21. Kaz

Kaz füle rettenetesen zúgott. Szokás szerint ezúttal is különös kettős látás lett úrrá rajta, amikor Rollinsra nézett, mintha túlságosan sokáig maradt volna ébren az éjjel, vagy túlságosan sokat ivott volna. Pekka Rollins állt előtte, a Hordó koronázatlan királya, bandafőnök és művészi vállalkozó egy személyben. Ugyanakkor Jakob Hertzoon is volt, az állítólagosan tisztességes kerchi kereskedő, aki kényelemmel, bizalommal édesgette Kazt és a bátyját, majd elvette tőlük minden pénzüket, és sorsukra hagyta őket egy olyan városban, ahol a kegyelemnek nincs értéke.

Ezen az éjszakán a tiszteletre méltó Jakob Hertzoonnak nyoma sem volt. Rollins zöld csíkos mellényt viselt, gondosan begombolva kezdődő pocakján, és smaragdszínű, fényes nadrágot. A jelek szerint időközben pótolta az órát, amit Kaz elcsent tőle, mert most elővett egy újat, és a számlapjára pillantott.

– Sosem a helyes időt mutatja ez a vacak! – morogta Rollins, és megrázta az órát. Még hosszú pajesza is beleremegett, ahogyan lemondóan felsóhajtott. – De hát képtelen vagyok ellenállni a fényes csecsebecséknek. Felteszem, nem tartottad meg, amit elloptál tőlem… – Kaz nem felelt. – Nos – folytatta Rollins vállat vonva, és gyors mozdulattal összecsukta, majd visszacsúsztatta az órát a mellényzsebébe. – Körülbelül mostanság szedik össze az embereim a bandád tagjait és egy bizonyos igencsak értékes túszt a Fekete Fátyol-szigeten.

Wylan elkeseredetten felnyögött.

– A Kísértet számára is különleges meglepetéssel készültem – dicsekedett Rollins. – Rendkívüli tehetség az a lány. Nem igazán volt ínyemre a gondolat, hogy az arzenálodban hagyjak egy ilyen fegyvert, így hát kerestem egy még különlegesebb illetőt, hogy eltegye láb alól.

Borzalmas érzés szorította össze Kaz gyomrát. Látta lelki szemei előtt, ahogyan Inej kihúzza magát, aprócska testének minden tagjából magabiztosság sugárzik. „Nem dolgozom hálóval.”

– Komolyan azt hitted, hogy nehéz lesz a nyomodra bukkanni, Brekker? Hosszú ideje űzöm már ezt a játékot. Csupán bele kellett gondolnom, mit tettem volna, amikor még fiatalabb és ostobább voltam.

Kaz füle egyre erősebben zúgott.

– Van Ecknek dolgozol. – Régóta tisztában volt vele, hogy fennáll a veszélye, de figyelmen kívül hagyta a lehetőséget. Abban reménykedett, hogy ha elég gyorsan lép, ellenfeleinek nem lesz idejük szövetséget kötni.

– Inkább együtt dolgozom vele. Miután pénzért fordultál hozzám, olyan érzésem támadt, hogy talán szüksége lehet a szolgálataimra. Először még habozott, nem szerzett jó tapasztalatokat a Hordó bandáival való üzletkötés terén. De a feleségét érintő kis mutatványod egyenesen kitárt karjaimba űzte a jó embert. Megmondtam Van Ecknek, hogy mindig egy lépéssel előtte jársz, mert képtelen másként gondolkodni, mint egy üzletember.

Kaz kis híján összerándult. Hát nem ugyanez a gondolat támadt a saját fejében is?

– Ravasz fickó, kétségtelen – folytatta Rollins. – De nincs túl sok képzelőereje. Neked viszont, Brekker, úgy jár az eszed, mint egy hitvány kis banditának. Te olyan vagy, mint jómagam, csak sokkal több hajjal és jóval kevesebb stílussal. Van Eck már a markában hitt titeket a Nyugati Dongán, boldogan rángatta oda a stadwatch őreit is. Én azonban tudtam jól, hogy csúszósabb halacska vagy te annál.

– És tudtad, hogy ide fogok jönni?

Rollins jóízűen felkacagott.

– Tudtam, hogy képtelen leszel ellenállni. Ó, nem is sejtettem, miféle tervvel fogsz előrukkolni, de abban biztos voltam, hogy bármit sütsz is ki, végül ide fog vezetni. Nem szalasztanád el a lehetőséget, hogy a porba tipord Van Ecket, és hogy elvedd tőle, amivel szerinted tartozik.

– Az üzlet az üzlet.

Rollins megcsóválta a fejét, és úgy kotyogott közben, akár egy tyúkanyó.

– Túlságosan mellre szívod a dolgokat, Brekker. Neked a melóra kellene összpontosítanod, de inkább haragot tartasz.

