23.

Nem jöttek utána.

Valahol a lelke mélyén nem is hitte, hogy nem jönnek utána.

Az összekötő ajtón át betámolygott, a garázsból a lakásba, belépett a nappaliba, de rögtön meg is torpant, mert észrevette, hogy sárga, tapadós anyagot hord a szőnyegre. Egy percig csak állt, lihegett, próbálta rendbe szedni a gondolatait, aztán óvatosan visszalépett a konyha kövezetére, és levetkőzött. Mindent levetett, még az alsónadrágját is, ruhadarabjait egy kupacba hányta a kőre.

Vérzett a lába. Leült a fürdőkád szélére, és szemügyre vette. A harapás nem volt mély, de a seb széle eléggé szét volt roncsolva. Normális esetben bemenne vele egy ambulanciára, és összevarratná. Ezt most nem teheti. Gondosan kimosta a sebet, meleg vízzel és szappannal, nem törődött a fájdalommal. Amikor tőle telhetően kitisztította a kutyafogak nyomát, behúzta a kád körül a zuhany függönyt, és tusolni kezdett, Gondosan mosakodott: kéz, haj, arc. A körmeire, amelyek alatt esetleg ott maradhatott egy kis agyag, különös gondot fordított.

Félig már végzett, amikor hirtelen összeroppant, és öklendezni kezdett, Nekidőlt a falnak, fuldoklott a félelemtől és az adrenalintól. De most nem engedhette el magát. Nem engedhette meg magának ezt a luxust. Még azt a luxust sem, hogy elgondolkodjon a történtek felett. Most cselekednie kellett.

Összeszedte magát. Befejezte a tisztálkodást, megtörülközött, a sebet gézzel és ragtapasszal bekötötte. Azután bement a hálószobába, tiszta ruhát öltött, és megint kiment a konyhába.

Az este viselt ruhadarabjai közül egy sem volt különleges holmi: egy Levi's, egy közönséges garbó nyakú pulóver, egy fekete sídzseki, amit egy utcai árusnál vásárolt sportalsó. Egy címke nélküli kötött sapka. Edzőcipő. Kiürítette a dzsekije zsebeit, a papír zsebkendők, a kesztyűk, a ragtapasz, a zokni és a krumpli, az óvszer mind ott hevert egy rakáson, a kövezeten. Futás közben elveszítette a feszítővasat, de az tiszta, arról ugyan nem vesznek le ujjlenyomatot. Fogta a ruhákat meg a cipőt, át vitte a mosóhelyiségbe, és az egészet berámolta a mosógépbe.

Miközben a ruhák forogtak a dobban, fogott egy kis porszívót, kiment a garázsba, és kitakarította a kocsit. Az agyag egy része még nedves volt, és makacsul oda tapadt a szőnyeghez. Visszament a házba, hozott egy flakon mosogatószert meg egy edényt, és gondosan lemosott minden felületet, ahol agyag nyomait látta. Ha a zsaruk laborba küldik a kocsit, ettől még találhatnak néhány szemcsét, Erről nem szabad elfeledkezni. Nem is fog, holnap, mikor a nedves szőnyeg már megszáradt, megint kiporszívózza.

Miután a kocsival végzett, bement, megnézte a mosógépet – a mosóciklus már befejeződött –, kivette belőle a ruhákat meg a cipőt, és áttette őket a szárítóba. Ezután elővette azt a dobozt, amelyben a támadásaikor használt gumikesztyűket tartotta, kivett egy párat, felhúzta, aztán a mosogató alól elővett egy tekercs műanyag szemetes zsákot, letépett egyet, kinyitotta, kivette a porszívó porzsákját, és beleürítette. A ruhájából előszedett felszerelés, a papír zsebkendős dobozzal együtt, amit a faliszekrényben tartott, szintén a fekete szemeteszsákba került.

Mi van még? A krumpli. De hát ez nevetséges. Minden háztartásban akad krumpli. Másfelől viszont esetleg valamiféle genetikai módszerrel ki tudják mutatni, hogy egy helyről származnak. A krumpli is a szemeteszsákba került.

A ruhák még mindig a szárítóban voltak. A veszett bement a hálószobába, és elővette a dossziét, amelyben az újságkivágásokat gyűjtötte. SOROZATGYILKOS VADÁSZIK A TWIN CITIES-I NŐKRE – mondta az első. Kivette, s miközben a fürdőszoba felé sétált a dossziéval, még egyszer utoljára, gyorsan átfutotta. A fürdőszobában egyenként fecnikre tépdeste a kivágásokat, és lehúzta őket a vécén.

A megszáradt, ruhák egy másik szemeteszsákba kerültek. Tizenegyre összeszedett minden ruhadarabot és felszerelést, ami az akció során vele volt. Felhívott egy repülőtéri autókölcsönzőt, és megtudta, hogy még egy óráig nyitva tartanak. Visa kártyája segítségével lefoglalt egy kocsit, hívott egy taxit, kivitette magát a reptérre, kibérelt egy autót és visszahajtott vele a lakására. Az lesz a legjobb, ha egy ideig eldugja szem elől a sajátját. A McGowan-ház körül akkora volt a felfordulás, a lövöldözés, hogy biztos az egész környék fölébredt. Ha valaki észrevette a kocsiját, amikor elindult… A zsaruk meg most már minden szalmaszálba belekapaszkodnak, képesek minden Thunderbirdöt megállítani, és ellenőrizni a vezető alibijét.

