4. fejezet

Hirtelen felgyulladt a villany, ami elvakította. Prendi neve elmosódott előtte a papíron.

A gyertya lángja megrebbent. Az ajtó megnyikordult.

– Ceony? – szólította meg Emery, és ásított rá egyet. – Mit keresel…Távirat jött?

Ceony nem felelt. A ház képe jelent meg a lelki szemei előtt, ahol a családja élt, és a folyó, amely elnyelt egy kocsit, és kis híján őket is. Aztán kelet felé szálltak a gondolatai, a frissen újjáépített papírgyárhoz.

Emery kezét érezte a vállán. Odanyújtotta neki a táviratot, aztán hátat fordított neki, és otthagyta. Úgy ment vissza a szobájába, hogy fel sem fogta a megtett utat. Felkapcsolta a lámpát. Kömény megmoccant. Ceony az íróasztalhoz ment, elővett egy ív fehér papírt és egy ceruzát. Gyorsan, egyenetlen betűkkel írt. A második mondatba fogott bele, amikor felhangzott mögötte Emery halk kérdése.

– Mit csinálsz?

– Figyelmeztetem a családomat.

– Saraj nem tudja, hova költöztek – emlékeztette gyengéden Emery. Belépett a szobába, óvatos léptekkel, akár egy erdei vad. – És Alfred kiemelten fogja kezelni a biztonságukat. Valószínűleg már intézkedett is.

A lány a fejét rázta.

A papírmágus keze ismét a vállára csúszott, és gyengéden megszorította. – Úgy sajnálom – suttogta.

Ceony lecsapta az asztalra a ceruzát, amitől annak kitört a hegye. Emery felé fordult, és érezte, hogy könnyek gyűlnek a szemébe. – Miért nem végezték még ki? – tört ki belőle parázsló dühvel a kérdés. – Két évük volt rá. Annyi embernek okozott szenvedést…

Emery kétfelől a lány arcára simította a tenyerét, és a hüvelykujjával kitörölt egy könnycseppet a szeme sarkából. – Gratht és Lirát elveszítették. Saraj volt az egyetlen, akitől információkat szerezhettek.

– Az mindegy!

– Nem mondom, hogy nem értek veled egyet – mondta halkan a férfi, éslehajtotta a fejét, hogy összeérjen a homlokuk.

Ceony lesütötte a szemét, és elhúzódott az érintés elől. Aztán mégis odasimult a férfihoz, aki átölelte. Testének melege megnyugtatta egy kicsit. – Mi van, ha még mindig vadászik rájuk… ránk? – suttogta.

– Nem jut messzire. Bízzuk a Kabinetre, ők majd elintézik.

– Ha mindent a Kabinetre bíznánk, már mindketten halottak lennénk.

A papírmágus megcirógatta a haját. – Saraj elsődleges célja ettől függetlenül az lesz, hogy egérutat nyerjen. Már nincs rá oka, hogy téged üldözzön, és kétlem, hogy én érdekelném. A tengerpart felé indul majd, hogy átkeljen a Csatornán. Ha Alfrednek volt ideje arra, hogy üzenjen nekünk, az azt jelenti, hogy az emberei máris Saraj nyomában vannak.

Ceony nagyot sóhajtott, és megpróbált vigaszt nyerni Emery megnyugtató szavaiból. Megnyugodott valamelyest, de szívét facsarta még kissé az aggodalom. Saraj se nem kiszámítható, se nem egyenes. Mi van, ha még mindig a célpontjai közt van Ceony családja?

Emlékezetében felcsendült Grath viszolyogtató hangja, ahogy kimondja az apja és az anyja nevét. Megborzongott.

Legalább Emery kimarad az egészből. Saraj letartóztatása óta nem dolgozott együtt a Bűnügyi Osztállyal. Így, hogy a volt felesége végleg kikerült a képből, nem volt már rá oka, hogy a metszőkkel foglalkozzon, és a Kabinet elfogadta ezt.

Még egy pillanatig ott maradt Emery karjai között, aztán hátralépett. A férfi gyengéden megcsókolta.

– Reggel megpróbálhatok többet megtudni, ha attól jobban érzed majdmagad – ajánlotta neki Emery. – Most a legjobb, amit tehetünk, az, hogy lepihenünk.

