Ricardo Vega közlegény a Fort Dix szűk, levegőtlen helyiségében ült. Ahogy átesett az alapkiképzésen, máris parancsot kapott, hogy jelentkezzen az erődben. A kiképzést az eredeti csoport fele tudta végigcsinálni; azok közül, akiknek sikerült a dolog, minden másodikat Fort Dixbc vezényeltek. Körülötte a társai ültek, és még néhány fickó, akiket nem ismert - összesen harmincan lehettek.
Vega hallgatta, ahogy a mennyezetbe épített szellőztető berendezés kitartóan dolgozik, de nem túl nagy eredménnyel. A közlegénynek melege volt; már levetette fekete-szürke álcamintás ingét, ráterítette a mellette álló székre. A tarkóján lecsorgó veríték foltosra áztatta a trikóját.
A körülötte ülő újoncok, férfiak és nők egyaránt szenvedtek a hőségtől. Vega észrevette, hogy az egyik fickó a szó szoros értelmében a saját izzadságában fürdik. Az átázott katona mellett egy nő ült, érdekes módon ő szinte alig verítékezett. Beletelt pár másodpercbe, míg Vega felismerte benne azt az Autumn Marveille-t, akivel az alapkiképzésen már találkozott. A csajnak akkor még rövid, barna haja volt, most azonban szinte kopaszra nyíratta magát - még annyi haja sem maradt, mint Vegának. A közlegénynek így nem igazán tetszett a nő, de le merte fogadni, hogy ennek a frizurának van némi köze ahhoz, hogy Autumn nem izzad.
Volt még valaki, aki nem kínlódott a hőségtől: a helyiség távolabbi sarkában, az ajtó mellett álló őrmester.
Szerintem azért állították oda, hogy figyelje, nem lopunk-e el valamint...
Annak ellenére, hogy a légkondicionáló berendezés kalap szart sem ért, a klíma a szobában még elviselhetőbb volt, mint a szabadban. Az utóbbi időben egyre brutálisabbak voltak a nyarak - sokan emiatt is a Tiberium-fertőzést okolták, egyesek viszont úgy vélték, hogy ez is a Nodnak köszönhető. Persze voltak olyanok is, akik kombinálták a két magyarázatot, szerintük a Tiberium megjelenése is a Nod egyik merényletének következménye. Vegát pillanatnyilag nem igazán érdekelte, mi a helyes magyarázat; ő csak annyit tudott biztosan, hogy pokoli a forróság, és iszonyatosan fülledt a levegő.
Érkezése után ráparancsoltak, tegye le a zsákját, és haladéktalanul jelentkezzen a megjelölt helyiségben. Az őrmester közölte vele, hogy a zsákját átküldik a barakkjába, ne foglalkozzon vele, minden rendben lesz, ő csak menjen az eligazításra.
- Téged miért varrtak be?
Vega megfordult, a háta mögött ülő emberre nézett. A fickó alacsony volt, izmos, a haját a legutóbbi divat szerint nyíratta le: a halántékán hosszú maradt, míg hátul és felül majdnem teljesen kopaszra borotválták. A bőre kávészínü volt, a szeme fekete.
- Tessék?
- Azt kérdeztem, téged miért varrtak be? Ami engem illett, hát engem súlyos testi sértésért. Le merem fogadni, hogy ez a hely szarabb, mint a kaptár.
Ahogy meghallotta a „kaptár” szót, Vega rádöbbent, hogy a fickó vádalkut kötött: nem a börtönbe vonult be, hogy letöltse a rá kirótt büntetést, hanem inkább a Globális Defenzív Iniciatíva Egyesült Békefenntartóihoz. Az apja elmondta neki, hogy miután a második Tibe-rium-háborút követően egyre kevesebben jelentkeztek a seregbe, a GDI taktikát váltott, és a létszám feltöltése érdekében fegyenceket is fogadott.
- Engem nem varrtak be - mondta Vega. - Önként jelentkeztem.
A férfi gyanakvóan vonta össze a szemöldökét.
- Ne szárazzál már, haver! Most csak szívatsz, mi? Mi a francért jönne ide bárki, ha nem muszáj?
- Ez amolyan örökség, azt hiszem. - Vega megvonta a vállát. - Tudod, az apám...
- Vi-gyázz! - kiáltott fel a sarokban álló őrmester.
A katonák felpattantak, vigyázzba vágták magukat.
Szinte egyszerre mozdultak, még a sittes sem maradt el a többiektől.
Egy középkorú, fehér bőrű férfi lépett be a helyiségbe. Ugyanolyan fekete pólót viselt, mint a katonák, de volt egy kalapja is, amin őrnagyi rangjelzés virított. Az orra valamivel nagyobb volt a normálisnál; vastag, fekete bajuszába itt-ott ősz szálak keveredtek.
- Pihenj, folytassák! - mondta feszes, brites akcentussal.
A katonák leültek. Vega kihúzta magát - nem ő volt az egyetlen, aki ezt tette. Nem látott maga mögé, de sejtette, hogy a sittről idekerült fickó görbe háttal üldögél.
Az őrnagy fellépett a dobogóra.
- Hastings őrnagy vagyok, a GDI EB Huszonkettedik Gyalogsági Divíziójának parancsnokhelyettese.
Vegának feltűnt, hogy Hastings majdnem úgy ejti ki a GDIEB nevét, ahogy az apja szokta.
- Én fogom megtartani ezt az eligazítást, pedig istenemre mondom, van jobb dolgom is annál, hogy magukkal cseverésszek. Először is, azoknak, akik úgy gondolják, hogy formálisan nem viselünk háborút se a Nod, se más ellen, nos, nekik kellemetlen meglepetésben lesz részük. Az ilyenek jobban tennék, ha azonnal felállnának, és visszatérnének oda, ahonnan jöttek. A Huszonkettes elit divízió. Akik nálunk szarakodnak, nem sokáig húzzák. Ha valaki elég ostoba ahhoz, hogy megölesse magát, nem fogok bánkódni utána, csak azt a rengeteg papírmunkát sajnálom, amit ilyenkor el kell végezni. Meg persze azt, hogy a hülyék mindig magukkal rántanak a halálba pár tehetséges katonát. Ajánlom, ezt kerüljék el!
