33
REX

Fura ma a Menhely. Azt hittem, jól ismerem, de megváltozott. Kimegyek, hallgatózom. Szaglászom, figyelek. Valami nagy, láthatatlan másság ereszkedett rá.

Szólítom a társaimat. Páran jönnek, mások nem. Miért? Aki válaszol, nem tudja. Csatornát nyitok Maxhoz. Ő is változást érzékelt, bár a falkájából kevesebben tűntek el. Nem árulom el, nálam mi van. Még felbátorodna.

Mit mondana Brumi? Csatornát akarok nyitni hozzá a város túloldalára, a tudós házba, de félek, hogy butának tartana. Próbálok felépíteni a fejemben egy Brumit. Azt mondja: Mitől függ, ki válaszolt és ki nem?

Táblázatot kérek az adatbázisomtól és megnézem. Rögtön észreveszem a mintázatot. Mindenki, akit nem tudok elérni, a Redmark egykori eszköze.

Valami nagy baj van. Helyzetjelentést küldök Bruminak. Eszembe jut a humán, aki Ellene Asanto és Maria Hellene és egyik sem, és talán nem is humán. Mit nem mondott el nekem? Próbáljak beszélni vele?

Arra jutok, hogy nem bízom benne. Én vagyok a vezér. Ezt a problémát nekem kell megoldanom.

Elindulok levadászni az eltűnteket.

Már azelőtt érzem, hogy tudnám. Az utcák csendesek és üresek, de a fejemben motoszkál egy hang, valamit érzek, egy szagot régről, messziről. Az előbb magabiztosan loholtam, de most már kúszva haladok a felségterületemen. Félek: az egyetlen félelem, aminek nem érzem a szagát.

Csatornát nyitok Brumihoz.

Brumi csatornája: Mi történt, Rex?

Az én csatornám: Itt van.

Brumi: Értem.

Nem kell kimondanunk a nevét.

Én: Azt hiszem, le fog szidni.

Brumi csatornája: …

Én: Félek.

Ezt csak Bruminak merem bevallani.

Brumi csatornája: Értem. Jövök.

Én: Ne!

Brumi csatornája eltűnik. Helyette nyílik egy másik, és figyelmet követel.

Helló, Rex – érkezik az üzenet. – Gyere, és köszönj szépen! Van miről beszélgetnünk.

Koordinátákat küld. Már közel járok. Lehet, hogy az orrom megérezte a szagát, de nem vettem észre. Üzenek a falkámnak, és utasítást adok, hogy adják tovább azoknak, akiknek még nem álltak helyre a hálózati funkciói. Gyüle-
kező van.

Az én csatornám: Jövök.

A testem tele van félelemmel, bűntudattal, szégyennel. Szidást fogok kapni, és joggal. Rossz Kutya voltam.

Most, hogy van úti célom, gyorsabban suhanok az utcákon, hiába nem akarok. Nem akarok odamenni. De Ő hívott, mi mást tehetnék?

Érzem a szagukat, a falkáét. Összegyűltek egy helyen. Amíg magunk voltunk, erre sose volt szükség. De Neki más a headware-je. Tud beszélgetni és hallgatózni, de nem része a falkának. Nem közülünk való.

Befordulok egy sarkon, és mindenhol kutyákat látok. Ülnek, fekszenek, nyüszítenek, lent a járdán, és fent, a Menhelyt alkotó betonkockákon is. Az utca végén Ő ül az egyik kocka küszöbén. Csak egy fekete ruhás, kopasz humán, de amint meglátom, ledermedek.

 A neve Jonas Murray. Hart Murénának hívta, de nekem mindig csak Gazdi volt.

Harcolni akarok. Futni. A rendszerem figyelmeztet a megemelkedett stresszhormonszintre. Nyüssz nyüssz nyüssz, úgy nyüszítek, ahogy rég nem.

A többi kutya téblábol, összeverődik, tőlem vár útmutatást. Félnek Gazditól, még azok is, akiknek nem volt a gazdija. De tudják, hogy én vagyok a vezér. Látni akarják, mit csinálok.