Hazaérkezvén berakta a kél szemeteszsákot a bérelt kocsiba. Néhány perccel éjfél után már az I-94-csen hajtott kelet felé, keresztül St. Paulon, Wisconsin irányába. St. Paul és Eau Claire közölt minden autóspihenőnél megállt, mindenütt ott hagyott egy-egy ruhadarabot vagy felszerelési tárgyat a szemétgyűjtőkben.

A dzsekijéért annak idején százhatvan dollárt fizetett, és nagyon nem szívesen vált meg tőle. De muszáj volt. Maradhatlak rajta mikroszkopikus nagyságú agyagszemcsék, amelyeket semmiféle mosással nem lehet eltávolítani belőle. Viszont nem dobhatja egy szemétkosárba, ahhoz, túl drága. Valaki esetleg még elcsodálkozik, hogy miért dob ki valaki egy ilyen darabot, és a McGowan-ügy körül akkora lesz a felhajtás, hogy mindenki tudni fog a talpig feketébe öltözött veszettről. Végül egy éjjel-nappal nyitva tartó, a felirata alapján főként, kamionosok látogatta büfé mellett parkoló mosdójában hagyta egy fogason, mintha ottfelejtette volna. Ha van egy kis szerencséje, másnap ilyenkor már az Államok túlsó oldalán lesz.

Hasonló gondot okozott a cipő is. Vadonatúj Reeboks csuka volt, divatos matt fekete. Kedvelte. Vagy két kilométernyire egymástól, külön-külön hajította ki őket, az út menti árokba. Kell majd vennie egy újat, hogy lecserélhesse öregedő Nike Airjét. Jobb is lesz megmaradni az Airnél, gondolta, hátha a zsaruk lábnyomokra bukkannak abban a sáros árokban, és megállapítják, hogy Reeboksot viselt.

Eau Claire-ben szobát bérelt, egy út menti motelben. Visa kártyával fizetett. A nyugtán nem volt időbélyegző. Ha esetleg egy nap a rendőrség érdeklődne utána, az álmos portás szinte biztosan nem fog emlékezni rá, arra meg még kevésbé, hogy hánykor jött. A nyugtát viszont, megtartja, hogy bizonyítsa, hogy a McGowan-ügy éjszakáján ő Eau Claire-ben volt. A szobájába érve levetkőzött, megint lezuhanyozott, új kötést telt a kutyaharapásra. Hajnali háromra mindennel végzett, ágyban volt, a lámpa eloltva, a takaró az álláig húzva.

Ideje gondolkodni. Nyitott szemmel feküdt a sötétben, és gondolatban ismét végigjárta a kocsijától a McGowan-házig vezető utat. Végig az utcák árnyékos oldalán. Az induló kocsi. Hol is volt ő akkor? Még nem fordult be a fasorba. Aztán indult, a második kocsi is.

Ezek megfigyelés alatt tartották McGowan házát, döbbent rá. Csapdába csalták, és a csapdának működnie kellett volna. Davenport? Szinte biztos. Ő csalogatta bele ebbe a csapdába, és valószínűleg a nő közreműködésével.

A veszett tisztában volt vele, hogy egy nap elkaphatják. E felől nem táplált illúziókat. Viszont úgy gondolta, hogy ha egyszer elkapják, az valamiféle ellenőrizhetetlen és előre nem látható események szerencsétlen összejátszásának eredménye lesz. Rémlátomásaiban próbálta is elképzelni. Egy nő aki ellenállást tanúsít, valahogy úgy mint Carla Ruiz. Beleavatkozik egy férfi vagy talán egy, egész, tömeg… meglincselik. Ezekben a víziókban valahogy mindig úgy tűnt fel neki, mintha a lincselők egy áruházban kergetnék, nőt ruhákkal teli állványok dőlnek jobbra-balra, vásárlók sikongnak, üveg csörömpöl. Groteszk, mégis valóságosnak érződő jelenet volt, a ruhaállványok mintha sohasem akartak volna véget érni, a tömeg eleje alig hat-nyolc méterre mögötte, két oldalról meg már próbálnak elébe vágni.

Sose hitte volna, hogy őt manipulálni lehet, becsapni, csapdába csalni. Sose hitte volna, hogy azért veszti el a játszmát, mert rosszabbul játszik, mint az ellenfele.

Pedig most hajszál híján elveszítette.

Lelke mélyén még most sem tudta elhinni, hogy nem jöttek utána. Hogy nem tudják, hol van most.

Megint végiggondolta a bizonyítékok eltűntetését. Arra a megállapításra jutott, hogy jó munkát végzett. De nem maradt-e valahol mégis egy agyagszemcse? Nem lehet, hogy valaki leolvasta a kocsija rendszámát?

A videoszalag. A fene…! Elfeledkezett a videokazettáról, amelyre a híradásokat vette föl. De várjunk csak, azt sose tudta előre, lesz-e a híradóban szó a veszettről, ezért elejétől végéig fölvette őket. Van köztük olyan is, amelyben egy árva szó sincs a veszettről… Nem mintha olyan sok lett volna a róla szóló hír az utóbbi ideiben. A videóval tehát, nem lehet baj. Az nem olyan egyértelmű, mint az újságkivágások.

Az újságokat sajnálta egy kicsit. Talán megtarthatta volna őket… Elhozhatta volna a kocsiban, hogy aztán másnap béreljen egy széfet. Eau Claire-ben,– és oda tegye. Késő. És valószínűleg ostobaság is volna. Ha majd elhagyja Twin Citiest, és talán már itt is az ideje, majd szerez másolatokat, a könyvtárból.

Zakatoló vagonokként dörömböltek át agyán az esti események. Kissé följebb húzta magán a takarót, a vádlija már úgy égett, mint a tűz. Várta a hajnalt.