Huszonhetedik fejezet
KEMP HÁZÁNAK OSTROMA

Kemp egy különös levelet olvasott; ceruzával írták az üzenetet, zsírfoltos papírra.

“Elképesztően határozott és eszes voltál - szólt a levél -, bár el nem tudom képzelni, mi hasznod származik belőle. Ellenem fordultál. Egy teljes napig üldöztél; az éjszakai pihenéstől is szerettél volna megfosztani. Én azonban kijátszottalak, mert szereztem élelmet, túljártam az eszeden, mert aludtam, és ez még csak a játék kezdete. Most kezdődik a tánc. Immár semmi akadálya, hogy eljöjjön a Terror. Ezennel közhírré tétetik, hogy most következik a Terror első napja. Port Burdock többé nem a királynőnek engedelmeskedik - mondd meg a rendőr ezredesednek is meg a többieknek is -, hanem nekem: a Terror uralma alatt álltok! Új kor első évének első napja ez: kezdődik a Láthatatlan Ember Kora. Én vagyok I. Láthatatlan. Kezdjük az elején: nem lesz nehéz uralkodni. Példát akarok statuálni, ezért mindjárt első nap lesz kivégzés: méghozzá egy Kemp nevű férfiúé. Még ma eljön érte a Halál. Bezárkózhat, elrejtőzhet, őrökkel veheti körül magát, páncélba öltözhet - a Halál, a kifürkészhetetlen Halál eljön érte. Tegyen meg minden óvintézkedést - annál jobban fog tetszeni népemnek. A Halál ma déltájban indul érte, a levelesládától. Oda fog beesni a levél, amint a postás elhalad mellette. Most kezdődik a Tánc. A Halál elindul érette. Ne segíts rajta, én népem, máskülönben érted is eljön. Kempnek még ma meg kell halnia.”

Kemp kétszer is elolvasta a levelet, azután megszólalt:

- Ez bizony nem tréfa. Ez az ő hangja! És Griffin végre is hajtja, amit kigondolt.

Megfordította az összehajtogatott papírlapot, és a címzés fölött megpillantotta Hintondean postabélyegzőjét, valamint egy prózai utasítást: “Két penny fizetendő.”

Ebédjét félbehagyva lassan fölkelt az asztaltól - a levél az egyórás postával érkezett -, és bement a dolgozószobába. Csöngetett a szolgálónak, és utasította, hogy azonnal járja körül a házat, vizsgáljon meg minden ablakreteszt, csukjon be minden ablaktáblát. A dolgozószoba ablaktábláit maga csukta be. A hálószoba egyik elzárt fiókjából kis pisztolyt vett elő, gondosan megvizsgálta, aztán a zakózsebébe süllyesztette. Ezután számos rövid üzenetet vetett papírra, egyet közülük Adye ezredesnek, valamennyit átadta a szolgálónak, hogy vigye el, de töviről hegyire elmagyarázta, hogy miképpen hagyja el a házat. - Nincs veszély - mondta a lánynak, és magában még hozzátette -, “legalábbis nem téged fenyeget”. Miután elkészült, egy darabig még tűnődött, aztán visszatért a kihűlt ebédhez.

Többször abbahagyta az evést és gondolkozott. Végül nagyot csapott az asztalra. - Elkapjuk - kiáltott -, és én leszek a csalétek! De csapdába fog esni.

Fölment a toronyszobába, de útközben gondosan becsukott minden ajtót maga után. - Játék ez - mondta hangosan -, furcsa erőpróba, de mindenképpen én állok jobban, Mr. Griffin, annak ellenére, hogy maga láthatatlan. És vakmerőbb is. Griffin, az egész világ ellen... bosszúszomjasan.

Az ablaknál állt és a forró domboldalt kémlelte. - Nap nap után élelmet kell szereznie, nem irigylem érte. Igazán aludt volna éjszaka? Kint, valahol a szabadban, ahol bizton elkerülhette, hogy belébotoljanak. Bár jönne egy-két igazán hideg, esős nap, nem ez a kánikula!

- Lehet, hogy most is szemmel tart - folytatta.

Egész közel ment az ablakhoz. A keret fölött valami halkan megkopogtatta a téglákat, és Kemp vadul hátratántorodott.

- Kezdek ideges lenni - morogta maga elé. De beletelt öt percbe, míg visszament az ablakhoz. - Bizonyára veréb volt - dörmögte.

