AZ ITTENIEK

Azúrkék falak vagy maga az égbolt háttere előtt két, komor fekete ruhába öltözött vagány női cipőben súlyos táncot jár, a késpárbajtáncot, mígnem egy fülből szegfű szökken: késpenge hatolt egyikük húsába, az élettelenül fekvő test lezárja a zene nélküli táncot. A másik beletörődőn felteszi kalapját, s öregségét az oly tiszta párbaj elmesélésének szenteli. A mi alvilágunk története ennyi - részleteiben és teljességében is. A New York-i bunyósok története szédítőbb és esetlenebb.

AZ OTTANIAK

A New York-i bandák történetében (melyet Herbert Asbury adott közre 1928-ban egy tekintélyes, négyszáz oldalas, nyolcadrét kötetben) van valami a barbár kozmogóniák tévedéseiből és kegyetlenségéből, és nem kevés azok gigászi képtelenségéből: négerek nyomortanyái régi, elhagyott kocsmák pincéiben, a háromszintes, angolkóros New York, a Mocsár Angyalai (Swamp Angels), akik a csatornák útvesztőiben ólálkodtak, a Daybreak Boys (Hajnal Srácok), akik tíz-tizenegy éves, koravén fiúkat toboroztak; a magányos és pimasz óriások, a Cilinderes Vadak (Plug Uglies), akik posztóval kitömött, kemény cilinderükkel, külvárosi szél lebegtette bő ingükkel mosolyra fakasztották felebarátaikat, de jobbjukban ott volt a bunkósbot és a behemót, mély torkú pisztoly; a Döglött Nyulak (Dead Rabbits), akik rúdra tűzött döglött nyúl alatt vonultak csatába; Johnny Dolan, a Dandy, aki a homlokába hulló, brillantinozott fürtjéről volt híres, meg majomfejes sétabotjairól, meg arról az ügyes kis szerkentyűről, amit a hüvelykujjára húzott, hogy kivájja az ellenség szemét; Kit Burns, aki egyetlen harapással fejezte le az eleven patkányt; Blind Danny Lyons, egy szőke fiú hatalmas, halott szemekkel: három szajhát futtatott, akik büszkén stricheltek neki; piros lámpás házak sorai, például amelyiket hét New England-i nővér vezetett, akik a szenteste bevételét mindig jótékony célra fordították; a kutya- és patkányviadalok "arénái"; a kínai játékbarlangok; Red Norah, a többszörös özvegy, aki szeretője volt a Gopher-banda összes főnökének; Lizzie the Dove, aki gyászt kezdett, amikor kivégezték Danny Lyonst, és aztán úgy lelte halálát, hogy lefejezte Gentle Maggie, aki elvitatta tőle a halott vak férfi iránti, hajdani szerelmét; zavargások, mint 1863 egyik vad hetében, amikor száz épületet gyújtottak fel, és kis híján átvették az uralmat a város felett; utcai harcok, melyekben oly elveszettnek érezhette magát az ember, akár a tengeren, mert halálra taposták; és végül a tolvajok és lómérgezők, mint Yoske Nigger - ők szövik e zűrzavaros történet szálait, melynek leghírhedtebb hőse Edward Delaney, alias William Delaney, alias Joseph Marvin, alias Joseph Morris, alias Monk Eastman, ezerkétszáz ember vezére.

