15

Edgar megérkezett ahhoz az üzlethez, ahonnan követni kezdte Rosenberget. Nem talált szabad helyet, ahol le tudta volna állítani a Zap-em-járművet, így hát az egyik parkolóhelyet elfoglaló automobil mellé állt és kikapcsolta a hajtóművet. Ha a másik jármű vezetője netán azelőtt akarna elindulni, hogy ő visszaérkezik, hát akkor nincs szerencséje. Akkor majd vár.

Temérdek más jármű tulajdonosa is ugyanezt az elvet követte és senki sem foglalkozott vele – tehát úgy gondolta, ezt ő is nyugodtan megteheti.

Odasétált az üzlethez. Betörte az ablaküveget, benyúlt és kioldotta a zármechanizmust – amiből több is volt –, kinyitotta az ajtót és bement.

Hangos, változó hangmagasságú zaj töltötte be a helyiséget. Rá sem hederítve kutatni kezdett. Mindenütt színes kövek, díszítési célt szolgáló és hordozható időmérő szerkezetek meg különböző értékes fémekből készült díszek hevertek. Milyen tudatlanok ezek a földlakók: mindent megtesznek, csak azért, hogy magukra aggathassák ezeket a kacatokat.

Gyors mozdulatokkal betörte a kiállítóplatformok üvegeit és félreseperte a kövecskéket meg a díszeket, de hosszas kutatás után sem talált semmit.

Semmit! Semmit!

Dühe egyre nőtt és mindent szétvert, amit csak ért. Leszakította a képeket a falról – amelyek lapos, nem holografikus rajzok voltak – és sorra dobálta őket, amerre csak tudta.

A harmadik vagy negyedik portré előtt megállt. Ezen az a kis lény volt látható, ami Rosenberg kezében volt, amikor innen kilépett Edgar körülnézett. Több tárgy is emlékeztette még... a macskára.

Hmm. Ez a kis állat nyilvánvalóan nagyon fontos lehetett a Rosenberg-álruhás számára...

Újabb magas hang ütötte meg a fülét, amit a riasztórendszer éles zajongása mellett is jól ki tudott venni. Kinézett a betört üvegen keresztül.

Egy nagy jármű állt meg a Zap-em-jármű előtt. A vezetője kiszállt és hozzáerősített valami a Zap-em-járműhöz, ami Edgar szerint nem lehetett más, csak valami vontatószerkezet. Összeráncolta az álruha homlokát. Legjobb lesz, ha utánanéz a dolognak.

Odament a földlakóhoz.

– Maga meg mit csinál?

– Itt nem parkolhat másodikként, apuskám! Majd a Huszonharmadik sarkán, a kikötőnél megkapja a járgányt!

– Nem viheti el ezt a járművet. Szükségem van rá.

– Nehéz az élet!

Edgar körülnézett. Több földlakót is észlelt, legtöbbjük azonban nem fordított figyelmet a betört üvegre, a hangosan üvöltő riasztóberendezésre, a pilótára és rá sem. Talán nem ártana eltávolítani innen ezt a földlakót és elkerülni a felesleges feltűnést.

Odament járművéhez és kivette belőle azt a fegyvert, amit a még élő Edgar kísérelt meg vele szemben használni a földet érése után. Visszalépett a földlakóhoz, aki tovább folytatta a járművek összekapcsolását. A pilóta felé emelte a gyorsítófegyvert. – Mit szólsz ehhez?

– Szép. Mi ez, tizenkettes? Az enyém sokkal jobb, apafej! – és egyre folytatta a járművek összekapcsolását, ügyet sem vetve a közeli halál fenyegetésére.

Ennyire hülyék ezek az emberek, vagy mi? Hát nem látja a szürkeállományával, hogy mi folyik itt? Vagy nem érdekli?

J ügynök nagy gondossággal bekapcsolta biztonsági övét, még mielőtt K ügynök beindította volna a motort. Kicsit jobban érezte magát, ahogy Manhattan utcáin haladtak egyik dugóból a másikba. Szörnyű egy város volt, mely nem érdemli meg, hogy ennyi szerencsétlen autót pazaroljanak rá.

– Tudja, be kell vallanom, hogy mintha megtetszett volna az a doktornő.

K ügynök ránézett. – Mintha észrevettem volna.

– De a maga villantgatása után teljesen elfelejtett.

– Szerencséd! Még soha nem láttam, hogy egy fekete fickó elpirult volna. De amikor belenyúltál a földönkívüli gazdatestébe...

– A földönkívüli micsodájába?