Hastings járkálni kezdett, és sorra szemkontaktust létesített az emberekkel.
- Másodszor... Tudniuk kell, hogy a GDIEB-ben a „B” betű azt jelenti, hogy „békefenntartó”. Másképpen fogalmazva: maguk azért vannak itt, hogy fenntartsák a békét. Mi vagyunk a világ védelmezői. A világ az az úr, akit szolgálunk, nem a GDI, bár adminisztratív szempontból ez a helyzet.
Vega meghökkent. Sosem jutott eszébe, hogy így is meg lehet fogalmazni a dolgot. Meglepte, hogy az őrnagy, az egyik elit alakulat parancsnokhelyettese ilyen élesen elhatárolja egymástól a GDI-t és a világot.
- Harmadszor. Itt, a békefenntartóknál létezik egy olyan dolog, mint szolgálati út. Ha valami gondjuk van, az őrmesterüket keressék meg vele, azután a századparancsnokukat, azután a zászlóalj-parancsnokukat, és csak azután engem.
- Azután meg a jóistent, mi? - mormolta valaki.
- Pontosabban: McNeil dandárparancsnokot - mondta Hastings. - ő a Huszonkettes parancsnoka, ami azt jelenti, hogy mindenért öt terheli a felelősség. Ami engem illet, nekem is van némi hatalmam, amit általában arra szoktam felhasználni, hogy megbüntessem azokat a katonákat, akik félbeszakítanak!
Vega egy hangos, ideges nyelést hallott abból az irányból, amerről a jóistenes megjegyzés érkezett. Szeretett volna hátralesni, de tartotta magát az előírásokhoz, fegyelmezett maradt.
- Ha esetleg valakinek olyan gondja támad, aminek megoldásához egy isten szükségeltetik, javaslom, hogy az illető menjen egyenesen egy istenhez, mivel itt nincs senki, aki képes lenne a segítségére lenni. -Hastings visszatért a pódiumra, megérintett egy kapcsolót. Megjelent egy hologram, rajta egy névsor. Vega nem tudta elolvasni a szavakat; a betűket hátulról látta.
- Most pedig még egyszer ellenőrizzük, hogy mindenkinek itt kell-e lennie, aki itt van. Aki a nevét hallja, jelentkezzen. Abernathy, Leeshai.
- Jelen!
- Jelentkezzen Lemish hadnagynál, a kettes század parancsnokánál. Acovone, Mario.
Az emberek sorban jelentkeztek, Hastings pedig mindenkinek megmondta, hogy melyik hadnagynál jelentkezzen. Amikor végzett valakivel, megérintette a hologramot, amelyről eltűnt az illető neve. Sorban haladt, már csak két név maradt a listán.
- Vega, Ricardo.
- Jelen, uram!
- Jelentkezzen Ophale hadnagynál, a hetes század parancsnokánál, de miután végeztünk, maradjon itt még egy percre.
- Értettem, uram! - Vega nem tudta, de sejtette, miről lehet szó; a dolognak köze lehetett az apjához. Amellett, hogy voltak bizonyos előnyei annak, hogy az ember egy háborús hős fia, a dolog rengeteg hátránnyal is járt: például rendre felbukkantak olyan idősebb altisztek és tisztek, akik Ricardo apjával együtt szolgáltak, és úgy érezték, kötelességük szentbeszédet tartaniuk a fiatalabb Vegának. „Együtt szolgáltam az apjával, és igyekeznie kell, ha a nyomdokaiba akar lépni!” Vagy: „Együtt szolgáltam az apáddal, szóval, ha bármire szükséged van, csak szólj nyugodtan.” Ricardo a második típusú szónoklatot szerette jobban - mindig jó érzés, ha az elöljárói szívesen segítenek az embernek de sosem élt a felkínált lehetőségekkel, beérte azzal, hogy egyszerű katona maradhat. Szimplán Ricardo Vega közlegény akart lenni, nem pedig Javier Vega fia.
Magában hálát adott az égnek, hogy rajta kívül senki mást nem vezényeltek a hetes századhoz. Nem örült volna annak, hogy a társai amiatt jelentkeznek késve a hadnagyuknál, mert Hastings félrehívja őt, hogy felidézze az idősebb Vegával töltött régi, szép napokat.
Hastings megérintette a hologramot; a listán már csak egyetlen név maradt.
- Zipcs, Mustapho.
- Eegen! - szólalt meg Vega háta mögött a sittes.
- Maga is Ophale hadnagynál jelentkezik. Odakint várakozzon, amíg váltok néhány szót Vega közlegénnyel. Végeztem!
- Vi-gyázz! - kiáltott fel a sarokban álló őrmester.
Mindenki vigyázzba vágta magát.
- Lelépni! - mondta Hastings.
A katonák kivonultak a hátsó ajtón. Zipes, miközben felállt, odahajolt Vegához.
- Csak nyugodtan, haver, ráérünk. Én aztán tényleg nem sietek sehova.
Vega felhorkant, de nem felelt. Előrement a pódiumhoz, tisztelgett. Hastings viszonozta a tisztelgést. Ricardo vigyázzban állt előtte.
- Ez minden, őrmester - mondta Hastings, miután Vega kivételével valamennyi újonc elhagyta a helyiséget.
Az őrmester szalutált. Azon az ajtón keresztül távozott, amelyen Hastings korábban belépett.
- Tehát ön Javier Vega fia?
- Igen, uram!
- Egyetlen kérdésem van, közlegény. Miért csatlakozott a békefenntartókhoz?
- Mindig is katona szerettem volna lenni, uram!
- Mhm. - Hastings keresztbe tette a mellén a karjait. - Őszintén mondja meg, közlegény. Azért lépett be hozzánk, mert az apja ezt kívánta?
Oké, nem egészen erre számítottam - gondolta Vega.
- Nem, uram!
- Tehát nem atyai ráhatásra lépett be? Nem azért, hogy kövesse a családi hagyományt?
- Nem, uram!
