DR. RICHARD BRUNO

Azt csináltam, hogy egyelőre nem csináltam semmit. Új gazdagságomat egy külön számlára bankoltam, és Marge-nak nem mondtam semmit. Minden nap megjelentem a laborban, és semmit sem téve pepecseltem.

Egyfajta transzban ténferegtem, mint egy erkölcsi zombi, gyűlölve magamat minden rettenetes nap minden ébren töltött órájában. Sikeresen véghezvittem életem küldetését. Legyőztem az ellenséget. Én lehettem volna az emberiség megmentője.

Ehelyett minden, amit tehettem, annyi volt, hogy elrejtem a titkot a feleségem elől, és begyűjtöm a vérdíjamat.

Megtehettem volna egymagam? A moralitás végül elég lett volna? Végül hű maradtam volna a hippokratészi eskühöz? Sohasem fogom megtudni.

Tod fiam kivette a döntést a kezemből.

Egy éjszakán a Szexrendőrség jelent meg a házunknál a letartóztatott Toddal. Egy rajtaütésnél fogták el egy húsbárban. A kártyája kéken jött ki a nemzeti adatbanknál végzett ellenőrzésből, ő is átment egy helyszíni genetikai teszten, amiről én sohasem hallottam korábban, így hát tényleg nem volt semmi, amiért fogságban tarthatták volna.

De Marge-nak és nekem alaposan beolvastak. Amikor elkapták, a kölyök egy húsbárban meresztette a seggét. Nem tudjuk, mióta csinálja, ő azt állítja, hogy először. Most kék, de tudjuk, milyenek az esélyek. Vegyenek a kanos kis fattyúnak egy interfészt, és ijesszenek rá jó alaposan, különben végállapotúként fogja végezni San Franciscóban.

Míg Marge letörten szipogott, én esetlenül nyomtam a férfi-a-férfival dumámat a szerencsétlen kis srácnak.

– Tisztában vagy azzal, hogy mit kockáztattál?

Gyászosan bólintott. – Aha! – mondta. – De… de hát nem éri meg?

– Megéri?!

– Ó, apu, ti tudtátok, milyen volt az, hús a hússal az összes átkozott fém és gumi nélkül! Hogyan tudnád elvárni tőlem, hogy az egész életemet leéljem anélkül, hogy valaha is megpróbálnám?

– Az életedről beszélünk, Tod!

– Hát aztán! – kiáltotta dacosan. – Mindannyian úgyis meghalunk előbb vagy utóbb! Én inkább valódi életet élek, amíg tudok, mint gyáva vénségként haljak meg anélkül, hogy az interfészeken és szexgépeken kívül bármit is ismertem volna! Én inkább kockáztatok, és férfi leszek! Inkább bátran halok meg, mint hogy úgy éljek, mint egy… egy… egy nyuszi! Te talán nem?

Mit mondhattam volna erre? És ő mit mondott volna, ha ismeri csodás és rettenetes titkomat? Hogyan tudtam volna akár a saját fiam szemébe nézni, nem is szólva ennek a hazug leckéztetésnek a folytatásáról? Mit tehettem volna?

Csak egyetlen dolgot.

Ha még túl gyáva alak is voltam ahhoz, hogy az életem árán mentsem meg a világot, legalább azt ki tudtam találni, hogyan mentsem meg a fiamat anélkül, hogy riadóztatnám a Suctliffe hatalmasait az eljárás során. És legalább titokban átadom ezt a szörnyű terhet valaki másnak.

Tod helyzete megmutatta nekem a módját, és megadta a bátorságot, hogy cselekedjem.

Egy merev dákónak rendszerint nincs lelkiismerete. De az enyém a kivétel volt, ami erősíti a szabályt. Most az volt az én lelkiismeretem. Használj engem, követelte tőlem. Használj engem, és hagyd, hogy az élet Járványa rászabaduljon a világra.