HETEDIK FEJEZET

A KANCELLÁR TANÁCSA

Leia éppen befejezte egyszerű vacsoráját a szobájában, amikor megszólalt az ajtócsengő. Nem lepődött meg rajta, hogy Mothma állt odakint a folyosón.

– Remélem, nem zavarlak – mondta a kancellár.

– Természetesen nem. Ami azt illeti, vártalak is. Kérsz valamit? Szólok 3PO-nak...

– Erre semmi szükség – szakította félbe Mothma mosolyogva. Leia sötét karikákat pillantott meg a nő szeme alatt. – Csak találkozni akartam veled. Üljünk le.

Nem sokan maradtak a galaxisban, akik megmondhatták Leiának, hogy mit tegyen, és azonnali engedelmességre is számíthattak tőle – de páran azért még éltek közülük. A hercegnő leült.

– Beszéltél már a csapatoddal? – kérdezte Mothma.

– Igen – felelte Leia egyszerűen, ugyanis tudta: nem lenne okos ötlet arról érdeklődni, hogy ezzel most jóváhagyását adta-e a kancellár a tervre. – Mindannyian beleegyeztek, hogy jönnek, bár Lokmarcha őrnagy vonakodott egy kicsit. Úgy érzi, cserbenhagyja a kommandós egységét.

– És elégedett vagy velük?

– Igen – vágta rá Leia, de aztán némi habozás után hozzátette: – Vagyis hát, Antrot... szóval ő azért, fogalmazzunk így, egy kicsit furcsa. Persze nem is találkoztam még tűzszerésszel, aki ne lett volna az.

– Én sem – mondta Mothma. – Tudom, hogy az én döntésemre vársz. De mielőtt meghozom, szeretném, ha beszélnénk egy kicsit rólad.

– Rólam?

– Igen. Aggódom érted.

– Akárcsak én – felelte Leia. – Mindannyiunkért aggódom. Érted, magamért, a Szövetségért, az egész galaxisért.

Mothma előredőlt. A tekintete nyílt és állhatatos volt.

– Gyakorlatilag attól a naptól fogva ismerlek, hogy Bail hazavitt az Alderaanra – mondta. – Láttalak felnőni. Már azelőtt a tanítványom lettél, hogy csatlakoztál a Szenátushoz. És láttam azt is, hogyan folytatod Bail munkáját a Szövetségben. Borzasztóan büszke lenne rád. Főleg arra, hogy milyen vezetői képességekről tettél tanúbizonyságot a Yavinon és a Hothon.

Mothma elfordult. Egy futó pillanat erejéig öregnek tűnt – öregnek és rettenetesen megtörtnek.

– Nagyon hiányzott Bail az elmúlt két napban – folytatta. – Persze mindennap hiányzik. A tanácsai, a nézőpontja. De leginkább a barátsága.

– Nekem is – felelte Leia halkan. A hangjából kihallatszott a várakozás, mert tudta: Mothma nem azért jött, hogy az apjáról beszélgessen vele. De még így is meglepte, amit ezután mondott neki a nő.

– Gyengéd érzelmeket táplálsz Solo kapitány iránt.

Egy pillanatnyi szünet után Leia bólintott.

– Olvastam a hírszerzés jelentéseit – mondta Mothma. – Nincsenek meg hozzá a tartalékaink, hogy mentőalakulatot küldjünk a Tatuinra. Főleg úgy nem, hogy a Birodalom is ezt a lépést várja tőlünk.

– Nem is kértem ilyesmit a Szövetségtől – felelte Leia élesen.

– Tudom. És tudom azt is, hogy nem is tennél soha ilyet – mondta Mothma. – Solo kapitánynak azonban rengeteg barátja van a Szövetségben, ezért én magam szándékoztam indítványozni egy ilyen akciót.

Leia döbbenten bámult rá – és egy pillanatra vad remény ébredt benne. De aztán meglátta Mothma arckifejezését.

– Azt mondtad, „szándékoztál”.

