Tehát reggel feldúltan elrohant otthonról, és azóta semmi hír róla? Nem üzent valamit? ...Igen, köszönöm. Óvatos leszek: Később újra jelentkezem.

Szinte kábultan lépked a kocsijához. Beül, indít, indexel és elvegyül az utcai forgatagban.

7.

Wyne végre alszik. Egy szál lepedő alatt fekszik meztelenül, egyik karja a feje alatt. Arcvonásai elsimultak, lélegzése egyenletes, halk. Nem hallja a csengetést.

Lewis a képernyő elé lép. Látja, hogy Elisa áll a kapu mögött. Nem intézheti el telefonon keresztül. Kiszól: Azonnal megyek.

Amíg végiglépdel a kerti úton, önkéntelenül megtapogatja a derekát, mert enyhe fájdalom emlékezteti a Joy Smith-szel való találkozásra. Mára valahogy elege van a nőkből. Kinyitja a kaput.

Elisa kisírt szeme zaklatott lélekre vall. Megragadja Lewis karját.

– Hazajött már?

– Igen – feleli a férfi, finoman azon mesterkedve, hogy kiszabaduljon a szorításból. Nem sikerül:

– Engedjen be hozzá!

– Nem lehet, ágyban van.

– Annál jobb – véli Elisa.

Lewis gondterhelten keresi a megfelelő szavakat. Nem járatos holmi szakítások kivitelezésében, mert ő maga nem kimondottan zsonglőre sem szívnek, sem szónak. Ami azt illeti, a nők is hidegen hagyják. Talán egyfajta hormon hiányzik a szervezetéből. Egy másiknak köszönhetően pedig korán megállt a növekedésben, s ezzel egyidejűleg meghízott. Kövérkés arca szomorú, amikor megteszi közlését:

– Nem mehet be hozzá. Elolvasta a levelet, és rögtön utána utasított, hogy többé ne engedjem be önt.

Elisa váratlanul pénzt húz elő szoknyája zsebéből, és megpróbálja a markába nyomni. Lewis sajnálja ugyan, mégis megszorítja a csuklóját, hogy távol tartsa magától. Úgy érzi, elege van a mai napból, gazdája összes nőismerősével együtt.

A birkózás elhúzódik, Elisa nem tágít: – Csak egyetlen percre engedjen be hozzá!

– Nagyon sajnálom – sóhajtja együttérzően Lewis. – Wyne úr nem akarja látni önt. Viszontlátásra.

Elisa elengedi a férfit. Összegyűri a markában tartott bankjegyet, és eltorzuló arccal Lewishez vágja. Két kézzel beletúr fiúsra vágott hajába, majd kirántja ujjait, s ezzel a lendülettel szórja a kövérkés arcba sistergő szavait:

– Mondja meg annak a nagyképű hólyagnak, hogy forduljon fel! Mondja meg neki, hogy utálom őt! Szemét alak!

– Kérem... – kezdi Lewis.

Elisa félbeszakítja. Halványkék szeméből vélt vagy valódi szikrák pattannak a férfi felé. – Nem érdemlem meg, hogy így bánjon velem. Lehet, hogy én voltam az egyetlen nő ebben a rohadt életben, aki szerette őt.

Lewis nem parancsolhat féket a nyelvére.

– Majd lesz másik. – Ezzel sarkon fordul, és belöki maga mögött a kaput. Lassan elindul a ház felé. Markot megpillantva int neki, félúton találkoznak.

– Lehet, hogy újabb gerillaakció várható a kerítés felől. Tartsd nyitva a szemed!

Mark bal szeme merev pillantású, beszéde vontatott.

– Végre történt valami! Voltaképpen mi történt?

Lewis eltűnődik, de nem talál magyarázatot az eseményekre. Mark arcát figyeli, s mintha irigyelné az egykori kommandós vonásainak aszimmetriáját. Amióta Mark elszenvedte a balesetét, szemlátomást egyetlen percet sem öregedett. Mintha abban a tragikus pillanatban megállt volna fölötte az idő. Sűrű ősz haját hosszúra növesztve, arcába fésülve viseli, merev bal arcfelétől fanyar kifejezést nyernek vonásai. Bár egykori kidolgozott izomzata ereszkedni kezdett, a kövérség távolról sem fenyegeti.

– Azt hiszem, Wyne kirúgta a barátnőjét – tájékoztatja Lewis a ház őrét.

– Miért?

– Honnan tudjam? Nem szokott lelkizni velem.

– Kivel szokott? – Mark vállat von, és az utca felé int a fejével. – Gondolod, hogy ez a nő kockára teszi miatta a harisnyáját a fal tetején?

Lewis rövid tűnődés után elvigyorodik.

– Azt nem. Ennyit még Wyne sem érhet. Jól van a fejed, Mark?

– Hát a te derekad, Lewis?

8.

Joy Smith pazarul berendezett, hatalmas irodában ül, és az íróasztal mögött fel-alá sétálgató idősebb férfival beszélget.

A férfi abbahagyja a járkálást, a lányhoz lép, s átöleli. Megsimogatja tömött, hosszú haját.

– Nem szeretném, ha bajba keverednél. Egész életedben kerested, és úgy tűnik, most megtaláltad.

– Ne izgulj értem. Igyekszem vigyázni magamra. Lehet, hogy rövid időre el kell tűnnöm. Ha így alakul, mindenképpen megpróbálok hírt adni magamról. Az irodát Lehmannra bíztam. Mivel eddig is ő vezette, semmi sem változik, gondolom.

– Van pénzed?

– Igen. Van pénzem és fegyverem.

– Fegyvered? Mi történt? Mi az amit csak így lehet elintézni?

A korosodó férfi végigmegy teremnyi irodáján, kinyitja a tapéta mögé rejtett páncélszekrény ajtaját, és elővesz egy köteg százas bankjegyet. Valójában maga sem érti, amit tesz, hiszen jól hallotta, amikor Joy azt nyilatkozta: van pénze. De úgy érzi, valamit tennie kell érte, s mivel ez a változat kézenfekvőnek látszik, ezt cselekszi. Elveszi az íróasztalról a lány kézitáskáját, és beledobja a pénzt.

Joy felemelkedik. – Köszönöm, apa. Mennem kell.

– Mit mondjak most? – A férfi tehetetlenül széttárja a karját. – Hiába kérdezlek és hiába intelek. Normális dolog ez? Látom, hogy a lányom bajban van, és semmi egyebet nem tehetek, minthogy pénzt dugdosok a táskájába, teljesen feleslegesen. Pedig biztosan segíthetnék neked.

– Tudom, de ez most az én ügyem, apa.

A férfi bólint. Szomorú félmosollyal felel: – Igen, ez is a te ügyed, mint az összes eddigi. Mintha ez a világ kizárólag a te számodra szülne mindig újabb „ügyeket”. De eddig legalább nem kevertél fegyvereket az életedbe.

– Ne merülj bele, apa. Majd jelentkezem.

– Tűnj el, bajkeverő.

Joy Smith végigsiet az irodaház folyosóján. Beszáll a liftbe. Egyedül utazik a gyomrát emelgető, fényesen kivilágított fülkében. A tükörben ellenőrizheti öltözetét, arcvonásait. Kinyitja a táskáját. A pénzköteg alatt apró revolver hever. Joy megtapintja, aztán becsukja a táskát.

9.

Laboratórium. Szűkös, telezsúfolt helyiség. Csövek, fémszerelvények, üvegedények, drága műszerek töltik meg, valóságos boszorkánykonyha. Egy hosszú asztalon, áttetsző szerkezetben vörös folyadék kering.

Mintha vér lenne. Egy gépezet olykor mintát vesz belőle, halkan surrogó műszer jelzi a mért eredményt.

Az íróasztalnál fehér köpenyes, ötven év körüli férfi ül. Ír valamit. Olykor-olykor a papír mellé ejti tollát, s öklére támasztja a fejét, majd rövid töprengés után folytatja a munkáját. Időnként a vörös színű folyadékot keringtető szerkezethez lép, és megforgatja az értékelő műszer gombjait, de nem derül fel az arca az eredmény láttán. Beharapja ajkát.

Kopogást hall. Köpcös, ingerültnek látszó férfi lép be az ajtón. Cipője orra megakad egy ketrec oldalában. Lehajol, betekint a rácsok közé. Arcát elfintorítja az orrfacsaró bűz miatt. Felmordul:

– Kiszellőztethetne, Wilks! Meg kell dögleni ettől a szagtól. Ne féljen, ha kinyitja az ablakot, a kutya sem fog bemászni. Ennél jobban őrzött laboratóriumai legfeljebb a hadseregnek vannak!

– Szükségem volna az asszisztensemre. Például ahhoz, hogy ablakot nyisson!

– Az asszisztense begyulladt, Wilks. Nagyon. Jobban, mint maga. Felteszem azért, mert volt annyi esze, hogy felmérje, mit műveltek együtt. Maga persze egyéb miatt nem is izgatja magát. „Hol van az asszisztensem?” Wilks, maga egyedül maradt, és nem fog székrekedést kapni, ha odáig alacsonyodik, hogy kinyisson egy ablakot. Emberi alacsonyságát már úgysem lehet semmiféle mértékegységgel kifejezni.

– Muszáj velem gorombáskodnia? – Wilks hangja inkább panaszos, mint felháborodott.

A köpcös férfi undorral néz a szeme közé.

– Muszáj. Én a maga helyében nem lennék ennyire önérzetes. Döglenek az állatai. Tudja, mit jelent ez?

– Ne hamarkodja el. Azért dolgozom, hogy ezt megakadályozzam.

A keringő folyadékra kapcsolt műszer oldalán felvillan egy vörös kontroll-lámpa. Wilks odasiet. Aztán csak áll, tehetetlenül.

A köpcös férfi utánalépked.

– Hát csak dolgozzon, Wilks. Azt ajánlom, nagyon dolgozzon. Egyébként számoljon azzal a lehetőséggel, hogy el kell hagynia az országot. Nyakig ül a pácban. De ezt csakis az ostobaságának köszönheti.

– Még egy kis időt kérek a világrengető eredmény megszületéséig. Bízzék bennem!

– Nagyon üdvös lesz, ha végre születik is valami, mert eddig csak pusztulás volt. Egyébként kivontuk a forgalomból azt a fickót, aki szaglászott maga után. De ettől még nem vagyunk biztonságban, hiszen a tag nem egyedül dolgozott.

Wilks egy fecskendővel babrál, de látszik rajta, hogy nem oda figyel. Riadt kifejezés borítja el az arcát. Félelmét nem is titkolja.

– Nem derülhet ki! Ha kiderül, mindennek vége! Hiába dolgoztam! Kárba vész a maga pénze is. Az az ember csak árthat nekünk, a társával együtt. Meg kell halniuk!

– Na, elég. Úgy beszél, mint egy bakó. Hány éve folytatja már a kísérleteit? Jusson már előbbre, jó? Ne felejtse el, maga van pácban, és maga bukik. Én nem tartok magával.

– Mit csináltak az asszisztensemmel?

– Ne kérdezősködjön. Ügyeljen arra, nehogy annyira begyulladjon, mint ő.

Wilks bólintva visszaül az asztalához, s folytatja az írást. Amikor a másik férfi elhagyja a helyiséget, megkönnyebbülten felsóhajt.

A műszer tovább zümmög.

10.

Joy Smith egyágyas kórházi szobában ül. Az ágyban verejtékező arcú fiatal férfi fekszik. Arcvonásait eltorzítja a kín. Néha beszélni kezd, de szavai nem állnak össze, hiányzik belőlük az értelem. Felemeli a karját, ujjai a homlokára tapadnak.

– Fáj... – mondja, és egyre ezt ismételgeti, jajgatva.

Joy Smith megérinti a csengő gombját. A fali hangszóróból kellemes női hang kérdezi: – Mit óhajtanak?

– Kérem, hozzon fájdalomcsillapítót.

Amíg a nővért várja, a férfi arcát, homlokát simogatja. A beteg nyugtalanul hánykolódik, jajgat. Joy elgyengülten felemelkedik mellőle, s az ablakhoz lépdel. Az üveghez támasztja homlokát, lenéz a nyárias utcán járkáló emberek forgatagára. Hallja, hogy belép a nővér, s nagy zajjal felhúzza a rácsot az ágy oldalán, nehogy a nyugtalan beteg lezuhanjon. Néhány szót mormol, s a férfi mintha elcsendesedne kicsit. Ekkor a nővér felhajtja a takarót, és az önkívületben lévő beteg combjába döfi a tűt.

Joy visszafordul az ablaktól, s megköszöni a segítséget. A nővér int a szemével. Kimennek a folyosóra.

– Kisasszony, Lalje doktor kéri, hogy keresse fel a szobájában.

Az orvosi szobában Lalje hellyel kínálja Joyt, majd egyenesen a tárgyra tér:

– A szülőknek már elmondtam. Úgy érzem, kötelességem magával is közölni. Stanley Perrin haldoklik. Agyi áttét okozza szűnni nem akaró fejfájását, zavart tudatát. Tehetetlenek vagyunk. A mi tudományunk itt már véget ért. Morfiumot adunk, hogy kevesebbet szenvedjen. Sajnálom. Ilyen esetekben érzem leginkább szükségét, hogy az orvostudomány minél gyorsabban eljusson végre a gyógymód felfedezéséig. Ne higgye, hogy nem érzek együtt valamennyi beteggel, de különösen a fiatalokért vérzik a szívem. Nagyon sajnálom.

– Köszönöm, hogy elmondta. Stanley a legjobb barátom. Megengedi, hogy gyakrabban érdeklődjem utána telefonon?

– Természetesen. – Lalje doktor kezet nyújt. Fáradt arcán őszinte szomorúság látható.

Joy Smith kitámolyog a folyosóra. Alig lát a szemét elborító könnyektől. Nekitámaszkodik a falnak, s zokogni kezd. Vállai rázkódnak. Sírhat. Egyedül van.

Amikor kissé lecsillapodik, megkeresi a női mosdót, és leöblíti az arcát. Belenéz a tükörbe.

– Stanley... – szól elgyötört arcához.

Aztán erőt vesz magán, és visszatér a kórterembe. A férfi alszik. Arca békés. Joy megnedvesít egy törölközőt, s letörli a kín verítékét barátja bőréről. Aztán megérinti a kezét, az ajkát. Fölé hajol, s megcsókolja lezárt szemeit. Megcsókolja az arcát is, és a fülébe súgja:

– Aludj jól, Stanley. Aludj nyugodtan. Bosszút állok érted.

11.

Patrick Wyne borotválkozik. Serceg a penge erős szakállán, bőre kipirul. Amikor végez, arcát vizsgálgatja a tükörben. Összehúzza a szemét, fintorog. Végül elvigyorodik. Néhány gyors mozdulattal megfésüli rövidre vágott fekete haját, és elfordul a tükörtől.

Mióta felébredt – s emiatt a kelleténél előbb ébredt – a délelőtti lány foglalkoztatja. Látja maga előtt, ahogy a ház felé szaladt a vakító napfényben, hihetetlenül dús haja lobogott a válla körül. Olyan szépnek látszott, hogy a férfi alig hitt a szemének. Később, amikor a szobájába lépett, és kissé kifújta magát, megszűnt körülötte ez a légies szépség, s mégis valami különös varázs áradt belőle.

A férfi alaposan megnézte magának sötét szemét, élénk pillantását, keskeny, finom orrát, telt száját, gömbölyű vállát, hetyke melleit, vékony derekát és izmos csípőjét. Közelről a lány nem látszott különös szépségnek. Fiatal, pimasz és szomorú.

Bár ez volt a végső benyomása, néhány perccel ezelőtt mégis úgy vizsgálta magát a tükörben, mint aki randevúra készül. Tetszeni akar a lánynak. A lánynak, akit nem Joy Smith-nek hívnak, és nem újságíró.

Ki ez a lány? És mit akar tőle? Patrick Wyne nem talált magyarázatot. Először hiúságát legyezgetve arra gondolt, talán így akart vele megismerkedni, holmi kaland kedvéért. Ezt a lehetőséget végül elvetette. Kis sajnálkozással.

Még néhány ötletet felvonultat, aztán lemondóan vállat von. Úgyis kiderül. Hamarosan megtudja, mit akar tőle a lány. Mindenesetre nem árt az óvatosság.

Oscar Hását nem vonja bele a dologba, lévén a barátja túlságosan gyanakvó és aggodalmas. Drew Gatti. Csak ő segíthet.

12.

Joy Smith kilép a zuhany alól. Megtörölközik és öltözködni kezd. Hosszasan válogat a ruhái között, míg végül kiválaszt egy lezser szabású, egyenetlenül szabott, eldolgozatlan őzbőr inget. Megtekinti magán, és elismeri, manapság csakis az járhat ilyen ringy-rongyban, aki ezt a fényűzést is megengedheti magának. Hátul jócskán felhasított, őzbőr szűk szoknyát választ hozzá, pókháló finomságú harisnyát és két pántból font tűsarkú szandált. Derekára övet csatol, aztán a tükör elé telepedve elkészíti sminkjét, ami lehetőleg elfedi majd a szomorúságát. Végül keresztüldöfi fülcimpáján a gömbölyű markolattal ellátott, kicsiny aranykardot. Kész. Hátrarázza a haját.

Mielőtt elhagyná a lakását, eszébe jut valami. Elővesz egy sporttáskát, és belehajigál néhány ruhadarabot, használati tárgyat. Otthagyja az előszobaajtó mellett. Szükség esetén elegendő lesz felkapnia.

A telefonhoz siet.

– Oliver hazaért már? – kérdezi reménykedve.

Sápadtan hallgatja a választ, majd elköszön és újabb számot hív.

Szinte sóhajtja: – Oliver Brownt keresem.

Rövid hallgatás után köszönést mormolva teszi helyére a hallgatót. Tanácstalanul álldogál egy percig, majd felkapja fejét, és az ajtó felé siet. Arckifejezésében nyoma sincs szelídségnek, annál inkább elszántságnak. Ellenőrzi a táskáját. Benne lapul a fegyver.

13.

Patrick Wyne különösen viselkedik. Látja ugyan, hogy a lány a közelben állítja le méregdrágának ható Mustangját, mégsem száll ki tulajdon egyszerű Toyotájából, hogy üdvözlésére siessen.

A lassan szitáló szürkületben figyeli, amint a lány az úton át az étterem felé lépked, és eltűnik ajtaja mögött.

Ekkor a férfi kiszáll a kocsijából, s a mellette parkoló autó ablakához hajol, Gatti vigyorgó képébe.

– Nem rossz – jegyzi meg a félvér.

– Nézd meg a Mustang rendszámát, aztán hívd fel Borsettit. Tudjon meg róla mindent. Ha végeztél, gyere utánam, és ülj le egy külön asztalhoz. Majd szerét ejtem, hogy feltűnés nélkül beszélhessünk. Ha nem derül ki, mit akar tőlem a lány, akkor még kitalálunk valamit.

Gatti jobban ért a nőkhöz, mint Wyne. Rajong értük.

Elvigyorodik:

– Szerintem semmi titokzatosság nincs a dologban. Te fújod fel az egészet. Fel akart szedni, csak ennyi.

– Elrontottam az estédet? – kérdezi Wyne komoly arccal.

Gatti a fejét rázva kibont egy levél rágógumit. Mielőtt még a nyelvére tehetné, Wyne fanyalogva elfordul tőle, és hosszú lépteivel átvág az utcán. Az étterem teraszára érve egy pillanatra megtorpan, majd folytatja útját a lány asztala felé.

– Ne haragudjon a késésért.

A lány mosolyogva felpillant. Olyan a szeme, mintha nemrég sírt volna.

– Örülök, hogy eljött.

– Elfelejtettem a nevét. Bocsásson meg – provokálja a férfi.

A lánynak a szeme sem rebben.

– Joy Smith vagyok, továbbra is. Kezdhetjük?

– Ihatnánk valamit előtte?

– Jólesne egy pohár fehér bor.

– Nem éhes?

A lány habozik. Nem tud visszaemlékezni, ebédelt-e, így hát bólint, s Wyne étlapot kér az odasiető pincértől.

A párás falú borosüvegből a pohárba csurranó ital felszikrázik a mennyezeti lámpák fényében. Joy meglötyögteti, mielőtt lehajtaná, s tiltakozás nélkül fogadja, amikor a férfi újra tölt. Wyne arcát figyeli. Alig látható vonalakkal telerajzolt homloka alatt a sötétlő, széles szemöldököt, a nyújtott vonalú, keskeny résű, már-már fekete szempárt, egyenes orrát, széles, telt ajkát, hiába borotvált, szögletes állát. Patrick Wyne izomzata nem hivalkodó. Láthatóan erős, széles vállú, de nem atlétatermetű férfi, harmincas éveinek elején járhat.

– Választott? – kérdezi Wyne.

A lány felrezzen, és belepillant a kezében tartott étlapba. Haja eltakarja az arcát.

Amíg vacsoráznak, toporog a társalgás. Wyne látja, amikor Gatti a teraszra lép. Elhalad mellettük, és letelepszik egy közeli asztalhoz. Rágyújt, kifújja a füstöt, és alig látható vigyorgással őrli rágógumiját.

Wyne tekintetét elfogva bólint, majd fejével a zenegép felé int, amely fölött a mosdó felirat látható.

Mire a lány végez az evéssel, kiürül a borospalack is. Másikat kérnek. Joy élvezettel, fejét hátrahajtva nyeli az italt. Fülében megcsillan az aranykard markolata.

– Ötletes az a dolog – mutat rá Wyne.

– Akkor most meséljen magáról.

– Nem igazán profi módon csinálja. Nem tudna úgy kérdezni, hogy könnyedén felelhessek?

– Hogyan lett az, aki?

– Semmi másra nem vagyok jó. A munkám nem csak izgalmas akciókból áll. Képzelheti, hogy sportoló vagyok. Naponta edzünk, és az edzésmódszerek változatosak. Meglepődne, ha tudná, mi mindent el kell sajátítanunk ahhoz, hogy a csoportba kerülhessünk. Ez persze nem azt jelenti, mintha mindannyian mindenhez értenénk. Kinek-kinek más a specialitása. Van, aki verekszik, van, aki szívesebben kerüli a közelharcot, mert jobban bánik a különféle fegyverekkel. Akad, aki játszva elboldogul bármely járműfajtával, másvalaki inkább a technikai vonal szakértője.

– Magának mi a specialitása?

– Nem könnyű ez a beszélgetés – Wyne beletúr rövid hajába. Habozik, folytassa-e egyáltalán az álinterjút. Látja, hogy Gatti rendületlenül vigyorog a pohara fölött. Végül mégis vállalja a játékot, hiszen az ügy mindenesetre érdekes.

– Nem szívesen beszélek magamról. Semmi különös nincs abban, amit teszek. Nem tudom elképzelni, hogy irodában üljek, talpig öltönyben járjak, aktatáskát cipeljek. Olyan elfoglaltságot kerestem, ami számomra nem unalmas. Ez nem az.

– Mi lesz, ha megöregszik? Mi lesz tíz év múlva?

– Azt sem tudom, mit fogok csinálni egy óra múlva. Lehet, hogy perceken belül telefonhoz hívnak, és újabb akcióba kell mennem.

– És tíz év múlva?

A férfi vállat von. Gatti asztala felé sandít. A félvér felemelkedik, és a zenegép felé indul. Aprópénzt hajít a készülék nyílásába. Hamarosan felcsendül Streisand régi slágere, a Szerelmes asszony. Wyne elfojt egy mosolyt, és elnézést kérve a mosdó irányába lépdel.

Az előtérben Gatti a kezét mossa.

– Kifogtad Amerikát – közli a belépővel.

– Hallgatlak.

– A veled cseverésző lány neve Joy Craft. A dúsgazdag Nino Craft egyetlen örököse. Névleg az apja egyik vállalkozását vezeti, valami divatholmikkal foglalkozó céget. Valójában azonban egyszerűen csak: él. De azt nagylábon. Gratulálok.

– Köszönöm. Tehát egy álruhás hercegnő.

– Olyas – hagyja rá Gatti. Elzárja a vízcsapot.

Belenéz a tükörbe, és felfújja a rágógumiját, várva, hogy ennek láttán Wyne elfintorodik. Megtörténik ugyan, de Patrick nem sokáig fanyalog a gumiból dagadó gömb láttán, mert más foglalkoztatja.

– Nem fér a fejembe, miért akar átejteni.

– Mi lenne, ha megkérdeznéd tőle?

Wyne a fejét ingatja.

– Abban bízom, hogy előadja magától. A lány sírt, mielőtt idejött.

Gatti hangosan fúj.

– Már csak ez hiányzott. Leállsz itt nekem lírázni? Ha ő át akar ejteni téged, egyet tehetsz. Ültesd fel te.

– Menj vissza a helyedre. Ha fél órán belül nem derül ki, mit akar, akkor hazamegyek. Te esetleg utánasurranhatnál, és megnézhetnéd, hova tart.

– Esetleg – morogja a félvér. Aztán félmosollyal hozzáteszi: – A helyedben nem bíznék magamra egyetlen nőszemélyt sem.

Wyne nem felel. Kinyitja az ajtót. A Streisand-dal utolsó foszlányai hallatszanak. Amikor a zene elhal, átveszi helyét a vendégek halk mormolása.

Joy Craft a borát kortyolgatja. Kipirult arca elárulja, hogy hamarosan a fejébe száll az ital. Rámosolyog a visszatérő Patrickra.

– Támadt egy ötletem. Ha nem szívesen beszél magáról, akkor vigyen el egy edzésre. Mondjuk holnap. Majd megírom magáról, amit én látok. Rendben?

Wyne összehúzza a szemét, aztán lassan bólint. Lehet, hogy egy terrorista készül a bizalmába férkőzni?

Közelednek a választások. Rebesgetik, hogy az élenjáró terroristaszervezetet, az Öldöklő Kígyót olyasvalaki pénzeli, aki maga is valamilyen módon érdekelt az elnökválasztásban. Lehet, hogy ez a lány éppen az a küldötte?

Akárhogyan is, a lány érdekes. Patrick Wyne-t nem csak a titok érdekli, kíváncsi magára az aranykard fülbevalósra is.

– Honnan szerezte ezt az ékességét? – kérdezi.

Joy Craft a füléhez nyúl, s kihúzza a pengét. Átnyújtja a férfinak, közben hosszú ujjú, keskeny kezét, rövidre vágott körmeit figyeli. Wyne megforgatja az ékszert, megméri a penge hosszát.

– Egy barátom készítette. Üzletember, egész nap az irodájában ül vagy értekezletekre jár. Estére mindebből elege lévén aranytárgyakat farigcsál. Azt mondja, napközben csak pénzt csinál, muszáj esténként alkotnia is valamit.

A lány lehajtja fejét, mintha zavarná a jelen idő használata. Hiszen Stanley Perrin soha többé nem ül le finom műszerei közé, hogy ékszereket készítsen.

A lány belenyúl a táskájába. Félretolja a bankjegyeket és a pisztolyt. Kis keresgélés után megtalálja a bontatlan cigarettás csomagot. Hirtelen ötlettel előhúzza tollát és noteszét, hogy kéznél legyenek újságírói kellékei is.

A férfi visszanyújtja a kardot. Figyeli, amint a lány keresztüldöfi vele a fülét, majd mintha nem tudna mit kezdeni a kezével, rágyújt és megragadja a tollát. Wyne néhány percig azt hiszi, a lány ír valamit, mert a közöttük álló palack eltakarja a kis füzetet. Amikor azonban felveszi, hogy italt töltsön, megpillantja a papírt Joy előtt. Kitölti a maradék bort, s a rajzot nézi, melyen egy férfi feje bomlik elő. Lehet, hogy a férfi halott, de lehet, hogy még él. Elgyötört arca sejtelemszerű párnába fúródik, ráncok szabdalják, keskeny ajka felfedi fogsorát. Fintorog talán vagy vicsorít fájdalmában?

Wyne halkan megjegyzi:

– Nagyon ügyesen rajzol.

– Ugye, ügyesebben, mint ahogy kérdezek? – mosolyog rá Joy, de ha a férfi netán azt gondolná, most őszintén elmond neki mindent, csakhamar látnia kell tévedését.

A lány leteszi a tollat. Egy percig a rajzot nézi, majd behajtja a füzetet, s felkapja poharát. Az utolsó korty után megszólal:

– Amióta a fegyveres erőszak megszülte a védekezés kényszerét, s létrejöttek a magáéhoz hasonló csoportok, egyre azon gondolkozom, tagjaik milyen emberek lehetnek. Végső soron gyilkolásra képezik ki magukat. Ijesztő a kép. Mindent megtanultak, ami egy rajtaütésszerű támadáshoz szükséges. Mire az ellenfél felocsúdik, már vége. Mire képes egy ilyen kommandós, ha pénzre van szüksége, netán vitás ügyét óhajtja rendezni? És ha olyan akció ellenében vetik be, amit lélekben talán helyesel is? Akkor is fegyvert használ, mert ez a parancs.

– Maga mondta: a mindenkori kormány szolgálatában. Egyébként nem mindig ismerjük az ügyek hátterét. Ha gyorsan kell cselekedni, csak az akció körülményeivel ismertetnek meg bennünket. De miért is mérlegelnénk, helyes-e, amit teszünk? Az általános álláspont szerint mindenfajta terrorizmus különösen veszedelmes, pusztán azért, mert erőszakos. Többnyire ártatlan emberek szenvedik el a fegyveres támadásokat. Ennek a harcmodornak az elterjedését mindenképpen üldözni kell.

Joy Craft hevesen megrázza a fejét.

– És mégis terjed ez a harcmodor. Hiába tesznek katonai és rendőri ellenintézkedéseket. Terjed az erőszak. Elképesztő célokért halnak meg emberek. A kormány pedig ahelyett, hogy elejét venné a bűnözésnek és a terrorizmusnak, szaporítja. Nekem ez magas. De gondolom, magát nem ez érdekli, hanem a temérdek pénz, amivel voltaképpen a vérét fizetik meg. Kell ennél több?

– Bizonyos fokig katona vagyok. Olyan katona, akinek lételeme ez az úgynevezett harc. Ez az ambícióm pedig csakis ebben a belső, permanens háborúban elégülhet ki. Ahogy mondja, ennek sosem lesz vége. Engem nem fenyeget a munkanélküliség. Tíz év múlva? Ha ebből kiöregszem, elmegyek testőrnek.

– De addig életben kellene maradnia.

Wyne nem felel rögtön. Markra gondol. – Amikor ma átugrott a kerítésemen, a kertben földhöz vágott egy férfit. Egykor ő is kommandós volt. Egyszer egy rajtaütés során megsérült, amitől kissé bárgyú lett. Ezt első pillantásra nem lehet észrevenni rajta. A fél arca is megbénult, reflexei lelassultak. Ma már csak vegetál. Ha a jövőmre gondolok, óhatatlanul felrémlik előttem ez is. Miért ne? Maga szerint mit kellene tennem? Most hiába is beszélnék az erőszakról úgy, ahogyan én látom. Nincs kedvem vitatkozni. Fullánkosodó szavaiból azt veszem ki, hogy valójában megveti azt, amit én képviselek, s ezzel együtt megvet engem is. Szíve joga. Nem fogunk ezen összeveszni. Meghagyom magának a hitét. Elfér mellette a magamé is.

– Kezdi belátni, hogy profi vagyok? – A lány fel sem néz. Könnyű kézzel rajzolgat, immár friss oldalon. A kialakuló férfifej emlékezteti valakire Patrick Wyne-t. Valakire, akit nemrég borotválkozás közben alaposabban megszemlélt a fürdőszoba tükrében, arra gondolva, megnyerheti-e Joy Smith tetszését. A rajzból ítélve: megnyerte.

– Ki volt az, akit az előbb lerajzolt? – kérdezi a férfi.

Joy Craft visszalapoz a füzetben. Hosszasan szemléli a párnával viaskodó, kíntól eltorzult férfiarcot.

– A barátom. Haldoklik.

– Úgy érti, a vőlegénye?

– Úgy értem: a barátom. A szó eredeti jelentésében. Maga elég ásatag módon gondolkozik. Van felesége?

– Nincs. Mi baja a barátjának?

Joy felkapja a poharát. Látja, hogy üres. Az üveg nemkülönben. A lány csalódott arccal cigarettára gyújt.

Wyne odainti a pincért, bort rendel, aztán Joyhoz fordul: – Hallgatom.

– A barátom gyógyíthatatlan beteg. De engedje meg, hogy én kérdezzek. Mit művel a szabadidejében? Vannak szülei? Hogyan befolyásolja kapcsolatait a munkája?

– Vannak szüleim. Vidéken élnek. Számukra a főváros túl nyugtalanító. Olykor meglátogatom őket, és egy darabig irigylem az életüket. Addig, míg visszatérek ide, s a városi élet újra elragad. A szabadidőmet a barátaimmal töltöm. Ők egyben a munkatársaim is, tehát akadnak közös témáink. Általában a ráérő időnkben is sportolunk. Könnyűbúvárkodunk, lovagolunk, úszunk, síelünk. Az egyéb műfajú összejöveteleket általában nálam szoktuk rendezni. Mivel ásatag vagyok, ezek rendszerint közös videózásban, pókerjátszmákban merülnek ki. Mit is kérdezett még? Igen. A kapcsolataim. Ha más természetűekre is gondol, hadd tájékoztassam, hogy éppen ma szakított velem a barátnőm. De mit barátnőm! A szeretőm, mert ritkán láthatott, és állandóan aggódnia kellett értem, vajon visszatérek-e épségben a véres csatákból.

– Miért gúnyolódik? – kérdezi a lány élesen.

Wyne megvárja, amíg a pincér megtölti poharaikat, és eltávolodik asztaluktól.

– Az a benyomásom, nem veszi komolyan a műfajt, amelyben dolgozom. Mindössze átvettem a stílusát. De válaszoltam a kérdéseire. – Wyne átpillant Gatti asztalához. A félvér mutatja, hogy a megbeszélt idő letelt.

Üres poharak sorakoznak előtte, s szemlátomást unatkozik. Fel is fújja a rágógumiját.

Wyne elmosolyodik, de nincs meggyőzve. Neki nem sietős. Jólesett a bor, és nincs ellenére, hogy tovább nézegesse az aranykardokat. Int a szemével: türelem!

Joy felpillant, s észreveszi, hogy a férfi a mögötte álló asztal felé tekint. Arra fordul, és megjegyzi – Észbontóan rút az a férfi. Nem csoda, hogy egyedül van.

– Valójában mi is egyedül vagyunk – feleli Wyne talányosan.

A lány rámosolyog. – Nem. Nagyon jól érzem magam a társaságában. Megnyugtatott.

– Ennek örülök. Továbbra sem akar beszélni a barátjáról?

– Most még nem. Holnap elvisz a kiképzőtelepre?

– Megígértem. Ha leghőbb vágya, hogy agyonizzadt, fésületlen és káromkodó férfiakat lásson, ám legyen. De jobban teszi, ha a bombát nem hozza magával.

– Milyen bombát? – kérdezi a lány döbbenten.

A férfi elvigyorodik.

– Tölthetek még?

– Köszönöm, nem. Mennem kell.

Patrick Wyne felemeli a frissen bontott üveget:

– Javaslom, ürítsük ki. Azután hazaviszem a kocsimon. Jobb lenne, ha ma már nem vezetne.

Joy a fejét rázza:

– Kutya bajom. Reggel hol találkozunk?

– Ha megmondja a címét, elmegyek magáért.

Joy Craft fülében megcsillan a kardmarkolat.

– Inkább én venném fel magát. Rendben?

A férfi vállat von. Szemével Drew Gatti felé int. A félvér fizet, és távozik. Joy elteszi a cigarettás dobozt és az öngyújtóját, de amikor a noteszével is ezt készül tenni, Wyne megfogja a karját.

– Nekem adná a rajzot, amit rólam készített?

A lány kitépi a lapot, és átnyújtja. Patrick Wyne alaposan megnézi, s mielőtt inge zsebébe süllyesztené, elismeréssel füttyent:

– Miért nem ebből él?

– Nem vagyok rászorulva, hogy eladjam a rajzaimat. Van egy kis műtermem a tenger mellett. Tele van a rajzaimmal, vásznaimmal. Nem tudok megválni tőlük. Ha nyugtalan vagyok, odamegyek, elkészítek egy-egy képet, körbejárom a régebbieket, és lehiggadok.

– Ezt most mégis nekem adta.

– Ez semmi. Csak egy skicc. Majd készítek egy másikat, és azt senkinek, soha, semmi pénzért.

– Nem értem. Nem érdekli a hírnév?

– Nem árt, ha tudja, hogy az én lelkem ennél jóval bonyolultabb. Sokkal kevesebb az önbizalmam, mint amennyi az ilyenfajta érvényesüléshez szükséges. Arról nem beszélve, hogy minden régebbi kép újbóli megpillantásakor az az érzésem, hogy ezt sokkal jobban, mondhatni, tökéletesen is megcsinálhattam volna. Nagyjából kialakult a stílusom, érdeklődési területem. A kezdetek tele voltak bizonytalansággal, és ez érezhető is a képeken. Én legalábbis látom. Mi sem természetesebb, mint az, hogy újra papírra vetem őket.

– Kényelmesebb lenne, ha vállalná különböző korszakait, nem?

– De. Lehet, hogy igaza van.

Kilépnek az utcára. A parkoló felé sétálva találkoznak egy elegáns úrral, kikerülnek egy hadonászó részeget, két gitározó fiút; mindkettő más-más dallamot penget, de mintha nem zavarnák egymást.

Joy megáll a korallpiros Mustang mellett, és a kezét nyújtja.

– Jó éjszakát. Köszönöm a beszélgetést.

Wyne megkopogtatja a kocsi tetejét.

– Úgy látom, jól lehet keresni az újságírással.

A lány szótlanul beül a Mustangba. Behúzza az ajtót.

A következő pillanatban az ablak lehussan a keretében. A motor gyengéden felpörög, utoljára csillan a kardmarkolat, aztán a kocsi elsuhan.

14.

Drew Gatti óvatos. Nem hajt közel a Mustanghoz, inkább kockáztatja elvesztését, minthogy a lány felfedezze őt. Úgy sejti, az álruhás hercegnő a Borsetti által megadott címre: hazafelé tart, tehát túlságosan nem is kell félnie attól, hogy szem elől téveszti. Gatti harmincegynéhány esztendeje járja ezt a várost, és vidám perceiben talán azt is meg merné kockáztatni, hogy behunyt szemmel közlekedjen útjain, hiszen meghitt ismerőse valamennyi.

Ezúttal mégis nyitva tartja a szemét. Szüntelenül foglalkoztatja egy kérdés. Voltaképpen mit keres ő itt? Miért ült végig egy végtelennek tetsző estét azon a nevetséges teraszon? Egyedül? Mindössze azért, hogy tanúja legyen két ember tapogatózó ismerkedésének?

Gatti kedveli és becsüli Patrick Wyne-t, szívesen eleget is tett kérésének, mert lehet, hogy tényleg veszély fenyegethette volna a különös lány révén vagy általa.

Mégis inkább úgy tetszett, hogy azok ketten minden hátsó szándék nélkül egyszerűen csak egymásra voltak kíváncsiak. Meglepetten látta, milyen közlékeny lett Wyne. Ha valaki, ő ismeri Patrickot, és jól tudja, legfeljebb akkor szokott hosszabban beszélni, ha egy-egy akció végrehajtása előtt előadja a részletes tervet.

Egyébként a mulatságaikban is inkább csak jelenlévő, mintsem résztvevő. Velük nevet, de ritkán kapcsolódik be a társalgásba, mintha senkivel sem akarná megosztani végtelennek tetsző magányát.

Gatti nem egészen érti, miért kíséri észrevétlenül a lányt. Az álruhás hercegnő minden bizonnyal hazamegy, fürdik, fogat mos és lefekszik. Ami pedig álruháját illeti, meglehetősen kevesen engedhetnek meg maguknak az övéhez hasonló, szemlátomást egyéni elképzelés szerint és egyedi szériában készült öltözéket.

Gatti elismeri, maga is elfogult a lánnyal szemben. S minthogy ma éjjel aligha derül ki, mit akar Wyne-tól, megfordul a félvér fejében a gondolat, hogy kieszelhetne valamit a megismerkedésükre. Esetleg el is mélyíthetnék a kapcsolatot. Aztán letesz a felvillanó ötletről. Oscar Hásával szemrebbenés nélkül megtenné, merő mulatságból, csak azért, hogy bosszantsa a szépfiút. Oscar nevetne rajta, amint ez már előfordult néhányszor. Wyne nem érdemli meg a rossz tréfát. A félvérben fel sem merül, hogy a lány vélekedését is elképzelje az immár elvetett ötletről. Lehet, hogy nem kimondottan szép férfi, de ez még sohasem jelentett akadályt kapcsolataiban.

Drew Gatti inkább bosszús lesz magára, mint mindig, ha lelkiismerete figyelmezteti valamire. Ő jobban kedveli a dolgok könnyebbik végét, mégis végtelenül romantikussá válik, ha Wyne-ról van szó. Kedveli Patrickot, ennyi az egész. Így tehát furikázik a Mustang mögött, egy agyoncsapott este emlékével, és néhány pohár narancslével hígított gin mámorával a fejében.

Nem a szegénynegyedben lakik a lány, állapítja meg különösebb csodálkozás nélkül. A Mustang egy régi, de gondosan karbantartott épület előtt fékez le. A ház nyilván előkelő lakásokat rejt magában, és feltehetően akad egy portás is, aki hamarosan küldi az alkalmazottat, hogy a kocsi mihamarabb garázsba kerüljön, az úrnőnek ne kelljen fáradnia a parkolással.

Gatti leállítja Nissanját, és unottan a kormánykerékre könyököl. Nézi az elhagyatott utcát. Egyetlen járókelőt lát, az is részegnek látszik, az elegáns ház előtt kókadozó fa törzsének támaszkodik, fejét lehajtja. Két kocsival a Mustang mögött valami mozgolódás látható, de a gyenge világításban nem lehet kivenni. Talán egy öregasszony, aki lehozta a pincsijét.

Joy Craft kilép a kocsijából. Egy pillanatra megáll a járdán, és homlokához érinti a kezét, mintha megszédült volna valamitől. Aztán hátrarázza a haját, és elindul a bejárat felé.

Gatti az indítókulcshoz nyúl, de nincs ideje elfordítani.

A fa mellett álló, mostanáig részegnek vélt férfi meglepő fürgeséggel ellöki magát támaszától, és a lány után szalad, hogy megszólítsa.

Joy megtorpan. A férfi belehajol az arcába, s egyik kezével megragadja a karját, a másikkal előreint. Mozdulata láttán a kocsik mögül két férfialak bukkan elő. Rohannak.

Meglepő dolog történik. Joy félreüti a férfi kezét. Amikor támadója utánamozdul, kihasználja egyensúlyvesztését, és félrelöki a férfit. Megpróbál a kapuhoz szaladni, de nem éri el, mert a másik kettő elkapja és belecsimpaszkodik.

Joy hatalmas pofont kap az egyiktől, feje félrebillen. Mintha teste is meginogna, de csak azért, hogy kilépjen a kettős hurokból. Félfordulattal fellendíti a lábát, és ezzel a rúgással megfelel a pofonra. Az eltalált férfi az ágyékához kap, és térdre roskad. Amíg a kifulladt lány nem lát az arcába áradó hajától, a másik férfi a háta mögé kerül és átkarolja a nyakát, közel sem gyengéden.

Ekkorra az elsőként ledöntött fickó is odaérkezik, s ököllel a lány arcába sújt. Kap érte egy rúgást cserében, de fel sem veszi.

S ez az a pillanat, amikor Gatti kiugrik a kocsijából.

Nem annyira a szándék, inkább a beidegződés húzza fel testének rugóit. Fut, pattan és a levegőbe lendül. A háttal álló férfit tarkón találja. Nem törődik a lehanyatló testtel, mert a másik elengedi a lányt, és védekező állásba helyezkedik. Szteppel egyet-kettőt, de többre nem futja, mert Gatti fogsora felvillan, ezzel egyidőben cipője talpa a férfi jobb füle mellett csattan. A férfi két ökle leereszkedik, a tulajdonos elvágódik.

Gatti elkapja a görnyedező lányt, és a Nissan felé vonszolja. A feltáruló kapun át fénysáv zuhan az utcára, de mielőtt a kilépő portás felmérhetné, mi okozta a csatazajt, Gatti kocsija a tőle elvárt fürgeséggel kikanyarodik az útra, hirtelen fékezésre késztetve néhány gyanútlan közlekedőt, aztán eltűnik az éjszakában.

