42. Jesper

A sűrűsödő esti sötétségben sétáltak együtt Van Eck házához. Kaz a botjára támaszkodott, Alys pedig a komornája karjára. Az utcák kísértetiesen kongtak az ürességtől. Időnként felbukkantak a stadwatch katonái, és Jesper szíve rögtön a torkába ugrott, hirtelen megrettenve, hogy talán minden bajuk újrakezdődik. Miután azonban Van Eck és Pekka Rollins hírnevét sikerült teljes mértékben a porba tiporni, sokkal sürgetőbb gondja is akadt a stadwatch őreinek, a Hordóban kitört zavargások pedig a bandákat is ellátták éppen elég tennivalóval. Úgy tűnt, hogy a város minden törvénytisztelő és törvényen kívüli polgára csakis a saját dolgával törődik, és békében hagyja Jespert a barátaival együtt.

Ám Jespernek mindez egy fikarcnyit sem számított. Csupán az édesapját akarta biztonságban tudni. Nagy volt a kísértés, hogy elmenjen a pékségbe, de nem kockáztathatta, hogy valaki netán a nyomába eredjen.

Nyughatatlanná tette a gondolat, de egyelőre képes volt ellenállni az érzésnek. Talán segített, hogy végre használta az erejét. Vagy talán csak megszédítette a nemrég lezajlott összecsapás heve. Még túl korai volt, hogy megpróbálja kibogozni. De legalább ma éjjelre megfogadhatta, hogy nem követ el semmi ostobaságot. Leül szépen egy szobában, ahol kifabrikálja a színt egy szőnyegből, vagy célba lövést gyakorol. Vagy akár megkéri Wylant, hogy kötözze egy székhez, ha szükséges. Jesper tudni akarta, mi fog történni. A része akart lenni.

Akármilyen botrány sújtotta is ma a Van Eck nevet, a ház ablakaiban ugyanúgy égtek a lámpák, a szolgák pedig szívélyesen nyitottak ajtót Alysnek és az ifjú Wylan úrfinak. Amint áthaladtak egy étkezőnek látszó helyiségen – ahonnan azonban fájdalmasan hiányzott egy asztal –, Jesper felpillantott a mennyezeten tátongó hatalmas lyukra. Egyenesen átlátott rajta a felső szintre és a falakat díszítő csodaszép ácsmunkára.

Rosszallóan megcsóválta a fejét.

– Igazán jobban is vigyázhatnál a holmidra.

Wylan megpróbált mosolyogni, de Jesper látta rajta, hogy pattanásig feszültek az idegei. Óvatos léptekkel járt szobáról szobára, néha-néha futólag megérintve egy bútordarabot vagy éppen egy pontot a falon. Wylan még mindig eléggé rossz bőrben volt. Elküldtek az egyetemre orvosért, de még sok időbe telhet, mire bárki is megérkezik.

A zeneszobába érkezve Wylan végül megállt. Gyengéden végigsimított a zongora fedelén.

– A háznak egyedül ebben a részében voltam valaha is boldog.

– Remélhetőleg ez most meg fog változni.

– Betolakodónak érzem magam. Mintha az apám bármelyik percben beronthat azon az ajtón, hogy kikergessen innen.

– Sokat fog segíteni, amikor végre aláírod a papírokat. Tartósabbnak fogod érezni a helyzetet. – Jesper elvigyorodott. – Egyébként egészen elképesztő voltál az előbb.

– Halálosan rettegtem. Még mindig rettegek. – Lenézett a zongora billentyűire, és lejátszott egy finom akkordot. Jesper csodálkozott magán, hogyan is téveszthette össze Kuvejt Wylannel. Teljesen más volt a kezük, az ujjaik alakja, a kézfejük. – Jes – szólalt meg Wylan. – Komolyan gondoltad, amit az apámnak mondtál? Velem maradsz? Segítesz nekem?

Jesper háttal a zongorának dőlt, és a könyökére támaszkodott.

