12. FEJEZET
SZÜKSÉGES INTÉZKEDÉSEK

A Hegy és a Nincs Csúcs klán Pillérének találkozóját Gohei városában tartották, Janloon szívétől durván hetvenöt kilométerre. Kaul Hilo és Ayt Mada utoljára egy évvel korábban találkoztak egymással személyesen, a Bölcsesség Csarnokában, egy egyezkedés alkalmával, amely több napon át zajlott a Királyi Tanács által kijelölt békéltetőbizottság felügyeletével. Eltérően attól az eseménytől, amely nyilvános színjáték volt, és mindkét klán tudta, hogy nem fog valódi egyezséget eredményezni, a Goheiben zajló tárgyalásról csak pár Zöldcsont tudott a két klán vezetőségében. Gohei a jelentéktelenebb Fekete Varkocs kláné volt, amely sem a Hegynek, sem a Nincs Csúcsnak nem volt sem hűbérese, sem hivatalos szövetségese, így a megbeszélésre semleges területen kerülhetett sor. Mindkét klán fizetett a Visszatérés Temploma két-két magas rangú Bűnbánójának jelenlétéért. Ezeket a részleteket, melyek jelezték, hogy a tárgyalást mindkét fél komolyan fogja venni, a két Időjós tárgyalta meg.

Hilo, Shae, Kehn és legközelebbi embereik kis csapata – Tar, Woon és Juen – nem sokkal dél után érkeztek Goheibe, ahol a Fekete Varkocs Pillérének házában fogadták őket. Durn Soshunuro, felesége és négy gyermeke közül három a legnagyobb tisztelettel köszöntötte látogatóit. Egyedül Durn legidősebb fia nem volt jelen, valahol a helyszíntől távol várakozott – ezért az érthető óvintézkedésért senki nem hibáztathatta a családot, tekintve a kismértékű, de veszélyes eshetőséget, hogy az egyezkedés drámai módon vall kudarcot, és a vendéglátó családot okolják érte, vagy más módon keverednek bele. Durn nagybátyja a háborúban Ayt Yugontin és Kaul Seningtun bajtársa volt, utána azonban otthagyta a városi életet, szívesebben élt vidéken. Ayt és Kaul áldásával saját kis klánt alapított, és átvette az uralmat Gohei felett, ami akkoriban gazdálkodó közösség volt, egyben kereskedőállomás az abukei törzsekkel és pihenő a Janloon felé tartó utazóknak.

Janloon terjeszkedését követően Gohei mostanra inkább afféle távoli külvárosnak számított – idefelé jövet Hilo alig látott bármi szakadást a város szövetében –, Durn Soshuban pedig megvolt az erős motiváció, hogy jó kapcsolatokat ápoljon a Heggyel és a Nincs Csúccsal is, tudván, hogy ezen múlik klánja függetlenségének megmaradása. Még ha idő kérdése volt is, mikor válik a Fekete Varkocs is valamelyikük adófizetőjévé, Durn elég bölcs volt ahhoz, hogy békés átmenetre vágyjon. Látta, mekkora vérontásra képesek a nagy klánok, és el akarta kerülni, hogy családtagjai – akiknek alig a fele viselt jádét – valaha is célponttá váljanak. Így aztán egész otthonát a látogatók rendelkezésére bocsátotta, és a napfényes nagy szalont tette meg a találkozó helyszínévé. Kellő számú széket helyezett el megfelelő elrendezésben, és az asztal közepén már ott állt egy korsó hideg citromos tea, poharakkal. A helyiség két sarkában két Bűnbánó állt, a másik kettő az első és a hátsó csarnokban tartózkodott, hogy a szint egyetlen zuga se maradjon spirituális felügyelet nélkül. Hilo kegyesen köszönetet mondott Durnnak, Woon pedig diszkréten egy zöld borítékot adott át Durn feleségének, viszonzásképpen a fáradságukért.

Jól jött, hogy Hilo már az úton, az autóban alaposan átvett mindent Shaevel és Kehnnel, és mentálisan felkészült a találkozóra, mert Ayt Mada és emberei alig pár perc múlva meg is érkeztek. Mikor beléptek a helyiségbe, a Hilo elméjében tolongó jádeaurák mintha elhomályosították volna a hatalmas ablakokon beáradó napfényt. Ez volt az első alkalom, hogy közelről látta Nau Suent, a Hegy új Szarvát; szeme és Érzékelése hosszabb ideig elidőzött a férfin, aki Gont Asch helyébe lépett. Nau magas volt, szikár, és bár ötvenes évei elején járt, úgy tűnt, az a fajta ember, aki napkeltekor felkel, hogy fusson öt kilométert reggeli előtt. Talán mert korábban a Wie Lon templomiskola oktatója volt, jádéját a csuklóján viselte, a diákokéhoz hasonló bőrpántokon. Rezzenetlen tekintete és hideg, tapogatózó jádeaurája azt sugallta, kevés dolog kerüli el a figyelmét.

