II.
JENKS BÉBI ÉS AZ AGYAR BANDA RÖVID, DE BOLDOG ÉLETE
Burger, a Gyilkoló
Itten kapható,
Nem kell vámod
Az ég kapujában
A keletlen halált.
Ecc-pecc kampec
Helyben kimehecc.
Majonéz, hagyma, a hús rémuralma.
Ha enni akarsz,
Etetned kell.
,yisszagyössz?"
„Naná."
Stan Rice: Texas-szvit Bizonyos Bárány (1975)
JENKS BÉBI óránként hetven mérfölddel hajtotta a Harleyjét, pucér fehér keze megdermedt a széltől. Tizennégy volt tavaly nyáron, mikor megcsinálták, egy olyan Halottat csináltak belőle, és legföljebb negyvenkét és fél kilót ha nyomhatott „holtsúlyban". Nem fésülködött, amióta megtörtént - nem kellett -, két kurta szőke varkocsa lobogott a szélben, a fekete bőrdzseki válla fölött. Menőnek és félrevezetőén aranyosnak látszott, ahogy előregörnyedve durcásan csücsörítette biggyeteg kis száját. Nagy kék szeme tökéletesen üres volt.
Fülhallgatójában Lestat, a vámpír bőgött teljes hangerővel, ezért nem érzett mást, csak az óriás motor vibrálását maga alatt, és az őrületes magányt, ami öt éjszaka óta kísérte, azóta, hogy lefalcolt Gun Barrel Cityből. Meg még egy álom volt az, ami nem hagyta nyugton, amit egyfolytában álmodott, mindig közvetlenül azelőtt, hogy kinyitotta a szemét.
Ezeket a vöröshajú ikreket látta álmában, ezt a két csinos hölgyet, aztán mindenféle borzalmas dolog történt. Cefet mód nem tetszett neki, és olyan magányos volt, hogy azt hitte, becsavarodik. Az Agyar Banda nem várta Daliástól délre, pedig megígérték. Két éjszakán át szobrozott a temető mellett, de akkor már tudta, hogy baromi nagy baj van. Olyan nincs, hogy nélküle indultak volna Kaliforniába. San Franciscóba akartak menni, megnézni élőben Lestat-t, a vámpírt, bőven volt idő. De itt valami baj történt. Jenks Bébi tudta.
Már éltében is meg tudott érezni ilyen dolgokat. Most pedig, mióta Halott volt, még tízszer inkább érezte. Tudta, hogy az Agyar Banda nagyon benne van a kovászban. Gyilkos és Davis sose hagyták volna így itt a bánatba. Gyilkos azt mondta, hogy szereti. Mi a francért csinálta volna meg, ha nem szereti? Ott halt volna meg Detroitban, ha nincsen Gyilkos.
Ott folyt el belőle a vére, ez is a doki miatt volt, elvágott valamit odabent, jó, a gyerek tényleg elment, de ő is az utolsókat rúgta, bár le se szarta, úgy be volt lőve heroinnal. Aztán történt az a vicces dolog. Felúszott a plafonig, onnan nézett le a testére! És ez már nem a szertől volt. Olyan spúrja volt, hogy mindjárt egy csomó minden fog történni.
De akkor odalent bejött Gyilkos, és onnan a magasból, ahol lebegett, Jenks Bébi rögtön látta, hogy Gyilkos egy Halott Hapsi. Azt persze nem tudhatta, hogy akkor és abban a percben Gyilkos minek nevezte magát, ő csak annyit tudott, hogy nem él. Egyébként nem látszott. Fekete farmer, fekete haj, igazi sötét fekete. Rá volt írva a bőrjakója hátára, hogy „Agyar Banda". Leült az ágyra, és Jenks Bébi teste fölé hajolt.
- De aranyos vagy, kislány! - mondta. Pont ezt mondta a strigója, mikor copfba fonatta a haját és nejloncsatot tétetett bele, mielőtt kiküldte volna az utcára.
Aztán püff! Megint benne volt a testében, és tele volt valamivel, ami jobb és melegebb a hernyónál, és hallotta, ahogy Gyilkos azt mondja: - Nem fogsz meghalni, Jenks Bébi, de soha ám! - Akkor Jenks Bébi megharapta a nyakát, hú, apám, hát az maga volt a mennyország!
Hanem az örök élet? Most már nem volt olyan biztos.
Mielőtt elhúzta volna a belét Dallasból, örökre otthagyva az Agyar Bandát, látta a Svájci sugárúton a szénné égett rendházat. Minden üveg kitört. Ugyanez az ábra Oklahomában. Mi a jó büdös fene történt a Halott Hapsikkal ezekben a házakban? Holott ezek nagyvárosi vérszívók voltak, a gógyisok, akik vámpírnak hívták magukat.
Hogy nevetett, mikor Gyilkos és Davis elmesélte, hogy ezek a Halott Hapsik mellényes öltönyben mászkálnak, komolyzenét hallgatnak, és vámpírnak nevezik magukat! Azt hitte, halálra röhögi magát. Davis is marha viccesnek találta, de Gyilkos feszt csak rágta a fülét. Óvakodj tőlük!
Gyilkos, Davis, Tim és Russ közvetlenül azelőtt vitték el a rendházhoz a Svájc sugárúton, mielőtt Jenks Bébi otthagyta volna őket, hogy elpályázzon Gun Barrel Citybe.
- Mindig tudnod kell, hol van - figyelmeztette Gyilkos. - Aztán pedig óvakodsz tőlük.
Megmutatták a rendházakat minden nagyvárosban, ahol jártak. De csak mikor az elsőt mutatták meg St.Louisban, akkor mesélték el az egész sztorit.
Jenks Bébi marhára boldog volt az Agyar Bandával, amióta elhagyták Detroitot, és az emberekből kajáztak, akiket kicsalogattak az útmenti köpködőkből. Tim és Russ is oké srácok voltak, de Gyilkos és Davis voltak az ő speciális barátai, akik az Agyar Bandát vezették.