– Lássuk csak! Hogy hajlandó volnék-e egy pazar kereskedőházban lakni, ahol szolgálók lesik minden óhajomat, és időt tölteni egy bimbózó tűzszerésztehetséggel, aki pocsékul fuvolázik? Azt hiszem, el tudnám viselni. – Jesper lassan végigmérte Wylant aranyvörös fürtjeitől kezdve a lábujja hegyéig, majd vissza. – De igencsak magas árat kérek érte.

Wylan arca gyönyörűséges lángba borult.

– Nos, remélhetőleg hamarosan megérkezik az orvos, és rendbe hozza a bordáimat – válaszolta, amint elindult visszafelé a szalonba.

– Igazán?

– Igen – felelte Wylan, futó pillantást vetve hátra a válla fölött. Arca immár vérvörös volt. – Szeretnék előleget fizetni.

Jesper száján kurta kacaj tört elő. Már nem is emlékezett rá, mikor érezte magát utoljára ilyen csodálatosan. S még csak nem is lövöldözött rá senki.

A szakács hideg vacsorára terített meg, és Alys visszavonult a lakosztályába. A többiek együtt várakoztak a hátsó kertbe vezető lépcsőn kuporogva, és figyelték a nap különös látványát, amint lenyugodni készült a csaknem elhagyatott Geldkanal fölött. Csupán a stadwatch csónakjai, a tűzoltók és időnként egy-egy elsősegélyhajó siklott végig a vízen, széles, zavartalan hullámokat vetve maga mögött. Egyikük sem evett túl sokat. Mindnyájan feszülten várták, hogy leszálljon végre az este. Vajon a többieknek sikerült épségben kijutniuk? Minden a terv szerint alakult? Még temérdek tennivaló várt rájuk. Kaz tökéletes mozdulatlanságban ült, Jesper azonban érezte a belőle áradó feszültséget. Akár egy lecsapni készülő csörgőkígyó.

Jesper érezte, ahogyan hervadni kezd szívében a remény, és végül teljesen fel is őrölte az apja miatti aggodalom. Felderítette a házat, bebarangolta a kertet, és csodálkozva szemlélte a Van Eck irodájára mért rémes pusztítást. Ugyan mióta tart ilyen sokáig a naplemente? Annyiszor mondogathatja magának, hogy az apjának nincs semmi baja, ahányszor csak akarja, mégsem fogja elhinni, amíg a saját szemével nem látja Colm Fahey cserzett arcát.

Végre-valahára beesteledett, és egy hosszú óra elteltével a nagy palackhajó befutott a stéghez Van Eck elegáns csónakházánál.

– Megjöttek! – ujjongott Wylan.

Kaz melléből mély sóhaj szakadt fel. Jesper felkapott egy lámpást és az előre behűtött pezsgőt. Rohanvást vágtak át a kerten, felrántották az ajtót, majd beözönlöttek a csónakházba. Örömteli üdvözlés helyett azonban torkukra fagyott a szó.

Inej és Rotty éppen Kuvejt segítette ki a hajóból. Habár törődöttnek és reszketegnek látszott, nyitott inge alól pedig kilátszott malacvérrel befröcskölt mellkasa, legalább egy darabban volt. Jesper édesapja még a hajóban ült, lehorgasztott vállal, és megviseltebb látványt nyújtott, mint korábban valaha, szeplős arcára mély ráncokat vésett a szomorúság. Lassan felállt, majd kiszállt a csónakház stégjére. Szorosan a karjába zárta Jespert.

– Nincs semmi bajod. Semmi bajod – ismételgette megkönnyebbülten.

Nyina a hajóban maradt, fejét Matthias mellkasán nyugtatva. A fjerdai mellette feküdt, szemét lehunyva, hamuszürke arccal.

Jesper kérdő pillantást vetett Inej irányába. A lány arca maszatos volt a könnyektől. Csupán megrázta a fejét.

