10. TŰZESŐ

A Demeter, a Légió kantinja, tele volt. Mint minden a Légióban, az étkezésre kijelölt hely is szigorú hierarchikus struktúrába volt szervezve. Mi, beavatottak a tálcák leadási helye melletti két hangos asztalnál ültünk. A mi asztalaink mellett ült a tengernyi katona, akik valóban bejutottak a Légióba, rang szerint rendezve egészen a terem másik végében lévő egyetlen főasztalig. Ott ült Nero, Harker és mindenki más, aki hatodik vagy annál magasabb szintű. Jelenleg csak nyolcan voltak itt New Yorkban, és Nero volt az egyetlen angyal a csoportból. Az istenek nem adtak szárnyakat akárkinek. Próbáltam nem rágódni az előttem álló feladat lehetetlenségén. Egy feladat csak akkor volt lehetetlen, ha úgy döntöttél, hogy az.

Ivy és én felkaptuk a tálcáinkat, és elindultunk az ételpultok felé, de Jace és a bandája elállta az utunkat.

- Hé, hölgyeim - húzta el a száját. - Szörnyen fáradtnak tűntök. Mi lenne, ha segítenénk cipelni a tálcáitokat?

Felnéztem a tükrös mennyezetre, hogy megbizonyosodjak róla, hogy senki sem firkálta a homlokomra az "idióta" szót. Nem. Ezúttal nem. Néhány légiós poronty megtette ezt múlt héten, miután az egyikük kiütött a harci kiképzésen.

- Jól vagyunk - mondtam nekik a tálcámat szorongatva.

Ha kell, használnám, hogy megvédjem magam, bármennyire is kioktatna Nero később a "nem megfelelő fegyverekről". Még most is érzem, ahogy az angyal tekintete átégetett a tágas téren, és belém fúródott.

- Nem nézel ki túl jól - mondta Mina. Jace után ő volt a második az utálatosság tekintetében. A tekintete Ivyre siklott. - Láttuk, hogy ez a szegény lány összeesett a pályán. Talán a verés miatt, amit korábban adtam neki. Hogy van a kezed?

A többi poronty felhorkant.

Felegyenesedtem, és rájuk meredtem. - Vissza!

- Te sem bírtad olyan jól, ugye, Pandora? - gúnyolódott Jace. Amikor Nero Pandorának szólított, az legalább tíz százalékban kedves volt. Amikor ez a seggfej tette, az száz százalékban bosszantó. - A saját lábadba botlasz. - kuncogott Jace. - Na, az aztán kínos lehetett.

Tényleg az volt, különösen, hogy Nero ott állt, és azt mondta, hogy álljak fel. Be akartam bizonyítani neki, hogy ugyanolyan kemény vagyok, mint a többiek, de csak azt sikerült megmutatnom, hogy mennyire nem vagyok velük egy súlycsoportban.

Mindig is fittnek tartottam magam, és jobb futónak, mint a legtöbb embert. De Nero elképzelése a jó futóról nagyon különbözött az enyémtől. Elvárta, hogy az emberek három perc alatt fussanak le egy mérföldet. Nem érdekelte, hogy ez mennyire lehetetlen, mert a természetfeletti lények más szabályok szerint élnek, mondta. Egyszer úgy reagált a megjegyzésemre, hogy ő két perc alatt lefutott egy mérföldet anélkül, hogy megizzadt volna. Hatalmas önuralomra volt szükség, hogy ne engedjek a késztetésnek, hogy emlékeztessek egy angyalt arra, hogy ő az összes istenekadta képességével fut, míg a mi testünk még mindig többnyire emberi. Ő ezt csak kifogásnak nevezte volna.

- Te magad sem néztél ki olyan jól a bokádnál fellógatva - vágtam vissza Jace-nek. - A sok kapálózás miatt végül kiestél a kötélből, vagy vissza kellett engedniük, mint egy horogra akadt halat?

Jace előrehajolt. - Nem tanították meg, hogy tiszteld a nálad jobbakat odakint, a civilizáció leghátsó zugában? - Minden egyes szó a puszta rosszindulattól lüktetett.

