Huszonnegyedik fejezet
A DUGÁBA DŐLT TERV

- Mármost - szólalt meg Kemp, miközben lopva kinézett az ablakon - mit tegyünk?

Kissé közelebb húzódott vendégéhez, nehogy az akár csak véletlenül is megpillanthassa a dombra vezető úton (Kemp szerint elviselhetetlen lassúsággal) közeledő három férfit.

- Mit forgattál a fejedben, amikor Port Burdockot vetted célba? Volt valami terved?

- Szerettem volna mihamar elpucolni ebből az országból. De mihelyt megláttalak, megváltoztattam a tervet. Gondoltam, most, hogy itt a jó meleg idő, és amíg láthatatlan vagyok, az lenne a legbölcsebb, ha lemennék délre. Már csak azért is, mivel kiderült a titkom, és várhatóan mindenki lesben fog állni, hogy kézre kerítsen egy álarcos, bebugyolált férfit. Innen van rendszeres gőzhajójárat Franciaországba. Úgy terveztem, hogy hajóra szállok, és megpróbálok átjutni a Csatornán. Vonaton mehetnék tovább Spanyolországba vagy Algírba. Ez már nem jelentett volna problémát. Ott aztán nyugodtan maradhatnék láthatatlan, és élhetném világomat. Azt tehetnék, amit akarok. Ezt a gazfickót pedig pénzesládikának és hordárnak akartam használni, arra is csak addig, míg sikerül kitudnom, hogyan juttathatom át a könyveimet meg a cókmókomat, hogy ott várjanak rám.

- Világos.

- És akkor jön ez a piszkos disznó, és egyszerűen kirabol! Eldugta a könyveimet, Kemp. Egyszerűen elrejtette! De csak kerüljön a kezem közé!

- A legjobbnak az látszik, ha először visszaszerzed a könyveket.

- De hát hol van az az ember? Mit tudsz róla?

- A városi rendőrkapitányságon, ahol is saját kérésére bezárták a legbiztonságosabb cellába.

- Faragatlan tuskó! - dohogott a Láthatatlan Ember.

- De hiszen ez jócskán késlelteti a terv végrehajtását.

- Meg kell kaparintanunk a könyveket, létfontosságú jegyzetek vannak bennük.

- Meglehet - vágta rá egy csöppet idegesen Kemp, és közben a fülét hegyezte, hogy nem lépteket hallott-e kintről. - Természetesen meg kell szereznünk a könyveket. De hát ez nem lesz nehéz, ha nem tudja, hogy neked kellenek.

- Fogalma sincs róla - felelte a Láthatatlan Ember, és gondolataiba mélyedt.

Kemp törte a fejét, mivel lehetne tovább erőltetni a beszélgetést, de a Láthatatlan Ember önként folytatta:

- Most, hogy a házadba tévedtem, Kemp, teljesen megváltozik a tervem. Te vagy az egyetlen ember, aki meg tud érteni. Mert mindannak ellenére, ami történt, s ami nyilvánosságra került, annak ellenére, hogy elvesztettem a könyveket és pokolian sokat szenvedtem, még mindig nagy lehetőségek maradtak, hatalmas lehetőségek... Senkinek sem árultad el, hogy itt vagyok? - kérdezte hirtelen.

Kemp habozott.

- Magától értetődik - mondta végül.

- Senkinek?

- Egy léleknek se.

- Ó! Nos akkor... - azzal a Láthatatlan Ember fölállt, és csípőre tett kézzel járkálni kezdett a dolgozószobában. - Hibát követtem el, Kemp - szólalt meg hirtelen -, nagy hibát, hogy egyedül csináltam végig az egészet. Sok fölösleges erőt, időt és alkalmat pocsékoltam el. Egyedül: csodálatos, hogy milyen keveset tud az ember egyedül elvégezni! Rabol egy kicsit, megsebesít egy kicsit néhány embert, és már kész is. Mármost nekem kapuvédőre van szükségem, Kemp, segítőtársra és búvóhelyre; olyan menedékre, ahol nem kell tartanom a nyomozóktól, ahol békében alhatom, ehetek és pihenhetek, mindezt úgy, hogy senki se gyanítson semmit. Szövetségesre van szükségem. Ha van egy cinkostársam, ételem, és egy hely, ahol lehajthatom a fejem, ezernyi dolog lehetséges... Idáig csak a homályban tapogatóztam - folytatta kis szünet után. - Most azonban végig kell gondolnunk, hogy mit jelent és mit nem jelent a láthatatlanság. Hallgatózásra nem túlságosan jó, az ember mindenképpen zajt üt. Nem sokat ér, alig valamit, betöréskor és efféle alkalmakkor. Ha egyszer elkapnak, akkor könnyedén le is tudnak csukni. Másrészt azonban nem könnyen csípnek el. A láthatatlanság voltaképp két esetben jó. Igen hasznos, ha az ember el akar tűnni, és ha meg akar közelíteni valamit. Vagyis hogy különösen hasznos, ha ölni akarunk. Legyen bármilyen fegyvere az illetőnek, én megkerülöm, kiválasztom a legmegfelelőbb célpontot, úgy ütöm le, ahogy akarom, úgy térek ki a támadás elől, ahogy nekem tetszik, és úgy menekülök el, hogy észre sem veszi.

Kemp keze a bajuszára tévedt. Odalent mintha valami mozgást hallott volna...

- Márpedig nekünk ölnünk kell, Kemp.