– És védőbűbájokat húzunk a ház köré.

– A ház már védve van – mosolyodott el halványan a papírmágus. –Biztonságban vagy, Ceony, és a családod is. A szavamat adom rá.

A lány bólintott. Emery még egy pillanatig várt, aztán homlokon csókolta, és némán kiment. Alhatna ma is az ő szobájában. A pokolba az illendőséggel! De nem, mégsem kéri meg rá. Megbízott a férfiban, és nem akarta, hogy az kételkedjen ebben, de honnan tudhatná Emery, hova tart Saraj Prendi, és mit fog csinálni?

Kömény felemelte a fejét, és zizegősen vakkantott egyet. Ceony sóhajtva felvette az asztalról a félig megírt üzenetet, gombócba gyűrte, és a „Darabokra!” parancsszó kíséretében a papírkosárba hajította.

Lekapcsolta a lámpát, és bemászott az ágyába. A papírkutyát odaintette a párnája mellé. Igen, a legjobb, amit most tehet, az az alvás. Nem aludt jól.

– A csudába! – kiáltott fel Ceony másnap délután. A sütő ajtaja mögül füst gomolygott elő. Konyharuhát lengetve megpróbálta ellegyezni, de hiába. Köhögve nyitotta ki a sütőajtót. Bár marta a szemét a kiömlő füst, benyúlt a sütőbe, és kihúzta belőle a szénné égett marhaszegyet. Krákogva az asztalra tette a füstölgő tepsit, a hátsó ajtóhoz ment, és egy rántással kinyitotta. Mélyeket lélegzett a tiszta, késő tavaszi levegőből. A feje fölött füstcsíkok kúsztak ki a szabadba, majd odakint szétfoszlottak. A konyhában még mindig égett szag terjengett.

Nekitámaszkodott az ajtófélfának, és mélyeket lélegzett. Remélte, hogy ettől majd kitisztul a feje és megnyugszik. Tizenegy éves kora óta nem égetett oda sültet. Legalább Emery nincs otthon, hogy a szemtanúja legyen ennek a katasztrófának: reggel Dartfordba ment, hogy megtekintsen egy sor újfajta papírterméket, amelyeket kifejezetten hajtogatók számára fejlesztettek ki. Valószínűleg csak vacsorára ér majd haza.

Ceony lecsúszott az ajtófélfa mentén, és leguggolt a küszöbre. Kömény száraz papírnyelvével végigszántott a térdén, de hogy erre gazdája nem reagált, a kutya a füst nyomában kiügetett az ajtón, és vadonatúj gumitappancsain ugrándozni kezdett a fűben. A gumitalpak nagyobb rugalmasságot biztosítottak a lépteinek. A segítségükkel majdnem olyan gyorsan tudott futni, mint egy hús-vér kutya.

A lány megdörzsölte az orra tövét. Épp az írott papírbűbájokat ismételte át odafent a szobájában – ezekhez toll vagy ceruza kellett –, és a következő heti bevásárlólistát állította össze, amikor az orrát megcsapta az ehetetlenre égő hús rettenetes szaga. Aznap reggel elhatározta, hogy lefoglalja magát tennivalókkal, és még a mosdóba sem nagyon ment ki egész nap. Megfeledkezett a sültről, amelyet, csak hogy csináljon valamit, már jóval vacsoraidő előtt betett a sütőbe. Most, hogy ott guggolt a küszöbön a füstben, utolérték a zaklatott gondolatok.

Emery magával vitte a táviratot, de mindegy is volt: a szöveg szögletes betűi beleégtek a lány elméjébe. Saraj rászabadult a világra, és bár Ceony szeretett volna hinni abban, hogy a metsző elmenekül Angliából, és békén hagyja őket, nem hitte, hogy így fog történni. Sarajból legbelül hiányzott valami létfontosságú. Ezt Emery mondta neki, nem sokkal Grath Cobalt halála után. A papírmágus nem szívesen hozta szóba a metszőket, de Ceony ragaszkodott hozzá, hogy beszéljenek róluk.

