Ballada a
parlamenthez
| Most, hogy a bitó árnyékában
állok, |
| a parlament eszéhez
apellálok. |
| Mert jogában áll minden féregnek,
dögnek |
| védekezni, ha életére
törnek, |
| a kutya vonít, a kígyó
sziszeg, |
| a farkas üvölt, s ebben a
hideg, |
| tetves ketrecben, ahová
bezártak: |
| csak én, csak én fogjam be a
pofámat? |
|
| Persze: nem nékem állna a
deres, |
| ha úr lehetnék vagy gazdag
nemes, |
| de mivelhogy szegény bitang
vagyok, |
| a vallatásnál csak pofont
kapok, |
| s most, hogy még hozzá kínpadra
ítéltek, |
| ha hegyes szögekkel húsomba
tépnek, |
| ha olajba főznek, ha négyrétre
vágnak: |
| most is, most is fogjam be a
pofámat? |
|
| Nem – a fejemben még több szalma
lenne, |
| mint amennyi szalma nőtt már
eddig benne, |
| ha most a parlament elé nem
állnék, |
| a végső lehelletig nem
protestálnék, |
| hogy ártatlan vagyok, s ha
siralomházba zárnak |
| s a bitó alatt a martalócok
várnak, |
| míg a szuronyok merev négyszögben
állnak, |
| hát még akkor is fogjam be a
pofámat? |
|
Búcsú
| Nem: látjátok, nem hiába
firkálok, |
| mert ha ezt a verset ki nem
gondolom, |
| fölöttem folyna már régen az
árok, |
| s csalán nőtt volna már a
gyomromon. |
| Ezért, ha a zsaruk a nyakadra
hágnak, |
| az urak előtt ne fogd be a
pofádat. |
|
|
|
|
