A csapat sietve rankorhátra pattant, hogy megtegyék a még hátralevő utat. Valami apró dolog megváltozott az éjszaka folyamán. Teneniel Isolder rankorján ült, Han pedig Leiáén. Luke Artuval utazott, és rájött, hogy valamivel nagy bánatot okozott a lánynak. Teneniel lemondott róla – Luke pedig furcsán megkönnyebbült.

Az éjszaka csendjét csak az erdőn áttipró, gyilkos iramban a Daloló Hegy klánjának erődítménye felé vágtató rankorok lépteinek hátborzongató döngése törte meg. Egyetlen hüllő sem ugrott ki az ágak közül, és egy sem rikoltott fel rekedten a közelgő dübörgésre. A lombok között egyetlen madár sem riadt fel. A dzsungel lakói olyan mélyen hallgattak, mintha valamennyien elpusztultak volna.

A rankorok egy órán át loholtak, majd miután átmásztak egy hegyláncon, lihegve megálltak, és lenéztek a Daloló Hegy öt kilométernyi távolságban levő edényszerű völgyébe. Az égen tompa vörös fény ragyogott, a levegőben füst terjengett. Az Éjnővérek felgyújtották a környező hegyeket borító dzsungelt, ezért úgy látszott, mintha a csúcsok egy izzó parázzsal teli tálon magasodnának.

Luke tisztán hallotta az elméjében Augwynne hívó szavait.

– Luke, Teneniel, siessetek!

Luke visszaordította a választ:

– Mindjárt ott vagyunk!

Még gyorsabb haladásra ösztönözte a rankorokat. A bestiák száguldottak; csak úgy röpködtek mögöttük a rögök, amiket karmaik hasítottak ki az erdő talajából.

Luke érezte a feléjük kúszó sötétséget. A gyomra úgy felkavarodott közeli gonoszságtól, mintha beteg lenne. A levegőben korom és tűz-szag lebegett. Hamu és füst szállt a rézszínű ég felé. Bármennyire is sietett, Luke kénytelen volt kerülővel, egy széles félkörív mentén átvezetni a csapatát a hegy északi gerincére. Iszonyatosan rossz érzése támadt, de mivel a támadáshoz készülődő Éjnővérek a déli oldal közelében gyülekeztek, le kellett mondania arról, hogy rátérjenek a másik, könnyebb és járhatóbb útra.

A rankorok megkerülték a hegy északi lejtőjénél álló sziklákat. Luke a közelből érezte az Éjnővérek jelenlétét. Felemelte a kezét, megállította a rankorokat, és felnézett a füstbe burkolózó sziklaszirtekre. A kövekről visszaverődött a tüzek fénye, csak a legmélyebb hasadékok maradtak sötétek.

Luke a sziklafalra pillantott. Mivel nem kockáztathatták meg, hogy az éjnővérek rájuk támadjanak, arra nem mehettek.

A barna füst fenyegetően lebegett a levegőben. Olyan volt, mint egy mozdulatlan szemfedél, ami arra készül, hogy ráboruljon a világra. Az Éjnővéreknek a kalapáccsá alakított Erő segítségével valahogy sikerült manipulálniuk és megformázniuk a füstöt. A levegő telítődött sztatikus elektromossággal.

– Artu! – mondta Luke. – Végezz el egy szenzorletapogatást, és szólj, ha valamilyen elektronikus szerkezetet észlelsz.

Artu kidugta és körbeforgatta a tányérantennáját.

– Luke gazda – mondta Thripio. – A levegő elektromossággal telített, az ionizáció pedig veszélyezteti az áramköreimet. Kétlem, hogy Artu érzékelni tudna valamit. Ez nem droidnak való időjárás.

– Ez az idő senkinek sem jó – mondta Luke, és beleszimatolt a levegőbe. A felhők nem esővel telitett viharfellegek, voltak, de nem is záport hordozó nyári felhőcskék. Ezek a sűrű felhők nem vizet, hanem port és kormot rejtettek magukban. Luke felnézett. A völgy fölött lebegő felhők hirtelen kavarogni kezdtek. Úgy örvénylettek, mintha valaki kevergetné őket.

