18. fejezet

Tizenhárom nappal azután, hogy összecsapott Saraj Prendivel, és tizenkettővel azután, hogy mindent bevallott Aviosky mágusnak, Ceony a működési engedélyeket kiadó minisztérium épületének egyik folyosóján várakozott, a mágikus tevékenységért felelős osztálynak fenntartott szárnyban. Egy óriási tweedtáskát hozott magával, benne az ötvennyolc kész papírbűbáj, amelyet a Bailey mágustól kapott lista alapján készített. Nem kapott egyéb utasítást, csak hogy hozza el őket ide, a minisztériumba.

Vajon egy csapat hajtogató bírálja majd el őket, akik a hajtogatókészségeinek szintjére kíváncsiak, vagy más matériák mágusai, akiknek az a fontos, mennyire kreatívan használja fel a tudását? Lehet, hogy egyszerűen csak azt ellenőrzik, minden tételt kipipált-e a listáról. Az is lehet, hogy el kell magyaráznia, miért pont az adott bűbájt választotta egy-egy feladatra. Emery sose gyakoroltatta vele az érvelő vitát.

Megszorította a táska fülét, és igyekezett nem gondolni rá, mennyire izzad a tenyere.

Az egyik folyosóról nyíló, minden jelzést nélkülöző ajtó felett megzörrent egy apró, aranyszínű csengő. Tehát kezdődik. Ceony mély levegőt vett, felkapta a táskáját, az ajtóhoz lépett, és benyitott.

Azaz csak benyitott volna, de hiába nyomta le a kilincset. Megint megpróbálta, meg is rángatta, de az meg se moccant. Az ajtó zárva volt.

Felnézett a csengőre, és érezte, hogy elvörösödik. Kiszáradt torokkal nyelt egyet, felemelte a kezét, és halkan bekopogott.

Semmi válasz. Odabentről egyetlen hang sem hallatszott, pedig tudta, hogy Aviosky és Bailey is odabent vannak. Látta őket bemenni. Megint bekopogott, de nem kapott választ. Lenyomta a kilincset. Zárva.

Aztán ráébredt, miről is van szó. A lista ugyan a szoknyája zsebében lapult, de világosan emlékezett az első tételére. „Valami, ami kinyitja az ajtót.” Akkor ez is a vizsga része?

A táskába túrva megkereste a csontvázkart, amelyet készített, és a kilincs felé nyúlt vele. A cél előtt pár centivel azonban megállt a keze a levegőben.

– Valami, ami kinyitja a kulcsra zárt ajtót, Bailey mágus? – tette a fel a kérdést, és az arcából kifutott a vér. Tévedhetetlen memóriája ellenére is előkotorta a zsebéből a listát, hogy még egyszer ellenőrizze az első pontot. „1. Valami, ami kinyitja az ajtót.” Egy szó se volt benne arról, hogy a kérdéses ajtó zárva van. A hajtogató vajon direkt hagyta ki ezt a kulcsfontosságú adatot, csak hogy bosszút álljon Emeryn?

Ahogy a kilincset bámulta, felgyorsult a lélegzete. Csak nem bukik meg a vizsgán, még mielőtt az egyáltalán elkezdődne!

– Ébredj – utasította a csontvázkart, aztán megfogta vele a kilincset. Azárban azonban nem volt semmi mágikus, és a papírbűbáj sem tudta kinyitni. Elhúzta hát az ajtó elől. A papírujjak úgy tekergőztek, mint egy hátára fordított bogár lábai.

Könnyek szöktek a szemébe. Ha megmutatja nekik a listát, biztosan… de az ajtón keresztül még csak szóba se állnának vele. Most akkor szégyenszemre kullogjon el a papírbűbájokkal teli táskájával? Nincs olyan bűbáj, amit használhatna, semmi, ami kinyitná ezt az átkozott ajtót.

Ceony a fogát csikorgatta. Nem. Annyi mindenen keresztülment már, most nem fog elbukni. Le fogja tenni a mestervizsgát, és hajtogató lesz belőle. Letörli Bailey mágus arcáról a kárörvendő vigyort, még ha ehhez a puszta kezével kell is betörnie az ajtón.

Alaposan szemügyre vette az ajtót. Egyetlen zár volt csak rajta, a kilincs alatt. Egy pillanatig kacérkodott a gondolattal, hogy fémművessé változik, és egy zárnyitó bűbájt használ, de a nyaklánca Aviosky mágusnál maradt. Egyébként is, az csalás lenne. Ceony Twill nem csal.