– Hogyan történt? – kérdezte Kaz csendesen.

Friss könnyek szöktek Inej szemébe.

– Még mindig nem tudjuk.

Wylan előhozott egy takarót a házból, kiterítették a csónakház egyik sarkában, majd Jesper és Rotty segítségével kiemelték Matthias hatalmas testét a hajóból. Ügyetlen, méltóságon aluli, szinte már nevetséges folyamat volt. Jespernek akaratlanul is eszébe jutott, hogy Matthias gyűlölte volna az egész tortúrát.

Óvatosan lefektették a takaróra. Nyina letelepedett mellé, egyetlen szót sem szólt, csak némán fogta Matthias kezét. Inej hozott egy kendőt, amit gondosan Nyina karja alá rendezett, majd csendesen lekuporodott a barátnője mellé, és fejét a vállára hajtotta.

Hosszú ideig egyikük sem tudta, mihez kezdjenek, mígnem Kaz végül az órájára pillantott, és csendesen jelzett a többieknek. Még mindig munka várt rájuk.

Hozzáláttak átalakítani a palackhajót. Úgy szólt a terv, hogy mire tízet ütnek a harangok, a csatornán árusító kereskedőhajónak úgy kell festenie, mint egy betegbárkának. Számtalanszor alakítottak már át vízi járműveket, egyszerű hajótestből virágárus bárkát, halászhajót vagy akár úszó piaci standot építve a vázra. Ami éppen szükséges volt a melóhoz. A mostani könnyebb átalakításnak ígérkezett. Nem volt szükséges építeniük semmit, csupán bontaniuk kellett.

Becipelték az üvegeket a házba, és feltépték a fedélzet felső részét, hogy megszüntessék a raktárhelyiségeket, szélesebbé és laposabbá alakítva a hajót. Colm is segített, egymás mellett dolgoztak Jesperrel, akárcsak régen a tanyájukon. Kuvej a kert és a csónakház között ingázott, még mindig gyenge volt a megpróbáltatásai után.

Jesper homloka hamarosan gyöngyözött a verejtéktől, miközben igyekezett összpontosítani a munka ritmusára, de képtelen volt megszabadulni a szívét szorongató bánattól. Korábban is veszített már el barátokat. Részt vett olyan melókban, ahol balul sült el a tervük. Miért olyan egészen más most mégis ez az érzés?

Amikor befejezték a munka utolsó részét is, Wylan, Kaz, Rotty, Jesper és az édesapja tétlenül álldogáltak a kertben. Nem maradt más tennivalójuk. A bárka elkészült. Rotty tetőtől talpig feketét viselt, és még a hullaszállítók kapucnis köpönyegét is sikerült megalkotniuk Van Eck egyik elegáns fekete öltönyéből. Ideje volt indulni, de egyikük sem mozdult. Jesper körös-körül érezte a tavasz édes elevenségét, a liliomok, jácintok és korán szirmot bontó rózsák illatát.

– Mindnyájunknak életben kellett volna maradnunk – szólalt meg csendesen Wylan.

Talán naiv kijelentés volt, egy gazdag kereskedő fiának tiltakozása, aki éppen csak belekóstolt a Hordó életébe. Jesper azonban ráébredt, hogy pontosan ugyanez jár a fejében. A temérdek őrületes menekülésük után, amikor csak egy hajszálon múlt az életük, lassacskán elhitte, hogy a bandájuk hat tagját valamiféle varázslat védi, hogy a revolverei, Kaz esze, Nyina furfangja, Inej tehetsége, Wylan zsenialitása és Matthias ereje sérthetetlenné teszi őket. Szenvedhetnek, elterülhetnek, de utóvégre Wylannek igaza van: mindnyájuknak túl kellett volna ezt élniük.

– Nincs gyász – mondta Jesper, és maga is meglepődött a torkát szorongató könnyeken.

– Nincs temetés – felelték mindnyájan halkan.

– Rajta! – szólt Colm. – Búcsúzzatok el!