Az eget betöltötte Gethzerion vörös füstből alakot öltött arca. A gigantikus arc lenézett rájuk, az óriási szemek tágra nyíltak.

Azután az arc hirtelen szétbomlott, de Luke-nak még mindig olyan érzése volt, hogy Gethzerion odafent van, a felhők mögött rejtőzik, és őket figyeli. A rankorok morogva elhátráltak a sziklától.

– Ne féljetek – nyugtatta Teneniel a társaságot. – Gethzerion csak meg akar ijeszteni benneteket.

– Igen – mondta Han. – Sikerült neki.

Artu bizonytalanul körbeforgatta az antennáját. Hirtelen megrázkódott. Az antenna délkelet felé mutatott. Felvijjogott, és elektronikus hangon csipogni kezdett.

– Artu abban az irányban birodalmi lépegetőket észlel – mondta Thripio.

Luke délkelet felé meresztette a szemét, majd újra felnézett a hegyekre. Fölöttük, némelyik mélyedésben és sziklahasadékban elég sötétek voltak az árnyak ahhoz, hogy egy emberi szem képtelen lett volna meglátni a bennük kapaszkodó rankorokat. Luke azonban tudta, a birodalmi lépegetők életfunkció-szenzorai egyetlen másodperc alatt felderítenék őket. Nem maradt más választása, hatástalanítania kellett a lépegetőket, hogy a többiek közben megmászhassak a sziklát. Sietnie kellett.

Luke megveregette a rankorja nyakát. A bestia teste időközben újra felhevült. Luke érezte a belőle áradó fáradtságot és zavarodottságot. Átáramoltatta magán az Erőt, lehűtötte a rankorokat, és lecsillapította a szomjukat.

– Tosh – mondta – a legjobb sziklamászóid vigyék fel a barátaimat a klán erődjébe. Én idelent maradok veled, meg egy másik rankorral. Harcolni fogunk, de lehető leghamarabb csatlakozni fogunk a többiekhez.

Tosh elmorgott néhány parancsot a gyermekeinek. A két legkisebb hím átvette tőle a generátorokat rejtő zsákokat. Tosh és a „leánya” levette a hátukra csatolt pikákat és hálókat, és felkészültek a csatára.

– Han – mondta Luke, és a közös rankorjukon ülő Hanra és Leiára nézett. – Vidd fel Leiát és a droidokat a Falconhoz, és javítsd meg a hajót.

Luke felemelte a kezét, mire Artu Tosh hátáról átlebegett a másik rankorra, Han és Leia közé. – Ti semmit sem tudtok tenni idelent. Teneniel! Te is menj velük. Szükségük lehet a segítségedre.

– Ezt meg hogy érted? – kérdezte Han. – Veled maradok! Még nem vesztettem el a szemeimet, és a pisztolyom is megvan.

– De egyiket sem tudnád használni – felelte Luke. Han csalódott arcot vágott.

– Igen, de…

Hatalmas robaj hallatszott a felhők mögül. A dörgés visszhangja visszaverődött a hegyfalról. Sugárnyalábszerű, bíborszínű villám csapódott az egyik kiszögellő sziklának. Lángoló magmacseppek fröccsentek a levegőbe.

– Hát nem érted? – kérdezte Leia Hantól. – Az Éjnővérek a Falconhoz fognak jönni, mert tudják, hogy azon elhagyhatnák a bolygót, most már csak annyit tehetünk az itt élő emberekért, hogy a lehető leghamarabb megjavítjuk a hajót, és eltűnünk innét vele együtt. Ezen nincs mit vitatkozni!

– Tudom – mondta Han fájdalmas hangon. – Én is látom, mi a helyzet! Rendben, veled megyek.

Luke tudta, hogy Han a szíve mélyén megveti magát, amiért a bajban magára kell hagynia a barátját.

