43. Kaz

Kaz felpolcolta sérült lábát egy alacsony zsámolyra, miközben meghallgatta Anika jelentését a Varjú Klub bevételeiről és a Keleti Donga turistaforgalmának helyzetéről. A Kuvej árverése és a pestisjárvány miatti riadalom óta eltelt három hétben Kaz elfoglalta Per Haskell irodáját a Deszka földszintjén. Továbbra is a legfelső emeleten töltötte az éjszakáit, de könnyebb volt Haskell barlangjából intéznie az üzleti ügyeit. Nem hiányolta a lépcsőmászást, és a régi irodája az utóbbi időben már üresnek érződött. Valahányszor leült dolgozni egy kicsit, pillantása újra és újra az ablakpárkány felé vándorolt.

A városban még mindig nem tért vissza az élet a megszokott kerékvágásba, ami ugyanakkor érdekes lehetőségeket teremtett. A Dongákon csökkentek az árak, mivel az emberek elhúzódó pestisjárványra készültek, és Kaz igyekezett gyorsan kihasználni a helyzetet. Megvásárolta a Varjú Klub melletti épületet, hogy terjeszkedhessenek, és még a Tetőn is sikerült megszereznie egy kisebb ingatlant. Kaz egy magasabb osztályba tartozó palimadarat óhajtott megkopasztani, amikor a pánik megszűnik, és a turizmus ismét fellendül. Kedvező áron sikerült felvásárolnia Per Haskell részvényeit is a Varjú Klubban. A Hordóban uralkodó zűrzavar miatt akár ingyen is megszerezhette volna őket, de nem akarta, hogy bárki túlságosan is megsajnálja az öregfiút.

Amikor pedig Pekka Rollins végül visszatér a városba, Kaz megtalálja a módját, hogy teljesen kiszorítsa az üzletből. Legkevésbé sem vágyott rá, hogy saját kemény munkájának eredménye Rollins pénzesládájába folyjon be.

Anika végzett a beszámolójával, majd Pim vette át a szót, és ismertette Van Eck tárgyalásának részleteit. A rejtélyes Johannus Rietveld nem került elő, amint azonban megvizsgálták Van Eck bankszámláit, hamarosan kiderült, hogy a Kereskedőtanácsban tudomására jutott értesüléseket felhasználva jurdaföldeket vásárolt fel. Mi több, nem csupán becsapta a barátait, beavatkozott egy árverésbe, és elrabolta a saját fiát, hanem még olyan szóbeszédek is lábra keltek, miszerint felbérelt egy bandát, hogy betörjenek egy fjerdai kormányépületbe, sőt talán még a cukorsilóit is szándékosan szabotáltatta. Van Ecket nem helyezték óvadék fejében szabadlábra. Igazság szerint nem úgy festett, hogy egyhamar kikerül a börtönből. Bár a fia rendelkezésére bocsátott némi pénzt a jogi képviseletére, az összeg legfeljebb mérsékeltnek volt nevezhető.

Wylan úgy döntött, hogy újonnan lelt vagyonának egy részét az otthona helyreállítására fogja fordítani. Jespernek egy kisebb járadékot adományozott, hogy piaci spekulációkat folytasson, és az édesanyját is hazahozta. A Geldstraaton az emberek döbbenten figyelték, ahogyan Marija Hendriks a fiával üldögél a parkban, vagy az egyik szolgálójukkal csónakázik a csatornán. Néhanapján a vízről is meg lehetett pillantani őket, ahogyan a Van Eck-ház kertjében állnak a festőállványuk előtt.

Egy ideig Alys is velük lakott, végül azonban úgy határozott, hogy a terrierjével együtt hátat fordít a városnak és a pletykáknak. A tóparti Hendriks-házban tervezte kivárni a terhessége utolsó napjait, és állítólag meglehetősen kétséges haladást ért el az énekórák alatt. Kaz csak annak örült, hogy nem kell a szomszédságában laknia.

– Szép munka – nyugtázta Kaz, amikor Pim befejezte a mondandóját. Mostanáig nem gondolta, hogy Pimnek különösebb tehetsége volna a hírszerzéshez.

– Roeder állította össze a jelentést – válaszolta Pim. – Azt hiszem, nagyon igyekszik, hogy előlépjen az új pókoddá.

– Nincs szükségem új pókra – mondta Kaz.

Pim megvonta a vállát.

– Kísértetnek mostanában a színét sem láttuk. Az emberek beszélnek.

Kaz útjára küldte Anikát és Pimet, majd egy hosszú pillanatig csak ült az irodája csendjében. Az elmúlt hetekben alig hunyta le a szemét. Csaknem a fél életében várta, hogy ez a pillanat valósággá váljon, és attól félt, ha most álomra hajtja a fejét, hirtelen minden szertefoszlik. Pekka Rollins elmenekült a városból, és nem is tért vissza. A szóbeszéd szerint egy vidéki házban húzta meg magát a fiával, fegyveres őrökkel körülvéve.