- Nem az akarata ellenére van itt?
- Nem, uram!
- Azért kérdezem, mert a legkevésbé arra van szükségem, hogy az apja régi barátai megkeressenek, és azt kérjék tőlem, hogy könnyítsék a maga helyzetén. Azt se szeretném, ha valaki, az apjára való tekintettel, esetleg megpróbálná rábeszélni magát, hogy kérje a leszerelését.
- Értem, uram. Az apám mindig arra bíztatott, hogy azt tegyem, amit akarok, uram!
Hastings bólintott.
- Helyes. Nem részesül különleges bánásmódban, közlegény. Ilyesmire ne is számítson. Az a tény, hogy ön Javier Vega fia, nem lesz a hátrányára, de az előnyére sem. Legalábbis nálam biztosan nem. - Kis szünetet tartott. - Ha valaki más esetleg másképpen gondolná... Ha észreveszi, hogy az apja miatt különleges bánásmódban részesül, vagy ugyanezen ok miatt hátrányt szenved, tudni akarok róla! Ebben az egyetlen esetben hajlandó vagyok elfogadni, hogy kihagyja a szolgálati út néhány fázisát. Különösen akkor, ha a probléma a szolgálati út valamelyik láncszeménél jelentkezik.
Vega elgondolkodott.
- Tisztelettel uram, de ezt nem tehetem meg.
- Ne-em?
Vega hirtelen úgy érezte, a szoba hőmérséklete jó néhány fokkal alacsonyabb lett, ennek ellenére úgy döntött, magyarázatot ad a válaszára.
- Uram, ha bármilyen ok miatt kihagynám a szolgálati út valamelyik szintjét, akkor automatikusan különleges bánásmódban részesülnék az apám miatt.
Hastings elmosolyodott.
- Nem rossz! Rendben van, legyen, ahogy akarja. Távozhat!
- Uram! - Vega tisztelgett, sarkon fordult, és a hátsó ajtó felé indult.
- Közlegény!
Vega megállt, megfordult, és feszes vigyázzban állt.
- Talán örülni fog annak, amit most mondok. Sosem találkoztam az apjával, sosem szolgáltam vele együtt, így nem kell arra számítania, hogy a régi szép idők felidézésével fogom fárasztani. Azt viszont nem tudom garantálni, hogy az alárendeltjeim közül mindenki így tesz majd. Az is előfordulhat, hogy az egyetlen felettesem fog ilyet tenni... Bizonyára tudja, hogy McNeil dandártábornok együtt szolgált az apjával. Tehát... Előre elnézését kérem az esetleg bekövetkező zaklatásért.
- Köszönöm, uram!
- Ne várakoztassa meg Ophale hadnagyot, közlegény. Üdvözlöm a Huszonketteseknél!
- Köszönöm, uram!
Vega csak azután mosolyodott el, hogy kilépett az ajtón. Talán nem is lesz olyan rossz - gondolta. Annak, hogy sokáig tétovázott, belépjen-e a békefenntartókhoz, egyetlen oka volt: nem akarta, hogy az apjához hasonlítsák, hogy végtelen történeteket meséljenek neki az öregről, esetleg felidézzék azokat a kalandokat, amiket odahaza már ezerszer hallott akkor, amikor az apját meglátogatta valamelyik régi barátja. Márpedig ilyen barátokból rengeteg volt.
Annak, hogy számtalanszor végighallgatta ezeket a háborús történeteket, amelyeknek általában Javier Vega volt a főszereplőjük, azért volt egy jó oldala is. Ricardo tudta, hogy a békefenntartók mindig jól végezték a munkájukat. Éppen emiatt szeretett volna közéjük tartozni.
Amikor kiért a szabadba, értékelni kezdte a helyiség kínlódva működő légkondicionálóját. A levegő forró és párás volt. A feje fölött különböző légijármüvek szálldostak, a hangrobbanások végiggördültek az égen. A közelben feketébe öltözött katonák csoportjai alakiztak vagy gyakorlatoztak.
A tekintetével keresni kezdte Mustapho Zipest. A sit-tes egy hadnagyi rangjelzést viselő nő mellett állt. A nő feltürt ingujján alig lehetett észrevenni a sávokat. Vega sejtette, hogy ö Ophale hadnagy.
A meglepően magas nő bőrét bronzbarnára színezte a nap. Rövid haja szőke volt, kivéve azt az egyetlen vékony fonatot, ami a homloka bal oldalától a füléig tartott, majd visszakanyarodott oda, ahol elkezdődött. Ez is népszerű hajviselet volt. A tincset a civilek általában lazán leeresztették, de a seregben engedelmeskedni kellett az előírásoknak, vagyis a lehető legjobban le kellett szorítani a tincset. Vega tudta, újabb jelét látja annak, hogy az évek során mennyit változott a katonaság. Az apja idejében még kötelezték volna a hadnagyot, hogy vágja le a tincset, ne divatoljon.
Vega a nő elé sietett, és tisztelgett.
- Vega közlegény szolgálatra jelentkezik, asszonyom!
Ophale szintén tisztelgett.
- Pihenj, közlegény. Hastings végzett az eligazítással?
- Igen, asszonyom! - felelte Vega.
- Csak olyanoknak tart külön előadást, akikről úgy gondolja, fejfájást fognak okozni neki. Mondja, közlegény, maga fejfájást fog okozni az őrnagynak?
- Nem, asszonyom!
- Vajon mi lehet az oka annak, hogy az őrnagy ezt másképp gondolja?
Vega felsóhajtott.
- Az apám Javier Vega, asszonyom. Hastings őrnagy tudni akarta, hogy családi nyomásra csatlakoztam-e a sereghez.
- És? Ezt tette?
- Nem, asszonyom.
- Hastingset sikerült meggyőznie erről?
- Úgy vélem, igen, asszonyom.
Ophale végül elmosolyodott. Fehér fogai éles kontrasztot alkottak napbarnított bőrével.
- Helyes. Ha az őrnagyot meggyőzte, akkor nekem is el kell fogadnom a dolgot. Ne akarja bebizonyítani, hogy tévedünk!
- Nem áll szándékomban, asszonyom.
