|
XXXVII.
| Továbbmentem s kiköptem a
járdára, |
| s a kút vizében néztem
arcomat, |
| hajamat, melyet az idő
sárgára |
| mázolt, s a furcsa, hosszú
karcokat |
| a homlokon és aztán
felnevettem, |
| s nem néztem már a víztükröt
tovább, |
| sem a nőket és még azt sem
kerestem, |
| hol vannak már a régi
cimborák. |
|
|
|
