3. Matthias

Matthias az árnyak rejtekébe húzódva figyelte a furcsa színjáték kibontakozását.

Cornelis Smeet megbotlott, elveszítette az egyensúlyát, kalapja lecsúszott csaknem teljesen kopasz fejéről. A fiú, aki az imént belerohant, most előrelépett, és a segítségét kínálta.

A fiú Kaz volt, ugyanakkor mégsem. Haja összeborzolódott, modora szokatlanul idegesnek, zavarodottnak hatott. Tekintetét elfordította, állát leszegte, mint aki rémesen zavarban van. Egy zöldfülű ifjú, aki tiszteli az idősebbeket. Wylan mögötte toporgott, olyan mélyen beburkolódzva a kabátjába, hogy Matthias már azt hitte, talán tényleg el is tűnik szem elől.

– Figyelj, merre mész! – méltatlankodott Smeet, visszacsúsztatva a kalapot a fejére.

– Borzasztóan sajnálom, uram – szabadkozott Kaz, és lesöpörte Smeet kabátjának a vállát. – Átkozottul ügyetlen vagyok! – Lehajolt a macskaköves úthoz. – Ó, jaj! Úgy látom, véletlenül elejtette a tárcáját.

– Valóban! – kiáltott fel Smeet meglepetten. – Köszönöm. Nagyon köszönöm. – Azzal Matthias hitetlenkedő tekintetétől kísérve kinyitotta a tárcát, és elővett egy ropogós ötkrugés bankjegyet. – Tessék, fiatalember. A becsületesség kifizetődő erény.

Kaz továbbra is leszegve tartotta a fejét, valahogyan mégis sikerült kifejeznie hálás köszönetét.

– Igazán kedves öntől, uram. Igazán kedves. Ghezen fizesse meg a nagylelkűségét!

A pocakos ügyvéd folytatta az útját, félrecsúszott kalapban, halkan dudorászva, nem is sejtve, hogy az előbb egyenesen a kártyaosztóval ütközött össze, aki két teljes órán keresztül szemközt ült vele a Cumulus Klubban. Smeet a háza ajtajához érkezve előhúzta a láncot az inge mélyéről, majd kétségbeesetten tapogatni kezdte a mellényét, a sípját keresve.

– Nem akasztottad vissza a láncra? – kérdezte Matthias, amikor Kaz és Wylan csatlakozott hozzá a sötét kapualjban. Tisztában volt vele, hogy Kaz bizony nagyon is képes lett volna egy efféle bűvészmutatványra.

Smeet az inge mélyén kutakodott, majd végül előhalászta a sípot, és kinyitotta az ajtót, ismét folytatva a dudorászást. Matthias ámult-bámult. Végig Kaz kesztyűs kezén tartotta a szemét, amíg a bandavezér Smeet körül sertepertélt, mégsem volt képes felfedezni a trükk pillanatát, hiába tudta jól, hogy Kaz vissza akarja csempészni a sípot.

Kaz ujjaival a hajába túrva rendbe szedte a frizuráját, majd Wylan felé nyújtotta az öt krugét.

– Ne egy helyen költsd el az egészet! Induljunk!

Matthias elvezette őket a keskeny oldalsó csatornához, ahol kikötötte a csónakot. Kaz felé dobta a sétabotját, majd mindnyájan lemásztak. Kaz bölcsebbnek vélte, ha inkább nem használja a botját ezen az éjszakán. Ha ugyanis valaki netán felfigyel egy ifjúra, kezében egy varjúfejjel díszített bottal, amint éjnek évadján Cornelis Smeet irodája körül ólálkodik, ha ez a hír óvatlanul Van Eck fülébe jut, minden erőfeszítésük kudarcot vall. Csak úgy kaphatják vissza Inejt, ha a meglepetés ereje a kezükre játszik, és a demjin semmit sem szeretett a puszta véletlenre hagyni.

– Nos? – szólalt meg Matthias, miközben a csónak csendesen siklott a csatorna sötét vizén.

– Tartsd a szádat, Helvar! A szó könnyedén utazik a víz hullámain. Tedd magad hasznossá, és ragadd meg az evezőt!

Matthias nagy nehezen legyűrte a késztetést, hogy kettétörje az evezőit. Miért nem képes Kaz civilizált hangnemet megütni? Úgy parancsolgat, mint aki egyszerűen elvárja, hogy mindenki kövesse az utasításait, ráadásul kétszer olyan elviselhetetlen, amióta Van Eck elrabolta Inejt. Matthias azonban minél hamarabb vissza akart érkezni a Fekete Fátyol-szigetre Nyinához, ezért szó nélkül engedelmeskedett, vállizmai megfeszültek az evezéstől, amint a csónak az árral szemben siklott előre.

Menet közben az elhaladó nevezetesebb tájékozódási pontokra összpontosította a gondolatait, igyekezett eszébe vésni az utcák és hidak nevét. Habár Matthias minden éjjel tanulmányozta a város térképét, csaknem kibogozhatatlannak találta Ketterdam sikátorainak és csatornáinak gubancos útvesztőjét. Mindig is büszke volt a remek tájékozódó képességére, de ez a város túljárt az eszén, és gyakran kapta magát káromkodáson, amiért egy ütődött jó ötletnek találta, hogy várost építsen egy mocsár helyén, mindenféle rend vagy logika nélkül.

