10. fejezet

Két órával később Rose a verandalépcsőn ült, a telefonja mellette volt. A lába fájt. Míg megtette a hat és fél kilómétert a Clean-n-Bright irodától az otthonáig, az időt arra használta, hogy új állást keressen. Minden ismerőst felhívott, minden szívességet kihasznált. Sehol nem volt felvétel. Sehol nincs felvétel a közeljövőben.

Rose-ba először vágott bele a félelem. Nem tudja majd hogy ellátni a gyerekeket.

Mindig is volt munkája. Mióta apa elment, sőt, már előtte is, mindig ő keresett rájuk, ő tartotta el őket. Nem voltak gazdagok, de a gyerekek soha nem éheztek. Most mihez kezdjen? Nem volt tartaléka. Ami kis ékszere anyának volt, az már rég odalett - a kocsi felzabálta. Először az áttétel ment tönkre, aztán a kipufogódob, aztán a biztonsági övek... Mindig volt valami gond a kocsival, ami azonnali készpénzinjekciót igényt.

A padláson levő szeméthalom semmit nem ér. Korábban is megpróbált eladni belőle valamit egy udvari kiárusításon és egy cserepiacon, de alig valaki vett bármit is. Összesen hét dollár tizenkét cent folyt be.

Volt egy hely a városban egy sült csirkés stand előtt, ahol minden héten megállt egy kisteherautó, és munkásokat vett fel. Készpénzben kapták a pénzüket. Rose mindig elment mellettük munkába menet: férfiak, nagyrészt latinok. Mielőtt megkapta ezt az állást, még azt is megpróbálta, hogy ott várakozott velük, de a kisteherautó sofőrje megmagyarázta, hogy nőket nem alkalmaznak. Férfiak akarnak, akik eltakarítják a törmeléket, és építkezéseken dolgoznak.

Emerson azért vette fel annak idején, mert Emerson és Rose apja fiatalkorukban barátok voltak. De most, hogy az apja elment...

Még mindig megvolt neki a zsozsó. Mostanra kirúgásának híre biztosan elterjedt, és Max Taylor tudni fogja, milyen kétségbeesett helyzetben van. Jó vastagon fog majd a ceruzája, ha megpróbálja nála beváltani a zsozsót. A Parallel Universe-ben talán több esélye van Peterrel. Ő jobb árat számított, soha nem alkudozott, és soha nem próbálta átverni. A zsozsó néhány hétre elég lesz. Kölcsön kell majd kérnie benzinpénzt, idejönnie és úgy alkudozni, mintha az élete múlna rajta.

És aztán?

Talán egyszerűen elmehetne. Fogná a gyerekeket, azt a pénzt, amit Declan aranyáért kapott, és elmenne. A Perem keskeny volt, de hosszú: szalagként fogta körbe a két világ találkozását. Voltak más települések is, nagyobbak, mint East Laporte. Kell, hogy legyenek ott állások. De legalább itt volt egy háza, máshol lakbért kellene fizetnie...

A közeledő lépések zaja kiszakította a gondolataiból. Egy hosszú lábú, hórihorgas férfi közeledett az ösvényen. A napfény megcsillant vörös haján. Ezt a vörös hajat bárhol felismerte volna: Rob Simoen. Az apja évekkel ezelőtt megpróbálta elraboltatni, hogy hozzáadja Robhoz, és egy rakás nagy hatalmú kölyköt szüljön a Simoen családnak.

Rose odaért, és megállt a védőköveknél. Volt egy kis hatalma. Zöldet villantott, ami nem volt túl kevés egy peremlakóhoz képest. Három évvel volt idősebb Rose-nál, és vagyonos volt. Emellett első osztályú seggfej is.

- Szia, Rose - mondta.

Rose csak nézte.

- Hallom, elveszítetted az állásodat.

Ez gyorsan ment.

- Kárörvendeni jöttél?

A férfi elmosolyodott.

- Igen, egy kicsit. Hallottad? Mi, a Simoen Chevroletnél új takarítószemélyzetet szereztünk. Az irodáink tisztábbak és ragyogóbbak lesznek.

