The Wicked Deep – Gonosz mélység Shea Ernshaw

Prev Next

Írta: Shea Ernshaw

A mű eredeti címe: The Wicked Deep

Fordította: Béresi Csilla

A szöveget gondozta: Beke Csilla

Cover designed by Jessica Handelman

An imprint of Simon & Schuster Children’s Publishing Division A sorozatterv, annak elemei és az olvasókhoz szóló üzenet a borítóbelsőn Katona Ildikó munkája.

ISSN 2060-4769

ISBN 978 963 457 801 7

Cím: 6701 Szeged, Pf. 784

Tel.: (62) 551-132, Fax: (62) 551-139

E-mail: info@konyvmolykepzo.hu

www.konyvmolykepzo.hu

Felelős kiadó: Katona Ildikó

Műszaki szerkesztők: Zsibrita László, Gerencsér Gábor Korrektorok: Deák Dóri, Korom Pál

Nyomta és kötötte az Alföldi Nyomda Zrt., Debrecen Felelős vezető: György Géza vezérigazgató

Minden jog fenntartva, beleértve a sokszorosítás, a mű bővített, illetve rövidített kiadásának jogát is. A kiadó írásbeli engedélye nélkül sem a teljes mű, sem annak része semmilyen formában – akár elektronikusan vagy mechanikusan, beleértve a fénymásolást és bármilyen adattárolást – nem sokszorosítható.

– MÉLTATÁSOK –

„A Gonosz mélység több ijesztő történetnél. Tartalmas mondanivalójú, mély mese, amiben egyaránt szerepel mágia és átok, árulás és bosszú. Legfőképpen azonban a szerelem megváltó hatalmáról szól, amely minden rosszat helyrehoz.”

– Amber Smith, a The Way I Used To Be New York Times bestsellerszerzője

„A Gonosz mélység harap és megfájdítja a szívet. Thriller, kísértettörténet és románc egyszerre; mindezt ihletett próza és felejthetetlen környezet szövi eggyé. Arra való könyv, hogy eltölts vele egy esős estét a pamlagon, amikor a gomolygó ködben, a táncoló árnyak közt mintha a kísértetek is előlépnének a lapokról. Készülj fel rá, hogy megigéz e boszorkányos bűbáj.”

– Paula Stokes, a Liars, Inc. és a Girl Against The Universe szerzője

„A Gonosz mélység hideglelősen elbűvölő. Mindenestől a Swan nővérek bűvöletébe kerültem. Teljesen lenyűgöz Shea Ernshaw fantasztikus, debütáló rémtörténete.”

– Jessica Spotswood, a Cahill Witch Chronicles szerzője, a Toil & Trouble szerkesztője

„Mágikus kísértettörténet a tengerről, titkokról és rontásról. A Gonosz mélység téged is magával ránt majd, s rabul ejt az igaz szerelem és önfeláldozás rendhagyó meséje. Légy résen!”

– S. M. Parker, a The Battled Bones szerzője

Szüleimnek, akik bátorították nyughatatlan képzeletemet

Ha van mágia ezen a bolygón, azt a víz őrzi.

Loren Eiseley

A tenger

HÁROM NŐVÉR ÉRKEZETT az Oregon állambeli Sparrow-ba 1822-ben a Lady Astor nek nevezett prémvadászhajón, ami még ugyanabban az évben elsüllyedt a kikötőben, közvetlenül a földfokon túl.

Az elsők között telepedtek le az újonnan létesült part menti városkában. Úgy vonultak be hullámos, karamellszínű hajukkal és sápadt bőrükkel, mint a vékony lábú madarak az új élőhelyükre. Gyönyörűek voltak – túl gyönyörűek, mondták róluk később a helybeliek. Marguerite, Aurora és Hazel gyakran esett szerelembe. Rendszerint olyanokkal, akiknek foglalt volt már a szívük. Kokettáló, kacér teremtések voltak. A férfiak pedig képtelenek voltak ellenállni a kísértésnek.