Miután áthaladtak a Kikötő híd alatt, megkönnyebbüléssel látta az egyre ismerősebb környéket. Kaz bemerítette az evezőjét, és a Koldus-kanyar sötét hullámai közé kormányozta a csónakot, ahol a csatorna kiszélesedett, majd behajóztak a Fekete Fátyol-sziget sekély vizeire. Egy fehér fűzfa szomorkásan csüngő ágai mögé rejtették a csónakot, azután felbaktattak a meredek parton sorakozó sírok között.

A Fekete Fátyol-sziget kísérteties hely volt, egy miniatűr város, fehér márványmauzóleumokkal benépesítve, amik közül több is hajót formázott, kőből faragott orrdíszük könnyeket hullajtva vágott át a láthatatlan tengeren. Némelyikük falára Ghezen kegyének érméi voltak pecsételve, mások Kerch három repülőhalának jelvényével dicsekedhettek, márpedig ez Nyina elmondása szerint azt jelentette, hogy a család egyik tagja a kormányban szolgált. Néhány fölött libegő márványköntösbe burkolódzó ravkai szentek őrködtek. Djelnek és kőrisfájának azonban nyoma sem látszott. A fjerdaiak nem temetkeznének a föld felszíne fölé, ahol nem verhetnek gyökeret.

Csaknem az összes mauzóleum romos állapotban volt, és több is akadt, amiből már alig maradt több néhány tavaszi virágokkal és indákkal benőtt, roskatag kőtömbnél. Matthias először még a gondolatától is elborzadt, hogy egy temetőt használjanak menedékként, akármilyen régóta állt is elhagyatottan. Ám Kaz Brekker szemében – természetesen – semmi sem volt szent.

– Miért nem használják már ezt a helyet? – kérdezte Matthias, amikor elfoglaltak egy hatalmas sírboltot a temető közepén búvóhelyül.

– A pestis az oka – válaszolta Kaz. – Az első súlyos kitörés több mint száz éve történt, és a Kereskedőtanács betiltotta a temetkezéseket a város határain belül. A holttesteket most már el kell hamvasztani.

– Kivéve persze, ha gazdag az ember – tette hozzá Jesper. – Akkor egy vidéki temetőbe viszik, ahol a hullája örök időkre élvezheti a friss levegőt.

Matthias gyűlölte a Fekete Fátyol-szigetet, de el kellett ismernie, hogy jó szolgálatot tett nekik. A kísértetjárásról szóló szóbeszédek távol tartották a hajléktalan házfoglalókat, míg a sírok kőkeresztjei és a girbegurba fűzfák körül gomolygó köd elrejtette az időnként felbukkanó fényeket.

Mindez természetesen egy szemernyit sem segítene, ha az emberek meghallanák, ahogyan Nyina és Jesper torkuk szakadtából veszekednek. Időközben bizonyára visszatértek a szigetre, és az északi oldalon hagyták a gondelt. Nyina bosszús hangja messze szállt a sírok fölött, Matthias szívét pedig mélységes megkönnyebbülés árasztotta el. Megszaporázta a lépteit, mielőbb látni akarta a lányt.

– Nem hiszem, hogy megfelelően értékeled, mi mindenen mentem most keresztül – panaszolta éppen Jesper, amint nagy léptekkel áttrappolt a temetőn.

– Eltöltöttél egy éjszakát a játékasztalnál, és valaki másnak a pénzét herdálhattad el – vágott vissza Nyina. – Hát nem felér ez a számodra egy kéjutazással?

Kaz erősen rácsapott botjával az egyik sírkőre, mire mindketten elhallgattak, és villámgyorsan harci állásba helyezkedtek.

Nyina azon nyomban lazított a tartásán, amint megpillantotta három társukat az árnyak között.

– Ó, ti vagytok!

– Igen, mi vagyunk. – Kaz mindkettőjüket a sziget közepe felé hajtotta a botjával. – És meg is hallhattatok volna minket, ha történetesen nem egymással üvöltöztök. Csukd be a szádat, és ne bámulj úgy, mint aki sosem látott még lányt ruhában, Matthias!

– Nem is bámultam – méltatlankodott Matthias, összekaparva méltóságának utolsó darabkáit. Djel szerelmére! Mégis mire kellett volna néznie, amikor Nyinának íriszek díszelegtek… Nos, minden porcikáján.

– Tartsd a szádat, Brekker! – szólt Nyina. – Szeretem, amikor legelteti rajtam a szemét.

– Hogy ment a küldetés? – érdeklődött Matthias, és igyekezett inkább a lány arcára nézni. Nem volt olyan nehéz, amikor ráébredt, milyen kimerültnek látszik Nyina a rengeteg arcfesték alatt. Még a felajánlott karját is elfogadta, miközben haladtak tovább az egyenetlen terepen. Az éjjel bizony nem múlt el nyomtalanul. Nyinának nem volna szabad vékony selyemsemmiségekben sétafikálnia a Hordó utcáin; pihennie kellene. Gyorsan teltek azonban a napok a Van Eck által megszabott határidőig, és Matthias pontosan tudta, hogy Nyina nem nyugszik, amíg Inej újra biztonságba nem kerül.

– Nem küldetés, hanem meló – helyesbített Nyina. – Pompásan ment.