Csubakka és Thripio lemászott az óriási nőstény-rankorról, és felkapaszkodott Isolder meg Teneniel mögé. A rankorok elég nagyok voltak ahhoz, hogy akár négy személy is elférjen a szemeik fölötti szarulemezeken. Luke nem tartott tőle, hogy az utasok különösebb terhet jelentenének a bestiáknak, viszont a generátorokkal és hordókkal telepakolt zsákok már gondolkodóba ejtették. De nem volt mit tenni: a rankorok kénytelenek voltak felmálházva megmászni a hegyet.

– Menni fog? – kérdezte Luke a rankoroktól. A két kisebb termetű hím magabiztosan felmordult.

Luke felnézett. Leia arcát megvilágította egy hirtelen felragyogó villám. Luke megérezte a nő félelmét.

– Ne aggódj – mondta. – Elintézem azokat a birodalmi lépegetőket.

– Ebben biztos vagyok – felelte Leia. – De azért vigyázz magadra. Semmi hősködés. Van a közelben egy-két nagyon gonosz ember. Ezt még én is érzem…

Leia elhallgatott, Luke pedig hirtelen nem tudta, erre mit mondhatna. Most az egyszer tényleg szükségük volt a hősiességre.

– Megpróbálom óvatosan csinálni – mondta Luke. Luke megfordította Tosht, és maga mögött hagyta a többieket. Tosh felrohant egy száz méter hosszú, szelíd emelkedőn, majd megállt, és beleszimatolt a levegőbe. Előttük egy sűrű, fekete bozót húzódott. Tosh halkan felmordult. Luke megérezte, hogy mit akar – a rankor azt kérte, hogy szálljon le a hátáról, mert úgy gyorsabban tud mozogni harc közben. Tosh lekuporodott, Luke pedig leugrott a földre.

Luke végigtapogatta a sötétséget. Semmit sem látott, szagokat sem érzett, de még az Erő segítségével sem érzett semmit. A rankorok azonban halkan balra húzódtak, és megkerülték a bozótot. Luke nesztelenül követte őket. Az Erő segítségével lépkedett.

Kiértek egy ösvényre, ami a bozótos mélyébe vezetett. A tájat jól megvilágította az erdőtűz fénye. Luke nyomokat látott a talajon. Tudta, csak a birodalmi lépegetők fémlábujjai szaggathatják fel, és taposhatják le ennyire a földet. Újra a bozót felé meresztette a szemeit. Itt már világosabb volt, és feljebb az emelkedőn a növényzet is megritkult. A-hogy körülnézett, Luke látta, egy kis hegy csúcsa közelében áll.

– Nézzétek! – hallatszott egy kiáltás a Luke fején levő sisak hangszórójából. – Ott fent, a sziklán!

Luke hátrapillantott a válla fölött. A hímrankorok, karmaikat a régi kapaszkodókba mélyesztve éppen akkor kapaszkodtak felfelé egy majdnem függőleges sziklán. Luke alig látta Han, Leia és a többiek alakját.

A következő pillanatban lézerágyúk dörrentek a feje fölött. Luke a vakító villanások fényében meglátta, hogy amit eddig bozótnak hitt, valójában nem más, mint egy birodalmi álcaháló, ami mögött egy löveg, tucatnyi rohamosztagos, négy birodalmi lépegető, meg egy boszorkány rejtőzik. Luke tudta, hogy még több tucatnyi ehhez hasonló állás lehet a környéken. Már csak abban reménykedett, ha ezt az egyet elintézi, Leiának meg a többieknek elég ideje marad a hegy megmászására.

Tosh megmarkolta a fegyverét, és a lányával együtt előre rohant. Az ágyúdörgés leplezte dübörgő léptű támadásukat. Luke izgatottan Leiára nézett. Látta, a sziklán csimpaszkodó hímrankoroknak valami csoda folytán sikerült kitérniük a lövedékek elől, és még be tudtak bújni egy kiálló szirt mögé. Eltartott egy pillanatig, amíg Luke rájött, hogyan csinálták. A rankorok a sziklafalon kúszónövényekként lelógó whuffabőrből készített szíjakon lendültek be a fedezékbe.

