3052. Május 11.

Tukayyid, Ördögkatlan

Komsztár lövészárok

 

-Gyerünk, indulás, meg mielőtt a Viperák ideérnek!! -mondta Simms püspök, majd körülnézett, hogy minden rendben megy-e. Csak egyetlen katona maradt az árokban, a lábán átvérzett kötéssel. Megpróbált felkapaszkodni, hogy a többiek után menjen, de sérülése miatt képtelen volt a meredek falon felmászni. Észrevette, hogy a feljebbvalója rá figyel, és szégyenlősen az idősödő

férfire pillantott.

-Maradjon, beavatott. Mihez ért még az aknázáson kívül?

-Elvégeztem egy lövésztanfolyamot, és harckocsi-legénységi kiképzést is kaptam. -mondta, miközben vigyázzba vágta magát.

-Akkor azonnal vegye át a lövészem helyét. - Szegény ördög most ott van kint a többiekkel. - A Harasser ott áll a lövészárok végén. -Jobb kezével a görnyedten álló kócos fiú mögé mutatott-Alig száz méter.

-Megtiszteltetés, uram! Blake békéje segítse Önt! -mondta, majd elindult a tank felé.

A harctéren füst gomolygott, a negyed órával ezelőtti ütközetet idézve. Roncsok hevertek mindenfelé, a legtöbb kifacsart fémcsonton a Komsztár címere díszelgett. A többi elhullott Mechből nem maradt annyi, hogy azonosítani lehetett volna őket. Olvadt fegyvercsövek, és gyengített uránium töltényhüvelyek nehezítették tovább az aknászok munkáját. A püspök nem szemlélte túl sokáig, amint emberei telehintik a területet vibrobombákkal, hanem gyorsan lerakta és aktiválta a nála lévő három aknát, és visszamászott a lövészárokba.

Az embereknek szánt lövészárok mögött Mechek lapultak, már amennyire egy ilyen óriási csatagép megbújhat egy földbevájt mélyedésben. Két Griff<Griffin> , egy Púpos<Hunchback> , és egy Fekete Lovag<Black Knight> várta, hogy a klánosok feltűnjenek a látóhatáron. A közepes raj a 6. Komgárda egyik egységének, a Békehozók maradéka volt, akiket a prímás a nyugatról betörő Viperák feltartoztatására küldött az Ördögkatlan közelébe.

A Komsztár katonai felépítése egyik-másik vonatkozásban különlegesnek számított a Belső

Szférában. Egy Komsztár egységben egy rajt hat Mech tett ki, a raj parancsnoka pedig egy úgynevezett “kettesszintű egység” volt, amelynek a hívójele a rajon belül a hatos volt. Ezen kívül a Komsztár katonái kerülték a szokásos rangokat, mint a közlegény, vagy a százados. Ehelyett a szervezetben elfoglalt helyüket használták katonai rangjuk megjelölésére. Természetes volt tehát, hogy egy beavatott például nem volt egy püspök feljebbvalója. A katonai fejlődés párhuzamosan folyt a szervezetbeli fejlődéssel. A másik ok, ami miatt kivételesnek számított a Komsztár, a semlegesség volt. Nincs más olyan hatalom a Belső Szférában, amely ilyen kevés birtokkal, ekkora hadseregre, és befolyásra tett volna szert. Emellett nincs olyan hatalom a Belső Szférában, amely ki merte volna hívni a klánokat egy ilyen nagy volumenű csatára, és ilyen mostoha körülmények között ennyire “sikeresen” vette volna fel velük a harcot. Mert a rengeteg veszteség ellenére a Komsztár stratégiája kivételesen jól működött. Még itt is.

A hely hőmérséklete és kinézete híven tükrözte a nevét. Minimum negyvenfokos hőség uralkodott a lövészárokban is, ettől messzebb, a vulkanikus tevékenységükről elhíresült hegyeknél minden bizonnyal még melegebb volt. Ezért hívták a hegyes területet az Ördög Fürdőjének.

Nagy léptekkel sietett oda a püspök a fehér és arany színekkel díszített járműhöz, ami az aknászkülönítmény irányító központjául szolgált. Bemászott a tankba, és elfoglalta a helyét a kommunikációs és navigációs rendszerek monitorai előtt. A lőtoronyban az imént ideküldött katona ismerkedett a fegyverzettel és a torony pontos irányításával. Eddig nem igazán volt dolga ezzel a típussal. Simms püspök épp a navigációs monitoron lévő térképeket böngészte, mikor egy jel villant fel a kommunikációs monitoron. A Komsztár jelvénye, a középen egy aranyló csillaggal. Tehát sürgős. Begépelte az üzenet megnyitása parancsot, és a monitorra meredt.