– Igen – helyeselt gunyorosan Jesper is. – Pompásan. Leszámítva azt a jelentéktelen tényt, hogy a pisztolyaim immár a Cumulus Klub széfjében porosodnak. Smeet nem mert hazasétálni velük, az a hájas pojáca. Ha csak belegondolok, hogy izzadt mancsába veszi az én drágaságaimat…

– Senki sem kért meg rá, hogy feltedd őket tétnek – mondta Kaz.

– Sarokba szorítottál. Mégis hogy a pokolba kellett volna Smeetet az asztalnál tartanom?

A közeledtükre Kuvej kidugta a fejét a hatalmas márvány sírboltból.

– Mit mondtam neked? – mordult rá Kaz, rászegezve a botját.

– Nem értek túl jól kerchi nyelven – tiltakozott Kuvej.

– Ne szórakozz velem, kölyök. Éppen elég jól értesz. Maradj a kriptában!

Kuvej lehorgasztotta a fejét.

– Maradj a kriptában… – ismételte búskomoran.

A shu fiú nyomában mindnyájan beléptek a sírboltba. Matthias szívből gyűlölte ezt a helyet. Miért építenek az emberek ilyen emlékműveket a halálnak? A kriptát úgy építették, hogy egy régi teherhajóra hasonlítson, belsejét tágas hajótestnek faragták meg. Még színes ólomüveg hajóablakai is voltak, amik késő délután szivárványt festettek a kripta padlójára. Nyina szerint a falak pálmafákat és kígyókat mintázó faragványai azt jelentették, hogy a hajdani családtagok fűszer-kereskedelemmel foglalkoztak. Ám bizonyára nehezebb idők következtek rájuk, vagy egyszerűen csak máshová kezdtek temetkezni, mert csupán az egyik sírbolt volt foglalt, és a kripta belsejéből kiinduló keskeny folyosók is mind üresen álltak.

Nyina kihúzta a csatokat a hajából, lerántotta fejéről a szőke parókát, majd a kripta közepén felállított asztalra dobta. Leroskadt egy székre, és az ujjaival masszírozni kezdte a fejbőrét.

– Így sokkal jobb! – sóhajtotta boldogan. Matthias azonban nem tudta figyelmen kívül hagyni a lány bőrének zöldes árnyalatát.

Ma éjjel rosszabbul volt. Vagy összeakaszkodott Smeettel, vagy egyszerűen kimerítette magát. Matthiast mégis különös nyugalom töltötte el, amíg a lányt figyelte. Most már legalább újra Nyinának nézett ki, barna haja nedves fürtökben lógott, szemét félig lehunyta. Vajon normális, ha az embert lenyűgözi, ahogyan valaki lustán terpeszkedik?

– Találjátok ki, mit láttunk az úton, kifelé a Tetőről! – szólalt meg a lány.

Jesper kotorászni kezdett az élelmiszerekből felhalmozott készleteik között, és közölte:

– Két shu hadihajó horgonyoz a kikötőben.

Nyina megdobta az egyik hajcsatjával.

– Azt akartam, hogy találgassanak.

– Shu? – kérdezte Kuvej, visszatérve az asztalhoz, ahol kirakosgatta a jegyzetfüzeteit.

Nyina bólintott.

– Ágyúkkal, felvont vörös lobogókkal.

– Korábban váltottam néhány szót Spechttel – mondta Kaz. – A nagykövetségek tele vannak diplomatákkal és katonákkal. Zemeniek, kaeliek és ravkaiak.

– Úgy gondolod, hogy tudnak Kuvejről? – kérdezte Jesper.

– Úgy gondolom, hogy tudnak a paremről – felelte Kaz. – Szóbeszédeket legalábbis hallottak. És éppen elég érdekelt fél időzött a Jégudvarban, hogy begyűjtsenek néhány pletykát Kuvej… megszabadulásáról. – Tekintetét Matthiasra szegezte. – A fjerdaiak is itt vannak. Egy egész kontingens drüskelle érkezett velük.

Kuvej gyászosan felsóhajtott, Jesper pedig lehuppant mellé, és megbökte a vállával.

– Hát nem csodás érzés, ha ilyen sokan tartanak igényt az emberre?

Matthias mélyen hallgatott. Nem szívesen gondolt bele, hogy a régi barátai, egykori parancsnoka talán alig néhány kilométernyire vannak tőlük. Egy szemernyi bűntudatot sem érzett mindazért, amit a Jégudvarban elkövetett, ugyanakkor nem is békült meg teljesen a történtekkel.

Wylan egy kekszért nyúlt, amit Jesper az imént rakott az asztalra. Még mindig nyugtalanító érzés volt egy helyiségben látni a fiút Kuvejjel. Nyina olyan sikeresen szabta át Wylan arcát, hogy Matthias gyakran meg sem tudta különböztetni őket, amíg az egyikük meg nem szólalt. Azt kívánta, bárcsak valamelyikük megtenné azt a szívességet, hogy elkezd kalapot hordani.

– Ez jó hír számunkra – folytatta Kaz. – A shuk és a fjerdaiak nem tudják, hol kezdjenek kutatni Kuvej után, és az a sok bajkeverő diplomata a Stadhallban annyi zajt fog csapni, hogy szépen elterelik Van Eck figyelmét.

– Mi történt Smeet irodájában? – érdeklődött Nyina. – Sikerült kideríteni, hol tartja Van Eck a feleségét?

– Van egy igen erős sejtésem. Holnap éjfélkor lecsapunk.

