A SIVATAG

[EL DESIERTO]

A Piramistól háromszáznégy méterre lehajoltam, és felvettem egy maroknyi homokot, majd egy kicsit odébb csendesen a földre szórtam, s halkan ezt mondtam: Most átalakítom a Szaharát. Jelentéktelen dolgot tettem, de a szellemesnek épp nem mondható szavak pontosak voltak, és elgondoltam, hogy egy egész élet kellett ahhoz, hogy kimondhassam őket. Az a pillanat volt az egyiptomi tartózkodásom egyik legjelentősebb emléke.

Scholz László fordítása

A RECOLETA TEMETŐ

[LA RECOLETA]

Nincs itt Isidoro Suárez, aki a juníni csatában egy huszárrohamot vezényelt; ez csak afféle csetepaté volt, ám új utat szabott Amerika történelmének.

Nincs itt Félix Olivarría, aki osztályosa volt a hadjáratokban, az összeesküvésekben, a mérföldekben, a hótorlaszokban, a kockázatokban, a barátságban és a száműzetésben. Íme itt van porának a pora.

Nincs itt a nagyapám, aki megölette magát, amikor Mitre kapitulált La Verdénél.

Nincs itt az apám, aki arra tanított, hogy ne higgyek az elviselhetetlen halhatatlanságban.

Nincs itt az anyám, aki túl sok mindent bocsátott meg nekem.

Nincs itt szinte semmi a sírfeliratok és a keresztek alatt.

Nem leszek én sem itt. Csak a hajam és a körmöm lesz itt, nem tudva, hogy a többi meghalt, s nőnek tovább, míg porrá nem lesznek.

Nem leszek itt, hogy része lehessek a feledésnek, a törékeny anyagnak, amelyből a mindenség felépült.

Tótfalusi István fordítása

MEGVÁLTÓ MŰVEK

[DE LA SALVACIÓN DE LAS OBRAS]

Egy őszön, az idő adta egyik őszön összegyűltek Izumóban - nem először - Sintó istenségei. Úgy hírlik, hogy nyolcmillióan voltak; roppant félénk ember lévén, én bizony egy kicsit elveszettnek hinném magam akkora tömegben. Amúgy sem tanácsos felfoghatatlan számokon törni a fejünket. Mondjuk inkább, hogy nyolcan voltak, mert a nyolcas szám a japán szigeteken jó előjel.

Bánatosak voltak, de nem látszott rajtuk, mert az istenségek arca kandzsik, s azok kifürkészhetetlenek. Egy domb zöldellő csúcsán leültek körben a földre. Az égből vagy egy kőből vagy egy hópehelyből már régóta figyelték az embereket. Az egyik istenség megszólalt:

- Sok napja vagy sok százada már, hogy itt egybegyűlünk, hogy megteremtsük Japánt és a világot. Jól sikerültek a vizek, a halak, a szivárvány hét színe, a növények és az állatok nemzedékei. Hogy ez a sok minden ne nyomassza az embert, ő az egymásutániságot, a sokféle napot és az egyforma éjszakát kapta. Továbbá azt a képességet, hogy változatokkal kísérletezhet. A méh mindig kast épít; az ember mindenféle eszközt talált ki: az ekét, a kulcsot, a kaleidoszkópot. És kitalálta a kardot és a háborúzást is. Az imént álmodott meg egy láthatatlan fegyvert, ami a történelem végét jelentheti. Mielőtt bekövetkeznék ez az esztelenség, semmisítsük meg az embert.

Elméláztak. Egy másik istenség ráérősen folytatta:

- Igaz. Valóban megálmodta azt a kegyetlen dolgot, de hát itt van ez is, ami elfér tizenhét szótagnyi helyen.

Elszavalta. Ismeretlen nyelven volt, nem értettem.

A főisten döntött:

- Maradjon fenn az ember.

Így hát egy haiku műve, hogy megmenekült az emberi nem.

Izumo, 1984. április 27.

Scholz László fordítása