I.

„Az 1944-es év kemény és szigorú követelményeket jelent minden német számára. A háború menete, annak hallatlan méreteivel együtt, ebben az évben kritikus pontra érkezik. Teljesen biztosak vagyunk abban, hogy sikeresen felülkerekedünk a nehézségeken.”³⁴⁹⁵ Ez, és a háború után a romokból kinövő, csillogó, új városok perspektívája volt az, amit Hitler ígérni tudott 1944-es újévi kiáltványa olvasóinak. Magabiztosságát már kevesebben osztották, mint valaha. A fronton csatasorban állók is hasonló üzenetet kaptak. Közölte velük, hogy az 1943-as év katonai válságait a franciák észak-afrikai és az olaszok Mussolini megbuktatását követő szabotázsakciója és árulása eredményezte. A német történelem legnagyobb válságán viszont sikerült diadalmasan felülkerekedni. Bármennyire is kemény harcokra került sor keleten, „a bolsevizmus nem érte el célját”. Ezután a nyugati szövetségesek és a jövő felé vetve tekintetét megállapította: „A plutokrata nyugati világ akkor kísérli meg partraszállással fenyegető lépését, amikor csak akarja: az kudarcra van ítélve!”³⁴⁹⁶

Hitler azóta sem váltott hangnemet, mióta Németország védekezésre kényszerült, és csak kudarcokat élt meg. Álláspontja rendíthetetlen, megkövült maradt. Megítélése szerint a katonai katasztrófákat árulás, a parancsok megszegése és mindenekelőtt a gyengeség okozta. Saját maga részéről egyetlen számítási hibát vagy tévedést sem ismert be. Semmiféle kapituláció; megadásról szó sem lehet; 1918 nem ismétlődhet meg; bármilyenek is legyenek az esélyek, mindenáron ki kell tartani: ez volt a változatlan üzenet. Ezzel együtt járt (az álmatlan éjszakákon rátörő legbensőbb gondolatoktól és a depressziós rohamoktól eltekintve) a minden józan meggondolást nélkülöző, megingathatatlan hit és meggyőződés, hogy a kitartás ereje végül sorsfordulóhoz vezet, és meghozza a diadalt Németország számára. Megalapozatlan optimizmusát a nyilvánosság előtt a Gondviselés kegyeire való hivatkozással fejezte ki. Mint ahogy 1944. január 1-jén katonáinak is elmondta, a védekezési időszak átvészelése után most eljött a támadás ideje, melynek során megsemmisítő csapásokat mérnek majd az ellenségre. „A Gondviselés azon nép számára biztosítja a győzelmet, mely a legtöbbet tette meg érte.” Ösztönös meggyőződése, mely szerint a legerősebb elnyeri jutalmát, továbbra is változatlan maradt. „Ezért tehát, ha a Gondviselés életet kínál jutalmul azok számára, akik a legbátrabban harcoltak és védekeztek, akkor népünk könyörületet talál az igazságos bíránál, aki mindig az arra legérdemesebbek számára biztosítja a győzelmet.”³⁴⁹⁷

Bármilyen üresen is kongtak ezek a szavak a különböző frontokon harcoló, kimondhatatlan nehézségeket elviselő, szüntelen halálos veszélynek kitett katonák előtt, akik gyakran rájöttek, hogy soha nem látják viszont szeretteiket, Hitler számára ezek a frázisok messze nem számítottak cinikus propagandának. Hinnie kellett ezekben az eszmékben… és ő hitt is bennük 1944 nyarának végéig, ha nem tovább. Ahogy kezdte elveszíteni befolyását a háború menetének alakulására, a nyilvánosság és környezete előtt is egyre gyakrabban emlegette a „Gondviselést” és a „Sorsot”.³⁴⁹⁸ Ahogy a háború menetét tábornokai és a többi náci vezető, valamint közvetlen környezete előtt értékelte (beleértve a Göbbelsszel folytatott magánbeszélgetéseket is), semmi jel nem mutatott arra, hogy elszántsága megingott volna, és a legkisebb mértékben is belenyugvással számolt volna a vereség lehetőségével. Ha mindez színjáték volt, akkor környezetének tagjai briliáns alakításnak lehettek szemtanúi, mely – függetlenül az összefüggésektől és a közönség összetételétől – lényegében változatlan maradt. „Lenyűgöző az a bizonyosság, mellyel a Führer saját küldetésében hisz”, jegyezte fel naplójába Göbbels 1944 júniusának elején.³⁴⁹⁹ Mások, akik gyakran és közvetlen közelről látták Hitlert, s nem kerültek annyira a hatása alá, mint Göbbels, hasonlóképpen vélekedtek.³⁵⁰⁰ Belső meggyőződés nélkül Hitler képtelen lett volna annyira a befolyása alatt tartani az embereket, s nem tudta volna újabb erővel és elszántsággal úgy eltölteni környezetét, mint ahogy ez számos alkalommal sikerült neki. E nélkül nem tudott volna olyan fanatizmussal belemenni a katonai vezetőivel támadt éles konfliktusokba se. Az egyre nyomasztóbbá váló esélytelenség közepette e nélkül egyáltalán nem tudott volna sehonnan erőt meríteni a folytatáshoz.

Döbbenetes optimizmusa még 1944. első felének fokozódó válságai és csapásai ellenére is töretlen maradt. Kolosszális volt az önámítás. Egyre inkább az illúziók világában élt, és a hónapok múlásával még kétségbeesettebben kapaszkodott minden elérhető szalmaszálba. Meggyőződése volt, hogy a partraszállási kísérletet, ha sor kerül rá, feltétlenül sikerül meghiúsítani. A csodafegyverek megsemmisítő hatásához is óriási reményeket fűzött. Mikor azok nem igazolták a várakozásokat, akkor is meg volt győződve az ellene létrejött szövetség törékenységéről s biztos volt benne, hogy az hamarosan széthullik, mint ahogy ez két évszázaddal korábban, a hétéves háború idején egyik kedvenc hőse, Nagy Frigyes elszánt védekezése eredményeképpen megtörtént. Még a Németország számára katasztrofális év végén se adta fel a reményt, hogy ez be fog következni. Akkor még mindig a csodában reménykedett.

Valójában nem is volt semmi ésszerű kiút, amit az elkerülhetetlen katasztrófa helyett meg tudott volna csillantani azok előtt, akik – szebb időkben – imádattal vették körül. Albert Speer közvetlenül a háború után Hitlerről készített arcképvázlata szerint korábbi „zsenialitása” éppen abban az „eleganciában” rejlett, ahogy a válságos helyzetekből képes volt kilábalni, de ezt az adottságát a háborús követelmények által rákényszerített rengeteg munka erősen kikezdte, és a művészi alkatának jobban megfelelő kötetlenebb és szabadabb életstílus hiánya intuitív képességeit is aláásta. Speer véleménye szerint munkastílusának megváltozása – az, hogy természetes vérmérséklete és beállítottsága ellenére a munka megszállottjává tette magát, elveszett a részletekben, képtelen volt kikapcsolódni, s változatlan, ösztönző erőt nem biztosító környezetet teremtett magának – megbosszulta magát s ez a hallatlan mentális feszültség a döntéseiben egyre inkább jelentkező merevséggel és konoksággal párosulva nem vezethetett máshoz, csak a katasztrófához.³⁵⁰¹

Valóban az volt a helyzet, hogy Hitler szinte egész létezését felemésztette a háború menete és irányítása. A háború előtti évek kellemes időtöltései már régen a múltba vesztek. Mindazt, ami fiatalsága óta jellemző volt rá, a részletek és a mindennapi dolgok iránti közömbösséget, a nagy építészeti tervek dédelgetését, a kikapcsolódásra szánt bőséges időt, a zenehallgatást és filmnézést ekkorra már kimerítő munkarend váltotta fel, melynek során még a legapróbb harcászati kérdésekkel is foglalkozott, s a lényegében megszokott módon, változatlanul zajló mindennapjai során gondolataiban már nem maradt hely semmi számára, ami nem a háborúval állt kapcsolatban. Álmatlan éjszakák; késői felkelés; délben és este hosszan elnyúló, gyakran feszültséggel teli tanácskozások katonai vezetőivel; szigorú, spártai étrend és a gyakran egyedül elköltött étkezések; Blondi farkaskutyájának rövidre szabott sétáltatásán kívül szinte semmi testgyakorlás; ugyanaz a környezet, ugyanazok az arcok és emberek; a késő éjszakai monológok, melyek során (többnyire unatkozó környezete rovására) megpróbált kikapcsolódni azzal, hogy felidézte az első világháborús élményeket és a „régi szép időket”, a náci párt hatalomra jutását; majd egy újabb kísérlet néhány órás alvásra – nos, ez a megszokott napirend (mely a berghofi tartózkodások idején sem volt lényegesen lazább) hosszú távon nem is eredményezhetett mást, mint egészségkárosodást, és nem adhatott lehetőséget a nyugodt, megfontolt és racionális gondolkodásra.

Mindazok, akik a közelében voltak, említést tettek arról, hogy Hitler mennyire megöregedett a háború folyamán.³⁵⁰² Környezete valaha életerős, energiával teli embernek látta. Haja most már gyorsan őszült, szemei véraláfutásosak voltak járás közben meggörnyedt, s alig tudta fékezni bal karjának remegését; egy ötvenes éveinek közepén járó férfihez képest öregnek látszott.³⁵⁰³ Az 1930-as években Hitler, fokozódó hipochondriája ellenére, alapvetően rendkívül jó egészségnek örvendett. Egészségi állapota 1941-től indult észrevehető romlásnak. Betegség még akkor sem tudta egyetlen napra se ágyba dönteni. A dr. Morell által naponta beadott injekciók és tabletták – kilencvenfajta injekció és naponta huszonnyolc különböző tabletta a háború folyamán – nem tudtak gátat vetni a fizikai leépülésnek.³⁵⁰⁴

1944-re Hitler már beteg ember volt – az év folyamán számos alkalommal rosszul is érezte magát. 1941-ben készített első EKG-felvétele szerint szívműködésével is bajok kezdődtek.³⁵⁰⁵ Egyre kínzóbbá váló krónikus gyomor- és bélpanaszai mellett 1942-től kezdődően már megállapítható módon kezdtek jelentkezni nála a Parkinson-kór tünetei. Bal karjának megállíthatatlan remegése, bal lábának rángatózása, csoszogó járása feltűnt mindazoknak, akik a közelébe kerültek.³⁵⁰⁶ Bár a háború utolsó szakaszának idegfeszültsége megtette a hatását, arra nézve nincs meggyőző bizonyíték, hogy mentális képességei károsodtak volna.³⁵⁰⁷ Dühkitörései, viharos hangulatváltozásai mindig is hozzátartoztak természetéhez, s ezek megszaporodása a háború utolsó szakaszában a fokozatosan és gyorsan romló katonai helyzetnek, valamint saját tehetetlenségének volt köszönhető. Ilyenkor rendszerint tábornokain és mindazokon csattant az ostor, akikre át tudta hárítani saját hibáit.

Ha alaposabban megvizsgáljuk a Hitler – állítólag természettől kapott – különleges rögtönzési képességével ellentétben álló túlmunka következtében elvesztett „zsenialitásának” kérdését, akkor láthatjuk, hogy Speer naiv és félrevezető módon értelmezi Németország sorsát, és azt végső soron Hitler „démoni” figurájával próbálja magyarázni.³⁵⁰⁸ A rendkívüli terheket jelentő munkastílus átvétele nem tekinthető véletlen jelenségnek. Ez a személyi uralom olyan szélsőséges megnyilvánulási formájából fakadt, mely a háború kezdetére már komolyan aláásta az egy modern államban rendkívül fontos kormányzás és katonai vezetés hivatalos és megszokott szerkezetét és alapjait. Egyetlen háborús vezetőt, Churchillt, Rooseveltet, sőt még Sztálint se emésztette fel annyira a katonai ügyek irányítása, és egyikük se volt annyira képtelen másra átruházni bizonyos döntési jogokat, mint Hitler. Németországban a kormányzati struktúrák megsemmisülése előrehaladottabb állapotban volt, mint a szovjet államban Sztálin zsarnoksága idején. Minden hatalmi szálat Hitler tartott a kezében. Még mindig élvezte a jelentősebb hatalmi tényezők támogatását. Bár a vezető katonai és ipari körök képviselőit, valamint az államigazgatás vezető személyiségeit egyre jobban nyugtalanította az a mélységbe mutató út, melyre Hitler vezette őket, egyikük sem volt abban a helyzetben, hogy megkerülhette volna a Führert. Minden lényeges katonai vagy belpolitikai intézkedés meghozatalához az ő jóváhagyása volt szükséges. Nem volt semmiféle, döntési és koordinációs joggal felruházott testület – nem volt háborús kabinet, nem volt politikai bizottság. A háború irányításában teljes defenzívába kényszerített Hitlernek most már gyakran gondolkodása és cselekvőképessége is szinte megbénult. Göbbels is szüntelenül azon kesergett, hogy a hazai front ügyeinek intézésében a legminimálisabb hatáskört sem hajlandó másoknak átengedni, holott a rendszertelen, ritkán előforduló beavatkozáson és a tétlen mellébeszélésen kívül másra már nem futotta erejéből.

A Hitlernél sokkal tehetségesebb emberek is képtelenek lettek volna megbirkózni a háborús körülményekből fakadó, sajátos méretű és természetű adminisztratív problémákkal. Hitler 1930-as években külpolitikai téren, majd 1941-ig háborús vezetőként aratott győzelmei (Speer véleményével ellentétben) nem „művészi zsenialitásának”, hanem azon képességének voltak köszönhetők, hogy ki tudta használni ellenfelei gyengeségét és megosztottságát, s nyaktörő sebességgel végrehajtott akcióit is jól időzítette. Nem „művészi zsenialitás”, hanem a jó lapokkal, nagy tétre, gyenge ellenfelekkel játszó hazárdjátékos ösztöne segítette Hitlert azokban a korai években. Ezek az agresszív ösztönök mindaddig működőképesnek bizonyultak, amíg a kezdeményezést meg tudta őrizni. Amikor aztán a kockázat nem jött be, egy hosszan elhúzódó játékban vesztésre állt, és az esélyek is egyre inkább ellene szóltak, akkor ezek az ösztönök el is veszítették hatékonyságukat. Az egyre fenyegetőbben tornyosuló katasztrófa körülményei között Hitlernek ezek a személyes jellemvonásai végzetes módon kiegészültek diktatúrájának strukturális gyengeségeivel. Környezetével, főként tábornokaival szemben egyre fokozódó bizalmatlansága az éremnek csupán az egyik oldalát jelentette. A másik oldalon ott volt mérhetetlen egomániája, mely a megszaporodó csapások következtében egyre indulatosabb formában, és abban az egyre erősödő hitében jutott kifejezésre, hogy rajta kívül senki nem ért semmihez, mindenki megbízhatatlan, és egyedül csak ő biztosíthatja a győzelmet. Ennek a katasztrofális eredménnyel járó jelenségnek legszemléletesebb példája volt az, amikor az 1941-es téli válság idején átvette a hadsereg operatív vezetését.

Speer magyarázata még jobban sántít, ha figyelembe vesszük, hogy Németország 1944-es katasztrofális helyzete egyenes következménye volt azoknak a lépéseknek, melyeket Hitler – az ország legbefolyásosabb erőinek támogatásával, a tömegek legnagyobb elismerése mellett – azokban az években tett meg, amikor (Speer szerinti) „zsenialitása” érvényesülésének jóval kisebbek voltak az akadályai. Nem a munkastílusában bekövetkező változások, hanem az általa – és a katonai vezetés által is – annyira áhított háború egyenes következménye volt, hogy Hitler nem tudott „elegánsan” kilábalni a német agresszió következtében létrejött hatalmas erejű szövetség által teremtett szorongatott helyzetből. Ezért nem volt más választása, mint szembe nézni a háború elvesztésének realitásaival, vagy továbbra is görcsösen ragaszkodni az illúziókhoz.

A háború kimenetelével kapcsolatban egyre kevesebb német osztotta Hitler fatalizmusát is. A diktátor „napfényesebb” időszakban oly hatalmas erejű retorikája már nem volt képes meggyőzni a tömegeket. Vagy elhitték, amit mond, vagy saját fülüknek-szemüknek hittek, amikor a lerombolt városokat látták, vagy az újságok halálhír-rovatában az egyre növekvő számú elesett katona nevét olvasták, vagy amikor az újabb szovjet előnyomulásról szóló híreket hallották a rádióban (bármennyire is próbálták azokat kozmetikázni), és semmi jelét nem tapasztalták annak, hogy a hadiszerencse fordulóban lenne. Hitler megérezte, hogy elvesztette népének bizalmát. A nagy szónoknak nem volt többé hallgatósága. A bejelentésre váró győzelmek hiányában már nem is akart többé szólni a német néphez. A korábbi években a Führer és a nép közötti kötelékek a rendszer létfontosságú bázisát alkották. A vezető és vezetettek közötti rés azonban mostanra már szakadékká mélyült.

1944 folyamán Hitler még jobban eltávolodik a német néptől, mint az előző két évben. Fizikailag is elkülönült – idejének túlnyomó részét kelet-poroszországi tábori főhadiszállásán vagy a bajorországi sasfészekben töltötte –, a köznapi németek még a filmhíradókban is csak ritkán találkoztak vele.³⁵⁰⁹

1944-ben egyetlen alkalommal se jelent meg a nyilvánosság előtt, hogy beszédet mondjon. Mikor február 24-én, az 1920-as pártprogram meghirdetésének évfordulóján szűk körben, a párt „régi gárdája” előtt a müncheni Hofbräuhausban beszélt, akkor a leghatározottabban visszautasította Göbbelsnek azt a felvetését, hogy beszédét a rádió is közvetítse, sőt a beszédről még az újságok sem tehettek említést.³⁵¹⁰ 1944-ben csak két alkalommal – január 30-án és július 21-én – szólalt meg a rádióban is. Ezen alkalmakon kívül 1944 folyamán a német nép semmit sem hallott vezetőjétől. Még november 8-i hagyományos beszédét is Himmler olvasta fel a párt „régi harcosai” előtt. A tömegek szemében Hitler lényegében láthatatlan vezetővé alakult át. Látó- és gondolatkörön kívül esett – hacsak nem úgy tekintettek és gondoltak rá, mint aki akadályozza a háború befejezését.