– Elég időnk van felkészülni? – kérdezte Wylan.

– Nincs több időnk. Nem várunk dombornyomásos meghívóra. Hogy haladsz a zsizsikkel?

Jesper szemöldöke a magasba szökkent.

– A zsizsikkel?

Wylan elővett egy kis üvegcsét a kabátjából, majd letette az asztalra.

Matthias közelebb hajolt, hogy alaposan szemügyre vegye. Úgy nézett ki, mint ami kavicsokkal van megtöltve.

– Ez itt zsizsik? – Mostanáig azt hitte, hogy a zsizsik egyfajta kártevő, ami a gabonaraktárakban szokott garázdálkodni.

– Nem igazi – válaszolta Wylan. – Kémiai zsizsik. Még nincs igazán neve.

– Pedig el kell nevezned – mondta Jesper. – Másként hogy fogod vacsorához hívni?

– Felejtsétek el a nevét! – vágott közbe Kaz. – Az a lényeg, hogy ez a kis üvegecske fel fogja emészteni Van Eck bankszámláit és jó hírnevét.

Wylan megköszörülte a torkát.

– Lehetséges. A szer kémiai összetétele rendkívül komplikált. Azt reméltem, hogy Kuvej talán hajlandó segíteni.

Nyina mondott valamit Kuvejnek shu nyelven. A fiú megrándította a vállát, és ajkát biggyesztve elfordította a fejét. Akár az apja nemrégen bekövetkezett halála bántotta, akár az a tény, hogy egy temetőben ragadt egy tolvajbandával, Kuvej egyre dacosabbá és mogorvábbá vált.

– Nos? – sürgette Jesper.

– Érdekesebb dolgom is akad – válaszolta Kuvej.

Kaz fekete pillantása tőrként szegeződött Kuvejre.

– Azt ajánlom, hogy gondold át újra a fontossági sorrendedet.

Jesper még egyszer oldalba bökte Kuvejt.

– Kaz csak azt akarja az értésedre adni, hogy „Segíts Wylannek, különben bezárlak egy sírba, és akkor meglátjuk, mi érdekesebb dolgod akad odabenn”.

Matthias már egyáltalán nem volt biztos benne, vajon mennyit ért az egészből a shu fiú, de a jelek szerint sikerült felfognia az üzenetet. Kuvej nagyot nyelt, majd kelletlenül bólintott.

– A tárgyalás hatalma – mormolta Jesper, és benyomott egy kekszet a szájába.

– Wylan… és persze a szolgálatkész Kuvej… tökéletesítik a zsizsiket – folytatta Kaz. – Miután visszakapjuk Inejt, célba vesszük Van Eck gabonaraktárait.

Nyina a szemét forgatta.

– Kész szerencse, hogy ez az egész a pénzünkről szól, nem pedig Inej megmentéséről. Nem, még csak távolról sem.

– Ha téged nem érdekel a pénz, Nyina drágám, illesd másik nevén a célunkat!

– Kruge? Dohány? Kaz egyetlen igaz szerelme?

– Szabadság, biztonság, bosszú.

– Ezekre nem lehet árat tűzni.

– Nem? Fogadni mernék, hogy Jesper képes volna rá. Ugyanannyi az ára, mint a jelzálog az apja tanyáján. – A mesterlövész a csizmája orrára szegezte a tekintetét. – Na és te, Wylan? Te meg tudnád mondani, mennyit ér neked, hogy elsétálhass Ketterdamból, és végre szabadon élhesd a magad életét? És Nyina, erősen gyanítom, hogy te és a fjerdai harcosod valamivel többre kívánjátok alapozni az életeteket hazafias eszméknél és epekedő pillantásoknál. Talán Inej is fejébe vett egy számot. Ez a jövő ára, és most Van Ecken a sor, hogy fizessen.

Matthiast nem tudta bolonddá tenni. Kaz mindig észszerűen beszélt, ami azonban nem jelentette egyben azt is, hogy mindig igazat mond.

– A Kísértet élete többet ér annál – jegyezte meg Matthias. – Mindnyájunknak.

– Kiszabadítjuk Inejt. Megszerezzük a pénzünket. Ilyen egyszerű a dolog.

– Egyszerű – ismételte Nyina. – Tudtad, hogy én vagyok a fjerdai trón örököse? Az engelsbergi Ilse hercegnőnek neveznek.

– Engelsbergnek nincs hercegnője – mondta Matthias. – Az egy halászfalu.

Nyina megrándította a vállát.

– Ha már magunknak is hazudni akarunk, akkor legalább törjünk minél ékesebb babérokra.

Kaz nem vett tudomást a lány megjegyzéséről, szó nélkül kiterítette a város térképét az asztalra. Matthias fülét megütötte, ahogyan Wylan odasúgta Jespernek.

– Miért nem vallja be egyszerűen, hogy vissza akarja kapni Inejt?

– Ismered Kazt, ugye?

– De hát Inej közénk tartozik.

Jesper ismét felvonta a szemöldökét.

– Közénk tartozik? Na és az mit jelent? Hogy ismeri a titkos kézfogást? Vagy talán hajlandó bevállalni egy tetoválást? – Végighúzta mutatóujját Wylan karján, mire a fiú arca lángba borult. Matthias önkéntelenül is együtt tudott érezni vele. Tudta, milyen érzés, amikor az ember bizonytalan vizekre evez, és időnként erősen gyanította, hogy akár el is felejthetnék Kaz terveit, és egyszerűen szabad utat engedhetnének Jespernek és Nyinának, hadd hajtsák igába egész Ketterdamot a flörtölésükkel.