15.

Patrick Wyne beállítja a Toyotát a garázsba, de nem megy be a házba, a kertbe, besétál a fák közé. Fejét szellőzteti, gondolkozik.

Felhőtlen az éjszaka, de a fogyó hold kevés fényt ad.

Az utcai világítás szürke foltjai elhalnak a kerítés közelében. Csaknem markolható a sötétség. A férfi azonban tudja, hova lép. A bejárathoz és a garázshoz vezető betonúton kívül az egész kertet fű borítja, körös-körül fák magasodnak. Néhány bokor álldogál a ház déli oldalánál, a kert végében két diófa alatt alacsony épület lapul, Mark kunyhója. Ő nevezi így a fehérre vakolt, sötét cseréppel borított épületet, mely inkább babaházra emlékeztet.

Wyne az ellenkező irányba tart, ahol egy egzotikus fa földre görnyedő ágai között kőpad bújik meg. Lehajol, hogy bebújjon a lombsátorba. Ekkor hallja meg a surranó talpak neszét.

Nem tud felegyenesedni, így oldalra és hátra lép. A nyakába zuhanó test lendülete megbillenti, de mert nem éri váratlanul, elég ideje marad megtámaszkodni és fogást venni. Felnyúl a válla köré fonódó karok felé, s támadóját egy félkörös fordulattal a fa ágai közé perdíti.

Fájdalmas kiáltás hallatszik.

Wyne leereszti a karját, és a lába előtt heverő alakért nyúl, hogy felsegítse. Fojtott hangon kérdezi:

– Mondd csak, meghibbantál?!

– Az volt a baj a lánnyal, hogy régóta nem edzettem – feleli Mark nyögdécselve.

Patrick vállon veregeti a ház és a kert őrét.

– Nem nézel te mostanában túl sok Peter Sellers filmet?

– Miért? – kérdezi Mark.

Wyne csak legyint. Már nincs kedve a padra telepedni. Hosszú léptekkel a ház felé siet.

Néhány perccel később a zuhany alatt áll. Ráérősen folyatja magára a hűvös vizet, tudván, hogy aligha alszik el ezen az éjszakán. Egyre a rejtély foglalkoztatja.

Reggel elviszi a lányt a kiképzőtelepre. Áthág számtalan biztonsági előírást, de megkockáztatja, mert tudnia kell, mit akar tőle az aranykardos.

A hálószobába érve könyvet keres, de nincs kedve olvasni. Bekapcsolja a lemezjátszót, találomra feltesz egy lemezt. Italt tölt, remélve, hogy az alkohol elálmosítja. Ledől az ágyra, keskeny kezében tartja a poharat.

A nyitott ablak előtt meglebben a függöny, s a résen át beröppen egy lármás bogár, a lámpa felé döng, kering körülötte. Néhány kör után elszédül. Beleájul a férfi ujjai között tartott pohárba.

Patrick Wyne szórakozottan figyeli a bogár meddő kísérletezését, ami arra irányul, hogy a repülésre teremtett lény úszni tanuljon, amíg nem késő. A hiábavaló vergődés láttán a férfi feláll, az ablakhoz lépked. Előrehajol és egy közeli bokorra önti a konyakot a fuldoklóval együtt.

Visszaül az ágy szélére. Belebámul az üres pohárba.

Megszólal a telefon. Érte nyúl.

Drew Gatti hangjából, köszönéséből tanulmányt lehetne írni. Ez a hang e pillanatban egyszerre fölényes, kétségbeesett és gunyoros. Wyne számára azonban csak egyet jelent.

– Mi történt. – kérdezi.

– Nem alszol még?

– Egész nap aludtam – Wyne eltökéli, hogy azért sem sürgeti, bár ezzel nem kis gyönyörűségtől fosztja meg barátját.

– Na jó – morogja Gatti. – Te aztán nem fogod meghazudtolni a természetedet. Mit gondolsz, miért hívtalak?

– Talán, mert megtudtál valamit.

– Aha. Egyébként te rendben hazaértél?

Patrick felnevet. Belemegy a játékba.

– Csaknem rendben. A kertben kisebb támadás ért.

– Ne beszélj! És?

– Csak Mark gyakorolt. Hát te?

– Mit gondolsz, ki alszik az ágyamban? De mégsem. Inkább azt találd ki, hol fogok aludni én?

Patrick Wyne mély lélegzetet vesz. Egy pillanatig arra gondol, félbeszakítja Gattit, mert nem kíváncsi a folytatásra. Végül nyel egyet, hangja mégis rekedtes:

– Hallgatlak.

– Egyszer elkezdem számolni, hányszor használod ezt a kijelentést: „hallgatlak”. Jegyzetelni fogom azoknak a hosszú mondatoknak a feltételezett értelmét, amiket ezzel az egy szóval lemészárolsz magadban.

– Valami egyebet is akartál közölni?

– Óriási dolog történt. – Gattit végre elsodorja a közlendője. Lehalkított hangon beszámol a történtekről.

– Nem volt túlzottan szalonképes a lány, amikor begyömöszöltem a kocsimba. Felrepedt a szája, vérzett az orra, és nem bírt kiegyenesedni a fájdalomtól. Szerintem azt sem tudta, mi történt vele, hol van. Már félúton lehettünk, amikor rámnézett. Felnyögött, majd így szólt hozzám: „Úristen!”. Megakadályoztam hervadt kísérleteit, amik arra irányultak, hogy kiszálljon a repesztő kocsiból. Közben áthajtottam néhány tilos lámpán. Azért végül nyugton maradt, mert tökéletesen igénybe vette a fáradozás, hogy maradásra bírja azt a jelentős mennyiségű bort, amit a társaságodban elszopogatott. Amint valamennyire figyelni is tudott rám, elmagyaráztam neki, hogy merő véletlenségből éppen arra jártam, megismertem az étteremből, és emberi kötelességemnek éreztem... stb. Felhoztam magamhoz, megágyaztam neki és belerimánkodtam az ágyamba. Most alszik, mert kissé megviselték a történtek. A támadóiról semmit nem tudtam kiszedni belőle. Egyszóval nem tudunk többet, mint eddig. Arról nem beszélve, hogy kénytelen leszek a fürdőkádban éjszakázni.

Patrick maga elé képzeli Drew legénylakását, mely apró étkezőből, fürdőszobából és pályaudvarnyi hálószobából áll, ez utóbbi valójában egyetlen saját gyártmányú nyoszolya.

Wyne megjegyzi:

– Azon az ágyon ketten is elfértek, anélkül, hogy látnotok kellene egymást. Ne zavartasd magad.

– Végiggürcöltem neked az estét, gimnasztikáztam, térden állva jajgattam a lánynak, hogy maradjon, feküdjön, meséljen, és azt sem mondod...

– Köszönöm.

Patrick elköszön Gattitól. Semmit sem ért. Végigheveredik az ágyán és a mennyezetre mered. Szél lebbenti a függönyt. A bogár visszatér – talán szárítkozni.

Wyne meghallja döngését, s lenyúl az ágy mellett, hogy a szőnyegre tett poharat megigazítsa – szájával lefelé.

Egy percig még hagyja a túlélőt melegedni, aztán lekattintja a lámpát. Rövid méltatlankodó dünnyögés után a fémes szárnyak összecsukódnak valahol. A bogár elalszik. Odakinn halkan mormol a város.

16.

Joy Craft későn ébred kábult álmából. Nincs ereje, hogy kinyissa a szemét. Pokolian fáj a feje. Hirtelen eszébe jutnak a történtek. Gyors mozdulattal felül, de a szeme nehezen nyílik. Amikor körülnéz, végtelen ágyon találja magát.

Mintha az ágytenger túlsó partján ülne valaki. Félvér férfi, fehér trikóban, rövidnadrágban. Csak ül és vigyorog.

– Helló – szól a lány bágyadtan. Ennek a férfinak köszönheti, hogy még nem jutott Oliver Brown sorsára. Hálát érez iránta, noha mosolyát jelentősen szűkre vonja az ijesztően fekete arc és a törött orr látványa. – Köszönöm, amit értem tett.

– Nem gondolja, hogy tartozik egy beszámolóval? Kik voltak azok az arrogáns tagok?

– Talán ki akartak fosztani – feleli könnyedén a lány.

Gatti megrázza a fejét. – Hozzá sem nyúltak a táskájához.

– Talán el akartak rabolni. Hallott már ilyet, nem? Váltságdíj meg ilyenek. De miért hozott ide?

– Mert nekem úgy tűnt, hogy a saját lakásában később sem élvezne nagyobb biztonságot.

– Lehet, hogy igaza van. Mennem kell. Tegnap este talán a kelleténél többet ittam. – Joy Craft fel akar kelni. Félrehajtja a takarót, aztán amazoni döbbenettel felkiált: – Hol a ruhám?

– A rongyaira gondol? Ki kellett tisztítanom őket, mert véresek voltak. Máris hozom.

Gatti ismer egy ösvényt az ágytengerben, ahol közlekedni lehet. Elindul rajta, útközben tovább magyarázkodik. – Magát is le kellett mosdatnom. Ugyancsak véres volt. Tudja, az orrától.

Aztán megtorpan, és visszafordul. – Tudja mit? Balra van a fürdőszoba. Menjen be, zuhanyozzék, öltözködjön, miegymás. Egyszerűbb.

– Valóban. – A lány feláll, gondosan a takaróba tekergeti magát. Meg-megbillen a puha matracokon, mert ő nem leli a gázlót. Bizonytalan léptekkel, el-elsüllyedve talál rá a szilárd talajra, majd eltűnik a fürdőszobában.

Drew fütyörészve a konyhába siet.

17.

Lewis izgatott. Már-már feldúlt arccal áll a monitor előtt. Megkönnyebbülésére Wyne előlép a szobájából.

Lewis megfordul:

– Nem akarom izgatni, de a tegnapi nő van itt.

– Engedje be. Őt várom.

Lewis meglepetését palástolva megérint egy kapcsolót.

A kert végében kitárul a bejárati ajtó. Joy Craft kilép a kamera látóteréből. Néhány perc múlva a nappaliban áll, tőle szokatlan félszegséggel, lehajtott fejjel.

Wyne átkarolja.

– Elkésett.

– Ne haragudjon. Elaludtam.

– Mi történt az arcával?

A lány újra elrejtőzik a haja mögé, s bár mormol valamit, nem lehet érteni.

– Mi történt, mi történt? – Lewis az ajtó felé távoztában morogja: – Biztosan megvágta borotválkozás közben.

Wyne elfordul, hogy időt adjon arcvonásainak a rendeződésre. Zsebébe süllyeszt néhány iratot, felkapja a kocsi kulcsait, visszanéz: – Inna egy kávét, mielőtt elindulunk?

Joy megrázkódik. – Evésről, ivásról pár napig ne beszéljünk. Mehetünk.

A kocsiban megkérdezi: – Emlékszik arra a félvérre, aki tegnap este a közelünkben ült az étteremben?

Wyne a homlokát ráncolva töpreng: – Az a törött orrú? Mi van vele?

– Maguk nem ismerik egymást?

– Miből gondolja, hogy ismerjük egymást?

A lány kis habozás után felel: – Különös.

Nem folytatja. A hátsó ülésről felkap egy képes lapot, s mintha a maga részéről befejezte volna a társalgást, elmélyed a lapozgatásban. A magazin közepén megpillantja útitársát. Patrick Wyne áll a kép előterében, mögötte néhány embere, a háttérben repülőgép szárnya csillan. A kép alá vetett néhány szűkszavú mondatból kiderül, hogyan szabadultak ki a gép utasai fogvatartóik kezéből. A felvételen Wyne arca fáradt és borostás, idősebbnek látszik, mint ezen a reggelen. Most frissen borotvált, de korántsem kipihent. Látszólag minden figyelmét az útnak szenteli.

Azért a férfi lopva a képre sandít, mert nem emlékszik, vajon Drew Gatti látható-e rajta. Igen, de Hása eltakarja senki mással össze nem téveszthető arcát.

Szürkeinges váll, fél pár cipő, ennyi látszik belőle.

A lány sokáig nézi a fotót, noha nem először látja. A régi újság ikertestvére az íróasztalán hever.

A férfi megtöri a csendet. – Több kép nem kerül rólunk a sajtóba. Ha legközelebb fotózni akarnak bennünket, eltakarjuk az arcunkat. Volt rá példa, hogy az elfogott bűnözők társai felkutatták az akciócsoport tagjait, és megpróbáltak törleszteni a tartozásukból. Miért kérdezte a félvért? Találkozott vele azóta?

– Nem. Vele álmodtam.

– Sajnálom – feleli Wyne.

Joy megpillantja a férfi arckifejezését, a halvány mosolyt vigyorként definiálja. Eltűnődik rajta, végül megjegyzi: – Nem is olyan szörnyű az a férfi. Van benne valami.

– Lehet. – Wyne immár leplezetlenül vigyorog.

Hamarosan letérnek a főútról.

18.

Háború dúl körülöttük, amikor a kocsiból kiszállva a gyakorlótéren találják magukat. Amit innen nem látnának, azt kiválóan hallják. Földi és égi járművek motorjai dübörögnek, kiáltozás, lövöldözés, lábdobogás zaja keveredik egymással.

Patrick egy kisebb csoport felé vezeti vendégét. Közeledése láttán a férfiak félbehagyják elfoglaltságukat, s félkörbe gyülekezve, nevetgélve várják, hogy eléjük lépjen. Különösen a társaságában levő lány vonzza figyelmüket.

Steve Delgado lucskosra izzadva, de fergeteges jókedvvel áll a tűző nap alatt. Amikor kifogy szóbeli ötleteiből, melyek a lány kilétének felfedését célozzák, fürgén hátraszaltót csinál. Hajlékony teste szép ívben fordul meg a levegőben, majd rögtön talpra áll. Harmincadik születésnapjára bohócsapkát kapott Wyne-tól, valódi csengettyűkkel. Ez kötelezi.

Wyne megáll a csoport előtt. – A hölgy neve Joy Smith, írni akar rólunk. Foglalkozzatok vele.

Kérése nyomban teljesül. Delgado lecsap a lányra, és valósággal elsodorja. Először a füvön verekedők csoportjához kíséri.

Patrick marad. Oscar Hását hallgatja: – Újságíró? Veled?

– Rosszabb. Nem tudom, ki ez, amint azt sem, hogy mit akar tőlem.

Wyne néhány mondatban összefoglalja az előző nap óta történteket. Oscar fejcsóválva hallgatja. Beszélgetés közben mindketten a lányt figyelik, akit Delgado egyre távolabb vonszol tőlük. A beszámoló végére érve Wyne figyelmesen Oscarra pillant.

Hása késedelem nélkül közli a véleményét: – Nem értelek, Patrick. Te eddig olyan megfontolt voltál. Most pedig fejest ugrasz valamibe, amiből aztán esetleg ki se mászhatsz.

– Majd kiderül. Megyek, átöltözöm.

– Veled megyek. Gatti hol van?

– A kocsimban. Megnézi, mit tartogat a lány a táskájában. Éjjel már megtette ugyanezt. Azt mondta, tele van dohánnyal, de akad nála pisztoly is.

– Te megőrültél, Patrick. Fel sem merült benned, hogy a lány le akar puffantani? Meddig tartott volna? Előrántja a pisztolyt, és te már kész is vagy.

– Őszintén szólva megfordult bennem ez az eshetőség. De nem tudtam sokáig fenntartani a gyanakvásomat. A lány ugyanis képes arra, hogy elaltassa.

Hása behatóan Patrick arcába néz. Mintha legyintene, mielőtt újabb kérdéssel ostromolja: – Nem is sejti, hogy átveritek?

– Nem tudom. Azt hiszem, nem.

Oscar az állát dörzsöli. Az épületcsoport felé közelednek, amikor megpillantják a feléjük igyekvő Gattit. A félvér arcán széles vigyor látszik.

– Negatív, Patrick – közli kutatása eredményét, majd hátba veregeti Oscart. – Aggódsz, ugye?

– Úgy van – feleli Hása kimérten.

– Ne tedd. Az a véleményem, hogy a lány belekeveredett valamibe, amiből szerinte senki más nem húzhatja ki, csakis a mi derék Patrickunk.

– Vagy csak ezután akar belekeveredni valamibe – feleli Oscar emelt hangon – aminek senki más nem issza meg a levét, csak a mi derék Patrickunk. Úgy tesztek, mintha most látnátok először eleven nőt. Máris a kisujja köré csavart mindkettőtöket.

– Oscar, a te hülyeséged óráról órára előrehaladottabb. Fordulj doktorhoz. Rohamosan hanyatlasz.

Wyne látja, hogy feltartóztathatatlanul bontakozik a két rivális megszokott enyelgése, de ezúttal nincs kedve közbevetni magát. Szó nélkül otthagyja őket, és besiet az épületbe.

19.

Joy Craft a magasból szemléli a tájat. A helikopter dübörögve egyre feljebb kapaszkodik a felhőtlen égre.

Láthatóvá válik a hatalmas kiterjedésű gyarkorlóterület. Amerre a lány tekint, mindenütt a játékháború valamely színtere látszik. Átrepülnek egy kéklő vizű medence fölött, ami akár tó is lehetne. Ezekben a percekben munka folyik benne, s ebben a melegben az itt gyakorlatozók a legirigyeltebbek.

Hása vezeti a gépet. Letekint a víztükörre, s megjegyzi:

– Kedvem volna egy percre megmerülni abban a lében.

– Tegye meg. Itt megvárom.

Néhány perc múlva erdősáv fölé érnek. A helikopter lejjebb ereszkedik, már-már a fák koronáját súrolja.

Hása oldalra sandítva csalódottan megállapítja, hogy a lány arcszíne egy árnyalatnyit sem kopott. Végez még néhány mutatványt, de sem elragadtatást, sem félelmet nem vált ki utasából.

– Repült már?

– Igen.

– Nem fél?

– Akkor sem félek, ha én vezetem a gépet.

– Ezt is el tudná vezetni?

– Szívesen megpróbálnám.

Joy Craft azon tűnődik, mit feleljen, ha a férfi megkérdezi, hogyan tett szert légijártasságára. Lehet, hogy felfedi kilétét. Nem, dönti el gyorsan, ezzel elsősorban Patrick Wyne-nak tartozik.

Hása nem kérdez semmit. Nem mintha nem lennének kérdései, mégis megtartja őket magának. Nem kívánja elrontani Gatti és Wyne játékát, még akkor sem, ha neki nem tetszik.

Visszakanyarodik gyakorlótér fölé. Széles betonút fut alattuk. Különféle járművek száguldoznak rajta.

Hása kiszemel egy nyitott platójú teherautót, és megközelíti. Amikor sikerül átvennie a kocsi sebességét, lejjebb viszi a gépet. Közben rádión keresztül társalog a vezetővel. Néhány méternyire lehetnek a nyitott teherautótól.

Joy kitekint a helikopter oldalán. Ha akarna, ráugorhatna a kocsi platójára. A két gép azonos sebességgel halad, s valahányszor a földi jármű megugrik, a helikopter rögtön ritmust vált, és újra felveszi az üldözött kocsi tempóját.

Joy visszahúzza a fejét, hogy gyors mozdulatokkal hevenyészett kontyba igazgassa a haját. Amikor elkészül, újra lepillant, s látja, hogy kevés hiányzik és Hása leteszi a gépet a teherautó platójára. A valóságban ezt kivihetetlennek tartja, s már éppen megkérdezné Oscart, hogy mire készül, amikor a férfi kissé feljebb emeli a helikoptert.

– Most nem. Női utasom van – szól bele Hása az ajka elé ívelő mikrofonba.

– Mit szólna, ha átszállnék? – kérdezi az utas.

Hása kissé hitetlenkedve pillant rá a szeme sarkából, aztán elvigyorodik: – Van, aki meg tudja csinálni.

– Tartsa a sebességet!

Joy Craft megfordul, s kiteszi a lábát az ajtó peremére.

Hása utánahajol. Megszorítja a vállát. – Ne csináljon hülyeséget, mert Patrick dühös lesz.

– Állok elébe. – A következő pillanatban kiveti magát a helikopterből. Behajlított térddel érkezik a terepjáró platójára. Felemelkedik, és amint visszanyeri egyensúlyát néhány lépéssel eléri a vezetőfülkét. Előrehajol, hogy bekiálthasson a nyitott ablakon.

– Ha ráér, vigyen vissza Patrick Wyne-hoz.

A vezető vigyorogva rálép a gázra. A kocsi megugrik, de Joynak sikerül időben megkapaszkodnia ahhoz, hogy méltóságán ne essék csorba. Egyenesen áll, haját kibontja a menetszél, bőre jólesően megborzong.

Hása nem tágít, gondoskodik a díszkíséretről a visszaúton. Noha aggályai ezúttal sem távoznak a lelkéből, ez nem zavarja abban, hogy alig valamivel a mereven álló lány fölött haladjon a helikopterrel.

A teherautó csakhamar lefékez az egyik irodaépület sarkánál. Joy leugrik, a kocsi szinte nyomban elszáguld.

Hása lerázhatatlannak bizonyul. Néhány méterrel a lány feje fölött lebegteti a helikoptert. Joy vakon áll, mert a rotorszél az arcába keveri a haját. Szinte már süket is a gép robajától, mire Wyne odalép hozzá, és kézen fogja, hogy elvezesse. A férfi nem fűz megjegyzést a történtekhez.

Belépnek egy irodába. Joynak változatlanul zúg a füle. Reggeli fogadalmával ellentétben elfogad egy pohár italt. Leereszkedik egy asztal szélére.

Wyne megáll előtte: – Mit akar még látni?

– Mindent. Szívesen együtt dolgoznék magával. Nincs felvétel?

– Nézzen körül alaposan. Mire a végére ér, talán elmegy a kedve. Ez csak az első órákban látszik játéknak.

20.

A lőtéren Wyne felkap egy puskát, féltérdre ereszkedik, s rövid célzás után golyókkal rojtozza a céltábla közepét.

– Gondolom, ezt is kipróbálja – véli, majd Joy kezébe ad egy töltött fegyvert.

A lány a kocsiban hagyott táskájára gondol. A pisztolyra. A három férfira, éjszakai támadóira. Felrepedt szájára, a gyomrát ért ökölcsapásra. Gondol másra is, egy pillanatra lehunyja a szemét. Amikor felnéz, már csal: a lőlapot látja. Kilövi az egész tárat.

– Nem rossz – jegyzi meg Wyne.

Továbblépdelnek. Füves térség szélén állnak meg.

Átizzadt ruhájú férfiak verekednek egymással, ütnek, rúgnak, dobálják egymást, és a csattanások olykor csakugyan valódiak, hiába ügyelnek társaik épségére.

Néhányan eszközöket is használnak a nem is túlzottan mímelt gyakorláshoz: rövidebb-hosszabb fém- vagy fabotokat, fegyver csövét, agyát. Mások puszta kézzel támadnak kijelölt ellenfelükre, egyre négyen-öten. Láthatók csoportok, amelyek egyszerűen csak futnak körbe-körbe, mintegy bemelegítésképpen. Mások akadályokon másznak, csüggeszkednek, araszolnak és kúsznak.

Amikor a füves térséget megkerülve visszaérnek a kiindulási ponthoz, Wyne könnyedén így szól: – Megmutatná, hogyan intézte el tegnap Markot?

Joy csak egy pillanatra lepődik meg, s szinte azonnal bólint.

– Távolodjon el tőlem, aztán fusson vissza. Ha élethű akar lenni, azt is kiabálhatja: „Hé, maga!”

Wyne vigyorogva elfordul. Teszi, amit a lány kért tőle, bár a szöveghűséghez nem ragaszkodik. Amikor Joy közelébe ér, a lány előreugrik, derékon fogja, és a férfi lendületét kihasználva elkaszálja a lábával, aztán átfordítja a csípőjén.

Patrick térdre érkezik, de nyomban visszafordul. Két vasmarok ragadja meg Joy csuklóját, egy rántás, és már a hátán fekszik, átrepülve a férfi feje fölött. Wyne ráhengeredik, ránehezedik a mellkasával. Szája közel van a lány arcához:

– Joy Smith nevű újságírónő nem létezik. Ki maga?

A lány nem kap levegőt. Wyne egy kissé felemelkedik, hogy lélegzethez juttassa.

– Engedjen el – kéri Joy.

– Válaszolna? – Wyne erősen leszorítva tartja a lány karjait. Ingén keresztül érzi a szívverését. Egy percig nagyon közelről néznek egymás szemébe. Azután a férfi hirtelen felpattan, felemeli a könnyeivel küzdő lányt és szánakozva magához vonja. Joyból kirobban a sírás. Fejét belefúrja a szürke ingbe, arca a nyitott gombolás mellett a férfi bőréhez ér.

– Nyugalom – Wyne megsimogatja a haját. – Ne sírjon, Joy Craft. Hallgatom.

– Szeretném elvinni valahová. – A lány felemeli könnyes arcát.

Hása érkezik melléjük. Egy pillantással felméri a helyzetet. Habozni látszik, végül mégis Wyne-hoz fordul:

– Én figyelmeztettem, hogy dühös leszel.

– Egyelőre tanácstalan vagyok az indulataim felől – feleli Wyne.

Mindketten másról beszélnek.

Joy lenyeli könnyeit. Szemét, arcát törölgetve mosolyogni próbál, s ha hervadtan is, de sikerül.

– Indulhatunk? – kérdezi Patrick egyszerűen.

A lány bólint, s a kocsi felé lépdel.

– Patrick! – kiáltja Hása.

– Tessék? – Wyne lemarad.

– Ha szükséged lesz rám, otthon leszek. Légy óvatos.

– Lehet, hogy keresni foglak. Miatta ne izgasd magad.

– Nem is – morog a szőke Oscar. – Elég, ha téged elkapott a gépszíj.

Patrick nem felel. Megfordul és a lány után szalad.

21.

Hamarosan a kórház folyosóján lépdelnek. A pasztellszínű falak szegélyezte, széles, műkővel borított folyosón élénk a mozgás. Tolókocsik gurulnak el mellettük.

A személyzet tagjai is sietősen közlekednek. Betegek és hozzátartozóik csendes beszélgetésbe merülten sétálnak az ablaksorok előtt.

Joy egy pillanatra megtorpan a kórterem ajtajánál.

Erőt gyűjt, visszanyeldesi a könnyeit. Stanley Perrin meg se rezzen a beléptére. Szürke arccal fekszik a párnán, nyitott szeme nem árulja el, lát-e még. Arcát szétszabdalta már a kín, bőre a csontjaira fonnyadt.

Halántékáról veríték cseppjei szöknek, hiába hűvös a szoba. Ritkán, mélyen lélegzik, légcsövében hörögve fordul a levegő. Megrezzen és nyögdécselni kezd, amikor a lány megtörölgeti az arcát.

– Stanley, én vagyok, Joy.

Nem lehet érteni a haldokló válaszát. Távolba vesző tekintete a semmit kutatja. Szája szavakat formál, de Joy nem érti őket. Megkeresi a takarón Stanley kezét és megfogja. Érzi, hogy a kéz megszorítja, szorítja, s hirtelen elernyed. Stanley mozgolódik, jajgat.

Joy gyámoltalanul ül mellette. Könnyek marják a torkát, emlékképek sűrűsödnek az agyában. Maga előtt látja az egészséges Stanley-t, akit testvéreként vagy talán jobban szeret. Tevékenykedni kezd, hogy elterelje a gondolatait. Igazít a párnán, a takarón, de mozdulataiból süt a céltalanság. Újra a férfi fölé hajol, megsimogatja az arcát.

Mintha Stanley szavakat formálna.

– Joy... – Inkább csak hinni lehet, mint érteni.

Aztán a beteg halkan nyöszörögni kezd.

Joy csenget, injekciót kér neki. Amíg a nővért várja, arra gondol, csakhamar be kell fejeznie a Stanley-ről készülő képsorozatot. Amikor a műterem ablaka előtt álló orgonabokor kibontotta szirmait, Joy figyelte, hogy a napok során mint váltak egyre sötétebb lilává a fergeteges illatú, tömött virágfürtök. Amint elérték teljes pompájukat, tomboló sötétjük fakulni kezdett. Mintha az égből vagy a talajból szívta volna el a színüket, az életüket egy láthatatlan vámpír.

Joy lerajzolta ezt a folyamatot. A sötétlő, majd egyre halványodó virágra rámontírozta az egészséges, a beteg és a haldokló Stanley arcát. Az orgona már elhalványult, az utolsó képről hiányzott még Stanley, a halott. Joy Craft félt a naptól, amikor a képsorozatot be kell fejeznie.

Patrick Wyne értetlenül áll a háttérben. Látja, hogy a lány teljesen megfeledkezett a jelenlétéről. Voltaképpen maga sem érti, mit keres itt. Szánja a haldoklót, szánja Joyt, de nem foghatja fel, miért kellett idejönnie..

Egy fiatal ember – Joy barátja – meghal, betegség végez vele; ez kettőjük intim ügye. Szinte szégyenkezik, hogy látnia kell egyikük haláltusáját, a másik tehetetlen szomorúságát.

Besiet a nővér. Felhajtja a takarót, nem fordítja meg a magatehetetlen testet. Stanley megmoccan, amikor a combjába merül a tű. Az ápolónő betakarja, és fürge léptekkel elhagyja a szobát.

Stanley nyöszörgése elhalványul. Egyre ritkábban lélegzik. Nyirkos verítékmáz vonja be az arcát, a nyakát. Amikor Joy megcsókolja, olyan érzése támad, mintha moszattal benőtt, jeges követ érintene, mintha magát a halált csókolná. A kettőjük közé furakodott halált.

Joy Wyne elé lép. A háta mögé int.

– Ő a legrégibb és legkedvesebb barátom, Stanley Perrin. El tudja képzelni, milyen érzés elveszíteni egy barátot?

Wyne feleslegesnek tartja, hogy feleljen. A lány válla fölött Stanley-t nézi, aki ettől a pillanattól kezdve nem vesz többé levegőt.

Joy Craft hallgatja a csendet. Nem fordul meg, mintha félne attól, amit látni kényszerül majd. Wyne arcára emeli a tekintetét. A férfi bólint.

Joy megfordul, és az ágyhoz siet. Ráborul Stanley-re, érthetetlen szavakat intéz hozzá a könnyei között. Nem hallja, amikor Wyne elhagyja a szobát.

Mire az orvos megérkezik, a lány a falhoz simulva áll, égő szemmel a távolba mered. Lalje doktor megkérdezi, kér-e nyugtatót. Joy némán megrázza a fejét. Figyeli, amint a fonendoszkóp életet keresgél Stanley horpadt mellkasán, s szinte maga is hallja a csendet, a halál némaságát.

Az orvos felemelkedik, bólint. Stanley kisimult arcára igazítja a takarót. Kiengedi az ajtón az ápolónőt, aztán követi.

Joy ellöki magát a faltól. Stanley mellé siet. Még egyszer megnézi az arcát. Amikor visszasimítja rá a takarót, halkan suttogja:

– Aludj jól, Stanley. Megfizetek érted!

22.

A kórház parkjában ülnek, lombos fák árnyékában. Szökőkút csobog mögöttük, körülöttük virágok serege ragyog izzó színekben.

Joy Craft a sokadik cigarettát szívja, szótlanul. Lassan megnyugszik annyira, hogy a férfi felé fordítsa az arcát.

Wyne türelmesen ül mellette, maga is az átéltek hatása alatt.

– Bocsásson meg, Patrick. Szólíthatom így? Mindent elmondok, de először is megköszönöm a türelmét. Tudta, hogy becsapom, ennek ellenére lehetőséget adott arra, hogy színt valljak. Végig kellett néznie egy ismeretlen ember halálát, és mégis itt van mellettem. Nagyon hálás vagyok mindezért. Nevem Joy Craft, de hisz ezt már régen tudja. Apám vagyona tette lehetővé, hogy eddigi életemben rendszerint mindazt megtehettem, amihez kedvem volt, és változatos dolgokban leltem kedvemet. Utaztam, sportoltam, egyetemre jártam, rajzoltam, éltem vidám, léha életet. Kezdettől fogva Stanley-vel. Együtt jóban, rosszban, igaz, mostanáig főként a jóból vettük ki a részünket. Stanley meghalt. Megölték. Ezért fordultam magához. Azért választottam a Joy Smith-féle megoldást, mert meg akartam ismerni magát, mielőtt a bizalmamba avatom. A kocsijában hever egy magazin, néhány hónappal ezelőtt jelent meg, s amikor a fényképen megláttam magát, azonnal arra gondoltam, ez az ember tudna segíteni. Akkori sejtésemben nem csalódtam. Amióta ismerem, bizalmat érzek maga iránt. Szeretném, ha segítene nekem megtalálni Stanley gyilkosát. A pénz nem számít, bármilyen árat kérhet szolgálatáért.

– Ha meggyőződése, hogy a barátját megölték, jobban tenné, ha a rendőrséghez fordulna.

– Most magánemberként ül itt velem, és bizonyosra veszem, érdekelni fogja, amit elmondok. Segítsen, hogy elmesélhessem ezt a förtelmes történetet. Ígérje meg, hogy elvállalja az ügyet.

Wyne nem felel.

Joy egy percnyi várakozás után megadóan folytatja:

– Stanley-vel gyerekkorunk óta jó barátok voltunk. Később társult mellénk még valaki: Oliver Brown. Ettől kezdve hármasban éltük világunkat. Oliver elvégezte az orvosi egyetemet, Stanley többé-kevésbé átvette apja vállalatának vezetését, csak én nem találtam a helyemet. Amíg az aktuális hóbortjaimnak éltem, ők ketten vigyáztak rám. Végül én is egyenesbe kerültem, ha annak nevezhetjük, hogy formailag vezetője lettem az egyik apám vállalkozásának, bár valójában ez nagyon keveset jelent számomra. Egyedi divatholmikat gyártó cégről van szó, neves tervezőket foglalkoztatunk. Az én feladatom az lenne, hogy üzleteket kössek, a valóságban azonban inkább a tervezésbe ártom bele magamat, tárgyalni ott van egyik jobbkeze. Oliver az egyetem után kutatói munkát keresett. Elhelyezkedett egy intézetben. Főnöke a daganatos betegségekkel kapcsolatos kutatással foglalkozott. Kidolgozott egy új eljárást. Olyan személyeket keresett, akiken ezt a módszert kipróbálhatná. Néhány vérvételről és röntgenfelvételről volt szó. Oliver hitt ebben, ezért rávett bennünket, hogy jelentkezzünk. Senkinek nem tűnt fel, hogy az egész história a legmélyebb csendben zajlott le. Különféle vizsgálatok után Wilks doktor engem elküldött, de Stanley-t visszatartotta azzal, hogy valamit talált nála. Stanley naponta vérvételre, injekciókra járt, és Oliver hiába faggatta főnökét a diagnosztikai eljárás mibenlétéről, Wilks homályba burkolózott, mintha attól tartana, hogy elrabolják a felfedezését. Oliver idővel ráunt a kutatásra, annál is inkább, mert nem jött ki Wilksszel, azt tartotta róla, hogy fantáziátlan, hibás elképzelésekhez ragaszkodik, túlságosan titkolózó és pénzsóvár. Oliver kórházi munkát kapott, egy darabig minden rendben volt. Egyszer Stanley panaszkodni kezdett. Eleinte csak tréfálkozva adta elő a tüneteit, később Olivernek is feltűnt, hogy valami nincs rendben. Bevitte Stanley-t a kórházba. Néhány vizsgálat után kiderült, hogy daganata van. Megműtötték, de ez valójában csak abból állt, hogy felnyitották és visszavarrták. Soha nem tudta meg, mi baja van, a műtét után egy darabig jól volt, abban a hitben, hogy minden rendben van. Hamarosan azonban rosszabbra fordult az állapota. Örökösen hányt, csontig lesoványodott, összezsugorodott. Egyre több időt töltött a kórházban, és bár az orvosok minden létező gyógyszerrel megpróbálták megfékezni a folyamatot, mindhiába. Ekkor még teljesen gyanútlanok voltunk. Egyszer azonban egy szaklapban Oliver felfedezte Wilks doktor rövid cikkét, melyben a kutatásaival kapcsolatos legfrissebb eredményeit ismertette. Mint írta, olyan gyógyszerrel kísérletezik, ami a kezdeti stádiumban levő daganatok tökéletes gyógyszere lehet, sőt, azt is megkockáztatja, hogy idővel védőoltásként lehetne alkalmazni. Mivel egyelőre a kutatás elején tart, csupán körvonalaiban ismerteti elgondolását: az egészséges kísérleti állatot beinjektálja tumoros sejtekkel. Ezután bizonyos időközönként vért vesz tőle. Mivel az immunrendszer támadásba lép, amikor a kóros sejtekkel találkozik, s egy bizonyos határig meg is birkózhat velük, a betegség csak azután szabadul el, ha az immunrendszer leteszi a fegyvert. A gyógyszer kulcsa az immunválasz. A kísérleti állatokkal végzett kutatások biztatónak ígérkeznek. Daganatkeltő hatásnak kitett, de oltott állatai nem betegedtek meg, míg az oltatlanok csakhamar elpusztultak. Olivernek a közlés szöget ütött a fejébe. Eleinte csak orvostársait, különféle kutatókat faggatott, mit szólnak Wilks elképzeléséhez. Többnyire semmitmondó válaszokat kapott. A kutatók java része az immunelmélet híve, s ebben az irányban tapogatózik. Nem értették, mi dúlta fel Olivert, s mivel ő sem volt biztos a dolgában, nem beszélt a gyanújáról. Stanley sorvadása láttán azonban megint nyugtalan lett, s megpróbálta felkutatni azokat, akik vele egyidőben jártak Wilks doktorhoz. Hetekbe telt, amíg megtalálta őket. Valamennyien betegek. A Wilks által beléjük injektált kóros sejtek mindannyiukat megbetegítették. Mert ez történt. Ők voltak a kísérleti alanyok. Utólag visszagondolva: én csak azért úsztam meg, mert feltűnő lett volna, ha Stanley-vel egyidőben betegszem meg, ezért hagyott futni engem. Oliver bizonyítékokat akart szerezni, de Wilks megneszelte a mozgolódását, és elköltöztette a laboratóriumát. Ő maga is felszívódott.

– Ez elég hihetetlenül hangzik – vélekedik halkan Wyne.

– Akárcsak egy nagy botrányt kiváltó katonai kísérlet híre, amikor eleven embereken vizsgálták a kozmikus sugárzás hatását. Gondolom, hallott róla. De említhetném a Contergan-ügyet is. Ha ráér, reggelig sorolhatom a példákat, amelyek elég hihetetlenül hangzanának. Éppen eleget gondolkodtam ezen a histórián. Évezredekre visszamenően összeszedegettem olyan elképesztő emberi cselekedeteket, amiket maga vagy én, de az emberiség java része sem lenne képes véghezvinni. Mégis megestek. Wilks esetleg megszülető csodaszere egyszer talán emberek millióit váltja meg a betegségtől, de Stanley nem támad fel, és nem gyógyulnak meg a többiek sem, akik a kísérletben részt vettek. Talán nem állt szándékában megölni őket, csak éppen hibás volt az elképzelése, és a betegség elszabadult. De ahogy az eltelt időben figyelemmel kísértem Oliver nyomozását, az a meggyőződésem alakult ki, hogy Wilks nem az áldozatait sajnálja, inkább a következményektől fél. Természetesen akadt pártfogója, aki óvja és védelmezi őt. Ha kell, fegyverrel is, hiszen egyszer a csodaszer gazdaggá teszi őket. Most Olivert is eltüntették. Nem tudom, él-e még. Tegnap reggel valaki a lakására telefonált, találkozót beszélt meg vele. Ezután nem ment dolgozni és nem tért haza. Tegnap, amikor magát felkerestem, még csak Wilkst akartam. Oliver azonban sokkal fontosabb. Meg kell találnunk.

– Lehetséges, hogy a barátja bizonyítékot szerzett, és ezért tüntették el. Hiszen csupán amiatt, amit elmondott, a világ egyetlen rendőre sem rohanna Wilks után. Azt hinnék, hogy fájdalmában vádaskodik.

– Ezért fordultam magához. Szerezze meg a szükséges bizonyítékokat, amelyek birtokában bevonhatjuk a rendőrséget. De a legfontosabb: Oliver! A házvezetőnője említette, hogy tegnap reggel, mielőtt elment otthonról, célzott rá: ha vele történne valami, átvehetem a helyét. Írt néhány sort, borítékba tette, felkapott egy paksamétát és elrohant. Tegnap még arra gondoltam, hogy egyenesen a karjaikba szaladt. De talán volt még annyi ideje, hogy a levelet és a mappát postára adja, elküldje a címemre. Ha elfogták, nem találhatnak nála semmit, mert éjjel rám vártak, és nem megölni, hanem elfogni akartak. De ezt nyilván tudja, hiszen a barátja mentett meg. Miért küldte utánam a félvért?

– Nem testőrnek szántam. Mindössze azt akartam megtudni, mi rejlik az átejtési kísérlete mögött. De a történethez visszatérve: még mindig nem értem, miért kellett Wilksnek emberi alany a kutatásaihoz.

– Az idő miatt. Éveket takaríthatott meg ezzel, előrehozva a nyereség megszerzését. Ha ő maga idézte elő a betegséget, mégpedig emberi szervezeten belül, ezzel olyan előnyös helyzetet teremtett, amiről épeszű emberek legvadabb álmukban sem fantáziálnak. Ha az a cikk nem jelenik meg, Oliver sosem fog gyanút. Az egész átkozott ügy titokban marad, Wilksé a dicsőség, a siker, a pénz. Oliver nyomozásával nemcsak Wilks, de a támogatója is nagyot bukik. Wilks a tette, pártfogója pedig a cinkossága miatt. Puszta vádaskodással semmire sem mehetünk, s ha Olivernek sikerült biztonságba helyeznie, amit megszerzett, akkor komoly az esélye annak, hogy él. Még él. Segítsen nekem, hogy megmenthessem őt.

– Még egy névvel adósom.

– Tudom. De ezt a nevet csak akkor hallhatja, ha igent mondott.

Joy Craft várakozóan tekint a férfi arcába. Ujjai újabb cigaretta után kutatnak a lapos csomagban.

Wyne felemeli a padról az öngyújtót, és amikor Joy felé hajol a lánggal, megjegyzi:

– Már tegnap igent mondtam, amikor nem hajítottam ki a házamból.

– Wilks támogatóját Karl Hubrey-nak hívják.

Wyne füttyent egyet. Hubrey nevétől zeng az ország, s vele a főváros, Line is. Az elnökválasztás egyik jelöltje, mi több, esélyese.

Wyne elméje adatbankjából hallja vissza a belétápláltakat. Úgy hírlik, Hubrey szerencsejáték-históriákban sáros, de rábizonyítani még soha nem sikerült semmit.

A rendőrség mintha nem is nagyon törné magát, hogy a nyomára jusson. Igen, a gyógyszergyártásban is érdekelt, több gyógyszergyárban fekszenek részvényei...

Wyne Joy Craftot nézi. A lány fájdalmas mosolya mögött szeretet tükröződik. Egyszerre két barátját veszítette el. Egyedül maradt.

– Gondolkozzunk, Joy. Ha Oliver birtokában volt valaminek, ami terhelő lehet Wilksre és Hubrey-ra nézve, akkor hogyan is küldhette el magának? Nyilván sejtette, hogy előbb-utóbb magát is megtalálják. Oliver tudott róla, hogy fel akar keresni?

Joy felnevet, a fejét rázza. – Megemlítettem az ötletemet, de vadul tiltakozott. Ragaszkodott hozzá, hogy az ügyet egyedül ő intézze, nekem csak a hallgatóság szerepét szánta. Amikor egyszer megláttam az újságban a maga képét, majd később egy híradófelvételen újra felbukkant az arca, felvetettem Olivernek, hogy talán rajtunk is segíthetne. Ő csak legyintett erre a képtelenségre. Nekem viszont időközben rögeszmémmé vált. A napokban ismét szóba hoztam az ötletemet, felajánlva, hogy beszélek magával. Ismét leintett. Nincs jó véleménnyel a magafajtáról, bár feltehetően nem személyes tapasztalatokban gyökereznek az előítéletei. Talán csak arról van szó, hogy Oliver, ha azt hallja: rohamosztag, akciócsoport, kommandó avagy különítmény, egyszerűen kiütéses lesz. Gyűlöli az erőszakot, de ugyanúgy ellenzi a kemény sportokat is. Valószínűleg pökhendi, ostoba alaknak képzeli az olyanokat, mint maga, Patrick. De nekem minden pénzt megér a segítsége. Ha kívánja, máris kitöltöm a csekket.

