- Tíz-tizenöt perc. Óhajtja, hogy ott találkozzunk önnel?

- Ezt majd később döntöm el.

- Jut is eszembe, Mr. Brown: Arthur úgy gondolta, hogy egy ilyen utazás után biztosan örülne egy kis társaságnak. A hölgy neve Ko, Maureen Ko.

- Nagyon kedves Arthurtól, nagyon figyelmes.

- A hölgy telefonszáma ott van a 32-es telefonja mellett. Csak csöngessen oda neki és fél órán belül ott lesz. Arthur szeretné tudni, hogy a felettese is önnel van-e ma este… hátha esetleg ő is igény tartana egy kis társaságra.

- Nincs itt. Holnap csatlakozik hozzánk, ahogy megbeszéltük. Holnap este azonban számít egy kis figyelmességre. Jó éjszakát. – Voranszkij magasabb KGB-s rangja tudatában arrogánsan, válaszra sem várva helyére akasztotta a kagylót. Ugyanebben a pillanatban felrántották az ajtót, egy kínai nyomult be, egy másik pedig elállta az ajtót. – Mi a fe…

Torkára forrt a szó. A gyilok hosszú és keskeny volt. Könnyen kijött. A kínai hagyta, hogy a test a földre omoljon. Egy pillanatig nézte a tehetetlen halmot, aztán beletörölte a tőrt, és visszatette a kabátujjában rejlő tokba. Rávigyorgott a nagydarab kínaira, aki, mintha csak telefonra várna, még mindig eltakarta a fülke ajtajának felső, üvegből készült részét, aztán bedobott egy érmét, és tárcsázott.

A harmadik kicsengésre fölvették, és egy udvarias hang szólt bele.

- Tsim Sha Tsui rendőrség, jó estét kívánok.

A férfi maró gúnnyal elmosolyodott, és sanghaji dialektusban, nyersen beleszólt a kagylóba. - Tud sanghajiul?

Némi szünet, majd egy kattanás után ismét sanghaji dialektusban szólt valaki a telefonba. - Tang-po főtörzsőrmester vagyok. Kivel beszélek?

- Egy szovjet disznó ma este olyan könnyedén keresztül siklott a hálótokon, anyátokat cicerésző barmok, mint a tehénszar. Most már megtért őseihez. Nekünk, 14K-soknak kell minden szaros munkát elvégezni helyettetek!

- Miféle szov…

- Fogd be a pofád, és figyelj! A hulla, ez a teknőspotyadék egy telefonfülkében hever az Aranykomp kowlooni kikötőjében. Azoknak az anyjukat ciceréző feletteseidnek meg mondd meg, hogy a szemüket Kína ellenségein és ne a saját agyoncicerézett, bűzös lukukban tartsák!

Letette a kagylót, és óvatosan kilépett a fülkéből. Egy pillanatra hátrafordult, leköpte a halottat, aztán becsukta az ajtót, és társával együtt beállt a Hongkongra tartó komp felé araszolók sorába.

Nem vették észre az őket követő férfit. Az illető alacsony, pocakos amerikai volt, ugyanúgy volt öltözve, mint az összes többi turista, nyakában ott lógott az elmaradhatatlan fényképezőgép. Most a komp part felőli korlátjának támaszkodva, tökéletesen beleolvadva a tömegbe, hol erre, hol arra fordította fényképezőgépet a Hongkong felé imbolygó hajón. A többi turistával ellentétben azonban mind a fényképezőgépe, mind a fényképezőgépe lencséje, mind a gépben lévő film egészen különleges volt.

- Szép jó estét, kolléga úr! - köszönt rá széles vigyorral egy másik turista, aki most lépett oda hozzá. - Jól mulat, mi?

- Naná - mondta a férfi. - Óriási hely ez a Hongkong.

- Meghiszem azt - mondta a másik. Megfordult, nézte a panorámát. - Klasszisokkal jobb, mint Minneapolis.

Az első férfi is megfordult, de szeme sarkából továbbra is figyelte a két kínait. Lehalkította a hangját. - Gáz van.

A másik turista elfehéredett. - Elvesztettük? Vissza nem játszotta magát, Tom, ez tuti. Mindkét kijáratot figyeltem. Azt hittem, kiszúrtad a fülkében.

- Hát ez az: kiszúrtak vele. Kipukkasztották. Nézz csak hátra, oda a középső sorra… az a fehér inges kínai fazon, meg aki mellette van.

Ez a két szarházi kicsinálta.

- Jézusom! - Marty Povitz, a Sovetsky Ivanov szemmel tartásával megbízott CIA-s csoport tagja alaposan megnézte magának a két kínait. - Kuomintang? Nacionalisták? Vagy komcsik?

- Tudja a franc. De a hulla még ott van abban a telefonfülkében.

Rosemont hol van?

- Valószínűleg… - Povitz hirtelen elhallgatott, s miközben az utasok a kijárat körül kezdtek csoportosulni, visszaváltott kedélyes turistára. - Azt nézze meg! - mutatott a Peak gerincére. A bérházak magasak voltak, ablakaik világosak, ugyanígy a hegyoldalt tarkító házaké, különösen egyé, egy nagyon magasé. Hongkong legmagasabb magánházáé. Fényszórók világították meg, ékszerként szikrázott. - Hát én nem tudom, ki lakik ott, de az tuti, hogy a világ tetején érezheti magát, mi?

Tom Connochie, a két férfi közül a magasabb rangú, felsóhajtott. - Biztos valami tajpan háza. - Elgondolkozva rágyújtott, nézte, mint repül spirálvonalban a fekete vízbe a levélgyufa, aztán ismét felvéve a fecsegő turista stílusát, készített egy felvételt a házról, majd még néhányat észrevétlenül a két kínairól is, míg csak végére nem ért a filmnek. Újratöltötte a gépet, az exponált tekercset lopva odaadta társának, majd ajkait alig mozgatva így szólt: - Amint kikötünk, szóljon fel Rosemontnak, mondja meg neki, hogy problémánk van, ezt meg még ma éjjel hívassa elő. Ha ez a két ürge lehorgonyoz valahol, telefonálok.

- Megőrült? - kérdezte Povitz. - Nem követheti őket egyedül.

- Muszáj Marty, a felvételek fontosak lehetnek.

- Nem megyek.

- Az istenit magának, Marty, ennek a műveletnek én vagyok a tajpanja!

- A szabályzat szerint két…

- Teszek a szabályzatra! - sziszegte Connochie. - Maga csak hívja fel Rosemontot, és ne szúrja el a filmet. - Connochie fölemelte a hangját, és könnyedén megjegyezte: - Remek hajózóidőnk van, mi?

- Aha.

Connochie a Peak gerincén szikrázó fények fejé intett a fejével, majd különlegesen erős teleobjektíve keresőjét is feléjük irányította. - Ha valaki odafent lakik, az már tuti, hogy megfogta az isten lábát, mi?

Dunross és Bartlett egymással szemben állt a Hosszú Galéria lépcsőház felőli végénél. Kettesben.

- Megegyezett már Gornttal? - kérdezte Dunross.

- Nem - felelte Bartlett. - Még nem. - Ugyanolyan határozott és kemény volt, mint Dunross, ugyanolyan jól állt neki a szmoking is.

- Se maga, se Casey? - kérdezte Dunross.

- Egyikünk sem.

- De fontolgatja, ugye?

- Mi azért foglalkozunk üzlettel, Ian, hogy pénzt keressünk - akárcsak maga.

- Igen, de itt etikai kérdésekről is szó van.

- Hongkongi etikáról?

- Megkérdezhetem, hogy mióta folytat tárgyalásokat Gornttal?

- Körülbelül hat hónapja. Elfogadja a mai ajánlatunkat?

Dunross próbált úrrá lenni a fáradtságán. Nem állt szándékában ma este tárgyalni Bartlettel, de a körülmények így diktálták. Úgy érezte, a falon függő portrék szeme mind őt figyeli. - Maga keddet mondott. Kedden választ adok.

- Eszerint addig az időpontig jogomban áll Gornttal vagy bárki mással megegyezni. Ha viszont most rögtön elfogadja az ajánlatunkat, már meg is egyeztünk. Úgy tájékoztattak, errefelé maga a legjobb, a Nemes Ház, ezért inkább társulnék magával, mint Gornttal - feltéve, ha megkapom ugyanazt a pénzt és az összes szükséges biztosítékot. Nekem van készpénzem, magának nincs. Maga ért Ázsiához, én nem. Ezért kellene megegyeznünk.

Igen, gondolta Bartlett némi rossz előérzettel, ugyanakkor azonban örült is, hogy aznap délelőtti, Gornttal kapcsolatos elterelő manővere ilyen gyors konfrontációt idézett elő, és sorompóba kényszerítette ellenfelét - mert az vagy, Ian, ellenfél vagy egészen addig, míg meg nem állapodunk. Ha ugyan megállapodunk.

Ez volna a megfelelő pillanat a villámháborúra?

Egész este tanulmányozta Dunrosst, el volt ragadtatva tőle is, a felszín alatt rejtett áramlatokról is, és egyáltalán, egész Hongkongtól, amely olyannyira különbözött mindentől, amivel eddigi élete során találkozott. Új dzsungel, új szabályok, új veszedelmek. De még milyen veszedelmek, gondolta kesernyésen. Ez a Gornt meg ez a Dunross olyan veszélyes, mint egy csörgőkígyókkal teli ingovány, ráadásul mérce sincs, amellyel pontosan meg lehetne állapítani, melyikük jelent nagyobb kockázatot. Olyan óvatosnak kell lennem, mint eddig még soha.

Érezte magában a feszültséget, érzékelte a falakról figyelő szemeket. Meddig merjem feszíteni a húrt, Ian? A potenciális profit óriási, óriási a díj, de elég egyetlen hiba, és Caseyvel együtt felfalsz engem. Kedvemre való ember vagy, Ian, de akkor is csak ellenfél, akit ráadásul kísértetek irányítanak. Igen, azt hiszem, Peter Marlowenak ha mindenben nem is, de ebben igaza van.

Jézusom! Kísértetek meg a gyűlöletnek ez a foka! Dunross, Gornt, Penelope, az ifjú Struan, Adryon… Milyen bátran viselkedett Adryon az első ijedelme után.

Farkasszemet nézett a rámeredő acélkék szemekkel. Mit tennék én a te helyedben, Ian, ezzel az észbontó és kívülről oly megingathatatlannak látszó örökséggel a hátam mögött? Nem tudom. Viszont ismerem magam, és tudom, mit mondott Szun Cu a csatamezőről: csak a neked megfelelő helyen és időpontban bocsátkozz ütközetbe. Hát ez az, gondolta. Itt és most.

- Mielőtt még döntenénk, árulja el nekem, Ian, hogyan fogja kifizetni a Toda Shippingnek a szeptember 3-án esedékes összeget?

Dunross nagyon meglepődött. - Tessék?

- Hajóbérleti szerződése még nincs, a bankja pedig anélkül nem ad pénzt, így hát magának kell előteremtenie, nem?

- A bank… Nincs semmi probléma.

- Én viszont úgy tudom, hogy maga máris húsz százalékkal túllépte a hitelkeretét. Ez nem azt jelenti, hogy hitelforrás után kell néznie? - Ha szükségem van rá, megkapom - felelte Dunross némi éllel a hangjában.

Bartlett tudta, hogy most megfogta.

- Tizenkétmillió készpénzben Todának… Elég tetemes, főleg, ha a többi adósságát is hozzávesszük.

- Miféle többi adósságomat?

- A szeptember 8-án esedékes 6 millió 800 ezer dolláros részletet, amellyel az Orlin Intemational Banknak tartozik a fedezet nélkül felvett 30 millió dolláros kölcsönért, továbbá, azt az összesen 4,2 milliós veszteséget, amennyit a cége idén összehozott a tavalyi, papíron 7,5 millióra felértékelt első félévi nyereséggel szemben, és azt a 12 milliót, amit az Eastern Cloudnak meg azoknak az illegálisan szállított hajtóműveknek az elvesztése jelent.

Dunross arcából minden vér lefutott. - Úgy látom, remekül van informálva.

- Igen. Szun Cu szerint az embernek jól meg kell ismernie a szövetségeseit.

Dunross halántékán lüktetni kezdett egy vékony ér. – Nem ellenségeket akart mondani?

- A szövetségesek néha ellenségekké válnak, Ian.

- Ez igaz. Szun Cu a kémek fontosságát is hangsúlyozta. A maga kémje csak a hetek valamelyike lehet.

Bartlett hasonló nyerseséggel válaszolt. - Miért volna nekem szükségem kémre? Ez az információ a bankoktól is beszerezhető - legfeljebb egy kicsit utána kell járni. Toda bankja a Yokohamai Japán Nemzeti Bank, elég sok üzlet kapcsán kötődik az Orlinhoz… Akárcsak mi, az Államok egész területén.

- Bárki is a kémje, az illető téved. Orlin hitelez nekem. Mindig hitelezett.

- Most azért ne fogadjon rá. Én ismerem azokat a csibészeket. Ha megszagolják, hogy valami váratlan és gyors spekulációs nyereségről van szó, olyan gyorsan fölzabálják magát, hogy azt sem veszi észre, hogyan történt.

- Felzabálni a Struant? - Dunross gúnyosan felnevetett. - Nincs az az isten, hogy az Orlin vagy bármelyik istenverte bank képes legyen minket tönkretenni - vagy hogy ebben sántikáljon.

- És ha Gornt kifőzött velük valamit?

- Jézusom… - Dunrossnak nagy erőfeszítésébe került, hogy uralkodjon magán. - Tud valamit?

- Kérdezze meg tőle.