Időnként bementek a városokba, kerestek valami lepukkadt kis hédert, ahol senki se lakott, legfeljebb két csöves ha aludt benne ilyesmi, eléggé olyan emberek, mint Jenks Bébi faterja, simléderes satyakban, és a kezük is tiszta kérges a munkától. Akkor nagy zabatúrát csaptak azokból a fütyikből. Így akármeddig elélhet az ember, mondta Gyilkos, mert ezeket le se szarja senki, hogy mi történik velük. Lecsapnak gyorsan, puff! - fürgén kiszívják a vért, ki, az utolsó cseppig. Ez nem vicces, így kínozni az embereket, mondta Gyilkos. Sajnálni kell őket. Megtetted, amit tettél, aztán felgyújtottad a putrit, vagy kivitted őket, ástál egy bazi nagy gödröt, és beletemetted őket. Ha pedig semmivel se tudtad álcázni, akkor megcsináltad ezt a trükköt: megvágtad az ujjadat, rácsorgattad a halott véredet arra a harapásra, amelyiken át kiszívtad őket, és odanézz, már nyoma se volt a kis szúrásoknak! Huss! Senki se fotózta volna ki; olyan volt, mint egy agyvérzés vagy szívroham.
Jenks Bébi marha jól érezte magát. El tudott vezetni egy felnőtt méretű Harleyt, fél karral elbírt egy hullát, át tudott ugrani egy kocsin, fantasztikus volt! És akkor még nem látta azt a kurva álmot, az álmot, amely Gun Barrel Cityben kezdődött, azokkal a vörös hajú ikrekkel, és annak a nőnek a testével az oltáron. Mit akarnak csinálni!
Mitévő legyen, ha nem találja az Agyar Bandát? Mához két éjszakára Kaliforniában fel fog lépni Lestat, a Vámpír, és ott lesz minden létező Halott Hapsi, ő legalábbis így képzelte, és az Agyar Banda is azt képzelte, hogy akkor együtt kell lenniük, ahányan vannak. Akkor mi a franc ütött belé, hogy télakot vesz tőlük, és egy ilyen tahófalvába megy, mint St. Louis?
Ő semmi mást nem akart, csak hogy minden legyen olyan, mint volt, a fene egye meg! Ó, a vér jó volt, nyami, nagyon jó volt, még így egyedül is, amikor minden pofátlanságát össze kellett szednie, mint ma este, hogy beforduljon egy benzinkúthoz, és kicsalogassa hátra az öreg hapsit. Csitt-csatt, mihelyt a kezébe kaparinthatta a nyakát, és már jött is a vér, hú de báró volt, mint a hamburger és a rosejbni és az eperturmix és a sör és a csokis fagyi! Mint a belövés, a koksz és a hasis! Jobb volt a dugásnál! Egyszerre volt az egész! De minden jobb volt, mikor még az Agyar Banda is vele volt. Ők azt is megértették, mikor Jenks Bébi ráunt a vén trottyokra, és azt mondta, hogy valami szaftosat és fiatalt akar. Nem probléma. Egy aranyos kis csavargó kölyök, ez kell neked, mondta Gyilkos. Csak hunyd be a szemed, és kívánj valamit! Naná, hogy rögtön ki is szúrtak egy Parker nevűt Észak-Missouriban, alig öt mérföldre valami kisvárostól, ahogy stoppolt a műúton. Igazi szép fiú volt, hosszú, loncsos fekete hajjal, csak tizenkét éves, de frankón magas a korához képest, az állán egy kis pihével, és megpróbálta játszani, hogy tizenhat. Felült Jenks Bébi mocijára, és bevitték az erdőbe. Aztán Jenks Bébi lefeküdt vele, tényleg olyan gyengéden, szörcs, és Parkernek annyi.
Fincsi volt, tényleg azt kell rá mondani, hogy szaftos, bár Jenks Bébi maga se tudta, hogy annyival jobbnak találja-e a szívós vén hapsiknál. Meg velük sportosabb is. Jó öreg fütyivér, ahogy Davis mondja.
Davis fekete Halott Hapsi volt, ráadásul, mint Jenks Bébi megállapította, kurva jóképű fekete Halott Hapsi. A bőre aranyosan csillogott, ez volt az a Halott Csillám, amitől a fehér Halott Hapsik úgy néztek ki, mintha örökké neonfényben állnának. Gyönyörű hosszú szempillája is volt Davisnek, szinte hihetetlenül sűrű és hosszú, és magára aggatott minden aranyat, amit talált. Lelopta az áldozatokról az aranygyűrűt, órát, láncot meg az ilyen cuccokat.
Davis szeretett táncolni. Mind szerettek táncolni. De Davis túltáncolta bármelyiküket. A temetőkbe jártak táncolni, úgy cirka hajnalt három körül, mikor már megvolt az evés, temetés meg az összes cuzammen. Ráállították a ricsajládát egy sírkőre, felcsavarták a hangot, hadd ordítsa Lestat, a vámpír „A nagy Szabbat"-ot, az volt az, amire jól lehetett rázni. Hú, apám, hogy az milyen jó volt, tekergőzni, pörögni, ugrálni a levegőbe, vagy csak nézni, hogy mozog Gyilkos, hogy mozog Davis, Russ meg csak pörög és pörög, míg össze nem esik. Ez volt az igazi Haláltánc!
Hát, ha ezek a nagyvárosi vérszívók nem kajferok erre, akkor hülyék.
Úristen, de szeretne beszámolni Davisnek, hogy miket álmodik Gun Barrel City óta. A muter lakókocsijában jött rá először, mikor ült és várt. Egész éles volt álomnak, az a két vörös nő és a kiterített holttest, aminek tiszta fekete és repedezett a bőre. És mi a fene volt is a tálakon az álomban? Ja, az egyiken egy szív, a másikon egy agy. Jesszus. Az a csomó térdelő a halott körül és azok a tálak! Kísérteties. Azóta is egyfolytában látja. Látja minden egyes rühes percben, mihelyt behunyja a szemét, és akkor is, mielőtt kiásná magát onnan, ahol elbújt nappalra.
Gyilkos és Davis megértenék. Tudnák, jelent-e valamit. Úgyis mindenre meg akarták tanítani.
