Tizenharmadik fejezet
MARVEL ÚR A LEKÖSZÖNÉSÉT MÉRLEGELI

Alkonyattájt, amikor az ipingiek újra előmerészkedtek, hogy félénk búcsúpillantást vessenek a meghiúsult ünnep roncsaira, a szürkületben egy cilinderes, köpcös férfi vonszolta magát a bükkfákkal szegélyezett bramblehursti úton. Kék asztalterítőbe csomagolt batyut cipelt meg három könyvet, amelyeket díszes gumiszalaggal fogott egybe. Pirospozsgás arcán megdöbbenés és fáradtság tükröződött; láthatóan görcsösen igyekezett valahova. Egy hang is volt a társaságában, amely semmiképpen sem lehetett az övé, és újra meg újra felnyögött egy láthatatlan kéz érintésétől.

- Ha még egyszer faképnél hagy - mondta a Hang -, ha még egyszer megpróbál faképnél hagyni...

- Uram - sóhajtott Marvel. - A vállam tele van zúzódásokkal!

- Hitemre - mondta a Hang -, megölöm magát.

- Igazán, meg se próbáltam faképnél hagyni - mondta Marvel olyan hangon, amely ugyancsak közel állt a síráshoz. - Esküszöm. Csak nem ismerem azt az átkozott kanyart. Honnan az ördögből ismerhettem volna azt az átok kanyart? Ráadásul összevertek...

- Majd csak most kap igazán, ha nem vigyáz - mondta a Hang, mire Marvel hirtelen elcsöndesedett. Kifújta a levegőt, és a szemében félreérthetetlen kétségbeesés tükröződött.

- Elég baj, hogy ezek a kétbalkezes parasztok szétkürtölik a titkomat, még csak az hiányzik, hogy maga meglépjen a könyveimmel. Szerencséjük, hogy félreálltak az utamból. Most aztán itt vagyok... Senki se tudta, hogy láthatatlan vagyok. És most mihez kezdjek?

- Hát én mihez kezdjek? - kérdezte egész halkan Marvel.

- Ez az. Benne lesz az újságokban! Mindenki engem kezd majd keresni. Mostantól résen lesznek...

A Hang heves szitkozódásban tört ki, majd elhallgatott. Marvel arcán egyre nagyobb kétségbeesés tükröződött, s egyre lomhábban baktatott.

- Igyekezzen - noszogatta a Hang.

Marvel arcán a pirospozsgás foltok között szürkés árnyalat jelent meg.

- El ne ejtse a könyveket, ostoba! - ripakodott rá a Hang. - A helyzet az - folytatta kis szünet után -, hogy magára a továbbiakban is szükségem lesz... Nem a legjobb segítőtárs, de jobbat nem tudok.

- A lehető legrosszabb segítőtárs vagyok - tódította Marvel.

- Ez igaz - helyeselt a Hang.

- Nálamnál rosszabbat nem is igen találhat - folytatta Marvel. A csönd kissé elbátortalanította, ezért azt mondta: - Nem vagyok nagyon erős.

- Nem?

- És a szívem is gyönge. Na jó, ezt a kis feladatot persze úgy-ahogy elvégeztem. De az ég áldja meg! Kis híján rajta veszítettem.

- Na és?

- Se erőm, se bátorságom olyan munkákhoz, amilyeneket el akar végeztetni velem...

- Majd én hajtom magát.

- Pedig jobb lenne, ha nem tenné. Higgye el, nem szeretném elrontani a terveit. De így könnyen lehet. Pusztán azért, mert annyira félek és gyötrődöm miatta...

- Márpedig eszébe ne jusson - mondta csöndesen, de nyomatékkal a Hang.

- Bárcsak meghalnék - sóhajtott Marvel. - Nem igazság - folytatta. - Ismerje be... Szerintem nekem igenis jogom van...

- Na, mozogjon már - szólt a Hang.

Marvel meggyorsította lépteit, és egy darabig ismét csöndben folytatták útjukat.

- Pokoli nehéz - mondta Marvel.

A megjegyzés hatástalan maradt. Más taktikával próbálkozott.

- Mi hasznom van nekem ebből? - kezdte, hangjában valami elviselhetetlen méltatlankodással.

- Fogja már be a száját! - csattant fel a Hang meghökkentően élesen. - Majd gondom lesz magára. Mindent csináljon úgy, ahogy mondom. Ezt csak meg tudja tenni! Ostoba, az igaz, de azért el tudja végezni...

- Uram, higgye el, ha mondom: nem vagyok rá alkalmas. Minden tiszteletem az öné - de ezen nem lehet változtatni...

- Ha nem hagyja abba, megint kitekerem a karját - mondta a Láthatatlan Ember. - Gondolkodni akarok.

Rövidesen két téglalap alakú sárga fényfolt jelent meg a fák között, aztán egy templom szögletes tornya bontakozott ki az esti homályból.

- Amíg át nem érünk ezen a falun - mondta a Hang -, a vállán tartom a kezem. Vágjon egyenesen át, és meg ne próbáljon valami ostobaságot. Megbánja, ha próbálkozik.

- Tudom - sóhajtott Marvel -, nagyon is jól tudom.

Az ódivatú köcsögkalapos, feltűnően boldogtalan kis ember végigsietett a falucska főutcáján, aztán az ablakok fénykörén túl eltűnt csomagostul a lassan sűrűsödő sötétségben.