Amikor hercegi csatasárkány, a Song of War felkészült a hiperűrből való kiugrásra, Isolder reménykedni kezdett. Luke-nak sikerült hét nap alatt átvezetnie a hajót a Dathomirhoz. Ha a hapan asztrogációs komputerek által javasolt legrövidebb utat választják, csak tíz nap múlva értek volna ide. Isolder rájött, hogy így nagyon valószínűvé vált, hogy Han Solóval egyidőben fognak megjelenni a Dathomir mellett.

Ahogy kiléptek a hiperűrből, a hercegnek elakadt a lélegzete. Egy tíz kilométeres szervizállomás lebegett előttük. A dokkokban seregnyi hajó volt, mellette pedig két birodalmi csillagromboló őrködött.

Felbúgott az automatikus vészjelző. A csatasárkány legénységének minden tagja az őrhelyéhez száguldott.

Luke Skywalker a hídon állva kinézett a megfigyelőablakon, és rámutatott az egyik fregattra. A hajó hirtelen levált a dokk-rendszerről, és miközben a szenzortornyaiból lángok csaptak fel, bezuhant a Dathomir atmoszférájába.

– Megvan! – üvöltött fel Luke. – Leia azon az égő hajón van!

Isolder gyorsan végigtanulmányozta a monitoron megjelenő értékeket.

– Azok? – kérdezte csodálkozva. Lehet, hogy hiába siettünk ennyire?, tűnődött. Lehet, hogy csak ahhoz érkeztünk időben, hogy végignézzük ahogy elpusztul?

– Életben van! – mondta Luke határozottan. – Fél, de reménykedik. Megpróbálnak landolni! Le kell mennem oda.

Luke elrohant a vadászgépéhez. Isolder felfedezte az űrben felvillanó tűhegynyi fényeket, a Zsinj csillagromolóiból előrajzó több tucatnyi régi, birodalmi TIE vadász hajtóművéből kivillanó lángot.

– Valamennyi vadászgépet kibocsátani! – parancsolta Isolder. – Támadják meg azt a szuper-csillagrombolót, és lőjenek szét mindent, amit csak tudnak! Azt akarom, hogy a lehető legnagyobb legyen a zűrzavar!

A Song of War ionágyúi tüzet nyitottak, a lőállásokból kivágódtak a torpedók. A birodalmi csillagrombolók háromszor nagyobbak voltak, mint a hapan csatasárkány, és sokkal jobban fel voltak fegyverezve, de a birodalmiak régimódi fix lövegekkel látták el a hajóikat. Ha valamelyik sugárágyújuk vagy ionágyújuk lőtt egyet, az óriási kondenzátoroknak több milliszekundumra volt szükségük az újratöltődéshez, és ennek köszönhetően a löveg az igénybevétel idejének 80 százaléka alatt használhatatlan volt.

A hapan csatasárkánnyal azonban egészen más volt a helyzet, Ennek a hajónak az alakja leginkább csészealjra emlékeztetett. A lövegek a külső peremén, egy gyorsan pörgő gyűrűn helyezkedtek el, és miközben az egyik ágyú újratöltődött, egy másik fordult a helyére.

A csillagrombolók azonnal visszavonultak az összecsapásból. Isolder Luke után nézett. A Jedi elhagyta a parancsnoki fedélzetet.

Annak ellenére, hogy a hapan csatasárkány félelmetes ellenfél volt, csak addig vehette fel a versenyt a csillagrombolókkal, amíg azok ki nem köpték magukból a vadászgépeiket. A kis űrhajók át tudták törni a csatasárkány pajzsain, és így képesek voltak hatástalanítani az éppen feltöltődő lövegeket. Isolder tudta, hogy a saját vadászai vissza tudják majd szorítani Zsinj csatamadarait – de csak egy időre, és nem végleg.

– Astarta százados! – Isolder a testőrére nézett. – Vedd át a támadás irányítását. Lemegyek arra a bolygóra.