Anastasius Focht arca rajzolódott ki a képernyőn, mögötte pedig egy térképvázlat, ami az aktuális háborús helyzetet mutatta. A kamera ráközelített az arcára, mintha gond lenne a fókuszálással, majd lassan a kellő távolságra távolodott. A férfi felemelt a kezében egy papírost, majd megszólalt.

-A Békehozóknak és a hozzájuk csatolt aknászszázadnak szánom ezt az üzenetet. Bárki, aki fogja, és megfelelően közel van az egységhez, küldje el nekik haladéktalanul.

-Sajnos nem állnak olyan jól a dolgok, mint ahogy a terveinkben szerepeltek. Bár sikeresen útját álltuk a Viperák támadásának, és a Békehozók segítségével sikerült elvágnunk az utánpótlás-vonalukat, még messze nem nyerünk. Ki akarnak törni az Ördög Fürdőjéből. Légifelderítőink szerint gyorsan közelednek Önököz az Alfa Galaxis egyik Trináriájának Mechjei. Elit harcosok, nem zöldfülűek, de nem tudják, hogy a Belső Szféra egyik legjobb seregével állnak szemben. Az érkezésük fél kettő körül várható. Igen, éppen negyed órája. Vigyázzanak, minden bizonnyal két hullámban fognak támadni, és nem vetik be az első támadásban minden erejüket!

Szinte végszóra, hatalmas robbanás rázta meg a könnyű járművet. Szikrák pattogtak, és egy pillanatra sötét lett az apró fülkében. A következő pillanatban csak a lövész rémült hangja mentette meg a püspököt az ájulástól.

-Blake vérére Simms püspök, megjöttek! Az aknászok még nem értek vissza a lövészárokba, és a mechjeink is csak lassan reagálnak. Le fogják őket mészárolni!

 

Az első feltűnő Mech egy hatvan tonnás Keselyű<Vulture> volt, amely szinte célzatlanul útjára eresztett egy negyven rakétából álló sorozatot. Magasan a lövészállás felett húztak el, nem érintettek semmit. A Mech lábánál páncélos katonák kezdtek gyülekezni, majd mikor látták, hogy a csatatér tele van még aknákat elhelyező gyalogosokkal, támadásba lendültek. A védtelen katonák fejvesztve igyekeztek vissza az árkokba, így kiváló célpontot csináltak magukból.

Miután az Elementálraj megrohamozta az aknászokat, a Keselyű is elindult, hogy megtalálja az ellenfelet. Természetesen a Békehozók egyik pilótájának sem volt szándéka ezt megadni neki. Az összes Mech egyszerre emelkedett ki az árok takarásából, és fegyvereikkel szinte felnyársalták a hőséggel dacoló fémóriást. A lézersugarak könnyedén metszettek le a nehéz-impulzuslézert rejtő

bal kart, a törzsét pedig a Griffek PPCi lyuggattak ki. A hatalmas találatoktól a Mech hátraesett, és megpróbált felkelni. Meg mielőtt megkapta volna a kegyelemdöfést a Púpos gépágyújából, társai a segitségére siettek. Lassú léptekkel két Masakari araszolt fel a domb tetejére, ahonnan tisztán látták a társuk kivégzésére készülődő Gárdistákat, így azonnal tüzet nyitottak a rejtőzködő

Komsztár Mechekre. A nyolc PPC lövedék mindegyike talált, előrevetítve ezzel a csata kimenetelét.

 

-Simms püspök, menjünk innen! A többiek már mind meghaltak, nem tehetünk semmit! -újabb robbanás rázta meg a tankot a közelben becsapódó rakéták miatt.- Ezek nem hagynak elmenni, ha most nem megyünk-mondta a sérült katona kétségbeesetten.

-Nem hagyhatom itt a századot!- dühroham söpört végig a püspökön.

-Milyen századot uram? Az emberei már rég halottak, és ha nem sietünk, hozzánk is eljutnak az elementálok!

Simms püspök sóhajtott egy nagyot, majd a navigációs monitorara nézett, hogy egy menekülési útvonalat keressen. Legnagyobb meglepődésére a képernyőn semmit sem látott. Megütötte a monitor oldalát. Még mindig nem történt semmi.