- Nem, csak megtanítottak minket arra, hogy álljunk ki azokkal szemben, akik csak azt hiszik, hogy azok - mondtam, megragadtam Ivy kezét, és végiglökdöstem magam a porontyok mellett.

- Már alig várom, hogy újra találkozzunk a ringben, Pandora - kiáltott utánam Jace.

Csak mentem tovább. Nem próbáltak megállítani minket, valószínűleg csak azért, mert Nero és Harker még mindig figyeltek. Az, hogy szembeszálltam azokkal a zsarnokokkal, valószínűleg később visszaüt, de túl dühös voltam ahhoz, hogy most ezzel törődjek.

- Annyira el vannak telve maguktól - mondta nekem Ivy, miközben megrakodtuk a tányérjainkat.

- Ne aggódj miattuk - mondtam neki. - Ők a szerencsesütik. Kívülről barnára sült és szép, de belülről üres, frázisokkal.

- Igen. Csak azért, mert születésüktől fogva a Légióra készítették fel őket, még nem jelenti azt, hogy jobbak nálunk. - Ivy komoran felnevetett.

- Nem azok.

- Tényleg. Én az optimizmus híve vagyok. A pokolba is, csak ez segített átvészelni az elmúlt heteket. De mind a hatnak van egy angyal szülője. A legtöbbjüknek van egy másik szülője is a Légióban. Hogy versenyezhetnénk velük?

- Ez nem egy másokkal szembeni verseny - mondtam neki. - Csak önmagaddal.

- Ezt majd mondd nekik, ha a küzdőtéren találkozunk velük - morogta. - Ha legyengítenek minket, nem fogjuk túlélni. És az ilyen emberek nem akarják, hogy másnak is sikerüljön. Azt hiszik, hogy nem vagyunk elég jók a Légióhoz. Ők már generációk óta légiós családok. Mindig magasra jutnak a ranglétrán. Az istenek által az embereknek adott varázslatok egy része átöröklődik a gyermekeikre. Nekik könnyebb a mágikus képességeket felszabadítani, mint a magunkfajta senkiknek.

Átkaroltam, és azt mondtam: - Ne is gondolj rájuk. Egy csapat vagyunk, és túl fogunk jutni ezen. Lehet, hogy ők tele vannak mágiával, de a mi oldalunkon áll a szívós elszántság és a túlélni akarás. A makacsság minden alkalommal felülmúlja a nyers erőt.

Ivy felhorkant.

- Na, gyerünk. Drake épp integet nekünk.

Csatlakoztunk hozzá az asztalhoz, és elkezdtük megenni a vacsoránkat. Ma már több ezer kalóriát használtam el, és csak fél órám volt, hogy pótoljam őket.

- Mi a baj? - kérdezte Drake Ivyt, aki többnyire csak az ételét bámulta.

Nem mondott semmit.

- A porontyok megpróbáltak minket kikezdeni. De mi nem hagyjuk - emlékeztettem Ivyt.

- Csesszék meg a porontyok és a csinos kis szilikon alkatrészeik. - Drake átkarolta Ivyt, magához ölelte.

Ekkor láttam meg a szemében. Kedvelte őt. Romantikus módon. Miközben a csokis turmixomat szopogattam, azon tűnődtem, vajon Drake is rájött-e már erre.

Vacsora után siettünk vissza a szobánkba, hogy gyorsan lezuhanyozzunk. Aztán egy hónapja először átöltöztünk valami olyasmibe, ami nem a légió szekrényeiből került elő. Belebújtam a kedvenc farmerembe és egy csipkeszegélyes pólóba, amit Tessa tett a bőröndbe, amit Calli és a lányok küldtek el nekem a múlt héten. És csak mert kalandvágyónak éreztem magam, felvettem egy pár magas sarkú csizmát.

Ivy egy vörös bőrnadrágot és egy átlátszó, fekete hálós felsőt választott, amelyben stratégiailag elhelyezett csipkebetétek voltak. Arany szandáljának sarka egy vámpírt is megdöbbentett volna. Drake egy sötét farmert és egy izompólót viselt, amelyen az állt: "Lehet, hogy úgy nézek ki, mint egy angyal, de úgy táncolok, mint egy démon". Ivy vette neki, mielőtt csatlakoztak a Légióhoz. Talán nekem is vennem kellene egyet, már csak azért is, hogy lássam Nero megdöbbent arckifejezését, amikor felveszem előtte. Felhorkantam a gondolatra.