Amikor először érkeztek meg dél felé menet St.Louisba, az Agyar Banda elhúzott a kőrútról egy olyan nagy, sötét utcába, ahol vasrácsos kapuk mögött állnak azok a héderek, amiket „magánháznak" hívnak St.Louisban. Azt mondták, hogy ez itt a Középső West End.
Jenks Bébinek tetszettek azok a nagy fák. Dél-Texasban nem elég nagyok a fák. Dél-Texasban nemigen van semmi. És az utcákon hangosan zizegtek a levelek, és a házak nagyok voltak, és csúcsos tetejük volt, és messze bent valahol égett a villany. A rendház téglából épült, és olyanja volt neki, amire Gyilkos azt mondta, hogy mór boltív.
- Ne menjetek közelebb - mondta Davis. Gyilkos csak nevetett. Gyilkos nem félt a nagyvárosi Halottaktól. Gyilkost hatvan éve csinálták, öreg volt. Tudott mindent.
- Majd megpróbálnak bántani, Jenks Bébi - mondta, és kicsit feljebb gurult a Harleyjével az utcán. Hosszú, sovány arca volt, arany karikát viselt a fülében, és a szeme kicsi volt, olyan tűnődő. -Látod, ez egy régi rendház, a századforduló óta megvan St.Louisban.
- De miért akarnának bántani? - kérdezte Jenks Bébi. Piszkosul kíváncsi volt arra a házra. Mit csinálnak azok a Halottak, akik házakban laknak? Miféle bútoruk van? Ki fizeti a számlákat, a rohadt életbe?
Mintha egy csillárt látott volna az egyik ilyen első szobában, a függönyön át. Egy nagy, csicsás csillárt. Apám, ez aztán az élet!
- O, van ezeknek mindenük - mondta Davis, aki olvasott az agyában. - Csak nem hiszed, hogy a szomszédok elhiszik, hogy igazi emberek? Nézd csak meg azt a kocsit a felhajtón, tudod, mi az? Bugatti, babám. A másik pedig mellette egy Mercedes-Benz.
Mi a fene bajuk van egy rózsaszín Caddyvel? Azt szeretett volna Jenks Bébi, egy nagy, benzinzabáló sportkocsit, amit százhússzal hajthatott volna a terepen. Az is juttatta bajba még Detroitba, egy seggfej egy Cadillac sportkocsiban. Csak mert az ember Halott, az még nem jelenti azt, hogy Harleyn kell járnia és mindennap sárban kell aludnia.
- Szabadok vagyunk, szivi - olvasott a gondolataiból Davis. - Nem érted? Sok cucc jár ám egy ilyen nagyvárosi élettel. Mondd csak el neki, Gyilkos. Engem ugyan be nem viszel egy ilyen házba, hogy ládában háljak a padló alatt.
Röhögött. Gyilkos is röhögött. Jenks Bébi is röhögött. De akkor is, milyen lehet odabent? Be szokják kapcsolni a tévét, és vámpírfilmeket néznek az éjszakai adásban? Davis szó szerint fetrengett a földön.
- A helyzet az, Jenks Bébi - magyarázta Gyilkos -, hogy mi tekergők vagyunk nekik, mert ők akarnak dirigálni mindent. Mintha azt hinnék, hogy nekünk nincs jogunk Halottnak lenni. Például mikor ők csinálnak új vámpírt, nagy ünnepélyes feneket kerítenek neki.
- Úgy értitek, mint egy esküvőn vagy ilyesmin? - Azok ketten még inkább nevettek. - Nem egészen - mondta Gyilkos -, sokkal inkább mint egy temetésen!
Olyan nagy zajt csaptak. Azok a Halott Hapsik a házban fixen hallják őket. De Jenks Bébi nem félt, mert Gyilkos sem félt. Hol van Russ és Tim, vadászni mentek?
- A lényeg az, Jenks Bébi - folytatta Gyilkos -, hogy van ez a mindenféle szabályuk, és mondok én neked valamit, közhírré tették, hogy el fogják kapni Lestat-t, a vámpírt, a koncertje estéjén, ennek ellenére úgy olvassák a könyvét, akár a Bibliát. Átveszik az egész nyelvezetét, Sötét Ajándék, Sötét Fortély, mondom neked, én még nem pipáltam ehhez fogható ostobaságot, máglyán fogják megégetni a hapsit, utána viszont a könyv lesz az etikett és a protokoll...
- Sose kapják el Lestat-t - fintorgott megvetően Davis. - Kizárt, apám. Lestat-ot, a vámpírt nem lehet megölni, az töktotál lehetetlen. Próbálták már, egyszer se sikerült. Annak tényleg hét élete van.
- Francba, ugyanúgy mennek ezek oda, mint mi - mondta Gyilkos -, ha egyszer Lestat akarja.
Jenks Bébi egy kukkot se értett az egészből. Azt se tudta, ki az a Tikett vagy Protkol. Hát nem az van, hogy mind halhatatlanok vagyunk? És miért akarna Lestat, a vámpír együtt lenni az Agyar Bandával? Hiszen rocksztár, a francba is. Valószínűleg megvan a saját limuzinja. Mellesleg imádni való csávó, akár élő, akár halott. Olyan szőke haj, hogy meg kell dögleni, a mosolyától pedig legszívesebben eldobnád magad, hogy harapdálja csak a nyakadat!
Megpróbálta elolvasni Lestat könyvét, a Halott Hapsik történetét, vissza az őskorig és minden, de túlságosan tele volt hosszú szavakkal, és úgy elaludt rajta, mint akit fejbe vertek.
Gyilkos és Davis azzal biztatták, hogy tök gyorsan tudna olvasni, ha akarna. Mindig náluk volt Lestat könyve, meg az első, az, aminek a címét Jenks Bébi sose tudta megjegyezni, valami olyasmi, hogy „társalgások a vámpírral", vagy „beszélgetés a vámpírral", vagy „találkozó a vámpírral", vagy hasonló. Davis felolvasott belőle néha, de Jenks Bébi azonnal beverte a szunyát. A Halott Hapsit, Louis-t vagy ki a túrót odale New Orleansban csinálták meg Halottnak, és az egész könyv tele volt banánlevéllel, vasrácsokkal és spanyolmohával.
