A RÓKA, A TEKNŐSBÉKA MEG A KULLANCS

A róka, a teknősbéka meg a kullancs egyszer összetársult, hogy hárman együtt gabonát vetnek. Megegyeztek, hogy a róka fog majd a dzsajlóra kijárni, a teknős a vetésre vigyázni, a kullancs meg kaszálni.

A gabona beértekor lejött a dzsajlóról a róka: „Ugyan mi szükségük van ezeknek a vetésre? – gondolta. – Elcsalom én azt tőlük”, majd így szólott társaihoz:

– Barátaim, nehéz lesz ezt elosztanunk. Fussunk hát versenyt, s aki előbb befut, azé legyen az egész vetés.

A teknős meg a kullancs jóváhagyta a róka akszakál szavát:

– Akkor hát fussunk – mondták, azzal a megbeszélt helyre odamenvén, fölálltak sorba mind a hárman.

Közben azonban a kullancs belekapaszkodott a rókába, s fölmászott annak a fülére.

Futásnak eredtek.

A vetés mellé érvén a róka egyet rázkódott, mire a kullancs épp a vetésre pottyant, s fölmászott annak a tetejére. „Most hát enyém a vetés” – gondolta a róka a gabonára pillantva, ám annak hegyiben ott kuporgott a kullancs. A róka szíve megremegett:

– Mikor érkeztél? – kérdezte tőle.

– Már jó ideje itt vagyok – felelte amaz. – Fölmásztam a gabona tetejére, s csak titeket leslek.

Így aztán, még ha kicsike volt is a kullancs, a verseny díját ő nyerte el.