Luke Tosh és a másik rankor után rohant. Elsőként Tosh ért el a birodalmiakhoz. Bevágódott két lépegető közé, utána rálökte őket az ágyúra. A rémült rohamosztagosok tüzet nyitottak rá. Tosh fájdalmasan felüvöltött, de a lövedékeik lepattantak vastag bőréről. Luke megeresztett három lövést – három birodalmi katona hullott a földre. Tosh lánya meglóbálta hatalmas alabárdját, és félbevágott egy harmadik lépegetőt.

A negyedik birodalmi lépegető megpördült, és ikerágyúiból tüzet nyitott a fiatal rankorra. Rankorvér fröccsent a lépegetőre. Tosh lányának karja a vállizületnél levált. Sárga csontszilánkok villantak ki a sötét húsmasszából. A rankor döbbenten a sebére bámult, ép kezével megmarkolta, és a lépegetőre hajította a hálóját, majd összerogyott és kimúlt. A hálóra erősített kődarabok feldöntötték a lépegetőt. Tosh felugrott, fél kézzel agyoncsapott egy visszavonuló rohamosztagost a birodalmi lépegetőhöz rohant, és beleöklözött az ikerágyúba.

Lángok és kék szikrák csaptak ki a sérült lépegetoből. Szétolvadt az energiatelepe, de Tosh újra és újra rácsapott. A lépegető fémteste behorpadt és megrepedt. A fülke belsejében tartózkodók közül ezt már senki sem élhette túl, de Tosh bömbölve szaggatta a fémet, hogy kitépje a lépegetőből a lövész holttestét.

Luke még két rohamosztagost, de közben meghallotta az Éjnővér dalát. A Tosh őrjöngésétől megrémült boszorkány a földre lapulva énekelt. Luke előrántotta a fénykardját.

– Te! – kiáltotta.

Az Éjnővér felé fordult. Fiatal nő volt, tulajdonképpen még gyerek, legfeljebb tizenhat éves lehetett. Luke képtelenségnek tartotta, hogy ez a lányka valóban gonosz lehet. Érezte a belőle áradó félelmet.

A lány tovább énekelt. Luke felemelte a bal kezét, és az Erő segítségével összeszorította a boszorka gégéjét. A dal abbamaradt. A lány dermedten, halálrarémült arccal állt.

– Ne kényszeríts rá, hogy megöljelek – mondta Luke. – Ígérd meg, hogy örökre elhagyod Gethzeriont meg a klánját!

A lány az égő birodalmi lépegetők lángjai által megvilágított férfira bámult. Szemei tágra nyíltak az iszonytól. Fulladozott. Magatehetetlenül bólintott. Luke megérezte a belőle áradó állati félelmet, és eleresztette.

A lány a földre rogyott, és dühösen felnézett Lukera. Luke érezte, hogy boszorkát meglepi saját tehetetlensége. A lány egy heves kézmozdulattal létrehozott egy varázslatot – a mágia ereje kiszakította Luke kezéből a fénykardot.

Luke előrántotta a sugárpisztolyát, és lőtt. A lány elsikított egy átkot, és felemelte tenyerével megpróbálta eltéríteni a sugárnyalábot, de túl fiatal és túl gyenge volt ehhez a feladathoz. A lövedék a húsába mart, megégette és elfeketítette a kezét.

A boszorka a kezére nézett, és elborzadva felüvöltött. A fénykard felpattant a földről, és Luke feje felé száguldott. Luke a kardba vezérelte az Erőt, és mielőtt a penge az arcába sújtott volna, sikerült kikapcsolnia, majd elkapta a levegőben lebegő markolatot.

– Kérlek, ne tedd ezt! – kiáltotta, de a lány már belekezdett egy újabb varázsige eldalolásába.