Wylan szégyenlősen lehúzta az ingujját.

– Inej a csapat része.

– Inkább ne hangoztasd!

– Ugyan miért ne?

– Mert a kézenfekvő megoldás az lenne Kaz számára, ha átadná Kuvejt a legtöbbet ígérőnek, és teljesen el is felejtené Inejt.

– Sosem tenné… – Wylan hirtelen elhallgatott, arcán lassacskán megjelent a kétely.

Egyikük sem tudta biztosan, mire képes Kaz, és mire nem. Matthias néha abban is kételkedett, hogy Kaz maga tudja-e.

– Jól van, Kaz – mondta Nyina. Lehúzta a cipőjét, és megmozgatta a lábujjait. – Mivel ez most a mindenható tervedről szól, akár abba is hagyhatnád az elmélkedést a térkép fölött, és szépen elárulhatnád nekünk, mi vár ránk.

– Azt akarom, hogy mindnyájan a holnap esti teendőinkre összpontosítsatok. Utána minden információt megkaphattok, amit csak akartok.

– Tényleg? – kérdezte Nyina a fűzőjét igazgatva. Az egyik íriszből finom virágpor hullott mezítelen vállára. Matthias ellenállhatatlan vágyat érzett, hogy lesöpörje az ajkával. Biztosan mérgező – figyelmeztette magát szigorúan. Talán jobban teszi, ha kimegy sétálni egyet.

– Van Eck harmincmillió krugét ígért nekünk – folytatta Kaz. – Pontosan ennyit fogunk elvenni. És további egymilliót kamatra, költségekre, és csak mert megtehetjük.

Wylan kettétört egy kekszet.

– Apám nem hagy harmincmillió krugét csak úgy parlagon heverni. Akkor sem lesz annyi, ha minden pénzét összeszeded is.

– Akkor jobb, ha most rögtön távozol – vágta rá Jesper. – Mi csakis a legeslegvagyonosabbak lezüllött örököseivel működünk együtt.

Kaz kinyújtotta és óvatosan megmozgatta sérült lábát.

– Ha Van Ecknek volna ennyi készpénze, egyszerűen kiraboltuk volna, és egyáltalán be sem törünk a Jégudvarba. Csupán azért ajánlhatott fel ekkora jutalmat, mert állítása szerint a Kereskedőtanács is támogatta valamekkora összeggel a város vagyonából.

– Mi a helyzet azzal a bankjegyekkel teli ládával, amit Vellgelukba hozott? – kérdezte Jesper.

– Humbug – válaszolta Kaz undorodva. – Valószínűleg minőségi hamisítványok.

– Akkor hogyan szerezzük meg a pénzt? Kiraboljuk a várost? A Kereskedőtanácsot? – Jesper kihúzta magát ültében, ujjai mohón doboltak az asztalon. – Lecsapunk tizenkét páncélteremre egyetlen éjszaka alatt?

Wylan kényelmetlenül feszengett a székén, és Matthias figyelmét nem kerülte el a fiú arcán átsuhanó nyugtalanság. Legalább akad még valaki ebben a bűnbandában, akinek nincs ínyére, hogy egyik bűncselekményt hajtják végre a másik után.

– Nem – felelte Kaz. – Úgy fogunk tenni, mint a kereskedők, és egyszerűen hagyjuk, hogy a piac dolgozzon nekünk. – Hátradőlt a székén, és kesztyűbe bújtatott kezét varjúfejben végződő botján nyugtatta. – Megfosztjuk Van Ecket a pénzétől, utána pedig a hírnevétől is. Gondoskodni fogunk róla, hogy soha többé ne köthessen üzletet Ketterdamban, sem Kerch más tájain.

– És mi lesz Kuvejjel? – kérdezte Nyina.

– Miután végeztünk, Kuvej… és minden más elítélt, grisa és kitagadott ifjú, vérdíjjal a fején vagy éppen anélkül… meghúzhatja magát a Déli Kolóniákon.

Jesper a homlokát ráncolta.

– Na és te hol leszel?

– Ezen a szent helyen. Még mindig rengeteg üzleti ügyem akad, amin rajta kell tartanom a szemem.

Habár Kaz igyekezett könnyed hangot megütni, Matthias meghallotta a szavaiban rejlő sötét várakozást. Gyakran eltöprengett, hogyan tudták túlélni az emberek ezt a várost, de lehetséges, hogy Ketterdam már nem fogja túlélni Kaz Brekkert.

– Várjunk egy percet! – szólt Nyina. – Mostanáig azt hittem, hogy Kuvej Ravkába megy.

– Ugyan miért jutna ilyesmi az eszedbe?

– Amikor eladtad a Varjú Klub részvényeit Pekka Rollinsnak, megkérted rá, hogy küldjön egy üzenetet a ravkai fővárosba. Mindnyájan hallottuk.

– Én azt hittem, hogy segélykérés volt – szólalt meg Matthias –, nem pedig tárgyalásra szóló meghívás. – Sohasem beszéltek róla, hogy esetleg átadnák Kuvejt Ravkának.

Kaz némi derűvel szemlélte őket.