Rose pislogott, ahogy a kép összeállt a fejében:

- Az apád lefizette Emersont, hogy kirúgjon engem.

- Valami ilyesmi.

Rose összevonta a szemöldökét:

- Négy év telt el. Mit érdekel, hogy mit csinálok?

- Állítólag van egy pasid, aki jól bánik az öklével. A tetteknek következményük van, Rose. Tudod, Brad nekünk dolgozik. Mi szeretünk vigyázni az embereinkre.

- Ez nagyon kedves tőletek. - Tudta, hogy Brad megverése mindig is kísérteni fogja, de nem sejtette, hogy ilyen gyorsan utoléri. Ott ütötték meg, ahol a legjobban fájt. A varázslat felpezsgett benne. Kár, hogy Rob túl okos ahhoz, hogy elkezdjen valamit...

- Nem volt jó ötlet megveretni Bradet.

- Nem én verettem meg. Bradnek ezt egyedül sikerült elérnie. Mégis, mit számít neked? Brad nem sokat ér, az öklét leszámítva... - Rose nem próbálta elrejteni a félmosolyát. - Te amolyan előőrsként, fenyegető hírnökként használod, nem? Aki összegyűjti és kiglancolja a kocsijaidat. Láttam, hogy telefonált a mobilján, miután jól helyben hagyták. Téged hívott? Mondd, nem csuklott meg kicsit a hangja? Mert amikor legutóbb láttam, a kedves kis hírnököd a saját hányadékában kuporgott a betonon, és az anyukáját szólongatta. Biztosan a telefont kapta elő legelsőnek, amikor kicsit magához tért. - Rose felnevetett. - Ó, ez apád előtt nem volt túl nyerő, mi?

Az édeskés kifejezés eltűnt Rob arcáról:

- Mindegy az neked. Beszéljünk rólad. Pontosan miből akarod etetni azokat a fattyúkat, mi?

- Neked ahhoz semmi közöd.

- Tudod... - tért a lényegre összevont szemöldökkel Rob,úgy tett, mint aki elmélyed a gondolataiban - mindig is bírtalak.

Declan jelent meg a bokrok közül, és határozottan Rob felé indult. Biztosan egész úton követte Rose-t. Nem hibáztatná. Valószínűleg azt gondolta, hogy itt az alkalom, hogy eljátssza a kegyes Jeges Gróf szerepét, aki a bajba jutott leányzó segítségére siet. Rose a férfi arcára pillantott, és riadalom futott át rajta. Mindig azt gondolta, hogy csak szóvirág, hogy „látni a szemében a gyilkolást”, de amikor Declanre pillantott, kristálytisztán látta.

Rose összefonta a karját, és elnézett Rob feje felett Declanre:

- Nem jó ötlet.

Declan csak jött. Nem sétált, hanem osont, hatalmas volt, halálos és nagyon dühös.

- Jaj, ne - mondta Rob. - Ez egy remek ötlet. Üzletet ajánlok: leszopsz, és majd meglátjuk, visszaszerzed-e vele a régi állásodat.

Ó, te szánalmas, nyálas kis takonypóc!

Az izmok rángatóztak Declan állkapcsán. Ha ráteszi a kezét Robra, megöli.

- Ha ezt csinálod, soha többé nem állok szóba veled - ígérte neki Rose.

Declan megállt egy pillanatra.

- Ó, szeretem, ha dühös vagy - mondta Rob. - Úgy gondolom, hogy az apám négy éve nekem ígért téged, de eddig még nem kaptalak meg. Olyan vagy, mint egy karácsonyi ajándék, amit még nem nyithattam ki. Azt hiszem, ez már rég lejárt.

Másodpercei vannak, hogy megszabaduljon Robtól. Rose sóhajtást színlelt:

- Igazad van. Rob. Kell egy állás, és úgy tűnik, sehol nincs felvétel. Azt hiszem, sarokba szorítottak.

- Örülök, hogy így látod.

Declan újra elindult.

Rose elmosolyodott:

- Ha az embert sarokba szorítják, akkor nincs mit vesztenie. És van bennem egy erős késztetés, Rob. Egy nagyon erős késztetés, hogy bántsak valakit.