Pekka Rollins üzleti vállalkozásai a csőd szélén álltak a Smaragdpalotát, a Kaeli Herceget és az Édességboltot sújtó karantén miatt, és persze a távolléte sem segített, hiszen nem tudta rendezni az ügyeit.

Még olyan hír is járta, hogy a Tízes Oroszlánok sorain belül zendülés készülődik. A vezérük faképnél hagyta őket, és a Van Eckkel kötött megállapodása nyomán csupán egy gazdag zsarnok pribékjeinek tűntek. Akár a stadwatch katonái közé is beállhattak volna.

Tégláról téglára. De Rollins végül úgyis kimászik a romok alól. Kaz tudta, hogy készen kell állnia.

Halk kopogás hallatszott az ajtón. Az egyetlen gond azzal, ha az ember a földszinten rendezi be az irodáját, hogy sokkal gyakrabban zaklatják.

– Jött egy levél – mondta Anika, és az íróasztalára dobta a küldeményt. – Úgy látom, sűrűn váltogatod a társaságodat, Brekker – tette hozzá gúnyos mosollyal.

Kaz sokatmondó pillantást vetett az ajtóra. Nem érdekelte sem Anika, sem pedig a verdeső, szőke szempillája.

– Értem – felelte a lány, és elhagyta az irodát, becsukva maga mögött az ajtót.

Kaz felemelte a levelet a fény felé. Halványkék viaszpecsét díszelgett rajta, amin egy kétfejű aranysas alakja rajzolódott ki. Felvágta a borítékot, elolvasta a levél tartalmát, majd mindkettőt elégette. Azután megírta a válaszát, és a borítékra a saját fekete pecsétjét nyomta.

Kaz tisztában volt vele, hogy Inej az utóbbi időben Wylan házában lakik. Időnként talált egy-egy sebtében firkantott üzenetet az íróasztalán – valamilyen jelentést Pekka Rollinsról vagy a Stadhallban folyó eseményekről –, és Kaz rögtön tudta, hogy a lány az irodájában járt. Felvette a kabátját, kezébe fogta a kalapját és a pálcáját, azután a zsebébe rejtette a levelet. Futárral is elküldhette volna, de ezt a levelet személyesen akarta kézbesíteni.

A Deszkából kifelé menet elsétált Anika és Pim mellett.

– Egy óra múlva visszajövök – közölte Kaz. – Jobban teszitek, ha addigra odébbálltok, és nem itt lopjátok tovább a napot.

– Alig néz be valaki a klubba – válaszolta Pim. – A turisták túlságosan félnek a pestistől.

– Menjetek a szállókba, ahol a rémült galambocskák várakoznak, hogy kiderüljön végre az ég. Mutassátok meg nekik az egészségtől kicsattanó arcotokat. Hozzátok tudomásukra, hogy éppen az imént játszottatok egy fergeteges kártyapartit a Varjú Klubban. Ha nem válik be, fogjátok magatokat, vonuljatok le szépen a kikötőbe, és hajtsatok fel néhány palimadarat a hajók munkásai és matrózai közül.

– Hiszen most értem vissza a műszakomból – panaszkodott Pim.

Kaz a fejébe nyomta a kalapját, és végighúzta hüvelykujját a peremén.

– Egy szóval sem kérdeztem.

Keleti irányban vágott át a városon. Nagy kísértést érzett, hogy kerülőúton menjen, és a saját szemével is megnézze, hogyan alakul a helyzet a Nyugati Dongán. A shuk támadása és a pestis kitörése nyomán a bordélyházak gyakorlatilag üresen tátongtak. Több utcát is elbarikádoztak, hogy érvényt szerezzenek az Édességboltot és a Vadaskertet sújtó karanténnak. Olyan pletykák keringtek, hogy Heleen Van Houden nem lesz képes kifizetni a havi bérleti díjat. Milyen kár!

Pillanatnyilag egyetlen csónak sem üzemelt, így hát gyalog volt kénytelen megtenni az utat a pénzügyi negyedig. Amint egy kisebb, elhagyatott csatorna mentén haladt, hirtelen gomolygó párafelhőre lett figyelmes, ami a vízről szállt felfelé. Néhány lépéssel később már olyan sűrű köd vette körül, hogy alig látott. A pára a kabátjához tapadt, súlyosan és nyirkosan, igencsak szokatlan módon egy meleg, tavaszi naphoz képest. Kaz megállt a csatorna fölött ívelő, alacsony hídon, és figyelmesen várakozott, pálcáját készenlétben tartva. A következő pillanatban három alak bukkant fel a balján, fejükön csuklyát viseltek. Három másik a jobb oldalán bukkant fel, kék köpönyegük hullámzón lobogott a levegőben, jóllehet még enyhe szellő sem lengedezett. Kaz tehát ennyit legalább sikeresen eltalált, bár az álarcuk nem ködből volt. A valódi Árapálytanács tagjainak arcát – ha valóban ők voltak azok, nem pedig felettébb meggyőző csalók – olyasvalami takarta, amitől olyan benyomása támadt az embernek, mintha a csillagos éjszakai égboltra tekintene. Szép hatás.