A háborús években egyre fokozódó elnyomás és a bolsevizmus győzelmétől való félelem által kovácsolt negatív egység azokban az erőfeszítésekben testesült meg, melyek arra irányultak, hogy az 1918-ban történt belső lázadás veszélye soha ne váljon valóssá. Az elvakult nácik körében (bizonyos fokig meglepő módon) továbbra is uralkodó Führer-kultusz ellenére a német nép túlnyomó többsége szemében Hitler a háború befejezésének legfőbb akadályává vált. A jelentések szerint a köznapi emberek már inkább a „borzalmas véget” akarták a „vég nélküli borzalmak” helyett.³⁵¹¹ Sorsuk megváltoztatására viszont nem volt kézenfekvő megoldásuk. Hitler elmozdítására csak azoknak lett volna lehetőségük, akik a hatalmi szférában mozogtak. Bizonyos magas beosztású hivatalnokokkal összeesküvői kapcsolatokat kiépítő katonatisztek egyes csoportjai éppen ezt tervezték. Számos, kudarcot vallott kísérlet után 1944 júliusában került sor akciójukra. Kiderült, ez volt az utolsó esély, hogy a németeknek maguk tegyenek pontot a náci rezsim végére. Az alvezérek közötti elkeseredett rivalizálás, egy belső államcsíny végrehajtására alkalmas központi fórum (mint Olaszországban a Fasiszta Nagytanács) hiánya, a náci hatalmi struktúrák meghatározatlansága és ezzel egyidejűleg Hitler pótolhatatlansága ennek a hatalmi struktúrának minden szegletében, valamint – és nem elhanyagolható módon – az a körülmény, hogy a rezsim vezetői a népirtás és a leírhatatlan kegyetlenkedések közepette a diktátorral együtt felégették maguk mögött a hidakat, kizárta Hitler megbuktatásának minden további lehetőségét. Így a most már az elkerülhetetlenül vesztes háború körülményei között a rezsim a kollektív öngyilkosság gondolatával volt kénytelen foglalkozni. Mindazonáltal a sarokba szorított és halálos sebet kapott vadállathoz hasonlóan a kétségbeesésből fakadó vadsággal és kegyetlenséggel folytatta a harcot. A realitásokkal a kapcsolatát mindinkább elvesztő, csodára váró, szélmalomharcot folytató, az apokaliptikus katasztrófára wagneri stílusban készen álló, szociáldarwinista hitét változatlanul valló Vezér pedig magával vitte a lángokba azt a népet, mely képtelen volt kivívni az általa megkövetelt győzelmet.

II.

1944 elején Hitlernek és katonai tanácsadóinak minden erejét a néhány hónapon belül biztosra vehető nyugati partraszállásra való felkészülés kötötte le. Biztosak voltak abban, hogy a partraszállást követő kritikus időszak fogja majd meghatározni a háború kimenetelét.³⁵¹² Nagy reményeket fűztek a Franciaország atlanti partjainál sietve kiépített erődítményekhez, és azokhoz az előkészületben lévő, hatalmas pusztító erejű fegyverekhez, melyek segítségével a Wehrmacht majd döntő vereséget mér a kontinensre lépő inváziós csapatokra. A visszavetett nyugati szövetségesek és a kimondhatatlan erejű fegyverek – melyek ellen nincs védelem – csapásai alatt vergődő Anglia akkor rájön, hogy Németországot nem lehet legyőzni; a Szovjetunióval kötött „természetellenes” szövetség széthullik; a nyugati fenyegetéstől megszabadult Német Birodalom pedig ezek után minden erejét és energiáját – egy különbéke esetén talán amerikai és brit támogatással – a bolsevizmus visszaszorításának és legyőzésének szentelheti. Hitler főhadiszállása mindenesetre ezeket az optimista elképzeléseket dédelgette.

Közben a háború legfontosabb hadszínterén, a keleti fronton a fejlemények több mint nyugtalanítóak voltak ahhoz, hogy elkerüljék Hitler figyelmét. A déli és keleti fronton 1943. december 24-én meginduló szovjet offenzíva gyors sikereket és előretörést eredményezett, s ez még jobban megrontotta a Führer főhadiszállásának amúgy is gyászos karácsonyi hangulatát. A szilvesztert Hitler a lakosztályába zárkózva, Bormann társaságában töltötte.³⁵¹³ Semmiféle ünneplésben nem vett részt. A párttal kapcsolatos ügyekben legfőbb támaszát jelentő Martin Bormann társaságában legalább a „sajátjai közt volt”. A naponta zajló katonai tanácskozásokon más volt a helyzet. Ott szinte tapintható volt a feszültség közötte és tábornokai között. Néhány – Jodlhoz hasonló – lojalista még bizonyos mértékig osztotta derűlátását. A többiek már kétkedőbbek voltak. Hitler Luftwaffe-segédtisztje, Nicolaus von Below szerint még a kezdetben csillogó szemű idealista vezérkari főnök, Zeitzler se hitte el Hitler egyetlen szavát sem.³⁵¹⁴ Hogy Hitlernek valójában mi volt a véleménye a háború kimeneteléről, hogy állandóan hangoztatott optimizmusa mellett voltak-e belső kétségei, azt még a rendszeresen közelségében lévők sem tudták megállapítani.³⁵¹⁵

Bármilyenek is voltak legbensőbb érzelmei, mások előtti álláspontja könnyen megjósolható volt. A visszavonulás, bármilyen taktikai szükségszerűség is követelte, vagy abból bármilyen előny is származott volna, teljességgel kizártnak volt tekinthető. Amikor aztán elkerülhetetlenül mégis visszavonulásra került sor, akkor az minden esetben kedvezőtlenebb körülmények között zajlott le és kedvezőtlenebb eredményekkel járt, mint ha azt az eredetileg javasolt időpontban hajtják végre. Az „akarat” a kitartásra ma is a legnagyobb érték volt Hitler szemében. Az 1941-es téli válság idején, amikor nem adta meg az engedélyt a visszavonulásra, talán elejét vette a teljes összeomlásnak. Azóta viszont a fegyverzet és az élőerő túlerejével megalapozott, kérlelhetetlen szovjet előnyomulás a Hitler természetétől idegen védekező stratégiát tette szükségessé, mely többet követelt az „akarat” és a harci szellem állandó hangoztatásánál. December végén a Moszkva támogatásával működő „Freies Deutschland” („Szabad Németország”)³⁵¹⁶ valóban hatékony fellazító propagandája miatti aggodalmában Hitler – Himmler és Bormann ösztönzésére – a náci szellem Wehrmachton belüli terjesztésére elrendelte a Nemzetiszocialista Vezetés Tisztjei testületének létrehozását.³⁵¹⁷ Valójában pedig nagyobb katonai szaktudásra és taktikai rugalmasságra lett volna szükség, mint amivel a hadsereg főparancsnoka rendelkezett. Ilyen körülmények között Hitler önfejűsége és taktikai kérdésekbe történő beavatkozása még csak tovább nehezítette a harcoló alakulatok parancsnokainak a helyzetét.

Manstein ismét szembe találta magát Hitler rugalmatlanságával, amikor 1944. január 4-én a Führer főhadiszállására repült, hogy jelentést tegyen a Dél hadseregcsoport gyorsan romló helyzetéről. A Dnyeper kanyarulatában összpontosuló szovjet erők jelentősen előretörtek, és most halálos veszélyt jelentettek a Vinnicja és Berdicsiv közötti térségben lévő 4. páncéloshadsereg számára. Ezeknek az állásoknak az áttörése hatalmas rést eredményez a Dél és Közép hadseregcsoportok között, s ezzel az egész déli frontot a legnagyobb veszélybe sodorja. Manstein véleménye szerint a veszély elhárítása érdekében az erők azonnali, észak felé történő átcsoportosítása vált szükségessé. Ez viszont csak úgy történhet meg, hogy kiürítik a Dnyeper kanyarulatát, feladják Nikopolt (mangánlelőhelyeivel együtt), a Krímet és drasztikusan, könnyebben védhető méretűre csökkentik le a frontvonal hosszát. Hitler mereven elutasította a javaslatot. Érvelése szerint a Krím elvesztése Törökország, Bulgária és Románia háborúból való kiugrását jelentené. A veszélyeztetett északi szárny megerősítésére nem lehet erőket átcsoportosítani az Észak hadseregcsoporttól, mivel az Finnország kiugrásához, a Baltikum elvesztéséhez és a svéd vasércszállítmányok elakadásához vezetne. A partraszállás visszaveréséig nyugatról sem lehet erőket elvonni. „Az ellenséges oldalon annyi a nézeteltérés”, idézte fel Manstein Hitler szavait, „hogy a koalíciónak egy napon szét kell hullania. Az időnyerés ebben a helyzetben elsődleges fontosságú.” Mansteinnel egyszerűen csak azt közölte, hogy az erősítés megérkezéséig ki kell tartania.³⁵¹⁸

A katonai tanácskozás végetértével Manstein kérte, hogy bizalmasan beszélhessen Hitlerrel, s csak Zeitzler vezérkari főnök legyen jelen a beszélgetésen. Hitler kelletlenül (mint mindig, ha nem tudta, hogy mi következik) eleget tett a kérésének. A terem kiürült, s Manstein belekezdett mondókájába. Hitler eddig is hűvös viselkedése most már a fagypontot kezdte közelíteni. Tekintete tőrként szegeződött a tábornagyra, amikor Manstein kijelentette, hogy nem egyedül az ellenség fölénye okozza a hadsereg megpróbáltatásait keleten, hanem az is, „ahogy bennünket vezetnek”.³⁵¹⁹ Manstein a vészterhes légkör ellenére is tántoríthatatlan maradt, s megismételte kérését, mellyel már két korábbi alkalommal is előhozakodott. Kérte, hogy őt nevezzék ki a keleten harcoló csapatok főparancsnokává, s a meghatározott stratégiai célkitűzések keretei között kapjon teljesen szabad kezet, úgy ahogy ezt Rundstedt nyugaton, Kesselring pedig Olaszországban is megkapta Ez gyakorlatilag azt jelentette volna, hogy a keleti fronton Hitler megválik parancsnoki posztjától és hatalmától. Manstein az adott helyzetben se függetlenséggel, se parancsnoki hatalommal nem rendelkezett. Érvelése viszont visszájára sült el. „Azt sem tudom elérni, hogy tábornagyaim engedelmeskedjenek!”, vágott vissza Hitler. „Gondolja, hogy magának talán készek engedelmeskedni?” Manstein közölte, hogy az ő parancsait még soha nem szegték meg. A nyilvánvaló függelemsértés ellenére indulatait féken tartó Hitler ennél a pontnál befejezettnek nyilvánította a beszélgetést.³⁵²⁰ Az utolsó szó Mansteiné volt, de mégis üres kézzel volt kénytelen visszatérni főhadiszállására.

Nem csupán arról volt szó, hogy esélye se volt megkapni a főparancsnoki posztot a keleti hadszíntéren, hanem nyíltan kifejtett véleménye kétségeket ébresztett Hitlerben, hogy egyáltalán alkalmas-e a Dél hadseregcsoport főparancsnoki tisztének betöltésére. Közben Hitler Manstein csapatai részére kiadott parancsa is világos volt: szó sem lehet semmiféle visszavonulásról. A Dnyeper kanyarulatánál és Nikopolnál tanúsított szívós német ellenállásnak köszönhetően egy időre sikerült is megakadályozni a szovjet csapatok előretörését, de ennek a területnek és a Krímnek az elvesztése már eldöntött dolog volt, s csupán egy kis késedelmet szenvedett.

Guderian, Hitler másik, egykor kedvenc parancsnoka sem járt Mansteinnél jobban, amikor januárban, egy magánkihallgatás során megpróbálta rávenni Hitlert, hogy egyik megbízhatónak ítélt tábornokának a Wehrmacht vezérkari főnöke új posztjára történő kinevezésével egyszerűsítse és egységesítse a parancsnoki rendszert. Ennek a Wehrmacht szívében található és nagy károkat okozó gyenge pontnak a megszüntetése egyben Keitel leváltását is jelentette volna. Hitler ezt azonnal elutasította. Hitlernek könnyű volt felismernie, hogy ez ugyancsak az ő befolyásának csökkenését eredményezte volna a parancsnoki rendszerben. Mansteinhez hasonlóan Guderian is áttörhetetlen falba ütközött. Guderian taktikai visszavonulásra tett javaslatai merev visszautasításra találtak. Később a következőképpen összegezte a történteket: „Tehát semmi sem változott. Minden talpalatnyi földért továbbra is harcolni kell. Egy időben végrehajtott visszavonulás miatt még soha nem alakult ki reménytelen helyzet.”³⁵²¹

Hogy milyen mélypontra süllyedtek Hitler és valaha leglojálisabbnak és legmegbízhatóbbnak tartott vezető tábornokai közötti kapcsolatok, az nyilvánvalóvá válik annak a hosszúra nyúlt beszédnek bizonyos részleteiből is, melyet Hitler január 27-én tartott mintegy száz katonai vezetője előtt.³⁵²² Egy már érezhetően hűvös légkörben lezajló, szerény ebédet követően Hitler (szokásos nagy ívű történelmi példálózgatása, a „harc” természeti törvényként történő beállítása, saját politikai ébredésének és a párt kialakulásának felidézése után) nem nagyon tudott mást mondani, csak további kitartásra buzdította hallgatóságát. Ennek érdekében létfontosságúnak tartotta a nemzetiszocialista szellem megerősítését és elmélyítését. Egy dolog biztos, közölte hallgatóságával: „bármi történjen is, a kapitulációnak még csak a halvány gondolata sem merülhet fel.” A hosszú beszéd egyetlen lényeges pontja egy rövidke célzás volt a készülő új fegyverekre, különös tekintettel az új tengeralattjárókra, melyektől a hadiszerencse teljes fordulatát várta a tengereken vívott küzdelemben.³⁵²³ Hosszas szónoklata csúcspontjaként Hitler végre beszéde elsődleges célját is érintette. Azt a jussát hangsúlyozta, hogy tábornokaitól joga van nem csupán a lojalitást, hanem a fanatikus támogatást is megkövetelni. Pátosszal teli hangon kijelentette: „Ha legfőbb vezetőként egyszer magamra maradnék, akkor utolsó védőpajzsként (Letztes) magam körül kell tudnom a teljes tisztikart, mely kivont karddal sorakozik fel körülöttem.”³⁵²⁴ Ekkor egy apró, de szenzációs meglepetésre került sor: Hitler szavába vágtak – ami a müncheni sörcsarnokok óta soha nem fordult elő vele. Manstein tábornagy felkiáltott: „Így is lesz, mein Führer!”, Hitler érezhetően megdöbbent, s kizökkent gondolatmenetéből. Jeges tekintettel válaszolt: „Jól van. Ha ez a helyzet, akkor soha nem veszítjük el ezt a háborút, soha, bármi is történjen. A nemzet akkor a szükséges erővel és elszántsággal megy a háborúba. Ezt örömmel hallom, Manstein tábornagy!”³⁵²⁵ Ezt követően aztán visszatért korábbi gondolatmenetéhez, s még a történtek ellenére is a tisztikar hatékonyabb „nevelésének” fontosságát hangsúlyozta.³⁵²⁶ A szó szoros értelmében Manstein szavai semmi bántó dolgot nem tartalmaztak, sőt még bátorítónak is voltak tekinthetők.³⁵²⁷ De mint ahogy később, a háború után Manstein is rámutatott, szavai átvitt értelemben inkább bírálatot jelentettek Hitler számára. A közbeszólást, idézte fel később a tábornagy, az váltotta ki, hogy agyába szökött a vér, amikor Hitler az ő és tiszttársai becsületébe gázolt azzal, hogy megkérdőjelezte lojalitásukat.³⁵²⁸

Hitler a maga részéről szemrehányásként fogta fel a közbeszólást azért, mert nem bízik tábornokaiban.³⁵²⁹ A Mansteinnel három héttel korábban lezajlott találkozó még mindig bosszantotta, mint ahogy az az őszinte hangvételű levél is, melyet a tábornagy a találkozót követően eljuttatott hozzá.³⁵³⁰ A közbeszólást követően Hitler perceken belül magához rendelte Mansteint. Keitel jelenlétében megtiltotta neki, hogy a jövőben bármikor is félbeszakítsa. „Ön se tűrné el beosztottaitól hasonló magatartást”, jelentette ki, majd még felesleges sértésként azt is hozzátette, hogy Manstein néhány nappal korábban érkezett levele minden bizonnyal azért született, hogy háborús naplójában igazolja magát az utókor előtt. A sértett Manstein visszavágott: „Bocsásson meg, hogy ezzel kapcsolatban egy angol szót használok, de ahogy ön az indítékaimat magyarázza, arra csak azt tudom mondani, hogy én gentleman vagyok.” Ezzel a disszonáns megjegyzéssel az audiencia véget is ért.³⁵³¹ Manstein napjai nyilvánvalóan meg voltak számolva.³⁵³²

Három nappal később, a hatalomátvétel tizenegyedik évfordulóján, délben, Hitler beszélt a német néphez. Az előző évhez hasonlóan most se utazott el Berlinbe. 1943-ban a sztálingrádi kudarc ütötte sebek miatt Göring mondta el a beszédet. Ezúttal ő beszélt, de mondanivalóját egy, a tábori főhadiszállásáról közvetített, viszonylag rövid rádióüzenetre korlátozta. Amint hangja az éteren keresztül a kelet-poroszországi Farkasveremből megszólalt, Berlinben vijjogó szirénák figyelmeztettek a város ellen induló hatalmas légitámadásra. Visszatekintve talán jelképesnek tűnik, hogy a Sportpalastot, az 1933 előtti „harcok időszakában” oly sok náci győzelem színhelyét, ahol gyakran a párt híveinek tízezrei gyűltek össze, hogy Hitler nagy beszédeit meghallgassák, azon az éjszakán gyújtóbombákkal árasztották el.³⁵³³

Hitler rádióüzenete nem adott választ azokra a kérdésekre, melyek a hallgatókat érdekelték: mikor lesz vége a háborúnak, és mikor érnek már véget ezek a légicsapások? Ehelyett (a szokásos stílusban és nyers szavakkal a „zsidó baktérium” felemlegetése mellett) csak kirohanásokat hallhattak a bolsevista veszélyről. Megismételte, hogy győzelme esetén a bolsevizmus megsemmisítené Németországot, lerohanná egész Európát, és a nemzetközi zsidóság szándékaival csak az előző tizenegy év alatt felépített nemzetiszocialista állam képes szembeszállni.³⁵³⁴ Egyetlen vigasztaló szót se intézett azokhoz, akik elvesztették szeretteiket a frontokon, s említést se tett a légitámadások okozta emberi nyomorúságról. Még Göbbels is elismerte, hogy a köznapi embereket érdeklő kérdések megkerülése miatt a beszéd nem érte el a kívánt hatást.³⁵³⁵ Valóban, az SD másnapi jelentései – melyek tele voltak olyan kitételekkel, hogy az emberek belefáradtak a háborúba, nyugtalansággal tölti el őket a keleti front helyzete, szenvednek a bombatámadásoktól, és már nem hiszik, hogy a háborút meg lehet nyerni – a Führer beszédének visszhangjáról nem tettek említést. Ez feltűnő ellentétben állt a korábbi évek megszokott gyakorlatával. Propagandaszólamai ezúttal süket fülekre találtak. A Berlin elleni légitámadást követő csüggedt hangulatban már nem adtak hitelt korábbi ígéreteinek sem, melyekben azzal fenyegetett, hogy megtorolja a német városok lerombolását. A beszéd fogadtatása közvetett módon megítélhető az olyan megjegyzésekből, hogy „Nem akarunk semmiféle nyugtató tablettát! Németország valós helyzete érdekel bennünket!”; vagy ahogy egy berlini munkás megfogalmazta: „azt csak egy idióta mondhatja nekem, hogy ezt a háborút meg lehet nyerni”.³⁵³⁶

III.