-Feldman beavatott! -szólt a tank vezetőülésében ülő katonához, aki eddig a diagnosztikát és a radart böngészte.- Induljunk el délnek. A navigációnkat kilőtték, a legutóbbi információink szerint pedig innen alig két kilométernyire van a legközelebbi Komsztár állás. Önnek pedig mi is a neve, fiam? -fordult oda a sebesült lövészhez, aki szégyenlősen nézett az egyenruhájára, amin a neve helyett egy kormos, szakadt folt volt.

-Peter Reginald beavatott, uram.

-Akkor Reginald beavatott, figyeljen a Viperákra, és ha lat egyet, ne féljen használni a fegyverzetünket. -mondta és elmosolyodott. A Harasser nem tartozott a legnagyobb felderitőjárművek közé, az alkotói azonban remek fegyverzettel látták el, ami két kis hatótávolságú rakétavetőből állt. Ez a fegyver, kombinálva a Harasser gyorsaságával, egy felderítőhöz képest kemény ellenfelet faragott a Mechekhez méreteihez viszonyítva egyébkent kicsiny tankból.

Joey Feldman megkönnyebbülten taposott a gázpedálba, a tank motorja pedig megnyugtató zúgással repítette a katonákat a leendő úticéljukhoz. Lepillantott a diagnosztikai képernyőre, és sajnálkozva látta, hogy a jobb oldali páncélzat -közvetlenül Simms püspök ülőhelyénél-komoly karokat szenvedett. Mindazonáltal meg volt róla győződve, hogy a püspököt nem fogja baj érni.

Egyszerűen nem olyan fából faragták. A Belső Szférában mindig is nagyon veszélyes foglalkozás volt az aknázás, különösen háborús övezetben, és rengeteg kockázatot vállalt az, aki minden védőfelszerelés nélkül végezte ezt a munkát. Egy Mech támadás, gyalogsági roham, vagy akar egy eltévedt lézersugár is bőven elegendő volt ahhoz, hogy véget vessen egy aknász életének. Így tehát érthető volt, hogy nagyon kevesen emelkedtek tiszti rangba az aknászok közül, különösen ilyen magas beosztásba, mint Simms püspök. A legtöbb aknász tiszt általában egy kiöregedett Mech pilóta volt, aki egy parancsnoki központból utasította az embereket, vagy éppen csak felügyelte a munkájukat. Simms nem ilyen volt. Joey mindig is csodálta mióta ismerte, hiszen mialatt ő a kiképzőszázadban teljesített szolgalatot, a püspök két másik kiképzőegységet vezetett harcba sikeresen, és így magas tiszti rangot szerzett magának. Mindig kint volt a csatatéren az embereivel, és ő is ugyanolyan gyalogsági felszerelést, és ugyanannyi aknát hordott magánál és telepített, mint a nála húsz evvel fiatalabb beavatottak. Lassan telt az idő, és nem volt túl sok dolga az aknászoknak, amíg a klánok meg nem érkeztek. A fejlett fegyvereik, és a hatalmas haderejük miatt nem lehetett konvencionális fegyverekkel jelentős sikereket elérni ellenük.

Esélye sem lett volna a Belső Szférának a Komsztár támogatása nélkül.

Mialatt Joey ezen morfondírozott, mar jó másfél kilométert haladtak, és egyre valószínűbb volt, hogy a radaron megjelennek az első beásott Komsztár egységek. De nem jelent meg semmi.

Lelassította a tankot annyira, hogy alaposabban végig tudja a radarral pasztázni a területet, de még mindig nem látott semmit. A lövész viszont ujjongva szólalt meg.

-Azt hiszem püspök latom az árkot! Meg háromszáz méter és elérjük! -a fiú körbefordította a tank tornyát, hogy megbizonyosodjon róla, hogy nem követték őket, majd lehajolt a többiekhez.- Alig várom mar, hogy végre beérjük a többieket.

-Csak ne olyan gyorsan Reginald beavatott -mondta hidegen a parancsnok, és a kommunikációs konzol fele fordult. Bepotyogott egy pár parancsot, majd megnyomta a Továbbításra Kész gombot. A képernyőt a Továbbítás Megtörtént felirat töltötte be, a püspök pedig összeráncolt a szemöldökét.- Érdekes.. automatikusan kellett volna válasznak érkeznie. Csak egy ellenőrző

kódot küldtem. Feldman beavatott, lassabban közelítsen, megpróbálom mégegyszer.

Egy újabb sikertelen próbálkozás után végül odaértek, ahol az árok volt. Miután Reginald beavatott meggyőződött a hely biztonságosságáról, mindannyian kiszálltak a tankból.