- Helyes. Zipes közlegény az Alfa-egységhez kerül, maga az Epszilonhoz. Induljunk!
A hadnagy kivezette a két katonát a telephelyre, ahol egy flottányi Pitbull várakozott. A nő az egyik Pitbull
CC6-oshoz lépett. Mivel a bázison tartózkodtak, és nem kellett támadásra számítaniuk, ezért a tetőt lenyitva a kocsit nyitottá változtatták. Vega tudta, hogy a CC6-osok a legkiválóbb könnyű harcjármüvek közé tartoznak, főként azért, mert egy rakétavetőt is elhelyeztek rajtuk. Teljes egészében elektromosság hajtotta őket, mind a négy kerékhez külön motor tartozott. Az alapkiképzésen Vega meglepődött, amikor először látott ilyen jármüveket - az apja elbeszéléseiből tudta, hogy a második Tiberium-háború során a Pitbullok még gáz/elektromos hajtású hibridek voltak.
A nő beszállt, a dögcédulájával azonosította magát. A Pitbull rendszere, amint felismerte a kódot, azonnal beindította a motort. Azok a jármüvek, amelyek nem a hadsereg birtokában voltak, elvégezték használójuk DNS-ének vizsgálatát, és csak a megfelelő egyezés esetén indultak be a rendszereik. Fort Dixben ez másképp működött: itt a dögcédulával lehetett használni a gépeket. Zipes felpattant hátúira, így Vega nem tehetett mást, előre, a hadnagy mellé kellett ülnie.
- Először magát tesszük ki, Vega - mondta Ophale, miközben végighajtott a Pitbullal a bázis központi útján.
- Az Epszilon éppen a reggeli futást végzi. Ha igyekszik, a végére még odaérhet.
- Értettem, asszonyom! - mosolygott Vega.
- Valamit szórakoztatónak talál?
- Nem, asszonyom, csak már alig várom, hogy futhassak. Az egyetemen benne voltam az atlétacsapatban.
- Javier Vega egyetlen feltételhez kötötte azt, hogy a fia beléphessen a békefenntartókhoz: diplomát kellett szereznie. Ricardo a Fordham University történelem szakát végezte el. Ennek a tudásnak közlegényként nem sok hasznát vehette, de úgy gondolta, idővel, ha majd feljebb jut a ranglétrán, még hasznára lehet. Tisztában volt azzal, hogy ha valaha pozícióba kerül a hadseregen belül, a történelem ismerete felbecsülhetetlen értékű kincsnek fog bizonyulni.
Nem bánta, hogy csatlakoznia kell a szakaszhoz, mert imádott futni. Csak azt sajnálta, hogy nem az elejétől vesz részt az Epszilon gyakorlatozásában.
- Az enyémek ugye nem futnak? - kérdezte Zipes, majd gyorsan hozzátette: - Izé... asszonyom.
- Az Alfa éjjel szolgálatban volt, éppen most reggelizik. Miután kitettük Vegát, odaviszem magát az étkezdéhez. - A nő elmosolyodott. - Hálás lesz azért, mert lekéste a reggelit. Nekem aztán elhiheti!
Zipes felnevetett.
- Huszonkét éven át anyám szar főztjét zabáltam, asszonyom. Annál rosszabbat itt se kaphatok. Egyébként meg már egészen hozzászoktam a kaptármenühöz.
- Úgy, szóval a sittről érkezett? - kérdezte Ophale, miközben letért egy földútra. - Ezek szerint kétszer is átesett az alapkiképzésen.
- Igen, asszonyom. És mind a kétszer csoportelső lettem.
Vega nem tudta, hogy a sittesekkel szemben ez a követelmény. Eszébe jutott, amit Hastings mondott: a Hu-szonkettes elit divízió. Egy ilyen alakulat nem fogad be akárkit, vagyis Zipesnek tényleg jól kellett teljesítenie a „sittes kiképzés” során.
- Miért csukták be, közlegény? - kérdezte Ophale.
- Súlyos testi sértésért - mondta Zipes. - Pár tibfej rámászott a csajomra.
- Pusztán kíváncsiságból kérdezem: a nője értékelte a dolgot?
Zipes lejjebb csúszott a hátsó ülésen. A Pitbull zöty-kölődve haladt előre az egyenetlen úton. Továbbfejlesztették - gondolta Vega. A régi CC2-esnek, amit annak idején apám vezetett, állati szar volt a felfüggesztése. Viszonylag kényelmesen ült a hadnagy mellett, még akkor sem dölöngélt, amikor a jármű kosárlabdaként pattogott az úton.
Beletelt egy-két másodpercbe, míg Zipes összeszedte a gondolatait, és válaszolt Ophale kérdésére.
- Nem, a rohadt kurva! Noddinak nevezett, és lelépett. Nem is nagyon lenne kihez visszamennem, ezért amikor a tárgyaláson a bíró bedobta a B-tervet, éltem a lehetőséggel. Oké, a csaj noddinak nevezett. Rendben! Azzal, hogy kinyírok pár ellenséget, bebizonyítom neki, mekkorát tévedett.
- Gnaizda őrmester imádni fogja magát.
Vega elgondolkodott, vajon ez mit jelenthet. Mielőtt megkérdezhette volna a hadnagynőtől, mire gondol, egy csapatnyi emberre lett figyelmes. A szakasz tagjai egyforma ruhában, alakzatban futottak az egyik domb irányába. Remek! Időben érkeztem ahhoz, hogy megcsináljam a hegymenetet. Most megmutatom, mire vagyok képes!
A katonák kétsoros oszlopban, kilenc párt alkotva haladtak előre; leghátul egyetlen ember futott, neki nem jutott pár. A huszadik ember, a fehér bőrű, göndör, szőke hajú férfi, aki őrmesteri sávokat viselt a sapkáján, az alakzat mellett futva irányította a csoportos kántálást:
- Én nem láttam, de azt hallottam!
A tizenkilenc katona egyszerre ismételte el a mondatot:
- ÉN NEM LÁTTAM, DE AZT HALLOTTAM!
