– Ó, szent ég! – mondta Thripio 0.4 másodperccel azután, hogy megtörte a birodalmi kódot. Szeretett volna hosszabb beszélgetésbe bonyolódni Csubakkával, szerette volna részletesen elmagyarázni, hogyan következtette ki a kód egyes részleteit, de rádöbbent, ez most olyan dolog, ami ráér.

– Zsinj figyelte a rádióadásokat, és tudja, hogy Solo tábornok ezen a bolygón tartózkodik – mondta Thripio. – Gethzerion tárgyalásokat folytatott a hadúrral, és hajlandó eladni Hant Zsinj embereinek! Gethzerion megtalálta azoknak a csúszótalpaknak a nyomait, amiket a Daloló Hegy klánjához tartozó nők elvontatták a Millenium Falcont, és ebből arra következtetett, hogy Han el fog jönni a városba, hogy alkatrészeket szerezzen a hajójához. Gethzerion csapdát állított Solo tábornoknak!

Csubakka felüvöltött, és megrázta sugárszerszámíját.

– Figyelmeztetnünk kell őket! – kiáltotta Thripio. Artu egy szikraesővel és egy vijjogással jelezte, egyetért vele.

Egy éles füttyjel süvített végig a börtön interkomján. A plasztacél folyosókon végiggördült egy éjfekete droid. Jobbra és balra villantgatta mesterséges szemeit, és a sisakjába épített sugárfegyver csövét, ami gyilkolásra ugyan nem volt alkalmas, de remek sebeket lehetett okozni vele. – Létszámellenőrzés! Létszám! Létszámellenőrzés! – harsogta a droid.

A rabok szétfutottak, és megpróbáltak a sugárfegyer lővonalán kívülre kerülni. A droid azonban így is levadászott két férfit, akik nem voltak elég gyorsan, és nem értek vissza időben a cellájukba. A szerencsétlen áldozatok sebeiket szorongatva fájdalmasan üvöltöztek.

A rohamosztagosnak öltözött Han és Isolder követte a droidot. Leia és Teneniel boszorkánynak álcázva szorosan a nyomukban haladt. A sort a fáradtan tántorgó Luke zárta.

Teneniel megfogta Luke kezét, és noszogatta, hogy zárkózzon fel mögéjük. Luke maximálisan kiterjesztette érzékszervei hatósugarát. Érezte, egyre közelebb jutnak a boszorkányok tornyához. A börtön folyosói furcsán csendesek voltak, és hiányoztak róluk az őrök is. A rabokat éjszakára bezárták a celláikba.

Az őrdroid egyetlen megjegyzés nélkül tovább eresztette őket. A csapat végigvonult az üres folyosókon. Lábaik alatt döngött a plasztacél padló. A-hogy áthaladtak egy cellákkal szegélyezett oldalfolyosón, Leia megtorpant.

– Várjatok egy kicsit… – suttogta, és besandított az első cellába. – Ismerem ezt a nőt! Alderaani! Apám egyik főfegyvertechnológusa volt.

– Tovább! – mondta Luke halkan. – Most semmit sem tehetünk érte.

– De mindenki azt hitte róla, hogy rég halott? – mondta Leia. – Megtalálták a hajója roncsait.

– Menj tovább – mondta Luke.

Egy lezárt ajtóhoz értek. Mellette egy elektronikus zárszerkezet volt. Az ajtóba vágott kis ablakon keresztül egy másik ajtó látszott. Han az elektronikus zár számbillentyűzetére nézett, és találomra bepötyögött egy négyjegyű kódot. A panel fölött felvillant egy vörös lámpa – a kombináció helytelen volt.

– Hagyd! – mondta Luke. – Hadd nézzem. Talán ki tudom nyitni.

A panelhez lépett, rátette a kezét, és lehunyt szemmel koncentrálni kezdett. Ezt a billentyűzetet naponta több tucatnyi őr használta. Luke érezte, melyik négy gombot szokták lenyomni, de nem volt biztos a helyes sorrendben. Tétovázva beütötte egy négyjegyű számot. A panel fölött ezúttal egy zöld lámpa gyulladt ki. Az ajtó kitárult.

Luke egy gomb megnyomásával kinyitotta a második ajtót is, ami mögött egy kis lift volt. Amikor a csapat belépett a szűk fülkébe, Teneniel komor arccal a többiekre bámult.

– Semmi baj – mondta Luke. – Ez egy lift. Ez fog felvinni minket ahhoz a hídhoz, amin keresztül átjuthatunk a toronyba.

Teneniel elpirult, és utánuk lépett.

A lift felért a legfelső szintre, az ajtó kinyílt. Egy üvegalagút volt mögötte, ami a börtön fekete falai fölött húzódott. Az üveg olyan tiszta volt, hogy Luke tisztán látta a fejük fölött tündöklő csillagokat. Alattuk, a tornyok körül egy udvar volt, és a fémbarakkok között, ragyogó elektromos fényben néhány Éjnővér sétálgatott.