– Most már sokkal nehezebb lenne végrehajtani egy ilyen küldetést – folytatta Mothma. – Ahogy hallottad, a kommandósainkra máshol van szükség. De a „sokkal nehezebb” nem egyenlő a lehetetlennel. Rendhagyó előnyöket élvezünk, ahogy Cracken tábornok szokta mondani. Skywalker parancsnok pillanatnyilag különleges pozícióban van. És itt vagy te is.

Leia megrázta a fejét, mert bosszantotta, hogy Mothma olyan témát kerülget, ami ennyire aggasztja őt – és meglepte, hogy a kancellár látszólag egy Han megmentésére irányuló akció ígéretével kecsegteti.

– A megvesztegetés nem a te műfajod – mondta, de azonnal látta Mothma arckifejezéséből, hogy hibát követett el.

– Igazad van, nem az én műfajom – villant meg a kancellár szeme. – És nem is kell megvesztegetnem téged, ha nem akarom engedélyezni a Sárga Hold hadműveletet. A Szövetség kancellárjaként jogomban áll így dönteni.

Leia elfordult. Bocsánatot kérni nem akart, de azt hagyta, hogy Mothma döntse el, hogyan folytatódjon a beszélgetés.

– Azért hoztam ezt fel, Leia, mert nem tudom biztosan, mit mondanál, ha felajánlanék neked egy helyet a Tatuinra induló mentőexpedícióban. Ez a bizonytalanság hozott ide.

Leia lesütötte a szemét, és tördelni kezdte a kezét az ölében.

– Én a Szövetség mellett köteleztem el magam – felelte, megkönnyebbülten hallva, hogy nem remeg a hangja. – Nem pedig Solo kapitány mellett.

– Ah – szisszent fel Mothma. – És magad mellett mennyire vagy elkötelezett?

Leia mondani akart valamit, de végül inkább újra lepillantott a kezére, és visszakényszerítette a lelke mélyére az érzelmeit. Amikor felnézett, csupán annyit látott, hogy Mon Mothma lágy mosollyal az arcán várakozik.

– Folytasd, Leia – biztatta a nő.

– Mielőtt megérkezett volna az üzenet, hogy ide kell jönnöm, rajtunk ütött egy birodalmi őrjárat, és odaveszett a konvojomból egy blokádtörő, a Ranolfo – mondta Leia. – Ráadásul a Remembrance is megsérült a csatában, és emberáldozatokat is szenvedtünk.

Mothma nem szólt semmit.

– Az a konvoj azért jött létre, hogy engem védelmezzen – folytatta Leia. – Mert én vagyok a Szövetség egyik vezetője. Mert jelkép vagyok. És nem ez az első eset, hogy valakik az életükkel fizettek azért, hogy megvédjenek engem. De elfogadom ezt – elfogadom és meg is értem. Viszont ezért az áldozatért cserébe az a legkevesebb, hogy teljes egészében a felkelésnek szentelem magam. Főleg most, annak fényében, hogy mivel állunk szemben.

Mothma továbbra sem szólalt meg, egyszerűen csak várt összefont ujjakkal. Diplomáciai taktika volt ez, amihez akkor folyamodtak, ha az asztal túloldalán ülő fél volt rosszabb alkupozícióban, és a beszéd csak még nehezebb helyzetbe hozta volna az illetőt.

Csakhogy Leia – szintén diplomata lévén – azt tette, amit az asztal túloldalán ülő felek nem csináltak elég gyakran: elhallgatott.

Végül Mothma adta meg magát előbb. Leia egyszerre érzett enyhe elégedettséget és egy csepp bűntudatot.

– Magadat okolod azért, ami az Alderaannal történt? – kérdezte halkan a kancellár.

Leia döbbenten nézett rá.

– Hogy kérdezhetsz ilyet? – nyögte ki nagy nehezen.