Nagyon is indokolt volt a kétkedés, hogy a német légvédelem meg tudja óvni a városokat a magasból fenyegető veszélytől, és képes megtorló támadásokat intézni Nagy-Britannia ellen. Göring korábbi népszerűsége egy csapásra a semmibe veszett, amikor bebizonyosodott, hogy agyondicsért Luftwafféja képtelen megakadályozni a német városok és más települések pusztulását. A légitámadások legutóbbi hulláma, különösen a Berlinre mért súlyos légicsapás a Führer főhadiszállásán semmit se javított a birodalmi marsall megítélésén. Nem kellett sok hozzá, hogy Göring mint a Luftwaffe főnöke a hozzáértésével kapcsolatban kiváltsa Hitler megsemmisítő tirádáit. Főképpen Göbbels, egyrészt mint Berlin gauleitere, másrészt pedig mint a polgári védelem légvédelmi intézkedéseket összehangoló vezetője – akinek minden náci vezetőnél több ismerete volt arról, hogy milyen hatással vannak a lakosságra a német városok ellen intézett szövetséges bombatámadások –, egyetlen alkalmat se hagyott ki, amikor Hitlerrel találkozott, hogy kitöltse mérgét Göringen.³⁵³⁷ Bármennyire hevesen ítélte is el – saját megfogalmazása szerint – „Göring totális kudarcát a légvédelem terén”,³⁵³⁸ Hitlerben fel sem merült, hogy megváljon egyik legrégebben szolgáló alattvalójától. Mikor március elején Göbbels a Luftwaffe teljes bukásáról beszélt vele, Hitler még a birodalmi marsallal való együttérzését is kifejezte. „A Führer világosan látja”, jegyezte fel Göbbels, „hogy Göringet valahogy izgatja a jelenlegi helyzet, de úgy gondolja, hogy még jobban segítségére kell lennünk. Egyelőre nem tűr el semmiféle bírálatot. Nagyon vigyázni kell, hogy az ember mit mondjon neki.”³⁵³⁹ Egy következő alkalommal, amikor a birodalmi marsallt hibáztatták a légiháborúban játszott „katasztrofálisan alárendelt” szerepért, Göbbels azt írta, hogy „a Führer nem tud mit kezdeni Göringgel, mert ha megtenné, amit kell, akkor a Birodalom és a párt tekintélye sérülne a legjobban.”³⁵⁴⁰

A szövetségesek légifölénye megtörésének kérdésében a legvérmesebb reményeket az új, Me–262 típusú sugárhajtású vadászgép hadrendbe állításához fűzték, melynek gyártását az előző év májusában rendelték el. A gép 800 km/órát is elérő sebessége azt jelentette, hogy minden ellenséges gép gyorsaságát túlszárnyalja. Amikor azonban a gép tervezője, Willi Messerschmitt professzor elmondta Hitlernek, hogy a gép aránytalanul sok üzemanyagot használ fel, ennek a típusnak a gyártását 1943 szeptemberében levették a prioritások listájáról. A gyártást csak később, az 1944-es év egyik sorsdöntő szakaszában, az év első negyedében indították meg ismét azok után, hogy január 7-én Hitler a főhadiszállására rendelte Speert és Milchet, s közölte velük, hogy az angol sajtójelentések szerint a britek sugárhajtású gépekkel folytatott kísérletei befejezés előtt állnak. Hitler most azt követelte, hogy azonnal gyorsítsák fel a Me–262-es gépek gyártását, és minél gyorsabban a lehető legtöbb sugárhajtású gép álljon hadrendbe. Értékes időt vesztegettek el. Nyilvánvaló volt, hogy az első gépek csak hónapok elteltével kerülhetnek ki a gyárból. Hogy Hitlert ennek tudatában lett volna, azt Speer később erősen kétségesnek tartotta.³⁵⁴¹ Amikor Hanna Reitsch, aki egyik sztárpilótává nőtte ki magát, február elején megjelent Hitlernél, hogy átvegye az Elsőosztályú Vaskeresztet, azt javasolta, hogy a japánok mintájára állítsanak fel kamikaze egységeket. Hitler ettől elzárkózott, s azt mondta, hogy a közeljövőben, az első sugárhajtású gépek bevetésekor nagy dolgokra számít. Reitsch felhívta figyelmét arra, hogy addig hónapok is eltelhetnek. Hitler Luftwaffe-segédtisztje, Nicolaus von Below később, az est folyamán megerősítette a pilótanő állítását. Hitler viszont makacsul állította, hogy a Luftwaffe őt erről másképpen tájékoztatta, és az általa megadott határidőt tartani fogják. Követelésének nyíltan senki nem mondott ellent, állította.³⁵⁴² Göbbels szerint Speernek is meggyőződése volt, hogy az új, sugárhajtású gép radikális változásokat fog hozni a légiháborúban.³⁵⁴³

Hitler ösztönei – mint mindig – most is azt diktálták, hogy a legjobb védekezés a támadás. Ő is, mint a – türelmetlen és egyre inkább hitetlenkedő – köznapi németek többsége nagyon várta már a lehetőséget, hogy hatalmas pusztító erejű fegyvert vethessen be Nagy-Britannia ellen, hogy a britek is megízlelhessék saját főztjüket, és arra kényszerítse a szövetségeseket, hogy ismételten átgondolják a légiháborús stratégiájukat. A „csodafegyver” bevethetőségének gyors lehetőségét és annak a brit háborús stratégiára gyakorolt valószínű hatását illető illúzióit ezúttal is tanácsadóinak derűlátó előrejelzései táplálták.

Speer, miután az év egy korábbi szakaszában részt vett egy Peenemündén megtartott bemutatón, már 1942 októberében meggyőzte Hitlert, hogy az A4-es (későbbi és közismertebb nevén a V2-es) nagy hatótávolságú, bombaterhével és megállíthatatlan pusztító erejével a sztratoszférába is belépni képes rakéta mekkora pusztítást tud végezni Angliában. Hitler azonnal el is rendelte a fegyver tömeges gyártását. Mikor a konstrukció mögött álló zseni, Werner von Braun néhány hónappal később megismertette a rakéta képességeivel, s bemutatta neki a kipróbálás alkalmával készített színes filmet, Hitler lelkesedése nem ismert határokat. Speer előtt kijelentette, hogy ez „a háború döntő fegyvere”, mely – ha az angolok ellen bevetik – leveszi Németország válláról a terheket. A fegyver előállítását a lehető legnagyobb gyorsasággal – még a harckocsigyártás rovására is – azonnal el kell kezdeni. 1943 őszére már egyértelművé vált, hogy a fegyver korai bevethetőségét illetően a várakozások túlzottan derűlátók voltak.³⁵⁴⁴ 1944 februárjában Speer még mindig azt hangoztatta Göbbels előtt, hogy a rakétaprogram április végére összeáll.³⁵⁴⁵ Valójában el kellett jönnie a szeptembernek, amikor a rakétákat végre útjukra bocsáthatták.³⁵⁴⁶

A Luftwaffe Kirschkern nevű alternatív programja, mely a V1 repülő bomba néven vált ismeretessé, már előrehaladottabb állapotban volt. Ennek története is még 1942-re nyúlik vissza. Az A4-es programhoz hasonlóan ehhez, és a fegyver tömeges előállításának méreteihez is igen nagy reményeket fűztek. A fegyver gyártása 1944 januárjában kezdődött. A próbák eredményei rendkívül biztatóak voltak.³⁵⁴⁷ Február elején Speer azt mondta Göbbelsnek, hogy április elejére minden készen fog állni.³⁵⁴⁸ Egy hónappal később Milch azt a képet festette Hitler elé, hogy április 20-ával, Hitler születésnapjával kezdődően tíz nap alatt 1500 repülő bombával London túlnyomó részét megsemmisítik, maradékával pedig a következő hónap folyamán végeznek. Elképzelései szerint a bombatámadások kezdetétől számított három hét elteltével Nagy-Britannia térdre kényszerül.³⁵⁴⁹ A hozzá eljuttatott információk alapján Hitler illúziói már érthetőbbek voltak. A szárazföldi hadsereg A4-es és a Luftwaffe Kirschkern-programja közötti versengés és vetélkedés is meghozta a maga gyümölcsét. Itt is érvényesült a „dolgozni a Führer szellemében” alapelv, a hatalmi pozíciók megszerzése érdekében az általa kedveltnek ismert dolgoknak minél előbb meg kellett valósulniuk, hogy az általa áhított csoda bekövetkezzen és kívánságai – bármilyen kevés közük is van a valósághoz – teljesüljenek. Az érem másik oldala az volt, hogy mindenki húzódozott attól, hogy rossz vagy lehangoló hírt közöljön vele. Mindez együttesen már eleve magában hordozta a rendszeresen, túlzott optimizmusra való hajlam következményét – a megvalósíthatatlan álmok elkerülhetetlenül csalódáshoz vezető dédelgetését.

IV.

Február folyamán Hitler a sajtófőnöke, Otto Dietrich által szokásos módon számára összeállított nemzetközi sajtószemlét olvasgatva felfigyelt egy Stockholmból származó hírre, mely szerint hadseregének egyik vezérkari tisztje azt a feladatot kapta, hogy golyóval végezzen vele. A Hitler személyes biztonságáért felelős Johann Rattenhuber SS-Standartenführer megbízást kapott, hogy szigorítsa meg a Farkasverem körüli biztonsági intézkedéseket. Minden látogatót alaposan át kellett vizsgálni, és – nem elhanyagolható módon – még a táskákat is át kellett kutatni. A biztonsági intézkedések túlzott megszigorításával kapcsolatban Hitlernek fenntartásai voltak.³⁵⁵⁰ Az ügy mindenesetre elvesztette fontosságát, mivel úgy döntött, hogy elhagyja a Farkasvermet, s a Berchtesgaden közelében lévő Berghofba teszi át székhelyét. A közelmúltban Berlin ellen végrehajtott bombatámadások és a szövetségesek egyre fokozódó légi fölénye egyben azt is jelentette, hogy nem lehetett kizárni egy, a Führer főhadiszállása elleni légitámadást. Ezért vált szükségessé a főhadiszállás falainak és tetőinek megerősítése. Míg a Todt Szervezet munkásai elvégzik ezeket a jelentős munkálatokat, addig a főhadiszállás Berchtesgadenbe költözik.³⁵⁵¹ Február 22-én este Hitler, miután bejelentették, hogy az 1920-as pártprogram meghirdetésének évfordulóján rendezett ünnepségen február 24-én beszédet mond Münchenben a „régi gárda” előtt, különvonatán el is hagyta a Farkasvermet, s elindult déli irányba.³⁵⁵² Július közepéig nem is tért vissza a Berghofból.

A hónap közepén nem érezte jól magát. Emésztési problémái súlyos megfázással párosultak. Bal lábának remegése már erősen észrevehető volt.³⁵⁵³ Panaszkodott, hogy bal szemével homályosan lát, s ezzel kapcsolatban egy szemész két héttel később meg is állapította, hogy ezt a szemében keletkezett apró vérömleny okozza.³⁵⁵⁴ Egészségügyi problémái most már krónikussá váltak, és súlyosbodtak.³⁵⁵⁵ Lényegesen jobban érezte magát, amikor február 24-én megérkezett egyik régi törzshelyére, a müncheni Hofbräuhausba, hogy nagyobb lélegzetű beszédet mondjon a párt nagy számban összegyűlt odaadó híve, ahogy ők magukat nevezték, a „régi gárda” tagjai előtt.³⁵⁵⁶ Ebben a társaságban Hitler elemében érezte magát. Kitűnő szónoki képességét is visszanyerte. A régi bizonyosság elegendő volt. Az összegyűlt fanatikus hívek azt hallhatták, hogy biztosabb a kemény kitartás eredményeként megszülető győzelemben, mint valaha; a megtorlás – London ellen intézendő hatalmas légitámadások formájában – előkészületben van; a szövetségesek partraszállási kísérletét, ha erre sor kerül, meg fogják hiúsítani. Beszéde akkor érte el a csúcspontot, amikor kijelentette vadul lelkesedő és beszédét minduntalan tapsviharral félbeszakító hallgatósága előtt, hogy a pártprogram meghirdetésétől a hatalomátvételig sokkal nehezebb és kevesebb reménnyel kecsegtető volt az út, mint amit most a német népnek a győzelemig meg kell tennie.

Kompromisszumok nélkül halad tovább a megkezdett úton. Ezt összekötötte a „zsidókérdéssel”: ahogy a zsidókat „szétzúzták” Németországban, úgy fogják őket megsemmisíteni az egész világon. Anglia és Amerika zsidósága – melyet mindig is a háború kirobbantásáért tett felelőssé – számíthat arra, hogy vele is az fog történni, mint ami Németországban történt a zsidókkal. Durva támadás volt ez a nácizmus első számú ideológiai célpontja ellen, hiszen semmiféle érzékelhető katonai sikerről nem tudott beszámolni. Közönsége azonban pontosan ezt kívánta hallani. Ez tetszett nekik.³⁵⁵⁷ Számosan közülük már kevésbé voltak elragadtatva, amikor a beszéd elhangzása után az estét egy hideg és nedves óvóhelyen töltötték, mert számítottak egy München elleni komoly légitámadásra, melyre végül aztán nem is került sor.³⁵⁵⁸ Hitler ekkor már elhagyta Münchent, és a Berghof felé tartott. Pompás alpesi üdülője most már szintén légitámadások veszélyének volt kitéve, ezért álcahálókkal burkolták be, s az újonnan épült légoltalmi bunkerrel összeköttetésben álló nagyszerű hallt is csak pislákoló fények világították meg.³⁵⁵⁹

Március elején Hitler a Berghofba hívatta Göbbelst. Ennek közvetlen oka az volt, hogy Finnország minden pillanatban kiugorhatott a háborúból.³⁵⁶⁰ A riadalom egy ideig indokolatlannak bizonyult. Finnország valójában csak hat hónap múlva szánta rá magát erre a lépésre.³⁵⁶¹ A Göbbelsszel március 3-án lezajlott találkozón a megbeszélések viszont a szokás szerint nem korlátozódtak csupán egyetlen témára. Hitler áttekintette az általános helyzetet, s ezzel betekintést engedett akkori gondolatmenetébe.

