HUSZONKILENCEDIK FEJEZET
A király

A királyné szobájának ajtaján a király komornyikja várta a tábornokot és Lajos grófot, ő felsége értesült a fiatal tiszt jöttéről, és kérette az urakat, hogy menjenek fel hozzá a lakatosműhelybe.

A szolga felkisérte őket a második emeletre és végigkalauzolta őket egy hosszu folyosón. Lafayette elgondolkozva ment. Meglepte ugyan az a kegyes fogadtatás, melyben a királyné unokaöccsét részesitette, de abból még nem gyanithatta, hogy készülve volt jöttére. Semmi kétértelmü szó, semmi rejtett jeladás nem vallott reá, hogy tudomása volna látogatásának céljáról.

A műhely ajtajában a komornyik, ki nem ismerte Bouillé urat, megkérdezte, hogy kit jelentsen be.

- Jelentse a polgári gárda parancsnokát, - felelte Lafayette. - Magam leszek oly bátor bemutatni ezt a fiatal embert.

Beléptek. E napok viharos eseményei közben XVI. Lajosnak még volt kedve teljes lakatosműhelyt rendezni be a Tuilériákban. Volt ott kohó, fujtató, szerszámpad, csavarfogó, üllő, volt ott reszelő, véső, kalapács, harapófogó és szeg. Egy szóval minden eszköz kéznél s a helyén volt; és ott állt a király bőrkötényben, ingujját feltürve. Megfordult és igy kiáltott:

- Áh, ön az, Lafayette ur! A lakatos köszönti önöket műhelyében. Egy szénégető azt mondotta ősömnek, VI. Henriknek: »A szénégető ur a saját házában«. Én azt mondom a lakatos házában ép oly urak önök, mint a király házában.

XVI. Lajos körülbelül olyanformán kezdette meg a beszélgetést, mint Mária Antoinette.

- Sire, - mondotta Lafayette - bárhol és bármily körülmények között ér az a tisztesség, hogy felséged elé járulhatok, mindig leghivebb alattvalóját és legkészségesebb szolgáját találja bennem.

- Semmiesetre sem vonom kétségbe. De nem jött egyedül. Más hadsegédet vett maga mellé Romeuf helyett?

- Ez a fiatalember unokaöcsém, Bouillé Lajos gróf, Monsieur dragonyos ezredének kapitánya...

- Áh, igen, - kiáltotta XVI. Lajos - ugy-e bár Metz parancsnokának fia?

- Igen, sire, - felelte a fiatal gróf.

- Nem ismertem meg, kissé rövidlátó vagyok, - mondotta a király. - Rég hagyta oda már Metzet?

- Öt nappal ezelőtt.

- Helyesen tette, hogy Lafayette urhoz fordult, mert neki szabad bejárása van hozzám.

E szavakkal eléggé figyelmeztette Lajos grófot, hogy legyen résen. Az a kérdés, hogy már régen hagyta-e oda Metzet, azt jelentette, hogy Charny gróf megérkezése után hagyta-e oda a várat, és a gróf válasza kielégitette a királyt.

Rövid szünet következett. Lafayette érdeklődve nézett körül a műhelyben, melyet most látott először.

- Felséged alighanem fontos munkához fogott? - kérdezte.

- Ugy van, tábornok. Zárat készitek - nem pedig Franciaországnak szánt bilincseket, mint Marat ur mondja. Oh, ha legalább itt volna az én Gamain mesterem!

- Talán meghalt az az ember, felség?

- Nem halt meg, Lafayette, még mindig Versaillesben lakik a saját házában. Csak nem mer idejönni. Veszedelmes dolog mostanában, királlyal érintkezni. Minden barátom elhagyott, de ha nem tartja helytelennek, magamhoz hivatnám.

- Felséged tudja, hogy csakis felségedtől függ, hogy kik részesüljenek abban a szerencsében, hogy közelében lehessenek, - felelte Lafayette.

- Ugy van, - mondotta a király - azzal a feltétellel, hogy őrei megmotozzák a kapuban, mint a csempészeket az országhatáron. Oh, Gamain mester ugyancsak megijedne, ha zsákját tölténytáskának és reszelőit megannyi tőrnek néznék. Egyébként a dolog nem sürgős, körülbelül csak tiz nap mulva lesz szükségem Gamain mesterre.

- Elég jelentkeznie, és akadálytalanul juthat be felségedhez. Isten őrizzen, sire, hogy rászolgáljak a börtönőr nevére, mellyel ugy szeretnének felruházni. Sőt arra kérném felségedet, hogy kezdje meg ujra vadászatait és utazásait.

- Oh, a vadászataim! Köszönöm, nem kérek belőlük. Egyébként, mint látja, egyelőre egészen mással bibelődöm. Ami az utazásaimat illeti, azokban különbséget kell tenni. Például Versaillesből Párisba legutóbb tett utazásom elvette minden kedvemet a - legalább oly nagy társaságban való - utazástól, - mondotta a király.

Szavai közben pillantást vetett a fiatal grófra, ki szemének gyors hunyorgatásával jelezte, hogy megértette, amit mondani akar.

- Ugy-e bár, nemsokára visszatér Metzbe? - kérdezte tőle a király.

- Egyelőre Versaillesbe kell mennem a nagyanyámhoz, - felelte Bouillé. - Fontos családi ügyről van szó s kénytelen leszek nyolc-tiz napig várni arra az urra, ki el fog látni parancsaival ebben az ügyben. Tehát december első hete előtt semmiesetre sem jutok haza atyámhoz, ha csak a király valami különös okból nem kivánja tőlem, hogy siettessem Metzbe való visszatérésemet.

- Nem, uram, - felelte a király - szó sincs róla. Végezze el nyugodtan dolgát, menjen Versaillesbe, intézze el azokat a dolgokat, melyekkel a márki megbizta, és ha elintézte, mondja meg neki, hogy nem feledkezem meg róla, leghivebb alattvalóim egyikének ismerem, s hogy egyszer majd beajánlom Lafayette urnák, hogy Lafayette ur beajánlhassa Portail urnak.

És fejedelmi kézmozdulattal bocsátotta el a két urat.