– Kaz Brekker – szólt a fő hullámhívó. – Hol van Kuvej Jul-Bo?

– Meghalt, nincs többé. Teste elhamvadt a Kaszás Bárkáján.

– Hol van az igazi Kuvej Jul-Bo?

Kaz megvonta a vállát.

– Egy egész templomnyi szemtanú látta, ahogy lelövik. Egy orvos halottnak nyilvánította. Ezen túl semmiféle információval nem szolgálhatok.

– Bizonyára nem kívánja magára haragítani az Árapálytanácsot, fiatalember. Egyetlen szállítmánya sem fogja többé elhagyni a várost. Elárasztjuk az Ötödik kikötőt.

– Csak nyugodtan árasszák el! Nincsenek többé részvényeim az Ötödik kikötőben. Ha meg akarják állítani a szállítmányaimat, akkor meg kell állítaniuk minden egyes hajót és csónakot, ami a kikötőbe érkezik, vagy éppen távozik. Nem vagyok kereskedő. Nem bérelek hajókat, és nem vezetek rakományjegyzéket sem. Tolvaj és csempész vagyok. Próbáljanak csak megfogni, és hamarosan meglátják, hogy pusztán a levegőt markolásszák.

– Tudja, milyen könnyű megfulladni? – kérdezte a hullámhívó. Felemelte a kezét. – Bárhol megtörténhet.

Kaz hirtelen érezte, ahogyan a tüdeje megtelik vízzel. Köhögött, tengervizet köpködött, levegő után kapkodva összegörnyedt.

– Árulja el, amit tudni akarunk! – követelte a hullámhívó.

Kaz reszketeg lélegzetet vett.

– Sejtelmem sincs, hol van Kuvej Jul-Bo. Itt helyben vízbe fojthat, az sem változtathat rajta.

– Akkor talán felkeressük a barátait, és álmukban fojtjuk vízbe őket.

Kaz prüszkölve köhögött.

– Az obeliszktornyok pedig hamarosan karantén alá kerülnek a pestis miatt. – Az Árapálytanács tagjai nyugtalanul megmozdultak, és a köd velük együtt libbent. – Én szólaltattam meg a szirénákat. Én teremtettem ezt a pestisjárványt, és én is irányítom.

– Blöfföl – mondta a hullámhívó, köpenyének ujja a ködgomolyban libegett.

– Tegyen próbára! Elterjesztem a betegséget minden drágalátos tornyuk környékén. Így a járvány gócpontjaivá fognak válni. Talán azt gondolják, hogy a Kereskedőtanács nem fogja zár alá helyezni mindnyájukat? Vagy azt követelni, hogy végre-valahára fedjék fel a kilétüket? Valószínűleg még örülni is fognak a kínálkozó kifogásnak.

– Nem merészelnék. Ez az ország elsüllyedne nélkülünk.

– Nem lesz választásuk. A lakosság követelni fogja, hogy intézkedjenek. Lángra lobbantják az obeliszktornyokat, hogy porig égjenek a földtől a tetejükig.

– Szörnyeteg!

– Ketterdam a szörnyetegeké. És történetesen nekem van a leghosszabb fogam.

– A jurdaparem titka sohasem kerülhet nyilvánosságra. Egyetlen grisa sem lenne soha többé biztonságban. Sem ebben a városban, sem máshol.

– Akkor szerencsésnek tarthatják magukat, amiért az a szegény shu fiú sírba vitte a titkot.

– Nem felejtünk, Kaz Brekker. Egy napon még megbánja az arcátlanságát.

– Mondok maguknak valamit – szólt Kaz. – Amikor eljön az a nap, jegyezzék fel a naptárba. Rengeteg embert ismerek, aki szívesen megünnepelné.

A köpenyes alakok lassan elhalványultak, majd amikor a köd végül eloszlott, Kaz nyomát sem látta többé az Árapálytanácsnak.

Megcsóválta a fejét, és folytatta útját a csatorna mentén. Ez volt Ketterdam legcsodálatosabb tulajdonsága: sohasem hagyta unatkozni az embert. Egy szemernyi kétsége sem volt afelől, hogy az Árapálytanács a jövőben még követelésekkel fog előállni, amiket kénytelen lesz teljesíteni.

Ám egyelőre még egyéb teendők vártak rá.