Ez egy egyszerű zár. Egy egyszerű zár nem jelenthet akadályt a számára. Barátnője, Anise Hatter is feltört egyszer egyet, még a középiskolában, amikor az igazgató felfedezte, hogy valaki összefirkálta az irodája ablakát, és büntetésből megtiltotta a konyhásoknak, hogy vacsora után felszolgálják a desszertet. Anise betört a konyhába, és mindketten megettek két-két szelet tortát.

Ceony hátralépett, és nekilátott szétszedni a csontvázkart, ami persze semlegesítette a bűbájt. A csuklórészből kihúzott egy vékony, hosszúkás papírdarabot, és egy parancsszóval megkeményítette. Aztán becsúsztatta a zár és az ajtó résébe, és addig mozgatta, amíg ki nem tapogatta vele a zár nyelvét. Ki-be húzogatva betornászta alá a merev papírdarabot, megfeszítette, és egy elfojtott, megkönnyebbült sóhajjal benyomta az ajtót.

A helyiséget az ablakok redőnyének résein beömlő ragyogó, délutáni napfény világította meg. A szoba maga kisebb volt, mint Ceony várta. Matt felületű parketta fedte, homokszínűre festett falait nem díszítette semmi. Csak egy nagy, tisztára törölt iskolatábla lógott ugyanazon az oldalon, ahol az ajtó is nyílt. Bútor nem volt más a szobában, csak egy hosszú asztal a táblával szemben, mellette ült Bailey, Aviosky mágus, és két ismeretlen férfi.

Aviosky felállt, és feléjük intett. – Miss Twill, ez az úr itt Reed mágus, a Tagis Praff Varázshasználó Szakiskola igazgatója. Plasztikmester.

Az erősen túlsúlyos, vaskos bajuszt viselő férfi biccentett. Szóval ő vette át Aviosky mágus helyét.

– Ez pedig Praff mágus, Tagis Praff unokaöccse – mutatta be az üvegmágus a fiatalabbik férfit. Körülbelül egykorú lehetett Emeryvel, az orra különösen hegyes volt, a pillantása jóindulatú. – Ő is plasztikmester, és tanúként van jelen a vizsgán.

Ceony kis pukedlit vágott ki, és biccentett. Valahogy nem tűnt illendőnek, hogy odalépjen, és kezet rázzon velük. – Örülök, hogy megismerhetem önöket – mondta.

Aviosky leült, az előtte fekvő papírlapra nézett, és összeszorította a száját. Pár pillanattal később megszólalt. – Igen… kreatívan oldotta meg az első feladatot, miss Twill, de nem vagyok benne teljesen biztos, hogy érvényes-e a megoldása.

Ceony Bailey-re szegezte a tekintetét. – Ha jól emlékszem, a feladat leírásában a „valami” szó szerepelt, az nem, hogy annak a valaminek egy bűbájnak kell lennie. Így van? – Köss bele ebbe, és megmutatom a többieknek, milyen ködösen fogalmaztad meg a lista tételeit, üzente neki gondolatban. Remélhetőleg a többi feladat leírásából nem hagyott ki dolgokat.

Bailey mágus szája sarka alig észrevehetően megrezzent. Ez egy mosolykezdemény akart lenni? – Így van – felelte a hajtogató. – Kérem, miss Twill, haladjunk tovább a második feladatra.

Ceony bólintott, becibálta a szobába a táskáját, és becsukta az ajtót. A szoba közepére vonult, háttal a táblának, és a papírbűbájok halmának tetejéről felemelt egy papírdarut. „2. Valami, ami megelevenedik.” A legelső papírbűbáj, amit megtanult elkészíteni.

Ez könnyen ment. A harmadik feladathoz – „valami, ami elmesél egy történetet” – megint olyasmit használt, amit még a legelső napokban tanult. Két héttel ezelőtt, miután meglátogatta Aviosky mágust, Emery és ő visszamentek a sárga villába, ahol magához vette a Pip merész szökése című mesekönyvet. Most a teljes történetet felolvasta. A négy mágus szeme előtt a levegőben lebegve megelevenedtek a szürke kisegér kalandjai. Reed mágus különösen jól szórakozott rajta, aminek hatására Ceony megnövekedett önbizalommal nézett a negyedik feladatra kidolgozott megoldásának bemutatása elébe.

„Valami, ami ragad.”