Kiszakadt belőle egy sóhajtás. Igen, a házat valóban védőbűbájok veszik körül, de ez Lirát sem tartotta vissza attól, hogy betörje a bejárati ajtót, és kitépje Emery szívét a mellkasából. A papír nem sokat ér a metszők mágiája ellen. Lira alig volt több, mint tanonc – Saraj vajon miféle borzalmakra lehet képes?

Felállt, és szemügyre vette az épületet. Emery is jó napot választott arra, hogy elutazzon! De úgy tűnt, legalább a házat álcázó bűbájokat felfrissítette.

Egy csettintéssel beparancsolta a házba Köményt, kulcsra zárta az ajtót, aztán előrement, hogy ellenőrizze az elülső bejárat zárját is. Aztán az ablakokat. Bár meleg volt az idő, bezárta az ablakot a saját szobájában és a könyvtárban is. Még a tetőre kivezető csapóajtót is lelakatolta.

Visszament a szobájába, hogy folytassa a tanulást. Az ajtón belépve első pillantása az íróasztalhoz tartozó székre esett, amelyet odébb lökött, amikor felugrott róla, hogy a konyhába rohanjon. Rettegés kerítette hatalmába, ahogy képzelete az üres székre vetítette Delilah betömött szájú, megkötözött, reszkető alakját.

Behunyta a szemét, és dörzsölgetni kezdte a halántékát, hogy elűzze a kezdődő fejfájást. Ez nem igazság. Ő sose akarta, hogy Delilah-nak baja essék… De legalább már Grath is jó két méter mélyen nyugszik a földben – habár Ceony szerint nem ártott volna, ha még ennél is mélyebbre ássák.

Elvette a kezét a halántékáról, és szemügyre vette a tenyerét. Elképzelte a sebhelyeket, amelyek behálóznák a bőrét, ha egy ismeretlen metsző a kórházban el nem tünteti őket a mágiájával. Érezte a bőrébe hasító szilánkok szúrását, a kezében pedig az üvegdarab súlyát, amelyet Grath mellkasába döfött, és aztán egy parancsszóval széthasított.

Nem érzett bűntudatot amiatt, hogy megölte Gratht. Talán illett volna, de akkor sem érzett. Egyedül azt sajnálta, hogy nem ért oda hamarabb Aviosky mágus házába. Ha megelőzi a metszőt, Delilah talán még ma is élne.

„Vagy te is halott lennél” – mondta neki komoran Emery, amikor ezt a gondolatot megosztotta vele.

Ceony újra a székre nézett, és képzeletben most nem Delilah-t, hanem az öccsét, Marshallt látta hozzákötözve. Marshallt, Zinát, Margót, a szüleit. Emeryt. Akármelyikük lehetett volna az áldozat. Akármelyikük lehet az áldozat.

Összeszorította az ajkát. Gyűlölte, amikor zsákmánynak nézték. Ha Saraj visszatér, ő ugyan nem lesz az áldozata – és nem lesz az egyetlen családtagja sem. Nem, ha van rá mód, hogy megvédje őket – valami olyasmi, amire egyedül ő képes.

Résnyire nyitva hagyta az ajtót, és lerohant a lépcsőn Emery dolgozószobájába, ahonnan pár méter finom zsineget szerzett. Kiment a konyhába, és kivette a szakácskönyvből a belerejtett foszfordarabkát, aztán visszatért a szobájába, és bár senki nem volt a házban rajta kívül, becsukta maga mögött az ajtót.

Leült az íróasztal mellé, és nekilátott a munkának.

A nyaka köré mérte a zsineget, és levágott belőle annyit, amennyi kellett.

Aztán egyenként elkészítette a függőket. A legkönnyebbel, a papírral kezdte. Felragadta az első keze ügyében lévő papírlapot – egy oldalt a papíranimálás történetéről írt dolgozatából. Fémműves ollójával lenyisszantott belőle egy csíkot, és egy kövér papírcsillagot hajtogatott belőle, rajta a papírra rótt szöveg egy részletével: „1744-ben”. Egy fogó segítségével átfűzött az egyik csúcsán egy fémkarikát, amelyet egy gemkapocs darabkájából készített. Dróttal körbetekert egy gyufát, amely, mivel fából és foszforból készült, kettős célt szolgál majd: a segítségével feloldhatja a kötését a papírhoz, és tüzet gyújthat, hogy ahhoz kösse magát.