- Meg is kérdezem. De ha maga tud már valamit, mondja meg most rögtön!

- Magának mindenhol vannak ellenségei.

- Magának is.

- Igen. És ennek tudatában jól vagy rosszul tesszük, ha társulunk? - Bartlett állta Dunross tekintetet. Aztán a folyosó túlsó végén függő festményre esett a pillantása. Ian Dunross nézett vissza rá a képről, elképesztő volt a hasonlóság, a háttérben egy háromárbocos klipper látszott.

- Az ott… Jézusom, ennek Dirknek kell lennie! Ez Dirk Struan! Dunross hátrafordult, és a portréra nézett. - Ő az.

Bartlett odament a képhez, és szemügyre vette. Így közelebbről már látszott, hogy a tengerészkapitány nem Dunross, de a vonásaikban így is volt valami érdekes rokon vonás. - Jacquesnak igaza van - mondta.

- Nincs.

- De igen. - Bartlett visszafordult, úgy tanulmányozta Dunrosst, mintha ő is csak egy kép volna, összevetette a kettőt. Csak sokára szólalt meg. - A szemek meg az áll vonala. Meg az a kihívó tekintet, amely azt sugallja: „Jobb, ha elhiszed, hogy bármely pillanatban laposra tudlak verni."

A száj rámosolygott. - Most is? - Igen.

- A hitelkerettel semmi probléma. Se a régivel, se az újjal.

- Szerintem van.

- A Victoria Bank a miénk… nagy részvényesek vagyunk.

- Milyen nagyok?

- Szükség esetén vannak más hitelforrásaink is. De a Victől mindent megkapunk, amire szükségünk van. Náluk is van készpénz bőven.

- Richard Kwangnak nem ez a véleménye.

Dunross, aki eddig a portrét nézte, most hirtelen visszakapta a fejét. - Miért?

- Nem mondta, Ian. Nem mondott semmit, de Casey ismeri a bankárokat, és az az érzés alakult ki benne, hogy Richard Kwang így gondolja. Havergillről sincs valami nagy véleménnyel.

- És milyen más véleménye van még? - kérdezte Dunross némi szünet után.

- Hogy talán Gornttal kellene társulnunk.

- Tegyék.

- Lehet, hogy azt tesszük. Mi van Tajpejjel? - kérdezte Bartlett, hogy kizökkentse Dunrosst.

- Mi volna vele?

- Érvényes még a meghívás?

- Természetesen. Erről jut eszembe: a rendőrfőnök szívessége folytán magát az én védőőrizetemben elengedik. Armstrongot holnap értesítik erről. Magának csak egy papírt kell aláírni, amelyben megígéri, hogy amikor én visszaindulok, visszatér velem.

- Köszönöm, hogy elintézte. Caseyre még mindig nem vonatkozik a meghívás?

- Azt hittem, ma reggel ezt már megbeszéltük.

- Csak kérdeztem. Na és a gépem?

Dunross összeráncolta a szemöldökét, kissé elbizonytalanodott. - Azt hiszem, még mindig zár alatt van. Szeretne azzal ruccanni át Tajpejre?

- Hát elég kézenfekvő volna, nem? Akkor jöhetnénk-, mehetnénk, mikor jólesik.

- Majd meglátom, mit tehetek: - Dunross figyelmesen nézte Bartlett arcát. - Szóval az ajánlata keddig áll?

- Áll, ahogy Casey mondta. Kedden, az üzleti zárásig.

- Kedden éjfélig - vetette ellen Dunross.

- Maga mindig alkudozik, bármit mond is az ember?

- Maga nem?

- Rendben van, legyen kedd éjfél. De éjfél után egy perccel minden hitel és minden barátság törölve. - Bartlettnek szüksége volt rá, hogy nyomás alatt tartsa Dunrosst: ahhoz, hogy Gornt ellen felhasználhassa, most és nem kedden volt szüksége az ajánlatára. - Hogy is ívják azt az embert a Blacstől… az elnököt?

- Compton Southerby.

- Ja, igen, Southerby, Vacsora után beszélgettem vele. Azt mondta, ők teljes mellszélességgel Gornt mögött állnak. Célzott arra is, hogy Gornt szükség esetén egy rakás eurodollárt tud lehívni, - Bartlett látta, hogy ez a közlése is ült. - De még mindig nem tudom, hogyan fogja kifizetni a Toda Shippinget.

Dunross nem felelt azonnal. Még mindig kereste a kiutat az útvesztőből, de állandóan visszatért a kiindulóponthoz: a kémhez. Csak Gavallan, deVille, Linbar Struan, Phillip Chen, Alastair Struan, David MacStruan vagy a tulajdon apja, Colin Dunross lehet az. A Bartlett által említett adatok egyikéről-másikáról a bankok is tudhattak - az idei veszteségeikről azonban nem. Túlságosan pontos volt az a szám. Meg is döbbentette. És a "papíron 7,5 millióra felértékelt nyereség" is.

Nézte az amerikait, szerette volna tudni, milyen bizalmas információk vannak még a birtokában. Érezte, hogy bezárul körülötte a csapda, nincs hely manőverezésre, ugyanakkor azzal is tisztában volt, hogy nem szabad túl sokat engednie, különben mindent elveszít.

Mit tegyek?

Dirk Struan képmására pillantott. Kockáztass, fiam! Vagy nincs vér a pucádban?" - sugallta a gunyoros mosoly, a kihívó tekintet.

Jól van.

- Maga csak ne féltse a Struan céget. Ha úgy dönt, hogy társul velünk, én kétéves egyezséget ajánlok: 20 millió a jövő évben is mondta -, egy lapra téve fel mindent. - És a szerződés aláírásakor 7 milliót.

Bartlett rezzenéstelen arca nem mutatta örömét. - A két év rendben. Ami a készpénzt illeti: Casey kétmilliót ajánlott, a többit pedig másfél millió dolláros részletekben, minden hónap elsején. Gavallan azt mondta, ez elfogadható.

- Nem az. Én hetet szeretnék most, a többi havonként, egyenlő részletekben.

- Ebbe csak akkor megyek bele, ha fedezetként egy évre rám ruházza az új Toda-féle hajó fölötti rendelkezési jogot.

- Mi a fenének magának fedezet? - csattant fel Dunross. - Az egész üzletnek az a lényege, hogy társak leszünk, társak egy hatalmas ázsiai terjeszkedésben.

- Igen, de maga a mi hétmilliónkból kifizetheti a szeptemberben esedékes részletet a Toda Shippingnek, kicsúszhat az Orlin markából - mi meg semmit sem kapunk cserébe.

- Miért kellene bármit is adnom magának? A szerződést azonnal leszámítoltathatom, és a maga által biztosított húszmillióból tizennyolcat simán megkapok.

Persze, megkaphatod, gondolta Bartlett - miután aláírtuk a szerződést. Előtte viszont egy centet sem. - Rendben van, Ian, tegyük fel, hogy belemegyek az előleg összegének megváltoztatásába. De mit kapok cserébe? - Közömbös arccal a vele szemben lévő festményre pillantott, de nem látta: minden érzékszervével Dunrossra összpontosított, tudván, hogy már erősen közelednek a végkifejlethez. A Toda-féle óriási teherhajó bőven fedezné a Par-Con kockázatát.

- Ne felejtse el - folytatta - hogy az a huszonegy százalék, ami a Victoria Bank részvényeiből a magáé, a tőlük felvett kölcsön járulékos biztosítékaként már, hogy úgy mondjam, zaciban van. Ha nem fizeti ki Todát vagy az Orlint, régi jó cimborája, Havergill kirúgja maga alól a sámlit. Én azt tenném.

Dunross tudta, hogy legyőzték. Ha Bartlett pontosan tudja, mennyit birtokolnak összesen a bank részvényeiből - beleszámítva Chen titkos részvényeit és a strómanokat is! - akkor nem lehet megmondani, mi mindent tud még. - Rendben van - mondta. - Átruházom magára három hónapra a hajóimat, de a következő feltételekkel. Egy: garantálja számomra, hogy ez kettőnk közt marad, kettő: a szerződésünket hét napon belül aláírjuk, három: beleegyezik abba a pénzügyi elrendezésbe, amit javasoltam. Végül pedig: garantálja számomra, hogy amíg én be nem jelentem az ügyletet, egyetlen szót sem szivárogtat ki.

- És mikor akarja bejelenteni?

- Valamikor péntek és hétfő között.

- Előre tudni akarom - mondta Bartlett.

- Természetesen. Huszonnégy órával előbb szólok.

- A hajók hat hónapra, a szerződés tíz napon belül.

- Nem.

- Akkor nincs üzlet.

- Tudomásul vettem - vágta rá Dunross. - Akkor térjünk vissza a társasághoz. - Sarkon fordult, és nyugodt léptekkel elindult a lépcső felé.

Bartlettet meglepte az alkudozás ilyen hirtelen megszakadása. Várjon! - mondta. A szíve kihagyott egy ütemet.

Dunross megállt a lépcső korlátjánál, és fél kézzel könnyedén rátámaszkodva, visszafordult.

Bartlett megpróbálta felmérni Dunrosst, a gyomra összeszorult az idegességtől. Dunross tekintetéből véglegességet olvasott ki. - Jó. A hajók január elsejéig, ez valamivel több, mint négy hónap, köztünk és Casey közt marad, szerződés jövő kedden - így van rá időm, hogy iderendeljem az adószakértőimet - a pénz folyósítása a maga feltételei szerint, azzal a megszorítással… Hánykor is találkozunk holnap?

- Tízben állapodtunk meg. Legyen tizenegy?

- Jó. Akkor megegyeztünk, azzal a kikötéssel, hogy ezt holnap tizenegykor megerősítjük.

- Nem. Magának nincs szüksége több időre. Nekem esetleg lehetne, de nekem sincs. - Megint az a halvány mosoly. - Igen vagy nem?

Bartlett ingadozott, minden ösztöne azt súgta: zárd le most, nyújts kezet, mondj igent, megkaptál mindent, amit akartál. Igen, de mi lesz Caseyvel? - Ez Casey ügylete. Húszmillióig döntési joga van. Nem volna ellenére, ha vele kellene kezet ráznia?

- Régi kínai szokás, hogy az üzletkötéseket mindig a tajpanok perfektuálják. Casey tajpanja a Par-Connak?

- Nem - felelte higgadtan Bartlett. - Én vagyok az.

- Akkor jó. - Dunross visszajött és kezet nyújtott, ugratta Bartlettet, játszott vele, olvasott a gondolataiban. - Akkor megállapodtunk?

Bartlett a felé nyújtott kézre nézett, aztán az acélkék szemekbe. A szíve kalapált. - Meg - de szeretném, ha Casey perfektuálhatná.

Dunross leengedte a kezét. - Még egyszer kérdezem: ki a Par-Con tajpanja?

Bartlett rezzenéstelen tekintettel nézett vissza rá. - Az ígéret szép szó, ha megtartják, úgy jó, Ian. Casey számára ez fontos, és én megígértem neki, hogy húszmillióig övé a labda.

Látta, hogy Dunross megint kezd elfordulni, ezért határozottan hozzátette: - Ian, ha nekem választanom kell e között az üzlet és Casey között, pontosabban a Caseynek adott ígéretem között, akkor itt nincs vita. Én csak egy szívessé… - Hirtelen elhallgatott. Mindketten a folyosó túlsó vége felé kapták a fejüket, ahonnan a homályból, ahol néhány magas támlájú dívány és fotel állt, valami nesz hallatszott. Valaki hallgatózik! Dunross abban a pillanatban megpördült, és macskamód, nesztelen rohamra lendült. Bartlett csaknem ugyanolyan gyorsan reagált. Dunross után rohant.

Dunross a zöld bársonydíványhoz érve megtorpant. Felsóhajtott.

Nem hallgatózó volt, hanem Glenna, saját tizenhárom esztendős lánya: mélyen, összegömbölyödve aludt, csupa láb, volt, csupa kar, amilyenek a bakfisok szoktak lenni, angyalian mutatott gyűrött estélyi ruhájában, anyja vékonygyöngysorával a nyaka körül.

Bartlett szívverése is lelassult. - Jézusom… - suttogta - egy pillanatig azt… De gyönyörű ez a kislány!

- Van gyereke?

- Egy fiú és két lány. Brett tizenhat, Jenny tizennégy, Mary tizenhárom. Sajnos, elég ritkán látom őket. - Lélegzetét visszanyerve, Bartlett halkan folytatta. Ők most a keleti parton élnek. Sajnos, nincsenek nagyon oda értem. Az anyjuk… Hét éve váltunk el. Azóta újra férjhez ment, de… - Bartlett vállat vont, és lenézett a kislányra. Mint egy baba! Maga szerencsés ember.

Dunross lehajolt és fölnyalábolta a lányát. Glenna épp csak megrezzent, s elégedetten közelebb fészkelte magát apjához. Dunross elgondolkodva nézett az amerikaira, aztán így szólt: - Hozza fel ide Caseyt tíz perc múlva. Bármennyire nem értek is egyet, megteszem, amit kér, mert látom, hogy az ígéretét akarja megtartani. - Határozott léptekkel otthagyta Bartlettet, és eltűnt a keleti szárnyon, ahol Glenna hálószobája volt.

Bartlett némi szünet után felnézett Dirk Struan portréjára. Ingerelte ez a mosoly. - Le vagy szarva - dünnyögte, érezte, hogy Dunross valahogy túljárt az eszén. Aztán elvigyorodott. - Eh, a mennykő csapjon bele! Legény a talpán a fiad, Dirk, öreg cimbora!