– Uram – tiltakozott Astarta −, az a munkám, hogy megvédjem önt!

– Akkor végezd jól a munkádat – felelte Isolder. – Minél nagyobb a zűrzavar, annál biztonságosabban jutok le. Anyám flottája leghamarabb tíz nap múlva fog megérkezni. Figyelmeztesd őket, hogy mire kell számítaniuk, aztán velük együtt folytassátok a harcot. A bolygóról figyelni fogom a rádiójeleket. Amint megtámadjátok ezt a flottát, csatlakozni fogok hozzátok. Ha tudok.

– Ha pedig akkor sem száll fel öt percen belül – hörögte Astarta −, Zsinj minden emberét kiirtom ebben a naprendszerben, aztán felforgatjuk a bolygót, és megkeressük önt, uram!

Isolder elvigyorodott, megérintette a testőrnő vállát, majd kisietett a vezérlőteremből, és végigment a Song of War folyosóin. A hajó energiakészletének legnagyobb részét átirányították az agyukba, így a folyosókon csak halvány fények világítottak. Isolder a vészvilágítás jelzéseit követve lement a dokk-fedélzetre. Majdnem valamennyi hangár üresen állt; a csatasárkány vadászgépei kevés kivétellel kiröppentek az űrbe.

Skywalker már egy X-szárnyú vadász ellenőrzését végezte. Isolder látta, a Jedi nem a saját gépét választotta. A vadászgép körül sürgölődő technikusok megvizsgálták a lövegeket, és a helyére emelték Skywalker asztrogációs droidját.

– Valami probléma van a saját vadászával? – kiáltott át Isolder a csarnok másik végébe.

Luke bólintott.

– Igen, a fegyverzetével van gond. Kölcsönkérhetem a magukét?

– Természetesen – felelte Isolder.

Isolder leemelt a sorban felakasztott védőmellények és sisakok közül egyet-egyet, és a derekára kötötte a sugárpisztolyát. Ahogy a startszemélyzet tagjai meglátták urukat, azonnal nekiláttak a hercegi vadászgép, a Storm előkészítésének. Isolderben büszkeség áradt szét, ahogy végignézett a gépén – ő maga tervezte, és ő is építette.

Isolder agyán végigcikázott egy meghökkentő gondolat. Hirtelen rádöbbent, hogy ő is éppen olyan, mint Solo. Talán túlságosan is hasonlít rá. Solónak megvolt a Falconja, neki pedig itt a Storm. Egy ideig mind a ketten kalózkodtak, és mind a ketten ugyanabba az erős nőbe szerettek bele. Isolder a Dathomir felé jövet egész úton azt kérdezgette magától, egyáltalán miért jön ide. Az anyja tudta, hogy Han merre menekült, így Leiát a hapan flotta is kiszabadíthatta, neki tehát nem kellett volna kockára tennie az életét egy ilyen értelmetlen akcióban.

Am amikor Isolder jobban elgondolkozott, rájött valamire. Azon kívül, hogy szerette volna személyesen ájultra verni Solót, volt még egy oka, hogy vállalkozott erre az útra: egyszerűen nem bírta visszautasítani Solo kihívását.

Isolder a dokkfedélzeten állva hirtelen megértette saját indokait. Azért jött, hogy visszarabolja Leiát Han Solótól – ha másként nem megy, akkor fegyverrel.

Luke elhelyezkedett a gépében. Isolder átkiáltott hozzá.

– Skywalker! Magával megyek. Én leszek a hátvéde.

Luke Isolder felé fordult. Nem vette le a sisakját, de felemelte kinyújtott hüvelykujját.

Isolder testében adrenalin áradt szét. Átfutott a dokkfedélzeten, beugrott a Storm pilótafülkéjébe, és végigzongorázott a vezérlőpult kapcsolóin. A feje fölött a technikusok a helyére illesztették a transzparacél buborékot – a fülke tetejét −, Isolder pedig aktiválta a turbógenerátorokat, és készenlétbe helyezte a rakétáit meg a lövegeit. A technikusok még egyszer leellenőrizték a gép rendszereit. Isolder felpörgette a generátorokat. A startszemélyzet futva fedezéket keresett. A herceg vadászgépe kiszáguldott az űrbe.

