Közjáték

Az Annihilator

Eleodie a parancsnoki hídon állt, és a préda vergődésében gyönyörködött. A CR–90-es koréliai korvett úgy kínlódott a vonósugár végén, akár egy meglasszózott vadállat. Szegények! Azt se tudják, hogy ki támadta meg őket, azt meg főleg nem, hogy miért! Nyilván azt gondolják, hogy a birodalmiak, és miért is ne gondolnák? Mikor megjelenik egy csillagromboló, az általában egy dolgot szokott jelenteni. Azt, hogy innentől kezdve mindenki a Birodalom vendége. Ez itt a végállomás, a rakományt és a szabadságot a kijáratnál tessék leadni! Eleodie tudta, hogy mennek az ilyen dolgok. Egykor ő maga is a Birodalomhoz tartozott… bizonyos értelemben. De azoknak az időknek már vége! Nem mi vagyunk a Birodalom, de attól még… mi is szeretnénk egy birodalmat. Eleodie az első-tisztje felé sandított – Shi Shu tollkoronás omwati volt, nagydarab és erőteljes.

– Mit is mondtál, hogy hívják ezt a hajót? – kérdezte.

– Ez itt a Starfall – mondta az első-tiszt. – Ez szállítja Tialdor Emshwa szenátori nagykövetet.

– Remek! – dünnyögte Eleodie. – Igazán remek!

– Biztos, hogy szerencsés, ha ilyen hamar összerúgjuk a port az Új Köztársasággal? – kérdezte óvatosan az első-tiszt. Eleodie igazi opportunista volt, aki megpróbált megragadni minden lehetőséget. A Birodalom, akár egy haldokló óriásszörny, mindent szétzúzott maga körül, de egy ügyes, szemfüles vezér akár a romokból is összetákolhat valami használhatót. Még mielőtt az Új Köztársaság túlságosan is nagy hatalomra tenne szert. A többség megelégedne egy talpalatnyi földdel – gondolta Eleodie –, én azonban egy hegyet akarok!

– Ugyan emlékeztess már, kedves Shi Shu, ugye, ezek azok, akik az Ithorra mennek?

– Igen – bólogatott az omwati. – Diplomáciai küldetésben járnak, és megpróbálják visszacsábítani az Ithort az Új Köztársasághoz. Jó szándékuk jeléül számos régi ithori kegytárgyat szolgáltatnak vissza, és visznek élelmet meg gyógyszereket is, hogy megsegítsék reménybeli szövetségeseiket.

– Igen, igen – dünnyögte Eleodie –, azokat és is nagyon szeretem. Teljes a hírzárlat?

– Igen. Az összes hírközlőjüket megsütöttük.

– Ezúttal nem akarok sem hibát, sem kifogásokat! – emelte föl az ujját figyelmeztetően Eleodie. – Talán emlékszel még, amikor a múltkor a rangok…

– Nem lesz semmi baj!

– Akkor jó! – derült föl Eleodie arca. – Akkor fosztogassunk!

A csillagromboló alig néhány perc leforgása alatt elnyelte a korvettet. Eleodie a többi űrkalózzal együtt a zsilipnél várakozott. A legmegbízhatóbb legényeit – néhány weeguay fenegyereket – engedte előre, akik a feltépett zsilipen néhány villanógránátot küldtek át. Eleodie közben az előre begyakorolt beszédét ismételgette, és közben a jobbjával a nyakára csatolt hangsugárzót birizgálta. A következő pillanatban fölrobbantak a gránátok, éles, fehér pulzáló fénnyel töltve meg a korvett központi folyosóját. A túloldalt sikoly harsant, ami muzsika volt a kalózok fülének. Eleodie szabályosan itta a hangokat, és szinte sajnálta, amikor a zűrzavar véget ért. Vinthar, a nagydarab, gyíklény testőre finoman megérintette a vállát.

– Itt az idő! – sziszegte. – Lefegyvereztük és egy helyre tereltük őket. – Azzal egy hosszú, cifra faragásokkal ékített botot nyújtott át Eleodie-nak. Hát, ha itt az idő, akkor itt az idő! – gondolta, majd Vinthar nyomában átsétált a foglyul ejtett hajóra.

– Legyenek üdvözölve! – kezdte a gyíklény az Eleodie által írt beszédet. – Vinthar vagyok, a sarkan, Xazin-nizar fészekaljából! Üdvözlöm önöket, és engedjék meg, hogy megjegyezzem, nem kevéssé irigylem önöket, amiért most először találkozhatnak ő-fényességével, a galaxis legcsodálatosabb kapitányával, a Vad Űr kalózfejedelmével, a legnagyszerűbb és legrettegettebb fosztogatójával… Íme, Eleodie Maracavanya!

