Szervizműhely, Columbia Egyetem

Amikor a nap megvilágította a hamuszürkén derengő égboltot - ez volt a nappal megfelelője -, a városra kísérteties csönd borult. A vámpíraktivitás megszűnt, és a tévékészülékek vibráló fénye világította meg az utcákat. Ismétlések és eső; ez volt a megszokott. A meggyötört égből kövér, olajos cseppekben hullott a fekete savas eső. Az ökológiai ciklust a „megtisztulás és megújulás”jellemezte, de a piszkos víz semmit sem tudott tisztára mosni. Évtizedekre lett volna szükség, hogy a bolygó megtisztuljon, de még ezt sem lehetett garantálni. A nappal olyan pirkadatra hasonlított, amely soha nem billen túl önmagán.

Gus a szerelőműhely nyitott ajtaja előtt várakozott. Creem kényszerűségből választott szövetségesnek számított, és bármilyen őrültségre képes volt. Azt állította, hogy egyedül jön, ami elég hihetetlennek hangzott, tehát Gus nem is hitte el. Gus maga is tett néhány óvintézkedést. Ezek közé tartozott a nadrágja korcába dugott fényes Glock, az a kézifegyver, amit a mexikói az első kaotikus napokban szerzett egy drogtanyáról. Gus ráadásul erre a

helyre beszélte meg a találkozót, nehogy Creem megsejtse, hogy Gus föld alatti bunkeré a közelben van.

Creem egy sárga Hummerrel érkezett. A rikító színt leszámítva Gus pontosan ezt várta a kolumbiaitól: alig van üzemanyag, de ez a hülye egy olyan kocsival állít ide, ami hírhedten zabálja az üzemanyagot. Gus azonban szemet hunyt a dolog fölött, mert Creem már csak ilyen volt. Különben sem hátrány, ha az ember riválisa ennyire kiismerhető.

Creemnek azért kellett a nagy kocsi, hogy be tudja préselni a testét a kormány mögé. Az ínséges idők ellenére is őrizte régi testalkatát - kivéve, hogy most egyetlen gramm háj sem volt rajta. Valahogy mindig sikerült kaját szereznie. Fenn tudta tartani magát. Gus innen látta, hogy a Zafírok támadásai eredményesek.

Igaz, Creem ezúttal egyetlen Zafírt sem hozott magával. Gus legalábbis egyet sem látott.

Creem a szakadó eső miatt a műhelyben parkolt le. Leállította a motort, és kikecmergett a volán mögül. Egy szál cserkészkolbász állt ki a szájából: úgy festett, mint egy vastag, húsos fogpiszkáló.

- Szevasz, mexikói!

- Te aztán tudsz élni!

Creem a levegőbe bokszolt rövid karjával.

- Ez a sziget egy nagy rakás szar.

- A főbérlő egy rohadt kis pöcs - helyeselt Gus.

- Igazi vérszívó, mi?

A kölcsönös udvariaskodáson kívül nem nagyon haverkodtak, csak határozottan kezet ráztak egymással - és közben egy pillanatra sem vették le egymásról a szemüket.

- Szólóban nyomod? - kérdezte Gus.

- Csak most - rántotta fel Creem a nadrágját. - Jersey-ben is szemmel kell tartani a dolgokat valakinek. Gondolom, te sem vagy egyedül.

- Nem ám.

Creem körülnézett, de senkit sem látott.

- Elbújtak, mi? - billentette oldalra a fejét. - Én békés szándékkal jöttem.

- Én meg óvatos vagyok.

Ez a kijelentés mosolyt csalt Creem ajkára. A kolumbiai leharapta a cserkészkolbász végét.

- Kérsz?

- Nem vagyok éhes. - Jobb, ha Creem azt hiszi, hogy Gus rendszeresen eszik.

Creem kihúzta a szájából a kolbászt.

- Kutyakaja. Találtunk egy raktárai, tele állateledellel. Nem tudom, mi van ebben a cuccban, de ez is csak kaja, nem? Szép lesz tőle a szőröm, és a fogaimat is tisztítja. - Creem vakkantott egyet, majd elvigyorodott. - A macskaeledel sokáig eláll. És szállítható. Olyan az íze, mint a májkrémnek.

- A kaja az kaja.

- Az élet meg élet. Nézz csak ránk! Két nehézfiú a régi szép időkből. És még mindig nyomjuk. Még mindig ott vagyunk a szeren. A többiek meg, akik azt hitték, övék a város, a széplelkek... akik nem tudtak kiállni magukért, akiknek nem volt vér a pucájában; hol vannak most? Zombik lettek.

- Élőhalottak.

- Ahogy mondani szoktam: „Creem a király.” - A kolumbiai felröhögött, talán túl harsányan. - Tetszik a verda?

- Mivel itatod?

- Van még pár kutam Jersey-ben. Láttad a hűtőrácsot? Tisztára, mint a fogam. Ezüst.

Gus megnézte. A kocsi hűtőrácsa tényleg ezüsttel volt burkolva.

- Ez igen - mondta Gus.

- Most ezüstfelnire hajtok. Na, előhívod végre a haverjaidat, hogy ne kelljen paráznom? Békés szándékkal jöttem.

Gus füttyentett egyet, mire Nóra kimászott az egyik szerszámos kocsi mögül, kezében egy Steyr félautomatával. Leengedte a fegyvert, de megtartotta a harminc lépés távolságot.

Joaquin egy ajtó mögül lépett elő, pisztollyal az oldalán. Sehogy sem tudta elleplezni, hogy sántít; a térde még mindig sok gyötrelmet okozott neki.

Creem üdvözlőn tárta ki vaskos karját.

- Elkezdjük végre? Még át kell jutnom azon a rohadt hídon, mielőtt a zombik előjönnek.

- Na, nézzük, mit hoztál - mondta Gus.

Creem megkerülte a Hummert, és kinyitotta a hátsó ajtót. Négy nyitott kartondoboz, tele ezüsttel. Gus kihúzta az egyiket, hogy közelebbről is megnézze; a doboz gyertyatartók, edények, díszurnák, érmék és néhány kopott ezüstrúd alatt roskadozott.

- Mind tiszta - mondta Creem. - Nem pancsolt. Nem rézalapú. Van itt valahol egy tesztkészlet, az ingyen a tiéd lehet.

- Mennyit kérsz érte?

- Hónapokig guberáltam, mire összeszedtem ezeket. Annyi fémet kaphattok, amennyit csak akartok. Én a stukkereket szeretem - nézett Creem a Nóra kezében lévő darabra.

Gus az ezüstholmik között kotorászott. Az egészet be kell olvasztani, ki kell kalapálni. Egyikük sem ért a kovácsmunkához. De a kardjaik sem tartanak örökké.

- Mind megveszem - szólalt meg. - Azt mondtad, stukker kell?

- Más nincs?

Creem ezúttal nem Nóra fegyverére nézett, hanem egyenesen Nórára.

- Van egy pár aksim is, de ez minden.

Creem nem bírta levenni a szemét Nóráról.

- Olyan csupasz a fejbőre, mint a táborlakóké.

- Miért viselkedik úgy, mintha itt sem lennék? - szólalt meg Nóra.

Creem ezüstösen mosolygott.

- Megnézhetném?

Nóra odament hozzá, és átadta neki a fegyvert. Creem érdeklődő mosollyal nézett a nőre, majd a Steyrnek szentelte a figyelmét. Kioldotta a reteszt meg a tölténytárat, leellenőrizte a töltényeket, majd az egészet visszapattintotta a tusba. Célba vett egy mennyezeti lámpát, és úgy tett, mintha szétlőné.

- Ilyen van? - kérdezte.

- Nem pont ilyen, de hasonló. De legalább egy nap, míg idehozom. A városban rejtettem el a cuccot.

- Lőszer is kell. Sok. - Creem ki-be kapcsolgatta a biztosítékot. — Ezt máris elfogadom fizetségnek.

- Az ezüst sokkal hatékonyabb - szólalt meg Nóra.

Creem rámosolygott - szélesen, leereszkedően.

- Én nem a hatékonyságra megyek, bőrfejű. Hadd hallja mindenki, milyen ügyesen nyírom a vérszopókat! Ez a lényege az egésznek.

Nóra válla felé nyúlt, de a nő ellökte a kezét. Creem csak nevetett.

- Tüntesd el innen ezt a kutyakaja-zabáló seggfejet! - nézett Nóra Gusra.

- Mindjárt - felelte Gus, azzal Creemhez fordult. - És mi van a detonátorral?

Creem kinyitotta az első ajtót, a sofőrülésre fektette a Steyrt, majd becsapta az ajtót.

- Hogyhogy mi van vele?

- Ne játszd a hülyét! Meg tudod szerezni?

Creem úgy tett, mintha habozna.

- Talán. Van egy szál, amin elindulhatok. De először tudnom kell, mi a francot akarsz felrobbantani. Tudod, hogy itt lakom a szomszédban.

- Semmit sem kell tudnod. Csak mondj egy árat!

- Harcászati szintű detonátor kell? - kérdezte Creem. — Mert van egy hely Észak-Jersey-ben, amit már kinéztem magamnak. Egy katonai létesítmény. Ennél többet nem mondhatok. Csak ha kipakolsz.

Gus Nórára nézett, nem azért, hogy a beleegyezését kérje, hanem inkább bocsánatkérőn, amiért ilyen helyzetbe hozta a nőt.

- Egyszerű a képlet - mondta. - Egy atombombáról van szó.

