Huszonkilencedik fejezet 

Barriss nem tudott elaludni. A megrázó élmény továbbra is ott visszhangzott benne, erősebben, mint az első alkalommal, egy pillanatra sem tudta feledni azt a csodás kozmikus tudatosságot, aminek a részese lett – és ehhez társult még az az érzés, hogy fontos dolgok fognak megsemmisülni. Remélte, hogy ez a valami fejlődni fog, hogy eljön a pillanat, amikor magától is képes lesz úszni abban a mágikus óceánban, tetszése szerint, és nem lesz szüksége botára ahhoz, hogy eljusson oda, és ott maradjon. Nem kapott további bepillantásokat a jövőbe. Azt tudta, hogy veszély közeleg, de még nincs karnyújtásnyi távolságban. Valahol érezte, hogy még van ideje kitalálni, mit tegyen. De valahol azt is érezte, hogy akármit kellene tennie, az meghaladja a képességeit. Legalábbis, ha nem erősíti fel azokat.

Mert semmi sem tűnt túl nagynak ahhoz, hogy megbirkózzon vele, amikor a bota csodája révén kapcsolatba került az Erővel. A velejéig átjárta az érzés, hogy abban az állapotban megdöbbentő dolgokra lenne képes az Erővel, amint megtanul lebegni benne, eggyé válni vele. Most már értette, hogy a nagy Jedi-mesterek hogyan érzékelnek dolgokat akár több parszeknyi távolságból, hogyan szereznek információt gyorsabban, mint ahogyan egy valós téri üzenetcsomag száguld. Most már teljes bizonyossággal tudta, hogy az univerzum egy teljes egész, hogy minden rész kapcsolatban áll a többivel, és az Erő vibráló szálai hálóznak be és kötnek össze mindent, az Erő szálai, amelyek átnyúlnak a dimenziókon. És tudta, hogy neki megvan a helye ebben az egészben, mint minden más dolognak, aprónak és nagynak egyaránt. Hogy ez mindig is így volt, és így is lesz. Erős késztetés szállta meg, hogy rohanjon ki, gyűjtsön be annyi botát, amennyit csak tud, alakítsa folyadékká, és rakjon a karjára egy szivattyút, ami folyamatosan az ereibe nyomja a csodaszert… Elgondolkodott azon, hogy ezt a vágyát mi fűtötte: a megtapasztalás élménye vagy a függőség? Aztán azon töprengett, hogy számít-e. Mindenesetre, be akart számolni erről a felfedezéséről a Jedi Tanácsnak, mert tudta, hogy ezt a tudást felhasználva a Jedik hatalmasabbak lesznek, mint bárki valaha képzelte volna.

Véget vetnek a háborúnak, és a jövőben megakadályozzák újak kitörését… Felszámolják a rabszolgatartást, virágzó paradicsomokká változtatják a sivár bolygókat, és végleg kiűznek minden gonoszságot a galaxisból! Semmi sem haladhatja meg a képességeiket – hiszen ez a hatalom végtelen! Ezek a gondolatok szédítő gyorsasággal örvénylettek Barriss fejében. Még most is alig tudott megbirkózni azzal, ami történt vele, de még az emlékeivel is. Ám először, mielőtt túl mélyre merészkedett volna abba az űrbe, meg kellett óvnia a tábor lakóit a veszélytől. Ez nem tűnt túl bonyolultnak. De máris nagyon várta, hogy foglalkozhasson a komolyabb üggyel…

Den futva igyekezett a leszállópálya felé, és forrón remélte, hogy nem késett el. Átkozott bolond – szidta magát indulatosan –, hogy éppen ma kellett elaludnod. Ritkán kellett ébresztőre állítania az órát, mert a fajtársainak többségéhez hasonlóan a belső órája kiválóan működött, akárcsak az irányérzéke. Rendszerint gyorsan hozzáigazodott a nappali-éjjeli ciklusához annak a bolygónak, amelyen éppen tartózkodott. Legfeljebb egy standard hét kellett hozzá, és ő már sokkal régebb óta itt volt. De ennek az órának éppen azon a napon kellett felmondania a szolgálatot, amikor a legnagyobb szüksége lett volna rá? Hogy ne keljen fel időben, és lekésse a szórakoztatócsapat, pontosabban Eyar indulását? Miután a nő ajánlatot tett neki, ő pedig elfogadta, nem engedhette el anélkül, hogy nem búcsúzik el tőle.