Robnak csak egy pillanatba tellett:

- Kezdesz elszemtelenedni, ribanc.

- Azt hiszem, veled kezdem - mondta Rose. - Tudod, amikor rávillantottam Bradre, összevizelte magát. Szeretném látni, hogyan vizeled össze magad, Rob. Aztán azt hiszem, átmegyek a családodhoz, és megnézem, hogy az apád is úgy összevizeli-e magát, ahogy te.

- Nem mernéd.

- Mit veszíthetnék, te fajankó? - Rose felnevetett, és felállt a lépcsőről.

Rose szája szétnyílt. A férfi megfordult, és meglátta Declant, aki elállta az útját. Rob halottsápadt lett.

Rose az arzenáljában levő utolsó fegyverhez nyúlt:

- Declan, kérem, ne bántsa!

Declan tíz centivel közeledett Robhoz. Hangja halk acsargás volt:

- Futás!

Rob végigloholt az ösvényen. Soha nem volt jó futó, de rekordsebességgel tűnt el a szemük elől a kanyarban.

- Nem kellett volna leállítania - bámult utána Declan. Úgy tűnt, mint aki mindjárt meggondolja magát. Bármilyen gyorsan fut is Rob, Declan biztosan utolérné.

- Bánthattam volna Robot. Először is lelőhettem volna. - Rose beletúrt a táskájába, és megmutatta a férfinak a fegyverét. - Másodszor is, a villantásommal porrá égethettem volna. Megtehettem volna, de nem tettem meg.

A férfi szeme összeszűkült:

- Miért? Csak nem táplál iránta érzelmeket?

- Nem! Legalábbis nem olyanokat, amilyenekről maga beszél.

- Akkor miért?

- Elég bonyolult az ügy. Ha megmagyarázom, akkor ígérje meg, hogy nem indul el Rob után, hogy bántsa.

A férfi eltűnődött ezen:

- Rendben van. - Hangja egyértelművé tette, hogy ezzel szívességet tesz Rose-nak.

Rose mindent megtett, hogy elrejtse, hogy felsóhajtott, és leült a fűbe, a saját védővonala oldalán. A férfi keresztbe tette a lábát, és ránézett. Még mindig farmert és pólót viselt. A farmer nagyrészt elrejtette a csizmáját, és a lábától a nyakáig úgy nézhetett volna ki, mint akármelyik töredékbeli férfi. Úgy nézhetett volna ki, de nem úgy nézett ki. Olyan férfi benyomását keltette, aki még soha nem ült tömött buszon. Válla túl széles volt, testtartása túl erőteljes, és ha belépne a Töredék egyik zsúfolt plázájába, az emberek valószínűleg egymást taposnák, hogy utat adjanak neki.

A haja is közrejátszott a hatásban, de a szeme és az arca volt a legrosszabb. Még akkor is, amikor nyugodt volt, például most, a szemétől elállt az ember lélegzete. Egy Mágiából származó nemes szeme volt, aki elvárta, hogy engedelmeskednek neki, és aki pillanatnyi habozás nélkül kényszeríti rá másokra az akaratát. Ahelyett, hogy a Töredék helyi lakosának látszott volna, Declan kékvérűnek tűnt, aki Halloween alkalmából öltötte fel egy másik világ ruházatát.

És Rose-nak el kell magyaráznia neki a Perem összetett törvényeit. Hogy talál majd szavakat rá?

- A Töredékben, ha egy férfi megüt egy nőt, kihívják a rendőrséget - mondta Rose. - Átnézik a bizonyítékokat, és ha elég bizonyíték van, a férfit őrizetbe veszik, megvádolják egy bűnnel, és ha bűnösnek találják, börtönbe vetik. Mi történik Mágiában?

- Adriangliában hasonló a folyamat - mondta Declan. - A seriffek vizsgálják meg a bizonyítékokat, és őrizetbe veszik a bűnöst. Ha nem tudják elfogni, akkor fejvadászokat hívnak, és ha azok is kudarcot vallanak, akkor a marsallt. Olyasvalakit, mint én.