Isolder beállította a transzpondere értékeit – hapan vadászgépként azonosította magát −, majd átsuhant a Song of War felső csészealja fölött.

Az űrből jól felmérhette a csata állását: a csillagrombolók visszavonultak és elhúzódtak egymás közeléből. Ezzel azt akarták elérni, hogy a csatasárkány kénytelen legyen kinevezni valamelyiküket elsődleges célpontnak, Astarta azonban egy másik megoldást választott. Átvezette a hapan hajót az űrdokkok fölött, rátámadt a javításra várakozó, védtelen szuper-csillagrombolóra, és egyetlen sorozattal nagyobb kárt okozott a drága berendezésekben és felépítményekben, mint amennyit egy nyílt összecsapásban lehetett volna.

A két aktív csillagromboló azonban nem nagyon igyekezett, hogy megállítsa a csatasárkány pusztítását.

A dokk közelében levő két Victory osztályú romboló részlegesen aktív lehetett, mert TIE vadászok és régi Z-95-ös Fejvadászok özönlöttek ki a fedélzeteikről. Az űr tele volt manőverező vadászgépekkel, repeszdarabokkal, és a szétlőtt hajókról lehasadt hulladékkal.

Isolder bekapcsolta a rádióját, és hagyta, hogy az automata ráhangolja a birodalmiak frekvenciájára, így már hallhatta, miről beszélnek az ellenséges vadászok. Luke Skywalker közben már íves pályán haladva elhagyta a hapan sárkány peremét. Isolder követte, és megpróbált szorosan a nyomában maradni.

– Vörös Egy Vörös Kettőnek – hallatszott Luke hangja a rádióból. – A szervízdokkról folyamatosan rengeteg törmelék válik le. – Ahogy ezt kimondta, találatot kapott az egyik egy kilométer hosszúságú állványzat. A hatalmas, pörgő fémdarabot magához rántotta a bolygó gravitációja, néhány kisebb szelvény azonban kiszakadt az orbitális pályáról. – Kikapcsolom a hajtóműveimet, és az egyik törmelékdarab nyomában haladva fogom megközelíteni a bolygót. Ám előtte még leszedek egy pár ellenséges vadászgépet.

Isolder elgondolkodott. Sem a Jedi, sem ő nem tud majd észrevétlenül landolni. Lehet, hogy a végén rákényszerül a katapultálásra, és hagyni kell, hogy a hajója megsemmisüljön.

– Mögötted vagyok, Vörös Egy – felelte.

Luke támadási sebességre gyorsított, és a monitorán vörös drágakövekként ragyogó Fejvadászok közeledő alakzata felé fordult. Isolder a Jedi jobb oldalán maradt, megkettőzte az elülső pajzsai energiáját, és a birodalmi hullámhosszra hangolt rádión keresztül figyelmesen hallgatta, hogy a Fejvadászok milyen stratégiai kódokról cseverésznek. Rácsapott a zavaróegyseg gombjára. A Fejvadászok rögtön elhallgattak.

Isolder felnézett a feje fölötti monitorra – és észrevett valami furcsaságot.

– Luke! – kiáltotta. – Nem húztad fel a deflektor pajzsaidat!

Csak a Fejvadászok zavaróinak sztatikus recsegése válaszolt. Isolder újra felkiáltott.

– Luke, a pajzsaid!

A sziszegő recsegés mögül végre meghallotta Luke ordítását.

– Én felvontam a pajzsaimat!

– Nem – kiáltotta Isolder. – Nem vontad fel őket! Luke azonban nyugtatóan felemelte a hüvelykujját,

és… És máris rajtuk voltak a Zebra Fejvadászok.