Az őrmester folytatta:
- A Noddi lelke nagy nulla!
- A NODDI LELKE NAGY NULLA!
- Elbújhat a föld alá!
- ELBÚJHAT A FÖLD ALÁ!
- Jó katona rátalál!
- JÓ KATONA RÁTALÁL!
- így van!
- Halljam!
- EGY, KÉT!
- Halljam!
- HÁ-, NÉGY!
Az őrmester az első „halljam”-nál vette észre a közeledő Pitbullt. Megfordult, de nem állt le, helyben futott tovább. A katonák, mintha a tükörképei lennének, utánozták a mozdulatait.
- Szakasz... állj! - Az őrmester és a katonák egyszerre álltak le. A szakasz tagjai vigyázzba vágták magukat.
Ophale az őrmester mellé hajtott, és viszonozta az altiszt tisztelgését.
- Hogy haladnak, Goody?
Goody megvonta a vállát.
- Elég jól.
- Örömmel hallom. Vega közlegény, ez itt Goodier őrmester. Goody, ez itt a legfrissebb hús. Egész nyugodtan bánjon vele úgy, mint egy darab szarral.
- Mint rendesen, asszonyom.
- így igaz!
Vega kiugrott a Pitbullból, és szalutált Goodiernek.
- Ricardo Vega közlegény szolgálatra jelentkezik, őrmester úr!
Goodier nem viszonozta azonnal a tisztelgést, előtte még tetőtöl-talpig végigmérte Vegát.
- Úgy hallottam, közlegény, maga a sportpályák sztárja volt.
- Az egyetemen atletizáltam, uram!
- Hatszáz és nyolcszáz méteren is megdöntötte a Ford-ham addigi rekordját.
Vega nem vonhatta meg a vállát, mert vigyázzban állt. Sosem szeretett dicsekedni az eredményeivel.
- Igen, uram!
- Remek. Akár csatlakozhatna hozzánk. Velünk tartana?
Vega elmosolyodott.
- Reméltem, uram, hogy ez lesz a parancs!
- Sejtettem. Álljon be a sorba, Brodeur mellé!
- Igen, uram! - Vega a sor végére szaladt, és beállt a pár nélküli közlegény mellé. Brodeur sápadt, vörös hajú fickó volt; a fülében egy hallókészülékre emlékeztető dugaszt hordott. A parányi készüléket vezeték kötötte hozzá a szemüvegéhez.
Biztos nem hallókészülék - futott át Vega agyán. A békefenntartók nem osztanának be egy rohamosztagba egy hallássérültet!
Ophale a hátsó ülésen terpeszkedő Zipesszel együtt elhajtott. Nem hiszem, hogy sokáig bírja majd a srác
- gondolta Vega, ahogy feszes vigyázzban várakozott Brodeur mellett.
Goodier egy helyben kezdett futni. A katonák azonnal követték a példáját - Vega kivételével, ő fél ütemmel lemaradt. Tudta, hogy futnia kell, de későn reagált; igazság szerint valamiféle jelzésre vagy parancsra számított.
Az őrmester megfordult, és futva nekivágott a domboldalnak. A katonák követték. Vega a szeme sarkából Brodeur lábát figyelte, megpróbált egyszerre lépni vele.
Ha rajta múlik, Vega simán felrohan a dombra, de ez túl könnyű lett volna. A valódi kihívást az jelentette, hogy az alakzatot megtartva, viszonylag lassan, a gravitációval és az emelkedővel megküzdve kellett haladniuk. Vega észrevette, hogy egy-két katona időnként kiesik a ritmusból, de azonnal korrigálni próbál. Meglepetten látta, hogy Goodier nem tette szóvá a dolgot, nem üvöltött, nem sziszegett csípős megjegyzéseket, nem fenyegetőzött - emiatt egyáltalán nem emlékeztetett azokra az őrmesterekre, akiket az alapkiképzés folyamán, és az apja történeteiből ismert meg.
Az emelkedő felénél jártak, amikor Vega hirtelen villanást észlelt az ég alatt. Felpillantott, de aztán gyorsan előrenézett. Néhány katona ugyanúgy reagált, ahogy ő, de éppen olyan gyorsan kisöpörték gondolataikból a jelenséget. Amikor az ember alakzatban mozog, a legfontosabb, hogy ne bontsa meg a szakasz egységét, ne törje meg a közös ritmust.
Goodier is észrevette a villanást, de csupán azzal reagált, hogy ismét rázendített egy nótára - ezúttal a régi rockdal, a „Doo Wah Diddy” dallamát kaparta elő, amit természetesen más szöveggel énekelt. Valami ősrégi filmben is ugyanezt csinálta az őrmester - gondolta Vega, miközben az emelkedőn felfelé kaptatva együtt kántált a többiekkel.
Feltűnt neki, hogy Brodeur furcsa hangon énekel. Elég nehéz volt ráfigyelni, amikor egyszerre húsz ember üvöltötte válaszként Goodier „Ott ment a nő, végig az utcán”-jára, hogy „Doo wah diddy diddy dum diddy do”, de Vega esküdni mert volna rá, hogy a különös srác úgy beszél, ahogy a süketek szoktak.
Milyen hikomat bandába osztottak be?
Ahogy feljutottak a domb tetejére, Vega a lábában érezni kezdte azt az ismerős fájdalmat, ami cgy-egy jókora futás után szokott szétáradni benne. Elmosolyodott.
Goodier hirtelen megállt, megérintette a fülét. A katonák is megtorpantak. Vega egy tizedmásodpercet késett, de még idejében sikerült visszahőkölnie, hogy Brodeur mellett maradhasson. Néhányan ugyanúgy visz-szakoztak, mint ő. A jelek szerint ezt a pihenőt senki nem tervezte be.
- Szakasz! Vissza a bázisra! Esemény van.
- Esemény? Kíváncsi vagyok, ez most megint mit jelent? - mormolta a Vega előtt álló katona.
- Remélem azt, hogy szétperzselünk pár Nodot -mondta a párja, a Brodeur előtt lihegő ember.
- Hátra... arc! - kiáltott fel Goodier.