- Jenks Bébi, ezek tudnak mindent, az öreg európaiak - magyarázta Davis. - Tudják, mivel kezdődött, tudják, hogy lehet kibírni, és ha nem veszítjük el a csüggedésünket, ezer évig is élhetünk, és átváltozunk fehér márvánnyá.
- Hű, hát ez dögös, Davis! - mondta Jenks Bébi. - Most nem elég rossz, hogy az ember nem tud úgy bemenni egy Seven-Eleven-be, hogy meg ne bámulják az emberek? Ki akar úgy kinézni, mint a fehér márvány?
-Jenks Bébi, neked semmi dolgod többé egy Seven-Eleven-ben - mondta Davis totál flegmán, de azért vette a lapot.
Na, felejtsük el a könyveket. Jenks Bébi szerette Lestat muzsikáját, és nagyon sokat adtak neki azok a nóták, főleg az Azokról, Akiket Őrizni Kell, az egyiptomi királyról és királynéról, bár őszintén szólva nem tudta, mi a fenét akar kifejezni, amíg Gyilkos el nem magyarázta.
- Ők az összes vámpír szülei, Jenks Bébi, az anya és az apa. Figyelj, mi valamennyien egyenes ági leszármazottai vagyunk az óegyiptomi királynak és a királynénak, akiket úgy hívnak, hogy Azok, Akiket Őrizni Kell. Mégpedig azért kell őrizni őket, mert ha elpusztítod őket, akkor valamennyien elpusztulunk.
Jenks Bébinek ez nagyon úgy hangzott, mint egy rakás dohos rizsa.
- Lestat látta az anyát és az apát - mondta Davis. - Megtalálta őket elrejtve egy görög szigeten, úgyhogy most már tudja, hogy ez az igazság. Ezt mondja el mindenkinek ezekkel a nótákkal, és ez az igazság.
- És az anya meg az apa nem mozognak, nem beszélnek és nem isznak vért, Jenks Bébi - mondta Gyilkos. Frankón gondterheltnek, szinte szomorúnak látszott. - Csak ülnek és néznek sok ezer éve. Senki se tudja, mit tudnak ezek ketten.
- Valószínűleg semmit - közölte Jenks Bébi megvetőn. - Szép kis halhatatlanság ez! És mit értesz azon, hogy a nagyvárosi Halott Hapsik megölhetnek? Hogy buherálják meg?
- Tűzzel és napfénnyel mindig el lehet intézni - felelte Gyilkos egy hangyabokányit türelmetlenül. - Már megmondtam. Most pedig figyelj ide. Simán megküzdhetsz a nagyvárosi Halott Hapsikkal. Kemény vagy. A helyzet az, hogy a nagyvárosi Halott Hapsik ugyanúgy félnek tőled, ahogy te félsz tőlük. Te csak lépj olajra, ha meglátsz egy olyan Halott Hapsit, akit nem ismersz. Ezt a szabályt követi mindenki, aki Halott.
Miután otthagyták a rendházat, Gyilkos még egy másik nagy meglepetést is szerzett Jenks Bébinek: mesélt neki a vámpírbárokról. Nagy puccos helyek New Yorkban, San Franciscóban és New Orleansban, ahol Halott Hapsik jönnek össze a hátsó szobákban, miközben elöl a hülye halandók táncolnak és isznak. Ott aztán semmiféle másik Halott Hapsi nem ölhet meg, legyen nagyvárosi huligán, európai vagy csavargó, mint te.
- Csak szaladj be egy ilyen helyre - tanácsolta - ha a nagyvárosi Halott Hapsik valaha is kiszúrnának.
- Még nem vagyok annyi, hogy bemehessek egy bárba - mondta Jenks Bébi.
Hát ez betett. Betegre röhögték magukat Davisszel. Leestek a motorról.
- Ha találsz egy ilyen vámpírbárt, Jenks Bébi - szólt Gyilkos -, csak megvered őket szemmel, és azt mondod: „Engedjetek be".
Ja, tényleg vert meg embereket szemmel, és csináltatott velük dolgokat, ez okén bejött. De az a helyzet, hogy sose láttak vámpírbárt. Csak hallottak róluk. Nem tudták, hol vannak. Jenks Bébinek rengeteg kérdése volt, mikor végre otthagyták St.Louist.
De ahogy most tépett észak felé, ugyanabba a városba, egyedül és kizárólag az érdekelte, hogy megtalálja azt a rohadt rendházat. Ő begolyózik, ha egyedül kell továbbmennie.
A fülhallgatóban elhallgatott a zene. Lement a kazetta. Jenks Bébi nem bírta a csendet a szél harsogásában. Visszatért az álom: megint látta azokat az ikreket, és a katonákat, ahogy jönnek. Ha nem satírozza ki, a kurva álom úgy játssza le magát újra és újra, mint a kazetta!
Fél kézzel kormányozta a verdát, a másikkal benyúlt a zakója alá, és felnyitotta a kis magnót. Átfordította a szalagot. - Danolj, apafej! - Vékonynak és sipítónak találta volna a hangját, ha egyáltalán hallja a szél süvöltésében.
Azokról, Akiket Őrizni Kell,
Tudhatunk-e valamit? Van-e magyarázat, ami megszabadít?
Ja, ez volt az, amit szeretett. Ezt hallgatta akkor is, mikor elaludt, miközben Gun Barrel Cityben várta, hogy az anyja hazajöjjön a munkából. Nem a szavak fogták meg, hanem ahogy Lestat énekelte, ahogy belenyögte a mikrofonba, mint Bruce Springsteen, egyszerűen meg kellett szakadjon tőle az ember szíve.
Ha úgy vesszük, olyan volt, akár egy zsoltár. Az a fajta hangja volt, és Lestat direkt neki énekelte. Jenks Bébi még a csontjával is hallotta a kitartó dobolást.
- Oké, apafej, oké, te vagy most az egyetlen kurva Halott Hapsim, akim van, énekelj, Lestat, énekelj!
Még öt perc St. Louisig, és tessék, már megint az anyjára gondol, hogy milyen furcsa volt, milyen rossz.
Még csak Gyilkosnak vagy Davisnek se mondta meg, hogy miért megy haza, de ők tudták, megértették.