Lesétáltak a csónakházhoz. Ám mielőtt Wylan belépett volna, szó nélkül lehajolt, és letépett egy szál tulipánt a virágágyásból. Mindenki követte a példáját, és néma csendben bevonultak. Szép sorjában letérdeltek Nyina mellé, egy szál virágot fektettek Matthias mellére, majd mind felálltak, és körülvették a testét, mintha megkésve ugyan, de megvédelmezhetnék.

Kuvej volt az utolsó. Könnyek csillogtak arany szemében, és Jesper örült, hogy csatlakozott a körükhöz. Matthiasnak köszönhették, hogy Kuvej és Jesper megmenekült a Fekete Fátyol-szigetre törő támadás során; többek között neki volt köszönhető, hogy Kuvej igazi grisaként folytathatja az életét Ravkában.

Nyina a víz irányába fordította a fejét, tekintete végigsiklott a Geldkanalt szegélyező keskeny épületek során. Jesper észrevette, hogy a lakók gyertyákat gyújtottak az ablakokban, mintha az apró gesztussal elűzhetnék a sűrű sötétséget.

– Azt képzelem, hogy ezek a fények érte ragyognak – suttogta Nyina. Kezébe vett egy elhullott piros szirmot Matthias mellkasáról, mélyet sóhajtott, majd elengedte a fjerdai kezét, és lassan felállt a társai mellé. – Tudom, hogy eljött az idő.

Jesper átölelte a lányt.

– Nagyon szeretett téged, Nyina. Az irántad érzett szerelme jobb emberré tette.

– Jelentett ez a végén bármiféle különbséget?

– Hát persze – felelte Inej. – Bár Matthias és én nem ugyanahhoz az istenséghez imádkoztunk, mindketten tudtuk, hogy létezik valami ezen az életen túl. Könnyebben lépett a következő létbe annak tudatában, hogy ebben jót cselekedett.

– Ravkában maradsz? – kérdezte Wylan.

– Csak amíg sikerül megszerveznem az utat Fjerdába. Ravkában élnek grisák, akik segíthetnek megőrizni a testét az utazásra. De nem mehetek haza, nem nyugodhatok, amíg Matthias végső nyugalomra nem talál. Északra viszem. A jégvidékre. A part közelében fogom eltemetni. – Nyina hirtelen a többiek felé fordult, mintha akkor látná őket először. – Veletek mi lesz?

– Ki kell találnunk, hogyan költsük el a pénzünket – válaszolta Kaz.

– Miféle pénzt? – kérdezte Jesper. – Az utolsó fillérig a shuk pénzesládájába folyt minden.

– Tényleg?

Nyina szeme gyanakvóan összeszűkült, és Jesper látni vélte, ahogyan visszatér a lányba egy cseppnyi a korábbi életkedvéből.

– Hagyd a játszadozást, Brekker, vagy rád uszítom a szentségtelen, élőhalott seregemet!

Kaz lazán megrándította a vállát.

– Úgy gondoltam, hogy a shuknak elég lesz negyvenmillió is.

– A harmincmillió, amivel Van Eck tartozott… – mormolta Jesper.

– Négymillió kruge fejenként. Per Haskell részét Rottynak és Spechtnek adom. A Söpredék egyik üzleti vállalkozásán keresztül mossuk át a pénzt, aztán jut csak vissza a Gemensbankon keresztül hozzánk, de a hónap végére mindenki számára külön bankszámlán lesz az összeg. – Egy pillanatig habozott. – Matthias része Nyinára száll. Tudom, hogy a pénz nem számít…

– Számít – vágott Nyina a szavába. – Megtalálom a módját, hogy számítson. Ti mihez kezdtek a részetekkel?

– Keresek egy hajót – mondta Inej –, és legénységet toborzok hozzá.

– Segédkezem egy birodalom irányításában – válaszolta Jesper.

– Megpróbálom elkerülni, hogy csődbe juttassam – felelte Wylan.