Creem szélesen elvigyorodott.

- Honnan szerezted?

- A sarki boltból. Jegyre vettem.

Creem Nórára sandított.

- Mekkora?

- Akkora, hogy egy kilométeres körzetben mindent hazavág. Olyan erős, hogy még a vasat is meghajlítja. Tudod.

Creem elemében volt.

- De kéz alatt vettétek. Tartozékok nélkül.

- Igen. Kéne egy detonátor!

- Nem tudom, minek nézel engem, de nem szokásom működőképes atombombával felszerelni a telekszomszédomat, csak ha meg tudunk állapodni néhány alapszabályban.

- Igazán? - kérdezte Gus. - Például?

- Például nem szeretném, ha beleköpnétek a levesembe.

- Pontosabban?

- Ma neked, holnap nekem. Szóval, először is biztosítékot kérek, hogy legalább öt kilométernyire innen robbantjátok föl ezt az izét. Nem Jersey-ben és nem is Manhattanben. Ez a minimum.

- Időben szólunk.

- Az kevés. Tudom, mire akarjátok felhasználni a drágát. Csak egy dolgot érdemes felrobbantani ezen a világon. És ha a Mester eltűnik, rengeteg értékes ingatlan szabadul föl. Ez a feltételem.

- Ingatlan? - kérdezte Gus.

- A város. Manhattan már az enyém, akárhogy is vesszük. Na, áll az alku, pajtás?

Gus kezet rázott Creemmel.

- Híd is érdekel?

A New York-i Városi Könyvtár központi fiókja

Mire a Föld megint fordult egyet, az öt ember - Fet, Nóra, Gus, Joaquin és Eph - újra együtt volt. Mr. Quinlan a sötétség leple alatt már előkészítette a terepet. A központi pályaudvar épületéből kilépve a Negyvenkettedik utcán indultak el a Fifth Avenue felé. Nem esett az eső, de szokatlanul erős szél fújt, amely felkavarta a kapualjakban összegyűlt szemetet. A gyorséttermi dobozok, a nejlonszatyrok meg a többi ereklyeszámba menő hulladék temetői kísértet módjára táncolt az utcán.

A csapat felkaptatott a New York-i Városi Könyvtár központi épületének lépcsőjén, a két kőoroszlán között. Türelem és Bátorság. A szépművészeti látványosság úgy magasodott féléjük, akár egy óriási mauzóleum.

Beléptek a főkapun, és átvágtak az Astor Halion. A hatalmas olvasóterem csupán kisebb károkat szenvedett: a Bukás utáni rövidéletű anarchia fosztogatói nem sokra becsülték a könyveket. Az egyik impozáns csillár az alatta lévő olvasóasztalra zuhant, de a mennyezet olyan magas volt, hogy akár egyszerű szerkezeti hiba is okozhatta a balesetet. Pár könyv az asztalon maradt, a padlón egy-két hátizsák és átválogatott tartalmuk hevert. A székeket felborogatták, és néhány lámpafej is letört. Az óriási teremben hátborzongató csönd honolt.

Az oldalsó magas, félköríves ablakokon akadálytalanul áramlott be a derengő fény. A vámpírürülék ammóniabűze, amely olyan mindennapossá vált, hogy szinte már fel sem tűnt, most keményen arcul csapta Ephet. Azt sugallta, hogy a barbár természeti erők fütyülnek a civilizáció gerincét adó tudásra és művészetekre.

- Mit totojázunk annyit? - kérdezte Gus. - Válasszunk innen! - A kétemeletnyi magas, a helyiség hosszanti falai mentén, továbbá a korlátokkal védett kerengők alatt és fölött végigfutó polcokon színes könyvgerincek sorakoztak.

- Egy díszes, régi könyvre van szükségünk, amivel helyettesíteni tudjuk a Lument. Élethű másolat kell. Én már többször is jártam itt. A patkányok és az egerek imádják a bomló papírt. Az ősi szövegeket az alagsorban tartják - válaszolta Fet.

A csapat a lépcső felé indult. Bekapcsolták az elemlámpákat, és készenlétbe helyezték az éjjellátó távcsöveket. A központi könyvtár épületét a Croton Reservoir, egy mesterséges tó helyén emelték, amely egykor a szigetet látta el vízzel, de a huszadik század elején idejétmúlttá vált. Az utcaszint alatt még hét további emelet húzódott, az épület nyugati szárnya mögött kezdődő Bryant Park alatti felújítási munkálatok során pedig még több kilométernyi tárlóhelyiséggel bővítették ki a könyvtárat.

Fet ment elöl a sötétben. A harmadik emeleten várakozó alak Mr. Quinlan volt. Gus elemlámpája megvilágította a Született fehéren foszforeszkáló arcát és vörös üveggyöngyre emlékeztető szemét. Gus rövid eszmecserét folytatott vele.

Majd kivonta a kardját.

- Vérszopók a pincében - mondta. - Tisztogatás indul.

- Ha meglátják Ephet, rögtön riasztják a Mestert, és csapdába kerülünk - felelte Nóra.

Mi idebent fogunk várakozni Mr. Goodweatherrel. Könnyedén meghiúsítom a pszichés behatolásra irányuló kísérleteket - zengett Mr. Quinlan hangja a fejükben.

- Akkor jó - felelte Nóra, és elővette a Luma lámpáját.

Gus, kardját maga elé tartva, már indult is lefelé. Joaquin a nyomában bicegett.

- Na, tomboljuk ki magunkat!

Nóra és Fet követte őket. Mr. Quinlan átnyomakodott a legközelebbi ajtón, a harmadik föld alatti szintre. Eph vonakodva indult el utána. Odabent régi folyóiratokkal teli tárlók és özönvíz előtti hangfelvételekkel teletömött rekeszek sorakoztak. Amikor Mr. Quinlan benyitott az egyik hangfülkébe, Eph kénytelen-kelletlen utánament.

Mr. Quinlan becsukta a hangszigetelt ajtót. Eph a szeme elé tolta az éjjellátó távcsövet, a pultnak dőlt, és némán ácsorgott a Született mellett a sötétben. Eph aggódott, hogy a Született olvas a gondolataiban, ezért fehér zajt keltett az agyában: elképzelte, majd egymás után megnevezte a körülötte lévő tárgyakat.

Eph nem akarta, hogy a vadász rájöjjön az árulására. A férfi vékony jégen táncolt, hiszen mindkét oldalon ugyanazt a taktikát követte. Mindkét tábornak azt ígérte, hogy szétbomlasztja a másikat. Eph most már csak Zack iránt volt lojális. De azért egyformán bántotta, hogy át kell vernie a barátait - és hogy örök életére egy borzalmas világ lakója lesz.

Nekem is volt családom.

Eph idegesen rezzent össze a Született hangjának hallatán, de gyorsan összeszedte magát.

A Mester az összes rokonomat átváltoztatta. Végül nekem kellett elpusztítanom őket. Ebben is hasonlítunk egymásra.

Eph bólintott.

- De magát legalább okkal üldözte. Volt valami kapocs kettejük között. Nekem nincs közös múltam a Mesterrel. Semmi sincs, ami összekötne minket. Merő véletlenségből, a munkám miatt kerültem ebbe a helyzetbe.

Mindennek oka van. Csak éppen nem tudjuk, mi az.

Eph rengeteget töprengett már ezen.

- Attól tartok, Zackhez, a fiamhoz van köze.

A Született elgondolkodott.

Észrevette, mennyi hasonlóság van köztem és a fia között? Engem az anyám méhében változtattak át. És így a Mester lett a pótapám: ő lépett az igazi elődöm helyére. A Mester, azáltal, hogy a legbefolyásolhatóbb korban rontja meg a fiút, az ön helyébe akar lépni. Ő akarja irányítani a fiú fejlődését.

- Úgy érti, ez visszatérő motívum a Mesternél? - Ephnek el kellett volna szontyolodnia, ő azonban felvidult. - Akkor még van remény. Ön is szembeszállt a Mesterrel. Ön is megtagadta őt. Pedig ön alárendeltebb helyzetben volt. - Eph örömében felegyenesedett. -Talán Zack is követi a példáját. Ha időben megtalálom, ahogy az Ősök magát. Talán még nem késő. Zack jó gyerek, tudom, hogy az...

Amíg biológiailag nem változtatják át, még van remény.

- El kell szakítanom a Mestertől. Pontosabban, a Mestert kell elszakítanom tőle. Biztos, hogy el tudjuk pusztítani? Istennek sem sikerült.

Isten sikerrel járt. Ozyrel elpusztult. De a vére nem.

- Vagyis, bizonyos értelemben, helyre kell hoznunk Isten hibáját.

Isten sohasem hibázik. Végül minden folyó eléri a tengert...

- Szóval nincs tévedés. Tényleg úgy gondolja, hogy az a jel nem véletlenül jelent meg az égen? Hogy nekem szólt?

És nekem. Hogy figyelmeztessen, meg kell védenem önt. Nehogy a züllés útjára lépjen. Lassan minden részlet a helyére kerül. Összegyűjtöttem a hamvakat. Fet megszerezte a fegyvert. Tűzeső hullott az égből. Isten a jelek nyelvén beszél hozzánk. Minden azon múlik, menynyire erős a szövetségünk.

Megint ez a jelentőségteljes csönd. Eph azon tűnődött, vajon a Született nem olvas-e mégis a gondolataiban. Vajon nem azért elegyedett szóba vele, hogy elterelje a figyelmét, és feltérképezze az igazi szándékait?