– Nagyon tévedsz – válaszolta Kaz. – Nem tartom a haragot. Dédelgetem. Babusgatom. Ízes húsdarabkákkal etetem, és a legjobb iskolákba járatom. Táplálom a haragomat, Rollins.

– Örülök, hogy sikerült megőrizned a humorérzéked, fiam. Miután leszolgáltad a büntetésed, már ha Van Eck egyáltalán életben hagy, talán megengedem, hogy nekem dolgozz. Kár lenne veszni hagyni egy magadfajta tehetséget.

– Előbb sülök ropogós pecsenyére, miközben Van Eck forgatja a nyársat.

Rollins nagylelkűen mosolygott.

– Úgy vélem, hogy azt is könnyen elintézhetjük. Nagyon szívesen alkalmazkodom.

Beszélj csak tovább! – könyörgött Kaz szótlanul, amíg becsúsztatta kezét Wylan zsákjába.

– Mégis miért gondolod, hogy Van Eck egy fikarcnyit is becsületesebben fog eljárni veled, mint ahogyan velünk tette?

– Mert nekem van annyi eszem, hogy előre elkérjem a nekem járó pénzt. Ráadásul az én igényeim határozottan szerényebbek. Néhány millió kruge, hogy megszabadítsam a Hordót egy olyan nyűgtől, amit egyébként is szívesen leráznék már a nyakamról? Sokkal méltányosabb. – Rollins a mellényébe akasztotta a hüvelykujját. – Az a helyzet, hogy Van Eck és én megértjük egymást. Én terjeszkedem, növelem a birodalmam, nagyban gondolkodom. A Kaeli Herceg a legkiválóbb intézmény, amit a Keleti Donga valaha látott, és ez még csupán a kezdet. Van Eck és én építünk. Olyasmit akarunk teremteni, ami túlél minket. Majd te is belenősz, fiam. Most add át szépen azt a pecsétet, és csendesen gyere velem! Rendben?

Kaz előhalászta a pecsétet a zsebéből, feltartotta a magasba, megcsillant rajta a lámpa fénye, magára vonva Pekka tekintetét. Rollins habozott.

– Ugyan már, Brekker. Kemény legény vagy, el kell ismernem, de sarokba szorítottalak, és még túlerőben is vagyunk. Abból az ablakból nem élnéd túl az ugrást, ráadásul Van Eck a stadwatch őreit is az utcára csődítette. Neked befellegzett, véged van, úgyhogy ne tégy semmi butaságot!

Ám ha egy ajtó nem nyílik, egyszerűen csak találni kell egy másikat. Rollinsnak könnyen megeredt a nyelve, sőt Kaz meglehetősen biztos volt benne, hogy ha akarná, akkor sem tudná beléfojtani a szót. Csupán Rollins tekintetét kellett a Kaz jobb kezében fénylő aranypecséten tartania, amíg a baljával kinyitotta a hidrogén-tetrakloro-auráttal teli üveget.

– Készülj fel! – mormolta.

– Kaz… – tiltakozott Wylan.

Kaz villámgyorsan Rollins felé dobta a pecsétet, és ugyanazzal a mozdulattal a padlóra öntötte a maradék savat. A helyiséget hőség töltötte be, és a szőnyegből baljós sziszegés közepette orrfacsaró füst szállt fel.

– Állítsátok meg őket! – kiáltotta Rollins.

– A túloldalon találkozunk – mondta Kaz, majd a botját megragadva bezúzta a padlódeszkákat a lábuk alatt. A padló hangos nyögéssel beomlott.

Gipsz- és porfelleg kíséretében lezuhantak a földszintre, egyenesen egy vacsoraasztalra, ami összecsuklott a súlyuk alatt.

Gyertyatartók és tálak gurultak szerteszét. Kaz talpra ugrott, botjával a kezében, kabátjából mártás csöpögött, azután felrángatta a mellette fekvő Wylant is.

Egy röpke pillanat alatt felmérte az asztal körül még mindig szalvétájukkal az ölükben ülő kereskedők megrökönyödött arckifejezését, döbbenettől tátva maradt szájukat. Azután Van Eck felüvöltött:

– Fogják meg őket!

Kaz és Wylan azonban egy lehullott sonka fölött átszökellve hanyatt-homlok kirohant a fekete-fehér csempékkel kövezett teremből.

Két libériás őr lépett a hátsó kertbe vezető üvegezett ajtók elé, puskájukat felemelve.

Kaz gyorsabb iramra váltott, majd térdre ereszkedve előrecsúszott. Sétapálcáját vízszintesen a mellkasa elé emelte, és becsusszant az őrök közé, ahol is botjával lábszáron találta és ledöntötte őket a lábukról.

Wylan is a nyomába eredt, lebotorkált a lépcsőn a hátsó kertbe. Azután a csónakházban találták magukat, villámgyorsan átmásztak a korláton a gondelbe, amit Rotty készített elő számukra, és már várt rájuk a csatornában.

