Huszonötödik fejezet

A házigazda kitöltötte a teát. Karr és Maize a durva szövetű, kemény párnákon ültek, míg Naq Med állva maradt. Pohár helyett fényesre kopott konzervdobozokat tartottak a kezükben, pontosabban a fiatalok a ruhájuk ujjával burkolták be a magukét, mert a dobozok túlságosan felforrósodtak.

Az öreg Jedi vagy nem vette észre, milyen meleg a pohara, vagy a bőre kellően kérges volt ahhoz, hogy ne érezze. Lassú léptekkel járkált fel és alá, közben megfontoltan beszélt:

– Hiszek neked. Azt hiszem, ezzel kell kezdenem. Amint megláttalak, rögtön tudtam, hogy ki vagy, de arra gondoltam, hogy a szemem megtéveszthet. – Egy pillanatra a fiúra pillantott, aki mohón leste minden szavát, majd mosolyogva folytatta: – Akár hiszed, akár nem, pont úgy nézel ki, ahogy én néztem ki nyolcvan évvel ezelőtt. Jóképű gazfickó vagy, tudod-e?

Karr sosem tartotta magát jóképűnek, de azért jólesett neki ezt hallani.

– Tényleg? – kérdezte szerényen.

– Eh, mindegy – felelte Naq Med a vállát vonogatva. – A lehetőség ott van benned. Még öt-tíz év, és azt fogod kívánni… – elhallgatott pár pillanatra, majd a fejét csóválva beszélt tovább: – Nem, te nem fogod megbánni, hogy megesküdtél valamire. Nem vagy Jedi, és soha nem is leszel az.

– Ezt mondta Maz Kanata is – válaszolta Karr. – Bennem van az Erő, de nem elég ahhoz, hogy Jedi legyek. Vagy nem az a fajta, aminek lennie kéne, nem tudom. Sok mindent nem értek, és nincs senki, aki segítene tanulni. J’Hara megpróbálta, de nem tudott eleget, hogy megadja nekem azt a képzést, amire szükségem lett volna. Ezért javasolta, hogy keressem meg ezt a házat. Úgy gondolta, hogy talán tartalmaz még tárgyakat, amik segítenek rajtam, de szerintem álmában sem hitte volna, hogy itt találom magát.

– Az Erő sokféle módon nyilvánul meg a különböző teremtményekben – magyarázott Naq Med. – Az a fajta, ami rajtad átáramlik… nem egy harcos vagy egy szerzetes energiája. Valami más. Mélyen áthat téged, de más. – Megint megvonta a vállát, és hozzátette: – Nem tudom megmondani neked azt, amit nem tudok. De érzékelek valamit benned. Már akkor érzékeltem, amikor leszálltál, és ezért vártalak itt. Épp hazafelé tartottam, amikor megéreztem, hogy jön valaki, és abban a valakiben jelen van az Erő. De azt nem tudtam, hogy barát vagy ellenség közeledik.

– Mit tett volna, ha kiderül, hogy rosszfiú vagyok?

– Megöltelek volna, azt hiszem. Vagy te végeztél volna velem. Ki tudná megmondani? Hosszabb életet éltem, mint annak idején gondoltam volna. Néha úgy érzem, kár volt. Máskor azt kívánom, bárcsak utánam jött volna a feleségem. Észre sem vette volna senki, nem igaz? Mindenki élhetett volna itt. A lányom, apád, te… Bár én már nem tudok jót tenni senkivel.

– Ez szörnyű gondolat! – tiltakozott Karr.

– Attól még igaz. Várj csak, mutatok neked valamit! – mondta Naq Med, azzal elővett egy dobozt, és kotorászni kezdett benne. – Itt kell lennie valahol… tisztán emlékszem arra a napra. A Templomban voltam, és… igen! Megvan!

Kiemelt a dobozból egy tenyérnyi holovetítőt, és átadta Karrnak.

Amikor a készülék felett megjelent a hologram, a fiú felhördült, és a szájára csapta a tenyerét. A kép egy Jedit ábrázolt, aki a látomásaiban szereplő templom lépcsőjén állt. A férfi idősebb volt nála, talán a húszas évei elején járt. Széles váll, bő köpeny, kardmarkolat az övön… és Karr arca.

Karr talpra ugrott, és eltartotta magától a vetítőt, mintha az megharaphatta volna.