A boszorka mögött hirtelen megjelent egy hatalmas árny. Hús reccsent, nedves cuppanás és csontropogás hallatszott. Tosh egyetlen hatalmas csapással belepasszírozta az Éjnővért a földbe.

Luke döbbenten állt. Képtelen volt megérteni a boszorka önpusztító viselkedését, és egyszerűen nem tudta elhinni, hogy egy ilyen fiatal teremtés ennyire átadta magát a sötét oldalnak.

Tosh fél kézzel elkapta Luke-ot, felhajította a hátára, és végigrohant a dzsungelen.

Luke felfedezte a rankor testén végigfutó, húsig hatoló fekete égésnyomokat. Amelyebb sebekből vér szivárgott. Tosh üvöltött a fájdalomtól – de nem a sebei miatt, hanem mert végig kellett néznie saját leánya halálát.

A rankor átvágtatott a fák között, a sziklafal alá ér t, és Luke-kal a hátán elkezdett mászni felfelé, az erdőtűz fényével megvilágított füstfellegek felé.

A hegyet körbevették a lángok. Luke körül mennydörgés robajlott.

Amikor Tosh felért a szikla tetejére, Leia és a többiek már elég messze eljutott. A hímrankorok egy nekik derékig érő nádmező közepén álltak. Leia Luke-ot figyelte, és amikor látta, hogy felért, megrántotta a kantárt, és tovább indította a rankorját.

A rankorok vágtattak. Átszáguldottak egy mezőn, és átvágtak az edény alakú völgyön, melynek túlsó, déli szelén ott magaslott a sziklába vájt erőd. A jó öreg Tosh megeresztett egy csatabömbölést, és a társai is felüvöltöttek, de még Han és Isolder is kiáltozni kezdett.

Ahogy Luke elérte a völgy déli szélét, meglátta a szikla mellett monolitokként sorakozó, hatalmas husángokat és buzogányokat szorongató ötven rankort. Egy bőrruhás férfiakból és fiúkból álló kis hadsereg jókora köveket hordott halomba a meredély szélére, a várakozó rankorok mellé.

Amikor Leia elért az erőd tövébe, felnoszogatta a rankorokat a lépcsősoron. A bestiák nem fértek át az erődítmény kapuján, ezért Han, Leia, Isolder, a droidok és Teneniel nekilátott, hogy leszedje róluk a csomagokat, és becipeljék a generátorokat a falak közé. Luke még nem feledkezett meg a sürgető hívásról, amit alig egy órával korábban Augwynne küldött felé. Elszáguldott a többiek mellet, és hármasával szedve a lépcsőfokokat végigrohant a termeken, ahová a gyermekeket, és a falu hasznavehetetlen lakóit terelték. Végül elért a harcosok csarnokába.

A klánnővérek már odabent várakoztak. Testüket palást takarta, fejükre sisakot húztak, és a domború térkép fölött állva énekeltek.

– Ah re, ah re, ah suun corre. Ah re, ah re, ah svun corre…

Augwynne komoran üdvözölte Luke-ot. Az arcát maszkszerűvé tette a magára kényszerített nyugalom.

– Köszöntelek, Luke Skywalker – mondta, miközben a társai folytatták a kántálást. – Bíztam benne, hogy sietni fogsz. Most éppen megpróbáljuk lokalizálni az Éjnővérek tartózkodási helyét. Így talán megfejthetjük, milyen stratégiát dolgozlak ki ellenünk.

Augwynne faragott botjának végével közelebb tolta az erőd makettjéhez a Gethzerion légautóját jelképező pikkelyt. Ha nem tévedett, Gethzerion két csapata között haladt, és már csak két kilométernyire volt a hegytől. Luke arra következtetett, hogy Gethzerion a járművén ide-oda szálldos a két sereg között, és mindenhol személyesen osztja ki a parancsalt.

– Sikerrel jártatok? – kérdezte Augwynne.

– Ahogy az várható is volt – felelte Luke.