– Egyelőre nincs időnk erre. Majd később megbeszéljük a tartozását. De amint láthatta, nincs szükségem a pénzére. Foglalkoztat valami. Stanley semmit sem sejtett?

– Nem. Nem tudta, mi baja van. Mindvégig hitte, hogy rendbejön. Nem engedtük, hogy közöljék vele az igazságot a betegségről. Ha három élete lett volna, az is kevés a terveihez, s lám, ettől az egytől is megfosztották.

– Tegnap is elmondhatta volna mindezt. Időt nyertünk volna. Mintha nemcsak Oliver barátjában gyökereznének előítéletek. Egyébként lehet, hogy értem, miért akart alávetni ennek a sajátságos „bizalmi-tesztnek”. A magamfajtát valahogy mindig durvának, de legalábbis cinikusnak ábrázolják, aki bagót rág, majd bagólevet köpköd, és megtámad mindent, ami mozog, hármasával fogyasztja a nőket, erejével hivalkodik, s közben segítségért küld, ha el kell olvasnia egy utcanévtáblát. Még kiderülhet, hogy én sem vagyok kivétel.

Joy elmosolyodik. – Csodálom a hidegvérét. Tudta, hogy becsapom, mégis eljött velem vacsorázni, beszélgetett velem, és az a benyomásom, hogy őszintén. Mindezt miért? A barátja valószínűleg átkutatta a táskámat, amíg aludtam, így hát mindketten tudták: fegyver van nálam. Ennek ellenére bevitt a kiképzőtelepre, mondhatni szemrebbenés nélkül.

– Ha valóban újságíró lenne, előre tudtam volna az érkezéséről, noha az újságíróktól nem idegen a riportalany elé jutásnak az a módja, amit maga választott. Amivel, mit tagadjam, lenyűgözött. Kézenfekvő volt, hogy érdeklődtem maga után. A valódi neve csak később derült ki.

Joy újabb cigarettára gyújt. – A félvér derítette ki a nevemet, a kocsim rendszámának segítségével. Akkor beszélték meg, amikor kivonultak a mosdóba. Bevallom, akkor semmi sem tűnt fel. Maga a profi.

– Még be kell bizonyítanom. Mehetünk?

Wyne elindul, és a lány követi. Felpillant az ablakra, amely mögött Stanley Perrint sejti. Megérinti a nyakában függő láncot, tenyerébe zárja a szárnyas lovat formázó medált, barátja ajándékát.

Joy szívesen elmenne most a műterembe. Leülne rajzai között, kezében egy pohár itallal és egyedül, némán búcsút venne Stanley-től. Mostanáig azt remélte, a rossz álom egyszer véget ér. Stanley felkel az ágyból, beülnek a kocsiba, és találomra elindulnak valamerre, mint már annyiszor. Kikötnek a tengerparton, talán egy hajó fedélzetén, vagy akár a hegyekben, méteres hóban.

Esetleg repülőre szállnak, és az óceánt átszárnyalva kilépnek egy másik kontinensen. A remény elveszett. A hosszú beszélgetések, kemény viták és gondtalan nevetések Stanley-je, a mindenre kapható és az aggályoskodó, az ellentmondásos, a felnőni képtelen Stanley meghalt.

Stanley meghalt, és a méltó búcsúnak nem az a módja, ha ő, Joy elvonul egy pohár itallal. Most követnie kell az előtte lépkedő férfit, mert Oliver talán él még, és ha időben megtalálják, megmenthetik az életét, mert ki kell ütniük Wilks kezéből a fecskendőt.

Joy az előtte haladó férfi hátát nézi. Nincs egyedül. Patrick Wyne mellé állt, és nem kétséges, hogy a vadászat izgalmáért, a nagy fogás reményében tette.

23.

Egy óra sem telik bele, s a Wyne-ház nappalija megtelik férfiakkal. Sorban érkeznek, elsőként a szép arcú Oscar Hása: ajkát szigorúan összeszorítja, mert nem tudja még, miről van szó, de tudatlanul is az idegen lányt teszi felelőssé. Őt követi Steve Delgado, feldobottan. Hiszen megmenekült attól, hogy ezt a napot otthoni magányában, legfeljebb egy üveg sör társaságában morzsolja el.

Jön Pierre Lipowski, a nehézkes. Nyomban letelepszik egy fotelba, azt a látszatot keltve, mintha ebben az évezredben nem óhajtana onnan kiemelkedni. Louis Struwe nem nagyobb, mint egy kamaszfiú, s nagyjából olyan vékony is. Műszaki kérdések szakértője: finom, folyton mozgó ujjai között mindig forgat valamit, fekete szeme fürgén jár, semmit sem téveszt el maga körül.

Wyne egyik legjobb emberének számít, bár kezdetben akadtak kételkedők, akik azt firtatták, mit tudhat ez a csöppség. Ő az, aki szinte mindenüvé befér, léptei nesztelenek, s fizikai hiányosságait misztikummal pótolja. Mozgása villámgyors, akár a lecsapó kígyó. Így is nevezik, nem kis tisztelettel: a Kígyó.

Vigyorogva lép a szobába Drew Gatti. Karlendítéssel üdvözli a jelenlévőket, majd hátba veregeti Hását, mert ezt a világért el nem mulasztaná. Felfújja rágógumiját, mélyen meghajol Joy előtt, aztán a farzsebéből elővesz néhány gyűrött bankjegyet, azokat, amelyeket a lány felejtett a tengernyi ágyon, fáradozásáért hálásan. A pénz visszakerül az eredeti tulajdonoshoz, s mivel Gatti úgy véli, hogy a fizetség sértette a méltóságát, nem kevéssé sértő módon: egyenként hullatja a bankjegyeket a lány ölébe. Ezután helyet foglal a szőnyegen.

Utolsóként Rühl Fresson érkezik. Mesterlövész és orvos. Magas, hajlott hátú, szikár férfi. Hosszú arcában szúrós pillantású fekete szempár ül. Előreugró orra középtájon hirtelen megtörik és a szája felé hajlik.

Alsóajka lefittyedő: mintha el akarná csípni a lehullással fenyegető orrot. Bár e mesterlövész ritkán téveszt, természete mégis pesszimizmusra hajlik, mintha kétféle mestersége nem férne össze egymással, s ez talán igaz is.

Lelke mélyén naphosszat a benne lakó mesterlövész és az orvos perlekedését hallgathatja. Megszólalásai kinyilatkoztatásra emlékeztetik hallgatóit, annál is inkább, mert Fresson betéve tudja Murphy törvénykönyvét, s passzusait előszeretettel alkalmazza a mindenkori körülmények között. Ha hirtelen nem talál emlékezetében odaillő idézetet, akkor sebtében maga alkot egy Murphy-ízű axiómát. Számára már csak Joy mellett jut hely. Szemlesütve csusszan mellé, szinte félő, hogy hegyes feneke kiszúrja a bútor kárpitját.

Wyne belekezd a mondókájába:

– Senki sem tudhat arról, mit művelünk a következőkben. Legkevesebb, hogy megnyúznak érte bennünket. Ha valakinek félnivalója van, most még elmehet. Azt nem is mondom, hogy esetleg a testi épségünket is veszélyeztetnünk kell, mert ez csak olaj lenne a tűzre. Tehát: részt vállaltok-e egy gerillaakcióban?

Nem tör ki kiáltozás, nincs felesleges zűrzavar, kérdezősködés. Mindenki bólintva jelzi: szívesen közreműködik. Várják a folytatást.

Patrick Wyne előadja a történetet. Az ő szájából másképpen hangzanak az események. Az érzelmi vonatkozások elhalványodnak, helyet adva a tényeknek és következtetéseknek.

– Mi az elképzelésed? – kérdezi Oscar, amikor Wyne végére ér a beszédnek.

– Valószínű, hogy változatlanul el akarják kapni Joyt, hiszen keresnek valamit, amire égető szükségük van, és ezt nála sejtik. A lakásán, esetleg műteremben, bárhol, ahol számíthatnak felbukkanására. Lesben állnak és várják. Louis, menj és nézz körül! Ha úgy ítéled meg, hogy Joy indulhat, telefonálj. Joy taxival odamegy, Steve pedig a saját kocsiján. Ha a lakás környéke csendes, másutt próbálkozz tovább. Előbb-utóbb felfedezed őket valahol, és ha még nem gyanakodnak, hogy Joy nincs egyedül, biztosan ráharapnak a csalira.

Louis elteszi a lánytól kapott kulcsokat, és indulni készül. Az ajtóból visszalép. – Patrick, Lewis kérdezi, beadhatja-e a postádat. Nem akar zavarni.

– Hozd be!

Wyne átveszi a leveleket, az asztalra hajítja őket, s folytatja:

– Fel kell kutatni a Wilks által fertőzött betegeket. Joy, írja össze a címeket! A kórházban fekvők kórlapjairól fényképmásolatokat kérek. A hozzátartozókkal is beszélni kell, de csak szőrmentén, kitapogatni, gyanakodnak-e. Drew és Pierre, ezt ti intézzétek.

Joy Craft az asztalon heverő levelekre mered. Wyne abban a pillanatban kapja el tekintete irányát, amikor a lány felpattan:

– Oliver írása!

Joy felveszi a nagyalakú borítékot, és felhasítja a sarkát. Két újabb boríték kerül elő, a kisebbik Patrick Wyne-nak, a nagyobbik Joy Craftnak címezve. A lány lassan lehiggad, szégyenkezik kitörése miatt. A Wynenak szóló levelet a férfi felé nyújtja, a sajátját a melléhez szorítja, és visszaül a helyére.

Patrick felszakítja a borítékot, és belemerül a kézzel írt sorok olvasásába.

„Tisztelt Uram!

Kérem, a mellékelt levelet juttassa el a címzettnek, de csakis akkor, ha személyesen találkozik vele. Haladéktalanul cselekedjen, amint elolvassa soraimat, mert talán még sikerül megmentenie az életét.

Ha a címzettet már nem találja, bontsa fel a levelét, és cselekedjék saját belátása szerint.

Nem magyarázkodom, miért éppen Önnek... Ha Joy Craft levelének elolvasására kényszerül, megért mindent.

Köszönettel: Oliver Brown.”

Wyne szótlanul átnyújtja a papírlapot Joynak. A másik levelet veszi kézbe.

„Joy!

Betörtem Wilkshez, és a mellékelt anyagot találtam nála. Röviddel ezelőtt Wilks felhívott, hogy találkozni akar velem a Nobel parknál. Könnyen lehet, hogy csapdába kerülök, nem kockáztathatom a dokumentációt. Nem találhatják meg nálam, márpedig akkor hamarosan Nálad fogják keresni. Ezért elküldöm a szívdöglesztő pasasnak. Remélem, mire megtalál vele, még hasznát veszed. Ha nem, kibontja ő, és talán nem múlunk el nyom nélkül az evilági létből. Feltéve, hogy az ipse tud olvasni, ezt tedd zárójelbe. Indulnom kell.

Nem árt, ha tudod: az a tervem, hogy lelövöm Wilkst.

Amint megpillantom a találkahelyen, beleeresztem a tárat. Látod? Én még mindig hiszek a mesékben.

Nemrég beszéltem Lalje doktorral, és szerinte Stanley aligha éri meg a hét végét. Sosem bocsátom meg magamnak, hogy miattam került ebbe a helyzetbe. De erről már annyiszor beszéltünk. Elborult az agyam, Joy.

Érzem, hogy baj lesz, mégis megyek. Van egy szikrányi esélyem, hogy végezhetek Wilksszel.

Vigyázz magadra. Mostantól vérre megy. Legjobb lenne, ha – amennyiben csakugyan bajom esik – a dokumentációt a rendőrségre vinnéd. Itt most megint zárójel: hátha nem dobják a süllyesztőbe. Valójában ugyanis nem hiszek a mesékben.

Jobb lenne, ha Ninóhoz fordulnál.

Nincs több időm. Oliver.”

Joy belelapoz a dokumentációba, melyből napra készen kiderül, mi történt Stanley Perrinnel és társaival.

Wilks gondosan vezetett „kutatási naplója” ugyan a latin kifejezések, érthetetlen számok és jelek erdejét zúdítja rá, de a lényeg kitűnik: Wilks kísérleti célból beteggé tette a naplóban említett személyeket. Végezetül előkerül néhány csekk fotókópiája is; az összegek szembeszökőek. Az aláíró valamennyin: Karl Hubrey.

Joy felsóhajt: – Olivernek biztosan nem esik bántódása, amíg ezt meg nem kaparintják.

Wyne is beletemetkezik a naplóba, végül Fressonnak adja át. Joyhoz fordul:

– Miért hagyta ezt a lakásán Wilks, ha tudta, hogy Oliver szaglászik utána? Miért készített fénymásolatot a feljegyzéseiről? Nem hiszem, hogy ilyen ostoba lenne.

– Még nem említettem. Úgy tudom, Wilks homoszexuális. Együtt élt az asszisztensével, aki talán az egyetlen beavatottja ennek a gyalázatnak, Hubrey-n kívül. Lehet, hogy a másolat az asszisztens húzása. Talán zsarolni akarta vele Wilkst, vagy éppen az ő védelmére készítette, hogy a markukban tarthassák Hubrey-t. Mivel együtt éltek, könnyedén elrejthette a lakásban Wilks tudta nélkül. Amikor el kellett tűnniük, talán megfeledkezett róla, vagy az is lehet, hogy nem mert említést tenni a másolat meglétéről. Jelenleg mindketten egy elővárosi gyógyszervegyészeti laboratóriumban vannak, szigorú őrizet alatt. Oliver figyelte a helyet. Soha nem látta kijönni őket, s szerinte arra sincs esély, hogy ő bejuthasson. Pedig nagyon fente a fogát Wilksre. Biztosan ezért rohant ész nélkül a csapdájukba.

– Nem egészen ész nélkül – jegyzi meg Steve Delgado, kezében lengetve a Wyne-nak szóló levelet. – Előtte még tett néhány óvintézkedést. – Váratlanul felnyerít: – Hatalmas! Patrick mint szívdöglesztő! Úgy is mint szívdöglesztő analfabéta.

Wyne elengedi a füle mellett a megjegyzést. Joyhoz fordul:

– Érdekes a következtetése, de ezer újabb kérdés fakad belőle. Ha eddig senki nem tudott a másolatokról, miért éppen most kezdték kergetni őket? Honnan tudták meg, hogy léteznek? Hát azt, hogy Oliver birtokában vannak? Lehet, hogy időközben történt valami abban a jól őrzött laboratóriumban?

Fresson felnéz a naplóból. Arcán hitetlen kifejezés:

– Talán megszületett a csodaszer? Ahhoz, hogy kirukkolhassanak vele, megtámadhatatlannak kellene lenniük. Úgy nézem, nem azok.

24.

Oliver Brown rosszul érzi magát. Sötét pincében tér eszméletre, nem tudja, hol. Nem tudja, mikor. Elvették a cipőzsinórját, az óráját, szemüvegét, iratait.

Megpróbál visszaemlékezni az eseményekre. Reggel történtek, de nem tudni, mikor volt az a reggel. Az idő kívül rekedt ezen a nyirkos lyukon.

Wilks hívta fel telefonon. Igen, személyesen.

– Beszélni akarok magával – közölte.

– Én is magával – felelte gyorsan Oliver. – A barátom haldoklik.

– Sajnálom, higgye el. Úgy tudom, maga járt a lakásomon. A portás leírta a külsejét.

– Na és?

– Az asszisztensem ott felejtett valamit. Úgy vélem, maga mint becsületes megtaláló, visszaadhatná.

– Miért tenném?

– Említette, hogy a barátja haldoklik. Az élet azonban megy tovább. Szeret élni, nem? Nos, tízkor várom a Nobel park előtt, a parkolónál. Maradjon a kocsijában. Ne feledje magával hozni az iratokat.

– És ha nem leszek ott?

– Valahol biztosan lesz. Ahol már nem én akarok találkozni magával. Ne forszírozza ezt a változatot.

A beszélgetés után Oliver azonnal Joyt tárcsázta, de nem találta sem a lakásán, sem a műteremben. Nem járt a kórházban, az irodájában, az apjánál sem. Oliver törte a fejét, mit tegyen. Túlságosan csábította a gondolat, hogy találkozhat Wilksszel. Hetek óta erre az alkalomra várt, vágy tüzelte: markába szorítani Wilks nyakát. Ez a rögeszme elhomályosította gondolatait, túlnőtt a gyanakvásán is.

Zsebre vágta a pisztolyát, a fegyvert, amitől irtózott.

Habozás nélkül le fogja lőni Wilkst. Ne élje túl Stanley-t egy perccel sem.

Az iratok! Joyhoz kell juttatnia őket, mielőtt még visszakerülhetnének Wilkshez. Nem számít, mi történik vele a Nobel parkban, bármi legyen is, megérdemli, hiszen neki is része volt abban, ami Stanley-vel esett. De Joy nem kerülhet bajba, és ha Wilks jut ki győztesen a találkozásból, ne érezze nyeregben magát, hiszen az iratokat nem kapja vissza!

Oliver teljesen véletlenül találta meg a naplómásolatot. Amikor szabályszerűen betört Wilks lakásába, semmit sem remélt. Találomra kezdett a kutatáshoz, saját lelkiismerete megnyugtatására, hiszen Wilks már hetekkel előbb elköltözött otthonról. Ennek ellenére Oliver mindent tűvé tett. Sajátságos ötletnek találta, hogy végül a Káma Szutra kötetben bukkant a másolatokra: a könyv lapjait kitépték, borítójával mintegy bekötötték az iratokat.

Sietve távozott zsákmányával. A jól megvilágított hallban a portás csakugyan behatóan megnézte magának. Lehet, hogy a lakásból kiszűrődő fényt is meglátta, feltéve, ha vette magának a fáradságot, hogy körülnézzen a ház táján, miután érkezésekor Oliver elvonult előtte. Persze hogy vette. Így kapcsolódhatott össze benne Wilks és ő.

Oliver dühödten újra végighívott minden lehetséges helyet, ahol Joyt megtalálni remélte. Aztán azon tépelődött, hogyan juttassa el hozzá az iratokat. Ha ő most kelepcébe sétál, és erre bizony van esélye, akkor rövidesen Joyra terelődik a fő elem. Postaládájához könnyű hozzáférni, és ha ő, a suta Oliver bejutott egy idegen lakásba, ezeknek igazán gyerekjáték lesz betörni Joyhoz. De hol lehet most a lány?

Újra letelepedett a telefon mellé, bár az idő sürgette.

A kagylót szorongatva lapozni kezdett az újságban, hallgatva a meddő csengetést. A politikai hírekre rá sem pillantott, nélkülük is sokallotta meglévő gondjait. Átfutotta az időjárás-jelentést. Az utolsó oldalon bukkant a rövid hírre: lapzártakor még nem született eredmény a túszul ejtett képkereskedő kiszabadításának ügyében. Még nem dőlt el, teljesítik-e a támadók követeléseit vagy inkább bevetik az akciócsoportot.

A különítmény, csusszant a gunyoros szó Oliver elméjébe. Csakhamar beugrott egy név: Patrick Wyne! Joy vesszőparipája. Hosszú ideje győzködte a lány, hogy keressék fel a férfit, kérjék a segítségét. A címét is megszerezte.

Oliver döntött. A szupermennél nem fogják keresni a másolatokat. Talán Joy is hasznát veszi a férfinak, bár ezt nehéz elképzelni. Ezek a fickók nem lehetnek annyira elkényeztetve ész dolgában, mint erő tekintetében. Az ám, de ha Wilks (dehogyis ő, inkább Hubrey!) erőszakkal fenyegetőzik, nem árt, ha meglepetésszerűen öklökbe ütközik.

Oliver valósággal elhajította a telefonkagylót, s nekiveselkedett a levélgyártásnak. Sietnie kellett, írása néhol szinte olvashatatlan volt. Ez Stanley-t juttatta eszébe, aki egyszer a neki küldött képeslappal, hátlapján Oliver fantasztikus jeleivel (amiket írásnak tart), be akart menni egy gyógyszertárba, kíváncsian, vajon milyen gyógyszert adnak neki erre a „receptre”. Az ötletet sokáig emlegették. Hármuk között Oliver volt a nevetség forrása. Őt szemüvege korlátozta közös mulatságaikban, nem sportolhatott, mert lépten-nyomon összetörte. A tartalékszemüveg tartalékaiból is két nap alatt kifogyott, és amikor kontaktlencsét csináltatott, hetekig vakságra ítélte magát a fellépő kötőhártyagyulladás okozta állandó könnyezéstől. Mit könnyezéstől? Szabályszerűen zokogott. Olivert zavarta fogyatékossága, főként fanyar humorának köszönhetően. Az a rejtély sem foglalkoztatta egy ideje, hogy mi hozta össze barátságukat. Miért fogadta őt szeretetébe a tőle annyira különböző kettő?

Megcímezte és leragasztotta a borítékokat. Mielőtt elrohant volna, szükségét látta, hogy elbúcsúzzék Renatétól, a házvezetőnőjétől. Lelkére kötötte, ha délutánig nem térne haza, az asszony menjen el, és ne jöjjön, amíg ő nem jelentkezik. Renate értetlenül meredt rá, de nem volt idő magyarázkodásra.

Nem vesztegette idejét a lifttel. Lerohant a lépcsőkön, vigyázva, nehogy összetörje szemüvegét vagy elveszítse a zsebébe dugott fegyvert. Besietett a ház melletti postára. Valósággal megkönnyebbült, amikor az egykedvű tisztviselőnő kezében látta a jókora borítékot.

A kocsija felé igyekezve arra gondolt, hogy jól tervezett meg mindent. Ha Joynak baja esnék, a különítményes talán mégis érdeklődni fog az ügy iránt.

Némi irigységgel gondolt az ismeretlen férfira. Számára nyilván nem jelent problémát, ha fegyvert kell viselnie.

Mielőtt elbizonytalanodott volna, újra feltüzelte magát.

Wilkst le kell lőnie, erről ábrándozik, mióta bebizonyosodott, hogy ő a felelős Stanley állapotáért. Beleereszti a tárat. A kutatási napló pedig felmenti tette alól. Ha mégsem? Oliver lassan beletörődött hogy hátralevő életét börtönben tölti.

Aztán egy perc alatt történt minden. Amikor megállt a megbeszélt helyen, váratlanul mindkét oldalon feltépték a kocsi ajtaját. Fegyverét elvették, s mielőtt még megpillanthatta volna akár támadóit, akár Wilkst, a balról érkezett férfi valamilyen tompa tárggyal fejbe vágta. Nem is érzett fájdalmat, tudata elmerült a semmi feketéjében.

Most pedig itt van. Bezárhatták ide egy órája, de egy napja is. A mennyezetről lelógó villanykörte fénye hervadtabb nem is lehetne. Kapcsolója valahol kívül lehet. De még mennyi minden lehet ott kívül! Ott van Wilks – büntetlenül. Ott van Joy – reméli – elevenen. Ott van Stanley – ott van-e még?

A pince tíz lépés hosszában, tíz keresztben. Átlósan valamivel több. Az ajtó zárva. Erős ajtó.

Az ajtó nyílik.

Oliver nyugodtan várakozik, nem is tehet egyebet.

Idegen férfi a belépő, aki első ifjúsága hervadtával tüstént nekilátott a másodiknak. Mindenesetre a kellékeket magára öltötte. Úgy öltözködik, akár egy jampi.

Oliver rövidlátása miatt csak tarka foltokat vesz ki a férfi alakjából, s a hiányt rögtön előítéletekkel pótolja.

Miért ne lennének előítéletei? A jampi szájában cigarettavég lóg, kezében pisztolyt szorongat. Az ajtó mellett árnyék moccan, alighanem állig felfegyverezve.

– Na, Brown – kezdi a férfi közvetlen modorban – mesélje el nekem, hol hagyta a papírokat? Otthon felejtette?

– Nem, nem. Amikor eljöttem, még nálam volt minden. Nincs a kocsimban?

– Nincs, nincs. – A férfi kiköpi a füstölgő cigarettavéget. A csikk helyett tévedésből Oliver lábára tapos.

Ha már odatévedt a talpa, megkísérli széttiporni az alákerült lábfejet.

Oliver sápadtan megjegyzi: – Valahol elvesztek volna?

Akkora pofont kap, hogy kis híján hanyatt esik. Az orra mindenesetre vérezni kezd és nagyon fáj.

– Ne hülyéskedjen, mert laposra verem, Brown!

– Amikor megláttam, mindjárt tudtam, hogy ilyesmivel keresi a kenyerét. Amilyen gyönyörű hóhérpofikája van!

Oliver letörli arcáról a vért. A falhoz hátrál. A férfi követi. Arcvonásairól leolvasható, hogy akkor is megverné a foglyot, ha mindent bevallana. Egyelőre azonban türtőzteti magát. Már-már nyájas a hangja.

– Ne hülyéskedjen már, jó? Hamarosan itt lesz a lány is, és valamelyikük kénytelen lesz elmesélni, hol vannak a papírok. Vagy maga, amíg a lányt ütik, esetleg fordítva.

– Egyszóval nincs a kocsimban? – Oliver ujjong magában. Joy még szabad, és vele nem tudnak ilyen könnyen elbánni. Legalábbis reméli.

– Hol vannak a papírok? – a férfi már ordít.

– Halkabban, jampi úr. Süket nem vagyok, legfeljebb vaksi. Van egy ötletem. Ahol megtalálja a szemüvegemet, ott lesz az is, amit annyira akar. Mondja, aludt maga az éjszaka? Szemüveg nélkül is látom a táskákat a szeme alatt. De mit táskák? Jampi úr, magának valósággal bőröndösek a szemei. Szed maga vitamint?

Oliver lázasan töri a fejét, mivel húzhatná az időt, de be kell látnia, hogy a választott módszer: rossz. Nem tetszik vallatójának. Nem értékeli a fogoly bátorságát, hibázik a humorérzéke. Üt. Üti Oliver arcát, gyomrát, ágyékát. Végül már csak egyet üt.

Oliver szeme előtt elhalványul a gyenge világítás, agyában kikapcsol a konokság. Teste a falnak tántorodik, az is üt rajta egyet, mert a baj sosem jár egyedül. A földre csúszik, és néhány óráig nincs semmi gondja, beborítja a jótékony öntudatlanság.

25.

Joy Craft kilép a taxiból. Megpróbál úgy viselkedni, mint aki teljesen gyanútlanul igyekszik hazafelé. Semmi szokatlant nem lát maga körül, mégis olyan érzés vesz rajta erőt, mintha fegyvercsövet nyomnának a hátába.

Emberek mennek el mellette. Az újságos pavilonjánál meglebbennek a kitűzött lapok a gyenge szélben.

Valahol busz fékje csikordul, autók motorja bőg. A nyári délután épp olyan, mint máskor. Az ég felhőtlenül kéklik, madarak úsznak rajta.

Joy a járda szélén halad, ahogy Wyne meghagyta.

Érzékei a fájdalomig kihegyezettek. Most! A közelben felbőg egy autó motorja. A járdaszegélynek ütköző gumik felsikoltanak. A kocsi még meg sem állhat, amikor hátsó ajtaján kiugrik egy férfi, hogy Joyra vesse magát. Az előző esti találkozásból okulva fegyvert is szorongat.

Joy elszalad előle. Az újságospavilon kitárt ajtaja mögé húzódik. A férfi a nyomába ered. A lány vár, megvárja, amíg üldözője a közelébe ér. Elég közel ahhoz, hogy a hirtelen megtaszított ajtó éle telibe találja. A férfi meginog. Joy odaugrik, nekitaszítja a pavilon falának, aztán felrántott térdével erőteljesen ágyékon rúgja. A pisztoly kihullik a férfi kezéből. Joy a cipője orrával az imbolygó építmény alá pöccinti.

A férfi a fejével a lány szegycsontjára öklel, őrjöng a fájdalomtól. Joy kifullad egy pillanatra, majd kihasználva támadója szenvedését, tenyere élével a tarkójára sújt. A férfi eldől.

Joy egy villanásnyi időre meglátja az újságárus dermedt alakját a félig nyitott ajtó mögött. Nem törődik vele, a kocsi felé néz. Látja, hogy Steve már elintézte a vezetőt, és feléje igyekszik. Felkapják az ájult férfit, és belökik a hátsó ülésre Louis mellé. Steve elhajt a kocsival.

Joy beugrik Steve autójába, indítani sem kell, jár a motor. Mire a járókelők feleszmélnek az események kábulatából, mindkét kocsi eltűnik az első kereszteződésnél.

Joy megpróbálja minden figyelmét az útnak szentelni, nem törődve az enyhe remegéssel, amit lábában érez.

Attól fél, a tegnap éjszakaihoz hasonló rosszullét kezdődik. Nem is a fájdalmat hibáztatja gyengeségéért. Már a keze is meg-megrezzen, bár olyan erősen szorítja a kormányt, hogy belefehérednek az ujjai. Sejti, mi váltja ki ezt a reakciót. Megtörtént már, hogy használnia kellett az önvédelmi edzéseken elsajátított tudást. De akkor megvédte magát, odébbállt, az ügy le volt zárva.

Most mintha körbekerítették volna. Lesnek rá, és ő védtelen, mert nem ismeri üldözői arcát. Bármikor, bárhonnan lecsaphatnak rá. Szó sincs ökölharcról, itt már a fegyverek is előkerültek. Üldözött lett, mozgó célpont. Akár a rossz álomban, ahol nem tud futni, ha futnia kellene, mert valami ragacsban vergődik, tehetetlenül.

Vacognak a fogai. Stanley, Oliver. Kész idegösszeomlás. Fohászkodik, hogy kibírja Wyne házáig. Évtizedeknek tűnik, amíg odaér. Fel sem fogja, hogy ámokfutó módjára hajt, remegő lába a gázpedálra feszül. A kapu közelébe érve alig csökkenti a sebességet. Amikor a feljáróra kanyarodik, a fékezéstől csaknem kiesik a szélvédőn. Mintha nem is ő kormányozná a kocsit.

Sikerül megállnia, mielőtt nekiütközne a kapunak. A motor lefullad. Indít, a kerti útra gördül, eljut a garázsig. Ott újra fékez, aztán hátradől az ülésen. Mozdulni sem tud a reszketéstől.

Wyne siet felé. Felrántja mellette az ajtót. Felnyalábolja a lányt, és a házba viszi, az ágyra fekteti, takarót terít rá. Kisimítja a haját.

– Minden rendben, Joy. Nyugodjon meg.

Delgado itallal teli poharat nyújt felé, de a lány csak a fejét rázza. Reszkető kezével képtelen lenne megfogni.

A férfi leül mellé, felemeli a fejét, megitatja. Joy fogai kocognak a pohár peremén.

Egy perc múlva melegség árad el testében. Megnyugszik kissé. Megszűnik a reszketés, de fejét le kell tennie a párnára. Mintha minden ereje elhagyta volna. Lehunyja szemét. Hallja, hogy Delgado elhagyja a szobát.

Megereszkedik mellette az ágy, amikor Patrick leül a szélére.

– Egy kis sokk – mondja halk, nyugodt hangján. – Később talán már követelni fogja a szervezete ezt a fajta feszültséget, mint a kábítószert.

Joy felnéz.

– Minden simán ment. Mintha hülyének néznének.

– Még nem sejtik, hogy nincs egyedül.

– Ez a szerencsénk. – Joy jobban érzi magát, mégis jólesik tovább feküdnie, miközben a férfi mellette ül, s nyugtatni próbálja. Nézi Patrick arcát, szeretne mondani valamit, de nem találja a szavakat. Nem is erőlteti, hiszen az első perctől fogva értik egymást, anélkül, hogy érzéseiket megfogalmaznák.

A férfi felemelkedik, és elindul az ajtó felé. Jelen akar lenni, amikor társai vallatóra fogják a foglyokat.

Feltéve, hogy Fressonnak sikerül észhez térítenie őket.

26.

A foglyok eszméletre tértek, de ettől nem érzik jobban magukat. Amikor elküldték őket, hogy fogják el a lányt, szó sem volt verekedésről, idegen férfiakról. A dolog egyszerűnek látszott, jóllehet, számítottak némi tiltakozásra. A nyomaték kedvéért fegyvert is vittek.

Az egyik fogoly az ágyékát tapogatva áll a fal mellett, noha szíves szóval többször is hellyel kínálták.

Társa egykedvűnek szeretne látszani. Neki csupán a feje fáj. Delgado ütötte le, mesteri módon, miközben ő azon habozott a kocsi volánja mögött, segítsen-e a lányt kergető társának vagy ne segítsen. Mielőtt a kérdést eldönthette volna, ellobbant a tudata. E percben azonban tökéletesen ura önmagának. A szabaduláson töri a fejét. Árgus tekintettel figyeli őrzőit. Mindamellett az is foglalkoztatja, kik ezek a körülötte jövő-menő férfiak.

A hullámos szőke hajú, Dávid-szoborra emlékeztető férfit ismerősnek látja. Ilyen fejet nehéz elfelejteni. De hol látta? Nézi Hását és rosszat sejt. Lassan felkúszik mellkasába a félelem.

Amikor Wyne belép, a fogoly további tartalékokat veszít egykedvűségéből. Ezt az arcot is ismerősnek véli.

Látta már őket együtt de hol? A homályló emlékképhez keserű szájíz párosul. Kellemetlen eseménnyel kerül párhuzamba a két férfi. Nézi Wyne szögletes arcát, sötét tekintetű szemét, erős orrát, széles-telt száját, és töri a fejét. Világosság lobban az agyában.

Ezek hivatásosok!

A fogoly felnyög: – Mibe keveredtem?

– Na, mibe? – Wyne előrelép.

– Maguk a Titkosszolgálatnál dolgoznak?

Wyne rejtélyes kifejezést ölt az arcára. Eszébe sem jut, hogy megcáfolja a fogoly feltevését. Ha ettől a cégtől fél, akkor ott dolgoznak. Más foglalkoztatja:

– Maguk kinek dolgoznak?

Hása kivezeti a szobából a másik foglyot. Nem megy könnyen, mert a tagbaszakadt, hetyke bajuszt viselő férfi nehezen lépdel. Fresson követi őket.

Wyne visszafordul a maga emberéhez. Látja, hogy nem lesz nehéz dolga: a fogoly összezavarodott. – Ki a megbízód?

– Radovan Star.

– Star? Ez igen. Mi volt a feladatod?

A férfi gondolkodik. Nem okos dolog elárulnia Start.

Megpróbálja kerülni vallatója tekintetét, de hiába. A sötét szempár fogva tartja a pillantását, s nem sok jót ígér. Bölcsebb most beszélni. Starral később is ráér foglalkozni.

– El kellett volna vinnünk hozzá egy nőt. Tegnap éjjel kiszabadult a markunkból, de Star nagyon ragaszkodott hozzá, hogy elfogjuk.

– Hová kellett volna vinnetek?

– Star megöl...

– Star később öl meg, egyelőre velem kell számolnod. Nem szívesen fenyegetőzöm. Tehát?

– Az volt az utasítás, hogy a lány elfogása után váltsunk kocsit, menjünk a nyolcas út kijáratánál levő benzinkúthoz, és onnan hívjuk fel őt telefonon.

Wyne megcsóválja a fejét. A fogoly végre megszabadul tekintetétől, s lepillant a szőnyegre. Keskeny arcán feszült kifejezés látszik. Mintha elbizonytalanodott volna. Wyne hangja nem emelkedik meg, inkább elmélyül:

– Attól tartok, nem mondasz igazat. Erre még visszatérünk. Mi egyebet tettél még kenyéradó gazdádnak?

– Tegnap este el kellett vinnem egy autót. Be kellett löknöm a szakadékba.

– Ki volt benne?

– Nem tudom. Nem én öltem meg. Semmi többet nem kellett tennem, csak elvezetni a kocsit a szerpentinig, és onnan leküldeni a mélybe.

– Sejtelmed sincs, ki volt a kocsiban fekvő hulla?

– Szakállas, negyven körüli pasas volt. Nem nagyon tetszett nekem a megbízás. Azt mondták, ne törődjek semmivel, a kocsi fel fog robbanni, és eltűnnek a nyomok. De ha felrobban is, a rendőrség talán kiderítheti, hogy a fickónak jóval a robbanás előtt betörték a fejét. Végül elvittem. Mit törődöm én azzal, hogy kiderül-e vagy sem? Elvégre nem én vertem szét a fejét. Csakhogy a kocsi nem robbant fel a szakadékban. Lezuhant, és nem robbant fel.

Wyne figyelmesen hallgatja a foglyot. Mintha szívesen merülne az ügy részleteibe. Mintha ezzel a készséggel más egyebet szeretne elkendőzni.

– Hová kellett volna vinned a lányt?

A fogoly a vállát vonogatja. Aztán látja, hogy a sötét szemű férfi közelebb lép hozzá, látja felemelkedő karját. Nem érti, mi történik vele. Felüvölt félelmében.

27.

Joy Craft kénytelen végignézni, amint Fresson elsősegélyben részesíti rúgásának áldozatát. A látvány nem éppen megkapó. Elfordul, az ablakhoz sétál és kitekint a kertbe. Hallja a sérült nyögdécselését.

Fresson fájdalomcsillapító injekciót fecskendez a férfi karjába.

– Jegyezd meg, barátom: ha megtámadsz egy nőt, és az nem kezd el sikoltozni, akkor védekezni fog. És ha védekezik: akkor tökön rúg.

Hása is hozzáfűzi a magáét:

– És tudod mit? A nőnek van igaza! A pofám leszakadna, ha stukkerral kergetnék egy gyenge nőt. Nem elfelejteni: férfias méltóság. Mi volnánk a teremtés koronái.

– A nő fején – fanyalog Fresson.

A fogoly egy pillanatra sem vidul fel erőfeszítéseik hallatán. Szeretné húzni az időt, amíg az injekció végre hatni kezd.

Fresson tisztában van ezzel a szándékával, így hát haladéktalanul lecsap a szenvedőre, s vallatóra fogja.

Rövidesen megtudják, hogy hetyke bajuszú emberük előző nap részt vett Oliver elfogásában. Jelen volt, amikor átadták Starnak. Starnak, Hubrey emberének.

A fájdalomcsillapító hatása késik. A férfi beszél, beszél.

Röviddel a szomszéd helyiségbál áthallatszó velőtrázó sikoly elhangzása után Wyne lép a szobába. Összevetik, amit megtudtak.

– Star Hubrey egyik lokálját vezeti, de inkább amolyan testőrféléje. Elintézi gazdája piszkos ügyeit. Érdekes dolgokat mesélt ez a majdnem-kasztrált fickó. – Hása Joyra pillant, mintha ettől megkönnyebbedne a lelke, aztán folytatja: – Nem ismeri Karl Hubrey-t, de tudja, hogy Star főleg az ő megbízásai alapján dolgozik. De mostanába elkezdett a saját szőrzetére tevékenykedni. Mintha égne a háza.

– Érthető. Hubrey indul a választásokon, tehát előzőleg nyilván meg akarja tisztogatni a háza táját. Ha reflektorfénybe kerül, nehéz lesz titokban tartania kisded játékait. Lehet, hogy Star félti a bőrét, és valamiképpen be akarja biztosítani magát a főnökével szemben.

– Ez csak a mi malmunkra hajtja a vizet. Mivel mindenki beleköpköd a más tányérjába, mind több nyom jut nekünk. – Hása elégedettnek látszik.

Fresson siet lehűteni:

– Kinek a feketeleves, kinek a köpetleves.

Wyne megdörzsöli az állát. Serceg a szakálla:

– Valamit nem értek. Lehetséges volna, hogy ennyien Wilks naplóját kergetik? Másolatok ezrével is készülhettek.

– Talán azt feltételezik, hogy Olivernek nem volt ideje lemásoltatni. Az eredeti napló pedig nyilván Wilks birtokában van.

– Nem tudom. Valami nem stimmel. – Wyne töprengve dörzsölgeti az állát, mindaddig, amíg Hása rárivall:

– Miért nem mész borotválkozni?

Wyne a lányhoz fordul:

– Joy, ismer egy negyven év körüli, szakállas férfit?

A lány nem sokáig gondolkozik. – Wilks asszisztense lehet: Miguel Perrot.

– Akkor vele már nem lesz gondunk. De miért ölték meg? Ki akart volna szállni? Az az érzésem, nem Wilks naplójáért folyik a meccs. Az a napló mit bizonyít a doktor bűnösségén kívül? A világon semmit. Gondoljátok, hogy emiatt indítottak ekkora hajtóvadászatot?

Wyne elemében van. Mindegy már, hogy hivatalból-e vagy sem, elkezdődött az akció. Láthatóan ez a feszültség táplálja energiával a férfit.

Lewis utasítást kap, hogy étellel, itallal bőven lássa el őket. Előkerülnek a munka kellékei is, térképek, papírok, tollak, Louis felszerelési tárgyai.

– Steve – közli Wyne – elmégy Wilks lakására. Ha kell, szedd fel a parkettát. Töviről-hegyire kutass át mindent. Fegyvert vigyél, légy óvatos. Ha rájönnek, hogy nem lehet Joynál, amit keresnek, esetleg ők is odamennek. Oscar, a foglyokat be kéne spájzolni. Kérlek, intézd el. Rühl veled megy.

Louis csalódott képet vág. Az ő neve nem hangzott el. De Wyne nem figyel rá. Joyhoz fordul.

– Azt hiszem, a délutáni csetepaté felkeltette a rendőrség figyelmét. A támadója fegyvere ottmaradt, maga viszont eltűnt. Alighanem keresni fogják.

– Szeretném értesíteni az apámat.

– Máris hívja fel, mert lehet, hogy hamarosan rámászik a rendőrség. Őt említette Oliver a levelében?

– Igen. Ő Nino. De nem hiszem, hogy bele akarom keverni a dologba. Soha nem tettem.

– Magára bízom.

Joy a telefon felé indul. Éppen akkor rikolt fel a készülék, amikor a kagylóért nyúl. Beleszól, majd átadja Wyne-nak:

– Magát keresik.

– Ki volt a lány? – kérdezi Borsetti a vonal túlsó végén, de nem vár választ. – Csak nem Joy Craft, akiről tegnap Gatti kérdezősködött? Mert éppen róla akarok beszélni veled. Foglalkoztatott, miért nyomoztatsz utána. Aztán eszembe jutott valami. Emlékszel a tavaly nyári ügyre a katonai támaszpontnál?

– Rémlik valami – Wyne felvonja a szemöldökét.

A kávéját kortyolgató Joyt figyeli.

– Pár fickó fel akarta robbantani a támaszpontot. Rajtavesztettek. Egyiküknek sikerült elmenekülnie, golyóval a lábában. Kijutott az útra, és ott felvette egy piros Ford Mustang. Hogyan, hogyan nem, sikerült kijátszaniuk az üldözőket, pedig komoly fesztivál volt. Valószínűsíthető, de azóta sem bizonyítható, hogy a Mustang vezetője, azaz Joy Craft az apja magángépén kivitte a fickót az országból. Mit szólsz?

– Mit szóljak? Köszönöm az információt.

– Csak gondoltam, nem árt, ha tudod. Előbb te kérdezősködtél egy Joy Smith nevű újságíró, majd Gatti a Ford tulajdonosa után. Mi folyik nálatok tulajdonképpen?

– Soha nem hagytalak cserben. Meg fogod tudni ezt is. De nem most.

– Jó, nem zavarlak.

– Elképzelhető, hogy én zavarni foglak.

– Tudod, hogy számíthatsz rám.

– Tudom. – Wyne leteszi a kagylót, aztán a lányra néz. Már döntött. Megkérdezi: – Most, hogy mindenki elment, és magunk maradtunk, mesélhetne nekem egy szökött terroristáról, egy Ford Mustangról és egy repülőgépről.

Louis feláll, hogy kimenjen, de Wyne intésére visszaül a helyére.

Joy elneveti magát: – Irigylem a kapcsolataiért. Remek informátora van. Tényleg érdekli a történet?

– Tényleg.

