Tizenkilencedik fejezet
A hazaút lényegesen rövidebbnek érződött, mint az az utazás, amelynek során Karr olyan messzire került az otthonától. Ezúttal nem ugrált bolygóról bolygóra, holdról holdra, csillagtól csillagig – csak egyenesen visszaszáguldott a szülőbolygójához, az egész eddigi életéhez… és valószínűleg a jövőjéhez is. Fel-alá járkált a hajón, és azon töprengett, hogy jó döntést hozott-e. Félt attól, hogy nem, de miután lehiggadt, nem látott más lehetőséget maga előtt.
Mialatt átmanőverezett az Avadorával a Merokia légkörén, azokra a dolgokra gondolt, amik megváltoztak a távozása óta. A fiúra, aki elindult a barátjával, hogy kövessen egy mesét, és a fiatal férfira, aki most hazatér, hogy befejezze a történetet.
Senki sem járt a környéken, amikor Karr egyre lassítva vezette a hajót Maize családjának parkolóhelye felé. Azt kívánta, bárcsak láthatná RZ–7, hogy milyen ügyesen landolt az Avadorával, és úgy döntött, mindenképpen elmondja neki:
– Ezt nézd meg, RZ! Hosszú utat tettünk meg onnan, hogy örüljünk, ha túléljük a leszállást! Úgy csinálom, mint egy profi.
Amint a leszállótalpak megállapodtak, és mindent lekapcsolt, Karr gyorsan összeszedte RZ–7 darabjait, és mindent bedobált egy zsákba. Aztán magához ölelte a droid testét, és így együtt hagyták el a gépet, mint a mulatságból hazatérő jó barátok. Csak éppen Karr nem ünnepelni készült. Válaszokat akart kapni.
Amikor hazaért, bevágta a bejárati ajtót, majd elviharzott a bátyja mellett, és azt kiabálta:
– Hol van anyu és apu?
A választ meg sem várva, nyílegyenesen berohant a nappaliba, ahol az anyja éppen egy próbababa derekának átmérőjét mérte.
– Mit titkoltok előttem? – kérdezte köszönés nélkül Karr.
Looway Nuq Sin majdnem kiugrott a bőréből.
– Karr! – kiáltotta döbbenten. – Te meg hol voltál? Betegre aggódtam magam miattad!
Karr mindezt elengedte a füle mellett, és megismételte a kérdést:
– Mit titkoltok előlem?
– Micsoda? Semmit. Ne… nem tudom, miről beszélsz! – tiltakozott Looway.
– Ne hazudj nekem! – harsogta Karr. – Többé ne hazudj nekem!
Looway megpróbálta megnyugtatni, de úgy, ahogyan az emberek akkor csinálják, amikor időt akarnak nyerni.
– Édesem, látom, hogy ingerült vagy, de nem tudom, hogy miről beszélsz.
– Arról a valamiről, amit te és apu eltitkoltok előlem. Állítólag a saját érdekemben. A titokról, ami talán az őrületbe kerget engem – felelte Karr a látomásában hallottakat idézve.
Looway megdermedt, és Kar tudta, hogy nem kell többet mondania. Bűntudata támadt attól, hogy így ráijesztett az anyjára, ezért gyorsan megfogta a kezét, és jócskán lecsillapodva azt mondta:
– Anya, van egy bizonyos képességem. Nem kértem, és nem mindig vagyok biztos abban, hogy akarom-e. De az enyém, és valódi, és megtanulok bánni vele. Nem könnyű, és őszintén szólva még most is félek egy kicsit. De most, hogy nagymama nincs többé, jó lenne, ha segítenél. Átszeltem a galaxist, hogy válaszokat keressek, és elfáradtam. De hazajöttem, mert kezdem felismerni, hogy a válaszok talán pont azon a helyen várnak, ahonnan elmenekültem. Most pedig… mi az, amit eddig nem mondtatok el nekem?
Looway keményen küzdött, hogy ne kezdjen el sírni, de végül csak elkezdett.