– Helyes. – Augwynne megkönnyebbülten fellélegzett. – Hannak mennyi időre van szüksége, hogy megjavítsa a hajóját?

– Két órára – felelte Luke. – Már odafönt van, és éppen a generátorokat próbálja beépíteni. Gethzerion azonban már tudja, hogy van egy megjavítható hajója.

– Ez elkerülhetetlen volt – mondta Augwynne. – Megpróbáljuk visszaverni az Éjnővéreket, míg Han befejezi a munkát.

Az egyik klánnővér lehajolt, és tizenhét fekete kavicsot tett a hegy nyugati lábához. Luke áttanulmányozta a térképet. Az Éjnővérek stratégiája furcsa, de rémisztő volt. A kompassz tizenkét irányában megfigyelőpontokat hoztak létre. Mindegyik őrhelyen egy boszorkány tartózkodott. Mivel Luke nemrég közelről is látott egy ilyen állomást, pontosan tudta, hogy milyen felszerelést telepítettek beléjük. Ráadásképpen Gethzerion három rohamszázadot helyezett el a hegy körül. Az egyik csapat pontosan szemben volt a völgybe vezető főlépcsővel – az egyetlen könnyen megközelíthető bejárattal −, a másik kettő pedig ehhez képest két irányban, százhúsz foknyira helyezkedett el. Gethzerion támadási terve a jelek szerint nem vett figyelembe olyan apróságokat, mint a terep, a stratégiai pontok, és a klán védelmi pozíciói. Úgy tűnt, arra számít, hogy a katonái minden akadállyal megküzdenek. Luke ismerte az Erő hatalmát, és tudta, hogy Gethzerion tervei beválhatnak.

– Az Éjnővérek közül nagyon sokan nem kaptak szerepet a támadásban – mondta Augwynne, és a térképre nézett. – Óvatosnak kell lennünk.

Még közelebb tolta a Gethzerion légautójának szimbólumát a hegy déli lábához, majd kiment az erkélyre.

Luke Augwynne mellé állt, a boszorkányok pedig mögéjük gyűltek. Már nem volt messze a napfelkelte; a felhők egyre világosabbá váltak. Olyan sűrű volt azonban az égen összegyűlt füst, hogy Luke nem volt benne biztos, hogy hajnalban a nap fénye valóban szét fogja oszlatni a sötétséget.

Előzd éjszaka hatalmas utat tett meg, és csak kétszer volt módja pihenésre, ezért Luke úgy érezte, mintha már napok óta nem aludt volna. Ahogy lenézett az erdőre, látta a fák között járkáló birodalmi lépegetőket, és a fehér patkányokként fedezék után kutató rohamosztagosokat.

– Tudsz valami bölcset mondani nekünk, Jedi? – kérdezte Augwynne. – Van valami tanácsod?

– Csak az élet szolgálatában használjátok az erőtöket – mondta Luke. – Csak arra, hogy megvédjétek magatokat, és azokat, akik körülöttetek vannak.

– Ezt úgy érted, hogy nem lenne szabad megölnünk az Éjnővéreket? – kérdezte az egyik nő.

Luke lenézett az előttük gyülekező csapatra.

– Igen. Ha egy mód van rá, hagyjátok őket életben.

Különben ma már egyszer felszólítottam Gethzeriont és a bandáját, hogy menjenek el innen.

– Mi is – mondta Augwynne. – Azok, akik ma ellenünk harcolnak, úgy fognak meghalni, hogy saját vérük szennyezi be majd a kezüket. Én nem leszek velük könyörületes!

Egy perccel később Teneniel Luke elé lépett, és megfogta a kezét.

– Odafönt olyan gyorsan dolgoznak a hajón, ahogy tőlük telik. Úgy éreztem, útban vagyok nekik. Arra gondoltam, idelent talán több hasznomat veszitek.

Luke a lányra nézett. A lobogó tűz fénye kiemelte Teneniel szemének rézbarna árnyalatát, és megcsillant vörös haján.