– Tavaly nyáron történt. Stanley még egészséges volt. Oliver nem ért rá, nekünk pedig mehetnékünk támadt. Beültünk a kocsiba, és vaktában elindultunk. Stanley el volt kenődve, mert pár nappal előbb szakított vele egy lány. Megpróbáltam felvidítani. Éppen kapóra jött tehát, amikor az út mellett váratlanul felbukkant egy fiatal férfi, egy kölyök. Sántikálva futott, s éppen előttem akart átvágni. Alig tudtam megállni. Kis híján elütöttem. Amikor kiugrottam a kocsiból, láttam, hogy véres az egyik nadrágszára. Azt hittem, én okoztam a sérülését. De szólni sem volt időm, mert rámkiáltott, üljek vissza. Ő bevetette magát a hátsó ülésre. Nem tudom, miért, valahogy megtetszett a dolog: visszaültem a kormány mögé, és indítottam. Közben kissé összetorlódott mögöttünk a forgalom, de ez volt a szerencsénk, mert az üldözőket is feltartóztatta. A kölyök fegyvertelen volt, sápadt és véres, kemény fájdalmai lehettek. Kért, vigyem el valahová. Elhadarta, hogy azért üldözik, mert pár társával együtt kisebb tűzijátékot akart rendezni egy katonai támaszponton, mielőtt megérkeznek a szuperrakéták, úgymond: országunk védelmét biztosítandó. Figyelmeztetésnek szánt akciójuk csődöt mondott, és ő az egyetlen, akinek sikerült elmenekülnie. Úgy véltem, nem érdemli meg, hogy lelőjék. Mindent elkövettem tehát, hogy gyorsabbak és ügyesebbek legyünk, mint az üldözők. Emlékszem, Stanley remekül mulatott a hajsza közben. Kiáltozva navigált, időnként belekapott a kormányba, műveszekedést rendezett, hogy merre menjek, mennyire lépjek a gázra. A fiú mindvégig sápadtan ült hátul. Végül egy egészen ócska, filmből ellesett trükkel sikerült kijátszanunk az egymással rádiókapcsolatot tartó üldözőket. Mire bevetették a helikoptereket is, mi eltűntünk egy mellékút mellékútján, átvágtunk hegyen-völgyön, dzsungelen és sivatagon, aztán visszamentünk a városba. Ott igazán nem vártak bennünket, hiszen az lett volna logikus, ha ellenkező irányban bukkanunk fel. Itthon a fiút átültettük Stanley kocsijába, és ő elvitte Oliverhez, hogy kivetesse a golyót a lábából. Hazamentem. A rendőrség már várt. A nyomozók kénytelenek voltak elhinni, hogy a fiú fegyverrel kényszerített a hajszára. Azt mondtam hogy kitettem egy isten háta mögötti helyen. Este Oliver felhívott, találkoztunk. Elmondta, a fiú átesett a műtéten, és másnap estére olyan állapotban lesz, hogy el tudja hagyni az országot. Ha segítek. Segítettem. Hajnal felé szálltunk fel apám gépével, s reggelre már itthon voltam. A rendőrség persze újra kérdezősködött, de megint kénytelenek voltak elhinni, hogy álmatlanság ellen röpködtem. Néhány héttel később a fiú küldött egy képeslapot. „Jól vagyok. Köszönöm.” Hát így esett.

Wyne rövid tűnődés után megszólal: – Ha ilyen jó kapcsolatai vannak terrorista körökben, miért nem az „Öldöklő Kígyót” kérte meg, hogy segítsen előkeríteni a barátját?

A lány lenyel egy pohár italt. Figyeli a férfit, nem lát haragot az arcán. Rámosolyog:

– Akkor hogyan ismerkedtem volna meg magával?

– Csak a véletlenen múlott, hogy nem az én csoportom kergette az ifjú terroristát.

– Miért ítéli el a segítségemet? A fiú nem ártott senkinek.

– Most csak egy támaszponton akart „tűzijátékot” rendezni, legközelebb valamelyik repülőtér vagy pályaudvar lesz a célpont, és esetleg százak meghalnak, nyomorékká válnak. Ebben a kérdésben nem fogunk megegyezni, tehát egyelőre felejtsük el. Louis, készítsd elő a sötétkamrát, mert Gattiéknak hamarosan meg kell érkezniük. Ha végeztél, nézz körül Radovan Star bérelt háza körül. Derítsd fel, valóban ott tartják-e Oliver Brownt, és milyen erővel őrzik. Ne gyere vissza, jelentkezz telefonon. Ha Oliver még ott van, akkor ma éjjel cselekedni fogunk. De kevesen vagyunk. Szükség volna emberekre, akik Start és Hubrey-t is szemmel tartják. Erre a munkára megkérheted Szinant és Jorgoszt. Csak annyit tudass velük, amennyi feltétlenül szükséges.

Louis vigyorogva bólint, és kimegy. Egy perc múlva visszatér, s letesz egy sporttáskát Joy mellé.

– Majdnem elfelejtettem. Itt van, amit kért. Egyébként nagy rumli volt a lakásában. Ha nem maga hagyta úgy, mert nem tudhatom, mi a szokása, akkor előttem már régészkedtek ott néhányan.

– Köszönöm. – Joy kibontja a táskát. Kikészíti a váltás öltözéket.

Wyne odaszól neki:

– Úgy tudom, ismeri a járást: vegye birtokba a hálószobámat.

28.

Renate Siss holtteste már merevhideg. A szőnyegen fekszik, a bejárati ajtó közelében. Körülötte dermedt vérpatak. Feje természetellenes szögben hátrahajlik. Elvágott torkán odaszáradt, fekete vér.

Renate Siss Oliver házvezetőnője volt. Magas termetű, ötvenöt éves özvegyasszony. Hosszú fekete haját kontyba tűzve viselte, arcbőre alig ráncosodott. Jól tudta, hogy nem különösebben eszes, de mivel ezt jóindulatú természetével ellensúlyozta, jól kijött alkalmazójával.

Bár Oliver meghagyta neki, hogy menjen haza, és ne jöjjön, amíg ő nem jelentkezik, Renate Siss nem ezt tette. Minek ment volna haza? Egyetlen lánya és unokái hatszáz kilométerrel távolabb éltek. Lakásában nem volt egyéb élőlény, csupán egy görög teknős, azt pedig ellátta salátalevéllel és vízzel bőségesen, így hát Renate úgy döntött, marad. Megvárja Olivert. Vacsorát készített, behűtötte a fehér bort, és mivel több dolga nem akadt, nézte a tévét. Igazából nem érdekelte a műsor.

Oliveren járt az esze, reggeli kapkodó idegességén, rejtélyes búcsúszavain. Aggódott érte, hiszen évek óta nála dolgozott, csaknem fiaként kedvelte. Ismerte a barátait is. Stanley Perrint, aki szegény nagybeteg, talán meg is hal. Istennek nincs szeme, hogy ilyen életerős, sudár termetű fiatalembereket szemel ki? Meg kell hagyni, Perrint nem túlságosan kedvelte, mert olyan volt, mint egy angol arisztokrata. Hűvös és tartózkodó. Legalábbis vele. Mert amikor hármasban voltak Joy Crafttal, gyakran megfeledkezett tartózkodásáról, és a térdét csapkodta jókedvében.

Renate, aki fiatalon rengeteg férfit vonzott egzotikus megjelenésével, mintha saját ifjúságát látta volna visszaköszönni Joy láttán. Legjobban a természetességét kedvelte. Megtörtént, hogy hízelegve hozzátörleszkedett, és ez jólesett, mert érezte, hogy a lány szereti őt.

Joy talán azért vonzódott hozzá, mert az anyja nélkül nőtt fel. Hiányzik az anya egy leánygyerek mellől. Így aztán nem is csoda, ha olykor vad dolgokat művel és másneműek barátságát keresi. Hiába az apja vagyona, szeretete, egy elfoglalt férfi nem pótolhatja az anyát.

Az utóbbi időben, amióta Stanley a betegsége miatt elmaradt tőlünk, a két fiatal egyre gondterheltebb lett.

Elmaradtak az éjszakába nyúló beszélgetések, mulatságok. Oliver mindig rohant, Joyjal is főként telefonon tartotta a kapcsolatot.

Renate egyszer meghallotta, hogy Oliver „Stanley gyilkosát” emlegette. Ez szöget ütött a fejébe, s most, ezen az estén a tévé előtt ülve újra erre gondolt.

Megpróbált összefüggést, de legalább értelmet találni e szavak és Oliver eltűnése között. Felelevenítette a Joynak szóló üzenetet, emlékezett, hogy a lány sírt, amikor utoljára kereste Olivert. Mi történt velük?

Renate Siss kikapcsolta a tévét. Sötétség borult a szobára. Egy utcai lámpa besurranó derengése mellett kilépkedett a konyhába, és kivette a borosüveget a hűtőszekrényből. Nem keresett poharat, a palackból ivott.

Ekkor meghallotta, hogy kulcs fordul a zárban. Elszégyellte magát. Mit fog gondolni róla Oliver? Micsoda öregasszony lett belőle, elissza előle a vacsora utáni borát? Üvegből? De a szégyennél erősebb volt az öröm.

Oliver megérkezett, nincs semmi baj. Ő értett félre valamit, vén bolond.

Renate kisietett az előszobába. A villanykapcsoló után nyúlt, hogy Olivernek ne kelljen vele bajlódnia.

Amint az ajtó kitárult, fény gyulladt a lakásban. De az ajtóban nem Oliver állt. Két idegen férfi volt, harminc év körüliek, meglepett arcúak.

Renate felsikoltott. Nem hallotta a két férfi dühödt szavait. Nem tudott ellenkezni, amikor az idegenek benyomultak a lakásba, és berúgták maguk mögött az ajtót.

Aztán egyikük Renate mellé ugrott, s izzadt tenyerét a szájára tapasztotta. Jobbjában felvillant valami. Felvillant, majd lecsapott az asszony torkára. Renate érezte a penge hidegét. Fájdalmát.

Hirtelen forróság borította el a testét, végigfolyt a ruháján. Már nem sikoltozott. Torkából bugyborékolva tört ki a vér, szökött a levegő. Sötét lett.

29.

Weber felügyelő nem remélt hullát találni. Oliver Brownt keresi, hogy Joy Craftról beszéljen vele. Kellemesebben is eltölthetné az estéjét, de első a kötelesség.

Fegyveres támadás ügyében nyomoz, habár csak fegyver van, se a támadó, se a megtámadott nem található.

Becsönget a lakásba, de semmi sem mozdul odabenn.

Becsönget újra, már-már távozni készül. Megérinti a kilincset; az elmúlt évek rutinja mozdítja a kezét.

Az ajtó kitárul.

Weber felügyelő belép a lakásba, és csaknem belebotlik egy halott asszonyba.

30.

Nino Craft a megszokott esti jeges whiskyjét kortyolgatja, amikor az alkalmazott bejelenti a látogatót.

Weber felügyelő a szalonba lép, helyet foglal, néhány fürge pillantással felbecsüli a berendezés gazdagságát, aztán a tárgyra tér.

– A lánya miatt zavarom. Mikor látta utoljára?

Weber vágyakozva figyeli a házigazda mellett álló poharat. Az ital tetején jég olvadozik. Jólesne valami üdítő. Tikkasztó a meleg, a gazdagság látványa, tikkasztó az ügy is.

– Megmondaná, miért érdekli a rendőrséget a lányom holléte? – kérdezi Nino Craft meglehetősen hűvösen, leplezve a szívébe nyilalló aggodalmas szúrást.

Nem akarja, hogy az idegen észrevegye arckifejezését, ezért feláll, a bárszekrényhez lép, és kiemel egy doboz gyümölcslevet a hűtőrekeszből. Kibontja, pohárba tölti, és odakínálja a felügyelőnek.

– Alapos okom van feltételezni, hogy a lányát elrabolták vagy elrabolni készülnek. – Weber egy hajtásra kiüríti poharát.

Nino Craft sápadtan felel:

– Tegnap délután Joy feljött az irodámba. Elbeszélgettünk. Ezután ő bement a kórházba, meglátogatni a barátját. Azóta nem láttam.

– Ma délután, amikor éppen hazafelé igyekezett, az utcán megtámadta egy férfi. Az újságárus felismerte a lányt. Elbeszélése szerint Joy Craft leütötte a támadóját, majd egy férfi segítségével belökte egy kocsiba. Ezután ő egy másik autóval elhajtott. Ennyit tudunk.

– Biztos benne, hogy az én lányom volt?

– Az újságos gyakran látta a környéken. Megmutatta, melyik házban lakik, megmondta kocsija márkáját, szeme színét. A leírásból a portás is Joy Craftra ismert. Felmentünk a lakásba, felforgatva találtuk.

Weber felügyelő engedélyt kér, hogy rágyújthasson. Kényelmesen hátradől a karosszékben, és Nino Craftot figyeli.

– Tegnap Joy közölte velem, hogy a cégvezetőre hagyja az irodáját. Ebből arra következtettem, hogy utazni készül. Megviselte a barátja haldoklása.

– Érdekes. A lánya kocsija a ház garázsában áll. Az éjszakai portás vitte be, s még azt is elmondta, hogy éjjel valami kavarodás volt odakinn, de mire kimerészkedett, nem lehetett felmérni, mi történt valójában. Látott egy elszáguldó kocsit, a járdán néhány egymást támogató alakot. És ekkor meglátta a lánya korallpiros Mustangját is. Csodálkozott, miért nem látta bemenni Joy Craftot. Mindenesetre a garázsba vitette a kocsit az alkalmazottal. Lehetséges, hogy már az éjszaka is a maga lányával történt valami?

Nino Craft cigarettát vesz elő. Nem gyújtja meg. Forgatja az ujjai között, az asztal lapjához ütögeti mindkét végét, végül kettétöri és a hamutartóba dobja.

– A portás nem látta a lányomat. Ma is csak egy idegen ember leírása nyomán azonosították. Nem hinném, hogy ő volt az. Az lenne a hobbyja, hogy szellem módjára felbukkanjon a lakása környékén, mindössze azért, hogy leüssön egy-egy férfit, aztán eltűnjön? Nevetséges! Maga talán azt feltételezi, hogy lidérc a lányom? Kísértet? Volt-nincs.

– Uram, ön teljesen nyugodt a lányát illetően?

– Soha nem voltam nyugodt felőle. Most mégis azt hiszem, tévedés az egész. Amint hallok róla, tudatom magával.

Megszólal a telefon. Nino Craft elnézést kér a látogatójától, és felemeli a kagylót.

Joy hangját hallja:

– Szia, Nino. Lehet, hogy majd rád akarnak ijeszteni egy kicsit. Semmi pánik. Jól vagyok. – Kis szünet után a lány hozzáteszi: – Szeretlek, apa – és bontja a vonalat.

Nino Craft visszafordul Weber felé, és nyugodt hangon közli:

– Az elmondottakból nem következik, hogy Joyt kell keresnie. Valószínűleg elhagyta a várost a barátjával, Oliverrel együtt.

– Brown tegnap reggel nem jelentkezett a munkahelyén. Azóta sem hallottak róla.

– Ebből is az derül ki, hogy együtt vannak valahol.

– Miként lehetséges, hogy a lánya hollétéről csupán feltevései vannak? – kérdezi Weber felügyelő enyhe ingerültséggel.

– Amennyiben ez a rendőrségre tartozik, a lányom nagykorú, önálló lakása, kocsija van. Saját belátása szerint rendezi az életét.

– Ismeri a kapcsolatait?

– Ismerem a barátait. Az egyik Stanley Perrin, ő most kórházban fekszik. A másik Oliver Brown. Mindketten igen rokonszenves fiatalemberek.

Weber felügyelő felemelkedik, mintha távozni készülne. Mellékesen veti oda:

– Ezekkel a rokonszenves fiatalemberekkel együtt egy évvel ezelőtt komoly csínyt követett el a kedves lánya. – A felügyelő visszafordul. Korosodó arcán mély barázdák húzódnak, s e pillanatban úgy esik rá a fény, hogy aggastyánnak látszik. – Segédkezet nyújtottak egy terrorista szökéséhez. Gondolom, emlékszik.

– Az az ügy lezárult, mégpedig azzal, hogy Joyt nem találták bűnösnek.

– Nem lehetséges, hogy ilyen jellegű kapcsolatai is vannak?

Nino Craft teletölti a poharát. Jeget pottyant bele.

– Nem hiszem. Nem értem, mire ez a felhajtás. Majd előkerül a lányom. Volt már ilyen.

– Nem találja különösnek, hogy a lánya éppen akkor utazik el, amikor a barátja haldoklik? – Weber felügyelő rátámaszkodik a szék hátlapjára, s előrehajol fölötte. – Stanley Perrin ma délelőtt meghalt. A lánya éppen ott tartózkodott egy férfi társaságában. Az illető nem Oliver Brown volt, őt a személyzet ismerte.

Nino Craft rekedtes hangon szólal meg. Belekezd a mondatba, de a szavát nem érteni. Rövid torokköszörülés után elölről próbálja:

– Sajnálom Stanley-t. De ön éppen most bizonyította be, hogy nem veszett el a lányom. Ma délelőtt még látták.

– Ismer magas termetű, kisportolt külsejű, harminc-harmincnégy év körüli, fekete hajú, sötét szemű férfit a lánya barátai körében?

– Csak a barátait ismerem. Nem vagyok járatos a szerelmi ügyeiben. Lehet, hogy a kórházi látogatás után Joy elutazott azzal a férfival. Ha keresniük kell valakit, inkább Oliver Brown lesz az. Hacsak nem együtt vannak valahol.

– De ki és miért dúlta fel a lánya lakását?

– Talán betörő járt ott.

Weber felügyelő elereszti a széket, és elindul az ajtó felé. Hirtelen visszafordul, és odaveti az ászt:

– Ugyanaz a betörő járhatott Oliver Brown lakásán. Munkája közben arra is szakított időt, hogy borotvával átmetssze Renate Siss, a házvezetőnő torkát.

Az ajtó becsukódik. Nino Craft magára marad. Arcvonásairól lehullik a maszk: egy elgyötört férfi mered maga elé.

A halott asszonyra gondol, s bár sosem látta, felvillan előtte egy idősödő nő alakja. Lassan beúszik egy másik kép, a lányáé. Nyakán mély vágás, teste ernyedt. Nem!

Nino Craft felriad. Joy él, nemrég szólt hozzá. Ha másnak úgy tűnt volna, hogy semmi érdekeset nem mondott, az ő számára minden szava fontos volt, nagyon fontos.

„Lehet, hogy majd rád akarnak ijeszteni egy kicsit. Semmi pánik. Jól vagyok. Szeretlek, apa.”

De igen, Joy, mormolja halkan Nino Craft, megijedtem. Féltelek.

Évekkel ezelőtt Joy egyszerűen kivette a kezéből sorsa irányítását. Félvállról jelentette be, hogy elköltözik. Egyedül akar élni. Nem akar nagy házat, személyzettel. Nem kér pénzt sem, dolgozni akar. Meg fog élni annyiból, amennyit keres. Lakást bérel, maga fogja rendben tartani. Nino Craft engedett. Így engedte el egykor feleségét is. Hitte, hogy az asszony lehiggad és visszatér. Soha többé nem látta Barbarát. Joyt tehát egyedül nevelte fel, lehetőségeihez képest szabadon, legalábbis ő így hitte.

Egy napon azonban kiderült, ez is kevés a lánynak. Többet akart. Abban az időben történt, amikor a táncossal járt. A kapcsolat egy darabig komolynak tűnt, hirtelen ért véget. Megrázta a lányt. Joy egyedüllétre vágyott, de nem hagyta el végleg az apját. Gyakran találkoztak, beszélgettek. Természetesen nem minden gondjába avatta be. Itt van ez a legutóbbi ügyük is Oliverrel. Mostanában mindketten zaklatottan viselkedtek, talán Stanley betegsége dúlta fel őket. Craft kihámozta elejtett szavaikból, hogy hibáztatnak valakit emiatt. Nem értette, nem is akart belemélyedni. Gondolta, előbb-utóbb úgyis megnyugszanak.

Stanley meghalt, Joy fegyvert tart a táskájában, Oliver eltűnt, egy asszonynak elvágták a torkát, két lakást feldúltak. Joy nem tud hazamenni, mert ahányszor a ház felé tart, megtámadják. Dehogy kísértet ez a lány! Valakik üldözik Joyt, de mit keresnek nála és Oliver lakásán?! Mi az, amiért gyilkolni kényszerülnek? Miért? Kicsodák?

Nino Craft nem tud felelni kérdéseire. Megpróbálja elölről, újra meg újra, azonos eredménnyel. Semmi fogódzó, minden érthetetlen. Egyetlen dolog nyilvánvaló: Joy veszélyben van. Életveszélyben. A gondolat megüti, fizikai fájdalmat okoz a mellkasában. Őrület.

Végül a telefonhoz lép, a barátját hívja. Ő befolyása révén még akkor is megvédhetné Joyt, ha a rendőrséggel került szembe.

Craft megkérdezi, mikor beszélhetnének négyszemközt.

Bár késő este van, hamarosan kocsiba ül, és útnak indul.

31.

Drew Gatti és Pierre Lipowski rosszkedvűen érkezik vissza a kórházjárásból. Sikerült elkészíteniük a kórlapmásolatokat. Néhány beteggel, hozzátartozóval beszéltek is. Valamennyien gyanútlanok.

– Súlyos állapotban vannak – meséli Gatti.

Lipowski morog valamit, és elvonul, hogy kibújjon szerelőruhájából, amely lehetővé tette szabad mozgását a kórházakban. A filmet is viszi, hogy előhívja.

Gatti utánanéz, és folytatja: – Nem foghatjátok fel, ha nem láttátok. Szürke arcok, beesett szemek. Infúziós, transzfúziós palackok, vezetékek, gépek. Pokoli. Az egyik áldozat munkás. Futószalag mellett dolgozott. Pénzt kapott Wilkstől a vizsgálatért. A másik banktisztviselő. A felesége ott matatott mellette, majd kifolyt a szeme a visszatartott könnyektől, míg a gyerekekről mesélt neki. A harmadik színész. Élete első filmszerepére készül, alig bírja tartani a forgatókönyvet. A negyedik nyugdíjas. Unalmában vállalkozott a vizsgálatra. Ő még elég tűrhető állapotban van. A többieket nem mondom, elég volt a felsorolásból. Lipowski teljesen kinyúlt. Ez a látvány akkor is sokkolóan hatott volna, ha nem tudnánk, miért kerültek ebbe a helyzetbe.

Gatti elhagyja a nappalit, hogy zuhanyozzék és visszabújjon kopott farmeroverálljába.

Joy szótlanul kuporog egy fotel mélyén, lábait felhúzva, fejét a térdére hajtva, mintegy magzati tartásban.

Elszabadult fényes haja eltakarja lábszárát.

32.

Hása elhagyja a főútvonalat. Rákanyarodik egy elhanyagolt betonútra, de rövidesen arról is letér balra.

Bekapcsolja a reflektorokat a lassan sűrűsödő homályban. A fénypászma odacsalogatja a környéken előforduló repülő bogarakat. Valóságos vérfürdőben fúrja előre magát a Renault.

Hása hátranéz. Két békésen alvó férfi ül mögötte, a foglyok. Egy darabig aligha ébrednek fel, Fresson érti a dolgát. A doktor most némán bámul maga elé.

– Min töröd a fejed?

Fresson felrezzen.

– Azon a naplón gondolkozom.

– Na és?

– Te meg tudnád tenni?

Hása felsóhajt.

– Micsodát?

– Még eddig mindenkit megsebesítettem vagy lelőttem, kit hogyan kellett. Azoknak fegyverük volt.

Hása megrázza a fejét.

– Nem tudnám megtenni.

– Hát ez az.

Fresson hátrafordul. Megigazítja eldőlni készülő urológiai esetét, bár annak már nem kell alvó ember látszatát keltenie. Ezen az úton senki sem jár, hogy felfigyeljen rájuk. A másik fogoly horkolva alszik.

Fresson megveregeti az arcát.

– Elég gondod lesz nemsokára.

Hása csaknem elvéti az utat a szürkületben. Hirtelen fékezéssel állítja meg a kocsit, majd visszatolat és jobbra kanyarodik a sűrű növényzettől közrefogott keskeny úton.

A hátsó ülésen a foglyok előbb egymásra dőlnek, aztán egyikük a padló felé veszi útját, míg a másik ráborul társa megürült helyére. Fresson elszánt küzdelmet folytat velük, hogy visszarendezgesse őket, de nem boldogul a magatehetetlen testekkel. Legyint egyet, és visszafordul.

– „Ha felnyitsz egy gilisztakonzervet, csakis egy számmal nagyobb konzervdobozba tudod a gilisztákat visszagyömöszölni.”

Hása halkan felsikít. Már nincs ideje Fresson idézeteiről alkotott véleményét új megfogalmazásban elővezetni, mert az út egy kihaltnak tetsző tanyaépület közelében véget ér. Oscar leállítja a motort a bezárt kapu előtt, és a kormányra könyökölve várakozik.

Fény gyullad a házban, s egy perc múlva javakorabeli férfi öleli magához őket. Meghallgatja kérésüket, és rájuk vigyorog.

– Kicsomagolhatjátok a rakományt. Innen csak akkor távozhatnak, ha ti jöttök értük.

33.

Steve Delgado kihasználja azt a pillanatot, amikor a portás hátramegy a mosdóba. Keresztülsiet a hallon, és sikerül észrevétlenül az emeletre jutnia. Úgy nyitja ki az idegen lakás ajtaját, mintha hazatérne. Nem kapcsol lámpát. Óvatosságból körüljárja a lakást, mielőtt hozzákezdene a kutatáshoz. Miután mindent rendben talál, munkához lát. Kis lámpája fénye mellett helyiségről helyiségre haladva megvizsgálja az elmozdíthatónak ítélt tárgyakat. Szekrényeket, fiókokat nyit fel, könyveket forgat át. Felemeli a szőnyeget, megtapogatja, végigkopogtatja a padlót. Amit elmozdít, visszateszi a helyére. Nem siet.

A lakás úgy hat, mintha házaspár lakta volna. A hálószoba borvörös, minden süppedős, lágy benne.

Delgado émelyítőnek találja. Soha nem fért a fejébe, miért kell egy férfinak saját nembéli szerető után néznie, amikor a világban szebbnél szebb nők hemzsegnek. A reménytelen fejtörés végén kézenfekvő vigasz adódik: legfeljebb több nő jut neki.

Erre Fresson nyilván azt mondaná: elég lenne egy is, csak valódi legyen. Delgado egyetértene vele. Világéletében tömegiszonya volt. De az az egy nő nincs már.

Szült egy fiút, s három hét múlva beült a kocsijába, vásárolni készült. Honnan sejthette volna, hogy néhány perc múlva tűzharc kellős közepébe rohan? Gengszterek és rendőrök vívtak csatát. Egy golyó átütötte a szélvédőt, és az asszony homlokába fúródott.

Delgado fia kilencéves. A férfi kilenc éve próbálja meggyőzni magát – mert maga körül már mindenkivel elhitette – ő az udvari bolond. Szobája falán lóg egy poszter, számára nem közhelyet hordoz: szomorú; sírással küzdő, festett bohócarc. Tulajdonosán kívül egyetlen tanúja a vérmes reményekkel kezdődő, ámde sivatagra virradó páros éjszakáknak.

Delgado elhúzza a tükörrel felszerelt fésülködőasztalkát. Megnézi hátlapját, benyúl alá, végighúzza rajta a tenyerét. Aztán a falra irányítja a lámpa fénysugarát. A borvörös tapétán hajszálvékony vonal látszik. A papírcsíkok illesztése lenne, netán más természetű folytonossági hiány? Végigfuttatja a falon a fénysugarat, majd visszatér a kiinduláshoz. A nadrágja szárára varrt zsebből vékony pengét húz elő, s a vonalhoz illeszti.

Néhány perc múlva kézben tartja zsákmányát, egy közepes méretű dobozt. Bevilágít a falba vájt üregbe, de mást nem talál. Visszatolja a fésülködőasztalkát, ám eszébe jut valami. Ha nyomában újabb kutatók érkeznek, ne távozzanak üres kézzel.

A könyvek átforgatása során találkozott egy lebilincselő című kötettel, mely méltán számot tarthat mindenki érdeklődésére. Delgado nem rest megkeresni. A könyvet beteszi a kifosztott üregbe. Saját figyelmességétől meghatódva búcsúpillantást vet a borítóra: Hogyan védekezzünk a hajhullás ellen?

Delgado még tudna kedveskedni néhány apró figyelmességgel, de a zsákmány mégis jobban izgatja. Helyére tolja a fésülködőasztalkát, belepillant a tükörbe, és elrendezi a hajzatát. Ezután elveti magát egy vendégszerető karosszékben, combjára fekteti a dobozt, és belekukkant.

Amikor a döbbenet kiegyenesíti tartását, és szeretne felkiáltani örömében, néhány szinttel lejjebb, a hallban két férfi lemészárolja a portást. Zajtalanul dolgoznak, borotvakéssel.

Míg Delgado halkan ujjong felfedezésén, a két férfi lefekteti a halott portást a pult mögött. Elindulnak a lépcső felé.

34.

Hása kis kerülőt tesz a visszaúton. Rákanyarodik a fővárosból kivezető hegyi útra. Gyér a forgalom, zavartalanul halad előre a szerpentinen. Hamar megtalálja a figyelmeztető táblával ellátott útszakaszt. A kidöntött korlát látványa lassításra készteti. Megjegyzi a helyet, s továbbhajt az első pihenőig. Gyalog térnek vissza.

Az útról nem látható, amint a két emberi alak a sötétbe olvadva lefelé halad a meredek, sziklás lejtőn.

Óvatosan araszolnak, minden lépést előre kitapogatnak cipőjük orrával, talpával. Így időbe telik, amíg lejutnak a szakadékba. Az elnyomorodott, megtépázott bokrok között kocsironcs fekszik, akár egy döglött bogár. Kerekeit az égre vetve, horpadt hátán nyugszik. Ablakaiban nem maradt ép üveg. Az eldeformálódott ajtó egy darabja beleakad Fresson nadrágjába, és felhasítja.

Hása átvizsgálja a kocsit. A holttestet már kiemelték belőle, de a feketére száradt vér nyoma meglátszik a hátsó ülésen. Nyilván a rendőrségnek is feltűnt, hogy a balesetet halott szenvedte el, hiszen nyoma sincs szétfröcskölt vérnek. Az árulkodó jelek egyértelműek.

Csupán idő kérdése, hogy a halottat Miguel Perrot-val azonosítsák. Az ő nyomán a rendőrség előbb-utóbb eljut Karl Hubrey laboratóriumába. Ez a durva hiba ezúttal Joy Craft kezére játszott. Vádaskodásai hitelt kaphatnak – de mikor?

Hása visszafelé indul. Eszében sincs lebecsülni a rendőrséget. S éppen ez sorakoztat újabb aggályokat a férfi elméjébe. Mintha felbolygatott darazsak felhője kísérné a visszaúton.

Fresson követi. Léptei nyomán elmozdul egy kő, fel-felpattan a sziklák élein, hangos koppanással a kocsironcsra zuhan, aztán leszáguld a mélybe.

35.

Wyne fel-alá sétálgat a nappaliban. Gatti már ismeri ezt a vérforraló szokását, egykedvűen megjegyzés nélkül hagyja. Lipowski elmélyülten rakosgatja a frissen elkészült nagyításokat. Időnként eltüntet egy-egy szendvicset.

Joy Craft nem tudja, hogy illendő lenne hallgatnia. Végtelenül fáradt, s érzése szerint semmi sem történt mostanáig. Oliver még mindig fogoly.

– Megállna végre? – kiált rá Wyne-ra.

A férfi felrezzen elmélkedéséből és megtorpan. A lányra pillant, de nem teszi szóvá viselkedését. Ehelyett így szól:

– Az az érzésem, előbb-utóbb kiderül, hogy Oliver nincs birtokában annak, amit Starék keresnek. Akkor viszont életveszélybe kerül.

– Maga szerint most hol van? – veti közbe Joy. – Hájjal kenegetik egy orgián?

– Nem tehetünk semmit, amíg Louis nem jelentkezik. De attól tartok, e pillanatban Steve-et fenyegeti a legnagyobb vész. Utána megyek.

Megtorpan az ajtóban. Visszafordul, s Gattihoz intézi a szavakat:

– Ha Louis jelentkezne a távollétemben, akkor Oscarral együtt menj a Star-villához, és süssétek ki teendőiteket. Lehetőleg ne használjatok fegyvert.

Egy perc múlva a Toyota kirohan az útra.

Joy kis várakozás után Gattira mered.

– Elárulná, mit mondott, hová megy? Egyáltalán, mi történt?

– Miért nem megy aludni? Felébresztjük, ha Oliver Brown megérkezik.

– Ne gúnyolódjon, Drew. Úgy érzem, rajtam kívül mindenki veszélybe került, s ennek a vésznek az árnyékát én terítettem szét magam körül. Itt ülök és bámulok.

– Ezt én is elmondhatom – feleli Gatti könnyedén. – Ülök, és bámulom, milyen fess a ruhája.

Lipowski felmordul: – Vissza, Gatti.

– Mi bajod van?

Pierre nem felel.

Joy felemelkedik a karosszékből, és kisétál a kertbe. Átvág a füves térségen, a fák felé tart. Szíve szerint futni kezdene, hogy tegyen végre valamit. Sorsát mindig maga intézte, s most mintha kivették volna kezéből az irányítást. Stanley jut eszébe, de vajon kimegy-e a fejéből egy pillanatra is? Hihetetlen, hogy halott. Felfoghatatlan. Ha egyszer véget ér ez a lidércnyomás, szembe kell néznie végleges hiányával. Nélküle kiürül az élete, ahol együtt keresték helyüket, kétségekkel és nehézségekkel küzdve, nemritkán a tulajdon természetük állította nehézségekkel harcolva. Ha nyugodtabbak, előbb sikerül felnőtté (vagy mivé?) válniuk. De nem voltak azok, nem fogadták el a sablonokat. Kétségekkel teli kamaszkoruk elhúzódott, talán még most sem ért véget. Hiába találták meg mindketten a módját, hogy kifejezhessék magukat, hiába fedezték fel ajzó- és nyugtatószerként az ékszerkészítést, rajzolást, ez a képességük csak újabb kétségeket szült azok helyébe, melyeket korábban kioltottak. Lehet, hogy jobb lett, mégsem higgadtak le. Ismerőseik már a gyerekeiket nevelték körülöttük, vagyonuk gyarapodásával vastagodott arcukon az elégedett mosoly. Stanley szerelmei! Na és az ő szerelmei?!

Stanley, ha összegezett egyáltalán a halála előtt, érthette, hogy nem távozik el üres kézzel. Aranytárgyainak azok is csodájára jártak, akik nyíltan bevallották, milyen vadnak tartják az ékszerről alkotott felfogását.

Az aranykard és a szárnyas ló csupán könnyed kiruccanása volt Stanley-nek, nem bevett stílusa.

De miért nem halhatott meg szerelmesére gondolva?

Talán valamivel mégis több maradt volna belőle. S nemcsak ezt az esélyt ragadta el tőle a halál, lehetőségeket vitt magával, tengernyit, az embert, aki lehetett volna, aki lenni akart.

Oliver tudja-e már, hogy Stanley halott? Legalább ő eleven? A doktor néhány évvel idősebb volt náluk, neki kevesebb jutott a kétségekből is, természete rugalmasabban igazodott az élet dolgaihoz. Talán most is feltalálja magát jelenlegi helyzetében. Biztosan nem fog puszta kézzel nekiugrani fogvatartóinak, használja az eszét, s ezzel sokat segíthet magán.

Joy belátja, hogy ez elég elhamarkodott következtetés. A fanyar Oliver aligha jut megegyezésre a fegyveresekkel, akiknek másféle kulcsra jár az elméjük, hiszen ő ellensége az erőszaknak, durvaságnak, s bőréből különösen akkor nem bújhat ki, ha az erőszak ott áll vele szemközt.

Joy megfordul, és a ház felé siet. Zenét, italt, embereket akar, szabadulni a gondolataitól. Nem bánná, ha őt is átjárná a segítségére összetrombitált férfiak derűje, de jöhet akármi, az a fontos, hogy elterelje figyelmét szorongásáról.

A háta mögött árnyék moccan, s nem az övé. Az árnyalak észrevétlenül követi, ugrásra készen.

A kapu felől halk nesz hallatszik, nyitja a szárnyakat az elektromos zár. Hása Renault-jának reflektora belehasít a kert feketéjébe.

Mark bosszúsan felegyenesedik a lány háta mögött.

Sarkon fordul és eltűnik a bokrok között.

36.

Patrick Wyne kiszáll a kocsiból Wilks háza előtt. Az utca kihalt, néhány lépésnyire fiatal pár ölelkezik. Önfeledten csókolják, simogatják egymást a fal mellett.

Furgon közeledik, és továbbhajt, a parkoló járművek elhagyatottak.

A hallban halvány világítás fogadja a belépőt. Az Astor szállónak is díszére váló terjedelmes pult fölött azonban senki sem könyököl. Patrick néhány lépéssel a pult mögött terem. Nem éri csalódás. Az egyenruhás férfi a földön fekszik tulajdon vérében, arccal lefelé.

Wyne a lépcső felé rohan. Futtában veszi elő fegyverét. A lépcsősor tetejére ér, amikor lövés dörren a házban. Egy pillanatra meglapul a korlát mellett. Szíve erősen ver, lármáját már-már hallani véli. Amint megnyugszik, macskaléptekkel folytatja útját. Végre az ajtó előtt áll.

Belöki a lábával, és félreszökik.

Odabenn ég a villany, senki sem látható. Jobbról beszédfoszlányok hallatszanak. A hangok egyre közelednek. A beszélgetőknek sietős dolguk lehet. Az óvatosságra sem ügyelnek, lépteik döngenek a padlón.

Wyne besurran az előtérbe, és meglapul egy ajtó mögött. Amikor az első férfi kilép, váratlanul előugrik, torkon ragadja és ugyanazzal a mozdulattal maga elé rántja. Szabad kezével a koponyájára sújt. A karjában tartott férfi elernyed.

A másik lőni készül, de Wyne nekitaszítja az eszméletlen testet, majd egy ugrással a megtántorodó férfi mellett terem. Félreüti, és a falhoz feszíti pisztolyt szorító karját. A térdét érő rúgást fel sem veszi. Egyelőre. Kap egy ütést az arcára. Késedelem nélkül viszonozza, mielőtt a szemöldökéről folyó vér elvakítaná. Ököllel sújt ellenfele arcába. Átforrósodik a kézfeje, azután csend lesz.

Wyne felpillant, s látja, hogy valósággal beverekedte magát a szobába. Delgado a padlón fekszik, csaknem a lábai előtt. Patrick megtörli a szemét. Előbb Steve véres nadrágszárát pillantja meg; a térde körül terjedő tócsát.

Tovább emeli a pillantását, s megnyugodva látja, hogy Delgado lélegzik, egyebütt sértetlen. Megkísérelné, hogy lelket leheljen bele. Amikor feltámasztja a fejét, a sebesült felnéz. Felnéz, egy pillanatig elveszetten, majd elvigyorodik.

Wyne váratlan zajt hall a háta mögül. Megfordul, éppen abban a pillanatban, amikor az imént leütött férfi a pisztolya után veti magát.

Wyne egy ugrással átszeli a köztük levő távolságot. Amint talpra ér, fél lábát előrelendítve kifordul. Talpéle a mellkasán éri a férfit, hörrenést szakít fel belőle. A pisztoly újra a padlóra koppan. Gazdája megtántorodva az ajtó élének vágódik, s elnyúlik mozdulatlan.

Delgado felül. Kissé kábult.

– Vedd el tőle – integet az ájult férfi felé. – Az inge alatt van.

Wyne lehajol, s előhúz egy horpadt dobozt a férfi ruhájából. Ő rúgta szét, fél perce sincs. Elsüllyeszti a zsákmányt, aztán Steve-hez lép. Felsegíti, elindulnak az ajtó felé. Delgado fél lábon botorkál, átkarolja Patrick derekát.

Baj nélkül jutnak a kocsihoz. Steve a hátsó ülésre mászik be, s mire társa indít, letépi magáról az átvérzett nadrágszárat. Megpróbálja valahogy csillapítani a vérzést.

– Boldogulsz? – szól hátra Wyne.

– Boldogulnék éppen, de a kavarodásban elkallódott a késem. Legfeljebb foggal vetkőzöm.

Patrick hátranyújtja a kését, egyelőre ennél többet nem tehet.

Közeledő szirénaszó hallatszik.

37.

Hása letelepszik egy fotelba, lábait átveti a kartámlán, s meghallgatja Gatti beszámolóját. Aztán felkap egy szendvicset, és belemártja a fogait.

– Louis mikor ment el?

– Régen – sóhajtja Joy.

– Képes rá, hogy egyedül vágjon bele valamibe. Már jelentkeznie kellett volna.

– Várjunk még. Talán nem sikerült felmérnie, hányan vannak, esetleg változott a program, mittudomén. Louisért ne aggódj – közli Gatti.

– Mit csinálhat ott egyedül az a csöppség? – veti közbe Joy.

Gatti felnevet.

– A Kígyó? Bármit.

Lipowski is megszólal: – Drew-nak igaza van. Várjunk, amíg Patrick visszatér. Én inkább Steve miatt aggódom.

Hása leöblíti a szendvicset egy pohár gyümölcslével. Megtörli a száját, és megjegyzi:

– Jó, megvárjuk Patrickot. De ha Louis egyedül vág bele valamibe, Patrick nem fog örülni. – Hása a lányra pillant. – Tudja egyáltalán, hogy mit indított el?

– Kezdem sejteni.

– Kezdetben lőn Oliver Brown, akit ki kell hozni ismeretlen börtönéből, és lőn Wilks doktor, akivel ugyanezt kell tenni, bár ez utóbbi tartózkodási helye jól ismert, csak éppen hozzáférhetetlen. Néha azt gyanítom, maga át akarja verni Patrickot.

Joy lehet bármilyen hálás ennek a férfinak, mert ismeretlenül máris sokat tett érte, mégsem állhatja meg szó nélkül feltételezését.

– Nehezen értem meg, hogy maga megfelelt a kommandósok alkalmassági vizsgáján, hacsak nem egy folyton aggodalmaskodó, buzoid kiállású szárazdajkát kerestek Patrick Wyne mellé.

Gatti felhorkan, hátraveti magát ültében, és szemérmetlenül felröhög. Hása elsápad, felugrik a fotelból, és átül a lány mellé. Csaknem az arcába hajolva válaszol:

– Mit ért maga ebből? Fel tudja mérni egyáltalán, milyen a férfibarátság? Ott van Stanley és Oliver, mondhatná. Nem hiszem, hogy legalább egyikük nem azért nevezi barátjának, mert reménytelenül szerelmes magába. Hogyan is lehetne két különnemű ember barát? Az egyiket érdek vezeti, a másikat titkolt szerelem köti. Maga gondos kísérőket toboroz, akikkel mellesleg nyavalyogni is lehet, mindent befogadnak. A kisujja köré csavarja, elhasználja őket. Fiútesvérek. De már azt is tudja, milyen, ha vérre megy. Patrickkal kezdettől fogva emberfölötti próbák közepette vagyunk jó barátok. Egyetlen percre sem megy ki a fejünkből, milyen törékeny mindez. Egy elhibázott döntés, és egyikünk halott. Senki nem mehet a saját feje után, mert a csoport érdekeit kell szem előtt tartania. Ez nem írott törvény, ezt láthatatlan kötés szabályozza fejünkben. Megtörtént, hogy Patricknak egy akció során el kellett szalasztania azokat, akiket üldöztünk, a maga által buzoidnak nevezett szeretet parancsára. A feladatot nem oldhattuk meg anélkül, hogy közülünk valaki ott ne hagyja a fogát. Érti?! Patrick nem vállalta! Nem beszélt róla, de úgy intézte a dolgot, hogy mi mindannyian épségben maradjunk. Később, amikor a helyzet alkalmasabbnak látszott, ő és Louis elcsípték az üldözötteket. A mi csoportunkban történik a legkevesebb sérülés, haláleset. Vannak még kétségei? Delgadónak van egy fia, a nagyszülők nevelik. Meghalt a felesége. Mindannyiunkat faképnél hagytak már feleségek és menyasszonyok. Csak egymásra számíthatunk. Nézze meg Drew Gattit. Az előbb jól mulatott a megjegyzésén, de próbálna komolyan ártani nekem. Gatti, aki sportot űz a bosszantásomból, szemrebbenés nélkül magának menne. Vagy Pierre? Ül, falatozik és iszik, mintha kettőig sem tudna számolni. Vele kapcsolatban nincsenek kétségei? Hogyan lehet egy ilyen bamba barom akciócsoportos? Próbálja ki. Meg fogja látni, milyen fürge lesz egy szempillantás alatt. Louis? A csöppség, ahogy nevezte, most éppen azon fáradozik, hogy Oliver Brownt élve elhozza magának. És ha csak egyetlen módot lát rá, megteszi. A Kígyó egymaga oly agyafúrt és ördögi, hogy nem kívánnám ellenségnek. Itt van Rühl. Lófejével és „murphológiájával” első látásra nevetséges okostojásnak tűnik, de ha megkérdezné tőle, félti-e most Patrick Wyne-t vagy Steve Delgadót, meglátná, hogy hajlandóságai ikrei az enyémeknek. Maga ideállított a szende kívánságaival, de Patrick dugja hurokba a fejét. Ó, magának csak Wilks kell. De neki Karl Hubrey is kell! Márpedig ő nem akármilyen ellenfél, amit ő veszíthet, azt tűzzel-vassal meg akarja védeni. Patrick tovább lát, mint maga vagy én. Ha már belecsobbant ebbe a dologba, arra törekszik, hogy a végére járjon. Ha csak Wilks kísérleteiről lenne szó, a doktor már rég magáé lenne. De az egész ügy körmönfontabb és több ennél. Talán van még annyi helyzeti előnyünk, hogy Hubrey nem tudja, ki sercintett a levesébe.