Ekkor hallotta meg, hogy a kapunál csöngetnek. Lesietett a földszintre, levette a pántot, és kizárta az ajtót, aztán szemügyre vette a láncot, beakasztotta és anélkül, hogy mutatkozott volna, óvatosan kinyitotta az ajtót. Ismerős hang üdvözölte. Adye volt odakint. - Megtámadták a szolgálóját, Kemp - mondta Adye az ajtó mögül.

- Hogyan? - hördült fel Kemp.

- Az üzenetet is elvették tőle. A támadónak valahol itt kell lennie a közelben. Eresszen be.

Kemp kiakasztotta a láncot és Adye amennyire csak lehetett, összehúzva magát, bepréselődött a keskeny nyíláson. Az előszobában megállt, és arcán végtelen megkönnyebbülés tükröződött, amikor látta, hogy Kemp ismét bereteszeli az ajtót. - Kirántotta a kezéből a levelet. Szegény lányt halálra rémítette. Most a rendőrkapitányságon van. Hisztériás rohamot kapott. Az az ember itt tartózkodik valahol a közelben. Mit írt a levélben?

Kemp káromkodásban tört ki.

- Hogy lehettem ilyen ostoba? Tudhattam volna. Alig egy óra járásnyira van Hintondean. Vagyis elkezdődött.

- Miről van szó? - kérdezte Adye.

- Ide figyeljen! - mondta Kemp, és fölvezette a dolgozószobába. Ott átadta Adye-nek a Láthatatlan Ember levelét. Adye elolvasta és halkan füttyentett.

- És maga? - kérdezte.

- Csapdát akartam állítani, ostoba módon - felelte Kemp -, és a cseléddel küldtem el a magának szóló tervezetet. És egyenesen ő kapta meg.

Most viszont Adye tört ki káromkodásban.

- El fog tűnni - mondta Adye.

- Griffin? Soha - vágta rá Kemp.

Odafönt nagy csörömpöléssel betört valami. Adye szeme egy pillanatra megakadt a Kemp zsebéből félig kilógó kis pisztolyon. - Az egyik ablak tört be! - kiáltott Kemp, és elsőnek rohant föl. Még mindketten a lépcsőn voltak, amikor újabb csörömpölés hallatszott. Amikor benyitottak a dolgozószobába, látták, hogy a három ablak közül kettő betört, a fél szoba tele van szórva üvegcseréppel, és az íróasztalon hatalmas kő hever. A két férfi megállt az ajtóban, hogy szemügyre vegye a kárt. Kemp megint káromkodott, de még javában szórta az átkait, amikor a harmadik ablak is betört; előbb csak egy csattanást lehetett hallani, mintha pisztolyt sütöttek volna el, aztán csillag alakban szétfutott a repedés, egy pillanatig még egyben maradt az üveg, végül a remegő, csipkés szélű háromszögek berobbantak a szobába.

- De mire való ez az egész? - kérdezte Adye.

- Ez csak a kezdet - felelte Kemp.

- Semmiképpen nem tud fölmászni?

- Még egy macska sem.

- Nincs az ablakon spaletta?

- Itt nincs. Csak a földszinten van... Hé!

Lentről csattanás, aztán a deszkára mért kemény ütések zaja hallatszott. - Átkozott! - kiáltott Kemp. - Valószínűleg... Igen... ez csakis az egyik hálószoba lehet. Úgy látszik, szét akarja verni a házat. De hát elment az esze. Az ablaktáblák nincsenek becsukva, és kifelé fog esni az üveg. Elvágja a talpát.

Újabb ablak csörömpölése jelezte a pusztítást. A két férfi döbbenten állt a lépcsőfordulóban.

- Megvan! - kiáltott Adye. - Kérek egy botot vagy valamit, és lemegyek a kapitányságra, ráuszítom a vérebeket. Ez talán csak elég lesz.

Megint egy ablak követte társait az enyészetbe.

- Nincs véletlenül egy revolvere? - kérdezte Adye.

Kemp zsebre vágta a kezét. Aztán habozni kezdett.

- Nincs... illetve nincs fölösleges.

- Visszahozom - ígérte Adye. - Maga itt úgyis biztonságban van.

Kemp elszégyellte magát, hogy egy pillanatra eltért az igazságtól, és gyorsan átnyújtotta a fegyvert.

- Akkor hát irány az ajtó - adta ki a parancsot Adye.

Az előszobában tétováztak, amikor meghallották, hogy az emeleti hálószoba ablakai recsegve betörnek. Kemp az ajtóhoz ment, és olyan csöndben, ahogy csak tudta, kezdte leemelni a pántokat. Arca valamivel sápadtabb volt, mint rendesen.