Ayt Mada megjelenése semmit nem változott, ugyanolyan lényegre törő volt, mint mindig. Egyszerű kék nadrágot és fehér blúzt viselt, de magabiztos tartásából és sűrű aurájából parancsoló tekintély áradt.

– Kaul-jen – szólalt meg, és kényelmesen leült az egyik székbe, melyet közel állítottak az asztalhoz. Hilo szó nélkül leült a szemközti székbe. A Szarvak és az Időjósok kicsivel Pillérjeik mögé ültek le, a többi Zöldcsont éber tekintettel állt a falak mellett. Durn és felesége könnyed falatokkal – gyümölcsszeletekkel, mogyorókrémes süteménnyel, húsos pitével – megrakott tálcákkal léptek be, majd kitöltötték a hideg teát a poharakba. Durn legkisebb gyermeke, egy nyolc év körüli kislány ott lépkedett szülei mögött. A Pillérek megengedőn bólintottak, mire Durn a lánynak is töltött egy pohár teát, majd hagyta, hogy egyen mindenből, így nem merülhetett fel gyanú, hogy bármi baj lehet az étellel. Durn mélyen meghajolt Ayt és Kaul felé is, lehúzta az ablak redőnyeit, hogy senki ne láthasson be, majd némán visszavonult.

Ayt szólalt meg először.

– Gondolom, az Időjósa már elmagyarázta, miért vagyunk most itt.

Hilo szeme összeszűkült a leereszkedő célzás hallatán, miszerint neki még a legegyszerűbb dolgokat is el kell magyarázni. Ha Ayt egyszerű verőemberként akar tekinteni rá, hát legyen; semmi okot nem látott arra, hogy megrendítse ezt a hitét. Hátradőlt székében, és egészben bekapott egy mogyorókrémes süteményt, majd ráérősen megrágta és lenyelte.

– Azért vagyunk itt, mert azt hitted, mostanra uralni fogod az egész várost, és mindenki, aki a Kaul nevet viselte, férgek eledele lesz, de nem így történt. – Széttárta karját, és hidegen elmosolyodott. – A beszéd ideje akkor jön el, amikor az erőszak már nem működik.

A Hegy Pillére némileg türelmetlenül csattant fel.

– Ha holdpengékkel bármelyikünk is győzhetett volna ebben a háborúban, Kaul-jen, már megtettük volna. Most azonban tarthatatlan helyzetbe hoztuk magunkat és az országot is. Az államkincstárba nem jön több pénz a jádeexportból. Az oortokoni konfliktus versengéssé fog válni a nagyhatalmak között, akik már most mohó pillantásokat vetnek Kekon inaktív jádebányái felé a hadseregük számára. Ha így folytatjuk, aláássuk a nemzeti kormányt, kiürítjük mindkét klán jádekészleteit, elveszítjük az emberek támogatását, és sebezhető célponttá tesszük hazánkat a külföldiek szemében. A nép tudja ezt, a Királyi Tanács tudja, a Zapunyóhoz hasonló csempészek tudják. Így aztán most rajtunk múlik, el tudjuk-e hárítani a katasztrófát.

Hilo ravasz tekintettel méregette a másik Pillért.

– Ha a KJSZ újra működni kezd, azt az új szabályok mentén kell megtennie. Minden kibányászott jáde a hivatalos szerveken kell hogy átmenjen, így egyikünk részéről sem kerülhet sor lopásra. – Kissé elhúzta a szája szélét. – Úgy kellene mondanom, hogy további lopásra. Még nem fizetted vissza a Kekoni Államkincstárnak a „pénzügyi eltéréseket”, amelyeket a tavalyi ellenőrzés feltárt.

Ayton nem látszott a zavar legkisebb jele sem.

– Ne vegyük elő újra ezeket a régi ügyeket, Kaul-jen. Senkit nem érdekelnek a három évvel ezelőtti kimutatások. Ha ejted az állítólagos eltulajdonítások témáját, beleegyezünk, hogy az elkövetkezendő három évben kevesebbet igénylünk a KJSZ által megszabott kvótából. Időjósaink kiszámíthatják a pontos százalékokat, amelyekkel az igazgatótanács is elégedett lesz.