– Olyan sokat változtál, oly rövid idő alatt… – mondta szipogva. – Most azt kérem tőled, hogy várj még egy kicsit. Ígérem, mindent elmondunk neked, de apád elutazott néhány napra, hogy szövetet vásároljon, és azt szeretném, hogy ő is itt legyen, amikor beszélünk veled. Azt szeretném, hogy kettőnktől halld.
Karr elfogadhatónak ítélte az ajánlatot. Végül is, félig-meddig arra számított, hogy a szülei továbbra is hazudni fognak neki, és ehhez képest pár nap várakozás nem tűnt nagy ügynek.
Maize hívta őt a holo-adóvevőn, de nem fogadta a hívást. Akkor sem, amikor a lány újra megpróbálta. Amikor harmadszor is hívta, kidobta a készüléket a legközelebbi ablakon. Maize volt az utolsó a bolygón, akivel beszélni akart. Akármit szeretett volna elmondani neki a lány, nem akarta hallani.
Múltak a napok. Karr ügyelt, hogy állandóan viselje a kesztyűt, mert tartott attól, hogy újabb látomás tör rá. Az utóbbi időben mind nagyon erős volt, és félt attól, amit megláthat.
Mert mi lesz, ha ismét bepillantást nyer a jövőbe? Mi lesz, ha megint azt látja, hogy megöl egy Jedit?
A jövő már biztos? Vagy van mód arra, hogy valaki befolyásolja, és elkerülje a sorsát?
Karr úgy vélte, hogy ha igen, akkor valószínűleg a Merokia az a hely, ahol ezt megteheti. Az igazság úgy szólt, hogy akármennyit panaszkodott is rá, a szülőbolygója biztonságos hely. Néha előkereste az ágya alól az inkvizítor törött kardját, és fontolóra vette, hogy még egyszer megérinti a csupasz kezével.
De ilyenkor mindig eszébe jutott a halott Jedi lovag, és ez megállította. A gondolat, hogy a halála az ő hibája – vagy az ő hibája lesz – megakadályozta abban, hogy újra megpróbálja. Már az is megviselte, hogy egyszer végignézte a jelenetet. És úgy számította, hogy ha otthon marad, kijárja az iskolát, szabóként dolgozik, és teljesen átlagos polgárként él, sosem fog Jedik vére száradni a kezén.
És már nem iszonyodott annyira az ipariskolától, mint egy-két héttel korábban. Most már látta a dolog jó oldalát is.
Az iskola messze esett a szüleitől, akik szinte már azt sem tudták, hogyan beszéljenek vele. És messze volt Maize-től is, akivel többé nem akart találkozni, miután a lány elárulta őt az Első Rendnek.
Karr az ágyán üldögélve babrált RZ–7 továbbra is élettelen testével. Egy új áramkörnek köszönhetően a droid majdnem a régi lett, továbbá kapott egy új fedőlemezt, ami színben elütött ugyan a többitől, de a helyén tartotta az összes belső alkatrészt.
Épp készült bekapcsolni a gépezetet, amikor csikorgó hangot hallott az ablak felől. Nem fordult oda, hogy megnézze, mi okozza, noha sejtette.
A csikorgás tovább folytatódott, aztán reccsent valami az ablak zárja. Ezt egy kattanás követte, majd az ablak felfelé siklott.
Karr ekkor szembefordult vele, és Maize-t pillantotta meg.
A lány felhúzta magát a párkányra, majd fejjel előre bebújt az ablak alatt, és gyakorlatilag bezuhant a szobába. Pár pillanatig lihegve feküdt a padlón, aztán feltápászkodott, és kifakadt:
– Az ég szerelmére, Karr! Mi bajod van?
Karr meglepődött – hogy neki mi baja van? Mindeddig azt mondogatta magának, hogy amikor sor kerül erre az elkerülhetetlen vitára, nyugodt és összeszedett marad, de most, amikor eljött a pillanat, egyszeriben rájött, hogy könnyebb volt elhatározni, mint megtenni.
