17.

 

Sarah eddig kétszer volt részeg, de egyik alkalom sem volt kellemes tapasztalat. Először középiskolás korában rúgott be. Néhány barátnőjével elment egy partira, ahol a fiúk, az est fénypontjaként, csapra vertek egy söröshordót. Hogy honnan szerezték, azt nem árulták el, de a lányokat nem is érdekelte. A szülők nem voltak otthon, így mindenki annyit ihatott, amennyit akart – ami persze jóval több volt a kelleténél. Néhány szülő persze észrevette, hogy a csemetéje este nem éppen színjózanul tért haza, így másnap nagy patália lett a dologból. Sarah apja csalódott volt. Nem büntette meg túl szigorúan a lányát, de a továbbiakban csak olyan partikra engedte el, ahol szülői felügyelet is volt.

A második alkalom Evanstonban történt. Egy hónapja volt főiskolás, és a fiú, akivel találkozgattak, egy üveg Jack Daniel'sszel akarta levenni a lábáról. Sarah megivott három pohár whiskys kólát, aztán – a lovag bosszúságára – összehányta magát.

Ki is mondta azt, hogy “a harmadik az igazi"? Sarah ezen törte a fejét, miközben a vörösbort kortyolgatta. Rivka már közölte, hogy kótyagosra fogja inni magát, a fiúk pedig kijelentették, hogy ők nem fogják beérni ennyivel. Sarah elhatározta, hogy addig fog inni, amíg kellemesen zsongani nem kezd a feje. Ennél tovább azonban nem akart menni, mert tudta, hogy később fájdalmas következményei lehetnek.

Egy bárban ültek az újvárosban. Noel már többször is járt ezen a helyen, és biztos volt benne, hogy a lányoktól nem fognak személyi igazolványt kérni. Nem is kértek. Kezdetnek Noel és Eli vett két üveg bort, és a társaság letelepedett a füstös helyiség egyik távoli szeparéjába, távol a többi vendég tekintetétől.

Sarah eleinte unalmasnak és lehangolónak találta a helyet, de Eli megígérte neki, hogy majd ők feldobják a hangulatot, így is történt. Mire az első üveg kiürült, a társaságnak hatalmas jókedve kerekedett. Eli és Noel nagyon mulatságos tudott lenni, és úgy tűnt, soha nem fogynak ki a disznó viccekből. Sarah és Rivka remekül szórakozott. Az tett rosszat, hogy a barátaik néha egy-egy borízű csókot nyomtak a szájukra.

–  Hé, van egy ötletem! – kiáltott fel Eli. Noelre nézett. – Ír Autóbomba! Mit szólsz, Noel?

Noel felröhögött.

–  Nagyszerű ötlet!

–  Hm? Miről beszéltek? – kérdezte Sarah.

–  Ír Autóbomba! Imádni fogjátok – mondta Noel.

–  Bomba? – vihogott Rivka. – Miről beszélsz?

–  Az ital, te buta – felelte Eli. – Mindjárt itt leszek. – Felállt, és a bárpulthoz ment.

–  Észre sem vettétek, hogy ez egy ír kocsma? – kérdezte Noel a lányoktól.

–  Ír kocsma Jeruzsálemben? – csodálkozott Sarah.

–  Egyáltalán nem úgy néz ki – jegyezte meg Rivka.

Pár perccel később Eli egy tálcával tért vissza. Négy korsó sör és négy pohárka volt rajta.

–  Egy pint Guiness sör – mutatta a korsót –, és ír whisky Bailey's Irish Creammel keverve. – Fogta a négy pohárkát, és mindegyiket, úgy, ahogy volt, beletette egy-egy korsóba. A whisky és az ír krém összevegyült a Guiness-szel. Eli odatett egy “Autóbombát" mindegyikük elé, aztán fogta a sajátját, és egy szuszra felhajtotta az egészet. Ezután az asztalra csapta a korsót, hogy csörögjön benne a pohár, és böfögött egy hangosat.