Teneniel nehézkesen nyelt egyet. Enyhe szellő támadt. Luke először arra gondolt, hogy talán Gethzerion talán újra megjelenik előttük, és bejelenti, hogy megérkezett, ám végül csak Augwynne kiáltása törte meg a csendet.

– Jönnek!

A Luke körül álló klánnővérek kántálni kezdtek. Mélyen alattuk, az erdő árnyai közül felharsant az Éjnővérek dala. A levegő örvényleni kezdett az erkély körül. Luke érezte, hogy por száll a hajába, és hirtelen rádöbbent, hogy az fentről valami lefelé ereszkedik. Felnézett. A koromfelhőkből eső hullott. Luke az övéhez kapott, és előrántott egy védőszemüveget.

Aztán megérezte az Erőn átfutó remegést.

Szél kerekedett. Luke hirtelen egy korom– és homokförgeteg közepén találta magát. Felvette a védőszemüvegét. A klánnővérek eltakarták a szemüket, és lassan hátrálva behúzódtak az erőd belsejébe.

Teneniel Djo dalolni kezdett:

– Waytha ara quetha way. Waytka ara quetha way…

Luke alatt egy sugárnyaláb csapott az erkély mellvédjébe. Odalentről felemelkedett egy magányos, folyamatosan tüzelő birodalmi lépegető. Az Éjnővérek az Erőt használták fel arra, hogy a levegőbe emeljék.

Teneniel előre nyújtotta az egyik kezét, szétterpesztette az ujjait, és fókuszolta a varázslatát. A por úgy kavargott körülöttük, mintha örvénylő víz lenne.

Kövek és kavicsok vágódtak a birodalmi lépegető oldalához. A levegőben vibráló, a törmelék által létrehozott sztatikus töltés kikényszerített az égből egy villámot. A fénysugár tapogatózó ujjként nyúlt előre, és megpöccintette a lépegetőt. A birodalmi lépegető lánggömbbé változott. Az Éjnővérek nem sokat törődtek vele. A roncs lezuhant. Ahogy a talajra ért felrobbant. A vakító villanás megvilágította az erődítmény felé igyekvő lépegetőket és rohamosztagosokat.

Luke előrehajolt, hogy jobban lásson. A kavargó füstön keresztül is jól látta a lépcsősor tetején álló rankorokat. A bestiák szikladarabokat gördítettek a felfelé vezető ösvényre. Luke végignézte, ahogy az első kő belevágódik az egyik birodalmi lépegetőbe. Ahogy a lépegető hátrasodródott, a szikla ledöntötte a lábukról a mögötte haladó lépegetőket és katonákat.

Luke álmélkodva figyelte Gethzerion hetyke támadását – bámulatos volt, mennyire nem törődik az elvesztett felszereléssel és életekkel. Két klánnővér varázsigéket mormolva lenézett a roncsokra. Luke mögött Augwynne ordítva parancsokat osztogatott.

– Ferra, Kirana Ti! Menjetek a külső kapukhoz! Az Éjnővérek rajtunk vannak!

Luke körülnézett. Nyomát sem látta az Éjnővéreknek, de amikor az Erőt is segítségül hívta, veszélyt érzett a magasból. Felnézett. Három méterrel a feje fölött három Éjnővér mászott lefelé a sziklafalon. Szinte egyszerre ugrottak le az erkélyre.

Luke figyelmeztetően felordított, előrántotta a fénykardját, és hátratáncolt egy lépést. Az egyik klánnővérnek nem volt ideje kitérni a támadás elől – egy Éjnővér éppen mellé érkezett meg. A boszorkány a lány arcába lőtt, majd egy szaltóval leugrott az erkélyről.

– Luke kitért egy lövés elől, és kettéhasította az egyik Éjnővért. Az erkély másik végében Augwynne küzdött egy Éjnővérrel. Luke előrántotta a sugárpisztolyát. Augwynne letaszította a nőt az erkélyről. Luke az Éjnővérek után ugrott.