Közölte Göbbelsszel, hogy a finn események fényében most eldöntötte, hogy pontot tesz Magyarország folyamatos „árulásának” is a végére. A kormányt megbuktatják, tagjait letartóztatják, az államfőt, Horthy tengernagyot német „védelem” alá helyezik, a katonaságot lefegyverzik, és új kormányt ültetnek a régi helyébe. Ezt követően lehet foglalkozni a magyar arisztokráciával és a budapesti zsidókkal (akiket természetesen a problémák előidézőinek állított be). A magyar fegyverek, élőerő, az elkobzásra váró olaj és élelmiszer éppen kapóra fog jönni Németországnak. A kérdés ilyen irányú rendezésére a lehető leggyorsabban sor fog kerülni.³⁵⁶²

A katonai helyzettel kapcsolatban Hitlerből sugárzott a magabiztosság. Véleménye szerint a lerövidült keleti frontot tartani lehetett. Nyáron ismét offenzívát akart indítani. Ehhez negyven hadosztályra lesz szüksége, melyet nyugatról fog átvezényelni a partraszállás sikeres meghiúsítása után. Ezt megelőzően a déli szárnyat is rendbe kell tenni. Gondot okoz az Olaszország nyugati partvidékén, Anziónál létrejött hídfőállás felszámolása, ahol januárban a szövetségesek 70 000 fős, főként amerikaiakból álló erőket tettek partra, de nem tudták kihasználni a meglepetés biztosította előnyöket, s támadásuk most megfeneklett.³⁵⁶³ Szokása szerint most is katonai vezetőit, különösen Kesselringet, a körzet parancsnokát hibáztatta a történtekért, és már bánta, hogy parancsnokként ennyire szabad kezet adott neki. Ez – Hitler megítélése szerint – ismételten azt bizonyítja, hogy „mindent neki, magának kell megcsinálni”.³⁵⁶⁴

A várhatóan az elkövetkező hónapok folyamán bekövetkező invázióval kapcsolatban Hitler a német esélyeket illetően „abszolút biztos” volt. Ismertette a partraszállás meghiúsítására felsorakozott erők képességeit, s külön hangsúlyozta a térségbe átcsoportosított SS hadosztályok minőségét. Rámutatott a német fegyverzet, különösen a Párduc és a Tigris harckocsik minőségi fölényére, melyek ha még nem is állnak kellő mennyiségben rendelkezésre, de a korábbi típusokhoz képest igen nagy előrelépést jelentenek. (Az egyre növekvő erejű légitámadások ellenére a gyártó üzemek széttagolása eredményeként Speernek sikerült a termelés folyamatosságát biztosítani.) Hitler azzal számolt, hogy Németország a légierő tekintetében is tartani tudja magát. Göbbels naplójegyzeteiben igen ritkán fordul elő, hogy Hitlerrel kapcsolatban akár a kritika apró jeleit is fel lehetne fedezni. Optimizmusa ezúttal viszont még a propagandaminiszter szerint is megalapozatlannak látszott, aki naplójába a következőket írta: „Bárcsak igaznak bizonyulna a Führer előrejelzése. Az utóbbi időben már annyi csalódás ért bennünket, hogy az emberben bizonyos kétségek merülnek fel.”³⁵⁶⁵

Hitler ugyancsak nagy reményeket fűzött a „megtorlásokhoz”, melyeknek április végén kellett tömeges méretekben elkezdődni, valamint a német vadászgépekbe éppen beépítés alatt álló nagyobb erejű tűzfegyverekhez és a radarberendezésekhez. Véleménye szerint az elkövetkező tél folyamán sikerül gerincét törni az ellenséges légitámadásoknak, és Németország „ismét aktivizálhatja magát az Anglia elleni támadásokban”.³⁵⁶⁶ Hitlernek nem sok biztatás kellett ahhoz sem, hogy indulatait a tábornokaira zúdítsa. Sztálin sokkal könnyebb helyzetben van, jegyezte meg. Neki is agyon kellett volna lövetni azokat a tábornokokat, akik most problémákat okoznak Németországnak. Ami pedig a „zsidókérdést” illeti, Németországnak csak haszna származik radikális politikájából: „a zsidók többé már nem tudnak ártani nekünk.”³⁵⁶⁷

Göbbelsszel folytatott beszélgetésétől számított két héten belül a német csapatok megszállták Magyarországot – ez volt az utolsó német megszállás a háború folyamán. Magyarország elfoglalása gondolatának megszületése valójában messzire, még a sztálingrádi vereség idejére nyúlik vissza. Mint ahogy tanúi lehettünk, Hitler erőteljesen bírálta a magyar (és a román) hadosztályok teljesítményét. A magyarok (a románokkal együtt) titokban és óvatosan tapogatózó lépéseket tettek a szövetségesek felé. Ezekről értesülve Hitler semmi kétséget sem hagyott Horthyban és Antonescuban aziránt, hogy árulásuk majd milyen következményekkel jár. Antonescu hűségnyilatkozatával megelégedett, de továbbra is komoly kétségei voltak a magyarokkal szemben. Olaszország szeptemberi kiugrását követően mindenesetre elkészíttette a Magyarország és Románia megszállására vonatkozó Margaréta I. és a Margaréta II. hadművelet terveit arra az esetre, hogy szükség esetén csírájában elfojtsa a fenyegető veszedelmet. Megszólaltatta a vészcsengőket Horthy február 12-én kelt levele is, melyben követelte, hogy vonjanak vissza a keleti frontról kilenc magyar hadosztályt, melyek egy szovjet áttörés esetén szükségesek a kárpáti határok védelméhez. Az ügy annál is inkább sürgetővé vált, mert a szovjet csapatok már valóban a Kárpátok vonala felé törtek előre, és Hitler nem akarta, hogy azt csak a „megbízhatatlan” magyarok védjék. Ráadásul az is a német felderítés tudomására jutott, hogy a magyarok diplomáciai kezdeményező lépéseket tettek mind a nyugati szövetségesek, mind pedig a szovjetek felé.³⁵⁶⁸

Hitlernek, katonai vezetői véleményével teljes összhangban, az volt az álláspontja, hogy ideje a tettek mezejére lépni. A Margaréta I. megindítására március 11-én született meg a parancs. A feladatot csak – részben a nyugati frontról átcsoportosított – német csapatoknak kellett végrehajtani; az eredeti tervek szlovák, horvát és román csapatok részvételét is előirányozták.³⁵⁶⁹ Egy bábkormány nem kedvelt szomszédaik csapatainak segítségével történő hatalomra juttatása aligha járult volna hozzá a magyarok Németország iránti lojalitásának erősítéséhez. Mindenesetre Hitler és Antonescu február 26–28-i, Klessheimben lezajlott találkozóján (melyen a román vezető a siker legkisebb reménye nélkül ismételten azt a javaslatot tette, hogy a különbéke érdekében tapogatózó tárgyalásokat kellene kezdeményezni a Nyugattal)³⁵⁷⁰ Antonescu elzárkózott attól, hogy román csapatok is részt vegyenek Magyarország megszállásában, hacsak nem adják vissza Romániának azokat a területeket, melyeket 1940-ben kénytelen volt átadni Magyarországnak. Hitler a megszállás megtörténte után sem akarta teljesen elveszíteni a magyarok támogatását, ezért ebbe nem tudott beleegyezni.³⁵⁷¹ Végül annyi engedményre mégis hajlandó volt, hogy eredeti szándékai ellenére – von Weichs tábornagy javaslatára – nem fegyverezteti le a magyar csapatokat mindaddig, amíg Horthy hajlandó együttműködni a megszálló csapatokkal, és elejét veszi minden ellenállásnak.³⁵⁷² Hogy elejét vegye a magyar ellenállás esetleges, szükségtelen kiprovokálásának, Horthy még azt a lehetőséget is megkapta, hogy az Ausztriában és Csehszlovákiában 1938-ban és 1939-ben kipróbált módszer szerint „behívja” a német csapatokat.³⁵⁷³

Azt gondolván, hogy a február 12-én Hitlerhez írt és megválaszolatlanul maradt levelében érintett kérdések – különös tekintettel a keleti fronton harcoló csapatok visszavonására – megtárgyalására kerül sor, a hetvenöt éves magyar államfő külügyminisztere, hadügyminisztere és a vezérkar főnöke kíséretében március 18-án reggel megérkezett Klessheimbe. Csapdába sétáltak.

Hitler és Horthy tolmács jelenléte nélkül, német nyelven folytatták a tárgyalásokat. Paul Schmidt, Hitler tolmácsa kollégái társaságában az előcsarnokban várakozott, amikor a tárgyalások színhelyéül szolgáló szoba ajtaja hirtelen kivágódott, s a kivörösödött arcú Horthy tengernagy sietős létekkel kilépett rajta, nyomában a dühöngő Hitlerrel, akinek végül sikerült utolérni felháborodott vendégét és – a protokollnak megfelelően – a lakosztályába kísérni, mielőtt sürgősen és tajtékozva leült volna Ribbentroppal tárgyalni.³⁵⁷⁴

A találkozó a magyar államfővel valóban viharos légkörben zajlott le. A megbeszélés kezdetén Hitler a német titkosszolgálat információi alapján azzal vádolta a magyar kormányt, hogy a háborúból történő kiugrással próbálkozik, és ennek érdekében tárgyalásokat folytat a szövetségesekkel. Szokásához híven Hitler most is mereven ragaszkodott elméletéhez, mely szerint a zsidók robbantották ki a háborút, következésképpen a zsidók létezése bármely országban egy olyan ötödik hadoszlopot jelent, mely aláássa a háborús erőfeszítéseket, ezért különös agresszivitással tett szemrehányást Horthynak, amiért lehetővé teszi egymillió zsidó zavartalan létezését az országban, amit német részről úgy értékelnek, hogy az veszélyezteti a keleti és a balkáni frontokat. Ennek megfelelően a német vezetés – folytatta Hitler – jogosan tart egy olaszországihoz hasonló kiugrás veszélyétől. Ezért Magyarország katonai megszállása mellett döntött, s követelte, hogy egy közös közlemény aláírásával Horthy is támogassa ezt a lépést. Horthy erre nem volt hajlandó. A légkör egyre forróbbá vált. Hitler kijelentette, hogy ha Horthy nem hajlandó aláírni, a megszállásra akkor is sor kerül, csak éppen az ő egyetértése nélkül. A horvát, szlovák, román és német csapatok minden ellenállást eltipornak. Horthy ekkor lemondással fenyegetőzött. Hitler erre közölte, hogy ebben az esetben nem tudja a tengernagy és családja biztonságát garantálni. A zsarolásra Horthy tiltakozva felugrott a helyéről: „Ha már minden kérdésben döntés született, akkor nincs semmi értelme, hogy itt legyek. Azonnal távozom!” – közölte, s kiviharzott a szobából.³⁵⁷⁵

Miközben Horthy egyre azt követelte, hogy azonnal vigyék különvonatához, Ribbentrop pedig éppen Sztójai Döme berlini magyar nagykövetet részesítette fejmosásban, hirtelen megszólaltak a légvédelmi szirénák. A „légitámadás” a Klessheimet körülvevő füstfüggönnyel és a budapesti telefonösszeköttetés megszakadásával együtt csupán csel volt. A jól megrendezett színjátékkal arra akarták rávenni Horthyt, hogy tegyen le idő előtti elutazási szándékáról, és folytassa Hitlerrel a tárgyalásokat. Közben Ribbentrop mellékesen tudatta Schmidttel, hogy ha Horthy nem hajlandó eleget tenni a német követeléseknek, akkor nem díszkísérettel, hanem fogolyként távozik. A megfélemlítés és ravaszkodás szokás szerint meghozta az eredményét. Mikor Horthy azon az estén visszatért a különvonatára, akkor már társaságában volt Ernst Kaltenbrunner, a biztonsági rendőrség főnöke és Edmund Veesenmayer, Ribbentrop személyes megbízottja is, akit a német érdekek védelmében teljhatalommal ruháztak fel. Horthy mindössze egyszer bólintott rá, hogy Sztójai miniszterelnöksége alatt bábkormányt hozzanak létre, mely kész a németek utasításainak megfelelően cselekedni.³⁵⁷⁶

Másnap, március 19-én Magyarország már a németek kezén volt. Nem csupán a többletnyersanyag és az élőerő szolgálta a német háborús erőfeszítéseket, hanem ahogy Hitler két héttel korábban mondta Göbbelsnek, így a „zsidókérdés” is kezelhetővé vált Magyarországon.³⁵⁷⁷

Budapest német megszállásával Magyarország nagyszámú és még érintetlen, mintegy 750 000 főt számoló zsidó lakosságának a sorsa megpecsételődött. Magyarország új urai egy percet sem vesztegettek hiábavalóan. Eichmann a megszálló német csapatokkal érkezett meg Budapestre. Napokon belül 2000 zsidót tereltek össze. A deportáltakat szállító első vonatszerelvény – leírhatatlanul embertelen körülmények között, negyven marhavagonba zsúfolt 3000 zsidó férfival, nővel és gyerekkel – egy hónap múlva indult el Auschwitzba.³⁵⁷⁸ Június elejére már 92 vonat majdnem 300 000 magyar zsidót szállított a pusztulásba.³⁵⁷⁹ Mikor Horthy egy hónappal később leállíttatta a deportálásokat – amivel saját eltávolítását is előidézte –, akkorra már 437 402 magyar zsidót küldtek gázkamrába.³⁵⁸⁰

V.

Azon a napon, amikor a német csapatok bevonultak Magyarországra, a Berghofban furcsa kis ceremóniára került sor.³⁵⁸¹ A front különböző szakaszairól odarendelt tábornagyok is tanúi voltak, amikor közülük a rangidős Rundstedt átnyújtotta Hitlernek a mindnyájuk által aláírt hűségnyilatkozatot. Az aláírásokat a frontokon tett körutazása során Hitler első számú Wehrmacht-szárnysegédje, Schmundt tábornok gyűjtötte össze. Az ötlet, jellemző módon, Göbbelstől származott (bár ezt titokban tartotta, és nem közölte előzetesen Hitlerrel).³⁵⁸² Ennek közvetlen oka az a Moszkvából sugárzott, németellenes fellazító propaganda volt, melyet a fogságba esett Walter von Seydlitz-Kurzbach tábornok és a Sztálingrádnál szintén a szovjetek kezére került tiszttársai folytattak.³⁵⁸³ Valójában a Seydlitz-propaganda tényleges hatása minimálisnak volt tekinthető. Ezek viszont már nyugtalanító idők voltak a náci vezetés számára. Schmundt elsődleges célja az volt, hogy eloszlassa Hitler bizalmatlanságát tábornokaival szemben, és javítson valamit azon a jeges kapcsolaton, mely annyira szembetűnővé vált azon a tanácskozáson, melyet Manstein a közbeszólásával félbeszakított. Az esemény már önmagában véve is figyelemreméltó és nyilvánvaló jele volt annak, hogy nincs minden rendjén, amikor egy ilyen titáni küzdelem kellős közepén a legfelsőbb katonai vezetés tagjai célszerűnek tartanak egy mindnyájuk által aláírt hűségnyilatkozatot átadni a fegyveres erők főparancsnokának és államfőnek. A dokumentumot a tábornagyok közül utolsóként aláíró Mansteinnek mindenesetre ez volt a véleménye. Egy katona szemszögéből a nyilatkozatot teljesen feleslegesnek érezte.³⁵⁸⁴ Hitlert a jelek szerint meghatotta az esemény,³⁵⁸⁵ mely tábornokaival fenntartott kapcsolataiban ritka harmonikus pillanatnak számított.

A dolgok azonban hamarosan visszazökkentek a megszokott kerékvágásba. Egy héten belül Manstein ismét a Berghofban volt. A Hans Valentin Hube tábornok parancsnoksága alatt álló 1. páncéloshadsereget szinte azonnali bekerítéssel fenyegették a Tarnopolból a Dnyeszter felé törő szovjet csapatok. Manstein egy nyugati irányba mutató áttörést szorgalmazott (Hube javaslata ellenére, aki hadseregét biztonságba akarta helyezni, s a Dnyeszteren át déli irányba akart visszavonulni), hogy Galíciában új frontot lehessen kialakítani. Ehhez az 1. páncéloshadseregnek segítségre, erősítésre volt szüksége. Hitler engedélye kellett ahhoz, hogy ezt az erősítést a front egy másik szakaszáról átcsoportosíthassa. A déli megbeszélésen éles szóváltásra került sor Hitler és Manstein között. Hitler nem volt hajlandó helyt adni Manstein kérésének, és a tábornagyot személyesen tette felelőssé hadseregcsoportjának kedvezőtlen helyzetéért. A téma további megtárgyalását az esti tanácskozásig elhalasztották. A felháborodott Manstein azt mondta Schmundtnak, hogy le fog mondani posztjáról, ha Hitler nem hagyja jóvá a parancsait.

Az esti tanácskozáson a téma folytatásakor Hitler véleménye meglepő módon megváltozott. Hogy erre mi és ki vehette rá, vagy hogy egyszerűen csak elgondolkodott a kérdésen, mielőtt megváltoztatta volna a véleményét, az nem ismeretes. Mindenesetre megígérte Mansteinnek a kért erősítést, beleértve egy SS páncéloshadtest nyugati frontról történő átcsoportosítását is.³⁵⁸⁶ Manstein pillanatnyi elégedettséggel távozott. Hitler viszont gyűlölte, ha engedményeket csikarnak ki belőle, különösen azok után, hogy népes hallgatóság előtt egyszer már elzárkózott a kérés teljesítésétől. Ráadásul megítélése szerint Manstein parancsnoki tevékenysége az elmúlt hetekben nyugtalanságra adott okot, és nem volt kellően hatékony. A katonai kudarcokat Hitler mindig is úgy kezelte, hogy a parancsnokokat hibáztatta (kivételt képez ez alól régi politikai szövetségese, a Luftwaffe főnöke, Göring, akivel a légiháború katasztrófái ellenére is kesztyűs kézzel bánt), és olyanokat léptetett a helyükbe, akik – elképzelése szerint – majd fokozzák a csapatok harci szellemét, és megerősítik bennük az akaratot a kitartáshoz. Eljött az ideje, hogy útjai elváljanak Mansteinéitől, ugyanúgy, mint egy másik vezető tábornagyáétól, Kleistétől is, aki Manstein után két nappal szintén a Berghofba látogatott, s engedélyt kért, hogy a Fekete-tenger körzetében lévő A hadseregcsoport a Bugtól visszavonulhasson a Dnyeszterig.³⁵⁸⁷

Március 30-án Mansteint és Kleistet fedélzetére vette Hitler Kondor különgépe, és a Berghofba szállította. Zeitzler elmondta Mansteinnek, hogy legutóbbi látogatása óta Göring, Himmler és valószínűleg Keitel is áskálódott ellene. Zeitzler maga is felajánlotta lemondását, amit kurtán-furcsán visszautasítottak.³⁵⁸⁸ Schmundt gondoskodott arról, hogy a két tábornagy leváltása kitüntetéssel, és ne haraggal történjen meg.³⁵⁸⁹ A két tábornagy helyébe Walter Model és Ferdinand Schörner, keménynek ismert tábornokok, Hitler kedvencei léptek, akiket alkalmasnak tartott arra, hogy javítsák a csapatok hangulatát, és felébresszék bennük a kemény, nemzetiszocialista harci szellemet. Ezzel egyidejűleg a hadseregcsoportok elnevezését is Észak-ukrán és Dél-ukrán hadseregcsoportra változtatták. Ukrajna lényegében akkor már elveszettnek volt tekinthető. A jelképes átkeresztelés is részét képezte a harci szellem fokozására irányuló szándéknak, hiszen elnevezésével arra utalt, hogy az elvesztett területeket hamarosan visszafoglalják.