Mr. Fet és Ms. Martinez megtisztította a hatodik emeletet. Mr. Elizáidé és Mr. Soto még javában harcol az ötödiken.

- Lemegyek a hatodikra - mondta Eph.

Ahogy lefelé haladtak a lépcsőn, hatalmas fehér vértócsába botlottak. Az ötödik emeleti ajtó elé érve Eph hallotta, hogy Gus hangosan, már-már vidáman káromkodik.

A hatodik emelet egy térképszobával kezdődött. Eph betaszította a súlyos üvegajtót, és egy hosszú terembe jutott, amelyet régen temperált hőmérsékleten tartottak. A falakat termosztátokkal és barométerekkel felszerelt kapcsolószekrények pöttyözték, a plafont pedig ventilátorok szabdalták. Ernyedten lógtak rajtuk a szalagok.

Itt is hosszú tárlóhelyiségek következtek. Mr. Quinlan lemaradt Ephtől aki úgy saccolta, valahol mélyen a Bryant Park alatt lehetnek. Csöndben haladt előre, és közben erősen hegyezte a fülét, nehogy meglepje Fetet és Nórát, vagy azok lepjék meg őt. Hirtelen hangokat hallott, és előbújt a polcok mögül.

Fet és Nóra elemlámpával dolgozott, így Eph kikapcsolhatta az éjjellátó távcsövét. Sikerült olyan közel kerülnie a társaihoz, hogy könnyedén megfigyelhette őket egy könyvkupac mögül. Egy üvegasztalnál álltak, háttal neki. Az asztal fölötti szekrényben tárolták a könyvtár legértékesebb szerzeményeit.

Fet felfeszítette a zárat, és maga elé helyezte az ősi szövegeket. Egy bizonyos könyvet keresett: a Gutenberg-bibliát. Ügy gondolta, ez felelne meg legjobban a célnak. A lapszéleket könnyű beezüstözni, az illusztrációkat pedig majd a többi kötetből vett oldalakkal helyettesíti. Az irodalmi relikviák megrongálása nem volt nagy ár a Mester klánjának bukásáért cserébe.

- Ez itt - szólalt meg Fet — a Gutenberg-biblia. Kevesebb, mint ötven példány készült belőle... És most? Talán ez az utolsó. - Alaposan szemügyre vette a könyvet. - Ez egy hiányos kiadás. Papírra nyomtatták, nem pergamenre, és a borítója sem eredeti.

-Jól beleástad magad a témába - nézett rá Nóra.

Fet önkéntelenül is elpirult a bók hallatán. Hátrafordult, és kivette a tájékoztatókártyát a kemény műanyag tokból, hogy megmutassa Nórának, ő is csak innen szerezte az információit. A nő pajkosan a karjára csapott.

- Ezt most szépen magunkkal visszük, és a hatás kedvéért mellécsapunk még egy párat.

Fet leemelt a polcról néhány gazdagon illusztrált kötetet, és óvatosan a hátizsákjába csúsztatta őket.

- Várj! - kiáltott fel Nóra. - Vérzel...

Valóban. Fetből ömlött a vér. Nóra kigombolta a férfi ingét, és felnyitott egy kis üveg peroxidot, amit az elsősegélydobozból vett elő.

A vérfoltos anyagra öntötte. A vér pezsegni kezdett. Csak így lehettek biztosak benne, hogy a strigoik nem érzik meg a vérszagot.

- Pihenned kell! - mondta Nóra. - Ez orvosi utasítás!

- Aha, szóval te vagy az orvosom? Nem is tudtam.

- Igen - felelte Nóra mosolyogva. - És antibiotikumot kell szereznem neked. Eph majd segít. Te pedig szépen hazamész Quinlannel...

Óvatosan megtisztogatta Fet sebét, majd újabb adag peroxidot öntött rá. A folyadék végigcsorgott a férfi masszív, szőrös mellkasán.

- A szőkéket szereted? - tréfálkozott Vaszilij. A vicc ugyan pocsék volt, Nóra mégis elnevette magát, hogy ezzel is mutassa, díjazza a férfi erőfeszítéseit.

Vaszilij lekapta a nő fejéről a sapkát.

- Hé, add csak ide! - kiáltotta Nóra, és megszorította Vaszilij ép karját, hogy megpróbálja visszaszerezni a sapkát. Vaszilij végül engedett, de szorosan a karjába zárta Nórát.

- Még mindig vérzel.

A férfi megsimogatta a nő kopasz fejét.

- Úgy örülök, hogy visszakaptalak...

Fet, a maga módján, végre kimondta, mit érez Nóra iránt.

- Nem is tudom, mi lenne velem nélküled.

Más körülmények között a termetes rágcsálóirtó vallomása kétértelműnek és hiányosnak hatott volna. Nóra nem szokott megelégedni ennyivel. Most azonban - itt és most - ennyi is elég volt. Nóra gyengéd csókot lehelt Fet ajkára, és érezte, amint a férfi hatalmas karja körbefogja, és a mellkasához szorítja. Hirtelen minden félelmük elpárolgott, és megállt körülöttük az idő. Most csak a jelen számított. Minden olyan természetesnek hatott. Fájdalomnak vagy veszteségérzetnek nyoma sem volt.

Ölelkezés közben Nóra elemlámpájának fénye végigsiklott a könyvállványokon, és rövid időre megvilágította a sötétben bujkáló Ephet, aki ezek után visszahúzódott a polcok mögé.

Belvedere-kastély, Central Park

Dr. Everett Barnes ezúttal csak leszállás után hányta el magát. Amikor kiadta magából a reggelijét, megtörölte a száját meg az állát a zsebkendőjével, és félénken körülnézett. A vámpírok azonban ügyet sem vetettek hirtelen rosszullétére. Arckifejezésük, illetve kifejezéstelen arcuk, merev és közömbös maradt. A herék azon sem akadtak volna fönn, ha Barnes egy hatalmas tojást rak le a Hetvenkilencedik utca melletti Shakespeare Gardenben, vagy egy harmadik kart növeszt ki a mellkasából. A férfi pocsékul festett: lilás arca felpüffedt, ajkán alvadt vércsomók virítottak, sérült keze pedig bénán pihent a kötés alatt. De a vámpírokat ez sem érdekelte.

Barnes fellélegzett, és kissé távolabb húzódva a helikopter pörgő rotorjától, indulásra készen nyújtóztatta ki a tagjait. A helikopter felemelkedett, esőcseppekkel terítve be a férfi hátát. Amikor eltűnt, Barnes kinyitotta széles, fekete esernyőjét. Nem nélküli élőhalott testőrei az esővel sem törődtek többet, mint a férfi hányingerével, és sápadt műanyag robotokként lépdeltek gazdájuk oldalán.

A kiszáradt fák csupasz koronái szétnyíltak, és a Belvedere-kastély tűnt fel a szennyezett égbolt háttere előtt, ahogy a Vista Rock tetején trónolt.

Alatta, széles kört alkotva, egy egész vámpírhadsereg sorakozott a szikla körül. Némaságuk zavarba ejtő volt, szoborszerű külsejük bizarr és igencsak ambiciózus képzőművészeti installációra emlékeztetett. Amint Barnes és a két őr a vámpírkor külső széléhez ért, a tömeg - lélegzetet sem véve, kifejezéstelen arccal - szétnyílt előttük. Barnes félúton, a tizedik sor környékére érve megállt, és alaposan szemügyre vette a vámpírok fegyelmezett sokaságát. Megborzongott, és remegő esernyőjéről szennyes esőié csörgött a földre. A férfit nagyon nyugtalanította, hogy itt áll ezek között az emberbőrbe bújt ragadozók között, akik bármikor kiszívhatják a vérét vagy cafatokra téphetik, most azonban tétlenül - ha nem is tisztelettel, de erőltetett közömbösséggel - nézik, ahogy elsétál mellettük. Barnes úgy érezte magát, mintha az állatkertben lenne, és kedvére flangálhana az oroszlánok, tigrisek és medvék között. A vámpírok meghazudtolták valódi természetüket. Ennyire erősen függtek a Mestertől.

Barnes a kastély ajtajában találkozott össze a néhai Kelly Goodweatherrel. A vámpír a küszöbön állt, és a herékkel ellentétben, egyenesen a férfi szemébe nézett. Barnes lelassított, és a régi világban rajta ragadt udvariasságtól vezérelve, majdnem odaköszönt a lénynek. De aztán szó nélkül ment el a vámpír mellett, aki folyamatosan szemmel tartotta őt.

 

A klán feje fekete köpenyben jelent meg Barnes előtt. Az arcát borító bőrréteg alatt vérférgek nyüzsögtek. A Mester végigmérte Barnest.

Szóval Goodweather belement a dologba.

- Igen - felelte Barnes, de magában azt gondolta: Ha ilyen jól értesült vagy, akkor minek hozattál ide helikopterrel ebbe a huzatos kastélyba?

Barnes megpróbálta elmagyarázni, miért ejt át mindenkit Goodweather, de végül teljesen belekeveredett a részletekbe.

A Mester szórakozottan hallgatta.

- A saját társait is átveri - summázta a dolgokat Barnes. - Nekem őszintének tűnt, de nem tudom, ezek után megbízhatunk-e benne.

Ez a szerencsétlen bármire képes, hogy visszakapja a fiát.

- Igen. Értem, mire céloz. Ő pedig úgy gondolja, maga bármire képes, hogy megkapja a könyvet.