Ki kellett nyírnia a szüleit, mielőtt az Agyar Banda tovább megy nyugatnak. Máig se bánta meg. Csak abban a furcsa pillanatban, amikor az anyja ott halódott a padlón.
Mármost Jenks Bébi mindig gyűlölte az anyját. Tökhülyének tartotta, amiért mást se csinál, csak gyártja a kereszteket pici rózsaszín kagylókból meg üvegcserepekből, aztán viszi őket Gun Barrel Citybe, az ócskapiacra, és eladja tíz dollárért. Rondák is voltak, igazi gagyik, a közepükön a parányi kék-piros gyöngyökből csinált, ki-tekeredett kis Jézussal.
De nemcsak ez. Jenks Bébinek az idegeire ment minden, amit az anyja művelt, és felfordult tőle a gyomra. Templomba járni is elég vacakság, de ráadásul olyan mézédesen beszélni mindenkivel, tűrni az ura iszákosságát, és szépeket mondani mindenkiről!
Jenks Bébi sose vette be egyetlen szavát se. Csak úgy elterült a priccsén a lakókocsiban, és magában gondolt olyanokat, hogy miből van ez a nyanya? Mikor fog már felrobbanni, mint egy rúd dinamit? Vagy ahhoz is buta? Az anyja már évek óta nem nézett Jenks Bébi szemébe. Amikor Jenks Bébi tizenkettő volt, bejött a lakókocsiba és azt mondta: „Tudod, hogy megcsináltam, ugye? Nagyon remélem, nem hiszed azt, hogy még mindig szűz vagyok!" Mire az anyja csak úgy elsápadt, elfordította a nagy, buta, üres szemét, és dolgozott tovább, miközben dudorászott, mint mindig, ha ezeket a kagylókereszteket csinálta. Egyszer valami nagyvárosi pacák azt mondta az anyjának, hogy igazi népművész. „Hülyére vesznek - figyelmeztette Jenks Bébi. - Ezt se tudtad? Ugye, hogy most se vettek egyet se a rondaságokból? Tudod, milyenek ezek a cuccok? Majd én megmondom, milyenek. Olyanok, mint a bazi nagy bazári fülbevalók!"
Nincs vita. Csak odatartja a másik orcáját. „Nem kérsz vacsorát, édes?"
Pofonegyszerű lesz, gondolta Jenks Bébi. Úgyhogy korán elindult Dallasból, nem egészen egy óra alatt elérte a Cedar Creek tavat, és ott volt az ő édes kis szülővárosának az ismerős táblája:
ISTEN HOZOTT GUN BARREL CITYBEN! BECSÜLETTEL LÖVÜNK!
Eldugta a Harleyjét a lakókocsi mögött. Senki se volt otthon, úgyhogy maga mellé készítette a vasalót, és ledőlt egy szunyára. Lestat danolt a fülhallgatóban. Mikor az anyja belépett, puff neki, egyből lecsapta a vasalóval.
Akkor történt az álom. Pedig Jenks Bébi nem is aludt, mikor elkezdődött. Lestat egyszer csak elúszott, az álom lehúzta magához Jenks Bébit, és bekattant:
Egy napfényes hely. Egy tisztás egy hegy oldalában. És ott volt az a két iker, két gyönyörű nő, a hullámos, selymes, vörös hajukkal, és úgy térdeltek összetett kézzel, mint az angyalok a templomban. Csomó ember volt körülöttük, hosszú ruhában, olyan bibliai emberek. Meg volt zene is, olyan hátborzongató pufogás, és egy trombita nyekergett, állatira gyászosan. De a hulla volt a legrosszabb, az asszony égett hullája egy kőlapon. Tisztára olyan volt, ahogy ott feküdt, mint akit megsütöttek! A tálakon pedig egy kövér, fényes szív volt, és egy agy. Ja, fixen az volt, egy agy és egy szív.
Jenks Bébi komplett frászban ébredt. Rohadás az egészbe! Az anyja az ajtóban állt. Jenks Bébi nekiugrott, és addig püfölte a vasalóval, míg mozgott. Frankón szétcsapta a koponyáját. Meg kellett volna halnia, mégse halt meg, és akkor jött az az eszelős pillanat.
Az anyja félholtan feküdt a padlón, és bámult, pont úgy, ahogy majd a fater fog. Jenks Bébi a széken ült, átdobta egyik farmeres lábát a karfán, könyökölt vagy valamelyik copfját pörgette, csak várt, az álombéli ikreken filózott, meg a hulláról, és a cuccokról a tálakon, hogy minek voltak? De főleg csak várt. Halj már meg, hülye tehén, gyerünk, halj meg, nem foglak még egyszer megcsapni!
Még ma se tudta biztosra, mi történt. Olyan volt, mintha az anyja gondolatai megváltoztak, kiszélesedtek, megnagyobbodtak volna. Talán ő is úgy úszott föl a plafonhoz, mint Jenks Bébi, mikor majdnem meghalt, mielőtt Gyilkos megmentette volna. De bármi volt is az oka, döbbenetesek voltak a gondolatai. Egyszerűen töktotál döbbenetesek! Mintha az anyja tudna mindent! Mindent a jóról, a rosszról, és hogy milyen fontos szeretni, igazán szeretni, és hogy mennyire több az, mint a szabályok, hogy ne igyál, ne bagózz, imádkozz Jézushoz. Ez nem csuhás duma, hanem egyszerűen valami gigászi dolog.
Az anyja a padlón fekve arra gondolt, hogy a lánya, Jenks Bébi képtelensége a szeretetre ugyanolyan borzasztó, mintha egy hibás gén következtében lenne vak vagy nyomorék. De nem érdekes, nem lesz semmi baj. Jenks Bébi ki fog emelkedni ebből, ami most van, mint ahogy majdnem kiemelkedett akkor is, mielőtt Gyilkos megcsinálta, és jobban meg fog érteni mindent. Ez meg mi a francot jelent? Valami olyasmit, hogy egy nagyobb dolog része minden, a szálak a szőnyegben, a levelek az ajtó előtt, a mosogatóban csepegő víz, a Cedar Creek tó fölött sodródó felhők, a kopasz fák, és egyáltalán nem olyan rondák, ahogy Jenks Bébi gondolja, sőt az egész olyan gyönyörűségesen szép, hogy hirtelenjében le se lehet írni. Jenks Bébi anyja mindig tudta ezt! És ebből a szemszögből nézve Jenks Bébi anyja mindent megbocsátott Jenks Bébinek. Szegény Jenks Bébi, aki nem tudja. Fogalma sincs a zöld fűről. Vagy a kagylók fényéről a lámpavilágnál.