Luke-on fojtogató érzés vett erőt. Érezte az Éjnővérek jelenlétet. Előttük, a tornyokban voltak.

Isolder és Han állt a csapat élére. Elindultak az alagútban, ám Teneniel mozdulni sem bírt a félelemtől.

– Minden rendben – suttogta Luke. – Hagyd, hogy a nyugalom elárassza a bensődet. Szerezz erőt az Erőből, és hagyd, hogy köpenyként rád boruljon. Ha majd bejutunk a hajóépítő műhelyükbe, el kell mennünk mellettük. Az Erő képes rá, hogy elrejtsen téged előlük.

Az alagút túlsó végén kitárult egy ajtó. Négy fekete csuhás alak indult el feléjük. A négy Éjnővér fejét és arcát sötét csuklya takarta. A legelői haladó lassan, merev lábakkal lépkedett, kezeit összefonta a hasán. Luke mélyen, lassan lélegzett, és hagyta, hogy az Erő átáramoljon a testén.

A többiek már jócskán előttük jártak. Teneniel mereven megmozdította a lábát. Az Éjnővérek melléjük értek. Egyikük fekete ruhája végigsúrolta Teneniel lábát, de mire a lány felnézett, a csuhások már elhaladtak mellettük.

Az Éjnővérek hirtelen megtorpantak. Luke érezte Teneniel félelmét, és tudta, a lány rohanni, menekülni akar.

– Állj! Ti ott! – kiáltotta utánuk az egyik Éjnővér. A hangja száraz volt, és úgy recsegett, akár egy rothadó bőrdarab.

A csapat megállt.

– Mit kerestetek ilyen későn a börtönben? – kérdezte az Éjnővér.

Han megfordult, és válaszolt.

– Egy kis baj volt a C blokk egyik cellájában – recsegte sisakhangszórón keresztül.

Az Éjnővér elgondolkodva bólintott, és már-már megfordult, de még egyszer fájuk nézett.

– Miféle baj? Engem miért nem értesítettek?

– Egy kisebb csetepaté. Összeakaszkodtak arabok – mondta Han. – Nem akartunk zavarni ilyesmivel. Az Éjnővér hátrataszította a csuklyáját. Luke elszörnyedt. A nő haja kócos volt és ápolatlan. Véreres szemei élénk karmazsinszínűek voltak, de a legborzasztóbb mégis az arca volt: arccsontjai körül halottszürke volt, máshol bíborszínűvé vált a megpattant vérerektől.

– Érzem a félelmeteket – mondta az Éjnővér. – Mitől félhet egy Éjnővér a mi birodalmunkban?

– Az őrök javarésze elment, és bizonyos híresztelések keringenek egy közelgő lázadásról – mondta. Előrelépett, és Teneniel, meg az Éjnővérek közé állt.

– Attól tartok, most valóban megtörténhet valami ilyesmi.

Az Éjnővér bólintott. Luke érezte, ahogy a nő megpróbálja letapogatni őket. Már majdnem előrántotta a sugárpisztolyát, de végül a boszorkányba irányította az Erőt, ami kimosott belőle minden gyanakvást.

– Be fogok nézni a C blokkba. Az én jelenlétem majd lecsendesíti a hőzöngőket – mondta. – Köszönöm, hogy figyelmeztettél.

Han bólintott. Az Éjnővér megfordult, a fejére húzta a csuklyáját, és tovább ment a lift felé.

Han bevezette a csapatot az üvegtoronyba, és kinyitott egy ajtót. Átsiettek egy termen.

A helyiségben a körbeállított kereveteken feketecsuhás Éjnővérek heverésztek, de annyira belemerültek egy gyönyörű férfi és egy nő szellemszerűen lebegő képének látványába, és az egzotikus ételek csipegetésébe, hogy szinte észre sem vették az áthaladókat.

Han egy lifthez vezette a társait. Amint beléptek, és bezárult mögöttük az ajtó, Teneniel kis híján össze-csuklott.

– Az az Éjnővér, aki elment mellettünk… – mondta.

– Ő volt Gethzerion. Biztos vagyok benne, hogy felismert. – Mély lélegzetet vett.

Luke a lift ajtajára meredt, és egyszeriben úgy érezte, mintha magasan a levegőben lebegne, és onnan nézne le a Dathomirra. A sötét, mozdulatlan, minden atomjában fagyott bolygóra, ahol minden és mindenki halott. Lehunyta a szemeit, és megpróbált megpihenni egy pillanatra. Arra gondolt, hogy talán csak a kimerültség miatt támadt ez a látomása. Ám a feketeség megmaradt, és iszonyatos kétségbeesés és izgatottság áradt szét benne. Belebámult a sötétségbe, és már tudta, mit lát: a jövőt.