Ceony először elhelyezett a padlón négy tartónégyszöget, ugyanolyat, mint amit Mrs. Holloway nappalijában is használt, az asszony férjének tiszteletére rendezett összejövetel dekorációjának elkészítéséhez. Legszívesebben egy „SZAMÁR” feliratot ragasztott volna velük Bailey hátára, de egy ilyen lényeges esemény, mint a mestervizsga, bizonyos fokú udvariasságot követelt. Ehelyett egy saját magát ábrázoló papírbábut ragasztott fel velük a táblára. Ezzel egy füst alatt az ötödik feladatot is teljesítette: „valami, ami másol”.

Az asztalnál ülők nem szóltak közbe, csak Bailey mágus szúrta közbe időnként, hogy „folytassa, kérem”. Egy tucat bűbájjal később már csak bólintott vagy intett, hogy továbbléphetnek a következő feladatra. Úgy tűnt, úgy gondolja, a vizsga tőle is megköveteli az udvariasságnak azt a bizonyos fokát.

Ceony folytatta.

Tizennegyediknek bemutatta a vakrekeszt („valami, ami elfedi az igazat”), tizenötödiknek egy álcabűbájt („valami, ami elrejt”), amire Reed mágus megjegyezte, hogy „jól néz ki”. Nagy megkönnyebbülésére a huszonnegyedik feladatnál („valami, ami átvisz a folyón”) nem kellett igaziból átkelnie egy folyón. Bailey egyszerűen csak odament a megoldásképpen bemutatott életnagyságú papírhajóhoz, és alaposan megvizsgálta. Végül csak hümmentett egyet, hogy megfelel, a lány pedig folytatta.

Bár előre meghajtogatta az egyes bűbájokat, a vizsga csak nem akart véget érni. A szobában nem volt óra, de Ceony minden bemutatott bűbáj után az ablakra lesett, hogy a fény változásából következtessen az időre. Mielőtt a harminchetedik bűbájért nyúlt volna („valami, ami elijeszti a huligánokat”), elöl összecsippentette a blúzát, és néhányszor meglegyezte magát vele. Nem merte megtörni a vizsga csendjét, hogy megkérje a mágusokat, hadd nyissa ki az ablakot.

Egy alaknövelő füzérbűbájt kanyarított maga köré, és előhúzott egy hullámbűbájt. A kettő együtt háromméteresre növelte az alakját, és úgy eltorzította körülötte a szobát, hogy Praff mágus riadtan megkérte, hagyja abba. Ceony azonnal teljesítette a kérését.

Bailey biccentett, hogy jöhet a következő bűbáj.

A negyvennegyediknek bemutatott lebegő, világító papírcsillagok még Aviosky mágus kikezdhetetlen páncélján is rést ütöttek. Ahogy a Bailey mágus által elsötétített helyiségben felragyogott a csillagok fénye, az üvegmágus arcán gyermeki öröm terült szét. Negyvenötödiknek („valami, amivel egyszerre két helyen lehetünk jelen”) megint a papírbábut vette elő.

Bailey homlokráncolva fonta karba a kezét. – Nem használhatja ugyanazt a bűbájt két feladathoz, miss Twill.

Ceony szíve kihagyott egy ütemet. Egészen kiszáradt a szája, nyelnie kellett egyet, hogy ki tudjon nyögni valamit. – H-hogy micsoda?

A hajtogató előrehajolt. – Nem használhatja ugyanazt a bűbájt kétszer. A papírbábut már bemutatta egyszer. Ha nincs másik megoldása a feladatra, a vizsgának vége.

A lány mély levegőt vett, és próbált egyenletes hangon beszélni. – Nem emlékszem, hogy ez szerepelt volna a vizsga szabályai között, Bailey mágus.

A hajtogató arca meg se rezzent. – Pedig benne van, miss Twill.

– Tényleg? – kérdezte Praff mágus. Ez az egyetlen szó felébresztetteCeonyban a reményt. Olyan közel van a sikerhez, nem bukhat meg most!

Avioskyra pillantott, és összekapcsolódott a tekintetük. Ha üvegmágus lennék, képes lennék rá, hogy két helyen legyek egyszerre, gondolta. Aztán eltöprengett, nem lehet-e, hogy Aviosky olvas a gondolataiban, mert a nő arcán egy pillanatra megértő mosoly villant fel. Aztán el is tűnt. Az üvegmágus a széke mögül előhúzott egy aktatáskát, kinyitotta, és addig keresgélt benne, amíg elő nem húzott egy könyvecskét. Egy szó nélkül lapozgatni kezdett benne. Ceonyt szinte fojtogatta a csend. Visszaemlékezett, milyen volt átküzdenie magát Emery szívének fullasztóan szorító billentyűin. Ez igencsak hasonló érzés volt.

