Huszonharmadik fejezet 

Csubakka és a squibek tettek néhány kitérőt a kies tájon, miközben Mos Espa felé haladtak. Először a Mospic-hegységet kellett hátulról megkerülniük, hogy rejtve maradjanak egy csapat birodalmi sikló elől, amelyek a Mos Espától délre elterülő síkságot kutatták át, aztán a Boltív-szurdokba kellett berepülniük, hogy lerázzanak több TIE-vadászt, amik akkor szúrták ki őket, amikor át akartak kelni a Xelric-hágón. És most 3PO, aki elektro-távcsövet használva az egész út alatt a felderítő szerepét töltötte be, azt jelentette, hogy teljesen el vannak vágva az úti céljuktól, ugyanis egy birodalmi AT-AT lépegető ezekben a pillanatokban áll meg annak a csempészbarlangnak a bejáratánál, amelyben a Falcon várt rájuk a sötétben. Csubakka ráadta a tolóerőt. Ellentétben azzal az üreggel, amiben megtalálták a megtámadott homokkúszót, a csempészbarlang valódi barlang volt, amelynek nyílása olyan széles volt, akár egy űrcsiga szája, és két akkora kanyar volt benne, hogy Csubakka akár vakon is végigvezette volna benne a robogót. A barlang ráadásul a Beeda-medence egyik mélyedésének alján lévő egyik zsákutca legvégén helyezkedett el, amit a mélyedés szélének mindössze egyetlen pontjáról lehetett észrevenni. Nem csoda, hogy már azelőtt a csempészek egyik kedvenc rejtekhelyének számított, hogy a huttok az irányításuk alá vonták volna a Tatuint.

– Félreértettél – közölte 3PO. – Azt mondtam, hogy a birodalmi lépegető pontosan előttünk van. – Csubakka türelmetlenül üvöltött. – Nemsokára érdekelni fog – vágott vissza 3PO. – Ugyanis már két csapatszállító is elfoglalta mellette a pozícióját. – Csubakka fel akarta szólítani az egyik squibet, hogy menjen a lövegtoronyba, de mire megfordult, azt látta, hogy már mindketten elfoglalták az ülést: Grees a kezelőkarok mögött ült, Sligh pedig a mellkasára és a vállára vetett rohamosztagos-övekből kiszedett gránátokat és a hődetonátorokat rendezgette. Csubi elégedetten morgott. – Ez egyáltalán nem lesz vicces – vágott vissza 3PO. – Sőt ha már itt tartunk, követelem, hogy azonnal tegyél ki a járműből! – A vuki szóra sem méltatta a droidot, tovább vezette a gépet a medencén keresztül. Mire a délibáb végül megszűnt előttük, remegő vonal bontakozott ki a láthatár közelében azon a ponton, ahol a földfelszín alábukott a mélyedés alján lévő zsákutcába. Csubi figyelmeztetően morgott. – Nem hiszem, hogy ha kapaszkodnánk, azzal bármit segítenénk magunkon – tiltakozott C–3PO. – Neki fogunk ütközni… aaaaaaa! – A droid jajongása ezzel véget ért, ugyanis a sikló elérte a mélyedés szélét, és belezuhant egy körülbelül öt méter mély szakadékba.

Grees annyira élvezte a dolgot, hogy hangosan felnevetett, és elkezdett összevissza lövöldözni a lézerágyúval. Csubakka hamar összeszedte magát, és látta a barlang szájánál álló lépegetőt, amelynek pilótafülkéje máris feléjük fordult. A lépegetőről két szakasz rohamosztagos ereszkedett a földre. A 3PO által is említett két csapatszállítóval együtt a gép teljesen eltorlaszolta a barlang bejáratát. Mindkét csapatszállító és a lépegető is tüzet nyitott rájuk, és a lövedékek valóságos lézerfalat képeztek előttük, így Csubakka csak az emlékezetére hagyatkozhatott vezetés közben. Hirtelen parancsot ordított. A droid Grees felé fordulva tolmácsolt:

– Csubakka azt kéri, hogy lőjenek az ereszkedő katonák…

– Na persze! – csattant fel Grees, és kissé változtatott a löveg oldalszögén. – Könnyű azt mondani… Semmit sem látok! – Csubakka sem látott semmit, de valahogy érezte, hogy egyre közelebb érnek a barlang bejáratához. Éppen olyan manőverekkel próbált meg kitérni a lövések elől, mintha egy űrhajót vezetett volna, de közben próbált a sötét nyílás felé haladni. A sikló két alkalommal is erősen megrázkódott, amikor a páncéljuk elnyelt néhány gyenge lézersugarat. A vad össztűz olyan hirtelen ért véget, ahogyan kezdődött, és Csubakka hirtelen az AT-AT egyik hatalmas, szürke lábát látta maga előtt. Elrántotta a botkormányt, hogy elkerülje az ütközést, ám közben elgázolt pár hadonászó rohamosztagost. Aztán egyszer csak a barlang sötét bejáratán kívül már semmi más sem volt előttük. Csubakka lassított, és enyhén balra fordult, miközben hallotta, hogy három hődetonátor és néhány gránát egymás után felrobban az AT-AT alatt. 3PO vaktában tapogatta az irányítópultot, és megszólalt:

– Ennek a járműnek biztosan vannak reflektorai! – Csubakka gyorsan ráütött a droid kezére és balra fordult, ahol végre megpillantották a Falcon alját, amit két hordozható reflektor világított meg. A sötétségben ki lehetett venni, hogy két rohamosztagos éppen felállít az E-Web típusú sorozatlövő sugárvetőt, de nem fejezhették be a munkát. Grees rájuk irányította a lézerágyút, és mentesítette őket a feladatuk teljesítése alól. Miután leadtak néhány további lövést, hogy meggyőződjenek róla, hogy senki más nem bujkált a környéken, megkerülték a Falcont, és a teherzsilip mögött parkoltak le. Csubakka óvatosan kisurrant a siklóból, és odafutott a főbejárat nyílásához, közben a válla fölött utasításokat ordított 3PO-nak.

– Miért pont nekem kell várnom? – panaszkodott a droid. – Sligh is ugyanúgy alkalmas lenne arra, hogy őrködjön!

– Igen, ha nekem nem az lenne a feladatom, hogy a lézerágyúhoz rohanjak – vágott vissza a squib. Csubakka nem hallotta a beszélgetés végét. Már a rámpán járt, és azt latolgatta magában, hogy melyek azok a legfontosabb feladatok, amiket mindenképpen el kellett végeznie, mielőtt elindulhat Hanért és Leiáért: be kellett melegítenie a hajtómű áramköreit, le kellett engednie a sorozatlövő ágyút, és be kellett indítania az energiaszolgáltatást. Ennek elvileg bele kellett férnie három percbe. Kifelé úton még mindig ott lehetett az a birodalmi lépegető, ha esetleg Sligh hődetonátorainak mégsem sikerült volna ledönteni a lábairól – de végül is éppen az ilyen helyzetekre tartottak a Falconon néhány rakétát, nem igaz?

Leia még mindig a keresztrúddal lezárt ajtajú kunyhót nézte. Azóta nem tudta levenni róla a szemét, amióta leejtette a távcsövet. A fájdalom és a kétségbeesés, amit eddig érzett, immár semmivé foszlottak, azonban az emlékek az eddigieknél sokkal súlyosabb terhet róttak rá. Ez volt az a hely, ahol a nagyanyját fogságban tartották és megkínozták – és ahol valószínűleg a halál is eljött érte. És ez volt az a hely, ahol Anakin rátalált az édesanyjára. Ezt Leia teljesen biztosra vette.

– Vajon élt még? – suttogta, de mert rájött, hogy eddig nem mondta ki hangosan a gondolatait, halkan hozzátette: – Ez az a hely, ahol Anakin rátalált a nagyanyámra.

– Ezt meg honnan tudod? – kérdezte Han, és vágyakozva nézett lefelé a domboldalra, ami az imént elnyelte az elektro-távcsövüket. – Hagyott valamilyen jelet?