Aztán Jenks Bébi anyja meghalt. Hálistennek! Elég volt! De azért Jenks Bébi sírt. Aztán kivitte a hullát a lakókocsi mögé, és eltemette állati mélyre, és közben átélhette, milyen jó Halottnak lenni, ilyen erősnek lenni, aki csak úgy hányja lapáttal a földet.
Aztán hazajött az apja. Na, ez volt csak a vicc! Még élt, mikor elföldelte. Sose felejti el, milyen képet vágott a küszöbön, ahogy meglátta a lányát a tűzoltó fejszével. „Mi a szent szar, Lizzie Borden!" Ki a túró az a Lizzie Borden*?
* Lizzie Borden (1860-1927): nagy port felvert massachussetsi kettős gyilkosság vádlottja: állítólag ő verte agyon fejszével nevelőanyját és apját (ford.)
Aztán előretolta az állat és meglendítette az öklét, mert olyan biztos volt magában! „Te kis ribanc!" Jenks Bébi félig kettéhasította azt a kurva homlokát. Igen, az baró volt, érezni, hogy horpad be a koponya - „Dögölj meg, te szemét!" -, és az is baró volt, földet lapátolni az arcába, miközben a fater még mindig nézi. Megbénult, nem bírt mozogni, azt gondolta, hogy most is kölyök egy új-mexikói tanyán vagy hol, ilyen gügyögőseket gondolt. Te tróger, mindig tudtam, hogy szar van az agyad helyén, de most már a szagát is érzem! Egyáltalán mi a fenének ment oda? Minek hagyta ott az Agyar Bandát?
Ha nem hagyja ott őket, akkor most San Franciscóban lehetne Gyilkossal és Davisszel, és várhatná, mikor látja meg Lestat-t a színpadon. Még talán az ottani vámpírbárt is felkutatnák vagy ilyesmi. Már ha egyáltalán eljutottak Friscóba. Ha nem jött közbe valami marha nagy baj.
Mi a francnak megy ő visszafelé? Inkább nyugatnak kéne haladnia. Két éjszakával ezelőtt ez látszott az egyetlen megoldásnak.
Majd esetleg kivesz a koncert alatt egy motelszobát, hogy onnan nézhesse a tévén. De előbb találnia kell néhány Halott Hapsit St. Louisban. Egyedül nem bír megállni a lábán.
Hogy lelje meg a Középső West Endet? Hol van?
Ez a körút ismerősnek tűnt. Jenks Bébi cirkált, és közben imádkozott, nehogy a nyomába szegődjön egy minden lében kanál rendőr. Persze lehagyná, mindig lehagyta őket, bár azért egyszer szeretett volna elkapni egy ilyen piszok trógert egy magányos úton. Ám úgy állt a helyzet, hogy nem akarta, hogy kikergessék St.Louisból.
Ez most olyannak látszott, mintha ismerné. Ja, ez a Középső West End, vagy minek mondták, úgyhogy most balra fordult, és lement egy régi utcába, ahol véges-végig ilyen klassz, nagy lombos fák álltak. Ismét az anyjára kellett gondolnia, a zöld fűre, a felhőkre, és egy kis hüppögés csuklott fel a torkán.
Csak ne lenne olyan rohadtul magányos! De aztán meglátta a kaput. Ja, ez volt az az utca. Gyilkos mondta, hogy a Halott Hapsik sose felejtenek el teljesen semmit. Jenks Bébi agya is olyan lesz, mint egy kis számítógép. Talán igaz is. Oké, itt volt a kapu, bazi nagy vaskapu, szélesre tárva, sötétzöld borostyánnal befuttatva. A „magánházakat" nyilván sose szokják bezárni.
Morgó mászásra lassított, majd végképp kikapcsolta a motort. Túl ricsajosan hangzott a kúriáknak ebben a sötét völgyében. Valami kurva még kihívná a zsarukat. Le kell szállnia, hogy tolhassa a mocit. Nem elég hosszú a lába, hogy másképp csinálhassa. De így is oké. Szeretett járni ebben a vastag avarban. Bírta ezt az egész csendes utcát.
Apám, én is itt laknék, ha nagyvárosi vámpír lennék, gondolta, majd messze lejjebb az utcában meglátta a rendházat, a téglafalakat és a fehér mór boltíveket. Majd kiugrott a szíve!
Leégett!
Először nem hitt a szemének, aztán látta, hogy mégis igaz, nagy fekete csíkok a téglán, és minden ablak kiverve, sehol egy ép üveg. Jézus Krisztus, megőrülök! Közelebb tolta a mocit, és olyan erősen beleharapott az ajkába, hogy érezte a saját vérét. Hát még ilyet! De ki a fene művelte ezt! Incuri-pincuri üvegdarabok a füvön, még a fákon is, az egész udvar szikrázott tőle, de olyan módon, amit a halandók nyilván nem látnak. Olyan volt, mint valami lidércnyomásos karácsonyi dekoráció. És az égő fa büdössége! Egyszerűen megállt a levegőben.
Mindjárt sírni fog! Mindjárt visítani fog! Ám ekkor hallott valamit. Nem igazi hangot, de olyan dolgokat, amiknek a hallására Gyilkos tanította. Egy Halott Hapsi volt itt!
Nem is hitte, hogy ennyire szerencsés. Fütyül rá, mi fog történni, bemegy ide. Igen, van valaki itt. Egész gyenge a hangja. Jenks Bébi gázolt egy métert az avarban, jó hangosan ropogva. Fény nincs, de mozog valami, és tudja, hogy Jenks Bébi jön. És ahogy állt ott zakatoló szívvel és majrésan, hogy merjen-e bemenni, kijött valaki a tornácra, és egy Halott Hapsi nézett le Jenks Bébire.