Ha megkaparintom Goodweathert, mindent tudni fogok a társairól. Ha megkaparintom a könyvet, minden kérdésre tudni fogom a választ.

- Én csak azt nem értem, hogyan tudta kijátszani a biztonsági rendszert a házamban. Miért nem riasztották a klánt?

A Született műve. En teremtettem, de nem az én véremből való.

- Vagyis nincsenek egy hullámhosszon?

Őt nem tudom olyan jól irányítani, mint a többieket.

- És most Goodweather mellett van? Mint egy kettős ügynök?

Egy tégla? — A Mester nem válaszolt. — Még bajt hoz ránk.

Magára? Lehet. Rám? Nem hinném. Nem veszélyes. Csupán ravasz. A Született azzal a nehézfiúval állt össze, akit az Ősök nappali vadászként akartak bevetni. És persze ott van vele az egész banda. Most már tudom, honnan szerezhetek információkat róluk...

- Ha Goodweather behódol... akkor minden információ a rendelkezésünkre fog állni, hogy elkapjuk. A Születettet.

Igen. Két apa és két fiú találkozása. Isten terveinek megvan a maguk szimmetriája. Ha Goodweather megadja magát...

Barnes zajt hallott, és ijedten fordult hátra. Egy lógó hajú kamasz tántorgott le a lépcsőn. Egy ember, aki a nyakát szorongatta a kezével. Amikor a fiú félig hátrasimította a haját, Barnes Ephraim Goodweather vonásait vélte felfedezni az arcán. Ugyanaz a szempár, ugyanaz a komoly arckifejezés - amely most némi félelmet tükrözött.

Zachary Goodweather. Komoly légúti problémákkal küszködött: nehezen vette a levegőt, és teljesen elkékült az arca.

Barnes ösztönösen elindult a fiú felé. Csak később döbbent rá, hogy már nagyon régóta nem viselkedett orvos módjára. Vállon ragadta a fiút.

- Orvos vagyok - mondta.

A fiú azonban lerázta magáról Barnes kezét, és egyenesen a Mesterhez lépett. Barnes halálra váltan tántorodott hátra. A lógó hajú fiú a Mester elé térdelt, aki lenézett a fiú elkínzott arcára. A Mester hatásszünetet tartott, majd felemelte a karját, mire köpenyének bő ujja a könyökéig csúszott. Hosszú középső ujjúnak karmával villámgyorsan megbökte a hüvelykujját. A fiú arca fölé tartotta a hüvelykujját, amelynek hegyén egyetlen csepp vér himbálózott. A vércsepp lassan megnyúlt, és Zack nyitott szájába pottyant.

Barnes nagyot nyelt, és émelyegni kezdett. Reggel már hányt.

A fiú úgy csukta be a száját, mintha gyógyszert csöppentettek volna a nyelvére. Elfintorította az arcát - vagy az íz, vagy a fájdalom miatt -, és alig pár másodperc múlva levette a kezét a torkáról. Lehorgasztott fejjel próbált újból levegőhöz jutni, míg végül, csodával határos módon, egyszer csak megnyíltak a légutai, és a tüdeje is kitisztult. Az arcába visszatért a szín - vagyis a mostanában megszokott fakó, élettelen árnyalat.

A fiú pislogni kezdett, majd körbepillantott: most először vette szemügyre a helyiséget, mióta belépett. Az anyja - vagyis az, ami még maradt belőle - az ajtóban állt; talán a Drága Egyetlené miatti aggodalom hozta ide. Ennek ellenére kifejezéstelen arcán nyoma sem volt szorongásnak vagy megkönnyebbülésnek. Barnes kíváncsi lett volna, milyen gyakran kerül sor erre a gyógyító rituáléra. Hetente? Naponta?

A fiú meglepődve nézett Barnesra, a fehér kecskeszakállas férfira, akit alig pár perce lökött el magától.

- Miért van itt ez az ember? - kérdezte Zack Goodweather.

Barnes meglepődött a fiú fölényes stílusán, mert ez idáig komoly, érdeklődő, jól nevelt gyereknek ismerte Goodweather fiát. Barnes megigazgatta a haját, hogy valamelyest visszanyerje a méltóságát.

- Zachary, emlékszel rám?

A fiú úgy biggyesztette le az ajkát, mintha nehezére esne Barnesra néznie.

- Halványan - felelte nyers, fennhéjázó hangon.

De Barnes nem jött ki a sodrából.

- Én voltam apád főnöke. A régi világban.

Barnes megint az apát vélte felfedezni Zack vonásaiban - de már nem olyan egyértelműen. A fiú legalább annyit változott, mint Eph. Hűvösen, bizalmatlanul méregette Barnest fiatal tekintetével. Úgy viselkedett, mint egy elkényeztetett kölyök.

- Apám halott! - mondta.

Barnes már nyitotta volna a száját, de aztán nagy bölcsen úgy döntött, hogy lakatot tesz a nyelvére. A Mesterre pillantott, és bár semmit sem tudott kiolvasni a lény hullámzó arcából, valahogy érezte, hogy nem lenne okos dolog ellentmondania. Egy röpke pillanatra - hirtelen felismervén, ki milyen szerepet játszik ebben a drámában - megsajnálta Ephet. A saját fia... De az érzés természetesen hamar elmúlt, és Barnes máris azon kezdett morfondírozni, hogyan húzhatna hasznot ebből a helyzetből.

Low Memórial Könyvtár, Columbia Egyetem

A következőket kell tudni a Lumennel kapcsolatban.

Mr. Quinlan tekintete szokatlan élénkséggel csillogott.

A Mester Fekete Földjéről szóló oldalon két szó áll: „obscura” és „aeterna”. „Sötét” és „örök”. Pontos koordináták nincsenek.

- Az összes többi helyszínnél megadták őket - mondta Fet. -Ezt az egyet kivéve.

Szorgalmasan dolgozott a Biblián, mindent elkövetett, hogy hű másolatot készítsen a Lumenről. Egy rakás könyvet tornyozott fel maga mellett, hogy átnézze őket, és metszeteket vágjon ki belőlük.

De miért? Es mire utal ez a két szó?

- Gondolja, hogy ez a titok nyitja?

Meggyőződésem. Mindig azt hittem, hogy a könyv információi alapján lehet beazonosítani a helyszínt - de, úgy látszik, a kulcs a hiányzó információkban rejlik. A Mester született legutoljára. O a legfiatalabb közülük. Több száz évbe telt, mire eljutott az Óvilágba, és még hosszabb időbe, mire akkora hatalomra tett szert, hogy megsemmisítse az Ősök származási helyeit. Te most - most visszatért az Újvilágba, Manhattanbe. Vajon miért?

- Mert meg akarja védeni a saját származási helyét.

A lángos csillag is erre utalt. Te hol lehet ez a hely?

A megdöbbentő információ ellenére Fet komor képpel, elgondolkodva nézett maga elé.

Mi a baj?

- Elnézést. Eph jár a fejemben. Elment. Nórával.

Hova?

- Gyógyszert hoznak. Nekem.

Dr. Goodweathert nem lehet felügyelet nélkül hagyni! Befolyásolható állapotban van.

- Nem lesz semmi baj - zárta le a témát Fet. Most már komolyan aggódott.

Macy’s Áruház, Herald Square

Eph és Nóra a Harmincnegyedik utcai Pennsylvania állomásnál szállt ki a metróból. Nagyjából két évvel ezelőtt Eph, végső kétségbeesésében, erre a pályaudvarra hozta ki Nórát, Zacket és Nóra anyját, hogy kimenekítse őket a városból, mielőtt New Yorkot teljesen megfertőzte volna a vámpírvírus. Egy vámpírhorda kisiklatta a szerelvényt a North River alagútban, és ezzel meghiúsította a szökési tervet. Kelly innen rabolta el Zacket, hogy a Mester színe elé vigye.

Nóra és Eph a Macy’s Áruház tövében lévő kis gyógyszertár felé igyekezett. Nóra a járókelőket figyelte: a nyúzott külsejű embereket, akik munkába igyekeztek, vagy a munkából tartottak hazafelé, esetleg az Empire State Building tövében lévő beváltóhelyre siettek, hogy ruhára vagy élelmiszerre cseréljék a munkájukért kapott jegyeiket.

- Mi legyen? — kérdezte Eph.

Nóra a Hetedik sugárút túloldalán lévő Macy’s bedeszkázott bejáratára pillantott.

- Belógunk az áruházba, és onnan átmegyünk a gyógyszertárba. Gyere utánam!

A forgóajtókat már rég lezárták, a kitört üvegek helyére deszkákat szögeztek. A bevásárlás - függetlenül attól, hogy napi beszerzésről vagy szabadidős elfoglaltságról volt szó - régi formájában megszűnt létezni. Csak jegyre lehetett árut kapni.

Eph lefeszegetett egy furnérlemezt a Harmincnegyedik utca felőli bejárat ajtajáról. „A Világ Legnagyobb Áruháza”romokban hevert. Felborogatott állványok, széttépett ruhák. A jelekből ítélve az üzlet komoly harcok, sőt harcsorozatok helyszíne volt. Vámpírok és emberek randalíroztak benne.

A pulton keresztül jutottak be a gyógyszertárba. A polcok szinte teljesen üresek voltak. Nóra összeszedett pár dolgot: egy enyhe antibiotikumot meg néhány fecskendőt. Amikor Nóra elfordult, Eph zsebre vágott egy üveg Vicodint, majd egy kis erszénybe gyömöszölte.