Joy Craft megállítja a szóáradatot. Italt tölt magának, s lehajtja, mert sürgős szükségét látja alkohollal hígítani a vérét.

– Ha jól értem, azzal vádol, hogy átvertem Patrickot. Átverésem lényege: elbagatellizáltam a dolgot, s ezzel mintegy belehempergettem magukat a darázsfészekbe. Kezdetben csak kis testgyakorlásról volt szó, ámde ez idő tájt már a fél ország gengszterei minket kajtatnak. Elhiheti, nem tudtam többet, pusztán annyit, amennyivel idejöttem. Lehet, hogy valóban kitört a háború Hubrey és Star között, és már nem együtt, hanem egymás ellen dolgoznak. Mi pedig azon kaptuk magunkat, hogy két tűz közé kerültünk. Igaza van. Engem hidegen hagy Karl Hubrey. Csakis Wilks érdekel. Menjen haza, Oscar. Babázzon. Elszabadult a pokol, de én még mindig nem jutottam közelebb a célomhoz. Továbbra is feltett szándékom, hogy Olivert élve megtaláljam. Nem akartam megbántani Wyne iránti érzelmeiben. Talán nem tudja felfogni, Olivert én hasonlóképpen szeretem, mint maga Patrickot. Ezért hát, ha egyedül is, de én folytatom. Tessék, szedjék le az asztalt. Fáradjanak a ruhatárba, távozzanak. Megvárom Wyne-t, megköszönöm, amit eddig tett.

Fresson halkan megjegyzi:

– Oscar csak azt akarja mondani, hogy sűrű a leves. Ettől mi még bekanalazzuk. Nem kell őt mellre szívni.

Gatti átveszi a szót.

– Voltaképpen maga az apjához is fordulhatott volna segítségért. Nyilván rendelkezik olyan kapcsolatokkal, amelyek eredményt hozhatnának az ügyben. Miért nem ezt a megoldást választotta? Megmondom: ez azzal járt volna, hogy magát teljesen kirekesztik a továbbiakból. Részt akar venni benne, mert maga egy olyan lány. Most részt vehet. Mellesleg nem látom értelmét a további szócséplésnek. Itt vagyunk, mert Patrick hívott bennünket. Lehet, hogy nem felelünk meg a magunkfajtáról alkotott elképzeléseinek. Megmondom őszintén: azért nem köpdösök, mert respektálom a perzsát. Nem hordok sarkantyúkat a cipőm sarkán. Próbáltam, de örökké összeakadtak, és én pofára estem. Nem próbálom megkefélni magát, mert ma már elfogyasztottam három szűzet, vérükben is megmártóztam, úgyhogy csömöröm van. A kedves ismeretlen, aki végett fáradozunk, levelében mintha kétségbe vonta volna, tudunk-e írni, olvasni. Mi pedig azért fogjuk kiszabadítani ezt az Oliver Brown nevű rokonszenves urat, mert szeretnénk elújságolni neki: ha szótagolva is, de haladunk már a betűvetésben. Nekem ma délután a gyomrom felfordult, amikor sorra jártam Wilks áldozatait. Maga, Joy Craft, netán a barátja, a doktor, gondolt-e valamelyikük őrájuk? Egyikük sem külön szobában fogja végezni, mint Stanley Perrin. Zsúfolt, büdös kórtermekben nyomorognak. Vajon miért nem próbált meg segíteni rajtuk? Tele van dohánnyal. Én csak egy félvér vagyok, mesélhetnék magának. Lefogadom, hogy pénzt kínált Patricknak, ha segít. Ahogy engem is kifizetett, mert kiszabadítottam a három pasas karmaiból, akik az éjjel ölelgették. Tudja, mit tegyen a pénzével? Segítsen a többi betegen, a barátja sorstársain. Ha annyira szerette Stanley Perrint. Egyébként fütyülök rá, mit csinál. Csak azt akartam, hogy tisztában legyen a véleményemmel.

– Lám, eljött az osztályharc ideje. Le a burzsoáziával – mondá Fresson.

Hála neki, a feszültség enyhül.

Joy Craft iszik egy pohár konyakot, hátha segít rajta.

– Drew-nak igaza van. Segítenem kellett volna a többieken is, de nem tudtam, milyen körülmények között élnek. Oliver neveket és címeket hozott, én még nem jártam zsúfolt kórteremben. Ha ennek vége lesz, gondoskodni fogok Stanley sorstársairól. A pénzem? Igen, szentigaz, pénzt kínáltam Patrick Wyne-nak. Mi egyebet kellett volna kínálnom?

Gatti felnevet, de nem szól. Fresson is mormog valamit az orra alatt, érthetetlenül.

A lány folytatja:

– Nem árt, ha tudják: Nino Craft milliomos. Joy Craft nem az. Egykor talán elmúlik ez nálam, de jelenleg azt tartom, nem illik hozzám a gazdag lány szerepkör. Munkával keresem a betevőmet, akárcsak maguk. Igaz, nem voltak nehézségeim az elhelyezkedésnél, nem kellett felkeresnem a munkaközvetítőt. Jól élek, azt is megengedhetem magamnak, hogy időnként elragadjanak a szeszélyeim. Nem illik rám a skatulya, amibe bele akarnak gyömöszölni. Egyébként komoly jólétet látok magam körül, és nézetem szerint osztálykülönbségről szó sincs. Valóban megkérhettem volna apámat, hogy segítsen. Hubrey nemcsak neki, a barátainak is üzleti ellenfele. Apámból azonban hiányzik mindennemű gengszterhajlandóság, kész csoda, hogy ennyire vitte. Ebben az ügyben neki sem lett volna könnyű dolga, őt politikai és üzleti szempontok egyaránt gúzsba kötik. Patrick Wyne talán szabadabb nála. Lehet, hogy csakis azért vállalta el ezt a munkát, mert Karl Hubrey neve is felmerült benne. Ha ez az úr megbukik, maguk akár vállveregetést is kaphatnak, talán éppen az elnöktől. Nem semmi. Engem ez nem érdekel.

– Naná, hogy nem érdekli, mivel legalább akkora esélyünk van a vállveregetésre, mint egy jófajta miskárolásra. Wilks, Star, Hubrey, ez már egy valóságos maffia. Miből gondolja, hogy ők lesznek a vesztesek? Tisztelem, hogy maga tud még hinni a tündérmesékben. – Gatti a szájára illeszt egy doboz sört.

– Szeretnék a végére járni az ügynek – feleli Joy. – Szívesen segítek, ha hasznomat veszik.

– Ó, hogyne – ragyog fel Gatti. – Mindjárt főzhetne is egy kávét.

Erre egyelőre nem kerül sor. A Toyota a garázsba gördül. Hása felpattan, és Patrick elé siet. Társai méltóságteljesen ülve maradnak, de arcukról lesír a feszültség. Két kocsit vártak. Hol marad Delgado? Egy percen belül mindnyájan az ajtó felé szivárognak.

Zavart viselkedésük láttán Joy szíve elszorul. Az imént bizonygatták, mennyire kedvelik egymást, s most szinte szégyenkeznek aggodalmuk miatt. Mégis megpróbálnak marcona hősnek látszani, s éppen őelőtte.

Joy is utánuk indul. A garázsajtóhoz érve megpillantja az eszméletlen Delgadót. Rongyos nadrágszára vértől áztatott, sápadt arca élettelen. Gatti és Lipowski emeli ki a kocsiból.

Wyne intézkedik:

– Vigyétek az emeleti hálószobába. Rühl! Steve golyót kapott a lábába, a fejét sem kímélték. Louis nem jelentkezett?

– Eddig nem.

Wyne ellép Joy mellett. Nem látszik, hogy észrevenné a lányt. Hangosan töpreng: – A Kígyó biztosan hősködik. Odaküldjünk valakit?

– Szívesen elmennék – közli Hása.

– Jó. – Wyne a lányhoz fordul: – Segítsen Rühlnek Steve-et életre kelteni.

Megszólal a telefon. Hása ugrik a készülékhez.

– Végre, Louis! Mi tartott ennyi ideig?

– Ahogy Patrick kérte, elmentem Jorgoszhoz és Szinanhoz. Ők perceken belül készek voltak az indulásra, de fél óráig tartott, amíg kisírták az eltávozást a feleségüktől. Hagyjuk. Most itt vagyok a Star-villánál. Négy pasas őrködik, a foglyot nem láttam. Odalent raktározzák, a pincében. Kérdezd meg Joytól, milyen kocsija van a barátjának.

– Várnod kell, amíg felmegyek az emeleti készülékhez.

– Ráérek.

Hása felnyargal a lépcsőkön, s bezuhan az ajtón.

Delgado már ébredezik. Joy a fürdőszoba felől közeledik, vízzel teli tálat hoz a kezében.

Hása megállítja. – Olivernek milyen kocsija van?

– Vászontetős Golf.

Hása továbbítja a választ Louisnak.

– Akkor jó – feleli a Kígyó. – A garázsban áll letakarva. Nemrég itt járt Star, de csak pár percig időzött. Amikor elment, előhozták a kocsit, felszerelték a rendszámtábláját, majd a kapu mellé készítették. Patrick ki-e tudna jönni? Van egy ötletem.

– Ragaszkodsz Patrickhoz?

– Halálosan.

– Küldöm. – Hása bontja a vonalat. Wyne-hoz fordul. – Louis kéri, te menj utána. Valószínű, hogy Brownt el akarják vinni.

Joy halkan felsóhajt, de nem szakítja félbe tevékenységét. Lemossa Delgado csupasz lábáról a vért, ügyelve, hogy ne érjen a sebhez. Futó pillantást vet Wyne után, aki távozása előtt átadja Hásának a kezében tartott megviselt dobozt.

Fresson nekigyürkőzik Steve lábának. Alkoholos gézzel megtisztogatja a seb környékét, majd csipeszt ragad. Fél kézzel tapogatja a sérült lábszárát. Mosolya elbűvölő.

– Ki akarom venni a golyót.

– És? – nyögi a sebesült egy vértanú arckifejezésével.

– Nincs benne.

– Nincs? Hol van?

– Elhagytad. Semmire sem tudsz vigyázni. Még csontot sem ért. Érdemes egyáltalán beléd lőni?

– Haha – nyöszörög Steve. Kissé felemeli a fejét, megpróbálja megszemlélni a sebet. – Azért fájhat?

– Fáj? – Fresson a gézzel ügyködik. Alaposan kitunkolja a sebet.

– Fáj – feleli Delgado panaszosan. – Ennél még az is kegyeletesebb volt, amikor fejbe vertek.

– Fáj a fejed? Hányinger? Egyensúlyzavar?

– Valamennyi. Mi a diagnózis?

– Adok egy injekciót. Alszol egyet, jó? A lábadat egyébként ügyesen bekötötted. Kevés vért herdáltál el.

– Muszáj aludni?

– Inkább hányni akarsz?

– Ügyelni fogok a bútorokra, ne aggódj. Történt valami, amíg egyéb elfoglaltságaim voltak?

– Mindenekelőtt te meséld el, mit csináltál.

– Hosszú a sora annak – kezdi Steve kenetteljesen, lassan felderülő arccal. – De azért rövidre fogom. Megtaláltam, amiért a hajsza folyik. Megleltem, belemélyedtem, és ekkor megleptek. Két góliát érkezett. Mindössze annyi időm volt, hogy beugorjak az ajtó mögé, és elrejtsem a dobozt az ingem alá. A góliátok elkezdtek kutakodni, és mit ad isten?, engem találtak. Nem kis szerencsémre alaposan meglepődtek. Annál is inkább, mert pisztoly volt a kezemben. De amikor felocsúdtak, elkezdtek alattomosan viselkedni, és az egyik trükkjük bejött, mit szépítsem. Ott álltam lefegyverezve, később feküdtem, mert előbb az egyik góliát keresztüllőtte a lábamat, a másik pedig fejbe vert. Innen kezdve megsűrűsödött a homály. Mire felszállt a köd, már Patrick hajolt fölém. A góliátok hanyatt. Az egyiknek mégis az az ötlete támadt, hogy lövöldözzön. Erre Patrick mellkason rúgta. Hol rúgta volna? Ott volt a doboz, immár a góliát hasa fölött. A titok nyitja. Ez mind semmi, mert mire odáig jutottunk, hogy elmesélhettem volna Patricknak, mire ment ki a kergetőzés, megint lezuhant a homály. És most mennie kellett, tudatlanul.

Hása elmélyülten tanulmányozza a megviselt kartondoboz tartalmát. Fel sem pillant.

– Hol találtad meg?

– A budoárban. Képzeljetek el egy Gatti ízlésével berendezett hálószobát. Őrjítő tapéta, baldachinos nyoszoly, csipkék és pihe-puha párnák...

– Gatti hálószobája nem ilyen – tiltakozik Joy.

Delgado elvigyorodik.

– Majd én is megmutatom az enyémet. Imádni fogja. Egyszóval a budoárban elhúztam a velencei tükrös fésülködőasztalkát, mögötte gyanúsnak látszott a tapéta. Amögött mélyedés, benne a doboz. Hogy került maga Drew ágyába?

Joy vállat von.

– Nem tudom. – Aztán Hásához fordul. – Mi van a dobozban?

– Egy pederaszta naplója. – Hása félrevonul, jelezve, hogy mostanában ne zavarják.

Lipowski a dobozban maradt tárgyakat vizsgálja. Néhány kazetta, törött orsójú keskenyfilmek, fotók.

Wyne talpa komoly pusztítást vitt véghez közöttük.

– Szükség lenne néhány ép orsóra, vetítőre. A kazettákat legfeljebb Louis tudja megmenteni – közli bőbeszédűen Pierre.

– Dolgozz, ne sopánkodj! – dörren rá Fresson.

Lipowski felmutatja széles mancsait.

– Úgy nézek ki, mint egy csipkeverőnő?

– Ne verj csipkét, semmit se verj. Indíts a sötétkamrába, szedd össze, ami kell. Lewis biztosan meg tudja mondani, mit hol találsz. – Delgado fel akar kelni. Fresson egy mozdulattal visszafekteti.

Joy Lipowskihoz lép.

– Segítek.

– Jó. Akkor csinálja.

Lipowski feltápászkodik, és elhagyja a szobát. Néhány perc múlva visszajön, üres filmorsókat hajít az asztalra, és megint eltűnik.

Joy felméri a helyzetet, látja, hogy nem boldogul puszta kézzel. Felkapja a dobozt, belesöpri kellékeit, és lemegy a földszintre. A sötétkamra egyik polcán talál egy ősrégi szerkezetet, segítségével tíz perc leforgása alatt áttekeri a filmeket az új orsókra. Feltételezi, hogy a házban vetítő is akad valahol, és nem csalódik.

Az álmos tekintetű Lewis előkeresi a gépet, és felállítja a nappaliban. Amikor végez, Joyhoz fordul.

– Felteszem, hogy ebben a zűrzavarban maga igazodik el a legjobban, mivel maga csinálta. Esetleg meg tudná mondani, lefekhetek-e, vagy kívánatos, hogy égő szemmel virrasszak?

– Feküdjön le. Egy pillanat. Van kazettás magnója?

– Van. De nem tudná használni, mert öreg és ócska.

– Akadnak hozzá nélkülözhető kazettái?

– Az előbb mondottakból következik. Hozom.

– Mondja, Lewis, ez az alaptermészete?

Az elcsigázott háztartási alkalmazott visszalép az ajtóból. – Tönkre fogja tenni a kazettákat?

– Igen.

Lewis bólint. – Gondoltam. Akkor hozom őket.

– Három elég lesz.

38.

Louis nem ideges. Úgy számítja, Patrick tizenöt-húsz percen belül megérkezik. Ez idő alatt a házbeliek nem tudnak elmenni sem a Golffal, sem a saját kocsijukkal. Benzin nélkül egyetlen autó sem moccan álltó helyéből. A pribékek meg fognak zavarodni, amikor nem találják a hibát. A műszer ugyanis tele tankot jelez.

Louis elégedett. Nem vesztegette az idejét. Star bérelt villája isten háta mögötti helyen áll, a szomszédos telkeken romépületek omladoznak, körös-körül méteres gaz meredezik a vén fák alatt. A kerítések pusztán jelképesek, Louis gondtalanul ki-be járkál rajtuk.

Szórakozásból megszólította az egyik romház mellett felfedezett éhes, láthatóan gazdátlan kutyát. A dobermann eleinte visszautasítóan viselkedett, jelezve, hogy méteres léptékben kiábrándult az emberi nemből. Amikor azonban Louis belopakodott a hanyagul őrzött házba, és ételt csent neki a déli lakoma romjaiból, a kutya hajszálnyit megingott eltökéltségében. Méltóságteljesen elfogyasztotta a váratlanul érkezett falatokat, aztán felhagyott a morgással. Tűnődni kezdett az emberiség romlottságának tárgyában. Végül úgy döntött: a kivételekkel ő is kivételt tesz. Körülszaglászta Louist, megbillentette a farkát. Az ember keze a fejére tévedt, a két füle közé. Nem volt nyugtalanító ez az érintés. A kutya leült Louis mellé, s hátát könnyedén a térdének támasztotta.

Louis lehasalt, a ház közelébe kúszott, s folytatta a figyelést. Amikor látta, hogy a kutya követi, ráripakodott: feküdj. A dobermann azonnal a földre vágta magát. Mozdulatlanul hevert mellette.

Mivel odabenn egy ideig nem történt semmi, Louis kipróbálta, mit tud még az eb. Végül megállapította: előző gazdája nyilván azért tette ki a szűrét, mert a jószág intelligenciája túlnőtt az övén.

Louis többször is benn járt a házban. Kihallgatott néhány érdektelen beszélgetést, mely a női nemre és hasonlatos mulatságokra vonatkozott. A fenti tárgyakban a pribékek a fogoly miatt nem mélyedhettek el. Érthető módon mielőbb szabadulni vágytak tőle.

Louis nem tudott volna feltűnés nélkül lejutni a pincébe. Az egyik kamra ajtaja előtt fegyveres őr állt. A Kígyó különösebb gond nélkül megszabadulhatott volna tőle, de nem tudhatta, hogy Brownt menekülésre alkalmas állapotban találja-e. Mivel Wyne kikötötte a fegyverhasználat tilalmát, Louis inkább nem kockáztatott. Egyelőre.

Star érkezése némi izgalmat kavart Louis lelkében.

Mindenesetre reménykedett, hogy nem akkor fedeződik fel a kocsik megrongált, üzemanyagukat veszített volta, amikor a kreol szépfiúval és kíséretével tízre javult az ellenséges érzületű fegyveresek száma.

Star felvázolta aznapi kudarcai mérlegét. Két embert veszített Joy Craft miatt, majd a Wilks lakása ellen irányuló akcióban másik kettőt. Ezekkel is az arc nélküli ellenfél babrált ki. A lány szabadon jár-kel, és a jelek szerint testőröket fogadott maga mellé. Mire idáig jutott a beszámolóval, a kreol szépfiú leplezetlen idegességet mutatott. Végül megparancsolta embereinek, hogy a foglyot ültessék kocsiba, és vigyék egy tengerparti kisvárosba, egy bizonyos Querra nevű úrhoz. Testi épségére ügyeljenek, mert később még szükség lehet rá a Joy Crafttal folytatott tárgyalások során. Star biztosra vette, hogy a lány hamarosan jelentkezik nála, és akkor ő diktálhatja a feltételeket. Ez a kilátás láthatóan megvigasztalta, de végezetül még figyelmeztette az őröket: tartsák nyitva a szemüket, nehogy akár a lány, akár a „Főnök” részéről meglepetés érje őket.

Miután így szertehintette az idegesség magvait, távozott. Louisnak látnia kellett, hogy a mindeddig úgyszólván gondtalan négy pribék állig felfegyverkezik.

39.

Olivert a sötét pincéből a sötét éjszakába vezetik.

Nyomott hangulatán ez mit sem változtat. Néhány órával korábban ugyanis pár pofon hatására bevallotta, mit hozott el Wilks lakásáról, s faggatója örömujjongásából megértette, hogy valami egyéb került birtokába, mint amit ezek keresnek.

Szinte megkönnyebbül, amikor látja, hogy őrzői nem kapkodnak. Ráérősen vacsoráznak, készülődnek. Persze, azért róla sem feledkeznek meg, sajnos. Egyikük mindig mellette tartózkodik, pisztollyal a kezében, és Olivernek csakhamar elpárolog a kedve, hogy belevesse magát az éj sötétjébe.

Szellőzteti kábult agyát. Az elmúlt időszakban néhányszor alaposan megverték vagy leütötték. Nem vallott gazdag képzelőerőre, hogy mindössze ezt a két módszert váltogatták. Közben pedig a csömörig ismételgették kérdéseiket. Ha hülyének tetette magát, megverték, aztán újra, elölről. Oliver egy idő után már nem is színlelt. Attól tartott, ha ezt valahogy mégis megúszná élve, szerzett bárgyúsága végképp megmarad.

Időnként megszabadították a fertelmes vödör tartalmától, amelyre dolgát végezni járt. Megesett, hogy inni kapott, nem többet két-három kortynál, ennek ellenére soha nem öklendezett hiába egy-egy kezelés után. Ha egyhangú volt is, az elkövetkezendők tükrében Oliver hajlamos némi nosztalgiával visszagondolni erre az aranyéletre.

Ennek, úgy látszik, vége szakad. Elviszik valahová, s ha erre a célra saját kocsiját hozzák elő, az nem sok jót sugall. Hullák jutnak eszébe, akiket a rendőrség előbb-utóbb meg szokott találni valami szakadék fenekén.

Tennie kellene valamit fennmaradása érdekében. Ha elfut, egyszerűen lelövik. Szemüveg nélkül az első kavicsban orra esik. Négyen vannak, hiába támadna rájuk. De ha csak egy őrzője lenne is: ugyan mit kezdene vele? Ő csak nézelődni járt az edzésekre, ahol Joy és Stanley a harci sportokban gyakorolta magát. Képtelen lenne verekedni. Ha legalább fegyvere lenne, talán venne annyi bátorságot, hogy meghúzza a ravaszt.

De puszta kézzel, vaksin nekiesni valamelyik behemótnak?

Márpedig valamit tenni kell. Hiszen az élete forog kockán. Szinte felnevet kínjában. Agya tovább birkózik a lehetőségekkel. Ezer ötlet villan fel, mint a tűzlobbanás. Mindjárt ki is oltja valamennyit. Nem meri. Nem képes harcolni az életéért?

Egy kutya szalad a ház felé a kerten át. Oliver felől akár elefánt is lehetne, szemüveg híján hiányosak a benyomásai. De azért reméli, hogy a homályos impresszióból még hasznot húzhat.

Az egyik fegyveres lehajol, követ ragad, és megcélozza a kóbor állatot. Társa lefogja a karját.

– Ne törődj vele. Napok óta erre kószál.

Az egyik bokorban valami zörren. A dobermann odaszalad, eltűnik a sűrűben, és szinte nyomban morogni kezd. Nyomasztóan, különböző hangfekvéseket váltogatva teszi a dolgát.

A belátásra hajló fegyveres mégis meggondolja magát. Meglöki a követ szorongató társát:

– Nézd meg, mit talált. Addig mi elindulunk a Golffal. Te majd a másik kocsival gyere utánunk.

– Mit nézzek rajta? – morogja a kiszemelt. Semmi hajlandóságot nem mutat, hogy a kutya nyomában az éjfekete bokorba másszék.

Társa rárivall:

– Ne mondjam kétszer!

– Lehet, hogy talált egy sündisznót. Segítsek neki meghámozni? – Ennek ellenére a bozótos felé indul.

Lassú léptekkel, fegyverét előreszegezve halad, mert Star ideges hangulatú látogatása megtette a magáét.

Társa meglöki Olivert, hogy indulásra késztesse.

Brown holtra váltan lép kettőt, és rögtön elbotlik valamiben. Mielőtt elesne, őrzője karjára támaszkodik.

A férfi durván megtaszítja.

Oliver a kocsi mellé érkezik. Szinte elzsibbad a reménytelenségtől. Látja, hogy a másik két fegyveres beül az első ülésekre. A háta mögött lépkedő durva férfi a hátsó ajtóhoz taszítja, befelé lökdösi.

Oliver megtorpan. Egy pillanatig tart az egész: felfogja, hogy a kormány mögött ülő pribék hiába forgatja az indítókulcsot, a motor hörren és leáll. Ugyanakkor a háta mögött gorombáskodó fegyveres róla megfeledkezve a bozótba irányított társa után nézeget.

A kutya elnémult, a férfi eltűnt, a kocsi nem indul.

Oliver érzi, hogy most, ha csak egy pillanatra is, de nem osztatlan a felé irányuló figyelem.

Oliver nekilódul. Mintha az erőszaknak engedve tenné, bemászik a lehúzott tetejű kocsi hátsó ülésére, aztán mintegy megtáltosodva keresztül csörtet rajta, és kibukik a másik ajtón. Térdre esve ér földet. Hajszál híja, hogy a megkezdett zuhanást az arcbőrén folytassa.

Végül mégsem lát hozzá a kert földjének radírozásához, ehelyett átgurul a vállán, s ezzel tompítja az esést.

Ugyanebből a lendületből talpra szökik, de nem egyenesedik fel. Minél kisebb felületet kíván nyújtani a nyilvánvalóan rögvest utána siető lövedékeknek.

Kiáltás harsan a háta mögött. Oliver még kisebbre húzza magát, s mert cipőiből eltávolították a fűzőt, előbb fél pár lábbeliben, majd néhány botlás után mezítláb folytatja észvesztő rohanását a rosszindulatú sötétséget és nehéz párákat teregető éjszakában.

Rohan, nem látja, hogy a hátára célzó fegyveres nem juthat hozzá a ravasz meghúzásához, mert a fölötte álló fa ágai közül sportcipős, magas termetű férfi zuhan a nyakába. Feltehetően nem véletlenül, mert a súlya által elsodort és öntudatlanná vált lövésszel nem törődik tovább, hanem a kormány mögött ülőre veti magát.

Louis is otthagyja a bokorba csalogatott és harcképtelenné tett őrt, hogy Wyne segítségére siessen. Kiszemeli a vezetőülés melletti helyről sebtében távozni igyekvő negyedik férfit, és a kocsi fölött átlendülve nekitámad.

A vászontetős Golf mint bárka a tengeren, hánykolódik a dulakodás viharában.

Wyne kiemeli a kormány mögött ülő férfit az ülésből, aztán egy ökölcsapással visszaküldi. Utánahajol, megragadja az ingét, felrántja fektéből. Elhárít egy ütést az alkarjával, s ennek a mozdulatnak folytatásaként könyökével a férfi állkapcsa alá döf. A férfi lehanyatlik, oldalra dől. Wyne utánahajol, s ezt nem jól teszi. Az elkeseredett férfi fellendül: fejével támadója gyomrába öklel. Patrick felnyög, ugyanakkor könyöke és karja megfeszítésével leszorítja a férfi fejét, majd másik kezével lesújt rá.

Louis nem ránthatja fel az ajtót, hogy hozzáférjen kiszemeltjéhez. Az ajtó ugyanis magától tárul fel, mégpedig abban a pillanatban, amikor a Kígyó elég közel jut hozzá. A germán alapossággal megmunkált fémajtó erősebbnek bizonyult Louisnál. A vékony figura megtántorodik, majd hátrarepül. A kocsiból kifelé törekvő férfi siet rávetni magát. Míg a levegőbe lendülve a csöppség felé igyekszik, látnia kell, hogy az felpattan, mégpedig hátraszaltóval. Néhány méterrel távolabb áll talpra. Ezt a támadó férfi már nem láthatja, mert hasmánt a földre érkezik, Louis hült helyére. A Kígyó előreszökik. Amikor a férfi felemeli a fejét, orrát pokoli rúgás éri a tengelye körül megforduló, lábát rugóként oldalra és hátra lendítő Louis részéről.

Louis nem foglalkozik tovább az eszméletlen férfival. Egyet füttyent, s a bokorból előcsörtető dobermann nyomában Oliver keresésére indul.

Wyne is a nyomukba eredne, amikor pisztolycsövet nyomnak a hátába. Sejti, hogy az a férfi viselkedik vele tolakodó módon, akit a fáról lejövet terített le. De érzi a fegyvercső árnyalatnyi bizonytalanságát is. Úgy tesz, mintha felegyenesedni készülne, megadóan. A következő pillanatban oldalra vetődik, könyöke a meglepett férfi állán csattan. A próbálkozó elejti a pisztolyt, s maga is utána hanyatlik.

Wyne átlendül az útjában álló Golf motorházteteje fölött, és találomra Louis nyomába fúrja magát a sejtelmes árnyakat ringató éjszakában Oliver rohan. Felbukik, lehorzsolja a bőrt a tenyeréről. Feljajdul fájdalmában, féltérdre löki magát, aztán felpattan, és folytatja nyargalását. Lihegést hall, lábdobogást, ettől megerősödve még jobban belehúz. Már-már repül.

Egy kutya kerül elébe. Ott rohan a lábai előtt, alatt, fékezve az ő sietségét. Ha kikerülni próbálja, megint elé vág, és a kutya a fürgébb.

Valaki kiáltozik a háta mögött, és Oliver azt várja, hogy megkapja végre a golyót a hátába. Félelmében visszafojtja lélegzetét, bukdácsolása egyre lassul, már-már megbénítja a rettegés. Megáll, imbolyog egy pillanatig, aztán térdre roskad.

Reszket, fülében nem is a saját vére, hanem nyilván a Niagara-vízesés robaját hallja. Maradék látása is elhomályosul. Mintha egy fiú ereszkedne mellé. Mellé roskad, átöleli, s kifulladtan, ámde vidáman zihálja:

– Telivér Brown, ne féljen. Louis Struwe vagyok, de mindjárt itt lesz Patrick Wyne is. Hallja, Telivér? Joy már várja.

40.

Joy magánkívül nevetve és sírva összecsókolja Oliver borostás, mocskos arcát. Nem tart sokáig a kitörése, mert látja, hogy barátja összeroskadni készül. Feltisztuló tekintete előtt élessé válik Oliver zúzódásokkal tarkított bőre.

– Gyere – hívja, valósággal toporogva. – Ülj le, fürödj meg, pihenj, mesélj. Jól vagy?

Oliver átöleli a lány derekát, fáradt fejét a vállára hajtja.

– Stanley? – kérdezi.

– Meghalt – suttogja a lány.

Oliver bólint.

– Wilks? – kérdez újra. Felemeli a fejét, a lány arcára pillant.

– Még szabad.

Oliver ismét bólint. Feltekint, s Joy mögött megpillantja az idegen férfiakból álló társaság elmosódott körvonalait. Ott ül közöttük a kutya is. Mintha mindannyian a négylábúval foglalkoznának. Ekkor megbomlik az együttes képe.

Wyne elindul feléjük. Oliverhez lép, s tele poharat nyom a kezébe. Nem engedi el, segít, hogy Brown a szájához emelje.

Oliver lenyeli az italt, megköszörüli a torkát. Aztán szégyenkezve végignéz magán.

Patrick megérti szándékát. Elvezeti a fürdőszoba felé.

Visszatérőben megáll a lány mellett.

– Az egyik kívánsága teljesült.

– Hogyan köszönjem meg?

– Louis és a kutya érdeme.

Joy a Kígyóhoz lép. Megcsókolja, aztán ugyanezt teszi a tartózkodva visszahőkölő dobermannal is. Amikor felegyenesedik, kényelmetlen zavarát enyhítendő, a kutyára mutat.

– Beültetném a kádba Oliver mellé. Ráférne.

Delgado fél lábon szökdécselve érkezik. Kezében tányér, azon szendvicshalom. Ugrándozás közben zsonglőr módjára igazítja a fel-felpattanó kenyérszeletek és a szerteszét röpködő tartozékok alá a tányért. A szőnyegen uborkaszeletek, paradicsomkarikák tarkállanak, mire útja végére ér. Néhány szendvics mégis a tányéron marad. Delgado leteszi a kutya elé.

– Mit leltetek a dobozban? – kérdezi Wyne.

Hása széles mosollyal felel: – Várjuk meg Olivert. Őt is érdekelni fogja.

Nehezen telnek a percek. Nem beszélnek, mert pillanatnyi érzéseik hasonlatosak egy karácsonyi üdvözlőlaphoz.

Delgado és Louis csúszkál a szőnyegen. Az elpotyogtatott zöldségkarikákat szedegetik, a kutya lelkesen rohangál körülöttük. Fresson a fejét fogja a sebesült viselkedése láttán.

Joy leereszkedik egy fotel karfájára, poharat szorít a kezében, de nem kortyol belőle. Wyne ziláltnak látszó öltözékét, felrepedt szemöldökét szemléli. Sejti, hogy a férfit csak a kíváncsiság tartja köztük, s amint megtudja, mit találtak a dobozban, felsiet az emeleti fürdőszobába, hogy lezuhanyozzék és tiszta ruhát öltsön. Szemlátomást zavarja megviselt külleme. Olykor szinte szórakozottan a gyomrára szorítja tenyerét, máskor a borostát gyúrja feketéllő állán.

Oliver végre megjelenik körükben. Frissen mosott hajából csepeg a víz, rövidlátó szemeivel bizonytalanul pillant körbe. Minden öltözéke Joy almazöld fürdőlepedője. Burkolata tetszést arat.

Oliver kissé feloldódik zavarából, s letelepszik Joy mellé. Keresztbe veti lábait, kivillanó térdét betakargatja a törölköző sarkával.

Hása beszélni kezd:

– Mi nagyjából tudjuk, Olivernek, Louisnak és Patricknak lesz vadonatúj, amit elmondok. Perrot naplójáért folyt a hajsza. Nem árt tudni, hogy ebből az asszisztens előéletére is némi fény derül. Perrot felvett név, bár nem említi meg a naplóban az eredetit. Az viszont kiderül, hogy külföldön élt, tökmindegy, hol. Egy katonai kutatóintézetben dolgozott. Állítása szerint évekkel ezelőtt sugárbiológiai kísérleteket végeztek rabokon, zsoldoskatonákon, de ebbe nem merül bele, sajnos. Valószínűleg jó oka volt rá, hogy hazáját elhagyja, és itt, Line-ban próbáljon szerencsét. Perrot néven Hubrey egyik laboratóriumában dolgozott. Mindaddig, amíg Wilks egy napon felbukkant, és támogatásért folyamodott Hubrey-hoz. Előadta elméletét, s mivel az idő tájt a kutatók legtöbbje az immunelmélet híve volt, Hubrey tetszését megnyerte Wilks elképzelése. De ő nem kutató, hanem pénzember s mellesleg politikus, vagy fordítva, ahogy tetszik. Az akarta, hogy a felfedezésből mielőbb pénzt lásson, így hát sürgetnie kellett a kísérlet előrehaladását. Feltűnt neki Wilks és Perrot sajátságos vonzalma. Perrot-t a doktor mellé adta asszisztensnek, s rajta keresztül sugalmazta neki, hogy használjanak fel emberi alanyokat. Wilks kezdetben vonakodott, aztán mégis beadta a derekát, és megfelelő emberek után nézett. Ügyelniük kellett rá, hogy ez a dolog soha ki ne derülhessen, s végül is azon buktak meg, hogy Wilks elképzelése abban a stádiumában csődöt mondott. A beinjektált személyek megbetegedtek, a szérum hatástalannak bizonyult. Hubrey ekkor megbízta Perrot-t, hogy szerezze meg Wilks dokumentációját. Csakhogy időközben a doktor és asszisztense érzelmileg oly mértékben összefonódott, hogy Perrot előreláthatóan be akarta biztosítani kettőjük jövőjét Hubrey-val szemben. Másolatot készített a naplóról, mielőtt átadta megbízójának. Mint írja, nem bízott különösebben a szérum sikerében, de Wilks lelkesedését látva nem beszélt erről. A doktor kutatói megszállottsága valóságos fanatizmusra vallott, talán ezért, a cél által elhomályosítva adta be derekát a pokoli sugallatra. Nem mellékes az sem, hogy siker esetére – és ez akkoriban elérhetőnek látszott – dicsőség és vagyon ígérkezett. Perrot a másolatoktól pénzt is remélt, arra az eshetőségre számítva, hogy a dolgok mégsem az elképzelések szerint alakulnak. Becsúszott az első szarvashiba. Wilkst feldobták a kezdeti sikerek, és publikált egy cikket. Hubrey tajtékzott. Szerinte már régen meg kellett volna születnie a szérumnak, és valójában még semmi komoly eredmény nem mutatkozott. Mindennek a tetejébe felbukkant Oliver is, és kellemetlenkedni kezdett. Wilks is ideges lett, mert mind több kudarc érte a vizsgálatok során. Széruma kétségbeejtő immunválaszokat eredményezett a kísérleti állatok szervezetében. Eredmény is mutatkozott, de nem számottevő. Hubrey nógatta a doktort, mert mielőbb pénzt akart a választási kampányához. Amikor Oliver nyomozásai idegesítővé váltak, Hubrey beköltöztette Wilkst és Perrot-t a laboratóriumába. Gyakorlatilag foglyok voltak, nem léphettek az utcára. Hubrey azzal tartotta markában őket, ami végső soron az ő saját elméjéből pattant ki. Perrot unalmában, elkeseredésében bámészkodni kezdett környezetében, és felfedezett valamit. Első osztályú ipari kémnek bizonyult. Felfedezéséről filmeket, fotókat, hangszalagokat készített. Kifürkészett mindent, amihez hozzáférhetett. Azt remélte, gyűjteményét felhasználhatja majd, amikor Hubrey rájön, hogy nem lesz csodaszérum. Mert nem lesz. Melyikünkben nem merült fel a Joy és Oliver utáni hajsza láttán, hogy netán megtörtént a csoda? Melyikünk ne remélte volna, hogy azért akarják őket és a bizonyítékokat, mert a SZÉRUM világra jött, és diadalmas útjára készül? Diadalmenete előtt már csak a kellemetlen tanúktól kell megszabadulni? Nem erről van szó. Perrot tehát ügyködött, s mivel még mindig Hubrey bizalmát élvezte, szerét ejthette, hogy kivigye a laborból és elrejtse a lakásán a gyűjtött anyagot. De mivel elkapta a mohóság, nem érte be ennyivel. Tovább kutatott. Egyszer aztán felfigyeltek tevékenykedésére, és figyelmeztették Hubrey-t. Perrot kapott egy nevelő célzatú verést. Erre megfenyegette főnökét. Megemlítette bizonyítékait. Hubrey időt akart nyerni. Tárgyalásokat kezdett vele. Perrot gyanította, hogy főnöke csak az időt húzza. Hubrey még hitt a szérumban, nem gondolt rá, hogy Wilkstől szabaduljon, de Perrot kezdett terhes lenni a számára. Az asszisztens gyanút fogott, és megszökött, arra gondolva, hogy gyűjteménye segítségével megszabadulhat ő is és Wilks is. Eltűnhetnek valahol, netán Hubrey-t zsarolva még pénzre is szert tehetnek. Ő már ugyanis nagyon jól tudta, milyen forrásokból jut pénzhez Hubrey. Ezek azonban olyan pénzek voltak, amiket használatba vétel előtt úgymond tisztára kell mosni, míg a szérum révén egyenes úton jutott volna vagyonhoz. És itt véget érnek Perrot feljegyzései. Innen már csakis saját feltevéseinkre támaszkodhatunk...

– Állj! – veti közbe Patrick. – Véletlenül elfelejtetted megemlíteni, mit fedezett fel Perrot Hubrey laboratóriumában.

Hása szép arcán mosoly árad el.

– Óhajtod látni a filmeket?

– Ha már odafáradtam értük...

Hása tovább ragyog.

– Abban az épületben, ahol Wilks dolgozik, heroint állítanak elő.

Megnézik a filmeket. Louis, Oliver és Patrick számára új, amit látnak. A többiek már túljutottak első meglepetésükön, de figyelmesen merednek a vászonra. Csakhamar mindannyian megismerik a heroinkészítés technológiáját.

Oliver és Rühl közben halk értekezletet rögtönöz orvosi és gyógyszervegyészeti kérdésekről. Tökéletes egyetértésben bombázzák egymást szakmai kifejezésekkel, s nem mulasztják el, hogy Hubrey leleményességén is álmélkodjanak.

A filmen időnként lírai részletek is láthatók. Perrot megörökítette barátját A Nagy Kutató, A Lázas Elme és A Fáradt Kedves pózában. Látható még Wilks mosakodás és más hétköznapi elfoglaltságok közepette, de ezek a jelenetek inkább idegenkedő hallgatást váltanak ki a nézőkből, a vaskos tréfák elmaradnak.

Az utolsó tekercs rögzíti a folyamatot, melynek során a kábítószer elhagyja a laboratóriumot, hogy hódító útjára induljon rabjai felé.

Patrick Wyne elismerése jeléül füttyent egyet. A kutya ezt félreérti és hozzáüget. A férfi szórakozottan megsimogatja, agyában lassan körvonalazódik valami.

Amikor a vetítés véget ér, Hása folytatja félbehagyott előadását: – Perrot megijedt és megszökött. Először a lakásra igyekezett, hogy elrejtse naplóját a filmek mellé. Ott jártáról a portás értesíthette Hubrey-t. A főnök pedig utánaküldetett valakit, s megszabadult a kíváncsi természetű zsarolótól. Talán azt gondolta, Perrot blöfföl, és nyugodt is volt mindaddig, amíg a portás újra jelentkezett, és tudatta, hogy Brown járt a lakáson, de nem üres kézzel távozott onnan. Kitört a pánik. Hubrey utasította Radovan Start, hogy simítsa el az ügyet: kerítse elő a dokumentációt, a tanúkat pedig hallgattassa el. Star azonban egy ideje azt mérlegeli, mi lesz vele, ha beindul a választási gépezet, és gazdájának jólfésültnek kell lennie. Sejti, ez jelenti pályafutása végét, és semmi kétsége nincs a módszer felől sem. Így hát azt gondolta, megszerzi, amire Hubrey foga fáj, de éppen ellene fogja felhasználni. Közben kiderült, hogy Oliver valami mást talált, a hajsza tehát folytatódott.

Star elküldte két emberét Wilks lakására, mint tudjuk, Steve ölelő karjaiba. Megint kudarc. Hubrey gyanút fogott, hátha Star átveri. Az imént telefonált Jorgosz barátunk. Tőle tudjuk, hogy Hubrey nemrég meglátogatta Start a lokáljában. Távozása után otthagyott egy embert. Nyilván azért, hogy ügyeljen Starra. Ezt követően Hubrey a repülőtérre vitette magát, és elhagyta az országot.

– Vissza kell édesgetni – jegyzi meg Patrick.

Oliver alszik. Feje oldalra billen, kimerült, borostás arca meggyűrődik. Joy megérinti a vállát. Oliver felriad, aztán alvajáróként követi a lányt az emeletre.