Tényleg ott voltak. Majdnem kétszáz méter hosszan egy nyolc méter mely árok húzódott a földben, ahol egykor a Komsztár Mechjei rejtőztek, a Viperákra várva. Most az árok teljesen kihalt volt, egyetlen Mech, egy Nagy Titán <Grand Titan> állt mozdulatlanul, nekidőlve az árok falának. A törzséből füst kígyózott az ég fele egy lyukon keresztül. A páncélzata egyébként máshol szinte érintetelen volt. Félelemetes volt a hihetetlenül pontos találat látványa.

Odamentek a Mechhez, Feldman beavatott pedig egy percen belül fent volt a Mech vállán.

Kinyitotta a pilótafülkét és bemászott. Fullasztóan meleg volt a levegő, ami arról tanúskodott, hogy a pilóta nem adta olcsón magát. A nő a pilótaszék tartópántjain lógott, a neurosisak lazán lógott a fejen, látni engedte viselője hosszú barna fürtjeit. Ver kígyózott végig a nő nyakán és a mellkasán.

Feldman beavatott úrrá kerekedve félelmén, munkához látott. Mivel a Mech számítógépe működőkész állapotban volt, nem volt szükség a speciális biztonsági kód feltörésére, ami minden bizonnyal értékes perceket, vagy akar órákat vett volna igénybe. Egyszerűen megnyitotta a gép kommunikációs alrendszerében tárolt adatokat, hogy azután hozzáférhessen a navigációs adatokhoz, és térképekhez. Megakadt a szeme egy arany jelzéssel ellátott üzeneten. Előkapott a zsebéből egy diszket, és lemásolta az üzenetet, melle pedig felmásolta a terület taktikai térképét, és a haditervet is. A csata felvételére már nem maradt elég hely. Végül kikapcsolta a Mech fúziós reaktorát, nehogy a klánosok kezébe kerülhessenek a létfontosságú tervek. Kimászott a Mechből, és a lemezt boldogan lóbálva a Mech lábánál beszélgető püspök mellé huppant.

-Simms püspök, ezt látnia kell! Mindent sikerült megszereznem. -mondta, és örömtől csillogó szemekkel átnyújtotta a diszket.

Rövid időn belül sikerült működésre bírni a Harasser lemezkezelő egységet, ami szinten megsérült a tankot ért találattól. A püspök sorrendben nyitotta meg a fájlokat. Az első a terület térképeit tartalmazta, amin a csapatok legfrissebb elosztásán kívül nem volt új információ. A következő fájlban már hasznosabb adatokra lelt, a felújított haditervvel kapcsolatban. Az utolsó volt a legérdekesebb. Az aranyszínű jellel ellátott üzenetet csak speciális kódszóval sikerült megnyitnia, ami pedig a saját parancsnoki jelszava volt. Tehát Anastasius Focht ezt csak a tiszteknek szánta. Ismét a Komsztár prímás arca jelent meg a képernyőn. Megigazította a szemfedőjét, majd a kezében levő távirányítóval az Ördög Fürdőjének térképét varázsolta a háta mögötti holovetítőre. Aranyló nyilak mutatták a Komsztár következő hadmozdulatait, a vörösek pedig a Viperák valószínűsített előrenyomulását. A prímás hátrapillantott a térképre, majd vissza a felvevő felé.

-A Viperák folytatják az előrenyomulásukat, ezért azt feltételezem, hogy a morálcsökkenés elkerülésének érdekében csupán Önök, az irányító tisztek lehetnek tisztában a valós helyzettel.

Egy újabb hadmozdulatról van tudomásom, amit az Ördög Fürdőjének a bevételére terveznek.

Erősítsék meg az állasukat, és töltsék újra a muníciókészletüket. Minden egyes álláshoz egy kamionnyi muníciót küldtem, amely rövidesen meg fog érkezni. A személyes üzenetek most következnek.

A kép kimerevedett, és a küldés pontos ideje jelent meg rajta. Ezt alig fel órája küldték! Ezután lassan elsötétedett, majd hirtelen ismét megjelent rajta a prímás fáradt arca.

-Cloie Sadsville püspök, a magáé nagyon nehéz feladat lesz. Egy egész trináriát kell visszatartania, amely nagyreszt nehéz, vagy közepes Mechekből áll majd. Az előzetes jelentések és a légifelvételek megerősítették ezt az információt, sőt, még a támadás pontos irányát is meg tudom mutatni. Az üzenethez egy taktikai térképet mellékeltem, azon mindent megtalál. Van azonban mégegy fontos közlendőm Önnel, amit senkinek sem szabad megtudnia. A Hatodik Komgárda egyik tartalékos százada kész a bevetésre, és egyenesen az ön pozíciója felé tart.