Rövidesen bebizonyosodott, hogy a személycserék és az elnevezések megváltoztatása nem elegendő. Az újonnan kinevezett parancsnok sem tudták elődeiknél eredményesebben megállítani a kérlelhetetlen szovjet előrenyomulást. Április 2-án Hitler kiadott egy hadműveleti parancsot, mely a következőkkel kezdődött: „Az oroszok déli és keleti frontokon megindított offenzívája túljutott a csúcsponton. Az oroszok felélték és megosztották erőiket. Eljött az ideje, hogy végre álljt parancsoljunk a szovjet előrenyomulásnak.”³⁵⁹⁰ Mindez hiú ábrándnak bizonyult. Az újonnan megrajzolt vonalak létfontosságú eleme az volt, hogy a Krímet mindenáron tartani kellett. Ez viszont egyenlő volt a lehetetlennel. Odesszát, a krími utánpótlási vonalak rendkívül fontos fekete-tengeri kikötőjét a német csapatok április 10-én kényszerültek feladni. Május elejére az egész Krím elveszett, s a május 8-ról 9-re virradó éjszaka Hitler kénytelen volt engedélyezni Szevasztopol tengeren át történő evakuálását. A Krím megtartásáért folytatott hiábavaló harc 60 000 német és román katona életét követelte.³⁵⁹¹ A szovjetek tavaszi offenzívájának befejeztével a német erőket egy éven belül korábbi állásaikhoz képest mintegy 1000 kilométerrel vetették vissza.³⁵⁹²

Hitler tombolt a krími összeomlás miatt, amikor április 17-én Felső-Bajorország és München „hagyományos gauja” nagy becsben álló, megbízható vezérének, Adolf Wagnernek a temetése után Göbbelsnek a hónap folyamán első alkalommal nyílt alkalma arra, hogy négyszemközt beszélgessen vele. Hitler megjegyezte, hogy a keleti fronton az események sokkal gyorsabban követik egymást, és a helyzet jóval kritikusabban alakul, mint ahogy arra számítani lehetett. Most is bűnbakot keresve dühét a krími csapatok főparancsnokára, Erwin Jaenecke tábornokra zúdította, akit defetistának tartott, mivel régóta már csak a visszavonulás gondolatával foglalkozott. Hitler arról beszélt, hogy hadbíróságnak kell megállapítani a krími katonai vezetők bűnösségét (Szevasztopol május eleji evakuálása után el is rendelte Jaenecke leváltását).³⁵⁹³ Azt is kijelentette Göbbels előtt, hogy rendet tett a keleti fronton, és így egészében véve leállt a visszavonulás. „Ez csodálatos lenne” – ennyi volt erről Göbbels valóságnak nagyon is megfelelő bejegyzése a naplójába. Hitler már egy újabb offenzívát forgatott a fejében. Hogy erre mikor került volna sor, azt nem lehetett tudni. Úgy tervezte, hogy közvetlenül a nyugati partraszállási kísérlet meghiúsítása után fogja megindítani. Áttérve a nyugati front témájára Hitler agyba-főbe dicsérte Rommelt az atlanti védelem kiépítése során végzett munkájáért. Az invázióra mindenképpen sor fog kerülni, mondta, lehetséges, hogy már az elkövetkező hónap folyamán. Rommel elkötelező ígéretet tett neki, hogy május 1-jére minden készen fog állni. Hitler időnként abszurd optimizmusának valójában nem volt semmi reális alapja, de tábornokai és pártvezetői túlbuzgóságától az mégis állandóan feltöltődött és újraéledt, mert tudták, hogy mit szeretné hallani, és azt is mondták neki. Az ámítás és önámítás behálózta az egész rezsimet. Hitlernek meggyőződése volt, hogy a partraszállási kísérletet elegáns nagyvonalúsággal sikerül meghiúsítani, s ez válsághoz fog vezetni Nagy-Britanniában. Aztán a demoralizált népre lehet zúdítani a megtorlás földrengéssel felérő hullámait.³⁵⁹⁴

Göbbelst továbbra is aggasztotta Hitler egészségi állapota. Amikor valamivel több mint egy hónappal korábban a Berghofban találkoztak, akkor Eva Braun néhány évvel azelőtt készített filmfelvételeivel szórakoztatták magukat. Az amatőr felvételeket elnézve nyilvánvaló volt, hogy Hitler mennyire megöregedett, és egészségi állapota mennyire leromlott a háború alatt.³⁵⁹⁵ Göbbels azt is felvetette, hogy május 1-jén szólhatna a német néphez. Március 12-én, a Hősök Napján nem érezte jól magát, s akkor Dönitz flottatengernagy – a Hitler által nagyon tisztelt katonai vezetők egyike, nyilvánvalóan a jövő embere – helyettesítette.³⁵⁹⁶ Hitler közölte Göbbelsszel (aki észrevette rajta a néhány hete, főként Magyarország miatt eluralkodó idegfeszültséget), hogy éjszakánként alig alszik három órát, ami azért túlzás volt, de régi álmatlansági problémája biztosan súlyosbodott. Mutatott némi hajlandóságot arra, hogy május 1-jén rádióbeszédet mondjon, de állítása szerint egészségi állapota nem engedte, hogy a nyilvánosság elé kiálljon szónokolni. Nem tudta, hogy egyáltalán képes lenne-e ilyesmire.³⁵⁹⁷

Ez csak kifogás volt. A Göbbelsszel folytatott beszélgetést követően minden felkészülés és jegyzet nélkül izzó hangú, lelkesítő beszédet tartott pártvezérei előtt, és még a gondolata se merült fel annak, hogy esetleg félbe kell szakítsa beszédét (melyben az önbizalmat növelő szólamok mellett kijelentette, hogy a szovjet előnyomulásnak az az előnye is megvan, hogy az egész nemzetet rádöbbenti a veszély nagyságára).³⁵⁹⁸ Amikor a „régi gárda” előtt beszélt, akkor saját, megbízható közegében volt. Egy nagyobb tömeg előtt elmondott beszéd azonban, amikor tudatában van a lakosság nyomott hangulatának, már teljesen más dolognak számított.³⁵⁹⁹

Abban az évben Hitler ötvenötödik születésnapja a szokásos külsőségek és ceremóniák közepette zajlott le. Göbbels zászlódíszbe öltöztette Berlint, és egy pátosztól zengő jelmondatot is kitalált erre az alkalomra: „Falaink megtörhetnek, de szívünk soha!”. Az Unter den Lindenen az ünnepi díszben csillogó Állami Operaházban megrendezett ünnepségen megjelentek az állam, a párt és a Wehrmacht vezetői. Göbbels Hitler történelmi érdemeit ecsetelgette. Ezt követően a Berlini Filharmonikusok Hans Knappertsbusch vezényletével eljátszották Beethoven Eroica-szimfóniáját.³⁶⁰⁰ A hűséges nácik körében uralkodó hangulat ezúttal meglehetősen mesterkélt volt. A körzeti propagandahivatalok jelentései alapján Göbbels is jól tudta, hogy a közhangulat „nagyon is kritikus és kétkedő”, s „a széles tömegek depressziós hangulata” már „nyugtalanító szintet” ért el.³⁶⁰¹ A hagyományos propagandától eltekintve a lelkesedés ritkábban és visszafogottabban nyilvánult meg. A bajor falusi körzetekből érkező jelentések szerint ez alkalommal jóval kevesebb zászló volt látható, mint korábban. Különösen azokon a házakon volt ez észrevehető, ahol olyan emberek laktak, akiknek szeretteik nem tértek vissza a frontról.³⁶⁰² Az ilyen emberek számára különösen üresen kongott Göbbelsnek a párt lapjában, a Völkischer Beobachterben megjelent dicshimnusza, melyben megállapítja, hogy „a német nép még soha nem nézett fel olyan hittel és bizalommal a Führerre, mint ezekben a napokban és órákban, amikor felismerte, hogy mekkora terhet is jelent ez a saját életünkért folytatott harc”.³⁶⁰³

A hangulat még a Berghofban is csupán látszólag volt ünnepi. A déli tanácskozás előtt Hitler fogadta teljes háznépének jókívánságait, s megtekintette az ebédlőben kiállított ajándékait. Később az új típusú harckocsik bemutatóját tekintette meg Klessheim mellett, a salzburgi autópályán. Amint Zeitzler vezérkari főnök megérkezett, ismét a szokásos napirend vette kezdetét, Hitler is eltűnt szem elől, s a katonai kérdések megtárgyalásába temetkezett.³⁶⁰⁴ A nap vendégei közt volt a Hitler által nagyra becsült Hube tábornok is, akit annak elismeréséül, hogy az 1. páncéloshadsereggel sikerül kitörnie a szovjet bekerítésből, Hitler vezérezredessé léptetett elő. Hitler késő este engedélyezte, hogy Hube elinduljon Berlinbe. A gép felszálláskor egy fának ütközött, szárnya leszakadt, Hube pedig életét vesztette. Az eset majdnem kettős tragédiát jelentett Hitler számára. A Berghofban közkedveltségnek örvendő Walther Hewelnek, Ribbentrop Führer főhadiszállása mellé rendelt összekötőjének agyrázkódással és komolyabb horzsolásokkal sikerült megúsznia a balesetet. Egy Hubéhoz hasonló, kiemelkedő képességű tábornok elvesztése csapást jelentett Hitler számára. Még azt a kockázatot is vállalta – a szövetségesek légi fölényének tudatában pedig Göbbels is őrültségnek tartotta a dolgot –, hogy ritka látogatást tegyen a fővárosban, s részt vegyen Hube díszpompás állami temetésén.³⁶⁰⁵

Közben április 22-én, hogy gerincét kissé megkeményítse, Hitler ismét hosszú monológgal szórakoztatta Mussolinit Klessheimben. Említette azokat a veszélyeket, melyek Németországot és szövetségeseit fenyegetik, de a defetizmusnak a nyomát sem lehetett felfedezni rajta. „A Führer nem tudja, hogy az invázióra mikor és hol kerül sor”, tartalmazza a találkozóról készített jelentés, „de az angolok olyan intézkedéseket léptettek életbe, melyek 6–8 hétnél tovább nem tarthatók fenn, s Angliában komoly válsághelyzet alakul ki, ha a mégsem kerülne sor a partraszállásra. Akkor pedig új, 250–300 kilométer hatósugarú technikai fegyvereket vet be, és Londont romhalmazzá változtatja.”³⁶⁰⁶ Szükség is volt az álmodozásra, és nem is csupán azért, hogy a Duce erősen megcsappant harci kedvét kissé helyrehozza.

VI.

Április közepén egy hónapok óta nem látott, ismerős arc jelent meg ismét a Berghofban. Mióta térdműtétre (és súlyos idegkimerültséggel) bevonult a Vöröskereszt Berlintől mintegy száz kilométernyire északra, Hohenlychenben lévő kórházába, Albert Speer eltűnt szem elől. Hitler márciusban találkozott vele egy rövid időre, amikor Speer néhány napig Klessheimben lábadozott, de a hadiipari miniszter ezután elutazott a dél-tiroli Meránba, hogy családja körében folytassa a gyógyulást.³⁶⁰⁷

Egy miniszter távolléte a Harmadik Birodalomban mindig is alkalmat jelentett a hatalomra éhes többiek számára, hogy a helyén keletkezett vákuumot betöltsék. Karl Otto Saur, Speer minisztériuma műszaki részlegének vezetője is kihasználta az alkalmat, hogy főnöke távollétében a Führer kegyeibe férkőzzön. Mikor áprilisban a légvédelmi eszközök termelésének koordinálására felállították a Speer-féle minisztériumot és a Luftwaffét összekötő Vadászrepülő Törzset, akkor annak irányítását Hitler Speer kifejezett kívánsága ellenére Saurra bízta.³⁶⁰⁸ Mikor a német városok szinte akadálytalan bombázása miatt felháborodott Hitler rájött, hogy vajmi kevés előrehaladás történt a vadászgépgyártás szempontjából a légitámadásokkal szemben biztonságot jelentő hatalmas, bombabiztos földalatti bunkerek építése terén, akkor Speer egy másik közvetlen munkatársa, Xaver Dorsch, a hatalmas építési részleg, a Todt Szervezet vezetője szintén felismerte a lehetőséget. A bunkerek építésének elmaradása miatt Hitlertől megszorongatott, és a légvédelem folyamatos kudarcainak gyalázatából mindenáron kimászni akaró Göring április közepén magához rendelte Dorschot, s közölte vele, hogy a Todt Szervezetnek azonnal hozzá kell látni a bunkerek építéséhez. Dorsch erre azt válaszolta, hogy nincs felhatalmazása a Birodalmon belül végzendő munkára; Speer csak a Birodalom határain kívül végzett munkákra állította rá a szervezetet. Annyira azért éber és eléggé tájékozott is volt a találkozó okát és a benne rejlő lehetőségeket illetően, hogy azonnal tervekkel hozakodjon elő a munkálatok Franciaországba történő áthelyezésére. Göring ezt jelentette is Hitlernek. Speer intézkedéseit felülbírálva Hitler még azon az estén megbízta Dorschot hat óriási méretű földalatti bunker megépítésével a Birodalom határain belül, és teljhatalmat adott neki ennek az elsődleges fontosságú feladatnak a megoldásához.

Dorsch ígéretet tett Hitlernek, hogy a bunkerek novemberre elkészülnek. Speer tudta, hogy ez teljességgel lehetetlen.³⁶⁰⁹ Ez viszont sokkal kevésbé zavarta, mint hatalmi bázisának felmorzsolódása. Speer nem emelkedett volna ilyen magasra, ha nem rendelkezett volna azzal a képességgel, hogy saját, Hitler melletti pozíciója érdekében ne vessen be könyörtelenül minden intrikát és cselszövést. Egyáltalán nem állt szándékában, hogy harc nélkül feladja eddig megszerzett hatalmi pozícióit. Április 19-én hosszú levelet írt Hitlernek, melyben panaszkodott döntése miatt, és követelte, hogy Dorschot ismét helyezzék fennhatósága alá. Azt is érzékeltette, hogy kész lemondani is, ha Hitler nem tesz eleget a kérésének. A levél kézhezvétele után Hitler kezdeti felháborodása végül utat engedett a józanabb, gyakorlati megfontolásoknak, s belátta, hogy továbbra is szüksége van Speer szervezési képességeire. A Luftwaffe fegyverzeti főnökén, Erhard Milchen keresztül üzenetet juttatott el hozzá, hogy továbbra is nagyra értékeli tevékenységét. Április 24-én Speer megjelent a Berghofban. Hitler ünnepi öltözékben, kesztyűjét kezében tartva sietett eléje, s úgy kísérte be az impozáns előcsarnokba, mint valami előkelő, külföldi vendéget. Speer hiúságának ez nagyon hízelgett, s azonnal meg is hatódott. Hitler továbbra is Speer hiúságát legyezgette. Közölte vele, szükségesnek tartja, hogy minden építkezéssel kapcsolatos munka az ő felügyelete alá kerüljön. Mindennel egyetértett, amit Speer célszerűnek tartott bevezetni. Speert ismét megnyerte magának. Azon az estén Speer már ismét ott volt a berghofi „családban”, s a késő esti kandallótűz mellett Eva Braunnal csevegett. Bormann zenehallgatást javasolt. Természetesen Wagner-lemezeket és Johann Strauss Die Fledermaus felvételét tették fel a lemezjátszóra. Speer ismét otthon érezte magát.³⁶¹⁰

Speer távollétében a légitámadások okozta károk ellenére Saurnak sikerült a vadászrepülőgép-gyártást – igaz, a bombázógépek rovására – jelentősen megemelni. A légvédelem kilátásainak javulása fölötti öröme mellett Hitlert ösztönei, mint mindig, továbbra is az agresszió és a kezdeményezés bombatámadások útján történő visszaszerzése felé hajtották. A Luftwaffe újonnan kinevezett hadműveleti főnöke, Karl Koller ezért nyitott ajtókat döngetett, amikor május elején átadott Hitlernek egy jelentést, melyben a legyártott bombázók számának veszélyes csökkenése miatt panaszkodott, s kifejtette, hogy véleménye szerint mit kellene tenni a német légi fölény visszaszerzése érdekében. Hitler azonnal közölte is Göringgel, hogy elfogadhatatlannak tartja a bombázógépgyártás alacsony tervszámait. Göring azt az üzenetet továbbította a Vadászrepülő Törzshöz, hogy a gyártósorokról lekerülő vadászgépek számának lényeges növelése mellett a gyártott bombázók számát is háromszorosára kell növelni. Göring, mint mindig, ezúttal is minden megtett, hogy kedvében járjon Hitlernek, s közölte vele, hogy a Me–262-es típusú gép – melyhez a diktátor igen nagy reményeket fűzött – gyártása is előrehaladott állapotban van.³⁶¹¹

Az előző év őszén, mint ahogy már említettük, Hitler a magas üzemanyag-fogyasztás miatt levette a prioritások listájáról a Me–262-esek – gyártását, de most megváltoztatta véleményét. A gép konstruktőre, Willi Messerschmitt professzor elhitette vele – valószínűleg félreértésről lehetett szó –, hogy a sugárhajtású gép, ha egyszer hadrendbe áll, nemcsak vadászgépként, hanem bombázóként is bevethető Nagy-Britannia ellen, és döntő szerepet játszhat az eljövendő invázió visszaverésében azzal, hogy a szövetségesek közt igen nagy pusztítást végez a partraszállásakor. A várakozásait illetően Göring legalább annyira irreálisan gondolkodott, mint Vezére, és megígérte, hogy az új sugárhajtású bombázókat már májusban hadrendbe fogja állítani.³⁶¹² A Speerrel és Milchhel lezajlott januári találkozóján, amikor a sugárhajtású gép gyártásának felgyorsítását követelte, Hitler a Luftwaffe műszaki szakértőinek legnagyobb elszörnyedésére kijelentette, hogy a gépet bombázóként kívánja bevetni. Minden ellenérv hiábavalónak bizonyult.³⁶¹³

Most, május 23-án, a Göring, Saur és Milch részvételével a Berghofban a repülőgépgyártásról rendezett tanácskozáson valaki vadászgépként kezdte emlegetni a Me–262-es gépet. Hitler azonnal közbevágott. Úgy tudta, közölte, hogy ezt a típust bombázónak építették. Kiderült, hogy az előző ősszel kiadott, realitásoktól teljesen elszakadt utasításait egyszerűen figyelmen kívül hagyták. Hitlerből kirobbantak az indulatok, és az összes jelenlévő szakértő műszakilag megalapozott ellenérvei dacára kiadta az utasítást, hogy a gépet kizárólag bombázóként gyártsák. Göring nem vesztegette az idejét, s a szemrehányásokat azonnal továbbította a Luftwaffe tervezőrészlegéhez. Meg kellett viszont mondania Hitlernek, hogy a gép ilyen nagyságrendű áttervezése miatt a gyártás csak újabb öt hónappal később kezdődhet.³⁶¹⁴ Hogy akkor lesz-e elegendő üzemanyag a működtetéséhez, az már teljesen más lapra tartozott. A Közép- és Kelet-Németországban lévő üzemanyaggyárak ellen május 12-én intézett, majd a hónap végén még nagyobb pusztítást okozó amerikai légitámadások, valamint a szövetségesek olaszországi bázisok és a romániai Ploeşti körzetében lévő olajfinomítók elleni támadásai a német üzemanyagtermelést a felére csökkentették. Speernek – Göring újabb kényelmetlen helyzetét gyorsan kihasználva – nem került sok fáradtságába rábeszélni Hitlert, hogy a repülőgépgyártást teljes egészében az ő minisztériuma alá rendelje.³⁶¹⁵

Három nappal a Me–262-essel kapcsolatos összetűzés után újabb, ezúttal népesebb összejövetelre került sor Obersalzbergben. Az ideológiai továbbképzésen részt vett számos tábornok és magas beosztású tiszt meghívást kapott a Berghofba, hogy meghallgassa Hitler beszédét. (1943 ősze és 1944 nyara között több ilyen alkalomra került sor.)³⁶¹⁶ Május 26-án a Berghof közelében lévő nagy szállodában, a Platterhofban gyűltek össze, mely annak a sokkal szerényebb Moritz-panziónak a helyén épült, ahol az 1920-as években Hitler is nagy előszeretettel tartózkodott. A meghívottak két nappal korábban az SS birodalmi vezetőjének, Himmlernek a beszédét hallgatták végig, aki annak hangsúlyozásával kívánta erősíteni nemzetiszocialista elkötelezettségüket, hogy a „Birodalom és Európa biztonságának szempontjából döntő fontosságú zsidókérdést kompromisszumok nélkül, a józan ész parancsának megfelelően (verstandesmässiger Erkenntnis) sikerült megoldani”.³⁶¹⁷ A „végső megoldás” kérdése egyrészt azért nyert különös hangsúlyt, hogy erősítse a harci szellemet, másrészt pedig tudatosítsa a frontra visszatérő katonai vezetőkben, hogy ők és a rezsim vezetői egy csónakban eveznek, és a zsidók legyilkolásában ők is bűnrészesek. A délután folyamán Hitler mondott beszédet a tisztek előtt. Célja Himmlerhez hasonlóan az volt, hogy csoportként azonosítsa őket az általa megtestesített nemzetiszocialista szellemmel.³⁶¹⁸ Himmlerhez hasonlóan ő is félreérthetetlenül kifejtette, hogy mi történik a zsidókkal.