Amikor Joy visszatér, Wyne rápillant.

– Nagyon fáradt, Joy?

– Nem. Segíthetek valamiben?

– Ha van kedve. Kiheverte a mai megrázkódtatást?

– Melyiket?

– Igaza van. Rázós nap volt. De mi lesz később?

– Ezen gondolkozom. Van egy ötletem. – Joy már nem érzi korábbi levertségét. Megkönnyebbült, hiszen Oliver biztonságban van, vele együtt. Nézi Patrick Wyne arcát, s azon töpreng, hogyan fogalmazhatná meg mondanivalóját: háláról, bizalomról, szeretetről.

A férfi mosolyog. A mennyezeti világítás és a szobában szerteszórt lámpatestek fénye fel-feltündököl az aranykardokon. A lány homlokba hulló haja eltakarja egyenletes szélességű, ívelő szemöldökét. A sötét szempár élénken tekint előre a hosszú pillák árnyékában.

Patrick Wyne szívesen nézi a lányt. Nincs ideje tisztázni magában, mi történt vele megismerkedésük óta; nem akarja elragadtatni magát. Az ismeretség még oly rövid. Ám máris rengeteg megoldatlan kérdés sorakozik előttük. Wilks, Star, Hubrey. Nem beszélve mindannyiuk biztonságáról. Felültek egy robogó vonatra.

Valaki köhint. Ital csurran.Csobogása szétfoszlatja Wyne mosolyát. A férfi felrezzen. Látja, hogy társai figyelik.

Hása rászól a lányra:

– Ott hagyta abba, hogy van egy ötlete.

Joy feleszmél. Körbepillant. Előbb Hására tekint, róla Delgadóra. Lassan sorra veszi mindannyiukat.

– Azért veszítettem el a fonalat, mert megpróbáltam megfogalmazni valamit, amiről közben kiderült: elmondhatatlan. Sokat köszönhetek maguknak. De erről nem tudok beszélni.

Gatti epésen megjegyzi:

– Majd megfizeti.

Joy megrázza a fejét.

– Ne kezdjük elölről. Most nincs rá idő. Elmondom inkább az ötletemet. Star és Hubrey nem tudja, mit keres valójában. Star talán semmit sem tud a heroinügyről. Hubrey viszont azzal nem lehet tisztában, hogy mennyit sikerült Perrot-nak kifürkésznie. Arra gondoltam, megváltoztathatnánk kissé a naplót. A heroinügyről éppen csak említés essék benne, semmi bizonyosság. Találkoznék Starral, és felajánlanám neki a naplómásolatot. Azzal a feltétellel, hogy hajlandó vagyok megválni az eredetitől is, de azt csakis Hubrey-nak adom át, Wilksért cserében. Ezzel talán visszacsalogatnánk az országba. Ha úgy tudja, hogy kevés adat került a birtokomba, talán nem számolja fel a laboratóriumát, mint ahogy e pillanatban félő, hogy megteszi. Azt hiszem, ha erre sor kerülne, nem tudnánk megakadályozni. Ki kell védenünk.

Wyne bólint.

– Igaza van. Ebben akartam a segítségét kérni. Start kell felhasználnunk csalinak, s vele csak maga beszélhet. Erre vár. De zavarjuk jobban össze a dolgokat. Ne mondja el neki, hogy Oliver velünk van. Követelje a barátja szabadon bocsátását. Starban el kell ültetnünk a gyanút, hogy Hubrey keze volt a szöktetésben. E pillanatban úgyis ez a kérdés okozhatja számára a legnagyobb fejtörést. Emberei talán előadták már kalandjukat. Ha mindez összejön, akkor válik végrehajthatóvá az én tervem. A heroin rengeteg pénzt hoz, s Hubrey nem fog egykönnyen lemondani róla. Mivel mostanáig mesterien mentek a dolgai, amint látja, hogy nincs komolyabb vész, folytatja, mint eddig. Akkor pedig a heroin a szokott időben és módon továbbra is kiáramlik a laboratóriumból. Arra gondoltam, ott kéne próbálkoznunk. Ebben az esetben azonban nem folytathatjuk saját szakállunkra. Segítségre, felszerelésre lesz szükségünk a rajtaütéshez. Reggel beszélek Borsettivel, aztán megpróbálok bejutni Nicholas Gregghez is. Ha megtudja, hogy Hubrey-ról van szó, legalábbis érdekelni fogja a dolog.

Joy bólint, ismeri Gregget, az apja barátját. Találkozott vele néhányszor. Talán csakugyan tudna segíteni.

Hása másként vélekedik.

– Esetleg jól seggbe rúg bennünket.

– Esetleg – bólint Wyne.

– Ami Joy ötletét illeti: meg tudnám csinálni a napló módosított változatát. Úgysem vagyok álmos – közli Louis a kutyát simogatva.

Delgadót fejfájás gyötri. Magáról megfeledkezve felcsattan:

– Ekkora hülyeséget régen hallottam. Nézzetek rám. Láthatjátok, milyen emberei vannak Starnak. Nem piskóták. Odadobjátok nekik a lányt? Ha velem – kinek képességei ismertek – elbántak, mi lesz az ő sorsa?

Joy felnevet.

– Ne féljen, rettenthetetlen Steve, boldogan odadobom magam Starnak. Egy ujjal sem fog érinteni. Nem az ellensége, hanem a szövetségese leszek Hubrey-val szemben.

– Sőt, Steve, még csak el sem kísérheted. Oscar, Louis és én vigyázunk Joyra – közli Wyne szigorúan.

Steve legyintve átengedi magát fájdalmainak.

– Úgy sejtem, lesz részetek némi meglepetésben – rogja. – A ti bajotok. Nekem itt a magamé. Fogadni mernék, hogy Rühl olyan injekciót nyomott belém, amitől az ember végromlásba kerül.

Joy rajzol. Az ölébe fektetett füzet lapján lassan kialakul a kép: egy tányér makaróni. A szálak összevissza tekergőznek, az egyik csőből Louis Struwe feje bukkan elő. Csigákba göndörödő hajával, kerek arcával, fényes-nagy szemével, széles cimpájú, lapos orrával, összecsücsörített szájával. Fél válla is kicsusszant már, teste további részét azonban elrejti a csőtészta anélkül, hogy bárhol kidudorodna.

Joy kiszakítja a lapot a füzetből, aztán mégsem nyújtja át a napló fölött Wyne-nal tanakodó Louisnak.

Visszafekteti a rajzot az ölébe, és kiegészíti. Asztalt rajzol a tányér alá, végül mellé ülteti a dobermannt, késsel és villával a mancsai között.

Louis felnevet, amikor megtekinti a művet.

– Nekem adja? – kérdezi.

– Láthatnánk? – Delgado feltámasztott lábbal-háttal fekszik a kanapén. Savanyú képpel kortyolja a citromlevet, amit Fresson készített neki hányinger ellen. Hiába, a feje is fáj, de a gyomra sem csillapodik.

A rajz kézről kézre jár. Amint visszakerül Louishoz, a férfi a naplóval együtt óvatosan a táskájába csúsztatja és elvonul, mivel hamisítási tennivalói halaszthatatlanok.

A társaság mit sem tehet, amíg Louis dolgozik.

Várakozás közben Joy tovább rajzol. Fél füllel hallja, hogy folytatódik körülötte a tanácskozás. Papírra veti Delgadót, amint a férfi a tükör előtt ülve maszkot illeszt az arca elé. A tükörből visszapillantó arc valójában szomorú. Az álarca vigyorgó bohóc képe.

Ezzel végezve Joy a könyvespolchoz lép, mert segítségre van szüksége. Rövid keresgélés után kiválaszt egy művészettörténeti kötetet, és visszatelepszik a helyére.

Lerajzolja a Dávid-szobrot, lassan halad vele, mert közben egyre kérleli magában Michelangelo szellemét: bocsássa meg neki cselekedetét. Nem biztos benne, hogy a másolat kivívná a mester tetszését.

Amikor Dávid ott áll a papíron, Joy felöltözteti: vállához emelt karjára géppisztolyt függeszt, csupasz ágyékát széles derékszíjról lelógó revolvertokkal fedi le, lábára ejtőernyős csizmát húz. Nézegeti a művet, de elégedetlen vele.

Joy iszik egy kortyot, és még egyet. Amikor leteszi a poharat, felragadja a ceruzát, és Dávid Oscar combja mellett leeresztett jobb kezébe női fejet rajzol. A hajánál fogva megmarkolt nő arcán kialakuló vonások csakhamar kísértetiesen hasonlítanak Joy Craft arcvonásaihoz.

Kész. Elégedetten szemléli a művet. Lopva Oscarra sandít, elképzeli a férfi várható reagálását és kajánul felnevet.

Wyne a lány mögé kerülve a rajzra pillant, aztán önfeledten felnevet ő is. Társaik döbbenten bámulnak rájuk. Lassan mindannyian a karosszék mögé szivárognak. Tántorognak jókedvükben.

Csupán Oscar Hása ül a helyén. Sejti, hogy az ő rovására mulat a társaság. Felvillan a tekintete, mégis felemelkedik, és Joyhoz lépdel. Amikor megpillantja a karikatúrát, megenyhülve felnyerít. Minden részletét megvizsgálja, nem jut szóhoz széles jókedvében. Mutogat, legyint, fuldoklik.

Steve észreveszi a róla készült karikatúrát. Elveszi Joy öléből, visszasántikál a helyére, és elfészkelődik.

Amikor társai elcsendesednek, Delgado halkan megjegyzi:

– Eltalálja a lényeget, Joy!

Több szó nem esik. A tanácskozás valamivel derültebb hangulatban folytatódik. A férfiak néha a lány felé sandítanak, mert sejtik, hogy még nem fejezte be működését. Joy kissé kaján arckifejezése megerősíti ezt a hitüket.

A lány ezúttal Gattit tűzi tollhegyre. Hagymafejet rajzol, egyenként lehántott rétegein a félvér arcával. A külső héjon Drew valóságos vonásai látszanak: göndör haja, szúrós tekintetű szempárja, törött orra, telt ajka, fekete álla. A második rétegen ez az arc már lágyabb, majd mind tovább haladva egyre idealizáltabbá válik, valósággal megszépül. A hagyma magjában csodálkozó szemű kisfiú ül, felhúzott térdén összefont kézzel.

Gatti sejti, hogy ő került sorra, mert Joy gyakran pillant felé rajzolás közben. Megpróbálja elképzelni, miféle élveboncolás várható a papíron, de nem jut messzire. Azután az elkészült rajz elindul társai között, s utolsóként ő kapja a kezébe. Rövid hallgatás után Drew felpillant a képről.

– Lehet, hogy igaza van.

Egy láda, dinamit felirattal, rajta anatómiai atlaszok, valamint Arthur Bloch örökbecsű törvénykönyve. Mindezek hegyében a lófejű Fresson doktor kuporog, szájában pipát, kezében puskát tart, de célzásra emelkedő karját fonendoszkóp kötözi le.

– Ügyes – morogja Rühl a rajzra pillantva.

Ájultra vert, félholt góliátok hevernek a következő lapon. Szétszórt fegyverek, romhalmaz. Mindezek előterében karosszék, benne Lipowski üldögél kifejezéstelen arccal, egyik kezében sörösdoboz, a másikban csirkecomb, ölében újság.

Pierre szótlanul nézi a rajzot, s miután alaposan megvizsgálja, elvigyorodik. Elvesz a tálcáról egy szendvicset, és beleharap.

Joy leteszi a füzetet, mintegy jelezve: vége.

Delgado felmorran: – Hé! Maga ott, szoknyában!

– Igen?

– Kimaradt valaki.

– Igen. Tudom.

Wyne felcsattan. Meglepődnek a hangjától.

– Hagyd békén, Steve!

Delgado mégsem nyugszik.

– Látom már, ez lesz a munkabér. Untig eleget strapálta magát mostanáig, rajzolja le Patrickot is!

Lipowski gyengéden megjegyzi:

– Kuss!

Joy Patrickra pillant. A férfi úgy tesz, mintha nem venné észre. Szemöldökén vékony ragasztócsík feszül, friss inge félig kigombolva. Wyne feláll, lemezt cserél.

A tű fél percig némán tapogatja a korongot, mielőtt a barázdákra lép.

– Engem már lerajzolt – közli, amikor visszaül a helyére.

Joy a fejét rázza.

– Az csak egy skicc volt. Megkapja a rajzot. Nem felejtem el, hogy adósa vagyok.

Wyne felelni készül, de ekkor Louis jelenik meg az ajtóban. Büszkén hozza elkészült munkáját. Egyenként megvizsgálják. Remekbe sikerült, nem lehet észrevenni a csalást.

Wyne Lipowskihoz fordul.

– Menj el Starhoz. Légy résen, hátha valami morbid ötlete támad. Ha visszafelé követnének, veszítsd el őket. Ennek mestere vagy. Nos, hölgyem, hol óhajt találkozni Radovan Star úrral?

– A Zenés Színház mögötti építkezésen. Ott lesz hely bőven, és kellően elhagyatott ahhoz, hogy ennek a kalandnak díszletéül szolgáljon.

– Reméljük, nem az utolsó kalandja lesz. – Ez ismét Delgado.

Társai rámerednek. A kétségeket miért nem hagyja meg Oscarnak?

Wyne rövid töprengés után bólint. Órájára pillant.

– Más dolgunk várhatóan nem lesz már ma éjjel. Egy óra múlva megfelel?

Bólintanak.

Wyne folytatja. – Rühl és Steve lefekhet. Az emeleten van hely bőven. Oscar és Louis, máris induljatok a színházhoz. Star nyilván egyedül jön a találkára. Nem árt, ha megelőzzük. Ne mutatkozzatok, ha nem lesz rátok szükség. Joyt én kísérem. Pierre, ha visszajöttél, feküdj le te is.

Delgado méltatlankodik.

– Meg akarom várni, mit intéztek. Star agyafúrt fickó.

Gatti olyan mozdulatokkal gyűrögeti az orrát, mintha ki akarná egyenesíteni. Eltorzított hangon morog:

– Te csak tudod. Majdnem kicsináltak az emberei. Ugyan hol lennél most Patrick nélkül?

Delgado riposztozik.

– Majd hálából lerajzolom, jó? Egyébként, ha jól emlékszem, veled is megtörtént már hasonló. Mintha téged nem vertek volna fejbe éppen elégszer. – Steve ezzel a műfelháborodással a lépcsők felé indul. Mielőtt az első fokra lépne, felsóhajt.

– Szép kis szanatórium, ahol még lift sincs. Ezeknek lövetem le magam. Rühl, gyere, aludj velem.

Mindannyian megkönnyebbülnek. Delgado lassan visszatalál a formájához. Talán mégsem pusztul bele sebesüléseibe.

Mivel Rühl nem felel, Steve megismétli:

– Gyere, szívem. Na, gyere már!

– „A tökéletlenek ellen a tökéletes védekezés is hiábavaló” – citálja kedvenc szerzőjét Fresson, de azért elindul. Felsegíti páciensét a lépcsőkön.

41.

Nino Craft éjszakája gyötrelmesnek ígérkezik. Hosszú ideje ül barátja dolgozószobájában, és bár a whiskys pohár a keze ügyében van, nehezen állítja rendbe a szavakat.

Nicholas Gregg fontos ember. Jól ismeri a politikai játékszabályokat, és eligazodik útvesztőikben, eközben azzal kecsegtetve magát, hogy többé-kevésbé sikerül megőriznie tisztességét is, bár azt a gyakorinál többször tapasztalnia kell, milyen nehézségekbe ütközik mindez.

Tudományának köszönheti gyorsan magasba ívelő pályafutását.

Barátai száma csekély, egyikük Nino Craft, aki lehetőleg nem foglalkozik olyasmivel, ami nyugalmát veszélyeztetné. Talán ezért is alakult ki közöttük az egyetértés. Vajmi keveset tudnak egymásról. Gregg nem ismeri Craft életútját, és ez fordítva is igaz. Az utóbbi években alakult ki összetartozásuk. Szabadidejükben hasonló elfoglaltságok mulattatják őket, jó összhangot lelnek egymással. Gregget megnyugtatja Craft csendes egyszerűsége, műveltsége. Nem bánja, hogy barátja ezen az éjszakán felborította unalmasnak ígérkező programját.

Hallgatja a nehezen csordogáló szavakat. Eleinte még hajlamos azt hinni: Craft csak azért kereste fel, hogy hallgatóságot leljen benne, mert szükségét látja megszabadulni felgyülemlett gondjaitól.

Nino Craft a feleségéről, Barbaráról beszél. Az asszony röviddel a gyermekük születése után elhagyta, és nem tért vissza azóta sem. Craft ennek a fiatalkori szerelemnek az árnyékában élte végig életét. Talán azért nem lelt friss kapcsolatra, mert felesége távozása után minden érzelmével a lánya felé fordult. Igyekezett minél kevesebbet megmutatni szenvedélyes szeretetéből, nem akarta lebéklyózni a gyermeket. Ki tudja, miért vált mégis nyugtalanná? Megzavarta talán a korán kapott függetlenség? De vajon baj ez? Az anyja is ilyen volt: reaktív, vibráló.

Mindenesetre a lány jóval bátrabb lett, mint az apja. Következésképpen óvatlanabb is. Nino Craft felemleget néhány esetet: a tizenhat éves Joy és a két évvel idősebb Stanley Perrin egy éjszakán szó nélkül elköti Craft motoros hajóját, és kimennek a nyílt tengerre. Mintha csak erre várt volna: kitör a vihar. Üvölt a szél, a tenger tombol. Nino Craft reggelig tíz évet veszít az életéből: ekkor sértetlenül megérkezik Joy és Stanley. Áradoznak rendkívüli élményeikről. Ami az apának pokoli hullámhegy volt, az ő szemükben a tenger fátyoltáncának tetszett.

Röviddel később Joy a hangadója egy diáktüntetésnek. A rendőrök könnygázzal és gumibotokkal kezelik ki őket a forrófejűségből. Életében először verik meg Joyt. Meg van döbbenve. Napokig kábultan járkál, dühösen csodálkozik. Igen, kislányom, még Nino Craft lányát is megüthetik. Joy rábeszéli Stanley-t, hogy járjanak önvédelmi sportokat tanulni. Aztán időnként sántikálva érkezik haza, testszerte kék foltok tarkítják, és előfordul, hogy napokig képtelen ülni. Craft megkockáztat egy kérdést: ugyan minek mindez? Ki ellen kell védekezniük? Joy elősorol néhány utcai esetet, és az apa behatóan megszemléli a lányt. Mintha először venné tudomásul: csakugyan nővé érett, izgalmas nővé.

Ezután az apa sorra értesül a két barát hajmeresztő szórakozásairól. Egyszer filmszerepet vállalnak. Joy a női főszereplő helyett kész felborulni egy égő kocsival, ugyanezen filmben Stanley kiugrik egy hat méter magasban lévő ablakból. Craft titokban abban bízik, hogy Joy és Stanley előbb-utóbb szerelembe esnek egymással, összeházasodnak és leülnek a fenekükre. Amikor ezt nyíltan felveti, a lány kineveti, és tudatja vele, hogy ők ketten ezt a témát már régen megtárgyalták és levették a napirendről. Barátságuk több, szebb, tisztább mindennemű szerelemnél. Craft másként vélekedik, de mit tehet? Belenyugszik.

Máskor Craft jachtjával lézengenek a tengeren. A rádión segélykérést fognak el, és ész nélkül a helyszínre száguldanak. Csak a parti őrség hajójának egyidejű megjelenése menti meg őket, hiszen valóságos tengeri ütközet kellős közepébe rontanak bele. Köröskörül géppisztolyok ugatnak, golyók repkednek. Ők persze fegyvertelenek. Mégsem állnak odébb. Maradnak a ritka látványosság kedvéért. Később kiderül, két gengszterbanda háborúskodásának szemtanúi voltak. Az egyik hajón a rivális csapat vezetője próbált elmenekülni társaival, feleségével és gyermekével. A hajó üzemanyagtartályát találat éri, a fedélzet lángokban áll. A parti őrség a támadókat lövi, azok sortűz fedezékében próbálnak egérutat nyerni. Az égő hajóról az asszony és gyermeke halálfélelmében a vízbe veti magát. Joy odakormányozza a jachtot. Stanley a tengerbe ugrik. A gyereket kihúzza, de az asszonyt elnyelik a hullámok. A lángoló hajó felrobban, megsérül a jacht is. Joy és Stanley napokig süketen és félhülyén ténfereg a detonációtól. A kislány kórházba kerül.

A gyermek hozzátartozóit nem találják. Apja, anyja a tengerbe veszett, nagybátyja háromszáz évre rúgó büntetését tölti a börtönben. A hatéves kislány egy darabig Craftéknál él, hatalmas kék szemével, derékig érő szőke hajával, éppen a fogváltás időszakában: vásott-csorba mosollyal, s olyan trágár szókinccsel, amilyentől harcedzett matrózok is gondolkodóba esnek. Végül a gyermeket Stanley szülei veszik magukhoz. Fiuk halálakor Claudia tizenegy éves.

Nino Craft megemlíti a tavalyi históriát a megszöktetett terroristával. Az ezt követő lángszórós bankrablóról nem ejt szót, inkább belefog abba a kevésbe, amit a jelenlegi ügyről tud. Előadja gyanúját, hogy mindez összefüggésben lehet Stanley betegségével és halálával.

Legalábbis erre a következtetésre kénytelen kilyukadni, ha összerakosgatja azt a keveset, amit Joy és Oliver elejtett szavaiból megjegyzett. Hibáztatnak valakit, talán egy orvost, s nem lehetetlen, hogy ez a kulcsa a rejtélynek. Mindezt elmondhatta volna Weber felügyelőnek is, de ha Joy nem fordult a rendőrséghez, nyilván oka volt rá, és ő nem kíván neki ártani. Ha Joynak baja esik, az lesz az utolsó, lányával kapcsolatos izgalom az életében, a végső. Épp ezért szeretné abban a tudatban kivárni a fejleményeket, hogy tett valamit a lányáért.

Gregg végighallgatja. Meglepik feltámadó érzelmei.

Kedveli Craftot, s látja, hogy idősödő barátja nem ítéli el a lányt hajmeresztő ügyei miatt. Csendesen tönkremegy, de valójában büszke rá.

Gregg rövid ideje jutott a felfedezésre, hogy elveszítette a családját: felesége alig beszél vele, mintha az évek során valamennyi mondanivalójukból kifogytak volna, lányát csak a felszínes szórakozások és a ruhák izgatják, fia pedig jelenleg a női nem kutatásának szenteli tizenhét évének minden energiáját.

Gregg ennek ellenére sem biztos benne, hogy szívesen cserélne Crafttal. Mindenesetre megfordul fejében a kósza ötlet. Nézi a vele szemben ülő férfit, lágy vonásokból összerótt, lassan ráncosodó arcát, kezdődő tokáját a gömbölyű áll alatt – és dönt. Segít. Miért ne segítene?

Rövid idő múlva megtudják, hogy újabb összefüggések bukkantak elő az ügyben. Ismeretlen személyek betörtek Silvio Wilks lakására, útközben egyszerűen lemészárolták a portást. Mire a rendőrség egy lakó hívására megérkezett, már csak a vérnyomokkal szennyezett, feldúlt lakást találta. Akadt egy-két szemtanú, de nem tudták elmondani, hogy az általuk látott sérült férfiak a lakásból kifelé menekülve merre folytatták útjukat.

Egy előző napi közlekedési balesetről a helyszínelés kiderítette: gyilkosság történt. A kocsit a halottal együtt a szakadékba lökték, de mivel a benzintank csaknem üres volt, a robbanás elmaradt. A kocsiban levő férfi már órákkal korábban halott volt; szétverték a fejét. Az azonosítás során kilétére is fény derült: Miguel Perrot az áldozat, Silvio Wilks asszisztense. A doktor hollétéről semmit sem sikerült kideríteni. Az ügy itt visszaágazott: másfél-két évvel ezelőttig Wilks közeli munkatársa volt az ugyancsak nyomtalanul eltűnt Oliver Brown.

Nino Craft sápadtan hallgat. Emlékszik Wilksre, s róla Karl Hubrey jut eszébe. Lassan felködlik előtte sok apró részlet, melyeknek akkoriban csekély jelentőséget tulajdonított. Belereszket a felismerésbe: Hubrey és Joy!

Megszorítja Gregg karját. Elmondja, mitől rémült meg. Mellkasában robban a félelem. Szinte kiabál:

– Hubrey megöli őket!

Gregg eltűnődik. Eszébe jut másik barátja: az elnök, aztán a választásokra gondol. Ha az elnök a helyén marad, emberei is maradnak. A barátságok szorosabbra köttetnek, különösen, ha különféle szolgálatokkal elősegítik ezeket az összefonódásokat. Nino Craft a legjobbkor érkezett. Természetesen a segítségére lesz, ezt a választások nélkül is megtenné, mert személyes oka van rá, hogy Karl Hubrey-t legalábbis ne kedvelje.

Erről most nem beszél. Ha Joy Craft tud róla valamit, amit senkinek nem kellene tudnia: csakhamar véget ér a gyanús karrier. Mi lehet, amit a lány kiderített erről az angolnaszerűen ügyes emberről, akit néhányan hiába szeretnének befeketíteni, aki csak nevet rajtuk és elnök akar lenni? Ha nem most, akkor legközelebb.

Hamarosan kiderül.

Gregg tudja, ki a legalkalmasabb ember erre a munkára. A telefonért nyúl.

42.

Wilks nyugtalanul forgolódik a fekhelyén. Nem tud aludni. Hiányzik Miguel. Kutatásaira gondol – és a kudarcaira. Hubrey szerint lehetséges, hogy napokon belül el kell hagynia az országot. Nem azt jelenti-e mindez, hogy vele is végeznek, mint Miguellel? Egy percig sem kétséges: megölték őt.

Nem, sehogyan sem sikerül elaludnia. Felkelhetne, megpróbálhatná, hátha a munka elálmosítja. Így lesz.

A kudarcok hervasztóan hatnak az emberre.

A folyosón belebotlik egy gyanakvó tekintetű őrbe. Morog valamit, kikerüli és továbbmegy. Két szinttel lejjebb van a laboratóriuma, ha annak lehet nevezni a szűk helyiséget, ahova bekényszerült. Maholnap mozdulni sem tud benne, de nemcsak ez a baj. Az utóbbi időben gyarapodó zaklatások közepette lassan már dolgozni sem képes. Meggyőződése, hogy a koponyájában megszületett már a megoldás, de hiába töpreng fölötte, nem képes rábukkanni.

Belép az ajtón, bekapcsolja a világítást. Köpenybe bújik, babrál a készülékekkel, jegyzetelget. Minél jobban erőlteti, annál nehezebben halad. Meg kell találnia a megoldást, a feje a tét. Egyelőre a szérum csak arra képes, hogy változatos immunbetegségeket idézzen elő. Ez pedig minden, csak nem eredmény. Nem is pillant a ketrecek felé. Az orrfacsaró bűz úgyis a kudarcára emlékezteti.

Amikor nem volt elegendő pénze a munkájához, legalább szabad volt. Hubrey volt az egyetlen, aki hajlandónak bizonyult pártfogolni az elképzeléseit. De amióta minden a rendelkezésére áll, ki sem léphet az utcára. Ha mohóságában nem ragaszkodik Brown barátjához, most tiszta lenne. Soha fény nem derült volna rá, mire kényszerítette Hubrey. Jóllehet Miguelen keresztül sugalmazta az ötletet, mégis az ő fejéből szakadt ki.

Wilks belelovalja magát a gondolatba, s miközben előkészíti és a lángra helyezi a kávéfőzőt, folytatja a megkezdett ötletsort. Hubrey juttatta ide, nem más.

Miguel már halott, és hamarosan ő következik. Mindezt miért? Mert ő, Wilks meg akarta menteni az emberiséget. Aztán rászól magára: a legtöbb ideológia ezt a jelszót tűzi a zászlajára. Ennek fedezékében pedig már bármit véghez lehet vinni. Valójában Miguel és a kilátásba helyezett hatalmas pénz számított, semmi más.

Miguel halott. Begyulladt, ostobaságokat művelt, hát megölték. Hubrey emberei nem válogatnak az eszközeikben. Mit számít nekik az emberhalál?! Gengszterek.

Lehet, hogy ebben az országban egyhamar Hubrey kerül az elnöki székbe. Ez sem az első ilyen csoda lenne a földön. S vajon mi történik, ha a kormányzást áthatja az új elnök lénye? Nos, ez sem az első példa lenne.

Miguel hiányának gondolata munkára ösztönzi. Ha felmutat valamit, talán megmentheti a saját bőrét.

Számára ez az egyetlen lehetséges kiút ebből a helyzetből. Hiszen ő semmit sem tud Hubrey viselt dolgairól.

Munkája leláncolta, nem ért rá nézelődni, de nem is érdekli az egész. Az asszonymód kíváncsi természete, az juttatta végzetéhez Miguelt. Ha nyugodtan viselte volna átmenetileg ugyan valóban kínos körülményeiket, nem lett volna semmi baj, Hubrey elhallgattattja Brownt, bárkit, minden rendben lesz, a kutatás halad. De Miguel már nem élvezheti a sikert és a pénzt.

Szörnyű gondolat. A halál. Láthatatlan szörnyeteg, mindenkit megtalál. Valamilyen módon mindenki megküzd vele, legyőzni csak időlegesen sikerülhet. Mire gondolhatott Miguel a haláltusájában? Eszébe jutott-e, hogy ő mennyire fogja nélkülözni a munkájában és magánéletében egyaránt?

A kávéfőző sistergése téríti magához, éppen abban a pillanatban, amikor a gondolatcsapongás vélt végére érve eldönti: neki immár végképp Hubrey a sorsa. Ha kell a gazdája. Eddig is őt szolgálta, s ezután sem lesz másként. Inkább a hatalom cipőtalpa mellett, mint alatta.

Wilks ízlelgeti a hasonlatot. Na és ha ezt a talpat belétörölgetik? Lélekben vállat von: inkább, mint hogy eltapossák vele. A kávéfőző mindegyre sistereg, és Wilks szórakozottan nyúl érte.

Aztán üvöltve elhajítja a forró készüléket. Ég a tenyere, süti a fájdalom. Sziszegve hadonászik; feldönt egy lombikot. Az üveg szétcsattan, s a doktor, még mindig önkívületben; megpróbálja elkapni röptében. A szétpattant lombik éles széle felhasítja a tenyerét.

Wilks vért lát. Szétvágott, összeégetett kezéről rubínló áradat indul a padlóra. A doktor a vízcsaphoz szalad. Hideg vizet folyat tenyerére. Toporzékol fájdalmában.

Hosszú percekbe telik, míg kínja csillapodik, a vérzés szivárgóvá enyhül. Wilks visszamegy asztalához, a fiókban géz után kutat, hiába. Annak idején Miguel gondoskodott kötszerről. De hol keresse? Tologatja a Petricsészékben tárolt – éppen vizsgált – speciálisan kezelt sejttenyészeteit, míg végre a pult végében, a falhoz közel felfedezi a vöröskereszttel megjelölt fémdobozt.

Mindvégig itt volt, úgyszólván az orra előtt.

Nyújtózkodik, hogy elérje a dobozt. Szitkot mormol a fogai között, miközben áthajol a pulton. E pillanatban papucsa talpa megcsúszik a kávétócsában, és Wilks arccal a pultra zuhan. Mindkét kezével megtámaszkodik maga előtt – sérült tenyerével éppen az egyik gyilkos sejttenyészetben.

Aztán felüvölt a borzalomtól.

43.

Leon Borsetti az első telefoncsörgés hallatára kiugrik az ágyból. Felkapja a készüléket, egy pillantást vet alvó felesége felé, aztán kisiet a szobából. Nem gyújt fényt a folyosón. Bizonyosra veszi, hogy Patrick keresi. Amikor azonban főnöke, Nicholas Gregg hangját hallja, valósággal kihúzza magát, mintha a komor bariton tulajdonosa láthatná őt.

Néhány perc múlva öltözni kezd, hamarosan a kocsijában ül. Nem fáradt. Mindannyiszor kellemes izgalmat érez, ha történik valami, és éppen rá, Leon Borsettire kerül a sor, hogy cselekedjék.

Gregg bemutatja vendégének. Borsetti az őszülő, enyhén tokásodó férfi neve hallatán már meg sem lepődik. Meghallgatja a mostanáig felderített tények felsorolását.

– Jó volna, ha (egyelőre a hivatali út mellőzésével) kiderítené, hol tart a rendőrségi nyomozás az ügyben. De a legfontosabb: megtalálni és biztonságba helyezni a lányt – fejezi be Gregg.

Borsetti habozás nélkül válaszol:

– A lány biztonságban van.

Craft döbbenete nem érdekli. Gregg tekintete láttán azonban már-már kéjes gyönyörűséget érez. Lehajtja italát, és leteszi a poharat. Úgy véli, magyarázattal tartozik eme nagyképű kijelentés után.

– Ha nem tévedek, a lány éppen Patrick Wyne házában tartózkodik, s meg kell mondanom, ennél biztonságosabb helyet és társaságot aligha tudnék elképzelni a számára.

Gregg tűnődve megismétli a hallott nevet, aztán rábólint.

– Remek. Induljon, tudjon meg mindent. A munkához saját belátása szerint válogassa össze az embereket. Minden eszköz a rendelkezésére áll. Egyelőre titoktartás szükséges. Reggel beszélek az elnökkel. Szabad kezet kap, Leon.

Borsetti kérdezne valamit, de Gregg egy kézmozdulattal elhallgattatja:

– A rendőrfőnökkel (Hubrey cimborájával) tudatom, hogy a csoport titkos megbízást kapott, s még ő sem avatkozhat a munkájukba.

Borsettinek ez is kevés. Ismerik egymást, régen együtt dolgoznak. Hallgatásaik és zárójeles megjegyzéseik nem igényelnek külön magyarázatot, hovatovább szemvillanásból is megértik egymást.

Borsetti éppen hallgat. Gregg elmosolyodik.

– Lépjen akcióba. Lesz róla írás. Ezt akarta hallani?

Borsetti könnyedén meghajtja magát és távozik.

44.

Radovan Star lelkiállapotára az űzöttség jellemző. Szép arca meglehetősen gondterhelt. Nem minden ok nélkül.

Hubrey gyanakszik rá, a nyakára ültette egyik emberét. A fickó időnként az irodába lép, és gyanús szelídséggel kéri tőle Perrot napok óta kergetett naplóját. De nincs napló.

A baj csoportosan jár: nincs Oliver Brown sem. A suta, vaksi fogoly egyszerűen megszökött. Erről nemrég értesítette Start a doktor őrzésével megbízott négy mafla barom. Ennél gyengédebb kifejezést nem talál emberei jellemzésére. Egyiküket a bokorba csalogatva ütötték le, a másik három össze-vissza hebegve holmi kutyát, gyermeket és óriást emleget. Abban azonban egyöntetűen megegyeznek, hogy azért nem menekülhettek el időben a kísértetiessé váló helyszínről, mert a kocsi nem indult. Nem, mert mint később kiderítették, üres volt a tank!

Star nem képes napirendre térni a sérelem fölött.

Olykor a fejéhez kap, és felordít magában. Megáll az ész! Jó, hogy nem UFO-ra gyanakodnak! Kutya, gyerek, óriás. Hát milyen mese ment este a tévében?

Legközelebb a Farkasemberre vagy az E.T.-re hivatkoznak, ha melléfognak.

Kissé megvigasztalja, hogy legalább az üzlet jól halad.

A vendégek esznek, isznak, a pincérek alig győzik kiszolgálni őket. Felkapott lett a lokálja, hiszen nála sohasem razziázik a rendőrség. Természetesen Hubreynak köszönheti. De mi lesz ezután? A felmerülő lehetőségek egyike sem nyeri meg tetszését.

Akárhogy sakkozza, meg kell szereznie azt az átkozott naplót. Csakis ennek birtokában védekezhet Hubrey hatalmával szemben. Valami olyasmit művelhetett, amiről még ő, Radovan Star sem tud, márpedig az ő tudománya is elegendő lenne a rendőrfőnöknek, hogy hetven évre becsukassa Hubrey-t. Egy kis bökkenő: ugyanezekért ő maga mintegy százhúsz esztendei rabságot avagy kötelet remélhet. Még egy bökkenő, nem az utolsó: majd éppen a rendőrfőnök! Mélységes barátság láncolja Hubrey-hoz, talán tejtestvérek voltak, de valószínűbb, hogy osztoznak.

Mit nem adna egy olyan titokért, ami őt hófehéren hagyja, csak éppen Hubrey hasalna el rajta. Star szinte tehetetlen. Ha nincs napló, szedheti a sátorfáját. Elég, ha a bőrét sikerül megmentenie. Minden itt marad. A pénz, a lokál és Olga.

Ha Joy Craft szabadította ki Brownt, mindennek lőttek. Soha nem bukkan a lány nyomára. Profi segítői vannak. Vajon alvilági körökből szerezte őket? Bárkit megnyerhetett, akit semminő kötelék nem fűz az ezerszer átkozott Karl Hubrey-hoz. A lánynak tömérdek pénze van. Akárkit megvehet.

Mire idáig jut, az egyik alkalmazott lép az irodába.

– Rad, egy fickó keres. Ragaszkodik hozzá, hogy személyesen beszéljen veled.

– Ennyit mondott?

– Nem. Még vacsorát is rendelt. Félig nyersen szereti a húst.

– Szólj Carlónak és Renének. Nézzék meg a fickót, aztán kövessék, ha elmegy.

Star megtekinti az alkalmazott által mutatott asztalt.

A félhomályban, vastag füstben nem látja a széken ülő alakot. Elindul.

Olga lép a színpadra, s teszi a dolgát. Ez a látvány újra és újra felizgatja Start. Most azonban kivonja magát a vonagló, vetkőző Olga bűvköréből, és folytatja útját.

Megáll az idegen mellett. A zömök, izmos férfi előtt máris üres a tányér. A kannibál nyugtalanító benyomást tesz Starra.

Leül mellé.

– Mit akar tőlem?

– Joy Craft küldött. Három órakor várja magát a Zenés Színház mögötti építkezésen. Megkapja tőle a naplót, bizonyos feltételek mellett. Az egyik: egyedül menjen a találkára. Fegyvertelenül. A többit majd elmondja ő maga.

Star az asztalra csap.

– Hülyének néznek? Azt hiszik, hagyom magam lóvá tenni?

A férfi megvonja a vállát.

– Ha nem akar, nem jön el. Senki nem kényszeríti. Legfeljebb a szükség. Kit érdekel, ha Hubrey megöleti? – A férfi lehajtja italát, bankjegyet dob az asztalra és feláll. Mielőtt elfordul, megjegyzi: – Pancser a szakácsa. Meghagytam, hogy félig nyersen kérem a húst.

Star ülve marad. A zömök kannibál hátát nézi. A férfi lassú léptekkel elhagyja a lokált. Star átpillant az asztalhoz, amelynél Hubrey embere ül. Elvigyorodik.

Persze hogy elmegy a randevúra! Néhány napja szüntelenül az után vágyakozik, hogy megismerje Joy Craftot.

Olga száma véget ér. Star felugrik. A folyosón éri utol a lányt. Hirtelen ötlettel átöleli a vállát. – Rám szánnál egy fél órát? Elkísérhetnél egy randevúra.

– Mennyiért? – firtatja az isteni Olga.

Star felnevet. Te szép, te erotikus, te izmos testű, te démon, te pénzéhes, te. Milyen ostoba vagy! Nem szól semmit, hevesen szájon csókolja a lányt.

45.

Lipowski a szeme sarkából figyeli a mögötte lépkedő férfit. Érzi, hogy még nem kell támadástól tartania, idegei mégis megfeszülnek. Hanyag léptekkel sétál a kocsijához. A kicserélt rendszámtábla nem segíthet Starnak, hogy kideríthesse kilétét.

Beül a kocsiba, indít. Pillantása fel-alá jár a külső és belső tükrök között. Látja, amint a nyomában lépkedő férfi beszáll egy Fiat utasülésére. A kocsi Lipowski nyomába gördül.

Pierre az előtte álló mulatságra koncentrál. Közel olyan jóleső érzés ragadja el, mintha lakomázna. Rálép a gázra. Az öreg Audi a forgalomba vegyül. Ki tudhatja, hogy gazdája fél napokat tölt motorja fölé görnyedve?

Ezután mennek, mennek vég nélkül. Belváros, külső kerületek. Mellékutcák. Aztán újra a belváros, pompáznak a kirakatok. Harmadszor az Audi nem tér vissza a város szívébe. A tengerpart felé tart, egyre gyorsuló tempóban.

A Fiatban ülők tudják, hogy a zömök fickó észrevette őket. Ha úgy adódik, nem fog fejfájást okozni, mit tegyenek vele. Ők ketten vannak. Ha kedvük szottyan, az elpocsékolt üzemanyagért is megleckéztetik. Hiába próbálja lekoptatni őket. Nem bolyonghat reggelig. Vagy megérkezik valahová, vagy megáll. Nekik mindkét változat megfelel.

Lipowski nem kanyarodik le a part felé. Elhajt a teherkikötő közelében, és csakhamar felgyorsít. A sztrádán az Audi könnyedén szeli az éjszakát.

A Fiat motorja olykor méltatlankodik. A két férfi mind ingerültebbé válik. A vezető beletapos a gázba.

Mintha közelednének az Audihoz. Igen. A tempót tartva haladnak a sarkában.

Az első kocsi elkanyarodik egy elágazásnál. Szinte nem is lassít, fürgén szalad előre, aztán megvilágítatlan mellékútra hajt. Onnan néhány száz méter után bekanyarodik a fák közé és megáll.

A Fiatban ülők felujjonganak. A vezető nevetgél:

– Mekkora marha! – Lefékez, a kocsi megáll az úton.

A két férfi látja a fák között felcsillanó karosszériát. Egyszerre ugranak ki a kemény talajra, és rohannak.

Kétfelől közelítik meg az autót, egyszerre szakítják fel az ajtót. Senki. A zömök férfi eltűnt.

Egy bokor zörren, ágak súrlódnak egymáshoz. Mindketten arra vetődnek, kezükben pisztoly, homlokukon verítékcseppek. Bezúdulnak a bokorba, fejük egymáshoz közelít.

A következő pillanatban valaki megmarkolja őket a tarkójuknál fogva, és összeüti a fejüket. Tudatuk mint gyertyaláng, kialszik.

Lipowski kisétál a fák közül, és a Fiathoz lép. Kinyitja a motorháztetőt, kést ránt, s elmetél egy kábelt. Amit tett, kevesli. A hozzáértő buzgalmával tovább matat a motor körül. Az órájára pillantva látja, mennyi időt elvesztegetett. Messze a város.

Elindul az Audihoz.

46.

Wyne és Joy magukra maradnak. A férfi rászól a lányra:

– Készüljön fel. Nem árt, ha csinál valamit a hajával. Feltéve, hogy szeretné látni, mi történik maga körül.

– Levágjam?

A férfi tincsenként átpörgeti ujjai között a sötétvörös árnyalatú, hullámos hajtömeget. – Isten őrizz. Gyönyörű a haja. Elég, ha összeköti.

– Nem értem, miért nem vagyok jó így.

Joy feláll, és megpördül Wyne előtt. Halványkék pamuttrikója alatt megrezzennek mellei. A derekán több sor gumival összefogott nadrág csípőben néhány számmal bővebb a kelleténél, de éppen ezáltal éri el a kívánt hatást. A hajszálvékony, tapadó anyagon keresztül csak sejteni lehet a valóságos formákat, s ez a sejtelem már önmagában élvezet. A nadrág szára, mielőtt elfogyna a boka fölött, jelentősen összeszűkül.

A barnára süttetett bokák tűsarkú szandálokban folytatódnak. Mindössze két pántból állnak, könnyedén levehetőek. Ezek ellen tehát a férfi nem emel kifogást.

– A kardokat kivehetné – közli, miután szemléjét befejezve újra a lány arcára pillant.

– A kardokat? – Joy leül. Furcsálló tekintettel méregeti a férfit.

– Malőr esetén veszélyesek lehetnek.

A lánynak eszébe ötlik a füle mögötti seb. A tegnapi pofon alkalmával a kard hegye belefúródott bőrébe.

Azóta is fáj. Bólint. Az asztalra teszi ékszereit, majd néhány mozdulattal összetekeri a haját a tarkóján, és csatokkal megerősíti.