– Mi baj? – kérdezte Leia, és Luke-ra nézett. – Mi ez?

– Nem mehetünk el innét – mondta Luke akadozva.

– Még nem hagyhatjuk el ezt a bolygót… Még nem, és nem így.

– Ezt hogy érted? – kérdezte Isolder.

– Tényleg, hogy érted? – kérdezte Han is. – El kell mennünk!

– Nem – mondta Luke, és elfordult. Lélegzet után kapkodva lehúzta a fejéről a sisakot. – Nem. Nem tehetjük meg. Itt minden rossz. És sötét. Nagyon sötét. – Érezte a közelgő sötétséget, az izomrostjaiba beszivárgó fagyos hideget.

– Nézd – mondta Han −, szerzünk egy pár alkatrészt a Falconhoz, aztán fogjuk magunkat, és visszarepülünk a biztonságba. Amint visszaérünk a Coruscantra ideküldünk egy flottát. Akár egymillió katonát is idevezényelhetsz majd.

– Nem – mondta Luke határozottan. – Nem mehetünk el. – Félt. Rettegett, és nem voltak tervei. Azt tudta, hogy nem mehet vissza az Éjnővérekhez, hogy egyszerűen rájuk támadjon. Most még nem bocsátkozhatnak nyílt harcba.

– Hallgass Hanra – mondta Isolder. – Ezek az emberek már évek óta ebben a csapdában élnek. Nincs szükségük rá, hogy miattuk feláldozzunk magunkat ma éjszaka. Egészen biztos, hogy addig még ki fognak tartani, amíg ideküldünk értük egy mentőcsapatot.

A bizonyosság sápadt fénye villant át Luke-on. A Jedi a herceg felé fordult, majd a többiekre pillantott.

– Nem. Nem fognak kitartani addig. Nézz körül, és megérted. Higgyetek nekem. A sötétség erői hamar összegyűlnek. Isolder, azt mondtad, hogy a flottád hat napon belül megérkezik. Ha addig nem állítjuk meg azt, ami itt folyik, ez az egész bolygó meg fog semmisülni!

Han kétkedve megrázta a fejét.

– Ide hallgass, kölyök – mondta. – Most ne haragudj meg rám, jó? Tüdőm, hogy hatalmas terhet cipelsz magadon. Biztos van egy pár problémád is. A legteljesebb mértékig együttérzek veled, de ha továbbra is így beszélsz, és megrémiszted ezeket az embereket, én összetöröm egy-két bordádat!

Luke érezte Han idegességét. Han nem akarta, hogy a többiek megijedjenek. Talán igaza is volt…

A lift nagyot rándulva leért a legalsó szintre. Luke rácsapott a nyomógombokra. Az ajtó sziszegve félrecsúszott, de Luke még mindig a fülke belseje felé fordulva állt.

– Rajta, Han – mondta és hátramutatott. Nem kellett megfordulni ahhoz, hogy tudja, egy hatalmas raktár van mögötte. – Itt mindent megtalálsz, amire szükséged van.

Luke megfordult, és a háromtucatnyi hajóroncsra nézett. A csarnokban három majdnem teljesen szétroncsolódott birodalmi emelőszárnyú hordozó, egy tucatnyi összeolvadt TIE vadász, meg egy rakás légautóalkatrész hevert. Han végigpillantott a sérült járműveken, és elakadt a lélegzete. A roncstelep közepén egy majdnem teljesen ép TIE vadász, meg egy olyan könnyű szállítóhajó állt, ami majdnem pontosan olyan volt, mint a Millenium Falcon. A hajó elülső villaszenzorait rozsdavörösre, a testet fakó olívzöldre festették, a hátsó hajtóművek pedig régimódi űrkalóz-kékek voltak. A jól kivehető hegesztésnyomok elárulták, hogy a teknőt három különböző hajóból rakták össze.

– Ezek csináltak maguknak egy hajót! – mondta Han, és hogy jobban lásson, levette a sisakját. – Úgy látom, már csak néhány fénysebesség alatti hajtóműblokk hiányzik róla.

– Ilyen szerencsénk nem lehet – mondta Leia.

– Valamikor az egész galaxisban ezek a régi koréliai szállítók voltak a legnépszerűbb hajók – mondta Han. – Még most sem találtok ezeknél masszívabb hajót.

Isolder is lehúzta a fejéről a sisakot, és mélyet lélegzett a friss levegőből.

– Úgy érti, hogy ezeknél otrombább hajót – mondta.

– Az majdnem ugyanaz – felelte Han. Han elindult a lejtős rámpán a hajó felé.

– Várj! – kiáltott rá Leia.

Han megtorpant. Leia gyanakvóan körbepillantott a hajóműhelyben.

– Ezek elég értékes darabok – mondta. – De itt vannak, díszkivilágításban. Nem találjátok furcsának, hogy senki sem őrzi őket?