Hilo vállat vont; soha nem számított rá, hogy a Hegy elszámol a már ellopott jádéval, ezért úgy vélte, Ayt legfeljebb eddig hajlandó elmenni.

– Rendben. Ennyit a KJSZ-ről. Ami a csempészetet illeti: tele van a város és az egész ország a Ti Pasuiga gazembereivel. Zapunyót nem érdeklik a klánok területi határai, és a külföldieket se fogják. Ha fegyverszünetet kötünk, meg kell egyeznünk abban, hogy mindketten egyenlő részt vállalunk a feketepiac elleni fellépésben. Kitakarítjuk a Sügéreket, a csillámdílereket és a külföldi gengsztereket, akik úgy elszaporodtak, mint a gyom, miközben mi egymással harcoltunk. Ha az egyik oldal több energiát öl bele az ügybe, a másiknak túl könnyű lesz kihasználni az előnyt, és elfoglalni a védtelenül maradt területeket.

Ayt oldalra hajtotta a fejét.

– A Szarvam együtt fog működni a tiéddel, hogy biztosak lehessünk benne, egyforma mértékben köteleztük el magunkat a csempészet elleni harc mellett. Egyetértünk abban, hogy ki kell irtani. Nem fogjuk megtámadni a területeiteket, feltéve, hogy a jelenleg vitatott körzeteket igazságosan osztjuk el.

– Igazságosan osztjuk el – ismételte Hilo gúnyosan. Olyan felosztás nem létezik, amellyel mindkét fél elégedett lehet; ezt tavaly a Bölcsesség Csarnokában eltöltött három nap nagyon is nyilvánvalóvá tette. Nem számít, melyik városrész melyik kláné lesz, a másik végtelen vitákat kezdeményezhetne arról, hogy az elosztás igazságtalan volt, és máshogyan kellett volna. Hilót már a gondolat is haraggal töltötte el, hogy bármiről lemondjon a Hegy javára, de tudta, hogy másként nem lehet megoldani ezt az ügyet, csak gyorsan és nyíltan. – Attól függ, terület vagy érték szempontjából.

– Érték – felelte Ayt.

Hilo elfintorodott; erre magától is rájöhetett volna. Hátranézett a válla felett, hogy röviden megvitassa a dolgot Shaevel, majd visszafordult Aythoz.

– A Szegényember útja és a Hónalj többi része a miénk marad. – A város legnagyobb kaszinói nemcsak hogy a klán legnagyobb bevételt behozó és legjelképesebb hódításai közé tartoztak, de stratégiai szempontból is kiegészítették a Nincs Csúcs vendéglátás területén dolgozó cégeit.

– Akkor mi visszakapjuk a Lándzsahegyet a Hazafi utcától délre, és megkapjuk Sogent – felelte Ayt gördülékenyen és azonnal, mint aki egyértelműen számított arra, mi lesz ellenfelének a legfontosabb.

– Sogen háromnegyedét – vetette ellen Hilo. – A Huszadik utcától nyugatra fekvő területeket. – Így a Haino sugárút mindkét oldalán megmarad egy, a Nincs Csúcshoz tartozó zóna, és létrejön egy ütközőzóna az Óváros határán. Még így is nagy engedményről volt szó, különösen annak fényében, hogy Tar és emberei olyan keményen harcoltak előző évben, hogy megszerezzék ezt a városrészt. Hilo érezte, hogy mögötte ülő Pillérese nem túl boldog, de eleve úgy érkeztek ide, hogy számítottak a veszteségre. – A két Időjós majd elvégzi a számításokat, és megegyezik egymással – tette hozzá.

– Természetesen – felelte Ayt.

– És átadod nekünk Yun Dorupont – jelentette ki Hilo.

– Őrizetlenül él Opia városában – felelte Ayt rezzenéstelenül, mintha csak a pontos időt közölte volna. – A kémeid megerősíthetik.

Hilo érezte, hogy Shae aurája enyhén megváltozik, de ő maga nem reagált.

– Még egy utolsó dolog – mondta. – Az unokafivérem, Anden. Tudod, hogy nem visel jádét. Amíg ez a helyzet, bárhol tartózkodjon is, a Hegy egyetlen embere se menjen még a közelébe sem. Most külföldön tanul, de a világ egyre kisebb. Bármi gyanús történik vele, az ebben a helyiségben jelen lévőket fogom okolni érte. Az ember azt hinné, nem kell külön elmagyaráznunk az aishót, mint az óvodásoknak, de úgy tűnik, manapság ez a helyzet.

Ayt mintha mulatott volna magában.