- Egy lépéssel ki kell ugrania - közölte Kemp.

A következő pillanatban Adye a küszöbön termett, s a reteszek máris visszacsappantak. Adye kissé tétovázott, biztonságosabbnak érezte, ha hátát az ajtónak vetheti. De aztán peckesen kihúzva magát lecsörtetett a lépcsőn. Átment a gyepen és közeledett a kapuhoz. Mintha könnyű fuvallat söpört volna végig a füvön. Valami a közelében motozott.

- Álljon meg egy kicsit - szólalt meg egy hang, és Adye lába földbe gyökerezett, ujjai a revolver agyára fonódtak.

- Mit akar? - kérdezte elfehéredve, fenyegetően, de láthatóan minden idegszála felborzolódott.

- Hogy engedelmeskedjen, és menjen vissza a házhoz - mondta a Hang, éppoly feszülten és fenyegetően, mint Adye.

- Sajnálom, nem tehetem - felelte Adye valamivel érdesebb hangon, és megnyalta ajkát. Úgy vélte, bal oldalról hallotta a hangot; talán meg kellene kockáztatni egy lövést.

- Hová indult? - kérdezte a Hang, és mindketten gyorsan arrébb szökkentek, Adye zsebében pedig egy pillanatra megcsillant a nap valamin.

Adye tétován elgondolkozott. - Hogy én hová megyek - mondta vontatottan -, az az én dolgom. - A szavak még szinte el se hagyták ajkát, amikor egy kar fonódott a nyaka köré, érezte, hogy egy térd mélyed a háta közepébe, ettől hátratántorodott, majd elterült a földön. Estében felhúzta a pisztolyt, és vaktában lőtt, ám a következő pillanatban szájon vágták és kicsavarták kezéből a fegyvert. Tett még egy kétségbeesett kísérletet, hogy megragadjon egy síkos végtagot, megpróbált fölállni, de visszaesett. - Nyomorult! - kiáltott. A Hang nevetett. - Most megölhetném magát, de csak a golyót pazarolnám vele - mondta Adye-nek. Az ezredes látta, hogy a revolver mintegy kétlépésnyire megáll és rászegeződik.

- Nos? - kérdezte Adye, és felült.

- Keljen föl - mondta a Hang.

Adye fölkelt.

- Figyeljen ide! - szólalt meg a Hang, aztán határozottan folytatta: - Velem ne próbáljon játszani. Ne felejtse: attól, hogy maga nem lát engem, én még látom magát. Vissza kell mennie a házba.

- De nem enged be - próbálkozott Adye.

- Az a maga baja - felelte a Láthatatlan Ember. - Magával nincs számadásom.

Adye ismét megnyalta ajkát. Egy pillanatra levette szemét a revolver csövéről, és elnézett a déli napon kéklő, távoli, sötét tengerre, aztán a lágyan zöldellő dombra, az orom fehér szikláira, majd az ezerarcú városra tévedt a tekintete, és egyszerre megérezte, milyen nagyon édes az élet. Pillantása végül visszatért a kétlépésnyire, ég és föld közt lebegő fémtárgyra. - Mit kell tennem? - kérdezte morcosan.

- Mit kell nekem tennem? - kérdezte a Láthatatlan Ember. - Maga úgyis segítséget kap. Nem is kell mást tennie, mint hogy szépen visszamegy.

- Megpróbálom. De ha beenged, ígérje meg, hogy nem töri ránk az ajtót.

- Magával nincs számadásom - mondta a Hang.

Kemp, miután kieresztette Adye-t, fölsietett az emeletre, és most, ahogy az üvegcserepek között lekuporodva óvatosan kikémlelt a dolgozószoba ablakpárkányán, meglátta Adye-t, aki leállt alkudozni a Láthatatlannal. - De miért nem tüzel? - dünnyögte Kemp az orra alá. Ekkor a revolver kissé elmozdult, s a csövén megcsillanó napfény éppen Kemp szemébe tűzött. Kemp a szeme elé kapta a kezét és a vakító fénysugár nyomára próbált bukkanni.

- Nocsak! - hüledezett. - Adye átengedte a pisztolyt.

- Ígérje meg, hogy nem töri ránk az ajtót - mondta épp Adye. - Ne akarjon ezzel az egy győzelemmel mindent pótolni. Az ellenfélnek is kell esélyt hagyni.

- Maga csak menjen vissza a házba. Megmondom úgy, ahogyan van: nem ígérek semmit.