Golyó fúródott a csónak oldalába, amint lövések kezdtek záporozni körülöttük a vízre. Kaz és Rotty megragadta az evezőket.

– Jöhet a tűzijáték! – ordította Kaz, Wylan pedig felrobbantott minden rakétát, villanóbombát és petárdát, amit csak be tudott zsúfolni a csónakba. A Van Eck-ház fölötti égbolt színpompás fényárba borult, sűrű füst gomolygott, és az őrök hangos kiabálás közepette fedezékbe ugrottak.

Kaz nekiveselkedett az evezésnek, és a csónak belesimult a sodrásba, miközben becsatlakoztak a Geldkanal csillogó forgatagába.

– Szóval, csak úgy bemegyünk és kijövünk, Van Eck pedig észre sem veszi?

– Félig igazam volt – morogta Kaz.

– Figyelmeztetnünk kell a többieket – kapkodott Wylan levegő után. – Rollins azt mondta…

– Pekka Rollins ott volt? – csodálkozott Rotty, és Kaz hallotta a hangjában bujkáló félelmet. Egy csatornapatkány akár ezernyi banditával, tolvajjal, kereskedővel és zsoldossal hajlandó volna szembeszállni, Pekka Rollinsszal azonban nem.

Kaz bemerítette az egyik evezőjét, és jobbra kormányozta a csónakot, még éppen időben kitérve egy turistákkal telezsúfolt hajó útjából.

– Vissza kell térnünk a Fekete Fátyol-szigetre! A többiek…

– Fogd már be a szád, Wylan! Gondolkodnom kell!

Jesper és Matthias mindketten ügyes harcosok. Ha valaki képes kimenekíteni Kuvejt a szigetről, akkor ők azok. De vajon hogyan bukkant Pekka a nyomukra? Egyiküket biztosan követték, amikor a búvóhelyükre érkezett. Azon a napon mindnyájan nagy kockázatot vállaltak, amikor messzire merészkedtek a Fekete Fátyol-szigetről. Bármelyiküket észrevehették, majd titokban nyomon követhették. Talán Nyinát és Matthiast? Wylant és Jespert? Vagy Kazt magát? Miután Pekka fényt derített a búvóhelyükre, bizonyára minden áldott percben szemmel tartatta őket, türelmesen kivárva a pillanatot, amikor szétoszlanak és sebezhetővé válnak.

Kaz megfeszítette a vállát, Rotty pedig felvette a mozdulatai ritmusát, evezőcsapásaik egyre gyorsabban vitték előre a csónakot a csatorna sodrásában. Sietni akart, hogy minél hamarabb el tudjanak vegyülni a csatorna forgatagában, minél távolabb kerülve Van Eck házától. El akart jutni az Édes-zátonyra. Rollins emberei bizonyára követték Inejt és Nyinát a zátonyhoz a Fekete Fátyol-szigetről. Miért is küldte őket egyedül a silókhoz? Nyina és a drágalátos menekültjei! Nem lesz ma éjszaka nagyszabású kimenekítés a grisáknak. Minden csepp esélyük semmivé foszlott. „A kísértet számára is különleges meglepetéssel készültem.” Pokolba a bosszúval, pokolba a terveivel! Kaz némán megesküdött, hogy ha Rollins művelt valamit Inejjel, kifesti a Keleti Dongát a zsigereivel.

Gondolkodj! Amikor egy terv kudarcba fullad, újat kell kovácsolni. Amikor sarokba szorítanak, lyukat kell vájni a tetőbe. Képtelen azonban olyasmit rendbe hozni, amit megfogni sem tud. A terve kicsúszott a kezéből. Cserben hagyta a társait. Cserben hagyta Inejt. Mindez pedig azért történhetett meg, mert egyszerűen vak, amikor Pekka Rollinsról van szó. Jesper akár már meg is halhatott. Inej talán az Édes-zátony utcáin fekszik vérbe fagyva.

Megfordította az evezőket.

– A raktárnegyedbe megyünk.

– Na és a többiek?

– Jesper és Matthias harcosok, és Pekka semmiképpen sem kockáztatná Kuvej életét. Az Édes-zátonyra megyünk.

– Azt mondtad, hogy a Fekete Fátyol-szigeten biztonságban leszünk – tiltakozott Wylan. – Azt mondtad…

– Nincs biztonság – mordult rá Kaz. – A Hordóban nincs. Sehol sincs. – Minden csepp erejét az evezésbe vetette. Nincs pecsét. Nincs hajó. A pénzüket elköltötték.

– Most mihez kezdünk? – kérdezte Wylan csendesen, alig hallhatóan a víz és a csatornán sikló többi hajó keltette hangzavar közepette.

– Ragadj evezőt, és tedd magad hasznossá! – felelte Kaz. – Vagy bemártom az elkényeztetett hátsódat a csatornába, és hagyom, hogy az apád halásszon ki belőle újra.