Öt perc alatt megtalálták, amit kerestek. Nóra Ephre nézett.

- Kellene néhány meleg ruha meg egy pár strapabíró cipő. Szétszakadt a tábori papucsom.

Eph arra gondolt, ne süssön-e el egy viccet a nők vásárlási szokásairól, de végül visszafogta magát, és némán bólintott. Az áruház belsejében már kellemesebb állapotok uralkodtak. Felgyalogoltak a híres fa mozgólépcsőn - ez volt az első beltéri mozgólépcső a világon.

Elemlámpájuk fénye végigsiklott a kihalt elárusítórészen, amely a vásárlás megszűnése óta változatlan maradt. Eph halálra rémült a próbababáktól; kopasz fejük és üveges tekintetük - első pillantásra - strigoikra emlékeztetett.

- Nekem is ilyen a frizurám - jegyezte meg Nóra halvány mosollyal. - Úgy látszik, ez a divat...

Alaposan átvizsgálták az emeletet: veszélyre utaló jeleket kerestek.

- Nagyon félek, Nóra - szólalt meg Eph, Nóra legnagyobb meglepetésére. - A tervünk... szégyen vagy sem, én bizony félek.

- Az átadás nem lesz egyszerű - felelte halkan Nóra, miközben cipős dobozokat szedegetett le a polcról, megfelelő méretű lábbelit keresve. - Ezen áll vagy bukik az egész. Mondd azt a Mesternek, hogy Mr. Quinlannek akarjuk átadni a könyvet tanulmányozásra! Biztosan tud róla, hogy a Született is velünk van. Mondd meg neki, hogy egy alkalmas pillanatban ellopod a könyvet! Mi elhelyezzük valahol a bombát, te pedig odacsalogatod a Mestert. Hiába hoz magával erősítést. Mégiscsak egy bombáról van szó...

Eph bólintott. Hosszasan fürkészte Nóra arcát, hátha felfedezi rajta az árulás jeleit. Végre egyedül voltak; ha Nóra az áruló, most kell felfednie magát.

A nő félretolta a divatos bőrcsizmákat. Strapabíró, lapos sarkú cipőt keresett.

- Vigyáznunk kell a hamisítvánnyal - mondta Eph. - Úgy kell kinéznie, mint az eredetinek. Gyorsan fognak pörögni az események; nem engedhetjük meg magunknak, hogy már az első percben lebukjunk.

- Fet majd megoldja - felelte Nóra teljes magabiztossággal. Már-már büszkén. - Bízhatsz benne... - Csak ekkor ébredt rá, kivel beszél. - Figyelj csak, Eph. Ami Fetet illeti...

- Ne mondj semmit! Tökéletesen megértelek. Éppen elég szar ez az élet, természetes, hogy azokkal akarjuk tölteni az időnket, akik arra érdemesek. Fura, de... örülök, hogy Fetet választottad. Mert ő az életét is feláldozná érted. Setrakian tudta ezt, és őt választotta helyettem. Ahogy te is. Ő képes arra, amire én nem: hogy gondoskodjon rólad.

Nóra ellentétes érzelmekkel küzdött. Eph ilyen is tudott lenni: nagylelkű, okos, gondoskodó. Nóra jobban örült volna, ha a férfi a rosszabbik énjét veszi elő. Most olyan volt, mint régen: ez volt az a férfi, akibe Nóra beleszeretett. A nőnek még most is összefacsarodott a szíve a gondolatra.

- És mi van, ha a Mester arra kér, hogy vigyem el hozzá a könyvet? - kérdezte Eph.

- Mondd azt, hogy a nyomodban vagyunk! Hogy neki kell eljönnie hozzád. Vagy kérd meg, hogy hozza el neked Zacket!

Eph arca elsötétült, amikor eszébe jutott, a Mester milyen kategorikusan elzárkózott ettől a lehetőségtől.

- Ez felvet egy másik kérdést is - mondta. - Hogyan tudom ép bőrrel megúszni a dolgot?

- Nem tudom. Sok mindentől függ. Szerencse is kell hozzá. És bátorság. Én nem hibáztatlak, ha meggondolod magad.

Nóra mereven nézte Ephet. Várta, hogy a férfi megtörjön... vagy talán ürügyet keresett, hogy bevallja az árulását?

- Meggondolom magam? - adta a naivat Eph. - Úgy érted, az egész akcióval kapcsolatban?

Eph látta, milyen aggodalmas arccal rázza meg a fejét a nő. Kétszínűségnek nyoma sem volt. Eph felvidult. Megkönnyebbült. Annak ellenére, hogy ők ketten eltávolodtak egymástól, Nóra a szíve mélyén ugyanaz a szabadságharcos maradt, aki mindig is volt. És ettől Eph is annak érezte magát.

- Mi van? - kérdezte a nő.

- Hogyhogy?

- Mintha elmosolyodtál volna.

De Eph a fejét csóválta.

- Azon gondolkodtam, az a minimum, hogy Zack kiszabaduljon. Bármire hajlandó vagyok ezért.

- Szerintem ez nagyon szép tőled, Eph. Komolyan.

- Mit gondolsz, a Mester nem fog gyanakodni? Tényleg azt hiszi, hogy képes vagyok erre? Hogy képes vagyok elárulni titeket?

- Igen, azt - felelte Nóra. - Szerintem ez pontosan beleillik a világképébe. Nem gondolod?

Eph bólintott, és nagyon örült, hogy Nóra nem néz rá. Ha nem Nóra az áruló, akkor kicsoda? Fet biztosan nem. Talán Gus?

Lehet, hogy a hőzöngése csak álca? Joaquin is szóba jöhet. A férfinak majdnem szétrobbant a feje.

...ne add fel!..soha ne add fel.

Mintha hangokat hallott volna az elárusítótérből. Halk motoszkálást, amit régen a rágcsálóknak tulajdonítottak volna, manapság azonban csak egyet jelenthetett.

Nóra is hallotta a zajt. Bekapcsolták az elemlámpákat.

- Várj meg itt! - mondta Eph. Nóra rögtön megértette, ahhoz, hogy a terv sikerüljön, Ephnek egyedül kell mennie. - És vigyázz magadra!

- Persze - húzta elő az ezüstkardját Nóra.

Eph kiosont az ajtón, vigyázva, nehogy a hátizsákjából kiálló kard markolata a falhoz koccanjon. Feltette az éjjellátó távcsövét, és megvárta, amíg a szeme hozzászokik az új fényviszonyokhoz.

Odakint némaság honolt. Az összes próbababának emberi méretű keze volt, és nem virított karom a középső ujjúkon. Eph jobbra indult, és szorosan a fal mellett haladt. Egyszer csak arra lett figyelmes, hogy a lift melletti állványon enyhén himbálózni kezd egy fogas.

Eph kivonta a kardját, és fürge léptekkel a falépcsőhöz ment. A használaton kívüli mozgólépcső egy szűk, falakkal határolt csatornán haladt keresztül. Eph, amilyen gyorsan és halkan csak tudott, leszaladt a lépcsőn, majd a következő szakaszhoz rohant. Valami azt súgta neki, hogy lefelé kell mennie, és ő engedelmeskedett.

A lépcsőfordulóhoz érve lelassított, mert fura szag csapta meg az orrát. Egy vámpír járt errefelé, nem is olyan régen. Eph szokatlannak találta, hogy egy vérszopó egyedül mászkáljon, hacsak nem az áruház alkalmazottja volt. Hacsak nem munkaköri kötelessége volt a járőrözés. Amikor Eph lemerészkedett a lépcsőről, az emelet egyenletes zöld színben tündökölt. Egy pisszenés sem hallatszott. Már éppen elindult volna a nagy elárusítótér felé, amikor kattanást hallott az ellenkező irányból.

Megint nem látott semmit. Lehúzta a fejét, és a ruhaállványok mögött a zaj irányába lopózott. A nyitott ajtó fölötti jelek a mosdók, az adminisztratív irodák és a mozgólépcső felé mutattak. Eph először az irodák előtt osont el, és minden nyitott ajtón bekukkantott. Úgy döntött, a csukott ajtókat majd azután ellenőrzi, ha már minden részt feltérképezett. A mosdókhoz ment, és épp csak annyira lökte be a női mosdó ajtaját a könyökével, hogy megállapíthassa, onnan eredt-e a zaj. Az ajtó szinte meg sem nyikordult. Eph belépett a mosdóba, és, kardját előreszegezve, minden fülkébe benyitott.

Visszatért a folyosóra, és éberen fülelt: úgy érezte, elvesztette a nyomot. Felrántotta a férfimosdó ajtaját, és besurrant rajta. Elsétált a piszoárok előtt, és minden fülke ajtaját belökte a kardja hegyével, majd csalódottan sarkon fordult.

A vérszívó hatalmas papír-és szemétörvény közepette pattant elő az ajtó melletti sarokban álló nyitott szemeteskukából, és az egyik szemközti mosdókagyló szélén landolt. Eph először hátrahőkölt, és káromkodva csépelte a levegőt a kardjával, hogy távol tartsa magától a csápot. Gyorsan stabilizálta a helyzetét, és kardját előreszegezve megindult a vámpír felé, nehogy az beszorítsa egy fülkébe. Megsuhogtatta a kardját a sziszegő vámpír előtt, majd megkerülte a vérszopót, és a szemeteskuka mellé lépett. Papírgalacsinok zizegtek a lába alatt.