–  Huh! – monda elismerően Sarah.

–  Igyátok meg, mielőtt még összemegy a krém! – parancsolta Noel. Fogta a korsóját, és még Elinél is gyorsabban kiürítette.

–  Gyerünk, hölgyeim, önök következnek – sürgette őket Eli. Rivka felemelte a korsóját, és megkérdezte:

–  Az egészet meg kell innom egy szuszra?

–  Úgy bizony! – bólogatott Noel.

–  Ezt nem illik szürcsölgetni – tette hozzá Eli.

–  Oké, akkor most figyeljetek! – Megdöntötte a korsót, és inni kezdett. A pohár lecsúszott a korsó belsejében, és az orrának ütődött. Nevethetnékje támadt, de nem hagyta abba az ivást.

–  Rajta, rajta! – biztatták a fiúk.

Miután leküldte az italt, Rivka is az asztalra csapta a korsóját, úgy, ahogy azt a fiúktól látta.

–  Hűha, ez aztán klassz volt! – jelentette ki.

–  Te jössz, Sarah! – mondta Eli.

–  Nem is tudom – felelte a sört méregetve Sarah. – Nem hiszem, hogy menni fog ez nekem. Ugye nem akarjátok, hogy megfulladjak?

–  Nem fogsz, ne aggódj, csak nyeldekelj szaporán, és ne vegyél levegőt. Gyorsan kell csinálni.

Sarah felemelte a korsót, és beleszagolt.

–  Ne szagold! Igyad! – bökte meg barátságosan a karját Noel.

–  Nem rossz, Sarah – mondta mosolyogva Rivka. – Tényleg!

Sarah vállat vont, és a szájához emelte a korsót. Inni kezdett. És ivott, ivott.

–  Raj-ta! Raj-ta! – kántálták a többiek.

Miután végzett az itallal, ő is az asztalra csapta a korsót.

–  Igen! – kiáltották a barátai.

Sarah büszke volt magára. Megtörölte a száját, és kijelentette:

–  Fincsi volt!

Eli odahajolt, és megcsókolta félig még nyitott száját.

–  Szép volt, Sarah! – nevetett Rivka. Noel is nevetett, s miután szétváltak, Sarah és Eli is.

Sarah csak most vette észre, mennyire forog vele a kocsma. A feje mintha le akart volna szédülni a nyakáról.

–  Kezdek berúgni – állapította meg, de rá kellett jönnie, hogy ez a legkevésbé sem zavarja. Vihogni kezdett, és Rivka vele vihogott. A két lány egymásnak dőlt, és kacagtak, olyan jóízűen, hogy még a könnyük is kicsordult.

Eli karba tett kézzel figyelte őket. Tíz percen belül hatnia kell, gondolta.

Töltött még egy pohár bort a lányoknak, de a sajátját és a Noelét üresen hagyta.

–  Mesélj nekünk a te Martin bácsikádról, Noel – javasolta Eli.

Noel felhúzta a szemöldökét, majd bólintott.

–  Jól van. Ez jó sztori. – A lányok kíváncsian ránéztek. Alig várták, hogy valami mulatságosat halljanak. – Szóval van ez a bácsikám, Martin, aki régebben egy bérház pincéjében lakott. A hobbija, akár hiszitek, akár nem, az egérszargyűjtés. Nem viccelek. Tudjátok, mit csinált a szarral?

–  Mit, Noel? – kérdezte Eli.

A lányok kezdtek elálmosodni, de azért még figyeltek.

–  Művészi alkotásokat. Összekeverte vízzel, és festéknek használta. És tudjátok, mit festett vele?

–  Mit, Noel? – kérdezte Eli.

–  Egereket!

Sarah koncentrálni próbált, de Noel hangja egyre távolodott. Úgy érezte magát, mintha ébren álmodna. Ahogy a szavak duruzsolássá halkultak, Sarah behunyta a szemét. Csak egy percre, ígérte magának.