– Minek kellenének ide őrök? – kérdezte Han. – Ezek a hajók nem repülnek. Különben te is láttad a kivonuló rohamosztagosokat. Ma éjjel a szokásosnál kisebb a személyzet.

– És a riasztók? – kérdezte Luke. A szeméhez emelte a makrotávcsövet, végigpásztázta a csarnokot, majd állított a fókuszon. – Nem látok lézerriasztókat, de biztos, hogy van itt valami műszer… Talán mozgásdetektor, vagy mágnesesség érzékelő. Különben azt sem tudom, hogy ebben a szemétbányában hol kezdjünk neki a munkának.

– Ezek szerint azt akarod, hogy csak álljunk, és bámuljunk? – kérdezte Han. – Meg kell vizsgálnunk ezt a hajót.

– Gyere – mondta Leia, és megérintette Luke vállát. – Hannak igaza van.

A csapat Hannái az élen elindult a terem közepe felé, de közben óvatosan körbetekintgetve figyelték a roncshalmokat. A koréliai hajó zsilipkapui zárva voltak. Han megállt egy másodpercre, és a zárszerkezet billentyűpaneljére nézett.

– Ha én őrizni akarnám ezt a hajót – mondta −, akkor pontosan ide tenném a riasztót. Ha valaki bead valami helytelen kódot… Bzzzzz! Megszólalna a jelzés.

– És mi a helyes kód? – kérdezte Teneniel.

Luke a panelra tette a kezét, de mivel már hosszú ideje senki sem érintette meg a billentyűket, nem érezte meg a kódot.

– Nem tudom – mondta Han a karaktereket vizsgálgatva. – Minden kapitánynak megvan a sajátja, Persze a kikötői hatóságoknak van mesterkódjuk. De ez is attól függ, hogy melyik rendszerben lett bejegyezve a hajó. Ezek itt az engedélyek – mutatott rá egy karakteroszlopra. Némelyik jel finoman ívelt, de érthetetlen rajz, a többi pedig piktogram volt, de akadtak közöttük egyszerű, késpenge alakú ábrák is, amiket csakis valamelyik harcos faj találhatott ki. – Bárkié is volt ez a hajó, az illető rengeteget járt a Chokán, a viridia és a Zi’Dek rendszerekben. A Régi Köztársaság idején én magam is ismertem egy párat a kikötői mester kódok közül, de… Ezt a karaktert például a birodalmiak használták. Különben is, azóta minden kódot megváltoztattak. A fenébe, bárcsak többet kalózkodtam volna!

Isolder a hajó mellé állt, és beütött egy számsort. 15-0-3-11. A zsilipkapu kitárult.

– Ezt a mesterkódot a birodalmiak használták a Chokan rendszerben – mondta mosolyogva.

Han meglepődve nézett vissza rá.

– Maga a Chokan rendszerben is dolgozott? Hiszen ott valami szörnyű járvány dúlt!

Isolder megvonta a vállát.

– Ismertem ott egy lányt.

– Biztos olyan lány volt – mondta Leia. Han besietett a hajóba.

– Végigfuttatok egy diagnosztaprogramot. Megakarom tudni, hogy érdemes-e egyáltalán ellopnunk ezeket az alkatrészeket. Isolder, fogja Leiát, és szereljenek le valamelyik roncsról egy szenzorfürt ablakot, aztán menjen le a raktérbe, és emelje ki az AC generátorokat. Luke, szerezz egy pár hordót, amibe beléereszthetjük a hűtőfolyadékot.

Amikor a többiek eltűntek a hajóban, Luke megállt, Tenenielre nézett, és idegesen megveregette a vállát.

– Ez most el fog tartani egy darabig – mondta. – Tartsd nyitva a szemed.

Leia és Isolder talált egy pár szerszámot a hajón. Ezután kiszerelték a szenzorfürt ablakot. Luke a terem távolabbi falánál sorakozó hatalmas fémtartályokhoz ment, és átgörgetett egy hordót a hajóhoz. Teneniel elsuttogta az érzékszerverősítő varázsigéket, de úgy vette észre, nem sokat ért el vele. Tudat alatt valahogy már belenyúlt az Erőbe. Kiélezett érzékszerveivel felfogott minden apró neszt és szer-számcsörrenést, de még Han vidám suttogását is hallotta a pilótafülkéből.

– Főnyeremény!

Hallotta a visszhangzó pattanásokat, amiket a Luke által görgetett hordó alatt szétpattanó homokszemek adtak ki magukból.

Luke bement a hajóba, és egy kézi szivattyúval nagy morgolódva belecsapolta a hűtőfolyadékot a hordóba. Leia és Isolder bevitte Hanhoz a szenzor-ablakot, majd meggyújtottak egy lángvágót, hogy lemetsszék a beszorult, deformálódott csavarokat. A lángok sziszegve, pattogva átrágták magukat a fémen.