Lézertűz világította meg az űrt. Isolder kiszemelt magának egy célpontot, tüzet nyitott az ionágyúból, kilőtt egy célkövető rakétát, és erőteljesen jobbra rántotta a botkormányát. A szeme sarkából látta, hogy Skywalker gépének jobb felső szárnya találatot kap, és miközben orsóban lefelé zuhan, a front-szenzorait is szétlövik. Skywalker vadászgépe bukdácsolni kezdett az űrben; lehasadt róla egy-két darab, és kivágódott belőle az asztrogációs droid.

Isolder előtt szétrobbant egy Fejvadász, de az ő elülső deflektora is kapott négy vagy öt találatot. Deaktiválódtak a pajzsai. Isolder már nem tudott belekezdeni egy újabb támadókörbe.

Luke tehetetlen bábként hánykolódott a zuhanó vadászgépben. Isolder elmormolt egy imát, majd a Jedi pilótafülkéjére irányította az életfunkció-szenzorokat.

Semmi. Skywalker meghalt.

Isolder átkozódni kezdett. Tudta, már ő is csupán egyetlen dolgot tehet: halottnak kell tettetnie magát. A gép hátuljából kilőtt egy hődetonátort. A következő másodpercben vakító robbanás világította be a hajója mögötti űrt. Isolder kikapcsolta a transzponderét, leállította a hajtóműveket, és hagyta, hogy a Storm Luke gépe mellé sodródjon. Bízott benne, hogy a robbanás megbolondította az ellenség szenzorait, és hogy az egyre élesebbé váló ütközet közepén Zsinj embereinek nem lesz idejük a két roncs közelebbi megvizsgálására.

A Storm vezérlőpultja alatt volt egy raktárrekesz. Isolder előhúzott belőle egy reflektiv takarót, szétbontotta, és úgy terítette magára, hogy testmelege ne jusson ki alóla. Így még a közeli szenzorok is azt fogják jelezni, hogy a teste kihűlt – vagyis meghalt.

Isolder átnézett a Jedi gépében hánykolódó hullára, és úgy érezte, mintha valami felrobbanna az agyában. Luke segített neki, és most… Halott.

Isolder figyelmeztette Luke-ot, hogy nincsenek felhúzva a pajzsai, de a Jedi nem hitt neki. Az ilyen dolgokat pedig nem lehet technikai hibákkal megmagyarázni. Az X-szárnyú vadászgépet valahogy szabotálták! Isolder szinte biztos volt benne, hogy a fiatal Jedi halálát Ta’a Chume okozta.

Isolder összeszorította a fogait, a fejére húzta a takarót, és felkészült a zuhanó landolásra.

Leia a sötétben keresztülfurakodott egy kúszónövény rengetegen, és felnézett a fennsíkra vezető emelkedőn. A két hold fényénél felfedezett néhány hatalmas, szögletes, fekete kőtömböt. Mindegyik téglatest közepébe egy-egy szem alakú lyuk sötétlett, és valamennyi szemben egy-egy óriási, kerék kő – ezek voltak a pupillák – domborodott. A gigantikus téglák össze-vissza, különböző magasságban álltak, így a „szemek” egyszerre tucatnyi irányba láttak.

Leia megtorpant, és egy hosszú pillanatig borzadva felbámult. Fent, a fennsíkon, Leia látótávolságán kívül valami felüvöltött, nagy csattogással átszáguldott a kőtömbök között, ugrott egyet, az aljnövényzetre dobbant, és becsörtetett a fák közé.

Leia vadul dobogó szívvel megállt.

– Mi volt ez? – kérdezte Han, és megállt, hogy lélegzethez jusson.

Csubi és Thripio szorosan Leia mögé állt.

– Valami élőlény… Szerintem körülbelül akkora lehet, mint a Millenium Falcon. – Leia felsóhajtott, és csak annak örült, hogy a lény már elrohant. – Le merem fogadni, hogy öt lábujja van.