Noel elhallgatott.

Rivka kidőlt, a fejét Sarah vállán pihentette. Sarah szemhéja még meg-megrebbent, végül az is lecsukódott. A lány lassan oldalra dőlt, és ha Eli nem kapja el, kiesik a szeparéból.

–  Ez aztán gyorsan hatott – jegyezte meg Noel.

–  Még nem okozott csalódást – értett egyet Eli.

–  Elég gázos lett volna, ha véletlenül felcseréled a poharakat.

–  Ugyan! Az nem történhet meg. Gyere, vigyük őket innen. – Kiemelte Sarah-t az asztal mögül, és hagyta, hogy a lány ránehezedjen.

–  Mi van? – motyogta Sarah.

–  Hazaviszlek, Sarah. Berúgtál.

–  Tényleg?

Noel is talpra állította Rivkát. A lány nyafogni kezdett.

–  Gyere, Rivka. Haza kell mennünk. Rivka pityeregni kezdett.

–  Fáj a hasam! – panaszolta.

–  Menjünk! – mondta Noel.

Eli pénzt tett a bárpultra, és rákacsintott a pultosra:

–  Úgy tűnik, hogy az Autóbomba nem lányoknak való. Ahogy a friss éjszakai levegő megcsapta az arcát, Sarah rájött, hogy kint vannak az utcán.

–  Hová megyünk? – kérdezte erőtlen hangon.

–  Hozzám.

Sarah úgy gondolta, hogy Eli hangját hallja, de nem volt biztos benne. Csak annyit fogott fel az egészből, hogy egy csinos fiatalember ölelgeti és viszi valamerre. Borzalmasan érezte magát. Nem kellett volna ennyit innia. Alig várta már, hogy ágyba fekhessen.

Eli azonban nem ágyba dugta, hanem egy autó anyósülésére. Az ajtó bevágódott, és Sarah mély, ájulásszerű álomba zuhant.

 

Eli a várostól északra található Atarot reptér felé indult az ütött-kopott, 1995-ös Chevrolet Cavalierrel. Sarah mit sem sejtően hortyogott mellette. Mielőtt elgurultak volna a kocsma elől, még vetett egy utolsó pillantást Noelre és Rivkára. Örült, hogy neki nem azt kell tennie, mint Noelnek.

A Rohypnol úgy hatott, ahogy az elő van írva. Eli egy-egy tablettányi port tett mindegyik pohárba, megvárta, hogy feloldódjon, és úgy tette le a tálcát, hogy a poharak a két lány felől legyenek. A hatása tényleg felért egy bombával.

Éjfél felé járt, amikor lefordult a főútról, hogy egy kevésbé forgalmas út felől közelítse meg a város iparterületét. A fejük felett repülők zúgtak el; a kis reptér méretéhez képest nagy forgalmat bonyolított. Amikor először jött a raktárba, hogy előkészítse a helyet Sarah-nak, nem volt odáig a helyszínért. Jobban örült volna neki, ha messzebb van mind Jeruzsálemtől, mind a reptértől. A parancs azonban parancs volt. Amíg rendesen fizettek, addig azt csinálta, amit mondtak neki.

A kanyargós út végén helyezkedett el, egy sor bontásra ítélt raktár- és irodaépület – Vlad szerint viszont az Isten háta – mögött. Az épület sötétnek és elhagyatottnak látszott, de két sportautó – egy Ferrari és egy Jaguar – parkolt az udvarán. Eli szerint túlságosan feltűnőek voltak, de mit mondhatott volna a gazdáiknak? Azt, hogy “vegyetek inkább egy-egy olyan tragacsot, mint ez"?

Beállt a Jaguar mellé, leállította a motort, és alvó utasára nézett.

– Sajnálom, Sarah.

Kiszállt az autóból, és a bejárathoz ment. Kopogott, és várta, hogy az ajtón kinyíljon a kémlelőnyílás. Egy sötét szempár nézett ki.