Teneniel eltávolodott a hajótól. Így több mindent hallott, de közben azt kívánta, bárcsak lenne egy sugárkarabélya. Akkor talán nagyobb biztonságban érezte volna magát. A teremben annyi megtépázott űrhajó hevert, hogy már-már úgy érezte magát, mintha egy sziklákkal teleszórt barlangban lenne. A padlón alig maradt szabad hely.

A lány elhatározta, hogy felkapaszkodik az egyik jármű oldalára. A szerkezet sokkal Inkább hasonlított egy olvadt szemétkupacra, mint űrhajóra. Teneniel mellé lépett, és valami kapaszkodót keresett. Oxidálódó fém szaga mart az orrába. Talált egy göcsörtös rudat, megmarkolta és felhúzódzkodott rajta, de hirtelen meg mert volna esküdni rá, hogy szoknyasuhogást, és halkan elmormolt szavakat hallott.

Körülnézett a teremben. Csak a két félig-meddig megjavított hajó mellett égtek lámpák, máshol mély árnyékok sötétlettek. A magas mennyezet alatt halk visszhangot vert Han és a többiek munkájának zaja. Teneniel gyorsan, de csendben felmászott a hajó tetejére, leült, és körbekémlelt. Innen fentről mindent jól látott – a raktárát, a lifteket, a déli falon egy lépcsősorra a nyíló ajtót. A csarnok távolabbi, északi végében egy négyszögletes nyílás vezetett kifelé. A nyilast beezüstözte a holdfény. A sötétség, a helyből áradó hátborzongató érzés, a tompa visszhangok, a kifelé vezető nyílás… Tenenielnek furcsa érzése támadt. A csarnok leginkább a harcosok termére emlékeztette, ahová gyermekként, anyja halála után beszökött.

Ott is ugyanígy fulladozott, ugyanezt az ásítozó ürességet érezte. A terem távolabbi sarkaiban sötétlő árnyakra nézett, és… Egy pillanatra azt hitte, mozgást látott. Mintha fekete alakok futottak volna át a fekete árnyékokon. Kimeresztette a szemét, de semmit sem látott.

Halkan kántálni kezdett. Eldalolta a felderítés varázsigéjét. Hideg rémület hasított bel. Már érezte, hogy azok itt vannak. Itt, a sötétben, és fejükben halálos tervekkel egyre közelebb húzódnak.

Teneniel újra végignézett a csarnokon, de hiába. Valami nem volt rendben a látásával. Úgy érezte, mintha egy hűvös súly nehezedne a szemeire, mintha bedugult volna a füle. Megpróbálta letörölni magáról a tompultságot.

A látása egyszeriben kitisztult. Teneniel roncskupaca tövében Baritha, és még három másik Éjnővér állt. Az egyik nő halkan kántált, és egymáshoz érintette kinyújtott hüvelyk– és mutatóujját.

Láthatatlan ujjak ragadták meg, és szorították össze Teneniel torkát.

– Üdvözlünk Teneniel nővér – mondta Baritha. – Igen, csapdát állítottunk, és nézd csak, ki esett bele! Mi történt veled? Végül mégis meguntad a hegyekben való rejtőzködést?

Teneniel lélegzet után kapkodott. Csengtek a fülei, égett a tüdeje. Megpróbált elénekelni egy ellenvarázslatot, de nem kapott levegőt.

– Kár, hogy nem hagyhatlak életben – mondta Baritha. – Biztos vagyok benne, hogy Gethzerionnak élvezetet okozna, ha megkínozhatna!

Baritha intésére a mellette álló Éjnővér hangosabban kezdett énekelni. Teneniel érezte, hogy összeszorul a légcsöve, de a füleiben közben újra felcsendültek Luke szavai:

– Engedd, hogy az Erő keresztüláramoljon rajtad! Egyetlen varázsigét sem tudott eldalolni, egyetlen kántálásba sem tudott belekezdeni, de még egy gyászénekre sem futotta az erejéből. Az Éjnővérek elerőtlenítették. Teneniel megpróbálta lenyugtatni magát, hagyta, hogy az Erő beszivárogjon a lényébe, és kitágítsa összeszorult torkát. Alatta úgy hánykolódott a roncshalmaz, akár egy rémült rankor. Térdre rogyott. Már nem érezte, sehol sem találta az Erőt. Szíve rémülten vert. Összeszedte megmaradt akaraterejét, és megpróbált sikítani, mielőtt meghal.

Megpördült körülötte a világ. Belezuhant a sötét semmibe, abba a feketeségbe, ami annak idején az anyját is elnyelte.

Luke az elméjével felfogta Teneniel sikolyát.

– Han! – üvöltötte, és kirohant a hajóból.