Sparrow lakói azonban ennél is veszedelmesebbnek hitték a nővéreket: boszorkánynak, akik rontó varázslataikkal csábították félrelépésre a férfinépet.

Ezért június végén, amikor a hold vékony karéjjá fogyott a borús égbolton, köveket kötöttek a nővérek bokájára, és az óceánba dobták őket, közvetlenül a földfokon túl, ahol a vízfenékre süllyedve megfulladtak. Ahogyan a hajó is, amin érkeztek.

Egy

VAN EGY RÉGI FEKETE-FEHÉR FÉNYKÉPEM az 1920-as évekből. Egy vándorcirkusz mutatványosnője látható rajta. Vízzel teli tartályban lebeg, szőke haja szétterül körülötte, lábát elrejti a fémes

hatású

hamis

sellőuszony,

amelynek

szövete

halpikkelyekre emlékeztet. Törékeny, angyali lény, ahogy vékony ajkát összepréseli, és visszatartja a lélegzetét a jeges vízben. Több hiszékeny férfi is összeverődött a víztartály körül, hogy megcsodálják a „hableányt”.

Minden tavasszal eszembe jut ez a fénykép. Ilyenkor kezdenek sugdolózni Sparrow városában a három nővérről, akiket a Lumiere-szigeten túl, ahol anyámmal élek, fojtottak a kikötő

vizébe.

Elképzelem,

amint

nővérek

légies

szellemlényként ficánkolnak a víztükör alatti sötét sávban, elevenen és fiatalságukat megőrizve, akár a sellő. Vajon viaskodtak-e két évszázada, hogy a felszínen maradjanak, és ne süllyedjenek a mélybe, vagy a súlyos kövek hamar lehúzták őket a Csendes-óceán hideg, sziklás aljzatára?

Komor, nyirkos reggeli köd lepi el a vizet a Lumiere-sziget és Sparrow városa között. Nyugodt a tükre, amikor lesétálok a mólóhoz, és elkezdem eloldozni a szkiffet, ezt a lapos hasú, farmotoros, két paddal ellátott csónakot. Nem zivatarokra és szélviharokra való, viszont hasznos közlekedőeszköz a sziget és a város között. Otis és Olga, a két narancssárga cirmos, akik két

évvel ezelőtt jelentek meg rejtelmes körülmények között kiscicaként a szigeten, a vízpartig követtek, nyávogásukkal panaszolva

távozásomat.

Reggelente

mindig

ebben

időpontban megyek el, hogy átszeljem az öblöt, még mielőtt becsöngetnének az első órára – világgazdaság, az életben nem lesz rá szükségem –, és a két macska mindennap kikísér.

A világítótorony ki-kihunyó fénysugara végigsöpör a szigeten, és egy futó pillanatra egy nőalakra vetül, aki összefont karral áll a nyugati, sziklás parton, a szirtfokon: az anyámra. A teveszínű

kötött pulóvere van rajta. Karját összefonja vékonyka felsőtestén, úgy bámul ki az óceán végtelenjére, mint bármelyik másik reggel, annak hazatértét várva, aki már soha nem jön vissza: az apámét.

Olga a farmeremhez dörgölődzik. Csontos háta ívben begörbül, farkát fölemeli, hízelkedve, hogy talán felveszem, de nincs rá időm. Fejemre húzom tengerészkék esőköpenyem csuklyáját, és a csónakba belépve megrántom a motor zsinórját.

Miután köpködve életre kel, a ködbe kormányzom a járművem.

Sparrow városának partvonalát beburkolja a pára félhomályos takarója, de tudom, hogy ott van.

Árbócok magasodnak ki kardpengeként a vízből, taposóaknák, letűnt idők hajóroncsai. Aki nem ismerős errefelé, a partszakaszt kísérő fél tucat roncs bármelyikére ráfuthat.

Alattam kagylókkal benőtt fémháló terül szét, rozsdás láncszemei ráfonódnak a törött hajóorrokra. Halak tanyáznak a korhadt, kerék ablakokban, a kötélzetet rég szétrágta a sós víz.

Hajótemető

ez.

Prev Next