– Egyikről sem volt szó. Reménykedjünk, hogy Rollins is olyan hiszékeny, mint ti ketten.

– Figyelemelterelés volt – nyögött fel Nyina. – Csak le akartad foglalni Rollinst.

– Azt akartam, hogy Pekka Rollins el legyen foglalva. Remélhetőleg ráállította az embereit, hogy felhajtsák a ravkai kapcsolatainkat. Nehezen fogják megtalálni őket, elvégre nem is léteznek.

Kuvej megköszörülte a torkát.

– Szívesebben mennék Ravkába.

– Szívesebben hordanék cobolyprém fürdőnadrágot – szólalt meg Jesper. – De nem mindig kaphatjuk meg, amire vágyunk.

Mély barázda jelent meg Kuvej két szemöldöke között. Kerchi nyelvtudása nyilvánvalóan elérte azt a kritikus pontot, ahol már egy szót sem értett.

– Szívesebben mennék Ravkába – ismételte ezúttal erélyesebben. Kaz kifejezéstelen, fekete tekintete Kuvejre szegeződött. A fiú idegesen fészkelődött. – Miért bámul így rám?

– Kaz csak azt fontolgatja, hogy életben hagyjon-e – válaszolta Jesper. – Szörnyen idegfeszítő. Azt javaslom, hogy lélegezz mélyeket. Talán egy gyógyital is segíthet.

– Jesper, hagyd abba! – szólt rá Wylan.

– Mindketten lazítsatok egy kicsit! – Jesper megveregette Kuvej kezét. – Nem engedjük, hogy a föld alá küldjön.

Kaz felvonta a szemöldökét.

– Egyelőre inkább ne ígérgessünk semmit!

– Ugyan már, Kaz! Nem azért mentettük meg Kuvejt, hogy most féregeledelt csináljunk belőle.

– Miért szeretnél Ravkába menni? – érdeklődött Nyina, aki képtelen volt leplezni a lelkesedését.

– Sohasem egyeztünk bele – jegyezte meg Matthias. Nem óhajtott vitát nyitni a témáról, főleg nem Nyinával. Eredetileg úgy volt, hogy szabadon engedik Kuvejt, aki névtelenül élhet tovább Novij Zemben. Szó sem esett róla, hogy átadnák Fjerda legnagyobb ellenségének.

Nyina megvonta a vállát.

– Talán újra fontolóra kellene vennünk a lehetőségeinket.

Kuvej lassan szólalt meg, gondosan megválogatva a szavait.

– Ott nagyobb a biztonság. A grisáknak. Nekem. Nem akarok bujkálni. Tanulni akarok. – Kuvej megérintette az előtte sorakozó jegyzetfüzeteket. – Az apám munkája segíthet megtalálni… – Egy pillanatig habozott, váltott egypár szót Nyinával. – A parem ellenszerét.

Nyina ragyogó arccal összekulcsolta a kezét.

Jesper még hátrébb dőlt a székén.

– Szerintem Nyina mindjárt dalra fakad.

Ellenszer. Vajon Kuvej erről firkálgatott a jegyzetfüzeteibe? Igencsak vonzó volt a lehetőség, hogy elő tudjon állni valamiféle szerrel, ami semlegesítheti a parem hatását, Matthiast mégis aggodalom töltötte el.

– Egyetlen nemzet kezébe helyezni ezt a tudást…

Kuvej azonban közbevágott.

– Az apám sújtotta ezzel a szörnyű szerrel a világot. Még nélkülem, a tudásom nélkül is újra elő fogják állítani.

– Azt akarod mondani, hogy valaki más fogja megoldani a parem rejtélyét? – kérdezte Matthias. Tényleg nincs rá semmi remény, hogy megfékezzék ezt a förtelmes utálatosságot?

– A tudományos felfedezések néha már csak ilyenek – mondta Wylan. – Ha az emberek tudják, hogy valami lehetséges, nagyobb ütemben születnek az új eredmények. Később pedig mintha egy darázsrajt próbálnánk visszahessegetni a fészkükbe.

– Szerinted tényleg elképzelhető egy ellenszer? – kérdezte Nyina.

– Nem tudom – válaszolta Kuvej. – Az apám fabrikátor volt. Én csupán pokolhívó vagyok.

– A vegyészünk vagy, Wylan – szólt Nyina reménykedve. – Mi a véleményed?

– Talán lehetséges – vont vállat Wylan. – Nem minden méregre létezik ellenszer.

Jesper megvetően felhorkant.

– Ezért nevezzük Napsugaras Wylannek.

– Ravkában tehetségesebb fabrikátorok is akadnak – folytatta Kuvej. – Segíthetnének.

Nyina nyomatékosan bólintott.

– Így igaz. Zsenya Szafin mindenki másnál jobban ismeri a mérgeket, David Kostyk pedig mindenféle új fegyvert fejlesztett Nyikolaj cárnak. – Gyors pillantást vetett Matthiasra. – És más dolgokat is! Jó dolgokat. Békés találmányokat.

Matthias megrázta a fejét.

– Egy ilyesféle döntést nem lehet könnyelműen meghozni.

Kuvej állkapcsa megfeszült.

– Szívesebben mennék Ravkába.

– Értitek végre? – kérdezte Nyina.

– Nem, nem értem – jelentette ki Matthias. – Nem szolgáltathatunk ki egy ilyen főnyereményt csak úgy Ravkának!