– Meglátta a hajótól százméternyire álló csuhás Éjnővéreket. Teneniel nem messze tőlük, egy szállítóhajó roncsán hevert.

– Hagyjátok abba! – ordította Luke. – Eresszétek el őt!

Hagyta, hogy az Erő átsüvítsen rajta, és megnyissa a lány összeszorult légcsövét. Teneniel lélegzet után kapkodott.

– Micsoda? – kérdezte Baritha. – Egy kis puhány, egy férfi parancsokat mer osztogatni nekünk? – A boszorkányok Luke felé fordultak.

– Menjetek el innen! – mondta Luke. – Figyelmeztetlek benneteket. Mondjátok meg Gethzerionnak, vigye el innét az Éjnővéreket, és eressze szabadon a rabszolgáit!

– Különben mi lesz, külvilági? – kérdezte Baritha.

– Ha nem tesszük meg, lefröcskölsz minket a véreddel, amikor felnyitjuk a fejed? Talán olyan rövid ideje vagy a világunkon, hogy még nem tudod, kik vagyunk?

– Tudom, hogy kik vagytok – mondta Luke. – Más világokon már küzdöttem hozzátok hasonlókkal.

Az Éjnővérek figyelmeztető mozdulattal egyike megfogta Baritha karját. Baritha mögött két Éjnőver halkan énekelni kezdett. A boszorkányok alakja megremegett, és lassan kezdett eltűnni. Luke rájött, hogy az Éjnővérek megpróbálják befolyásolni az érzékszerveit, ezért átáramoltatta magán az Erőt.

– Előlem nem tudjátok elrejteni magatokat – mondta. – Bárhová futtok, én, megtalállak benneteket. Csak úgy maradhattok életben, ha most békével elmentek.

– Hazudsz! – rikoltotta Baritha. Hátralökte a fejét fedő csuklyát, és torka szakadtából üvölteni kezdett.

– Artha, artha!

Luke előrántotta a sugárpisztolyát, és lőtt. Baritha abbahagyta a varázslást, kinyújtotta a kezét, és eltérítette a felé száguldó sugárlövedéket.

– Te nem vagy varázsló! – ordította.

Az egyik Éjnővér Luke felé vetette magát. Luke előhúzta a fénykardját, bekapcsolta, és elhajította. Az Éjnővér a kard markolata után kapott. Luke az Erő segítségével megpörgette a levegőben szálló fegyvert. Lekaszabolta a boszorkányt, majd visszahívta a kardját.

Baritha és az Éjnővérek hátrahőköltek. Egyikük felkiáltott.

– Gefhzerion! Nővérek! Gyertek ide!

Luke tudta, hogy a nő varázslattal akar erősítést hívni.

Teneniel lemászott a roncs tetejéről, és Luke felé szökkent.

– Nem! – ordította Baritha, és újra kántálni kezdett. Az égik TIE vadászról levált egy nap-panel. A hatalmas fémdarab Teneniel hátának ütközött. A lány orra bukott, Luke lábai elé csúszott, de szinte azonnal feltérdelt. Baritha mágiája egy másik nap-panelt is átröpített a termen.

Teneniel kitért a lövedék elől, és a vénasszonyra meredt.

– Velem ne próbálkozz! – mondta fenyegetően. Mögöttük feldörögtek a szállítóhajó hajtóművei.

Luke őrültségnek tartotta, hogy valaki megpróbál felszállni egy olyan hajóval, amiből hiányzik a fénysebesség alatti hajtóműblokkok fele, miközben az égen hemzsegő csillagrombolók készen állnak rá, hogy minden felszálló járművet azonnal szétlőjenek. Ám pillanatnyilag nem sok kedve volt ezen vitatkozni.

A TIE vadászról leszakadt egy szenzorfürt, és pörögve Teneniel felé száguldott.

– Gyere! – üvöltötte Luke.

De a lány nem mozdult. Dalolni kezdett, és ellentámadásba lendült. A szenzorblokk megpördült a levegőben, és az Éjnővérek felé száguldott. Barithának még sikerült kitérnie előle, ám az egyik Éjnővér nem tudott félreugrani. A blokk ledöntötte a lábáról.

– Légy átkozott, Gethzerion! – ordította Teneniel. – Elegem van abból, hogy vadászol ránk! Elegem van abból, hogy bujkálnom kell előled! Elegem van abból, hogy fajdalmát okozol és gyilkolsz! Elegem van…

Luke Teneniel arcára nézett. A lány félőrült volt a dühtől. Luke érezte a haragjából áradó erőt. Teneniel arca vörös volt, szemeiből könnyek patakzottak. Mormolva belekezdett a dalába. Egy hurrikán söpört végig a termen. Az egyik TIE vadász megbillent, és hánykolódva elindult az Éjnővérek felé. A boszorkányok kitértek előle, és kinyújtott kezeikkel megeresztettek egy ellenvarázslatot.