– De legalább sugárpisztoly nem volt nála. – Han a hegy csúcsán álló sziklák felé bökött a fegyvere csövével. – Szerinted ez mit jelenthet? Különböző irányba bámuló szemek…

– Nem tudom – felelte Leia. Hátrafordult, és Csubira, majd Thripióra nézett. – Van valami ötletetek?

Csubi válasz helyett szánalmasan felnyüszített, Thripio azonban körbe pillantott.

– Véleményem szerint – mondta −, ez valami szimbolikus írás, amit bizonyos korlátozott intelligenciájú élőlények irányítására használnak.

– Hát ezt meg honnan veszed? – kérdezte Leia.

– Az adatbázisom szerint már két bolygón találtak ehhez hasonló építményeket. Nézze csak! Egy élőlény a számára kijelölt helyen áll, és a szemekkel jelölt irányokba, a völgyek, a hágók és a hegyek felé nézeget. Ezzel a módszerrel a fejlett intelligenciájú lények őrszemként használhatják a náluk jóval primitívebb teremtményeket.

– Óriási! – mondta Han. – Ezek szerint bármi is volt az, ami elrohant, most megy, és szól főnökeinek, hogy megérkeztünk.

– Úgy tűnik igen, uram – mondta Thripio.

Han nyelt egyet, és visszanézett a völgybe, ahonnan elindultak. Áfák elképesztően vastagok voltak, azon a nyílt terepen pedig, amin éppen, hogy csak átvergődtek, magas szárú, hatalmas, kerek levelű növények sorakoztak.

– Remek. Különben amióta átvergődtünk azon a sűrű dzsungelen, egyetlen birodalmi lépegető zaját sem hallottam. Ez a terep eléggé lelassíthatja őket.

– Már órák óta rohanunk – mondta Leia. – Hamarosan meg kell állnunk, hogy pihenhessünk egy kicsit. – Letörölte a homlokáról a verítéket.

Csubi elmorgott egy kérdést.

– Azt akarja tudni – tolmácsolta Thripio −, hogy itt miért nincsenek robogók.

Han bólintott.

– Igen, ezt én sem értem. Ha Zsinj el akar kapni minket, miért nem küld utánunk robogókat? Azok könnyen átjutnának a fák között. Eddig viszont még csak a lépegetőket vetette be ellenünk. Ennek nem sok értelme van. Vajon miért csak lépegetőkkel üldöznek minket?

– Lehet, hogy Zsinj emberei úgy érzik, valami miatt szükségük van a páncélozott kabinok védelmére – mondta Leia. – Vagy esetleg a nehéz fegyverekre.

– Vagy mind a kettőre – bólintott Han, és felmutatott a hegy tetejére, a fáradhatatlanul bámuló, ősi kőszemekre. – Fel akarok menni oda – mondta, és a kiálló gyökerekbe, a kisebb fák törzsébe kapaszkodva elindult felfelé.

– Várj, Han! – kiáltott fel Leia.

Elkésett. Han közben már megtette az út harmadát. Leia utána rohant, és átküzdötte magát egy szúrós bozóton. Ha nem vette volna észre időben, hogy hová jutott, a tövisek könnyedén cafatokra téphették volna a kezeit.

Amikor felért a holdfényes csúcsra, Han már az őrhelyen állt. A fennsík, amin álltak, tulajdonképpen csak egy sima, szélfútta szikla teteje volt, ami egy hegy lábánál, három völgy találkozásában meredezett az égre. A lábuk előtt egy kőbe vésett csillag jelölte a helyet, ahol az őrszemnek állni kellett. Leia ráállt, és körülnézett. A kőszemek pontosan a hegyek közötti átjárók és a völgyek felé meredtek. Thripiónak igaza volt: az egész építmény egy leegyszerűsített parancs megértését segítette elő. Az orr valóban elég primitív lehetett, viszont – ahogy Leia háromszögeléssel kiszámította −, körülbelül tizenkét-tizenöt méter magas volt.