– Nekem bajom? – vágott vissza indulatosan. – Mit keresel itt? Te vagy a bajom!
– Ezt miből találtad ki?
Karr letette a lábát a padlóra, és dühösen kijelentette:
– Csapdába csaltál!
– Tessék? Ha a csapdába csaltál alatt azt érted, hogy segítettem neked lelépni a bolygóról, aztán pedig keresni olyan dolgokat, amikor megérinthetsz, akkor igen, csapdába csaltalak. És hadd tegyem hozzá: szerintem jól tettem. Gondolj bele, mennyi mindent nem tudnál a galaktikus kardforgatókról, ha nem teszem meg.
– Nem így értettem, és ezt te is jól tudod! – vágott vissza Karr. – Tudtad, hogy milyen kétségbeesetten szeretném megtalálni a Jediket, és kihasználtál! Felhasználtad a képességeimet, hogy nyomokat találj, amiket követve az Első Rend megkeresheti Luke Skywalkert!
– Micsoda?
– Hála az Erőnek, hogy nem találtam meg! Elvezettem volna őket hozzá, és ha még életben van, akkor minden valószínűség szerint miattam halna meg! – folytatta Karr, majd elhallgatott, mert megint eszébe jutott a jelenet, amely során megölt egy Jedit.
Maize a kezét a csípőjére rakva állt vele szemben, és ingerülten kifakadt:
– Miről beszélsz? Nem csináltam semmi ilyesmit!
– Láttam, Maize! Láttam a holoüzenetedet, amelyben továbbítottad az Első Rendnek mindazt, amit elmondtam neked. Beszéltél a hollétemről, és hogy találtam egy nyomot, ami egy valaha eltűnt Jedi mesterhez vezet. Még azt is tudták, hogy RZ nem igazi orvosdroid!
Maize a gépezetre pillantott, és úgy tűnt, mindjárt rákérdez, hogy mi történt vele, de megmaradt az eredeti témánál.
– Figyelj rám, Karr! – kérte valamennyire lehiggadva. – Sosem küldtem semmiféle üzenetet az Első Rendnek. Nem küldtem másnak, csak… – Egy pillanatra elhallgatott, mintha eszébe jutott volna valami, majd befejezte a mondatot: – … apunak.
– Aki az Első Rendnek dolgozik – fűzte hozzá Karr.
Maize a szemét tágra nyitva meredt a fiúra.
– Bizonyára elcsípték az üzenetet – mondta döbbenten. – Vagy lehallgatták, vagy tudom is én. Esküszöm, hogy sosem beszéltem nekik rólad.
– Jó, de apádnak miért?
– Mert a barátom vagy, Karr! – tört ki hirtelen a lány. – Nem dobtalak fel, te tökfej! Meséltem rólad az apámnak!
– Meséltél rólam apádnak? – ismételte megrökönyödve Karr.
– Hát, végül csak megkérdezte, hogy mi van a hajóval, úgyhogy igen, beszéltem neki rólad. A fiúról, akivel találkoztam ezen az új bolygón, és akinek köszönhetően kevésbé vagyok magányos. És akit megkedveltem annyira, hogy hajlandó vagyok elmenni vele ide-oda. Azt próbáltam elmagyarázni neki, hogy remek munkát végeztél, nincs veled semmi baj, és nem fogod összetörni az Avadorát. Megmondtam neki, hogy jó fej vagy, és tudod, mit csinálsz, és hamarosan vissza fogsz jönni a Merokiára. Megpróbáltam meggyőzni, hogy nincs oka arra, hogy utánad küldje a rohamosztagosokat.
– Mégis megtette – szólt közbe Karr a szemét résnyire húzva.
– Arról én nem tehetek! – kiáltotta a lány kétségbeesetten. – Még csak az sem biztos, hogy apám tehet róla! Talán ő sem tudott róla, hogy a nyomodba erednek.
– Ne mentegesd!
– Karr, hazavonszoltak az Első Rend katonái? – kérdezte éles hangon a lány. – Szerintem nem, mert láttam, milyen pocsékul tetted le az Avadorát a parkolóhelyre.