– Na és te, Kaz? – kérdezte Nyina.

– Építek valami újat – vont vállat a bandavezér. – Aztán nézem, ahogy porig ég.

Jesper erőt vett magán, és így szólt:

– Igazság szerint jobb lenne, ha az én részemet az apám nevén helyeznéd letétbe. Nem hiszem… Nem hiszem, hogy készen állok egy ekkora pénzösszegre.

Kaz egy hosszú pillanatig fürkészte az arcát.

– Ez a helyes döntés, Jes.

Egy kicsit olyan érzés volt, mint amikor bocsánatban részesül az ember.

Jesper szívét szomorúság szorongatta. Hosszú évek óta most először dúskált a pénzben. Az apja birtoka végre biztonságban volt. Mégsem érezte jól magát.

– Azt hittem, hogy a gazdagságtól minden jobb lesz – bökte ki Jesper.

Wylan hátrapillantott az apja pazar házára.

– Megmondhattam volna neked, hogy nem így működik a dolog.

A távolban megkondultak a harangok. Jesper kiment az apjáért a kertbe. Colm a ház lépcsőjének közelében álldogált, kalapját a kezében gyűrögetve.

– Most legalább megengedhetjük magunknak, hogy vegyünk neked egy új kalapot – jegyezte meg Jesper.

– Ez is kényelmes.

– Haza fogok menni, apa. Amikor a város újra megnyílik. Miután Wylan megtalálta a helyét.

– Rendes fiú. – Túl rendes nekem, gondolta Jesper. – Remélem, hogy tényleg meglátogatsz. – Colm lepillantott jókora kezére. – Meg kellene ismerkedned édesanyád népével. A lány, akit anyád hosszú évekkel ezelőtt megmentett… Úgy hallottam, hogy rendkívüliek a képességei.

Jespernek fogalma sem volt, miként válaszoljon.

– Én… nagyon szeretném. Annyira sajnálom. Hogy belekevertelek ebbe az egész kalamajkába. Hogy kis híján elveszítettél mindent, amiért olyan keményen dolgoztál. Azt hiszem… annyit akarok mondani, hogy e tettnek nem lesz visszhangja.

– Tessék?

– Szuli nyelven jobban hangzik. Igyekezni fogok, apa.

– A fiam vagy, Jesper. Nem tudlak megvédeni. Talán nem is lett volna szabad megpróbálnom. De ott leszek, még ha meg is botlasz. Minden alkalommal.

Jesper szorosan megölelte az édesapját. Emlékezz erre az érzésre! – figyelmeztette magát. Vésd eszedbe, mi mindent veszíthetsz! Sejtelme sem volt, vajon elég erős-e ahhoz, hogy betartsa a ma éjjel tett ígéreteit, de meg akarta próbálni.

Együtt sétáltak vissza a csónakházhoz, ahol csatlakoztak a többiekhez.

Inej mindkét kezét Nyina vállára fektette.

– Még viszontlátjuk egymást.

– Úgy lesz. Megmentettétek az életemet. Megmentettem a tiéteket.

– Szerintem te vezetsz ezen a téren.

– Nem a mindent elsöprő értelemben gondolom. – Nyina szeme mindegyikükön végigsiklott. – Hanem az apró megmentésekről beszélek. Amikor a tréfáimon nevettetek. Megbocsátottatok, amikor ostoba voltam. Sosem próbáltatok megalázni. Nem számít, hogy a jövő hónapban, a jövő évben vagy akár tíz év múlva találkozunk, ezekre a dolgokra fogok emlékezni.

Kaz búcsúzásra nyújtotta kesztyűs kezét.

– Találkozunk még, Zenyik.

– Számíthatsz rá, Brekker. – Kezet ráztak.

Rotty lemászott a betegszállító bárkába.

– Készen álltok?

Kuvej akkor Jesperhez fordult.