Villogó fények kaleidoszkópja sugárzott ránk a Tűzeső Klubban. Beavatott társaink ma este mindannyian elengedték magukat, és egy hónap óta először élvezték a szabadságot. A zene gyors, hívogató ritmusára táncoltunk, ittunk és úgy elengedtük magunkat, ahogy egyikünk sem tette ezt már több mint négy hete - vagy az én esetemben soha. Volt valami abban, hogy egy hónapig a testedet egyik büntetés után a másiknak tetted ki, ami teljesen új értelmezést adott az életnek. Erre az egy éjszakára szabad voltam.

Ahogy a dal véget ért, öt szobatársammal együtt leléptem a táncparkettről, és a bárpult fölött lógó bőségszaru szimbólum felé vettem az irányt. Két légiós poronty vágott elénk.

- Hé, Drake. És hölgyeim. - Az egyik srác felnevetett.

A haverja is hasonlóan vidám volt, és ez nem csak a leheletén érzett rumtól volt. - Szóval, kíváncsiak voltunk. - Újabb kuncogás. - Te egyáltalán igazi férfi vagy?

- Miről beszélsz? - kérdezte Drake.

- Egy lányokkal teli szobában laksz.

- Pontosan. - Mosoly terült szét az ajkán. - Egy szobában lakom öt nővel. Gondolkodj el ezen egy pillanatra.

Aztán Drake visszatért a táncparkettre a három női szobatársunkkal, akik körbetáncolták őt. A két poronty látható bosszúsággal figyelte, majd dühösen távoztak.

- Ezt megérdemelték - nevetett Ivy, majd sietett a szobatársainkhoz.

De szomjas voltam. Továbbmentem a bárpulthoz, és rendeltem egy üveg vizet. Már túl sokat ittam azokból a bombasztikus koktélokból, és még abban sem voltam biztos, hogy mi van bennük. Valami, ami igazán boldoggá tett. Vagy talán ez csak az átmeneti illúzió volt.

- Biztosra játszol? – kérdezte Harker a vizemre pillantva, miközben leült mellém a bárszékre. Bombasztikus koktélja volt, kék verziójú.

- Hát, azt javasolták viselkedjek - válaszoltam. - Tiszteletet kell mutatnom. Nem pedig szájalni.

- De alapvetően ezek azok, amiben kiemelkedő vagy.

Vigyorogva emeltem fel az üveget. - Pontosan.

Koccintottunk, majd csendbe burkolóztunk.

- Hogy vagy? - kérdezte Harker néhány pillanat múlva.

- Remekül, most, hogy már ettem. Néhány körnél több kell a pályán, hogy megöljön.

- Jól csinálod. Ne add fel.

- Nem terveztem - válaszoltam, majd lehalkítottam a hangomat. - Oké, mi a bajuk?

Követte a tekintetemet a bár másik végében álló három légiós katonára. Azóta bámultak minket, mióta Harker leült mellém.

- A légiós tisztek és a beavatottak nem lógnak együtt - mondta.

- Úgy általában?

- Soha - mosolygott rám. - De én kedvellek téged. Nagy bátorság kell ahhoz, hogy visszabeszélj Neronak.

- Azt mondja, hogy nincs önfenntartási ösztönöm.

Harker hátravetette a fejét, és felnevetett. Tökéletes, őszinte nevetés volt, színlelés és hátsó szándék nélkül. Jó érzés volt olyasvalakivel beszélgetni, aki nem próbál kiszedni belőlem valamit.

- Persze, hogy nincs - mondta nekem. - Ettől vagy olyan szórakoztató. Neronak már régóta senki sem beszél vissza. Ez jót tesz az egójának, megakadályozza, hogy túlságosan felfuvalkodott legyen.

- A barátja vagy - emlékeztettem. - Nem kellene azt akarnod, hogy ellenkezzek vele.