Hál'istennek, susogta Jenks Bébi. Méghozzá nem is holmi mellényes, öltönyös gizda, hanem egy fiatal srác, talán két évvel lehetett idősebb Jenks Bébinél, mikor megcsinálták, és nagyon spéci mód nézett ki, legelőször is, mert ezüst haja volt, klasszul rövidre nyírott, göndör, szürke haja, ami mindig nagyon furcsa mód néz ki egy fiatal valakin. Azonkívül magas is volt, kábé száznyolcvan, és csontos, igazi elegáns hapsi, ahogy Jenks Bébi látta. A bőre úgy fehérlett, mint a jég, sötétbarna kámzsanyakú pulcsit viselt, frankó puhát, és hozzá menő barna bőr jakot és gátyót, egyáltalán nem olyat, mint a mocisok bőrszerkója. Igazi csúcs volt ez a tag, és messze szexibb, mint bármelyik hapsi az Agyar Bandában.
- Gyere be! - sziszegte. - Gyorsan!
Jenks Bébi valósággal felrepült a lépcsőn. A levegő még mindig tele volt pici pernyékkel, amik csípték a szemét és megköhögtették. A veranda félig összeomlott. Jenks Bébi beóvakodott a folyosóra. A lépcsőből maradt valamennyi, de a plafon nyitva tátongott. A csillár is leesett, összevissza tört és tiszta kormos lett. Frankón hátborzongató volt, mint egy kísértetházban.
A Halott Hapsi a nappaliban volt, illetve abban, ami maradt belőle. Elég mérgesen rugdosta az összeégett cuccokat, bútorokat és mindenféléket, meg piszkált közöttük.
-Jenks Bébi vagy, ugye? - kérdezte, hátborzongatóan mesterkélt mosolyban mutogatva a gyöngyfogsorát, köztük a szemfogacskáit is, és a szeme furcsán megvillant. - És eltévedtél, ugye?
Oké, még egy nyamvadék gondolatolvasó, mint Davis. Ráadásul külföldi kiejtéssel.
- Na és ha az vagyok? - kérdezte, és tiszta meglepő módon úgy kapta ki a hapsi nevét, mintha az egy labdát dobott volna neki: Laurent. Ez ám a szupi név, francia hangzású.
- Maradj itt, Jenks Bébi - mondta a Halott Hapsi. A kiejtése is franciás volt. - Három tagja volt ennek a bokornak, akik közül kettőt elhamvasztottak. A rendőrség nem találja a maradványokat, de te fel fogod ismerni, mihelyt rálépsz, és nem lesz kellemes.
Jesszuskám! És az igazat mondta, az egyik rögtön ott hevert a hall hátuljában, olyan volt, mintha egy félig elégett öltöny feküdne ott, nagyjából olyan körvonalú, mint egy ember, és Jenks Bébi fixen fölismerte a szagról, hogy egy Halott Hapsi volt abban a ruhában, amiből csak a kabátujj, a nadrágszár és a cipő maradt. És mindebben valami szürkés trutyi, ami sokkal inkább látszott zsírnak és pornak, mint hamunak. Vicces, hogy az ing mandzsettája még mindig milyen pipecül lóg ki a kabátujjból. Ez nyilván mellényes öltöny volt.
Jenks Bébinek kezdett felfordulni a gyomra. Tud az ember taccsolni, ha Halott? Ki akart menni innét. És akkor mi van, ha az, aki ezt csinálta, visszajön? Még hogy halhatatlan, hogy oda ne rohanjak!
- Ne mozdulj - mondta a Halott Hapsi. - Együtt megyünk innen, amint tudunk.
- Oké, például most! - vágta rá Jenks Bébi. Reszketett, a fene essen belé! Nyilván ez az, amire azt mondják, hogy hideg verejték!
A Halott Hapsi talált egy dobozt, és kiszedegette belőle a pénzt, ami nem égett el.
- Hé, haver, én lelépek - jelezte Jenks Bébi. Érzett valamit itt, és annak semmi köze nem volt a zsírpacnihoz a padlón. A leégett rendházakra gondolt Dallasban és Oklahomában, arra, ahogy az Agyar Banda felszívódott. Laurenten látszott, hogy felfogja. Az arca ellágyult, ismét aranyos lett. Ledobta a dobozt, és olyan gyorsan közeledett, hogy Jenks Bébire rájött a frász.
- Igen, ma chére - mondta frankón kedves hangon -, pontosan, mindezek a rendházak. A Keleti Part úgy kiégett, mint egy áramkör. Se a párizsi, se a berlini rendház nem válaszol.
Megfogta Jenks Bébi karját, indultak a kijárathoz.
- Ki a franc csinálja ezt? - kiáltott Jenks Bébi.
- Ki a franc tudja, chérie.. Elpusztítja a házakat, a vámpírbárokat, minden kószát, akit talál. Ki kell jutnunk innen. Indítsd be a verdát.
De Jenks Bébi megtorpant. Valami jár idekint! A tornác szélén állt. Valami. Ugyanúgy majrézott előrelépni, mint visszamenni a házba.
- Mi baj? - súgta a Halott Hapsi.
Milyen sötét ez a hely, ezekkel a bazi nagy fákkal, és ez az összes ház mind olyan, mintha szellemek járnának bennük, és most mintha hallott volna valamit, valami nagyon halkat, mintha... mintha valaki lélegezne. Ilyesmit.
- Rúgd már be, Jenks Bébi!
- De hová megyünk? - kérdezte. Ennek a valaminek, akármi legyen is, majdnem volt hangja.
- Az egyetlen helyre, ahová mehetünk. Hozzá, drágám, Lestat-hoz, a vámpírhoz. Ott vár San Franciscóban, épen és egészségesen!
- Télleg? - kérdezte Jenks Bébi, és belebámult a sötét utcába. - Ja, rittig, Lestat-hoz, a vámpírhoz.
Csak tíz lépés a verdáig. Mard el, Jenks Bébi, különben a hapsi elmegy nélküled! - Ne, ezt ne csináld, te szemétláda, nehogy már hozzá merj nyúlni a mocimhoz!