A vámpír a mosdó sima szélébe kapaszkodva, fejét a két térde közé húzva gubbasztott, és őt nézte. Eph végre rendesen meg tudta nézni a távcső zöld fényében. Egy fiú volt. Tíz-tizenkét éves afroamerikai. A szeme úgy csillogott, mintha üvegből lett volna.

Egy vak gyerek. Egy véreb.

A távcsövön keresztül úgy tűnt, mintha a véreb felső ajka elismerő mosolyra húzódna. Támadásra készen kapaszkodott a mosdóba az ujjaival meg a lábujjaival. Eph végig a törzsére szegezte a kardját.

- Értem küldtek? - kérdezte tőle Eph.

Igen.

Eph rémülten rezzent össze. Nem a válasz ijesztette meg, hanem a hang.

Kelly hanga volt. És a Mester szavait tolmácsolta a férfi felé.

Eph azon töprengett, vajon Kelly parancsol-e a vérebeknek. Vajon ő lehet a gazdájuk? A főnökük? Mert ha igen - ha ezek a vak, gondolatolvasó vámpírgyerekek valóban Kelly nem hivatalos irányítása alatt állnak, akkor ez az egész egyszerre nagyon találó és elkeserítően ironikus. Kelly Goodweather még halálában is igazi tyúkanyó maradt.

- Hogyan bukkantál rám?

Te akartad, hogy megtaláljalak.

A véreb elrugaszkodott, de nem Ephet vette célba. A mosdóról a szemközti falra ugrott, majd négykézláb a kőre pattant.

Eph a kardjával követte le a mozgását. A véreb mozdulatlanul kuporgott a padlón, és őt nézte.

Meg akarsz ölni, Ephraim ?

Kelly gúnyos hangja. Vajon az ő ötlete volt, hogy egy Zack korabeli fiút küldjenek Eph keresésére?

- Miért kínzol?

Ha akarom, pillanatokon belül harminc vérszomjas vámpír terem itt, hogy végezzen veled. Csak egy okot mondj, miért ne szóljak nekik!

- Mert nincs nálam a könyv. És, ami még ennél is fontosabb, ha megszeged az egyezségünket, én magam nyisszantom el a saját torkomat, nehogy olvasni tudj a gondolataimban.

Blöffölsz.

Eph a fiú felé döfött a kardjával. A véreb hátraugrott, és az egyik fülkeajtónak ütközött, majd mozdulatlanná dermedt a fülke belsejében.

- Na, ehhez mit szólsz? - kérdezte Eph. - Ezekből a fenyegetésekből csak az derül ki, hogy nem nagyon akarod betartani az ígéretedet.

Könyörögj, hogy betartsam!

- Érdekes szavakat használsz. - Eph megállt a fülkeajtóban; a mosdó sarka bűzlött a mocsoktól. - Ozryel. Igen, olvastam a könyvet, amit te annyira meg akarsz kaparintani. És beszéltem Mr. Quinlannel, a Születettel.

Akkor tudnod kell, hogy nem én vagyok Ozryel.

- Nem, te a gyilkos angyal ereiből kikelt férgek leszármazottja vagy. Miután Isten széttrancsírozta őt, mint egy grillcsirkét.

Mi mind a ketten lázadó típusok vagyunk. Ahogy a fiad is.

Eph nem akadt fönn a megjegyzésen; elhatározta, hogy nem veszi fel a Mester mocskolódását.

- A fiam nem olyan, mint te vagy.

Te csak ne légy olyan biztos ebben! Hol a könyv?

- Végig a New York-i Könyvtár raktárában volt, ha erre vagy kíváncsi. Azt ígértem a többieknek, hogy megpróbálok egy kis haladékot kérni.

Gondolom, a Született már rongyosra olvasta.

- Stimmel. Egy cseppet sem aggaszt a dolog?

Az arra méltatlanok évek alatt sem fejtik meg a titkot.

- Jó. Tehát nem sürgős a dolog. Akkor hagyjuk is az egészet! Megvárom, amíg jobb ajánlatot kapok tőled.

Én pedig felnégyelem a fiadat.

Eph legszívesebben torkon döfte volna az élőhalott gyereket. Hogy aztán még jobban megvárakoztassa a Mestert. Ugyanakkor nem akarta tovább feszíteni a húrt. Hiszen Zack élete volt a tét.

- Most te blöffölsz. Aggódsz, de nem akarod kimutatni. Nagyon kell neked az a könyv. De mire ez az óriási sietség?

A Mester nem válaszolt.

- Nincs másik áruló. Ebben is hazudtál.

A véreb továbbra is mozdulatlanul kuporgott a fal tövében.

-Jó - mondta Eph. - Játszhatunk így is.

Apám halott.

Eph szíve kihagyott egy ütemet, hosszú másodpercekre lebénult a férfi mellkasában. Akkora megrázkódtatás volt Eph számára, amikor meghallotta a fia, Zack hangját, amely olyan tisztán csengett, mintha a fiú ott lenne mellette.

Eph egész testében remegett. Minden erejére szüksége volt, hogy visszafojtsa a torkából feltörni készülő ádáz sikolyt.

- Te nyomorult...

A Mester visszaváltott Kelly hangjára.

Idehozod a könyvet, amilyen gyorsan csak tudod!

Eph először megrémült, hogy Zack is átváltozott. De nem; a Mester csak megtévesztésből dobta be Zack hangját a véreben keresztül.

- Te nyomorult! - ismételte Eph.

Isten is ezt mondta. Es nézd meg, hol van most!

- Itt nincs - engedte le kissé Eph a kardját. - Itt nincs.

Nincs bizony. Itt, az elhagyatott Macy’s Áruház férfimosdójában hiába is keresnéd. Miért nem szabadítod meg ezt a szegény gyermeket, Ephraim ? Nézd a vaksi szemét. Nem örülnél neki, ha lekaszabolhatnád?

Ephnek eszébe sem volt belenézni a lény szemébe. Az üveges, meredt szemébe. Látta a vámpírt... de a valaha élt kisfiút is látta benne.

Több ezer gyermekem van. Es mindegyik hűséges hozzám.

- Neked csak egy igazi leszármazottad van. A Született. O pedig el akar pusztítani téged.

A véreb térdre rogyott, felszegte az állát, leengedte karját, és felkínálta csupasz nyakát Ephnek.

Old meg, Ephraim, és legyünk túl az egészen!

A véreb üveges tekintete - mint egy parancsra váró szolgáé -vaksin meredt a távolba. A Mester azt akarta, hogy Eph végezze ki a gyereket. De miért?

Eph a gyerek csupasz nyakához szegezte a kard hegyét.

- Tessék - mondta. - Parancsold meg neki, hogy fusson bele a kardomba, ha azt akarod, hogy megszabadítsam!

Nem szeretnéd megölni?

- Nagyon szívesen megölném. De nincs rá okom.

Amikor látta, hogy a fiú nem mozdul, Eph hátralépett, és leengedte a kardját. Valami nem stimmelt.

Nem vagy képes megölni a fiút! Es a gyengeségedet erényként próbálod feltüntetni.

- Az a gyengeség, ha engedünk a kísértésnek. Az az erény, ha ellenállunk neki. - Eph a vérebre nézett. Kelly hangja még most is ott visszhangzott a fejében. A véreb Kelly nélkül nem tudott volna kapcsolatba lépni Ephfel. És a Mester azért szólalt meg az ő hangján, hogy megzavarja és megtörje a férfit, de a vámpír Kelly akárhol lehetett. Akárhol.

Eph kihátrált a fülkéből, és futásnak eredt. Felrohant a mozgólépcsőn oda, ahol Nórát hagyta.

Kelly szorosan a fal mellett maradt, és mezítláb lopózott végig a ruhaállványok előtt. A cipős polcok mögül érezte a nő szagát... de a pulzusa az elárusítótérben lüktetett. Kelly a próbafülkékhez osont. Nóra Martinez felemelt ezüstkarddal várt rá. - Helló, te ribanc! - köszöntötte a nő.

Kelly fortyogott dühében, és azonnal riasztotta a vérebeket. Nem volt elég helye a támadáshoz. Az ezüstfegyver forrón izzott fel a szeme előtt, amikor a kopasz nő rávetette magát.

- Kicsit elhanyagoltad magad mostanában - kerülte meg Nóra a kasszát. - A piperecikkek az első emeleten vannak. És egy garbó is jól jönne, hogy elrejtse a pulykanyakadat.

A lány véreb szökellve érkezett a lépcső felől, és megállt Kelly mellett.

- Csajos estét szerveztetek? - kérdezte Nóra. - Milyen édes! Van pár ezüst ékszerem, nem akarjátok felpróbálni?

Nóra támadást színlelt, de Kelly meg a lány mozdulatlanul nézett rá.

- Akkor nagyon féltem - mondta Nóra. - Ott lent, a vasúti alagútban. Féltem tőled. De most már nem félek.

Nóra lecsatolta az elemes Luma lámpát a hátizsákjáról, és bekapcsolta. Az ultraibolya sugarak visszavonulásra késztették a vámpírokat. A véreb négykézlábra állt, és vicsorogva hátrálni kezdett. Kelly nem mozdult, csak akkor fordult meg, amikor Nóra megkerülte őket, és a lépcső felé hátrált. A tükörből nézte, nincs-e valaki a háta mögött: így látta meg a korlátról rávetődő elmosódott alakot.

Nóra megpördült a tengelye körül, és belemélyesztette a pengét a fiú véreb szájába. A perzselő ezüst azonnal megszabadította a vámpírt. Nóra kirántotta a pengét a lény testéből, és támadásra készen fordult vissza.