A lépcső felé indult. Menet közben egy félig elrejtett alkóvban egy portrét pillantott meg. Megállt. Az olajfestmény egy öreg, félszemű, őszülő szakállú, kampós orrú, sebhelyes arcú, öntelt tengerészkapitányt ábrázolt, a mellette lévő asztalon egy tengerészkard hevert.

Bartlett elképedten vette észre, hogy a kép hosszában és keresztben fel van hasítva, S a képmás szívét egy kurta tőr szegezi a falhoz.

Casey merev tekintettel nézte a tőrt. Próbálta nem mutatni elképedését. Egyedül volt a galérián, nyugtalanul várakozott. Lentről tánczene hangjai szűrődtek fel: rhythm and blues. Könnyű széllökés kapaszkodott a függönyökbe, meglibbentette Casey egyik hajtincsét. Valahol a közelben egy szúnyog zümmögött.

- Ez Tyler Brock.

Casey meglepetten perdült hátra: Dunross figyelte. - Jaj, nem is hallottam, hogy jön.

- Ne haragudjon - felelte Dunross - nem akartam megijeszteni.

- Nem történt semmi.

Casey ismét a képet nézegette. - Peter Marlowe mesélt nekünk róla.

- Sokat tud Hongkongról, de nem mindent, és nem minden információja pontos. Akadnak köztük teljesen tévesek is.

Casey csak némi szünet után szólalt meg. Van valami… Szóval úgy érzem, egy kicsit hatásvadász dolog így itt hagyni ezt a kést, nem?

- Boszorkány Struan csinálta. Ő parancsolta, hogy hagyják így.

- Miért?

- Mert így tartotta kedve. Tajpan volt.

- De tényleg.

- Komolyan beszélek. - Dunross vállat vont. - Gyűlölte az apját, és azt akarta, sose feledjük, mit örököltünk.

Casey összeráncolta a homlokát, aztán az egyik szemben függő képre mutatott. - Az ő?

- Igen. Közvetlenül a férjhezmenetele után készült. - A festmény egy karcsú, tizenhét év körüli, világoskék szemű, szőke hajú lányt ábrázolt. Mélyen kivágott báli ruhát viselt - darázsderék, duzzadó keblek - a nyakában díszes, zöldköves nyakék függött.

Szótlanul nézték egy percig. A faragott, aranyozott keret alsó részére csavarozott kis rézlapon nem volt név, csak két évszám: 1825 - 1917. - Szokványos arc - mondta Casey - csinos, de mindennapi. Talán csak az ajka nem. Keskeny, szoros, mindent rosszalló… és kemény. Erő van benne. Quance-kép?

- Nem, nem tudjuk, ki festette. Állítólag ez volt a kedvenc arcképe. A Struan Building tetőlakásában van róla egy Quance-kép is, körülbelül akkortájt készült az is, mint ez. Egész más, mégis nagyon ugyanaz.

- Csináltatott később is portrét?

- Hármat. De amint elkészültek, mindhármat megsemmisítette.

- Fénykép maradt fent róla?

- Tudtommal nem. Gyűlölte a fényképezőgépeket… meg nem tűrte volna a házában. - Dunross felnevetett, de Casey látta rajta, hogy fáradt. - Egyszer, közvetlenül az első világháború kitörése előtt a China Guardian egyik riportere lefényképezte. Egy óra sem telt belé, Boszorkány Struan fegyverbe állította az egyik kereskedelmi hajónk legénységét, odaküldte őket a kiadóba, és azt a parancsot adta nekik, hogy ha nem kapják vissza azonnal a negatívot és az összes pozitívot, valamint ha a főszerkesztő nem ígéri meg, hogy "abbahagyja a zaklatását és felhagy a próbálkozásokkal", gyújtsák fel az épületet. A főszerkesztő megígérte.

- Ilyesmit meglehet itt tenni és meg lehet úszni?

- Nem lehet - hacsak nem a Nemes Ház tajpanja az illető. Egyéb pedig köztudomású volt, hogy Boszorkány Struan nem tűri, hogy lefényképezzék, az a pimasz fráter pedig megszegte ezt a szabályt. Boszorkány Struan e tekintetben olyan volt, mint a kínaiak: vélte, valahányszor lefényképezik, elveszít egy darabot a lelkéből. Casey a nyakláncot nézegette. - Jáde? - kérdezte.

- Smaragd.

Caseynek elállt a lélegzete. - Akkor egy vagyont érhet.

Dirk Struan a végrendeletében őrá hagyta, azzal a megkötéssel, hogy a nyakék sose kerülhet ki Ázsiából, és hogy mindig a mindenkori tajpan feleségéé. - Dunross furcsán elmosolyodott. - Boszorkány Struan egész életében megtartotta a nyakéket, és megparancsolta, hogy halálakor temessék el vele.

- Jézusom? És vele temették?

- Igen!

- Micsoda veszteség!

Dunross ismét a képmásra nézett. - Nem az - mondta megváltozott hangon. - Csaknem hetvenöt éven át tartotta meg a Struan céget Ázsia Nemes Házának. Ő volt a tajpan, az igazi tajpan, noha a címet mások birtokolták. Boszorkány Struan megküzdött az ellenséggel, a katasztrófákkal, hű maradt Dirk Struan örökéhez, szétzúzta Brockékat, tette, amit tenni kellett. Mit számít hát egy kis csecsebecse, ami minden bizonnyal egyébként sem került semmibe? Valószínűleg valami mandarin kincseskamrájából lopták, és nyilván a mandarin is lopta valakitől, akinek a parasztjai verítékével fizettek érte. Casey figyelte az arcát: mintha egy másik dimenzióból szólt volna hozzá. - Én csak reménykedem, hogy méltó leszek hozzá - mondta halkan Dunross, s Casey úgy érezte, hozzá, a képen látható lányhoz beszélt.

Tekintete elkalandozott, s végül Dirk Struan portréján állapodott meg. Ismét feltűnt neki a csodálatos hasonlóság. A tíz nagy portré mindegyikén jól láthatók voltak a jellegzetes családi vonások - kilenc férfi és egy nő. Az arcképek között különféle méretű tájképek lógtak: Hongkong, Sanghaj, Tiencsin, számos kép az elegáns Struan klipperekről és néhány kereskedőhajójukról. A tajpanokat ábrázoló portrék mindegyike alatt kis réztábla mutatta az illető nevét, születésének és halálának évét: Dirk Dunross, a IV Tajpan, 1852-1894, a Sunset Cloud teljes legénységével együtt az Indiai- óceánon a tengerbe veszett… Sir Lochlin Struan, a III. Tajpan, 1841- 1915"…Alastair Struan, a IX. Tajpan, 1900- "…Dirk Struan, 1798- 1841 … "Ross Lechie Struan, a VÜ. Tajpan, 1887- 1915, a Királyi Skót Ezred kapitánya, elesett az yperni ütközetben"…

- Ez maga a történelem - mondta Casey, úgy ítélve, ideje kizökkenteni erről a vágányról Dunrosst.

- Igen. Igen, ez az - nézett rá ismét Dunross.

- Maga a tizedik tajpan?

- Igen.

- És csináltatott már portrét?

- Még nem.

- De fog, ugye?

- Igen, ha eljön az ideje. Nincs ok a sietségre.

- Hogyan lesz valaki tajpan, Ian?

- Az előző tajpan választja ki.

- Maga kiválasztotta már az utódját?

- Még nem - felelte Dunross, de Casey úgy érezte, igen. De hát miért kötné az orromra? És miért kérdezek én tőle ennyi mindent?

Elfordította a tekintetét Egy kisméretű portré ragadta meg a figyelmét. - Az ki? - kérdezte zaklatottan. A képről egy torz alakú, púpos férfi nézett rá kíváncsi szemekkel és gunyoros mosollyal. - Ő is tajpan volt?

- Nem. Ez Stride Orlov, Dirk rangelső hajóskapitánya. Amikor a tajpan meghalt abban az óriási tájfunban, és Culum vette át a céget, Orlov lett a klipper flottánk parancsnoka. A legenda szerint egészen kiváló tengerész volt.

- Ne haragudjon - mondta némi hallgatás után Casey - de van ebben az emberben valami, amitől nekem a hideg rohangál a hátamon. - Orlov derékszíjába pisztolyok voltak tűzve, és a háttérben egy klipper látszott. - Ijesztő ez az arc.

- Ilyen hatással volt mindenkire - kivéve a tajpant és Boszorkány Struant. Állítólag még Culum is gyűlölte. - Dunross megfordult, figyelmes tekintettel méregette Caseyt. A lányt egyszerre bizsergette és nyugtalanította ez a tekintet.

- És miért kedvelte Boszorkány Struan? - kérdezte.

- A történet szerint közvetlenül a nagy tájfun után, amikor Hongkongban még mindenki, Culumot is beleértve, romeltakarítással foglalatoskodott, Ördög Tyler megpróbálta átvenni a Nemes Házat. Parancsokat osztogatott, átvette az irányítást, gyerekekként kezelte Culumot és Tesst. Tesst a hajójára, a White Witchre vitette, Culumnak pedig megüzente, hogy napszálltára jöjjön a fedélzetre, különben így meg úgy. Tyler szerint a történtek után a Nemes Ház már Brock-Struan cég volt, és ő volt a tajpanja. És ekkor, nem tudni, hogyan - senki sem tudja, honnan merítette hozzá Culum a bátorságot, uramisten, csak húszéves volt akkor, Tess meg alig tizenhat Culum parancsot adott Orlovnak, hogy menjen ki a White Witchre és hozza ki a feleségét a partra. Orlov már ment is, azonnal, egyedül. Tyler ekkor a parton volt. Orlov kihozta Tesst. Egy halott és hat betört fejű vagy törött kezű-lábú ember maradt utána a fedélzeten. Dunross Caseyre nézett, s Casey felismerte arcán a tajpan jellegzetes, kissé gunyoros, kissé erőszakos, némiképp ördögi mosolyát. Ettől kezdve Tess - a későbbi Boszorkány Struan - imádta, legalább is így mesélik. Orlov addig szolgálta a flottánkat, míg el nem tűnt. Minden csúnyasága ellenére rendes ember és nagyszerű tengerész volt.

- Eltűnt? A tengerbe veszett?

- Nem. Boszorkány Struan szerint egy nap partra szállt Szingapúrban, és többé nem tért vissza. Mindig azzal fenyegetőzött, hogy elmegy, hazamegy Norvégiába. Így hát lehet, hogy hazament. Az is lehet, hogy megkéselték. Nem lehet tudni, Ázsia veszedelmes hely. Boszorkány Struan ugyan esküdött rá, hogy férfi nem ölhette meg Stride Orlovot, ezt csak nő tehette. Talán Tyler csalta tőrbe. Ki tudja?

Casey tekintete önkéntelenül is Tyler Brock portréja felé fordult.

Lenyűgözte ez az arc, s mindaz, amire a tőr utalt. - És miért művelte ezt Boszorkány Struan az apja arcképével?

- Egyszer majd ezt is elmondom, de ma estére érje be annyival, hogy azt a tőrt a nagyapám krikett ütőjével kalapálta bele a falba, s Istent és ördögöt hívta segítségül az ellen, aki valaha is megpróbálná kihúzni az ő kését az ő falából. - Dunross rámosolygott Caseyre, akinek most ismét feltűnt, milyen rettenetesen fáradt. Örült neki, mert már rajta is kezdett úrrá lenni a fáradtság, és nagyon nem szeretett volna hibázni. Dunross kezet nyújtott - A kézfogás még hátravan.

- Nem - mondta Casey higgadtan. Örült, hogy végre rátérnek. Sajnálom, de nem tehetem.

Dunross ajkáról lehervadt a mosoly. - Tessék?

- Linc elmondta nekem, milyen változtatásokat kíván. Ez így most már egy kétéves ügylet… túllépi az előzetes megállapodásunk keretét, tehát nem mehetek bele.

- Nem?

- Nem - folytatta Casey ugyanazon a közömbös, de nem rideg hangon. - Sajnálom, de az én plafonom húszmillió, így hát Linc-kel kell megegyeznie. A bárban várja magát.

Dunross arcán egy pillanatra átsuhant a megértés - és a megkönnyebbülés, gondolta Casey - majd ismét nyugodt kifejezést öltött. - Szóval a bárban - mondta halkan, figyelve a lányt.

- Ott. - Casey testén hőhullám söpört végig, égni kezdett az arca, szerette volna tudni, vajon látszik-e.

- Szóval nem parolázhatok magával - mondta Dunross. - Linc Bartletthez forduljak tehát?

- Casey nagyon koncentrált, de a szeme se rebbent. - Tajpan tajpannal köt üzletet.

- Ez még Amerikában is alapszabály? - Dunrossnak puha, szelíd volt a hangja. - Igen.

- Ez a maga ötlete volt vagy az övé?

- Számít?

- Nagyon is.

- Ha azt mondom, Lincé, arcot veszt, ha azt mondom, az enyém, akkor is arcot veszt, noha másféle értelemben.

Dunross enyhén megcsóválta a fejét, és elmosolyodott. Mosolya hatására hőhullám söpört végig Caseyn. Jóllehet egy pillanatra sem engedett ki, mégis érezte: reagál Dunross természetes férfiasságára. - Így vagy úgy, de mindannyiunkat köt a becsület, nem? - kérdezte Dunross.

Casey nem válaszolt, elfordította a tekintetét, hogy időt nyerjen.