Vega végrehajtotta a parancsot. Most ő állt az alakzat élén.
- Futólépés. Indulás!
Vega a szeme sarkából Brodeur-t figyelte. Tapasztalatai szerint minden őrmester mást értett azon, hogy „futólépés”. Voltak, akik a szokásos kocogás felgyorsítását várták el, és voltak, olyanok is, akik a normál, lassú ütemű, magas lábemeléssel végrehajtott futást rendelték el így.
A jelek szerint Goodier azt akarta, hogy az addigi tempót duplázzák meg. Vega észrevette, az őrmester elégedetten figyeli őt; biztos tetszett neki, hogy lépést tud tartani Brodeur-rel.
Percek alatt megérkeztek Dix központjába. Néhány más szakasz (egyesek gyakorlót, mások teljes menetfelszerelést viseltek, a legtöbben azonban valahol a két felszereltségi állapot között, félúton voltak) az „Auditó-rium”-nak nevezett épület irányába tartott. Vega gyanította, ez az egyetlen olyan csarnok, ahová az erőd teljes állománya befér. A fejük fölött légi járművek zúgtak; hangrobbanások jelezték, mikor gyorsítottak fel kellő sebességre.
Úgy tíz méterre lehettek az Auditórium bejáratától, amikor Goodier odaszólt a katonáinak:
- Úgysem tudunk együtt maradni. Üljenek le, ahol tudnak. Vega, keressen egy párt, maradjon mellette, nehogy a végén eltévedjen!
Néhányan elvigyorodtak. Vega is közéjük tartozott.
- Értettem, uram!
Brodeur felé fordult; elhatározta, most kideríti, hogy a srác tényleg süket, vagy esetleg ő ítélte meg rosszul a helyzetet.
- Lennél a párom?
- Nem muszáj úgy beszélned velem, mintha ütődött lennék. - Brodeur elvigyorodott. - Az ilyen a dumát tartogasd Momoának. - Együtt mentek tovább az ajtó felé; a szakasz tagjai összekeveredtek más egységek katonáival.
- Pofa alapállásba, Brodeur! - horkant fel az Epszilon egyik hatalmas termetű tagja.
Vega, miközben normál tempóban továbbhaladtak, megkérdezte a párjától:
- Gondolom, ez volt Momoa.
- Igen, a Dühös Kutya. Égesd, amikor csak kedved szottyan hozzá. Állati aranyos, amikor dühöng.
Vega hirtelen egy óriási amfiteátrum felső részén találta magát. A hatalmas, kör alakú csarnok közepét egy színpad foglalta el; a színpadon egyetlen férfi állt. A sapkáján dandártábornoki rangjelzés virított. A közelében senki, de a jelek szerint beszélgetett valakivel; szavait heves kézmozdulatokkal kísérte. Ez minden bizonnyal McNeil. Biztos éppen most kap jelentést valahonnan.
Brodeur két üres székre mutatott.
- Oda!
Vega egyre inkább hozzászokott Brodeur furcsa, torz beszédéhez. A srác úgy ejtette ki a szavakat, mintha dörzspapírral lenne kibélelve a torka. Vega élete során nem sok süket emberrel találkozott; akikkel kapcsolatba került, azok általában jelbeszéddel vagy jeltolmács segítségével kommunikáltak.
- Oké. - Átmásztak három katonán, hogy elfoglalják a Brodeur által kiszemelt helyeket. - Honnan tudod, mit mondok?
Brodeur vigyorogva megveregette a szemüvege oldalát.
- Kísérleti egység - mondta. Miután leültek, levette a szemüvegét, átnyújtotta Vegának. - Nézz bele a bal lencsébe.
Vega engedelmeskedett. Az áttetsző bal lencse belsejében, mintha egy monitor lenne, néhány szó világított: „Nézz bele a bal lencsébe.”
- Nem rossz!
„Nem rossz” - jelent meg a lencsében.
Vega visszaadta a szemüveget.
- Ennek ellenére meglep, hogy éppen egy harcoló alakulatnál találkozunk.
- Kísérleti program - mondta Brodeur. - Nemcsak a szemüvegemet, de az összes többi cuccomat is felspécizték, így a csatamezőn sincs túl nagy szükségem hallásra.
- Gondolom, amikor dörögnek a fegyverek, úgyis valamennyien süketek vagyunk...
- Pontosan! - mosolygott Brodeur.
- Vi-gyázz! - dörrent rájuk a parancs a hangszórókból.
Vega talpra ugrott, csakúgy, mint Brodeur, és az amfiteátrumban tartózkodó többi katona. Néhányan kissé lassan reagáltak; Vega elgondolkodott, vajon lesz-e valamilyen következménye a késlekedésüknek, de sejtette, hogy mivel a lajhárok nem az ő szakaszához tartoznak, sosem fogja megtudni, kaptak-e valamiféle büntetést.
Lenézett a színpadra. McNeil még mindig egyedül állt középen.
- Pihenj! - mondta a dandárparancsnok. - Leülni!
Mindenki visszaült.
- Nem vesztegetem az időt, emberek, mert erre most nincs se mód, se lehetőség. Bizonyára vannak maguk között olyanok, akik nemrég felfigyeltek egy furcsa, égi jelenségre, egy villanásra. A Philadelphiat látták, amelyet éppen akkor pusztítottak el a Nod terroristák.
Izgatott morajhullám futott végig az amfiteátrumon. Vega hirtelen úgy érezte, összeszorult a torka, nyelni sem bírt. Odafönt éppen konferenciát tartottak. Valamennyi igazgató ott volt...
- Vi-gyázz!
A katonák elhallgattak, és talpra pattantak.
