EPILÓGUS

A csata után a filiszteusok visszatértek a Gilbóa hegyére, és kifosztották a halottakat. Amikor megtalálták Saul és három fia holttestét, levágták a király fejét, levették róla páncélját, és hírnököket küldtek szét az országba, hogy eldicsekedjenek győzelmükkel. Saul király páncélját az Astárót templomában helyezték el. Holttestét, valamint fiainak holttestét Bétseán várfalára függesztették ki közszemlére.

Amikor Jábés-Gileád lakói meghallották, hogy mit tettek a filiszteusok Saullal, megemlékeztek arról, hogy évekkel azelőtt Saul szabadította meg őket Náhástól, az ammóniák királyától. Legvitézebb embereik elindultak, és az éjszaka leple alatt levették Saul és fiai testét, majd magukkal vitték Jábésba, ahol halotti máglyára helyezték.

Mielőtt a tüzeket meggyújtották, valamit eltávolítottak Jónátán testéről. Csontjaikat Jábésban temették el egy tamariszkuszfa alatt, majd hét napig böjtölt a nép az elhunytak tiszteletére.

Némelyek azonban attól féltek, hogy mit tesz majd Dávid, ha meghallja, hogy ilyen tisztességben részesítették az előző királyt, hiszen Saul az ellensége volt Dávidnak. Megemlékezik-e majd Jónátánhoz fűződő barátságáról, hogy megkegyelmezzen nekik? Önként jelentkezőt kértek, aki vállalja, hogy beszél Dáviddal az érdekükben.

- Ezt vidd el Dávidhoz! Talán megemlékezik a király fiával kötött baráti szövetségéről - mondta a vének tanácsának feje, és átadott az ifjúnak egy fehér lenvászonba göngyölt kis csomagot. - Egész Izrael tudja, hogy Jónátán herceg és Dávid milyen jó barátok voltak. Talán Dávid tiszteletben tartja az elesett herceg emlékét, és nem tekinti véteknek, amit vele tettünk. Menj hamar! Isten legyen veled!

A hírnök elindult déli irányba, ahol veszélyes területen, a filiszteusok földjén kellett áthaladnia, míg végül Ciklágban megtalálta Dávidot és seregét.

A szomorú hír gyorsan elterjedt. Egy nappal korábban egy amáléki hírnök érkezett, aki azzal dicsekedett, hogy ő maga vette le a koronát Saul fejéről, Dávid azonban kivégeztette a hírvivőt.

Dávid gyászolt, és híveinek is megparancsolta, hogy ezt tegyék. Mikor a hírnök megérkezett Dávid táborába, követelte, hogy személyesen a királlyal beszélhessen. Jábés-Gileád sorsa Dávid kezében volt. Az egyik őr Dávid elé kísérte az ifjút. Júda királya felemelte fejét.

- Úgy tájékoztattak, hogy Jábés-Gileádból jöttél.

- Híreket hoztam neked, uram.

- Remélem, jobb híreket hoztál, mint amit tegnap kaptam - mondta, és fenyegetően nézett rá.

A fiatal hírnök lehajtotta a fejét.

- Saul király és fiai már nem Bétseán várfalán lógnak, uram.

Harcosaink levették onnan a holttesteket, mi pedig méltó temetésben részesítettük azt, aki megszabadította városunkat az ammóniáktól. Ezt hadd adjam át neked! - mondta, és átnyújtotta a csomagot. - Ez valamikor a barátodé, Jónátán hercegé volt. Egyedül téged illet.

Az egyik őr átvette a kicsiny csomagot, és odavitte Dávidhoz. Ő kioldozta a bőrzsineget, és kibontotta a vásznat. Arcát mérhetetlen szomorúság árnyékolta be, és patakokban folytak könnyei.

- A törvény!

Kezébe vette a tekercset, amelyet egykor Jónátán saját kezűleg másolt le, és amelyet a hosszú évek során mindig magánál tartott. A naponkénti olvasástól már elnyűtt volt, és Jónátán vére száradt rajta. Ékesen tanúskodott arról, milyen ember volt a gazdája.

Saul király tűvé tette az országot, hogy kézre kerítse Dávidot, aki egyik helyről a másikra menekült, Jónátán azonban egyszer sem emelt kezet Dávidra! Ő a háttérben maradt, és csak azon fáradozott, hogy a törzseket összefogja, mert csak egységben tudnak fellépni a közös ellenséggel, a filiszteusokkal szemben. A törvény iránti engedelmességből Jónátán mindvégig tisztelte apját, és mellette esett el a Gilbóa hegyén.

Dávid óvatosan összehajtotta a tekercset, és visszatette a kiszakadt bőrtokba. A nyakába akasztotta, és tunikája alá rejtette, hogy ezentúl a szíve fölött hordja azt.

- Soha nem volt még senkinek igazabb barátja!

Azon az éjszakán Dávid egy dalt írt Jónátán és Saul király tiszteletére.

Izrael ékessége elesett halmaidon!

Ó, hogy elhullottak a hősök!

Saul és Jónátán, kik egymást szerették,

életükben kedvelték,

a halálban sem váltak el.

Gyorsabbak voltak a sasoknál,

erősebbek az oroszlánoknál.

Ó, hogy elhullottak a hősök a harcban!

Jonatán halmaidon esett el!

Elszorul a szívem, testvérem,

Jónátán, oly kedves voltál nekem!

Dávid megparancsolta, hogy minden júdai férfi tanulja meg az „íj dalát”, amit az elkövetkező években még sokáig énekeltek. Dávid megtartotta Jónátánnak tett ígéretét. Bár Saul unokái közül majdnem mindenkit megöltek, egyvalaki életben maradt: Jónátán egyetlen fia, Meribbaal, aki a Mefibóset névre is hallgatott.

Amikor Gibeából menekíteni próbálta dajkája, elesett vele, amitől egész életére nyomorék lett. Sokáig titokban tartották a létezését, míg egy nap Dávid megtalálta, és maga mellé vette a palotába, ahol egész életében megbecsülésnek örvendett, és a király asztalánál étkezett.

Volt azonban egy másik, ennél nagyobb ígéret is, ami szintén valóra vált. Ez az Úrnak, Izrael Istenének ígérete volt, aki a törvényben kijelentette, hogy nemzedékek hosszú során át kiárasztja szeretetét azokra, akik őt szeretik. Mefibóset utódai közül sokan hatalmas harcosok lettek - akárcsak Jónátán -, és hírnevet szereztek maguknak azzal, hogy mesterien bántak az íjjal.