Rose biztosan a fejvadászokra szavazna. Baljóslatúnak hangzott, de nem annyira, mint Declan.

- A maga dolga letartóztatni a bűnözőket?

- Csak néhányat. Ahhoz valami rendkívülit kell véghezvinniük, hogy felfigyeljek rájuk. Kérem, folytassa.

- Tudja, hogy megy ez a Peremben?

- Azt remélem, hogy maga majd felvilágosít róla - mondta a férfi.

- Sehogy. - Megnézte a férfi arcát, hogy lássa, felfog-e, de akár maszk is lehetett volna, rezzenéstelen maradt. - A Peremben nincs rendőrség, se rendvédelem, se seriff, nincs semmiféle védelem. Nincs pártatlan harmadik fél. Ehelyett egész East Laporte közössége csak ül és végignézi, hogy mi történik. Mivel olyan kevesen vagyunk, mindenki ismer mindenkit, és minden tettünknek következménye van.

Rose nagy levegőt vett.

- Ha egy nőt bántalmaznak, az a családjára és a támadó családjára tartozik. Lehet, hogy valamiféle egyezségre jutnak egyfajta büntetést vagy kárpótlást illetően. Vagy a következő néhány évtizedben lesben állnak a fegyvereikkel, és megpróbálják kiloccsantani egymás agyát. Senki nem szereti a viszályt. A viszály zűrös dolog: sok család érintett, és amikor fellobban egy viszály, egész East Laporte lángra lobbanhat. Ártatlan emberek sérülnek meg, és a kereskedelemre is kihatással van. Sokan elég jó pénzeket keresünk azzal, hogy a karavánosokkal csereberélgetünk, akik Mágiából érkeznek, és aztán a Töredékben adjuk el azt, amihez hozzájutottunk. Ha a karavánosok tudják, hogy viszály van valahol, kihagyják a várost, és máshova mennek.

Declan bólintott.

- Megpróbálunk nem viszálykodni. Próbálunk ésszerűek lenni. Ez azt jelenti, hogy a bűn és a büntetés egyenlő mértékű legyen. Mondjuk egy férfi megpróbál elrabolni engem. Jogomban állna megölni, és meg is tettem már.

Declan kutató pillantást vetett rá:

- Ölt már embert?

- Kétszer. De csak önvédelemből. Az apám és a nagyapám is gyilkoltak, hogy megvédjenek. Emiatt senki sem lehet dühös. Persze, azoknak a rokonai, akiket megöltünk, utálnak minket, és mindent megtesznek, hogy tönkretegyék az életemet, ha esélyük van rá, de a közvélemény az én oldalamon áll. Megtámadtak, és az én helyemben bárki megvédte volna magát. Ez érthető, nem?

- Az alapján, amit mondott, azt hiszem, igen.

- Vegyük most Bradet. Még gyerek voltam. Azt hittem, szeretem. Életem legnehezebb időszakában kerestem fel, azt remélve, hogy ő lesz a menedékem, a sziklám a viharban. És megpróbált leütni egy ütővel, és eladni Rob apjának. Gyűlölöm őt. Annyira gyűlölöm, hogy amikor a közelemben van, a kezem önkéntelenül is ökölbe szorul. Amikor ma véresre verte, az nagyszerű volt.

A férfi szájának kemény vonala kissé elernyedt:

- Nagyszerű? - kérdezte.

Rose bólintott:

- Életem végéig dédelgetni fogom magamban a pillanatot, amikor a saját hányadékában gurul ide-oda. De ez az állásomba került.

- Hallottam - mondta a férfi. - Nem állt szándékomban, hogy maga elveszítse az állását.

Rose legyintett:

- Nem kell ilyen szerénynek lennie. Zseniálisan kitervelte: kirúgatott, elvágta az egyetlen bevételi forrásomat, miközben hősként és megmentőként tetszeleghet.

Declan összevonta a szemöldökét:

- Ez zseniális! Bárcsak eszembe jutott volna! Egek! Egyszerűen jószívű voltam egy másik emberi lénnyel. Bradnek beszélnie kellett. Csak annyit tehettem, hogy csupa fül lettem.