– Ne! Ne a dühöd vezéreljen! – kiáltotta Luke, és megmarkolta Teneniel vállát. – Ez nem Gethzerion! Ez nem ő!

Teneniel megfordult, zihálva Luke arcába nézett, és mintha hirtelen rádöbbent volna, hogy hol van. Han tüzet nyitott a hajó elülső lövegeiből. A roncshalmokból repesz szilánkok fröccsentek a levegőbe, a füst– és ionizálódott gázfelhők viharként száguldottak az Éjnővérek felé.

Luke elkapta Teneniel kezét, felráncigálta a hajóba, rácsapott a zsilipkapu zárógombjára, és berohant a pilótafülkébe. A fülkében csak Han tartózkodott. Luke már nem hallotta a boszorkányok dalát, de a megfigyelőablakon át még mindig látta őket, és magasba nyújtott, ökölbe szorított kezeiket. Mintha megmarkoltak volna valamit… Han lassan meghúzta az indítóművet vezérlő kart, és megpróbálta felemelni a hajót.

– Barátom! Ezek a hajtóművek még vacakabbak, mint gondoltam – mondta bizonytalanul. – Nem hiszem, hogy ez a teknő egyáltalán fel tud emelkedni.

A terem másik végében levő ajtón feketecsuhás alakok özönlöttek be.

– Vigyél ki minket innét! – mondta Luke. – Most! Han megpróbálta előrenyomni a kart.

– Ez beragadt! – kiáltotta. Már két kézzel markolta akart.

Luke a boszorkányokra, összeszorított kezeikre nézett. Átvezette magán ez Erőt, majd lenyúlt, és könnyedén feltolta a kart. A hajó megremegett, de felemelkedett. Luke körbefordította, és teljes kapacitásra kapcsolta a fénysebesség alatti hajtóműveket. A hajó a csarnok végében sötétlő kapu felé száguldott.

A boszorkányokat elkapta az aktiválódó hajtóművekből kivágódó lángcsóva. A hajó kirobbant az épületből, de megrázkódott a rázúduló lövésektől.

– Semmi baj – mondta Han. – Csak a tornyokba ültetett őrszemek lőnek ránk. A pajzsok ellenállnak ekkora tűzerőnek.

Han átvette Luke-tól a botkormányt. A hajó csigalassúsággal át dörgött a mezők fölött.

– Hé! Őfelségék! – kiáltotta Han az interkomba. – Sikerült már kiszabadítani azokat a generátorokat?

– Nem – felelte Isolder hangja. – Még egy pár perc.

– Szabadna emlékeztetnem önöket arra, hogy ez egy tiltott bolygó? – kérdezte Han. – Felettünk az ég tele van birodalmi csillagrombolókkal, amik ebben a percben valószínűleg célba vesznek minket, és abban reménykednek, hogy darabokra robbantanak bennünket?

– Rendben, igyekszünk – mondta Isolder. – Megállás nélkül dolgozunk!

– Én nem azt akarom, hogy dolgozzanak! – mondta Han. – Én csak azt akarom, hogy szedjék már ki azokat a generátorokat… Most, azonnal!

– Megyek, segítek nekik – mondta Luke, és végigfutott a folyosón.

Teneniel még mindig a hajó bejáratában állt, és a zárt zsilipkapura meredt. Az arca sápadt volt, és Luke közeledtére úgy kapta félre a tekintetét, mintha valamiért bűnösnek érezné magát.

– Sajnálom – mondta. – Most történt meg utoljára.

Luke bólintott, majd lemászott a raktérbe, átkúszott a jobb oldali szenzorfürt-villa sarkába. Isolder két generátort már leemelt a talapzatról, és egy hatalmas villáskulcsot szorongatva kétségbeesett igyekezettel megpróbálta kilazítani a harmadikat is. Leia közben a generátorokat ráncigálta, és azon ügyködött, hogy Isolder mellett kivonszolja a szűk kamrából.

– Ha tudod, húzd félre őket az útból – sürgette Luke Isoldert, és közben bekapcsolta a fénykardját. – Leia, menj fel oda, és zárd le a hűtőfolyadékos hordókat!

Luke levágta a hat megmaradt csavar fejét, majd egy jókora rúgással kilazította a helyéről a két generátort Mindkét szerkezet legurult a talapzatáról. Luke és Isolder ezután felvonszolta a négy generátort a főfedélzetre. Kétségbeesett erőfeszítéssel átrángatták őket a zsilipkapu elé. Mire az utolsóval is végeztek, Leia is befejezte a hordók lezárását. Most már ezeket is ki lehetett vinni a generátorok mellé.

– Hajót elhagyni! – kiáltott Han hangja az interkomból.

Alig mondta ki a második szót, már ki is rohant a pilótafülkéből.

– Harminc másodperc múlva egy tó fölé érünk.