– Gazdatest. Némelyik földönkívüli valódi, élő álruhát használ, ami mégsem teljesen emberi, mint azt dr. Laurel helyesen megfigyelte. A test és az irányítást végző földönkívüli egyfajta szimbiotikus viszonyban van egymással, mint mondjuk a ló és a lovas. A lovas eteti és fésülgeti a lovat, a ló meg elviszi oda, ahova menni akar. Ilyesmi. Mondjuk.

– Igen, de a belső részei elég ragacsosak voltak ahhoz, hogy valódiak legyenek.

– Ahogy mondtam. De nem gyakoroltál túl jó benyomást a doktornőre azzal, hogy majdnem kitetted a szép tiszta bonctermének kövezetére, amit reggel ettél – vagy nem így volt? Még jó, hogy mindent elfelejt és legközelebb tiszta lappal indulhatsz.

– Egyáltalán nem fog emlékezni rám?

– Valószínűleg nem. A manipulátor néha hagy némi nyomot, ami azonban nem több egy igen halvány emlékképnél – de legtöbbször teljesen tisztára törli az agyat. Vannak sztorik emberekről, akik immunisak rá, de én szerencsére még egy ilyennel sem találkoztam. De figyelj! Itt is vagyunk. Rosenberg ékszerboltja, közvetlenül előttünk.

– Hát ez mindent megmagyaráz a jó öreg Rosenbergről és a kis zöld fickóról.

Miközben parkolóhelyet kerestek, J ügynök látta, hogy egy messzi vidékről érkezett férfi egy rovarirtó cég kocsija mellett vitatkozik a tréler sofőrével, aki el akarja szállítani járgányát. Elvigyorodott. A fickó biztosan nincs hozzászokva, hogy a New York-i szállítók semmitől sem riadnak vissza és semmivel sem lehet őket lebeszélni tervük kivitelezéséről. Majd megtudja.

– Aha! – szólalt meg K ügynök.

– Tudja, nem szeretem, ha ezt mondja. Mi az?

– Odanézz!

J ügynök odanézett az ékszerüzletre. Az egyik ablakot betörték és az ajtó tárva-nyitva volt.

– Oké, majd én mondom. Rossz érzésem van, Obi-wan! – mondta J ügynök.

K ügynök beállt egy kisteherautó helyére és kiszállt a kocsiból. Kezét a kabátja alá csúsztatta, ahol bizonyára a bikaölő puska lapult. J ügynök zsebre dugta kezét és megérintette az aranyos kis játékszert, ám ez nem töltötte el túl nagy biztonságérzettel. Miféle név ez a Zajos Krikett? Meghúzod a ravaszt és pukkan egyet? Jézus!

K ügynök lépett be elsőnek a boltba és abban a pillanatban előrántotta fegyverét. J ügynök szorosan követte. A helyiségben minden szanaszét hevert: gyémántok, rubinok és mindenféle ékszerek borították a padlót; értékük talán még az egymillió zöldhasút is megközelítette.

– Ki az a hülye, aki betör egy ékszerészhez és mindent itthagy? – kérdezte J ügynök.

K ügynök eltette fegyverét. J ügynök ránézett a krikettpisztolyra, megrázta fejét és ő is zsebretette. K ügynök megszólalt. – Aki nem ékszer után kutat.

J ügynök a földön heverő és a falon függő képek láttán tett egy megjegyzést. – Ennek a fickónak nagyon a szívéhez nőtt az a macska, mi?

– Nem fickó. Földönkívüli. Ezt próbáld meg nem elfelejteni.

J ügynök körülnézett és az üvegen keresztül látta, hogy odakint történik valami. A tanyasi fickó feléjük tartott és hirtelen eszébe villant, hogy ezt az arcot már látta valahol. És furcsa volt, hogy puskát tart a kezében.

– A földre! – kiáltotta. – Itt egy kérges tenyerű és puska van nála!

J ügynök a pisztolya után kezdett kutatni, miközben a kérges tenyerű – mi is volt a neve? Edgar? – felemelte a puskát és elsütötte. Hallotta, amint a golyók elsüvítettek a feje fölött, de nem volt ideje hátrafordulni, és megnézni, hogy K ügynök is egyben van-e még.

Sikerült kézbe vennie az icipici pisztolykát, azt azonban egy percig sem hitte, hogy valamire is jó lesz. Feltérdelt, felemelte fegyverét, az ablakon keresztül Edgar fele célzott, majd meghúzta a ravaszt.

Óriási dörrenés hangját hallotta – mintha egy bomba robbant volna fel. Az utca túloldalán parkoló vadonatúj Cadillac a levegőbe emelkedett és milliónyi darabra robbant szét. A kicsiny pisztoly akkora erővel lökött vissza, hogy J ügynök a hátára esett és legalább három métert szánkózott.

– Szent szar! – kiáltott fel ámulatában, miután visszajött a hangja. Fülei bedugultak, orrlyukait meg szokatlan, éles szag töltötte be. Óriási csodálkozással meredt a kisjátékszerre.