De Kelly és a lány véreb eltűnt. Mintha a föld nyelte volna el őket.

- Nóra!

Eph szólította az alsó szintről.

- Megyek már! - kiabált le a nő, és elindult a falépcsőn.

A férfi, aki már a legrosszabbtól tartott, idegesen toporgott a lépcső tövében. Látta, hogy sűrű fehér vér tapad a nő kardjára.

-Jól vagy? - kérdezte.

A nő biccentett, és lerántott egy sálat a közeli állványról, hogy megtisztogassa a kardját.

- Összefutottam Kellyvel. Üdvözöl.

Eph a kardra meredt.

- És...?

- Sajnos nem sikerült. Csak az egyik taknyost kaptam el.

- Menjünk innen!

Arra számítottak, hogy odakint egy egész vámpírraj fogja fogadni őket. De semmi. Hétköznapi emberek közlekedtek az utcán. Behúzott nyakkal siettek a dolgukra az esőben.

- Hogy ment? - kérdezte Nóra.

- Ez egy szemétláda. Egy igazi szemétláda.

- De azért bekapta a horgot?

Eph nem bírt Nóra szemébe nézni.

- Igen - felelte. - Bekapta a horgot.

Eph éberen figyelte az utcát: vámpírokat keresett.

- Most hova megyünk? - kérdezte a nő.

- Mindegy, csak maradjunk mozgásban! - válaszolta a férfi. Átvágott a Harminchatodik utcán, és behúzódott egy fedett piac vászonteteje alá. A tetőket vizslatta az esőn keresztül.

Magasan az utca fölött egy véreb ugrott át az egyik épületről a másikra. Őket követte.

- Szemmel tartanak minket - mondta Eph. - Gyere! - Továbbindultak, és megpróbáltak elvegyülni a tömegben. - Meg kell várnunk, amíg kivilágosodik!

Columbia Egyetem

Eph és Nóra nem sokkal az első fénysugár megjelenése után tért vissza az elhagyatott egyetemi campusra. Biztosak voltak benne, hogy senki sem követte őket. Eph arra számított, hogy Mr. Quinlan a föld alatt van, és valószínűleg a Lument olvasgatja. Útközben Gus tartóztatta fel őket - pontosabban szólva Nórát.

- Hoztatok gyógyszert? - kérdezte.

Nóra megmutatta neki a zsákmánnyal teli táskát.

- Kéne valami Joaquinnak! - mondta Gus.

Nóra összerezzent, attól tartott, hogy vámpírtámadás történt.

- Mi a baj?

- Meg kéne vizsgálnod! Nagyon rossz bőrben van.

Követték Gust az egyik osztályterembe, ahol Joaquin egy pad tetején feküdt, feltűrt nadrágszárral. A térde két helyen is feldagadt. A nehézfiú komoly fájdalmakkal küszködött. Gus megállt a pad mellett, és kérdőn nézett Nórára.

- Mióta vagy rosszul? - kérdezte Nóra.

- Nem tudom. Egy ideje - felelte fintorogva az izzadó Joaquin.

- Meg kell tapogatnom.

Joaquin erőt vett magán. Nóra megvizsgálta a duzzadt térdet. Két centiméter hosszú, görbe, sárga szélű, kérges sebet vett észre a térdkalács alatt.

- Mikor szerezted ezt a vágást?

- Nem tudom - felelte Joaquin. - Azt hiszem, a vérgyűjtő táborban. Csak nemrég vettem észre.

-Többször mentél el egyedül - szólt közbe Eph. - Nem jártál kórházban vagy rendelőintézetben?

- Ööö... lehet. A Saint Luke-ban biztosan.

Eph Nórára nézett. Hallgatásuk megerősítette, hogy súlyos fertőzésről van szó.

- Penicillin? - kérdezte Nóra.

- Talán - felelte Eph. - Hadd gondolkozzak! Feküdj vissza! -fordult Joaquinhoz. - Mindjárt visszajövünk.

- Várj csak, doki! Ez nem hangzik túl jól.

- Az már biztos, Hogy valamilyen fertőzés - mondta Eph. -Egy kórházban pillanatok alatt el tudnák látni. Csakhogy már nem működnek a kórházak. A betegeket egyszerűen elteszik láb alól. Meg kell beszélnünk, mit tegyünk!

Joaquin, akit nem igazán sikerült megnyugtatni, visszafeküdt a padra. Gus némán követte Ephet és Nórát a folyosóra.

- Csak semmi sunnyogás! - nézett Nórára.

- Baktérium, többszörösen rezisztens - csóválta meg a fejét Nóra. - Lehet, hogy a táborban vágta meg magát, de a bacilust csak egy egészségügyi intézményben szedhette össze. Ez a kórokozó orvosi műszerek felületén tapad meg, és sokáig elél. Ronda, makacs betegség.

- Oké. Mire lenne szükség? - kérdezte Gus.

- Amire szükségünk lenne, azt már nem tudjuk beszerezni. Vancomycin a neve, de hiába kerestük a gyógyszertárban.

A veszedelem utolsó napjaiban az összes Vancomycint elkapkodták. A megzavarodott orvosi szakértők, akik tudhatták volna, hogy nem szabad pánikot kelteni, azt állították, hogy ez a „szupererős gyógyszer” talán megfékezheti az akkor még azonosítatlan kórt, amely hihetetlen sebességgel söpört végig az országon.

- És még ha találunk is valahol Vancomycint - folytatta Nóra

szigorú antibiotikumkúrára lenne szükség, hogy legyőzzük a fertőzést. A sebet nem vámpírmarás okozta, de ami az életkilátásokat illeti, nincs sok különbség.

- Még ha infúzióra kötnénk, azzal sem segítenénk rajta, csak elodáznánk az elkerülhetetlent - tette hozzá Eph.

Gus úgy nézett Ephre, mintha meg akarná ütni.

- Biztosan van valami megoldás. Orvosok vagytok, vagy nem?

- Orvosi szempontból lassan ott tartunk, mintha a sötét középkorban lennénk. Mióta nem készülnek új gyógyszerek, megint kezdik felütni a fejüket azok a betegségek, amelyekről azt hittük, sikerült kiirtanunk őket. Ha akarod, körülnézünk, és keresünk valamit, amivel enyhíthetjük Joaquin szenvedését...

Nóra Ephre nézett. Gus követte a pillantását. Eph nem vitatkozott; levette a hátizsákját, kicipzárazta a kis zsebet, ahova a Vicodint rejtette, és előhúzta a gyógyszerekkel teli zacskót. Több tucatnyi tabletta és pirula volt benne - különböző alakú, színű és méretű. Eph kivett két szem alacsony hatóanyag tartalmú Lorcetet, néhány szem Percodant és négy szem két milligrammos Dilaudidot.

- Kezdjétek ezzel! - mutatott a Lorcetre. - A Dilaudid legyen az utolsó. - Azzal Nóra kezébe nyomta a zacskót. - Tedd el! Nekem nem kell.

Gus a kezében lévő tablettákra nézett.

- Ezek nem gyógyítják meg?

- Nem - válaszolta Nóra. - Csak enyhítik a fájdalmát.

- És ha, izé, amputálnánk a lábát? Azt én is meg tudom csinálni.

- Itt már nemcsak a térdről van szó - érintette meg Gus karját Nóra. - Sajnálom. Jelen állás szerint nem sokat tudunk tenni a barátodért.

Gus úgy meredt a kezében lévő tablettákra, mintha azok Joaquin törött tagjai lennének.

Fet lépett be az ajtón, kabátjának válla teljesen átázott. Amikor meglátta, hogy Eph, Gus és Nóra elérzékenyülve állnak egymással szemben, egy pillanatra lelassított.

- Megjött - mondta. - Creem a műhelyben van.

Gus ökölbe szorította a kezét.

— Menjetek! Rendezzétek le a dolgot azzal a szarházival! Mindjárt megyek.

Azzal visszament Joaquinhoz, megcirógatta a férfi izzadt homlokát, és beadta neki a pirulákat. Gus tudta, hogy ezzel az utolsó barátjának is búcsút kell mondania. Az utolsó embernek, akit igazán szeretett. A testvére, az anyja, a legközelebbi compas-. mindenki elment. Senkije sem maradt.

Amikor kiértek, Fet Nórára nézett.

- Minden rendben? Sokáig elmaradtatok.

- Követtek minket.

Eph nézte, ahogy a két ember összeölelkezik. Úgy kellett tennie, mint akit nem zavar a dolog.

- Mr. Quinlan jutott valamire a Lumennél - kérdezte, amikor a pár szétvált.

- Nem - válaszolta Fet. - Nem állnak jól a dolgaink.

A három ember átvágott a görög amfiteátrumokra emlékeztető Low Plazán, elhaladt a könyvtár előtt, és a campus külső része, a szerelőműhely felé vette az irányt. Creem sárga Hummere a műhelyben állt. A Jersey Zafírok felékszerezett vezére egy bevásárlókocsinyi félautomata fegyveren pihentette párnás kezét. A bandavezér szélesen vigyorgott, ezüstfogai fényesen csillogtak hatalmas szájában.

- Az egész kócerájt szétlőhetném ezekkel a stukkerrel - szólalt meg, amikor a csapat a nyitott ajtóhoz ért. Creem jól megnézte magának Fetet, Ephet és Nórát. - Hol a mexikói?

- Mindjárt itt lesz - válaszolta Fet.