Meglátta Tess Struan arcképét. Vajon hogyan lesz egy ilyen csinos lányból Boszorkány? - ötlött fel benne. Milyen borzasztó lehet arcban és testben megöregedni, mikor az ember lelke még fiatal, még erős, állhatatos… milyen igazságtalan sors ez egy asszonynak. Lehet, hogy egyszer majd engem is Boszorkány Tcholockként emlegetnek? Vagy inkább "vén meleg Tcholock" leszek, ha még mindig egyedül, férj nélkül állok majd az üzleti világban, a férfiak világában, és még mindig azért dolgozom, amiért ők: egyéniségért, hatalomért és pénzért, és gyűlöli fognak, mert ugyanolyan jól vagy még jobban is csinálom, mint ők? Amíg mi vagyunk a győztesek, Linc meg én, nem érdekel. Játszd hát végig szépen a ma estére választott szerepedet - mondta magának, és köszönd meg a francia hölgynek a tanácsát. "Sose feledd, lányom - duruzsolta a fülébe örökkön az apja - sose feledd, hogy a tanács, a jó tanács általában váratlan helyekről és váratlan időpontokban érkezik”. - Igaza volt, gondolta boldogan. Ha Susanne nem hívja fel a figyelmemet, hogy miként kell egy nőnek ebben a férfiak vezette világban manőverezni, akkor talán nem adtam volna meg neked, Ian, ezt a tekintélyteremtési lehetőséget. De ez ne vezessen félre, Ian Struan Dunross: ez az én üzletem, és ebben én vagyok a Par-Con tajpanja.

Újabb hőhullám futott rajta végig, kellemetlennek érezte melegségét. Még soha nem fogalmazta meg így önmaga számára a Par-Connál betöltött pozícióját. Igen, gondolta nagyon elégedetten, igen, ez vagyok.

Kritikus szemmel még egyszer megnézte magának Tess Struan portréját, és rájött, mekkorát tévedett az előbb: ez a lány egyáltalán nem szokványos, sőt nagyon is különleges. Lehet, hogy már ilyen idős korában tajpan volt, ha csak embrióformában is?

- Maga nagyon nagylelkű - szakította félbe gondolatait Dunross.

- Én ugyan nem - vágta rá Casey, már számítva valami ilyesmire.

Visszanézett Dunrossra, és azt gondolta: ha kíváncsi vagy az igazságra, tajpan, hát tudd meg, hogy egyáltalán nem vagyok nagylelkű. Csak azért vagyok ilyen szerény, szelíd és kedves, hogy otthonosabban érezd magad.

Ám ezt csak gondolta, mondani nem mondott semmit, lesütötte a szemét, és illő halksággal rebegte: - Ön a nagylelkű, tajpan.

Dunross megfogta a kezét, fölé hajolt, és régimódi lovagiassággal kezet csókolt.

Casey nagyon meghökkent, de próbálta leplezni. Ezt még soha senki nem csinálta neki. Minden eltökéltsége ellenére meghatotta a dolog.

- Ciranoush - mondta Dunross tettetett komolysággal - ha bármikor szüksége van egy bajnokra, csak küldjön értem. - Váratlanul elvigyorodott. - Biztos átesem a ló túlsó oldalára, de azért csak szóljon. Casey felnevetett, egycsapásra elszállt belőle minden feszültség.

Nagyon rokonszenvesnek találta Dunrosst. - Megegyeztünk.

Dunross természetes mozdulattal átkarolta a derekát, s finoman a lépcső felé terelte. Caseynek jólesett az érintése. Túlságosan is jólesik, gondolta. Ez az ember nem gyerek. Légy óvatos.

____________________________________

17.

23 óra 58 perc

____________________________________

A Rolls csikorogva fékezett Phillip Chen háza előtt, a behajtón Phillip Chen dühtől vörösen pattant ki a hátsó ülésről. Dianne idegesen a nyomában. Az éj sötét volt, a város, a hajók, a hegyoldalak fényei messze lent ragyogtak. - Zárd be a kaput, aztán gyere be te is! - csattant rá Phillip Chen a nem kevésbé ideges sofőrre, és sietős léptekkel elindult a bejárati ajtó felé.

- Siess már, Dianne! - mondta, miközben ideges mozdulattal a zárba lökte a kulcsát.

- Mi a csuda van veled, Phillip? Miért nem mondhatod el nekem? Mi…

- Fogd be a szád! - kiáltott rá ingerülten Phillip Chen. Dianne döbbenten megmerevedett. - Te csak fogd be a szád, és csináld, amit mondok! - Fölrántotta az ajtót. - Hívd ide a szolgálókat!

- De Phi…

- Ah Szun! Ah Tak!

A két borzas, álmos áma sietve előtipegett a konyhából, s szájtátva, döbbenten bámultak a dühöngő házigazdát. - Tessék, apánk! Tessék, anyánk! - mondták egyszerre, kantoni nyelvjárásban. - Az összes istenek legyenek irgalmasak, mi a…

- Fogjátok be a szátokat! - ordított rájuk vörös nyakkal és még vörösebb arccal Phillip Chen. - Most bementek abba a szobába, és mindaddig ott maradtok, míg nem szólok, hogy kijöhettek! - Kinyitotta az ajtót. Az ebédlőjükre szolgált, amelynek ablakai az északi útra néztek. - Mindnyájan itt maradtok, amíg nem mondom, hogy kijöhettek, és ha bármelyi kőtök is kiteszi a lábát vagy kinéz az ablakon, mielőtt visszajövök… Van néhány barátom, akik koloncot kötnek a lábatokra, és valamennyiőtöket behajigálnak az öbölbe!

A két áma jajveszékelni kezdett, de Dianne-nal együtt sietve engedelmeskedett. Phillip Chen bevágta utánuk az ajtót.

- Hagyjátok abba! - visított Dianne Chen az ámákra, és erősen megcsípte az egyik arcát. Az öregasszony ettől abbahagyta a jajveszékelést, eltátotta a száját, szemét az ég felé fordította. - Mi ütött itt mindenkibe? - kérdezte. - Mi lelte atyánkat? Ó, ó, ó, a dühe Jávára repült… Ó, ó, ó…

- Fogd be a szád, Ah Tak! - fortyant föl Dianne, a dühtől szinte magán kívül legyezve magát. Az összes istenekre: mi ütött ebbe az emberbe? Nem bízik bennem? Bennem, egyetlen, hűséges feleségében, élete szerelmében? Bennem, aki egész életemben csak… És így elrohanni a tajpan estélyéről, mikor minden olyan jól alakult… Rólunk beszél egész Hongkong, mindenki az én drága Kevinemet csodálja, hozzá törleszkedik, hisz most már nyilvánvalóan ő a Chen Ház örököse, mivel abban mindenki egyetért, hogy John Chen minden bizonnyal belehalt a megrázkódtatásba, mikor levágták a fülét. Mindenki belehalna! Én egész biztos.

Megborzongott: megint úgy érezte, mintha az ő fülét vágnák az emberrablók, mint ma délután, álmában, mikor verejtékben fürödve riadt fel ebéd utáni szundításából.

- Ajíjje - motyogta csak úgy, maga elé. - Hát megőrült ez az ember?

- Igen, anyám - mondta bizalmaskodva a sofőrje - szerintem megőrült. Az emberrablás miatt. Még soha életemben nem láttam atyánkat ilyen álla…

- Téged meg ki kérdezett? - rikoltott rá Dianne. - különben is te vagy az oka az egésznek! Ha hazahozod az én szegény Johnomat, és nem hagyod ott azoknál a mézes- mázos, kikent- kifent lotyóknál, ez az egész sose történt volna meg!

Dühét látva, a két áma megint nyüszíteni kezdett, mire Dianne haragja egy pillanatra ismét feléjük fordult. - De ti is megéritek a pénzeteket! Hát miféle kiszolgálás van ebben a házban? Az embernek felfordul tőletek a gyomra! Vagy eszébe jutott-e valamelyikőtöknek is megkérdezni, nincs-e szükségem orvosra vagy aszpirinre? Teára? Vagy egy borogatásra?

- Anyánk - mondta békítőleg az egyik áma, s reménykedve mutatva a kis pohárszékre - teát nem tudok készíteni, de nem parancsolsz egy kis konyakot?

- Micsodát?! Ja, igen. Jó. Igen. Adj egy kicsit, Ah Tak.

Az öregasszony nyomban odasietett a pohárszékhez, kinyitotta, elővett egy üveg konyakot, amelyről tudta, hogy úrnője szereti, s töltött. - Szegény anyánk, hogy atyánk ilyen dühös legyen! Rettenetes! Mi ütött belé, és miért nem akarja, hogy kinézzünk az ablakon?

Azért, ti teknősbéka-potyadék tolvajok, gondolta Dianne, mert nem akarja, hogy meglássátok, amint a kertben előássa a titkos páncéldobozát. Még előttem is titkolózik. Kesernyésen elmosolyodott, belekortyolt a finom, sima konyakba, valamelyest megnyugtatta, hogy tudta, hol van eltemetve a vasládika. Nincs abban semmi rossz, hogy kileste, hová ássa el az ura, ezzel csak az ő védelmét szolgálta, arra az esetre, ha netalán, Isten ments, az istenek hirtelen elragadnák erről a földről, és nem lenne ideje megmondani, hol van a rejtekhely. Igenis kötelessége volt megszegni ígéretét, hogy nem fog leselkedni azon az éjszakán, amikor a japán megszállás idején Phillip bölcsen összeszedte és elásta értékeiket.

Nem tudta, mi van most a dobozban. Nem érdekelte. Phillip sokszor nyitotta-csukta már. Dianne-t csak az érdekelte, hogy mindig tudja, hol van a férje, hol vannak a páncéldobozai és a kulcsai. Sose lehet tudni.

Végül is, gondolta, ha Phillip meghal, nélkülem összeomlik a Chen Ház - Hagyd abba a nyavalygást, Ah Szun! - Felállt, összehúzta a hosszú függönyöket. Odakint sötét volt, semmit sem látott a kertből, csak a behajtót, a magas vaskaput és azon túl az utat.

- Töltsek még, anyám? - kérdezte az öreg áma.

- Köszönöm, te kis olajosszájú - felelte szeretetteljesen Dianne.

Az ital melege eloszlatta haragját. - Aztán megmasszírozhatod a nyakamat. Fáj a fejem. Ti meg üljetek le, tartsátok a szátokat, és egy hangot se, míg atyánk vissza nem jön!

Egyik kezében zseblámpával, ásóval a másikban, Phillip Chen szapora léptekkel haladt a kerti ösvényen. Az ösvény szépen gondozott teraszokon át kanyargott lefelé, majd egy fás, bokros- részbe torkollt. Phillip Chen megtorpant egy pillanatra, betájolta magát, aztán odament a rejtekhelyhez. Néhány másodpercig tétovázott még hátra is nézett, noha tudta, hogy a ház felől teljesen takarva van. Miután megbizonyosodott róla, hogy senki sem lesheti ki, felkattintotta a zseblámpáját. A fénykör bokrokon siklott végig, majd egy fa tövében állapodott meg. A hely érintetlennek látszott. Óvatosan félrekotorta a levéltakarót. Amikor látta, hogy az alatta lévő földet megbolygatták, csúnyán elkáromkodta magát. - Ó, az a disznó… a tulajdon fiam! - Nagy nehezen összeszedte magát, és ásni kezdett. A föld puha volt.

Mióta eljött az estélyről, egyre csak azon törte a fejét, mikor is ásta ki legutóbb a dobozt. Abban most már biztos volt, hogy tavasszal történt, a wanchai nyomornegyed egyik utcasorának birtokleveleire volt szüksége, amelyeket ötvenszeres áron adott el Donald McBride-nak, aki nagy építkezésbe kezdett a környéken.

- Hol volt akkor John? - motyogta most. - A házban?

Ásás közben próbált visszaemlékezni rá, de hiába. Csak azt tudta, hogy sose ásta ki olyankor a kazettát, amikor fennállt a felfedeztetés veszélye, vagy amikor idegenek voltak a házban, és hogy mindig körültekintően járt el. Na de John…? Ezt sose hittem volna. Biztos utánam lopózott valahogy.

- Az ásó fémbe ütközött. Phillip Chen gondosan letisztogatta a földet, levette a védőtakarót a kazettáról, és kinyitotta a súlyos lakatot. A zsanérok jól be voltak olajozva. Phillip Chen remegő kézzel a nyitott kazettára irányította a zseblámpa fényét. Első pillantásra úgy látta, bizalmas szerződései, birtoklevelei, titkos kimutatásai hiánytalanul és érintetlenül ott vannak, de tudta, hogy valaki egészen biztosan kivette és elolvasta őket… Lemásolta vagy megjegyezte. A fia kazettájában lévő adatok néhánya csakis innen származhatott.

Az ékszeres dobozkák, kicsik és nagyok, mind megvoltak. Idegesen kezébe vette azt, amelyiket kereste, és kinyitotta. A félpénz és az iromány, amely a félpénz rendeltetését magyarázta, eltűnt.

Phillip Chen szemébe könnyek szöktek a dühtől. A szíve vadul kalapált, csak szívta magába a nedves föld szagát, és úgy érezte, ha most itt volna a fia, a tulajdon két kezével fojtaná meg, méghozzá boldogan.

- Jaj, fiam, fiam - hogy az összes istenek kergessenek a pokolra! Elgyengültek a térdei. Reszketve leült egy szikladarabra, és megpróbálta összeszedni az akaraterejét. Fülében ott doboltak a szavak, amelyeket apja a halálos ágyán mondott neki. „Nagyon vigyázz erre a félpénzre, fiam… ez családunk fennmaradásának és a Nemes Ház fölött való hatalmának a záloga."