Adye hirtelen döntött. Kezét hátracsapva, lassan megindult a ház felé. Kemp csak nézte - és egy szót sem értett az egészből. A pisztoly eltűnt, ismét megcsillant a fényben, aztán újra eltűnt, de a figyelmes szemlélő számára nyilvánvaló volt, hogy az a sötét kis tárgy, amely követi Adye-t, nem más, mint a revolver. Mostantól borzasztó gyorsan zajlottak az események. Adye hátralépett, megpördült, odakapott a kis sötét tárgy felé, de elvétette, magasba emelte a kezét és arccal a földre zuhant, csak egy parányi kékes porfelhő maradt utána. Kemp nem is hallotta a lövés zaját. Adye megvonaglott, fél kézzel feltámaszkodott, előreesett és többet meg se moccant.

Kemp egy darabig csak állt és a néma közönnyel elterülő Adye-t nézte. Nagyon forró volt a délután és csendes, látszólag a világon semmi sem moccant, csak egypár sárga lepke kergetőzött a ház és a kertkapu között. Adye a gyepen feküdt, a kapu közelében. A dombra vezető úton valamennyi villa redőnye le volt eresztve, de egy parányi zöld lugasban fehér alakot vett észre: láthatóan egy öregember aludt ott. Kemp a ház környékét fürkészte, hátha megpillantja a revolvert, ám az eltűnt. Végre visszatért a tekintete Adye-re... Ez a játszma is jól kezdődik.

Csöngettek, majd kopogtak az elülső ajtón, s egyre nőtt a lárma, de a szolgák Kemp utasításainak megfelelően bezárkóztak szobájukba. Majd ismét csönd lett. Kemp némán hallgatózott, aztán vigyázva kikémlelt előbb az egyik, majd a másik és végül a harmadik ablakon. Kiment a lépcső tetejéig, ott megállt és aggódva körbefülelt. Időközben fölfegyverezte magát a hálószobai szénvonóval, és lement, hogy újra átvizsgálja a földszinti ablakok belső rögzítését. Odalent minden csöndes és biztonságos volt. Visszatért a toronyszobába. Adye mozdulatlanul feküdt a kavicsos út szélén, pontosan úgy, ahogy az imént elvágódott. Az utcán, a villák felől a cselédlány közeledett két rendőr kíséretében.

Mindenütt halotti csönd és nyugalom honolt. A három ember szinte kínos lassúsággal vánszorgott a ház felé. Kemp közben egyre azon tűnődött, vajon az ellenfele mit csinál.

Kemp összerezzent. Lentről csattanás hallatszott. Kicsit habozott, aztán lement. Most azonban már súlyos ütésektől és a szilánkokra hasadó fa hangjától visszhangzott a ház. Kemp újabb reccsenést hallott, aztán tisztán ki lehetett venni a zsalugáterek vasreteszének csattanását. Elfordította a kulcsot a zárban, és benyitott a konyhába. Épp abban a pillanatban repedt meg, majd széthasadt és végül berepült a konyhai ablaktábla. Kemp moccanni se tudott, annyira megrémült. Az ablakkeret egy keresztrudat kivéve még ép volt, de üveg helyett már csak apró szilánkok meredeztek kifelé. A fatáblát egy fejsze tessékelte befelé, most viszont már az ablakkeretre és a védőrácsra zuhogtak a fejszecsapások. Ám hirtelen félreröpült a szerszám, és nyomban el is tűnt.

Kemp észrevette, hogy a revolver odakint az ösvényen fekszik, majd hirtelen felröppen a levegőbe. Hátrahőkölt. A lövés épp csak egy pillanatot késett, s a golyó a csapódó ajtó széléből repesztett le egy darabot, amely megvillant Kemp feje fölött. Kemp bevágta az ajtót, be is zárta, és közben hallgatta, amint odakint Griffin harsányan hahotázik. És már újra zuhogott, tört, zúzott, repesztett a fejsze.

Kemp megállt az átjáróban, és gondolkozni próbált. A Láthatatlan Ember egy percen belül a konyhában lesz. Ez az ajtó nem tart semeddig, vagyis hamarosan...

Odakint megint csöngettek. Csakis a rendőrök lehetnek. Kemp az előszobába rohant, föltette a láncot és elhúzta a reteszt. Kiszólt a cselédlánynak, és csak amikor fölismerte a hangját, akkor akasztotta ki a láncot; ekkor a három ember egymás hegyén-hátán berontott a házba, Kemp pedig újra bevágta az ajtót.