– Kuvej ember, nem pedig nyeremény, és menni akar.

– Most akkor mindnyájan megtehetjük, amit csak akarunk? – tette fel Jesper a kérdést. – Mert nekem is van listám.

Hosszú, feszült csend állt be, azután Kaz végighúzta kesztyűs kezének hüvelykujját a nadrágja élén, és így szólt:

– Nyina, kedves, tolmácsolnád a szavaimat? Biztos akarok lenni abban, hogy Kuvej és én tökéletesen megértjük egymást.

– Kaz… – szólalt meg figyelmeztetően a lány.

Kaz előrébb húzódott, két kezével a térdére támaszkodott, akárcsak egy baráti tanácsot kínáló, kedves idősebb testvér.

– Azt hiszem, fontos megértened a körülményeidben bekövetkezett változásokat. Van Eck is pontosan tudja, hogy elsősorban Ravkában keresnél menedéket, így minden arrafelé tartó hajót tűvé fognak tenni. Csakis Ravkában élnek olyan szabók, akik elég erősek ahhoz, hogy valaki más arcvonásaival ruházzanak fel, hacsak Nyina nem óhajt bevenni még egy adag paremet.

Matthias felmordult.

– Ami nem valószínű – ismerte be Kaz. – Nos, feltételezem, hogy nem szeretnéd, ha szépen visszavinnélek Fjerdába vagy Shu Hanba.

Egyértelmű volt, hogy Nyina befejezte a tolmácsolást, amikor Kuvej ijedten felkiáltott.

– Nem!

– Akkor választhatsz Novij Zem és a Déli Kolóniák között, de a kolóniákon jóval kevesebb kerchi lakik. Az időjárás is jobb, már ha érdekel az ilyesmi. Egy ellopott festmény vagy, Kuvej. Túlságosan is felismerhető, hogy a nyílt piacokon bocsássanak áruba, és túlságosan is értékes, hogy hagyjanak parlagon heverni. Számomra értéktelen vagy.

– Ezt nem fordítom le – csattant fel Nyina.

– Akkor ezt mondd meg: engem kizárólag az érdekel, hogy minél távolabb tartsalak Van Ecktől, és ha azt kívánod, hogy konkrétabb lehetőségeket is számba vegyek, akkor bizony egy golyó sokkal olcsóbb megoldásnak tűnik, mint hogy feltegyelek egy hajóra a Déli Kolóniák felé.

Nyina engedelmesen, bár egy kissé vonakodva lefordította Kaz szavait.

Kuvej shu nyelven válaszolt, Nyina pedig habozott a tolmácsolással.

– Azt mondja, hogy kegyetlen vagy.

– Csupán gyakorlatiasan gondolkodom. Ha kegyetlen volnék, most nem társalognánk, hanem gyászbeszédet tartanék. Így hát, Kuvej, elutazol szépen a Déli Kolóniákra, majd amikor már egy kissé lecsillapodtak a kedélyek, felőlem átvándorolhatsz Ravkába, vagy beköltözhetsz Matthias nagymamájának a házába is.

– Hagyd ki ebből a nagymamámat! – morogta Matthias.

Nyina tolmácsolt, Kuvej pedig végül szipogva bólintott. Habár Matthias megkapta, amit akart, Nyina arcának csüggedt reménytelensége láttán összeszorult a szíve.

Kaz az órájára pillantott.

– Nos, örülök, hogy sikerült megegyeznünk. Mindnyájan tudjátok, mi a dolgotok. Mostantól holnap estig nagyon sok minden sülhet el balul, úgyhogy ismételjétek át a tervet újra és újra. Csupán egyetlen húzásunk van.

– Van Eck biztonsági kört fog vonni Inej köré. Rengeteg őrrel – mondta Matthias.

– Úgy van. Több a fegyvere, több az embere, több forrással is rendelkezik. Mi csak a meglepetés erejére számíthatunk, és ki is fogjuk használni.

Halk, kaparászó hang hallatszott odakintről. Azon nyomban mindnyájan talpra ugrottak, még Kuvej is.

Ám a következő pillanatban Rotty és Specht surrant be a kriptába.

Matthias megkönnyebbülten felsóhajtott, és visszatette a puskáját a helyére, ahol tartani szokta, mindig egy karnyújtásnyira.

– Mi a helyzet? – érdeklődött Kaz.

– A shuk felállították a nagykövetségüket – jelentette Specht. – Mindenki erről beszél a Tetőn.

– Hányan vannak?

– Úgy negyvenen lehetnek, talán egy kicsivel többen vagy kevesebben – válaszolta Rotty, lekaparva a sarat a csizmájáról. – Tetőtől talpig felfegyverkezve, bár még mindig diplomáciai lobogó alatt. Senki sem tudja igazán, mit akarhatnak.

– Mi tudjuk – mondta Jesper.

– Nem jutottam túl közel a Deszkához – folytatta Rotty. – De Per Haskell ideges, és nem is rejti különösebben véka alá. A távollétedben igencsak felhalmozódott a munka az öregfiúnak. Most az a szóbeszéd járja, hogy visszatértél a városba, és összetűzésbe keveredtél egy kereskedővel. Ó, és néhány napja valamiféle támadás történt az egyik kikötőben. Meghalt egy rakás matróz, szilánkokra zúzódott a kikötőmester irodája, de részleteket senki sem tud.