Ez 1937-ben történt, akkor jutottak tudomására a Chen Ház legféltettebb titkai: hogy a Nemes Ház mindenkori compradoréja egyben a hongkongi Hung Mun mindenkori vezetője is, elsőszámú embere ennek a titkos társaságnak, amely eredetileg azért alakult, hogy a gyűlölt mandzsu nagyuraikkal szembeforduló kínaiak felkelésének élére álljon, s amely társaság Szun Jat-szen ideje alatt a 14K nevet vette föl, hogy a compradore az egyetlen legitim kapocs a sziget kínai hierarchiája és a 14K szárazföldi örökösei között, és hogy a Zsin-kua néven ismert Csence Zsin-am, a külföldiekkel való kereskedelem teljes császári monopóliumát élvező kohong legendás főkereskedője révén a Chen Ház jog és vér szerint, egyszer és mindenkorra összefonódott a Nemes Házzal.

- Jól figyelj, fiam - suttogta a haldokló. - A tajpan, Dirk Struan, a te dédapád, Zsin-kua teremtménye, ahogy a Nemes Ház is. A Nemes Házat Zsin-kua táplálta, alakítgatta. És Dirk Struant is. A tajpannak két ágyasa volt. Az első, Kaj-szung, Zsin-kua ötödik feleségének egyik lánya volt. Az ő fia volt Gordon Chen, az én apám, a te nagyapád. A tajpan második ágyasát Csung Zsin Mejmejnek hívták, öt éve volt már a tajpan szeretője, mikor közvetlenül a nagy tájfun előtt, amely mindkettejüket megölte, titokban összeházasodtak. Mejmej ekkor huszonhárom éves volt, csodálatos lány, Zsin-kua kedvenc unokája, akit tizenhét esztendős korában adott el a tajpannak azzal a céllal, hogy észrevétlenül tanítsa meg urát civilizált módon viselkedni és gondolkodni. Ő az anyja Duncannek és Kate-nek, akik a T’Csung nevet vették fel, és apám házában nevelkedtek. Apám egy Peter Gavallan nevű sanghaji Kína-járó kereskedőhöz adta férjhez Kate-et, ilyenformán Andrew Gavallan is az unokatestvéred, bár ő nem tud erről… Rengeteg történetet kellene elmondanom neked, és oly kevés időm maradt… Sebaj, a családfák mind ott vannak a páncélszekrényben. Nagyon sok van belőlük. Tele vagyunk rokonokkal… a Vu, a Kwang, a Szung, a Kau, a Kok, a Ng meg az összes régi família rokonunk szegről-végről. Óvatosan élj a tudással. Itt a páncélszekrény kulcsa.

- És elárulok neked még egy titkot, Phillip fiam. A mi águnk apám második feleségétől származik. Mikor összeházasodtak, apám ötvenhárom éves volt, anyám meg tizenhat. Anyám John Jüannak, a híres amerikai kereskedő, Jeff Cooper törvénytelen fiának és egy eurázsiai hölgynek, Isobel Yaunak a lánya volt, Isobel Yau Robb Struan legnagyobb titokban nevelt eurázsiai leszármazottja volt, maga Robb Struan pedig a tajpan féltestvére és a Nemes Ház egyik alapítója és társtulajdonosa. Így tehát mindkét ágon Struanok vére csörgedezik bennünk. Alastair Struan unokatestvéred, Colin Dunross szintén… Mac Struanék nem, az ő történetüket nagyapa naplójában elolvashatod. Tudod, fiam, akkoriban az volt a szokás, hogy az angol meg skót barbárok, akik idejöttek Kínába, nem vették feleségül azokat a nőket, akiket imádtak, és legtöbbször itt is hagyták őket, mikor visszatértek ködös, esős, borús, szürke szigetükre. Istenem, hogy utálom az angol éghajlatot, és hogy utálom a múltat!

- Igen, Phillip, mi eurázsiaiak vagyunk, nem tartozunk se ide, se oda. Én sose tudtam ezzel megbékélni. Ez a mi átkunk, ez a mi keresztünk, de csak rajtunk áll, hogy szerencsét kovácsoljunk belőle. Zsin-kua akaratának megfelelően gazdagon és erősen hagyom rád a Chen Házat… így add tovább te is majd a fiadnak, és gondod legyen rá, hogy ő is így adja majd tovább az övének - Bizonyos értelemben Zsin-kua adott életet nekünk, tőle származik a gazdagságunk, tőle származnak a titkok, amelyek tudói vagyunk, az ő révén tudjuk megőrizni a folyamatosságot és a befolyást… és ő adta nekünk az egyik félpénzt. Tessék, fiam, olvasd, mi áll itt róla.

A régi irattekercsre művészi kalligráfiával rótták a piktogramokat.  ,A barbárok időszámítása szerint való 1841. esztendő hatodik hónapjának e nyolcadik napján én, a kantoni illetőségű Csence Zsin-arn, a kohong főkereskedője kölcsönadtam a Zöld Szemű Ördögnek, a Nemes Ház tajpanjának, az összes idegen ördögök főkalózának, aki háborút indított a Mennyei Birodalom ellen s elorozta tőlünk szigetünket, Hongkongot, negyven lek ezüstöt avagy az ő megnevezésük szerint egymillió sterlinget, s ezáltal, eme ezüstök révén megmentettem őt attól, hogy fölakasztassék főellensége és - riválisa, a Félszemű által. Viszonzásképp a tajpan különleges kereskedelmi előnyöket biztosít számunkra az elkövetkezendő húsz esztendőre, megígéri, hogy mindörökre a Chen Ház lesz a Nemes Ház compradoréja, továbbá megesküszik, hogy ő vagy a leszármazottai leróják minden adósságát, és teljesítik a félpénzek által rájuk rótt kötelességet. Négy pénzdarab van, amelyek kettőbe törettek. Négy félpénzt a tajpannak adtam. A tajpan megesküdött, hogy ha a másik négy félpénz valamelyikét bemutatják neki vagy valamelyik utána következő tajpannak, a félpénz hozójának kívánságát teljesítik. Akár a mi törvényünk vagy az övék szerint való a kérés, akár nem.

Egy félpénzt megtartok, egyet unokatestvéremnek. Vu Fang-csoj fővezérnek adok, egyet unokámnak, Gordon Chennek, a negyedik birtoklója titok. Te, ki a jövendőben olvasod majd ez írást, ne feledd: ne kótyavetyéld el a félpénzt, mert a Nemes Ház tajpanjának ugyan bárminemű kérést teljesítenie kell, de csak egyszer. S ne feledd azt sem, hogy jóllehet maga a Zöld Szemű Ördög megtartja ígéretét s ugyanígy tesz majd minden utódja, a Zöld Szemű Ördög ettől még veszett barbár marad, s éppen a mi tanításunk révén ravasz, akár egy bűzhödt mandzsu, s veszedelmes, akár egy viperafészek. "

Phillip Chen megborzongott, ahogy arra a hevességre gondolt, amely Ian Dunrossból bármely pillanatban kitörésre készen állt. Nem hiába a Zöld Szemű Ördög leszármazottja. Bár ami ezt illeti, az vagyok én is és az apám is.

Átkozott John! Mi üthetett belé? Micsoda ördöngösséget eszelhetett ki Linc Bartlettel? Vajon Bartlettnél van már a félpénz? Vagy talán John még magánál tartotta, s így most az emberrablók kezébe került?

Miközben agya lázasan latolgatta az eshetőségeket, ujjai sorra nyitogatták az ékszeres dobozkákat. Semmi sem hiányzott. A legnagyobbat hagyta utoljára. Elszorult torokkal emelte fel a tetejét, de a nyakék még ott volt. Megkönnyebbülten felsóhajtott. A zseblámpa fényében megcsillanó smaragdok szépsége óriási örömmel töltötte el, még nyugtalansága is csillapodott valamelyest. Milyen ostoba volt Boszorkány Struan, mikor meghagyta, hogy vele kell temetni! Micsoda arcátlanság, micsoda rémes, szentségtelen pazarlás lett volna! Milyen bölcs volt apám, hogy még a tűz előtt belenyúlt a koporsóba és kivette.

Vonakodva visszatette a nyakláncot, és bezárta a kazettát. A félpénz… Mit tegyek? Egyszer már majdnem felhasználtam, mikor a tajpan elvette a bankrészvényeinket - és vele hatalmunk legnagyobb részét. Igen… Én azonban úgy döntöttem, adok neki időt a bizonyításra. Ennek most már három éve, és még semmi sincs bizonyítva, és noha az amerikai üzlet nagyszerűnek ígérkezik, egyelőre még nincs aláírva. És most eltűnt a félpénz.

Hangosan, dühödten felmordult, a háta, a feje hasogatott.. Odalent ott volt az egész város, a Glessing-foknál hajók horgonyoztak, mások jöttek- mentek. Kowloon ugyanúgy ragyogott, mint máskor, egy nagy utasszállító épp felemelkedett a Kai Takról, egy másik épp rákanyarodott az egyik leszállópályára, egy harmadik villogó lámpákkal ott sivított el a feje fölött.

Mit tegyek? - kérdezte magától kimerülten. Bartlettnél van a félpénz? Johnnál? Vagy a Farkasembereknél?

Ha rossz kezekbe kerül, végünk.

____________________________________

KEDD

____________________________________

18.

0 óra 36 perc

____________________________________

- Nyilvánvaló, hogy Dunross babrálta el a fékeket, Jason!- mondta Gornt.

- Ugyan már, az ég szerelmére! Bemászni a maga kocsija alá, mikor kétszáz vendég van a házában? Ian nem ilyen ostoba.

Jason Plumm tetőlakásában voltak, a Boldogság-völgy felett. Kellemes volt az éjszakai levegő, bár a párásság tovább fokozódott. Plumm felállt, eldobta csikkre égett szivarját, elővett egy másikat, és meggyújtotta. Az Asian Properties, a harmadik legnagyobb hong tajpanja magasabb volt, mint Gornt, hatvan felé járt, az arca keskeny, előkelő, szmokingja vörös bársony - Ekkora marhaságra még Ian Dunross se képes.

- Téved. Dunrossban minden skót agyafúrtsága ellenére van valami állatias hirtelenség, kiszámíthatatlanság. Épp ez a gyenge pontja. Szerintem ő csinálta.

Plumm elgondolkozva összeillesztette ujjai hegyét. - A rendőrök mit mondtak?

- Nekik csak annyit mondtam, hogy bedöglött a fékem. Semmi szükség rá, hogy belekeverjem azokat a minden lében kanál alakokat. Legalábbis egyelőre nincs. De hát az isten szerelmére: egy Rolls fékje nem romlik el csakúgy. Na, mindegy. Tom Nikklintől holnap választ kapok, méghozzá egzakt választ - már ha létezik ilyen. A rendőrség utána is ráér.

- Egyetértek. - Plumm halványan elmosolyodott. - Semmi szükség rá, hogy a rendőrök kiteregessék a szennyesünket. Vagy igen?

- Elvagyunk nélküle. - Mindketten elnevették magukat.

- Magának óriási szerencséje van. A Peak Road nem épp a legalkalmasabb hely, hogy valakinek elmenjen a fékje. Szörnyen kínos lehetett.

- Egy pillanatig az volt, Jason, de miután túltettem magam a kezdeti ijedtségen, már nem okozott gondot - túlozta el némiképp az igazságot Gornt. Belekortyolt szódás whiskyjébe. Túl voltak már az elegáns vacsorán, a teraszon költötték el, ahonnan az egész Boldogság-völgyet, a lóversenypályát, a várost és a mögötte hullámzó tengert be lehetett látni. Csak ketten voltak: Plumm felesége Angliába utazott nyaralni, a gyerekeik már felnőttek, elköltöztek Hongkongról. Most ott szivarozgattak egy-egy pompás fotelban üldögélve Plumm könyvekkel teli dolgozószobájában, amely a tízszobás tetőlakás többi részéhez hasonló mértéktartó luxussal volt berendezve. Ha van ember, aki meg tudja állapítani, hogy babrálták-e a kocsimat, akkor Tom Nikklin az az ember - jelentette ki határozottan Gornt.

- Na, igen. - Plumm ivott egy korty jégbe hűtött Perrier-vizet. Megint felpiszkálja a kis Nikklint, hogy tegye magát hasznossá Macauban?

- Én? Maga viccel? - Nem én, nem találok ebben semmi vicceset - röhincsélt halkan, jól nevelten és gunyorosan Plumm. - Ha jól emlékszem, a három évvel ezelőtti versenyen történt, hogy Dunross motorja felrobbant, és Ian kis híján meghalt.

- A versenyautók állandóan bedöglenek.

- Igen, csakugyan gyakran előfordul, de az azért elég ritka, hogy ezt a bedöglést valamelyik vetélytárs segítse elő. - Plumm mosolygott.

Mosolygott Gornt is, pedig nem volt mosolyogni való kedve. Mit akar ezzel mondani?

- Semmit, kedves barátom. Mindenfélét beszélnek az emberek összevissza. - Az idősebb férfi közelebb hajolt, újratöltötte Gornt whiskys poharát, a szifonból szódát is spriccelt hozzá. - Valami olyasmit fecsegnek, hogy egy bizonyos kínai szerelő csekély honoráriumért. - hogy is mondják… belebabrált a szerkezetbe.

- Én nem hiszek ebben.

- Én meg abban nem hiszek, hogy be lehetne bizonyítani. Vagy az ellenkezőjét. Undorító, mi mindenre képesek egyesek néhány garasért.

- Így van. Még szerencse, hogy mi nagy pénzekkel dolgozunk.

- A számból vette ki a szót, barátom. Nnna. - Plumm lepöccintette szivarjáról a hamut. - Mi az elképzelése?

- Nagyon egyszerű: feltételezve, hogy Bartlett az elkövetkezendő tíz napban nem írja alá a Struan-féle szerződést, úgy kipukkasztjuk a Nemes Házat, mint egy léggömböt.

- Nem maga az első, aki ezt tervezi, de még mindig a Struan a Nemes Ház.

