18. FEJEZET

A Cascade előhegységében, a North Sister lábánál egy vörös sziklás tisztás körül megnyílik az erdő; a levegőben kénszag terjeng, oszlopokban száll fel a gőz, mintha titkos kéményből emelkedne fel. Ez a Vérfürdő nevű meleg forrás; a vizet apró vasszemcsék színezik vörösre. A források körül ruhakupacok, fürdőlepedők. A sziklák melegek, teljesen hómentesek. Emberek, idős férfiak is, de többségükben nők, állig merülnek a vörös vízbe.

Sokan úgy hiszik, hogy ennek a víznek gyógyhatása van. Alice is ezért jött ide férjével, Craiggel, aki erős megfázással küszködik. Craig meztelen; kabátja, galléros pólója, halványkék farmernadrágja, fehér teniszcipője a közeli sziklán hever. Haja őszül. Kerek keretes, bifokális szemüveget visel, amitől bagoly szerűnek tűnik. Bár teste vékony, arca kissé duzzadt, ajka lefelé konyul, így összességében savanyú ábrázatúnak tűnik. Valami okból egész évben szeret karácsonyi dallamokat fütyörészni. A világ lég normálisabb emberének nézhetnénk, de Alice jobban ismeri. Lehelete tonikszagú, mivel egész nap tonikot iszik. Egy herével él, pénisze kicsi és körülmetéletlen. Alice egyszer látta, ahogy Craig megölt egy kölyökkutyát. Alice hozta az állatmenhelyről, és az volt a bűne, hogy a szőnyegre pisilt. Craig meg egyszerűen agyontaposta. Az Interneten ismerkedik meg emberekkel, és arra kényszeríti őt, hogy szexeljen velük, miközben ő nézi. És Craig azt mondja, ez jót tesz Alice-nek.

Ahogy ő mondta azt is, hogy jót tenne nekik, ha eljönnének a meleg forrásokhoz, meztelenül meg mártóznának a vízben ezzel a furcsa társasággal; hippik és európai turisták lebegnek körülöttük a tavacskákban. Alice nem látja, hogy Craig szeme nyitva van-e vagy csukva, mert szemüvege bepárásodott. Craig mélyen felsóhajt, és azt mondja:

– Így sokkal jobb. Ez így lesz jó.

Alice azonban tudja, hogy elégedettsége nem fog sokáig tartani. Hamarosan újra az éles hangú, kötözködő Craig lesz, aki folyton a szemére hányja, hogy kövér, buta, unalmas. Igyekszik hát élvezni a pillanatot; fejét a forrás kőperemére támasztja, csodálja a látványt. A North Sister olyan meredek, mint egy agyar. Esik a hó, de a pelyhek nem érnek a forrásig, elolvasztja őket a fölfelé szálló pára. Mintha láthatatlan kupola borulna rájuk.

Arcáról verejték csöpög. Szíve lassan ver. Bőrét mintha megperzselte volna a víz forrósága; szisszenve ereszkedett bele. A közeli hegyoldalban gleccserpatak forrását látja; keskeny hegyszoroson halad, megbámult páfrányok között, aztán sűrű nemesfenyőerdőbe ér. Tekintete elidőz valamin; fatörzs vagy kő, a hóesésben nemigen látni, de úgy kétszáz méternyire van. Alice szédül a hőségtől, szemhéja le-lecsukódik. Aztán hirtelen felnyílik, ahogy az a valami a hegyszorosban, szarvas vagy medve, feláll és befut az erdőbe.

– Craig – szólal meg és feláll, olyan hirtelen, hogy teste hullámot vet, a hullám pedig a férfi arcába csap. – Craig, láttam valamit.

Craig megnyalja az ajkát, megízleli, ami a szájára fröccsent. Szemüvege vízfoltos. Leveti, hüvelykujjával törli a lencsét, aztán a ruhakupacra helyezi.

– Lelocsoltál.

– Odafent. Mintha valami vadállat lett volna. Az egy…

– Fogd be! Csak fogd be! Fogd be a szád. Oké? Rosszul vagyok tőled. A hangodtól. Mintha madarat fojtogatnának, olyan. Szent isten!

Alice ekkor rájön, hogy meztelen, és belemerül a forró vízbe.

Arra számít, hogy Craig mond még valamit, de a férfi szeme csukva van. Megkönnyebbülés, hogy nem nézi. Hálószobájuk sarkába beállított egy faszéket; egy vasárnapi bolhapiacon vették, elnagyolt faragású, fényesre koptatott szék; azon ül, ahogy nézi őt másokkal az ágyukon. Ahogy egy idegen férfi az óvszer fóliáját tépi fel vagy olajjal dörzsöli be a hátát. Craig sosem maszturbál. Csak ott ül mozdulatlanul, állát kezével támasztja alá és nézi, csak nézi; szeme csillog a szemüveg mögött.