A HŐS

Ez a többszörös álca (mely fáradságos, mint egy maszkajáték, amelyben soha nem tudni, melyik az arc, melyik az álarc) kitörölte a valódi nevet - ha ilyen egyáltalán létezik. Annyi bizonyos, hogy a brooklyni Williamsburg anyakönyvében Edward Ostermann néven szerepel, melyet később Eastmanre változtatott. Különös: ez a zabolátlan gonosztevő zsidó volt. Egy úgynevezett kóser vendéglő tulajdonosának a fia, ahol rabbiszakállú férfiak kockázat nélkül vehetik magukhoz az előírás szerint lenyakazott borjúk kivéreztetett és háromszorosan megtisztított húsát. Tizenkilenc évesen, 1892 táján, apja támogatásával madárkereskedést nyitott. Szenvedélyévé lett az állatok életének tanulmányozása: kifigyelni apró döntéseiket és kifürkészhetetlen ártatlanságukat - s ez a szenvedélye élete végéig megmaradt. Később, pályája csúcsán, amikor megvetően utasította vissza a Tammany Klub szeplős szahem-jeinek szivarjait, vagy amikor a legjobb bordélyokat látogatta az első automobilok egyikén, ami úgy festett, mint egy gondola törvénytelen gyermeke, nyitott egy másik álüzletet, száz különleges cicával és négyszáznál több galambbal, amikből nem vásárolhatott akárki. Egyenként ismerte és szerette őket; macskákkal járta végig a körzetét, a legszerencsésebb a karján, a többi buzgón a nyomában.

Hatalmas, ormótlan ember volt. Nyaka rövid, mint egy bikáé, mellkasa bevehetetlen, karja hosszú, verekedésre termett, orra törött, arca legendásan forradásos, mégis jelentéktelenebb, mint a teste, lába görbe, mint egy lovasé vagy tengerészé. Ruházatából elmaradhatott az ing vagy a zakó, de küklopszfején mindig ott gubbasztott egy keskeny karimájú kis cilinder. A férfiak őrzik emlékét. A mozifilmek pisztolyhőseit őróla mintázzák, nem a plöttyedt, se férfi, se nő Al Caponéról. Wolheimről azt mondják, azért kapott szerepet Hollywoodban, mert hasonlított a bálványozott Monk Eastmanre... A filmbeli hős egy kék tollú galambbal a vállán járta be sötét birodalmát - mint egy bika, hátán a nyűvágó madárral.

1894 körül New Yorkban rengeteg nyilvános táncszalon volt. Eastman jelentkezett az egyikben, hogy felügyel a rendre. A legenda szerint a tulajdonos nem állt szóba vele, mire Monk megmutatta, mire képes: látványosan ártalmatlanná tette a két óriást, akik addig betöltötték az állást. 1899-ig őrködött egyedül és rettegetten.

Minden kötekedő után, akit lecsillapított, jelet rótt a késével vaskos botjába. Egy éjszaka egy korsó baksör fölé hajló, fényes, tar folton akadt meg a szeme: egy jól irányzott ütéssel az asztal alá küldte. "Már csak egy hiányzott az ötvenhez!" - kurjantotta.

A VEZÉRLET

1899-től kezdve Monk Eastman nemcsak híres volt. Választott fejedelme lett egy jelentős területnek, és súlyos adókat szedett e mocskos feudum piros lámpás házaitól, játékbarlangjaitól, utcalányaitól és rablóitól. Bandák és magánzók egyaránt hozzá fordultak, ha valami piszkos ügyük volt. Íme a tarifái: 15 dollár egy letépett fül, 19 egy törött láb, 25 egy golyó az egyik lábba, 25 egy késszúrás, 100 egy komplett balhé. Olykor, hogy ki ne essen a gyakorlatból, Eastman személyesen teljesítette a megbízást.

Egy határvita (kényes és rosszízű, mint a többi, amit semmibe vesz a nemzetközi jog) szembefordította Paul Kellyvel, egy másik hírhedt bandavezérrel. Az őrjáratok lövöldözései és bunyói húzták meg végül a határt. Eastman egy hajnalon átlépte, mire öten támadtak rá. Szédületes majomkarjaival és furkósbotjával hármat ártalmatlanná tett, de kapott két golyót a hasába; azt hitték, meghalt. Eastman mutató- és hüvelykujjával elszorította a sebet, és eltántorgott a kórházig. Magas lázzal, hetekig hánykódott élet-halál között, de nem süllyedt odáig, hogy köpött volna. Amikor elhagyta a kórházat, megindult a háború, és szünet nélküli lövöldözésekkel kilencszázhárom augusztus tizenkilencedikéig tombolt.