- Ez igaz. Most viszont megingatható.

- Hogyan?

- A Toda Shipping-számlákkal és az Orlin-féle részlet révén.

- Ez nem áll. A Struannak óriási hitele van… Igen, tudom, túllépték a keretüket, de nem jobban, mint bárki más. Egyszerűen bővítik egy kicsit a hitelkeretüket - ha meg nem, akkor Ian elmegy Richard Kwanghoz… vagy a Blacshez.

- Tegyük fel, hogy a Blacs nem segít neki - nem fog - Richard Kwangot pedig semlegesítjük. Akkor már csak a Victoria marad.

- Abban az esetben Dunross több hitelt fog kérni a banktól, mi meg kénytelenek leszünk megadni neki. Paul Havergill az igazgatótanács elé terjeszti szavazásra. Mindannyian tisztában vagyunk vele, hogy a Struan-tömböt nem szavazhatjuk le, így aztán szépen rábólintunk, hogy arcot ne veszítsünk, és mint rendesen, úgy teszünk, mint akik boldogan engedelmeskednek.

- Igen, de ezúttal örömmel jelenthetem, hogy Richard Kwang Struanék ellen fog szavazni. Ezzel az igazgatótanács voksainak száma egyenlőre alakul, a hitelkérelem ügyét elnapolják, a Struan nem tud fizetni, és Dunrossnak vége.

- Az isten szerelmére, Richard Kwang még csak nem is tagja az igazgatótanácsnak! Maga megbolondult?

Gornt szívott egyet szivarján - nem, maga viszont elfelejtette a játéktervemet. Azt, amit "szabad verseny”-nek szokás nevezni. Két nappal ezelőtt kezdődött.

- Richard ellen?

- Igen!

- Szegény Richard!

- Hát igen. Ő lesz a mi döntő szavazatunk. Ráadásul Dunrosst teljesen váratlanul éri egy ilyen irányú támadás.

Plumm merev tekintettel nézett Gorntra. - Richard és Dunross régi jó barátok.

- Igen, de Richard bajban van. A Ho-Pak ellen roham indult. Bármire hajlandó, csak hogy kievickélhessen a csávából. - Értem. Mennyi Ho-Pak részvényt adott el nyitottan?

- Sokat.

- És biztos benne, hogy Richardnak nincsenek tartalékai, amelyek bevetésével képes állni a rohamot? Biztos, hogy nem tud valahonnan pénzt szerezni?

- Ha tud is, mi bármikor leállhatunk.

- Ez igaz. - Jason Plumm szivarja füstspirálját figyelte. - Viszont ha Dunross nem tudja teljesíteni azokat a kifizetéseket, az még nem jelenti, hogy vége.

- Ez is igaz. Viszont a Ho-Pak katasztrófája után az a hír, hogy a Struan nem fizet, úgy lenyomja a Nemes Ház részvényeit, hogy lehajolni se lesz érdemes értük. A tőzsde nagyon ideges lesz, felrémlik a krach árnyéka, mi meg még rá is teszünk néhány lapáttal azáltal, hogy nyitottan árulunk. A menetrend szerint legközelebb csak két hét múlva lesz megint igazgatótanácsi ülés, hacsak Paul Havergill addig össze nem ránt egy rendkívüli tanácskozást. De ezt nem fogja megtenni. Miért tenné? Leghőbb vágya, hogy visszakapják a részvény-pakettjüket. Ilyenformán minden előre el lesz rendezve. A tanács hagyja néhány napig puhulni Iant, aztán felajánlja, hogy Struanék bankrészvényei fejében - amelyek a hitel fedezeteként már amúgy is el vannak zálogosítva - hajlandó további hitelt nyújtani és helyreállítani a bizalmat.

- Dunross ebbe sose megy bele. Se ő, se Phillip Chen, se Cu-jan.

- Márpedig ha nem mennek bele, a Struan összeomlik - feltételezve, hogy keményen tartjuk a gyeplőt és a szavazáskor miénk a többség. És ha egyszer a bank kiveszi Dunrossék kezéből a pakettet… ha az igazgatótanácsban magáé a többség és következésképpen magáé a Victoria Bank, Dunrossnak lőttek.

- Jó, de mi van, ha valahonnan máshonnan sikerül hitelt szereznie?

- Akkor megússza néhány komoly sebbel és talán csak átmenetileg gyengül meg, Jason, de előbb- utóbb felfaljuk. Maga is tudja, hogy ez csak időzítés kérdése.

- És Bartlett?

- Bartlett és a Par-Con az enyém. Bartlett nem száll fel a Struan süllyedő hajójára. Erről kezeskedem.

Plumm hallgatott egy sort. - Lehetséges - mondta végül. - Igen, lehetséges.

- Szóval benne van?

- És a Struan után hogyan akarja bekebelezni a Par-Cont?

- Egyedül sehogy. Viszont mi ketten együtt… Elképzelhető. - Gornt elnyomta a szivarját. - A Par-Con hosszú távú ügylet, egészen más jellegű problémákkal. De most a Struanról van szó. Nos?

- Ha megkapom Struanék hongkongi ingatlan részesedését, a thaiföldi és szingapúri földbirtokaik 35 százalékát, a Kai Tak-i üzletekben pedig fifty-fifty.

- Rendben, kivéve a Kai Takot. Arra nekem van szükségem, hogy kikerekítsem az All Asia Airwayst. Biztosra veszem, hogy megért engem, öregfiú. Ezzel szemben magáé egy hely az új társaság igazgatótanácsában, megkapja a részvények tíz százalékát pariban, benne lesz a Struan igazgatóságában és persze minden leányvállalatáéban.

- Tizenöt százalék és a Struan elnöksége, amit évenként váltunk egymás közt.

- Rendben, de az első év az enyém. - Gornt cigarettára gyújtott.

Miért is ne? - gondolta nagylelkűen. Jövő ilyenkorra a Struan fel lesz darabolva. így hát a te elnöki titulusodnak, Jason, öregfiú, csak elméleti jelentősége lesz. - Ezek szerint mindenben megegyeztünk? Ha akarja, készíthetünk egy emlékeztetőt, egy-egy példányban.

Plumm mosolyogva ingatta a fejét. - Isten ments, dehogy kell ehhez emlékeztető! Tessék! - Kezet nyújtott. - Benne vagyok!

A két férfi határozottan kezet szorított. - Le a Nemes Házzal! - Mindketten nevettek, nagyon elégedettek voltak az imént kötött egyezséggel. Struanék földbirtokainak megszerzése révén az Asian Properties Hongkong legnagyobb ingatlancégévé válik. Gornt sem jár rosszul: övé lesz Hongkong csaknem teljes légi és vízi szállítási, valamint faktorálási (faktorálás: rövid lejáratú exportkövetelés garantálása, megvásárlása a kereskedelmi kockázat átvállalásával) monopóliuma - és övé lesz Ázsia egyik legkimagaslóbb cége.

Helyes, gondolta Gornt. Akkor most gyerünk Négyujjú Vúhoz. Ha hívna nekem egy taxit, akkor most el is tűnnék.

- Vigye a kocsimat. A sofőröm…

- Köszönöm, de inkább taxival megyek. Tényleg nagyon köszönöm, Jason.

Így hát Plumm leszólt az Asian Properties tulajdonában lévő és a cég által üzemeltetett húszemeletes épület gondnokának. Míg vártak, koccintottak: egymás egészségére, a Struan romba döntésére, a várható nyereségre. A szomszédos szobában megszólalt egy telefon.

- Bocsásson meg egy pillanatra, öreg cimbora. - Plumm átment a másik szobába, és behajtotta maga mögött az ajtót. A szoba hálónak volt berendezve, olyankor használta, amikor sokáig dolgozott. Apró, nagyon nett helyiség volt, hangszigetelt falakkal, hajókajütöt idéző, beépített fekhellyel, zenét sugárzó hifi hangfalakkal, egy kis főzőlappal és egy hűtőszekrénnyel. Az egyik fal mellett egész sor márkás rövidhullámú adó- vevő állt egymás mellet: Jason Plumm gyermekkora óta szenvedélyes rádióamatőr volt.

Fölvette a telefont. - Tessék.

- Mr. Lop-szinggel szeretnék beszélni - mondta egy női hang.

- Itt nincs semmiféle Mr. Lop-ting - felelte könnyedén Plumm. - Sajnos, rossz számot hívott.

- Szeretnék üzenetet hagyni.

- Rossz számot hívott. Nézze meg a telefonkönyvben.

- Sürgős üzenet Arthurnak. A központ rádión közölte, hogy a találkozót holnaputánra halasztották. Legyen készenlétben: nulla hat nulla nullakor sürgős utasítások érkeznek. - Kattanás, majd ismét a tárcsahang hallatszott.

Plumm összeráncolt homlokkal tette le a kagylót.

Négyujjú Vu Jóidő Pún társaságában a dzsunkája palánkjánál állt, úgy figyelte, mint száll be Gornt az érte küldött szampanba.

- Nem sokat változott ennyi év alatt, mi? - mondta szórakozottan.

- Ezek az idegen ördögök mind egyformák nekem, sebaj. Hány éve is? Tíz? - kérdezte Pún, fanszőrzetét vakargatva.

- Nem, már majdnem tizenkettő. Azok voltak a szép idők, hallod-e - felelte Vu. - Rengeteget kerestünk. Fölhajóztunk szépen Kanton felé, kikerültük az idegen ördögöket meg a talpnyalóikat. Mao elnök népe szívesen látott minket. Hát igen… A mieink voltak az urak, nem terpeszkedett mindenhol egy idegen ördög… vagy valami hájas hivatalnok, aki csak arra vár, hogy megkenjék a tenyerét illatos pomádéval. Akkoriban nyugodtan meglátogathatta az ember a családját meg a barátait, hallod-e. Nem úgy, mint most.

- A vörösök egyre keményebbek lesznek, egyre okosabbak és egyre keményebbek… rosszabbak, mint a mandarinok voltak.

Vu megfordult: a hetedik fia jött fel a fedélzetre. A fiatalemberen ezúttal tiszta, fehér ing, szürke nadrág és rendes cipő volt. - Légy óvatos! - kiáltott rá nyersen Vu. - Biztos, hogy tudod, mi a dolgod? - Igen, apám.

- Na, jó - mondta büszkeségét palástolva Négyujjú. - Nehogy valami hibát véts nekem.

Nézte fiát, amint ügyetlen léptekkel végigbilleg az átjáróként szolgáló, hanyagul odavetett pallón, amely a szomszédos dzsunkával, s azon keresztül - nyolc hajóval távolabb - egy rozoga kis deszka-mólóval kötötte össze az ő dzsunkáját.

- Hetedik Fiú tud már valamit? - kérdezte halkan Pún.

- Nem, még nem - húzta el a száját Vu. - Hogy hogyan voltak képesek azok a kutyának való cobákok, azok a barmok megfogatni magukat a fegyverekkel?! Fegyver nélkül minden munkánk kárba vész.

- Jó estét, Mr. Gornt. Paul Choy vagyok, Vu nagybátyám küldött ön elé, hogy mutassam az utat - ismételte tökéletes angolsággal a fiatalember a hazugságot, amelyet szinte már maga is igaznak hitt.

Gornt meglepetten megtorpant, aztán tovább mászott lefelé a recsegő lépcsőn, lába jobban szokva volta tengerhez, mint a fiatalemberé. - Jó estét - mondta. - Maga amerikai, Mr. Choy? Vagy csak ott tanult?

- Mind a kettő. - Paul Choy elmosolyodott. - Tudja, hogy van az.

Vigyázzon a fejére! Ezek a kötelek… és csúszós is. - Megfordult és elindult visszafelé. Valódi nevén Vu Fang-csojnak hívták, és apja hetedik fia volt, anyja a harmadik felesége az apjának, születésekor azonban Négyujjú Vu szerzett neki egy hongkongi születési bizonyítványt - dzsunkalakóknál ez nem volt szokásban - amelyen a fiú családneveként anyja leánykori nevét, keresztneveként a Pault tüntette fel, a fiú apjaként pedig az egyik unokatestvérét írta be.

- Figyelj rám, fiam - mondotta Négyujjú Vu, mikor Paul már akkora volt, hogy megértette. - Ha itt vagy a hajómon és haklo nyelvjárásban beszélsz, szólíthatsz apádnak - de idegen ördögök előtt soha, még haklóul sem. Minden más helyen a "bácsikád" vagyok, egyszerűen csak egy a sok nagybátyád közül. Megértetted?

- Igen. De miért, apám? Valami rosszat tettem? Kérlek, bocsáss meg, ha megbántottalak.

- Nem tettél semmi rosszat. Jó és igyekvő fiú vagy. Egyszerűen csak arról van szó, hogy jobb a családnak, ha neked más neved van. - De miért, apám? - Ha itt lesz az ideje, megtudod. - Tizenkét éves korában, miután bizonyította, mire képes és kiokosították, apja az Egyesült Államokba küldte. - Azért mégy most el, hogy megismerd az idegen ördögöket. Úgy fogsz beszélni, úgy fogsz aludni, mint ők, kívülről olyanná válsz, mint ők, de belül sosem felejted el, ki vagy és melyik a te néped, és nem felejted soha, hogy az idegen ördögök alja népség, szinte nem is nevezhetők embereknek, civilizáltaknak meg végképp nem.