- Neronak és nekem bonyolult a kapcsolatunk. Minden szempontból testvérek vagyunk, kivéve a vért.

- Nekem is bonyolult a kapcsolatom a családommal - mondtam. - Az idő felében meg akarjuk ölni egymást, de soha nem engedném, hogy bárki bántsa őket.

- Nemes lélek vagy, Leda Pierce. - Megbiccentette az állát felém, aztán felállt, és odament Nerohoz, aki épp akkor lépett be a bárba.

Néhány pillanatig figyeltem őket. Bármiről is beszélgettek, komoly dolognak tűnt. Talán éppen arról vitatkoztak, hogyan kínozhatnának meg minket, beavatottakat holnap reggel. Miközben tovább figyeltem őket, Ivy és Drake megpördült és lelépett a táncparkettről, hogy csatlakozzon hozzám a bárpultnál.

- Ez őrület - mondta Ivy, és leült mellém. Kiszolgálta magát a vizemmel. - Mindketten téged bámulnak.

Visszanéztem Nerora és Harkerre. Igaza volt. Bármiről is vitatkoztak ők ketten halkan, úgy tűnt, valami köze van hozzám. Leráztam magamról a gondolatot. Nem minden rólam szólt.

- Harker úgy tűnik, kedvel téged. - Ivy rám rebegtette a szempilláit.

- Biztos vagyok benne, hogy csak azért kedves velem, hogy idegesítse Nerot.

Ivy átpillantott a vállam fellett. - Még mindig mindketten téged bámulnak, Leda. - Ivy legyezni kezdte magát.

- Hozzak még egy kis vizet? - Kérdeztem tőle fáradtan.

Ivy nevetett. - Nem, jól vagyok. Gyere.

Megragadta a kezem, és a táncparkettre vezetett. Még mindig éreztem, hogy Harker és Nero engem figyel, ahogy Ivy és én táncoltunk. Majdnem csalódott voltam, amikor megfordultak és elsétáltak, ami határozottan nem olyasmi, amit bárki iránt is éreznem kellene - legkevésbé e kettő iránt.

Ivy az arcom előtt integetett a kezével. - Föld Lédának. Figyelsz te rám?

- Bocsánat. Csak elkalandoztam. Mit akartál mondani?

Ivy kuncogott. - Bajban vagy, csajszi.

- Hogy érted ezt?

- Kedvelnek téged.

- Kik?

- Harker és Nero.

- Nem - tagadtam azonnal.

Oké, talán túlságosan is azonnal. Lassú mosoly ívelte fel Ivy ajkát.

- Harker csak segített nekem - magyaráztam. - Nero pedig eltökélte, hogy egy nap megöl egy pokoli akadálypályán.

- Nem, tetszel nekik. - Lassú mosoly játszott megint az ajkán. - És hallottam valamit Neroról.

Vártam, hogy kifejtse a részleteket, de amikor nem tette, csak megkérdeztem: - Mit hallottál?

- Hogy általában nem ő felügyeli a beavatottak edzéseit. Valójában évek óta nem is csinált ilyet. De valami rávette, hogy ezúttal ő csinálja.

- Szerencsések vagyunk.

Ivy vidáman és ördögien kuncogott. - Van egy olyan érzésem, hogy tudom, mi késztette erre. Vagy ki - vonta fel a szemöldökét.

- Nem.

- Akarsz fogadni?

Nem. Nem voltam elég őrült ahhoz, hogy egy angyal szándékaira fogadjak. És mi van, ha miattam lett az edzőnk? Mi van, ha így akarta megfejteni a titkomat? Borzongás futott végig a testemen.

- Mindkettőnek tetszel - mondta Ivy újra.

Oké, talán el tudom képzelni, hogy Harker kedvel engem. Elismerte, hogy a légiós tisztek nem szoktak egy társaságba járni a beavatottakkal, mégis mindenki előtt beszélgetett velem. És amióta megérkeztem a Légióba, mindig kedves volt velem.

De Nero? Kizárt dolog. Életem utolsó hónapját pokollá tette.

Mielőtt azonban tovább gondolkodhattam volna ezen, fekete bőrbe öltözött férfiak özönlöttek be a klubba, és körülvettek minket.