– Mehetünk? – kérdezi végül.

– Még van időnk. Ihatnánk egy kávét.

A nappali tágassága után már-már nyomasztóak a konyha méretei. Joy vizet melegít, csészékbe adagolja a kávét, aztán letelepszik egy székre. Két tenyere közé zárja a csészét.

– Gondolt már arra, hogy mi lesz azután? – kérdezi váratlanul a férfi. Maga alá húz egy széket, közel a lányhoz.

– Mi után?

– Ha megkapták Wilkst.

– És maga Hubrey-t. Megünnepeljük, aztán elárulja végre, mivel tartozom. Azt hiszem, nem tudom majd megfizetni a segítségét.

– Az könnyen lehet – véli a férfi.

– Hát maga mihez kezd utána? – Joy megrázza a fejét, tarkójára tűzött haja súlyosnak bizonyul.

Wyne az asztalra teszi kiürült csészéjét.

– Mi változik?

– Kedvesek a barátai. Örülhet nekik.

– A rajzaiból úgy vettem ki, voltak nézeteltéréseik.

– Igen. Osztályharc.

– Ez csak Gatti lehetett.

– Úgy van. – Joy a mosogatóba helyezi csészéjét.

– Megbántottam Oscart is, de végül megkaptam tőle a magamét.

Patrick elvigyorodik:

– Láttam a rajzon.

– Oscar haragszik rám, mert gondokat okozok magának. Tulajdonképpen miért nem hajított ki, amikor háznépének testén keresztül betörtem a hálószobájába?

A férfi megvonja a vállát. – Erről már beszéltünk, nem?

Joy bólint: – Végül is megérte. Oliver ebben a házban alszik, és nem üti meg többé senki. Szerezni kellene neki egy szemüveget. Anélkül nem tudja hozni a formáját.

Wyne az ablakhoz sétál. A sötét kert felé tekintve kérdezi:

– Miért csinálta ma este ezt a rajzos dolgot?

– Úgy érti, miért hagytam ki magát? Mert Patrick Wyne-ról semmi sem jutott eszembe. Nem ismerem, mit sem tudok magáról. Csak lemásolni tudnám az arcát.

– Őket ismeri?

– Mindegyik megmutatott, felfedett valamit magából. Maga nem.

– Úgy találja?

– Sajnálom. – Joy a háttal álló férfi mellé lép.

Mondana még valamit, de meggondolja magát.

Wyne visszafordul, és az órájára pillant.

– Mennünk kell.

A kocsiban a lány mégis megkockáztat egy kérdést:

– Maga mindig ilyen?

– Milyen?

– Kimért, megfontolt, zord.

– Egyszóval unalmas?

Joy a férfi arcélét nézi. Szeme szinte rezzenetlenül figyel az útra, szája mellett jól látszik a hosszú barázda, még az egyre erősödő borosta sem fedheti el.

– Nem unalmas. Inkább megközelíthetetlen.

A férfi egy pillanatra Joy felé fordul. A lány arcát megvilágítja egy lámpa fénysugara, majd újra árnyékba bújtatja az éjszaka.

– Meg akar közelíteni?

Joy meghökken, előbb valamiféle visszavágáson töri a fejét, végül mégis így felel:

– Szeretném.

– Jó úton jár.

– Biztató. – A lány elfordul. Kinéz az ablakon, és az út hátralévő részében ennek az elfoglaltságnak szenteli magát.

47.

A távozni készülő éjszaka alig láthatóan fakulni kezd. Még egy óra, és a várost bepermetezi a szürkület, melyből végül megszületik a fény. A gyéren megvilágított, elhagyott építkezésen szerszámoskamrák, néma munkagépek, vashuzalok mellett lépked a lány. Kikerül egy deszkahalmot, félrerúg néhány jókora szöget, és kilép a készülő épület betonalapjára, mely tágas, akár egy aréna.

Könnyű szél kócol a hajába, lúdbőrös lesz a teste. A barátságtalan díszletek között, a foszladozó éjszakában egy pillanatra elhagyja a lelkiereje. Fáradt. Kimerült.

Addig azonban aligha pihenhet, amíg Wilks szabad.

Emlékezteti magát a célra, melyért ide kívánkozott.

Árnyak moccannak a távolban egyik-másik alacsony épület mellett. Joy szívesen elszaladna. Sejti, hogy Star emberei körbeszivárogják, bekerítik. Esetleg Star el sem jön. Elfogatja, és egyszerűen elveszi tőle a naplót.

Kizárt dolog. Valahol itt rejtőzködik Oscar, Louis és Patrick. Nincs mitől tartania.

Léptek közelednek. A távolban feltűnik Radovan Star. Nincs egyedül. Középmagas, szőke nő kíséri.

Mélyen kivágott, két vállpánttal rögzített, feszes nadrágruhát visel, lábán balettcipőt. Ovális arcában halványkék macskaszemek, hosszú, széles cimpájú orr, csaknem kerek formát adó, duzzadt ajkak. Szépséges.

Star megáll Joy előtt, a szőke nő körüljárja.

– Azt mondtam, egyedül jöjjön! – Joy figyelemmel kíséri a körülötte sétáló nő mozgását, táncoló járását. A szépség lebiggyesztett szájjal mustrálgatja a lányt.

– Olga a barátnőm. Nincs titkom előtte. – Star egy heves fejmozdulattal maga mellé parancsolja a szőkét, azután szemügyre veszi Joyt. Lassan elvigyorodik. – Tehát maga az. Nehéz perceket szerzett nekem. Most vajon mit akar?

– Egyezséget kínálok. Úgy tudom, szüksége van Miguel Perrot feljegyzéseire. Azt is sejtem, miért. Sarokba akarja szorítani közös barátunkat, Karl Hubrey urat. – Joy újabb pillantást vet Olga felé, s bár a nő pillanatnyilag nyugodtan áll, mégis érződik valami zavaró a megjelenésében. Joy rádöbben, mi vonzza tekintetét: a derekán viselt, nagyszemű láncöv. Visszafordul Starhoz: – Egyeznek az érdekeink.

– Ne mondja. – Star délies vonású, szép arca csúfondáros. – Mit akar maga Hubrey-val?

– Visszakövetelni tőle a barátomat, Oliver Brownt. Azonkívül Wilks doktorra is fáj a fogam. Cserében Hubrey megkapja a napló eredetijét. Ami magát illeti: ha nyélbe ütöttük ezt a csereügyletet, hajlandó vagyok elfelejteni a Radovan Star nevet.

– Nagylelkű. Ezért hívott ide? Legyek a postása?

– Adok magának egy másolatot. Merő jóindulatból. Legyen egy aduja, amikor rákényszerül, hogy mentse a bőrét. Nos?

Radovan Star felnevet:

– Nem ülök fel a blöffjének. Ami Brownt illeti, hasamba egy kést, ha nem maga szabadította ki rejtélyes testőrei segítségével.

– Csak néhány percen múlott. Valaki megelőzött. Ki más lehetett, ha nem ő?

– Ő? – Star gondolkodóba esik.

– Ne próbáljon alkudozni. Szorongatott helyzetben van.

– Maga talán nem? – Star körbepillant. Emberei feltehetően elhelyezkedtek már. Talán nem is lesz rájuk szükség. Feltekint. Daru karja ível át a fejük fölött.

– Én Joy Craft vagyok. Ha bajom esnék, Hubrey nem viszi el szárazon. De maga, Radovan Star?! Szinte látom, amint bizonyos állami tisztségviselők vadásznak magára. Elfogják és lelövik. Jelentésükbe ezt írják: fegyverrel ellenszegült. De lehet, hogy gengszterek, magával egyívásúak fogják végrehajtani az ítéletet. Ki tudja? A napló birtokában elodázhatja a végzetes eseményt. Időt nyerhet. Menteni pénzét, Olgáját. Hívja vissza Hubrey-t.

– Ó, hát ezt is tudja? Kik a segítői?

– Nem árt, ha tudja, Star, manapság minden utcasarkon bérelhet jól képzett testőröket. Maga is megtehetné. Hamarosan rá lesz szorulva.

– Mi van akkor, ha nem érdekel az ajánlata?

– Két nyelv került a birtokomba. Az egyik elmeséli majd, hogy a maga megbízásából szakadékba lökte Miguel Perrot kocsiját, a holttestével együtt. A másik elmondja, hogyan fogta el Oliver Brownt, ugyancsak Radovan Star megbízásából. Aztán miért ne beszélnék el, ki utasította őket az én elrablásomra. Nos? Börtön után áhítozik, vagy inkább megvárja, míg Hubrey elsimíttatja a földet maga fölött? Itt kínálgatom a harmadik, az áthidaló megoldást.

– Hol van a napló? – kérdezi Star rekedten.

– Tehát?

– Megegyeztünk. Kérem a naplót. Beszélek Hubrey-val. Úgy sejtem, itt nagy átejtés készül.

– Mire gondol? – Joy Olgát figyeli a szeme sarkából. A szőke lassan hintáztatja magát, és elnéz a daru felé. Derekán megcsillannak a fémöv láncszemei.

Star vigyorog.

– Tudja mit? Nem érdekel, mire készül Hubrey ellen. Ebben nem óhajtom megakadályozni.

Star kedvtelve nézegeti a lányt. Rövidesen nem lesz ilyen fölényesen nyugodt. Pityergő fogoly lesz nemsokára.

– Mondja meg Hubrey-nak, hogy én diktálom a feltételeket. Amíg Brownt szabadon nem engedi, szóba sem állok vele. – Joy emlékezetébe idézi Patrick intelmét: tartsa szemmel Start, semmi egyébbel ne törődjék környezetében. A többi az ő gondjuk. A lány érzi, hogy veszély fenyegeti, de nem hisz benne. Mit akarhat még Star? Ideje befejezni a társalgást.

Star meghajol.

– Kifogástalan postása leszek.

– Gengszternek úgyis elég gyatra volt. Amíg maga a piszkos munkát végezte, főnöke csendesen megtollasodott a heroinból.

Star megmerevedik. Féket rak a nyelvére, nem akarja elárulni meglepetését. Gyors pillantást vet Olgára, majd Joyhoz fordul:

– Úgy látom, üres kézzel jött.

– Induljanak el a kijárat felé. Innen néhány méternyire láthat egy deszkarakást. Ha felnyúl a tetejére, el sem tévesztheti.

Star gyanakodva megközelíti a kitűzött célpontot. Egy perc múlva kézben tartja Perrot naplóját.

Olga tétován álldogál. Két keze elöl, a derekán. Star ránéz, és elővillanó fogakkal felnevet.

Olga megperdül, villámgyors.

Joy lehúzza a fejét. Elhussan fölötte a nehéz lánc. Távol ér földet, messze ahhoz, hogy utánavesse magát, de erre nincs is idő.

Olga a levegőbe lendül. Előrenyújtott jobb lábával Joy felé közeledik. A lány ellép, kifordul és az egyensúlyát vesztett Olga háta mögé pattan. Előrenyúl a vállai alatt, majd visszahajlított karjait összefonja a szőke nő tarkóján. Kényszeríti, hogy leszegje fejét. Olga felvijjog, és hirtelen jobbra dől. Joy karjai ellazulnak, a hátára huppan. Olga fél térdre pattan, jobb lábbal a lány felé sújt, sarka a lágyékába merül. Joy felkiált fájdalmában. Felrántja mindkét lábát, félkört leíró mozdulatuk lendületével felborítja Olgát, és talpra ugrik. Olga is feláll. A következő pillanatban vijjogva Joy felé rúg. A lány félreüti a lábát, de nem engedi el: kirántja alóla. Olga a hátára esik, megpördül és talpra szökik.

Joy előrelöki a lábát, a szőke elkapja, s míg maga felé rántja, alászalad. Miközben válluk összeütközik, Olga fellendíti az alkarját, és a lány nyakára sújt vele. Joy megint a földön találja magát. Lélegzete elakad a beton ütésétől. Váratlanul felrántja és előrelöki talpait. Egyenesen a nekirontó Olga szegycsontja alá. A szőke felnyög és fenékre esik. Egymással szemközt ülnek, megfeszített izmokkal, éberen figyelve. Kétségbeesett igyekezettel erőt gyűjtenek.

Star a deszkarakás mellett állva szemléli az eseményeket. Füttyentésére ez idáig rejtőzködő emberei is előszivárognak, s közrefogják. A kreol szépfiú összefonja mellkasa előtt a karjait.

– Nem lesz rátok szükség. Nézzétek és tanuljatok.

Patrick Wyne Hása mellett hasalva figyeli a porondot. Elismeréssel adózik Starnak a remek trükkért. Amíg ők szemmel tartották az embereit, a támadás Joy közvetlen közelében következett be. Wyne úgy határoz, nem avatkozik a két lány küzdelmébe. Jelt ad Louisnak, aztán előreindulnak. Mire Star feleszmél, három fegyveres férfi fogja közre, társaival együtt.

A két lány ebből mit sem lát. Gyűlölettel méregetik egymást. Joy végre úgy véli, képes lenne megmozdulni. Mire felugrik, Olga is talpon terem.

Joy előrelendül, alkarjával a szőke nyakára sújt. Olga félrehajolva felüti a karját. A lány elveszíti egyensúlyát, s kifordul a csapás irányába. Olga a háta mögé kerül, átnyúl a válla alatt, de nem törheti előre a nyakát, mert Joy megismétli a kiforduló mozdulatot, s ezzel megbillenti a szőkét. Kiszabadul a szorításból, félfordulatot tesz, talpa Olga lapockáján csattan.

A szőke térdre esik, és villámgyorsan megfordul. Időben ahhoz, hogy megragadja Joy közeledő lábát.

Belemarkol a bokájába, aztán maga felé rántja, és belemélyeszti a fogait.

Joy felsikolt, kiszabadítja magát. Súlypontját fájó lábára helyezve rúgni próbál, de megismétlődik az előbbi jelenet, ezúttal a másik bokájával. Joy könnyes szemmel előrehajol, és kétségbeesett erővel, könyöke és alkarja lendületével üt. Füle mellett találja el Olgát.

A harapás oldódik. A szőke nő elnyúlik a betonon, s úgy is marad, az oldalán fekve.

Joy felegyenesedik. Meglátja Start és embereit. Körülöttük a három testőr őrködik. A lánynak nevetni támad kedve, de nincs hozzá ereje. Hallja saját kifulladt légvételeit. Fáj a háta, karja, de minél tovább számlálja, annál több tagja jelentkezik. Kemény volt a beton, kemény a vékony, csupa izom szőke Olga. Csak a szerencsén múlhatott, hogy mégis ő fekszik az oldalán, mozdulatlanul.

Joy elindul a lefegyverzett Star és társasága felé.

Látja, hogy Hása a zsákmányolt – változatos – arzenállal elsőként válik ki a csoportból, s a kijárat felé lépdel.

Louis lehasaltatja a foglyokat, aztán megáll fölöttük, hogy őrködjék, amíg Wyne Joyt kézenfogva Oscar nyomába jut.

Az utcán Hása eltávolodik tőlük. A Kígyót várja.

Patrick a kocsiba segíti a lányt. Joy elnyúlik az ülésen.

Hátraveti fejét a támlán és nagyot fúj.

– Ha azt mondja, hogy egy arcizma sem rándult, felpofozom.

– Rándult – biztosítja Wyne vigyorogva. – Ha a szőke győz, Star elvihette volna magát az orrunk elől.

– Athos, Portos, Aramis – sorolja Joy csúfondáros hangsúllyal.

Wyne elkomolyodik. Rápillant megviseltnek látszó utasára.

– Egyébként hogy van?

– Maga hogy lenne? Hova megyünk?

A Toyota halk mormolással száguld velük.

– Gondolja, hogy sikerül? – kérdezi Joy, hiába várva a választ korábbi kérdésére.

Wyne érti, mire gondol. Komoly marad az arca, az útra figyel.

– Hubrey visszajön. Ma reggel beszélek néhány emberrel. Ha megkapom áldásukat, holnap délben magáé, amit kért.

Joy meghökken.

– Holnap délben?

– Fájdalom, előbb nem megy. Holnap reggel lépünk akcióba a laborban.

Joy cigaretta után kotorászik a kesztyűtartóban. Amikor megtalálja, meggyújtja. Élvezettel leszívja a kesernyés füstöt. Kitágul körülöttük a város. Elhagyják a házak sűrűjét, elmaradnak mögülük az álmos gépkocsik. Néhány perc múlva ott csobban, nyújtózik előttük a tenger.

A hajnali órában elhagyatott a part. A kocsiból kiszállva rálépnek a homokra, s a víz felé indulnak. Joy otthagyja a férfit, futásnak ered, meztelen talpa belesüpped a hűs fövenybe, megkarcolja egy kagyló héja, de mi ez a fájdalom? Előtte a tenger, felszínén itt-ott megcsillan a közelgő nappal egy-egy fényfoltja.

Joy áhítattal torpan meg a víz szélén, apró hullámok futnak át a lábfején, nadrágját permetezik. A hajnali levegőben szinte melegnek hat a tenger.

Egy pillanat alatt határoz. Leveti és maga mögé dobja ruháit, majd belelábal a vízbe. Néhány lépés után elveti magát, és tempózni kezd. Elmerül és felbukkan, játszik a hullámokkal, feledi a fájdalmat, fáradtságot.

Hása megállítja kocsiját a Toyota mellett. Kilép belőle, Louis követi. Patrick a porlepte autó elején ül, egyik lábát a lökhárítóra támasztva. Megállnak mellette.

– Hol van Joy? – kérdezi Louis.

Wyne az ujjával mutatja, aztán összefonja karjait a mellén. Arckifejezése beszédes. Társai a tenger felé fordulnak. A világosodó ég alatt megpillantják a lány körvonalait a vízben.

– Hát igen – bólint Hása. – Egészen biztos, hogy nem normális. Mióta ismerem, erre gyanakszom. Mindent megszerez magának, amit csak akar.

– Na és? – méltatlankodik Louis. – Mi ebben a kóros? Ha nem lógnának rajtad az aggályaid, farokfelvágva rohannál a víz felé.

– Aggályokról szó sincs. – Wyne ellöki magát a kocsi elejéről, s néhány lépést tesz előre. – Oscar majd megvész, hogy fürödhessen, ez így igaz. De nem teszi meg, mert tudja, hogy az a lány ott – a férfi Joy felé mutat – anyaszült csupasz.

– Louis elhozta a szandálját. – Oscar elfordul, mert Joy a part felé közeledik.

– Starék talán még mindig ott hasalnak – mélázik Louis. – Jól mulattam. Már megint sikerült lehervasztanunk egy trükkjüket.

– Lásd be, osztályon felüli trükk volt. – Wyne a haját csavargató, öltözködő lányt figyeli.

Hása egy kavicsot rugdos a cipője orrával. Louis vigyorog, tekintete összevillan Patrickéval, magukban mulatnak társuk rovására.

– Remélem, egy ilyen éjszaka után ma nem izzasztjuk magunkat a gyakorlótéren – dünnyögi Oscar a kavicsnak.

– Lehet, hogy megússzuk – feleli Wyne.

Joy közeledik. A vizes bőrére húzott trikó és nadrág rátapad a testére. Láttára Louis felnyög, és elfordul.

– Éhgyomorra vagyok. Több kíméletet.

– Próbálkozz meg azzal a módszerrel, hogy a munkaadódat nézed benne – tanácsolja Wyne vigyorogva.

– Te már próbáltad?

– Igen.

– És?

Wyne vállat von.

Louis felnevet.

– Tíz-húsz év alatt téged is meg lehet szokni. De hol vagyok én még ettől?

– Tarts ki – biztatja Wyne. A közeledő lányt nézi, látja zavarát, őt nem zavarja.

Hása felnéz, és megjegyzi:

– Itt van a hercegnő. Kiszórakozta magát? Hazatérhetünk?

Joy a férfi szemébe pillant. Hajáról vízcseppek peregnek az arcára.

– Oscar, próbáljon elviselni holnap délig. Ha nem esik nehezére.

– Rühl erre csak ígyen szólana: „A barátok jönnek-mennek, de ellenségeid száma folyton gyarapszik” szavalja Louis.

Oscar idegesnek hat. Egyik kezével felfelé, a másikkal lefelé húzza ajkait, mintha szétszaggatni készülne.

Egy idő után felhagy a próbálkozással. Majd máskor, jelzi legyintő mozdulata.

Louis átadja a lány elveszettnek hitt szandálját. Joy megköszöni, de nem tud mit kezdeni vele. A bokája tájékán harapott sebeket marja a só. Nedves lábfejét homok borítja. Megpróbálja talpával lesimítgatni, de csak annyit ér el vele, hogy tökéletesen bepanírozza magát.

– Be van oltva veszettség ellen? – puhatolja Wyne.

– Kötve hiszem – morogja Hása.

– Oscarnak igaza van – feleli a lány.

Wyne Hása mellé lépve a vállára ejti karját.

– Légy úrrá indulataidon. Joy nem ismer téged. Félreért.

Louis siet a magyarázattal.

– Oscart imádják a nők. Valósággal megőrülnek érte, tudja? Egyébként engem is üldöznek...

– Azok nem nők, hanem nénik. Babázni akarnak veled. Tutujgatni, mert olyan ártatlan képed van. Kevesen tudják, hogy te vagy a mesebeli gonosz törpe – vigyorog Oscar.

Louis sem adja alább.

– Ott hagytam abba, hogy Oscarra buknak a nők. Egy darabig volt is nagy jövés-menés körülötte. Aztán jött a nagy love story. Barátunk szerelmesebb volt, mint három ámokfutó. Egy elvarázsolt pillanatában azonban megsebesült egy akcióban, és mire kijött a kórházból, a lányzó eljegyezte magát valami egzaltált teniszbajnokkal. Azóta Oscar sikítófrászt kap a nőktől, de reméljük, ez csak átmeneti állapot. Lassacskán túlteszi magát a tragédián és újra elnézővé válik az asszonyi háborodottság tárgyában.

Joy szótlanul forgatja kezében a szandálokat.

Wyne megjegyzi: – Akiket tegnap óta megismert, csoportom kóros személyiségei. A többiek egyébként normálisak.

– Azért nincsenek itt – mondja Oscar.

– Mesélhetnék Patrickról is – folytatja Louis derűs hangulatban. – Ő az, akiről az embernek olyan megejtő hasonlatok jutnak eszébe, mint az egyiptomi sírkamra. Modora, stílusa csakis a korhadt fával vonható párhuzamba. A nők jönnek: bátrak, elszántak. Egy darabig, aztán már csak futó lábak dobogása és némi sikoltozás hallható: a fejvesztett menekülés velejárói. Wyne utánuk bámul, s egyre tűnődik: ugyan mi lelte őket? A végső következtetés pedig az, hogy nyilvánvalóan a nőkben van a hiba, tehát nem kell túlságosan törődni velük.

Patrick egy fintorral jutalmazza Louis előadását, aztán elindul a kocsiajtó felé.

– Én megyek.

Hása megérinti Joy vállát.

– Louisnak igaza van. Mostanában rossz passzban vagyok. Nem akartam megbántani.

– Nem bántott meg. Mindent köszönök magának. – Joy beül Wyne mellé. Belebújik a szandáljába, és cigarettára gyújt. Louis szavain tűnődik. Időbe telik, amíg megismeri Patrickot és társait. Nem illenek bele a róluk alkotott fantáziaképbe. De ez nem is baj. Kevesebbet várt tőlük, kevesebbre is tartotta őket. A fantáziaképeknek egyébként is bevett tulajdonságuk, hogy ritkán találkoznak a valósággal.

Joy kezdetben azt hitte, hangos, üres férfiak közé kerül. Testi erejükkel kérkedő félistenektől tartott. De hol van Louis testi ereje? Ezen elmosolyodik, s ha a Kígyó itt lenne, megsimogatná a fejét. Úgyis hozzá van szokva. Az idősebb hölgyek szeme fénye. Minthogy minden viccnek komoly a fele, rostálgatja Louis karikatúráit.

Wyne ránéz a lányra.

– Louis meséin mulat?

– Igen.

– Tökéletesen kifigurázott bennünket.

– Találóan jellemezte magát, Patrick.

– Csakugyan.

Joy dühében a kormányhoz kap, s maga felé rántja. Wyne fél kézzel visszairányítja a kocsit az útra, a másikkal megszorítja Joy csuklóját.

– Istenem! Mit vétettem? – kérdezi.

– „Csakugyan. Hallgatom. Bizonyára.” Sikítani tudnék tőle.

– Vigasztalódjon, más is így van ezzel. A bőröm nem ruha, ebben kell maradnom.

– Magának nincs szüksége arra, hogy beszélgessen? Hogy kiöntse szívét, megfogalmazza gondolatait? Jól érzi magát egyedül? Tudja, hogy egyedül van? Ha száz ember veszi körül, akkor is egyedül van. Miért szereti mégis mindenki?

– Mit tart gyanúsnak? Lehet, hogy azért nem fogalmazom meg a gondolataimat, mert nincsenek? – Wyne bekanyarodik egy keskeny utcába. Kába járókelők futkároznak az úttesten. Félálomban bevárják a közeledő kocsikat, aztán átszaladnak előttük. Patrick számít a meglepetésekre. Egy ilyen autózás felér két órai flipperezéssel.

– Ha nem ismeri valaki, valóban úgy tesz, ahogy Louis mondta: pánikszerűen menekül. De hogyan lehet magát megismerni?

– Nem illek bele a képbe. Mit várt tőlem?

A lány elnyomja a cigarettavéget. Széttárja a karjait.

– Nem tudom.

De jól tudja. Amikor először megpillantotta az újságban a férfi képét, megragadták a fáradt arcvonások.

Wyne láthatóan nem vett tudomást róla, hogy fotózzák. Könyökhajlatában hagyagul tartotta a fegyver csövét.

Joy megpróbált róla néhány rajzot készíteni: életet lehelni a fényképbe. Megkapta a férfi arca. Elképzelte és lerajzolta, milyen lehet a nevető, haragvó, támadó, kedveskedő Wyne. Képzelete megelevenítette a dermedt újságképet. Minél többet nézte, annál jobban foglalkoztatta. Amikor eszébe jutott, hogy ő talán segíthetne rajtuk, személyiséggel is felruházta. De a fantáziájában élő Wyne-hoz képest a valóságos túlságosan száraznak és zárkózottnak bizonyult.

Patrick tanújelét adja, hogy bejáratos a lány gondolatai közé.

– Valamit csak kitalált rólam, mielőtt eljött hozzám.

– Erről talán már beszéltünk az étteremben. Nehéz lenne megmagyarázni.

– Nem szándékosan okoztam csalódást. Sajnálom. – A férfi szeme sarkában apró ráncok jelennek meg.

Fáradt, s az elkövetkező órákban nincs remény az alvásra. Nem is izgatja az ágy. Feledteti fáradtságát az előtte álló, megoldásra váró feladat. A lánnyal kapcsolatban is számos kérdés foglalkoztatja, s bár eltökéli, hogy ezekkel később számol, a kérdések nem hagyják magukat félreállítani.

Joy hátrapillant. Hása kocsija a nyomukban jár. A két férfi élénken beszélget, időnként felnevetnek. Wyne is figyeli őket a visszapillantó tükörben. Váratlanul megszólal:

– Velem nemigen lehet lelkizni, Joy. Konkrét dolgokra alakult ki a szókincsem. Megértem, hogy unalmasabbnak talál, mint Stanley-t vagy Olivert.

– A szeretője is így gondolta, igaz? Említette, hogy nemrég elhagyta magát.

Wyne keserűen felnevet.

– Ne higgye, hogy ennek különösebb jelentősége van. Annak lesz jelentősége, ha találkozom valakivel, aki nem akar megváltoztatni. Netán éppen azt kedveli bennem, aki vagyok.

– Szeretné?

– Persze. Az ember gyarló. Álmodozik.

– Valamit azért magának is tenni kellene annak érdekében, hogy szeressék. Nem engedi szeretni magát. Hogyan lángolhatna egy nő egy kilincsért? Egy fiókért? Egy szoborért? Leheljen életet magába. Mintha csak elfogadni akarna valamit, arra már nem veszi a fáradságot, hogy nyúljon érte. Ezzel a merevséggel nemcsak önmagát köti gúzsba, lefogja a magáért nyúló kezet is.

Wyne elgondolkozik a hallottakon. Nem biztos benne, hogy Joy megértené, ha megpróbálná elmagyarázni: szenved a természetétől, a behúzott és kioldhatatlannak tetsző féktől, ami megakadályozza, hogy elragadtassa magát. Inkább hallgat.

Joy hátraveti magát az ülésen, és felsóhajt:

– Az ágyban is ilyen? Magával lefeküdni nem lehet nagyobb élmény, mint megenni egy perecet. Vagy végignyúlni a betonon.

Wyne a fékre lép, s a kocsi erős rándulással megáll.

Mögötte Hása még időben reagál, hogy elkerülje az ütközést. Louis kiül a leeresztett ablak keretébe, és széles gesztusokkal mutogat feléjük.

Wyne oda sem néz. A lány fölé hajol, válaszolni készül. Aztán meggondolja magát, és felegyenesedik.

Némi erőfeszítés árán sikerül elvigyorodnia.

– Tudja, miért nem játszanak a fúvósok betonon? – kérdezi.

Joy nem tudja.

– Hát hangszer az? – Patrick visszaint Louisnak, és elindítja a kocsit.

Joy nevetni próbál, szánalmasan sikerül.

48.

Isten útjai kifürkészhetetlenek – jegyzi meg Wyne, amikor meghallgatja Leon Borsetti magyarázatát korai jöveteléről. A délelőtti program tehát megváltozott. Annál jobb, több ideje marad kidolgozni az akció tervét.

A társaság többi tagja az emeleten várakozik. Borsetti érkezése kellően feldúlta őket. Oscar rosszat sejt, mint általában. Esküszik, hogy főnökeik megneszelték gerillaakciójukat, és Leon voltaképpen Patrick fejéért ugrott be egy percre. Gatti hűteni próbálja, vélekedése szerint a rendőrség sem feltűnően hülye, és a szerteszét heverő hullák, valamint a sérültek elegendő fogódzót adhattak ahhoz, hogy idáig jussanak. Borsetti jelenléte nem jelent katasztrófát, valószínűleg csak azért ugrott be, hogy megkérje őket: a jövőben inkább kisebb felfordulást csináljanak a Line nevű nagyvárosban. Louis ékesszólóan meséli Steve-nek Joy és Olga kalandját. Őket nem izgatja Borsetti jelenléte, elvégre – teljes joggal – úgy vélik, hogy az ügynek ama stádiumába érkeztek, melyben immár feltartóztathatatlanok. Ha Leon megpróbálná hatalmi szóval megállítani őket, ugyanazt tapasztalhatná, mintha rárivallna a feléje rohanó, duzzadt lavinára: STOP. Oliver kábultan figyeli környezetét. Fresson Bloch egyik örökbecsű törvényével példálózik: „Majdnem mindenbe könnyebb belekeveredni, mint kimászni belőle.” Hása hozzávág egy párnát. Joy nem aggódik együtt a társasággal. Zuhanyozik, sír és dühös.

Wyne kérdezget, hogy jobban megértse Borsetti magyarázatát. Minden részletre kíváncsi, s Leon készséggel válaszolgat.

Végül megjegyzi: – Idejövet még úgy képzeltem, Patrick, hogy én kérdezek és te válaszolsz. A végén azt mondom: dologra, ez a parancs. Most mit mondjak? Mi folyik itt tulajdonképpen? Hol van a lány?

– Valahol a házban. Hol kezdjem?

– Tegnapelőtt.

Wyne Joy első látogatásával nyitja elbeszélését, s lassan rátér az események részleteire, terveikre. Olykor keresgélnie kell a szavakat. Meg-megdörzsöli sercegő szakállát, küzd a fáradtsággal.

Borsetti nem mutat különösebb lelkesedést, mikor Wyne a végére ér. Tárgyilagosan kijelenti:

– Mindenekelőtt borotválkoznod és aludnod kellene. Sorold elő, mire lesz szükséged a holnapi akcióhoz. Mindent előkészítek, mire kipihened magad. Délután odabenn várlak.

– Személyesen akarom irányítani az előkészületeket. Megfürdöm és borotválkozom, aztán veled megyek.

– Addig megnyugtatom a fiúkat. Amikor megláttak, úgy néztek rám, mint egy pribékre. – Borsetti az emelet felé indul.

Wyne megkeresi Lewist, s bár látja a házvezető világfájdalmas arckifejezését, bátran megkéri, hogy főzzön rengeteg kávét, rengeteg reggelit, végül csináljon rendet a repülőtéri forgalmat bonyolító házban.

Lewis zaklatott ugyan meghatványozódott tennivalói miatt, de Wyne-nak képtelen nemet mondani. Szomorúan megjegyzi:

– Mindent elkövetek. De szívem szerint a mosogató mellé állítanám azt a személyt, aki mindezért felelős. Tudja, kire gondolok!? Megszelídítené a kényszermunka, hallottam már ilyet.

Wyne meg sem hallja. A szobája felé indul. Félúton jut eszébe: Joy talán már alszik. S ha mégsem, az is elegendő, hogy ott van. Megtorpan, aztán erőt vesz magán, és továbbmegy. Ruhát kell váltania. Kopogtat, benyit.

Joy a párnát ölelve hasal az ágyon, és úgy tesz, mintha meg sem hallaná az ajtónyitást.

Patrick benyúl a szekrénybe. Kikapkodja a ruháit, közben sűrűn a lány felé tekinget. Aztán szó nélkül távozik.

Amikor kimegy a szobából, Joy felemeli a fejét. Lenyúl a szőnyegre, felkapja a cipőjét és az ajtóhoz vágja. Hiába, ez sem nyugtatja meg. Mielőtt még belelovalná magát a pusztításba, elalszik.

49.

Star a telefon szomszédságában ül az asztalon. Kagylóval a kezében hintáztatja a lábát. Remek a hangulata.

Hogyne, a vonal másik végén Karl Hubrey tartózkodik.

– Megtaláltam, amire szüksége van. – Star hangsúlya dicsekvőnek hat. Az is. Ujjong magában.

– Elég lassan ment – fanyalog Hubrey. – Mi van a személyekkel?

Ez a kérdés egyenesen kellemetlen lehetne, ha Star nem gondolkozott volna jó előre a válaszon. Ügyel, hogy ne említsen neveket.

– A férfi ellopódott. A nő szabad. Profikkal dolgozik, nincs mese, tárgyalni kell vele.

– Miféle profikkal? – csattan fel Hubrey. Gyanúja szerint Star ügyetlenebb, mint egy szelet szalonna.

– Nagyon tehetséges profikkal – cseveg a kreol szépfiú. – Minden akciónkat meghiúsították előbb vagy utóbb. Ráadásul láthatatlanok. De van nálam egy feljegyzés. Önről is szó esik benne. Gondolom, még érdekli.

– Valaki ott ül magánál, és arra vár, hogy átadja neki.

– Ezt nem tehetem. Jobb, ha ez az anyag nem megy át több kézen. Kellemetlen lehet magának. Amiket itt olvastam! Nem, ezt nem tehetem önnel. Csakis személyesen. A lány is szeretne beszélgetni magával. Úgy vélem, ez az írás nem érdekli. Már el is felejtette, mi áll benne. Két személy izgatja. A doktorok.

– Tehát tárgyalt vele. Miért nem tartotta magánál?

– Próbálja ki! Mintha egy hurrikánt próbálna vázába dugni. – Star szívesen túloz. De azért látja maga előtt a gyönyörű Olga repedt fülcimpáját, vérző nyakát, és összeborzong.

Hubrey lassan tagolja a szavakat:

– Egy óra múlva lejár a határidő. Az az ember, aki ott ül, feláll és ideges lesz. Ért engem?

– Maga nem ért engem. Pénz kellene, erre-arra. Ugyebár ez nem gond magának. Lelki szemeim előtt ampullák vonulnak hosszú sorokban. És mindegyik pénzzé változik.

Hubrey hallgat. A döbbent csendben Star folytatja:

– Így van ez. A titkok gyorsan vagy lassan, de előbb-utóbb kiszivárognak. Ha fizet, mindent elsimítok.

– Ezt már ismerem. Ismétlem: még egy óra.

Hubrey megszakítja a vonalat.

Star dudorászik. Pénz áll a házhoz, dúdolja. Hubrey beadja a derekát, mint a nászéjszakán.

50.

Weber felügyelő megilletődötten helyet foglal a magas támlájú székben, s változatlanul azon töpreng, miért hívatta a rendőrfőnök. A felsőbb utasítások mindig egy-egy szinttel alább kerülve jutnak el a magafajtához.

Komoly oka lehet, ha a rendőrfőnök személyesen óhajt vele tárgyalni.

– Kitűnően dolgozott, Weber. Szinte órák alatt rábukkant az ügyek összefüggéseire.

Ez igen, gondolja a felügyelő. Kertelés nélkül a tárgyra! De nem ringatja bele magát elégedettségébe.

Rosszat sejt, s nem csalódik. A vele egykorú, elegáns, ápolt férfi mosolytalanul folytatja:

– De vajon az összefüggések megállják-e a helyüket? Két gyilkosságunk van. Megöltek egy háztartási alkalmazottat és egy kutatóasszisztenst. Nem lehet a két ügyet összeilleszteni. Akkor sem, ha az áldozatok ismerettségi köre erre utal. Ne hagyja, hogy a véletlenek rabul ejtsék. Nem fáradt, Weber?

– És az eltűnések? – kérdezi a felügyelő. – Az áldozatok alkalmazói eltűntek. Ez nem lehet véletlen.

A rendőrfőnök elengedi a füle mellett. Nyájasan folytatja:

– Hallom Weber, zaklatott egy megbecsült személyiséget. Magának nem oktatták, hogy az állampolgárokat csakis alapos okkal lehet háborgatni? – A rendőrfőnök kissé kényelmetlenül érzi magát. Mindegy. Végig kell játszania. Baráti szívesség: ma neked, holnap nekem A felügyelő arca sápadt.

– A „megbecsült személy” lánya eltűnt.

– Maga szerint. Az apa váltig állítja, hogy ő nem nyugtalankodik. Végtére is ő ismeri a lányát. Milyen alapon avatkoznánk a magánéletükbe? Hiszen annyi függő ügy vár elintézésre. Kellemetlenséget szerzett nekem. Na mindegy. Felejtsük el. – A rendőrfőnök az előtte heverő aktákban lapozgat.

Weber rádöbben, hogy ezek az akták most itt maradnak, ő viszont távozhat. Elveszik tőle az ügyet? Most, amikor még jószerivel semmit sem hámozott ki belőle?

Hát ezért. Még időben eltávolítják. Lehet, hogy a lány csinált valamit, és az apja el akarja simítani. Nem.

Sokkal inkább úgy tetszik, hogy a lány bajban van. A gyilkosságok pedig profikra vallanak. Nem ez az első eset az életében, amikor elnagyolt magyarázat kíséretében kirántják a kezéből a frissen megkezdett munkát.

De talán az utolsó, hiszen hamarosan nyugdíjba megy.

Addig még megoldhat pár tyúktolvajlási ügyet. Nem számít, fáradt már. Túlságosan fáradt. Kit érdekel, mit gondol ő? Az történik, amit ezek akarnak. Ők vannak többen, erősebbek. Meglétük: jelenség. A felügyelő nevet is tud erre a jelenségre: hétköznapi maffia.

– Semmi baj, Weber. Nem esik bántódása a tapintatlanságáért. Most elmegy szabadságra. Kipiheni magát. Az ügyet átveszi valamelyik munkatársa. Nyugodt lehet, elsimítjuk ezt a kis malőrt. Maga régi, becsületes alkalmazottunk. Tekintettel vagyunk rá.

A felügyelő kiszédeleg a folyosóra.

A rendőrfőnök igyekszik szabadulni kényelmetlen érzésétől. Kioldja a csomót a nyakkendőjén, kávéjába kortyol. Megvigasztalja a gondolat, hogy sikerült az egészet Nino Craftra hárítania. Mintha az ő kérésére kötné meg Weber kezét. Pedig jóval nagyobb fő áll emögött, s ez a fő koronát is kaphat rövidesen. Ez esetben ő nem marad rendőrfőnök. Akár miniszter is lehet. Miért ne?

51.

Star felkészülten várja a határidő leteltét.

A hatvanadik percben nyílik az ajtó. Belép a fickó, aki tegnap este óta várja Perrot naplóját. Bár a lokál már bezárt, ő mégsem távozott. Megáll Star előtt, és szinte unottan ráfogja a pisztolyát.

Star hátradől a székében.

– Még beléphet valaki. Mit fog gondolni a maga szobra láttán?

– Senki nem lép be, Star. Hazaküldtem az embereit. Azokat is akiket a védelmére hagyott a folyosón.

Start meglepi a fordulat, de nem veszíti el a fejét.

Érdeklődő tekintettel méregeti a pattanásos arcú, széles vállú bérgyilkost, s mivel kollégák, sejti, milyen elbizakodott most a másik, amiért (úgy véli) túljárt az eszén.

– Akkor most mi lesz? – kérdezi Star.

– Felemeli a mancsait, és kibújik az asztala mögül.

Az lesz. Aztán arccal a fal felé fordul.

Star felemelkedik, magasba lendíti a karjait. Aztán a falhoz lép, s odatámasztja a homlokát. Érzi, hogy a pribék végigtapogatja a ruháját, s miközben elveszi a pisztolyát, halkan kuncog.

Star megkönnyebbülten felsóhajt a motozás végén.

Nyakában keskeny tokban kicsiny tőrt tart. Rá számíthat.

A pribék a széffel vesződik. Kinyitja az ajtaját, és kutatni kezd. Rövidesen megtalálja a Perrot felirattal ellátott, nagyméretű borítékba zárt anyagot. Leül vele az asztal sarkára.

Star hátrales; a pribék ráfogja a pisztolyát.

– Ne fészkelődjön, mert lelövöm.

– Anélkül is megteszi, nem?

– Miért ne?

– Előbb a maga helyében megnézném, mi van a borítékban. És ha vécépapírt hajtogattam bele? Itt ült egész éjjel. Gondolja, hogy hülye vagyok?

– Mindjárt kiderül. – A pattanásos arcú fél kézzel próbálja felszakítani a boríték sarkát, másik kezében a pisztolyát tartja. Éppen csak annyi időre tekint félre, amennyi Starnak elegendő.

Star előkapja a tőrt, s megperdül. Mire a férfi feleszmélne, halott. Mellkasából előremered a markolat. Élettelen teste előbb oldalra dől, majd a szőnyegre fordul.

Star visszaveszi a borítékot. A zsebébe gyűri a pénzt a széfből, s rohan az ajtó felé.

Kocsijához iparkodik. Senki nem tartóztatja fel. Olgához készül. Tőle majd felhívja Hubrey-t, s elősorolja feltételeit. Gyönyörű a nyári reggel.

52.

Patrick Wyne tébolyult tevékenykedést idéz elő környezetében. Mindenki abban a tudatban rohan el valamerre, hogy semmi sem olyan fontos, mint amit éppen őrá bíztak. Joggal. Néhány előkerített tervrajz, csatornahálózati térkép és hasonló dolgok felragyogtatják Wyne véreres, fáradt szemeit. Elemében érzi magát. Tervez, utasít, meghallgatja a friss híreket, zsibbadó agya megélénkül. A rendelkezésére bocsátott helyiségben óriási a felfordulás.

Wyne és Borsetti azonban könnyedén kiismeri magát. A gyógyszergyár részletes tervrajzát tanulmányozzák.

Kis idő múlva félrehajítják a két főbb épület térképét, csak az érdekli őket, amelyikben Wilks és a heroin található.

– Döbbenetes Perrot precizitása – állapítja meg Patrick, amikor összeveti a térképet a megboldogult vázlataival. – A mindenit. Nézd csak, Leon. Ezek itt a vízbekötések. Minden szintet külön-külön és egyszerre el lehet árasztani vízzel. Nézd csak meg a vízvezeték átmérőjét, és figyeld meg a lefolyót! A víz órák alatt ellep mindent, de napokba telik, amíg a keskeny csatornákon keresztül távozik.

– Elmossa a bizonyítékokat is. – Borsetti elismeréssel adózik a felfedezésnek. Erről a csapdáról nem esik szó a feljegyzésekben. Ha Perrot tudott is róla, elmulasztotta megemlíteni.

Borsettinek felrémlik valami.