A hátán fekvő K ügynök nagy nehezen talpra állt és eltette fegyverét. Az utca túloldalán az egykor volt Cadillac fekete füstöt eregetve adta mindenki tudtára, hogy maradt még benne némi éghető anyag.

Edgar azonban sehol nem volt.

J ügynök feltápászkodott és K ügynök után kirohant az utcára. A járdáról jól látták, hogy Edgar behúz egyet a vontató vezetőjének, de akkora erővel, hogy szerencsétlen ember hat méter magasra repült. Nagyon dühös lehetett. A boxbemutató után beszállt a vontatóba és gázt adott.

– Dögölj meg! – kiáltotta K ügynök és leeresztette fegyverét.

A járókelők úgy gondolták, ez a dráma már megér annyit, hogy megálljanak és figyeljék a történéseket. A vontató és mögötte a rovarirtó teherautója távolodott, de nem túl gyorsan. J ügynök felemelte a Zajos Krikettet és célzott, de ezúttal fél szemmel, hogy biztosabb lehessen dolgában.

– Ne... – kezdte K ügynök.

J ügynök előrehajolt és mindkét kezével megszorította a kis fegyvert. Rövid koncentrálás után tüzelt.

Merev testtartása ellenére a lendület ismét földhöz vágta. A lövés a vontatókart találta el és le is röpítette azt a helyéről. A rovarirtó kisbusz leszakadt, a vontató viszont gyorsulni kezdett.

A tehetetlenül mozgó szállítmány cikázni kezdett és hatalmas károkat okozva végül egy Thunderbird jóvoltából állt meg J ügynök felpattant és nekilódult, hogy jobb szögből célozhasson a vontatóra.

– Ne! Ne a civilek szeme láttára!

J ügynök oda se figyelt; ráugrott egy kocsi tetejére, célba vette a vontatót, ujját a ravaszra tette...

...ám egy költöztető teherautó ekkor hirtelen közéjük került. De már nem volt ideje a korrekcióra és a teherautó szállítmánya – bútorok, festmények, miegymás – szerte-szét repült a levegőben. A járókelők eszeveszetten kerestek menedéket.

J ügynök a mögötte parkoló autóra esett és betörte annak szélvédőjét. Feneke pontosan a benne ülő, pánikba esett nő orra előtt állt meg. Mire feltápászkodott, Edgarnak már híre-hamva sem volt.

K ügynök közelebb lépkedett, megragadta J ügynök karját és elvezette őt. Így szólt. – Civilek előtt nem használjuk a fegyvereinket.

– Zajos Krikett, mi? Nagyon érdekes! Ha-ha-ha! – és a kis pisztolyra nézett.

– Gyere, hívnunk kell a takarítókat...

– Nem tekinthetnénk el most az álca-marhaságtól? Mi ez a néhány autó meg bútor a rombolóhoz képest, ami épp azon van, hogy felrobbantsa az egész bolygót?

– Na figyelj, okostojás! Mindig van valami csatahajó vagy egy intergalaktikus fertőzés, ami ki akarja irtani az összes életformát a Földön. Mi magakadályozzuk. Eddig még mindig megakadályoztuk és nem úgy tervezem, hogy ezúttal ne sikerüljön. Az emberek egyedüli esélye az életben maradásra az, ha nem tudnak róla! Szerinted mi lenne, ha megtudnák? Kitörne a pánik és az egész bolygó egy óriási szemétládává válna és ezrek, milliók pusztulnának el!

J ügynök egy pillanatra elgondolkodott. Igen, K ügynöknek igaza van. Az elszömyülködött, megrémült járókelőkre nézett. Mintha Jack Nicholsont várnák, aki majd megmondja az igazságot. Lehet, hogy mégis jobb, ha semmire sem emlékeznek. – Csak egy kis mocsárgáz, emberek. Ne aggódjanak miatta.

K ügynökre nézett. – De ő elmenekült!

– Nem megy ki a városból.

– Honnan tudja?

– Nézd a csótányirtók járgányát! Mi van a hátuljában? Az űrhajója!

K ügynök elővette mobiltelefonját. – Z ügynök? Elsőosztályú takarítóbrigádot kérünk az ékszerüzlethez, máris késő! Megtaláltuk a bogarat... Nem, elmenekült, de tudjuk, miben és hogy merre... Aha... Oké!

Eltette a telefont és J ügynökre nézett.

– Mi az?

– Itt maradunk, amíg meg nem érkeznek, majd visszamegyünk a központba.

J ügynök megcsóválta fejét és hümmögni kezdett. A ronda fekete öltöny és a rozoga kocsi ellenére nem is olyan unalmas ez a munka. Most már biztosnak látszik.