Paul Choy elmosolyodott. Hiszen ha az amerikaiak tudnák (vagy a britek, irániak, németek, oroszok meg az összes többi - bőrszínre és fajra való tekintet nélkül, a tajpanoktól a klozetpucolókig), ha tudnák, mi a véleménye róluk még a legutolsó kínai kulinak is, megütné őket a guta, gondolta milliomodszor is. Nem arról van szó, hogy a Kínában élő sok-sok népcsoport lenézné az idegeneket: az idegenek egyszerűen nem jönnek számításba. Persze nincs igazunk, gondolta Paul Choy. Az idegenek is emberek, némelyik a maga módján még civilizált is - és műszaki dolgokban messze előttünk járnak. De ettől mi még különbek vagyunk…

- Miért mosolyodott el? - kérdezte Gornt. Kissé meggörnyedt a kifeszített kötelek miatt, és óvatosan kerülgette a hajók fedélzetén szanaszét heverő limlomot.

- Csak eszembe jutott, milyen furcsa is az élet. Alig egy hónapja még Kaliforniában szörföztem, Malibu Colonyn. Hát Aberdeen egy kicsit más, nem gondolja?

- A szagra céloz?

- Arra hát.

- Más.

- Dagálykor sem sokkal jobb. De úgy veszem észre, rajtam kívül senki sem érzi ezt a bűzt.

- Mikor járt itt legutóbb?

- Vagy két éve… Tíz napra jöttem, az egyetem elvégzése után. Közgazdásznak tanultam. Azt hiszem, sose fogom megszokni. - Choy felnevetett. - Ez nem New England!

- Hová járt egyetemre?

- Először Seattle-ben, a Washingtonra, de aztán a Harvardon diplomáztam, a közgázon. Gornt megtorpant. - A Harvardon?

- Ott. Ösztöndíjjal.

- Nagyszerű. És mikor végzett?

- Tavaly júniusban. Olyan volt, mintha börtönből szabadultam volna! Ezek a lelkét is kitapossák az embernek, ha nem töri magát. Az a két év maga volt a pokol. Utána aztán egy haverommal nekivágtunk Kaliforniának, itt-ott dolgozgattunk egy kicsit, hogy legyen pénzünk szörfözésre, meg hogy egy kicsit jól érezzük magunkat azután a rengeteg magolás után. Aztán… - vigyorodott el Choy - aztán úgy két hónapja Vu nagybátyám nyakon csípett, és azt mondta, ideje munkához látni. Így hát itt vagyok. Végtére is ő fizette a taníttatásomat. A szüleim már rég meghaltak.

- Évfolyamelső volt a Harvardon?

- Harmadik.

- Az nagyon jó.

- Köszönöm. Most már nincs messze, az utolsó dzsunka a miénk.

Átegyensúlyoztak egy ingatag pallón, hallgatag csónaklakók figyelték gyanakvó szemmel Gorntot, amint egyik úszó otthonról a másikra léptek, a családok tagjai aludtak, főztek, ettek, madzsongoztak, néhányan hálókat javítgattak, gyerekek pecázgattak.

- Itt egy kicsit csúszós, Mr. Gornt. - Paul Choy átugrott a ragadós fedélzetre. - Megjöttünk. Ó, otthon, édes otthon! - Beleborzolt az őrt álló álmos fiúcska hajába, és haklo dialektusban - tudta, hogy Gornt ezt nem érti - odaszólt neki: - El ne aludj, kisöcsém, különben elvisznek minket az ördögök.

- Én nem alszom el - csipogta a fiúcska, gyanakvó szemekkel méregetve Gorntot.

Paul Choy vezetésével lementek a fedélközbe. Az öreg dzsunka kátránytól, tikfától, rothadt halaktól, a tengervíz sójától és ezernyi vihartól szaglott. A hajóközepi lejáró aljában lévő ajtó egy nagy kajütre nyílt, amelynek szélessége a dzsunka szélességével, hossza az orr hosszával egyezett. A téglából hevenyészett, nyitott tűzhely fölött egy kormos kanna nyikorgott. A fölfelé kanyargó füst a fedélzetbe vágott szelelőlyukon távozott a szabadba. A kajüt egyik oldalán néhány ócska nádszék, asztal, és egy sor egyszerű fekvőhely állt.

Négyujjú Vu egyedül volt, sugárzó mosollyal intett az egyik szék felé. - Jó lát te, hallod-e - mondta akadozó, alig érthető angolsággal. - Whisky?

- Köszönöm - mondta Gornt. - Örülök, hogy látom.

Paul Choy jóféle whiskyt töltött két gyanús tisztaságú pohárba. - Vízzel parancsolja, Mr. Gornt? - kérdezte.

- Nem, köszönöm, jó lesz tisztán. Ne túl sokat, ha szabad kérnem.

- Igenis.

Vu megfogta a poharát, és Gorntra emelte. - Jó lát te, hallod-e. - Igen. Egészségünkre.

Nézték, hogyan kortyol bele Gornt a poharába. - Jó - mondta Gornt. - Nagyon jó whisky.

Vu ismét megvillantotta sugárzó mosolyát, és Paulra mutatott. -

Enyém nővér fiú.

- Értem.

- Jó iskola… Aranyország.

- Igen, Ő is említette. Büszke lehet rá.

- Mi?

Paul Choy lefordította az öregembernek. - Ó, köszönöm, köszönöm. Ő beszél jól, hallod-e?

- Igen. - Gornt elmosolyodott. - Nagyon jól.

- Jól van, sebaj. Cigaretta?

- Köszönöm. - Nézték Gorntot, mint veszi elő a cigarettáját. Aztán Vu is elővett egy szálat, és Paul Choy mindkettejüknek tüzet adott. Újabb csend.

- Öreg barát van jól?

- Igen. És maga?

- Jól. Újabb csend. - Enyém nővér fiú - mondta ismét az öreg tengerész. Gornt csak bólintott, de nem szólt semmit, hallgatott. Vunak tetszett, hogy csak ül ott türelmesen, civilizált emberhez illőn várja, hogy a házigazda térjen először a tárgyra.

Van ezek között a rózsaszín ördögök között néhány, aki végre-valahára tanult már valamit. Sajnos akadnak olyanok is, hogy az ördög cicerézze őket, akik túl sokat tanultak… például a tajpan, azokkal a hideg, kék halszemeivel, amilyen a legtöbb idegen ördögé, úgy néznek vele az emberre, mint egy döglött cápa… A tajpan még a haklo nyelvjáráshoz is konyít valamelyest. Hát igen: a tajpan túlságosan is agyafúrt, túlságosan is civilizált, de hát az ő családja már nemzedékek óta itt él, és már az őseinek is megvolt a Gonosz Szemük. És ez alól csak az Ördögi Zöld Szem kivétel, a családjuk alapítója, aki egyezséget kötött az én ősömmel, a nagy tengeri hadvezérrel. Vu Fang-csojjal meg annak a fiával, Vu Kokkal. És megtartotta ezt az egyezséget, és gondoskodott róla, hogy a fiai és azoknak a fiai is megtartsák. Ezért hát, bár ő a család legveszélyesebb tagja, a tajpant régi barátunknak kell tekintenünk.

Az öregember megborzongott, aztán harákolni kezdett és kiköpött, hogy elijessze a minden ember torkában ott lapuló köpésistenséget. Figyelmesen nézegette Gorntot. Ííí, mondta magában, rémes lehet minden tükörben ezt a rózsaszín pofát látni… Csupa szőr, mint egy majom, ahol meg nem, ott fehér, akár a béka hasa. Pfuj!

Zavarát leplezendő, mosolyt kényszerített ajkára, és megpróbált olvasni Gornt arcából. De nem tudott. Sebaj, gondolta vidáman, ezért áldoztam annyi pénzt Hetedik Fiúra, ő majd tud.

- Lehet kér szívesség? - puhatolózott.

A hajó ringatózni kezdett, kellemesen nyikorogtak a gerendái. - Igen. Milyen szívességet kér, öreg barátom?

- Nővér fiú… ideje dolgoz… Ad munka? Négyujjú Vu látta Gornt arcán a megdöbbenést. Idegesítette, de nem mutatta. - Magyaráz - mondta angolul, majd Paul Choy felé fordulva, torokhangú haklo nyelvjárásban folytatta. - Magyarázd meg ennek a teknősbékaszar-evőnek, mit akarok. Ahogy már mondtam.

- A nagybátyám elnézését kéri, amiért nem tud közvetlenül beszélni önnel, Mr. Gornt, és engem kért meg, hogy magyarázzam el önnek - mondta udvariasan Paul Choy. - Azt mondta, kérdezzem meg öntől, hogy adna-e nekem állást a vállalata légi és hajózási részlegénél… Valamilyen gyakornoki munkakörre gondolt.

Gornt ivott egy kortyot. - És miért pont ott, Mr. Choy?

- Mint ön is tudja, a nagybátyámnak komoly hajózási érdekeltségei vannak, és szeretné, ha modernizálnám a szervezetét. Ha úgy gondolja, uram, - hogy esetleg tudna alkalmazni, részletesen be tudok számolni az eddigi ilyen irányú tanulmányaimról… A Harvardon töltött második évemben ezzel a területtel foglalkoztam, elsősorban a szállítás érdekelt. Közvetlenül az előtt, hogy a nagybátyám visszarán… visszahívott, az Ohio Bank nemzetközi osztálya elfogadta felvételi kérelmemet. - Paul Choy tétovázott egy kicsit, majd hozzátette. - Egyébként pedig azért, mert a nagybátyám ezt kéri.

- A haklón kívül milyen nyelvjárásokat beszél még?

- A mandarint.

- Hány piktogramot tud írni?

- Körülbelül négyezret.

- Gyorsírni tud?

- Csak gépelni, uram. Kábé nyolcvan szót írok percenként, de nem hibátlanul.

- Mi? - kérdezte Vu.

Gornt megvárta, míg Paul Choy lefordítja az elhangzottakat, magában mérlegre tette a fiatalembert - és Négyujjú Vút. Aztán megkérdezte: - És miféle gyakornok szeretne lenni?

- A nagybátyám azt akarja, hogy tanuljak meg mindent, ami egy hajózási és légi szállítási cég irányításához kell, tanuljak bele a hajóügynökségbe, a hajóbérlésbe, sajátítsam el a gyakorlati fogásokat, és hogy természetesen legyek hasznos fogaskerék az ön gépezetében. A jenkiknél szerzett tapasztalatom és az elméleti képzettségem talán használható. Huszonhat éves vagyok. Értek az új típusú számítógépek elméletéhez. Természetesen programozni is tudok. A Harvardon konglomerátumokkal és készpénzáramlással is foglalkoztam.

- És ha nem válik be, vagy magának nem tetszik a dolog, mit fog szólni hozzá?

A fiatalember határozottan válaszolt. - Erre nem fog sor kerülni, Mr. Gornt - én legalábbis a belemet is ki fogom dolgozni, hogy ezt megelőzzem.

- Mi? Mit mondott? Pontosan! - reccsent élesen haklóul Négyujjú Vu, feszülten figyelt, azonnal észrevette a hanghordozás változását.

Fia pontosan elmondta.

- Helyes - mondta reszelős hangján Vu. - Mondd meg neki, de pontosan, hogy ha nem úgy dolgozol, hogy meg legyen veled elégedve, kitagadlak a családból, és haragom elemészti napjaidat.

Paul Choy ingadozott, nem mutatta döbbenetét, de egész amerikai neveltetése azt üvöltötte: mondja meg apjának, hogy szarja össze magát, ő a Harvardon végzett, ő amerikai, amerikai útlevele van, amiért ő dolgozott meg, bármilyen bűzös szampanról vagy bármilyen istenverte famíliából származik is. De elfordította a tekintetét, és nem mutatta dühét.

Ne légy hálátlan, parancsolt magára. Te nem vagy amerikai, nem vagy valódi amerikai. Kínai vagy, és családod fejének joga van uralkodni. Ha ő nincs, akkor ma talán egy úszó kuplerájt vezetnél itt, Aberdeenben.

Paul Choy felsóhajtott. Tudta, szerencsésebb, mint tizenegy fivére. Négy dzsunkatulajdonos itt Aberdeenben, egy Bangkokban lakik, és a Mekong-folyót járja, egynek kompja van Szingapúrban, egy másiknak hajóépítő üzeme Indonéziában, kettő a tengerbe veszett, egy bátyja Angliában él - hogy ott mivel foglalkozik, nem tudta - végül a legidősebb tíz-tizenkét étkeztető dzsunkát, afféle úszó vendéglőt, három gyönyörhajót, és nyolc éjszakai hölgyet futtat.

Gornt némi szünet után megkérdezte: - Mit mondott? Pontosan mit mondott?

Paul Choy némi tétovázás után úgy döntött, szó szerint tolmácsolja. - Köszönöm, hogy ilyen őszinte hozzám, Mr. Choy. Bölcsen teszi.

Maga nagyon figyelemreméltó fiatalember - mondta Gornt. Az eredeti kérdés elhangzása óta most először fordította tekintetet a vén tengerész felé. Elmosolyodott. - Örömmel adok állást az unokaöccsének.

Vu sugárzott, Paul Choy igyekezett leplezni megkönnyebbülését. - Nem fogok önnek csalódást okozni, Mr. Gornt.

- Tudom.

Vu a palackra mutatott. - Whisky?

- Köszönöm, nem kérek. Ennyi elég lesz - felelte Gornt.

- Mikor kezd munka?

Gornt Paul Choyra nézett. - Mikor szeretne kezdeni?

- Holnap? Amikor önnek megfelel, uram.

- Holnap. Szerdán.

- Jaj, köszönöm! Nyolckor?

- Kilenckor, attól fogva pedig nyolckor. Heti hat munkanap természetesen. Túlóráznia is kell majd, és keményen megdolgoztatom. Magán múlik, mennyit tud tanulni, és hogy milyen gyorsan bővíthetem a feladatkörét.

- Köszönöm, Mr. Gornt. - Paul Choy boldogan fordított az apjának. Vu ráérősen iszogatta whiskyjét. - Mennyi pénz? - kérdezte.