– Amíg én vagyok a Pillér, és Emery Anden nem visel jádét, nem fogjuk bántani, és nem állunk bosszút Gont Asch haláláért. – Arckifejezése fagyos volt, de szája sarka felfelé húzódott. – Akkor megegyeztünk, Kaul Hiloshudon?

Hilo soha nem hitte volna, hogy egyszer ebben a helyzetben találja magát. Számtalanszor elképzelte, hogy meghal, de ezt, hogy itt ül, karnyújtásnyira ellenségétől, és nyugodtan tárgyal a békéről, ezt nem. Nem hitt igazi deitista módjára a túlvilágban, de úgy képzelte, most vádlón lebeg körülötte mindazok lelke, akik életüket adták a klánért: a bátyjáé, Lané, számtalan Ökléé – Sattóé, Gouné, Lotté, hogy csak párat említsen meg közülük – és többtucatnyi Ujjé, akik hűséget esküdtek neki, és akik nagy része élete virágában lemészárolt ifjú harcos volt.

Hilót egy pillanatig szinte fizikai rosszulléttel töltötte el az önutálat. Hogyan győzhette meg Shae, hogy egyezzen bele mindebbe? Húga mindig arra ösztökélte, hogy hozzon kiszámított, észszerű döntéseket – az azonban, hogy valami észszerű, nem mindig jelenti, hogy helyes is. Tudta, hogy Ayt Érzékeli a fellángolást jádeaurájában, ahogyan ő is könnyedén észlelte a nő önuralma mögött, hogy az iránta érzett gyűlölete a legkevésbé sem enyhült. Ayt éppannyira szükségszerűségből cselekedett, mint ő.

– Megegyeztünk – felelte Hilo. – A mennyekre és a jádéra.

– A mennyekre és a jádéra – bólintott Ayt, elismételve a szavakat, melyeket a hosszabb Zöldcsont-eskük hagyományos zárószavaiból emeltek ki. Ezek pecsételték meg a megbeszélés során hozott döntéseket, melyek innentől a Pillér hivatalos szavának és a klán akaratának számítottak. Most, hogy az egyezség szándékát megfogalmazták, a klánok Időjósaira várt a feladat, hogy megtárgyalják a részleteket.

Ayt kissé hátrafordult, hogy a válla fölött odaszóljon Szarvának és Időjósának.

– Mielőtt távoznánk, szeretnék pár percig négyszemközt beszélni Kaul Hilo-jennel – mondta, majd visszafordult Hilo felé, és arckifejezése még kiszámíthatatlanabb volt, mint általában. – Mint egyik Pillér a másikkal.

Nau Suen és Ree Tura felkelt és távozott a helyiségből, kísérőikkel együtt. Hilo egy pillanatnyi habozás után Kehn és Shae felé pillantott, majd bólintott, jelezve, hogy nekik is menniük kell. Mindkettejük jádeaurája gyanakodva sistergett a szokatlan kérés hallatán, de felálltak és távoztak, nyomukban a Nincs Csúcs többi emberével. Egyik Zöldcsont sem ment messzire, Hilo Érzékelte, hogy ott állnak az ajtó előtt, készen arra, hogy Pillérük szavára egy pillanat alatt visszatérhessenek.

Ayt tartása megváltozott, szinte ellazult. Fél könyökével az asztalra támaszkodott, majd pár szelet gyümölcsöt és egy húsos pitét tett egy kistányérra. Blúzának ujja könyékig felcsúszott, feltűntek az alkarján kanyargó, jádekövekkel kirakott ezüst karkötők.

– Beszéljünk őszintén egymással, Kaul-jen – mondta. – Nem akartál Pillér lenni. Nagyapádtól és bátyádtól eltérően nem vagy alkalmas erre a szerepre.

– Nem felejtettem el, hogy miattad kerültem ebbe a pozícióba – felelte Hilo ridegen.

– Én sem felejtettem el, hogy több tucat Zöldcsontomat lemészároltad, és meggyilkoltad Gont Aschot. Mindketten felhasználtunk minden módszert és cselt, amelyet szükségesnek ítéltünk a háborúban. Számíthattunk a váratlan veszteségekre.

Ayt felállt, magával vitte tányérját az ablakhoz, és felhúzta a redőnyt annyira, hogy kinézhessen a vidéki tájra: az alacsony, zöld dombokra, amelyekbe csinos teraszokat vágtak, a távolban dolgozó munkásokra, a sáros kisteherautóra, ami épp egy ökrös szekeret előzött meg az úton, Durn birtoka határán túl. Ayt lassan elfogyasztotta az ételt a tányérján, majd megfordult. Az ablakon beáradó fény keretbe foglalta alakját, arca árnyékban maradt.