A hosszú bevezetőt követően, melyben szokásához híven elmesélte, hogyan alakult ki politikai meggyőződése, hogyan lett a párt és az állam vezetője, Hitler a szociáldarwinista alapokon nyugvó türelmetlenséget mint erényt kezdte méltatni, hangsúlyozta, hogy „az egész élet szakadatlan intolerancia hiszen a természet se ismeri a toleranciát, mivel minden életképtelen dolgot megsemmisít (vernichtet).”³⁶¹⁹ Ezt követően azzal folytatta, hogy vezetői tulajdonságokkal csak az északi faj rendelkezik, a nemzetiszocializmus égisze alatt osztálynélküli társadalom kovácsolódik össze, melyre dicső jövő vár a végső győzelem után. Beszédének közepén a „végső megoldás” kérdését is érintette. A zsidókról mint a német népben élő „idegen testről” beszélt, s bár még nem mindenki érti, hogy miért kellett neki olyan „brutálisan és könyörtelenül” fellépni ellenük, rendkívül fontos volt, hogy ezt az idegen testet eltávolítsa.³⁶²⁰

Ekkor jutott el mondanivalója legfontosabb részéhez. „A zsidók eltávolításával”, folytatta, „Németországban megsemmisítettem annak lehetőségét, hogy valami forradalmi mag vagy központ jöhessen létre. Valaki természetesen azt is mondhatná, hogy rendben van, de nem lehetett volna ezt egyszerűbben – vagy nem is egyszerűbben, hiszen akkor minden bonyolultabb lenne – de mindenesetre humánusabban megoldani? „Uraim”, folytatta, „élethalálharcot vívunk. Ha ellenfeleink győzelmet aratnak ebben a harcban, akkor a német nép megsemmisül (ausgerottet). A bolsevizmus értelmiségünk millió, millió és millió képviselőjét mészárolja le. Aki nem tarkólövéstől pusztul el, azt deportálják. A felsőbb néposztályok gyerekeit elszakítják szüleiktől, és megsemmisítik. Ezt a bestiális munkát a zsidók szervezik.” Ezután arról beszélt, hogy 40 000 nő és gyerek égett halálra a Hamburgra ledobott gyújtóbombáktól, majd hozzátette: „Ne várjanak tőlem se mást, mint azt, hogy könyörtelenül és oly módon védjem meg a nemzeti érdekeket, mely véleményem szerint a legnagyobb hatékonysággal szolgálja a német nemzet javát.” A tisztek hangos és hosszan tartó tapsviharral fogadták a hallottakat.

A következőkkel folytatta: „Itt, mint általában, a humanitás a legnagyobb kegyetlenséget jelenti saját népünkkel szemben. Ha már egyszer magamra vontam a zsidók gyűlöletét, akkor nem szeretném, hogy kihasználatlanul maradjanak ennek a gyűlöletnek az előnyei.” A hallgatóság soraiból „Pontosan így van!” kiáltások hangzottak fel. „Az előny pedig abban rejlik”, folytatta, „hogy egy világosan szervezett egységgel van dolgunk, melyet senki sem tud megzavarni. Ellenpéldaként nézzenek meg egy másik országot. Bepillantást nyerhettünk egy olyan ország helyzetébe, mely az ellenkező utat választotta: ez pedig Magyarország. Az egész ország alapjait aláásták és szétmarcangolták; mindenütt zsidók vannak, még a legmagasabb helyein is zsidók ülnek, és egyre többen. Az egész országot ellepték a zsidók. Meg kell mondanom, hogy ez az ügynökök és kémek egységes hálózata, mely még csak azért nem csapott le, mert attól tart, hogy egy idő előtt mért csapás esetén mi is beavatkozunk, de ezzel együtt készül erre a csapásra. Közbeléptem ebben a kérdésben is, s ez a probléma is megoldódik.” Ismételten felidézte 1939-es „jövendölését”, mely szerint egy újabb háború esetén nem a német nemzet, hanem maga a zsidóság „semmisül meg” (ausgerottet). A hallgatóság ismét tapsviharban tört ki.³⁶²¹ Beszéde folytatásában aláhúzta, hogy „egyetlen alapelv és érdek létezik, ez pedig fajunk fenntartásának érdeke”. Ami ezt az alapelvet szolgálja, az helyes, ami ettől eltér, az rossz.³⁶²² Ismételt és hatalmas taps közepette azzal fejezte be, hogy a német nép európai „küldetéséről” beszélt. Ezúttal is, mint általában, sarkos alternatívákat állított: a háborúban elszenvedett vereség „népünk végét jelenti”, a győzelem pedig „európai uralmunk kezdetét fémjelzi”.³⁶²³

VII.

Bármilyen nyugtalanság uralkodott is a Berghofban a közeljövőben már biztosan bekövetkező invázió miatt, ennek külső jele a felszínen alig, vagy egyáltalán nem mutatkozott. Hitler Luftwaffe-segédtisztje, Nicolaus von Below szerint szinte olyan volt a hangulat, mint Obersalzbergben a háború előtt. Hitler Below feleségét is meghívta ebédre, maga mellé ültette, s a gyerekről, meg az asszony szüleinek a gazdaságáról csevegett vele. Délután fogta kalapját, sétapálcáját és köpenyét, majd a társaság élén sétára indult a Teaház felé egy kávéra és süteményre. Este a kandalló mellett a vendégeivel folytatott kötetlen csevegéssel kapcsolódott ki, vagy szónokolni kezdett a szokásos témákról, a nagy történelmi személyiségekről, Európa eljövendő képéről, arról, hogy a zsidók és a bolsevikek elleni harccal a Gondviselés munkáját végzi el, az egyházak befolyásáról és – természetesen – építészeti terveiről, valamint az ehhez kapcsolódó régi emlékeiről.³⁶²⁴ Június 3-án és 4-én még azt a hírt is nyugodtan fogadták, hogy a szövetségesek elfoglalták Rómát, és a német csapatok visszavonultak az Appenninekbe. Nyilvánvaló stratégiai fontossága ellenére Olaszország Hitler számára alig jelentett többet mellékkörülménynél.³⁶²⁵ A fő attrakcióra még egy kicsit várnia kellett.

Mikor Göbbels június 5-én elkísérte a Teaházba, Hitler nyugodtnak látszott, és az elmúlt hónapokhoz képest az állapota is jobb volt. Korábban azt mondta a propagandaminiszternek, hogy a megtorlás tervei már olyan előrehaladott állapotban vannak, hogy néhány napon belül 3–400 pilóta nélküli repülő bombát tud zúdítani Londonra.³⁶²⁶ (Május 16-án ténylegesen el is rendelt egy nagyszabású légitámadást – beleértve az új fegyver bevetését is – London ellen.)³⁶²⁷ Megismételte, mennyire biztos abban, hogy a partraszállást, ha sor kerül rá, meg fogják hiúsítani. Elmondása szerint ebben Rommel is biztos volt.³⁶²⁸ Valóban úgy tűnt, hogy a tábornagynak tovaszálltak azok a kétségei, melyek az elmúlt év őszén jelentkeztek, amikor Hitler őt tette felelőssé az atlanti védelemért. (Bár egyik beosztottja Rommelnél tett látogatásáról készült jelentését olvasva Göbbels azt „bizonyos fokig nyugtalanítónak” ítélte.)³⁶²⁹ Június 4-én Rommel még néhány napos szabadságra is elutazott Ulm mellett élő családjához. A nyugati hadszíntér vezető parancsnokai ugyanígy semmit sem tudtak a küszöbön álló invázióról, bár a felderítés aznap távíróüzenetben figyelmeztetett a Csatorna túlpartján tapasztalható nyüzsgésre. Ebből semmi sem jutott el az OKW-hoz Berchtesgadenbe, de ami még ennél is meglepőbb, még Friedrich Dollmann tábornok közvetlenül az inváziós fronton lévő 7. hadseregéhez sem.³⁶³⁰

A Teaház felé sétálva Göbbels a depressziónak vagy a mentális fáradságnak nyomait sem fedezte fel Hitlernél. Továbbra is háború utáni terveit ecsetelgette. Nagy-Britanniával kizárt minden egyezséget. Véleménye szerint annak az országnak vége, és el volt szánva rá, hogy a legcsekélyebb lehetőség esetén halálos csapást fog rámérni. Az angol plutokrácia, folytatta, már 1936 óta tervezi a Németország elleni háborút. Nagy-Britannia és Olaszország a végén megfizet a háborúért. Göbbels azzal az aggodalommal eltöltve érkezett vissza a sétáról, hogy miként alakul a háború kimenetele, ha Hitler egészsége nem bírja tovább a terhelést. A propagandaminiszter egy sor személyi kérdés megbeszélése után (melyben helyet kapott régi, Göringgel és Ribbentroppal szembeni bírálata is) azt a kívánságát jegyezte fel naplójába, hogy „jó lenne, ha a Führer anyagi és személyi döntései során keményebb lenne a mostaninál”.³⁶³¹ Az ilyen döntésekhez tartozik az is, hogy Göbbels még mindig abban reménykedett, hogy szabad kezet kap a totális háború – az eddigieknél is radikálisabb – intézkedéseinek Németországban történő bevezetéséhez. A propagandaminiszternek erre még néhány hétig várnia kellett.

Azon az estén Göbbels is a Berghofban volt. Vacsora után Hitler és társasága megnézte a legújabb filmhíradót. Filmekről és színházról folyt a beszélgetés. Eva Braun élesen kritizált néhány alkotást. „Éjszaka kettőig ültünk a kandalló mellett”, írta Göbbels, „felidéztük a régi emlékeket, az együtt töltött szép napokat és heteket. A Führer sok dolog felől érdeklődött. Mindent egybevetve a hangulat olyan volt, mint a régi, szép időkben.” A vihar akkor tört ki, amikor Göbbels elhagyta a Berghofot. Már négy órája érkeztek a hírek, hogy a partraszállás azon az éjszakán kezdetét veszi. Göbbels nem volt hajlandó elhinni az ellenséges hírközlő eszközök lehallgatása alapján érkező híreket. Obersalzbergből Berchtesgadenbe érve viszont a hírek már egyértelműek voltak: „a háború döntő napja elkezdődött”.³⁶³²

Göbbels távozása után nem sokkal, úgy éjszaka három óra tájékán Hitler is nyugovóra tért. Mikor másnap reggel hét órakor Speer megérkezett, Hitlert még mindig nem keltették fel a partraszállás hírével. Úgy tűnik, hogy a Wehrmacht főparancsnoksága kezdeti kétségei, hogy valóban a partraszállásról van-e szó, csak valamivel később, reggel 8.15 és 9.30 óra között kezdtek eloszlani.³⁶³³ A német felderítők jelentései hatására³⁶³⁴ Hitler az előző hetekben sokszor hangoztatta, hogy a partraszállás színlelt támadással fog kezdődni, hogy a német csapatokat elvonják a partraszállás tényleges helyéről. (Valójában is az történt, hogy a szövetségesek ejtőernyős bábuk ledobásával és egyéb diverziós taktika alkalmazásával a partraszállás helyét illetően fokozták a németek bizonytalanságát.)³⁶³⁵ Segédtisztjei tartottak attól, hogy téves információval ébresztik fel a Führert. Speer szerint Hitler – aki korábban helyesen feltételezte, hogy a partraszállásra a normandiai partvidéken kerül sor – a déli katonai tanácskozáson még mindig azt gyanította, hogy az ellenséges felderítés valamilyen diverziós célokat szolgáló taktikai lépéséről van szó. Csak ekkor adott helyt von Rundstedt tábornagy, a nyugati csapatok főparancsnoka (aki a kora reggeli távirataiban a partraszállást, illetve megtévesztést illetően maga is bizonytalanságának adott hangot) amúgy is megkésett kérésének – melyet korábban Jodl is ellenzett³⁶³⁶ –, hogy a gyorsan kialakított ellenséges hídfőállás ellen bevethesse a több mint 150 kilométernyire, Párizs körzetében állomásozó két tartalék páncéloshadosztályt.³⁶³⁷ A késlekedés végzetesnek bizonyult. Ha a páncéloshadosztályok még az éjszaka folyamán megindulnak, akkor másként is alakulhattak volna az események. Mozgásukat most erősen akadályozták az erőteljes ellenséges légitámadások, és eszközökben valamint élőerőben is komoly veszteségeket szenvedtek.³⁶³⁸

Az invázió első hírére Hitler megkönnyebbülni látszott. Göbbels szerint olyan volt, mintha nagy teher esett volna le a válláról. Amit hónapok óta várt, az most bekövetkezett. Pontosan azon a helyen került rá sor, mondta, ahová előre megjósolta.³⁶³⁹ A rossz időjárás, tette még hozzá, Németországot segíti.³⁶⁴⁰ Egész lénye magabiztosságot árasztott, s kijelentette, hogy most alkalom nyílik az ellenség szétzúzására. „Abszolút biztos” volt abban, hogy a szövetséges csapatokat – melyek minőségét különben se tartotta sokra – sikerül visszaverni. „Ha meghiúsítjuk az inváziót”, jegyezte fel Göbbels, „akkor a háború képe teljesen megváltozik. A Führer ezt biztosra veszi. Nem sokat idegeskedik azon, hogy ez ne sikerülne.” A magyar miniszterelnök, Sztójai Döme fogadására Klessheimben összegyűlt náci vezetők közül senkinek se fordult meg a fejében, hogy ellentmondjon Hitler véleményének. Göring már megnyertnek könyvelte el az ütközetet. Ribbentrop, mint mindig, „teljesen a Führer oldalán állt. Teljesen biztos volt a dolgában anélkül, hogy – a Führerhez hasonlóan – ezt részletesen meg tudta volna indokolni”, állapította meg csípősen Göbbels Jodlhoz, a csendes kétkedőhöz hasonlóan.³⁶⁴¹ Komoly alapjai is voltak a szkepticizmusnak. A késlekedés német részről ekkorra már biztossá tette, hogy a csata a partvidéken elveszett.

A szövetségesek hatalmas, mintegy 3000 szállítóeszközből álló és Normandia partjai felé közeledő hajóhadának előőrsei az első amerikai egységeket a Cotentin-félszigeten lévő, Utah elnevezésű partszakaszon tették partra reggel 6.30 órakor, s a partra szálló csapatok semmiféle érdemi ellenállásba nem ütköztek. A nem sokkal később a Gold, Juno és Sword partszakaszokon partra szálló brit és kanadai csapatok dolga is könnyebb volt, mint amire számítottak. Csak az amerikai csapatok Omaha partszakaszon szárazföldre lépő második hullámának támadtak komoly nehézségei, amikor egy készenlétben álló, jól képzett és különösen jól megerősített állások hálózatát védő német gyalogoshadosztállyal találta magát szembe. A partraszálló csapatokat egyszerűen felmorzsolták. Óriási volt az emberveszteség. Omaha elborzasztó ízelítőt adott, hogy mi várt volna a partra szálló csapatokra, ha a németek kellőképpen felkészülnek, és várják a támadást. De még az Omahán is sikerült, néhány perzselő forróságú óra elteltével és hatalmas vérfürdő után 35 000 amerikai katonának előretörni, s megvetni a lábát francia földön. A nap végére a szövetségesek mintegy 156 000 katonája szállt partra és teremtett kapcsolatot azzal a 13 000 amerikai ejtőernyőssel, akiket néhány órával a partraszállás megindulása előtt az ellenséges szárnyak mögé dobtak le, s ott sikerült is egy jelentős nagyságú, mintegy harminc kilométer hosszú és tíz kilométer mély hídfőállást kialakítaniuk.³⁶⁴²

Mindaz, ami visszatekintve az Overlord hadművelet szinte feltartóztathatatlan diadalának tűnik, egészen másképp is alakulhatott volna. Hitler kezdeti derűlátása valójában nem volt teljesen megalapozatlan. Feltételezte, hogy az atlanti partszakasz a ténylegesnél jobban meg van erősítve. A kezdeti, döntő szakaszban az előny amúgy is a partvonalat védők oldalán volt, mint ahogy ez az Omaha partszakasz esetében is bebizonyosodott. A késlekedésért viszont szélsőségesen nagy árat kellett fizetni. A német parancsnokok közt a megosztottság, taktikai téren a Rommel és a nyugati páncéloscsoport főparancsnoka, Leo Geyr von Schweppenburg tábornok közti véleménykülönbség komoly problémákat okozott az invázió visszaverésének tervezésében. (Rommel partközelben akarta tartani a páncéloshadosztályokat, mert abban bízott, hogy segítségükkel szét tudja zúzni a partra szállni készülő inváziós erőket, míg von Schweppenburg azt szorgalmazta, hogy a páncéloscsapatokat a mögöttes területeken kell állomásoztatni mindaddig, amíg világossá nem válik, hogy hová szükséges azokat összpontosítani.)³⁶⁴³ A szövetségesek stratégiai megtévesztésre irányuló lépései, mint ahogy már láthattuk, szintén szerepet játszottak abban, hogy az invázió éjszakáján zavar támadjon a német parancsnokok között. A szövetségesek nyomasztó légi fölénye sem elhanyagolható, hiszen a D-napon végrehajtott 10 000 bevetésükkel szemben a Luftwaffe csak a Normandiában állomásozó nyolcvan vadászgépét tudta bevetni,³⁶⁴⁴ így a szövetségesek óriási előnyre tettek szert azzal, hogy a csata első, döntő szakaszában erőiket fedezni tudták. Amint a szövetséges csapatok partra léptek és hídfőállásokat létesítettek, akkor a kulcsfontosságú kérdés már csak az volt, hogy jobban és gyorsabban meg tudják-e azokat erősíteni, mint a németek a saját védelmüket. E vonatkozásban a légierő tűzereje már önálló szerepet játszott. A szövetséges repülőgépek képesek voltak egyidejűleg komolyan veszélyeztetni a németek összes utánpótlási vonalát, és biztosítani tudták, hogy az utánpótlás zavartalanul és nagy tömegben érkezzen a normandiai partokra.³⁶⁴⁵ Június 12-re a szövetségesek öt hídfőállása egyetlen egységes fronttá stabilizálódott, és a német védőket, ha lassan is, kezdték visszaszorítani. Az amerikai csapatok közben már csapást is mértek a Cotentin-félszigetre.³⁶⁴⁶ Megnyílt az út Cherbourg kulcsfontosságú kikötője felé.