Láttam a monitorokon!

Han kinyitotta a zsilipkaput. Ahogy a feljárórámpa kinyúlt, a hordók és a generátorok kicsúsztak a hajóból. Luke meglepődött. Öt méterrel a talaj fölött, hatvan kilométer/órás sebességgel haladtak.

A hajó találatot kapott, és megrázkódott. Han felnézett.

– Azok a csillagrombolók tudják, hogy hol vagyunk. Már csak abban reménykedhetünk, hogy a pajzsok még harminc másodpercig kitartanak.

A hajó hirtelen megbillent. Isolder elkapta a szenzorfürt ablakot, de lecsúszott a rámpán. Félúton sikerült megkapaszkodnia, de közben elejtette az ablakot. Megpróbált visszamászni. Egy újabb lövedéktől a hajó másodszor is megbillent. Isolder még lejjebb csúszott,

Leia felsikoltott, és elkapta Isolder kezét. Alattuk megcsillant egy holdfénytől ezüstös vízfelület. Luke megfogta Teneniel kezét. Kirántotta a lányt a hajóból. Az öt test egyszerre zuhant ki a hajóból.

Luke belecsobbant a vízbe. A lába beleütközött az iszapos mederbe. Fellökte magát a felszínre és kétségbeesetten körülnézett. Teneniel mellette volt, Han és Leia pedig húsz méternyire tőle. Valamivel távolabb Isolder lebegett a hátán.

Leia a herceghez úszott. Luke a tó fölött szálló hajó után nézett. Még néhány rakétatalálat, és a védpajzsok felmondták a szolgálatot. A hajó zöld meteorrá válva robbant szét. A gomba alakú tűzcsóva felkúszott az éjszakai égre.

Luke Leiához és Isolderhez úszott. Isolder arca sáros volt. Fejjel előre zuhant le, és megütötte magát a sekély tó medrében. Felköhögött. A szájából sáros víz buggyant elő.

– Szerencséje volt – mondta Leia. – A nyakát is eltörhette volna.

A vizet taposva kikecmeregtek a száz méternyire levő partra. Luke egy remegést érzett az Erőben. Olyan volt, mintha egy vékony, tapogatózó gondolat-ujj nyúlt volna feléjük. Tudta, Gethzerion terjesztette ki a tudatát, hogy megtalálja őket. Alig tíz kilométernyire voltak a várostól, még meglehetősen tisztán látták a falakat. Az Éjnővérek minden bizonnyal látták a felrobbanó hajót, de Gethzerion mégis túlélők után kutatott az Erővel. Luke kiürítette az elméjét, és hagyta, hogy Gethzerion elnyúljon mellette. Tenenielre nézett. A lány kínlódva próbált uralkodni magán, de hirtelen elernyedt. Luke ebből tudta, a közvetlen veszély egyelőre véget ért. A kutató érintés tovább kúszott a tó fölött.

– Nohát! – lihegte Leia. – Ez nem is volt olyan nehéz!

– Tényleg nem – köhögte Isolder. – Vissza kellene mennünk, hogy még egyszer megcsináljuk.

– Gyorsan el kell tűnnünk innét – mondta Luke. – Gethzerion rohamosztagosokat fog küldeni a túlélők felkutatására, és a roncs használható darabjainak kimentésére. Nem szeretném, ha a nyomainkon kívül mást is találnának.

Luke szavai mintha elszomorították volna a csapat tagjait.

– Luke, add csak ide a makrotávcsövedet! – kérte Han.

Luke a vízhatlan övtáskából előhúzta a messzelátót. Han zihálva a szeméhez illesztette, és felnézett az égre.

– Mi az? – kérdezte Isolder. – Mi van odafönt?

– Nem tudom – felelte Han. – Már akkor láttam, amikor kirepültünk abból a hangárból. A műszerek valami furcsa dolgot mutattak.

– Mit? – kérdezte Leia is.

– Szatelliteket – mondta Han. – Zsinj emberei többezer szatellitet állítottak pályára odafönt.

– Mik lehetnek azok? – kérdezte Isolder. – Orbitális aknák?

– Lehetséges – mondta Han. – Talán azok. De bármik is legyenek, rengeteg van belőlük.

Leia felnézett az égre, a csillagok közötti feketeségre.

– Nem tudom – mondta. – Nekem ez valahogy nem tetszik.

Luke a tekintetével követte Leia pillantását, látta a szatelliteket, a többezer halovány fénypontot. Olyan volt, mintha a csillagok az elmúlt néhány órában osztódással megszaporodtak volna. Ahogy visszagondolt, Luke rájött, hogy a szatelliteket körülbelül akkor állították pályára, amikor ők a liftben voltak. Amikor az a látomása támadt…

Lehunyta a szemeit, és újra maga előtt azt a képet – a véget nem érő éjszaka képét.