- A Láthatatlan Ember! - kiáltott Kemp. - Pisztoly van nála, és még két tölténye... maradt. Megölte Adye-t. Legalábbis rálőtt. Nem látták a gyepen? Ott fekszik.

- Kicsoda? - kérdezte az egyik rendőr.

- Adye - felelte Kemp.

- Hátulról jöttünk - mondta a lány.

- Mi ez a csattogás? - kérdezte a rendőr.

- Már a konyhában van; vagy hamarosan ott lesz. Talált egy fejszét...

A ház hirtelen megtelt a Láthatatlan Ember fejszecsapásainak hangjával, amint nekirontott a konyhaajtónak. A lány a konyhaajtó felé pillantott, aztán belépett az ebédlőbe. Kemp töredezett mondatokban próbálta magyarázni az eseményeket. Ekkor meghallották, hogy a konyhaajtó betörik.

- Erre! - kiáltott Kemp; egyszerre igen tevékeny lett, s a két rendőrt betuszkolta az ebédlő ajtaján.

- Piszkavas - mondta Kemp, és a kandallórácshoz rohant.

A nála lévő szénvonót az egyik rendőrnek adta, az ebédlőben talált piszkavasat pedig a másiknak a kezébe nyomta.

De Kemp hirtelen hátrapördült. - Puff - kiáltott az egyik rendőr, majd nyakát leszegve, a piszkavas segítségével felfogta a fejszét. A pisztolyból kiröpült az utolsó előtti golyó és egy értékes Sidney Cooper-képet hasított hosszában ketté. A másik rendőr a vassal a pisztolyra támadt, mintha darazsat akarna agyoncsapni, s a revolver csörögve végiggurult a padlón.

Az első csattanásra a lány sikoltozni kezdett és egy teljes percig csak sikított a kandalló előtt, aztán az ablakhoz rohant, hogy kinyissa a fatáblát - nyilván a fejébe vette, hogy a betört ablakon át fog elmenekülni.

A fejsze visszahúzódott az átjáróba, és mintegy félméternyire a földtől megállt. Hallották a Láthatatlan Ember zihálását. - Maguk ketten álljanak odébb - szólalt meg. - Arra az árulóra - Kempre van szükségem.

- Nekünk viszont magára van szükségünk - mondta az első rendőr, közben gyors szökkenéssel előreugrott és a piszkavassal a Hang irányába kaszált. A Láthatatlan Ember bizonyára hátraugrott, mert a rendőr megbotlott az esernyőtartóban.

A célt tévesztett ütés lendületétől a rendőr megtántorodott, ekkor viszont a Láthatatlan Ember ütött, s a fejsze alatt összegyűrődött a sisak, mint a papír, s a rendőr a padlóra zuhant, majd a konyha lépcsőjéig gurult.

A második rendőr viszont a fejsze mögé célzott, a piszkavas valami puhába ütközött és egy roppanás hallatszott. A Láthatatlan Ember élesen felkiáltott fájdalmában, s a fejsze a földre esett. A rendőr találomra ismét suhintott egyet, de nem talált semmit; majd lábát a fejszére téve újra előrebökött. Akkor megmerevedett, s a piszkavasat előreszegezve fülelni kezdett, hogy a legkisebb mozgást is meghallja.

Hallotta, hogy kinyílik az ebédlő ablaka, és odabent sietős léptek kopognak. Közben társa átfordult és felült, a vér végigfolyt az arcán. - Hol van? - kérdezte a padlón ülő rendőr.

- Nem tudom. Eltaláltam. Valahol az előszobában álldogálhat, hacsak ki nem csúszott melletted. Doktor Kemp... uram!... Doktor Kemp - kiáltott újra.

Erre a második rendőr is megpróbált talpra állni. Nagy nehezen felállt. Hirtelen pucér talpak csattogása hallatszott a konyhalépcső felől. - Hopp! - rikkantott az első rendőr, és nagyot csapott a piszkavassal. Egy kis gázfalikar zuhant le a nyomában.

A rendőr üldözőbe akarta venni a Láthatatlan Embert lefelé a lépcsőn. Aztán meggondolta magát, és inkább belépett az ebédlőbe.

- Doktor Kemp... - kezdte, de hirtelen elhallgatott. - Doktor Kemp hős - mondta valamivel később, amikor társa bekukkantott a válla fölött.

Az ebédlő ablaka szélesre volt tárva, de a szolgálót is, Kempet is mintha a föld nyelte volna el.

A második rendőr véleménye Kempről tömör, ám lényegesen földhözragadtabb volt.