Declan a jó szamaritánus. Rose elvigyorodott:

- És nagylelkűen kölcsönadta neki az öklét.

- Nem várhatta, hogy nyitott tenyérrel üssem meg. Az ember egyszerűen nem tesz ilyet - mosolygott rá Declan. Valódi mosoly volt, és megváltoztatta az arcát. A kékvérűből egy pillanat törtrésze alatt férfi lett, élő, lélegző férfi, ellenállhatatlanul jóképű és humoros, és olyasvalaki, akinek vágyott az ismeretségére. A hatás döbbenetes volt. Rose lepillantott a saját lábára, és próbálta elrejteni a reakcióját, mielőtt a férfi meglátná. Melyik az igazi Declan? Ez itt a kérdés.

- Térjünk vissza Bradre - mondta Rose. - Amikor megütött azzal az ütővel, rávillantottam. Kis villantás volt, és nem ölte meg, de nagyon fájt neki. Álmomban még néha hallom a sikolyait. Ami a Peremet illeti, az adott bűntett elnyerte méltó büntetését. Most újabb csontvázzal teli szekrényt nyitott ki.

- De csodálatos az a szekrény! - emlékeztette a férfi.

Rose akarata ellenére is felnevetett, és felnézett a férfira:

- Meglehetősen csodálatos. Bradnek a kezébe nyomták a seggét, és a Simoen család azzal vágott vissza, hogy kirúgatott. Nem magát hibáztatom érte. Senki nem jósolhatta meg előre, hogy elveszítem az állásomat. De a nap végére még mindig nem tudom miből etetni a családomat.

- Sajnálom - mondta Declan.

- Köszönöm.

- Ez egy összetett matematikai egyenlet - mondta Declan. - Az egyenlegnek mindig nullának kell lennie.

- Pedig nem mindig az. Az emberek sok mindent megúsznak, de szeretjük kiegyenlíteni a dolgokat. Az emberek adnak esélyt rá, hogy elsimítsd a dolgaid, de ha nekiállsz gyilkolni és jobbra-balra csonkítani, viszonylag hamar az egész város összeszedi, amije van és meg semmisít, akármennyire is hatalmas vagy. Térjünk vissza Robra. Ez egy féreg, és elég aljas dolog volt ajánlatot tennie nekem. Megalázó volt. Én is megaláztam őt cserébe. Egálban vagyunk, és ami a legjobb, Rob azt hiszi, hogy senki nem tud erről, csak mi hárman. Emlékezni fog rá, és magára is, és ha úgy hozza az élet, megpróbál belém rúgni, de nyilvánosan megverték, és az egész Perem rajta nevet. Ha utánamegy és péppé veri, akkor vissza kell vágnia. A Simoen család nagy és vagyonos. Az én családom nagyon kicsi. Lehet, hogy nem kellene mindezt elmondanom, de csak az öcséim és a nagyanyám vannak nekem.

- Igen, ezt már kikövetkeztettem - mondta a férfi. - Tudom, hogy szereti az öccseit, és csak akkor számítana a védelmükre, ha nem lenne más választása.

- Azt hiszem, most már érti - mondta Rose. - Nem tudok versenyezni Simoenékkel. A villantásom nagyon forró. De ha összeverem Robot, soha nem kapok esélyt rá, hogy használjam. Simoenék talán lelőnek valami fáról, és senki nem hibáztatná őket.

- Ez nem jó - mondta Declan.

Rose vállat vont:

- A dolgok itt így működnek. Értékelem, hogy erőfeszítéseket tesz abba az irányba, hogy megértse. Tudom, hogy ez magának nagyon különös lehet, mivel látom, hogy Mágiában a kékvérűek jelentik a végső hatalmat.

- Ez nem teljesen pontos. A törvény a végső hatalom. Mi egyszerűen jobban ki vagyunk képezve, és felkészültebbek vagyunk, mint a legtöbben, de minket is köt a törvény, mint bárki mást is.

- Mit mond a törvény arról, ha egy nőt házasságra kényszerítenek? - kérdezte Rose.