Creem, aki alapból gyanakvó ember volt, elgondolkozott, majd úgy döntött, hogy nincs mitől tartania.

- Van felhatalmazásuk, hogy helyette tárgyaljanak? Mert az előbb elég méltányos ajánlatot tettem annak a babzabálónak.

- Tudunk róla - mondta Fet.

- És?

- Először látni akarjuk a detonátort! Kerül, amibe kerül.

- Jó, persze, rendben. Meglátom, mit tehetek.

- Meglátja? - nézett Nóra az otromba sárga autóra. - Azt hittem, elhozta.

- Micsoda? Azt sem tudom, hogy néz ki. Mi vagyok én, Mac-Gyver? Megmutatom, hova kell menni. A katonai fegyverraktárba. Ha ott nincs, nem tudom, hol lehetne felhajtani.

Nóra Fetre nézett. Lerítt róla, hogy nem bízik Creemben.

- Szóval elvisz minket a boltig? Ez a visszautasíthatatlan ajánlata?

- Intelligencia és címek - vigyorgott rá Creem. - Ez az én hozzájárulásom.

- Ha még be sem szerezte azt az izét... akkor minek van itt?

Creem meglóbálta a töltetlen fegyvert.

- A stukkereimért jöttem, és hogy megtudjam, mit lép a mexikói. Meg egy kis lőszerért, hogy legyen mivel feltölteni a drágáimat. - Kinyitotta a kocsiajtót, és a két első ülés közé nyúlt: Jersey térképét húzta elő, amelyhez egy kézzel rajzolt térkép volt hozzátűzve.

Nóra megmutatta a térképeket Fetnek és Ephnek.

- Ez az ajánlata. Manhattan szigetéért cserébe. Az indiánok jobb üzletet kötöttek, mint mi - nézett Fetre.

Creem rendkívül élvezte a helyzetet.

- Ez a Picatinny Fegyverraktár térképe. Itt jól látszik, hogy New Jersey északi felén van, úgy ötven-hatvan kilométerre innen. Hatalmas katonai létesítmény, ami most a vérszopók ellenőrzése alatt van. De én bejutottam! Hónapok óta onnan lopom a muníciót. Elég jól leapasztottam a lőszerkészletüket, ezért is van szükségem ezekre - paskolta meg a Hummer hátuljába bepakolt fegyvereket. - A raktárát a polgárháború idején építették; a hadsereg puskapor tárolására használta. Amíg a vámpírok át nem vették az irányítást, katonai kutatóintézet és üzem működött benne.

- Van detonátoruk? - nézett föl Fet a térképről.

- Ha nekik nincs, akkor senkinek - felelte Creem. - Biztosítékokat és időzítőket is láttam. Milyen fajta kéne? Itt a bomba? Nem mintha sokat értenék hozzá.

Fet elengedte a füle mellett a kérdést.

- A bomba egyszer másfél méteres. Hordozható, de nem fér el egy bőröndben. Nehéz. Mint egy kisebb hordó vagy kuka.

- Lehet, hogy találnak valamit. De az is lehet, hogy nem. Semmit sem garantálhatok, csak annyit, hogy elvezetem magukat oda. Aztán szépen elviszik a kicsikét jó messzire, és majd lesz, ami lesz. Pénzt nem adok vissza. A bomba a maguk gondja, nem az enyém.

- Vagyis semmit sem várhatunk magától - mondta Nóra.

- Szeretne még pár évig keresgélni? Csak rajta.

- Örülök, hogy ilyen mókásnak találja a dolgot.

- Én mindent mókásnak találok, hölgyem - felelte Creem. -Az egész világ egy nagy kabaré. Éjjel-nappal csak röhögök. Mit vár tőlem, fakadjak sírva? Ez a vámpírosdi egy hatalmas poén, és vagy veszik a lapot, vagy fújhatják.

- Maga veszi a lapot? - kérdezte Nóra.

- Fogalmazzunk úgy, kopasz kislány - mondta az ezüstfogú Creem hogy én akarok az lenni, aki utoljára nevet. Úgyhogy az összes renegát meg lázadó jobban teszi, ha jó messzire viszi a bombáját a szigetemtől. Robbantsák fel... Connecticutot! De az én környékemet messze kerüljék el! Ez is feltétele az egyezségnek.

- És mit akar kezdeni ezzel a várossal? - kérdezte Fet mosolyogva.

- Azt még nem tudom. Ki gondolkodik ennyire előre? Még sosem voltam ingatlantulajdonos. Ez egy lepukkant környék, de megvan a maga bája. Talán kaszinót nyitok. Vágy jégpályát. Nem mindegy?

Végszóra megérkezett Gus. Kezét a zsebébe süllyesztette, a vonásai merevek voltak. Sötét szemüveget viselt, de ha az ember jobban megnézte az arcát - Nóra így tett látni lehetett, hogy vörös a szeme.

- Na, itt is van - mondta Creem. - Ügy tűnik, sikerült megállapodnunk, mexikói.

- Áll az alku - bólintott Gus.

- Várjunk csak! - szólt közbe Nóra. - Ez az alak semmit sem tud felajánlani, csak ezeket a térképeket.

Gus szórakozottan bólintott.

- Mikor kaphatjuk meg?

- Holnap jó lesz? - kérdezte Creem.

- Jó. De csak egy feltétellel. Ma este itt maradsz. Velünk. És még napkelte előtt elviszel minket a raktárba.

- Nem bízol bennem, mexikói?

- Kapsz vacsorát - mondta Gus.

Creemnek nem is kellett több.

- Rendben. Jól átsütve kérem a steakemet! - Lezárta a csomagtartót. - Amúgy mi lenne az a nagy terv?

- Mit érdekel az téged? - kérdezte Gus.

- Ezt a tetűládát aztán nem lehet megvezetni - nézett Creem a többiekre. - Remélem, tudják!

- Csak akkor, ha nagyon kell neki valami - felelte Gus. - Ezért is tartom rajtad a szemem...

Részlet Ephraim Goodweather naplójából

Kedves Zack!

Ez a második alkalom, hogy olyan levelet írok neked, amit egyetlen apának sem szabadna írnia: búcsúlevelet. Az elsőt akkor fogalmaztam meg, amikor felültettelek a vonatra, hogy kimenekítselek New Yorkból. Ebben kifejtettem, miért maradok a városban és vívok meg egy akkor még vesztesnek hitt csatát.

De még most is itt vagyok, és még most is ezt a csatát vívom.

A lehető legkegyetlenebb módon vettek el tőlem. Közel két éve nyomozok utánad és próbálom megtalálni a módját, hogy kiszabadítsalak a fogva tartóid karmai közül. Azt hiszed, meghaltam, pedig nem — még nem. Elek, méghozzá miattad.

Arra az esetre írom neked ezt a levelet, ha te és a Mester túlélnétek engem. Ebben az esetben — ami számomra a legrosszabb forgatókönyvet jelentené — súlyos bűntettet követtem el az emberiség, vagyis annak maradéka ellen. Alárendelt fajunk utolsó reményét is elvettem annak érdekében, hogy te, fiam, életben maradhass. Es ne csak életben maradhass, hanem emberi alakodat is megőrizhesd, és ne kapd el a vámpírkórt, amit a Mester terjeszt.

Nagyon remélem, hogy időközben te is rájöttél, a Mester maga a megtestesült gonoszság. Van egy nagyon bölcs mondás: „A történelmet a győztesek írják. ” De én most nem a történelemről akarok írni, hanem a reményről. Régen közös volt az életünk, Zack. Szép életünk volt, és ebbe anyádat is beleértem. Kérlek, sose felejtsd el azt az életet: a napsütést, a nevetést, az apró örömöket! Az volt a fiatalságod. Korán fel kellett nőnöd, és én tökéletesen megértem, hogy most nem igazán tudod eldönteni, ki az, aki igazán szeret téged és valóban jót akar. Mindent megbocsátok neked. Kérlek, te is bocsásd meg, hogy elárultalak! Az én életem csekély ár a tiédért cserébe, de a barátaim élete és az emberiségjövője - hatalmas.

Én már sokszor csalódtam önmagámban, de benned még soha. Csak azt sajnálom, hogy nem láthatom, milyen férfi válik belőled. Kérlek, hagyd, hogy az áldozatom a jóság útjára tereljen téged!

Es még valami. Ha ez a terv, mint már említettem, olyan balul sül el, ahogy képzelem, akkor engem is átváltoztatnak. En is vámpír leszek. Es a szeretet, amit irántad érzek, arra fog késztetni, hogy örökké ott legyek a nyomodban. Ez soha nem fog elmúlni. Ha, mire ezt a levelet olvasod, már megöltél engem, köszönöm neked! Szívből köszönöm. Nem kell, hogy bűntudatod legyen, nem kell, hogy szégyelld magad, inkább légy büszke erre a nemes tettre. Végre megleltem a békét.

De ha valami miatt még nem szabadítottál meg — kérlek, a lehető leghamarabb pusztíts el! Ez az utolsó kívánságom. Édesanyádat is öld meg! Szeretünk téged.

Ha ott találtad meg ezt a naplót, ahol hagytam — a régi ágyadon, anyád Keltőn Street-i házában —, akkor az ágy mögött egy ezüstfegyverekkel teli zsákot is találsz. Remélem, ez megkönnyíti az életedet ebben az új világban. Ez az örökséged.

A világ kegyetlen, Zachary Goodweather. Tégy meg minden tőled telhetőt, hogy jobbá tedd!

Édesapád,

Dr. Ephraim Goodweather