A szikla egyik mélyedése tele volt esővízzel. Leia ivott belőle.

Han lövésre készen tartott fegyverrel körüljárta a fennsíkot, majd feltette az infravörös szemüveget, és lenézett a lejtőkön.

– Bármi volt idefent, már elment – mondta. – Viszont egy ilyen helyen nem sok látnivaló akad. Ezekben az erdőkben akár egy egész hadsereg elvonulhatna, és senki sem vehetné észre.

– Lehet, hogy az őrt nem érdekli valamennyi hágó – mondta Leia. – Talán éppen ez a hely van stratégiailag fontos helyen, és ezért sokkal fontosabb az őrzése, mint a környező hegyek figyelése.

Egy szelíd szellő olyan bömbölést hozott magával valahonnan a távolból, a hegyek mögül, hogy Leia csontjai megremegtek.

– Visszajön – mondta Han teljés bizonyossággal. – Szerintem két, legfeljebb három kilométernyire van.

Leia lefutott a kis fennsíkról, és egy tucatnyi hosszú ugrással lent termett a szikla lábánál. Csubi és Tnripio is elindult lefelé, és Han is követte őket.

– Gyerünk! Gyerünk, fiúk! – mondta Han. – Hajtsunk végre egy szervezett visszavonulást!

– Rendben – mondta Tnripio. – Ön szervez, én pedig közben visszavonulok.

A droid olyan gyorsan futott le a hegyről, olyan sietve taposott át az aljnövényzeten, ahogy fémlábai bírták. Csubi visszalesett Hanra és Leiára, majd követte Thripiót.

Han elszáguldott Leia mellett.

– Micsoda hős vagy! – zihálta a nő.

Han utolérte Csubit és a droidot, és megpróbálta őket lelassítani, de hiába: mind a ketten inuk szakadtából rohantak. Leia nem akart lemaradni tőlük. A válluk fölött hátra-hátralesegetve levágtattak a lejtőn, befutottak egy völgybe, és egy kis patak vonalat követve beszáguldottak a vastag fák közé. Leia hirtelen úgy hallotta, mintha valami halkan felmordulna mögötte, ám a fák tövében olyan sűrűek voltak az árnyak, hogy semmit sem látott, amikor hátranézett.

Vajon milyen hosszú lehet az éjszakai ciklus?, tűnődött, és rádöbbent, hogy még semmit sem tud a bolygó körforgásáról, a dőlésszögéről, az évszakairól. Mindenestre úgy látszott, a hajnal még igencsak messze van.

Felrohantak egy emelkedőn, aminek a tetején két, hatalmas szemfoghoz hasonló kőoszlop meredezett. A legelői haladó Csubakka hirtelen megtorpant. Az elmúlt néhány percben együtt futottak, és annyira féltek, hogy egyedül már egy lépést sem mertek volna tenni. Éppen ez lett a vesztük.

A kőoszlopok mögött négy birodalmi lépegető állt.

A reflektorok fénye megvakította, és mozdulatlanná dermesztette a menekülőket.

– Állj! – A hangszóróból felharsanó üvöltést lézerágyúk dörgése követte. A lövedékek Csubi lábai előtt robbantak. – Tegyék le a fegyvereiket, és tegyék a fejükre a kezüket!

Leia elejtette a sugárkarabélyát. Szinte megkönnyebbült a birodalmi lépegetők láttán. Csubi és Han követte a példáját. A hegyekben élő ki tudja micsodáknál még egy fogolytábor is jobb…

Két lépegető megkerülte az oszlopokat. Fényszórók végigpásztázták az erdőt, majd újra középen álló négy alak irányába fordultak.

– Te, droid, szedd fel, vidd a tisztás szélére, és dobd el a fegyvereket!

Thripio felszedegette a karabélyokat, és lefegyverezte Hant, Csubit, majd Leiát is.