- A törvény csak a Mágia lakosaira vonatkozik, és maga nem odavalósi.

Aúúú. Mindig kívülálló, aki befelé nézeget. Rose felállt, és leporolta a farmerját:

- Nos, jó, hogy maga veszíteni fog, és üres kézzel megy haza.

- Nem fogok veszíteni - mondta a férfi. - De mostantól megpróbálom észben tartani a Perem társadalmi szabályait.

Rose meglepetten pislogott. Declan személyiségében több volt a kanyar és a csavar, mint az East Laporte-ot átszelő Rough Butt patakban. Először is megmentette Jacket. Ennek végül is volt racionális magyarázata, ha azt akarta, hogy Rose hozzá menjen, a legfőbb érdeke, hogy nem álljon bambán, amikor az öccsét darabokra akarják tépni. De aztán megmentette Amyt és a gyerekeit, majd követte őt a Töredékbe, most meg kijelentette, hogy nem volt képben - mindez gazdagon árnyalta viselkedésének jeges felszínét.

- Miért mentette meg Amyt?

- Miért is ne? Bajban volt, és én képes voltam segíteni neki. Bármelyik ésszerű ember megtette volna. Maga miért tette meg? Készen állt rá, hogy csaliként használják, hogy megmentse Leanne gyerekét, aki, a saját bevallása szerint, agyonkínozta magát gyerekkorukban.

- Az más.

A férfi érdeklődve hajolt előre:

- Mennyiben?

Rose kereste a szavakat. Nem igazán gondolt még bele, hogy miért tette. Ösztönből reagált.

- Csak egy gyerek - mondta végül.

- És ha Leanne lett volna abban a szobában, csapdába esve? Akkor is bement volna, hogy megmentse?

- Igen.

Hogy a fenébe fordította meg a helyzetet? Neki kelleni kérdéseket feltennie a férfinak.

- Miért?

A lány az ajkát biggyesztette:

- Mert Leanne semmi olyan borzalmas dolgot nem tett velem, amiért azt érdemelné, hogy élve tépjék szét azok a lények.

- Bátor tett volt - mondta Declan.

Nem érdekes, mit gondol - mondta magában Rose. A véleménye nem igazán fontos.

- Hadd maradjak magával! - mondta Declan.

- Majd ha fagy. - Declan, a kékvérű, veszélyes. Declan, az emberi lény tízszer olyan veszélyes. - Abba kéne hagynia, hogy próbálkozik bejutni az ágyamba, Declan. Nem fog sikerülni.

- Ha be akarnék jutni az ágyába, akkor ezek mellett a vonalak mellett csinálnék valamit.

Rövid randizásai során Rose-t érte már néhány „gyere közelebb”-pillantás, de Declan mindegyiken túltett. Minden mást kizárva összpontosított a lányra, nem igazán bámult, inkább izgatottan nézett, mintha egy szoros kötélen húzná a lányt egy szakadék fölött, és nem érdekelte, hogy talán mindketten a halálba hullnak, ha a lány tényleg elér hozzá. Ez megsemmisítette Rose ellenállását, és elpirult, hirtelen suta lett és hiperérzékeny, mint amikor kamaszkorában észrevett egy srácot, amint rábámult, és életében először tudatosult benne, hogy nő.

- Rose - mondta, ízlelgette a nevet szájában. - Engedjen be.

A lány egyszerűen megrázta a fejét. Többre nem is volt képes.

- Kezdjek el vetkőzni, és próbáljam meg a férfias testemmel elcsábítani?

A bűvölet ezzel megtört, és Rose elnevette magát:

- Nem fog menni, de ha bohócot akar csinálni magából, ki vagyok én, hogy megakadályozzam, excellenciás uram?

Declan felsóhajtott:

- Az „excellenciás uram” a megfelelő megszólítás egy nagykövetnek, a zoroasztriánus vagy a katolikus hit püspökének, mivel ők magukat Istenük akaratának nagyköveteként jegyzik. Én sem püspök, sem nagykövet nem vagyok. Ha a társadalmi formalitásokra kerül a sor, maga reménytelen. De ne féljen - elintézem magának az etikettórákat. Sok-sok etikettórát. Szerencsére van elég pénzem, hogy a legjobb tanárokat fogadjam fel maga mellé, és van elég türelmem, hogy kivárjam, amíg kiokosítják.