Ezt követően levágott egy háromszögletű darabkát az egyik vastagabb zsebkendőjéből, elővette a varrókészletét, és kétoldalt összevarrta. A legalsó fiók mélyéről elővett egy üvegnyi finom szemű üvegmágushomokot, egy teáskanálnyit töltött belőle a kész zsákocskába, majd egy darab zsineggel összezárta. Aztán egyik kezébe fogta a zsebtükröt, amelyet Delilah-tól kapott, a másik kezébe pedig a fogót. Ekkor megtorpant. Jó pár pillanatnyi tétovázás után letette a tükröt, és inkább lement a konyhába egy üvegpohárért. A fogóval letört egy darabkát a pereméből, és dróttal körbetekerte. Aztán drótot erősített a foszfordarabkára, és még három szál gyufát összefogott úgy, hogy szükség esetén pillanatok alatt kihúzhasson közülük egyet.

Hátradőlt a széken, és megtornáztatta a nyakát. Már nem is számolta, hányat roppannak a csigolyái. Megtornáztatta az ujjait is, és rátért a bonyolultabb függőkre.

Az egyik karkötőjéről levett egy bronzgyöngyöt, drótot fűzött át az egyik megmaradt gumipárnán, aztán egy kis darab barkácsműanyagon, amelyet még az év elején vásárolt, amikor a plasztikmágiával kísérletezett. Miután azonban befejezte Kömény csontvázát, felhagyott a műanyag bűvölésével. Ez volt a mágia legfiatalabb ága, és nagyon kevés olyan bűbájt talált, amelyhez nem volt szükség olvasztóformákra és forrasztókészletre.

A plasztikmágiát és a gumibűvölést próbálta ki utoljára, pusztán azért, mert ezekhez sokkal nehezebb volt megszerezni az alapanyagot. Rengeteget kutatott, és jó pár kereskedővel találkozott, akik, mivel Ceony az idő legnagyobb részében nem volt sem barázdáló, sem plasztikmester, és nem is merte annak kiadni magát, nem vették őt komolyan. De a kutatás és kérdezősködés meghozta a gyümölcsét: mindkét matériából volt elég mintája ahhoz, hogy hozzájuk köthesse magát.

Fél óráig keresgélt, hogy találjon egy üvegfiolát, amely kisebb, mint az, amelyben a konyhában a mandulakivonatot tartja. Végül eszébe jutottak a húgától, Zinától kapott parfümminták. A legkevésbé erős illatút kiöntötte, aztán kiöblítette az aprócska fiolát. Elővett egy közepes üvegnyi olajat, amely alig különbözött csak az automobilokba való üzemanyagtól. Óvatosan áttöltött belőle pár cseppet a parfümös fiolába, szorosan bedugaszolta, és körbetekerte dróttal.

Folyékony latex is akadt a legalsó fiókban, ennek az üvege elég kicsi volt ahhoz, hogy használni tudja. Erre a matériára bukkant rá a legnehezebben, és nehéz feladat volt megindokolni, miért van rá szüksége. Ezt is körbedrótozta. Aztán egy színezüst kanalat vett elő a fiókból. Ez a kicsit már patinás kanál volt a varázspálcája a fémmel való kötelék megszakításához. A fogó csőrébe fogta a nyél végét, és addig hajlítgatta, amíg a puha fém el nem tört. A lecsípett darabkát is drótba foglalta, és tett rá egy karikát.

A függőket a zsinegre felfűzve hevenyészett nyakláncot készített. Jól megjegyezte, milyen sorrendben követik egymást. Összecsomózta a nyaklánc két végét, és átbújtatta rajta a fejét, óvatosan, nehogy az üvegcserép vagy a fémdarabka felsértse a bőrét.

Sajgott a háta, de úgy érezte, jó munkát végzett. Így már bármire készen áll. Lehet, hogy Sarajnak hatalma van az emberi test és a vér fölött – neki viszont minden más fölött.

Az órára nézett. Van még ideje.

A blúza alá rejtette a nyakláncot. Egy kisebb táskába bepakolt néhány holmit, és megkereste a biciklijét, hogy bemenjen vele a városba.

Ideje meglátogatni Aviosky mágust.