Matthias észrevette, ahogyan Kaz arckifejezése elsötétül. További értesülésekre szomjazott. Matthias pontosan tudta, hogy a demjint más okok is hajtják Inej visszaszerzésére, de a tény akkor is tény maradt: a lány nélkül súlyosan megcsappantak az információszerző képességeik.

– Jól van – bólintott Kaz. – De senki sem hozott minket kapcsolatba a Jégudvar megrohanásával vagy a paremmel?

– Nem, már amennyire én hallottam – felelte Rotty.

– Nem bizony – erősítette meg Specht.

Wylan meglepett arcot vágott.

– Ezek szerint Pekka Rollinsnak nem járt el a szája.

– Adj neki egy kis időt! – mondta Kaz. – Tudja, hogy rejtegetjük Kuvejt valahol. A Ravkába küldött levél sem foglalja le örökké, előbb vagy utóbb felhagy vele, hogy a saját farkát kergesse.

Jesper nyugtalanul dobolt a combján az ujjaival.

– Feltűnt már bárkinek is, hogy az egész város utánunk kutat, haragszik ránk vagy éppen meg akar ölni minket?

– Na és? – kérdezte Kaz.

– Nos, általában csak a fél város szokott így érezni.

Jesper talán csak tréfált, de Matthias korántsem volt biztos benne, hogy bármelyikük is igazán tisztában van az ellenük gyülekező erőkkel. Fjerda, Shu Han, Novij Zem, a kaeliek, a kerchiek. Ezek nem holmi rivális bandák vagy dühös üzletfelek voltak. Nemzetek álltak velük szemben, amik elszántan védelmezték a népüket, és biztosítani akarták a jövőjüket.

– Ez még nem minden – folytatta Specht. – Matthias, te halott vagy.

– Tessék? – Matthias jól értette a kerchi nyelvet, de talán még akadtak rések a tudásában.

– Megkéseltek a Pokol Kapuja ispotályában.

A helyiségben néma csend támadt. Jesper leroskadt a székére.

– Muzzen meghalt?

– Muzzen? – Matthias számára nem csengett ismerősen a név.

– Ő vette át a helyedet a Pokol Kapujában – magyarázta Jesper. – Hogy csatlakozhass hozzánk a Jégudvar elleni akciónkban.

Matthias még emlékezett a farkasok elleni küzdelemre, a cellájában álló Nyinára, a börtönből való szökésre. A lány hamis sebekkel borította a Söpredék egyik tagját, és lázat bocsátott rá, hogy egész biztosan karanténba zárják, elkülönítve a többi börtönlakótól. Muzzen. Nem lett volna szabad megfeledkeznie egy ilyen fontos részletről.

– Mintha azt említetted volna, hogy van egy kapcsolatod az ispotályban – mondta Nyina.

– Hogy beteg maradjon, nem hogy a biztonságáról gondoskodjon. – Kaz arca elkomorult. – Célzott rajtaütés volt.

– A fjerdaiak – vélte Nyina.

Matthias összefonta mellkasán a karját.

– Ki van zárva.

– Ugyan miért? – kérdezte Nyina. – Tudjuk jól, hogy vannak drüskellék a városban. Ha utánad szaglászva érkeztek ide, és a Stadhallban is felemelték a hangjukat, biztosan a fülükbe jutott, hogy a Pokol Kapujában vagy.

– Nem – válaszolta Matthias. – Nem alacsonyodnának le egy ilyen aljas húzáshoz. Bérgyilkos? A betegágyán meggyilkolni az ellenséget? – Ám hiába ejtette ki a szavakat, Matthias már maga sem tudta biztosan, hogy hisz-e bennük. Jarl Brum és a tisztjei mocskosabb tettekre is vetemedtek, egy szikrányi bűntudat nélkül.

– Nagy, szőke és vak – szólalt meg Jesper. – Ilyen egy fjerdai.

Helyettem halt meg, gondolta magában Matthias. Én pedig még a nevét sem ismertem fel.

– Muzzennek volt családja? – kérdezte végül Matthias.

– Csak a Söpredék – felelte Kaz.

– Nincs gyász – mormolta Nyina.

– Nincs temetés – válaszolta Matthias csendesen.

– Milyen érzés halottnak lenni? – kérdezte Jesper. A derűs csillogás kihunyt a tekintetében.

Matthias képtelen volt felelni. A Muzzen életét kioltó pengét valójában Matthiasnak szánták, és könnyen lehetséges, hogy a fjerdaiak a felelősek. A drüskellék. A testvérei. Azt akarták, hogy tisztesség nélkül lelje a halálát, egy kórházi ágyban meggyilkolva. Egy árulóhoz méltó halál. Ilyen halált érdemelt ki magának. Matthias így az életével volt adósa Muzzennek, de hogyan is fizethetné valaha vissza?

– Mihez fognak kezdeni a testével? – kérdezte.

– Valószínűleg már csak egy kupac hamu a Kaszás Bárkáján – válaszolta Kaz.

– Van még valami – vetette közbe Rotty. – Valaki igencsak nagy port kavarva Jespert keresi.

– A hitelezőinek várniuk kell – felelte Kaz, mire Jesper kényelmetlenül összerezzent.

– Nem róluk van szó – rázta meg Rotty a fejét. – Az egyetemen bukkant fel egy fickó. Jesper, azt állítja magáról, hogy az apád.