Rose megborzongott, és a férfi arca megint felvette a „kőkemény kékvérű” arckifejezést.

- Hozom a holmiját - közölte Rose, és megfordult.

- Maga nagyon keményen dolgozik, és túl büszke ahhoz, hogy segítséget fogadjon el - mondta Declan. - Ezt imádnivalónak találom. De a büszke és az ostoba között nagyon vékony a határ. Mint ahogy maga is rámutatott, maga egy egyedülálló nő, aki két kisfiút nevel. Munkanélküli, nem igazán van lehetősége arra, hogy új pozíciót szerezzen magának, egy ismeretlen eredetű varázserővel áll szemben, és nem elég képzett ahhoz, hogy megbirkózzon vele. Nekem viszont kell egy hely, ahol elalhatok. Hajlandó vagyok a háziasszonyomként alkalmazni magát, és megvédem magát és az öccseit ettől a veszélytől vagy bármilyen más veszélytől az ittlétem alatt. Már felesküdtem rá, hogy nem bántom magát és a családját. Kap fizetséget, és egy védelmet nyújtó férfi lesz a házában, míg én alvóhelyet és napi három étkezést kapok. Ha elutasít, az ostobaság és felelőtlenség. És magára egyik sem jellemző.

Rose megállt. A férfinak igaza volt:

- Magának ez mire jó?

- Mint említettem, roppantul nem szeretek sátorban aludni. De ami még fontosabb, ideutaztam a Peremre, és ha üres kézzel térek haza, mindenféle vad történetekkel megrakodva valamilyen fantomvérebekről, akik megölték a leendő menyasszonyomat, akkor köznevetség tárgyává lennék. Most nem engedhetem meg magamnak, hogy veszítsek. Ha továbbra is ezen az ostoba úton megy tovább, itt állítom fel a sátramat, itt, ahol állok, és mindent megteszek, hogy megvédjem magukat. Azonban a védelmem így kevésbé lesz hatékony.

Persze. Csupán haszonszerzési okok miatt. Nem is várt többet.

A gyerekeknek enniük kell. Az élelmiszerkészletei mindössze három zacskó japán tésztalevesből, három csirkecombból, egy kis rizsből, krumpliból, fél doboz zsemlemorzsából és egy kiló marhahúsból álltak, ami a fagyasztóban volt. És Declan megvédené őket. Mindketten tudták, hogy Rose elfogadja az ajánlatot. Rose szalmaszálakba kapaszkodott, próbálta valahogy azt érezni, hogy nem vették el tőle a választás lehetőségét, de mégis ezt érezte. Hirtelen belefáradt.

- Ez a másik dolog, amit nem igazán értek magában. Maga gróf. Van pénze. Nem is csúnya.

- Elég jóképű vagyok - szúrta közbe Declan.

A jóképű a közönséges halandókra vonatkozik. A lány a szemét forgatta:

- És szerény is. Miért van itt, miért akar engem rávenni, hogy menjek magához?

- Elmondom, ha beenged.

- Mennyit óhajt fizetni? - kérdezte Rose.

- A szokásost. Napi egy zsozsót.

Ez nagylelkű volt. Több is, mint nagylelkű - egyes családok egyetlen érméért is egy hétig adnának szállást neki.

- Fél zsozsó naponta - mondta Rose.

- Nem. Az alkudozás lényege az, hogy az ember mindig nagyobb összeget kér.

Láthatóan a férfi jól értette a szarkazmust. Csak úgy döntött, hogy nem veszi észre, amikor az nem tetszett neki.