A náci vezetők, akiknek az invázió visszaverése iránt táplált korai reményei napokon belül szertefoszlottak, már csak egy dologban, a rég várt csodafegyverben bízhattak. Nem csak Hitler gondolta azt, hogy ez változást fog hozni a hadiszerencsében.³⁶⁴⁷ A Pas de Calais partvidékén mintegy ötven kilövőállomást állítottak fel, ahonnan a V1-es repülő bombákat – a cirkálórakéták hőlégsugaras hajtóművel ellátott, nehezen lelőhető, korai változatát – útnak lehetett indítani London felé. Hitler a brit főváros ellen egyidejűleg százával elindított új fegyver megsemmisítő hatásában bízott. A fegyver bevetése a gyártási problémák sorozata miatt késedelmet szenvedett. Hitler sürgette az akciót. A kilövőállomások viszont nem készültek el időben. Végül június 12-én tíz repülő bombát sikerült útnak indítani. Négy közülük már közvetlenül a kilövés után lezuhant, és csak öt ért el Londonig, de ott csak minimális károkat okozott.³⁶⁴⁸ Dühében Hitler azonnal le akarta állítani a repülő bombák gyártását. Három nappal később viszont a 244 darab, Londonra sikeresen kilőtt V1-es repülő bomba szenzációs hatásának köszönhetően megváltoztatta a véleményét.³⁶⁴⁹ Úgy gondolta, hogy az új pusztító fegyver hatásának következtében Londont hamarosan kiürítik, és ezzel szétzilálják a szövetségesek háborús erőfeszítéseit.³⁶⁵⁰

A Wehrmacht diadalittas közleményei és a sajtóban megjelenő fantázia szülte cikkek a V1-es kilövésével kapcsolatban aggodalommal töltötték el Göbbelst, aki a veszélyes optimizmus helyett inkább a mindenáron történő kitartás fontosságát szerette volna hangsúlyozni.³⁶⁵¹ Azt a benyomást keltették, jegyezte fel a propagandaminiszter, hogy a háború napokon belül véget ér. Mindenképpen fel akarta számolni ezeket az illúziókat. Az eufória gyorsan a vezetés ellen fordulhatott. Utasításba adta, hogy a riportok hangvételét vissza kell fogni, le kell hűteni a felfokozott és eltúlzott várakozásokat, Hitlert pedig rávette arra, hogy a sajtónak kiadott, és a diadalittas hangulatot fokozó instrukciói is ebbe az új irányvonalba illeszkedjenek.³⁶⁵²

A szövetséges csapatok folyamatos előnyomulása és a V1-es ígérte új lehetőségek arra késztették Hitlert, hogy június 16-án Keitel és Jodl, valamint törzseik kíséretében Berchtesgadenből a nyugati frontra repüljön, hogy a helyszínen beszélje meg a kialakult helyzetet a térség parancsnokaival, Rundstedttel és Rommellel. A V1-es repülő bomba hatékonyságának hangsúlyozásával fokozni akarta megtörni látszó harci szellemüket, s ezzel egyidejűleg ki akarta emelni a cherbourgi kikötő megvédésének parancsoló fontosságát.³⁶⁵³ A négy Focke Wulf Condor metzi földet érése után Hitler és kísérete másnap kora reggel páncélautókkal a Soissonstól északra lévő Margivalba hajtatott, ahol hatalmas költséggel helyreállították és új kommunikációs berendezéssel szerelték fel az 1940-ben épült Führer-főhadiszállást. A megbeszélések egy közelben lévő, bombabiztos vasúti alagútban még azon a reggelen elkezdődtek.³⁶⁵⁴

A sápadtnak és elcsigázottnak látszó, asztalánál görnyedten ülő Hitler állva hagyott tábornokaihoz beszélve idegesen babrált szemüvegével, s játszott az előtte heverő színes ceruzákkal.³⁶⁵⁵ Rundstedt beszámolt az előző tíz nap fejleményeiről, s arra a megállapításra jutott, hogy a szövetségeseket most már nem lehet kiűzni Franciaország területéről.³⁶⁵⁶ Hitler keserűen a helyi parancsnokokat hibáztatta a kudarcért. Rommel ezzel nem értett egyet, s rámutatott, hogy teljesen reménytelen felvenni a harcot a szövetségesek nyomasztó légi fölényével. Hitler ezek után rátért a V1-es kérdésére. Ez a fegyver, mondta, eldönti a háború sorsát, és arra készteti az angolokat, hogy békéért folyamodjanak. A hallottak hatására a tábornagyok azt kérték, hogy a V1-es repülő bombákat a szövetségesek hídfőállásai ellen vessék be, de a repülő bombák kilövéséért felelős parancsnok, Erich Heinemann tábornok azonnal közölte, hogy a fegyver célzási pontossága ezt még nem teszi lehetővé. Helyette Hitler megígérte nekik, hogy hamarosan rendelkezésre fognak állni az új sugárhajtású vadászgépek, és ezek segítségével ellenőrzésük alatt tudják majd tartani a légteret. Azzal viszont maga is tisztában volt, hogy ezeknek a gépeknek a gyártása még éppen csak elkezdődött.³⁶⁵⁷

Ebéd után (melyet a légiveszély miatt a bunkerben költöttek el) Hitler négyszemközt beszélt Rommellel. A beszélgetés időnként feszült légkörben, felfokozott hangulatban zajlott. A tábornok gyászos képet festett a kilátásokról. A nyugati frontot nem lehet sokáig tartani, állította, és kérlelte Hitlert, hogy próbáljon politikai megoldást találni. „Foglalkozzon inkább az inváziós frontjával, és ne a háború folytatásával!” – hangzott Hitler nyers, visszautasító válasza.³⁶⁵⁸ Hitler nem is töltötte tovább a főhadiszálláson az idejét, hanem még aznap délután visszarepült Salzburgba. Este a Berghofban a nap eseményeivel elégedetlen Hitler megjegyezte társasága előtt, hogy Rommelnek felmondták az idegei a szolgálatot és pesszimistává vált. „Manapság csak az optimisták tudnak bármit is véghez vinni”, tette még hozzá.³⁶⁵⁹

Másnap, június 18-án az amerikai csapatok elérték a Cotentin-félsziget nyugati partvonalát, és ezzel lezárták a félszigeten és Cherbourg kikötőjénél a Wehrmacht utánpótlását. „Határozottan azt állítják, hogy áttörtek! Áttörtek vagy sem?” – tette fel a kérdést Hitler az esti katonai tanácskozáson. „Igen, valóban áttörtek”, hangzott Jodl válasza.³⁶⁶⁰

Nyolc nappal később a cherbourgi német helyőrség megadta magát. Ennek a kikötőnek a birtokában (még akkor is, ha közel egy hónapba telt, míg a német pusztítás után használhatóvá tudták tenni) és a szinte korlátlan légi fölénnyel a szövetségeseknek nem sok gondjuk volt a további utánpótlással. A szívós ellenállással szemben viszont keservesen nehéz volt az előnyomulás. A partraszállás mindenesetre sikerrel járt. Már régen szertefoszlottak azok a remények, hogy az egyre nagyobb számban érkező szövetséges csapatokat vissza lehet szorítani a tengerbe.³⁶⁶¹ Hitler tombolt dühében, hogy a kezdeményezés a szövetségesek kezébe került. Most már alig maradt a legkisebb reménye is azon kívül, hogy a szövetség szétesik.³⁶⁶²

Mikor június 21-én Göbbels egy háromórás, négyszemközti beszélgetést folytatott vele, még mindig nem volt hajlandó beleegyezését adni a propagandaminiszter által régóta szorgalmazott totális háború intézkedéseinek bevezetéséhez. Göbbels a Führer főhadiszállásán lévő legjobb kapcsolatát, Hitler Wehrmacht-segédtisztjét, Schmundt tábornokot használta fel a találkozó megszervezésére és javaslata számára a talaj előkészítésére.³⁶⁶³ A Berghofba történt megérkezése után Göbbels meghallgatta Schmundt és a Führer mindenese, Julius Schaub beszámolóját Hitler nyugati fronton tett látogatásáról és az ott tapasztaltak alapján hozott döntéséről, hogy két páncéloshadosztályt a keleti frontról a nyugatira csoportosít át. Beszélgetésük közben érkezett a hír, hogy Berlin minden eddiginél nagyobb légicsapást szenvedett, melynek következtében számos kiemelt és kormányépület romokban hever a város szívében. Egyáltalán nem meglepő, hogy Göring népszerűsége a mélypontra zuhant Obersalzbergben, és Hitler is tombolt a birodalmi marsall alkalmatlansága miatt. Göbbelsnek alkalma nyílt Speerrel is beszélgetést folytatni, aki elmondta neki, hogy milyen bizonytalan helyzet alakult ki az üzemanyaggyárak ellen intézett amerikai légitámadások következtében. Augusztusra a harckocsik és a repülőgépek számára nem lesz elegendő üzemanyag. A polgári szférában drasztikus intézkedéseket kell hozni az üzemanyag-felhasználás csökkentése érdekében. Megérkezése után, a békeidőkre emlékeztető Salzburgot látva, Göbbels eltökéltsége hatalmának kiterjesztésére, a totális háborús erőfeszítések bevezetésére és a hazai front megmaradt tartalékainak mozgósítására még csak tovább erősödött.³⁶⁶⁴

Ebéd után, az ablakaival az Alpok lélegzetelállító panorámájára néző berghofi nagy hallban üldögélve, Göbbels részletesen kifejtette véleményét és elképzeléseit. Kétségeit fejezte ki a háborúval kapcsolatos, megalapozatlan optimizmussal – „az illúziókról már nem is beszélve” – szemben. A totális háború mára egyszerűen csak frázis maradt. A válságot előbb fel kell ismerni, csak ezután lehetséges kilábalni belőle. Szükségessé vált a Wehrmacht alapos és átfogó reformja. Tapasztalatai szerint Göring (és ezután következtek a birodalmi marsall elleni szokásos támadások) teljesen az álmok világában él. Ezek után a propagandaminiszter a katonai felső vezetés ellen is támadást intézett. A Führernek egy Scharnhorstra és Gneisenaura – a Napóleont megverő hadsereget megteremtő porosz hadvezérekre –, és nem egy Keitelre, vagy egy Frommra (a tartalékhadsereg főparancsnokára) van szüksége, jelentette ki. Göbbels azt ígérte, hogy a Wehrmacht kemény átszervezésével és a polgári szférában bevezetett drákói intézkedésekkel egymillió katonát tud kiállítani. A nép kemény intézkedéseket akar, és el is várja azokat. Németország közel áll ahhoz, hogy olyan válságba süllyedjen, mely megszünteti minden lehetőségét annak, hogy ezeket az intézkedéseket később a siker reményében be lehessen vezetni. A defetizmustól távol lévő realitások figyelembevételével és azonnal cselekedni kell.³⁶⁶⁵

Bőbeszédű válaszát Hitler jellemző módon a Wehrmacht jól ismert történetével kezdte. Elismerte, hogy vannak bizonyos gyengeségei a Wehrmacht szervezésének, és vezetői közül kevés az igazi nemzetiszocialista. Megválni tőlük háború idején viszont képtelenség (Unding), mivel nincs, aki a helyükbe lépjen. Védte Keitelt és Frommot. Az elfoglalt keleti területek hatalmas méretei miatt szükség volt a Wehrmacht szervezetének felduzzasztására. Bár ezek a területek mára már jórészt elvesztek, egyik napról a másikra nem lehet végrehajtani az átszervezést. Hitler keserűen emlegette a Luftwaffe „abszolút kudarcát”, mely Göring számláját terheli. A Luftwaffe műszaki szakemberei nem vették figyelembe az elvárásait. Reformokra van szükség a Luftwaffénál, s ezek már el is kezdődtek. Nem bízhat meg azokban a tábornokokban, akik állandóan becsapták. A háború egyetlen zsenit se nevelt ki közülük.

Kritikus hangvétele ellenére válasza nem sok bátorítást jelentett Göbbels számára. Mindent egybevetve, összegezte Hitler a véleményét, az idő még nem érett meg a propagandaminiszter által szorgalmazott rendkívüli intézkedésekre. Göbbels kérése ellenére egyelőre a szokásos és kipróbált módszerekhez kívánta magát tartani. Véleménye szerint a jelenlegi válságból is ki lehet lábalni ezeknek a módszereknek a segítségével. Amennyiben a válság még tovább mélyül – beleértve Törökország átállását a szövetségesek oldalára, Finnország összeomlását, a keleti front fenntartásának ellehetetlenülését (amit nem tartott kizártnak) és a szövetségesek nyugati hídfőállásait nem sikerül felszámolni –, akkor kész lesz ezeknek a „teljesen abnormális intézkedéseknek” a bevezetésére. Göbbels a következőképpen összegezte a beszélgetést: „A Führer a jelenlegi válságot nem tartja elég súlyosnak és kényszerítő erejűnek, hogy az összes féket kiengedje.”³⁶⁶⁶ Hitler azt is közölte, hogy amint szükségét érzi, hogy a „végső intézkedésekhez” kell folyamodnia, akkor a megfelelő hatalmat átruházza a propagandaminiszterre. „Egyelőre viszont az evolúciós, és nem a forradalmi utat kívánja követni.” Göbbels tehát üres kézzel távozott, és a Hitlerrel általa egyik legfontosabbnak minősített találkozása fájdalmas csalódást eredményezett.³⁶⁶⁷

Göbbelsnek nyilvánvaló kétségei voltak azzal szemben, hogy a katonai kilátásokat Hitler folyamatosan pozitív fényben tünteti fel. Abban is kételkedett – teljes joggal –, hogy Cherbourgot tartani lehet, amíg a két páncéloshadosztály a keleti frontról meg nem érkezik, és – Hitler várakozásainak megfelelően – egy erőteljes csapással fel nem számolja a szövetségesek hídfőállását. A csodafegyverekkel kapcsolatosan a Führer számításai reálisnak tűntek a propagandaminiszter szemében. Véleménye szerint Hitler nem becsüli túl a V1-es (Vergeltunswaffe-I – megtorló fegyver I.) – ahogy Göbbels nevezte – képességeit. Abban bízott, hogy az A4-es (később V2-re átkeresztelt) rakéta augusztusra készen fog állni a bevetésre, s annak pusztító erejét olyannak tartotta, mely elősegítheti a háború sorsának eldöntését. Hitler továbbra is kizárta a Nagy-Britanniával való „egyezség” minden esélyét, de – Göbbels érzései szerint – nem vetette el teljesen annak a lehetőségét, hogy egy bizonyos ponton egyezségre jusson a szovjetekkel. A jelenlegi katonai helyzetben ezzel még nem érdemes foglalkozni, bár a Távol-Keleten a hadiszerencse lényeges megváltozása más helyzetet teremthet. Göbbels mindazonáltal felismerte, hogy mindez már a hiú és üres ábrándok világába tartozik.³⁶⁶⁸

Ha Hitlert el is bátortalanította mindaz, amit néhány nappal korábban nyugaton tett, rövid és zaklatott látogatása során parancsnokaitól hallott, ennek a legkisebb jeltét se adta a Göbbelsszel folytatott beszélgetése során. Másnap délután, amikor újra találkozott tábornokaival és ismételten előadta nekik a legerősebb túléléséről szóló elméletét, hangsúlyozta, hogy mindenfajta belső forradalom kizárt, hiszen a zsidók „elmentek”, és különben is könyörtelenül fellép a belső aknamunka legapróbb megnyilvánulásaival szemben, továbbá azt is kijelentette, hogy az engedmények mindig „pusztulást”… hosszú távon teljes pusztulást eredményeznek, majd megismételte, hogy a jelenlegi harc Németország létezéséért folyik, újra kifejezte azt a megingathatatlan meggyőződését, hogy őt a Gondviselés szemelte ki erre a feladatra, bizton állította, hogy el lehet hárítani a veszélyt, és „ez az új állam soha nem fog kapitulálni”, akkor a gyengeség vagy kétség legkisebb jele nélkül ismét tökéletesen játszotta a Führer szerepét.³⁶⁶⁹ Még mindig lelket tudott önteni hallgatóságába – legalábbis pillanatnyilag.³⁶⁷⁰