De most már egészen felerősödött hanggá. Jenks Bébi még sohasem hallott ilyet. Bár az ember sok mindenfélét hall, ha Halott: mérföldekről a vonatot, vagy hogy mit beszélnek az emberek a feje fölött a repülőkön.
A Halott Hapsi is hallotta. Nem, azt hallotta, hogy Jenks Bébi hallja! - Mi az? - súgta. Jézusom, hogy cidrizett! Most már magától is hallja!
Lerántotta Jenks Bébit a lépcsőn, aki megbotlott és majdnem elesett, de a Halott Hapsi felkapta, és ráültette a mocira.
Most már piszkosul felfokozódott. Olyan ütésekben jött, mint a zene. És olyan erős lett, hogy Jenks Bébi már azt se hallotta, mit mond a Halott Hapsi. Elfordította a kulcsot, tekert a karon, gázt adva a Harleynek, a Halott Hapsi már ott is ült mögötte, de Jézusom, ez a lárma, nem lehet gondolkozni tőle! Még csak a motort se hallja!
Lenézett, próbálta kitotózni, mi a fene folyik itt, jár-e egyáltalán, mert még csak nem is érezte. Aztán fölnézett, és tudta, hogy annak a valaminek az irányába néz, amelyik a hangot küldi. A sötétségben volt, a fák mögött.
A Halott Hapsi leugrott a mociról, és dumálni kezdett annak a valaminek, mintha látná. De nem, csak kapkodta körbe-körbe a fejét, mint egy elmebeteg, aki magának beszél. Bár Jenks Bébi egy szót se hallott. Csak tudta, hogy itt van, őket nézi, és ez a hülye hiába veri a nyálát!
Leugrott a Harleyről. A motor felborult. A zaj elnémult. Azután Jenks Bébinek hangosan csengeni kezdett a füle.
-...amit csak akarsz! - mondta mellette a Halott Hapsi. - Akármit, csak parancsolj, és teljesítjük! Szolgáid vagyunk! - Majd a mocihoz rohant, majdnem felrúgva közben Jenks Bébit, és felmarta a Harleyt.
- Hé! - ordította Jenks Bébi, de épp mikor odaugrott volna, lángok törtek elő a Halott Hapsiból! Hogy sikított!
Akkor már Jenks Bébi is sikított. Sikított és sikított. Az égő Halott Hapsi úgy forgott a földön, mint a ringlispíl. És Jenks Bébi mögött felrobbant a rendház. Sütötte a hátát a forróság. Látta, hogy cuccok repkednek a levegőben. Az ég olyan világos lett, mint délben.
Ó, édes Jézus, hagyd, hogy éljek, hagyd, hogy éljek! Egy minutáig azt hitte, a szíve ment szét. Le akart nézni magára, hogy hátha fölszakadt a melle, és a szíve köpi a vért, mint olvadt lávát a tűzhányó, de akkor felforrt a feje, és huss!, már ott se volt. Emelkedett fölfelé, fölfelé egy sötét alagúton át, majd a magasban beállt lebegésre, és onnan nézett le az egész jelenetre.
Ajvé, pont olyan volt, mint korábban. És ott volt az a valami, ami megölte őket, egy fehér figura a sűrűben. A kövön a Halott Hapsi ruhái füstöltek, és Jenks Bébi teste éppen égett.
Látta a lángokban a koponyája és a csontjai fekete árnyképét. De nem ijesztette meg. Nem ijedt meg tőle. Valahogy nem is érdekelte.
A fehér figura, az volt a döbbenetes. Pont olyan volt, akár egy szobor, a Boldogságos Szűz a katolikus templomban. Jenks Bébi mereven bámulta a villogó ezüstcérnákat, a valamiféle táncoló fényből pödört cérnákat, amelyek mintha a figurából ágaztak volna ki minden irányban. Ahogy magasabbra szállt, azt is látta, hogy az ezüstcérnák összesodródnak más cérnákkal, és egy óriási récét borítanak az egész világra. Ebbe a récébe mindenfelé Halott Hapsik gabalyodtak, mint a tehetetlen legyek a pók hálójába. Apró, lüktető fénypontok, mind összekötve a fehér figurával. Majdnem szép látvány volt, de olyan szomorú! Ó, szegény holt lelkek, bezárva az öregedni vagy meghalni képtelen, elpusztíthatatlan anyag börtönébe!
Ám ő szabad volt. Messze elmaradt alatta a réce. Most már sok minden mást is látott.
Mintha ezer és ezer halott is hullámzott volna idefent, egy nagy, szürke, zavaros rétegben. Voltak, akik eltévedtek, voltak, akik verekedtek, és voltak, akik lefelé néztek, oda, ahol meghaltak, ó, de siralmasak voltak, mintha nem tudnák vagy nem akarnák elhinni, hogy meghaltak. Voltak még olyanok is, akik azon erőlködtek, hogy az élők lássák és hallják őket, de ez nem sikerült nekik.
Jenks Bébi tudta, hogy meghalt. Ez még azelőtt történt, hogy átkelt volna a tengődő, szomorú népeknek ezen a sötét országán. Mert ő utazott! Elbúsult, hogy milyen siralmas életet élt a földön. De most nem ez a fontos.
Ismét világított a fény, az a csodás fény, amit akkor pillantott meg, mikor majdnem meghalt első alkalommal. Ment a fény felé, belement. És az tényleg gyönyörű volt. Még sose látott olyan színeket, olyan sugárzást, még sose hallotta ezt a zenét, amit most. Nem volt rá szó, felette állt minden nyelvnek. Ezúttal senki se hozza vissza!
Mert aki feléje közeledett, hogy befogadja és segítsen, az maga az anyja volt! Az anyja pedig nem fogja engedni, hogy elmenjen.
Még sose szerette az anyját ennyire, de hát most mindenünnen szeretet vette körül. Elválaszthatatlanul egybemosódott a fény, a szín és a szeretet.
Ó, az a szegény Jenks Bébi, gondolta, mikor utoljára visszanézett a földre. De ő már nem volt Jenks Bébi. Az ki van zárva.