– Kaul Lan Pillérnek született, annak is nevelték. Téged nem. Tényleg azt hiszed, sikert arathatsz a diplomáciában, az üzleti életben, bármiben, ahol nincs karomkés a kezedben? Tedd félre a vak bosszúvágyat, és próbálj egy percig indulatok nélkül gondolkodni, már ha képes vagy rá. Nem én rendeltem el a bátyád halálát, és át is adnám a gyilkosait, ha tudnám, kik azok és hol vannak. – Hangja most halkabb lett, és, amennyire Hilo vissza bírt emlékezni, most először beszélt hozzá észszerű érveléshez illő hangon. – Még mindig fennáll a lehetőség a két klán egyesítésére. Mindenki számára jobb lenne: nem lenne több harc a városban, nem kellene megküzdenünk az üzleti vagy politikai befolyás minden egyes morzsájáért. A Zöldcsontok együtt eltörölhetik a csempészetet, irányíthatják a jáde- és a csillámkereskedelmet, és legyőzhetetlen erővel szegülnének szembe a betolakodó idegenekkel.

Ayt ellépett az ablaktól.

– Két dolgot még az ellenségeid is elismernek, Kaul-jen: mindig megtartod, amit ígértél, és született Szarv vagy. Nau Suen már túl öreg ahhoz, hogy pár évnél tovább legyen a Hegy Szarva. Saját magadnak és az országnak is nagy szolgálatot tehetsz. Esküdj meg, hogy véget vetsz a vérviszálynak, csatlakozz a klánoddal az enyémhez, és visszatérhetsz jogos pozíciódba. Uralhatnád az utcákat, távol tarthatnád a jádét a bűnözők és csempészek kezétől, lehetnél az a Zöldcsont, akinek kiváló vagy, akinek vércsík húzódik a nyomában, ahogy Tialuhiyán történt.

Hilo hátradőlt, és kissé oldalra hajtotta a fejét.

– Furcsa ember vagy, Ayt-jen – mondta végül. – Kíváncsi vagyok, milyen lehet úgy gondolkodni, mint egy gép, és nem törődni senkivel.

Ayt azonnal keményebb stílusra váltott Hilo szavai hallatán. Sűrű jádeaurája hevesen hullámzott. Nem emelte meg a hangját, de lassú beszéde így is halálosnak tűnt.

– Ne gondold, hogy ismersz, Kaul Hilo!

Hilo egyetlen könnyed mozdulattal felállt és határozottan tett pár lépést előre.

– Tudok rólad pár dolgot. Elsuttogtad a saját fivéred nevét. Szövetkeztél egy árulóval a klánomban, bűnözőket telepítettél a Nincs Csúcs területére. Jádét loptál és árusítottál a hátunk mögött. Te vagy az oka Lan halálának. Meg akartál öletni, megpróbáltad rávenni a saját húgomat, hogy öljön meg. Ennyi elég, Ayt-jen? – A helyiség sarkaiban mozdulatlanul álló Bűnbánókra pillantott, mintha jelezni akarta volna, hogy figyelmesen hallgassák, ahogy felsorolja Ayt bűneit. Hilo minden egyes szava olyannak hatott, mint egy lassú késvágás. – Soha nem fogok felesküdni neked!

Ayt arcán hevesen lángolt a megvetés, látszott, hogy elege van a kiszámítható reakciókból.

– Kezemet nyújtom a pengém helyett. Ha elutasítod, nem teszem többé.

– Akkor értjük egymást – jelentette ki Hilo. – Nyilvánvalóan még mindig arról álmodsz, hogy egyetlen klán uralja Kekont, ami azt jelenti, hogy akár fegyverszünetet kötünk, akár nem, előbb-utóbb meg kell próbálnod megölni. – Hilo vállat vont, de a mozdulatban semmi nemtörődömség nem volt. – Már ha nem én öllek meg előbb.

Ayt szája alig észrevehetően megrándult, de erőteljes aurája tüzes kohóként égette Hilót, benne a fenyegetés éppolyan könyörtelen volt, mint a bozóttűz.

– Épp elégszer próbáltam már értelmesen beszélni a Kaul-vérvonal örököseivel. – Megigazította a karján tekergőző jáde karkötők egyikét. – Ree Tura és a te Időjósod majd kidolgozza annak részleteit, hogyan jelentsük be a klánok közti egyezséget a Királyi Tanácsnak és a népnek. Biztos vagyok benne, hogy Kekon népe megkönnyebbül majd, és örül, hogy meggondoltuk magunkat.

A Hegy Pillérje elsietett Hilo mellett, letette a kistányért az asztalra, majd távozott a helyiségből.