– Ez… ez… – dadogta döbbenten.

– Ez én vagyok – közölte Naq Med. – Sok-sok évvel a születésed előtt. Megmondtam, ugye? Nézd csak meg! Pontosan úgy néztem ki, mint most te!

– Igen, de nem ez a lényeg! Én már láttam ezt! Volt egy látomásom, amikor megérintettem… amikor a kezemben tartottam a…. amikor azt láttam…. – Karr összevissza beszélt, mialatt megpróbálta összeegyeztetni a látomás képeit azzal, ami most előtte derengett. – Láttam magamat harcolni! Megöltem egy Jedit!

– Nem erről van szó! Egyáltalán nem erről van szó – felelte Naq Med, és gyorsan kivette Karr kezéből a holovetítőt, mielőtt a fiú összetörhette volna dühében vagy zavarodottságában.

– Tudom, mit láttam! – kiabálta Karr.

– Egyáltalán nem biztos, hogy amit láttál, az valóban megtörtént vagy meg fog történni – magyarázott az öreg Jedi. – Az Erő-látomások nem mindig tiszták és biztosak. Mit érintettél meg, amikor láttad magad, amint megölsz egy másik Jedit?

– Egy törött fénykardot, ami régebben egy inkvizítoré volt – felelte Karr remegő hangon. De nemcsak a hangja remegett, hanem a keze és a térde is. – Tudom, mit láttam! mondta még egyszer, aztán, amikor hirtelen rájött valamire, hozzátette: – Tudom, hogy maga mit tett!

– Nem, nem tudod – jelentette ki Naq Med, azzal elgondolkodott néhány pillanatra, és visszarakta a dobozba a holovetítőt. – Hadd próbáljam elmagyarázni… Amikor annak idején felfedeztük, hogy érzékelem az Erőt, az a döntés született, hogy padavan lesz belőlem, és megismertetik velem az Erő útjait. Rengeteget tanultam és edzettem a mesterem felügyelete alatt. Elmondhatatlanul jól éreztem magam a Templomban. De létezett egy világ a Templom falain kívül, ami tele volt a politika árnyaival, és amikor ezt is megismertem, feltámadtak bennem a kételyek. A Jedinek az Erő útjaival kell foglalkoznia, nincs helye a hivatali és törvényhozó rendszerben. Még akkor sem, ha megkeresik azok, akiknek szükségük van a képességeire. És azt gondoltam, hogy a Jedik rosszul kezelik ezt a problémát. Talán azt gondolod, hogy gyáva voltam vagy tévúton jártam, de nem voltál ott, és nem tudod megítélni. Sokat gondolkodtam, alaposan mérlegeltem minden érvet és ellenérvet, és végül elhagytam a Jedi Rendet. Úgy döntöttem, hogy a magam útját járom… és röviddel ezután találkoztam a dédanyáddal. Született egy lányunk, akit ismertél és szerettél. Egy szóval sem mondom, hogy rosszul döntöttem.

– Hová költöztek? – kérdezte Maize.

– Az nem fontos. A lényeg, hogy néhány évvel később tudomást szereztem a 66-os parancsról. Eljutott hozzám a hír, hogy Palpatine a Jedik lázadásáról beszél. Hallottam, hogy a volt társaim mit tettek, és elszörnyedtem. Pontosan ez volt az, amitől féltem! Addigra a Rend feloszlott, a Jedik szétszóródtak. Fellázadtak a Köztársaság ellen… hallottam mindenről, amikor Palpatine beszámolt az eseményekről.

– Palpatine hazudott! – fakadt ki Karr.

– Nem, fiatalember! Te azt tudod, amit a látomásaidban láttál, de én tudom, mi történt, mert ott voltam. Valamivel később a főinkvizítor a nyomomra akadt, és ugyanúgy üldözött, mint mindenki mást, aki valaha a Rendhez tartozott. De volt egy feleségem és egy lányom. Már nem voltam Jedi, és nem fogadtam el a sorsomat. Így aztán harcoltam a főinkvizítor ellen. A kardmarkolata kettétört, erre tisztán emlékszem. Ez lehetett az, amire te rátaláltál, és megérintetted.

– Tényleg?

– Igen, minden bizonnyal ez történt. De ami a látomásaidat illeti, azok korántsem tökéletesek, igaz? Nem mindig tiszták, és nem fogadhatod el őket teljes érvényűnek.