– Rettenetesen sajnálom – mentegetőzött. Az ösvény szélére vitte, és a bokorba hajította a fegyvereket.

Han parázsló tekintettel végigmérte a lépegetőket. Mind a négy kétszemélyes felderítőegység volt – ez volt az egyetlen olyan típus, ami elég kicsi volt ahhoz, hogy manőverezni tudjon az ilyen dimbes-dombos terepen is.

– Forduljanak meg, és induljanak el arra, amerről jöttek! – kiáltotta az egy pilóta a hangszóróból. – Lassan mozogjanak, és próbálkozzanak! Ha bármelyikük futni próbál, akkor először a többieket lőjük le.

– Hová visznek minket? – kérdezte Han. – És milyen jogon? Ez az én bolygóm! Papírom van róla!

– Maguk most Zsinj hadúr felségterületén tartózkodnak, Solo tábornok – mondta a pilóta. – Ebben a szektorban minden bolygó Zsinjé. Ha tiltakozni a-kar, megteheti. Biztos vagyok benne, hogy Zsinj boldogan megvitatja magával a kérdést. A kivégzésük elolt.

– Solo tábornok? – kérdezte Han. – Maguk azt hiszik, hogy én vagyok Solo tábornok? Gondolkozzanak már! Ha tényleg az Új Köztársaság tábornoka lennék, mit keresnék itt?

– Ezeket a válaszokat is boldogan kiszedjük majd magából… Majd a kihallgatása során, miközben leszedjük a lábujjairól a körmöket – mondta a pilóta. – De most inkább forduljanak meg, és induljanak!

Leia testén jeges remegés futott végig. Elindultak lefelé a domb oldalán, és végigmasíroztak a szelíd holdfényben ezüstösen ragyogó kérgű, magas fák között. A birodalmi lépegetők ide-oda mozgó reflektorainak éles fénykörei szürrealisztikussá változtatták az ösvényt; a rothadó, csontvázszerű falevelek mintha táncoltak és hullámzottak volna a lábaik alatt.

Kis idő elteltével Leia rájött, hogy Zsinj emberei nem sokat törődnek a foglyaikkal. Két lépegető ugyan őket tartotta sakkban, de a másik kettő reflektorai egyfolytában az ösvény végén és szélein pásztáztak. Leia a vezérlőpultjaik halvány fényeinél jól látta a pilóták és a lövészek arcát: szemük ide-oda cikázott, homlokukon verejték csorogott, és úgy néztek ki, mint megannyi rémült kisgyerek.

– Ezek a fickók jobban félnek, mint én – súgta Han Leia fülébe.

– Lehet, hogy azért, mert tudnak valamit, amit te nem – vágott vissza a nő.

Már két órája meneteltek, és Leia egyre jobban várta a hajnalt. A sötét levegőtől fázott a tarkója, és már a szemei is égtek. A fák árnyékai úgy álltak körülöttük, mintha mozdulatlan őrszemek lennének.

Aztán megtámadták őket.

Az egyik másodpercben még viszonylag nyugodtan vonultak, ám a következő pillanatban nehéz léptek döndültek a hátuk mögött. A két oldalsó lépegetőt feldöntette valami – és ez a valami jóval magasabb volt, mint a hétméteres birodalmi gépek. A középen haladó lépegetők megfordultak, és lőni kezdtek. Egy pillanatra felvillant a lézerágyúk villámtüze.

Leia megpillantotta az egyik támadót. A gigantikus szörny vadul csattogtatta kard hosszúságú agyarait.