- Mint mondtam, nem akarom vesztegetni az időt. Ez azt jelenti, nem fogom megvárni, hogy a zöldfülűek felfogják a szavak értelmét. Feladatunk van, emberek, most nem foglalkozhatunk a gyásszal. A Nod kiiktatta Goddardot, így a Philadelphia sebezhetővé vált. Az igazgatók mind meghaltak, elesett Harkin tábornok és a GDI jó néhány magas rangú vezetője. Granger tábornok viszont életben van, és még mindig ö a seregünk fővezére. A Huszonkettest átrendelte a K-ll-be. A Nod támadást indított San Diego ellen. Ki kell űznünk a rohadékokat a mi területünkről! - McNeil körbenézett az amfiteátrumon. - Attól tartok, emberek, hogy ezennel hivatalosan elkezdődött a harmadik Tiberium-háború. Ezúttal nem mi kezdtük, de esküszöm mindenre, ami szent, hogy mi fogjuk befejezni. Mindenki térjen vissza a barakkjába. Készüljenek az indulásra. Húsz percen belül elindulunk a K-ll-be. A részletes eligazítást a Huronon fogják megkapni. Végeztem!
A katonák felpattantak a helyükről, és elindultak az amfiteátrum felső részénél lévő kijáratok felé. Vega tanácstalanul nézett Brodeur-re; két szót olvasott le a társa szájáról: „Gyere velem!”
Brodeur és Vega keresztülvágott a tömegen, végül sikerült kijutniuk. Ahogy kiértek (Tényleg hűvösebb lett, vagy csak én érzem úgy? - futott át Vega agyán), Brodeur balra mutatott, és futásnak eredt.
- A Húron... Az az egyik szállítójármű?
- Igen - biccentett Brodeur. - Mindegyiket egy-egy tóról nevezték el.
Kösz, ezt spécié! tudtam! Vega majdnem kimondta a gondolatot, de aztán mégsem tette; úgy gondolta, felesleges udvariatlanság lenne. Brodeur csak segíteni akart.
Hamarosan egy barakképülethez értek. Az ajtó nyitva volt. A futás közben megismert katonák közül néhányan már megérkeztek. Vega végigpillantott a két sorban álló emeletes ágyakon és az előttük álló katonai ládákon. A ládák közül néhányat már felnyitottak.
Mielőtt megkérdezhette volna, melyik az ö priccse, a semmiből hirtelen Goodier bukkant elő.
- Kövessen, közlegény!
Az őrmester az egyik priccshez vezette Vegát, aki azt figyelte, ahogy a katonák közül néhányan magukra öltik páncélszkafanderüket, felcsatolják a csuklóegységeket, a fegyvertáskákat, vagy épp felhúzzák harci bakancsukat.
Goodier az egyik alsó ágyra mutatott. Hála istennek! — gondolta Vega. Sosem szerettem a felső ágyakat!
- Öltözzön be, közlegény. Nincs időnk rá, hogy betörjük magát.
- Nincs szükségem betörésre, uram!
- Helyes! - szólalt meg a szomszédos ágy mellet öltözködő katona. - Szeretem, amikor a kopaszok megtörve érkeznek!
Néhányan felnevettek.
- Később szórakozzanak az újonccal, Köcsög! -mondta Goodier. Körbenézett. - Gyerünk, fiúk, lányok, el kell érnünk a járatunkat!
Vega a láda leolvasója elé tartotta a dögcéduláját. A láda kinyílt. A közlegény meglepetten, de elégedetten vette elő a páncélszkafandert, amelynek a mellrészére, jobb oldalra a Vega nevet írták.
- Hé, Goody! - kiáltott fel valaki a priccs túlsó oldalán. Női hang volt. - Valójában hogyan lehetséges az, hogy a Noddik felrobbantották a Phillytl Úgy tudtam, nem jelentenek veszélyt.
A fickó, akit Goodier egy perccel korábban Köcsögnek nevezett, ismét felnevetett.
- Jaj, Gallagher! Mit vársz a hírszerzéstől? Azok a srácok a töküket se képesek megtalálni!
Vega felcsatolta a csuklóegységét.
- Lehet - mondta. - De Kané halála után valószínűnek tűnt, hogy a Nodoknak elment a kedve a további harctól.
- Ezt meg honnan a francból veszed? - kérdezte Köcsög. - Te talán mindent tudsz?
- Magánál valószínűleg többet, Köcsög. Fiúk, lányok, bemutatom a szakasz legújabb tagját, Vega közlegényt. Nem hétköznapi kopasz. Az apja nem más, mint Javier Vega. Ha valaki nem tudná, hogy ő kicsoda, hát elmondom: ő volt az egyik legjobb katona a békefenntartók seregében.
Néhányan elismerően csettintettek és hujjogtak. Vega lehunyta a szemét, és spanyolul tízig számolt magában. Pokolra kívánta az őrmestert, aki nem bírta befogni a száját.
Gallagher lépett Vega elé. Kávébarna bőrű nő volt, rövid, göndör haját a feje tetején fogta össze.
- Most csak ugrat, őrmester? - Goodierre nézett. -Goody, azt hittem, nem kapunk több nyálgépet!
Vega mozdulatlanná merevedett.
- Tessék?
A nő feléje fordult.
- Ide hallgass, közlegény, biztos vagyok benne, hogy az apád kiváló katona volt, a sereg büszkesége, de ez itt a Huszonkettes! Mi nem engedhetjük meg magunknak, hogy nyálgépeket pátyolgassunk!
Vega, miután felcsatolta a csuklóegységét, szembefordult a nővel.
- Nem vagyok nyálgép. Önként léptem be a seregbe, a teszten kilencvennyolc százalékot értem cl, az alapkiképzésen csoportelső voltam.
Mielőtt a nő bármit felelhetett volna, Goodier közbelépett.
- Bocsánat, Vega közlegény, elnézést, Gallagher közlegény. .. Megtennék, hogy egy kicsit elhalasztják személyes háborújukat? Mondjuk annyi időre, hogy megvívjuk ezt a másikat, ami nemrég elkezdődött. Ha három percen belül nem készülnek el, itt hagyjuk magukat!
- Igenis, uram! - Gallagher visszament a ládájához, és folytatta a készülődést.
Vega a bal szeméhez és a bal füléhez illesztette a fejmonitor-egységet, de közben végig Gallaghert figyelte. Tisztában volt azzal, be kell bizonyítania, hogy nem csupán az apja háborús hős, ő is ér valamit, de nem igazán tetszett neki az, hogy Gallagher automatikusan azt feltételezte róla, hogy használhatatlan.