Tizenöt percen belül megjelennek a radarján. Tartsanak ki addig. Tudom, hogy nem lesz könnyű, de bízom Önben és a Gardában. Tudja, hogy én is voltam már ilyen helyzetben és tudom, hogy most mit érez. Ne féljen, csak harcoljon. Így túlélhetik. Adja át a dicséretemet a katonainak, és biztassa őket, ahogy csak tudja. Amint megérkezik az erősítés, üldözzék ki a Viperákat a helyszínről. Blake lelke kísérje a harcban. Focht vége.

Ismét kimerevedett a kép, és megjelent a küldés dátuma. Blake vérére, ezt csak tíz perce kaptak meg! Ahogy a prímás ígérte, rögtön egy térkép jelent meg a képernyőn, hasonló volt az előző

kettőhöz, leszámítva a nyilak elhelyezkedését.

Rémült hang vonta el a püspök figyelmet, amint Feldman beavatott a látványtól majdnem elejtette a távcsövet.

-P.. püspök, itt vannak! -mondta remegő hangon a fiú.

-Mit lat beavatott?

-Két klánmech. Az hiszem egy Keselyű és egy Loki. Súlyosan sérült mindkettő, de ahhoz elegek, hogy szétszedjenek minket!!

Simms püspök azonnal a pilóta fele fordult, és mar ki is osztotta a megfelelő parancsot. Felzúgott a tank motorja, és a jarmű óvatosan lehuppant a lövészárokba, a füstölgő Mech mellé.

-Itt van magánál a hátizsákja, beavatott? -kérdezte határozottan a püspök.

-D..de uram?!

-Itt van, vagy nincs?

-Itt van, uram.-mondta és odanyújtotta a felettesének. A püspök gondolkodás nélkül előkapott két füstbombát, kikémlelt a lőtoronybol, és a tank mellé dobta őket. Ezután odalepett a pilótaszékhez, és lenyomta a tank reaktorának kikapcsológombját. Az állandó zümmögés abbamaradt, amint a tank rendszerei egymás után kikapcsolták.

Hosszú percek teltek el esemény nélkül, míg a két klánmech elérte a lövészárkot. Mikor a pilótáik látták a hatalmas füstöt továbbindították Mechjeiket azt gondolván, hogy a tank is a mellette álló fémóriás sorsára jutott.

Rövid időn belül végre mindketten eltűntek a tank közeléből. Ismét felmorgott a jármű, amint kiugratott a lövészárokból, és elindult arra, amerre a két klánmech ment. Elég kockázatos húzás volt ez a püspök részéről, de bízván a prímás által ígért erősítésben, ezt kellett tenniük.

Nagy ívben kerülték meg a sérült klánmecheket, és fél órán múlva az állítólagos erősítés útvonalán voltak, azonban csupán egy darab Gárdista mutatkozott a radarjukon, egy BLR-3M

Csatamester<Battlemaster> személyében. A 85 tonnás Mech egy óriási gyermek esetlenségével lépdelt a dimbes-dombos talajon, amely rakéták okozta kráterekkel volt övezve. Nem kellett sokáig várnia a püspöknek, hogy felvillanjon a rádióján a bejövő hívást jelző sárga LED.

-Richard Simms püspök vagyok a Hatodik Komgárda Békehozó századából. Kérem azonosítsa magát, pilóta. -válaszolt a hívásra.

-Blake Békéje legyen Önnel, püspök! A nevem George Young beavatott, szintén a Hatodik Komgárdából. -hadarta a férfi, erősen zilálva. Hallani lehetett a hangján, hogy nemrég harcban volt része.- Csúnyán visszavertek minket, de a Viperák is megkapták a magukét. A visszavonulásunk közben egy tartalékos Komgárda egység vette fel velünk a kapcsolatot, akik a mi megerősítésünkre érkeztek. Együtt már sikerült visszaverniük a támadást, és a klánmechek egy részét működésképtelenné tették. Én a klánosok mögé kerültem, de mire bármit is tudtam volna tenni, megkezdték a visszavonulást, és meghaltam volna, ha ott maradok. Mivel hallottam, hogy a Békehozók még tartják magukat, úgy gondoltam, inkább csatlakozok Önökhöz. Tényleg, hol vannak a Békehozók? -kérdezte, majd sóhajtott egy nagyot.