Leia mögött valami megmozdult, egy óriási bunkóval szétzúzta az egyik lépegetőt, majd megragadta, és felemelte a másikat. A háromtonnányi páncélozott test egy sziklának vágódott, és repedezett fémkupaccá vált. Miközben egy bestia bunkózni kezdte a lépegetőjét, az egyik lövész vaktában lövöldözött. A szörny újra és újra lecsapott. Leia a félelmetes sugárnyalábok kék fényénél meglátta, és… És kis híján megállt a szívverése. A lépegetőt püfölő lény legalább tíz méter magas volt, és egymásba font kötelekből, meg rohamosztagos-páncélok, darabkáiból összeeszkábált védőmellényt viselt. Ám hiába öltözött fel, furcsa, groteszk karjai, görbe agyarai, csontos feje, és görnyedt testtartása láttán Leia azonnal felismerte. Egyszer már találkozott egy ilyen döggel. Igaz, az a múltkori jóval kisebb volt ezeknél – talán csak egy ifjonc volt −, ám akkor mégis óriásinak tűnt. Akkor és ott. A hutt Jabba palotájában.

Rankorok támadtak rájuk.

Han felkiáltott, megfordult, hogy elrohanjon, de megbotlott. Csubakka beugrott a fák közé. Az egyik rankor három lépéssel utolérte, és ráhajított egy nehéz hálót. A háló a földhöz szorította a vukit. Csubakka fájdalmasan felüvöltött. Képtelen volt felállni.

Leia vadul dobogó szívvel állt az ösvényen. A félelem mozdulatlanná dermesztette, de nem a dühödten tomboló szörnyek rémítették meg.

Tíz másodperccel később már valamennyi birodalmi lépegető ágyúja elnémult, és a gépek füstölgő roncsokként hevertek a földön. Leia felnézett az óriási rankorokra – mind a három magasabb volt tíz méternél.

A bestiák nyakán nőnemű emberi lények ültek.

Az egyik lovas” előrehajolt; sötét haján megcsillant az égő lépegetők lángjainak fénye. Tündöklő vörös pikkelyekből összeállított magas nyakú ruhát viselt, a vállaira pedig bőrből, vagy valami más rugalmas anyagból készült palástot terített. A fején legyezőszerű szárnyakkal díszített sisak volt; a szárnyakra erősített díszek fejének minden apró mozdulatára megrezzentek. A nő egy réges-régi Erő-pikát tartott a kezében. A fegyver vibropengéje hangosan zümmögött – ráfért volna egy szabályozás – ; faragott nyelét fehér kövekkel díszítették.

A hátasa, a ruházata, és a megjelenése is elég hatásos volt, de Leiát tulajdonképpen a nő lénye zavarta meg annyira, hogy úgy érezte magát a láttán, mintha egy sugárfegyverrel szétlőtték volna a bordáit. A nő mintha energiát sugárzott volna magából, mintha fizikai teste csupán egy tok lett volna, amiben meghúzódhatott az iszonyatos lény. Leia érezte, hogy a rankor lovasa nagyon erős az Erőben.

A nő a feje fölé lendítette a pikát, intett Leiának és társainak, hogy álljanak meg, és felkiáltott. Valami idegen nyelvet használt.

– Kik maguk? – kérdezte Leia.

A nő még jobban lehajolt, eldalolt valamit a nyelvén, majd úgy tett, mintha a saját hangját hallgatná, és megpróbálná megfejtem saját szavainak jelentését.

– Ti így hozzátok létre a szavakat, külvilági? – kérdezte.

Leia bólintott. Rájött, hogy a nő valahogy az Erőt használja fel a kommunikálásra.

A rankorlovas mondott valamit két társának. Az egyik nő leszállt a hátasáról, és amíg összegyűjtötte Zsinj halott katonáinak fegyvereit, a másik Csubihoz léptetett. A rankor kiszabadította a hálóból a sebesült vukit, majd fél kézzel a magasba emelte. Csubakka felordított, és megpróbálta megharapni a rankort, de Han rákiáltott.

– Semmi baj, Csubi! Ezek a barátaink. Legalábbis remélem…

Az Erő-pikával felfegyverzett nő Leiához hajolt, majd Hanra és Thripióra mutatott.

– Indítsd el a rabszolgáidat, külvilági. Elkísérünk benneteket a nővérekhez. Ők fognak dönteni a sorsotokról.