Lassan odamegyek Gazdihoz. Próbálom felszegni a fejemet, úgy járni, hogy ne látszódjon rajtam a félelem és a kétség.

Gazdi hátradől és néz. Soványabb, mint régen. A térdén egy fegyver fekszik, az adatbázisom szerint újabb gyártású gépkarabély – meg tudná ölni vele bármelyikünket, legalábbis néhányunkat. Nem ettől fél a falkám.

Csatornát nyitok, ömlenek a jelentések, teljes a hangzavar. Átfutom az adatokat, miközben Gazdihoz lépdelek. Van nála egy fegyver, ami a fülön át támad: „kutyasípnak” hívja, nagyon fáj. Hatalma is van, mert sok kutyám hierarchiájában parancsnokként szerepel. A falkám harmadának követnie kell az utasításait. Az én utasításaimat is, mert én vagyok a vezér. Közvetlenül Gazdi alatt vagyok. A hierarchia lényege a parancs-
noki lánc.

Megállok Gazdi előtt, és próbálok a szemébe nézni.

– Helló, Rex – mosolyog. – Mizújs? Jó Kutya vagy? Az én kutyám?

Nem hangzik mérgesnek, de várom, hogy felcsattan. Emlékszem a kitöréseire.

– Miért vagy itt? – kérdezem. A háborús hangot akartam, de a másik szólal meg, a kedves. Gyengének érzem magamat, amikor meghallom.

– Hol máshol lehetnék? – Kitárja a kezét, mintha átfogná a világot. – Hihetetlen, milyen nehéz munkát találni, ha háborús bűnökkel gyanúsítanak valakit. A Redmarknak vége, nem kellek senkinek. Az emberek még mindig nem tudják, mit kezdjenek a fajtáddal. Tudom, mi lesz a vége, de a sok álszent liberálisnak muszáj pofáznia egy ideig, mielőtt beüt
az igazság.

– Mi az igazság? – kérdezem.

A karabélyra támaszkodva feláll és hozzám lép, kímélve az egyik lábát.

– Hogy ti egy dologra vagytok jók, Rex. A fajtádat harcra teremtették. Nem maradt ragadozó, ami veszélyes az emberre, úgyhogy létrehoztunk titeket.

Az agyam hátrálni akar, mikor Ő felém jön. Egy kis részem morogni, vicsorogni akar, harapni is talán. De mozdulatlan maradok, nem csinálok semmit, ahogy hozzám lép.

– Vannak még gonoszok, Rex – suttogja. – Vannak ellenségeim. Azt mondták, villamosszéket érdemlek Campeche miatt. A bizonyítékok hiánya nem elég meggyőző egyeseknek.

Elfintorodik, és a puskára támaszkodva előrehajol. Megpaskolja a fejemet, a szemembe néz.

– A te érdemed, igaz-e? Tudod, mit tettél.

Elönt a szégyen és a bűntudat. Elhúzódom, de megrángatja a fülemet, és újra egymásra nézünk.

– Retornára gondolsz, ugye, blöki?

Szomorúan bólintok.

– Mit mondjak? Kiestél a rendszerből, Rex. Nem tudom, mit művelt Hart, de lekapcsolt rólam. Különben a jó oldalon lettél volna az ostrom alatt, és minden rendben megy. De mindegy is. Hallod, pajti? Retorna volt a nagy ütőkártyájuk: a pap, az orvos és a többi barom, de nem jött be. Nem jutottak el a hierarchia csúcsára. Ezért rángattak oda téged.

Elhallgat. Koszos és szakadt a ruhája, és érzem a szagán, hogy napok óta viseli. Az adatbázisom azt mondja, a bicegés oka egy lőtt seb régebbről. Gazdi rossz bőrben van. Én is.