Na, most már tényleg itt az idő! Eleodie hosszú, elnyújtott léptekkel sétált végig a folyosón, fölszegett állal, merev tekintettel. Sugározz magabiztosságot! Végtére is, egy napon te fogod uralni a galaxist! Meglibbentette pikkelyminta-díszes köpenyét, amin króm- és szürkéskék színek hullámoztak. Eleodie kétszer a padlóhoz koppintotta a botot, amiből hosszú, kéken vibráló energiaív bukkant elő. Olyan volt, mint egy elektromos kasza. Először emelte az összeterelt foglyokra aranyszínű szemeit. A köztársaságiak tekintetében félelmet látott. Nem tudják, hogy mi vár rájuk. Rettegnek… Helyes! Akkor itt az ideje enyhíteni a rettegésüket! A sugárzó épp a szükséges mértékben torzította el a hangját: hangosabb lett és színesebb, emellett olyan gazdag és bársonyos, akár egy puha érintés. Szinte megbizsergette a hallgatóság érzőidegeit.

– Eleodie Maracavanya vagyok, Nar Shaddaa szülötte, és az Annihilator csillagromboló kapitánya! – Egy pillanatra a mennyezet fölé fordította a tekintetét, mint aki épp eltűnődik valamin. – Ámbár… ami a nevet illeti, lehet, hogy lesznek bizonyos változtatások. Annihilator… nem… tulajdonképp nem tetszik. Az én ízlésemnek túl végleges és végletes. – Színpadias gesztussal tárta szét a karjait, és elmosolyodott. – Önöknek azonban semmiféle szélsőséges megoldástól nem kell tartaniuk! Ha egyikük sem próbál kezet emelni ránk, mi sem emelünk kezet önökre! A következőképpen fogjuk intézni a dolgokat: a hajójukat természetesen megtartjuk, és a flottánkhoz csatoljuk. A független államszövetségünknek szüksége van ilyen és ehhez hasonló járművekre, valamint a rakományukra is. De nem vagyok sem gyilkos, sem rabszolga-kereskedő, így lehetővé teszem, hogy nyugodtan használják a mentőkabinokat, és távozzanak.

– Ugyanakkor! – emelte föl karmos mutatóujját színpadiasan Vinthar.

– Ugyanakkor – bólintott Eleodie –, bár egyiküket sem kényszeríthetem ilyesmire, volna egy ajánlatom az önök számára: csatlakozzanak hozzánk! Álljanak be közénk kalóznak! Miért is ne élveznék a gazdagok és sikeresek életét? Eddig hivatalnokként tengették mindennapjaikat, de most itt a lehetőség, hogy egy kicsit a saját érdekükkel is törődjenek! Legyenek kapzsiak! Keressék a kalandot! Hiszen az élet túl rövid ehhez a köztársasági ostobasághoz! Most komolyan… tényleg azt hiszik, hogy egy alig pár éve alapított kormány fogja megmenteni a galaxist? Ugyan, kérem! Én realista vagyok, és vallom, hogy mindenkinek annyi jut, amennyit el tud venni az élettől. Azt mondom hát, csatlakozzanak hozzánk! Népem új tagjaiként egész másfajta szabadságot élvezhetnek majd, mint eddig! Elvehetik, amit csak akarnak, megtarthatják, amit csak szeretnének… Valaki? Bárki? – Biztosra vette, hogy lesz, aki elfogadja majd az ajánlatát. Mindig van valaki. Ez alkalommal egy fiatal nő jelentkezett – alig több kamasznál –, de a szemében máris ott csillogott az a vágy, amit Eleodie olyan jól ismert. Egy idősebb nő próbálta visszahúzni.

– Kartessa! – sziszegte a nő. – Azonnal ülj le!

– Utálom a Chandrilát! – csattant föl a lány. A hangja ugyan remegett, de volt benne erő és elszántság. Magabiztosság és önzés. Ez utóbbi melengette meg leginkább Eleodie szívét. – Ott minden olyan unalmas! – magyarázta dühösen a lány. – Olyan, mintha az ember börtönben élne! Én kalandot akarok! Élni akarok! – Ez az, kislány! Légy, aki csak lenni akarsz! Eleodie lassacskán növekvő kalózkirályságának épp ilyen támogatókra volt szüksége.

– Ne, Kartessa! – esdekelt az idősebb nő. – Kérlek…

– Shhh! – csitította Eleodie. – Miért akarsz beleszólni az életébe? Ki vagy te? Az anyja?

– Igen – mondta a nő halkan, és lehajtotta a fejét.

– A lányod már döntött! Tartsd tiszteletben az elhatározását!

– Akkor – nyelt nagyot az asszony – én is vele tartok.

– Anya! – kiáltotta dühösen Kartessa, de Eleodie leintette.

– Hagyd, kedvesem, hadd jöjjön! De nyugodj meg, többé már nem parancsolgathat neked! Te is éled majd a saját életedet, ő is éli majd a sajátját. Közben esetleg kedvet kapott még valaki csatlakozni hozzánk? – Nem? Senki más? Senki először… másodszor… elkelt! – Hát jó – mosolyodott el Eleodie. – Akkor jó utat kívánok mindannyiuknak! A hajójukat és a készleteiket köszönettel megtartjuk. Én Eleodie Maracavanya voltam, és örvendhetnek a szerencsének!

Azzal színpadiasan meglebbentette a köpenyét, megfordult, és visszasétált a csillagrombolóra. A kalózaival együtt a két nő is követte. Az anya sírva, Kartessa azonban halvány mosollyal a szája szegletében. És Eleodie birodalma ismét nőtt egy kicsit.