– Ebben az épületben tárolják az izotópokat. Lehetséges, hogy biztonsági szerepet szántak ennek a vízelárasztásos módszernek, arra az esetre, ha valami baleset történik, és sugárveszély fenyeget. Megkérdezek egy szakértőt.

– Az is lehet. De bizonyára nem véletlen, hogy éppen itt van a heroingyártó labor is.

Összeér a fejük a térkép tanulmányozása közben.

Borsetti rámutat egy pontra.

– Ki van ez találva. A víz a mennyezetről ömlik alá, a szellőzőberendezés mellé szerelt és alighanem jól álcázott rendszeren keresztül.

– A legfontosabb kérdés inkább az, hogy hol nyitják ki a csapokat. Hiszen ha bemegyünk a laborba, megtörténhet...

Borsetti közbeszól:

– Nem történhet semmi. Kerítek egy szakértőt, aki ebben az izotóp-dologban a segítségünkre lehet.

– Várj. Az izotópokkal, ha vannak egyáltalán: nem lesz semmi gond. Lehet, hogy eredetileg azért tervezték így az épületet, mert baleset esetén a víz alatt kevésbé gyilkos hajlandóságúak ezek a sugárzó csodák. Az ötlet valójában mégis inkább arra szolgál, hogy rajtaütés esetén megközelíthetetlenné váljék az épület. Jobban kedvelnék olyan szakértőt, aki az elektromos dolgokhoz ért. Tudni akarom, hogyan működnek a különféle riasztóberendezések. Valószínű, hogy valahol, valamelyikkel automatikusan kapcsolni lehet a vízárasztást.

Megtudják rövidesen. A kapuőrség épületében található egy bizonyos kapcsológomb, mely a riasztással szinkronban kapcsolja a rendszert. A gombnyomással egyidejűleg az épület külvilág felé tekintő ablakai, ajtajai hermetikusan lezáródnak. Ezen a ponton a riasztás még törölhető. Ha azonban az érzékelő zárt állapotot talál, elindul a vízáradat. Aki belül reked az ürgecsapdában, odavész.

Wyne bólogat.

– Kézenfekvő. Rájöhettünk volna. Csak a kapuőrség nyithatja ki a vizet. Mire a bejárattól a laborépületig jut a rendőrség, elszabadul a pokol. Ember se ki, se be. Perrot-nak hála a többi kérdésben tisztán látunk. A labornak ez a szintje, ahol Wilkst és a heroint találhatnánk, külön őrség felügyelete alatt áll. A folyosó ajtaja zárva, rajta a sugárveszélyre figyelmeztető tábla. Az épület bejáratánál is állnak őrök. A nagy óvatosságot pedig rá lehet kenni az izotópokra. Ennek árnyékában készül a heroin. Mit mondjak? Ötletes.

– Napközben akartok bemenni, amikor az épület tele lesz emberekkel. Ha hibáztok, végzetes lehet.

– Nyugi, Leon. Vajon az őrség tisztában van-e vele, mire vigyáz?

– Nem hinném. Ennyi embert nem lehet megvásárolni.

– A mi fizetésünkből nem is lehetne. Perrot-tól tudjuk, hogy ezek az őrök komolyan veszik magukat.

– Kutatómunka folyik ott, Patrick. Bizalmas munka, veszedelmes anyagokkal.

– Az – fintorog a férfi. A riasztóberendezés felfedezése módosítja elképzelését a tervezett akcióról.

Borsetti nem hagyja elkalandozni.

– Hallgass ide. Ez az ügy bonyolultabb, mint hinnéd. Rengetegen dolgoznak rajta. Régóta Hubrey sarkában járunk, bár eddig jószerivel sötétben tapogatóztunk. Gyanú van rá, hogy belekeveredtek magas beosztású személyek is. bár a korrupciót még bizonyítanunk kell. A heroinügyre egyhamar nem derült volna fény, ha az a lány nem üti bele az orrát.

– Mindenbe beleüti – jegyzi meg Wyne.

– Akár a feleségem. De hallgass végig. A választások közeledtével mindig felkavarodik az iszap. Most éppen áttekinthetetlenül zavaros. Az elnök rendet akar csinálni. Például a rendőri korrupció dolgában. Gondolj bele, Hubrey-nak valóságos szervezetet kellett kiépítenie ahhoz, hogy kisded játékait űzhesse. Ki tudja, ki az ő embere? A rendőrfőnök biztosan. Ebben az ügyben már régóta folynak a kutatások.

Wyne türelmetlen.

– Mire akarsz kilyukadni?

– Ezt az akciót úgy kell lebonyolítani, hogy lehetőleg egyszer s mindenkorra lesodorja Hubrey-t a politikai színpadról.

– Tiszta sor.

– Nemrég megtudtam, hogy Hubrey tárgyalt a rendőrfőnökkel. A Brown-dosszié porosodni sietett az irattárba.

– Aha.

– Gregg úgy véli, jobb is, ha elfelejtődnek a Wilks-féle leágazások. Hubrey-ra rávarrjuk a vesztegetést és a heroint.

Wyne ledobja a tollat, amivel mostanáig játszadozott. Rövid ideje nem tetszik neki a beszélgetés. Borsetti szemébe néz.

– Mit kívánsz tőlem?

– A holnapi akcióhoz minden rendelkezésedre áll. Cél a heroin. Az egyéb vonatkozások azonban más csatornában mennek tovább. Azt már tudjuk, hogy a heroin összetevői honnan érkeznek, és a kész nyalánkság merre távozik. Hubrey egyik ügyes húzása ez is: készítményét külföldön értékesíti, nehogy felbőszítse az itteni rendőrséget. Az ügy tehát nemzetközi, és nyugodtan elhiheted, hogy Wilks eltörpül mellette a kísérleteivel. Az elnök kifejezett óhaja, hogy a szérumhistória ne kerüljön a nyilvánosság elé. Minek lejáratni a gyógyszerkutatásokat? Lesz korrupciós per, lesz kábítószer. De ekkora botrány untig elég. Beszélsz a lánnyal?

– Én?

– Te. A célját eléri. Hubrey börtönbe kerül. Wilks pedig akár meg is halhat a rajtaütés során.

Wyne érzi, hogy hamarosan elönti a düh. Fel-alá járkál a szobában. Fegyelmezi magát.

– Nem tudom, a lány nem említette, hogy nyilvánosságra akarja-e hozni, amit Wilks művelt. Hallgass ide, Leon. Elvégezzük a munkát az embereimmel. Bemegyünk a heroinért és Wilksért.

– Helyes.

– A többi nem érdekel. Nem érdekelnek az ezerfelé ágazó üzleti és politikai szempontok. Nekem az a fontos, hogy tiszta munkát végezzünk.

– Ezt te végre is hajtod. Bízunk benned.

Wyne-nak nem tetszik a többes szám. Hangja elmélyül.

– A sajtóvisszhangról ne velem tárgyaljatok. Ez a lány dolga, és én nem a gyóntatója vagyok. Nem tudom befolyásolni az elhatározásait. Jelen pillanatban viszont ez a téma egyáltalán nem tartozik a legfontosabbak közé.

– Nem, e pillanatban nem – ismeri el Borsetti.

Wyne visszaül a székére.

– Akkor kanyarodjunk vissza a tárgyhoz. A heroint a Small és Lorenz műszerjavító szerviz furgonján szállítják el, legközelebb a holnapi csütörtökön. Ez Perrot adata, és nem árt, ha ellenőrizteted. Szükségem lesz a szervizkocsi szakasztott mására. Tudni kívánom, mit csinál Star. Nem szeretném, ha beleköpne a levesünkbe. Időnként váratlan ötletei támadnak. Amíg Hubrey-nak sejtelme sincs, mennyi adat áll rendelkezésünkre, helyzeti előnyben vagyunk. Nem szeretném ezt elveszíteni. Emberekre, felszerelésre, ezer dologra szükségem lesz. Ezzel törődj.

Borsetti elkomolyodik.

– Jó, ha tudod, mennyire kedvellek. De van valami, ami nem téveszthető össze a barátsággal. Mindent megteszek, hogy ezt az ügyet meg tudd oldani. De ne felejtsd el, akár el is vehetjük tőled a munkát.

Wyne torkig van ezzel a beszélgetéssel.

– Az az érzésem, valóban elvennétek tőlem az ügyet, ha nem számolnátok a lány konokságával. Csakhogy kikaparta a gesztenyéteket, lépéseket tett annak érdekében, hogy Hubrey-t visszacsalogassa az országba. Mit érnétek a botránnyal, ha nem tudnátok rátenni a kezeteket? A siker csak vele együtt teljes. Jól fel lehet fújni a dolgot, megszellőztetni a sajtóban. Csakhogy a lány és a barátja nem a prezident kedvéért állt ki Star és gengszterei ellen. Lerótta tartozását meggyilkolt barátjának. És az ő sorstársainak. És ha nem kívánja, hogy hasonló eset bárhol, bármikor, bárkivel előforduljon, miért ne kiálthatná világgá a történteket? Azt mondom, jogában áll, megteheti. Megszenvedett érte. Nem fogok segíteni, hogy megakadályozzátok. Leon, próbálj meg kisebb léptékkel gondolkozni. Te hovatovább ott tartasz, hogy a feleséged ágyában is az elnök és az ország érdekét mérlegeled. Tedd le magad a földre. Attól a valamikori, dinoszauruszokkal hadakozó ősétől mindenki örökölt néhány nem kifejezetten szociális vonást. Akad, akiből előjön, van, akiből nem. Ha nem beszélünk róla, attól még létezik. Jelen esetben nem a Wilks nevű doktor, hanem a Wilks nevű aszociális lény követte el a förtelmet. Bárhol lenne, egy atomerőmű kezelőpultja, netán olvasztókemence ajtaja előtt, bármely szakmában kész lenne elkövetni hasonlót, ha érdeke úgy kívánná. Legveszedelmesebb mégis Karl Hubrey, s a szérumhistóriában sem csekély a szerepe. Ha nem akadályozzuk meg, hogy szóhoz jusson a politikai életben, Line hamarosan egy láthatatlan maffia kezére kerül, melynek Hubrey a vezére. Lehet, hogy te megmaradnál a szolgálatában, én nem szívesen. Korrupciót emlegetsz. Rajta, Leon. Star és góliátjai egyelőre elcsendesedtek, Hubrey-nak meg mindig maradtak emberei. Próbáljunk meg a nyomukra jutni.

53.

Joy három órai alvás után felébred. Pocsék a hangulata, elkeseredett. Ha megmozdul, fájdalom emlékezteti a hajnalban történtekre. Nemrég diadalával büszkélkedett, most csak izomláza van, összevert teste erőtlen.

Vajon Oliver felkelt-e már? Éjszaka alig válthattak néhány szót, a kimerült férfi hamar elaludt.

A nyitott ablakon át Louis hangja hallatszik a kertből. Kutyájával beszélget, s Joy eltűnődik, miért éppen Telivérnek keresztelte a dobermannt. A léptek eltávolodnak, csend hullik a szobára. Louis sem sokat aludt, állapítja meg a lány. Azon töpreng, felkeljen-e, de nincs ereje, s ez eldönti a kérdést. Wyne visszajött-e? Aligha, dolga számos. Pihenés nélkül hajszolja az ellenfelet. Ő pedig vérig sérti, s nem mentség, hogy nem bántani akarta. Miért avatkozik bele a férfi dolgába? A válasz egyszerű, de nem akar rajta tépelődni. Hiába, a visszakívánkozó kérdéseket el nem űzheti. Hogy megnyugodjon, kiszáll az ágyból, füzetet, ceruzát keres, és rajzol.

Rövidesen megéled a papír. Megjelenik rajta Oliver, rövidlátó szemei összehunyorítva, öltözete egy fürdőlepedő, kivillannak alóla szögletes térdei. Nem túl vidám rajz, állapítja meg a lány. Barátja oly esendő rajta, mint egy leskelődésen rajtakapott kölyök.

A ceruzát forgatva rájön, nem odázhatja tovább.

Most csendes a ház, teljes a nyugalom, neki semmi dolga, hiszen mások végzik helyette. Egyedül heverészik Patrick ágyában, tehát végiggondolhatja a zűrzavart. A zűrzavart, melynek tárgya éppen Patrick Wyne.

Kissé elcsodálkozik. Wilks szabad, előttük egy fegyveres akció, s ő arra gondol, mi lesz utána?

De nem erről kérdezte Wyne is, mielőtt Starhoz indultak? Őt is foglalkoztatja a kérdés. A válasz kézenfekvő: utána is Wyne lesz. Igen. Ezt akarta, ebben reménykedik. Ezért sértette meg, bármily nevetséges.

Amióta először lerajzolta, az arca fogva tartja. Ha nem is ért rá a kép keltette hangulattal foglalkozni, ez a hangulat beléivódott. Átjárta a testét, elméjét. A valóságos Patrick ugyan meghazudtolta az elképzeltet, de nem okozott csalódást, éppen ellenkezőleg. A féltve dédelgetett hangulat, amit a magányt, erőt sugárzó arc látványa keltett benne, belobbant és megrendítette.

Itt fekszik az ágyában, arcát párnájához simítja, hiányától szenved és vágyakozik rá. Az elmúlt években gyakran érzett hasonlót. Voltak férfiak, akik előbb érdeklődést támasztottak benne, aztán ki is oltották, ha mégoly akaratlanul is. Végül mégsem volt szüksége rájuk.

Mikosz Arden pompázik a sor végén, a kék szemű, keskeny ajkú balett-táncos. Hónapokig bűvöletben tartották egymást. Joy megtanult táncolni, hogy felmérhesse a zene és a mozgás könnyedségének varázsát, elsodró erejét. Egyszer azonban, mintha váratlanul megsüketült volna, fellendített karja lehullott. Leült a padlóra. A süket csendben ordított benne a tiltakozás: nem, nem akarja Mikoszt, fázik árnyékában. A férfit nem érdekelte Joy lénye, csupán a hírhedt és feltűnő lány társaságát kereste. Illúziókeltésre használta, hadd lássa a világ, kivel jár. Joy ült a földön, s látta, Mikosz tovább táncol, pompás testének izomzatát működteti a zene.

Ez néhány nappal egy kisebb botrány után esett. A botrány hősnője ki más lett volna? Joy fényképezőgéppel a kezében az utcákat járta, az emberek arcát figyelte, s ha valaki felkeltette érdeklődését, felvételt készített róla, azzal a céllal, hogy később lerajzolja a tanulmányozásra érdemesnek ítélt vonásokat. Egy kirakatnak nem állhatott ellen, s belépett az üzletbe. Amíg fehérneműt próbált, az utcán gengszterkaland zajlott.

Az úton páncélozott pénzszállító kocsi haladt. Hirtelen lendülettel két személyautó támadt rá. Közrefogták, keresztbe álltak előtte és mögötte, megállásra kényszerítették a furgont. A pénzszállítmány kísérői nem szálltak ki biztonságosnak vélt, golyóálló járművükből, megpróbáltak segítséget kérni rádiójukon.

A támadók egyike fegyvert rántott, s nem akármilyet. Tűznyelv csapott ki a fegyver csövéből, s nyaldosni kezdte a golyóálló üveget. Ha a szállítmány kísérői nem akartak elevenen megsülni, el kellett hagyniuk az autót.

Ha pedig az utcán bárkinek eszébe jutott volna, hogy közbevesse magát, ennek megakadályozására ott voltak a lángszórós férfi társai, talpig fegyverben.

Joy a támadással együtt járó lárma és sikoltozás hallatára lépett a kirakat üvege mögé. Látta, amikor a páncélkocsi őrei kiugrottak a vezetőfülkéből, látta, amint a tűzkorbács végigsuhintott ruhájukon, s lángba borultak. A támadók felnyitották a kocsit, átpakoltak személyautójukba. Mindezt néhány perc leforgása alatt vitték véghez, úgyszólván zavartalanul.

Joynál nem volt fegyver. Fényképezett. Alig látott a borzalom könnyeitől, mégsem tudta abbahagyni. Amikor a támadók elhajtottak, s a helyszínen maradtak a megpörkölt kocsik, az út szélén pedig a két összeégett ember, a lány már csaknem magánkívül volt.

Mire a fényképek a kezébe kerültek, a támadókat is elfogták. Joy órákig nézte a felvételeket, egyiket a másik után. A lángszórós gyilkos arckifejezését, tekintetét. Egy idő után a férfi szeme megelevenedett. Pupilláján az égő őrök bukdácsoltak, arckifejezése feszült gyönyörűséget tükrözött.

Joy lerajzolta a férfit. A kép jobb felső sarkában kinagyította arcát, majd tovább részletezve szemeit is, pupilláin a lángoló emberekkel.

Aztán a pusztítás elleni tiltakozás jelképét leközölte egy magazin, s elszabadult a pokol. A rajzolót előbb csak cinizmussal vádolták, később perverzióval. Joy örülhetett, hogy nem a valódi nevét használta a képaláíráshoz. De nem örült, mert belekábult a támadásokba és félreértésekbe. Nem értette, miért az ellenkező hatást váltotta ki, mint amit ő érzett, amikor a gyilkos arcát szemlélte. Nem a tett volt iszonyatos, hanem a lenyomata?

Mikosz Arden repesett a boldogságtól. Nem csinált titkot belőle, hogy a botrány hőse az ő barátnője. Még akkor is híresztelte, amikor Joy már nem volt mellette, s később is, amikor a rajzot egy nagynevű újságíró a helyére tette; amikor a gyönyörteljes vonású gyilkos képe azzá lett, aminek Joy szánta: tiltakozássá. A kép díjat nyert, bejárta a világsajtót, de a lány ekkor már nem vette elő, számára elveszett az eredeti jelentés, a kéjes arcú emberfarkas már csak botránykő volt.

Mikosz Arden is tovatűnt.

Joy érzi, el kell mondania Wyne-nak, miért sértette meg reggel, meg kell mondania, mi hozta ide, de nem képes bevallani. Dehogynem.

A műteremben számtalan rajzlap hever szerteszéjjel, megannyi Patrick Wyne. Most sem kell egyebet tenni; elég, ha lerajzolja az elmondhatatlant (talán ebből nem lesz botrány). Ölébe fekteti a füzetet, és hozzálát.

54.

Star fejéből előrajzanak az ötletek. Elsőként kocsijától kell megszabadulnia. Ha a rendőrség megtalálja lokáljában a jéghideg bérgyilkost, kerestetni fogja.

Star bérelt kocsival ügyleteivel elégedetten Olga lakása felé tart. Saját kulcsával nyitja az ajtót, mert biztosra veszi, a lány alszik még. Belép a lakásba, s a hálószoba ajtajáig sétál.

Olga hangját hallja, de a szavak értelmét nem tudja kivenni, s mire benyit, a telefonbeszélgetés véget ér.

Olga mosolyogva tekint rá, karját nyújtja felé.

– Felébresztett ez a rohadt telefon. Altass el, Radovan!

Starnak ilyesmit nem kell kétszer mondani. Lelkes lendülettel hozzálát a megvalósításhoz. Mindenekelőtt öltözékétől kell megszabadulnia. Amíg vetkőzik, Olga faggatja:

– Mi újság van? Megszabadultál a pasastól, aki egész éjjel a nyakadon ült?

– A kolléga eltávozott az élők sorából – feleli a férfi. Ezután, mert osztoznia kell önelégültségében, elmeséli Olgának, mit intézett. Hubrey Querrához utasította. Izmail Querra – a jelek szerint az ő utóda a főnök kebelén – teljesíteni fogja követeléseit Hubrey nevében.

Star hamarosan elhajt a megbeszélt helyre, otthagyja lezáratlanul a kocsiját, és sétára indul. Mire visszatér, az ülésen ott hever majd egy nagyalakú boríték, s benne lesz mindaz a pénz és hamis irat, amire szüksége van ahhoz, hogy Hubrey-t feledve új életet kezdhessen.

Olgát nem érdeklik a részletek. Kérdése lényegretörő, s bár Star nem tudja még: egyszersmind sorsdöntő.

– Velem mi lesz?

A férfi végigcsókolja, cirógatja izmos testét. Beledünnyög a lány bal mellébe:

– Itt maradsz, drágaságom. Téged senki sem fog bántani. Megélsz a szépségedből. De még hogy!

Star tenyere a felemlített szépségek mélységeibe merül. Cirógatja, simogatja a lányt, vágya türelmetlenné teszi, de Olga eltolja magától.

– Mi a fene van veled? – kérdezi a férfi.

Olga felvilágosítja:

– Mindenem fáj. Ha elfelejtetted volna, ma hajnalban félig agyonverettem magam a hülye ötleted miatt.

– Azért nem sokban maradtál adósa. – Star elvigyorodik. Jólesik visszaemlékeznie a jelenetre, bár a végkifejlet elkedvetlenítette. Megcsókolja Olga köldökét. – Az a másik biztosan borogattatja magát.

Olga ettől mintha némileg megvigasztalódna. Felül, hasához igazítja a férfi hátát, és hozzásimul. Felsóhajt.

– Meg tudnám ölni azt a dögöt.

Star ezt nem szívesen hallja, bár a kijelentés komolyságában nem kételkedik, ismervén hiúságra, haragvásra hajlamos Olgáját. Ám most sem ideje, sem kedve ilyesmire, hiszen a lány kemény mellbimbói a hátát cirógatják.

A férfi hátranyúl, megérinti Olga arcát. – A fenébe. Nem látod, mire gondolok?

Olga áthajol a válla fölött, s felkuncog.

– Dehogynem. – Egyik kezével a férfi hasát simogatja. Balját a háta mögötti párna alá süllyeszti.

Starnak meglepődni sincs ideje, amikor a lány gyors mozdulattal a szívébe meríti a tőrt. Máris halott.

Olga lefordítja magáról az élettelen férfit. Lelép az ágyról, és öltözni kezd. Kényelmesen készülődik. Ráér.

Még a csomagolásra is marad ideje, mielőtt az Izmail Querrával megbeszélt találkozóra indulna.

55.

Oliver lázas. Fresson injekciójának jóvoltából verejtékezik és kábult. Nincs ereje kiszállni az ágyból. Az elmúlt két nap megadta a kegyelemdöfést kimerült szervezetének. Elalszik, majd felébred, hallja maga körül a zsongást: ez újra elálmosítja.

Amikor legközelebb felnyitja szemét, Joyt pillantja meg az ágya mellett. Rámosolyog, elfogad egy pohár gyümölcslevet, lehajtja, és visszadől a párnára.

– Mi történt veled? – kérdezi a lány. – Sokat ütöttek Star emberei?

– Nézőpont kérdése, Joy. Nekem már az első pofon is sokadalomnak tűnt, pedig az volt a kezdet. Képzelheted, mire gondoltam, amikor végül kiderült, hogy dehogyis azt a dolgot hoztam én el Wilkstől, amit ez a népség kerget. Nem elég, hogy professzionista szakértelemmel zsibbadtra vertek, ráadásul teljesen potyára. Mindezeknek tetejébe odaveszett a szemüvegem is. Mondd meg őszintén! Téged ez nem frusztrálna?

Oliver hunyorogva szemléli Joy homályos körvonalait. Érzi a lány kezét a homlokán. Nagyon valószínűnek tartja, hogy hamarosan mindketten meghatódnak. Megköszörüli a torkát.

– Nem tudom, hallottad-e szabadulásom történetét. Úgy elfutottam a barátaid elől, mint egy sprinter. Nemhiába, az idegeim valahogy nem azok a régi drótból valók. Jöttek a testőreid, s elhiheted, hogy megdolgoztak a fizetségükért, én meg csak futottam ész nélkül, mezítláb. A kisebbik fickó a maga kedves módján azóta is Telivérnek szólít.

– Tehát rólad nevezte el a kutyáját. Meg is érdemled. Stanley talán kiverekedte volna magát abból a pincéből. Te viszont a lélekjelenléteddel időhöz segítettél engem. Bátor vagy. – Joy megtörölgeti a férfi verítékes arcát.

Oliver lehunyja a szemét. Elfészkelődik az ágyban. Hangja rekedtes:

– Amíg aludtál, a testőreid főnöke is itt járt. Apád felkereste Nicholas Gregget. Beindult a gépezet. A munka hivatalból folyik tovább. Minthogy rám most egyelőre nincs szükség, aludnék egyet-kettőt.

Joy magára hagyja.

56.

Reggel üdvrivalgással fogadták a hírt, hogy nem kell edzésre menniük, most a nappaliban ténferegnek, és a kiképzőtelep után sóvárognak. Mivel Patrick még nem jelentkezett, türelmetlenségük nőttön-nő. Üres kávéscsészék, üdítőitalos dobozok és mosatlan tányérok borítják a tágas helyiség megannyi asztalának felületét, de jut belőlük a fotelok karfáira és a kanapéra is.

Lewis kárvallott ábrázattal ki-be jár. Elhordja a romokat, de fáradozása hiábavaló. A rendetlenség nem hazudtolja meg szapora természetét.

Delgado sérült lábát felpolcolva a tévére mered.

Louis kazettákat cserélget a képmagnóban, de egyik film sem nyeri meg tetszésüket: a kazettafedél lecsapódik, felüvölt a bevezető zene, megjelenik a főcím, elkezdődik a film. Belepillantanak.

Néhány perc múlva Delgado a föld felé irányítja hüvelykujját, erre Louis megállítja a filmet. Mintha elvágták volna, a lárma elhal. Fél percen belül mindez elölről kezdődik, a többiek nem kis bosszúságára.

Fresson hosszú lábait előrenyújtva üldögél egy karosszékben. Elmélkedik. Mintha egyedül őt nem zavarná a képmagnóból hirtelen felcsapódó lárma, majd a váratlan csend.

Hása jegyzetel. A Small és Lorenz műszerjavító elleni rajtaütés tervén töpreng, bár egyelőre kevés adat áll rendelkezésére. Perrot naplójában szűkösen szerepelnek az idevonatkozó megfigyelések. Annyi bizonyos, hogy a szerviz Volkswagen-furgonja erre a helyre szállítja a javítandó műszerek dobozaiba csomagolt kábítószert, amit aztán itt elosztanak, s innen juttatnak tovább. Ha sikerül foglyokat ejteniük, az ő révükön már fel lehet deríteni a heroin további útját. Oscar megpróbálja eldönteni, hány emberre lesz szüksége, hogyan helyezze el őket, miként oldják meg a feladatot, de nem jut előbbre. Patrick egyelőre nem tudatta elképzelését arra vonatkozóan, hogy az ő csoportja miként jut majd be a gyógyszergyárba. Egyáltalán, Hása nem sokat tud.

Patrick reggel óta nem mutatkozik, és csak a jó ég tudja, mi tart el ilyen sokáig. Hása felkapja a fejét, amikor a szoba csendjébe belebömböl a következő film nyitózenéje, és felpattan, amikor a kazetta megállításával a lárma elhal.

– Nem unjátok még? – firtatja üvöltve.

Gatti rávigyorog.

– Videóznak. Nem édesek?

Drew nemrég borotválkozott, de ez nem látszik rajta. Erős szakálla máris feketéllik. Őt is ingerli Louis és Steve elfoglaltsága, de éppen ingerültsége teszi, hogy szívesen ellenkezik Hásával. Vigyorogva nézi a helyére visszatelepedő s a semmivel tovább sakkozó Oscart.

Mindenesetre ő is azt latolgatja, mi lesz a szerepe a rajtaütés során. Reméli, hogy Patrick csoportjában kap feladatot, mert egy jól őrzött gyógyszergyárba betörni jóval érdekesebb, mint a szerviz elleni, szokványmunkának ígérkező támadás. Nem talál különösebb élvezetet a rutinfeladatok végrehajtásában, bár minden akció során élesen az agya előterében áll a gondolat; megsérülhet, nyomorékká válhat, s ettől jobban retteg, mint a haláltól. Így hát Gatti rendszerint feszült és lobbanékony. Rettenetesen szenvedne, ha mégis valami mást kellene csinálnia.

Lipowski újságot olvas. Jóllehet Patrick azzal ment el, hogy szabad a délelőttjük, hazatérhetnek, lefekhetnek, tegyenek kedvükre, Pierre-nek esze ágában sincs elmozdulni innen, amint szemlátomást a többieknek sem. Hova menjen? Fontosabb, ami másnap vár rájuk.

Itt akar lenni, amikor Patrick visszatér híreivel. Lipowski nem nyugtalankodik a szereposztás miatt, mint Gatti. Biztosra veszi, hogy Wyne magával viszi a gyógyszergyárba. Ha netán Drew megkérdezné tőle, készséggel felvilágosítaná; aggodalma jogos, mert nyilvánvalóan Hása csoportjába fog kerülni. Patrick elgondolása egyszerű: a két rivális akkor hozza legjobb formáját, ha közösen dolgoznak, s be kell bizonyítaniuk egymásnak: én vagyok a tökösebb.

Lipowskinak ez a néhány ember az élete. Ismerik, elnézik nehézkességét. Közöttük nem érzi az ellentmondást: hiába fejlesztette erejét, ettől nem vált felszabadultabbá. Társai elfogadják így. Mulatnak rajta és mulattatják. Számára ennyi a világ: együttlétük és közös munkájuk. Valahányszor megpróbált körülnézni ezen a körön kívül, keserű csalódás érte. Közéjük zárta magát.

Louis felteszi a Jézus Krisztus Szupersztár kazettáját. Beleteker a filmbe, aztán a képernyőn megjelenik Kajafás: arca bozontos, izmos mellkasát széles bőrszíjak keresztezik, hangja őrjítő kontrabasszus. Mindenki felpillant.

E pillanatban lép be Joy. Megtorpan az ajtóban, és a szívéhez kap.

– Jézus!

– Nem Jézus – vitatja Louis.

Delgado is megélénkül. Végigmustrálja a lányt. Joy ezúttal kantáros farmernadrágot és öt számmal nagyobb blúzt visel, lábán sportcipő méteres fűzővel, kezében úgy látszik, az elmaradhatatlan füzet és ceruza.

– A nők bálványa – jegyzi meg Steve, a Kajafást alakító színészre sandítva. – Nyers, brutális, átható szexuális kisugárzás.

– Ez kell ezeknek – sóhajt fel panaszosan Louis.

Joy nem felel. Fressonhoz lép.

– Rühl, mi van Oliverrel?

– Semmi komoly. Kiment néhány biztosíték. Egykét nap alatt rendbe jön, ha pihenni hagyjuk. Maga hogy van?

– Izomláz, zúzódások.

A tévé elhallgat, a zenét mintha elvágták volna.

Odatekintenek.

Louis és Delgado birkózik a szőnyegen. A csöppség eltörpül ugyan Steve mellett, mégis úgy siklik ki szorításából, bújik ki teste alól, mintha ellenfele nem lenne csaknem kétszer akkora, mint ő. Delgado nem is erőlködik túlságosan, hiszen csak játszanak. Bútorokat löknek odébb, paródiát adnak elő, mintha a nagy a kicsire támadva komoly ellenfélre talált volna.

Delgado nekiszalad a Kígyónak, és látható, amikor besegít neki, hogy Louis könnyedén átfordítsa a csípőjén. Felborul egy szék, néhány üres sörösdoboz zuhan a földre. Steve felpattan a szőnyegről, és ismét nekifut.

Louis ököllel sújt az arcába, de nem érinti, mert Steve egy hajszállal előbb hátratántorodik, és hanyatt esik.

Lewis megjelenik az ajtóban. Felméri a kárt. Kopaszodó koponyája, kerek arca merő keserűség. Lassan azonban megenyhül, mert a játék folytatódik, és Louis az időben lefékezett ütések miatt elmaradó csattanásokat különféle hangadásokkal pótolja. Ebbe egy idő után annyira belejönnek, hogy utánozzák a felboruló szék és a darabjaira hulló üveg hangját is.

Hása jegyzeteire hajolva egyebet nem lát, de a hangjáték is felőrli türelmét. Öklével az asztalra csap. A birkózás félbeszakad. Steve és Louis egymás mellett hever a szőnyegen, majd szájuk elé illesztik összezárt kezüket, és eltrombitálják a Takarodót.

– Fellini nem tud dolgozni – tudatja Gatti.

Oscar hozzávág egy üres sörösdobozt. Aztán mindnyájan felnyerítenek, és nem is hagyják abba egy darabig.

Joy tekintete egyikről a másikra jár. Érzi összeforrottságukat, belehasít Stanley hiánya. Nincs maradása közöttük. Kivonul a teraszra, egy karosszékbe telepszik, háttal a kertnek, hogy a fény a papírlapot érje, és folytatja a rajzolást.

57.

A férfi magas, széles vállú. Könnyű vászonból készült grafitszürke inget és nadrágot visel. Sportcipős lábával nesztelenül lépked, kissé meggörnyedve. Nem üt zajt a frissen vágott füvön.

A kerítésen könnyedén átjutott. A bokrok fedezékét kihasználva sikerült keresztülvágnia a kerten is. Éppen Joy mögött hasal. A lány megpillantása változtatott tervein. Gondolkozás nélkül dönt: megpróbálkozik fellobbanó ötletével.

Mark csaknem késve veszi észre a betolakodót. Egyetlen pillanatig töpreng. Túl messze áll ahhoz, hogy néhány lépéssel észrevétlenül az idegen hátába kerülhessen, de meg kell próbálnia, mást nem tehet. A múltkori csorbát másként nem köszörülheti ki. Kiáltani csak akkor akar, ha egyedül nem boldogul. Ahogy valaha annyit gyakorolta, teste a levegőbe emelkedik, lábai szinte nem is érintik a földet. Nem vesz lélegzetet, fut, repül – és nem sikerül.

A betolakodó hátrapillant, és zajtalanul talpra szökik. Láthatóan küzd önmagával, hogy védekezzék vagy meneküljön inkább. Végül fintorogva úgy dönt: megállítja támadóját. Vigyorogva a zsebébe nyúl. Mindez egyetlen pillanat műve.

De akkor már Mark az utolsó szökellés lendületével a férfi vállára érkezik, és elsodorja a testével. Egyidejűleg felkiált, mert a lány még mindig nem figyelt fel a veszélyre. Aztán elkapja az idegen fegyvert szorongató kezét. A földön hemperegnek, Mark arca eltorzul az erőfeszítéstől.

Joy elhajítja a füzetet, átveti magát a korláton, és az elejtett pisztolyért ugrik. Kezébe szorítja, és felegyenesedik.

Mark kap egy ütést – a fejére, mint mindig – s abban a boldog tudatban veszíti el eszméletét, hogy azért mégis lefegyverezte az idegent.

A férfi felemelkedik mellőle. Fiatal, szögletes arcában tágra nyílt, szürke szempár villog, orra egyenes, szája szép vonalú, megjelenése voltaképpen kellemes, ebben a pillanatban mégis nyugtalanító. Elvigyorodik.

– Hát itt van – közli Joyjal.

– Ez meg itt – feleli a lány, és rászegezi a pisztolyt.

Ujját a ravaszra görbíti.

– Mit akar?

A hat férfi a függöny mögül figyeli a jelenetet. Louis szorosan markolja a dobermann nyakörvét, mert Telivér hátán égnek mered a szőr, teste megfeszül: kirohanna a kertbe. Oscar kézbe veszi a pisztolyát, de többet nem tesz. Pillanatnyilag Joy helyzete előnyösebb. Várnak.

– Nincs megtöltve – tudatja az idegen, a fegyverre mutatva.

Joy meg sem mozdul.

– Igaz-e vagy sem, magán fogom kipróbálni.

– Hát ez nem jött be. – A férfi sóhajtva lehorgasztja a fejét. Ugyanabban a pillanatban váratlanul előrevetődik, megragadja a lány jobb csuklóját, és maga felé rántja. Közben elkaszálja a lábát, s hátracsavarja a karját.

Joy térdre roskad, felkiált fájdalmában. Elejti a pisztolyt. Mintegy bukfencet vetve átfordul a hátán, kiszabadul a szorításból, és talpra szökik.

A férfi nem törődik vele. A körülötte álló hat férfit figyeli, arca elsápad. Úgy fogták közre, hogy észre sem vette. Akár a kísértetek. A szőke kezében pisztoly, és az idegen meg sem próbálja felemelni a sajátját. Sok hasznát úgysem venné. Valóban töltetlen.

Motorzúgást hallanak. A zajtalanul kitáruló kapu felől a poros Toyota közeledik.

Wyne látja a csődületet. Fresson kiválik a körből, és Mark ernyedt teste mellé térdel. Louis lehajol, felvesz egy pisztolyt a földről. Joy összeborzolt hajjal, kifulladva áll – egy idegennel néz farkasszemet.

Wyne kiugrik a kocsiból. Néhány lépéssel a lány mellett terem. Átöleli a vállát, de Hására tekint.

– Lármát hallottunk – feleli a néma kérdésre Oscar. – Ez itt éppen Joyjal gyurmázott. Markot már elhasználta.

Wyne az ismeretlenre pillant. – Mi a neved?

A férfi nem felel. Azon tűnődik, miként vághatná ki magát szorult helyzetéből. Dühös a lányra, mintha ő tehetne róla, hogy eltért eredeti szándékától. Jól tudja, vigyázatlanságáért fizet most, mégis haragszik.

Wyne fáradt. Mire mindent elrendezett, agya teljesen kimerült. Szinte tántorog. És most valaki a nyomukra jutott. Meghiúsulhat a jól kigondolt terv. Düh borítja el.

Fresson és Lipowski felnyalábolja Mark tehetetlen testét, és eltávoznak vele a kis ház felé. Hása leereszti fegyverét. Patrickot figyelve szinte megszánja a betolakodót. Wyne tekintete nem sok jót ígér. Félretolja Joyt, és két lépést tesz előre. Megragadja az idegen gallérját, csaknem megfojtja vele. Hangja sistereg:

– Válaszolj!

A következő pillanatban megtántorodik az állát ért könyökütéstől, és elereszti az idegent. A férfi utánafordul, fellendíti a lábát, talpával sújt a nyakára. Wyne késve ugrik félre, a rúgás eléri. Megtántorodik és térdre roskad.

Ebből a helyzetből lendül. Két lábbal célozza meg az idegen gyomrát, de az elsiklik előle, és a kiforduló Wyne hátára veti magát. Fejét a földre szorítja. Patrick hátranyúlva megragadja a csuklóit, kibillenti egyensúlyából, és maga mellé teríti a férfit. Egyszerre ugranak fel.

Wyne fáradt arca kisimul, felélénkül a feszültségtől.

Fél percig egymással szemközt állnak, mintegy koncentrálva. Aztán ütést kapnak és adnak, védenek és hárítanak. A hosszú sorozat már-már unalmassá válik, hiszen látszólag semmi sem történik. Pedig arról van szó, hogy emberükre találtak egymásban.

Delgado a terasz lépcsőjére telepszik. Szélesen vigyorog. Joy leül mellé, de neki nincs kedve nevetni. A következő pillanatban elsápad: Wyne elvágódik egy váratlan rúgástól, de villámgyorsan félregurul, és fellendíti a lábát. Az idegen fájdalmas kiáltást hallatva összeroskad. Egymásba gabalyodnak. Követhetetlen gyorsasággal változik a helyzet, nem lehet tudni, ki kerül fölénybe, előbb Wyne, egy pillanat múlva az idegen javára alakul a mérkőzés. Az imént még Patrick térdelt a földön egy karkulcs kényszerében, de máris támadója mellére nehezedik, hátrafeszíti a fejét, suhan a karja – és az ismeretlen végre elernyed. Lehunyt szemmel fekve marad.

– Jól kifaggattad – élcelődik Delgado a tetem fölött.

Lipowski és Hása felnyalábolja az ájultat. Becipelik a nappaliba, és lehajítják a szőnyegre. Egy percen belül bilincs is kerül a kellően felszerelt háztartásból, de nincs rá nagy szükség, mert a dobermann őrködni telepszik a férfi mellé.

Wyne nem követi társait. Mark háza felé iramodik.

Delgado töpreng a kiterített test fölött, végül Joyhoz fordul, mintha idegesítené a lány céltalannak látszó, nyugtalan ténfergése:

– Tudna ezzel valamit csinálni?

Joy vállát vonogatva siet a konyhába, majd egy tál vízzel, és Lewis mosogatószivacsával tér vissza. Mosdatásos módszerrel próbálja életre kelteni az idegent.

Néhány perc múlva tócsában áll a víz a szőnyegen. A látogató szemhéja meg-megrezzen, végül felnyitja a szemét.

Lewis e pillanatban érkezik. Feldúltan kitépi a lány kezéből kedves szivacsát, morog valamit a szőnyeg láttán, és szabad kezét tüzelő homlokára tapasztva elviharzik, hogy folytassa a véget érni nem akaró mosogatást.

Joy vállat von, és a tálban maradt vizet az idegen arcába zúdítja. Aztán letérdel, bele a vízbe, de nem törődik vele. A férfi fölé hajol. Az idegen végre jelét adja, hogy emlékezete visszafelé tart a homályból.

Megpróbál felülni, a lány segít neki.

Lipowski odalök egy széket. A férfi kissé bizonytalanul egyensúlyozva lábra áll, majd lerogy a székre. Louis egy pohár vízzel lép mellé, de az idegen nem tudja elvenni tőle összebilincselt kezével. Joy a szájához segíti a poharat, és megitatja.

– Hogy hívják?

A férfi kábultan rázza a fejét: szédül. Hangja rekedtes:

– Patrick Querra a nevem.

Louis felfigyel. Már hallotta ezt a nevet, amikor Oliver kiszabadítása ügyében Star villája körül sündörgött. Querrához kellett volna eljutnia a fogolynak.

– Tehát Hubrey embere vagy. – Louis nem örül a fordulatnak. Veszély fenyegeti az akció sikerét.

Querra rápillant. Mintha azon tűnődne, emberszámba vegye-e, végül megrázza fejét.

– Nem mondhatnám – feleli.

Wyne lép a szobába, némileg megkönnyebbülve.

Mark magához térve fejfájásról panaszkodik, de szemlátomást elégedett szereplésével. Ittlétének évei alatt egyetlen birtokháborítás sem történt. Ezen a héten azonban mintha járványos méreteket öltött volna a kerítés semmibevétele.

Hása elintézi a bemutatást.

– Az urat Patrick Querrának hívják.

– Patrick? Szép neved van. Akarsz velem beszélgetni?

Querra hevesen bólogat.

– Igen. Most inkább beszélgessünk. A verekedést hagyjuk későbbre. Igényt tartok egy visszavágóra. A lánnyal van dolgom. De nem akartam bántani.

Joy a vízfoltot dörzsöli a térdén, mindhiába. Felpillant.

– Mit akar tőlem?

– A fél város maga után rohangál. Lehet, hogy nem tűnt fel? Információra van szükségem. – Kis szünet után reménykedve kérdezi: – Beszélhetnénk négyszemközt?

Wyne a kezében tartja Joy füzetét. A beszélgetés alatt szinte szórakozottan lapozott bele. Döbbenetéből Querra kérdése téríti magához. Behajtja a füzetet, s szinte vonakodva teszi az asztalra. Várja, mit felel a lány.

Joy Querrát figyeli. Töri a fejét, mit tegyen. Kellemes arca megnyugtatná, de az imént nyilvánvalóvá vált, milyen veszélyes a férfi testközelben. Segélykérő pillantást vet Wyne felé.

Patrick különös tekintettel néz vissza rá, arca sápadt. Rekedtes a hangja, amikor végül megszólal:

– Hallgassa meg. Mi kimegyünk. Louis az ajtóban marad a kutyával. – Wyne Querra felé pillant. A férfi megadóan bólint.

58.

A nagybátyám Izmail Querra – kezdi a férfi. Hallott már róla? Radovan Starról hallott? Jó kérdés volt, ugye? Izmail és Radovan egy tűznél sütögették pecsenyéjüket. Starnak nagyobb szerencséje volt, többre vitte. Később, amikor pácba került, eszébe jutott a régi barát. A segítségét kérte, de Izmail eladta őt. Én évekig külföldön voltam, pár hónapja tértem vissza. Ami pénzem volt, hamar feléltem. Izmail befogadott a házába, adott dohányt, cserében kisebb-nagyobb szolgálatokat kellett tennem. Nem részletezem. Ezek a kalandok egyre veszélyesebbek lettek, és kezdtek nem tetszeni nekem. Nem akarok bűnöző lenni, más pálya vonz. Esetleg egy icipici kis bűnténybe már belemennék, de csakis nagyobb haszonért. Ez kezdett foglalkoztatni. A napokban támadt egy ötletem.

– Biztos benne, hogy nem tudja rövidebbre fogni?