– Gondolj csak bele – felelte Leia, és elmagyarázta, amit Beru testvérétől hallott arról, hogy hogyan rabolták el Shmit a Lars-farmról, és hogy Anakin végül visszatért a Tatuinra, hogy kiszabadítsa az anyját. – Ebben a táborban talált rá… pontosabban abban a kunyhóban.

– Ezek szerint Anakin a haragos szellem? – kérdezte Han. Leia felidézte magában azt a történetet, amit Herat mesélt nekik erről a helyről, és komoran válaszolt:

– Szerintem igen. A törzs összes tagját darabokra vágta.

– A lehető legrosszabb választás volt pont azt a asszonyt elrabolni – dörmögte Han, és az oázis széle felé nézett, ahol banthák gyülekeztek egy halk hangot kiadó nő körül. – Egy Jedi anyját.

– Így van… – Leia nem érzett elégedettséget amiatt, hogy a nagyanyja halálát megbosszulták – sőt épp ellenkezőleg. Hirtelen nagyon zavarni kezdték az izzó ikernapok, a forróság és a felhőtlen égbolt, valamint a mindent betöltő vakító ragyogás. A bensőjében ürességet érzett, és émelyegni kezdett. – Itt történt – folytatta. – Ezen a helyen adta át magát először a haragjának.

– Mármint kicsoda? – kérdezte Han, és Leiára nézett. – Az apád? – Leia bólintott.

– Meg tudom érteni, hogy ezt tette – mondta Han.

– Ez még nem mentesíti a felelősség alól – válaszolta Leia, és a hangja még a sisakja hangsugárzóján át is élesen szólt. – Tudnia kellett volna uralkodni magán.

– Ennyi erővel egy worrt is mondhatná egy gorgnak, hogy lassú – bölcselkedett Han. – Ne vedd annyira a szívedre. Lehet, hogy nem is így történt. Túl nagy jelentőséget tulajdonítasz a megérzéseidnek.

– Eddig bevált, hogy hallgattam rájuk – vágott vissza Leia. – Ne feledd, hogy mi történt volna, ha egyenesen ide jövünk.

– Nem felejtem el – válaszolta Han. Odalent az oázisban a banthák a taszkenek tábora felé oldalaztak.

– És még ha valóban így is történt, miért áldoznak fel még több foglyot? – vetette fel Han. – Szerintem ez csak még jobban feldühíti a haragos szellemet.

– Úgy nézek én ki, mint egy taszken? – kérdezte Leia. – Honnan kellene tudnom, hogy miért ajánlanak fel újabb és újabb áldozatokat a szellemeknek? Senki sem tudja, hogy a buckalakók mit miért csinálnak. Éppen ezért olyan titokzatosak. – Ekkor egy rohamosztagos gépies hangját hallották a mögöttük lévő lejtő felől.

– Elnézést kérek… – Leia és Han pont egymással szemben akartak megfordulni, ezért összeütköztek a sisakjaik, és amikor odanéztek, meglátták a rohamosztagost. A katona úgy tartotta a fejét, mintha nem akarna hinni a szemének, hogy ilyen mértékű hozzá nem értést tapasztal. Az egyik kezében lézerkarabélyt, a másikban elektrotávcsövet tartott.

– Azonosító szám? – követelte Leia, és közben abban bízott, hogy a támadó hang megzavarja a katonát. – Hogy képzeli, hogy csak úgy idelopózik mögénk?

– ST-Kettő-Kilenc-Hét – válaszolta a katona. – Elnézésüket kérem, amiért megzavartam a titkos beszélgetésüket.

Leia észlelte ST–297 kissé bizalmasabb hangvételét, ezért ő maga is lazábbra vette a stílusát.

– El van nézve. Mit szeretne?

– Véletlenül észrevettem, hogy elejtette az elektro-távcsövét közölte ST–297, és felmutatta a kezében tartott készüléket. – Szívesen kölcsönadom maguknak az enyémet.