– Micsoda? Tökéletesen tettem le!
– Tényleg? Annyira kilógott a vonalak közül, hogy azt hittem, bedobtál pár italt a leszállás előtt.
Karr erre már elkezdett vigyorogni, de még nem bocsátott meg. Túl sok mindent kellett megemésztenie.
– Nézd a dolog napos oldalát! – javasolta Maize. – Sértetlenül tértél haza, nem vagy igazán nagy bajban, és még a tanévet sem kell végigcsinálnod!
– Ezt honnan tudod? – kérdezte Karr.
Maize sóhajtott egyet, és leült az ágy szélére.
– Moffat mondta – felelte lecsillapodva –, amikor áthozta a tananyagot, amit idehaza kell megtanulnom. Fel vagyok függesztve, de azt megengedték, hogy tanuljak, hogy ne egyszerre kelljen bepótolnom mindent. Kérdeztem tőle, hogy mi a helyzet veled, és azt mondta, csak annyit tud, hogy a szüleid kivettek az iskolából. Aztán nem fogadtad a hívásokat, és elkezdtem aggódni. Ezt hallottad? Aggódtam miattad, bár szörnyen viselkedtél!
Karr jócskán lehiggadt mostanra. A lelke mélyén még izzott benne némi harag, de inkább csak elkedvetlenedett.
– Várjunk egy kicsit, hadd szedjem össze magamat – kérte fojtott hangon. – Teljesen váratlanul betörtél ide, és rám zúdítottál egy csomó mindent. Tudod, durva napok vannak mögöttem.
– Ha fogadtad volna a hívásaimat, nem leptelek volna meg. Miért engem hibáztatsz mindenért, ami történik veled? Inkább köszönetet kéne mondanod, amiért kijuttattalak a házból, de még a bolygóról is!
Karr arra gondolt, hogy talán éppen ez a probléma. Talán jobban boldogult volna, ha nem tud meg soha semmit. Ahogyan az apja mondta: amiről nem tud, az nem árthat neki.
Maize ekkor óvatosan és gyengéden megsimogatta a fiú vállát.
– Én csak egy kalandot ígértem neked – mondta halkan. – Azt nem ígértem, hogy minden olyan lesz, amilyennek szeretnéd. Sajnálom, hogy nem találtad meg az intergalaktikus bűnüldöző varázslókat, akik taníthatnának, de rábukkantál a bizonyítékokra, amelyek téged igazoltak. Bebizonyítottad, hogy tévedtem. Ez is ér valamit, nemde?
– Talán – ismerte el Karr, és halvány mosolyra húzta a száját. – De nem elég! Most pedig megtennéd, hogy szépen elmész innen? A szüleim éveken át eltitkoltak valamit előlem, és hamarosan megtudom, hogy mi volt az.
Maize várt még egy-két percet, hátha meggondolja magát a fiú. De miután csak hallgatott, Maize még egyszer megsimogatta, majd az ablakon át távozott.
Karr tovább szerelgette a droidját. Noha bonyolult berendezések kellettek ahhoz, hogy a gépezet életre keljen, úgy gondolta, hogy a kapcsolatuk a lehető legegyszerűbb. Komolyan gondolta, amikor azt mondta RZ–7-nek, hogy ő a legjobb barátja, és most mosolygott ezen, amikor elfordította a főkapcsolót.
– Ön pedig az én legjobb barátom, uram – jelentette ki RZ–7, válaszolva az utolsó mondatra, amit még hallott, mielőtt leállt volna az energiaszolgáltató rendszere.
Karr hosszú idő óta első ízben felnevetett.
– Örülök, hogy visszatértél, haver!
– Lemaradtam valami fontos dologról?
Ebben a pillanatban nyílt az ajtó, és Karr anyja lépett be a szobába.
– Karr? – mondta gyengéden. – Szívem, végre hazaért apád. Szeretnénk beszélni veled.
Karr visszanézett RZ-re, és halkan odaszólt neki:
– Hamarosan megtudjuk.