– Nem tudtam, hogy vannak kérdések, amiket nem tehetünk fel egymásnak – felelte Mothma, és előredőlt. – Hadd osszak meg veled valamit a kémjelentésekből, amit a mai eligazításon nem mondtam el. Ha elkészül az új Halálcsillag, az Uralkodó hadműveleteket akar indítani, hogy elpusztítson mindenkit, aki szembeszegül a hatalmával. Óriási méretű inváziós flották indulnak majd a Mon Calamarihoz és a Chandrilához, olyan nagyok, amekkorákat századok óta nem látott senki. A feladatuk felszámolni minden ellenállást és blokád alá vonni mindkét bolygót a Halálcsillag érkezéséig. Az Uralkodó úgy gondolja, hogy a két világ elpusztítása remek intő példa lesz mindenkinek, aki szembe akarna szállni vele.

Leia megdermedt. Pontosan ugyanaz fog történni, mint az Alderaannál – azt leszámítva, hogy ezután mindig újabb bolygók pusztulnak majd el, ha az Uralkodó parancsot ad.

Most Mon Mothmának volt szüksége egy pillanatra, hogy felül tudjon kerekedni az érzelmein.

– A Chandrilán sokan évtizedek óta könyörögnek nekem, hogy ne szegüljek többé szembe a Birodalommal, mert ezzel veszélybe sodrom az otthonomat – mondta. – Ha valóra válik Palpatine vágya, ha megépül az új Halálcsillag, és felszállnak az inváziós flották, akkor a Chandrila sorsa az én tetteim következménye lesz?

– Természetesen nem – felelte Leia.

– Bárcsak ilyen egyszerű lenne – folytatta Mon Mothma. – Igenis én leszek az oka annak, ami történik, de csak azért, mert az Uralkodó képes egy egész bolygót elpusztítani egyetlen ember álláspontja miatt. Ez pedig irtózatos dolog. Irtózatos és gonosz. És ha ezt elfogadjuk, ha hagyjuk, hogy ránk kényszerítsék ezt a groteszk logikát, akkor akár meg is adhatjuk magunkat.

Mothma mosolygott, de a tekintete tele volt fájdalommal.

– Napközben legalábbis ezt mondom magamnak – tette hozzá. – Na de az éjszaka közepén? Olyankor azért már nehezebb.

Leia válaszolni akart, de aztán megállt. Hányszor kelt fel a priccséről ő is kémjelentéseket tanulmányozni, csak mert félt, hogy ha elalszik, újabb rémálmai lesznek az Alderaanról?

– Mindennap büszkeségre adsz okot a Szövetségnek azzal, hogy képviseled az ügyünket... és teljesíted a kötelességed – mondta Mothma. – De a kötelességtudat nem nyújt vigaszt, Leia, és neked arra volna szükséged. Mint mindenkinek. Szükségünk van rá, hogy vigaszt nyújtsanak nekünk a barátok, és hogy vigaszt nyújtson a szerelem. Te voltál Bail és Breha legnagyobb öröme, Leia, a te szereteted tartotta életben őket a sötétség éveiben. Ne tagadd meg magadtól a szerelem esélyét amiatt, amit a Birodalom művelt velük. Ne engedd át ebben is Palpatine-nak a győzelmet.

– Nem engedtem – felelte Leia. – É nem is fogom.

– Remélem, így van – mondta Mothma. – Mert ezt a csatát úgy is elvesztheted, hogy nem is tudsz róla.

A kancellár kecsesen felkelt.

– Engedélyezem a Sárga Hold hadműveletet – közölte azon a hangon, amit Leia kislánykorában olyan elszántan próbált utánozni. – Feltétlenül szólj, ha bármire szükséged van.

– Köszönöm – felelte Leia. – ígérem, így lesz.

– És feltétlenül térj vissza, épen és egészségesen – tette hozzá Mothma sokkal halkabban. – Elviselhetetlen lenne, ha elvesztenénk. Számomra és sok mindenki más számára is.

Ezt viszont nem ígérhetem meg – gondolta Leia.