Karr azonban korántsem volt biztos ebben, és konokul megismételte az előző kijelentését:

– Tudom, hogy mit láttam!

Viszont a dédapja is sok mindent tudott.

– Az igazságot láttad, fiam – mondta csendesen –, de egyszerre több igazságot. Igen, harcoltam az inkvizítor ellen, és az inkvizítor harcolt a Jedik ellen, és sokat megölt. De amikor megérintetted azt a kardmarkolatot, összeolvadt benned két látomás. Nem hazudsz, és nem tévedsz, csupán túl sok dolgot láttál egyszerre. Idővel talán képes leszel szétválasztani ezeket, és akkor tisztábban látsz majd, valamint több részletet fogsz felfedezni. Noha a Jedik a Köztársaság ellen fordultak, soha nem ártottam nekik. Egyetlen egynek sem.

– De hát nem fordultak a Köztársaság ellen! – tiltakozott Karr, és most rajta volt a sor, hogy megossza a tudását a dédapjával. Szédült egy kicsit, és csengett a füle, de tudta, hogy igaza van.

– Akkor miért adták ki és hajtották végre a 66-os parancsot? – vágott vissza Naq Med. – Miért kellett elmenekülnöm és elrejtőzöm? Miért éltem egy ilyen mindentől távol eső, mindentől elzárt helyen? Csak azért, hogy védjem a családomat. A ti biztonságotok érdekében. De hamarosan lejár az időm, és akkor nem kell többé aggódnotok.

Amikor az idős férfi elhallgatott, esőcseppek kezdtek kopogni a tetőn. A kunyhó megremegett az egyre erősödő szélben, és lapos hullámok nyaldosták az építményt tartó cölöpöket. Naq Med olyan kérdéseket sorolt, amelyek nem igazán kívántak választ, de azért Karrnak volt néhány válasza.

– A Jedik nem árulták el a Köztársaságot – mondta fojtott hangon. – Épp fordítva: a Köztársaság árulta el őket. Az egész nem más volt, mint Palpatine propagandája.

– Nem tudod, miről beszélsz – suttogta az aggastyán.

– Ez az igazság! – állította Karr. – Nem tudok annyit az Erőről, hogy Jedi lehessek, de a képességemnek köszönhetően láttam a Rend történelmének egy részét. Igen, olyanok voltak, amilyennek sokan hitték őket – védelmezők, őrzők és segítők. Harcoltak a világosságért, de a sötétség győzött. Rettenetesen sajnálom – tette hozzá, mialatt könnyek árasztották el a szemét –, hogy maga nem tudott róla. Rettenetesen sajnálom, hogy senki sem mondta el önnek mindezt.

– Lehetetlen… – dörmögte a fejét csóválva Naq Med.

– Nem csupán lehetséges, hanem igaz – szólalt meg Maize, hogy támogassa a fiút. – De a lényeg az, hogy ma már nagyon kevesen tudnak róla. A hazugság a legtöbb teremtmény számára valósággá vált. Palpatine császár milliárdok elméjét mérgezte meg.

– Uram, ön nemes módon rendkívüli lépéseket tett annak érdekében, hogy védje a családját – fűzte hozzá RZ–7 a lehető leggyengédebb hangján. – És ezek sikeresnek bizonyultak. De ne gondoljon rosszat a Jedikről! Sosem fordultak a Köztársaság ellen. Sem ön ellen.

Naq Med lassan leereszkedett a padlóra. A fémpohár kicsúszott elernyedő ujjai közül, lezuhant, és a tartalma a szőnyegre ömlött.

– De ha ez igaz – mormolta alig hallhatóan –, akkor az egész a semmiért volt. A főinkvizítor…?

– A császár bábja volt. A sajátjai ellen fordult – felelte Karr, és ekkor a tudata mélyén derengeni kezdett egy gondolat. Lassan folytatta, úgy rakta egymás mögé a szavakat, ahogyan sorban eszébe jutottak: – A sötét oldal győzött. A rosszak olyan tökéletes győzelmet arattak, hogy amikor végeztek… nem maradt senki, aki emlékezett volna a jókra. Senki, aki elmondhatta volna a történetet az ő szemszögükből. Senki, aki összegyűjtötte volna a részleteket, hogy leírja a Jedi Rend történelmét. Azt mondják, a történelmet a győztesek írják, holott azoknak kellene, akik emlékeznek. Azoknak, akik ismerik a tényeket.