Ugyanezen a napon, 1944. június 22-én, pontosan három évvel a Barbarossa hadművelet megindulása után a Vörös Hadsereg újabb hatalmas offenzívát indított keleten. Hitler előre megjósolta: Sztálin nem fog tudni ellenállni a kísértésnek, hogy éppen azon a napon ne indítson támadást.³⁶⁷¹ A szovjetek minden eddiginél nagyobb – két és fél millió katonával, 5000 harckocsival indított és 5300 repülőgéppel támogatott, Sztálin által a Napóleon Nagy Hadseregét szétzúzó hősről, Bagration tábornokról elnevezett – hadműveletének főcsapása a Közép hadseregcsoport ellen irányult.³⁶⁷² A keleti hadszíntér felderítési főnökének, Reinhard Gehlennek Zeitzler vezérkari főnökhöz eljuttatott, végzetesen hibás hírszerzési adatai alapján a németek arra készültek, hogy az offenzíva a front déli szakaszán indul meg, ezért tartalékaik és páncélos erőik túlnyomó többségét ebbe a térségbe koncentrálták. A Közép hadseregcsoportnál mindössze harmincnyolc hadosztály maradt, ami élőerőben felét, páncélosokban pedig egyötödét tette ki a front 800 kilométeres szakaszán támadásba lendülő Vörös Hadsereg erőinek.³⁶⁷³ Zeitzler vezérkari főnök többszöri figyelmeztetése ellenére csak késve sikerült felismerni, hogy az offenzíva nagy valószínűséggel a Közép hadseregcsoport ellen irányul.³⁶⁷⁴ Amikor viszont a Közép hadseregcsoport főparancsnoka, Ernst Busch tábornagy védhető méretűre javasolta csökkenteni a frontvonal hosszát, Hitler megvetően azt kérdezte tőle, hogy ő is azon tábornokok közé sorolja-e magát, akik „mindig hátrafelé tekintgetnek”.³⁶⁷⁵ Az offenzíva (viszonylag) nem túl erőteljes megindítása kezdetben abba a tévhitbe ringatta Hitler katonai tanácsadóit, hogy valójában csak elterelő hadmozdulatról van szó.³⁶⁷⁶ Ezzel együtt már ez a kezdő lépés is elegendőnek bizonyult ahhoz, hogy Vityebszk környékén megtörje a német védelmi vonalat. A keletkezett résen ezután hirtelen átsöpört a támadó páncélosok első nagy hulláma. A többi gyorsan követte. Bombázások és nehéztüzérségi támadás támogatta a rohamot. Busch engedélyt kért Hitlertől, hogy elhagyhassa azokat a megerősített állásokat (Feste Pläze), melyeket Vityebszknél, Orsánál, Mogiljevnél és Bobrujszknál még tavasszal abban a hiú reményben alakítottak ki, mely szerint ezt a – kulcsfontosságú védelmi célokat szolgáló erődítmények sorából álló – rendszert az erre kiválasztott, kemény tábornokok parancsnoksága alatt minden körülmények között tartani lehet.³⁶⁷⁷

Hitler válaszát előre lehetett borítékolni. A megerősített állásokat mindenáron tartani kell; minden talpalatnyi földet védeni kell.³⁶⁷⁸ Busch, Hitler egyik lelkes csodálója a tábornoki karban, minden akadékoskodás nélkül elfogadta a parancsot. Hűsége jeléül feltétel nélkül végre is akarta hajtani. A következményeket előre meg lehetett jósolni. A Vörös Hadsereg túlszáguldott az erődítményeken, így nem a szovjet, hanem a német csapatok kerültek csapdába és bekerítésbe, melyeket aztán a támadó csapatokat követő erők meg is semmisítettek.³⁶⁷⁹ A katasztrofális taktikai hiba miatt megsemmisült Wehrmacht-hadosztályokra pedig rendkívül nagy szükség lett volna a többi frontszakasz védelménél.³⁶⁸⁰

Az offenzíva kezdetétől számított két napon belül a Vörös Hadsereg erői Vityebszknél elvágták a 3. páncéloshadsereget, majd két nap múlva Bobrujszknál bekerítették a 9. hadsereget. Július első napjaiban Minszknél a 4. hadsereg is erre a sorsra jutott. A front déli szakaszáról átdobott erősítés már nem tudott gátat vetni a pusztulásnak. Mikor július közepén a középső frontszakaszon indított offenzíva lelassult, a szovjet csapatok a frontvonalon 150 kilométerest rést nyitva már több mint 300 kilométert nyomultak előre, s egy újabb csapásmérést lehetővé tevő távolságra kerültek Varsótól. A Közép hadseregcsoport huszonnyolc hadosztályt, 350 000 embert veszített, s még a sztálingrádinál is nagyobb katasztrófát szenvedett. Ekkor már a Baltikumon és délen is készültek a megsemmisítő erejű offenzívák.³⁶⁸¹ Az elkövetkező hónap még nagyobb csapásokat tartogatott, s ezek a szövetségesek megállíthatatlan nyugati előnyomulásával együtt már elvezettek a háború végső szakaszába.

VIII.

Hitler a rá jellemző módon fogadta a nyár elején katonai téren elszenvedett katasztrófákat: másokat hibáztatott, és leváltotta a parancsnokokat. Bármilyenek is voltak Hitler képességei katonai stratégaként, ezek a képességek csak akkor hozták meg gyümölcsüket, amikor Németország tartotta kezében a gyeplőt, és lehetőség volt az offenzívak villámgyors végrehajtására. Amikor már csak a defenzív stratégia jelentette az egyetlen járható utat – mint a Citadella-hadművelet 1943 nyarán elszenvedett kudarcát követően –, akkor Hitler hiányosságai legfőbb hadúrként azonnal teljes nagyságukban megmutatkoztak. Katonai szakértőivel folytatott tanácskozásainak jegyzőkönyvei is mutatják, nem arról volt szó, hogy mivel nem rendelkezett hivatalos katonai képzettséggel, a taktikai ismeretek is hiányoztak volna belőle. Esetében az se állja meg a helyét, amivel a háború után számos német tábornok mentegetőzött, hogy a nagyobb szakértelemmel rendelkező szakembereknek minden esetben alkalmazkodni kellett egy kétbalkezes, amatőr katona holdkóros parancsaihoz. A tanácskozások szó szerinti jegyzőkönyve azt bizonyítja, hogy Hitler taktikai elképzelései nagy gyakorisággal se abszurdnak nem minősíthetők, se szöges ellentétben nem álltak azokkal a katonai tanácsokkal, melyeket a szakemberektől kapott.

Válsághelyzet idején a feszültség és az ellentétek így is felszínre kerültek. 1944-re az egyes katonai válsághelyzetek magának a rezsimnek élet-halál kérdéssé váló hatalmas válságává halmozódtak fel. Hitler politikai leleményessége már régen a múltba veszett. Minden lehetséges politikai megoldásra vonatkozó meggondolást egyből elutasított. Felégette maga mögött a hidakat (mint ezt több alkalommal is hangsúlyozta); visszaút már nem volt. Minden olyan javaslattól elzárkózott, ami nem biztosította, hogy az erő pozíciójából tárgyaljon, melynek korábbi sikereit köszönhette, ezért lehetőség sem volt a békés rendezésre. Szerencsejátékos ösztöne, melynek egészen 1941-ig oly sokat köszönhetett, az elkeseredett, hátat falnak vető küzdelemben már rég elvesztette hatékonyságát. Minél rosszabbá vált a helyzet, annál katasztrofálisabban érvényesült Hitlernek az a mindennél fontosabb, önpusztító ösztöne, hogy az „akarat” még aránytalanul egyenlőtlen élőerő és fegyverzet ellenére is diadalt arathat minden nehézség fölött. Mint ahogy tanúi lehettünk, számos alkalommal – meglehetősen abszurd módon – párhuzamot vont azon nehézségek közt, melyekkel gyakran szembe találta magát a hatalomért folytatott küzdelem idején, és azok közt, melyekkel a világháború viharában szembe kellett néznie. Bizonyos értelemben a kiutat minden esetben – és a válság elmélyülésével egyre erőteljesebben – az „akarat diadalába” vetett egyszerű hit jelentette, mint ahogy ez jelentette a megoldást számára „a harc időszakában” is (mint például a pártvezetés 1921-es válságakor, vagy a Gregor Strasserrel kapcsolatos krízishelyzet idején, 1932-ben). A zsigereiben lévő önpusztító tendenciák, melyek az ilyen helyzetekben a mindent vagy semmit álláspontban jutottak felszínre, a mostani helyzetben katasztrofális következményekkel, a katonai vezetésben is érvényesültek.

Elkerülhetetlen volt, hogy a tapasztalt stratégák és harcedzett, jól képzett és taktikai finomságokban járatos tábornokok összecsapjanak vele – időnként igen élesen –, amikor ők homlokegyenest ellenkezőképpen ítélték meg a kínálkozó lehetőséget, mint főparancsnokuk, akinek parancsait katonai szempontból egyszerűen öngyilkosságnak tartották. Ám beléjük nevelték a feljebbvalójukkal szembeni engedelmességet; Hitler pedig az államfő, a fegyveres erők főnöke, 1941-től pedig – végzetes módon – a hadsereg taktikai döntésekért is felelős főparancsnoka volt. Az engedelmesség megtagadása nem csupán katonai függelemsértésnek, hanem árulással felérő, politikai ellenállásnak számított.

Kevesen szánták rá magukat, hogy erre az útra térjenek. Viszont még a Führer küldetésébe vetett hitre is kiterjedő lojalitás sem jelentett biztosítékot a felmentés ellen, ha valaki a gyakran a lehetetlenség határait súroló parancsait nem teljesítette. Torz logikája szerint, ahol az „akarat” nem diadalmaskodott, ott ezért – bármilyen vészterhesek is voltak a körülmények – a parancsnok gyengeségét vagy alkalmatlanságát tette felelőssé. Feltételezte, hogy egy más, kedvezőbb beállítottságú parancsnok más eredményt ért volna el, bármennyire is kedvezőtlen volt a kialakult helyzet. A Közép hadseregcsoport parancsnoka, a Hitler iránt lojális Busch tábornagy is megfizetett a Közép hadseregcsoportnak a szovjet offenzíva megindulásakor elszenvedett „bukásáért”. Június 28-án Hitler leváltotta, s helyébe egyik kedvencét, az újonnan tábornaggyá előléptetett, kemény és energikus Walter Modelt nevezte ki (aki emellett az Észak-ukrán hadseregcsoport főparancsnoki tisztét is megtartotta), és akit többen „Hitler tűzoltójának” tituláltak, amiért oly gyakran megbízták egy-egy válsághelyzet kezelésével.³⁶⁸²

Hamarosan parancsnokváltásra került sor a nyugati hadszíntéren is. A nyugati front főparancsnoka, von Rundstedt tábornagy és a Nyugat páncéloscsoport főparancsnoka, Geyr von Schweppenburg tábornok a Wehrmacht főparancsnokságának megküldött jelentésében borúlátóan ítélte meg a franciaországi front tarthatóságát az ellenséges támadásokkal szemben. Jodl Hitler érzelmeire játszott, amikor megjegyezte, hogy ez Franciaország evakuálásának első lépését jelenti. A jelentés lényegében hasonló realitással ítélte meg a nyugati front helyzetét, mint ahogy azt két nappal korábban, június 29-én Rundstedt és Rommel a Berghofban kifejtette.³⁶⁸³ Július 3-án Rundstedt megkapta Hitler kézírásos értesítőjét a felmentéséről. Hivatalosan megromlott egészségi állapota miatt volt szükség a váltásra.³⁶⁸⁴ Ezt követte Geyr és a nyugati front légvédelméért felelős Hugo Sperrle tábornagy leváltása is. A Rundstedt helyébe lépő, és abban az időben Hitlernél igen nagy becsben álló Kluge – Guderian későbbi elmondása szerint – „a főparancsnokságon még mindig uralkodó optimizmustól eltöltve” érkezett meg Franciaországba.³⁶⁸⁵ Véleménye hamarosan megváltozott.

Ebben az időben a másik, visszavonhatatlanul kegyvesztett parancsnok maga a vezérkari főnök, Kurt Zeitzler volt. Mikor 1942-ben Halder helyébe kinevezték, akkor Hitlerre igen nagy hatással volt Zeitzler lendülete, kimeríthetetlen energiája és harci szelleme. Pontosan ilyen katonai vezetőre volt szüksége. Kapcsolatuk 1944 tavaszától kezdődően érezhetően megromlott, amikor Hitler jórészt Zeitzlert hibáztatta a Krím elvesztéséért. Májusra Zeitzler már hangot adott lemondási szándékának. Az utolsó cseppet a pohárban az jelentette, hogy a vezérkari főnök erőteljesen támogatta a Baltikumon az erősen fenyegetett Észak hadseregcsoport védhetőbb állásokba történő visszavonását, s rendkívül borúlátóan ítélte meg a nyugati front helyzetét. Zeitzler már nem látott semmi ésszerűséget Hitler taktikájában; Hitler pedig megvetéssel kezelte Zeitzler és a vezérkar általa defetistának ítélt magatartását. Egy Hitlerrel lezajlott heves összetűzés után a türelmét vesztett Zeitzler július 1-jén egyszerűen eltűnt a Berghofból. Idegösszeroppanást kapott. Hitler soha többé nem állt szóba vele. 1945 januárjában még a Wehrmacht kötelékéből is elbocsátotta, sőt még az egyenruha viselését is megtiltotta neki. Utódjának, Guderiannak a július 21-i kinevezéséig a hadsereg lényegében vezérkari főnök nélkül maradt.³⁶⁸⁶ A szovjet előnyomulás eredményeként a front északi szektorában, Litvániában a Vörös Hadsereg csapatai kijutottak egészen Vilnius közeléig. Kelet-Poroszország határai látótávolságba kerültek. Július 9-én Hitler Keitel, Dönitz, Himmler és a Luftwaffe vezérkari főnöke társaságában visszarepült a kelet-poroszországi Rastenburg mellett lévő régi főhadiszállására. Ott Model tábornagy és a Georg Lindemann tábornok helyébe az Észak hadseregcsoport élére kinevezett Johannes Friessner tábornok is csatlakozott hozzájuk. A megbeszélés legfontosabb témája néhány – a keleti frontot megerősítő és Kelet-Poroszországot az ellenséges betöréstől megvédő – új hadosztály sürgős felállításának terve volt. Model és Friessner derűlátóan nyilatkozott. Luftwaffe-segédtisztje, Below szerint a Führer is pozitívan ítélte meg a keleti front fejleményeit. Hitler még aznap délután visszarepült a Berghofba.³⁶⁸⁷ Korábban már célozgatott rá, hogy a keleten kialakult helyzet következtében kénytelen visszaköltöztetni főhadiszállását Kelet-Poroszországba még akkor is, ha elhelyezési körletének megerősítési munkálatai még nem fejeződtek be. Egy-két megjegyzése mögött meghúzódó gondolataiban olvasva Belownak az volt a benyomása, amint később írta, hogy az idő alatt, míg július 14-én vissza nem tért a Farkasverembe, és a Berghofban tartózkodott – mint később kiderült, utolsó alkalommal –, Hitlernek már nem voltak illúziói a háború kimenetelével kapcsolatban. Ezzel együtt a pesszimizmus legkisebb jelére is erőteljesen a háború folytatásának fontosságát hangsúlyozta, az új fegyverek hatását és a végső győzelmet emlegette. Below számára ismét világossá vált, hogy Hitler soha nem fog kapitulálni.³⁶⁸⁸ 1918 nem ismétlődik meg! Politikai „küldetése” kezdettől fogva erre a feltételre épült. Inkább lángba borul az egész birodalom.

Hitler közel négy hónapon át viszonylagos nyugalomban élt Obersalzbergben. Akkorra már a szokásos berghofi társaság létszáma is valahogy lecsökkent. Az elutazást megelőző napokban is kevés volt a vendég, aki felélénkítette volna a mindennapok szürkeségét. Az utolsó estén, feltehetően megérezve, hogy soha többé nem látja viszont a Berghofot, elidőzött a pompás hallt díszítő festmények előtt. Ezek után kezet csókolt Below feleségének és Frau Brandtnak, egyik orvosa feleségének, és elköszönt tőlük.³⁶⁸⁹ Másnap, július 14-én reggel visszarepült Kelet-Poroszországba, visszatért a rendkívüli módon megerősített és 1941-es külsejére alig emlékeztető Farkasverembe. A délelőtt folyamán érkezett meg. Délben egy órakor úgy tartotta meg a katonai tanácskozást, mintha soha, egyetlen percre se lett volna távol. Járás közben görnyedtebb volt, mint korábban. Az elszenvedett hatalmas kudarcok ellenére továbbra is megmaradt akaratereje újra és úja bámulatra késztette Belowot.³⁶⁹⁰ Mások szemében ez az akaraterő – vagy a makacs elzárkózás, hogy szembenézzen a valósággal – pontosan a háború befejezésének akadályát és Németország elkerülhetetlen katasztrófáját jelentette. Ezeknek az embereknek feltett szándékuk volt, hogy a tettek mezejére lépnek, míg nem késő, s megmentik mindazt, ami a Birodalomból megmaradt, megvetik a Hitler nélküli Németország alapjait, s megmutatják a külvilágnak, hogy a nácizmus erőin kívül egy „másik Németország” is létezik.

Az utolsó berghofi napokban tartott tanácskozások közül kettő, a július 6-i és 11-i is a „hazai hadsereg” (Heimalheer) mozgósításával foglalkozott. Ezen részt vett egy szemkendőt viselő, amputált jobb kezű fiatal tiszt, kinek még a bal kezéről is hiányzott két ujja – mindezek az afrikai hadjárat során szerzett súlyos sebesülések következményei voltak.³⁶⁹¹ A tiszt, Claus Schenk Graf von Stauffenberg ezredes – július 1-je óta a Friedrich Fromm vezérezredes parancsnoksága alatt álló tartalékhadsereg vezérkari főnöke – is jelen volt Hitler Farkasverembe történt megérkezése után két nappal a hazai hadsereg megerősítéséről tartott újabb értekezleten.³⁶⁹²

A július 20-i értekezlet napirendjén is a hazai hadsereg új hadosztályai felállításának kérdései szerepeltek. Stauffenbergnek ezen az értekezleten is részt kellett vennie.

Ezen alkalommal egy táskájába rejtett időzített bombát helyezett el a Hitler által tartott értekezlet helyszínéül szolgáló, fából épült barakk közepén álló tölgyfaasztal alá. Hitler a szokásosnál fél órával korábban, 12.30-kor kezdte az eligazítást. Tizenöt perccel később a bomba felrobbant.³⁶⁹³