– Ez rendkívül figyelmes magától – felelte Leia, és intett Hannak, hogy menjen érte. – Meg fogom említeni a jelentésemben.

– Köszönöm. Nagy tisztelője vagyok Quenton parancsnoknak – mondta ST–297, akiről Leia feltételezte, hogy tiszt lehet, átnyújtotta Hannak az elektro-távcsövet, de továbbra is Leiát nézte. – Lehetek még valamiben a segítségükre?

Leia úgy tett, mintha gondolkodna egy darabig, majd megrázta a fejét.

– Köszönöm, ez minden, százados. – ST–297 kissé oldalra fordította a fejét, és így szólt:

– Én ST-Kettő-Kilenc-Hét vagyok. Mi is az ön azonosító száma? – Leia átkozta magát, amiért felkeltette a férfi gyanakvását. Han azonban gyorsabban reagált. A tiszt elé állt, és így szólt:

– Ne akarja tudni. Ez parancs.

– Ez minden, hadnagy – mondta Leia. – Mindent meg fogok tenni, hogy az ap… ööö… Quenton parancsnok értesüljön az ön segítőkészségéről. – ST–297 kihúzta magát, amitől néhány centiméterrel magasabbnak tűnt.

– Nos, rendben – felelte. – Hagyom magukat, hadd folytassák a megfigyeléseiket.

Leia a szemével követte, amint elmegy, majd elvette Hantól az elektro-távcsövet.

– Ha az összes szakaszt ilyen talpnyalók vezetik, a Birodalomnak végleg befellegzett.

– Ez nagyon jó hír, ugyanis minden apró segítség jól jöhet – dörmögte Han, és Mos Espa felé nézett, majd az órájára pillantott. – Mi tart ennyi ideig? Csubakkának már jeleznie kellett volna.

Ugyanez a kérdés már Leiában is megfogalmazódott, de megpróbálta kizárni a tudatából a legrosszabb lehetőségeket. Túl sok volt belőlük. Ráadásul nem volt más választásuk, mint bízni Csubakkában, hogy sikerül minden esetlegesen felmerülő problémát megoldania. Leia vállat vont, és így szólt:

– Lehet, hogy váratlan fordulat történt. – A szeme elé helyezte az elektro-távcsövet, és újra a kunyhót kezdte nézni. Most, hogy túljutott az első sokkon, amit az Erő által közvetített érzelmek okoztak, észrevette, hogy a bantha-bordából épült ívet sötét foltok tarkítják. A csontokról nyers bőrből készült szíjak lógtak, éppen olyan magasságban, ami megfelelt egy ember széttárt karjainak, ami kevés kétséget hagyott az ív szörnyű céljával kapcsolatban. Három méterrel odébb koponyákból és egyéb csontokból álló halom volt látható. A legtöbb csont emberinek tűnt, azonban számos végtag törött vagy csonka volt azon a részen. Leia megkönnyebbülten állapította meg, hogy egyik csontról sem lógnak friss húsdarabok. Arra következtetett, hogy Banai talán még életben van. Leia nem bírta tovább elviselni a látványt. Bármennyire is elborzasztotta a gondolat, hogy Shmi mennyit szenvedhetett – és bármennyire fájt belegondolnia, hogy mi történhetett itt –, az apja által elindított szörnyű körforgástól csak még jobban összeszorult a szíve. Legalább száz koponyának kellett ott hevernie abban a csonthalomban, de könnyen lehetett két- vagy háromszáz is. Az édesanyja életéért cserébe Anakin tucatnyi taszken életét vette el, a buckalakók pedig válaszul sorozatban ölték az embereket. Azon a napon Anakin szabadjára engedte a halált, az áldozatok száma pedig azóta is egyre csak nőtt, több száz lény életét követelve – és Leia nem látta, hogy ez a szörnyűség valaha is véget érhet.

– Tudnia kellett volna uralkodni magán – mondta ismét, és átnyújtotta Hannak az elektro-távcsövet. – Jedi volt.