Az levegőben kavicsforgatag kavargott. Ahogy lezuhant a lépcsősor mellett, Luke megpillantotta a halálos út mellett szétszórt fehér konfettiként heverő rohamosztagosokat. Sugárnyalábok cikáztak el mellette – a birodalmi lépegetők folyamatosan tüzeltek a lépcsősor tetején álló sziklahajigáló rankorokra.

A talaj gyorsan közeledett Luke-hoz. Ez egyik sziklán két feketecsuhás Éjnővér állt. Luke az egyik mellé huppant, és felordított. Az Éjnővér megfordult, és felkészült a varázslásra. Luke lőtt. A nő egy pillanatig mozdulatlanul állt. A csuhájából lángok csaptak elő, és úgy nézett, mintha a mellette termő férfi felbosszantotta volna. Luke rádöbbent, hogy ebben a boszorkányban nagyon erős az Erő. A másik nő közben belevetette magát az alattuk dúló küzdelembe.

Az egyedül maradt boszorkány – Gethzerion – Luke-ra meredt. Hátralökte a csuklyáját, és kivillantotta az arcát behálózó, bíborszínűvé vált ereket. Vörösen izzó szemei tágra nyíltak a meglepődéstől.

– Tehát végül mégis találkoztunk – mondta hangosan, hogy Luke a csatazajban is megértse a szavait. – Éreztem a zavart, amit a te Erőd keltett. Mindig szerettem volna találkozni egy Jedivel. De aztán tessék, beeresztettem egyet a börtönömbe, és közben nem ismertem fel! – Úgy nézett Luke-ra, mintha azt várná, hogy az megerősítse, valóban Jedi.

– Már találkoztam hozzád hasonlókkal – mondta Luke. – Hallgass rám, Gethzerion! Fordulj el az sötét oldaltól, mielőtt még túl késő lenne!

Gethzerion elgondolkodva bólintott.

– Bocsáss meg, de nem talállak valami meggyőzőnek, fiatal Jedi. Kár, hogy meg kell halnod, mielőtt végignézhetted volna, hogyan kínlódnak a barátaid!

Gethzerion felemelte a kezét, és egyik ujját mereven Luke-ra szegezte. Mielőtt Luke felfoghatta volna, hogy mi készül ellene, egy Erő-hullám csapott a testébe. Fehér fények villantak a szemei előtt, és úgy érezte, mintha a jobb arcára rásújtottak volna egy kalapáccsal. A bal karja és a jobb lába megbicsaklott a saját elviselhetetlen súlyától. Luke kábultan féltérdre rogyott. A zajok, a dörrenések, a fájdalmas ordítások elhalkultak, távoli mormogássá változtak. Gethzerion újra Luke-ra mutatott, és megmozgatta az ujját. Luke előtt elhomályosult a világ. Úgy érezte, mintha egy pöröly csapkodná a bal halántékát. Oldalra dőlt, majd lélegzet után kapkodva a hátára fordult. Felnézett az égre, a levegőben szálldosó kősziklákra – némelyiket a rankorok hajították le, a többit az Erő emelte magasba.

Lelassult az idő. A feje ugyanolyan ritmusban lüktetett, ahogy a szíve vert. Az arca hideggé, érzéketlenné vált. Luke homályosan felfogta, hogy Gethzerion varázslatának hatására megpattant néhány ér az agyában. Tudta, már nem sokáig él. Egy lesz a csatamezőn maradt holtak közül…

Tehát ilyen lett volna, ha Vader meg akart volna ölni. Kivel próbált szembeszállni? Tenenielnek igaza volt. Ő nem harcos. Ben, gondolta Luke. Cserben hagytalak. Mindannyiótokat cserbenhagytam. Fájdalomhullám söpört végéig rajta. Megpróbált visszaemlékezni, kivel beszélgetett. Megpróbált felidézni egy nevet, bárkiét, akit segítségül hívhatna. Ám az elméje béna volt és üres. Olyan üres, mint a Tatuin végtelen, a lenyugvó napok alatt meztelenül fekvő sivatagai.