-Odavesztek. Csak ez a tank és mi hárman maradtunk, a többiekről nem tudunk semmit. Mi épp Önökhöz tartottunk, hogy csatlakozzunk az egységéhez. A… -nem tudta folytatni a mondatát, mert szinte egyszerre tíz pont jelent meg a tank radarján, nagyjából ezer méterre a Csatamester háta mögött. A rohammech pilótája is észrevette a közeledő klánosokat, és felgyorsította a lomha Mechet a maximális, 64 kilométer per órás sebességére. Elhaladt a tank mellett, mire Joey Feldman beavatott megfordította a járművet, és a gép után indult.

Simms püspök ismét megnyitotta a kommunikációs csatornát a Csatamester pilótája felé.

-Ne menjen arra beavatott! Az imént bizonyosodtunk meg róla, hogy két klánmech halad pontosan ebben az irányban. Mindketten súlyosan sérültek. Egy Keselyű és egy Loki. -mondta, miközben átküldte a két klánmech adatait.

-Semmi ok az aggodalomra, püspök. Elbánok velük. A ‘ Mester páncélzata tökéletes, csupán a rövidhatótávolságú rakétáim vannak fogyóban. -válaszolta a férfi magabiztosan.

 

Másfél percnyi erőltetett menetelés után felsikoltott a Csatamester pilótafülkéjében a számítógép által generált hang, amelyet egy mély férfihang követett.

-Figyelem! A Mechet egy ismeretlen típusú célzórendszer befogta. Az ellenfél PPCje tüzelésre kész. Kioldás öt másodperc múlva. Négy.. Három…

A beavatott biztos volt benne, hogy a Loki célozta be a karjaiba épített PPCkkel, ezért ő is felemelte Mechje jobb karját. Az ott megbúvó PPC tekercsei elkezdtek feltöltődni. Kék csóva szántott át a levegőn, és a Csatamester bal karjába csapódott. Eközben a Mech rádiójának jelzőfénye vadul villódzott. Biztos ki akar hívni. De azt nem fogja megélni. Végre a rohammech PPCje is teljesen feltöltődött, és a távolban megjelenő két sántikáló nehézmech felé küldte pusztító energiáját. A Loki feketére égett páncélja a találat nyomán először elvörösödött, majd fehérré változott, végül az egész fémóriás darabokra robbant. A mellette gyalogló Keselyű

viszont még mindig teljesen harcképes volt, bár a törzsekben elhelyezkedő rakétavetők lezárt állapotban lévő nyílásai arra engedtek következtetni, hogy nem fogja a Gárdistákat rakétatűz érni.

A nehézmech karjaiban viszont halálos impulzuslézerek ültek. Mind a négy fegyver egyszerre kezdte el pusztító sugarai ontását. A vörös és zöld sugarak a rohanó Csatamester törzsét kezdték el marcangolni, mire George Young beavatott a fémóriás bal kezét védelem képpen a törzs elé emelte. Hamar elpárolgott a kar páncélja, és a kézfej a rajta ülő gépágyúval együtt a porba hullott.

Azonban mielőtt a halálos sugarak a törzs bal oldali páncéljának utolsó morzsáit is eltüntették volna, hogy azután a rakétákat robbantsák be, a lézerek elhasználták a bennük tárolt energia utolsó jouleját is.

Eljött tehát a rohammech ideje. A beavatott látva a klánkatona elbizakodott taktikáját, biztonsággal be tudta célozni a Mech páncélzatban legszegényebb tagját, ez esetben a bal lábát.

Elsütötte a PPCt, és elindított a Mech felé egy sorozat rakétát. A kék villám térdből metszette le a végtagot, a rakéták pedig apró kráterekkel borították be az amúgyis siralmas állapotban lévő

Mechet. Mivel már elég közel jár a Gárdista a Keselyűhöz, utat engedett a Csatamester törzsébe épített négy darab előre néző félnehéz lézernek. A négy sugár könnyedén rágta át magát a megtépázott páncélzaton, majd a fúziós reaktor védőburkán. A Keselyű, -csak úgy mint társa-vörös lángtengerben érte halálát.

Eközben, mivel a Csatamesternek lassítania kellett, Simms püspök pedig nem merte megkockáztatni, hogy kivigye a Harassert a rohammech takarásából, ismét megjelent a visszavonuló klános egység a radaron.

 

3052. Május 12.

Tukayyid, Ördögkatlan

 

Az egész éjszaka meneteléssel, és az eddig történtek elemzésével telt.