– Meglátogathatnál Ravkában. Együtt tanulhatnánk használni a képességeinket.

– Mi lenne, ha most belöknélek a csatornába? Akkor kiderülne, hogy tudsz-e úszni – válaszolta Wylan, mégpedig meglehetősen jól utánozva Kaz morcos tekintetét.

Jesper vállat vont.

– Úgy hallottam, hogy immár Ketterdam egyik leggazdagabb embere. A helyedben biztosan nem húznék ujjat vele.

Kuvej sértődötten szipogott, majd leheveredett a bárka aljára. Szépen keresztbe fektette a karját a mellkasán.

– Nem – szólt rá Kaz. – Ne csináld! A hullaszállítók nem veszik a fáradságot, hogy elrendezzék a halottakat.

Kuvej keze lehanyatlott az oldala mellé. Colm következett, és Jesper azon nyomban ki akarta verni a fejéből az édesapja holtan heverő testének képét.

A takaró segítségével emelték Matthiast a hajóra, azután kihúzták alóla a szövetet. Nyina fogta a mellkasára fektetett tulipánokat, és szétszórta őket a vízen. Azután lefeküdt Matthias mellé.

Rotty a hosszú farudat a csatorna homokos fenekére támasztva ellökte magukat a stégtől. A bárka lassan sodródott tova a vízen. A sötétben Rotty úgy festett, mint akármelyik hullaszállító, néma csendben fuvarozva komor rakományát a csatornákon keresztül. Csupán a betegbárkák közlekedhettek szabadon a városban, és hagyhatták el a kikötőt, összegyűjtve a halottakat, hogy a Kaszás Bárkáján elégessék őket.

Az volt a terv, hogy Rotty egészen az iparnegyedig viszi őket, ahová a grisák menekültek az árverés után, megszabadulva a kék köpenyektől, amikben az Árapálytanács tagjaiként pózoltak. Kaz kezdettől fogva tudta, hogy nem lehetséges annyi grisát észrevétlenül elszállítani. Éppen ezért a titkos úton mentek a nagykövetségtől a fogadóba, majd lobogó kék köpenyben vonultak végig az utcán, arcukat elrejtették, kinyilvánítva az erejüket, nem pedig megpróbálva elleplezni. Jesper gyanította, hogy akár le is vonhatná a tanulságot a történtekből, ha úgy tartaná a kedve. Csak négy igazi hullámhívó akadt a grisák között, de annyi elég is volt. Természetesen fennállt a lehetősége, hogy a valódi Árapálytanács is megjelenik az aukción, de a múltjuk alapján Kaz úgy ítélte meg, hogy érdemes vállalni a kockázatot.

A grisák és Sturmhond nem messze az Édes-zátonytól várják, hogy felszállhassanak a bárkára. Amint mindnyájan a fedélzeten lesznek, Rotty kihajtja a bárkát a kikötőn túlra, azután felküld egy jelzőfényt, ahol Sturmhond hajója találkozik velük. Csakis így volt esély kijuttatni a városból egy csapat grisa menekültet, egy földművest, aki segített bolonddá tenni az egész Kereskedőtanácsot, és egy fiú testét, aki alig néhány órával korábban még a világ legkeresettebb túsza volt.

– Mozdulatlannak kell maradnod – mormolta Inej.

– Néma és mozdulatlan, akár a sír – felelte Nyina.

A bárka kisiklott a csatornába, Nyina pedig búcsút intett a kezével, tenyere fehér csillagként fénylett az éjjeli sötétségben. Még sokáig álltak a víz szélén, miután elhalványult a távolban.

Jesper egyszer csak felfigyelt rá, hogy Kaz szó nélkül eltűnt.

– Nem igazán rajong a hosszas búcsúzkodásért, ugye? – mormolta.

– Sosem búcsúzik – válaszolta Inej. Tekintetét a csatorna fényeire szegezte. Valahol a kertben dalra fakadt egy éjjeli madár. – Egyszerűen csak elmegy.