Gornt gondolkodott. Tudta, el kell találnia a megfelelő összeget, nem lehet túl sok, de túl kevés sem, hogy arcot adjon Paul Choynak és a nagybátyjának. - Havi ezer hongkongi dollár az első három hónapra, aztán majd meglátjuk.

A fiatal férfi nem mutatta csalódottságát. Ez alig kétszáz amerikai dollár. De azért hűségesen fordította haklóra.

- Kétezer lehet? - kérdezte örömét palástolva Vu. Az ezer hongkongi dollár tökéletesen megfelelő volt, csak azért alkudott, hogy arcot adjon az idegen ördögnek meg a fiának.

- Ha az unokaöccsét ki kell képezni, akkor sok értékes szakembernek kell rá időt fordítania - mondta udvariasan Gornt. - A tanítás költséges.

- Aranyhegyekben sok pénz - szögezte le Vu. - Kettő?

- Ezer első hónap, 1250 következő két hónap?

Vu a homlokát ráncolta. - Harmadik hónap 1500?

- Rendben van: a harmadik és a negyedik hónapban 1500. És négy hónap után felülvizsgálom a fizetését. Paul Choy pedig garantálja, hogy legalább két évig a Rothwell-Gorntnál dolgozik.

- Mi?

Paul Choy tolmácsolta. A fene essen bele, gondolta, hogyan megyek én heti ötven, vagy akár hatvan dollárból nyaralni az Államokba? A fene egye meg! És hol a jó égben fogok lakni? Valami istenverte szampanon? Gornt hangja térítette magához.

- Tessék, uram?

- Azt mondtam, hogy amiért ilyen őszinte hozzám, ingyen szállást biztosítunk magának a cég egyik házában, a The Gablesben. Ott lakik az Angliából érkezett összes igazgatási gyakornokunk. Ha már mindenáron tagja akar lenni az idegen ördögök valamelyik hongjának, akkor nem árt, ha a jövendő vezetőivel barátkozik.

- Igen, uram! - Paul Choy képtelen volt abbahagyni a vigyorgást.

- Igen, uram. Köszönöm, uram.

Négyujjú Vu kérdezett valamit haklo nyelvjárásban. - Azt kérdezi, hol van az a ház, uram?

- A Peaken. Igazán nagyon szép épület, Mr. Choy. Biztosra veszem, hogy nagyon meg lesz elégedve.

- Azt lefogad… Igen, uram.

- Holnap este beköltözhet.

- Igen, uram.

Miután megértette, mit mondott Gornt, Vu jóváhagyólag bólintott. - Jó. Kettő év, aztán meglát. Talán több, hallod-e?

- Lehet.

- Jó. Köszönöm, öreg barát - mondta Vu, majd, haklóra fordította a szót. - Most kérdezd meg tőle, amit akartál… a bankkal kapcsolatban.

Gornt felálláshoz készülődött, de Paul Choy azt mondta: - Van még valami, amit a bácsikám szeretne megkérdezni öntől, ha volna még egy perce, uram.

- Persze, hogy van. - Gornt ismét elhelyezkedett a székén. Paul Choy látta rajta, hogy feszültebb és éberebb, mint eddig.

- A nagybátyám szeretné megkérdezni öntől, mi a véleménye a Ho-Pak Bank aberdeeni fiókjának, ma kezdődött megrohamozásáról.

Gornt rebbenéstelen tekintettel nézett vissza Paul Choyra. - Közelebbről?

- Mindenfélét beszélnek az emberek - mondta Paul Choy. - A nagybátyámnak sok pénze van ott, a legtöbb barátjának szintén. Nagyon kellemetlenül érintene, ha megrohannák a bankot.

- Én jó ötletnek tartanám, ha kivenné a pénzét. - Gornt megörült a váratlan lehetőségnek, hogy szíthatja egy kicsit a tüzet.

- Jézusom… - motyogta döbbenten Paul Choy. Mind ez idáig feszülten figyelte Gorntot, s ahogy az imént észrevette hirtelen feszültségét, most a hasonlóan hirtelen öröm jelei sem kerülték el a figyelmét. Egy pillanatra elgondolkodott, aztán úgy döntött, taktikát változtat, és kockáztat. - A nagybátyám szeretné tudni, hogy ön ad-e el nyitottan.

Gornt gyanakvóan visszakérdezett. - Erre ő kíváncsi, vagy maga, Mr. Choy?

- Mindketten, uram. A nagybátyámnak egész köteg részvénye van, és idővel szeretné rám bízni a velük való manőverezést - felelte az igazságot jócskán eltúlozva a fiatalember. - Magyaráztam neki a modern bankszakma és értéktőzsde működését. - hogy mik a mozgatórugói meg hogy miben különbözik az itteni attól, ami az Államokban van. A nagybátyám nagyon gyorsan kapcsol, uram. - Ez megint túlzás volt. Paul Choy mindeddig úgy tapasztalta, apja előítéleteinek falán képtelenség rést ütni. - Azt kérdi, áruljon-e nyitottan?

- Igen. Szerintem igen. Mindenütt azt hallani, hogy a Ho-Pak messzebbre nyújtózkodott, mint ameddig a takarója ér… Rövid távra és olcsón vett föl hiteleket, és hosszú távra és drágán adott kölcsön. Klasszikus módja annak, hogy kerülhet egy bank komoly nehézségekbe. Szerintem a nagybátyjának a biztonság kedvéért ki kellene vennie a pénzét, és nyitottan eladni.

- A következő kérdés, uram: kihúzza-e a csávából a Ho-Pakot a Blacs vagy a Victoria Bank?

Gorntnak erőfeszítésébe került, hogy közömbös maradjon az arca. Hajó pöfögött el mellettük, az öreg dzsunka enyhén hintázni kezdett az oldalához csapódó hullámok hatására. - Miért tennék?

Csapdába kerültem - döbbent rá Gornt. Nem mondhatom el nekik az igazságot… azt egyszerűen nem lehet tudni, ki jutna még hozzá az információhoz. Másfelől viszont nem merem nem megmondani ennek a vén csirkefogónak meg az átkozott ivadékának. A szívesség fejében kérdezi, fizetnem kell, ez arc kérdése.

Paul Choy látható izgalommal hajolt előre a székén. - Az én elméletem szerint, ha a Ho-Pak ellen valóban roham indult, a többiek nem fogják tétlenül nézni, hogy csődbe menjen… Nem játsszák el még egyszer, amit tavaly az East India és a Canton Bank katasztrófájánál, mert az olyan hullámokat keltene, amelyeket a piac nagymenői nem kedvelnek. Mindenki konjunktúrára számít, és fogadni mernék, hogy az itteni nagymenők nem hagynák, hogy egy katasztrófa tönkretegye ezt az esélyt. Így hát, mivel errefelé a Blacs meg a Victoria a legnagyobbak, logikus, hogy ők húzzák ki a lekvárból a Ho-Pakot.

- Mire akar kilyukadni, Mr. Choy?

- Ha valaki előre tudná, hogy amikor a Ho-Pak részvényei a mélyponton lesznek, a két bank közül valamelyik vagy mindkettő nagy felvásárlásba kezd, az az illető egy vagyont kereshetne.

Gornt törte a fejét, mit tegyen, de már fáradt volt, nem fogott úgy az agya, mint kellett volna. Többet vett ki belőlem az a baleset, mint hittem, gondolta. Dunross volt? Megpróbálta kiegyenlíteni a számlát az a nyomorult? Meg akart fizetni azért a karácsony estéért vagy a Pacific Orient- győzelemért és vagy ötven másikért is. Vagy talán azért a régi sebért, amit Macauban kapott?

Gornt hirtelen melegséget érzett, ahogy eszébe jutott, milyen rettentő izgalommal figyelte az autóversenyt, tudván, hogy a tajpan kocsijának motorja bármely pillanatban besülhet. Nézte, mint róják a zúgó-bömbölő kocsik a köröket, mígnem egyszer csak az addig élen álló Dunross nem bukkan elő, amikor jönnie kellett volna. Reménykedve várakozott, aztán megjött a hír: a tajpan kisodródott a Melco hajtűkanyarban, besült a motorja, óriási volt a csörömpölés. Összeszorult gyomorral várta a fejleményeket, aztán megjött az újabb híradás: a kocsi felrobbant, egyetlen hatalmas tűzgömbbé változott, de Dunross sértetlenül kászálódott ki belőle. Nagyon sajnálta, és ugyanakkor nagyon örült is neki.

Nem akarta, hogy Dunross meghaljon. Élve és tönkretéve akarta látni, úgy, hogy ezt Dunross is felfogja - ehhez élnie kellett.

Kis híján felkacagott. Nem, nem én nyomtam meg a gombot, amely működésbe hozta a tervet. Persze ösztökéltem egy kicsit a kis Donald Nikklint, többféle úton-módon értésére adtam, hogy egy kis heung jau, amely megfelelő kezekbe kerül…

Hirtelen észrevette, hogy Paul Choy és az öreg tengerész várakozón nézi, minden jókedve elillant. Összeszedte szétkalandozott gondolatait.

- Igen, ebben természetesen igaza van, Mr. Choy, de a premisszája téves. Persze most kizárólag elméleti síkon mozgunk. A Ho-Pak Bank egyelőre nem ment csődbe. Talán nem is fog. Viszont nincs rá semmi ok, hogy bármely bank megtegye azt, amit ön javasol, mint ahogy erre a múltban sem volt példa. Minden bank a saját lábán áll vagy bukik, épp ez a mi szabad versenyes rendszerünk szépsége. A maga által javasolt megoldás veszedelmes precedenst teremtene. Nyilvánvalóan lehetetlen volna minden rosszul irányított bankot feltámasztani. Egyik banknak sincs szüksége a Ho-Pakra, Mr. Choy. Mindkettőnek bőven van ügyfele. Eddig még egyik sem pályázott más banki területekre, és kétlem, hogy valaha is szükségük volna rá.

Sóder, gondolta Paul Choy. Egy bank ugyanúgy kénytelen növekedni, mint bármely más üzletág, ráadásul a Blacs és a Victoria az itteni vállalkozások két legmohóbbika - a Struan és a Rothwell Gornt után. Meg az Asian Properties meg az összes többi, hong után.

- Én biztosra veszem, hogy igaza van, uram. Vu nagybátyám azonban nagyon hálás lenne, ha tudatná vele, ha hall valamit ezzel kapcsolatban.

Paul Choy az apjához fordult, s haklóra váltott. – Én végeztem tiszteletre méltó bácsikám. Ez a barbár is úgy gondolja, hogy a bank esetleg bajba kerülhet.

Vu elsápadt. - Eh? Mekkora bajba?

- Reggel én leszek az első a sorban. Gyorsan ki kellene venned minden pénzedet.

- Ajíjje! Az összes istenekre! - mondta nyers hangon Vu. - Ha csak egyetlen megcicerézett rézpitykét vesztek is, a magam kezével vágom el Kwang torkát, nem nézem, hogy az unokaöcsém!

Paul Choy rámeredt. - Az unokaöcséd?

- A bankok az idegen ördögök megcicerézett találmányai, és csak arra jók, hogy elsinkófálják a becsületes ember vagyonát - dühöngött Vu. - Vérét veszem, ha nem kapok vissza mindent az utolsó rézpitykéig! Ez meg mit vartyog itt a bankról?

- Kérlek, légy türelemmel, tiszteletre méltó bácsikám. A barbárok szokása szerint úgy udvarias, ha nem váratjuk ezt a barbárt.

Vu elfojtotta dühét, s a maga pocsék pidgin-angolságával Gornthoz fordult. - Rossz bank, hallod-e? Köszönöm mond igaz. Bank rossz szokás, hallod-e?

- Időnként - felelte óvatosan Gornt.

Négyujjú Vu kinyitotta csontos, ökölbe szorult kezét, és nyugalmat erőltetett magára. - Köszönöm szívesség… akar nővér fiú is mond, hallod-e?

- Bocsánat, de ezt nem értem. Mit mond a nagybátyja, Mr. Choy? A fiatalember a látszat kedvéért egy percig csevegett az apjával, csak aztán válaszolt. - A nagybátyám nagyon nagy szívességnek tekintené, ha bizalmasan, előre értesülhetne bármifajta megrohanásról, átvételi, vagy segítségnyújtási kísérletről. Természetesen a legnagyobb diszkrécióval kezelné.

Vu bólogatott, de ezúttal csak a szája mosolygott. - Igen. Szívesség. - Kezet nyújtott és barátian kezet rázott Gornttal - tudta, hogy a barbárok kedvelik ezt a szokást. Ő civilizálatlan és visszataszító gesztusnak tartotta, amely ellentmond a kulturált viselkedés időtlen idők óta létező szabályainak. Viszont szerette volna minél előbb kitaníttatni a fiát, és a Második Legnagyobb Cégnél kellett kitaníttatnia, s emellett szüksége volt Gornt információjára. Tökéletesen tisztában volt vele, mennyire fontos, hogy jó időben értesüljön az eseményekről. Ííííí, gondolta, ha nem volnának barátaim az Ázsiai Tengerészeti Rendőrségnél, a hajóim bagót sem érnének.

- Kísérd ki a partra, öcsém. Ültesd be egy taxiba, aztán várj meg.

Küldj el Kétbárdos Tokért, te meg várj meg engem ott a taxiállomásnál.

Megint köszönetet mondott Gorntnak, aztán fölkísérte őket a fedélzetre, megvárta, míg elmennek. Látta, hogy beszállnak a komp szampanjába, és elindulnak a part felé.

Kellemes éjszaka volt, kóstolgatta a szelet. Nedvesség volt benne.