Aviosky hangja hasított a csendbe. – „A tanonc nem használhatja ugyanazt a bűbájt két egymást követő feladat megoldására. Ha megpróbálja, a vizsga véget ér” – olvasta fel.

– Sajnálom, miss Twill – mondta Bailey.

Ceony szíve majd megszakadt.

– Felesleges sajnálkoznia, Bailey mágus – mondta az üvegmágus. – Aszabályzatban az áll: „egymást követő”. A két feladatot több mint egy tucat másik választja el egymástól. Vagyis elfogadhatjuk megoldásnak a papírbábut.

Ceony elkerekedő szemmel a szívére szorította a kezét, és visszafojtott egy hangos köszönömöt, amely elemi erővel akart kitörni belőle.

Bailey homlokán elmélyültek a ráncok. – Tudja, ugye, hogy ha átrendeznénk a feladatok sorrendjét, ki kellene zárnunk a papírbábut?

– Nem lehetséges csak úgy egyszerűen „átrendezni” a feladatokat, Bailey mágus – csúsztatta vissza a könyvecskét az aktatáskájába Aviosky. – A sorrendet a Legfelsőbb Mágiatanács határozta meg. Ha valóban úgy gondolja, hogy miss Twill bukást érdemel, hozzájuk kell fellebbeznie.

Ceony érezte, hogy a gerincén végigszalad egy verejtékcsepp.

Bailey mágus arcán állandósult a rosszallás, de biccentett a lánynak, hogy folytassa.

Ceony megújult energiával fogott bele az utolsó néhány bűbáj bemutatásába – a maratoni futam végén kétségbeesett sprintbe kezdett, hogy elérjen a célvonalig, még mielőtt Bailey elvághatná előtte a célszalagot. Az életerőfüzér következett, aztán a szaggatóbűbáj, az éjszakai égboltot ábrázoló papírillúzió, aztán egy kartondoboz, amely megóvta az ételt attól, hogy megromoljon. Az ötvenharmadik feladatnál („valami, ami segít a szökésben”) két marék sötétkék álcakonfettit hajított maga köré. Érezte, hogy megcsavarodik körülötte a világ, aztán a hosszú asztal mögött találta magát.

Végül – úgy érezte, órákkal később – benyúlt a táskába az utolsó, alig ökölnyi papírbűbájért.

Úgy képzelte, az utolsó feladatot szánták a legnagyobb kihívásnak, olyasminek, aminek a hatására a tanonc majd elmereng tanulóéveinek emlékei fölött, és eltöpreng a jövőbeli sorsán mint mágus. „A papírmágia mint az élet alapja”. Nem ír elő semmit, de gondolkodásra ösztönöz. Papírmágusként írhatott volna egy lelkesítő esszét arról, hogyan változtatta meg az életét a hajtogatás, és hogyan formálja majd a máguskarrierjét. Felvonultathatott volna egy hadseregnyi animált bűbájt, hogy mágia formálta élettel töltse meg a szobát. Egész falat betöltő papírillúziót kreálhatott volna, grandiózusabbat, mint amit Mrs. Hollowaynek készített, bemutatva vele az élővilág gazdagságát.

De nem ezek közül választott.

Azt az ötletet valósította meg, amely a legelőször az eszébe villant a feladat láttán. Elsőre elvetette, és rafináltabb, hatásosabb megoldásokon kezdett gondolkodni, de a gondolatai újra meg újra visszatértek erre az egyszerű papírbűbájra. Ha kell, magasztos szavakkal, érzelmes gondolatokkal érvelni is tud mellette, de így, hogy a bizottságban ott ül Aviosky mágus, aligha lesz szüksége arra, hogy akár egyetlen szót is szóljon. Megmarkolta a táska legalsó csücskében rejtőző papírszívet. Felegyenesedett, és két tenyerébe fogva maga elé tartotta. – Ébredj – suttogta.

A szív dobogni kezdett, ritmikus összehúzódásaival finoman csiklandozta a tenyerét.

Az élet alapja. A legnagyszerűbb bűbáj, amelyet valaha is készített.

Nem mondott semmit. Aviosky sem szólalt meg, hogy megmagyarázza a többieknek a választását – Ceony eltöprengett, milyen széles körben terjedt el Emery kis híján halálos kalandjának története.

Bailey mágus a lány kezei között dobogó szívre meredt.

Aztán elmosolyodott.