Alice az erdőt figyeli, aztán azt a hektárnyi vörös szikladombot, és azon tűnődik, látta-e valaki más is, amit ő látott. Egy állat volt. Oregon középső része híres kirándulóvidék, de egy kezén meg tudja számolni, hányszor túrázott. Minden idejét a munkájának szenteli (a Grayson Insurance Company irodavezetője) vagy otthon van; főz, hamburgert süt vagy Craig alsóneműjét hajtogatja fehér háromszögekké. A vadon életéhez akkor kerül legközelebb, ha elütött szarvast lát heverni az út szélén.

Halk beszélgetést hall, nevetést, amely mintha nagy távolságból érkezne hozzá. Aztán csobbanás. Az egyik forrásból öregember lép ki. Bőre ráncosán lóg, hasa, mint a tojásfehérje.

– Öreg csontjaim! – sóhajt elégedetten, aztán egy pillanatig ott áll, nyújtózkodik, bőre gőzölög. Alice akkor látja meg az első likánt, amikor az öreg a törölközőjéért nyúl.

Bár nem rögtön ismeri fel likánnak. A tisztás szélén áll, gőzpárán át nézve olyan mozdulatlan, hogy az erdő részének tűnik. Alice arra gondol, hogy ez valami troli; olyan troli, amilyen a mesékben van, amilyenről gyerekként szokott olvasni, és ami az erdőkben, hidak alatt él.

Az öregember törölközik, fejét lepelként borítja be a frottír. Nem látja, hogy a likán négykézláb megindul felé a sziklák között, aztán a háta mögött bukkan fel; egy gyors mancsvillanás, és a férfi torka felmetszve. Az öreg küszködik. A törülköző a fején marad; vörös vérszakáll csorog le mellkasán. Karja kitárva, mintha öleléssel akarna fogadni valakit. De nincs ott senki, akivel találkozhatna. Visszaesik a forrásba, ahonnan egy perccel korábban kiemelkedett; olyan, mintha csapóajtó lenne. Eltűnik szem elől. Csobbanás hallatszik, aztán sikolyok, amelyek a távolból nevetésszerűnek hatnak.

Alice is csatlakozik a hangadókhoz. Az erdő megélénkül. Három… négy… öt likán robban ki a fák közül, rohan a sziklákon, hogy a furdőzőkre lecsapjon. Víz loccsan, ahogy az emberek rémülten megfordulnak vagy kikapaszkodnak a vízből, és meztelenül rohannak az éles köveken, amelyek összevagdalják talpukat. Megbotlanak, elesnek.

Alice megriad; a háta mögül hall valamit, mintha kövek mozdultak volna el. Megfordul. Azt látja, hogy egy likán közeledik feléjük. Kis példány, fején a szőr villámsebes fehér-sárga foltként villan.

– Craig! – szólal meg, aztán újra és újra szólítja, mintha gyorstüzelésű fegyverből jönne a hang.

Férje kinyitja egyik szemét, ránéz.

– Nem megmondtam, hogy fogd be a pofád?

A szem becsukódik.

Alice még nem látott likánt az életben, csak újságban, tévében; leginkább a fogak aggasztják. Túl nagy fogak, kilógnak a likán szájából, úgy néznek ki, mintha mindegyik vérzőn vigyorogna. Egy pillantás, és felismerhető a gonosz. Nem úgy, mint a férje – akár maszkot is viselhetne –, akinek rútsága rejtve van a világ elől. Alice azt kívánja, bárcsak minden veszély ilyen egyértelmű lenne: fekete bunda, harmadik szem, véres vigyor.

Önkéntelenül elmosolyodik, amikor a likán még két lépést tesz előre; vigyora mintha még szélesebb lenne, ahogy a medence másik végéhez közelít, mintha meg akarna mártózni benne. Aztán mancsát hirtelen kinyújtja, lecsap Alice férjére és a fejénél fogva vonszolja ki a vízből. Craignek alig van ideje reagálni; és amikor megtenné, már túl késő, a likán a nyakába mélyesztette az orrát, mintha ki akarná szimatolni a benne rejlő sötétséget, amely a likán külső megjelenésének felel meg.

Amikor Alice megfordul, hogy meneküljön, az jut eszébe, inkább maradni szeretne. Legalább most az egyszer hadd legyen ő a néző.