Mindannyiuk legnagyobb meglepődésére a visszavonuló klánok nem vették támadás alá őket, ahhoz viszont épp elég gyorsak voltak, hogy ne legyen biztonságos irányt változtatniuk. Bár George Young beavatott szerint nagyobb probléma lenne nekik a terep, mint egy-két könnyű

klánmech. A püspök egy percig sem vitatkozott ezzel az érvvel, hiszen egész végig egy hegyek között húzódó ösvényen haladtak, és ha megpróbálják a hegyeket megmászni, pár perc alatt utolérték volna őket. Nem maradt tehát más lehetőségük, mint a Viperák orra előtt menetelni.

A reggeli félhomályban látták meg először az útjuk végét. Csupán tíz kilométer választotta el őket a Nagy Halom hegytől, amely minden bizonnyal útjuk végét jelentette. Nem maradt sok idejük a gondolkodásra, inkább nekivágtak a sziklákkal övezett hegynek. Sem a Csatamester, sem a Harasser nem volt olyan formában -a pilótáik pedig pláne nem-, hogy gyorsan feljussanak a meredek dombon, de azért megpróbálták.

Párszáz méter megtétele után meglepődve tapasztalták, hogy üldözőik megtorpantak, és a Nagy Halomtól keletre húzódó dombra igyekeznek feljutni. Nagy megkönnyebbülést jelentett, hogy végre megállhatnak.

-Most mi a teendő, püspök? -kérdezte George Young beavatott nagy ásítások közepette.

-Várjuk egy keveset, és együnk. Mindenki legyen készenlétben, ha mégis erre indulnának.

Beavatott, kérem küldje át a felettesétő kapott taktikai térképet, és a prímás parancsait. Hátha találunk innen valami kiutat.

A Belső Szférában a mech-harcosok egyik legkellemetlenebb élménye volt a pilótafülkében történő étkezés. Ugyanis elég kevés hely állt a pilóták rendelkezésére, az étel minőségéről nem is beszélve. Egy mechben rengeteg hatás érte a pióltaszék mögötti kis dobozban tárolt élelmet, a hőtől elkezdve a rázkódáson keresztül akár a katapultálás okozta hatalmas gravitációs erőig. Nem csoda tehát, hogy az ellátók az élelem kiválasztása során az íz helyett inkább az ellenállóképességet helyezték előtérbe -a pilóták legnagyobb bánatára. George Young beavatott is ezekkel a gondolatokkal küszködött, mialatt a fóliába csomagolt langyos zöldes masszát csomagolta ki, ami a csomagoláson lévő címke szerint “minden ásványi anyagot” és a “mindenkor szükséges vitaminokat és nyomelemek”-et tartalmazta. Kegyetlen tréfa volt, hogy a készítők az “ízesítés” mezőt üresen hagyták. Miután a beavatott leküzdötte hányingerét, az ételhez adott műanyag kanállal kis falatot választott le a megdermedt adagból. A kocsonyaszerűen remegő massza sokkal ízletesebb volt, mint amilyennek kinézett. Ezt azt hiszem kiértdemeltem. Újabb falatot vett, majd még újabbat. A békés csámcsogását a püspök rádióban recsegő hangja szakította félbe.

-Beavatott, látja amit én? -kérdezte. Már hogy látnám?! Eszem éppen!

Hirtelen azt sem tudta hová nézzen. Beállította a számítógépet 360 fokos képre, amit az 120

fokban varázsolt elé. A lassan leszálló ködben körül-belül kétszáz méterre csökkent a látótávolság, ezen belül pedig semmi szokatlan nem volt. Átváltott MagRez-re, amit gyorsan ki is kapcsolt, mert a környező hegyek teli voltak érccel, amik teljesen megvakították az érzékelőket.

Maradt tehát az infravörös nézet. Fáklyák gyúltak a Mechje háta mögött, és a klánosok jele mellett, imitt-amott újabb hőképek jelentek meg. Megjött az erősítés! Utolértek minket! Az öröme azonban egyből rémületté változott, mikor a fejvesztett -az eddigi kiválóan szervezett harcukhoz képest fejvesztett-Viperák teljes sebességgel közelítettek a Csatamester és a Harasser felé.

-Blake vérére! Meneküljünk püspök! Ezek egyenesen felénk rohannak, és ezúttal nem fognak elengedni! -ordította, és futásba lendítette a 85 tonnás rohammechet. Csupán három méterrel vétette el a fémóriás mellett aprónak tűnő tankot.

 

Mikor a Csatamester lába hatalmas dobbanással csapott a földbe a lebegőtank mellett, a püspök tudta, hogy a beavatott nem viccel. Ő is megnézte volna legszívesebben amitől a férfi ennyire megijedt, de mivel a navigációjuk mellett a célzőrendszerük is optimistán fogalmazva siralmas állapotban volt, úgy döntött, hogy inkább hisz a bepánikolt pilótának.