Az idős férfi a lábát maga alá húzva ült a padlón. A karját lelógatta maga mellett, a kezét az ölében nyugtatta.

– Minden hazugság volt – suttogta megtörten. – Az egész életem… mindent elvesztettem.

Karr közelebb lépett, és felkapta a fal felé guruló poharat. Elkezdte feltörölni a teát a ruhája ujjával, de abbahagyta, hogy inkább az idős férfinak segítsen.

– Dédapa – mondta halkan, és megfogta Naq Med egyik kezét, hogy ha az öreg eldőlne, meg tudja tartani. – Azt tetted, amit tenned kellett. Mindent megtettél, amit csak lehetett. És elérted azt, amit akartál. A szeretteid életben maradtak.

Naq Med megcsóválta a fejét, és lehunyta a szemét. Egyre jobban előregörnyedt, és közben valahogy mind kisebbre húzta össze magát.

– Igen, életben maradtatok – felelte közben rekedtes hangon. – D’Hara életben maradt, és… hosszú életet élt. Boldog életet?

Karr bólogatott, de a dédapja ezt nem láthatta. Finoman megszorította az öreg kezét, és azt mondta:

– Nagyon boldog volt. Pár évvel ezelőttig ő vezette a családi vállalkozást, és az egész Merokián híres volt a kiváló ruháiról. Büszke volt rájuk! És a fiára is, és… azt hiszem, rám is. Jó élete volt.

– Akkor nem a semmiért volt… – mormolta Naq Med, és kinyitotta a szemét, amiben ekkor már könnyek csillogtak. – Csak az a kár, hogy ekkora árat kellett érte fizetni, és ilyen sokáig tartott. Annyi mindent vesztettem el…

Maize próbálta színlelni, hogy nem hatódott meg, de amikor megszólalt, el-elcsuklott a hangja.

– És annyi mindent mentett meg…

– Ez igaz – tette hozzá Karr. – A Jedik számára hosszú időn át rosszul mentek a dolgok. De aztán felbukkant egy Jedi, aki egyensúlyt hozott az Erőbe. Palpatine végül veszített. És a nagy Jedi-vadászat kora véget ért.

Naq Med akkorát sóhajtott, hogy Karr azt hitte, a dédapja most lehelte ki a lelkét.

– Az jó… igen – suttogta pár pillanattal később az öregember, és még kisebbre zsugorodott, valósággal beleveszett túlzottan nagy, innen-onnan összeszedett ruháiba. – Akkor elvégeztem a feladatomat. Gondoskodtam róla, hogy a családom biztonságban legyen. És most már megpihenhetek.

– Igen – erősítette meg Karr. – Mindent megtettél, amit meg kellett tenned.

– Mondj el nekem valamit! – kérte Naq Med, és végre elmosolyodott. – A Jedik visszakapták a becsületüket? A galaxis lakói ismerik az igazságot?

– Nem igazán – vallotta be Karr, és lesütötte a szemét.

Az aggastyán megint elkomorodott, és még mélyebben horgasztotta le a fejét, mígnem az álla a mellkasát érte.

– Nagy kár – mormolta megtörten. – Hamarosan nem lesz senki, aki emlékezne…

– Én mindig emlékezni fogok rájuk! – vágta rá sietve Karr.

Naq Med felemelte a fejét, de ezúttal csak a szeme sarkában bujkált mosoly. Aztán fáradtan, lassan az oldalára dőlt, és összekuporodva feküdt a padlón.

– Ha ismernék az… igazságot… – suttogta alig hallhatóan, és nem fejezte be a mondatot.

– Dédapa…? – kérdezte halkan Karr, és óvatosan megérintette az öreg vállát.

Maize felkelt a párnáról, és közelebb mászott. Először gyengéden odébb húzta Karrt, aztán átölelte, és magához szorította.

– Elment – mondta halkan. – Már nincs itt…

Karr alig kapott levegőt, és nehezen tudott megszólalni:

– Az nem lehet… nem halhatott meg. Még éppen csak ide értem…

– Tudom – felelte halkan Maize, közben lassan ringatta a fiút, és elhúzta az agg Jedi holttestétől. – De azért ment el, mert te lehetővé tetted neki. Megadtad neki azt, amire szüksége volt. Segítettél rajta. Megmentetted…