Nem tudta, mikor láthatja újra. Ráadásul, a viszontlátás alighanem egy jókora család jelenlétében fog történni, megdöbbentően sok apróság között. Úton volt afelé, hogy pátriárka legyen, egy sokat látott, elhízott öregúr. Hogy elüldögéljen valahol a családi fészek mélyén, és a bölcsesség morzsáit osztogassa a fiataloknak és az ostobáknak. Ez a dolog most már valahogy kevésbé tűnt vonzónak, mint akkor, amikor Eyar beszélt róla. Az előadókat komp vitte fel a MedStarra, ahol a saját hajójuk várta őket. Eyar az első körbe volt beosztva. Den kiért egy épület sarka mögül, és meglátta, hogy a csoport tagjai felfelé tartanak a rámpán – Eyar is köztük volt. Futásnak eredt, és belevetette magát a távozók és a búcsúzó ismerősök tömegébe.

– Hé! – kiabált lihegve. – Eyar! Várj! – A pokolba, semmi mást nem látott, csak lábakat, ruhával, szőrrel, vagy pikkelyekkel borított alsó végtagokat, lábak egész erdejét. De végül elérte a kaput. – Eyar! – ordította torka szakadtából. A nő szomorúan ballagott felfelé, de most megpördült, és amikor meglátta Dent, felragyogott a szeme.

– Den-la! – kiabálta lelkesen. Den annyira megkönnyebbült, nem zavarta, hogy a nő a családi toldalékkal mondta a nevét mások füle hallatára. Egymáshoz rohantak, és összeölelkeztek. – Annyira féltem, hogy nem jössz el! – hadarta Eyar. – Mi történt? – Den ösztönösen érezte, rossz ötlet lenne elmondani, hogy elaludt. Eyar alighanem megsértődött volna attól, hogy egy ilyen jelentéktelen ostobaságon múlt a találkozás.

– Felhívtak az egyik csatornától. Egy tavalyi cikkemből holo-filmet akarnak csinálni. Végül kénytelen voltam lezárni a beszélgetést, aztán futottam, hogy ideérjek. – Kicsit elcsodálkozott azon, hogy milyen könnyen hazudott – és egy kicsit csalódott is volt miatta. De bevált. Eyar továbbra is csillogó szemmel, szeretettel nézte őt.

– Gyere minél hamarabb a Sullustra! – suttogta, közben még egyszer megbökte az orrával Den fülét, azzal sarkon fordult, és felszaladt a rámpán. Den kihátrált a veszélyzónából. A gép a lebegtetőrendszerének zúgásától kísérve felszállt, és hamarosan beleveszett a Drongar Prime ragyogásába. Den lassú léptekkel sétált a kockája felé. Bosszantotta, hogy annyira könnyen hazudott Eyarnak. Nyugtathatta volna magát azzal, hogy jelentéktelen dologban hazudott. Nyugtathatta volna magát azzal, hogy jó cél érdekében tette, hogy ne sértse meg Eyart. Nyugtathatta volna magát sok mindennel, de egyik sem ért többet, mint egy neimoidi kézfogása. Az igazság úgy hangzott, hogy ő egy gazfickó.

Eyar, az édes Eyar őszinte volt vele, és megbízott benne. Ő pedig csodálta a nőt ezekért a vonásaiért. De mennyi idő kell ahhoz, hogy ugyanezen tulajdonságok miatt türelmetlen vagy ingerült legyen? Vagy hogy megvetést érezzen miattuk? Den úgy érezte, aligha méltó arra, hogy Eyar csodálja őt. A telep közepénél járt, amikor megtorpant. Nem volt elragadtatva attól, amit tett. Haragudott magára, és nem tudta, mit kezdjen ezzel. Aztán körülnézett, és két lehetőséget látott, amelyek pont az ellenkező irányba estek egymástól. Balra a kantin várta, a maga gyógyhatású készítményeivel. Jobbra pedig Klo Merit rendelője állt, ahol beszélhetett a pszichológussal, vagy legalábbis kérhetett tőle egy későbbi időpontot. Fel kellett dolgoznia azt, ami történt. De hogyan? Den közel két percig állt a tűző napon, aztán megfordult, és elballagott a kiválasztott irányba.