– Egy kölyök volt, aki elveszítette az édesanyját – felelte halkan Han, és szeméhez emelte a távcsövet, bár a csontok helyett inkább a banthákat figyelte. – Azokra zúdította a dühét, akik elvették az anyja életét. Ki tudja, talán magam is ugyanezt tettem volna.

– Ettől még nem helyes, amit tett – mondta Leia.

– De belőlem sem lenne azonnal Sith-szörnyeteg – vágott Viszsza Han. – Amit tett, nyilvánvalóan kegyetlen és gonosz dolog, de az adott helyzetben érthető emberi reakció volt. Később Darth Vader lett belőle, és rettenetes dolgokat művelt, ugyanakkor ne felejtsd el, hogy ő volt az, aki végzett a császárral.

– Azt akarod mondani, hogy meg tudsz neki bocsátani? – kérdezte Leia. – Annak ellenére, hogy karbonitba fagyasztott?

– Mindössze annyit mondtam, hogy nélküle bizony még ma is Palpatine császár uralkodna a galaxisban.

– Akkor szerinted Darth Vader mentette meg a galaxist? – Han megvonta a vállát, és elgondolkodva felelt:

– Hm, végül is… Anakin Skywalker tette. Gondolj csak bele! Ha végig jó fiú lett volna, szerinted sikerült volna ilyen közel kerülnie Palpatine-hoz? – Tovább figyelte a banthákat, majd hozzátette: – Még az is lehet, hogy végig az volt az apád sorsa, hogy megmentse a galaxist. Ahogyan az anyja mindig is szilárdan hitte, hogy erre hivatott… Jól van, lehet, hogy mégsem pontosan úgy történt, ahogyan az anyja gondolta. De végső soron igenis megmentette a galaxist.

– Han… – Leia úgy érezte, hogy a világ a feje tetejére állt… újra. Han rendszeresen ezt szokta művelni vele. – Han, te néha komolyan meg tudsz lepni. – Ez a megjegyzés már elég volt ahhoz, hogy Han leeressze a távcsövet.

– Mi az, hogy néha? – kérdezte, és átadta a készüléket. – De még nem végeztünk. Nézd csak meg alaposan azokat a banthákat, és mondd el, mit látsz. – Leia állított egy kicsit a fókuszon, és ekkor észrevett egy apró, homokszínű alakot, amint a földön kúszott, körülbelül tíz méterre a leghátsó bantha mögött.

– Mi az, csak nem egy womppatkány?

– De, egy Emala nevű womppatkány – közölte Han, és visszavette az elektro-távcsövet, és elkezdte kicsavarni a töltője csatlakozóját. – De most ne foglalkozzunk vele. Azt hiszem, sokkal sürgősebb gondjaink vannak. Nézd csak, mi történik a hátam mögött! – Leia hosszú sorba rendeződött rohamosztagosokat látott közeledni a dűne túloldala felől.

– Mögöttem is ugyanez a helyzet? – kérdezte. Han bólintott, és kivett egy apró berendezést a csatlakozóból. Leiának nem volt szüksége külön felvilágosításra azzal kapcsolatban, hogy mi lehetett a funkciója a végéből kilógó két vezetéknek. Elég lehallgatókészüléket látott már ahhoz, hogy felismerje őket az antennájukról.

– Az a tiszt egy kicsit ravaszabb volt, mint gondoltuk – dörmögte Han, és átdobta a poloskát a dűne gerince fölött, majd megkérdezte Leiát: – Mit tegyünk? Adjuk meg magukat, vagy próbáljuk meg lelőni őket, és elmenekülni?

A Han mögött érkező rohamosztagosok célra tartották a fegyvereiket, és rohanni kezdtek feléjük. Leia lenézett az oázis felé néző meredek oldalra, ahol a banthák egyre közelebb értek a taszkenek táborához.

– Van egy jobb tervem. Gyere utánam – kérte határozottan, azzal bedugta a karabélyát az egyik karja alá, lecsatolta a kézi kommunikátort az övéről, és mialatt elkezdett lefelé csúszni a dűne meredek oldalán, beleszólt az adó-vevőbe: – Csubi, sürgősen fel kell venned minket!