DR. RICHARD BRUNO

Mind ott voltak – Harlow Prinz, a Sutcliffe elnöke, Warren Feinstein, az igazgatótanács elnöke, és az egész igazgatótanács. Mindnek dollárjelek látszottak a szemükben, amikor megkezdtem a prezentációmat. Elmélyült csendben hallgattak, miközben folytattam, csendben, ami egyre vészjóslóbbá és kísértetiesebbé vált, ahogy haladtam előre.

És a bemutatóm következtetése halálos síri csendbe hullt, ami úgy tűnt, örökké akart tartani. Végül nekem magamnak kellett megtörnöm azt.

– Hát… kérdés van?

– Ez az… ágyúnaszád vírus egy önreprodukáló organizmus? Reprodukálni fogja magát a laboratóriumon kívül?

– Úgy van.

– És úgy terjed, mint a Járvány?

– Elég könnyen járványossá válhat.

– Kinek volt hozzáférése ehhez az információhoz?

– Miért? Az ebben a szobában lévőkön kívül senkinek – feleltem. – Egymagamban csináltam.

Mint egy kristály, ami hirtelen visszaoldódik az oldatba, a vészjósló csend légköre suttogó, ingerült beszélgetések sorozatára töredezett szét. Ez eltartott néhány percig, aztán Prinz éles hangon parancsokat kezdett kiadni az interkomján.

– Biztonságiak a tizenkettes laborhoz! Zárják le. Ki- vagy belépés csak az én személyes parancsomra. Küldjenek le oda egy dekontamináló csapatot, és hajtsák végre a Fekete Kód eljárást.

– Fekete Kód? – kiáltottam. – Nincsen Fekete Kód a laboromban! Nem szabadult el fertőző ágens! Ne…

– Fogja be, Bruno! Nem csinált még elég bajt? – förmedt rám Prinz. – Egy mesterséges emberi patogént hozott létre, maga félkegyelmű! A szövetségi hatóság keresztre fog feszíteni minket!

– Ha jelentjük… – vetette fel Feinstein.

– Igen… – tűnődött Prinz.

– Mit fog tenni, Harlow?

– Már megtettem. A maximális Fekete Kód eljárást fogjuk követni. Elégetni a tizenkettes labor tartalmát, aztán telepumpálni olvasztott üveggel. Belső ügyként fogjuk kezelni. Mint ha meg sem történt volna.

– De vele mi legyen?

– Tényleg… – szűrte a szót lassan Prinz. – Biztonságiak a tanácsteremhez! – kiáltott bele élesen az interkomba.

– Mi a fene történik itt? – sikerült végre megszólalnom.

– Maga súlyosan megsértette a szövetségi hatóság előírásait, dr. Bruno – szólalt meg Feinstein. – Aminek súlyos következményei lehetnek a társaságra nézve.

– De ez egy hatalmas áttörés! – kiáltottam kétségbeesetten. – Hát nem hallották, amit mondtam? Ez a gyógymód a Járvány minden lehetséges változatára! Meg fogja menteni az országot a…

– Tönkre fogja tenni a Sutcliffe-t, maga kretén! – kiáltotta Prinz. – A bruttó jövedelmünk huszonkét százaléka származik a Járvány-vakcinákból, és másik huszonegy százalék a tüneti kezelésre alkalmas gyógyszerek eladásából! És a maga átkozott ágyúnaszádja egy nemi betegség, ember… soha nem lehetne belőle piacképes termék!

– De a nemzeti érdekek biztosan…

– Attól félek, ön egyáltalán nem volt tekintettel a nemzeti érdekekre, dr. Bruno – vágott közbe Feinstein jóval simább modorban. – A gyógyszeripar részesedése a nemzeti össztermékben évek óta huszonöt százalék, és a Járvány fixen be van drótozva a gazdaságunkba; a maga ágyúnaszádja masszív gazdasági visszaesést váltana ki.

– És megszüntetné a Harmadik Világgal szemben alkalmazott politikánk létjogosultságát.

– Ezáltal megrontaná a szovjet-kínai-japán jóbaráti viszonyt, és újraélesztené a hidegháború lángját.

– Ami egy nukleáris Armageddonhoz, és egész fajunk pusztulásához vezetne!