A Köcsögre nézett.
- Ez a nő mindig ilyen szórakoztató?
- Nem, általában még ennél is elviselhetetlenebb. -Köcsög közben elkészült. A mellvértjén a „Bowles” név állt. Kinyújtotta a kezét. - Alessio Bowles.
Vega kezet rázott vele.
- Ricardo Vega.
- Engem mindenki csak Köcsögnek szólít...
- Engem meg mindenki Vegának.
- Sorakozó! - bődült el Goodier.
Kirohantak az épület előtt várakozó Pitbullokhoz. Vega bepréselődött az egyik jármű hátuljába; Brodeur-rel, Bowlesszal, meg egy másik katonával együtt utazott.
Hirtelen úgy hasított belé a gondolat, mint a testet átütő géppuskagolyó. Háborúba indulunk! Mindig is tudta, hogy harcolnia kell, de arra nem számított, hogy egy háború kellős közepébe csöppen, arra meg végképp nem, hogy ez mindjárt az első, seregben töltött napján bekövetkezik.
A Philadelphia megsemmisült... Vega ismerte a történelmet. Tisztában volt azzal, hogy ennek a támadásnak inkább a szimbolikus jelentősége az igazán komoly. A GDI mindig is a körültekintéséről volt híres; a tragédia óta már bizonyára működni kezdett az új igazgató-tanács. A Philadelphián egyetlen olyan információt sem tároltak, aminek ne őrizték volna legalább hat másolatát. A többi űrállomás viszonylag könnyedén átvehette azokat a feladatokat, amelyeket a Philadelphia végzett.
A Nod nem azért választotta éppen ezt a célpontot, mert végzetes csapást akart mérni a GDI-re. Nem, sokkal inkább arról volt szó, hogy a GDI legjelentősebb szimbólumát kívánta elpusztítani, és ezzel a tettével kívánta bebizonyítani felsőbbrendűségét. A dominancia mindig is fontos volt a Nod számára.
Az egészben az volt a legfélelmetesebb, hogy elvileg Vega apjának is az állomáson kellett volna tartózkodnia. Javier Vega meghívást kapott a konferenciára; katonai szakértőként kellett volna közreműködnie. Elvileg, mert gyakorlatilag csupán azért hívták meg, hogy a kamerák elé lépjen egy háborús hős, aki a GDI sikereire emlékezteti az embereket.
Javier nem utazott el - a protézisei az utóbbi időben elég furán viselkedtek, az orvosai pedig kijelentették, ilyen állapotban kockázatos lenne, ha felmenne a bolygó körüli pályán keringő állomásra. Végül otthon maradt. Ez a döntés mentette meg az életét.
Beszélnem kell vele! - gondolta Vega. Isten tudja, mikor lesz legközelebb ideje ilyesmire... Hirtelen úgy érezte, muszáj szót váltania az apjával.
Talán a Húronról fel tudom hívni. A gondolat hatására elmosolyodott.
— Mi olyan vicces, kölyök? - kérdezte Bowles.
- Ó, csak az jutott eszembe, hogy még sosem láttam az új szállítójármüveket. A kiképzésen olvastam róluk, de még egybe se szálltam be.
Bowles megvonta a vállát.
- Repülőgép. Ennyi.
- Ne is törődj vele, közlegény - szólalt meg a Pitbull jobb első üléséből a nagydarab fickó, aki nem lehetett más, mint a Dühös Kutya, vagyis Momoa. - A Húron egyszerűen csodálatos.
- Ablaktörlőt készenlétbe! - mondta Gallagher. -Kutyus megint rá fog élvezni a szélvédőre!
- Hát, ez nem túl valószínű - mondta Momoa. - És tudod, miért nem? Azért, mert itt vagy!
- Jaj, ezektől a beszólásoktól állandóan megfájdul a fejem!
- A Huronlól is meg fog fájdulni, ha Johanssen lesz a pilótánk.
- Úgy tudtam, már kivették a szolgálatból - mondta a Vega mellett ülő katona, akinek mellényére a Golden nevet írták. - Az Orcás balhéja miatt.
- A, dehogy! - mondta Momoa. - Csak egy hetet pihentették. Különben is, már két éve történt a dolog. Ö lesz az, meglátjátok!
- Baszd meg! - Golden oldalra fordult, Vegára nézett. - Nincs véletlenül valami gyomornyugtató pirulád? Mindjárt hányok.
- Ööö... izé... - Vega hirtelen nem tudta, Golden miért tesz fel neki ilyen kérdést, és fogalma sem volt, mit válaszoljon.
Bowles előredőlt.
- Golden a mi házi hipochonderünk.
- Nem vagyok hipochonder! - csattant fel Golden. -Csak az a baj, hogy egyfolytában beteg vagyok!
Vega halkan felnevetett, majd az egyelőre üres pisztolytáska alá, a nadrágja zsebébe nyúlt. (Úgy gondolta, a Huronon fogja megkapni a fegyvereit; lesz idő rá, hiszen legalább két órába telik majd, míg átrepülnek a kontinens másik oldalára.) Elővette azt a díszes tablettatartó dobozkát, amit az apjától kapott a legutóbbi születésnapjára. Felnyitotta a tetejét. A hat rekesz mindegyikében három-három pirula volt.
Kivett egy sárgát, odaadta Goldennek.
- Tessék. Úgy hallottam, ez oldja a feszültséget.
- Komolyan? - Golden szeme elkerekedett. Mohón átvette a tablettát. - Te vagy a király... - Vega mellére nézett. - Vega... Jövök neked eggyel!
- Felejtsd el.
A Pitbull tovább haladt a Dix repülőtere felé. A helyzet furcsa volt, de Vega úgy érezte, azzal, hogy adott egy tablettát Goldennek, megtette az első lépést afelé, hogy elfogadtassa magát az Epszilon szakasz tagjaival, és talán a Huszonkettesekkel is.
Persze a lényeg mindig harci körülmények között derül ki. Vega érezte, hamarosan ezt is megtapasztalhatja.
Akkor majd megmutatom ennek a Gallaghernek, hogy valójában milyen katona vagyok!