- Ölnünk kell - ismételte Kemp. - Hallgatom a terveidet, Griffin, de vigyázz, mert nem értek veled egyet. Miért kellene nekünk ölni?

- Nemcsak úgy vaktában, hanem megfontolt és józan emberölésről lenne szó. A helyzet a következő: az emberiség tudja, hogy van Láthatatlan Ember, előbb-utóbb mindenki tudni fog róla, annál is inkább, Kemp, mert mostantól a Láthatatlan Embernek meg kell teremtenie a Terror Uralmát. Igen, semmi kétség, meglepődtél, pedig így gondolom. A Terror Uralmát. Hatalmába kell kerítenie egy várost, mint például a te Burdockodat, meg kell félemlítenie, aztán az uralma alá kell hajtania. Parancsokat kell kiadni. Mindennek ezerféle útja van: például igen jól megfelel a célnak az ajtó alatt becsúsztatott papírszelet. És aki nem engedelmeskedik a parancsnak, azt meg kell ölni, velük együtt mindazokat, akik védeni próbálják a parancs megszegőit.

- Hm! - mordult fel Kemp, aki már rég nem Griffinre figyelt, mert hallotta, hogy kinyílik, aztán becsukódik a kapu. - Úgy gondolom, Griffin - mondta végül, hogy leplezze elkalandozó figyelmét -, hogy a cinkostársad ugyancsak nehéz helyzetben lesz.

- Senki sem fogja tudni, hogy a cinkosom - vágta rá mohón a Láthatatlan Ember. Aztán hirtelen: - Pszt! Mi az odalent?

- Semmi - mondta Kemp, és tüstént emelt hangon hadarni kezdett. - Én ezzel az egésszel nem értek egyet, Griffin - szögezte le. - Akár hiszed, akár nem, nem értek egyet. Minek álmodozni arról, hogy felveheted a versenyt az egész emberiség ellen? És még azt reméled, hogy ettől boldog leszel? Ne válj magányos farkassá! Tedd közzé az eredményeidet, oszd meg titkodat a világgal, de legalábbis a honfitársaiddal. Gondolj bele, mi mindent vihetnél véghez egymillió segítőkész emberrel...

A Láthatatlan Ember karját kinyújtva közbevágott:

- Valaki jön fölfelé - mondta.

- Ostobaság - felelte Kemp.

- Hadd lássam - mondta a Láthatatlan Ember, és karját továbbra is előreszegezve, megindult az ajtó felé.

Az ezután következő események rendkívül gyorsan zajlottak. Kemp még egy pillanatig habozott, aztán odaugrott, hogy nyakon csípje Griffint. A Láthatatlan Ember hátrahőkölt és megmerevedett. - Áruló! - üvöltötte a Hang, azzal a köntös szétnyílt, Griffin leült, és kezdte lehányni magáról a ruhát. Kemp három szökkenéssel az ajtónál termett, a Láthatatlan Ember - akinek közben eltűnt a lába - egy kiáltással talpra ugrott. Kemp felszakította az ajtót.

Ahogy kinyílt, lentről sietős léptek zaja hallatszott.

Kemp gyors mozdulattal hátrataszította a Láthatatlan Embert, félreugrott, majd bevágta maga mögött az ajtót. A kulcs kívül volt. Ha sikerül bezárni, Griffin a következő pillanatban a toronyszoba foglya lett volna - ám egy apróság közbeszólt. Kemp hajnalban csak úgy kutyafuttában lökte a kulcsot a zárba. Most, ahogy bevágta az ajtót, a kulcs a szőnyegre esett.

Kemp elsápadt. Két kézzel próbálta megragadni a kilincset. Egy pillanatig sikerült is berántania az ajtót. De rögtön ezután résnyire kinyílt. Kemp ismét behúzta. Másodszorra már jó arasznyi rés nyílt, amelybe bepréselődött a hálóköntös. Griffin torkon ragadta Kempet, aki védekezés közben eleresztette a kilincset. Hátranyomták, Griffin elgáncsolta, és Kemp nagy puffanással nekizuhant a lépcsőfeljáró sarkának. Az üres hálóköntös rávetette magát. A lépcső közepén Adye ezredes állt, Kemp levelének címzettje, a burdocki rendőrfőnök. Elhűlve figyelte Kemp váratlan megjelenését, amelyet üresen repkedő ruhadarabok követtek. Látta, hogy Kemp lezuhan, és minden erejével próbál fölállni. Aztán tántorogva fölegyenesedik, előreront, és ismét elesik, mint a letaglózott ökör.

Adye ekkor hirtelen kemény ütést érzett. A semmiből! Mintha valami iszonyú súly nehezedett volna rá, torkon ragadták, térddel ágyékon rúgták, és a következő pillanatban az ezredes fejjel előre lebucskázott a lépcsőn. Láthatatlan láb lépett a hátára, aztán kísérteties kopogás hallatszott a földszintről; az ezredes még hallotta, hogy a hallban felkiált, majd futásnak iramodik két rendőre, ám ekkor a ház kapuja hatalmas dörrenéssel bevágódott.

Adye ezredes áthengeredett a másik oldalára és felnézett. Kempet pillantotta meg, aki ziláltan, porosan botorkált lefelé a lépcsőn, arca egyik fele elfehéredett az ütéstől, ajka vérzett, és egy lila hálóköntöst meg néhány más ruhadarabot szorongatott a karjában.

- Istenem! - kiáltott Kemp. - A játszmának vége! Megszökött a gazember!