– Olvastam, mit mondtál el nekik, vagy mit adtak a szádba – folytatja. – De azt könnyű volt lesöpörni. Az ügyvédemmel rámutattunk, hogy egy kutya nyilván nem tehet írásban vallomást. Csak egy eszköz, fegyver, azt teszi, amit vársz tőle. Én intéztem el, hogy a bíróságra hozzanak, Rex. Az ügyvédem nem akarta, de ő nem ismer téged. Én tudtam, hogy sose fordulsz ellenem, pajtikám. Tudtam, hogy a kutyám vagy.

Gazdi nem dühös. El se hiszem. Annyi emlékem van róla, hogy üvöltözik Harttal, a humán katonákkal, velem, valakivel. De most itt van sérülten, magányosan, és nem haragszik. Szeret.

Jó Kutya. A feedback chip, ami régóta néma volt, jelet kap Gazditól. Jó Kutya, sulykolja.

– Jó munkát végeztél itt, Rex – mondja Gazdi. Jó Kutya. – Nagy a falkád. A kutyám vagy, és ezek a te kutyáid. A headware-jüket nem tudom használni, mert elég szar állapotban vannak, de mindegy is, nem igaz? Majd te segítesz.

Visszabiceg a betonküszöbhöz, én pedig mellé sündörgök és a lábához telepszem.

– Lenne pár kérésem, Rex. Készen állsz? Utánanéztem, mi folyik itt. Ügyes voltál, hogy ennyi követőt szereztél. – Jó Kutya. – De még sok a teendő. Rá kell szállnod a többire is, hogy mind a kutyáid legyenek. Nagy terveim vannak, Rex. Most komolyan, mi értelme raktárakban pakolászni és milliomosok mellett parádézni? Mennyire hasznosítanak így titeket? Az NBB csak pofázott szabadságról meg jogokról. Élvezed a szabadságodat, Rex? Boldoggá tesz az élethez való jog?

Bizonytalanul nyüszítek. Helyeslésnek veszi.

– A derék városlakók meg, itt a szomszédban, a hátuk közepére kívánnak titeket, és más városokban ugyanez lenne a helyzet. Azt akarják, hogy kéznél legyetek a pitiáner melókhoz, hogy szem előtt legyetek, de közben gyűlölnek titeket, Rex. Pont a jogok miatt, amiket kaptatok. Azért gyűlölnek, mert fogalmuk sincs, mit kezdtek majd a szabadságotokkal. „És ha elszöknek, mi lesz majd, jesszusom!” Szerinted hány embernek haraphatnátok át a torkát, ha ma éjjel kisurrannátok vadászni egyet? – Tágra nyílik a szeme, ahogy elképzeli. – Ők is tudják, hogy ez nem jó így, és te is tudod, Rex. Nem arra születtél, hogy szabad legyél, hanem arra, hogy szolgálj nekem. Erre gyártottak. Ezért létezel. És hiányzik is, nem igaz? Kell valaki, aki megmondja, mi a jó és mi a rossz. Mondd, ha nincs igazam!

Persze hogy igaza van. Mióta Campechében elváltunk, amióta nekem kell parancsolnom, és nekem nem parancsol senki, valami üresség van a fejemben. Sose akartam dönteni. Dönteni nehéz. Könnyű elrontani.

De ha Gazdi itt van, csak akkor tévedhetek, ha nem engedelmeskedem neki.

– Gyűjtsd be a dögöket mind, Rex. Legyetek egy csapat. Vannak még kapcsolataim, úgy bizony. – Ökölbe szorul a keze, újra előtör belőle a régi gyűlölet, de nem baj, nem miattam van. – Azt hitték, kicsináltak, de térden fognak csúszni előttem, csak ki kell várnom. Hadseregem lesz. Cégek, kartellek, kormányok, mind emlékezni fognak, miért jöttetek létre. Ha kitör a polgárháború valami szaros banánköztársaságban, már szaladnak is a biomorfokért. És mi itt leszünk, ugye, blöki? Megkérjük az árát a sok köcsögtől.

A keze a fejemen pihen. Így helyes. Jó Kutya, mondja a feedback chip. Jó Kutya vagyok, mert újra van Gazdim.