- Tudom, hogy ott, a Mágiában azt gondolják, hogy minden peremlakó csaló. Nem vagyunk csalók. Nem fogadok el többet, mint amennyi becsületes, mert nem akarom, hogy úgy érezzem, az adósa vagyok. A fél zsozsóért használhatja a hálószobát, napi háromszor rendes ételt kap, és mosok magára, ha kell. Semmi mást nem kap. Engedem, hogy a házamban aludjon, és elvárom, hogy tisztelettel bánjon velem és az öcséimmel. Ha megszegi ezt az egyezséget, azonnal elmegy. Ha én szegem meg, visszaadok minden ezzel kapcsolatos pénzt. Egyértelmű voltam?

- Tökéletesen. Kössünk rá vérszerződést?

- Nem. Elég az adott szava.

A férfi felállt, és felemelte a kardját:

- Ahogy óhajtja.

Rose elmozdította a védőköveket. A férfi belépett.

- Gondolom, most carte blanche-t ajánlottam magának - mondta Declan.

- Az mit jelent?

- Eljön velem. Tiszteletre méltó stílusban támogatom magát. Fizetem a fiúk iskoláztatását. Cserébe osztozunk a hálószobán.

- Tiszteletre méltó stílusban? - Rose eltűnődött a szavakon. Ez ám az ellentmondás.

- Kétszáz, háromszáz zsozsó egy hónapban. Elég egy szerény, de kényelmes élethez. Nyilván a bérleti díjat, a gyerekek neveltetését és a rendkívüli kiadásokat én állnám.

- Nyilván. - Rose megrázta a fejét.

- Ez most igen vagy nem?

Rose egyszerűen a férfira nézett.

- Hűvös arckifejezéséből arra következtetek, hogy nem - mondta a férfi. - Sőt, idiótának gondol, mert felajánlottam magának.

- Még ha nem is hazudik, akkor is pontosan úgy tesz, ahogy mondja, azt kéri, hogy a ribanca legyek. Nincs semmi bajom azokkal a nőkkel, akik ilyen életet folytatnak. De nem vagyok, és soha nem is leszek közéjük tartozó. Ha állást ajánlana nekem, olyan állást, ahol nem azzal kell meg keresnem a fejem fölötti tetőre valót, hogy szétteszem a lábam, átgondolnám. De nem bízom magában jobban annál, mint amennyire el tudnám hajítani, és mivel maga nagy és izmos, ez nem sokat jelent. És nem vagyok benne biztos, hogy jó lenne magára bízni a megélhetésemet. Nem kell a pénze, Declan, nem vagyok sem koldus, sem ingyenélő.

A férfi tanulmányozta az arcát, és Rose eltűnődött, hogy komolyan gondolta-e az ajánlatot, vagy valamilyen próbának szánta. Akárhogy is, megkapta a választ, és Rose minden szavát komolyan gondolta.

- A pénzemből itt hagyhatná ezt a helyet.

- Ez a hely az otthonom. A helyemben elhagyná?

- Nem - válaszolta a férfi azonnal.

- Miért gondolja, hogy én elhagynám?

Kis, gúnyos mosoly jelent meg a férfi szája szögletében:

- Nem hinném, hogy elhagyná.

- Akkor miért az ajánlat?

- Tudni akartam, mit mond. Próbálok többet megtudni magáról.

Rose széttárta a karját:

- Azt kapja, amit lát.

A férfi szeme zölden felragyogott:

- Ez ígéret?

A pokolba már vele.

- Úgy értettem, hogy nem nagyon vannak nagy titkaim. Magától eltérően. Miért a Peremben vásárol magának menyasszonyt?

- Egy hónap múlva harminc leszek. A címünk viselése azzal a kötelezettséggel jár, hogy harmincéves korom előtt nősüljek meg, különben elveszítem az örökségemet.

- Ez elég nevetséges.

A férfi bólintott:

- Ebben teljesen egyetértünk.

- És mi akadályozta meg abban, hogy a Mágiából nősüljön?

- Félek, hogy a társaim között a jó híremen némileg folt esett. - Felsétált a verandára, és kitárta Rose előtt az ajtót.

- Miért?

- Közismert lett, hogy elég élénk a képzelőerőm, amikor a magántevékenységekről van szó.

Rose rábámult

- Miféle magántevékenységekről?

A férfi elmosolyodott, és ettől csibészes lett az arca:

- Vetkőzzön le és boldogan megmutatom.