Micsoda szörnyű álokoskodás! Micsoda tiszta elmebaj! Micsoda undorító, teljességgel önző lószar! Ezt nem gondolhatják komolyan!

De akkor két felfegyverzett őr lépett be a tanácsterembe, és a jelenlétük hirtelen megérttette velem, milyen komolyan gondolta az igazgatótanács. Az organizmust már elpusztították. Az ő felháborítóan hideg nézőpontjukból az undorító logikájuk teljesen korrekt volt. Az ágyúnaszád vírus korábbi méretének gazdasági árnyékává redukálná a gyógyszeripart. A Sutcliffe megszűnne. És megszűnne az ő állásuk és jólétük is…

– Dr. Bruno nem hagyhatja el a helyiséget, és nem kommunikálhat a kintiekkel – adta ki a parancsot Prinz az őröknek. Azok átjöttek a termen, hogy készenlétben tartott pisztolyaikkal felálljanak székem két oldalán.

– Mit fogunk csinálni vele?

Milyen messzire mennének el, hogy megvédjék a saját érdekeiket?

– Talán Dr. Brunót egy szerencsétlen baleset érhetné a laborban… – tűnődött Prinz.

Istenem, halálosan komolyan gondolták?

– Csak nem azt javasolod…? – kiáltott fel Feinstein igazán megrémülve.

– Az organizmust megsemmisítjük, ki tudjuk törölni a kutatási jegyzeteit az adatbankokból, senki más nem tud róla, mi pedig aligha engedhetjük meg, hogy elvarratlan szálak maradjanak – magyarázta Prinz. – Neked van valami jobb ötleted, Warren?

– De…

Pánikba estem? Olyanná váltam, mint ők? Én magam is könyörtelen önérdekből cselekedtem, vagy egy magasabb szükségszerűséget követtem? Vagy mindez együtt? Ki tudhatja? Csak azt tudtam, hogy az életem forog kockán, és ki kell dumálnom magamat ebből a teremből. Ömleni kezdtek belőlem a szavak, még mielőtt végiggondoltam volna őket, vagy nekem legalábbis úgy tűnt.

– Évi egymillió dollár – szaladt ki a számon.

– Micsoda?

– Ez a hallgatásom ára. Azt akarom, hogy a fizetésemet emeljék évi egymillióra.

– Nevetséges!

– Az lenne? Maga mondta, hogy a Suctliffe túlélése a tét. Nagyon is olcsó!

– Olcsóbb és biztonságosabb lenne véglegesen kiküszöbölni a problémát – vetette fel Prinz.

– Uram Isten, Harlow, te gyilkosságról beszélsz! – kiáltotta Feinstein. – Dr. Bruno javaslata sokkal… ésszerűbb. Aligha akarna beszélni, amíg évi egymilliót fizetünk neki a hallgatásáért!

– Igaza van, Harlow!

– A másik túl kockázatos.

– Nekem ez nem tetszik, nem bízhatunk meg…

– Bele kell egyeznie, hogy elfogad egy kinevezést az igazgatótanácsba – folytatta Feinstein. – Biztosítandó, hogy tudatosan vállal törvényi felelősséget az akcióinkért. Amellett mi megsemmisítettük az organizmust, nem igaz? Ki hinne neki egyáltalán?

– Beleegyezik Warren feltételeibe? – kérdezte tőlem Prinz.

Csendesen bólintottam. Abban a pillanatban bármibe beleegyeztem volna, ami elevenen kijuttat az épületből.

Csak később, hazafelé autózva töprengtem el annak a következményein, amibe beleegyeztem, és kezdtem fontolgatni, mi az ördögöt fogok tenni ezután. Mit tudnék mondani Marge-nak és Toddnak? Hogyan tudnám megmagyarázni hirtelen jött hatalmas gazdagságunkat?

És mi van a küldetésemmel, hippokratészi eskümmel, kötelességemmel a szenvedő emberiséggel szemben? Ezek a kötelezettségek még léteztek, és a döntés még az én kezemben volt. Mivel az igazgatótanács szerencsére nem tudta, hogy az ágyúnaszád vírust nem semmisítették meg teljesen. A Járvány hathatós ellenszere még élt, és szaporodott a testemben. Immúnis voltam minden lehetséges Járvány-változattal szemben.

És ez az immunitás fertőző volt.