Joey Feldman beavatott a püspök gondterhelt pillantását látva a rohammech után indította a tankot. A klánok tényleg utánunk indultak. Hamar beérték a ‘Mestert, sőt le is hagyták. Ötven méter választotta el csupán őket a domb tetejétől, mikor egy újabb pont jelent meg a radaron pontosan előttük. Egyszerre szólalt meg a Csatamesterben és a Harasserben a kíméletlen női hang.

-Shyla Andrews csillagkapitány vagyok a Zéta Galaxisból. Semmi esélyük. Adják meg magukat.

Egy hatalmas Harci Sólyom <Warhawk> lépett fel a domb tetejére, mellette pedig két Hankyu típusú könnyű Mech állt. Mindkettő radarzavaróval volt felszerelve. A püspük fejében bombaként robbant a felismerés. Ezek tárt karokkal várnak minket. Blake vérére, elvesztünk!

Felnyitotta a lövésztorony előtt található nyílást, és kimászott a tankból feltartott kézzel. Fél percen belül mellette állt Joey Feldman beavatott, Peter Reginald beavatott -lábán még mindig az egyenruhája ujjából készített véres kötéssel-, és a csupán sortot és hűtőmellényt viselő George Young beavatott. Szemükben könnyek gyülekeztek.

 

3052. Május 13.

Tukayyid, A Viperák landolási zónája

Ismeretlen Vipera űrjáró

 

Mindegyikük karjára fehér szalagot tettek, és egy apró kabinba zárták őket. Élelmet kaptak, majd hozzájuk vágtak egy pár lepedőt. Sok napja immár először aludhattak. Azután reggel az űrjáróba vitték őket, az elfoglalt gépeikkel együtt. Végül ide, ebbe a kantinnak látszó szobába vitték őket.

Halk szisszenéssel kinyílt az ajtó, és egy nő lépett ki rajta. Kicsivel alacsonyabb volt a püspöknél, de a vállapján látható jelek alapján nem a magasság alapján osztogattak rangokat a Viperák.

Legnagyobb meglepetésre -bár kicsit idegenkedve-a kezét nyújtotta a püspök felé.

-Üdvözlöm az Acélviperák klánjában, a nevem Shyla Andrews csillagkapitány a Zéta Galaxisból.

-mondta, majd körbenézett mindannyiukon. -Önök a csillagom jobbágyai, mivel mi ejtettük önöket foglyul. Idővel, ha teljesítik a Besorolás próbáját, harcossá lehetnek, ha pedig sikertelenek, akkor nem engedjük magukat Mech közelbe többé. Még mielőtt bővebben tájékoztatnánk önöket, át kell adom valamit.

Kilépett az ajtón, majd egy percen belül visszatért, kezében egy fehér dobozzal.

-Ezt Anastasius Focht, az Önök prímása küldte. Én tiltakoztam azellen, hogy megkaphassák, de mivel a Komsztár győzött itt, a kán parancsára mégis át kell adnom. -mondta dacosan, majd sarkon fordult. Intésére az eddig a szobában tartózkodó őrök is elhagyták a helységet.

 

A fehér doboz egy apró képernyőt és egy diszket tartalmazott. Simms jobbágy behelyezte a diszket a lejátszóba, mire a prímás körvonala rajzolódott ki a képernyőn. Kőkemény vonások voltak az arcán, a szeme sarkában pedig apró karikák tanuskodtak a kimerítő ütközetekről.

-Sajnálom, hogy így kell kapcsolatba lépnem Önökkel. Bizonyára tudják, hogy óriási veszteségek árán ugyan, de sikerült a klánokat megállítanunk. Eközben azonban meggyengültünk. Jobban, mint a Komsztár történelmében eddig bármikor. Ezért különleges feladattal látom el Önöket.

Kérem semmisítsék meg a diszket, miután végignézték. Szolgálják továbbra is a Komsztárt, és Blake szavát!

Mindannyian a képernyő fölé görnyedtek, és hihetetlen eltökéltséggel vésték az eszükbe a prímás minden egyes szavát.

Bár a tukayyidi győzelem tizenöt év nyugalmat hozott a Belső Szférába, a klánok vissza fognak térni. Akkor pedig valakinek muszáj lesz ismét megállítani őket. Jerome Blake álma pedig valóra fog válni. Nekünk és a Komsztárnak kell ezt biztosítanunk szent Blake nevében!