–  Most akkor segítesz vagy nem? – kérdezte Eli.

–  Jól van a lány? – érdeklődött Jurij.

–  Jól hát, csak teljesen kifeküdt.

–  Akkor hozzuk be – mondta a Vlad nevezetű. Visszamentek az autóhoz, és kinyitották a Sarah felőli ajtót.

–  Ejha, nem semmi a csaj! – jegyezte meg Sarah láttán Vlad. – Igazi bombázó! Ez sokkal izgalmasabb lesz, mint gondoltam!

–  Pofa be, te kanos seggfej – mordult rá Jurij. – Inkább segíts.

Kiemelték a lányt az autóból, és bevitték az épületbe.

–  El ne ejtsétek – mondta Eli. – Csak óvatosan!

–  Ne aggódj, öcsi – morogta Jurij. – Aranyat ér a kicsike.

Eli követte őket, és bezárta maga mögött az ajtót. A csarnok közepe üres volt, de a szélei tele voltak régi, egymásra hányt konyhai és fürdőszobai felszerelésekkel. Volt egy második, galériaszerű szint is, amelyet két vaskos betonoszlop tartott. Ezt is limlom borította. A két férfi átcipelte Sarah-t a csarnokon egy ajtóhoz, melyen át egy dohos folyosóra lehetett jutni. Három iroda nyílt belőle; a harmadikba mentek be, melynek minden berendezését egy fekhely, egy asztal és egy szék alkotta. Az irodából egy zuhanyfülkés fürdőszoba nyílt. Ablakai egyiknek sem voltak.

Lefektették a lányt az ágyra, betakarták egy pokróccal, és kimentek. Vlad bezárta az ajtót, és intett Elinek, hogy kövesse a középső szobába.

–  Ügyesen csináltad. Nálam van a pénzed.

Ebben a szobában is volt egy ágy, egy íróasztal meg egy telefon. Jurij megállt az ajtóban, és figyelte, hogy Vlad kihúz egy fiókot, és kivesz belőle egy nagy fehér borítékot. Odalökte Elinek, aki kinyitotta, és belekukkantott.

–  Nem hiányzik belőle – jegyezte meg Vlad. – De megszámolhatod, ha az téged boldoggá tesz.

Eli szerette volna megszámolni, de nem akart gyengének látszani.

–  Biztos vagyok benne, hogy rendben van. Hogy ment... a másik dolog?

–  Milyen másik dolog?

–  Azzal a Blaine nevű fickóval.

–  Ah, Blaine – mondta Jurij. – Nos, az is jól ment.

Eli bólintott.

–  Akkor gondolom, a megbízóitok most elégedettek. Mérget rá, hogy az ő apja az, akit kerestek.

–  Mint mondtam, öcsi, jól csináltad – szólalt meg ismét Vlad. – Na már most az van, hogy fent fogsz aludni a galérián. Itt lent sajnos nincs több hely. Az első szobában Jurij alszik, ez az enyém, a másik pedig a lányé.

–  Nem gond – vont vállat Eli.

–  A barátoddal mi a helyzet? – kérdezte Jurij.

Eli vállat vont.

–  Nem tudom. Még nem beszéltem Noellel. Beültette a lányt az autójába, és elhajtott. Gondolom, minden rendben ment. Jut eszembe, nem gondoljátok, hogy el kellene innen tüntetni az autóitokat? Eléggé feltűnőek.

– Azt fogjuk csinálni – felelte Jurij. – Hátravisszük és letakarjuk őket ponyvával. Neked is ezt kell tenned.

Miután ez megtörtént, elváltak egymástól. Jurij és Vlad visszatért az irodarészbe, Eli pedig felment a lépcsőn az emeletre, ahol az egyik sarokban egy összegöngyölt hálózsák várta.

Eli levetkőzött, és belebújt, de nem jött álom a szemére.